12.3.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 68/14


A TANÁCS HATÁROZATA

(2007. június 25.)

az Európai Közösség és a Jordán Hasimita Királyság között a légi szolgáltatások bizonyos kérdéseiről létrejött megállapodás aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról

(2008/216/EK)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 80. cikke (2) bekezdésére, összefüggésben 300. cikke (2) bekezdése első albekezdésének első mondatával,

tekintettel a Bizottság javaslatára,

mivel:

(1)

A Tanács 2003. június 5-én felhatalmazta a Bizottságot, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen harmadik országokkal a meglévő kétoldalú megállapodások egyes rendelkezéseinek egy közösségi megállapodással való felváltásáról.

(2)

A Bizottság a Közösség nevében tárgyalásokat folytatott a Jordán Hasimita Királysággal egy, a légi közlekedés bizonyos kérdéseiről szóló megállapodás megkötéséről, összhangban a meglévő kétoldalú megállapodások egyes rendelkezéseinek közösségi megállapodással való felváltása céljából harmadik országokkal folytatandó tárgyalások kezdeményezésére a Bizottságot felhatalmazó 2003. június 5-i tanácsi határozat mellékletében foglalt mechanizmusokkal és irányelvekkel.

(3)

A megállapodás egy későbbi időpontban történő megkötésére figyelemmel a Bizottság által megtárgyalt megállapodást alá kell írni, és azt ideiglenesen alkalmazni kell,

A KÖVETKEZŐKÉPPEN HATÁROZOTT:

1. cikk

Az Európai Közösség és a Jordán Hasimita Királyság között a légi szolgáltatások bizonyos kérdéseiről létrejött megállapodásnak a Közösség nevében történő aláírása, a megállapodás egy későbbi időpontban történő megkötésére figyelemmel jóváhagyásra kerül.

A megállapodás szövegét csatolták e határozathoz.

2. cikk

A Tanács elnöke felhatalmazást kap, hogy kijelölje a megállapodásnak a Közösség nevében történő aláírására jogosult személy(eke)t, a későbbi megkötésére figyelemmel.

3. cikk

A megállapodás hatálybalépéséig a megállapodást ideiglenesen kell alkalmazni az azt a napot követő hónap első napjától, amelyen a felek értesítik egymást az ehhez szükséges eljárások lezárultáról.

4. cikk

A Tanács elnöke felhatalmazást kap a megállapodás 9. cikke (2) bekezdésében előírt értesítés megküldésére.

Kelt Luxembourgban, 2007. június 25-én.

a Tanács részéről

az elnök

A. SCHAVAN



12.3.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 68/15


Az Európai Közösség és a Jordán Hasimita Királyság között a légi közlekedés bizonyos kérdéseiről létrejött

MEGÁLLAPODÁST

módosító jegyzőkönyv

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG,

egyrészről, valamint

A JORDÁN HASIMITA KIRÁLYSÁG,

másrészről,

(a továbbiakban: a szerződő felek)

TUDOMÁSUL VÉVE, hogy az Európai Közösség számos tagállama és a Jordán Hasimita Királyság között kétoldalú légiközlekedési megállapodások jöttek létre, amelyek a Közösség jogszabályaival ellentétes rendelkezéseket tartalmaznak,

TUDOMÁSUL VÉVE, hogy az Európai Közösség kizárólagos hatáskörrel rendelkezik számos olyan kérdést illetően, amelyre az Európai Közösség tagállamai és harmadik országok között létrejött kétoldalú légi szolgáltatási megállapodások kiterjedhetnek,

TUDOMÁSUL VÉVE, hogy a közösségi jog szerint a valamely tagállamban székhellyel rendelkező közösségi légi fuvarozóknak joguk van hátrányos megkülönböztetés nélkül hozzáférni az Európai Közösség tagállamai és harmadik országok közötti légi útvonalakhoz,

TEKINTETTEL az Európai Közösség és egyes harmadik országok között létrejött megállapodásokra, amelyek az ilyen harmadik országok állampolgárai számára lehetővé teszik, hogy a közösségi joggal összhangban engedélyezett légi fuvarozó vállalkozásokban tulajdonjogot szerezzenek,

FELISMERVE, hogy az Európai Közösség tagállamai és a Jordán Hasimita Királyság között létrejött kétoldalú légiközlekedési megállapodások azon rendelkezéseit, amelyek ellentétesek az Európai Közösség jogszabályaival, teljes összhangba kell hozni azokkal az Európai Közösség és a Jordán Hasimita Királyság közötti légi szolgáltatások rendezett jogi hátterének létrehozása és az ilyen légi szolgáltatások folytonosságának fenntartása érdekében,

MEGÁLLAPÍTVA, hogy a közösségi jog értelmében légi fuvarozók – elméletileg – nem köthetnek olyan megállapodásokat, amelyek hatással lehetnek az Európai Közösség tagállamai közötti kereskedelemre, és amelyek célja vagy hatása a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása,

FELISMERVE, hogy az Európai Közösség tagállamai és a Jordán Hasimita Királyság között létrejött kétoldalú légiközlekedési megállapodások azon rendelkezései, amelyek i. előírják vagy előnyben részesítik a vállalkozások közötti olyan megállapodások, vállalkozástársulások által hozott döntések vagy összehangolt magatartások elfogadását, amelyek megakadályozzák, torzítják vagy korlátozzák a légi fuvarozók közötti versenyt az adott útvonalakon; vagy ii. bármely efféle megállapodás, határozat vagy összehangolt magatartás hatásait erősítik; vagy iii. a légi fuvarozókra vagy más magánjellegű gazdasági szereplőkre hárítják a felelősséget az olyan intézkedésekért, amelyek megakadályozzák, torzítják vagy korlátozzák a légi fuvarozók közötti versenyt az adott útvonalakon, mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok veszítsenek hatékonyságukból,

MEGÁLLAPÍTVA, hogy az Európai Közösségnek e tárgyalások keretében nem célja az Európai Közösség és a Jordán Hasimita Királyság közötti légi forgalom mértékének növelése, a közösségi légifuvarozók és a Jordán Hasimita Királyság légi fuvarozói közötti egyensúly befolyásolása, vagy a meglévő kétoldalú légiközlekedési megállapodások rendelkezéseinek a forgalmi jogok tekintetében történő módosítása,

A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:

1. cikk

Általános rendelkezések

(1)   E megállapodás alkalmazásában a tagállamok az Európai Közösség tagállamai.

(2)   Az 1. mellékletben felsorolt valamennyi megállapodásban az adott megállapodásban szerződő félként szereplő tagállam állampolgáraira való hivatkozásokat az Európai Közösség tagállamainak állampolgáraira való hivatkozásként kell értelmezni.

(3)   Az 1. mellékletben felsorolt valamennyi megállapodásban az adott megállapodásban szerződő félként szereplő tagállam légi fuvarozóira vagy légitársaságaira való hivatkozásokat az Európai Közösség bármely tagállama által kijelölt légi fuvarozókra vagy légitársaságokra való hivatkozásként kell értelmezni.

4.   A közlekedési jogok megadása továbbra is a Jordán Hasimita Királyság és a tagállamok közötti kétoldalú megállapodások keretében történik.

2. cikk

Tagállam általi kijelölés

(1)   A 2. melléklet a) illetve b) pontjában felsorolt cikkek vonatkozó rendelkezései helyébe az e cikk (2) és (3) bekezdésének rendelkezései lépnek az érintett tagállam légifuvarozójának kijelölése, a légifuvarozó részére a Jordán Hasimita Királyság által megadott engedélyek és jogosítványok, valamint a légifuvarozó ilyen engedélyeinek vagy jogosítványainak megtagadása, visszavonása, felfüggesztése vagy korlátozása tekintetében.

(2)   A tagállami kijelölés kézhezvételét követően a Jordán Hasimita Királyság a lehető legrövidebb időn belül megadja a megfelelő engedélyeket és jogosítványokat, feltéve hogy:

i.

a légi fuvarozó társaságot az Európai Közösséget létrehozó szerződés értelmében a kijelölő tagállamban alapították, és az a közösségi jognak megfelelő érvényes működési engedéllyel rendelkezik;

ii.

az üzembentartási engedély kiadásáért felelős tagállam gyakorolja és fenntartja a légi fuvarozó hatékony szabályozási ellenőrzését, valamint az illetékes légiforgalmi hatóságot a kijelölésben egyértelműen meghatározza; valamint

iii.

a légi fuvarozó tulajdona és tényleges ellenőrzése közvetlenül vagy többségi tulajdon révén a tagállamok és/vagy a tagállamok állampolgárai, vagy a 3. mellékletben felsorolt egyéb államok és/vagy azok állampolgárai kezében van.

(3)   A Jordán Hasimita Királyságnak jogában áll a tagállam által kijelölt légifuvarozó engedélyeit vagy jogosítványait megtagadni, visszavonni, felfüggeszteni vagy korlátozni, amennyiben:

i.

a légi fuvarozó társaságot az Európai Közösséget létrehozó szerződés értelmében nem a kijelölő tagállamban alapították, vagy az nem rendelkezik a közösségi jognak megfelelő érvényes működési engedéllyel; vagy

ii.

nem az üzembentartási engedély kiadásáért felelős tagállam gyakorolja vagy tartja fenn a légi fuvarozó hatékony szabályozási ellenőrzését, valamint az illetékes légiforgalmi hatóság a kijelölésben nincs egyértelműen meghatározva; vagy

iii.

a légi fuvarozó tulajdona és tényleges ellenőrzése közvetlenül vagy többségi tulajdon révén nem a tagállamok és/vagy a tagállamok állampolgárai, vagy a 3. mellékletben felsorolt egyéb államok és/vagy azok állampolgárai kezében van; vagy

iv.

a légifuvarozó a Jordán Hasimita Királyság és egy másik tagállam között létrejött kétoldalú megállapodás alapján már rendelkezik üzemeltetési engedéllyel, és az e megállapodás szerinti forgalmi jogok olyan útvonalon történő gyakorlása, amely érinti az adott másik tagállam egy pontját, megkerülné a forgalmi jogoknak a Jordán Hasimita Királyság és a másik tagállam közötti megállapodással bevezetett korlátozásait; vagy

v.

a kijelölt légifuvarozó rendelkezik egy tagállam által kiadott üzembentartási engedéllyel, és a Jordán Hasimita Királyság és az adott tagállam között nem jött létre kétoldalú légiközlekedési megállapodás, valamint a Jordán Hasimita Királyság által kijelölt légifuvarozótól az adott tagállam megtagadta a forgalmi jogokat.

Az e bekezdés szerinti jogának gyakorlása során a Jordán Hasimita Királyság nem tehet az állampolgárság alapján hátrányos megkülönböztetést a közösségi légifuvarozók között.

3. cikk

A szabályozási ellenőrzéshez kapcsolódó jogok

(1)   A 2. melléklet c) pontjában felsorolt cikkek rendelkezései kiegészülnek e cikk (2) bekezdésének rendelkezéseivel.

(2)   Ha egy tagállam olyan légifuvarozót jelöl ki, amelynek szabályozási ellenőrzését egy másik tagállam gyakorolja és tartja fenn, a Jordán Hasimita Királyságnak a légi fuvarozót kijelölő tagállam és a Jordán Hasimita Királyság között létrejött megállapodásban foglalt biztonsági rendelkezések szerinti jogai a biztonsági előírásoknak az adott másik tagállam általi elfogadása, végrehajtása és betartása során, valamint az adott légi fuvarozó üzemeltetési engedélye tekintetében ugyanúgy érvényesülnek.

4. cikk

A repülőgép-üzemanyagra kivetett illetékek

(1)   A 2. melléklet d) pontjában felsorolt cikkek kiegészülnek e cikk (2) bekezdésének rendelkezéseivel.

(2)   Bármely ellenkező értelmű rendelkezés ellenére a 2. melléklet d) pontjában felsorolt megállapodásokban foglaltak nem akadályozhatják meg a tagállamokat abban, hogy adókat, illetékeket, vámokat vagy díjakat vessenek ki a területükön felvett és a Jordán Hasimita Királyság által kijelölt légi fuvarozó azon légi járműve által felhasznált üzemanyagra, amely az adott tagállam területének egy pontja és az adott tagállam területének egy másik pontja vagy egy másik tagállam területe között közlekedik.

5. cikk

Viteldíjak az Európai Közösségen belül

(1)   A 2. melléklet e) pontjában felsorolt cikkek kiegészülnek e cikk (2) bekezdésének rendelkezéseivel.

(2)   Az 1. mellékletben felsorolt és a 2. melléklet e) pontjában felsorolt rendelkezést tartalmazó megállapodások alapján a Jordán Hasimita Királyság által kijelölt légifuvarozó(k)nak az Európai Közösségen belüli légi útvonalakon közlekedő járataira kiszabott viteldíjak az európai közösségi jog hatálya alá tartoznak.

6. cikk

Megfelelés a versenyszabályoknak

(1)   Az ezzel ellentétes rendelkezések ellenére az 1. mellékletben felsorolt megállapodások semmilyen mértékben sem i. részesíthetik előnyben olyan vállalkozások közötti megállapodások, vállalkozástársulások által hozott döntések vagy összehangolt magatartások elfogadását, amelyek a versenyt megakadályozzák vagy torzítják; ii. erősíthetik bármely efféle megállapodás, döntés vagy összehangolt magatartás hatásait; iii. ruházhatják át a felelősséget a versenyt megakadályozó, torzító vagy korlátozó intézkedések meghozataláért.

(2)   Az 1. mellékletben felsorolt megállapodásoknak az e cikk (1) bekezdésével összeegyeztethetetlen rendelkezései nem alkalmazhatók.

7. cikk

A megállapodás mellékletei

E megállapodás mellékletei a megállapodás szerves részét képezik.

8. cikk

Felülvizsgálat vagy módosítás

A szerződő felek kölcsönös megegyezés alapján bármikor felülvizsgálhatják vagy módosíthatják ezt a megállapodást.

9. cikk

Hatálybalépés és ideiglenes alkalmazás

(1)   Ez a megállapodás akkor lép hatályba, amikor a szerződő felek írásban értesítették egymást arról, hogy a megállapodás hatálybalépéséhez szükséges belső eljárások lezárultak.

(2)   Az (1) bekezdés ellenére a felek megegyeznek abban, hogy e megállapodást ideiglenesen alkalmazzák az azt a napot követő első hónap első napjától, amelyen a felek értesítik egymást arról, hogy a szükséges eljárások lezárultak.

(3)   A tagállamok és a Jordán Hasimita Királyság között létrejött azon megállapodásokat és egyéb szerződéseket, amelyek e megállapodás aláírásának napján még nem léptek hatályba, és amelyeket nem alkalmaznak ideiglenesen, az 1. melléklet b) pontja sorolja fel. Ezt a megállapodást minden ilyen megállapodásra és szerződésre alkalmazni kell annak hatálybalépése vagy ideiglenes alkalmazása napjától.

10. cikk

A megállapodás megszűnése

(1)   Ha az 1. mellékletben felsorolt megállapodások egyike hatályát veszti, e megállapodás minden olyan rendelkezése, amely az 1. mellékletben szereplő adott megállapodásra vonatkozik, szintén hatályát veszti.

(2)   Abban az esetben, ha az 1. mellékletben felsorolt összes megállapodás hatályát veszti, ez a megállapodás is hatályát veszti.

FENTIEK HITELÉÜL, alulírott, erre kellően feljogosított meghatalmazottak aláírták ezt a megállapodást.

Kelt Brüsszelben, a kétezer-nyolcadik év február havának huszonötödik napján, két-két eredeti példányban angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén és arab nyelven.

За Европейската общност

Por la Comunidad Europea

Za Evropské společenství

For Det Europæiske Fællesskab

Für die Europäische Gemeinschaft

Euroopa Ühenduse nimel

Για την Ευρωπαϊκή Κοινότητα

For the European Community

Pour la Communauté européenne

Per la Comunità europea

Eiropas Kopienas vārdā

Europos bendrijos vardu

az Európai Közösség részéről

Għall-Komunità Ewropea

Voor de Europese Gemeenschap

W imieniu Wspólnoty Europejskiej

Pela Comunidade Europeia

Pentru Comunitatea Europeană

Za Európske spoločenstvo

Za Evropsko skupnost

Euroopan yhteisön puolesta

För Europeiska gemenskapen

Image

Image

Image

За Хашемитското кралство Йордания

Por el Reino Hachemí de Jordania

Za Jordánské hášimovské království

For Det Hashemitiske Kongerige Jordan

Für das Haschemitische Königreich Jordanien

Jordaania Hašimiidi Kuningriigi nimel

Για το Χασεμιτικό Βασίλειο της Ιορδανίας

For the Hashemite Kingdom of Jordan

Pour le Royaume hachémite de Jordanie

Per il Regno Hashemita di Giordania

Jordānijas Hāšimītu Karalistes vārdā

Jordanijos Hašimitų Karalystės vardu

A Jordán Hasimita Királyság részéről

Għar-Renju Haxemit tal-Ġordan

Voor het Hasjemitisch Koninkrijk Jordanië

W imieniu Jordańskiego Królestwa Haszymidzkiego

Pelo Reino Hachemita da Jordânia

Pentru Regatul Hașemit al Iordaniei

Za Jordánske hašimovské královstvo

Za Hašemitsko kraljevino Jordanijo

Jordanian hašemiittisen kuningaskunnan puolesta

För Hashemitiska konungariket Jordanien

Image

Image


1. MELLÉKLET

A megállapodás 1. cikkében említett megállapodások jegyzéke

a)

A Jordán Hasimita Királyság és az Európai Közösség tagállamai között létrejött kétoldalú légiközlekedési megállapodások, amelyeket e megállapodás aláírásának napján már megkötöttek, aláírtak és/vagy ideiglenesen alkalmaznak

Az Osztrák Köztársaság kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között létrejött légiközlekedési megállapodás, amelyet 1976. június 16-án írtak alá Bécsben (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Ausztria megállapodás);

módosítva az 1993. május 23-i és július 8-i jegyzékváltással;

kiegészítve az Ammanban 1997. október 29-én kelt titkos egyetértési nyilatkozattal.

A Belga Királyság kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között a területeik közötti és azokon túli menetrendszerű légiközlekedési szolgáltatásokról létrejött megállapodás, amelyet 1960. október 19-én írtak alá Ammanban (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Belgium megállapodás).

kiegészítve az Ammanban 1994. szeptember 15-én kelt titkos egyetértési nyilatkozattal.

A Bolgár Köztársaság kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között a területeik közötti és azokon túli légiközlekedési szolgáltatásokról létrejött megállapodás, amelyet 2001. augusztus 25-én írtak alá Szófiában (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Bulgária megállapodás).

A Ciprusi Köztársaság és a Jordán Hasimita Királyság között a menetrendszerű kereskedelmi légi közlekedésről létrejött megállapodás, amelyet Ammanban, 1967. április 23-án írtak alá (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Ciprus megállapodás).

A Cseh Köztársaság és a Jordán Hasimita Királyság között a légi szolgáltatásokról létrejött megállapodás, amelyet 1997. szeptember 20-án írtak alá Ammanban (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Cseh Köztársaság megállapodás).

A Dán Királyság kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között a területeik közötti és azokon túli menetrendszerű légiközlekedési szolgáltatásokról létrejött megállapodás, amelyet 1961. december 7-én írtak alá Ammanban (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Dánia megállapodás).

A Finn Köztársaság kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között a területeik közötti légiközlekedési szolgáltatásokról létrejött megállapodás, amelyet 1978. április 11-én írtak alá Helsinkiben (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Finnország megállapodás).

A Francia Köztársaság és a Jordán Hasimita Királyság között létrejött, a légi szolgáltatásokról szóló megállapodás, amelyet 1966. április 30-án írtak alá Ammanban (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Franciaország megállapodás);

kiegészítve a Párizsban 2000. november 16-án aláírt egyetértési nyilatkozattal.

A Németországi Szövetségi Köztársaság és a Jordán Hasimita Királyság között létrejött légiközlekedési megállapodás, amelyet 1970. január 29-én írtak alá Bonnban (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Németország megállapodás).

A Görög Királyság és a Jordán Hasimita Királyság között létrejött, a menetrendszerű kereskedelmi légi szolgáltatásokról szóló megállapodás, amelyet 1967. április 17-én írtak alá Athénban (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Görögország megállapodás).

Az Írország kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között létrejött légiközlekedési megállapodás, amelyet 1998. március 19-én parafáltak (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Írország megállapodás).

Az Olasz Köztársaság kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között a menetrendszerű légiközlekedési szolgáltatások létrehozásáról és működtetéséről szóló megállapodás, amelyet 1980. március 28-án írtak alá Rómában (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Olaszország megállapodás);

együttes olvasatban az 1978. június 25-én kelt titkos egyetértési nyilatkozattal;

módosítva az 1996. július 12-i és szeptember 11-i jegyzékváltással.

A Luxemburgi Nagyhercegség kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között a területeik közötti és azokon túli menetrendszerű légiközlekedési szolgáltatások létrehozásáról és működtetéséről szóló megállapodás, amelyet 1962. április 9-én írtak alá Ammanban (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Luxemburg megállapodás).

A Málta kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között a területeik közötti és azokon túli légi szolgáltatásokról szóló megállapodás tervezete, amelyet parafáltak és az 1999. szeptember 28-án Ammanban kelt egyetértési nyilatkozathoz C függelékként csatoltak (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Málta megállapodástervezet).

A Holland Királyság kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között a területeik közötti és azokon túli menetrendszerű légiközlekedési szolgáltatások létrehozásáról és működtetéséről szóló megállapodás, amelyet 1961. augusztus 24-én írtak alá Ammanban (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Hollandia megállapodás).

A Lengyel Köztársaság és a Jordán Hasimita Királyság között létrejött, a légi szolgáltatásokról szóló megállapodás, amelyet 1993. november 22-én írtak alá Ammanban (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Lengyelország megállapodás).

A Portugália kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között létrejött légiközlekedési megállapodás, amelyet parafáltak és az 1982. január 29-én Lisszabonban aláírt egyetértési nyilatkozathoz függelékeként csatoltak (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Portugália megállapodástervezet).

A Román Szocialista Köztársaság kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között létrejött, a polgári légi közlekedésről szóló megállapodás, amelyet 1975. szeptember 17-én írtak alá Bukarestben (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Románia megállapodás).

A Spanyol Királyság kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között létrejött légiközlekedési megállapodás, amelyet 1977. május 18-án írtak alá Madridban (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Spanyolország megállapodás).

A Svéd Királyság kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között a területeik közötti és azokon túli menetrendszerű légiközlekedési szolgáltatások létrehozásáról szóló megállapodás (amelyet 1961. január 9-én írtak alá (a továbbiakban a 2. mellékletben: a Jordánia–Svédország megállapodás).

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között a területeik között és azokon túli légiközlekedési szolgáltatásokról létrejött megállapodás, amelyet 1969. augusztus 9-én írtak alá Ammanban (a továbbiakban a 2. mellékletben a Jordánia–Egyesült Királyság megállapodás).

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának kormánya és a Jordán Hasimita Királyság kormánya között a légiközlekedési szolgáltatásokról létrejött megállapodás tervezete, amelyet az 1995. július 13-án Ammanban aláírt egyetértési nyilatkozat függelékeként parafáltak és csatoltak a nyilatkozathoz (a továbbiakban a 2. mellékletben a felülvizsgált Jordánia–Egyesült Királyság megállapodástervezet).

b)

Légiközlekedési megállapodások és egyéb szerződések, amelyeket Jordánia és az Európai Közösség tagállamai parafáltak vagy írtak alá, és amelyek e megállapodás aláírásának napján még nem léptek hatályba, és amelyeket nem alkalmaznak ideiglenesen

[szándékosan üresen hagyva]

2. MELLÉKLET

Az 1. mellékletben felsorolt megállapodásokban szereplő és a megállapodás 2–5. cikkében említett cikkek jegyzéke

a)

Tagállam általi kijelölés:

a Jordánia–Ausztria megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Belgium megállapodás 2. cikke,

a Jordánia–Bulgária megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Ciprus megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Cseh Köztársaság megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Dánia megállapodás 2. cikke,

a Jordánia–Finnország megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Németország megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Görögország megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Írország megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Olaszország megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Málta megállapodástervezet 3. cikke,

a Jordánia–Hollandia megállapodás 2. cikke,

a Jordánia–Lengyelország megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Portugália megállapodástervezet 3. cikke,

a Jordánia–Románia megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Spanyolország megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Svédország megállapodás 2. cikke,

a Jordánia–Egyesült Királyság megállapodás 3. cikke,

a felülvizsgált Jordánia–Egyesült Királyság megállapodástervezet 4. cikke.

b)

Az engedélyek és jogosítványok megtagadása, visszavonása, felfüggesztése vagy korlátozása:

a Jordánia–Ausztria megállapodás 4. cikke,

a Jordánia–Belgium megállapodás 5. cikke,

a Jordánia–Bulgária megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Ciprus megállapodás 6. cikke,

a Jordánia–Cseh Köztársaság megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Dánia megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Finnország megállapodás 3. és 4. cikke,

a Jordánia–Franciaország megállapodás 6. cikke,

a Jordánia–Németország megállapodás 4. cikke,

a Jordánia–Görögország megállapodás 6. cikke,

a Jordánia–Írország megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Olaszország megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Luxemburg megállapodás 5. cikke,

a Jordánia–Málta megállapodástervezet 4. cikke,

a Jordánia–Hollandia megállapodás 5. cikke,

a Jordánia–Lengyelország megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Portugália megállapodástervezet 3. és 4. cikke,

a Jordánia–Románia megállapodás 4. cikke,

a Jordánia–Spanyolország megállapodás 4. cikke,

a Jordánia–Svédország megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Egyesült Királyság megállapodás 4. cikke,

a felülvizsgált Jordánia–Egyesült Királyság megállapodástervezet 5. cikke.

c)

Szabályozási ellenőrzés:

a Jordánia–Málta megállapodástervezet 7. cikke.

d)

A repülőgép-üzemanyagra kivetett illetékek:

a Jordánia–Ausztria megállapodás 8. cikke,

a Jordánia–Belgium megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Bulgária megállapodás 9. cikke,

a Jordánia–Ciprus megállapodás 7. cikke,

a Jordánia–Cseh Köztársaság megállapodás 8. cikke,

a Jordánia–Dánia megállapodás 4. cikke,

a Jordánia–Finnország megállapodás 5. cikke,

a Jordánia–Franciaország megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Németország megállapodás 6. cikke,

a Jordánia–Görögország megállapodás 7. cikke,

a Jordánia–Írország megállapodás 13. cikke,

a Jordánia–Olaszország megállapodás 5. cikke,

a Jordánia–Luxemburg megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Málta megállapodástervezet 5. cikke,

a Jordánia–Hollandia megállapodás 3. cikke,

a Jordánia–Lengyelország megállapodás 8. cikke,

a Jordánia–Portugália megállapodástervezet 6. cikke,

a Jordánia–Románia megállapodás 8. cikke,

a Jordánia–Spanyolország megállapodás 5. cikke,

a Jordánia–Svédország megállapodás 4. cikke,

a Jordánia–Egyesült Királyság megállapodás 5. cikke,

a felülvizsgált Jordánia–Egyesült Királyság megállapodástervezet 8. cikke.

e)

Viteldíjak az Európai Közösségen belül:

a Jordánia–Ausztria megállapodás 10. cikke,

a Jordánia–Belgium megállapodás 6. cikke,

a Jordánia–Bulgária megállapodás 11. cikke,

a Jordánia–Ciprus megállapodás 10. cikke,

a Jordánia–Cseh Köztársaság megállapodás 10. cikke,

a Jordánia–Dánia megállapodás 7. cikke,

a Jordánia–Finnország megállapodás 8. cikke,

a Jordánia–Franciaország megállapodás 16. cikke,

a Jordánia–Németország megállapodás 9. cikke,

a Jordánia–Görögország megállapodás 9. cikke,

a Jordánia–Írország megállapodás 7. cikke,

a Jordánia–Olaszország megállapodás 8. cikke,

a Jordánia–Luxemburg megállapodás 6. cikke,

a Jordánia–Málta megállapodástervezet 10. cikke,

a Jordánia–Hollandia megállapodás 6. cikke,

a Jordánia–Lengyelország megállapodás 10. cikke,

a Jordánia–Portugália megállapodástervezet 9. cikke,

a Jordánia–Románia megállapodás 7. cikke,

a Jordánia–Spanyolország megállapodás 11. cikke,

a Jordánia–Svédország megállapodás 7. cikke,

a Jordánia–Egyesült Királyság megállapodás 8. cikke,

a felülvizsgált Jordánia–Egyesült Királyság megállapodástervezet 7. cikke.


3. MELLÉKLET

A megállapodás 2. cikkében említett egyéb államok jegyzéke

a)

Az Izlandi Köztársaság (az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás értelmében);

b)

A Liechtensteini Hercegség (az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás értelmében);

c)

A Norvég Királyság (az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás értelmében);

d)

A Svájci Államszövetség (az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség közötti légi közlekedési megállapodás értelmében).