32002R2245



Official Journal L 341 , 17/12/2002 P. 0028 - 0053


A BIZOTTSÁG 2245/2002/EK RENDELETE

(2002. október 21.)

a közösségi formatervezési mintáról szóló 6/2002/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre,

tekintettel a közösségi formatervezési mintáról szóló, 2001. december 12-i 6/2002/EK tanácsi rendeletre[1] és különösen annak 107. cikke (3) bekezdésére,

mivel:

(1) A 6/2002/EK rendelet egy olyan rendszert hoz létre, amelynek keretében az egész Közösség területére kiterjedő hatályú formatervezési mintaoltalmat lehet szerezni a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (a továbbiakban: a Hivatal) benyújtott bejelentés alapján.

(2) E célból a 6/2002/EK rendelet tartalmazza a közösségi formatervezési minták lajstromozására, a lajstromozott közösségi formatervezési minták igazgatására, a Hivatal határozataival szemben történő fellebbezésre és a közösségi formatervezési mintaoltalom megsemmisítésére vonatkozó rendelkezéseket.

(3) Ez a rendelet meghatározza a 6/2002/EK rendelet rendelkezéseinek végrehajtásához szükséges intézkedéseket.

(4) Ennek a rendeletnek biztosítania kell a Hivatal előtti formatervezési mintaoltalmi eljárások zavartalan és hatékonyan lefolytatását.

(5) Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a 6/2002/EK rendelet 109. cikkével létrehozott bizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

I. FEJEZET

BEJELENTÉSI ELJÁRÁS

1. cikk

A bejelentés tartalma

(1) A közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentésnek tartalmaznia kell:

a) a formatervezési minta közösségi formatervezési mintaként történő lajstromozása iránti kérelmet;

b) a bejelentő nevét, címét és állampolgárságát, valamint azt az államot, amelyben a bejelentő lakóhelye, székhelye vagy telephelye található. A természetes személyek neve a vezetéknévből és a keresztnévből (keresztnevekből) áll. A jogi személyek nevét hivatalos elnevezésük alapján kell megadni, amely a szokásos módon rövidíthető; fel kell tüntetni továbbá azt az államot, amelynek joga az érintett jogi személy vonatkozásában irányadó.

Meg lehet adni telefonszámot, faxszámot és egyéb adatközlési lehetőséget is, mint például elektronikus levélcímet. Főszabályként minden egyes bejelentőnél csak egy címet kell feltüntetni; ha több címet is megjelölnek, csak az első helyen megadott címet kell figyelembe venni, kivéve, ha a bejelentő a címek egyikét kézbesítési címként jelöli meg. Ha a Hivatal a bejelentőnek azonosító számot adott, elegendő ezt a számot és a bejelentő nevét megadni;

c) a formatervezési minta ábrázolását e rendelet 4. cikkének megfelelően, vagy - ha a bejelentés síkbeli formatervezési mintára vonatkozik és a 6/2002/EK rendelet 50. cikke alapján a közzététel halasztására irányuló kérelmet tartalmaz - egy mintapéldányt e rendelet 5. cikkének megfelelően;

d) a 3. cikk (3) bekezdésének megfelelően azoknak a termékeknek a megjelölését, amelyekben a bejelentő szerint a formatervezési minta megtestesülne, illetve amelyekre a formatervezési mintát alkalmaznák;

e) képviselő megbízása esetén a képviselő nevét és tevékenységgyakorlása fő helyének címét a b) pontnak megfelelően; ha a képviselőnek egynél több címe van, illetve kettő vagy több olyan képviselő esetén, akiknek más-más címe van, a bejelentésben fel kell tüntetni, hogy melyik cím szolgál kézbesítési címként; ennek hiányában csak az első helyen megadott címet kell figyelembe venni kézbesítési címként. Egynél több bejelentő esetén a bejelentésben közös képviselőnek kijelölhető az egyik bejelentő vagy egy képviselő. Ha a Hivatal a kijelölt képviselőnek azonosító számot adott, elegendő ezt a számot és a képviselő nevét megadni;

f) adott esetben nyilatkozatot arról, hogy a 6/2002/EK rendelet 42. cikke alapján egy korábbi bejelentés elsőbbségét igénylik, és amelyben megadják a korábbi bejelentés benyújtásának napját, valamint azt az országot, ahol, illetve amelyre nézve azt benyújtották;

g) adott esetben nyilatkozatot arról, hogy a 6/2002//EK rendelet 44. cikke alapján kiállítási elsőbbséget igényelnek, és amelyben megadják a kiállítás nevét, valamint azon termékek első bemutatásának időpontját, amelyekben a formatervezési minta megtestesül, illetve amelyekre a formatervezési mintát alkalmazzák;

h) annak a nyelvnek a megjelölését, amelyen a bejelentést benyújtották, valamint a 6/2002/EK rendelet 98. cikkének (2) bekezdése szerinti második nyelv megjelölését;

i) a 65. cikknek megfelelően a bejelentő vagy képviselője aláírását.

(2) A bejelentés tartalmazhat:

a) formatervezési mintánként legfeljebb száz szóból álló külön leírást, amely ismerteti a formatervezési minta vagy a mintapéldány ábrázolását; a leírás csak azokra a jellemzőkre vonatkozhat, amelyek a formatervezési minta vagy a mintapéldány ábrázolásában láthatók; a leírás nem tartalmazhat olyan kijelentéseket, amelyek a formatervezési minta újdonságára, egyéni jellegére vagy műszaki értékére vonatkoznak;

b) a 6/2002/EK rendelet 50. cikke (1) bekezdésének megfelelően a lajstromozás közzétételének halasztása iránti kérelmet;

c) a bejelentésben szereplő termékeknek a locarnói osztályozás szerinti megjelölését, azaz annak az osztálynak vagy osztályoknak és alosztálynak vagy alosztályoknak a megjelölését, amelyekbe a 2. cikk (2) bekezdésére is tekintettel a 3. cikkben említett, az ipari minták nemzetközi osztályozásának létesítésére Locarnóban, 1968. október 8-án aláírt megállapodás (a továbbiakban: a locarnói megállapodás) mellékletének megfelelően a termékeket besorolták;

d) a szerző vagy a szerzői csoport feltüntetését, vagy a bejelentő által tett nyilatkozatot arról, hogy a szerző vagy a szerzői csoport lemondott arról, hogy őket e minőségükben a 6/2002/EK rendelet 36. cikke (3) bekezdése e) pontjának megfelelően feltüntessék.

2. cikk

Többes bejelentés

(1) A bejelentés többes bejelentésként irányulhat több formatervezési minta lajstromozására.

(2) Ha a többes bejelentés - a díszítés esetétől eltérően - több formatervezési mintát tartalmaz, és azok a termékek, amelyekben a bejelentő szerint a formatervezési minta megtestesülne, illetve amelyekre a formatervezési mintát alkalmaznák, a locarnói osztályozás szerint több osztályba sorolhatók, a bejelentést meg kell osztani.

(3) A bejelentőnek a többes bejelentésben minden egyes formatervezési mintát ábrázolnia kell a 4. cikknek megfelelően, és meg kell jelölnie azt a terméket, amelyben a bejelentő szerint a formatervezési minta megtestesülne, illetve amelyre azt alkalmaznák.

(4) A bejelentőnek a többes bejelentésben szereplő formatervezési mintákat folyamatos arab számozással kell ellátnia.

3. cikk

A termékek osztályozása és megnevezése

(1) A termékeket a formatervezési minta bejelentési napján hatályos - módosított - locarnói megállapodás 1. cikkének megfelelően kell osztályozni.

(2) A termékek osztályozása kizárólag ügyintézési célokat szolgál.

(3) A termékek megnevezését úgy kell megfogalmazni, hogy az egyértelműen kifejezze a termékek jellegét, és lehetővé tegye azt, hogy minden egyes terméket a locarnói osztályozás szerint csak egy osztályba soroljanak be, lehetőség szerint azokat az elnevezéseket használva, amelyek a megállapodásban megadott termékjegyzékben is szerepelnek.

(4) A termékeket a locarnói osztályozás szerint kell csoportosítani, az egyes csoportok előtt jelezve azt az osztályjelzetet, amelyhez az adott termékcsoport tartozik, és feltüntetve az egyes csoportokat az említett osztályozás szerinti osztályok és alosztályok sorrendjében.

4. cikk

A formatervezési minta ábrázolása

(1) A formatervezési minta ábrázolása a minta grafikai úton vagy fényképen történő - fekete-fehér vagy színes - bemutatásából áll. Az ábrázolásnak a következő követelményeket kell kielégítenie:

a) az ábrázolást külön lapokon vagy a Hivatal 68. cikknek megfelelően rendelkezésre bocsátott formanyomtatványának az e célra biztosított oldalán kell benyújtani, kivéve ha a bejelentést a 67. cikknek megfelelően elektronikus úton nyújtják be;

b) külön lapok esetén a formatervezési mintát átlátszatlan fehér papírra felragasztva vagy közvetlenül arra nyomtatva kell bemutatni. Csak egy példányt kell benyújtani, és a lapok nem hajthatók, illetve nem fűzhetők össze;

c) a külön lapoknak A/4-es méretűeknek (29,7 cm × 21 cm) kell lenniük, a bemutatáshoz felhasznált terület nem haladhatja meg a 26,2 cm × 17 cm-t. A bal oldalon legalább 2,5 cm-es szegélyt kell hagyni; minden egyes lap tetején a (2) bekezdésnek megfelelően fel kell tüntetni a nézetek számát, többes bejelentés esetén pedig a formatervezési minta sorszámát; a "fent" jelölésen, illetve a bejelentő nevén vagy címén kívül semmilyen más magyarázat, felirat vagy szimbólum nem tüntethető fel;

d) ha a bejelentést elektronikus úton nyújtják be, a formatervezési minták grafikai úton vagy fényképen történő ábrázolása a Hivatal elnöke által meghatározott adatformátumban történik; a többes bejelentésben szereplő különböző formatervezési minták vagy azok egyes nézetei azonosításának módját a Hivatal elnöke határozza meg;

e) a formatervezési mintát semleges háttéren kell bemutatni, és nem szabad retusálni tintával vagy javítófestékkel. Az ábrázolásnak olyan minőségűnek kell lennie, hogy az összes olyan részlet egyértelműen megkülönböztethető legyen, amelyre mintaoltalmat igényelnek, és a mintát nézeteiként legfeljebb 8 cm × 16 cm méretre lehessen kicsinyíteni vagy nagyítani a 6/2002/EK rendelet 72. cikke szerinti közösségi formatervezési mintaoltalmi lajstromba (a továbbiakban: a lajstrom) való bejegyzés és az említett rendelet 73. cikke szerinti Közösségi Formatervezési Mintaoltalmi Közlönyben való közvetlen közzététel céljából.

(2) Az ábrázolás legfeljebb hét különböző nézetet tartalmazhat a formatervezési mintáról. A grafikai úton vagy fényképen történő ábrázolás csak egyetlen nézetet tartalmazhat. A bejelentőnek az egyes ábrákat arab számozással kell ellátnia. A számozásnak külön számjegyekből kell állnia, amelyeket pont választ el, ahol a ponttól balra eső számjegy a formatervezési minta sorszámát, a jobbra eső pedig a nézet számát jelöli.

Hétnél több nézet megadása esetén a többi nézetet a Hivatal a lajstromozás és a közzététel során figyelmen kívül hagyhatja. A Hivatal olyan sorrendben veszi figyelembe a nézeteket, ahogyan a bejelentő azokat beszámozza.

(3) Ha a bejelentésben szereplő formatervezési minta sordísz, a formatervezési minta ábrázolásának egy elégséges méretű felületen kell bemutatnia a teljes mintázatot.

Az (1) bekezdés c) pontjában megadott méreteket kell alkalmazni.

(4) Ha a bejelentés olyan formatervezési mintára vonatkozik, amely nyomdai betű formában testesül meg, a formatervezési minta ábrázolásának sorban meg kell jelenítenie az ábécé valamennyi betűjét, a nagy- és kisbetűket egyaránt, az összes arab számjegyet, valamint egy, az említett betűformával írt ötsoros szöveget, amelyben mind a betűk, mind pedig a számjegyek 16-os betűméretűek.

5. cikk

Mintapéldányok

(1) Ha a bejelentés síkbeli formatervezési mintára vonatkozik, és a közzététel halasztását kérik a 6/2002/EK rendelet 50. cikke (1) bekezdésének megfelelően, a formatervezési minta ábrázolása papírlapra felragasztott mintapéldánnyal helyettesíthető.

Azt a bejelentést, amelyre nézve mintapéldányt nyújtanak be, egyetlen levélben kell elküldeni, vagy közvetlenül a bejelentést átvevő hivatalnak kell átadni.

A bejelentést és a mintapéldányt egyidejűleg kell benyújtani.

(2) A mintapéldány nem haladhatja meg a 26,2 cm × 17 cm-es méretet, az 50 g súlyt, illetve a 3 mm-es vastagságot. A mintapéldánynak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a 4. cikk (1) bekezdésének c) pontjában előírt méretű iratokkal együtt összehajtás nélkül tárolható legyen.

(3) Romlandó vagy a tárolás szempontjából veszélyes mintapéldányok nem nyújthatók be.

A mintapéldányt öt példányban kell benyújtani; többes bejelentés esetén minden egyes formatervezési minta tekintetében öt példányt kell benyújtani.

(4) Ha a formatervezési minta sordíszre vonatkozik, a mintapéldánynak be kell mutatnia a teljes mintázatot és a felület szélességében és vastagságában elégséges részét. A (2) bekezdésben meghatározott méreteket kell alkalmazni.

6. cikk

Bejelentéssel kapcsolatos díjak

(1) A bejelentés Hivatalhoz történő benyújtásakor a következő díjakat kell megfizetni:

a) bejelentési díj;

b) közzétételi díj, illetve közzététel-halasztási díj, ha a közzététel halasztását kérik;

c) bejelentési pótdíj a többes bejelentésben szereplő minden egyes további formatervezési mintára;

d) közzétételi pótdíj a többes bejelentésben szereplő minden egyes további formatervezési mintára, illetve közzététel-halasztási pótdíj a többes bejelentésben szereplő minden egyes további formatervezési mintára, ha a közzététel halasztását kérik.

(2) Ha a bejelentés a lajstromozás közzétételének halasztására irányuló kérelmet is tartalmaz, a közzétételi díjat és a többes bejelentésben szereplő minden egyes további formatervezési mintára vonatkozó közzétételi pótdíjat a 15. cikk (4) bekezdésében meghatározott határidőn belül kell megfizetni.

7. cikk

A bejelentés benyújtása

(1) A Hivatal a bejelentés iratain feltünteti az átvétel napját és a bejelentés ügyszámát.

A többes bejelentésben szereplő formatervezési mintákat a Hivatal az elnök által meghatározott rendszernek megfelelően számozza meg.

A Hivatal a bejelentő számára haladéktalanul átvételi elismervényt állít ki, amelynek tartalmaznia kell a bejelentés ügyszámát, a minta ábrázolását, leírását vagy egyéb azonosítását, az iratok típusát és számát, valamint átvételük napját.

Többes bejelentés esetén a Hivatal által kiállított átvételi elismervényen fel kell tüntetni az első formatervezési mintát és a benyújtott formatervezési minták számát.

(2) Ha a bejelentést a 6/2002/EK rendelet 35. cikkének megfelelően valamely tagállam központi iparjogvédelmi hivatalánál vagy a Benelux Mintaoltalmi Hivatalnál nyújtják be, az átvevő hivatal a bejelentés minden egyes oldalát arab számozással látja el. Az átvevő hivatal a bejelentésnek a Hivatalhoz történő továbbítása előtt a bejelentést képező iratokon feltünteti az átvétel napját és az oldalak számát.

Az átvevő hivatal a bejelentő számára haladéktalanul átvételi elismervényt állít ki, amelyen fel kell tüntetni az iratok típusát és számát, valamint átvételük napját.

(3) Ha a Hivatal valamely tagállam központi iparjogvédelmi hivatala vagy a Benelux Mintaoltalmi Hivatal által továbbított bejelentést kap kézhez, a bejelentésen feltünteti az átvétel napját és az ügyszámot, és a bejelentő részére haladéktalanul kiállítja az (1) bekezdés harmadik és negyedik albekezdése szerinti átvételi elismervényt, amelyen feltünteti a Hivatalhoz való beérkezés időpontját.

8. cikk

Elsőbbség igénylése

(1) Ha a bejelentésben a 6/2002/EK rendelet 42. cikkének megfelelően egy vagy több korábbi bejelentés elsőbbségét igénylik, fel kell tüntetni a korábbi bejelentés ügyszámát, és az említett rendelet 38. cikkében említett bejelentési naptól számított három hónapon belül be kell nyújtani annak másolatát. A Hivatal elnöke határozza meg a bejelentő által átadandó bizonyítékot.

(2) Ha a bejelentés benyújtását követően a bejelentő egy vagy több korábbi bejelentés elsőbbségét kívánja igényelni a 6/2002/EK rendelet 42. cikke alapján, akkor a bejelentéstől számított egy hónapon belül be kell nyújtania az elsőbbségi nyilatkozatot, amelyben feltünteti, hogy mikor és melyik országban, illetve melyik országra vonatkozóan nyújtották be a korábbi bejelentést.

A bejelentőnek az elsőbbségi nyilatkozat átvételét követő három hónapon belül kell benyújtania a Hivatalhoz az (1) bekezdésben említett adatokat és bizonyítékokat.

9. cikk

Kiállítási elsőbbség

(1) Ha a bejelentő a 6/2002/EK rendelet 44. cikke alapján a bejelentésben kiállítási elsőbbséget igényel, a bejelentőnek a bejelentéssel együtt vagy legkésőbb a bejelentés bejelentési napjától számított három hónapon belül igazolást kell benyújtania, amelyet a kiállítás alatt az a hatóság ad ki, amely a kiállításon az ipari tulajdon oltalmáért felel.

Ez az igazolás igazolja, hogy a formatervezési minta megtestesült a termékben, illetve a formatervezési mintát a termékre alkalmazták, valamint, hogy a terméket a kiállításon bemutatták, továbbá megjelöli a kiállítás megnyitásának napját és - ha a termék első bemutatása nem esik egybe a kiállítás megnyitásának napjával - az első bemutatás napját is. Az igazoláshoz mellékelni kell a termék tényleges bemutatásának az említett hatóság által hitelesített bizonyítékát.

(2) Ha a bejelentő a bejelentés benyújtását követően kívánja igényelni a kiállítási elsőbbséget, a bejelentés napjától számított egy hónapon belül be kell nyújtania az elsőbbségi nyilatkozatot, amelyben megjelöli a kiállítás nevét és annak a terméknek az első bemutatási napját, amelyben a formatervezési minta megtestesült, illetve amelyre a formatervezési mintát alkalmazták. Az (1) bekezdésben említett adatokat és bizonyítékokat az elsőbbségi nyilatkozat átvételét követő három hónapon belül kell benyújtani a Hivatalhoz.

10. cikk

A bejelentés napjával kapcsolatos követelmények és az alaki követelmények vizsgálata

(1) A Hivatal értesíti a bejelentőt arról, hogy a bejelentés napja nem ismerhető el, ha a bejelentés nem tartalmazza a következőket:

a) a formatervezési minta közösségi formatervezési mintaként történő lajstromozására irányuló kérelem;

b) a bejelentő azonosítására alkalmas adatok;

c) a formatervezési minta ábrázolása a 4. cikk (1) bekezdése d) és e) pontjának megfelelően, illetve - adott esetben - a mintapéldány.

(2) Ha a bejelentő az (1) bekezdésben említett hiányokat az értesítés kézhezvételétől számított két hónapon belül pótolja, a bejelentés napjának azt a napot kell elismerni, amelyen az utolsó hiányt is pótolták.

Ha a bejelentő a határidő lejártáig a hiányokat nem pótolja, a bejelentés nem tekinthető közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentésnek. A befizetett díjakat vissza kell téríteni.

(3) A Hivatal felhívja a bejelentőt a megállapított hiányoknak az általa megjelölt határidőn belüli pótlására, ha - bár a bejelentés napját elismerték - a vizsgálat a következőket állapítja meg:

a) az 1., 2., 4. és 5. cikkben meghatározott követelményeknek, illetve a bejelentésekkel kapcsolatos, a 6/2002/EK rendeletben vagy e rendeletben megállapított egyéb alaki követelménynek nem tettek eleget;

b) a Hivatal nem kapta kézhez a 6. cikk (1) bekezdése alapján a 2246/2002/EK bizottsági rendeletben[2] foglaltak szerint fizetendő díjak teljes összegét;

c) a 8. és 9. cikknek megfelelően a bejelentésben vagy a bejelentés bejelentési napjától számított egy hónapon belül elsőbbséget igényeltek, és nem tettek eleget az említett cikkekben megállapított egyéb követelménynek;

d) többes bejelentés esetén azok a termékek, amelyekben a bejelentő szerint a formatervezési minta megtestesülne, illetve amelyekre a formatervezési mintát alkalmaznák, a locarnói osztályozás több osztályába tartoznak.

A Hivatal felhívja a bejelentőt, hogy az értesítéstől számított két hónapon belül fizesse meg a szükséges díjakat, valamint a 6/2002/EK rendelet 107. cikke (2) bekezdésének a)-d) pontjaiban előírt és a 2246/2002/EK rendeletben megállapított késedelmi díjakat.

Az első albekezdés d) pontjában említett hiányok esetén a Hivatal felhívja a bejelentőt a többes bejelentés megosztására a 2. cikk (2) bekezdésében előírt követelmények teljesítése érdekében. Felhívja a bejelentőt továbbá arra, hogy az általa megjelölt határidőn belül fizesse meg a többes bejelentés megosztásából származó bejelentések után fizetendő díjak teljes összegét.

Azt követően, hogy a bejelentő a megjelölt határidőn belül eleget tett a bejelentés megosztására irányuló felhívásnak, az új bejelentés vagy bejelentések bejelentési napja az eredetileg benyújtott többes bejelentés elismert bejelentési napja lesz.

(4) Ha a bejelentő a (3) bekezdés a) és d) pontjában említett hiányokat a határidő lejárta előtt nem pótolja, a Hivatal a bejelentést elutasítja.

(5) Ha a 6. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontja alapján fizetendő díjakat a határidő lejárta előtt nem fizetik meg, a Hivatal a bejelentést elutasítja.

(6) Ha a 6. cikk (1) bekezdésének c) vagy d) pontja alapján a többes bejelentések után fizetendő pótdíjakat a határidő lejárta előtt nem, vagy nem teljes összegben fizetik meg, a Hivatal az összes olyan további formatervezési minta tekintetében elutasítja a bejelentést, amelyet nem fedez a megfizetett összeg.

Ha hiányoznak azok a feltételek, amelyek alapján megállapítható, hogy a megfizetett összeggel mely formatervezési mintákat kívánják fedezni, a Hivatal a formatervezési mintáknak azt a számozási sorrendjét veszi alapul, amely szerint a mintákat a 2. cikk (4) bekezdésének megfelelően bemutatták. A Hivatal elutasítja a bejelentést azon formatervezési minták tekintetében, amelyekre nézve a pótdíjakat nem, vagy nem teljes összegben fizették meg.

(7) Ha a bejelentő a (3) bekezdés első albekezdésének c) pontjában említett hiányokat a határidő lejárta előtt nem pótolja, a bejelentésre vonatkozó elsőbbségi jogot elveszíti.

(8) Ha a bejelentő a (3) bekezdésben említett hiányokat a határidő lejárta előtt nem pótolja, és a hiányok a többes bejelentésben szereplő formatervezési minták közül csak egyes mintákat érintenek, a Hivatal a bejelentést csak e formatervezési minták tekintetében utasítja el, illetve a bejelentő az elsőbbségi jogot csak e formatervezési minták tekintetében veszíti el.

11. cikk

Az elutasítás okainak vizsgálata

(1) Ha a 6/2002/EK rendelet 47. cikke alapján a Hivatal az e rendelet 10. cikke szerinti vizsgálat során megállapítja, hogy a formatervezési minta, amelyre az oltalmat igénylik, nem felel meg a formatervezési minta 6/2002/EK rendelet 3. cikkének a) pontja szerinti meghatározásnak, vagy a formatervezési minta a közrendbe vagy a közerkölcsbe ütközik, tájékoztatja a bejelentőt arról, hogy a formatervezési minta nem lajstromozható, és meghatározza az elutasítás okát.

(2) A Hivatal megjelöli azt a határidőt, amelyen belül a bejelentő előterjesztheti észrevételeit, visszavonhatja, illetve - a formatervezési minta módosított ábrázolásának benyújtásával - megváltoztathatja a bejelentést, feltéve hogy ez utóbbi esetben a formatervezési minta azonossága megőrizhető.

(3) Ha a bejelentő a megjelölt határidőn belül nem szünteti meg az elutasítási okot, a Hivatal a bejelentést elutasítja. Ha ezek az okok a többes bejelentésben szereplő formatervezési minták közül csak egyes mintákat érintenek, a Hivatal a bejelentést csak e formatervezési minták tekintetében utasítja el.

12. cikk

A bejelentés visszavonása vagy kijavítása

(1) A bejelentő bármikor visszavonhatja a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentést, illetve többes bejelentés esetén a bejelentésben szereplő formatervezési minták közül egyes mintákat.

(2) Csak a bejelentő neve és címe, a szövegezési vagy másolási hibák, illetve a nyilvánvaló tévedések javíthatók ki, a bejelentő kérelmére, és csak abban az esetben, ha az ilyen kijavítás nem változtatja meg a formatervezési minta ábrázolását.

(3) A bejelentés (2) bekezdés szerinti kijavítása iránti kérelemnek a következőket kell tartalmaznia:

a) a bejelentés ügyszáma;

b) a bejelentő neve és címe az 1. cikk (1) bekezdése b) pontjának megfelelően;

c) képviselő megbízása esetén a képviselő neve és tevékenységgyakorlása fő helyének címe az 1. cikk (1) bekezdése e) pontjának megfelelően;

d) a bejelentés kijavítandó elemének megjelölése és az elem a kijavított formában.

(4) Ha a bejelentés kijavításával kapcsolatos követelmények nem teljesülnek, a Hivatal értesíti a bejelentőt a hiányokról. Ha a bejelentő a hiányokat a Hivatal által megjelölt határidőn belül nem pótolja, a Hivatal a kijavítás iránti kérelmet elutasítja.

(5) Ugyanazon bejelentő által benyújtott két vagy több bejelentés ugyanazon elemének kijavítása iránt egy kérelem benyújtása is elegendő.

(6) A (2)-(5) bekezdéseket megfelelően alkalmazni kell a bejelentő által meghatalmazott képviselő nevének, illetve tevékenységgyakorlása fő helye címének kijavítására irányuló kérelmekre.

II. FEJEZET

LAJSTROMOZÁSI ELJÁRÁS

13. cikk

A formatervezési minta lajstromozása

(1) Ha a bejelentés megfelel a 6/2002/EK rendelet 48. cikkében említett követelményeknek, a bejelentésben szereplő formatervezési mintát és az e rendelet 69. cikkének (2) bekezdésében meghatározott adatokat a lajstromba bejegyzik.

(2) Ha a bejelentés a 6/2002/EK rendelet 50. cikke szerint a közzététel halasztására irányuló kérelmet tartalmaz, ezt a tényt és a halasztás időtartama lejártának időpontját kell bejegyezni.

(3) A 6. cikk (1) bekezdése alapján fizetendő díjak nem téríthetők vissza, még akkor sem, ha nem lajstromozzák a bejelentett formatervezési mintát.

14. cikk

A lajstromozás közzététele

(1) A formatervezési minta lajstromozását a Közösségi Formatervezési Mintaoltalmi Közlönyben közzé kell tenni.

(2) A (3) bekezdésre is figyelemmel a lajstromozás közzététele a következőket tartalmazza:

a) a közösségi formatervezési mintaoltalom jogosultjának (továbbiakban a jogosult) neve és címe;

b) adott esetben a jogosult által meghatalmazott, a 6/2002/EK rendelet 77. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében említett képviselőtől eltérő képviselő neve és tevékenységgyakorlása fő helyének címe; ha több képviselő tevékenységgyakorlása fő helyének ugyanaz a címe, csak az első helyen megnevezett képviselő nevét és tevékenységgyakorlása fő helyének címét kell közzétenni, és a nevet az "és mások" szavakkal kell kiegészíteni; ha több képviselő esetén a tevékenységgyakorlásuk fő helye eltérő, csak az e rendelet 1. cikke (1) bekezdésének e) pontja alapján meghatározott kézbesítési címet kell közzétenni; ha a 62. cikk (9) bekezdése alapján képviselők társulását bízzák meg, csak a társulás nevét és székhelyének címét kell közzétenni;

c) a formatervezési mintának a 4. cikk szerinti ábrázolása; ha a formatervezési minta ábrázolása színes, a közzététel is színes;

d) adott esetben annak feltüntetése, hogy az 1. cikk (2) bekezdése a) pontjának megfelelően leírást nyújtottak be;

e) azoknak a termékeknek a megnevezése, amelyekben a formatervezési minta megtestesül, illetve amelyekre a formatervezési mintát alkalmazzák, a termékek előtt feltüntetve a locarnói osztályozás szerinti megfelelő osztályok és alosztályok jelzetét a megfelelő csoportosításban;

f) adott esetben a szerző, illetve a szerzői csoport neve;

g) a bejelentés napja és az ügyszám, valamint - többes bejelentés esetén - az egyes formatervezési minták ügyszáma;

h) adott esetben az elsőbbségi igénynek a 6/2002/EK rendelet 42. cikke szerinti adatai;

i) adott esetben a kiállítási elsőbbségnek a 6/2002/EK rendelet 44. cikke szerinti adatai;

j) a lajstromozás napja és a lajstromszám, valamint a lajstromozás közzétételének napja;

k) annak a nyelvnek a megjelölése, amelyen a bejelentést benyújtották, valamint a 6/2002/EK rendelet 98. cikkének (2) bekezdése szerinti második nyelv megjelölése.

(3) Ha a bejelentés a közzététel halasztására irányuló, a 6/2002/EK rendelet 50. cikke szerinti kérelmet tartalmaz, a Közösségi Formatervezési Mintaoltalmi Közlönyben utalni kell a halasztásra, és meg kell adni a jogosult és adott esetben a képviselő nevét, a bejelentés és a lajstromozás napját, valamint a bejelentés ügyszámát. Nem tehető közzé sem a formatervezési minta ábrázolása, sem a minta külső megjelenését azonosító adatok.

15. cikk

A közzététel halasztása

(1) Ha a bejelentésben a 6/2002/EK rendelet 50. cikke szerint a közzététel halasztását kérik, a jogosultnak a kérelemmel együtt vagy legkésőbb a halasztás 30 hónapos időtartamának lejártát legalább három hónappal megelőzően

a) meg kell fizetnie a 6. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett közzétételi díjat;

b) többes bejelentés alapján történő lajstromozás esetén meg kell fizetnie a 6. cikk (1) bekezdésének d) pontjában említett közzétételi pótdíjakat;

c) ha a formatervezési minta ábrázolását az 5. cikknek megfelelően mintapéldánnyal helyettesítik, a 4. cikknek megfelelően be kell nyújtania a formatervezési minta ábrázolását. Ezt alkalmazni kell az összes olyan formatervezési mintára, amely a többes bejelentésben szerepel, és amelyeknek a közzétételét kérik;

d) többes bejelentés alapján történő lajstromozás esetén egyértelműen meg kell jelölnie, hogy a bejelentésben szereplő formatervezési minták közül melyiknek kéri a közzétételét vagy melyikről mond le, illetve - ha a halasztás időtartama még nem járt le - melyik formatervezési minta esetében tartja fenn a közzététel halasztását.

Ha a jogosult a halasztás 30 hónapos időtartamának lejárta előtt kéri a közzétételt, a közzététel kért időpontja előtt legalább három hónappal eleget kell tennie az első bekezdés a)-d) pontjaiban meghatározott követelményeknek.

(2) Ha a jogosult nem tesz eleget az (1) bekezdés c) vagy d) pontjában meghatározott követelményeknek, a Hivatal felhívja, hogy a megjelölt határidőn belül - ami semmi esetre sem haladhatja meg a halasztás 30 hónapos időtartamát - pótolja a hiányokat.

(3) Ha a jogosult a megjelölt határidőn belül nem pótolja a (2) bekezdésben említett hiányokat,

a) a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalmat úgy kell tekinteni, mint amelyhez keletkezésétől fogva nem fűződtek volna a 6/2002/EK rendeletben meghatározott joghatások;

b) ha a jogosult az (1) bekezdés második albekezdésében előírtnál korábbi közzétételt kér, a bejelentést úgy kell tekinteni, mintha azt nem nyújtották volna be.

(4) Ha a jogosult az (1) bekezdés a) vagy b) pontjában említett díjak megfizetését elmulasztja, a Hivatal felhívja őt e díjak, valamint a 6/2002/EK rendelet 107. cikke (2) bekezdésének b) vagy d) pontjában előírt és a 2246/2002/EK rendeletben megállapított, a késedelmes megfizetés esetén fizetendő díjaknak a megjelölt határidőn belül történő megfizetésére; e határidő semmi esetre sem haladhatja meg a halasztás 30 hónapos időtartamát.

Ha e határidőn belül a díjak megfizetésére nem kerül sor, a Hivatal értesíti a jogosultat arról, hogy a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalom keletkezésétől fogva nem rendelkezik a 6/2002/EK rendeletben meghatározott joghatásokkal.

Ha többes bejelentés alapján történő lajstromozás tekintetében az említett határidőn belül a díjak megfizetésére sor kerül, azonban az nem fedezi az (1) bekezdés a) és b) pontja alapján fizetendő díjak, valamint a késedelmes megfizetés esetén fizetendő díjak teljes összegét, azokat a formatervezési mintákat, amelyek tekintetében a díjakat nem fizették meg, úgy kell tekinteni, mint amelyekhez kezdettől fogva nem fűződtek volna a 6/2002/EK rendeletben meghatározott joghatások.

Ha nem egyértelmű, hogy a megfizetett összeg mely formatervezési mintákat fedezi, és hiányoznak azok az egyéb feltételek, amelyek alapján meghatározható, hogy mely formatervezési mintákat kívánják fedezni a megfizetett összeggel, a Hivatal a formatervezési mintáknak a 2. cikk (4) bekezdésének megfelelően megállapított számozási sorrendjét veszi alapul.

Azokat a formatervezési mintákat, amelyek esetében a közzétételi pótdíjat, valamint a késedelmes megfizetés esetén fizetendő díjat nem, vagy nem teljes összegben fizették meg, úgy kell tekinteni, mint amelyekhez kezdettől fogva nem fűződtek volna a 6/2002/EK rendeletben meghatározott joghatások.

16. cikk

Közzététel a halasztás időtartamának lejártát követően

(1) Ha a jogosult eleget tesz a 15. cikkben meghatározott követelményeknek, a Hivatal a halasztás időtartamának lejártakor vagy a korábbi közzétételre irányuló kérelem esetén a lehető legrövidebb időn belül

a) közzéteszi a lajstromozott közösségi formatervezési mintát és a 14. cikk (2) bekezdésében meghatározott adatokat a Közösségi Formatervezési Mintaoltalmi Közlönyben, és feltünteti azt is, hogy a bejelentésben a 6/2002/EK rendelet 50. cikke alapján a közzététel halasztását kérték, valamint, hogy - adott esetben - az e rendelet 5. cikkének megfelelően mintapéldányt nyújtottak be;

b) hozzáférést biztosít a nyilvánosság számára a formatervezési minta ügyirataihoz;

c) hozzáférést biztosít a nyilvánosság számára valamennyi lajstrombejegyzéshez, beleértve azokat a bejegyzéseket is, amelyeket a 73. cikk alapján nem tettek hozzáférhetővé.

(2) Ha a 15. cikk (4) bekezdését kell alkalmazni, az e cikk (1) bekezdésében említett intézkedésekre nem kerül sor az olyan többes bejelentésben szereplő minták tekintetében, amelyeket úgy kell tekinteni, mint amelyekhez kezdettől fogva nem fűződtek volna a 6/2002/EK rendeletben meghatározott joghatások.

17. cikk

Mintaoltalmi okirat

(1) A közzétételt követően a Hivatal a jogosult részére mintaoltalmi okiratot állít ki, amelynek tartalmaznia kell a lajstromba a 69. cikk (2) bekezdése szerint tett bejegyzéseket, és nyilatkozatot arról, hogy e bejegyzések a lajstromban szerepelnek.

(2) A jogosult kérheti, hogy díj megfizetése ellenében bocsássák rendelkezésére a mintaoltalmi okirat hitelesített vagy nem hitelesített másolatát.

18. cikk

A formatervezési mintaoltalom változtatással történő fenntartása

(1) Ha a 6/2002/EK rendelet 25. cikkének (6) bekezdése alapján a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalmat változtatással tartják fenn, a közösségi formatervezési mintaoltalmat változtatással kell a lajstromba bejegyezni és közzétenni a Közösségi Formatervezési Mintaoltalmi Közlönyben.

(2) A formatervezési mintaoltalom változtatással történő fenntartásán a mintának a jogosult legfeljebb száz szóból álló olyan nyilatkozatával történő lajstromozását, amely szerint az ábrázolás meghatározott része nem tartozik a mintához, és arra nem igényel oltalmat, vagy a formatervezési mintaoltalom részleges megsemmisítését megállapító bírósági határozatnak, illetve a Hivatal ilyen tartalmú határozatának a közösségi formatervezési mintaoltalmi lajstromba történő bejegyzését is érteni kell.

19. cikk

A jogosult, illetve bejegyzett képviselője nevének vagy címének megváltozása

(1) A jogosult nevének vagy címének olyan változását, amely nem a lajstromozott formatervezési mintaoltalom átruházásának következménye, a jogosult kérelmére a lajstromba be kell jegyezni.

(2) A jogosult név- vagy címváltozásának bejegyzésére irányuló kérelemnek tartalmaznia kell

a) a formatervezési minta lajstromszámát;

b) a jogosult nevét és címét a lajstrombejegyzésnek megfelelően. Ha a Hivatal a jogosultnak azonosítószámot adott, ezt a számot és a jogosult nevét elegendő feltüntetni;

c) a jogosult megváltozott nevét és címét az 1. cikk (1) bekezdése b) pontjának megfelelően;

d) képviselő megbízása esetén a képviselő nevét és tevékenységgyakorlása fő helyének címét az 1. cikk (1) bekezdése e) pontjának megfelelően.

(3) A (2) bekezdésben említett kérelem díjtalan.

(4) Ha ugyanaz a jogosult két vagy több bejegyzéssel kapcsolatban kéri név- vagy címváltozásának bejegyzését, elegendő egyetlen kérelmet benyújtani.

(5) Ha az (1) és (2) bekezdésben meghatározott követelmények nem teljesülnek, a Hivatal a bejelentőt a hiányokról értesíti.

Ha a Hivatal által megjelölt határidőn belül a hiányokat nem pótolják, a Hivatal a kérelmet elutasítja.

(6) A bejegyzett képviselő nevének vagy címének megváltozása esetén az (1)-(5) bekezdéseket megfelelően alkalmazni kell.

(7) A közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentésekkel kapcsolatban az (1)-(6) bekezdéseket megfelelően alkalmazni kell. A változást a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentés Hivatalnál nyilvántartott irataiban fel kell jegyezni.

20. cikk

A lajstromban és a lajstromozás közzétételében szereplő elírások és hibák kijavítása

Ha a formatervezési minta lajstromozása vagy a lajstromozás közzététele a Hivatalnak tulajdonítható elírást vagy hibát tartalmaz, a Hivatal hivatalból vagy a jogosult kérelmére a hibát vagy az elírást kijavítja.

A jogosult ilyen kérelme esetén a 19. cikket megfelelően alkalmazni kell. A kérelem díjtalan.

A Hivatal az e cikk alapján végzett kijavításokat közzéteszi.

III. FEJEZET

A LAJSTROMOZÁS MEGÚJÍTÁSA

21. cikk

A lajstromozás lejártáról szóló értesítés

A Hivatal a jogosultat és azt a személyt, akinek a lajstromban a lajstromozott formatervezési mintaoltalom tekintetében joga - ideértve a hasznosítási engedélyt - van bejegyezve, a lejárat napját megelőző hat hónappal értesíti arról, hogy a lajstromozás rövidesen lejár. Az ilyen értesítés elmaradása a lajstromozás lejártát nem befolyásolja.

22. cikk

A lajstromozás megújítása

(1) A lajstromozás megújítása iránti kérelemnek tartalmaznia kell:

a) ha a kérelmet a jogosult nyújtja be, az 1. cikk (1) bekezdése b) pontjának megfelelően a jogosult nevét és címét;

b) ha a kérelmet a jogosult által erre kifejezetten felhatalmazott személy nyújtja be, ennek a személynek a nevét és címét, valamint annak igazolását, hogy e személy jogosult a kérelem benyújtására;

c) képviselő megbízása esetén a képviselő nevét és tevékenységgyakorlása fő helyének címét az 1. cikk (1) bekezdése e) pontjának megfelelően;

d) a lajstromszámot;

e) adott esetben annak feltüntetését, hogy a többes bejelentés alapján lajstromozott valamennyi minta oltalmának megújítását kérik, vagy ha a lajstromozás megújítását csak a minták egy része tekintetében kérik, a megújítással érintett formatervezési minták megjelölését.

(2) A 6/2002/EK rendelet 13. cikke alapján a lajstromozás megújításáért fizetendő díjak a következő díjakból állnak:

a) megújítási díj, amely - többes bejelentés alapján történő lajstromozás esetén - arányos a megújítással érintett formatervezési minták számával;

b) adott esetben a megújítási díj határidőn túli megfizetése, illetve a megújítási kérelem határidőn túli benyújtása esetén a 6/2002/EK rendelet 13. cikke alapján fizetendő, a 2246/2002/EK rendeletben meghatározott összegű díj.

(3) Ha a megújítási kérelmet a 6/2002/EK rendelet 13. cikkének (3) bekezdésében előírt határidőn belül nyújtják be, a megújításnak az említett rendelet 13. cikkében és az e rendeletben előírt egyéb feltételei azonban nem teljesülnek, a Hivatal a kérelmezőt hiánypótlásra hívja fel.

Ha a kérelmet a jogosult által erre kifejezetten felhatalmazott személy nyújtja be, a formatervezési mintaoltalom jogosultja a felhívásról másolatot kap.

(4) Ha a megújítási kérelmet nem, vagy a 6/2002/EK rendelet 13. cikke (3) bekezdésének második mondatában előírt határidő lejárta után nyújtják be, illetve a díjakat nem, vagy csak a megjelölt határidő lejárta után fizetik meg, vagy a hiányokat a Hivatal által meghatározott határidőn belül nem pótolják, a Hivatal megállapítja, hogy a lajstromozás lejárt, erről értesíti a jogosultat és adott esetben a megújítás iránti kérelem benyújtóját, valamint azt a személyt, akinek a lajstromban a formatervezési mintaoltalom tekintetében joga van bejegyezve.

Ha többes bejelentés alapján történő lajstromozás esetén a megfizetett díjak nem fedezik az összes érintett formatervezési minta megújításának díját, a Hivatal a lajstromozás lejártát csak akkor állapíthatja meg, miután meghatározta, hogy a megfizetett összeggel mely formatervezési minták megújítását kívánják fedezni.

Ha hiányoznak azok a feltételek, amelyek alapján meghatározható, hogy a megfizetett összeggel mely formatervezési minták megújítását kívánják fedezni, a Hivatal a formatervezési minták 2. cikk (4) bekezdésének megfelelően megállapított számozási sorrendjét veszi alapul.

A Hivatal megállapítja a lajstromozás lejártát azon a formatervezési minták tekintetében, amelyekre nem, vagy nem teljes összegben fizették meg a megújítási díjat.

(5) Ha a lajstromozás lejártáról szóló - (4) bekezdés szerinti - határozat jogerőre emelkedik, a Hivatal a formatervezési mintát a lajstromozás lejártát követő naptól kezdődő hatállyal törli a lajstromból.

(6) Ha a (2) bekezdésben előírt megújítási díjat megfizették, a lajstromozást azonban nem újították meg, a díjat vissza kell téríteni.

IV. FEJEZET

ÁTRUHÁZÁS, HASZNOSÍTÁSI ENGEDÉLYEK ÉS EGYÉB JOGOK, VÁLTOZÁSOK

23. cikk

Átruházás

(1) A 6/2002/EK rendelet 28. cikke alapján az átruházás bejegyzése iránti kérelemnek tartalmaznia kell

a) a közösségi formatervezési minta lajstromszámát;

b) az új jogosultnak az 1. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerinti adatait;

c) ha az átruházás nem a többes bejelentés alapján történő lajstromozás szerinti összes formatervezési mintára vonatkozik, azoknak a lajstromozás alapján oltalomban részesülő formatervezési mintáknakaz adatait, amelyekre az átruházás vonatkozik;

d) azokat az iratokat, amelyeken az átruházás alapul.

(2) A kérelem adott esetben tartalmazhatja az új jogosult képviselőjének nevét és tevékenységgyakorlása fő helyének címét az 1. cikk (1) bekezdése e) pontjának megfelelően.

(3) A kérelem nem tekinthető benyújtottnak mindaddig, amíg az előírt díjat meg nem fizették. Ha a díjat nem, vagy nem teljes összegben fizetik meg, a Hivatal erről a kérelmezőt értesíti.

(4) Az átruházásnak az (1) bekezdés d) pontja szerint megfelelő igazolásául szolgál, ha

a) az átruházás bejegyzése iránti kérelmet a bejegyzett jogosult vagy képviselője, valamint a jogutód vagy képviselője aláírja; vagy

b) az átruházás bejegyzése iránti kérelem jogutód által történő benyújtása esetén a kérelemhez a bejegyzett jogosult vagy képviselője által aláírt nyilatkozatot csatolnak, amely szerint a jogosult hozzájárul a jogutód bejegyzéséhez; vagy

c) az átruházás bejegyzése iránti kérelemhez kitöltött, a bejegyzett jogosult vagy képviselője, valamint a jogutód vagy képviselője által aláírt átruházási formanyomtatványt vagy iratot csatolnak.

(5) Ha az átruházás bejegyzésére előírt feltételeket nem teljesítik, a Hivatal felhívja a kérelmezőt hiánypótlásra.

Ha a kérelmező a hiányokat a Hivatal által megjelölt határidőn belül nem pótolja, a Hivatal az átruházás bejegyzése iránti kérelmet elutasítja.

(6) Két vagy több lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalom tekintetében átruházás bejegyzése iránt egyetlen kérelem is benyújtható, ha a bejegyzett jogosult és annak jogutódja minden esetben azonos.

(7) Az (1)-(6) bekezdéseket megfelelően alkalmazni kell a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentések átruházására is. Az átruházást a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentés Hivatalnál nyilvántartott irataiban fel kell jegyezni.

24. cikk

Hasznosítási engedélyek és egyéb jogok bejegyzése

(1) A 23. cikk (1) bekezdésének a), b) és c) pontját és a 23. cikk (2), (3), (5) és (6) bekezdését megfelelően alkalmazni kell a hasznosítási engedélyek megadásakor, illetve átruházásakor, a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalom tekintetében valamely dologi jog alapításának, illetve átruházásának bejegyzésekor, valamint a végrehajtási intézkedések bejegyzésekor. Ha azonban a lajstromozás alapján oltalomban részesülő közösségi formatervezési mintát fizetésképtelenségi eljárás alá vonják, az illetékes nemzeti hatóságnak e tény lajstromba történő bejegyzésére irányuló kérelme díjtalan.

Többes bejelentés alapján történő lajstromozás esetén minden egyes közösségi formatervezési minta - a többi mintától függetlenül - hasznosítási engedély és dologi jog tárgya lehet, valamint végrehajtási, illetve fizetésképtelenségi eljárás alá vonható.

(2) Ha a lajstromozás alapján oltalomban részesülő közösségi formatervezési mintával kapcsolatos hasznosítási engedély csak a Közösség meghatározott részére vagy korlátozott időtartamra szól, a hasznosítási engedély bejegyzése iránti kérelemben fel kell tüntetni a Közösségnek azt a részét, illetve azt az időtartamot, amelyre a hasznosítási engedélyt adják.

(3) Ha a hasznosítási engedélyek és egyéb jogok bejegyzésére előírt, a 6/2002/EK rendelet 29., 30. vagy 32. cikkében, e cikk (1) bekezdésében és e rendelet egyéb irányadó cikkeiben meghatározott feltételeket nem teljesítik, a Hivatal felhívja a kérelmezőt hiánypótlásra.

Ha a kérelmező a hiányokat a Hivatal által megjelölt határidőn belül nem pótolja, a Hivatal a bejegyzés iránti kérelmet elutasítja.

(4) Az (1), a (2) és a (3) bekezdést megfelelően alkalmazni kell a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentéssel kapcsolatos hasznosítási engedélyekre és egyéb jogokra is. A hasznosítási engedélyeket, a dologi jogokat és a végrehajtási intézkedéseket a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentés Hivatalnál nyilvántartott irataiban fel kell jegyezni.

(5) A 6/2002/EK rendelet 16. cikkének (2) bekezdése szerinti nem kizárólagos hasznosítási engedély iránti kérelmet az új jogosultnak a lajstromba való bejegyzését követő három hónapon belül kell benyújtani.

25. cikk

A hasznosítási engedély bejegyzésére vonatkozó különös rendelkezések

(1) A lajstromozás alapján oltalomban részesülő közösségi formatervezési mintára vonatkozó hasznosítási engedélyt kizárólagos hasznosítási engedélyként kell a lajstromba bejegyezni, ha a formatervezési minta jogosultja vagy a hasznosító ezt kéri.

(2) A lajstromozás alapján oltalomban részesülő közösségi formatervezési mintára vonatkozó hasznosítási engedélyt további hasznosítási engedélyként (alengedélyként) kell a lajstromba bejegyezni, ha azt bejegyzett hasznosítási engedéllyel rendelkező hasznosító adja.

(3) A lajstromozás alapján oltalomban részesülő közösségi formatervezési mintára vonatkozó hasznosítási engedélyt területileg korlátozott hasznosítási engedélyként kell a lajstromba bejegyezni, ha azt a Közösség meghatározott részére adják.

(4) Alajstromozás alapján oltalomban részesülő közösségi formatervezési mintára vonatkozó hasznosítási engedélyt ideiglenes hasznosítási engedélyként kell a lajstromba bejegyezni, ha azt meghatározott időtartamra adják.

26. cikk

A hasznosítási engedélyek és egyéb jogok bejegyzésének törlése vagy módosítása

(1) A 24. cikk alapján a lajstromba tett bejegyzést az érintett személyek egyikének kérelmére törölni kell.

(2) A kérelemnek tartalmaznia kell

a) a lajstromozott közösségi formatervezési minta lajstromszámát, illetve többes bejelentés alapján történő lajstromozás esetén az egyes formatervezési minták számát; és

b) az arra a jogra vonatkozó adatokat, amelynek bejegyzését törölni kívánják.

(3) A hasznosítási engedély vagy egyéb jog bejegyzésének törlése iránti kérelem mindaddig nem tekinthető benyújtottnak, amíg az előírt díjat meg nem fizették.

Ha a díjat nem, vagy nem teljes összegben fizetik meg, a Hivatal erről a kérelmezőt értesíti. Az illetékes nemzeti hatóságoknak a bejegyzés törlése iránti kérelme díjtalan, ha a lajstromozás alapján oltalomban részesülő mintát fizetésképtelenségi eljárás alá vonják.

(4) A kérelemhez mellékelni kell azokat az iratokat, amelyek igazolják, hogy a bejegyzett jog már nem létezik, vagy a hasznosítónak, illetve az egyéb jog jogosultjának arra irányuló nyilatkozatát, hogy a bejegyzés törléséhez hozzájárul.

(5) Ha a bejegyzés törlésével kapcsolatos követelményeket nem teljesítik, a Hivatal felhívja a kérelmezőt hiánypótlásra. Ha a kérelmező a hiányokat a Hivatal által megállapított határidőn belül nem pótolja, a Hivatal a bejegyzés törlése iránti kérelmet elutasítja.

(6) Az (1), a (2), a (4) és az (5) bekezdést megfelelően alkalmazni kell a 24. cikk alapján a lajstromba tett bejegyzések módosítása iránti kérelmekre.

(7) Az (1)-(6) bekezdéseket megfelelően alkalmazni kell a 24. cikk (4) bekezdése alapján az iratokban történő feljegyzésekre.

V. FEJEZET

LEMONDÁS ÉS MEGSEMMISÍTÉS

27. cikk

Lemondás

(1) A 6/2002/EK rendelet 51. cikke szerinti lemondásról szóló nyilatkozatnak tartalmaznia kell

a) a lajstromozott közösségi formatervezési minta lajstromszámát;

b) a jogosult nevét és címét az 1. cikk (1) bekezdése b) pontjának megfelelően;

c) képviselő megbízása esetén a képviselő nevét és tevékenységgyakorlása fő helyének címét az 1. cikk (1) bekezdése e) pontjának megfelelően;

d) ha a mintaoltalomról a többes bejelentés alapján lajstromozott formatervezési minták egy része tekintetében mondanak le, azoknak a mintáknak a megjelölését, amelyeknek az oltalmáról lemondtak, vagy amelyeknek a lajstromozását fenntartják;

e) ha a 6/2002/EK rendelet 51. cikkének (3) bekezdése alapján a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalomról csak részlegesen mondanak le, a formatervezési minta lemondással nem érintett részének ábrázolását e rendelet 4. cikkének megfelelően.

(2) Ha harmadik személynek a lajstromozás alapján oltalomban részesülő közösségi formatervezési mintával kapcsolatban a lajstromba joga van bejegyezve, e személynek a jogról való lemondásra irányuló beleegyezését megfelelően igazolja az általa vagy a képviselője által aláírt, a jogról való lemondáshoz hozzájáruló nyilatkozat.

Ha hasznosítási engedély van bejegyezve, a formatervezési mintaoltalomról való lemondást azt az időpontot követő három hónap elteltével kell bejegyezni, amelyen a jogosult megfelelően igazolja a Hivatalnak, hogy a hasznosítót lemondási szándékáról értesítette. Ha a jogosult az említett határidő lejárta előtt igazolja a Hivatalnak, hogy a hasznosító a lemondáshoz hozzájárult, a lemondást haladéktalanul be kell jegyezni a lajstromba.

(3) Ha a 6/2002/EK rendelet 15. cikke alapján lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalomra való jogosultsággal kapcsolatos igény tárgyban bíróság előtt eljárás indul, az igényjogosult vagy a képviselője által aláírt hozzájáruló nyilatkozat megfelelően igazolja azt, hogy az igényjogosult a lemondásba beleegyezik.

(4) Ha a lemondásra előírt követelményeket nem teljesítik, a Hivatal felhívja a nyilatkozattevőt hiánypótlásra. Ha a hiánypótlásra a Hivatal által megjelölt határidőn belül nem kerül sor, a Hivatal a lemondás lajstromba történő bejegyzését elutasítja.

28. cikk

Megsemmisítési kérelem

(1) A 6/2002/EK rendelet 52. cikke alapján a Hivatalhoz benyújtott megsemmisítési kérelemnek tartalmaznia kell

a) azzal a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalommal kapcsolatban, amelynek megsemmisítését kérik:

i. a formatervezési minta lajstromszámát;

ii. a jogosult nevét és címét;

b) a kérelem alapjául szolgáló okokkal kapcsolatban:

i. a megsemmisítési kérelem alapjául szolgáló ok megjelölését;

ii. továbbá a 6/2002/EK rendelet 25. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján benyújtott kérelem esetén a megsemmisítési kérelem alapjául szolgáló korábbi formatervezési mintát azonosító ábrázolást és adatokat, amelyek igazolják, hogy a kérelmező jogosult arra, hogy a korábbi formatervezési mintára az említett rendelet 25. cikkének (3) bekezdése alapján megsemmisítési okként hivatkozzon;

iii. továbbá a 6/2002/EK rendelet 25. cikke (1) bekezdésének e) vagy f) pontja alapján benyújtott kérelem esetén a megsemmisítési kérelem alapjául szolgáló megkülönböztetésre alkalmas megjelölést vagy a szerzői jog alapján védelem alatt álló művet azonosító ábrázolást és adatokat, valamint azokat az adatokat, amelyek igazolják, hogy a kérelmező az említett rendelet 25. cikkének (3) bekezdése alapján a korábbi jog jogosultja;

iv. továbbá a 6/2002/EK rendelet 25. cikke (1) bekezdésének g) pontja alapján benyújtott kérelem esetén az e cikkben említett elem ábrázolását és adatait, valamint azokat az adatokat, amelyek igazolják, hogy a kérelmet az említett rendelet 25. cikkének (4) bekezdése alapján a jogosulatlan használat folytán érintett természetes vagy jogi személy nyújtotta be;

v. ha a megsemmisítés oka az, hogy a lajstromozott közösségi formatervezési minta nem felel meg a 6/2002/EK rendelet 5. vagy 6. cikkében meghatározott követelményeknek, azoknak a korábbi formatervezési mintáknak a megjelölését és ábrázolását, amelyek a lajstromozott közösségi formatervezési minta újdonságát és egyéni jellegét kizáró okot jelenthetnek, továbbá e korábbi formatervezési minták létét igazoló iratokat;

vi. a fent említett okok alátámasztásaként benyújtott tények, bizonyítékok és érvek megjelölését;

c) a kérelmezővel kapcsolatban:

i. a kérelmező nevét és címét az 1. cikk (1) bekezdése b) pontjának megfelelően;

ii. képviselő megbízása esetén a képviselő nevét és tevékenységgyakorlása fő helyének címét az 1. cikk (1) bekezdése e) pontjának megfelelően;

iii. továbbá - a 6/2002/EK rendelet 25. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján benyújtott kérelem esetén - azokat az adatokat, amelyek igazolják, hogy a kérelmet az említett rendelet 25. cikkének (2) bekezdése alapján jogosult személy vagy személyek nyújtják be.

(2) Megsemmisítési kérelem benyújtása esetén a 6/2002/EK rendelet 52. cikkének (2) bekezdésében említett díjat meg kell fizetni.

(3) A Hivatal a megsemmisítési kérelem benyújtásáról a jogosultat tájékozatja.

29. cikk

A megsemmisítési eljárás során használt nyelvek

(1) A megsemmisítési kérelmet a 6/2002/EK rendelet 98. cikkének (4) bekezdése alapján megállapított eljárási nyelven kell benyújtani.

(2) Ha az eljárás nyelve nem azonos azzal a nyelvvel, amelyen a kérelmet benyújtották, és a jogosult észrevételeit a bejelentés nyelvén teszi meg, a Hivatal gondoskodik az észrevételeknek az eljárás nyelvére történő lefordíttatásáról.

(3) A 6/2002/EK rendelet 111. cikke (2) bekezdésének megfelelően megállapított időpontot követő három év elteltével a Bizottság a 6/2002/EK rendelet 109. cikkében említett bizottság részére jelentést nyújt be e cikk (2) bekezdésének alkalmazásáról, amelyben szükség szerint javaslatot tesz a Hivatal által a 6/2002/EK rendelet 98. cikke (4) bekezdésének negyedik albekezdésében előírtak szerint viselt költségek felső határainak megállapítására.

(4) Ha a (2) bekezdésben említett szolgáltatások aránytalanul magas kiadásokhoz vezetnének, a Bizottság úgy határozhat, hogy a (3) bekezdésben említett jelentést és a lehetséges javaslatokat korábbi időpontban nyújtja be, a bizottság pedig kiemelt ügyként vitatja meg azokat.

(5) Ha a kérelmet alátámasztó bizonyítékot nem a megsemmisítési eljárás nyelvén nyújtják be, a kérelmezőnek a bizonyíték benyújtásától számított két hónapon belül be kell nyújtania e bizonyítéknak az adott nyelvre történt fordítását.

(6) Ha a megsemmisítést kérő vagy a jogosult az e rendelet 31. cikkének (1) bekezdésében említett közlés jogosult általi kézhezvételét követő két hónapon belül tájékoztatja a Hivatalt arról, hogy a 6/2002/EK rendelet 98. cikkének (5) bekezdése alapján másik eljárási nyelvben állapodtak meg, a kérelmezőnek - ha a kérelmet nem az adott nyelven nyújtották be - az említett időponttól számított egy hónapon belül be kell nyújtania a kérelem e nyelven elkészített fordítását.

30. cikk

A megsemmisítési kérelem mint nem elfogadható kérelem elutasítása

(1) Ha a Hivatal úgy ítéli meg, hogy a megsemmisítési kérelem nem felel meg a 6/2002/EK rendelet 52. cikkének, e rendelet 28. cikke (1) bekezdésének, illetve a 6/2002/EK rendelet vagy e rendelet egyéb rendelkezéseinek, erről a kérelmezőt tájékoztatja, és felhívja a megjelölt határidőn belül történő hiánypótlásra.

Ha a kérelmező a hiányokat a megjelölt határidőn belül nem pótolja, a Hivatal a kérelmet mint nem elfogadható kérelmet elutasítja.

(2) Ha a Hivatal úgy ítéli meg, hogy az előírt díjakat nem fizették meg, erről a kérelmezőt értesíti, és tájékoztatja arról, hogy ha az előírt díjakat a megjelölt határidőn belül nem fizetik meg, a kérelmet be nem nyújtottnak kell tekinteni.

Ha az előírt díjakat a megjelölt határidő lejárta után fizetik meg, a kérelmezőnek a díjakat vissza kell téríteni.

(3) A megsemmisítési kérelem (1) bekezdés szerinti elutasítását a kérelmezővel közölni kell.

Ha a (2) bekezdés alapján a kérelmet be nem nyújtottnak kell tekinteni, erről a kérelmezőt értesíteni kell.

31. cikk

A megsemmisítési kérelem vizsgálata

(1) Ha a Hivatal a megsemmisítési kérelmet a 30. cikknek megfelelően nem utasítja el, a kérelmet közli a jogosulttal, és felhívja arra, hogy az általa megjelölt határidőn belül nyújtsa be észrevételeit.

(2) Ha a jogosult észrevételt nem nyújt be, a Hivatal a megsemmisítésről a rendelkezésére álló iratok alapján határoz.

(3) A jogosult észrevételeit a kérelmezővel közölni kell; a Hivatal a kérelmezőt felhívhatja arra, hogy a megjelölt határidőn belül nyilatkozzon az észrevételekre.

(4) A 6/2002/EK rendelet 53. cikkének (2) bekezdése alapján benyújtott valamennyi nyilatkozatot és az azzal kapcsolatban benyújtott valamennyi észrevételt az érintett feleknek meg kell küldeni.

(5) A Hivatal a feleket megegyezésre hívhatja fel.

32. cikk

Megsemmisítésre irányuló többes kérelmek

(1) Ha ugyanazzal a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalommal kapcsolatban több megsemmisítési kérelmet is benyújtottak, a kérelmeket Hivatal egy eljárásban bírálja el.

A Hivatal az eljárás során úgy is határozhat, hogy a kérelmeket a továbbiakban nem egy eljárásban bírálja el.

(2) Ha egy vagy több kérelem előzetes vizsgálatából az állapítható meg, hogy a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalom megsemmisítésének lehet helye, a Hivatal a többi megsemmisítési eljárást felfüggesztheti.

A Hivatal az így lefolytatott eljárások során hozott lényeges határozatait közli azokkal a kérelmezőkkel, akik tekintetében az eljárás nem folyik.

(3) A formatervezési mintaoltalom megsemmisítésének tárgyában hozott határozat jogerőre emelkedésével azokat a kérelmeket, amelyekkel kapcsolatban a (2) bekezdésnek megfelelően az eljárást felfüggesztették, elintézettnek kell tekinteni, és erről az érintett kérelmezőket tájékoztatni kell. A kérelmek ily módon történő elintézését a 6/2002/EK rendelet 70. cikkének (4) bekezdése alkalmazása során érdemi határozathoz nem vezető ügynek kell tekinteni.

(4) A Hivatal a 6/2002/EK rendelet 52. cikkének (2) bekezdésében említett megsemmisítési díj ötven százalékát visszatéríti azoknak a kérelmezőknek, akiknek kérelmét e cikk (1), (2) és (3) bekezdésének megfelelően elintézettnek kell tekinteni.

33. cikk

A vélelmezett bitorló részvétele

Ha a 6/2002/EK rendelet 54. cikke alapján az eljárásba vélelmezett bitorló kíván belépni, reá e rendelet 28., 29. és 30. cikkének megfelelő rendelkezéseit kell alkalmazni, és be kell nyújtania különösen az indokolással ellátott nyilatkozatát, valamint meg kell fizetnie a 6/2002/EK rendelet 52. cikkének (2) bekezdésében említett díjat.

VI. FEJEZET

FELLEBBEZÉS

34. cikk

A fellebbezésre irányuló kérelem tartalma

(1) A fellebbezésre irányuló kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a fellebbező személy nevét és címét az 1. cikk (1) bekezdése b) pontjának megfelelően;

b) képviselő megbízása esetén a képviselő nevét és tevékenységgyakorlása fő helyének címét az 1. cikk (1) bekezdése e) pontjának megfelelően;

c) nyilatkozatot, amely megjelöli a megtámadott határozatot és a határozat igényelt módosításának vagy megsemmisítésének mértékét.

(2) A fellebbezésre irányuló kérelmet annak az eljárásnak a nyelvén kell benyújtani, amelyben a fellebbezés tárgyát képező határozatot hozták.

35. cikk

A fellebbezés mint nem elfogadható fellebbezés elutasítása

(1) Ha a fellebbezés nem felel meg a 6/2002/EK rendelet 55., 56. és 57. cikkének, valamint e rendelet 34. cikke (1) bekezdése c) pontjának és (2) bekezdésének, a fellebbezési tanács mint nem elfogadható fellebbezést elutasítja abban az esetben, ha a 6/2002/EK rendelet 57. cikkében megjelölt határidő lejártát megelőzően a hiányokat nem pótolják.

(2) Ha a fellebbezési tanács úgy ítéli meg, hogy a fellebbezés nem felel meg a 6/2002/EK rendelet egyéb rendelkezéseinek, illetve e rendelet egyéb rendelkezéseinek, különösen a 34. cikk (1) bekezdése a) és b) pontjának, erről a kérelmezőt tájékoztatja, és felhívja az általa megjelölt határidőn belül történő hiánypótlásra. Ha a hiányokat kellő időben nem pótolják, a fellebbezési tanács a fellebbezést mint nem elfogadható fellebbezést elutasítja.

(3) Ha a fellebbezés díját a fellebbezés benyújtására a 6/2002/EK rendelet 57. cikke alapján megjelölt határidő lejárta után fizetik meg, a fellebbezést be nem nyújtottnak kell tekinteni és a fellebbezés díját a fellebbezőnek vissza kell téríteni.

36. cikk

A fellebbezés vizsgálata

(1) Eltérő rendelkezés hiányában a fellebbezési eljárásban megfelelően alkalmazni kell annak a szervezeti egységnek az eljárására vonatkozó előírásokat, amely a fellebbezéssel megtámadott határozatot hozta.

(2) A fellebbezési tanács határozatának tartalmaznia kell

a) annak megjelölését, hogy a határozatot a tanács hozta;

b) a határozathozatal napját;

c) a fellebbezési tanács elnökének és a határozat meghozatalában részt vevő többi tanácstagnak a nevét;

d) az iroda adott ügyért felelős alkalmazottjának nevét;

e) a felek és képviselőik nevét;

f) a kérelem alapján eldöntendő kérdést;

g) a tényállás ismertetését;

h) az indoklást;

i) a fellebbezési tanács döntését, amely szükség esetén a költségek viseléséről is rendelkezik.

(3) A határozatot az elnök, a fellebbezési tanács többi tagja és a fellebbezési tanács irodájának alkalmazottja írja alá.

37. cikk

A fellebbezés díjának visszatérítése

A fellebbezés díjának visszatérítését abban az esetben lehet elrendelni, ha a fellebbezésnek saját hatáskörben eleget tettek, vagy a fellebbezési tanács a fellebbezést alaposnak találta, és a visszafizetés - lényeges eljárási hibára tekintettel - méltányos. Ha a fellebbezésnek saját hatáskörben tettek eleget, a visszatérítést a megtámadott határozatot hozó szervezeti egység, egyéb esetekben a fellebbezési tanács rendeli el.

VII. FEJEZET

A HIVATAL HATÁROZATAI ÉS KÖZLÉSEI

38. cikk

A határozatok formája

(1) A Hivatal a határozatait írásba foglalja, és azokat indokolással látja el.

Ha a Hivatal előtt szóbeli eljárás folyik, a határozat szóban kihirdethető. Ezt követően az írásba foglalt határozatot a feleknek kézbesíteni kell.

(2) A Hivatal fellebbezéssel megtámadható határozatainak tartalmazniuk kell az arról való írásbeli tájékoztatást, hogy a fellebbezéssel megtámadható határozat kézbesítésétől számított két hónapon belül írásban fellebbezésre irányuló kérelmet lehetbenyújtani a Hivatalhoz. A tájékoztatásban fel kell hívni a felek figyelmét a 6/2002/EK rendelet 55., 56. és 57. cikkének rendelkezéseire.

A felek a jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatás elmulasztására nem hivatkozhatnak.

39. cikk

A határozatokban előforduló hibák kijavítása

A Hivatal határozataiban csak a nyelvi és másolási hibák, valamint a nyilvánvaló elírások javíthatók ki. Ezeket saját kezdeményezésére vagy az érdekelt fél kérésére az a szervezeti egység javítja ki, amely a határozatot hozta.

40. cikk

Jogvesztés megállapítása

(1) Ha a Hivatal megállapítja, hogy a 6/2002/EK rendelet vagy e rendelet alapján jogvesztés következett be anélkül, hogy határozatot hoztak volna, ezt a 6/2002/EK rendelet 66. cikkének megfelelően közli az érintett személlyel, és felhívja a figyelmét az e cikk (2) bekezdésében meghatározott jogorvoslati lehetőségekre.

(2) Ha az érintett személy megítélése szerint a Hivatal megállapítása nem megalapozott, az (1) bekezdés szerinti közlés kézbesítésétől számított két hónapon belül kérheti, hogy a Hivatal hozzon határozatot a kérdésben.

Ilyen határozat meghozatalára csak akkor kerül sor, ha a Hivatal a kérelmezővel nem ért egyet; ellenkező esetben a Hivatal módosítja megállapítását, és értesíti a határozat meghozatalát kérő személyt.

41. cikk

Aláírás, név, hivatalos pecsét

(1) A Hivatal határozatain, értesítésein, illetve közlésein a Hivatal szervezeti egységét vagy osztályát, valamint az ügyért felelős tisztviselő vagy tisztviselők nevét fel kell tüntetni. Ezeket a Hivatal tisztviselője vagy tisztviselői aláírásával, illetve aláírás helyett a Hivatal nyomtatott vagy bélyegzett hivatalos pecsétjével kell ellátni.

(2) A Hivatal elnöke a Hivatal szervezeti egységeinek vagy osztályainak, valamint az ügyért felelős tisztviselő azonosításának más módját is meghatározhatja, továbbá a határozatok, az értesítések, illetve a közlések faxon vagy más távközlési eszközzel történő továbbítása esetén a hivatalos pecsét helyett más azonosító eszközt is megállapíthat.

VIII. FEJEZET

SZÓBELI ELJÁRÁS ÉS BIZONYÍTÁS

42. cikk

Idézés szóbeli eljárásra

(1) A feleket a 6/2002/EK rendelet 64. cikke szerinti szóbeli eljárásra meg kell idézni, és fel kell hívni figyelmüket e cikk (3) bekezdésére. Az idézést legalább egy hónappal korábban kell közölni, kivéve ha a felek a rövidebb határidőhöz hozzájárulnak.

(2) Az idézésben a Hivatal felhívja a figyelmet azokra a kérdésekre, amelyeket véleménye szerint a határozat meghozatala érdekében meg kell vitatni.

(3) Ha a szóbeli eljárásra szabályszerűen megidézett fél a Hivatal előtt az idézésnek megfelelően nem jelenik meg, az eljárás nélküle is lefolytatható.

43. cikk

Bizonyítás a Hivatal előtt

(1) Ha a Hivatal a felek, tanúk vagy szakértők szóbeli meghallgatását vagy szemle lefolytatását tartja szükségesnek, erről határozatot hoz, amelyben megjelöli az alkalmazni kívánt bizonyítási eszközöket, a bizonyítandó tényeket, valamint a meghallgatás vagy a szemle napját, idejét és helyét.

Ha a fél tanú vagy szakértő szóbeli meghallgatását kéri, a Hivatal határozatában megjelöli azt a határidőt, ameddig a kérelmező félnek a Hivatallal közölnie kell azoknak a tanúknak és szakértőknek a nevét és címét, akiknek meghallgatását kéri.

(2) A megidézett féllel, tanúval és szakértővel az idézést legalább egy hónappal korábban közölni kell, kivéve ha a rövidebb határidőhöz hozzájárulnak.

Az idézésnek tartalmaznia kell

a) az (1) bekezdés első albekezdésében említett határozat kivonatát, megjelölve különösen az elrendelt meghallgatás napját, idejét és helyét, valamint a tényeket, amelyekkel kapcsolatban a feleket, a tanúkat és a szakértőket meg kell hallgatni;

b) az eljárásban részt vevő felek nevét, továbbá a tanúkat és a szakértőket a 45. cikk (2)-(5) bekezdései alapján megillető igényeket.

44. cikk

Szakértők megbízása

(1) Az általa megbízott szakértő szakvéleményének formáját a Hivatal határozza meg.

(2) A szakértői megbízásnak tartalmaznia kell

a) a megbízás pontos leírását;

b) a szakvélemény elkészítésére megjelölt határidőt;

c) az eljárásban részt vevő felek nevét;

d) utalást azokra az igényekre, amelyek a szakértőt a 45. cikk (2), (3) és (4) bekezdése alapján megilletik.

(3) Az írásba foglalt szakvélemény másolatát a feleknek át kell adni.

(4) A felek a szakértelem hiánya miatt, illetve ugyanazon okokra hivatkozva, mint amelyekre valamely elbíráló, illetve valamely osztály vagy a fellebbezési tanács valamely tagja elleni kifogás során a 40/94/EK tanácsi rendelet[3] 132. cikkének (1) és (3) bekezdése alapján hivatkozhatnak, a szakértővel szemben kifogást emelhetnek. A kifogás kérdésében a Hivatal érintett szervezeti egysége határoz.

45. cikk

A bizonyítás költségei

(1) A Hivatal a bizonyítás lefolytatását a bizonyítást kérő fél részéről a Hivatalnál történő előleg letétbe helyezésétől teheti függővé, amelynek összegét a várható költségek alapján határozza meg.

(2) A Hivatal által megidézett és az előtte megjelenő tanúk, valamint szakértők utazásuk és tartózkodásuk indokolt költségeinek megtérítésére jogosultak. A Hivatal e költségek fedezésére előleget adhat. Az első mondatot azokra a tanúkra és szakértőkre is alkalmazni kell, akik idézés nélkül jelennek meg a Hivatal előtt, és akiket tanúként vagy szakértőként hallgatnak meg.

(3) Azok a tanúk, akik a (2) bekezdés szerint költségtérítési igénnyel léphetnek fel, keresetkiesésük megfelelő megtérítésére, a szakértők pedig tevékenységük díjazására is jogosultak. E kifizetéseket a tanúk és a szakértők részére feladataik ellátását követően kell teljesíteni, ha a Hivatal saját kezdeményezésére idézte meg őket.

(4) Az (1), a (2) és a (3) bekezdés alapján fizetendő előleget és összegeket a Hivatal elnöke állapítja meg, és azokat a Hivatal Hivatalos Lapjában közzé kell tenni.

Az összegeket ugyanúgy kell kiszámítani, mint az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatában és annak VII. mellékletében meghatározott A4-A8 besorolású tisztviselői költségtérítést és fizetéseket.

(5) Az (1)-(4) bekezdések alapján esedékes vagy kifizetett összegekért kizárólag a következők felelnek:

a) a Hivatal, ha a saját kezdeményezésére tanúk vagy szakértők meghallgatását tartotta szükségesnek; vagy

b) az érintett fél, ha a tanúk, illetve a szakértők meghallgatását ő kérte, a 6/2002/EK rendelet 70. és 71. cikke és e rendelet 79. cikke alapján a költségek viselése és megállapítása tárgyában hozott határozattól függően.

Az első albekezdés b) pontjában említett félnek a Hivatal számára az összes szabályszerűen kifizetett előleget vissza kell térítenie.

46. cikk

A szóbeli eljárásról és a bizonyítási eljárásról készült jegyzőkönyvek

(1) A szóbeli eljárásról és a bizonyítási eljárásról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell a szóbeli eljárás vagy a bizonyítási eljárás lényeges mozzanatait, a felek érdemi nyilatkozatait, a felek, a tanúk vagy a szakértők által előadottakat, továbbá a szemle eredményét.

(2) A tanú, a szakértő vagy a fél előadásait tartalmazó jegyzőkönyvet az említetteknek fel kell olvasni vagy elolvasásra át kell adni. A jegyzőkönyvben ennek megtörténtét, továbbá azt, hogy a fél, a tanú, illetve a szakértő a jegyzőkönyvben foglaltakat jóváhagyta, fel kell tüntetni. Jóváhagyás hiányában a kifogást kell feltüntetni.

(3) A jegyzőkönyvet az azt felvevő és a szóbeli tárgyalást vagy a bizonyítást lefolytató alkalmazott írja alá.

(4) A jegyzőkönyv másolatát a feleknek át kell adni.

(5) Kérelemre a Hivatal a szóbeli eljárásról készített hangfelvételek leírását géppel írott vagy egyéb számítógéppel olvasható formában a felek rendelkezésére bocsátja.

A hangfelvételek leírása elkészítésének költségeit a Hivatal számára meg kell téríteni. A fizetendő összeget a Hivatal elnöke állapítja meg.

IX. FEJEZET

KÉZBESÍTÉSEK

47. cikk

A kézbesítésre vonatkozó általános rendelkezések

(1) A Hivatal előtti eljárásokban az eredeti iratot vagy annak hitelesített, illetve a Hivatal hivatalos pecsétjével ellátott másolatát, vagy ilyen pecséttel ellátott nyomtatott példányt kell kézbesíteni. A felektől származó iratok másolatának ily módon történő hitelesítése nem szükséges.

(2) A kézbesítés módjai a következők:

a) postai úton a 48. cikknek megfelelően;

b) közvetlen átadással a 49. cikknek megfelelően;

c) a Hivatalnál postafiókban történő elhelyezéssel az 50. cikknek megfelelően;

d) faxon és más távközlési eszközzel az 51. cikknek megfelelően;

e) hirdetményi kézbesítés útján az 52. cikknek megfelelően.

48. cikk

Postai kézbesítés

(1) A fellebbezési határidőt megindító határozatokat, az idézéseket, valamint a Hivatal elnöke által meghatározott egyéb iratokat ajánlott levélben, tértivevénnyel kell kézbesíteni.

Ha a Hivatal elnöke másképp nem rendelkezik, a határidőt megindító egyéb határozatokat és közléseket ajánlott levélben kell kézbesíteni.

A többi kézbesítés rendes postai úton történik.

(2) Azt a kézbesítést, amelynek címzettje a Közösségen belül nem rendelkezik lakóhellyel, székhellyel vagy telephellyel, és a 6/2002/EK rendelet 77. cikke (2) bekezdésének megfelelően képviselőt nem bízott meg, a kézbesítendő iratnak rendes postai úton, a címzett részére a Hivatal által ismert utolsó címére történő elküldésével kell teljesíteni.

A kézbesítést a postára adással teljesítettnek kell tekinteni.

(3) A tértivevénnyel vagy anélkül feladott ajánlott levél útján történő kézbesítés esetén a levelet a postára adástól számított tizedik napon kell kézbesítettnek tekinteni, kivéve ha az irat nem vagy csak később érkezett a címzetthez.

Vita esetén a Hivatalnak kell bizonyítania - az esettől függően - a levél rendeltetési helyre történő megérkezését vagy a levél címzett részére történő kézbesítésének napját.

(4) A tértivevénnyel vagy anélkül feladott ajánlott levél útján történő kézbesítést akkor is teljesítettnek kell tekinteni, ha a levél átvételét megtagadják.

(5) A postai úton történő kézbesítésre az (1)-(4) bekezdések által nem szabályozott kérdésekben annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelynek a területén a kézbesítésre sor került.

49. cikk

Közvetlen átadással történő kézbesítés

A kézbesítés az iratoknak a címzett számára a Hivatal helyiségeiben való közvetlen átadásával is történhet; az átadáskor a címzettnek az átvételt igazolnia kell.

50. cikk

Kézbesítés a Hivatalnál postafiókban való elhelyezéssel

A Hivatalnál postafiókkal rendelkező címzettek esetén a kézbesítés az iratnak a postafiókban való elhelyezésével is történhet. Az ügyiratokhoz csatolni kell az irat elhelyezéséről szóló írásbeli értesítést. Az iratra az elhelyezés napját fel kell jegyezni. A kézbesítést az iratnak a hivatali postafiókban való elhelyezésétől számított ötödik napon teljesítettnek kell tekinteni.

51. cikk

Kézbesítés faxon és más távközlési eszközzel

(1) A faxon történő kézbesítés esetén a kézbesítendő iratnak a 47. cikk (1) bekezdésében előírt eredeti példányát vagy másolatát kell továbbítani. A továbbítással kapcsolatos részleteket a Hivatal elnöke határozza meg.

(2) A más távközlési eszközzel történő kézbesítéssel kapcsolatos részleteket a Hivatal elnöke határozza meg.

52. cikk

Hirdetményi kézbesítés

(1) Ha a címzett tartózkodási helye nem állapítható meg, vagy a 48. cikk (1) bekezdése szerinti kézbesítés a Hivatal második kísérlete után is eredménytelennek bizonyul, a kézbesítést hirdetmény útján kell teljesíteni.

A hirdetményt a Közösségi Formatervezési Mintaoltalmi Közlönyben közzé kell tenni.

(2) A Hivatal elnöke meghatározza a hirdetményi kézbesítés módját, továbbá annak az egy hónapos határidőnek a kezdetét, amelynek lejártát követően az iratot kézbesítettnek kell tekinteni.

53. cikk

Kézbesítés a képviselők részére

(1) Ha képviselőt bíztak meg, illetve a 61. cikk (1) bekezdése alapján a bejelentésben első helyen megjelölt bejelentőt kell közös képviselőnek tekinteni, a kézbesítést a képviselő, illetve a közös képviselő részére kell teljesíteni.

(2) Ha valamely érdekelt fél több képviselőt bíz meg, bármelyik képviselő részére történő kézbesítés elegendő, kivéve ha az 1. cikk (1) bekezdése e) pontjának megfelelően külön kézbesítési címet adtak meg.

(3) Ha több érdekelt félnek egy közös képviselője van, a közös képviselő részére az iratok egy példányának kézbesítése elegendő.

54. cikk

Kézbesítési szabálytalanságok

Kézbesített iratok esetén, ha a Hivatal nem tudja bizonyítani az irat szabályszerű kézbesítését, vagy az irat kézbesítése során az arra vonatkozó szabályokat nem tartották be, az iratot azon a napon kell kézbesítettnek tekinteni, amelyet a Hivatal az átvétel napjaként elismer.

55. cikk

Az iratok közlése több fél esetén

A felek által benyújtott érdemi javaslatokat, illetve az érdemi javaslat visszavonásáról szóló nyilatkozatot tartalmazó iratot a többi féllel hivatalból közölni kell. A közléstől el lehet tekinteni abban az esetben, ha az irat újabb előterjesztést nem tartalmaz és az ügy eldönthető.

X. FEJEZET

HATÁRIDŐK

56. cikk

Határidők számítása

(1) A határidőket napok, hetek, hónapok vagy évek szerint kell számítani.

(2) A határidő számításának kezdete az azt a napot követő nap, amelyen a határidő megkezdésére okot adó esemény bekövetkezik, amely esemény lehet eljárási cselekmény, vagy egy másik határidő lejárta. Ha az eljárási cselekmény kézbesítés, az irányadó esemény - eltérő rendelkezés hiányában - a kézbesített irat átvétele.

(3) Az egy vagy meghatározott számú évben megjelölt határidő a megfelelő következő évnek abban a hónapjában és azon a napján jár le, amely hónapban és amely napon az említett esemény bekövetkezett. Ha ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a határidő e hónap utolsó napján jár le.

(4) Az egy vagy meghatározott számú hónapban megjelölt határidő a megfelelő következő hónapnak azon a napján jár le, amely napon az említett esemény bekövetkezett. Ha az a nap, amelyen az említett esemény bekövetkezett, a hónap utolsó napja, vagy ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a határidő e hónap utolsó napján jár le.

(5) Az egy vagy meghatározott számú hétben megállapított határidő a megfelelő következő hétnek azon a napján jár le, amelyen az említett esemény bekövetkezett.

57. cikk

Határidők

(1) Az a határidő, amelyet a 6/2002/EK rendelet vagy e rendelet előírásainak megfelelően a Hivatal állapít meg - ha az érintett fél a Közösség területén lakóhellyel, székhellyel vagy telephellyel rendelkezik - nem lehet egy hónapnál rövidebb, illetve, ha e feltételek nem teljesülnek, két hónapnál rövidebb és hat hónapnál hosszabb.

Különösen indokolt esetben a Hivatal a megjelölt határidőt az érintett félnek a határidő lejártát megelőzően benyújtott kérelmére meghosszabbíthatja.

(2) Két vagy több fél esetén a Hivatal a határidő meghosszabbítását a többi fél beleegyezésétől teheti függővé.

58. cikk

Határidők lejárta különleges esetekben

(1) Ha a határidő olyan napon jár le, amikor a Hivatal az iratok átvételére nem tart nyitva, illetve amikor a (2) bekezdésben említettektől eltérő okok miatt a szokásos postai küldeményeket nem kézbesítik ki abban a helységben, ahol a Hivatal található, a határidő meghosszabbodik az azt a napot követő napig, amelyen a Hivatal az iratok átvételére nyitva áll, és amelyen a szokásos postai küldeményeket kézbesítik.

Azokat a napokat, amikor a Hivatal nem fogad iratokat, minden egyes naptári év kezdete előtt a Hivatal elnöke határozza meg.

(2) Ha a határidő olyan napon jár le, amikor egy tagállamban, illetve egy tagállam és a Hivatal között a postai kézbesítés általános jelleggel megszakad, vagy ebből következően abban zavar keletkezik, azon felek tekintetében, akik az érintett tagállamban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkeznek, vagy képviselőjük tevékenységgyakorlásának fő helye az érintett tagállamban van, a határidő meghosszabbodik a megszakadás vagy a zavar megszűnését követő első napig.

Ha az érintett tagállam megegyezik azzal az állammal, ahol a Hivatal is található, az első albekezdést az összes félre alkalmazni kell.

Az első albekezdésben említett időtartamot a Hivatal elnöke határozza meg.

(3) Az (1) és (2) bekezdést megfelelően kell alkalmazni a 6/2002/EK rendeletben, illetve az ebben a rendeletben előírt azokra a határidőkre is, amelyek - a 6/2002/EK rendelet 35. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja szerinti - illetékes hatóság előtt teljesítendő cselekményekre vonatkoznak.

(4) Ha a Hivatal rendes működését rendkívüli esemény, mint például természeti katasztrófa vagy munkabeszüntetés szakítja vagy zavarja meg, és emiatt a feleknek szóló, határidő lejártával összefüggő közlései késedelmet szenvednek, az ilyen határidőn belül teljesítendő cselekmények a közlés késedelmes kézbesítésétől számított egy hónapon belül joghatályosan teljesíthetők.

A megszakítás vagy a zavar kezdetének és végének időpontját a Hivatal elnöke állapítja meg.

XI. FEJEZET

AZ ELJÁRÁS FÉLBESZAKADÁSA ÉS A BEHAJTÁSRÓL VALÓ LEMONDÁS

59. cikk

Az eljárás félbeszakadása

1. A Hivatal előtti eljárás félbeszakad

a) a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentés vagy a lajstromozott közösségi formatervezési minta jogosultja, illetve a nemzeti jog szerint az ő képviseletükre jogosult személy halála vagy cselekvőképességének elvesztése esetén;

b) ha a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentés vagy a lajstromozott formatervezési minta jogosultja a vagyona ellen indított eljárás miatt jogi okokból akadályoztatva van abban, hogy az eljárást a Hivatal előtt folytassa;

c) a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentés vagy a lajstromozott formatervezési minta jogosultja képviselőjének halála, cselekvőképességének elvesztése esetén, vagy, ha ilyen személy a vagyona ellen indított eljárás miatt jogi okokból akadályoztatva van abban, hogy az eljárást a Hivatal előtt folytassa.

Ha az első albekezdés a) pontjában említett események a 6/2002/EK rendelet 78. cikke alapján meghatalmazott képviselő képviseleti jogosultságát nem érintik, az eljárás félbeszakadása csak e képviselő indítványára következik be.

(2) Ha a Hivatalt az (1) bekezdés első albekezdésének a) és b) pontjában említett esetekben értesítik az eljárás folytatására jogosult személy azonosságáról, közli e személlyel és valamennyi érdekelt harmadik személlyel, hogy az eljárás a Hivatal által megjelölt naptól folytatódik.

(3) Az (1) bekezdés c) pontjában említett esetben az eljárás akkor folytatódik, amikor a Hivatalt értesítették a bejelentő új képviselőjének megbízásáról, vagy amikor a Hivatal értesítette a többi érdekelt felet a jogosult új képviselőjének megbízásáról.

Ha a Hivatalt az eljárás félbeszakadásának kezdetétől számított három hónapon belül nem értesítik új képviselő megbízásáról, a bejelentővel és a jogosulttal közli a következőket:

a) ha a 6/2002/EK rendelet 77. cikke (2) bekezdése alkalmazásának van helye, a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentést visszavontnak kell tekinteni, ha az új képviselőről szóló értesítés benyújtására e közlés kézbesítésétől számított két hónapon belül nem kerül sor; vagy

b) ha a 6/2002/EK rendelet 77. cikk (2) bekezdése alkalmazásának nincs helye, hogy e közlés kézbesítését követően az eljárás a bejelentővel vagy a jogosulttal folytatódik.

(4) A félbeszakadás napján a bejelentő vagy a jogosult vonatkozásában folyamatban lévő határidők - a fenntartási díjak megfizetésére vonatkozó határidők kivételével - az eljárás folytatásának napján újrakezdődnek.

60. cikk

A behajtásról való lemondás

A Hivatal elnöke eltekinthet az esedékessé vált pénzösszegek behajtásától, ha a behajtandó összeg csekély mértékű vagy a behajtás túlságosan bizonytalan.

XII. FEJEZET

KÉPVISELET

61. cikk

Közös képviselő kijelölése

(1) Több bejelentő esetén, ha a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentésben nem jelölnek meg közös képviselőt, a bejelentésben első helyen megnevezett bejelentőt kell közös képviselőnek tekinteni.

Ha azonban a bejelentők egyike köteles hivatásos képviselőt megbízni, az általa megbízott képviselőt kell közös képviselőnek tekinteni, kivéve ha a kérelemben első helyen megnevezett bejelentő is megbízott hivatásos képviselőt.

Az első és második albekezdést megfelelően alkalmazni kell a megsemmisítést közösen kérelmező harmadik személyekre, valamint a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalom közös jogosultjaira.

(2) Ha az eljárás során a bejelentést több személyre ruházzák át, és e személyek nem jelöltek ki közös képviselőt, az (1) bekezdést kell megfelelően alkalmazni.

Ha erre nincs lehetőség, a Hivatal felhívja az említett személyeket, hogy két hónapon belül jelöljenek ki közös képviselőt. Ha e felhívásnak nem tesznek eleget, a közös képviselőt a Hivatal jelöli ki.

62. cikk

Meghatalmazások

(1) A 6/2002/EK rendelet 78. cikke (1) bekezdésének b) vagy c) pontja alapján a Hivatal által vezetett jegyzékekben szereplő ügyvédek és hivatásos képviselők az ügy irataihoz csatolandó, aláírt képviseleti meghatalmazást nyújthatnak be a Hivatalhoz.

A képviseleti meghatalmazást be kell nyújtani, ha a Hivatal ezt kifejezetten előírja, illetve ha abban az eljárásban, amelyben a képviselő a Hivatal előtt eljár, több fél vesz részt, és a felek egyike ezt kifejezetten kéri.

(2) A 6/2002/EK rendelet 77. cikke (3) bekezdésének alapján természetes vagy jogi személyek nevében eljáró alkalmazottaknak az ügy irataihoz csatolandó, aláírt képviseleti meghatalmazást kell benyújtaniuk a Hivatalhoz.

(3) A képviseleti meghatalmazást a Közösség hivatalos nyelveinek egyikén kell benyújtani. A képviseleti meghatalmazás egy vagy több bejelentésre vagy lajstromozott közösségi formatervezési mintára is vonatkozhat, illetve olyan általános meghatalmazás is lehet, amely alapján a képviselő eljárhat a Hivatal előtti valamennyi eljárásban, amelyben a meghatalmazó félként részt vesz.

(4) Ha az (1) vagy (2) bekezdés alapján képviseleti meghatalmazást kell benyújtani, a Hivatal megállapítja a képviseleti meghatalmazás benyújtására nyitva álló határidőt. Ha a képviseleti meghatalmazást nem nyújtják be kellő időben, az eljárást a képviselt személlyel kell folytatni. A bejelentés benyújtásán kívül a képviselő eljárási cselekményei hatálytalanok, ha a képviselt személy nem hagyja jóvá azokat. A 6/2002/EK rendelet 77. cikke (2) bekezdésének alkalmazása nem sérülhet.

(5) Az (1), (2) és (3) bekezdést megfelelően alkalmazni kell a meghatalmazás visszavonására.

(6) Azt a képviselőt, akinek képviseleti jogosultsága megszűnt, mindaddig képviselőnek kell tekinteni, amíg képviseleti jogosultsága megszűnését a Hivatallal nem közli.

(7) Eltérő rendelkezés hiányában a Hivatal előtti képviseleti jogosultság a meghatalmazást adó személy halálával nem szűnik meg.

(8) Ha ugyanaz a fél több képviselőt bíz meg - a meghatalmazás eltérő rendelkezése hiányában -, a képviselők közösen vagy önállóan is eljárhatnak.

(9) A képviselők társulásának adott meghatalmazást bármely olyan képviselő meghatalmazásának is kell tekinteni, aki igazolja, hogy e társulás keretében működik.

63. cikk

Képviselet

A Hivatal által a szabályszerű meghatalmazással rendelkező képviselőnek címzett értesítések vagy egyéb közlések ugyanolyan hatállyal bírnak, mintha azokat a képviselt személynek címezték volna.

A szabályszerű meghatalmazással rendelkező képviselő által a Hivatalnak címzett közlések ugyanolyan hatállyal bírnak, mintha a képviselt személytől származnának.

64. cikk

A formatervezési mintaoltalmi ügyekben eljárni jogosult hivatásos képviselők külön jegyzékének módosítása

(1) A hivatásos képviselőt a formatervezési mintaoltalmi ügyekben eljárni jogosult hivatásos képviselők - 6/2002/EK rendelet 78. cikkének (4) bekezdése szerinti - külön jegyzékéből kérelmére törölni kell.

(2) A hivatásos képviselőt a jegyzékből hivatalból törölni kell:

a) a hivatásos képviselő halála vagy cselekvőképtelensége esetén;

b) ha a hivatásos képviselő már nem a tagállamok egyikének állampolgára, kivéve ha a Hivatal elnöke a 6/2002/EK rendelet 78. cikke (6) bekezdésének a) pontja alapján felmentést ad;

c) ha a hivatásos képviselő tevékenysége gyakorlásának vagy alkalmazásának helye már nincs a Közösségben;

d) ha a hivatásos képviselő már nem rendelkezik a 6/2002/EK rendelet 78. cikke (4) bekezdése c) pontjának első mondatában említett jogosultsággal.

(3) A Hivatal hivatalból felfüggeszti a hivatásos képviselő bejegyzését, ha a képviselőnek a Benelux Mintaoltalmi Hivatal, illetve a 6/2002/EK rendelet 78. cikke (4) bekezdése c) pontjának első mondatában említett tagállami központi iparjogvédelmi hivatal előtti, természetes vagy jogi személyek képviseletére való jogosultságát felfüggesztették.

(4) Azt, akit a jegyzékből töröltek, a 6/2002/EK rendelet 78. cikkének (5) bekezdése szerinti kérelem alapján újból be kell jegyezni a hivatásos képviselők jegyzékébe, ha a törlés feltételei már nem állnak fenn.

(5) A Benelux Mintaoltalmi Hivatal és az érintett tagállam központi iparjogvédelmi hivatala az erről való tudomásszerzést követően haladéktalanul tájékoztatja a Hivatalt a (2) és (3) bekezdésben említett események bekövetkeztéről.

(6) A formatervezési mintaoltalmi ügyekben eljárni jogosult hivatásos képviselők külön jegyzékének módosításait a Hivatal Hivatalos Lapjában közzé kell tenni.

XIII. FEJEZET

ÍRÁSBELI KÖZÉSEK ÉS FORMANYOMTATVÁNYOK

65. cikk

Írásbeli és egyéb módon tett közlések

(1) A (2) bekezdésre is figyelemmel a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentéseket, valamint a 6/2002/EK rendeletben előírt egyéb kérelmeket vagy nyilatkozatokat és a Hivatalnak címzett egyéb közlésta következőképpen kell benyújtani:

a) a szóban forgó irat aláírt eredeti példányának a Hivatalhoz postai úton vagy személyesen történő kézbesítésével, illetve egyéb eszközökkel történő benyújtásával; az iratok mellékleteit nem kell aláírni;

b) az aláírt eredeti példány faxon történő továbbításával a 66. cikknek megfelelően; vagy

c) a közléstartalmának elektronikus úton történő továbbításával a 67. cikknek megfelelően.

(2) Ha a bejelentő a 6/2002/EK rendelet 36. cikke (1) bekezdésének c) pontjában előírt lehetőséget veszi igénybe, azaz a formatervezési minta mintapéldányát nyújtja be, a bejelentést és a mintapéldányt az e cikk (1) bekezdésének a) pontjában előírt formában, egyetlen levélben kell benyújtani a Hivatalhoz. Ha a kérelmet és a mintapéldányt, illetve többes bejelentés esetén a mintapéldányokat nem egyetlen levélben nyújtják be, a Hivatal mindaddig nem ismeri el a bejelentési napot, amíg e rendelet 10. cikkének (1) bekezdése alapján az utolsó iratot kézhez nem vette.

66. cikk

Közlések faxon

(1) Ha a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentést faxon nyújtják be, és a bejelentés a 4. cikk (1) bekezdése alapján olyan formatervezési minta ábrázolását tartalmazza, amely nem felel meg az említett cikk követelményeinek, a lajstromozásra és közzétételre alkalmas előírt ábrázolást a 65. cikk (1) bekezdése a) pontjának megfelelően kell benyújtani a Hivatalhoz.

Ha a Hivatalhoz az ábrázolás a fax kézhezvételétől számított egy hónapon belül beérkezik, úgy kell tekinteni, hogy a Hivatalhoz a bejelentést azon a napon nyújtották be, amelyen a fax beérkezett.

Ha a Hivatalhoz az ábrázolás az említett határidő lejártát követően érkezik be, úgy kell tekinteni, hogy a Hivatalhoz a bejelentést azon a napon nyújtották be, amelyen az ábrázolás beérkezett.

(2) Ha a faxon kapott közlés hiányos vagy olvashatatlan, vagy a Hivatal alappalkétségbe vonja a megfelelő továbbítás megtörténtét, a Hivatal erről a feladót tájékoztatja, és felhívja, hogy az általa megjelölt határidőn belül ismét küldje meg az eredeti faxot, vagy a 65. cikk (1) bekezdése a) pontjának megfelelően nyújtsa be az eredeti példányt.

Ha e felhívásnak a megjelölt határidőn belül eleget tesznek, az ismételt elküldés, illetve az eredeti példány kézhezvételének napját kell az eredeti közlés kézhezvétele időpontjának tekinteni, azzal, hogy - közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentés bejelentési napjának elismerésével kapcsolatos hiány esetén - a bejelentés napjára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

Ha a kérelemnek a megjelölt határidőn belül nem tesznek eleget, a közlés nem tekinthető beérkezettnek.

(3) A Hivatalhoz faxon benyújtott közlések aláírása akkor tekinthető szabályszerűnek, ha az aláírás másolata szerepel a faxon kinyomtatott példányon.

(4) A Hivatal elnöke további követelményeket határozhat meg a faxon továbbított közlésekkel kapcsolatban, például az alkalmazandó berendezéseket, a közlés műszaki részleteit és a feladó azonosításának módját illetően.

67. cikk

Elektronikus úton továbbított közlések

(1) A közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentés elektronikus úton is benyújtható, beleértve a formatervezési minta ábrázolását is, függetlenül a mintapéldányok 65. cikk (2) bekezdése szerinti benyújtásától.

A feltételeket a Hivatal elnöke határozza meg.

(2) A Hivatal elnöke meghatározza az elektronikus úton továbbított közlésekkel kapcsolatos követelményeket, így például az alkalmazható berendezéseket, a közlés műszaki részleteit és a feladó azonosításának módját.

(3) Ha a közlést elektronikus úton továbbítják, a 66. cikk (2) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

(4) Ha a közlést elektronikus úton továbbítják a Hivatalhoz, a feladó nevének feltüntetését az aláírással egyenértékűnek kell tekinteni.

68. cikk

Formanyomtatványok

(1) A Hivatal díjtalanul rendelkezésre bocsátja a következő célokra szolgáló formanyomtatványokat:

a) közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentés benyújtása;

b) a bejelentés vagy bejegyzés kijavításának kérelmezése;

c) átruházás bejegyzésének kérelmezése, valamint a 23. cikk (4) bekezdésében említett átruházási formanyomtatvány és átruházási irat;

d) hasznosítási engedély bejegyzésének kérelmezése;

e) a lajstromozott közösségi formatervezési minta lajstromozása megújításának kérelmezése;

f) a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalom megsemmisítésének kérelmezése;

g) igazolás kérelmezése;

h) fellebbezés;

i) képviselő meghatalmazása egyedi és általános meghatalmazás formájában.

(2) A Hivatal díjtalanul egyéb formanyomtatványokat is rendelkezésre bocsáthat.

(3) A Hivatal az (1) és (2) bekezdésben említett formanyomtatványokat a Közösség valamennyi hivatalos nyelvén rendelkezésre bocsátja.

(4) A Hivatal a formanyomtatványokat díjtalanul a Benelux Mintaoltalmi Hivatal és a tagállamok központi iparjogvédelmi hivatalainak rendelkezésére bocsátja.

(5) A Hivatal gép által olvasható formában is rendelkezésre bocsáthatja a formanyomtatványokat.

(6) A Hivatal előtti eljárásban részt vevő feleknek a Hivatal által előírt formanyomtatványokat, e formanyomtatványok másolatait, illetve a formanyomtatványok tartalmával és formájával megegyező formanyomtatványokat, mint például az elektronikus adatfeldolgozási eszközökkel előállított formanyomtatványokat kell használniuk.

(7) A formanyomtatványokat úgy kell kitölteni, hogy a tartalmuk automatikusan - mint például karakterfelismeréssel vagy optikai leolvasással - számítógépre vihető legyen.

XIV. FEJEZET

A NYILVÁNOSSÁG TÁJÉKOZTATÁSA

69. cikk

A közösségi formatervezési mintaoltalmi lajstrom

(1) A lajstrom elektronikus adatbázis formájában is vezethető.

(2) A lajstromban fel kell tüntetni

a) a bejelentés bejelentési napját;

b) a bejelentés ügyszámát, többes bejelentés esetén az egyes formatervezési minták ügyszámát;

c) a lajstromozás közzétételének napját;

d) a bejelentő nevét, címét, állampolgárságát és a lakóhelye, székhelye vagy telephelye szerinti államot;

e) a 6/2002/EK rendelet 77. cikke (3) bekezdése első albekezdésének megfelelően képviselőként eljáró alkalmazottól eltérő képviselő nevét és tevékenységgyakorlása fő helyének címét; több képviselő esetén csak az első helyen megnevezett képviselő nevét és tevékenységgyakorlása fő helyének címét kell feltüntetni, amelyet az "és mások" szavakkal kell kiegészíteni; képviselők társulásának megbízása esetén a társulás nevét és címét kell feltüntetni;

f) a formatervezési minta ábrázolását;

g) a termékek megnevezését, a termékek előtt feltüntetve a locarnói osztályozás szerinti megfelelő osztályok és alosztályok jelzetét a megfelelő csoportosításban;

h) az elsőbbségi igények adatait a 6/2002/EK rendelet 42. cikkének megfelelően;

i) a kiállítási elsőbbségre vonatkozó igények adatait a 6/2002/EK rendelet 44. cikkének megfelelően;

j) ha ennek helye van, a szerző vagy szerzői csoport megnevezését a 6/2002/EK rendelet 18. cikkének megfelelően, vagy nyilatkozatot arra nézve, hogy a szerző vagy a szerzői csoport lemondott arról, hogy őket e minőségükben feltüntessék;

k) azt a nyelvet, amelyen a bejelentést benyújtották, valamint azt a második nyelvet, amelyet a bejelentő a 6/2002/EK rendelet 98. cikke (2) bekezdése alapján bejelentésében megjelölt;

l) a formatervezési minta lajstromozásának napját és a lajstromszámot;

m) a közzététel halasztására irányuló, a 6/2002/EK rendelet 50. cikkének (3) bekezdése szerinti kérelmet, megjelölve a halasztás lejártának időpontját;

n) mintapéldány 5. cikk alapján történt benyújtását;

o) leírás 1. cikk (2) bekezdésének a) pontja alapján történt benyújtását.

(3) A (2) bekezdésben felsoroltakon túl a lajstromnak - az egyes bejegyzések időpontjának feltüntetésével együtt - tartalmaznia kell továbbá

a) a jogosult nevével, címével vagy állampolgárságával, illetve a lakóhelye, székhelye vagy telephelye szerinti állammal kapcsolatos változásokat;

b) a képviselő nevével és tevékenységgyakorlása fő helyének címével kapcsolatos változásokat, ha nem a 6/2002/EK rendelet 77. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alá tartozó képviselőről van szó;

c) új képviselő megbízása esetén e képviselő nevét és tevékenységgyakorlása fő helyének címét;

d) annak feltüntetését, hogy a többes bejelentést vagy az ilyen bejelentés alapján történt lajstromozást a 6/2002/EK rendelet 37. cikkének (4) bekezdése alapján megosztották;

e) a formatervezési mintaoltalomnak a 6/2002/EK rendelet 25. cikkének (6) bekezdése alapján változtatással történő fenntartására irányuló nyilatkozat feltüntetését, adott esetben ideértve a bejelentőnek azt a nyilatkozatát, amely szerint az ábrázolás meghatározott része nem tartozik a mintához, és arra nem igényel oltalmat, továbbá a formatervezési mintaoltalom részleges megsemmisítését megállapító bírósági határozatnak, illetve a Hivatal ilyen tartalmú határozatának, valamint az e rendelet 20. cikke alapján a hibák és az elírások kijavításának feltüntetését;

f) annak feltüntetését, hogy a 6/2002/EK rendelet 15. cikkének (1) bekezdése alapján a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalomhoz való joggal kapcsolatban pert indítottak;

g) a formatervezési mintaoltalomhoz való joggal kapcsolatos perre vonatkozóan a 6/2002/EK rendelet 15. cikke (4) bekezdésének b) pontja alapján a per jogerős határozattal vagy más módon történő befejezését;

h) a jogosult személyében bekövetkezett bármely változást a 6/2002/EK rendelet 15. cikke (4) bekezdésének c) pontjának megfelelően;

i) a 6/2002/EK rendelet 28. cikke alapján történő átruházást;

j) dologi jog alapítását vagy átruházását a 6/2002/EK rendelet 29. cikkének megfelelően, valamint a dologi jog természetét;

k) a végrehajtást a 6/2002/EK rendelet 30. cikkének megfelelően, valamint a fizetésképtelenségi eljárást az említett rendelet 31. cikkének megfelelően;

l) a hasznosítási engedély 6/2002/EK rendelet 16. cikkének (2) bekezdése, illetve 32. cikke szerinti megadását, illetve átruházását, valamint szükség esetén a hasznosítási engedély típusát e rendelet 25. cikkének megfelelően;

m) a lajstromozás megújítását a 6/2002/EK rendelet 13. cikkének megfelelően, valamint azt az időpontot, amelytől kezdődően a megújítás hatályos;

n) a lajstromozás lejártának feltüntetését;

o) nyilatkozatot a jogosult teljes vagy részleges lemondásáról a 6/2002/EK rendelet 51. cikke (1) és (3) bekezdésének megfelelően;

p) a megsemmisítésre irányuló kérelem vagy viszontkereset benyújtásának napját a 6/2002/EK rendelet 52. cikkének, illetve 86. cikke (2) bekezdésének megfelelően;

q) a megsemmisítésre irányuló kérelem vagy viszontkereset tárgyában hozott határozat keltét és tartalmát, illetve az eljárás egyéb módon történő megszűnését a 6/2002/EK rendelet 53. cikkének, illetve 86. cikke (4) bekezdésének megfelelően;

r) a 6/2002/EK rendelet 50. cikke (4) bekezdésének megfelelően annak feltüntetését, hogy a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalmat úgy kell tekinteni, mint amelyhez keletkezésétől fogva nem fűződtek volna az említett rendeletben meghatározott joghatások;

s) a (2) bekezdés e) pontja alapján bejegyzett képviselő adatainak törlését;

t) a j), a k) és az l) pontban említett bejegyzések módosítását vagy törlését a lajstromból.

(4) A Hivatal elnöke elrendelheti a (2) és a (3) bekezdésben említettektől eltérő adatoknak a lajstromba történő bejegyzését.

(5) A jogosultat a lajstromban bekövetkező változásokról értesíteni kell.

(6) A 73. cikkre is figyelemmel a Hivatal kérelemre és díjfizetés ellenében hitelesített vagy hitelesítés nélküli lajstromkivonatot ad.

XV. FEJEZET

A KÖZÖSSÉGI FORMATERVEZÉSI MINTAOLTALMI KÖZLÖNY ÉS ADATBÁZIS

70. cikk

A Közösségi Formatervezési Mintaoltalmi Közlöny

(1) A Hivatal meghatározza a Közösségi Formatervezési Mintaoltalmi Közlöny megjelenésének gyakoriságát és a megjelenés módját.

(2) A 6/2002/EK rendelet 50. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezések sérelme nélkül és e rendeletnek a közzététel halasztására vonatkozó 14. és 16. cikkére is figyelemmel a Közösségi Formatervezési Mintaoltalmi Közlönynek tartalmaznia kell a lajstromozás és a lajstromba tett bejegyzések közzétételét, valamint a formatervezési minták lajstromozásával kapcsolatos egyéb olyan adatokat, amelyeknek közzétételét a 6/2002/EK rendelet vagy e rendelet írja elő.

(3) Ha azokat az adatokat, amelyeknek közzétételét a 6/2002/EK rendelet vagy e rendelet írja elő, a Közösségi Formatervezési Mintaoltalmi Közlönyben közzéteszik, közzétételük napjának a Közlöny megjelenésének napját kell tekinteni.

(4) Azt a tájékoztatást, amelynek közzétételét a 14. és a 16. cikk írja elő - ha ez alkalmazható -, a Közösség valamennyi hivatalos nyelvén közzé kell tenni.

71. cikk

Adatbázis

(1) A Hivatal a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentések adatait és a lajstromba tett bejegyzéseket elektronikus adatbázisban tartja nyilván. A Hivatal a 6/2002/EK rendelet 50. cikkének (2) és (3) bekezdésében előírt korlátozásokra is figyelemmel az adatbázis tartalmát közvetlenül, illetve CD-ROM-on vagy számítógéppel olvasható egyéb formában rendelkezésre bocsátja.

(2) A Hivatal elnöke meghatározza az adatbázishoz való hozzáférés feltételeit, valamint az adatbázis számítógéppel olvasható formában történő rendelkezésre bocsátásának módját, ideértve a szolgáltatásért fizetendő díjakat is.

XVI. FEJEZET

AZ IRATOKBA VALÓ BETEKINTÉS ÉS AZ IRATOK ŐRZÉSE

72. cikk

Az iratok meg nem tekinthető részei

Az iratoknak a 6/2002/EK rendelet 74. cikkének (4) bekezdése alapján meg nem tekinthető részei a következők:

a) a 40/94/EK rendelet 132. cikke alapján a kizárással vagy a kifogással kapcsolatos iratok; az említett cikk rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalmakra és az ezekre irányuló bejelentésekre;

b) a határozatok és a szakvélemények tervezetei, továbbá a határozatokat és a szakvéleményeket előkészítő, felekkel nem közölt iratok;

c) azok az iratok, amelyek tekintetében az érintett fél az iratokba való betekintés iránti kérelem benyújtását megelőzően jelezte az iratok bizalmas kezelésére irányuló különleges érdekét, kivéve ha az iratokba való betekintést a betekintést kérő fél jogos érdeke indokolja.

73. cikk

A közösségi formatervezési mintaoltalmi lajstromba való betekintés

A közzétételnek a 6/2002/EK rendelet 50. cikkének (1) bekezdése alapján történő elhalasztása esetén

a) a jogosulton kívül más kizárólag a jogosult és a képviselő nevét, a bejelentés és a lajstromozás napját, a bejelentés ügyszámát, továbbá a közzététel halasztásának feltüntetését tekintheti meg a lajstromban;

b) a hitelesített vagy hitelesítés nélküli lajstromkivonat kizárólag a jogosult és a képviselő nevét, a bejelentés és a lajstromozás napját, a bejelentés ügyszámát és a közzététel halasztásának feltüntetését tartalmazhatja, kivéve ha a kérelmet a jogosult vagy a képviselője nyújtotta be.

74. cikk

Az iratokba való betekintéssel kapcsolatos eljárás

(1) A lajstromozás alapján oltalomban részesülő közösségi formatervezési minták irataiba való betekintés az eredeti példányokba, azok másolataiba, illetve, ha az iratokat más hordozókon tárolják, a műszaki hordozókba való betekintés útján történik.

Az iratokba való betekintés iránti kérelmet mindaddig be nem nyújtottnak kell tekinteni, amíg az előírt díjat meg nem fizetik.

A betekintés módját a Hivatal elnöke határozza meg.

(2) Ha az iratokba való betekintés olyan közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentésre vagy olyan lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalom irataira vonatkozik, amelynek közzétételét elhalasztották, és amelyről a közzététel halasztásának lejárta előtt vagy lejártakor lemondtak, illetve amelyet a 6/2002/EK rendelet 50. cikkének (4) bekezdése alapján úgy kell tekinteni, mint amelyhez keletkezésétől fogva nem fűződtek volna az említett rendeletben meghatározott joghatások, a kérelemben bizonyítani kell, hogy

a) a bejelentő vagy a közösségi formatervezési mintaoltalom jogosultja hozzájárult a betekintéshez; vagy

b) a betekintést kérő személynek jogos érdeke fűződik az iratokba való betekintéshez, különösen ha a bejelentő vagy a közösségi formatervezési mintaoltalom jogosultja úgy nyilatkozott, hogy a formatervezési minta lajstromozását követően a betekintést kérő személlyel szemben fel kíván lépni a formatervezési mintaoltalomból eredő jogaira hivatkozással.

(3) Az iratokba való betekintésre a Hivatal helyiségeiben kerül sor.

(4) Az iratokba való betekintéshez - kérelemre - másolatot kell készíteni. A másolatokért díjat kell fizetni.

(5) A Hivatal kérelemre, díjfizetés ellenében hitelesített vagy hitelesítés nélküli másolatot készít a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentésről, illetve azokról az iratokról, amelyekről a (4) bekezdés alapján másolat készíthető.

75. cikk

Az iratokban szereplő adatok közlése

A 6/2002/EK rendelet 74. cikkében és az e rendelet 72. és 73. cikkében előírt korlátozásokra is figyelemmel a Hivatal kérelemre, díjfizetés ellenében közölheti a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentésekben, illetve a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalmak irataiban szereplő adatokat.

Ha azonban a szolgáltatandó adatok mennyiségére tekintettel ez célszerű, a Hivatal a kérelmezőt helyben történő iratbetekintésére szólíthatja fel.

76. cikk

Az iratok megőrzése

(1) A Hivatal a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentésekkel és a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalmakkal kapcsolatos iratokat annak az évnek a végétől számított legalább öt évig megőrzi, amelyben

a) a bejelentést elutasítják vagy visszavonják;

b) a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalom lajstromozása véglegesen lejár;

c) a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalomról való teljes lemondást a 6/2002/EK rendelet 51. cikke alapján bejegyzik;

d) a lajstromozás alapján oltalomban részesülő közösségi formatervezési mintát véglegesen törlik a lajstromból;

e) a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalmat úgy kell tekinteni, mint amelyhez - a 6/2002/EK rendelet 50. cikkének (4) bekezdése alapján - keletkezésétől fogva nem fűződtek volna az említett rendeletben meghatározott joghatások.

(2) A Hivatal elnöke meghatározza az iratok megőrzésének módját.

XVII. FEJEZET

IGAZGATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉS

77. cikk

Kölcsönös tájékoztatás és közlések a Hivatal és a tagállamok hatóságai között

(1) A Hivatal, a tagállamok központi iparjogvédelmi hivatalai és a Benelux Mintaoltalmi Hivatal - kérelemre - kölcsönösen tájékoztatják egymást a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentések, a Benelux formatervezési mintaoltalmi, illetve a nemzeti formatervezési mintaoltalmi bejelentések benyújtásával, az e bejelentésekre vonatkozó eljárásokkal, valamint az e bejelentések alapján lajstromozott formatervezési mintákkal kapcsolatos lényeges adatokról. Az ilyen tájékoztatásra a 6/2002/EK rendelet 74. cikkében előírt korlátozások nem vonatkoznak.

(2) A 6/2002/EK rendelet vagy az e rendelet alkalmazásából adódó tájékoztatásokat a Hivatal és a tagállamok bíróságai vagy hatóságai közvetlenül adják meg egymásnak.

E tájékoztatások a tagállamok központi iparjogvédelmi hivatalain vagy a Benelux Mintaoltalmi Hivatalon keresztül is megadhatók.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben említett tájékoztatásokkal kapcsolatos költségeket az a hatóság viseli, amely a tájékoztatást adja; az ilyen tájékoztatás díjtalan.

78. cikk

Az iratokba való betekintés a tagállamok bíróságai vagy hatóságai által vagy azok közvetítésével

(1) A tagállamok bíróságai vagy hatóságai számára a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentés vagy a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalom irataiba történő betekintést az iratok eredeti példánya vagy másolata megtekinthetőségével kell biztosítani; a 74. cikk nem alkalmazható.

(2) A tagállamok bíróságai vagy ügyészségei az előttük folyamatban lévő eljárásokban a Hivatal által részükre átadott iratokat vagy azok másolatait harmadik személyek számára megtekintés céljából hozzáférhetővé tehetik. A megtekintés során a 6/2002/EK rendelet 74. cikkét kell alkalmazni.

(3) A Hivatal az iratoknak az (1) és a (2) bekezdés alapján történő megtekintésével kapcsolatban díjat nem számít fel.

(4) A Hivatal az iratok vagy azok másolatainak a tagállamok bíróságai vagy ügyészségei részére történő átadásakor utal a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentések vagy a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalmak irataiba való betekintéssel kapcsolatos, a 6/2002/EK rendelet 74. cikke és e rendelet 72. cikke alapján alkalmazható korlátozásokra.

XVIII. FEJEZET

KÖLTSÉGEK

79. cikk

A költségek viselése és megállapítása

(1) A költségeknek a 6/2002/EK rendelet 70. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján történő viseléséről a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalom megsemmisítése iránti kérelem, illetve a fellebbezés tárgyában hozott határozatban kell rendelkezni.

(2) A költségeknek a 6/2002/EK rendelet 70. cikkének (3) és (4) bekezdése alapján történő viseléséről a megsemmisítési osztály vagy a fellebbezési tanács költségekről szóló határozatában kell rendelkezni.

(3) A 6/2002/EK rendelet 70. cikke (6) bekezdésének első mondatában előírt költségek megállapítása iránti kérelemhez csatolni kell a költségkalkulációt és az azt alátámasztó bizonylatokat is.

A kérelem csak akkor fogadható el, ha az a határozat, amelyre nézve a költségek megállapítását kérik, jogerőre emelkedett. A költségek megállapításához elegendő, ha azokat valószínűsítik.

(4) A 6/2002/EK rendelet 70. cikke (6) bekezdésének második mondatában előírt, az iroda költségek megállapításáról szóló határozatának felülvizsgálata iránti kérelmet az alapjául szolgáló okokkal a költségmegállapítás kézbesítésétől számított egy hónapon belül kell a Hivatalhoz benyújtani.

A kérelem mindaddig nem tekintendő benyújtottnak, amíg a költségek felülvizsgálatának díját meg nem fizetik.

(5) A (4) bekezdésben említett kérelemről - az esettől függően - a megsemmisítési osztály vagy a fellebbezési tanács szóbeli eljárás nélkül határoz.

(6) Azok a díjak, amelyeket a 6/2002/EK rendelet 70. cikkének (1) bekezdése alapján a vesztes félnek kell viselnie, a másik fél által a megsemmisítésért, illetve a fellebbezésért megfizetett díjakra korlátozódnak.

(7) A nyertes félnek az eljárással kapcsolatban felmerült költségeit a 6/2002/EK rendelet 70. cikke (1) bekezdésének megfelelően a vesztes fél viseli; e költségek felső határai a következők:

a) az egyik fél lakóhelye vagy székhelye és a szóbeli eljárás vagy a bizonyítás helye közötti oda- és visszaút költségei a következőképpen:

i) az első osztályú vasúti menetdíj a szokásos pótdíjakkal együtt, ha a vasúton megtett teljes távolság legfeljebb 800 km;

ii) a repülőjegy ára turistaosztályon, ha a repülőgéppel megtett teljes távolság meghaladja a 800 km-t, vagy az útvonal tenger fölött halad;

b) az egyik fél ellátási költségei, ami az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata VII. mellékletének 13. cikkében megállapított, az A4-A8 besorolású tisztviselőknek járó napidíjnak felel meg;

c) a 6/2002/EK rendelet 78. cikkének (1) bekezdése szerinti képviselők, valamint a tanúk és a szakértők útiköltségei az a) pontban előírt mértékben;

d) a 6/2002/EK rendelet 78. cikkének (1) bekezdése szerinti képviselők ellátási költségei, valamint a tanúk és a szakértők ellátási költségei a b) pontban előírtaknak megfelelően;

e) a tanúk meghallgatása, a szakértői vélemények vagy a szemle lefolytatása alapján a bizonyítással kapcsolatos költségek eljárásonként legfeljebb 300 euróig;

f) a következő személyek képviseletének költségei a 6/2002/EK rendelet 78. cikkének (1) bekezdése értelmében:

i. a kérelmező képviselete a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalom megsemmisítésére irányuló eljárásban legfeljebb 400 euróig;

ii. a jogosult képviselete a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalom megsemmisítésére irányuló eljárásban legfeljebb 400 euróig;

iii. a fellebbező személy képviselete a fellebbezési eljárásban legfeljebb 500 euróig;

iv. az ellenérdekű fél képviselete a fellebbezési eljárásban legfeljebb 500 euróig;

g) ha a nyertes felet a 6/2002/EK rendelet 78. cikkének (1) bekezdése értelmében több képviselő képviseli, a vesztes félnek a c), a d) és az f) pontban említett költségeket csak egy képviselőre vonatkozóan kell megtérítenie;

h) a vesztes fél nem kötelezhető arra, hogy a nyertes félnek megtérítse az a)-g) pontokban említettektől eltérő költségeket, kiadásokat és díjakat.

Ha az első albekezdés f) pontjában említett eljárások során a bizonyítás tanúk meghallgatása, szakértői vélemények vagy szemle lefolytatása alapján történik, a képviselet költségeire eljárásonként legfeljebb 600 eurós kiegészítő összeg ítélhető meg.

XIX. FEJEZET

NYELVEK

80. cikk

Kérelmek és nyilatkozatok

A 6/2002/EK rendelet 98. cikke (4) bekezdésének sérelme nélkül

a) a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentésekkel kapcsolatos kérelmek vagy nyilatkozatok a bejelentés benyújtásának nyelvén vagy a bejelentő által a bejelentésben megjelölt második nyelven nyújthatók be;

b) a 6/002/EK rendelet 52. cikke szerinti megsemmisítési kérelemtől eltérő kérelmek vagy nyilatkozatok, illetve az említett rendelet 51. cikke alapján benyújtott, a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalommal kapcsolatos lemondó nyilatkozatok a Hivatal nyelveinek egyikén nyújthatók be;

c) a Hivatal által a 68. cikk alapján rendelkezésre bocsátott formanyomtatványok esetén a Közösség bármelyik hivatalos nyelve használható, ha a formanyomtatvány szöveges részeit a Hivatal nyelveinek egyikén töltik ki.

81. cikk

Írásbeli eljárás

(1) A 6/2002/EK rendelet 98. cikke (3) és (5) bekezdésének sérelme nélkül és e rendelet eltérő rendelkezéseinek hiányában a Hivatal előtt folyó írásbeli eljárások során a felek a Hivatal bármelyik nyelvét használhatják.

Ha a választott nyelv nem azonos az eljárás nyelvével, a félnek az eredeti irat benyújtásától számított egy hónapon belül be kell nyújtania az iratnak az adott nyelven készült fordítását.

Ha a lajstromozott közösségi formatervezési mintaoltalom bejelentője a Hivatal előtti eljárásban az egyedüli fél, és a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentés benyújtásakor használt nyelv nem a Hivatal nyelveinek egyike, a fordítás a bejelentő által a bejelentésben megjelölt második nyelven is benyújtható.

(2) E rendelet eltérő rendelkezésének hiányában a Hivatal előtti eljárásokban felhasználható iratok a Közösség bármelyik hivatalos nyelvén benyújthatók.

Ha az ilyen iratok nyelve nem azonos az eljárás nyelvével, a Hivatal előírhatja, hogy az általa megjelölt határidőn belül nyújtsák be az iratoknak az eljárás nyelvén, illetve a Hivatalnak az eljárásban részt vevő fél által választott nyelven készült fordítását.

82. cikk

Szóbeli eljárás

(1) A Hivatal előtti szóbeli eljárásban részt vevő fél az eljárás nyelve helyett a Közösség bármely más hivatalos nyelvét is használhatja, ha gondoskodik az eljárás nyelvére történő tolmácsolásról.

Ha a szóbeli eljárásra a formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentéssel kapcsolatos eljárás keretében kerül sor, a bejelentő a bejelentés nyelvét és az általa megjelölt második nyelvet is használhatja.

(2) A formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentéssel kapcsolatos szóbeli eljárás keretében a Hivatal személyzete a bejelentés nyelvét és a bejelentő által megjelölt második nyelvet használhatja.

Az összes többi szóbeli eljárásban a Hivatal személyzete az eljárás nyelve helyett a Hivatal másik nyelvét is használhatja, ha az eljárásban részt vevő fél vagy felek ehhez hozzájárulnak.

(3) Azok a felek, tanúk vagy szakértők, akiket a bizonyítás során hallgatnak meg, és akik nem képesek megfelelően kifejezni magukat az eljárás nyelvén, a Közösség bármelyik hivatalos nyelvét használhatják.

Ha a bizonyítást az eljárásban részt vevő felek valamelyikének kérelmére rendelik el, azok a meghallgatandó felek, tanúk vagy szakértők, akik nem az eljárás nyelvét használják, csak akkor hallgathatók meg, ha a bizonyítást kérő fél gondoskodik az eljárás nyelvére történő tolmácsolásról.

A formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentéssel kapcsolatos eljárásokban a bejelentés nyelve helyett a bejelentő által megjelölt második nyelv is használható.

Azokban az eljárásokban, amelyekben egyetlen fél vesz részt, az érintett fél kérelmére a Hivatal eltérhet e bekezdés rendelkezéseinek alkalmazásától.

(4) A felek és a Hivatal megállapodása alapján a szóbeli eljárásokban a Közösség bármelyik hivatalos nyelve használható.

(5) Szükség esetén a Hivatal saját költségére gondoskodik az eljárás nyelvére vagy adott esetben a Hivatal más nyelvére történő tolmácsolásról, ha a tolmácsolás nem az eljárásban részt vevő valamelyik fél kötelezettsége.

(6) A Hivatal személyzete, az eljárásban részt vevő felek, a tanúk és a szakértők által a szóbeli eljárások során a Hivatal nyelveinek egyikén tett nyilatkozatokat e nyelven kell a jegyzőkönyvbe felvenni. A bármely más nyelven tett nyilatkozatot az eljárás nyelvén kell felvenni.

A közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentésekben vagy a minta lajstromozásában végzett javításokat az eljárás nyelvén kell a jegyzőkönyvbe felvenni.

83. cikk

Fordítások hitelesítése

(1) Ha valamely irat fordítását kell benyújtani, a Hivatal előírhatja, hogy az általa megjelölt határidőn belül hitelesítést nyújtsanak be arról, hogy a fordítás az eredeti szöveggel megegyezik.

Ha a hitelesítés a 6/2002/EK rendelet 42. cikke szerinti korábbi bejelentés fordítására vonatkozik, e határidő a bejelentés bejelentési napjától számított három hónapnál nem lehet rövidebb.

Ha a hitelesítést a megjelölt határidőn belül nem nyújtják be, azt úgy kell tekinteni, hogy az iratot nem nyújtották be.

(2) A Hivatal elnöke meghatározhatja a fordítások hitelesítésének módját.

84. cikk

A fordítások hitelessége

Az ellenkező bizonyításig a Hivatal úgy tekintheti, hogy a fordítás megegyezik az eredeti szöveggel.

XX. FEJEZET

VISZONOSSÁG, ÁTMENETI IDŐSZAK ÉS HATÁLYBALÉPÉS

85. cikk

A viszonosság közzététele

(1) A Hivatal elnöke szükség esetén felkérheti a Bizottságot annak megállapítására, hogy azon államok tekintetében, amelyek nem részes államai az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Egyezménynek vagy a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó megállapodásnak, fennáll-e viszonosság a 6/2002/EK rendelet 41. cikkének (5) bekezdése értelmében.

(2) Ha a Bizottság megállapítja, hogy a viszonosság az (1) bekezdésnek megfelelően fennáll, erről az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában közleményt tesz közzé.

(3) A (2) bekezdésben említett közleménynek az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való közzététele napjától a 6/2002/EK rendelet 41. cikkének (5) bekezdését kell alkalmazni, kivéve ha a közlemény olyan korábbi időpontot határoz meg, amelytől kezdődően azt alkalmazni kell.

Ha a Bizottság megállapítja, hogy a viszonosság már nem áll fenn, a 6/2002/EK rendelet 41. cikke (5) bekezdése nem alkalmazható az erről szóló közleménynek az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való közzétételének napjától, kivéve ha e közlemény olyan korábbi időpontot határoz meg, amelytől kezdődően azt alkalmazni kell.

(4) A (2) és (3) bekezdésben említett közleményeket a Hivatal Hivatalos Lapjában is közzé kell tenni.

86. cikk

Átmeneti időszak

(1) A 6/2002/EK rendelet 111. cikkének (2) bekezdése alapján megállapított időpontot legfeljebb három hónappal megelőzően benyújtott közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentésekre a Hivatal feljegyzi a bejelentésnek az említett rendelkezés alapján megállapított bejelentési napját és a bejelentés kézhezvételének tényleges napját.

(2) A bejelentéssel kapcsolatban a 6/2002/EK rendelet 41. és 44. cikkében előírt hat hónapos elsőbbséget az említett rendelet 111. cikkének (2) bekezdése alapján megállapított időponttól kell számítani.

(3) A Hivatal a 6/2002/EK rendelet 111. cikkének (2) bekezdése alapján megállapított időpont előtt átvételi elismervényt állíthat ki a bejelentőnek.

(4) A Hivatal a 6/2002/EK rendelet 111. cikkének (2) bekezdése alapján megállapított időpont előtt megvizsgálhatja a bejelentéseket, és kapcsolatba léphet a bejelentővel annak érdekében, hogy az az említett időpont előtt pótolja az esetleges hiányokat.

Az ilyen bejelentésekről csak az említett időpont után hozható határozat.

(5) Ha a közösségi formatervezési minta lajstromozására irányuló bejelentés a Hivatalhoz, a tagállamok központi iparjogvédelmi hivatalaihoz vagy a Benelux Mintaoltalmi Hivatalhoz a 6/2002/EK rendelet 111. cikkének (3) bekezdésében megállapított három hónapos időszak kezdetét megelőzően érkezik be, a bejelentés nem tekinthető benyújtottnak.

Erről a bejelentőt tájékoztatni kell, és a bejelentést részére vissza kell küldeni.

87. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő hetedik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2002. október 21-én.

a Bizottság részéről

Frederik BOLKESTEIN

a Bizottság tagja

[1] HL L 3., 2002.1.5., 1. o.

[2] HL L 341., 2002.12.17., 54. o.

[3] HL L 11., 1994.1.14., 1. o.