8.2.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 35/23


AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 184/2005/EK RENDELETE

(2005. január 12.)

a fizetési mérleggel, a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmével és a közvetlen külföldi befektetésekkel kapcsolatos közösségi statisztikákról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 285. cikke (1) bekezdésére,

tekintettel a Bizottság javaslatára,

tekintettel az Európai Központi Banknak a Szerződés 105. cikke (4) bekezdésével összhangban adott véleményére (1),

a Szerződés 251. cikkében megállapított eljárásnak megfelelően (2),

mivel:

(1)

A Szerződés értelmében a Tanács a Bizottság által benyújtott jelentések alapján figyelemmel kíséri az egyes tagállamok és a Közösség gazdasági fejlődését, valamint hogy a gazdaságpolitikák bizonyos átfogó iránymutatásokkal összeegyeztethetők-e.

(2)

A Szerződés értelmében a Bizottság javaslatokat terjeszt a Tanács elé a közös kereskedelempolitika végrehajtására vonatkozóan, és a Tanács felhatalmazza a Bizottságot a szükséges tárgyalások megkezdésére.

(3)

A kereskedelmi megállapodások – beleértve az Általános egyezményt a szolgáltatások kereskedelméről (GATS) (3) és a Szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló egyezményt (TRIPS) (4) – megvalósítása és áttekintése, valamint a további megállapodásokat célzó jelenlegi és jövőbeli tárgyalások szükségessé teszik, hogy rendelkezésre álljanak a megfelelő statisztikai információk.

(4)

A Közösségben a nemzeti és regionális számlák európai rendszeréről szóló, 1996. június 25-i 2223/96/EK tanácsi rendelet (5) (ESA 95) tartalmazza a közösségi statisztikai követelményeknek megfelelő, a tagállamok számláinak elkészítésére vonatkozó közös szabványok, definíciók, osztályozások és számviteli szabályok követendő felépítését annak érdekében, hogy az egyes tagállamokból kapott eredmények összehasonlíthatóak legyenek.

(5)

Az EMU Statisztikai Követelményeinek Akcióterve, amelyet 2000 szeptemberében terjesztettek a Tanács elé, illetve a Tanács által is támogatott 3., 4. és 5. előmeneteli jelentések, negyedéves, intézményi szektoronkénti, 90 napos határidőn belül közlendő európai számlák készítését írják elő. A negyedéves fizetésimérleg-adatok határidőn belül történő benyújtása előfeltétele annak, hogy ezek a negyedéves európai számlák elkészüljenek.

(6)

A vállalkozások szerkezeti statisztikáiról szóló, 1996. december 20-i 58/97/EK, Euratom tanácsi rendelet (6) közös keretet hozott létre a Közösség vállalkozásainak szerkezetére, tevékenységére, versenyképességére és teljesítményére vonatkozó közösségi statisztikák begyűjtésére, összeállítására, továbbítására és kiértékelésére, valamint megállapítja azokat a jellemzőket, amelyeket ezen a területen gyűjteni kell.

(7)

A határokon átnyúló, euróban történő fizetésekről szóló, 2001. december 19-i 2560/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (7) közvetlen hatást gyakorolt a statisztikák gyűjtésére: az abban a rendeletben meghatározott küszöbérték megemelése jelentős hatást gyakorolna a vállalkozások beszámolási kötelezettségeire és a tagállamok fizetésimérleg-statisztikáinak a minőségére, különösen azokban a tagállamokban, ahol az adatgyűjtési rendszer a fizetéseken alapul.

(8)

A Nemzetközi Valutaalap Fizetésimérleg-kézikönyve, a fizetési mérleg és a nemzetközi befektetési pozíciók statisztikái, valamint a nemzetközi tartalékok jelentése terén az Európai Központi Bank adatszolgáltatási követelményeiről szóló, 2003. május 2-i európai központi banki (EKB) iránymutatás (8), az Egyesült Nemzetek Kézikönyve a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének statisztikájáról és az OECD Közvetlen külföldi befektetésekre vonatkozó iránymutató meghatározása együttesen határozzák meg a fizetési mérlegekre, a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmére és a közvetlen külföldi befektetésekre vonatkozó statisztikák összeállításának általános szabályait.

(9)

A fizetésimérleg-statisztikák területén az EKB és a Bizottság koordinálja az összeállítással kapcsolatos munkákat, amennyiben ez célszerű. Ez a rendelet különösen azokat a kiemelt statisztikai információkat határozza meg, amelyekre a Bizottságnak szüksége van a tagállamoktól a fizetési mérleggel, a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmével és a közvetlen külföldi befektetésekkel kapcsolatos közösségi statisztikák elkészítéséhez. E közösségi statisztikák elkészítése és terjesztése céljából a Bizottság és a tagállamok konzultálnak egymással az átadott adatok minőségével és közzétételével kapcsolatban.

(10)

A titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatoknak az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére történő továbbításáról szóló, 1990. június 11-i 1588/90/Euratom, EGK tanácsi rendelet (9) értelmében a statisztikai információk bizalmasságával kapcsolatos nemzeti szabályokra hivatkozva nem lehet megakadályozni a bizalmas statisztikai adatoknak a közösségi hatóságnak (Eurostat) történő továbbítását, ha egy, a közösségi statisztikára vonatkozó közösségi jogszabály írja elő az ilyen adatok továbbítását.

(11)

Az Európai Központi Bank által végzett statisztikai adatgyűjtésről szóló, 1998. november 23-i 2533/98/EK tanácsi rendelet (10) meghatározta az EKB-nak továbbított bizalmas statisztikai információkra alkalmazandó titkosítási rendszert.

(12)

A specifikus közösségi statisztikák elkészítésére a közösségi statisztikákról szóló, 1997. február 17-i 322/97/EK tanácsi rendeletben (11) foglalt szabályok az irányadóak.

(13)

Nyilvánvaló igény van a közös statisztikai minőségi szabványokhoz igazodó, a fizetési mérlegekre, a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmére és a közvetlen külföldi befektetésekre vonatkozó közösségi szintű statisztikákra.

(14)

Mivel e rendelet célkitűzését – nevezetesen a fizetési mérlegről, a szolgáltatások nemzetközi kereskedelméről és a közvetlen külföldi befektetésekről készítendő, összehasonlítható statisztikák összeállításához szükséges közös statisztikai minőségi szabványok létrehozását – a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért az közösségi szinten jobban megvalósítható, a Közösség intézkedéseket hozhat a Szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritás elvének megfelelően. Az ugyanezen cikkben megállapított arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem haladja meg az e célok eléréséhez szükséges mértéket.

(15)

A e rendeletben foglalt kötelezettségek teljesítésének garantálása érdekében, azoknak a nemzeti intézményeknek, amelyeknek a tagállamokon belüli adatgyűjtés a feladata, szükségük lehet arra, hogy hozzáférjenek az olyan közigazgatási adatforrásokhoz, mint a más közintézmények által kezelt cégjegyzékek és egyéb, a határokon átnyúló ügyletekkel és állományokkal kapcsolatos információkat tartalmazó adatbázisok, amennyiben ilyen adatokra szükség van a közösségi statisztika előállításához.

(16)

Az e rendelet végrehajtásához szükséges intézkedéseket a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozat szerint kell elfogadni (12),

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

Tárgy

Ez a rendelet a fizetési mérleggel, a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmével és a közvetlen külföldi befektetésekkel kapcsolatos közösségi statisztikák rendszeres elkészítésének általános kereteit állapítja meg.

2. cikk

Az adatok benyújtása

(1)   A tagállamok, az I. mellékletnek megfelelően, a fizetési mérlegre, a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmére és a közvetlen külföldi befektetésekre vonatkozó adatokat nyújtanak be a Bizottság (Eurostat) számára. Az adatoknak meg kell felelniük a II. mellékletben meghatározottaknak.

(2)   A tagállamoknak az adatokat az I. mellékletben meghatározott határidők szerint kell benyújtaniuk a Bizottságnak (Eurostat).

3. cikk

Adatforrások

(1)   A tagállamok a rendelet által megkövetelt információk összegyűjtéséhez minden általuk fontosnak és megfelelőnek tartott forrást felhasználnak. Ezek között lehetnek közigazgatási adatforrások is, mint például a cégnyilvántartás.

(2)   Azoknak a természetes és jogi személyeknek, akik információk szolgáltatására kötelezettek, válaszadásuk során be kell tartaniuk azokat a határidőket és fogalommeghatározásokat, amelyeket a tagállamokon belül az adatgyűjtésért felelős nemzeti intézmények e rendelettel összhangban állapítottak meg.

(3)   Amennyiben a szükséges adat nem szerezhető be ésszerű költségek mellett, becsült értékek is benyújthatók (beleértve a zéróértékeket).

4. cikk

Minőségi kritériumok és jelentések

(1)   A tagállamok megtesznek minden, általuk szükségesnek tartott ésszerű intézkedést az eljuttatott adatok minőségének biztosítása érdekében, a közös minőségi szabványokkal összhangban.

(2)   A tagállamok benyújtott adatok minőségére vonatkozó jelentést terjesztenek be a Bizottsághoz (a továbbiakban: „a minőségről szóló beszámoló”).

(3)   A közös minőségi szabványokat, valamint a minőségről szóló beszámolók tartalmát és a benyújtás gyakoriságát a 11. cikk (2) bekezdésében említett eljárással összhangban kell meghatározni, figyelembe véve az adatok összegyűjtésével és összeállításával kapcsolatos költségeket és az adatgyűjtésben bekövetkező jelentős változások hatásait.

Az eljuttatott adatokat a minőségről szóló beszámolók alapján a Bizottság a 11. cikkben említett fizetésimérleg-bizottság támogatásával értékeli. Ezt a bizottsági értékelést tájékoztatásul meg kell küldeni az Európai Parlamentnek.

(4)   A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot azokról a főbb módszertani vagy más változásokról, amelyek hatással lehetnek az átadott adatokra, legkésőbb három hónappal azt követően, hogy ezek a változások alkalmazásra kerültek. A Bizottság minden ilyen értesítést az Európai Parlament és a többi tagállam tudomására hoz.

5. cikk

Adatszolgáltatás

Az előállítandó statisztikákat a következő adatforgalmak szerinti csoportosításban kell a Bizottsághoz (Eurostat) eljuttatni:

a)

a fizetési mérleg euró mutatószámai;

b)

a fizetési mérleg negyedéves statisztikái;

c)

a szolgáltatások nemzetközi kereskedelme;

d)

közvetlen külföldi befektetések (FDI) forgalmai;

e)

FDI-állományok.

Az adatszolgáltatásoknak meg kell felelniük az I. melléklet részletesebb meghatározásainak.

6. cikk

Referenciaidőszak és gyakoriság

A tagállamok az adatszolgáltatásokat az első referenciaidőszaknak és a gyakoriságnak megfelelően állítják össze, az I. mellékletben meghatározottak szerint.

7. cikk

Az adatok átadása

A tagállamok a Bizottság által megadott formátumban és eljárás szerint, a 11. cikk (2) bekezdésében említett eljárással összhangban továbbítják a Bizottságnak (Eurostat) az e rendeletben előírt adatokat.

8. cikk

Bizalmas adatok átadása és cseréje

(1)   Az 1588/90/Euratom, EGK rendelet 5. cikkének (4) bekezdésében foglalt szabályok sérelme nélkül, a bizalmas adatok átadására az Eurostat és az EKB között akkor kerülhet sor, ha ez az Európai Unió fizetésimérleg-adatai és azoknak a tagállamoknak a gazdasági területére vonatkozó adatok közötti összhang biztosítása érdekében szükséges, amelyek közös valutát fogadtak el.

(2)   Az (1) bekezdést csak akkor kell alkalmazni, ha az EKB kellő mértékben figyelembe veszi a 322/97/EK rendelet 10. cikkében meghatározott elveket és az ugyanezen rendelet 14. cikkében megállapított rendelkezéseket.

(3)   A bizalmas adatok cseréje, a 322/97/EK rendelet 13. cikkében meghatározottak szerint, akkor engedélyezett a tagállamok között, ha az adatcsere szükséges ahhoz, hogy az Európai Unió fizetésimérleg-számainak minőségét biztosítsa.

Azok a tagállamok, amelyek más tagállamoktól bizalmas adatokat kapnak, az információkat kötelesek bizalmasan kezelni.

9. cikk

Közzététel

A Bizottság (Eurostat) az e rendelet alapján elkészített közösségi statisztikákat az I. mellékletben megadotthoz hasonló gyakorisággal teszi közzé.

10. cikk

A gazdasági és műszaki változásokhoz való igazodás

Azokat az intézkedéseket, amelyek a gazdasági és műszaki változások figyelembevételéhez szükségesek, a 11. cikk (2) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően kell megállapítani.

Ezek az intézkedések a következőkre vonatkoznak:

a)

a fogalommeghatározások frissítése (II. melléklet);

b)

az adatigények frissítése, beleértve a benyújtási határidőket és az adatforgalmak felülvizsgálatát, kibővítését és elhagyását (I. melléklet).

11. cikk

A bizottság eljárása

(1)   Az Európai Bizottságot egy fizetésimérleg-bizottság segíti (a továbbiakban: bizottság).

(2)   Amikor erre a bekezdésre hivatkozás történik, az 1999/468/EK határozat 5. és 7. cikkeit kell alkalmazni, annak 8. cikkének figyelembevételével.

Az 1999/468/EK határozat 5. cikkének (6) bekezdésében meghatározott időtartam három hónap.

(3)   A bizottság elfogadja eljárási szabályzatát.

(4)   Az EKB megfigyelőként részt vehet a bizottság ülésein.

12. cikk

Jelentés a végrehajtásról

2010 februárjában 28-ig a Bizottság jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak e rendelet végrehajtásáról.

A jelentés különösen a következőkre terjed ki:

a)

az elkészített statisztikák minőségének rögzítése;

b)

a Közösség, a tagállamok, valamint a statisztikai információk szolgáltatói és felhasználói számára jelentkező, költségekhez viszonyított haszon értékelése.

c)

a kapott eredmények fényében szükségesnek ítélt esetleges javítások és módosítások területeinek meghatározása;

d)

a bizottság működésének áttekintése, és arra vonatkozó ajánlás, hogy át kell-e alakítani a végrehajtási rendelkezések terjedelmét.

13. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Strasbourgban, 2005. január 12-én.

az Európai Parlament részéről

az elnök

J. P. BORRELL FONTELLES

a Tanács részéről

az elnök

N. SCHMIT


(1)  HL C 296., 2003.12.6., 5. o.

(2)  Az Európai Parlament 2004. március 30-i véleménye (a Hivatalos Lapban még nem tették közzé) és a Tanács 2004. december 13-i határozata.

(3)  HL L 336., 1994.12.23., 191. o.

(4)  HL L 336., 1994.12.23., 214. o.

(5)  HL L 310., 1996.11.30., 1. o. A legutóbb az 1267/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 180., 2003.7.18., 1. o.) módosított rendelet.

(6)  HL L 14., 1997.1.17., 1. o. A legutóbb az 1882/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 284., 2003.10.31., 1. o.) módosított rendelet.

(7)  HL L 344., 2001.12.28., 13. o.

(8)  HL L 131., 2003.5.28., 20. o.

(9)  HL L 151., 1990.6.15., 1. o. A legutóbb az 1882/2003/EK rendelettel módosított rendelet.

(10)  HL L 318., 1998.11.27., 8. o.

(11)  HL L 52., 1997.2.22., 1. o. Az 1882/2003/EK rendelettel módosított rendelet.

(12)  HL L 184., 1999.7.17., 23. o.


I. MELLÉKLET

ADATFORGALOM

az 5. cikkben említettek szerint

1.   a fizetési mérleg euro-mutatószámai

BOP EUR

Euro-mutatószámok

Határidő: t (1) + 2 hónap

Gyakoriság: Negyedéves

Első referenciaidőszak: 2006. első negyedév

 

Követel

Tartozik

Nettó

Folyó fizetési mérleg

EU-n kívül

EU-n kívül

EU-n kívül

Szolgáltatások

EU-n kívül

EU-n kívül

EU-n kívül

2.   negyedéves fizetésimérleg-statisztikák

BOP Q

Negyedéves adatok

Határidő: t + 3 hónap

Gyakoriság: Negyedéves

Első referenciaidőszak: 2006. első negyedév

 

Követel

Tartozik

Nettó

I.

Folyó fizetési mérleg

1. szint

1. szint

1. szint

 

Áruk

1. szint

1. szint

1. szint

 

Szolgáltatások

1. szint

1. szint

1. szint

 

Szállítás

1. szint

1. szint

1. szint

 

Idegenforgalom

1. szint

1. szint

1. szint

 

Kommunikációs szolgáltatások

1. szint

1. szint

1. szint

 

Építési-szerelési szolgáltatások

1. szint

1. szint

1. szint

 

Biztosítási szolgáltatások

1. szint

1. szint

1. szint

 

Pénzügyi szolgáltatások

1. szint

1. szint

1. szint

 

Számítógépes és információs szolgáltatások

1. szint

1. szint

1. szint

 

Szabadalmi- és licencdíjak

1. szint

1. szint

1. szint

 

Egyéb üzleti szolgáltatások

1. szint

1. szint

1. szint

 

Személyes, kulturális és szórakoztatással kapcsolatos szolgáltatások

1. szint

1. szint

1. szint

 

Máshová nem sorolt kormányzati szolgáltatások

1. szint

1. szint

1. szint

 

Jövedelem

1. szint

1. szint

1. szint

 

Egy évnél rövidebb ideig alkalmazottak díjazása

1. szint

1. szint

1. szint

 

Befektetések jövedelme

 

 

 

 

Közvetlen befektetés

1. szint

1. szint

1. szint

 

Portfolióbefektetés

EU-n kívül

 

Világ

 

Egyéb befektetés

EU-n kívül

EU-n kívül

EU-n kívül

 

Viszonzatlan folyó átutalások

1. szint

1. szint

1. szint

 

Államháztartás

EU-n kívül

EU-n kívül

EU-n kívül

 

Egyéb szektorok

EU-n kívül

EU-n kívül

EU-n kívül

II.

Tőkemérleg

EU-n kívül

EU-n kívül

EU-n kívül

 

 

Nettó követelések

Nettó tartozások

Nettó

III.

Pénzügyi mérleg

 

 

 

 

Közvetlen befektetés

 

 

1. szint

 

Külföldön

 

 

1. szint

 

Részvény és egyéb tulajdonosi részesedés

 

 

1. szint

 

Újrabefektetett jövedelem

 

 

1. szint

 

Egyéb tőkék

 

 

1. szint

 

A jelentést készítő gazdaságban

 

 

1. szint

 

Részvény és egyéb tulajdonosi részesedés

 

 

1. szint

 

Újrabefektetett jövedelem

 

 

1. szint

 

Egyéb tőke

 

 

1. szint

 

Portfolióbefektetés

EU-n kívül

Világ

 

 

Pénzügyi derivatívák

 

 

Világ

 

Egyéb befektetés

EU-n kívül

EU-n kívül

EU-n kívül

3.   a szolgáltatások nemzetközi kereskedelme

BOP ITS

A szolgáltatások nemzetközi kereskedelme

Határidő: t + 9 hónap

Gyakoriság: Éves

Első referenciaidőszak: 2006

 

Követel

Tartozik

Nettó

Szolgáltatások összesen

3. szint

3. szint

3. szint

Szállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Tengeri szállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Személyszállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Áruszállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb

2. szint

2. szint

2. szint

Légi szállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Személyszállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Áruszállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb szállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Személyszállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Áruszállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb

2. szint

2. szint

2. szint

Az egyéb szállítás kibővített osztályozása

 

 

 

Űrszállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Vasúti szállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Személyszállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Áruszállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb

2. szint

2. szint

2. szint

Közúti szállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Személyszállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Áruszállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb

2. szint

2. szint

2. szint

Belföldi vízi szállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Személyszállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Áruszállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb

2. szint

2. szint

2. szint

Csővezetékes szállítás és villamosenergia-szállítás

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb kiegészítő és járulékos szállítási szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Idegenforgalom

2. szint

2. szint

2. szint

Üzleti idegenforgalom

2. szint

2. szint

2. szint

Idénymunkások és határmenti munkavállalók költségei

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb

2. szint

2. szint

2. szint

Magán idegenforgalom

2. szint

2. szint

2. szint

Gyógykezeléssel kapcsolatos kiadások

2. szint

2. szint

2. szint

Tanulmányokkal kapcsolatos kiadások

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb

2. szint

2. szint

2. szint

Kommunikációs szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Postai és futárpostai szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Távközlési szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Építési-szerelési szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Építés külföldön

2. szint

2. szint

2. szint

Építés a jelentést készítő gazdaságban

2. szint

2. szint

2. szint

Biztosítási szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Életbiztosítás és nyugdíjalapok

2. szint

2. szint

2. szint

Szállítmánybiztosítás

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb közvetlen biztosítás

2. szint

2. szint

2. szint

Viszontbiztosítás

2. szint

2. szint

2. szint

Kiegészítő szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Pénzügyi szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Számítástechnikai és információs szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Számítástechnikai szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Információs szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Hírügynökségi szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb információnyújtási szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Jogdíjak és licencdíjak

2. szint

2. szint

2. szint

Franchise és hasonló jogok

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb jogdíjak és licencdíjak

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb üzleti szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Közvetítői kereskedelem és egyéb, kereskedelemmel kapcsolatos szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Közvetítői kereskedelem

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb, kereskedelemmel kapcsolatos szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Operatív lízing

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb üzleti, professzionális és technikai szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Jogi, könyvelési, vezetési tanácsadás és PR-szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Jogi szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Számviteli, könyvvizsgálati, könyvelési és adótanácsadói szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Üzleti, vezetési tanácsadás és PR-szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Hirdetés, piackutatás és közvélemény-kutatás

2. szint

2. szint

2. szint

Kutatás és fejlesztés

2. szint

2. szint

2. szint

Építészeti, tervezési és egyéb műszaki szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Mezőgazdasági, bányászati és egyéb helyszíni feldolgozással kapcsolatos szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Hulladékkezelés és a környezetszennyezés megszüntetése

2. szint

2. szint

2. szint

Mezőgazdasági, bányászati és egyéb helyszíni feldolgozással kapcsolatos szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb üzleti szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Vállalatcsoporton belüli, máshová nem sorolt szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Személyes, kulturális és szórakoztatással kapcsolatos szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Audiovizuális és kapcsolódó szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb személyes, kulturális és szórakoztatással kapcsolatos szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Oktatási szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Egészségügyi szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb

2. szint

2. szint

2. szint

Máshova nem sorolt kormányzati szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Követségek és konzulátusok

2. szint

2. szint

2. szint

Katonai egységek és ügynökségek

2. szint

2. szint

2. szint

Egyéb kormányzati szolgáltatások

2. szint

2. szint

2. szint

Kiegészítő tételek

 

 

 

Audiovizuális tranzakciók

1. szint

1. szint

1. szint

Postai szolgáltatások

1. szint

1. szint

1. szint

Futárpostai szolgálatok

1. szint

1. szint

1. szint

4.   közvetlen tőkebefektetések („fdi”) forgalma

BOP FDI

Közvetlen befektetések forgalma (2)

Határidő: t + 9 hónap

Gyakoriság: Év

Első referenciaidőszak: 2006

A

Földrajzi megoszlás

 

 

 

 

Tétel

Adattípus

Földrajzi megoszlás

Gazdasági tevékenység szerinti megoszlás

 

Közvetlen befektetés külföldön

 

 

 

510

Részvény és egyéb tulajdonosi részesedés

Nettó

2. szint

Nem követelmény

525

Újrabefektetett jövedelem

Nettó

2. szint

Nem követelmény

530

Egyéb tőke

Nettó

2. szint

Nem követelmény

505

Közvetlen befektetés külföldön: Összesen

Nettó

3. szint

Nem követelmény

 

Közvetlen befektetés a jelentést készítő gazdaságban

 

 

 

560

Részvény és egyéb tulajdonosi részesedés

Nettó

2. szint

Nem követelmény

575

Újrabefektetett jövedelem

Nettó

2. szint

Nem követelmény

580

Egyéb tőke

Nettó

2. szint

Nem követelmény

555

Közvetlen befektetés a jelentést készítő gazdaságban: Összesen

Nettó

3. szint

Nem követelmény

 

A közvetlen befektetés jövedelme

 

 

 

332

Osztalékok

Követel, tartozik, nettó

2. szint

Nem követelmény

333

Újrabefektetett jövedelem és fel nem osztott fióktelepi eredmény

Követel, tartozik, nettó

2. szint

Nem követelmény

334

Egyéb tőke jövedelme

Követel, tartozik, nettó

2. szint

Nem követelmény

330

A közvetlen befektetés jövedelme: Összesen

Követel, tartozik, nettó

3. szint

Nem követelmény


BOP FDI

Közvetlen befektetések forgalma

Határidő: t + 21 hónap

Gyakoriság: Év

Első referenciaidőszak: 2006

A

Földrajzi megoszlás

 

 

 

 

Tétel

Adattípus

Földrajzi megoszlás

Gazdasági tevékenység szerinti megoszlás

 

Közvetlen befektetés külföldön

 

 

 

510

Részvény és egyéb tulajdonosi részesedés

Nettó

2. szint

Nem követelmény

525

Újrabefektetett jövedelem

Nettó

2. szint

Nem követelmény

530

Egyéb tőke

Nettó

2. szint

Nem követelmény

505

Közvetlen befektetés külföldön: Összesen

Nettó

3. szint

Nem követelmény

 

Közvetlen befektetés a jelentést készítő gazdaságban

 

 

 

560

Részvény és egyéb tulajdonosi részesedés

Nettó

2. szint

Nem követelmény

575

Újrabefektetett jövedelem

Nettó

2. szint

Nem követelmény

580

Egyéb tőke

Nettó

2. szint

Nem követelmény

555

Közvetlen befektetés a jelentést készítő gazdaságban: Összesen

Nettó

3. szint

Nem követelmény

 

A közvetlen befektetés jövedelme

 

 

 

332

Osztalékok

Követel, tartozik, nettó

2. szint

Nem követelmény

333

Újrabefektetett jövedelem és a fel nem osztott fióktelepi eredmény

Követel, tartozik, nettó

2. szint

Nem követelmény

334

Egyéb tőke jövedelme

Követel, tartozik, nettó

2. szint

Nem követelmény

330

A közvetlen befektetés jövedelme: Összesen

Követel, tartozik, nettó

3. szint

Nem követelmény

B

Gazdasági tevékenység szerinti megoszlás

 

 

 

 

Tétel

Adattípus

Földrajzi megoszlás

Gazdasági tevékenység szerinti megoszlás

505

Közvetlen befektetés külföldön: Összesen

Nettó

Nettó

1. szint

2. szint

2. szint

1. szint

555

Közvetlen befektetés a jelentést készítő gazdaságban: Összesen

Nettó

Nettó

1. szint

2. szint

2. szint

1. szint

330

A közvetlen befektetés jövedelme: Összesen

Követel, tartozik, nettó

Követel, tartozik, nettó

1. szint

2. szint

2. szint

1. szint

5.   közvetlen tőkebefektetések („fdi”) állományairól

BOP POS

Közvetlen befektetési állományok (3)  (4)

Határidő: t + 9 hónap

Gyakoriság: Év

Első referenciaidőszak: 2006

A

Földrajzi megoszlás

 

 

 

 

Tétel

Adattípus

Földrajzi megoszlás

Gazdasági tevékenység szerinti megoszlás

 

Közvetlen befektetések, követelések

 

 

 

506

Részvény és egyéb tulajdonosi részesedés és Újrabefektetett jövedelem

Nettó állományok

1. szint

Nem követelmény

530

Egyéb tőke

Nettó állományok

1. szint

Nem követelmény

505

Közvetlen befektetés külföldön: Nettó követelések összesen

Nettó állományok

2. szint

Nem követelmény

 

Közvetlen befektetések, tartozások

 

 

 

556

Részvény és egyéb tulajdonosi részesedés és Újrabefektetett jövedelem

Nettó állományok

1. szint

Nem követelmény

580

Egyéb tőke

Nettó állományok

1. szint

Nem követelmény

555

Közvetlen befektetés a jelentést készítő gazdaságban: Nettó tartozások összesen

Nettó állományok

2. szint

Nem követelmény


BOP POS

Közvetlen befektetési állományok (5)

Határidő: T + 21 hónap

Gyakoriság: Év

Első hivatkozási időszak: 2006

A

Földrajzi megoszlás

 

 

 

 

Tétel

Adattípus

Földrajzi megoszlás

Gazdasági tevékenység szerinti megoszlás

 

Közvetlen befektetések, követelések

 

 

 

506

Részvény és egyéb tulajdonosi részesedés és Újrabefektetett jövedelem

Nettó állományok

2. szint

Nem követelmény

530

Egyéb tőke

Nettó állományok

2. szint

Nem követelmény

505

Közvetlen befektetés külföldön: Nettó követelések összesen

Nettó állományok

3. szint

Nem követelmény

 

Közvetlen befektetések, tartozások

 

 

 

556

Részvény és egyéb tulajdonosi részesedés és Újrabefektetett jövedelem

Nettó állományok

2. szint

Nem követelmény

580

Egyéb tőke

Nettó állományok

2. szint

Nem követelmény

555

Közvetlen befektetés a jelentést készítő gazdaságban: Nettó tartozások összesen

Nettó állományok

3. szint

Nem követelmény

B

Gazdasági tevékenység szerinti megoszlás

 

 

 

 

Tétel

Adattípus

Földrajzi megoszlás

Gazdasági tevékenység szerinti megoszlás

505

Közvetlen befektetés külföldön: Nettó követelések összesen

Nettó állományok

1. szint

2. szint

2. szint

1. szint

555

Közvetlen befektetés a jelentést készítő gazdaságban: Nettó tartozások összesen

Nettó állományok

1. szint

2. szint

2. szint

1. szint

6.   a földrajzi megoszlás szintjei

1. szint

2. szint

A1

Világ (minden egység)

A1

Világ (minden egység)

D3

EU-25 (az EU-25-ön belül)

D3

EU-25 (az EU-25-ön belül)

U4

Euroövezeten kívül

U4

Euroövezeten kívül

4A

az Európai Unió intézményei

4A

az Európai Unió intézményei

D5

az EU-25-ön kívül

D5

az EU-25-ön kívül

 

 

IS

Izland

 

 

LI

Liechtenstein

 

 

NO

Norvégia

CH

Svájc

CH

Svájc

 

 

BG

Bulgária

 

 

HR

Horvátország

 

 

RO

Románia

 

 

RU

Orosz Föderáció

 

 

TR

Törökország

 

 

EG

Egyiptom

 

 

MA

Marokkó

 

 

NG

Nigéria

 

 

ZA

Dél-Afrika

CA

Kanada

CA

Kanada

US

Amerikai Egyesült Államok

US

Amerikai Egyesült Államok

 

 

MX

Mexikó

 

 

AR

Argentína

 

 

BR

Brazília

 

 

CL

Chile

 

 

UY

Uruguay

 

 

VE

Venezuela

 

 

IL

Izrael

 

 

CN

Kína

 

 

HK

Hongkong

 

 

IN

India

 

 

ID

Indonézia

JP

Japán

JP

Japán

 

 

KR

Dél-Korea

 

 

MY

Malajzia

 

 

PH

Fülöp-szigetek

 

 

SG

Szingapúr

 

 

TW

Tajvan

 

 

TH

Thaiföld

 

 

AU

Ausztrália

 

 

NZ

Új-Zéland

Z8

Az EU-15-ön kívül, nem besorolt

Z8

Az EU-15-ön kívül, nem besorolt

C4

Offshore pénzügyi központok (6)

C4

Offshore pénzügyi központok


3. szint

7Z

Nemzetközi szervezetek az Európai Unió intézményei nélkül

AD

Andorra

AE

Egyesült Arab Emírségek

AF

Afganisztán

AG

Antigua és Barbuda

AI

Anguilla

AL

Albánia

AM

Örményország

AN

Holland Antillák

AO

Angola

AQ

Antarktisz

AR

Argentína

AS

Amerikai Szamoa

AT

Ausztria

AU

Ausztrália

AW

Aruba

AZ

Azerbajdzsán

BA

Bosznia és Hercegovina

BB

Barbados

BD

Banglades

BE

Belgium

BF

Burkina Faso

BG

Bulgária

BH

Bahrein

BI

Burundi

BJ

Benin

BM

Bermuda-szigetek

BN

Brunei Szultánság

BO

Bolívia

BR

Brazília

BS

Bahama-szigetek

BT

Bhután

BV

Bouvet-sziget

BW

Botswana

BY

Belarusz Köztársaság

BZ

Belize

CA

Kanada

CC

Kókusz-szigetek

CD

Kongói Demokratikus Köztársaság

CF

Közép-afrikai Köztársaság

CG

Kongó

CH

Svájc

CI

Elefántcsontpart

CK

Cook-szigetek

CL

Chile

CM

Kamerun

CN

Kína

CO

Kolumbia

CR

Costa Rica

CS

Szerbia és Montenegró

CU

Kuba

CV

Zöld-foki szigetek

CX

Karácsony-sziget

CY

Ciprus

CZ

Cseh Köztársaság

DE

Németország

DJ

Dzsibuti

DK

Dánia

DM

Dominika

DO

Dominikai Köztársaság

DZ

Algéria

EC

Ecuador

EE

Észtország

EG

Egyiptom

ER

Eritrea

ES

Spanyolország

ET

Etiópia

FI

Finnország

FJ

Fidzsi-szigetek

FK

Falkland-szigetek

FM

Mikronéziai Szövetséges Államok

FO

Feröer-szigetek

FR

Franciaország

GA

Gabon

GB

Nagy-Britannia

GD

Grenada

GE

Grúzia

GG

Guernsey (Nincs hivatalos ISO 3166-1 országkód, csak a kivételképpen kiadott kódelemek)

GH

Ghána

GI

Gibraltár

GL

Grönland

GM

Gambia

GN

Guinea

GQ

Egyenlítői Guinea

GR

Görögország

GS

Déli Georgia-sz. és Déli Sandwich-sz.

GT

Guatemala

GU

Guam

GW

Bissau-Guinea

GY

Guyana

HK

Hongkong

HM

Heard-sziget és McDonald-sziget

HN

Honduras

HR

Horvátország

HT

Haiti

HU

Magyarország

ID

Indonézia

IE

Írország

IL

Izrael

IM

Man-sziget (Nincs hivatalos ISO 3166-1 országkód, csak a kivételképpen kiadott kódelemek)

IN

India

IO

Brit Indiai-óceáni terület

IQ

Irak

IR

Iráni Iszlám Köztársaság

IS

Izland

IT

Olaszország

JE

Jersey (Nincs hivatalos ISO 3166-1 országkód, csak a kivételképpen kiadott kódelemek)

JM

Jamaika

JO

Jordánia

JP

Japán

KE

Kenya

KG

Kirgizisztán

KH

Kambodzsa (Kampuchea)

KI

Kiribati

KM

Comore-szigetek

KN

St. Kitts és Nevis

KP

Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (Észak-Korea)

KR

Koreai Köztársaság (Dél-Korea)

KW

Kuvait

KY

Kajmán-szigetek

KZ

Kazahsztán

LA

Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság

LB

Libanon

LC

St. Lucia

LI

Liechtenstein

LK

Srí Lanka

LR

Libéria

LS

Lesotho

LT

Litvánia

LU

Luxemburg

LV

Lettország

LY

Líbiai Arab Dzsamahirija

MA

Marokkó

MD

Moldovai Köztársaság

MG

Madagaszkár

MH

Marshall-szigetek

MK (7)

Macedónia, Volt Jugoszláv Köztársaság

ML

Mali

MM

Mianmar

MN

Mongólia

MO

Makaó

MP

Északi Mariana-szigetek

MQ

Martinique

MR

Mauritánia

MS

Montserrat

MT

Málta

MU

Mauritius

MV

Maldív-szigetek

MW

Malawi

MX

Mexikó

MY

Malajzia

MZ

Mozambik

NA

Namíbia

NC

Új-Kaledónia

NE

Niger

NF

Norfolk-sziget

NG

Nigéria

NI

Nicaragua

NL

Hollandia

NO

Norvégia

NP

Nepál

NR

Nauru

NU

Niue

NZ

Új-Zéland

OM

Omán

PA

Panama

PE

Peru

PF

Francia Polinézia

PG

Pápua Új-Guinea

PH

Fülöp-szigetek

PK

Pakisztán

PL

Lengyelország

PN

Pitcairn-szigetek

PR

Puerto Rico

PS

Elfoglalt Palesztin Terület

PT

Portugália

PW

Palau

PY

Paraguay

QA

Katar

RO

Románia

RU

Orosz Föderáció

RW

Ruanda

SA

Szaúd-Arábia

SB

Salamon-szigetek

SC

Seychelle-szigetek

SD

Szudán

SE

Svédország

SG

Szingapúr

SH

Szt. Ilona

SI

Szlovénia

SK

Szlovákia

SL

Sierra Leone

SM

San Marino

SN

Szenegál

SO

Szomália

SR

Suriname

ST

Sao Tomé és Príncipe

SV

Salvador

SY

Szíriai Arab Köztársaság

SZ

Szváziföld

TC

Turks- és Caicos-szigetek

TD

Csád

TG

Togo

TH

Thaiföld

TJ

Tádzsikisztán

TK

Tokelau-szigetek

TM

Türkmenisztán

TL

Kelet-Timor

TN

Tunézia

TO

Tonga

TR

Törökország

TT

Trinidad és Tobago

TV

Tuvalu

TW

Tajvan, Kína tartománya

TZ

Tanzániai Egyesült Köztársaság

UA

Ukrajna

UG

Uganda

UM

Amerikai Egyesült Államok Külső Szigetei

US

Amerikai Egyesült Államok

UY

Uruguay

UZ

Üzbegisztán

VA

Szentszék (Vatikán Városállam)

VC

St. Vincent és a Grenadine-sz.

VE

Venezuela

VG

Brit Virgin-szigetek

VI

Amerikai Virgin-szigetek

VN

Vietnám

VU

Vanuatu

WF

Wallis és Futuna

WS

Szamoa

YE

Jemen

YT

Mayotte

ZA

Dél-Afrika

ZM

Zambia

ZW

Zimbabwe

7.   Gazdasági tevékenység szerinti megoszlás

1. szint

2. szint

 

 

NACE 1. felülv.

 

MEZŐGAZDASÁG ÉS HALÁSZAT

A, B ágazat

BÁNYÁSZAT

BÁNYÁSZAT

C ágazat

 

ebből:

 

 

Kőolaj- és földgázkitermelés

11. szakágazat

FELDOLGOZÓIPAR

FELDOLGOZÓIPAR

D ágazat

 

Élelmiszerek

DA alágazat

 

Textil és ruhanemű

DB alágazat

 

Faipar, kiadás és nyomdaipar

DD és DE alágazatok

 

ÖSSZESEN textil- és faipari tevékenységek

 

 

Finomított kőolajtermékek és más eljárások

23. szakágazat

 

Vegyi anyagok és vegyipari termékek gyártása

24. szakágazat

 

Gumi- és műanyagtermékek

25. szakágazat

Kőolaj, vegyipari, gumi- és műanyagtermékek

ÖSSZESEN a kőolaj, vegyipari, gumi- és műanyagtermékek

 

 

Fémfeldolgozási termékek

DJ alágazat

 

Gépészeti termékek

29. szakágazat

 

ÖSSZESEN fém- és gépipari termékek

 

 

Irodagépek és számítógépek

30. szakágazat

 

Rádió, TV, hírközlési berendezések

32. szakágazat

Irodagépek, számítógépek, RTV, hírközlési berendezések

ÖSSZESEN gépek, számítógépek, RTV, hírközlési berendezések

 

 

Gépjárművek

34. szakágazat

 

Egyéb közlekedési berendezések

35. szakágazat

Járművek, egyéb közlekedési berendezések

ÖSSZESEN járművek + egyéb közlekedési berendezések

 

 

Máshová nem sorolt feldolgozóipar

 

VILLAMOSENERGIA, GÁZ ÉS VÍZ

VILLAMOSENERGIA, GÁZ ÉS VÍZ

E ágazat

ÉPÍTÉS

ÉPÍTÉS

F ágazat

SZOLGÁLTATÁSOK ÖSSZESEN

SZOLGÁLTATÁSOK ÖSSZESEN

 

KERESKEDELEM ÉS JAVÍTÁS

KERESKEDELEM ÉS JAVÍTÁS

G ágazat

 

Gépjárművek és motorkerékpárok értékesítése, karbantartása és javítása, gépjármű-üzemanyag kiskereskedelmi értékesítése

50. szakágazat

 

Nagykereskedelem és ügynöki kereskedelem, a gépjárműveken és a motorkerékpárokon kívül

51. szakágazat

 

Kiskereskedelem, kivéve a gépjárműveket és a motorkerékpárokat; a személyes és háztartási áruk javítása

52. szakágazat

SZÁLLODA ÉS VENDÉGLÁTÁS

SZÁLLODA ÉS VENDÉGLÁTÁS

H ágazat

SZÁLLÍTÁS, RAKTÁROZÁS ÉS HÍRKÖZLÉS

SZÁLLÍTÁS, RAKTÁROZÁS ÉS HÍRKÖZLÉS

I ágazat

 

Szállítás és raktározás

60., 61., 62. és 63. szakágazat

 

Szárazföldi szállítás, csővezetékes szállítás

60. szakágazat

 

Vízi szállítás

61. szakágazat

 

Légiszállítás

62. szakágazat

 

Kiegészítő és kisegítő szállítási tevékenységek, utazási irodák tevékenysége

63. szakágazat

 

Postai és távközlési szolgáltatások

64. szakágazat

 

Postai és futárpostai szolgáltatások

641. csoport

 

Távközlés

642. csoport

PÉNZÜGYI KÖZVETÍTÉS

PÉNZÜGYI KÖZVETÍTÉS

J ágazat

 

Pénzügyi közvetítés, kivéve a biztosítást és a nyugdíjalapokat

65. szakágazat

 

Biztosítás és nyugdíjalapok, kivéve a kötelező társadalombiztosítást

66. szakágazat

 

Pénzügyi közvetítés kisegítő tevékenységei

67. szakágazat

 

INGATLANÜGYLETEK

K ágazat, 70. szakágazat

 

Gépek és berendezések bérlése kezelőszemélyzet nélkül, illetve személyes és háztartási áruk bérlése

K ágazat, 71. szakágazat

SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS INFORMÁCIÓS TEVÉKENYSÉGEK

SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS INFORMÁCIÓS TEVÉKENYSÉGEK

K ágazat, 72. szakágazat

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS

K ágazat, 73. szakágazat

EGYÉB ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK

EGYÉB ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK

K ágazat, 74. szakágazat

 

Jogi szolgáltatások, számvitel, piackutatás, tanácsadás

741. csoport

 

Jogi tevékenységek

7411. osztály

 

Számvitel, könyvelés és könyvvizsgálat; adószakértői tanácsadás

7412. osztály

 

Piackutatás és közvélemény-kutatás

7413. osztály

 

Üzleti és vezetési tanácsadási szolgáltatások

7414, 7415. osztály

 

Építészeti, mérnöki- és más műszaki szolgáltatások

742. csoport

 

Reklám

744. csoport

 

Máshová nem sorolt üzleti tevékenységek

743., 745., 746., 747., 748. csoport

 

OKTATÁS

M ágazat

 

EGÉSZSÉGÜGY ÉS SZOCIÁLIS MUNKA

N ágazat

 

CSATORNÁZÁS ÉS SZENNYVÍZELVEZETÉS

O ágazat, 90. szakágazat

 

TAGSÁGGAL RENDELKEZŐ SZERVEZETEK TEVÉKENYSÉGEI MÁSHOVÁ NEM SOROLT

O ágazat, 91. szakágazat

SZABADIDŐS, KULTURÁLIS, SPORTTEVÉKENYSÉG

SZABADIDŐS, KULTURÁLIS, SPORTTEVÉKENYSÉG

O ágazat, 92. szakágazat

 

Mozgófilm, rádió, televízió, egyéb szórakoztatás

921., 922., 923. csoport

 

Hírügynökségi szolgáltatások

924. csoport

 

Könyvtár, archívumok, múzeumok, egyéb kulturális tevékenységek

925. csoport

 

Sport- és egyéb szabadidős tevékenységek

926., 927. csoport

 

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSI TEVÉKENYSÉGEK

O ágazat, 93. szakágazat

 

Nem besorolt

 


(1)  t = vonatkozási időszak (év vagy negyedév)

(2)  Csak a földrajzi megoszlás.

(3)  Csak a földrajzi megoszlás.

(4)  A 2005.12.31-én fennálló FDI állományi adatokat a meglévő becsületbeli megállapodások alapján 2007 szeptemberében kell benyújtani.

(5)  E rendelet rendelkezései alapján a 2005.12.31.-én fennálló FDI-állományok felülvizsgált adatait 2008 szeptemberében kell benyújtani.

(6)  Csak az FDI-ra.

(7)  Ideiglenes kód, amely nincs hatással az ország végleges megjelölésére, amelyet a jelenleg az Egyesült Nemzetekkel folyó tárgyalások befejezése után adnak meg.


II. MELLÉKLET

FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

a 10. cikkben említettek szerint

ÁRUK (kód: 100)

A folyó fizetési mérleg áruösszetevője az olyan mozgatható árukat tartalmazza, amelyek esetében tulajdonosváltás történik (rezidensek és nem rezidensek között). Ezeket az árukat piaci értéken, FOB-paritáson kell mérni. A tulajdonosváltás alóli kivételek (az ezekre a tételekre vonatkozó tranzakciókat az áruk között kell nyilvántartani) többek között: pénzügyi lízingbe adott áruk, az anyavállalat és a fióktelep között átadott áruk, valamint bérmunkára kivitt és behozott áruk. EU-n belüli áruforgalom: a partnerországot a konszignációs elv szerint kell meghatározni. Ez tartalmazza: a normál termékforgalmat, a bérmunkaárukat, az áruk javítását, a szállítmányozók által a kikötőkben beszerzett árukat és a nem monetáris aranyat.

SZOLGÁLTATÁSOK (kód: 200)

Szállítás (kód: 205)

Magában foglalja mindazokat a szállítási szolgáltatásokat, amelyeket egy gazdaság rezidensei nyújtanak egy másik ország rezidensei számára és amelyek magukban foglalják a személy- és áruszállítást (fuvarozást), a szállítóeszközök személyzettel együtt történő bérlését (bérbeadását), valamint a kapcsolódó kiegészítő és járulékos szolgáltatásokat.

Tengeri szállítás (kód: 206)

Tartalmaz minden tengeren történő szállítást. A következő bontás alkalmazandó: Tengeri személyszállítás (kód: 207), Tengeri áruszállítás (kód: 208) és Egyéb tengeri szállítás (kód: 209).

Légi szállítás (kód: 210)

Tartalmaz minden légi úton történő szállítási szolgáltatást. A következő bontás alkalmazandó: Légi személyszállítás (kód: 211), Légi áruszállítás (kód: 212) és Egyéb légi szállítás (kód: 213).

Egyéb szállítás (kód: 214)

Tartalmaz minden nem tengeri vagy légi úton történő szállítási szolgáltatást. A következő bontás alkalmazandó: Egyéb személyszállítás (kód: 215), Egyéb áruszállítás (kód: 216) és Egyéb fel nem sorolt szállítás (kód: 217).

Kibővített osztályozás alkalmazandó az Egyéb szállítás (kód: 214) esetében, a következők szerint:

Űrszállítás (kód: 218)

Tartalmazza a kereskedelmi vállalkozások által a műholdak tulajdonosai (mint például a távközlési vállalatok) számára vállalt műholdfellövéseket és más, az űrkutatási berendezések üzemeltetői által végzett szolgáltatásokat, amilyen az áruk és emberek szállítása tudományos kísérletekhez. Tartalmazza továbbá az űrutasok szállítását és az egyik gazdaság által eszközölt fizetéseket annak érdekében, hogy rezidensei egy másik gazdaság űrjárművein utazzanak.

Vasúti szállítás (kód: 219)

Tartalmazza a vonaton történő szállítást. További felosztás szükséges Vasúti személyszállítás (kód: 220), Vasúti áruszállítás (kód: 221) és Egyéb vasúti szállítás (kód 222) bontásban.

Közúti szállítás (kód: 223)

Tartalmazza a tehergépjárművekkel, tehergépkocsikkal, autóbusszal és távolsági busszal történő szállítást. További felosztás szükséges Közúti személyszállítás (kód: 224), Közúti áruszállítás (kód: 225) és Egyéb közúti szállítás (kód 226) bontásban.

Belföldi vízi szállítás (kód: 227)

A folyókon, csatornákon és tavakon történő nemzetközi szállításra vonatkozik. Szerepelnek benne azok a vízi utak, amelyek egy országon belül vannak, illetve azok, amelyek két vagy több ország között oszlanak meg. Belföldi vízi úton történő személyszállítás (kód: 228), Belföldi vízi úton történő áruszállítás (kód: 229) és Egyéb belföldi vízi úton történő szállítás (kód: 230) szerinti további bontása követelmény.

Csővezetékes szállítás és villamosenergiaszállítás (kód: 231)

Az áruk nemzetközi csővezetékes szállítását tartalmazza. Ide tartoznak a villamosenergia továbbításáért felszámított díjak, amennyiben azok a termelési és elosztási folyamattól elkülönülnek. Maga a villamos energia nem szerepel benne, ahogyan a csővezetéken szállított kőolaj és kapcsolódó termékek, víz és más áruk sem. Nem tartalmazza a villamos energia, a víz, a gáz és más kőolajtermékek elosztási szolgáltatásait sem (ezek az Egyéb üzleti szolgáltatások, Egyéb üzleti szolgáltatások (kód: 284) címen szerepelnek).

Egyéb kiegészítő és járulékos szállítási szolgáltatások (kód: 232)

Az egyéb kiegészítő és járulékos szállítási szolgáltatásokba tartoznak mindazok a szállítási szolgáltatások, amelyek a fentiekben leírt szállítási szolgáltatások egyikébe sem sorolhatók be.

Idegenforgalom (kód: 236)

Az idegenforgalom elsősorban azokat az árukat és szolgáltatásokat tartalmazza, amelyeket az utazók egy évnél rövidebb utazásaik során egy nem rezidens gazdaságban szereznek meg. Az árukat és szolgáltatásokat az utazó vásárolja meg, vagy az ő nevében vásárolják meg, vagy ellenérték nélkül (vagyis ajándékként) adják az utazó használatába vagy általa történő elidegenítésre. Nem tartalmazza az utazók szállítását azokon a gazdaságokon belül, amelyeket meglátogatnak, ha ezt a szállítást olyan szállítók biztosítják, amelyek nem rezidensek az adott, meglátogatott gazdaságban, valamint a nemzetközi személyszállítást sem, mivel mindkettőt a személyszállítási szolgáltatások tartalmazzák. Nem tartalmazza azokat az árukat sem, amelyeket az utazó saját gazdaságában vagy egy másik gazdaságban történő viszonteladás céljából vásárol. Az idegenforgalom két összetevőre bomlik: Üzleti idegenforgalom (kód: 237) és Magán idegenforgalom (kód: 240).

Üzleti idegenforgalom (237)

Az üzleti idegenforgalom az áruk és szolgáltatások üzleti utazók által történő megszerzését tartalmazza. Továbbá tartalmazza azokat a személyes célú árukat és szolgáltatásokat, amelyeket az idényjellegű, határmenti munkavállalást végző és más munkavállalók – akik nem rezidensek abban a gazdaságban, amelyben foglalkoztatják őket, és akik munkaadója abban az országban rezidens – szereznek be. Az üzleti idegenforgalom további bontása Idénymunkások és határmenti munkavállalók (kód: 238) és Egyéb üzleti idegenforgalom (kód: 239).

Idénymunkások és határmenti munkavállalók kiadásai (kód: 238)

Tartalmazza azokat a személyes célra vásárolt árukat és szolgáltatásokat, amelyeket az idényjellegű, határmenti munkavállalást végző és más munkavállalók – akik nem rezidensek abban a gazdaságban, amelyben foglalkoztatják őket, és akik munkaadója abban az országban rezidens – szereznek be.

Egyéb üzleti idegenforgalom (kód: 239)

Tartalmazza mindazt az Egyéb üzleti idegenforgalmat (kód: 237), amely nem szerepel az Idénymunkások és határmenti munkavállalók kiadásai (kód 238) tételben.

Magán idegenforgalom (kód: 240)

A magán idegenforgalom tartalmazza azokat az árukat és szolgáltatásokat, amelyeket a külföldre nem üzleti célból – mint például az üdülések, részvétel szórakoztatással kapcsolatos és kulturális tevékenységekben, barátok és rokonok meglátogatása, zarándoklatok, valamint oktatással és egészséggel kapcsolatos célok – utazók szereznek be. A Magán idegenforgalom (kód: 240) három összetevőre bomlik: Gyógykezeléssel kapcsolatos kiadások (kód: 241), Tanulmányokkal kapcsolatos kiadások (kód: 242) és Egyéb magán idegenforgalom (kód: 243).

Gyógykezeléssel kapcsolatos kiadások (kód: 241)

Meghatározása szerint ez a gyógykezelési célból utazók összes kiadása.

Tanulmányokkal kapcsolatos kiadások (kód: 242)

Meghatározása szerint ez a diákok összes kiadása.

Egyéb magán idegenforgalom (kód: 243)

Tartalmazza az összes olyan Magán idegenforgalom (kód: 240) tételt, amely nem szerepel a Gyógykezeléssel kapcsolatos kiadások (kód: 241) vagy a Tanulmányokkal kapcsolatos kiadások (kód: 242) között.

Egyéb szolgáltatások (kód: 981)

Minden Szolgáltatás (kód: 200), amely nem szerepel a Szállítás (kód: 205) vagy az Idegenforgalom (kód: 236) tételei között.

Kommunikációs szolgáltatások (kód: 245)

Magukban foglalják a Postai és futárpostai szolgáltatásokat (kód: 246) és a Távközlési szolgáltatásokat (kód: 247).

Postai és futárpostai szolgáltatások (kód: 246)

Magában foglalja a Postai szolgáltatásokat (958) és a Futárpostai szolgáltatásokat (kód: 959).

Postai szolgáltatások (kód: 958)

Tartalmazza a postán maradó (poste restante) szolgáltatásokat, a távirati szolgáltatásokat és a postahivatali pénzforgalmi szolgáltatásokat, mint pl. a bélyegárusítás, a pénzesutalványok stb. Postai szolgáltatásokat gyakran, de nem kizárólagosan nemzeti postaszolgálatok végeznek. A postai szolgáltatásokra nemzetközi egyezmények vonatkoznak, és a különböző gazdaságok üzemeltetői közötti forgalmakat bruttó alapon kell nyilvántartásba venni.

Futárpostai szolgáltatások (kód: 959)

A futárpostai szolgáltatások a sürgős és a háztól-házig szállításra összpontosítanak. A futárszolgálatok saját tulajdonban lévő, egymás között megosztott vagy köztulajdonban lévő szállítóeszközöket használhatnak ezeknek a szolgáltatásoknak az elvégzéséhez. Ide tartoznak a sürgősségi szállítási szolgáltatások, amelyek tartalmazhatják például a kérésre történő átvételt és a határidős kézbesítést.

Távközlési szolgáltatások (kód: 247)

Tartalmazza hangok, képek és más információk telefonon, telexen, táviratban, rádiós és televíziós kábelen vagy műsorszórással, műholdon, elektronikus üzenet, faxszolgáltatások formájában történő továbbítását stb., beleértve az üzleti hálózati szolgáltatásokat, a telekonferenciákat és a kiegészítő szolgáltatásokat. Nem tartalmazza a szállított információk értékét. Tartalmazza továbbá a mobiltelefonos szolgáltatásokat, az internetes gerinchálózati szolgáltatásokat és az on-line hozzáféréssel kapcsolatos szolgáltatásokat, beleértve az internethez való hozzáférés biztosítását.

Építési-szerelési szolgáltatások (kód: 249)

Magában foglalja az Építés külföldön (kód: 250) ésaz Építés a jelentést készítő gazdaságban (kód 251) tételeket.

Építés külföldön (kód 250)

Az Építés külföldön magában foglalja a jelentést készítő gazdaság rezidens vállalkozásai által nem rezidenseknek nyújtott építési szolgáltatásokat (követel) és azokat az árukat és szolgáltatásokat, amelyeket a befogadó gazdaságban vásároltak ezek a vállalkozások (tartozik).

Építés a jelentést készítő gazdaságban (kód 251)

Magában foglalja a jelentést készítő gazdaságban nem rezidens építési vállalkozások rezidenseknek nyújtott építési szolgáltatásokat (tartozik) és azokat az árukat és szolgáltatásokat, amelyeket a jelentést készítő gazdaságban vásároltak ezek a nem rezidens vállalkozások (követel).

Biztosítási szolgáltatások (kód: 253)

Tartalmazza a rezidens biztosítótársaságok nem rezidensekkel kötött különféle biztosításait, és viszont. Ezeket a szolgáltatásokat a bruttó díjbevételben szereplő szolgáltatási díjakkal becslik vagy értékelik, nem pedig a bruttó biztosítási díjbevétel alapján. Magában foglalja az Életbiztosítás és nyugdíjalapok (kód: 254), a Szállítmánybiztosítás (kód: 255), az Egyéb közvetlen biztosítás (kód: 256), a Viszontbiztosítás (kód: 257) ésa biztosítási tevékenységhez kapcsolódó Kiegészítő szolgáltatások (kód: 258) tételeket.

Életbiztosítás és nyugdíjalapok (kód: 254)

Mind a nyereséges, mind a nyereség nélküli életbiztosítási kötvények tulajdonosai rendszeres befizetéseket teljesítenek a biztosító számára (lehetséges egyetlen befizetés is), cserében a biztosító garantálja, hogy a kötvény tulajdonosának egy megadott időpontban, vagy a kötvénytulajdonos elhalálozása esetén (amennyiben ez előbb következik be) egy megállapodott minimális összeget vagy járadékot fizet. Kockázati életbiztosítás esetén a biztosítási összeget csak halálozás esetén fizetik ki, más körülmények esetén nem, ezért ez a közvetlen biztosítás egyik formája, amely nem itt szerepel, hanem az egyéb biztosításban.

A nyugdíjalapok elkülönült alapok, amelyeket azért hoznak létre, hogy nyugdíjba vonulás után jövedelmet biztosítsanak a munkavállalók konkrét csoportjai számára. Ezeket magán- és közszférabeli munkaadók vagy a munkaadók és munkavállalóik közösen szervezik és igazgatják. A munkaadó és/vagy a munkavállalók által fizetett hozzájárulásokon és azon a befektetési jövedelmen alapulnak, amelyet az alap eszközeinek befektetésével keresnek meg, valamint saját számlára történő pénzügyi tranzakciókban is részt vesznek. Nem tartalmazza azokat a társadalombiztosítási rendszereket, amelyeket a népesség nagy csoportjai számára szerveznek meg, és amelyeket az államháztartás kötelezővé tesz, irányít és finanszíroz. A nyugdíjpénztárak működési költségei is itt szerepelnek. A nyugdíjpénztárak esetében a „biztosítási díjakat” általában „járulékoknak” nevezik, míg a „kártérítést” általában „juttatásnak” nevezik.

Szállítmánybiztosítás (kód: 255)

A szállítmánybiztosítás szolgáltatásai az exportált és importált árukra kötött biztosításokra vonatkoznak, a számbavétel konzisztens az áruk és áruszállítás FOB paritáson vett elszámolásával.

Egyéb közvetlen biztosítás (kód: 256)

Az egyéb közvetlen biztosítás vonatkozik az eseménybiztosítás minden egyéb formájára. Beletartozik a kockázati életbiztosítás, a baleseti és az egészségügyi biztosítás (kivéve, ha ezeket az állami társadalombiztosítás részeként nyújtják); a tengeri, a légiközlekedési és más közlekedési biztosítások; a tűz és más vagyoni kár elleni biztosítások; a vagyoni hátrány elleni biztosítások; az általános felelősségbiztosítás; valamint az egyéb biztosítások, mint pl. az utasbiztosítás és a hitelekhez és hitelkártyákhoz kapcsolódó biztosítások.

Viszontbiztosítás (kód: 257)

A viszontbiztosítás az a folyamat, amikor a biztosítási kockázat egyes részeit alvállalkozásba adják, gyakran szakosodott üzemeltetőknek, a biztosítási díjbevételből való arányos részesedés fejében. A viszontbiztosítási ügyletek vonatkozhatnak olyan csomagokra, amelyek több kockázattípust is tartalmaznak.

Kiegészítő szolgáltatások (kód: 258)

Magában foglalja azokat a tranzakciókat, amelyek szorosan kapcsolódnak a biztosítók és a nyugdíjalapok műveleteihez. Beletartoznak az ügynöki jutalékok, a biztosítási brókeri és ügynöki szolgáltatások, a biztosítási és nyugdíjalapokkal kapcsolatos tanácsadás, az értékelési és korrekciós szolgáltatások, az aktuáriusi szolgáltatások, a kármentési szolgáltatások, valamint a kártalanítási és a helyreállítási szolgáltatások szabályozásával és felügyeletével kapcsolatos szolgáltatások.

Pénzügyi szolgáltatások (kód: 260)

A pénzügyi szolgáltatások tartalmazzák a pénzügyi közvetítést és a kiegészítő szolgáltatásokat, kivéve az életbiztosítással foglalkozó vállalkozásokat és a nyugdíjalapokat (amelyeket az életbiztosítás és nyugdíjalapok tartalmaznak), valamint az egyéb biztosítási szolgáltatásokat a rezidensek és a nem rezidensek között. Ilyen szolgáltatásokat bankok, értéktőzsdék, faktoringvállalkozások, hitelkártyacégek és más vállalkozások nyújthatnak. Beletartoznak a pénzügyi eszközökkel végzett ügyletek, valamint más, a pénzügyi tevékenységgel kapcsolatos szolgáltatások során nyújtott szolgáltatások, mint például a tanácsadás, a letétkezelés és a vagyonkezelési szolgáltatások.

Számítástechnikai és információs szolgáltatások (kód: 262)

Tartalmazza a Számítástechnikai szolgáltatásokat (kód: 263) és az Információs szolgáltatásokat (kód: 264).

Számítástechnikai szolgáltatások (kód: 263)

A hardverrel és a szoftverrel kapcsolatos, valamint az adatfeldolgozási szolgáltatásokat tartalmazza. Beletartoznak a hardverrel és a szoftverrel kapcsolatos tanácsadási és kivitelezési szolgáltatások, a számítógépek és perifériáik karbantartása és javítása, a sérült szoftverek helyreállítása, a számítástechnikai erőforrások gazdálkodásával kapcsolatos tanácsadás és segítségnyújtás, használatkész rendszerek elemzése, tervezése, programozása (beleértve a weboldal kialakítását és megtervezését), valamint a szoftverrel kapcsolatos műszaki szaktanácsadás, egyedi szoftverek fejlesztése, előállítása, átadása és dokumentálása, beleértve a megrendelésre készülő operációs rendszereket konkrét felhasználók számára; a rendszerek karbantartása és más kiegészítő szolgáltatások, mint például képzés biztosítása a tanácsadás részeként; adatfeldolgozási szolgáltatások, mint például időmegosztásos alapon adatbevitel, táblázatok készítése és adatfeldolgozás közreműködői alapon; weboldal-üzemeltetési szolgáltatások (azaz szerverhely biztosítása az interneten az ügyfelek weboldalainak elhelyezésére); illetve számítástechnikai létesítmények működtetése.

Információs szolgáltatások (kód: 264)

Tartalmazza a Hírügynökségi szolgáltatásokat (kód: 889) és az Egyéb információnyújtási szolgáltatásokat (kód: 890).

Hírügynökségi szolgáltatások (kód: 889)

A hírügynökségi szolgáltatások tartalmazzák a hírek, fényképek és saját cikkek biztosítását a média számára.

Egyéb információs szolgáltatások (kód: 890)

Tartalmazza az adatbázis-szolgáltatásokat – adatbázisok kialakítása, adattárolás, valamint adatok és adatbázisok közzététele (beleértve az útmutatókat és a postázási listákat), mind on-line formában, mind mágneses, optikai vagy nyomtatott eszköz útján; a kereső portálokat (keresőgép-szolgáltatásokat, amelyek megkeresik az internetes címeket az olyan ügyfelek számára, akik kulcsszavas keresést végeznek). Tartalmaz továbbá közvetlen, nem tömeges jellegű újság- és folyóirat-előfizetéseket, akár postai úton, akár elektronikus vagy más módon.

Jogdíjak és licencdíjak (kód: 266)

Tartalmazza a Franchise és hasonló jogok (kód: 891) és az Egyéb jogdíjak és licencdíjak (kód: 892) tételeket.

Franchise és hasonló jogok (kód: 891)

Magában foglalja a franchisedíjak nemzetközi kifizetéseit és bevételeit, valamint a bejegyzett kereskedelmi védjegyek használatáért fizetett jogdíjakat.

Egyéb jogdíjak és licencdíjak (kód: 892)

Tartalmazza az immateriális, nem termelt, nem pénzügyi eszközök és tulajdoni jogok jogosult használatáért (amilyenek a szabadalmak, a szerzői jogok és az ipari eljárások és tervek), illetve a licencmegállapodások révén a kézzelfogható eredetik vagy prototípusok használatáért (amilyenek a kéziratok, a számítógépes programok, valamint a filmes munkák és a hangfelvételek) fizetett/kapott jogdíjakat és licencdíjakat.

Egyéb üzleti szolgáltatások (kód: 268)

Magában foglalja a Közvetítői kereskedelem és egyéb, kereskedelemhez kapcsolódó szolgáltatásokat (kód: 269), az Operatív lízinget (kód: 272) és az Egyéb üzleti, professzionális és technikai szolgáltatásokat (kód: 273).

Közvetítői kereskedelem és egyéb, kereskedelemhez kapcsolódó szolgáltatások (kód: 269)

Magában foglalja a Közvetítői kereskedelem (kód: 270) és az Egyéb, kereskedelemhez kapcsolódó szolgáltatások (kód: 271) tételeket.

Közvetítői kereskedelem (re-export) (kód: 270)

A közvetítői kereskedelem meghatározása szerint: a jelentést készítő gazdaság rezidensének áruvásárlása egy nem rezidenstől, majd az áru későbbi újbóli eladása egy másik nem rezidensnek, a folyamat során az áru nem lép be a jelentést készítő országba és nem hagyja azt el.

Egyéb, kereskedelemhez kapcsolódó szolgáltatások (kód: 271)

Tartalmazza az olyan áru- és szolgáltatási ügyletek után járó jutalékokat, amelyek (a) rezidens kereskedők, árutőzsdei ügynökök és bizományosi ügynökök, illetve (b) nem rezidensek között jöttek létre.

Operatív lízing (kód 272)

Tartalmazza hajók, repülőgépek és egyéb fuvareszközök mint a vasúti kocsik, konténerek és egyéb berendezések rezidensek és nem rezidensek közötti személyzet nélküli haszonbérletét.

Egyéb üzleti, professzionális és technikai szolgáltatások (kód: 273)

Magában foglalja a Jogi, könyvelési, vezetési tanácsadás, és PR-szolgáltatásokat (kód: 274), a Hirdetés, piackutatás és közvélemény-kutatást (kód: 278), a Kutatást és fejlesztést (kód: 279), az Építészeti, tervezési és egyéb műszaki szolgáltatásokat (kód: 280), a Mezőgazdasági, bányászati és egyéb helyszíni feldolgozást (kód: 283), az Egyéb üzleti szolgáltatásokat (kód: 284) és a Vállalatcsoporton belüli, máshová nem sorolt szolgáltatásokat (kód: 285).

Jogi, könyvelési, vezetési tanácsadás és PR-szolgáltatások (kód 274)

Magában foglalja a Jogi szolgáltatásokat (kód: 275), a Számviteli, könyvvizsgálati, könyvelési és adótanácsadói szolgáltatásokat (kód: 276) és az Üzleti, vezetési tanácsadás és PR szolgáltatásokat (Kód: 277).

Jogi szolgáltatások (kód: 275)

Tartalmazza a jogi tanácsadási és képviseleti szolgáltatásokat bármely jogi, bírósági és választottbírósági eljárásban; a jogi dokumentáció elkészítésével kapcsolatos szolgáltatásokat; a hitelesítési szaktanácsadást, illetve a vagyon- és hagyatékkezelési szolgáltatásokat.

Számviteli, könyvvizsgálati, könyvelési és adószakértői szolgáltatások (kód: 276)

Tartalmazza a kereskedelmi tranzakciók nyilvántartását üzleti vállalkozások és mások számára; a számviteli nyilvántartások és pénzügyi kimutatások megvizsgálását; az üzleti adótervezést és tanácsadást; valamint az adózási dokumentumok elkészítését.

Üzleti, vezetési tanácsadás és PR-szolgáltatások (kód 277)

Tartalmazza a vállalkozások számára üzletpolitikai és az üzleti stratégiai ügyben nyújtott tanácsadási, iránymutatási és operatív segítségnyújtási szolgáltatásokat, illetve egy szervezet átfogó tervezését, szerkezetének kialakítását és irányítását. Beletartozik a vállalatirányítás auditálása; a piacmenedzselés, a humán erőforrásokkal, a termelésirányítással és a projektmenedzsmenttel kapcsolatos konzultáció és tanácsadás; valamint az ügyfelek arculatának, illetve az ügyfelek az intézményekkel és a közvéleménnyel való kapcsolatának javítását célzó tanácsadási, iránymutatási és operatív szolgáltatások.

Hirdetés, piackutatás és közvélemény-kutatás (kód: 278)

A rezidensek és a nem rezidensek közötti szolgáltatások tartalmazzák a reklámügynökségek reklámtervező, -készítő és forgalmazó tevékenységét; a médiaelhelyezést, beleértve a reklámfelületek vásárlását és értékesítését; a kereskedelmi vásárok által nyújtott kiállítási szolgáltatásokat; a termékek külföldi reklámozását; a piackutatást; a telemarketinget; valamint a közvélemény-kutatást különféle kérdésekben.

Kutatás és fejlesztés (kód: 279)

Tartalmazza a rezidensek és nem rezidensek közötti, az alapkutatással, az alkalmazott kutatással, illetve új termékek és eljárások kísérleti fejlesztésével kapcsolatos szolgáltatásokat.

Építészeti, tervezési és egyéb technikai szolgáltatások (kód: 280)

Tartalmazza a városi és más fejlesztési beruházások építészeti tervezésével, gátak, hidak, repülőterek, kulcsrakész üzemek stb. tervezésével és projektmegvalósításával, illetve felügyeletével; földméréssel; térképészettel; termékek tesztelésével és tanúsításával; valamint műszaki vizsgálatokkal kapcsolatos rezidensek és nem rezidensek közötti szolgáltatásokat.

Mezőgazdasági, bányászati és helyszíni feldolgozással kapcsolatos szolgáltatások (kód: 281)

Tartalmazza a Hulladékkezelés és a környezetszennyezés megszüntetése (kód: 282) és a Mezőgazdasági, bányászati és egyéb helyszíni feldolgozás (kód 283) tételeket.

Hulladékkezelés és a környezetszennyezés megszüntetése (kód: 282)

Tartalmazza a radioaktív és egyéb hulladékok kezelését; a szennyezett talaj eltávolítását; környezetszennyezés, ezen belül olajszennyezés utáni tisztítást; a bányászati telephelyek helyreállítását; valamint a méregtelenítési és a fertőtlenítési szolgáltatásokat. Tartalmaz továbbá minden egyéb szolgáltatást, amely a környezet megtisztításával vagy helyreállításával kapcsolatos.

Mezőgazdasági, bányászati és egyéb helyszíni feldolgozással kapcsolatos szolgáltatások (kód: 283)

Magában foglalja:

a)

Azokat a mezőgazdasági szolgáltatásokat, amelyek a mezőgazdasághoz kapcsolódnak, mint például a mezőgazdasági gépek kezelőszemélyzettel való ellátásával, a betakarítással, a terményfeldolgozással, a kártevőkkel szembeni védekezéssel, az állatok takarmányozásával, gondozásával, illetve tenyésztésével kapcsolatos szolgáltatásokat. A vadászattal, a vadgazdálkodással, az erdőgazdálkodással és a fakitermeléssel, valamint a halászattal kapcsolatos szolgáltatások is itt szerepelnek.

b)

A kőolaj- és földgázmezőkön biztosított bányászati szolgáltatások, beleértve a fúrást, a fúrótornyok építését, a javítási és leszerelési szolgáltatásokat, az olaj- és gázkutak belsejének cementezését. A bányászati kutatásokkal és feltárásokkal kapcsolatos szolgáltatások, valamint a bányamérnöki szolgáltatások és geológiai földmérések szintén itt szerepelnek.

c)

Egyéb helyszíni feldolgozási szolgáltatások, amelyek tartalmazzák az olyan áruk helyszíni feldolgozását vagy megmunkálását, amelyeket tulajdonosváltás nélkül importáltak, feldolgoztak, de nem reexportáltak abba az országba, ahonnan az árut küldték (ellenben vagy a feldolgozó gazdaságban értékesítik, vagy egy harmadik gazdaságnak adják el), vagy fordítva.

Egyéb üzleti szolgáltatások (kód: 284)

Tartalmazza a rezidensek és nem rezidensek közötti, szolgáltatásokkal kapcsolatos tranzakciókat, amilyen például munkaerő-kölcsönzés, biztonsági és nyomozási szolgáltatások, fordítás és tolmácsolás, fényképészeti szolgáltatások, épülettakarítás, vállalkozások számára nyújtott ingatlanszolgáltatások és minden olyan egyéb üzleti szolgáltatás, amely nem sorolható be a fenti üzleti szolgáltatások egyikébe sem.

Vállalatcsoporton belüli, máshová nem sorolt szolgáltatások (kód: 285)

Ez egy maradványkategória. A tulajdonosi kapcsolatban lévő vállalkozások közötti olyan kifizetéseket tartalmazza, amelyek nem sorolhatók be más szolgáltatáskategóriába. Tartalmazza a fióktelepek, leányvállalatok és társult vállalkozások olyan fizetéseit anyavállalatuknak vagy egyéb vállalatcsoporton belüli cég felé, amelyekkel hozzájárulnak a fióktelepek, leányvállalatok és társult vállalkozások általános irányítási költségeihez (tervezés, szervezés vagy kontrolling kapcsán), illetve tartalmazza az anyavállalatok által közvetlenül megtérített ráfordításokat. Ide sorolandók azok a tranzakciók is, amelyek az anyavállalatok és fióktelepeik, leányvállalataik és társult vállalkozásaik között a rezsiköltségek fedezésével kapcsolatosak.

Személyes, kulturális és szórakoztatással kapcsolatos szolgáltatások (kód: 287)

Tartalmazza az Audiovizuális és kapcsolódó szolgáltatásokat (kód: 288) és az Egyéb személyes, kulturális és szórakoztatással kapcsolatos szolgáltatásokat (kód: 289).

Audiovizuális és kapcsolódó szolgáltatások (kód: 288)

Tartalmazza a mozgófilmek (film és videoszalag), rádiós és televíziós műsorok (élő vagy rögzített), illetve zenei felvételek előállításával kapcsolatos szolgáltatásokat és a kapcsolódó díjakat. Tartalmazza a befolyt vagy kifizetett bérleti díjakat; a rezidens színművészek, producerek stb. külföldi gyártás során kapott (illetve a nem rezidensek a jelentő gazdaságban végzett munkájáért fizetett) díjakat; a médiának értékesített meghatározott földrajzi területen korlátozott bemutatásra szóló terjesztési jogok díját, illetve a kódolt televíziós csatornákhoz való hozzáférés díját (mint például a kábelszolgáltatások). Szerepel benne a színművészeknek, rendezőknek és producereknek a színházi és zenei produkciók, sportesemények, cirkuszi előadások és más hasonló rendezvények kapcsán járó díjazás, valamint a terjesztési jogok díjai (a televízió, a rádió és a film esetében) e tevékenységek tekintetében.

Egyéb személyes, kulturális és szórakoztatással kapcsolatos szolgáltatások (kód: 289)

Magában foglalja az Oktatási szolgáltatásokat (kód: 895), az Egészségügyi szolgáltatásokat (kód: 896) és az Egyéb más, személyes, kulturális és szórakoztatással kapcsolatos szolgáltatásokat (kód: 897).

Oktatási szolgáltatások (kód: 895)

Magában foglalja a rezidensek és nem rezidensek közötti, az oktatással kapcsolatos szolgáltatásokat, mint például levelező tanfolyamokat és televízión vagy az interneten keresztül történő képzést, valamint a képzést olyan tanárok stb. révén, akik közvetlen szolgáltatást nyújtanak a befogadó gazdaságokban.

Egészségügyi szolgáltatások (kód: 896)

Magában foglalja az orvosok, ápolók, illetve mentősök és hasonló tevékenységet végző más személyzet által nyújtott szolgáltatásokat, valamint a laboratóriumi és hasonló szolgáltatásokat akár távkapcsolat útján, akár a helyszínen végzik ezeket. Nem foglalja magában az utazóknak az oktatással és az egészséggel kapcsolatos kiadásait (ezek az idegenforgalomban szerepelnek).

Egyéb más, személyes, kulturális és szórakoztatással kapcsolatos szolgáltatások (kód: 897)

Ez egy maradványkategória, amely magában foglalja azokat az Egyéb személyes, kulturális és szórakoztatással kapcsolatos szolgáltatásokat (kód: 289), amelyek nem szerepelnek az Oktatási szolgáltatásokban (kód: 895) vagy az Egészségügyi szolgáltatásokban (kód: 896).

Máshová nem sorolt kormányzati szolgáltatások (kód: 291)

Ez egy maradványkategória, amely magában foglalja azokat a kormányzati tranzakciókat (beleértve a nemzetközi szervezetek tranzakcióit is), amelyek nem szerepelnek az EBOPS (a fizetésimérleg teljes körű szolgáltatási beosztása) más összetevőiben. Magában foglalja mindazokat a tranzakciókat (mind az áruk, mind a szolgáltatások tekintetében), amelyek a követségek, konzulátusok, katonai egységek és védelmi ügynökségek, illetve azoknak az országoknak a rezidensei között jöttek létre, amelyekben a követségek, konzulátusok, katonai egységek és védelmi ügynökségek vannak, illetve az összes, harmadik országgal való tranzakciókat. Nem tartalmazza azokat a tranzakciókat, amelyek a követségek, konzulátusok, katonai egységek és védelmi ügynökségek által képviselt országok rezidenseivel jönnek létre, illetve a helyőrségi üzleteken és áruházakon, valamint a követségeken és konzulátusokon belüli tranzakciókat.

Ezt a tételt meg kell bontani a Követségek és konzulátusok szolgáltatásaira (kód: 292), Katonai egységek és ügynökségek szolgáltatásaira (kód: 293) és Egyéb, máshová nem sorolt kormányzati szolgáltatásokra (kód: 294).

JÖVEDELEM (kód: 300)

A jövedelem kétféle tranzakciót takar a rezidensek és a nem rezidensek között: i. azokat, amelyek a munkavállalók javadalmazását jelentik, amelyet a nem rezidens munkavállalóknak fizetnek (pl. határmenti munkavállalók, idénymunkások és más rövidtávú munkavállalók) és ii. azokat, amelyek befektetési jövedelmek bevételezését és kifizetését jelentik a külső pénzügyi eszközökre és tartozásokra.

Munkavállalók jövedelmei (kód: 310)

A munkavállalók javadalmazása tartalmazza azon béreket, fizetéseket és egyéb készpénzben vagy természetben kapott juttatásokat, amelyeket a természetes személyek kerestek – a letelepedési helyüktől különböző gazdaságokban – az adott gazdaságok rezidensei számára elvégzett munkájukkal (és ezért tőlük fizetésben részesültek). Ez magában foglalja a munkaadók által a munkavállalók javára a társadalombiztosítási alapoknak, magánbiztosítóknak vagy magánnyugdíj-alapoknak (akár tőkefedezetiek, akár nem) befizetett járulékokat, amelyekkel ezek szolgáltatásait biztosítják munkavállalóik számára.

Befektetések jövedelmei (kód: 320)

A befektetések jövedelmei a külföldi pénzügyi eszközök tulajdonlásából származó jövedelem, amelyet az egyik gazdaság rezidenseinek kell fizetniük egy másik gazdaság rezidenseinek. A befektetések jövedelmei magukban foglalják a kamatot, az osztalékokat, a fióktelepek nyereségének kivonását, valamint a működőtőke vállalatokba újrabefektetett jövedelmének külföldi befektetőre jutó részét. A befektetések jövedelmeit közvetlen, portfolió és egyéb befektetési összetevők szerint kell osztályozni.

A közvetlen befektetés jövedelme (kód: 330)

A közvetlen befektetési jövedelem, nevezetesen a részvény és egyéb tulajdonosi részesedésből és a hitelviszonyból származó jövedelem azt a jövedelmet mutatja, amely az egyik gazdaság közvetlen befektetője számára adódik közvetlen tőkebefektetési tulajdonából egy másik gazdaság egyik vállalkozásában. A közvetlen befektetésen keletkező jövedelem nettó alapon kerül kimutatásra mind a közvetlen külföldi befektetés, mind a jelentést készítő gazdaságban történt befektetés vonatkozásában (vagyis a részvény és egyéb tulajdonosi részesedés révén kapott jövedelem és a hitelviszonyból származó jövedelem, mínusz a részvény és egyéb tulajdonosi részesedésből származó jövedelem és a hitelviszonyból származó jövedelem érdekében eszközölt kifizetések, mindkét esetben). A részvény és egyéb tulajdonosi részesedésből származó jövedelem megoszlik (i) felosztott nyereségre (osztalékok és a fióktelepek felosztott nyeresége), valamint (ii) az újrabefektetett jövedelemre és a fel nem osztott fióktelepi nyereségekre. A hitelviszonyból származó jövedelem– a vállalatcsoporton belüli hitelezésre – a közvetlen befektetőknek/a közvetlen befektetőktől a külföldi társult vállalkozásoknak/a külföldi társult vállalkozásoktól kifizetett kamatot foglalja magában. A nem részesedésjellegű elsőbbségi részvényekből származó jövedelem kezelése kamatjövedelemként történik, nem pedig osztalékjövedelemként és a hitelviszonyból származó jövedelemben szerepel.

Osztalékok és felosztott fióktelepi eredmény (kód: 332)

Az osztalékok, a részvények utáni osztalékot is beleértve, a részvényekre és más, bejegyzett magánvállalkozások, szövetkezetek és nyilvános társaságok vagyonában lévő részesedésekre megállapított eredményfelosztást jelenti. A felosztott jövedelem megjelenhet osztalékok formájában, olyan törzsrészvényekre vagy elsőbbségi részvényekre, amelyekkel a közvetlen tőkebefektetők külföldi társult vállalkozásokban rendelkeznek, vagy fordítva.

Újrabefektetett jövedelem és fel nem osztott fióktelepi eredmény (kód: 333)

Az újrabefektetett jövedelem magában foglalja a közvetlen befektetők részesedését – a részvény és egyéb tulajdonosi részesedés arányában – a (i) külföldi leányvállalatok és társult vállalkozások által osztalékként nem felosztott eredményét és (ii) azt az eredményt, amelyet a fióktelepek és más, nem bejegyzett vállalkozások a közvetlen befektetőknek nem adnak át. (Ha az eredménynek ez a része nem állapítható meg, akkor a szokványok szerint, a fióktelep teljes eredménye felosztottnak tekintendő.)

Hitelviszonyból származó jövedelem (kód: 334)

A hitelviszonyból származó jövedelem magában foglalja a közvetlen befektetőknek/a közvetlen befektetőktől a külföldi társult vállalkozásoknak/a külföldi társult vállalkozásoktól – a vállalatközi hitelezésre – kifizetett kamatot. A nem részesedésjellegű elsőbbségi részvényekből származó jövedelem kamatjövedelemnek minősül, nem pedig osztalékjövedelemnek, és a hitelviszonyból származó jövedelemben szerepel.

Részvény és egyéb tulajdonosi részesedés és újrabefektetett jövedelem külföldön (kód: 506)

A részvény és egyéb tulajdonosi részesedés magában foglalja a fióktelepek saját tőkéjét, valamennyi (akár szavazatra jogosító, akár szavazatra nem jogosító) részvényt a leányvállalatokban és társult vállalkozásokban (kivéve a nem részesedésjellegű, elsőbbségi részvényeket, amelyek hitelviszonyt megtestesítő értékpapírnak minősülnek és az egyéb közvetlen tőkebefektetésekben szerepelnek), valamint az egyéb tőke-hozzájárulásokat. Az újrabefektetett jövedelem a közvetlen befektető részesedéséből (a közvetlen részvény és egyéb tulajdonosi részesedés arányában), a leányvállalatok vagy társult vállalkozások osztalékként fel nem osztott eredményéből, valamint a fióktelepek által a közvetlen befektetőnek át nem adott eredményből áll.

Részvény és egyéb tulajdonosi részesedés és újrabefektetett jövedelem, a jelentést készítő gazdaságban (kód: 556)

A részvény és egyéb tulajdonosi részesedés magában foglalja a fióktelepek saját tőkéjét, valamennyi (akár szavazatra jogosító, akár szavazatra nem jogosító) részvényt a leányvállalatokban és társult vállalkozásokban (kivéve a nem részesedésjellegű elsőbbségi részvényeket, amelyeket hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokként kezelnek és amelyek az egyéb közvetlen tőkebefektetésekben szerepelnek), valamint az egyéb tőke-hozzájárulásokat. Az újrabefektetett jövedelem a közvetlen befektető leányvállalatok vagy társult vállalkozások osztalékaként fel nem osztott eredményből, valamint a fióktelepek által a közvetlen befektetőnek át nem adott eredményéből való részesedése (a közvetlen részvény és egyéb tulajdonosi részesedés arányában)

A portfolióbefektetés jövedelme (kód: 339)

A portfolióbefektetés jövedelme magában foglalja a jövedelmi tranzakciókat a rezidensek és a nem rezidensek között, amelyek részvények, hosszú és közepes futamidejű kötvények és pénzpiaci eszközök birtoklásából származnak. Ez a kategória részvény és egyéb tulajdonosi részesedésből származó jövedelemre (osztalékok) és hitelviszonyból származó jövedelemre (kamat) oszlik meg.

Egyéb befektetésből származó jövedelem (kód: 370)

Az egyéb befektetésből származó jövedelem magában foglalja a rezidens nem rezidenssel szembeni összes egyéb követeléséből (eszköz) származó kamatbevételt és a rezidensnek nem rezidenssel szemben fennálló egyéb tartozás után fizetendő kamatokat. Ez a kategória magában foglalja továbbá elviekben a háztartásoknak az életbiztosítási tartalékokból és a nyugdíjalapokból számított jövedelmét. A befektetések utáni kamat magában foglalja a hosszú- és rövidlejáratú hitelek, a betétek, az egyéb kereskedelmi és pénzügyi követelések, valamint a gazdaságnak az IMF-nél meglévő hitelezői pozíciója utáni kamatot. A tartozások utáni kamat magában foglalja a hitelek, a betétek és egyéb követelések kamatát, valamint más, az IMF hitelek és kölcsönök felhasználásáért járó kamatokat. Továbbá magában foglalja az IMF-nek fizetett kamatot is az Alapnak az Általános Tartalékszámlán lévő SDR-készletei után.

Viszonzatlan folyó átutalások (kód: 379)

A folyó átutalások jóváírható tételek az olyan egyoldalú tranzakciókban, amikor az egyik gazdasági egység valós forrást vagy pénzügyi tételt ad át egy másik egységnek, anélkül, hogy bármiféle valós forrást vagy pénzügyi tételt kapna érte cserébe. Ezek a források azonnal fogyasztásra kerülnek vagy fogyasztásuk az átutalást követő rövid időn belül megtörténik. Folyó átutalás minden olyan átutalás, ami nem tőke. A folyó átutalásokat a jelentést készítő gazdaság ágazata szerint államháztartásra és egyéb ágazatokra bontják.

Az államháztartás viszonzatlan folyó átutalásai (kód: 380)

Az államháztartás átutalásai magukban foglalják a folyó nemzetközi együttműködést, amely magában foglalja a folyó átutalásokat – készpénzben vagy természetben – a különféle gazdaságok kormányai között vagy a kormányok és a nemzetközi szervezetek között.

Egyéb ágazatok (kód: 390)

A gazdaság egyéb ágazatai és a nem rezidensek közötti folyó átutalások magukban foglalják azokat, amelyek magánszemélyek, nem kormányzati intézmények vagy szervezetek (vagy a két csoport) között, vagy nem rezidens kormányzati intézmények és magánszemélyek vagy nem kormányzati intézmények között történnek.

Tőkemérleg (kód: 994)

A tőkemérleg magában foglalja mindazokat a tranzakciókat, amelyek kapott vagy fizetett tőkeátutalásokat jelentenek, valamint a nem-termelt, nem-pénzügyi eszközök megszerzését/elidegenítését.

Pénzügyi mérleg (kód: 995)

A pénzügyi mérleg magában foglalja mindazokat a tranzakciókat, amelyek a gazdaság külföldi pénzügyi eszközeinek és kötelezettségeinek tulajdonában bekövetkezett változásával kapcsolatosak. Az ilyen változások között van a világ többi részével szembeni, illetve onnan származó követelések keletkezése és megszűnése. Minden összetevőjét a befektetés típusa vagy funkcionális megosztása (közvetlen befektetés, portfolióbefektetés, pénzügyi derivatívák, egyéb befektetés, tartalékeszközök) szerint osztályozzák.

Közvetlen Befektetés (kód: 500)

A közvetlen külföldi befektetések a nemzetközi befektetéseknek azt a kategóriáját képezik, amely tükrözi az egyik gazdaságban lévő rezidens jogalany (a közvetlen befektető) azon célkitűzését, hogy tartós érdekeltséget szerezzen egy olyan vállalkozásban, amely a befektető gazdaságától különböző gazdaságban rezidens (közvetlen befektetés tárgyát képező vállalkozás). A „tartós érdekeltség” feltételezi a hosszú távú kapcsolatot a közvetlen befektető és a vállalkozás között, valamint a befolyás jelentős mértékét a befektető számára a közvetlen befektetés tárgyát képező vállalkozás irányításában. A közvetlen befektetés magában foglalja a kezdeti tranzakciót a két jogalany között – vagyis azt a tranzakciót, amely létrehozza a közvetlen befektetési viszonyt – valamint minden későbbi tranzakciót közöttük és a társult vállalkozások között, akár bejegyzettek ezek, akár nem.

Közvetlen befektetés külföldön (kód: 505)

A közvetlen befektetés osztályozása elsősorban viszonylati alapon történik – rezidens közvetlen befektetése külföldön és nem rezidens befektetése a jelentést készítő gazdaságban.

Részvény és egyéb tulajdonosi részesedés (kód: 510)

A részvény és egyéb tulajdonosi részesedés magában foglalja a fióktelepekbe történt befektetéseket, valamennyi (akár szavazatra jogosító, akár szavazatra nem jogosító) részvényt a leányvállalatokban és társult vállalkozásokban (kivéve a nem részesedésjellegű, elsőbbségi részvényeket, amelyeket hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokként kezelnek és az egyéb közvetlen tőkebefektetésekben szerepelnek), valamint az egyéb tőke hozzájárulásokat. A részvény és egyéb tulajdonosi részesedés magában foglalja továbbá a közvetlen befektetés tárgyát képező vállalkozás részesedésszerzését a közvetlen befektetőben.

Újrabefektetett jövedelem (kód: 525)

Az újrabefektetett jövedelem a közvetlen befektető részesedéséből áll (a közvetlen részvény és egyéb tulajdonosi részesedés arányában) a leányvállalatok vagy társult vállalkozások osztalékként fel nem osztott eredményéből, valamint a fióktelepek által a közvetlen befektetőnek át nem adott eredményből. Ez az újrabefektetett jövedelem jövedelemként és – ellensúlyozó tételként –pénzügyimérleg-tranzakcióként is elszámolásra kerül.

Egyéb közvetlen tőkebefektetés (kód: 530)

Az egyéb közvetlen tőkebefektetések (vagy vállalatcsoporton belüli hiteltranzakciók) tartalmazzák a pénzeszközök felvételét és nyújtását – beleértve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat, a szállítói hiteleket és a részesedést nem jelentő elsőbbségi részvényeket (amelyeket hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokként kezelnek) – a közvetlen befektetők és a leányvállalatok, fióktelepek és társult vállalkozások között. A közvetlen befektetővel szemben a közvetlen befektetés tárgyát képező vállalkozás által támasztott hitelkövetelések is közvetlen tőkebefektetésként kerülnek a nyilvántartásba.

Közvetlen befektetés a jelentést készítő gazdaságban (kód: 555)

A közvetlen befektetés osztályozása elsősorban viszonylati alapon történik – rezidens közvetlen befektetése külföldön és nem rezidens befektetése a jelentést készítő gazdaságban.

Részvény és egyéb tulajdonosi részesedés (kód: 560)

A részvény és egyéb tulajdonosi részesedés magában foglalja a fióktelepekbe történt befektetéseket, valamennyi (akár szavazatra jogosító, akár szavazatra nem jogosító) részvényt a leányvállalatokban és társult vállalkozásokban (kivéve a nem részesedésjellegű, elsőbbségi részvényeket, amelyeket hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokként kezelnek és az egyéb közvetlen tőkebefektetésekben szerepelnek), valamint az egyéb tőke hozzájárulásokat. A részvény és egyéb tulajdonosi részesedés magában foglalja továbbá a közvetlen befektetés tárgyát képező vállalkozás részesedés szerzését a közvetlen befektetőben.

Újrabefektetett jövedelem (kód: 575)

Az újrabefektetett jövedelem a közvetlen befektető részesedéséből áll (a közvetlen részvény és egyéb tulajdonosi részesedés arányában) a leányvállalatok vagy társult vállalkozások osztalékként fel nem osztott eredményéből, valamint a fióktelepek által a közvetlen befektetőnek át nem adott eredményből. Ez az újrabefektetett jövedelem jövedelemként és – ellensúlyozó tételként –pénzügyimérleg-tranzakcióként is elszámolásra kerül.

Egyéb közvetlen tőkebefektetés (kód: 580)

Az egyéb közvetlen tőkebefektetések (vagy vállalatcsoporton belüli hiteltranzakciók) tartalmazzák a pénzeszközök felvételét és nyújtását – beleértve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat, a szállítói hiteleket és a részesedést nem jelentő elsőbbségi részvényeket (amelyeket hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokként kezelnek) – a közvetlen befektetők és a leányvállalatok, fióktelepek és társult vállalkozások között. A közvetlen befektetővel szemben a közvetlen befektetés tárgyát képező vállalkozás által támasztott hitelkövetelések is közvetlen tőkebefektetésként kerülnek a nyilvántartásba.

PORTFOLIÓBEFEKTETÉS (kód: 600)

A portfolióbefektetés a részvény és egyéb tulajdonosi részesedéssel és a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokkal való tranzakciókat foglalja magában. A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat hosszú és közepes futamidejű kötvényekre, pénzpiaci eszközökre és pénzügyi derivatívákra bontják fel, amennyiben a derivatívák pénzügyi követeléseket és tartozásokat hoznak létre. Kivéve, ha ezeket vagy közvetlen befektetésként, vagy tartalékeszközökként kategorizálják.

Pénzügyi derivatívák (kód: 910)

A pénzügyiderivatíva-szerződés olyan pénzügyi eszköz, amely egy másik, konkrét pénzügyi eszközhöz vagy más mutatószámhoz vagy tőzsdeáruhoz kapcsolódik, és amelyen keresztül a konkrét pénzügyi kockázatokkal (amilyen a kamatlábkockázat, a devizakockázat, a részvény- és tőzsdeáru-árfolyam kockázatai, a hitelkockázatok stb.) önállóan lehet a pénzügyi piacokon kereskedni.

EGYÉB BEFEKTETÉS (kód: 700)

Az egyéb befektetés tétele maradványkategóriaként került meghatározásra, amely magában foglalja mindazokat a pénzügyi tranzakciókat, amelyek nem szerepelnek a közvetlen befektetésben, a portfolióbefektetésben, a pénzügyi derivatívákban vagy a tartalékeszközökben.