20.5.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 134/1


A TANÁCS 765/2006/EK RENDELETE

(2006. május 18.)

a Lukasenko elnökkel és egyes fehérorosz tisztviselőkkel szembeni korlátozó intézkedésekről

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre, és különösen annak 60. és 301. cikkére,

tekintettel az egyes fehérorosz tisztviselőkkel szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2006/276/KKBP közös álláspontot módosító 2006. május 18-i 2006/362/KKBP (1) közös álláspontra,

tekintettel a Bizottság javaslatára,

mivel:

(1)

2006. március 24-én az Európai Tanács sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a fehérorosz hatóságok nem tettek eleget a demokratikus választásokra vonatkozó EBESZ-kötelezettségeknek, és úgy ítélte meg, hogy a 2006. március 19-i elnökválasztást alapvető szabálytalanságok jellemezték, továbbá elítélte a fehérorosz hatóságok aznapi tetteit, amelyek során békés tüntetőket tartóztattak le, akik a szabad gyülekezéshez való törvényes jogukkal élve tiltakoztak az elnökválasztás lebonyolítása miatt. Az Európai Tanács ezért úgy határozott, hogy korlátozó intézkedéseket kell bevezetni a nemzetközi választási normák megsértéséért felelős személyekkel szemben.

(2)

A Tanács 2006. április 10-én korlátozó intézkedések elfogadásáról határozott Lukasenko elnökkel, Fehéroroszország vezetőivel, valamint azokkal a tisztviselőkkel szemben, akik felelősek a nemzetközi választási normák és az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi jog megsértéséért, valamint a civil társadalmat és a demokratikus ellenzéket sújtó szigorért. Ezekkel a személyekkel szemben vízumtilalmat és esetleges további célirányos intézkedéseket kell bevezetni.

(3)

A 2006/362/KKBP közös álláspont úgy rendelkezik, hogy be kell fagyasztani Lukasenko elnök és egyes fehérorosz tisztviselők e célból meghatározott pénzeszközeit és gazdasági erőforrásait.

(4)

Ezen intézkedések a Szerződés alkalmazási körének hatálya alá tartoznak, és ezért – különösen a tagállamok gazdasági szereplői általi egységes alkalmazásuk céljából – végrehajtásuk érdekében közösségi jogszabályokra van szükség, a Közösség érintettségének megfelelő mértékben. E rendelet alkalmazásában a Közösség területe magában foglalja a tagállamoknak azokat a területeit, amelyekre a Szerződést alkalmazni kell, a Szerződésben foglalt feltételekkel.

(5)

A tagállamok megállapítják az e rendelet rendelkezéseinek megsértése esetén alkalmazandó szankciókat. Az előírt szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.

(6)

Az e rendeletben előírt intézkedések hatékonysága érdekében a rendeletnek haladéktalanul hatályba kell lépnie,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

E rendelet alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:

1.

„pénzeszközök”: bármilyen pénzügyi eszköz és előny, beleértve, de nem korlátozva az alábbiakra:

a)

készpénz, csekk, pénzkövetelés, intézvény, fizetési megbízás és egyéb fizetési eszközök;

b)

pénzügyi intézményeknél vagy egyéb szerveknél elhelyezett betétek, számlaegyenlegek, tartozások és adóskötelezvények;

c)

nyilvánosan és zárt körben forgalmazott értékpapírok és adósságlevelek, beleértve a részvényeket és üzletrészeket, értékpapírokat megtestesítő igazolásokat, kötvényeket, váltókat, opciós utalványokat, zálogleveleket és származtatott ügyleteket;

d)

kamat, osztalékok, vagy vagyoni eszközökből származó vagy azokból képzett jövedelem, vagy értéktöbblet;

e)

hitel, beszámítási jog, garanciák, teljesítési kötelezvények és egyéb pénzügyi kötelezettségvállalások;

f)

hitellevelek, hajóraklevelek, adásvételi szerződések;

g)

pénzeszközökben és pénzügyi forrásokban érdekeltséget igazoló okmányok.

2.

„pénzeszközök befagyasztása”: a pénzeszközök minden olyan mozgásának, átutalásának, megváltoztatásának, felhasználásának, a hozzájuk való hozzáférésnek, illetve a velük való kereskedés bármilyen módon történő megakadályozása, amelynek következtében a pénzeszközök mennyisége, összege, helye, tulajdona, birtoklása, jellege, rendeltetése vagy bármely egyéb tulajdonsága oly módon változna meg, hogy az lehetővé tenné a pénzeszközök felhasználását, a portfolió-kezelést is beleértve;

3.

„gazdasági erőforrás”: minden olyan tárgyi és immateriális, ingó és ingatlan eszköz, amely nem pénzeszköz, de felhasználható pénzeszköz, áruk vagy szolgáltatások megszerzésére;

4.

„gazdasági erőforrások befagyasztása”: a gazdasági erőforrások használatának megakadályozása pénzeszközök, áruk vagy szolgáltatások bármilyen jellegű megszerzése céljából, beleértve többek között a gazdasági erőforrások értékesítését, bérbeadását, illetve a jelzálogot;

5.

„a Közösség területe”: a tagállamok azon területei, amelyekre – a Szerződésben megállapított feltételek szerint – a Szerződést alkalmazni kell.

2. cikk

(1)   A Lukasenko elnök tulajdonában lévő, vagy általuk közvetlenül vagy közvetve birtokolt, tartott vagy irányított, vagy az I. mellékletben felsorolt, a nemzetközi választási normák 2006. március 19-i megsértéséért, valamint a civil társadalmat és a demokratikus ellenzéket sújtó szigorért felelős egyes más fehérorosz tisztviselők, valamint a velük kapcsolatba hozható természetes és jogi személyek, szervezetek vagy szervek tulajdonában lévő, vagy általuk közvetlenül vagy közvetve birtokolt, tartott vagy irányított valamennyi pénzeszközt és gazdasági erőforrást be kell fagyasztani.

(2)   Semmiféle pénzeszközt vagy gazdasági erőforrást sem közvetlenül, sem közvetve nem bocsátanak a I. mellékletben felsorolt természetes és jogi személyek, szervezetek vagy szervek rendelkezésére vagy javára.

(3)   Az (1) és (2) bekezdésben említett intézkedések közvetlen vagy közvetett kijátszását célzó vagy eredményező tevékenységekben tudatosan és szándékosan részt venni tilos.

3. cikk

(1)   A tagállamok – II. mellékletben szereplő – illetékes hatósága az általa megfelelőnek vélt feltételekkel engedélyezheti egyes befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások felszabadítását, illetve rendelkezésre bocsátását, miután megállapította, hogy az érintett pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások:

a)

az I. mellékletben felsorolt személyek és eltartott családtagjaik alapvető szükségleteinek kielégítéséhez szükségesek, beleértve a következőkkel kapcsolatok kiadásokat: élelmiszerek, lakbér vagy jelzálog, gyógyszerek és orvosi kezelés, adók, biztosítási díjak és közműdíjak;

b)

kizárólag az ésszerű szakmai díjak megfizetésére és a jogi szolgáltatások nyújtásával kapcsolatban felmerült kiadások megtérítésére szánják, vagy

c)

kizárólag a befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági források szokásos tartásával és -kezelésével kapcsolatos díjak vagy szolgáltatási díjak kifizetésére szánták.

(2)   Ha a tagállamok – II. mellékletben szereplő – illetékes hatósága megállapítja, hogy rendkívüli kiadások miatt egyes befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások felszabadítása, illetve rendelkezésre bocsátása szükséges, akkor az engedély megadása előtt legalább két héttel – a tervezett engedélyről alkotott előzetes véleményük megismerése érdekében – értesíti a Bizottságot és a többi illetékes hatóságot azokról az okokról, amelyek alapján a különengedély megadását indokoltnak véli. Két héttel az értesítést követően az illetékes hatóság az általa megfelelőnek vélt feltételek mellett engedélyezheti egyes befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások felszabadítását vagy rendelkezésre bocsátását.

(3)   Az illetékes hatóság tájékoztatja a többi tagállam illetékes hatóságait és a Bizottságot az e cikk alapján megadott engedélyekről.

4. cikk

(1)   A 2. cikk (2) bekezdését nem kell alkalmazni:

a)

az adott számla kamatainak vagy egyéb hozamainak a befagyasztott számla egyenlegéhez való hozzáadására; vagy

b)

olyan szerződések, megállapodások vagy kötelezettségek alapján esedékes kifizetésekre, amelyeket azelőtt kötöttek, vagy azon időpontot megelőzően keletkeztek, amikor a fenti számlák e rendelet rendelkezéseinek hatálya alá kerültek,

feltéve hogy az ilyen kamat, egyéb hozamok és kifizetések továbbra is a 2. cikk (1) bekezdésének hatálya alá esnek.

(2)   A 2. cikk (2) bekezdése nem gátolja a pénzügyi vagy hitelintézményeket abban, hogy a felsorolt személy, szerv vagy szervezet befagyasztott számláin jóváírják a beérkező, harmadik felek által átutalt pénzeszközöket, feltéve, hogy e számlák esetleges ilyen növekményeit szintén befagyasztják. A pénzügyi vagy hitelintézmény haladéktalanul tájékoztatja a hatáskörrel rendelkező hatóságokat az ilyen ügyletekről.

5. cikk

(1)   A jelentéstételre, titoktartásra és a szakmai titoktartásra vonatkozó szabályok sérelme nélkül a természetes és jogi személyek, szervezetek vagy szervek:

a)

haladéktalanul az állandó lakóhelyük vagy székhelyük szerinti tagállamoknak a II. mellékletben felsorolt illetékes hatóságai rendelkezésére bocsátják azokat az információkat, például a 2. cikknek megfelelően befagyasztott számlákról és összegekről, amelyek elősegíthetik e rendelet betartását, és az ilyen információkat közvetlenül vagy ezen illetékes hatóságok útján továbbítják a Bizottsághoz;

b)

együttműködnek a II. mellékletben felsorolt illetékes hatóságokkal ezen információk ellenőrzésében.

(2)   A közvetlenül a Bizottsághoz érkezett bármely információt az érintett tagállamok illetékes hatóságai rendelkezésére kell bocsátani.

(3)   Az e cikkel összhangban nyújtott vagy kapott bármely információ csak arra a célra használható fel, amelyre azt nyújtották vagy kapták.

6. cikk

A pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások befagyasztása, illetve a pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások rendelkezésre bocsátásának megtagadása – amennyiben e döntést jóhiszeműen hozták, abban a meggyőződésben, hogy az intézkedés e rendelettel összhangban áll – nem vonja maga után a végrehajtó természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, vagy igazgatóinak vagy alkalmazottainak felelősségét, kivéve, ha bizonyítást nyer, hogy a pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások befagyasztása gondatlanság eredménye.

7. cikk

A Bizottság és a tagállamok azonnal tájékoztatják egymást az e rendelet alapján hozott intézkedésekről, és ellátják egymást a rendelkezésükre álló bármely más, az e rendelettel kapcsolatos lényeges információval, különös tekintettel a jogsértési és végrehajtási problémákkal, valamint a nemzeti bíróságok által hozott ítéletekkel kapcsolatos információkra.

8. cikk

A Bizottságot felhatalmazzák az alábbiakra:

a)

a 2006/276/KKBP közös álláspont IV. mellékletének tekintetében hozott határozatok alapján módosítsa az I. mellékletet; és

b)

a tagállamok által nyújtott információk alapján módosítsa a II. mellékletet.

9. cikk

(1)   A tagállamok megállapítják az e rendelet megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és megtesznek minden szükséges intézkedést, hogy biztosítsák azok végrehajtását. Az előírt szankciók hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek kell legyenek.

(2)   A tagállamok a rendelet hatálybalépése után haladéktalanul értesítik a Bizottságot ezekről a szabályokról, valamint minden későbbi módosításukról.

10. cikk

E rendeletet alkalmazni kell:

a Közösség területén, annak légterét is ideértve;

bármely tagállam fennhatósága alá tartozó légi jármű vagy hajó fedélzetén;

a Közösség területén vagy azon kívül tartózkodó bármely olyan természetes személyre, aki valamely tagállam állampolgára;

bármely tagállam joga szerint létesített vagy letelepedett jogi személyre, szervre vagy szervezetre;

a részben vagy teljes egészében a Közösségen belül bármilyen üzleti tevékenységet folytató bármely jogi személyre, szervezetre vagy szervre.

11. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetése napján lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2006. május 18-án.

a Tanács részéről

az elnök

Franz MORAK


(1)  A Hivatalos Lap 45-ik oldalán található.


I. MELLÉKLET

A 2. cikkben említett személyek jegyzéke

Vezetéknév

(magyar átírás szerint)

Vezetéknév

(fehérorosz átírás szerint)

Vezetéknév

(orosz átírás szerint)

Születési idő

Születési hely

Tisztség

Lukashenko Aleksandr Grigorievich

(Lukashenka Alaksandr Ryhoravich)

Лукашенка Аляксандр Рьıгоравiч

ЛУКАШЕНКО Александр Григорьевич

1954.8.30.

Kopys, Vityebszk kerület

elnök

Nevyglas Gennady Nikolaevich

(Nievyhlas Hienadz Mikalaevich)

Невьıглас Генадзь Мiкалаевiч

НЕВЬIГЛАС Геннадий Николаевич

1954.2.11.

Parahonszk, Pinszk kerület

az Elnöki Hivatal vezetője

Petkevich Natalya Vladimirovna

(Piatkevich Natallia Uladzimirauna)

Пяткевiч Наталля Уладзiмiраўна

ПЕТКЕВИЧ Наталья Владимировна

1972.10.24.

Minszk

az Elnöki Hivatal helyettes vezetője

Rubinov Anatoly Nikolaevich

(Rubinau Anatol Mikalaevich)

Рубiнаў Анатоль Мiкалаевiч

РУБИНОВ Анатолий Николаевич

1939.4.15.

Mogiljev

a médiáért és ideológiáért felelős helyettes vezető, Elnöki Hivatal

Proleskovsky Oleg Vitoldovich

(Pralaskouski Aleh Vitoldavich)

Праляскоўскi Алег Вiтольдавiч

ПРОЛЕСКОВСКИЙ Олег Витольдович

1963.10.1.

Zagorszk (Oroszország, jelenleg Szergijev Posad)

Segélyek és az ideológiai főosztály vezetője, Elnöki Hivatal

Radkov Aleksandr Mikhailovich

(Radzkou Alaksandr Mikhailavich)

Радзькоў Аляксандр Мiхайлавiч

РАДЬКОВ Александр Михайлович

1951.7.1.

Votnya, Вотня Бьıховского района Могилевской области

oktatási miniszter

Rusakevich Vladimir Vasilyevich

(Rusakevich Uladzimir Vasilievich)

Русакевiч Уладзiмiр Васiльевiч

РУСАКЕВИЧ Владимир Васильевич

1947.9.13.

Vigonoscsi, Вьıгонощи, Брестская область

információs miniszter

Golovanov Viktor Grigoryevich

(Halavanau Viktar Ryhoravich)

Галаванаў Вiктар Рьıгоравiч

ГОЛОВАНОВ Виктор Григорьевич

1952

Boriszov

igazságügyminiszter

Zimovsky Alexander Leonidovich

(Zimouski Alaksandr Lieanidavich)

Зiмоўскi Аляксандр Леанiдавiч

ЗИМОВСКИЙ Александр Леонидович

1961.1.10.

Németország

a Parlament felsőházának tagja; a nemzeti állami televízió- és rádiótársaság vezetője

Konoplyev Vladimir Nikolaevich

(Kanapliou Uladzimir Mikalaevich)

Канаплёў Уладзiмiр Мiкалаевiч

КОНОПЛЕВ Владимир Николаевич

1954.1.3.

Akulintszi, д. Акулинцьı Могилевского района

a Parlament alsóházának elnöke

Cherginets Nikolai Ivanovich

(Charhiniets Mikalai Ivanavich)

Чаргiнец Мiкалай Iванавiч

ЧЕРГИНЕЦ Николай Иванович

1937.10.17.

Minszk

a felsőház külügyi bizottságának elnöke

Kostyan Sergei Ivanovich

(Kastsian Siarhiei Ivanavich)

Касцян Сяргей Iванавiч

КОСТЯН Сергей Иванович

1941.1.15.

Uszoki, Mogiljev kerület, Усохи Кличевского района Могилевской области

az alsóház külügyi bizottságának elnöke

Orda Mikhail Sergeevich

(Orda Mikhail Siarhieevich)

Орда Мiхаiл Сяргеевiч

ОРДА Михаил Сергеевич

1966.9.28.

Gyatlovo, Grodnó kerület,

Дятлово Гродненской области

a felsőház tagja, a BRSM vezetője

Lozovik Nikolai Ivanovich

(Lazavik Mikalai Ivanavich)

Лазавiк Мiкалай Iванавiч

ЛОЗОВИК Николай Иванович

1951.1.18.

Nyevinyany, Minszk kerület,

Невиняньı Вилейского р-на Минской обл

a Központi Választási Bizottság helyettese

Miklashevich Petr Petrovich

(Miklashevich Piotr Piatrovich)

Мiклашзвiч Пётр Пятровiч

МИКЛАШЕВИЧ Петр Петрович

1954

Koszuta, Minszk kerület

Косута Минской области

főügyész

Slizhevsky Oleg Leonidovich

(Slizheuski Aleh Leanidavich)

Слiжзўскi Алег Леанiдавiч

СЛИЖЕВСКИЙ Олег Леонидович

 

 

a társadalmi szervezetek, pártok és nem kormányzati szervezetek főosztályának vezetője, Igazságügyi Minisztérium

Khariton Aleksandr

(Kharyton Alaksandr)

Харьıтон Аляксандр

ХАРИТОН Александр

 

 

a társadalmi szervezetek, pártok és nem kormányzati szervezetek főosztályának tanácsadója, Igazságügyi Minisztérium

Smirnov Evgeny Aleksandrovich

(Smirnou Yauhien Alaksandravich)

Смiрноў Яўген Аляксандравiч

CМИРНОВ Евгений Александрович

1949.3.15.

Rjazan kerület, Oroszország

a Gazdasági Bíróság elnökének első helyettese

Reutskaya Nadezhda Zalovna

(Ravutskaya Nadzieja Zalauna)

Равуцкая Надзея Залаўна

РЕУТСКАЯ Надежда Заловна

 

 

Minszk Moszkva kerületének bírája

Trubnikov Nikolai Alekseevich

(Trubnikau Mikalai Alakseevich)

Трубнiкаў Мiкалай Аляксеевiч

ТРУБНИКОВ Николай Алексеевич

 

 

Minszk Partizanszkij kerületének bírája

Kupriyanov Nikolai Mikhailovich

(Kupryianau Mikalai Mikhailavich)

Купрьıянаў Мiкалай Мiхайлавiч

КУПРИЯНОВ Николай Михайлович

 

 

főügyészhelyettes

Sukhorenko Stepan Nikolaevich

(Sukharenka Stsiapan Mikalaevich)

Сухарзнка Сцяпан Мiкалаевiч

СУХОРЕНКО Степан Николаевич

1957.1.27.

Zdudicsi, Mogiljev kerület,

Здудичи Светлогорского района Гомельской области

a KGB elnöke

Dementei Vasily Ivanovich

(Dzemiantsiei Vasil Ivanavich)

Дземянцей Васiль Iванавiч

ДЕМЕНТЕЙ Василий Иванович

 

 

első helyettes, KGB

Kozik Leonid Petrovich

(Kozik Leanid Piatrovich)

Козiк Леанiд Пятровiч

КОЗИК Леонид Петрович

1948.7.13.

Boriszov

a Szakszervezetek Szövetségének vezetője

Koleda Alexandr Mikhailovich

(Kalada Alaksandr Mikhailavich)

Каляда Аляксандр Мiхайлавiч

КОЛЕДА Александр Михайлович

 

 

a Központi Választási Bizottság Breszt kerületi elnöke

Mikhasev Vladimir Ilyich

(Mikhasiou Uladzimir Iliich)

Мiхасёў Уладзiмiр Iльiч

МИХАСЕВ Владимир Ильич

 

 

a Központi Választási Bizottság Gomel kerületi elnöke

Luchina Leonid Aleksandrovich

Лучьıна Леанiд Аляксандравiч

ЛУЧИНА Леонид Александрович

1947.11.18.

Minszk kerület

a Központi Választási Bizottság Grodnó kerületi elnöke

Karpenko Igor Vasilievich

(Karpenka Ihar Vasilievich)

Карпенка Iгар Васiльевiч

КАРПЕНКО Игорь Васильевич

1964.4.28.

Novokuznyeck, Oroszország

Новокузнецк Кемеровской области, Россия

a Központi Választási Bizottság Minszk városi elnöke

Kurlovich Vladimir Anatolievich

(Kurlovich Uladzimir Anatolievich)

Курловiч Уладзiмiр Анатольевiч

КУРЛОВИЧ Владимир Анатольевич

 

 

a Központi Választási Bizottság Minszk kerületi elnöke

Metelitsa Nikolai Timofeevich

(Miatsielitsa Mikalai Tsimafeevich)

Мяцелiца Мiкалай Цiмафеевiч

МЕТЕЛИЦА Николай Тимофеевич

 

 

a Központi Választási Bizottság Mogiljev kerületi elnöke

Pishchulenok Mikhail Vasilievich

(Pishchulenak Mikhail Vasilievich)

Пiшчулёнак Мiхаiл Васiльевiч

ПИЩУЛЕНОК Михаил Васильевич

 

 

a Központi Választási Bizottság Vityebszk kerületi elnöke

Sheyman (Sheiman), Victor Vladimirovich

 

 

1958.5.26.

Grodno régió

A Biztonsági Tanács államtitkára

Pavlichenko (Pavliuchenko), Dmitri (Dmitry) Valeriyevich

 

 

1966

Vitebsk

A Belügyminisztérium különleges reagáló egységének (SOBR) vezetője

Naumov, Vladimir Vladimïrovich

 

 

1956

 

Belügyminiszter

Yermoshina Lydia Mihajlovna

 

 

1953.1.29.

Slutsk (Minszk régió)

A Központi Választási Bizottság elnöke

Podobed Yuri Nikolaevich

 

 

1962.3.5.

Slutsk (Minszk régió)

A Milícia alezredese, Különleges Egység (OMON) Belügyminisztérium


II. MELLÉKLET

Az illetékes hatóságok felsorolása

BELGIUM

Pénzeszközök, finanszírozás és pénzügyi támogatás befagyasztása tekintetében:

Service Public Fédéral des Finances

Administration de la Trésorerie

30 Avenue des Arts

B-1040 Bruxelles

Fax (32-2) 233 74 65

E-mail: Quesfinvragen.tf@minfin.fed.be

Federale Overheidsdienst Financiën

Administratie van de Thesaurie

Kunstlaan 30

B-1040 Brussel

Fax (32-2) 233 74 65

E-mail: Quesfinvragen.tf@minfin.fed.be

CSEH KÖZTÁRSASÁG

Ministerstvo financí

Finanční analytický útvar

P.O. Box 675

Jindřišská 14

111 21 Praha 1

Tel: +420 25704 4501

Fax: +420 25704 4502

Ministerstvo zahraničních věcí

Odbor společné zahraniční a bezpečnostní politiky EU

Loretánské nám. 5

118 00 Praha 1

tel.: + 420 2 2418 2987

fax: + 420 2 2418 4080

DÁNIA

Erhvervs- og Byggestyrelsen

Dahlerups Pakhus

Langelinie Allé 17

DK-2100 København Ø

Tel. (45) 35 46 60 00

Fax (45) 35 46 60 01

Udenrigsministeriet

Asiatisk Plads 2

DK-1448 København K

Tel. (45) 33 92 00 00

Fax (45) 32 54 05 33

Justitsministeriet

Slotsholmsgade 10

DK-1216 København K

Tel. (45) 33 92 33 40

Fax (45) 33 93 35 10

NÉMETORSZÁG

Pénzeszközök tekintetében:

Deutsche Bundesbank

Servicezentrum Finanzsanktionen

Postfach

D-80281 München

Tel. (49-89) 2889 3800

Fax (49-69) 70 90 97 38 00

Gazdasági erőforrások tekintetében:

az 5. cikk szerinti gazdasági forrásokkal kapcsolatos információk

Bundesministerium für Wirtschaft und Technologie

Referat V B 2

Scharnhorststraße 34—37

10115 Berlin

Tel. (49-03018) 6 15-9

Fax (49-03018) 6 15-53 58

E-Mail: BUERO-VB2@bmwa.bund.de

a 3. cikk szerinti gazdasági források engedélyezésével kapcsolatban

Bundesamt für Wirtschafts- und Ausfuhrkontrolle (BAFA)

Frankfurter Straße 29—35

D-65760 Eschborn

Tel. (49) 61 96 908-0

Fax (49) 61 96 908-800

ÉSZTORSZÁG

Eesti Välisministeerium

Islandi väljak 1

15049 Tallinn

Tel +372 6 317 100

Fax: +372 6 317 199

Finantsinspektsioon

Sakala 4

15030 Tallinn

Tel: +372 6680500

Fax: +372 6680501

GÖRÖGORSZÁG

A.

Eszközök befagyasztása

Ministry of Economy and Finance

General Directory of Economic Policy

Address: 5 Nikis Str., 101 80

Athens, Greece

Tel.: + 30 210 3332786

Fax: + 30 210 3332810

Α.

Δέσμευση κεφαλαίων

Υπουργείο Οικονομίας και Οικονομικών

Γενική Δ/νσηΟικονομικής Πολιτικής

Δ/νση: Νίκης 5, ΑΘΗΝΑ 101 80

Τηλ.: + 30 210 3332786

Φαξ: + 30 210 3332810

B.

Import-export korlátozások

Ministry of Economy and Finance

General Directorate for Policy Planning and Management

Address Kornaroy Str.,

GR-105 63 Athens

Tel.: + 30 210 3286401-3

Fax.: + 30 210 3286404

Β.

Περιορισμοί εισαγωγών — εξαγωγών

Υπουργείο Οικονομίας και Οικονομικών

Γενική Δ/νσηΣχεδιασμού και Διαχείρισης Πολιτικής

Δ/νση: Κορνάρου 1, Τ.Κ. 105 63

Αθήνα — Ελλάς

Τηλ.: + 30 210 3286401-3

Φαξ: + 30 210 3286404

SPANYOLORSZÁG

Ministerio de Industria, Comercio y Turismo

Secretaría General de Comercio Exterior

Paseo de la Castellana, 162

E-28046 Madrid

Tel (34) 913 49 38 60

Fax (34) 914 57 28 63

Ministerio de Economía y Hacienda

Dirección General del Tesoro y Política Financiera

Subdirección General de Inspección y Control De Movimientos de Capitales

Paseo del Prado, 6

E-28014 Madrid

Tel (34) 91 209 95 11

Fax (34) 91 209 96 56

FRANCIAORSZÁG

Ministère de l'économie, des finances et de l'industrie

Direction générale des douanes et des droits indirects

Cellule embargo — Bureau E2

Tél.: (33) 1 44 74 48 93

Télécopie: (33) 1 44 74 48 97

Ministère de l'économie, des finances et de l'industrie

Direction du Trésor et de la politique économique

Service des affaires multilatérales et de développement

Sous-direction Multicom

139, rue du Bercy

75572 Paris Cedex 12

Tél.: (33) 1 44 87 72 85

Télécopie: (33) 1 53 18 96 55

Ministère des Affaires étrangères

Direction de la coopération européenne

Sous-direction des relations extérieures de la Communauté

Tél.: (33) 1 43 17 44 52

Télécopie: (33) 1 43 17 56 95

Direction générale des affaires politiques et de sécurité

Service de la Politique Étrangère et de Sécurité Commune

Tél.: (33) 1 43 17 45 16

Télécopie: (33) 1 43 17 45 84

ÍRORSZÁG

Central Bank and Financial Services Authority of Ireland

Financial Markets Department

PO Box No 559

Dame Street

Dublin 2

Tel. (353) 1 434 4000

Fax (353) 1 671 6561

Department of Foreign Affairs

Russia, Eastern Europe, Central Asia Section

Political Division

80 St. Stephen's Green

Dublin 2

Tel. (353) 1 408 21 92

Fax (353) 1 408 20 43

Department of Enterprise, Trade and Employment

Export Licensing Unit

Block C

Earlsfort Centre

Lower Hatch St.

Dublin 2

Tel. (353) 1 631 25 34

Fax (353) 1 631 25 62

OLASZORSZÁG

Ministero degli Affari Esteri

Piazzale della Farnesina, 1

I-00194 Roma

D.G.A.U. — Ufficio IV

Tel. (39) 06 3691 3645

Fax. (39) 06 3691 2335

Ministero dell'Economia e delle Finanze

Dipartimento del Tesoro

Comitato di Sicurezza Finanziaria

Via XX Settembre, 97

I-00187 Roma

Tel. (39) 06 4761 3942

Fax. (39) 06 4761 3032

CIPRUS

Υπουργείο Εξωτερικών

Λεωφ. Προεδρικού Μεγάρου

1447 Λευκωσία

Τηλ: +357-22-300600

Φαξ: +357-22-661881

Ministry of Foreign Affairs

Presidential Palace Avenue

1447 Nicosia

Tel: +357-22-300600

Fax: +357-22-661881

LETTORSZÁG

Latvijas Republikas Ārlietu ministrija

Brīvības iela 36

Rīga, LV 1395

Tel. Nr. (371) 7016201

Fax Nr. (371) 7828121

Noziedzīgi iegūto līdzekļu legalizācijas novēršanas dienests

Kalpaka bulvārī 6

Rīga, LV 1081

Tel: (371) 7044431

Fax: (371) 7044549

LITVÁNIA

Security Policy Department

Ministry of Foreign Affairs

J.Tumo-Vaižganto 2

LT-01511 Vilnius

Tel: (370-5) 236 25 16

Fax: (370-5) 231 30 90

LUXEMBURG

Ministère des Affaires Étrangères

Direction des relations économiques internationales

6, rue de la Congrégation

L-1352 Luxembourg

Tel. (352) 478 23 46

Fax (352) 22 20 48

Ministère des Finances

3, rue de la Congrégation

L-1352 Luxembourg

Tel. (352) 478-2712

Fax (352) 47 52 41

MAGYARORSZÁG

 

4. cikk

Ministry of Economic Affairs and Transport – Hungarian Trade

Licencing Office

Margit krt. 85.

H-1024 Budapest

Hungary

Postbox: 1537 Pf.: 345

Tel.: +36-1-336-7300

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium – Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal

Margit krt. 85.

H-1024 Budapest

Magyarország

Postafiók: 1537 Pf.: 345

Tel.: +36-1-336-7300

 

7. cikk

Hungarian National Police

Teve u. 4–6.

H-1139 Budapest

Hungary

Tel./fax: +36-1-443-5554

Országos Rendőrfőkapitányság

1139 Budapest, Teve u. 4–6.

Magyarország

Tel./fax: +36-1-443-5554

 

8. cikk

Ministry of Finance

József nádor tér. 2–4.

H-1051 Budapest

Hungary

Postbox: 1369 Pf.: 481

Tel.: +36-1-318-2066, +36-1-327-2100

Fax: +36-1-318-2570, +36-1-327-2749

Pénzügyminisztérium

1051 Budapest, József nádor tér 2–4.

Magyarország

Postafiók: 1369 Pf.: 481

Tel.: +36-1-318-2066, +36-1-327-2100

Fax: +36-1-318-2570, +36-1-327-2749

MÁLTA

Bord ta' Sorveljanza dwar is-Sanzjonijiet

Direttorat ta' l-Affarijiet Multilaterali

Ministeru ta' l-Affarijiet Barranin

Palazzo Parisio

Triq il-Merkanti

Valletta CMR 02

Tel: +356 21 24 28 53

Fax: +356 21 25 15 20

HOLLANDIA

Belastingdienst/Douane Noord

Centrale Dienst In- en Uitvoer

Engelse Kamp 2

Postbus 30003

9700 RD Groningen

tel: 050-523 2600

fax: 050-523 2183

Minister van Financiën

Directie Financiële Markten/Afdeling Integriteit

Postbus 20201

NL-2500 EE Den Haag

Tel.: (31-70) 342 8997

Fax: (31-70) 342 7984

AUSZTRIA

Österreichische Nationalbank

Otto Wagner Platz 3,

A-1090 Wien

Tel. (01-4042043 1) 404 20-0

Fax (43 1) 404 20-73 99

LENGYELORSZÁG

Ministerstwo Spraw Zagranicznych

Departament Prawno – Traktatowy

Al. J. CH. Szucha 23

PL-00-580 Warszawa

Tel. (48 22) 523 93 48

Fax (48 22) 523 91 29

Ministerstwo Finansów

Generalny Inspektor Informacji Finansowej

ul. Świętokrzyska 12

PL-00-916 Warszawa

Tel. (48 22) 694 59 70

Fax (48 22) 694 54 50

PORTUGÁLIA

Ministério dos Negócios Estrangeiros

Direcção-Geral dos Assuntos Multilaterais

Largo do Rilvas

P-1350-179 Lisboa

Tel. (351) 21 394 60 72

Fax (351) 21 394 60 73

Ministério das Finanças

Direcção-Geral dos Assuntos Europeus e Relações Internacionais

Avenida Infante D. Henrique, n.o 1, C 2.o

P-1100 Lisboa

Tel. (351) 21 882 32 40/47

Fax (351) 21 882 32 49

SZLOVÉNIA

Bank of Slovenia

Slovenska 35

1505 Ljubljana

Tel: +386 (1) 471 90 00

Fax: +386 (1) 251 55 16

http://www.bsi.si

Ministry of Finance

Župančičeva 3

1502 Ljubljana

Tel: +386 (1) 369 66 31

Fax: +386 (1) 369 66 59

Ministry of Foreign Affairs

Prešernova 25

1000 Ljubljana

Tel: +386 1 478 20 00

Fax: +386 1 478 23 47

http://www.gov.si/mzz

SZLOVÁKIA

Ministerstvo financií SR

Štefanovičova 5

P.O. BOX 82

817 82 Bratislava

tel: 00421 2 5958 1111

fax: 00421 2 5249 3048

FINNORSZÁG

Ulkoasiainministeriö/Utrikesministeriet

PL/PB 176

FI-00161 Helsinki/Helsingfors

Tel. (358-9) 160 05

Fax (358-9) 16 05 57 07

SVÉDORSZÁG

 

3. cikk

Försäkringskassan

SE-103 51 Stockholm

Tfn (46-8) 786 90 00

Fax (46-8) 411 27 89

 

4. és 5. cikk

Finansinspektionen

Box 6750

SE-113 85 Stockholm

Tfn (46-8) 787 80 00

Fax (46-8) 24 13 35

EGYESÜLT KIRÁLYSÁG

HM Treasury

Financial Sanctions Unit

Financial Crime Team

1, Horse Guards Road

London SW1A 2HQ

United Kingdom

Tel. (44-207) 270-5977

Fax (44-207) 270-5430

Bank of England

Financial Sanctions Unit

Threadneedle Street

London EC2R 8AH

United Kingdom

Tel. (44-207) 601 4607

Fax (44 207) 601 4309

Gibraltár tekintetében:

Chief Secretary

Government Secretariat

No 6 Convent Place

Gibraltar

Tel. (350) 75707

Fax (350) 5875700

Az Európai Bizottság részére küldendő értesítést az alábbi címre kell továbbítani:

European Commission

DG External Relations

Directorate A. Crisis Platform and Policy Coordination in CFSP

Unit A2. Crisis Management and Conflict Prevention

CHAR 12/106

B-1049 Bruxelles/Brussel (Belgium)

e-mail: relex-sanctions@ec.europa.eu

Tel. (32 2) 295 55 85/299 11 76

Fax: (32 2) 299 08 73