32001D0681



Hivatalos Lap L 247 , 17/09/2001 o. 0024 - 0047


A Bizottság határozata

(2001. szeptember 7.)

a szervezeteknek a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerben (EMAS) való önkéntes részvételének lehetővé tételéről szóló 761/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásával kapcsolatos útmutatásról

(az értesítés a C(2001) 2504. számú dokumentummal történt)

(EGT vonatkozású szöveg)

(2001/681/EK)

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre,

tekintettel a szervezeteknek a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerben (EMAS) való önkéntes részvételének lehetővé tételéről szóló, 2001. március 19-i 761/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre [1] és különösen annak 2. cikke s) pontjának második albekezdésére, 3. cikke (3) bekezdésének b) pontjára és 8. cikkére,

mivel:

(1) a 761/2001/EK rendelet megállapítja a szervezetek EMAS-ban történő részvételére vonatkozó követelményeket;

(2) útmutatás szükséges annak biztosítására, hogy a 761/2001/EK rendelet megvalósítása egységesen történjen minden tagállamban;

(3) indokolt azon különleges esetek azonosítása, ahol az EMAS-szervezetként nyilvántartásba veendő, megfelelő egység azonosítása bonyolult lehet, továbbá indokolt összehangolt megközelítés biztosítása erre az esetre nézve csakúgy, mint olyan kivételekre, ahol a nyilvántartás megengedett olyan egységek számára, amelyek kisebbek, mint egy telephely;

(4) útmutatás kijelölése szükséges az EMAS alatt működő szervezetek hitelesítési programjainak létrehozása érdekében a környezetvédelmi nyilatkozatok és ezek későbbi éves frissítései érvényesítésének elvégzéséhez csakúgy, mint az éves érvényesített frissítések elve alóli kivételek meghatározásához;

(5) szintén indokolt az EMAS-logó gyakorlati használatának összehangolása, illetve annak biztosítása, hogy meghatározott feltételek mellett a logó kivételes használatának kimerítő listája világosan meg legyen határozva;

(6) az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak a 761/2001/EK rendelet 14. cikkében létrehozott bizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

A 761/2001/EK rendelet 2. cikke s) pontjának második albekezdése alá tartozó egységek az I. mellékletben meghatározott útmutatás alapján kerülnek szervezetként bejegyzésre.

2. cikk

A szervezeteknek környezeti nyilatkozataikat a 761/2001/EK rendelet 3. cikkének b) pontjában említett módon kell frissíteniük, a II. mellékletben megállapított útmutatóval összhangban.

3. cikk

A 761/2001/EK rendelet 8. cikkében említett EMAS-logót a III. mellékletben megállapított útmutatónak megfelelően kell használni.

4. cikk

Ennek a határozatnak a tagállamok a címzettjei.

Kelt Brüsszelben, 2001. szeptember 7-én.

a Bizottság részéről

Margot Wallström

a Bizottság tagja

[1] HL L 114., 2001.4.24., 1. o.

--------------------------------------------------

I. MELLÉKLET

ÚTMUTATÓ AZ EMAS-NYILVÁNTARTÁSBA VEHETŐ EGYSÉGEKRŐL

(A mellékletekre történő valamennyi utalás – ellenkező rendelkezés hiányában – a 761/2001/EK rendelet mellékleteire vonatkozik)

Az útmutató célja

Az EMAS kiterjesztése, amely eredetileg az ipari és termelői ágazatra vonatkozott, minden olyan szervezetre, amely környezeti hatással bír, azt jelenti, hogy nagyon különböző szervezeti struktúrákkal rendelkező szervezetek kérhetik az EMAS-beli nyilvántartásba vételüket. Ez az útmutató a 761/2001/EK rendelet 2. cikke s) pontjának második és negyedik mondata és 2. cikkének t) pontja alapján készült, hogy a szervezeteket, környezetvédelmi hitelesítőket és illetékes szerveket segítse azon döntés meghozatalában, hogy mely egységek kérhetik EMAS-szervezetként történő bejegyzésüket.

A regisztrálandó egység kiválasztása a szervezet vezetése által végzett ellenőrzés és a földrajzi fekvés alapján együttesen dől el.

Az EMAS-beli szervezetként regisztrálandó egység nem nyúlhat át egy tagállam határain. Ha a szervezet egy vagy több telephelyet foglal magában, mindegyik telephelynek, amelyre az EMAS érvényes, eleget kell tennie az EMAS összes követelményének, ideértve a környezeti teljesítmény folyamatos javítását a 761/2001/EK rendelet 2. cikkének b) pontjában meghatározottak szerint.

E dokumentum egyes pontjaiban a következő szervezeti felépítéssel rendelkező egységek kerülnek részletezésre:

1. csak egy telephelyen működő szervezetek;

2. szervezetek, amelyek kivételes körülmények között nyilvántartásba vetethetnek olyan egységet, amely kisebb, mint egy telephely;

3. több telephelyen működő szervezetek:

a) azonos vagy hasonló termékekkel vagy szolgáltatásokkal;

b) különböző termékekkel vagy szolgáltatásokkal;

4. olyan szervezetek, amelyek esetében egy adott telephely pontosan nem határozható meg;

5. ideiglenes telephelyeket ellenőrző szervezetek;

6. független szervezetek egyetlen közös szervezetként történő nyilvántartásba vétele;

7. meghatározott, nagy területen működő kisvállalatok, amelyek azonos vagy hasonló termékeket gyártanak vagy szolgáltatásokat nyújtanak;

8. önkormányzatok és állami intézmények.

Az EMAS résztvevőinek kezdettől fogva figyelembe kell venniük, hogy a környezetvédelmi hitelesítők, illetve esetenként az illetékes szervek befolyással lehetnek arra, hogy mely szervezetet veszik nyilvántartásba (lásd a 761/2001/EK rendelet 2. cikkének s) és t) pontját). Továbbá minden résztvevőnek be kell mutatnia egy környezetvédelmi nyilatkozatot, amelynek többek között, tartalmaznia kell az EMAS-nyilvántartásba vehető szervezet világos és egyértelmű leírását, valamint tevékenységeinek, termékeinek és szolgáltatásainak összefoglalását, illetve esetenként kapcsolatát az anyaszervezettel (lásd a III. melléklet 3.2. pontjának a) alpontját). Ezek a követelmények más követelményekkel kapcsolatosak, többek között a szervezet vezetése általi és a környezeti tényezők vonatkozásai feletti irányítást és befolyást illetően (lásd az I. A melléklet 4.3.1. pontját, valamint az I. B mellékletet).

E követelmények célja annak biztosítása, hogy a szervezet az összes telephelyen ellenőrizhesse és befolyással lehessen azokra a környezeti tényezőkre, amelyeknek jelentős környezeti hatásai vannak. Mindebből kifolyólag tanácsos, hogy a résztvevők világosan indokolják a szervezet bejegyzendő telephelyei, avagy telephelyrészei kiválasztását. Így a résztvevők jó előre figyelembe vehetik a környezeti nyilatkozat követelményeit, és könnyebben tudják megválaszolni elsősorban a vizsgálók és illetékes szervek, de a többi érdekelt fél lehetséges kérdéseit is. Az illetékes szerv megtagadja a nyilvántartásba vételt, ha a nyilvántartásba vételre kiválasztott egység nem felel meg a 761/2001/EK rendelet 2. cikkének s) és t) pontja ebben az útmutatóban részletezett meghatározásainak. Mindebből kifolyólag kétely esetén a szervezetnek konzultálnia kell az illetékes szervvel már a környezetvédelmi vezetési rendszer (EMS) bevezetésének kezdeti szakaszában is.

Alapelvek:

- átláthatóság,

- a szervezet vezetése által végzett ellenőrzés,

- nem csupán a jó területek kiválasztása,

- nyilvános számadási kötelezettség,

- helyi számadási kötelezettség.

Fogalommeghatározások

Szervezet: a 761/2001/EK rendelet 2. cikkének s) pontja alapján a saját funkciókkal és igazgatással rendelkező társaság, vállalat, cég, vállalkozás, hatóság vagy intézmény, vagy ezek része vagy kombinációja, függetlenül attól, hogy jogi személyiséggel rendelkezik-e, illetve a közjog vagy a magánjog alá tartozik.

Telephely: a 761/2001/EK rendelet 2. cikkének t) pontja alapján adott földrajzi helyen minden, a szervezet ellenőrzése alatt álló terület, beleértve az ott végzett tevékenységet, az ott előállított termékeket és az ott nyújtott szolgáltatásokat is, beleértve az infrastruktúrát, berendezést és anyagokat.

Egység: az olyan telephely vagy telephely egy részterülete, szervezet, szervezet része vagy szervezetek csoportja, amely(ek)et egy nyilvántartási szám alatt kívánnak regisztrálni.

1. CSAK EGY TELEPHELYEN MŰKÖDŐ SZERVEZETEK

A csupán egy telephelyen működő szervezet a legegyszerűbb eset, mivel az üzemvezetés és a földrajzi elhelyezkedés megegyeznek egymással. Az EMAS I. alatt nyilvántartásba vett telephelyek a 761/2001/EK rendelet 17. cikkének (4) bekezdése alapján ebbe a kategóriába esnek.

Pozitív példák:

- egy vállalat, amely egy telephelyen csöveket és rádiókat is előállít, csak ezen ágazatok egyikét regisztrálhatja,

- egy ruhakészítő üzem munkahelyi étkezdéje külön regisztrálható.

Negatív példa:

- gyógyszeripari vállalat nem regisztrálhatja külön a gyárnak a fogyasztóhoz kerülő végterméket gyártó részét, kihagyva az ugyanazon telephelyen a köztes termékkel kapcsolatos alapvető ipari termelési folyamatot.

2. KIVÉTELES KÖRÜLMÉNYEK EGY TELEPHELYNÉL KISEBB EGYSÉG NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELÉRE

Ha egy szervezet egy telephelynél kisebb egység nyilvántartásba vételét fontolgatja, a következő alapelveket kell figyelembe vennie. Először is, a kivétel nem használható arra, hogy a legelőnyösebb tényezőket "kimazsolázzák". Ebből kifolyólag nem engedhető meg egy egységes termelési folyamat részeinek nyilvántartásba vétele abból a célból, hogy kihagyják a telephely azon részeit, melyek nem lennének regisztrálhatók az EMAS szerint. A szervezetnek képesnek kell lennie arra, hogy bizonyítsa minden számottevő környezeti tényező figyelemmel kísérését és ellenőrzését, és bizonyítania kell, hogy a regisztrálni kívánt egységet nem szándékosan választották le a nagyobb telephely más, rosszul teljesítő részeiről.

Másodsorban a III. melléklet 3.7. pontjában és az I. melléklet B.2. és B.3. pontjában kinyilvánított "helyi számadási kötelezettség" és "nyilvános számadási kötelezettség" elvét követni kell. A nyilvánossággal történő kommunikáció az EMAS kulcseleme. A szervezetnek, saját érdekében, átlátható és érthető módon tájékoztatnia kell a nyilvánosságot egy adott telephely környezeti teljesítményéről. Ha egy telephely részterületének saját piaca van, fontos lehet számára az EMAS-jelzés használata saját vállalati kommunikációja céljából. Ha azonban egy olyan egységet, amely kisebb, mint a hozzá tartozó telephely, az EMAS keretében kívánnak nyilvántartásba vetetni, a nyilvánosság számára egyértelművé kell tenni, hogy a szervezet működésének a telephelyen csupán egyes részei esnek az EMAS irányítása alá, mivel általában az egy telephelyen zajló működések a nyilvánosság számára elválaszthatatlan egészet képeznek. A szervezet felelős a környezetével folytatott világos kommunikációért, illetve a megfelelő intézkedések meghozataláért a nyilvánosság félrevezetésének megakadályozására.

Ezen alapelvek alapján egy egység, amely egy telephelynél kisebb, külön vehető nyilvántartásba, ha:

- a telephely részterülete világosan meghatározott saját termékekkel, szolgáltatásokkal vagy tevékenységekkel rendelkezik, és a részterület környezeti tényezői és hatásai jól azonosíthatók és elkülöníthetők a telephely más, nem nyilvántartott részeitől,

- a részterület a szükséges hatáskörben saját irányítási és adminisztratív funkciókkal rendelkezik, amely biztosítja az EMS és a környezetvédelmi hatások szervezését és ellenőrzését, és esetenként korrekciós intézkedések megtételét. Bizonyítékul szolgálhatnak a jogállás, a kereskedelmi kamarai saját nyilvántartás, a szervezeti ábra, az anyaszervezettől származó jelentések, saját fejléces levélpapír,

- egyértelmű felelősségi köröket határoztak meg a részterület számára az engedélyezési követelmények betartásának és a környezetvédelmi jogosítványok követelményeinek vonatkozásában.

A telephely nem tagolható, ha:

- a leválasztott egység csupán a telephely működésének olyan részeit fedi, amelyek nem reprezentatívak a telephely teljes működésének környezeti tényezői és hatásai szempontjából,

- ha külső megfigyelő szempontjából nem érthető, hogy a telephely működésének mely részét érinti az EMS, és hogy miért éppen ez a rész lett elválasztva a telephely többi működésétől.

Különösen ebben az esetben szükségszerű egyértelműen meghatározni a szervezet ráfordításaival és teljesítményével kapcsolatos felelősségeket. A szervezet EMS-ében szintén figyelembe veszi az olyan határterületeket, ahol olyan szolgáltatásokkal és tevékenységekkel találkozik, amelyek nincsenek teljes mértékben az EMS hatáskörén belül. Például kiértékeli a telephely közös infrastruktúrájának környezeti tényezőit és hatásait, mint a közös hulladékgazdálkodás vagy a szennyvízkezelés, és ezeket belefoglalja saját környezeti programjába és a folyamatos fejlesztési folyamatba.

3. KÜLÖNBÖZŐ TELEPHELYEKEN MŰKÖDŐ SZERVEZETEK

A 761/2001/EK rendelet értelmében "szervezetként" a résztvevők továbbra is regisztrálhatnak különálló telephelyeket, vagy telephelyük egy részét vagy azok kombinációját (a 2. cikk s) pontjában meghatározottak szerint). Minden esetben azonban minden résztvevőnek be kell mutatnia a jelentős környezeti tényezőkre és hatásokra vonatkozó teljesítmény folyamatos javulását politikájának, programjának és céljainak megfelelően. Azoknak, akik több telephelyet egy szervezetként regisztrálnak, szintén figyelembe kell venniük a 2. cikk b) pontjában, az I. B melléklet 2. pontjában és a III. melléklet 3.7. pontjában szereplő követelményeket, és meg kell indokolniuk, hogy a javuló teljesítmény esetleg miért nem egyértelmű minden telephely esetében.

Csakúgy, mint annak tisztázására és indoklására, hogy miért az adott telephelyre vagy telephelyek kombinációjára esett választásuk, az EMAS nyilvántartásba vételre pályázó szervezeteknek, működjenek a köz- vagy a magánszektorban, az érdekelt felek számára tisztázniuk és indokolniuk kell, hogy mik a terveik a még nem nyilvántartott telephelyekkel.

3.1. Ugyanazon, vagy hasonló termékekkel vagy szolgáltatásokkal

Egy "nyilvántartási szám" érdekében a szervezet képes arra, hogy bemutassa a hitelesítőnek saját környezetvédelmi vezetési eljárásainak és politikájának folyamatos alkalmazását minden telephelyen. Az e kategóriába tartozó szervezetekre gyakran jellemző a közös irányítási eljárások alkalmazása a különböző telephelyeken, például közös környezetvédelmi vezetési kézikönyv használata. Ennek köszönhetően előfordulhat, hogy a hitelesítés mélysége csökkenthető az egyes telephelyeknél, ha a szervezet igazolni tudja, hogy az összes telephely fölött ellenőrzést gyakorol.

Ha a telephelyen folyó tevékenységek hasonló környezeti tényezőkkel és hatásokkal rendelkeznek, hasonló környezetvédelmi vezetési rendszer tárgyai, és azonos szerkezettel üzemelnek, úgymint ágazatok, irodák vagy üzemi és termelő berendezések, akkor lehetséges a különféle telephelyek szelektív hitelesítése. A mintákat úgy kell kiválasztani, hogy azok biztosítsák, hogy a hitelesítőnek reprezentatív és átfogó rálátása legyen a szervezet környezeti teljesítményére, és hogy képes legyen ellenőrizni az adatok megbízhatóságát és a helyi számadási kötelezettséget.

A mintavételi eljárások [1] kiválasztásakor a bevált gyakorlat elve alkalmazandó, és a hitelesítőknek a következő tényezőket kell figyelembe venniük a hitelesítési programban részt vevő telephelyek kiválasztásakor:

- a környezetvédelmi politika és program,

- az EMS összetettsége, a közvetlen és a közvetett környezeti tényezők és hatások jelentősége, illetve az érzékeny közvetlen környezettel történő esetleges kölcsönhatás,

- a telephelyen lévő EMS kiforrottsága,

- az érdekelt felek nézetei, véleménye (panaszok, nyilvános érdekek a telephelyen),

- a szervezet munkatársainak megoszlása a telephelyeken,

- esetenként műszakban végzett munka,

- a környezetvédelmi problémák előzményei,

- az előző hitelesítések és belső ellenőrzések eredményei.

A hitelesítési ciklusok egy periódusa alatt minden telephelyet érinteni kell. Az első hitelesítés alkalmával és az azt következő minden egyes hitelesítési ciklus alkalmával a székhelyet mindig be kell venni a hitelesítési programba.

A szervezeteknek és a hitelesítőknek gondolniuk kell arra, hogy ha különböző telephelyeken jelentős környezeti hatások lépnek fel, minden telephelyet külön-külön kell hitelesíteni és a jelentős környezeti hatásokkal összefüggő környezeti adatokat jelenteni kell a környezetvédelmi nyilatkozatban a "helyi számadási kötelezettség" elvével megegyezően.

A telephelyet külön kell hitelesíteni, ha:

- a telephely tevékenységeinek/működésének mérete, terjedelme és természete jelentősnek tekintendő,

- a belső ellenőrzés és a vezetés által végzett felülvizsgálat korrekciós intézkedés szükségességét mutatta ki,

- az előző hitelesítés óta számottevő változás történt a telephely környezetvédelmi vezetési rendszerében vagy működésében,

- vagy ha a telephely nagymértékben különbözik a szervezet többi telephelyétől a következők tekintetében:

- méret és munkamódszer,

- közvetlen és közvetett környezeti tényezők/hatások (típus és jelentőség),

- környezetének érzékenysége,

- a vonatkozó jogi kötelezettségek,

- helyi EMS és/vagy a helyi vezetési rendszer szerkezete,

- a telephely tevékenységeinek/működésének mérete, terjedelme és természete.

A szervezeteknek mérlegelniük kell azt a kockázatot, hogy minden telephelyükre elveszthetik az együttes nyilvántartásba vételt a követelmények egyetlen telephelyen tapasztalt megszegéséért. E kockázatot figyelembe véve a szervezetek ezeket a telephelyeket először külön is regisztrálhatják. A hitelesítéssel ellentétben a mintavételi eljárások általános szabályként nem alkalmazhatók a II. mellékletnek megfelelően a belső környezetvédelmi ellenőrzés során.

Példák:

- bankok,

- utazási irodák,

- kiskereskedelmi üzletláncok,

- tanácsadó cégek.

3.2. Különböző termékekkel vagy szolgáltatásokkal

Ezekben az esetekben a hitelesítőnek nincs lehetősége mintavételi eljárásokat alkalmazni, mivel az üzemi eljárások és hatások minden telephelyen különbözőek. A szervezet döntése, hogy az egyes telephelyeket külön veteti nyilvántartásba, vagy egy közös nyilvántartási szám alatt.

Függetlenül attól, hogy egy szervezet egy vagy több különálló nyilvántartásba vételt kíván alkalmazni az egyes telephelyekre, számos kérdést figyelembe kell venni, beleértve a következőket:

- a különböző telephelyeken a környezeti tényezők és hatások elemzésének szükségessége,

- az ezekhez kapcsolódó vezetés ellenőrzése,

- a helyi számadási kötelezettség elvét figyelembe vevő környezetvédelmi politika és programok megléte.

Ebben az esetben minden telephelyet külön kell hitelesíteni, és a kapcsolódó környezetvédelmi adatokat külön kell a környezetvédelmi nyilatkozatban feltüntetni. (Lásd a III. melléklet 3.7. pontját és a Környezetvédelmi Nyilatkozat Útmutatóját (ennek a döntésnek a II. melléklete)).

Még ebben az esetben is annak a szervezetnek, mely néhány, vagy összes telephelyét közös nyilvántartási szám alatt kívánja regisztráltatni, tisztában kell lennie a közös nyilvántartás elvesztésének kockázatával, ha egy telephely nem tartja be a követelményeket.

Lehetséges, hogy egy vállalat telephelyeit először külön regisztrálja, majd később egyesíti őket egy szervezetként, egy nyilvántartási szám alatt.

Példák:

- villamosenergia-termelés,

- mechanikus részegységek gyártása,

- vegyipari vállalatok,

- hulladékártalmatlanítás.

Utalások:

- a vállalati és a telephelyi környezetvédelmi politika összeegyeztethetősége,

- a jelentős helyi hatásokat a környezetvédelmi nyilatkozatban jelenteni kell,

- a környezeti tényezők kölcsönhatása különböző telephelyek között,

- a helyi EMS-nek a vállalkozás általi ellenőrzése,

- minden egyes telephely külön vehető nyilvántartásba,

- a közös nyilvántartás elvesztése, ha egy telephelyen nem tartják be a követelményeket.

4. OLYAN SZERVEZET, AMELYRE VONATKOZÓAN EGY ADOTT TELEPHELY NEM HATÁROZHATÓ MEG PONTOSAN

Olyan szervezetek esetében, amelyeknél egy telephely nem könnyen határozható meg, fontos mind a szervezet, mind a hitelesítő számára, hogy kétség esetén tájékozódjon az illetékes szervnél, hogy a kiválasztott egység alkalmas-e a nyilvántartásba vételre az EMAS alapelveinek megfelelően.

Ebben az esetben a tevékenységi kört és az infrastruktúrát egyértelműen meg kell határozni, átfogóan beépítve a gazdálkodási rendszerbe és pontosan leírva a környezetvédelmi nyilatkozatban. E szervezetek esetében különösen fontos, hogy a jelentős környezeti tényezőkkel kapcsolatos felelősségek világosan meg legyenek határozva, és hogy a hitelesítőnek bizonyítéka legyen arra nézve, hogy a szervezet megfelelő eljárással rendelkezik e tényezők ellenőrzésére. Abból adódóan, hogy ezek a szervezetek általában nagy területeken működnek, ideértve a városokat és a városias területeket, a szervezetnek megfelelő módon bizonyítania kell, hogy:

- mérlegelte a környezetre és a lakosságra vonatkozó kockázatokat,

- megfelelő tervekkel rendelkezik az emberek tájékoztatására veszélyhelyzet esetére arról, hogy hogyan viselkedjenek,

- szisztematikus információkat készített a szennyezettségi szintről,

- mérlegelte az ellenőrzése alatt álló infrastruktúrát.

Vannak olyan esetek, amikor egy szervezet különböző telephelyeket működtet egy meghatározott területen, azonban nem tudja a telephelyeket függetlenül működtetni, és a különálló telephelyek környezetvédelmi hatásai összefüggenek. Ez esetben a különálló telephelyek egy szervezetnek tekintendők az EMAS-nyilvántartás során.

Példák:

- közműszolgáltató (hő, víz, gáz, elektromosság stb.),

- telekommunikáció,

- közlekedés,

- hulladékgyűjtés.

5. IDEIGLENES TELEPHELYET MŰKÖDTETŐ SZERVEZETEK

Abban az esetben, ha a szervezetek meghatározott ideig olyan telephelyen működnek, amely nem az ő tulajdonuk, a hitelesítő a szervezet vezetési rendszerét és környezeti teljesítményét olyan kiválasztott ideiglenes telephelyeken ellenőrzi, amelyek reprezentatívak a szervezet környezetvédelmi vezetési képessége szempontjából. A hitelesítő a bevált gyakorlatnak megfelelő mintavételi eljárással választja ki a telephelyeket a szervezet eljárásai hatékonyságának ellenőrzéséhez.

A szervezetnek bizonyítania kell, hogy az alkalmazott eljárások és technológiák az adott telephely vonatkozásában, amelyen a szervezet ideiglenesen működik, helyénvalók.

Ezen eljárásoknak – ahol alkalmazható – tartalmazniuk kell legalább az alábbi elemeket:

- megfelelő technológia és képzés,

- a telephelyek megfelelő környezetvédelmi értékelése a tevékenység kezdetét megelőzően,

- a tervezett tevékenységek környezeti hatásainak elemzése,

- tájékoztatás nyújtása a munkatervvel kapcsolatos lényeges környezeti tényezőkre és a tervezett megoldásokra vonatkozóan a területen élők és a helyi hatóságok felé,

- helyreállítási tervek és megoldások kialakítása az érintett terület környezeti állapotának javítására a működés befejezésekor.

Az ideiglenes telephelyeket szúrópróba jelleggel ellenőrzik a hitelesítési folyamat során. A nyilvántartásba vétel szempontjából a végzett tevékenység bír jelentőséggel, nem az elhelyezkedés.

Példák:

- építőipari vállalkozások,

- takarító vállalkozások,

- szolgáltatók,

- szennyezésmentesítő vállalkozások,

- cirkuszok.

6. KORLÁTOZOTT TERÜLETEN MŰKÖDŐ FÜGGETLEN SZERVEZETEK, AMELYEK EGY KÖZÖS SZERVEZETKÉNT KÉRIK A NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELT

Tekintettel kell lenni arra, hogy a nagyobb telephelyek környezetében élő embereknek, a helyi hatóságoknak és a környezetvédelmi végrehajtó hatóságoknak fontos érdeke fűződik egy közös felelősséget keletkeztető, az egész területre érvényes egyedi környezeti programhoz. Független szervezetek előnyösnek tarthatják forrásaik egyesítését a közös EMAS-nyilvántartás érdekében. A rendelet mindezt lehetővé teszi, hiszen a meghatározás szerint a "szervezet" a saját funkciókkal és igazgatással rendelkező társaság, vállalat, cég, vállalkozás, hatóság vagy intézmény, vagy ezek része vagy kombinációja, függetlenül attól, hogy jogi személyiséggel rendelkezik-e, illetve a közjog vagy a magánjog alá tartozik.

Ezekben az esetekben a részt vevő szervezeteknek annak érdekében, hogy egy szervezetként közösen vegyék őket nyilvántartásba, bizonyítaniuk kell közös felelősségüket (politika, eljárások stb.) a jelentős környezeti tényezők és hatások tekintetében, beleértve különösen a célkitűzések, célelőirányzatok és korrekciós intézkedések meghatározását. Azok a szervezetek, amelyek a közös EMS részesei és közösen regisztrálnak, mindannyian kötelesek bizonyítani a folyamatos fejlődést teljesítményükben a politikájukkal, céljaikkal és programjaikkal összefüggő jelentős környezeti tényezők és hatások tekintetében. Ha több telephelyet regisztrálnak egy szervezetként, a 761/2001/EK rendelet 2. cikkének b) pontjában, az I. B melléklet 2. pontjában és a III. melléklet 3.7. pontjában foglalt követelmények figyelembevétele is szükséges, valamint annak indoklása, hogy a teljesítményüket miért nem javítják minden telephely esetében.

Utalni kell arra, hogy a logó csak az EMAS-nyilvántartással rendelkező szervezet által használható, és így a logó egy ipari park esetén KIZÁRÓLAG az ipari park nevével kapcsolatban használható. Mindenesetre, az egyes szervezetek ezen túlmenően külön is regisztrálhatják magukat az ipari park nyilvántartásba vétele mellett.

Példák:

- kis iparterület,

- üdülőtelep,

- ipari parkok.

Utalások:

- közös környezeti politika és program,

- közös felelősség az irányításért,

- a közös nyilvántartásba vétel elvesztése, ha egy telephelyen nem tartják be a követelményeket.

7. EGYEDI NYILVÁNTARTÁST KÉRŐ, MEGHATÁROZOTT, NAGY TERÜLETEN MŰKÖDŐ ÉS AZONOS VAGY HASONLÓ TERMÉKET ELŐÁLLÍTÓ VAGY SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ KISVÁLLALKOZÁSOK

A 761/2001/EK rendelet 11. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól: "…A kis- és középvállalkozások részvételének előmozdítása érdekében, beleértve a jól körülhatárolt földrajzi területeken összpontosuló KKV-kat, a helyi hatóságok az ipari szövetségekkel, kereskedelmi kamarákkal és az érdekelt felekkel együtt segítséget nyújthatnak a jelentős környezeti hatások megállapításában. A kis- és középvállalkozások pedig ezt felhasználhatják a környezeti programjuk, valamint az EMAS vezetési rendszerük környezeti céljainak és előirányzatainak meghatározásához…"

Az ilyen földrajzi területeken a kis- és középvállalkozások (melyek nagyon gyakran közös technológiai szinten állnak, azonos termelési módszerekkel rendelkeznek és hozzávetőlegesen ugyanaz a szervezeti és gazdálkodási rendszerük) számára szükséges:

- termelési folyamataik kumulatív hatásának mérlegelése,

- párbeszéd ugyanazon közösséggel, ugyanazon intézményekkel, ugyanazon környezetvédelmi felügyeleti szervekkel a környezeti problémáikkal kapcsolatban. Hasonló követelményeknek kell megfelelniük a környezet minőségével kapcsolatban,

- saját környezeti hatásaik és ugyanazon a földrajzi területen működő más ipari üzemek, közműszolgáltatók és az ott élők közötti kölcsönhatás megfontolása.

Másrészről lehetőségük nyílik:

- közös megoldások keresésére környezeti problémáikra (a létesítményeik szennyezőanyag-kibocsátása csökkentése hatékonyságának növelése, kulturális megszorításokon, vagy a környezeti irányítással kapcsolatos nehézségeken történő túllépés stb.),

- egymás támogatása, például a következő módon:

- tapasztalatcsere a környezeti tényezők és hatások azonosításáról,

- környezeti politika és program közös kidolgozása,

- kölcsönös ellenőrzés elvégzése a társszervezetnél, megkönnyítve a környezeti tényezők és hatások azonosítását,

- közös környezetvédelmi tanácsadó cégek alkalmazása,

- ugyanazon infrastruktúra használata különböző környezeti hatások kezelésére, úgymint szennyvízkezelő létesítmények, hulladék-égetőművek, hulladék-lerakóhelyek stb., illetve különleges szervezetek, mint konzorciumok alapítása ugyanezen célból,

- az EMS végrehajtására tett közös erőfeszítéseik alapján ugyanazon hitelesítő alkalmazása, amely a kis- és középvállalkozások közötti hasonlóságoknak köszönhetően elősegítheti a hitelesítési és érvényesítési folyamatot és csökkentheti a kapcsolódó költségeket,

- helyi környezetvédelmi projektekben történő részvétel, mint például a kommunális Agenda 21 folyamatok (a helyi és regionális hatóságok, illetve az ipari szervezetek támogathatnak ilyen tevékenységeket azzal, hogy segítik a hálózatok kialakítását).

Az előző megfontolásokat figyelembe véve a helyi önkormányzatok, ipari szövetségek, kereskedelmi kamarák által a teljes terület kezdeti környezeti értékelése alapján végrehajtandó általános program meghatározása igen hasznos kezdeti lépést jelent azon kis- és középvállalkozások számára, amelyek az EMAS-ban kívánják magukat regisztráltatni.

A területi környezeti programot ezt követően világosan meg kell határozni, nyilvánosságra kell hozni és az összes érdekelt félnek el kell fogadnia. E program célja a teljes terület környezetvédelmének jelentős javítása.

Amint a környezetvédelmi célkitűzéseket és célokat elfogadták és elismerték, minden egyes szervezet (kis- és középvállalatok, közműszolgáltatók, helyi hatóságok stb.) az EMAS-eljárás alapján önként meghatározza a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy egyénileg megfeleljen a 761/2001/EK rendeletnek, és hogy regisztráltassa magát.

A hitelesítőnek ebben az esetben értékelnie kell, hogy a környezetvédelmi vezetési rendszer alkalmas-e az egyes különálló szervezetek által meghatározott célkitűzések és célok megvalósítására az egész területre érvényes általános program, célkitűzések és célok szerint. A környezetvédelmi nyilatkozatnak – az EMAS által megkövetelt tartalmán kívül – ez esetben világosan meg kell jelölnie az adott szervezet hozzájárulását az egész környezetvédelmi programhoz.

Példák:

- ipari területek,

- idegenforgalmi területek,

- bevásárlóközpontok.

Javaslatok:

- promóciós szerv felállítása,

- megvalósíthatósági tanulmány elfogadása,

- a környezetvédelmi átfogó célkitűzések és célok független értékelése,

- részvétel a kommunális Agenda 21 programban.

8. HELYI HATÓSÁGOK ÉS ÁLLAMI INTÉZMÉNYEK

Ha egy az EMAS-ban magát regisztráltatni kívánó szervezet közintézmény, a közvetett környezeti tényezők, mint például azok, amelyek a hatóság politikájából erednek, fontos szerepet játszanak. Ebből kifolyólag a problémák nem korlátozódhatnak csupán az igazgatás szervezeti felépítésére és az azzal összefüggő közvetlen környezeti tényezőkre.

A közigazgatás politikai felelőssége a terület igazgatásához, és a felelőssége alá tartozó polgárok jelenlegi és jövőbeli életminőségéhez kapcsolódik.

Egyes helyi hatóságok vagy állami intézmények számára, az igazgatás összetettsége és a figyelembe veendő tényezők miatt lehetséges az ilyen szervezetek részeinek külön nyilvántartásba vétele. Ez esetben a nyilvánossággal történő kommunikáció és az EMAS-logó használata egyértelmű, és kizárólag arra az adott ágra vagy egységre utal, amely regisztrálásra került.

Tanácsos e szervezetek számára referencia környezetvédelmi politika létrehozása, amelyre a szervezet minden része utalhat.

Példák:

- helyi hatóságok,

- minisztériumok,

- kormányszervek,

- kommunális Agenda 21.

Utalások:

- konzultáció és megegyezés a polgárokkal,

- a gazdaság fejlesztése és a környezetvédelem összeegyeztethetősége,

- alternatív stratégiai lehetőségek és a hozzá tartozó prioritások értékelése,

- területrendezési tervek mérhető célkitűzésekkel és a hozzájuk tartozó felelősségek,

- a környezetvédelmi terv folyamatos ellenőrzése és figyelemmel kísérése,

- a független magánkezdeményezések és a szociális szükségletek megfelelő egyensúlya,

- az állampolgárok és a gazdasági szereplők képzése.

[1] ISO/IEC Útmutató 66.EA – 7/02.Más nemzetközi és nemzeti jogszabályok és útmutatók.

--------------------------------------------------

II. MELLÉKLET

A HITELESÍTÉSRE, ÉRVÉNYESÍTÉSRE ÉS AZ ELLENŐRZÉS GYAKORISÁGÁRA VONATKOZÓ ÚTMUTATÓ

(A mellékletekre történő valamennyi utalás – ellenkező rendelkezés hiányában – a 761/2001/EK rendelet mellékleteire vonatkozik)

1. BEVEZETÉS

Az első hitelesítést követően az EMAS elvárja a hitelesítőtől, hogy a szervezettel egyetértésben egy legfeljebb 36 hónapra kiterjedő hitelesítési programot alakítson ki és fogadjon el. A környezetvédelmi nyilatkozat első érvényesítése után az EMAS szintén elvárja, hogy az információkat évente frissítsék, és hogy bármely változás éves szinten érvényesítésre kerüljön, kivéve bizonyos kivételes körülmények esetén. Ez az útmutató azonosítja a hitelesítési program kialakításakor figyelembe veendő kérdéseket, ideértve azon eseteket, amelyeknél a környezetvédelmi nyilatkozatban foglalt információ frissítésének éves gyakoriságától történő eltérés indokolt lehet. Az útmutató tanácsot ad a belső környezetvédelmi ellenőrzés gyakoriságával kapcsolatban.

Az egyértelműség kedvéért ez az útmutató az alábbi kifejezéseket használja:

"Hitelesítés" – a környezetvédelmi hitelesítő által végzett értékelés (ellenőrzés) annak biztosítása érdekében, hogy a szervezet környezetvédelmi politikája, vezetési rendszere és ellenőrzési eljárásai összhangban állnak a 761/2001/EK rendelet követelményeivel. Beletartozik a szervezetnél tett látogatás, a dokumentumok/nyilvántartások megtekintése, és a munkatársak meghallgatása.

"Érvényesítés" – a környezetvédelmi hitelesítő által végzett értékelés annak ellenőrzésére, hogy a szervezet környezetvédelmi nyilatkozatában foglalt információk és adatok megbízhatók, hitelt érdemlők és helyesek, illetve, hogy azok megfelelnek a III. melléklet 3.2. pontjában támasztott követelményeknek.

2. HITELESÍTÉSI PROGRAM

2.1. Követelmény

A szervezettel történő konzultáció során a hitelesítő elkészít egy programot annak biztosítása érdekében, hogy az EMAS-nyilvántartáshoz szükséges minden tényező legkésőbb 36 hónapon belül hitelesítésre kerül (V. melléklet, 5.6. pont).

2.2. Cél

E követelmény célja, hogy biztosítsa a szervezet vezetőségét és az érdekelt feleket, hogy a környezetvédelmi politika, a környezetvédelmi vezetési rendszer, az eljárások, információk, az adatok mérése és nyomon követése megfelel a 761/2001/EK rendelet által támasztott követelményeknek. A rendszeres párbeszéd a hitelesítő és a szervezet között segíti az EMAS használóinak, illetve magának a rendszernek a hitelességét és magabiztosságát építeni. A környezetvédelmi vezetési rendszer és a környezeti teljesítmény folyamatos megfigyelésének biztosítása érdekében jó gyakorlat lehet a hitelesítés oly módon történő strukturálása, hogy évente a szervezet tevékenységének egyharmada kerüljön hitelesítésre, azért hogy a 36 hónapos maximális időszak alatt minden tevékenység hitelesítése megtörténjen. Mindez segít abban is, hogy bizalmat eredményezzen a hitelesítőnél a környezetvédelmi nyilatkozat információinak pontosságával, hitelességével és megbízhatóságával kapcsolatban.

Ugyanakkor a kis szervezetek és kisvállalkozások esetében (a meghatározást lásd a táblázatban) a hitelesítésre egy látogatás alkalmával is sor kerülhet. A hitelesítés gyakoriságáról a hitelesítő és a szervezet állapodnak meg, de minden 36 hónapos időszak során legalább egyszer a teljes szervezetre nézve sor kerül hitelesítésre.

A kis szervezet vagy kisvállalkozás meghatározása

A "kisvállalkozás" olyan vállalkozás, amely:

- kevesebb mint 50 munkavállalóval rendelkezik, és

- vagy éves

- forgalma nem haladja meg a 7 millió eurót,

- vagy éves mérlegfőösszege nem haladja meg az 5 millió eurót,

- és a tőke vagy a szavazati jog 25 %-a vagy annál nagyobb része nem egy vállalkozás vagy több vállalkozás tulajdona.

2.3. Útmutató

A hitelesítő csak akkor készíti és fogadja el a hitelesítési programot, mikor a környezetvédelmi nyilatkozat első teljes hitelesítése és érvényesítése megtörtént. A hitelesítési program kialakítása során a hitelesítőnek számításba kell vennie az alábbiakat:

- a belső környezetvédelmi ellenőrzési program hatékonysága és a program megbízhatósága, ideértve a belső ellenőrzések gyakoriságát,

- a környezetvédelmi vezetési rendszer összetettsége,

- a környezetvédelmi politika,

- a szervezet tevékenységeinek, termékeinek és szolgáltatásainak nagysága, mérete és természete,

- a szervezet azon közvetlen és közvetett környezetvédelmi vonatkozásainak jelentősége, amelyek fölött ellenőrzést gyakorol, vagy amelyekről az feltételezhető, hogy rájuk befolyással bír,

- az adat- és az információkezelési és lekérdezési rendszer hatékonysága, ami a környezetvédelmi nyilatkozatban szereplő információkat és adatokat illeti,

- a környezetvédelmi problémák előzményei,

- a környezetvédelmi előírások tárgyát képező tevékenységek mértéke,

- az előző hitelesítések eredményei,

- a szervezet tapasztalata az EMAS-követelményeknek való megfelelésben.

A hitelesítő számára az EMAS-rendeletnek való megfelelés értékelése során az értékelés alapjául szolgálhat a szervezet működése, tevékenysége, termékei és szolgáltatásai; vagy azon környezetvédelmi vonatkozások, amelyek fölött a szervezetnek közvetlen és/vagy közvetett ellenőrzése és befolyása van.

Azon szervezetek hitelesítésének, amelyek a 761/2001/EK rendelet 9. cikke 1) bekezdésének eljárásai alapján akkreditált EN ISO 14001 minősítéssel (vagy bármely más környezetvédelmi szabvánnyal) rendelkeznek, csak azon elemekre kell kiterjednie, amelyeket a jóváhagyott szabvány nem fed le. Ilyen esetekben a hitelesítőnek számításba kell vennie az EN ISO 14001 felügyeleti programját a hitelesítési program elkészítésekor, és ha lehetséges, össze kell vonnia az értékelő látogatásokat oly módon, hogy amennyire lehetséges, elkerülhetőek legyenek a szükségtelen átfedések, és így a szervezetek költséget és időt takarítsanak meg. Ugyanakkor a hitelesítési tevékenységek különböznek majd az EN ISO 14001 minősítés részeként végzett felügyeleti látogatásoktól. Ezek különösen az I. mellékletben foglalt további pontokra terjednek ki.

3. A KÖRNYEZETVÉDELMI INFORMÁCIÓ FRISSÍTÉSE

3.1. Követelmény

A 761/2001/EK rendelet 3. cikke 3) bekezdésének b) pontja megköveteli, hogy egy szervezet EMAS-beli nyilvántartásának fenntartása érdekében: "a környezetvédelmi nyilatkozatának évenként szükséges, érvényesített frissítéseit az illetékes testület elé terjeszti és közzéteszi. A frissítések évenkénti gyakoriságától a 14. cikk (2) bekezdésében rögzített eljárás szerint elfogadott bizottsági iránymutatásban megállapított körülmények esetén lehet eltérni, különös tekintettel a kis szervezetekre és a kisvállalkozásokra a 96/280/EK bizottsági ajánlás [1] szerint, és ha nem következett be változás a környezetvédelmi vezetési rendszer működésében."

A III. melléklet 3.4. pontja a nyilvánosság számára hozzáférhető információk kezeléséről kimondja: "A szervezet évente frissíti a 3.2. pontban részletezett információt, és minden változást évente környezetvédelmi hitelesítővel érvényesíttet. A frissítésekre megállapított gyakoriságtól való eltérés… bizottsági iránymutatásban megállapított esetekben lehetséges."

Ez megismétlődik az V. melléklet 5.6. pontjában, amely kimondja: "…Továbbá, a környezetvédelmi hitelesítő legfeljebb 12 havonként érvényesíti a környezetvédelmi nyilatkozatban szereplő frissített adatokat. A frissítésekre megállapított gyakoriságtól való eltérés… bizottsági iránymutatásban megállapított esetekben lehetséges."

3.2. Útmutató

Az általános elvárás a környezetvédelmi nyilatkozat információinak éves frissítése és a változások érvényesítése. Költséghatékony és tanácsos a környezetvédelmi nyilatkozat érvényesítésének és a folyamatban lévő hitelesítési programnak az összekapcsolása. Idő, erőfeszítés és az érvényesítés költségei függnek a környezetvédelmi nyilatkozat elkészítéséhez használt adat- és információkezelési és -lekérdezési rendszer minőségétől.

Általában a szervezet teljesítményéről (III. melléklet 3.2. pontjának e) alpontja) szóló adatok és információk évente változnak, s ezek frissítése szükséges a környezetvédelmi nyilatkozatban, ugyanakkor csak a változtatásokat kell érvényesíteni. A környezetvédelmi nyilatkozat frissítése nem igényli új környezetvédelmi nyilatkozat közzétételét minden évben, csak annyit, hogy az nyilvánosan hozzáférhető legyen. Az EMAS célja, hogy elősegítse a környezeti teljesítmény fejlesztéséről szóló hiteles információk nyilvánosságra hozatalát. Ezt meg lehet tenni például, külön, önálló környezetvédelmi nyilatkozat közzétételével; vagy ilyen információnak az éves beszámolóban történő szerepeltetésével; vagy nyomtatott formában, vagy egy honlapon. Lásd a környezetvédelmi nyilatkozatról szóló különálló bizottsági útmutatót a 2001/680/EK [2] bizottsági ajánlás I. mellékletében.

A kisvállalkozások és kis szervezetek frissített információinak nem szükséges drágán előállított, magas fényű brosúrákban megjelenniük, a 761/2001/EK rendelet megengedi ezen szervezetek számára, hogy az információk frissítése és érvényesítése ritkábban történjen. Tehát csak e szervezetek képeznek kivételt a frissített információk éves érvényesítése alól (lásd a példákat alább), hacsak esetükben a következő körülmények nem állnak fenn:

- tevékenységeikkel, termékeikkel vagy szolgáltatásaikkal összefüggő komoly környezetvédelmi kockázat, vagy

- jelentős működési változások környezetvédelmi vezetési rendszerükben, vagy

- tevékenységeikkel, termékeikkel vagy szolgáltatásaikkal kapcsolatos jelentős jogi kötelezettségek, vagy

- jelentős helyi kérdések.

Ezen esetekben a hitelesítő kéri a környezetvédelmi nyilatkozatban az információ érvényesítendő éves frissítését.

Ha nem évenként történik, a környezetvédelmi nyilatkozat frissítésére legfeljebb 36 havonta kerül sor.

Példák:

- kis pékségek,

- óvodák,

- egyedülálló kiskereskedelmi egységek.

3.3. A környezetvédelmi nyilatkozat kivonatainak érvényesítése

A szervezetek tervezhetik környezetvédelmi nyilatkozatuk kivonatainak felhasználását az EMAS-logóval kapcsolatosan. Például:

- érvényesített kibocsátási adatok átadása a környezetvédelmi hatóságoknak,

- információ szén-dioxid kibocsátásáról az éghajlatváltozással foglalkozó nemzeti programok keretében,

- jogi kötelezettségek teljesítése környezetvédelmi információk nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban a részvényeseknek és a nyugdíjrendszereknek.

A szervezet a logót csak olyan kivonatokkal együtt használhatja, amely kivonat a legutóbb érvényesített környezetvédelmi nyilatkozatból származik. A kivonatoknak szintén meg kell felelniük a III. melléklet 3.5. pontjának a)–f) alpontjában foglalt követelményeknek úgy, hogy azok lényegesek, jelentősek legyenek, és ne legyenek megtévesztőek vagy félrevezetőek.

Az EMAS-logóval együtt használt, a környezetvédelmi nyilatkozatból származó kivonatokat külön kell érvényesíteni. Idő, erőfeszítés és költség takarítható meg a felhasználni kívánt kivonatok azonosításával úgy, hogy ezek egy időben kerüljenek érvényesítésre a nyilatkozattal együtt.

A logó használatával kapcsolatos információt lásd még az e határozat III. mellékletében található bizottsági útmutatásban.

4. AZ ELLENŐRZÉS GYAKORISÁGA

4.1. Követelmény

A II. melléklet 2.9. pontja az ellenőrzés gyakoriságáról kijelenti:

"A tevékenységek ellenőrzésének gyakorisága az alábbiaktól függően változik:

- a tevékenységek jellegétől, nagyságrendjétől és komplexitásától,

- a kapcsolódó környezeti hatások jelentőségétől,

- az előző környezetvédelmi ellenőrzések során feltárt problémák fontosságától és sürgős voltától,

- a környezetvédelmi problémák előzményeitől.

A szervezet maga határozza meg környezetvédelmi ellenőrzési programját és az ellenőrzések gyakoriságát… szerint elfogadott bizottsági iránymutatások alapján."

4.2. Cél

Ezzel biztosítható egy ellenőrzési program létrejötte, amely ellátja a vezetést azzal az információval, amelyre a szervezet környezeti teljesítményének és a környezetvédelmi vezetési rendszerének hatékonysága ellenőrzéséhez van szüksége, és hogy képes legyen annak igazolására, hogy ezek felett ellenőrzést gyakorol. Alapul szolgál továbbá a hitelesítőnek arra, hogy kialakítsa és egyeztesse a hitelesítési programot a szervezettel, és hogy eldönthesse, hogy milyen gyakran tesz a szervezetnél látogatást.

4.3. Útmutatás

Tanácsos a környezetvédelmi ellenőrzési program tekintetében azon tevékenységek, termékek és szolgáltatások gyakoribb ellenőrzése, amelyek jelentősebb környezetvédelmi hatással bírnak, avagy bírhatnak szemben azokkal, amelyek kisebb környezetvédelmi hatással rendelkeznek. A szervezetnek továbbá évente legalább egyszer környezetvédelmi ellenőrzést kell végeznie, mivel ez segíti annak igazolását a szervezet vezetése és a hitelesítő előtt, hogy a vezetés a jelentős környezetvédelmi tényezők fölött ellenőrzéssel bír.

[1] HL L 107., 1996.4.30., 4. o.

[2] HL L 247., 2001.9.17., 3. o.

--------------------------------------------------

III. MELLÉKLET

ÚTMUTATÓ AZ EMAS-LOGÓ HASZNÁLATÁVAL KAPCSOLATBAN

(A mellékletekre történő valamennyi utalás – ellenkező rendelkezés hiányában – a 761/2001/EK rendelet mellékleteire vonatkozik)

1. ALAPELVEK

Referencia rendelkezés

Ezen útmutató nem sérti a közösségi jogot, a nemzeti jogot vagy a közösségi jog által nem szabályozott műszaki szabványokat, különösen a megtévesztő reklámra vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1984. szeptember 10-i 84/450/EGK tanácsi irányelvet [1] és a szervezetek e jogszabályok és előírások hatálya alá tartozó kötelezettségeit.

1.1. Az EMAS-logó céljai

A 761/2001/EK rendelet egyik legfőbb célja különböző lehetőségek bevezetése a környezetvédelmi információk kommunikációjára az érdekeltek irányában. A szervezeteket arra ösztönzik, hogy számoljanak be környezeti teljesítményükről a nyilvánosságnak, ügyfeleiknek és vásárlóiknak e járulékos kommunikációs lehetőségek használatával.

Az EMAS-logó a 761/2001/EK rendelet védjegye. Az EMAS-logó célja, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot és az érdekelt feleket, hogy sor került:

- egy környezetvédelmi vezetési rendszer bevezetésére és végrehajtására,

- az ilyen rendszerek teljesítményének szisztematikus, objektív és rendszeres értékelésére,

- információ szolgáltatására a környezeti teljesítményt illetően és nyílt párbeszédre a nyilvánossággal és más érdekelt felekkel,

- a munkavállalók aktív bevonására, beleértve a megfelelő képzést,

a szervezetnél, beleértve a megfelelő környezetvédelmi jogszabályok és előírások betartását. Különösen azt jelzi, hogy a szervezet nyilvánosan hozzáférhető, rendszeres környezetvédelmi nyilatkozatokat tesz, amelyeket független hitelesítő érvényesít.

Ebben az összefüggésben az EMAS-logó háromszoros funkcióval bír:

- a szervezet által nyújtott, annak környezeti teljesítményével összefüggő információ megbízhatóságának és hitelességének jelzése,

- a szervezet elkötelezettségének jelzése környezeti teljesítménye javítására, és a környezeti tényezők hatékony és eredményes irányítására,

- a nyilvánosság, az érdekelt felek és más, környezeti teljesítményüket javítani kívánó szervezetek megismertetése a rendszerrel.

Ily módon a Közösség célja, az EMAS értékének növelése azáltal, hogy új és hiteles lehetőségeket teremt az EMAS-ban nyilvántartásba vett szervezetek számára környezeti teljesítményük, valamint elkötelezettségük igazolására a környezetvédelem iránt azáltal, hogy az érdekelt felekkel különböző eszközök széles választékával kommunikál, ahogy ezt ezen útmutató is ajánlja.

1.2. Az EMAS-logó és az ökocímkerendszerek (761/2001/EK rendelet 8. cikke (2) bekezdése) közötti kapcsolat

Az EMAS-logó jelentése:

- önkéntes, aktív erőfeszítés a regisztrált szervezetek részéről környezeti teljesítményük folyamatos fejlesztésére a jogszabályi előírásokon túl,

- egy, a szervezet által kitűzött célokat megvalósító, funkcionális környezetvédelmi vezetési rendszer,

- az a tény, hogy például a környezetvédelmi nyilatkozatban rendelkezésre álló információ hiteles, és azt akkreditált, független környezetvédelmi hitelesítő érvényesítette.

Az EMAS-logótól eltérően a termékek és szolgáltatások részére szóló ökocímkerendszerek más jellegzetességekkel bírnak:

- természetükből adódóan szelektívek, s ebből kifolyólag összehasonlítást tesznek lehetővé a címkével ellátott, illetve címke nélküli termékek, tevékenységek és szolgáltatások között,

- jelzik, hogy egy harmadik fél által felállított ökológiai kritériumoknak megfelelnek, amely csak a piacon lévő termékek közül néhányra jellemző,

- a megfelelő kritériumok meghatározását egy (leginkább hivatalos) jóváhagyott konzultációs eljárás előzte meg.

Az ökocímkerendszerek lényeges információt nyújthatnak a termékekkel és szolgáltatásokkal összefüggő környezeti tényezők szempontjából.

Az EMAS-logó nem utal e tulajdonságok egyikére sem, és nem alkalmazható oly módon, hogy e tulajdonságokkal összetéveszthető legyen.

A szervezetek, hitelesítők és illetékes szervek feladata, hogy megakadályozzanak bármely összetéveszthetőséget a termék ökocímkékkel. Ennek érdekében a szervezetnek a nyilvánosságra hozandó információt gondosan kell kiválasztania, illetve a kommunikációs eszközöket úgy kell kialakítani, hogy bármely összetéveszthetőség elkerülhető legyen. A hitelesítő felelős az ügyfelekhez jutó üzenet érvényességének és megbízhatóságának értékeléséért, a III. melléklet 3.2. és 3.5. pontjában meghatározott ismérveknek megfelelően, illetve az V. mellékletben meghatározott kötelezettségei alapján.

2. A 761/2001/EK RENDELETBEN MEGNEVEZETT KÖVETELMÉNYEK

2.1. Lényeges jogszabályi rendelkezések

a) A 8. cikk ("logó") a következőket állapítja meg:

- az EMAS-logó használatának feltételei, mégpedig az érvényes EMAS-nyilvántartás követelményei ((1) bekezdés),

- használatának öt különböző módja ((2) bekezdés), és

- azok az esetek, ahol nem használható, konkrétan termékeken vagy azok csomagolásán, illetve más termékekkel, tevékenységekkel és szolgáltatásokkal összehasonlítva ((3) bekezdés).

b) A III. melléklet 3.5. pontja, "A tájékoztatás közzététele", lehetőségeket biztosít a nyilvánosság tájékoztatására a környezetvédelmi nyilatkozaton felül, és az a)–f) pontban meghatározza azon követelményeket, amelyeknek meg kell felelni a kiválasztott, az EMAS-logóval ellátott információ összeállításakor és használatakor. A III. melléklet 3.5. pontja előírja, hogy az információ kielégíti a következő feltételeket:

- pontos és nem félrevezető,

- megalapozott és ellenőrizhető,

- releváns és megfelelő szövegösszefüggésben vagy keretek között került felhasználásra,

- a szervezet általános környezeti teljesítményére jellemző,

- félreérthetetlen,

- a teljes környezeti hatás szempontjából jelentős.

A szervezetek figyelembe veszik a III. melléklet 3.5. pontja a)–f) alpontjának követelményeit, akkor is, ha az EMAS-logót termékek, tevékenységek és szolgáltatások hirdetésein használják, ezen útmutató 5. pontjának magyarázata szerint.

c) A IV. melléklet, "A logó minimumkövetelményei", meghatározza a logó két változatát: az egyik a "hitelesített környezetvédelmi vezetési rendszer" – t (1. változat), a másik az "érvényesített információ" – t (2. változat) jelöli. Mindkét esetben szükséges a szervezet nyilvántartási számának feltüntetése.

A IV. melléklet szerint a logó formátuma csak az ezen útmutató 2.2. pontja szerint meghatározott körülmények között változtatható meg.

2.2. A logó használata az EMAS-rendszer promóciója céljából

Elfogadott, hogy a logó használata az EMAS-rendszer promóciója céljából szükséges. Ebben az összefüggésben az "érvényesített információ" vagy "hitelesített környezetvédelmi vezetési rendszer" kifejezés használata, illetve a nyilvántartási szám használata sem lenne helyénvaló. Ebből következően a logó az alábbi változatban használható az EMAS promóciója céljából:

+++++ TIFF +++++

a következő célokra, például:

- promóciós anyagok (kitűzők stb.),

- újságcikkek,

- a Bizottság útmutatói,

- az EMAS-rendszerrel foglalkozó könyvek, kiadványok,

amennyiben:

- az nem egy szervezet nevével összefüggésben használatos, és

- az nem sugallja vagy hordozza a rendszerben történő nyilvántartás benyomását, vagy a logót ilyen formában használó nem állít semmilyen környezetbarát magatartást tevékenységeivel, termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatban.

2.3. A logó funkciója különböző típusú információkban (a 761/2001/EK rendelet 8. cikke és IV. melléklete)

Míg a logó 1. változata arra utal, hogy a szervezetnél egy, az EMAS-követelményeknek megfelelő környezetvédelmi vezetési rendszer működik, a 2. változat azt jelzi, hogy a logóval megkülönböztetett információ az EMAS keretében érvényesítve lett.

Az EMAS-rendelet 8. cikkének (2) bekezdése a logó használatának öt különböző lehetőségét említi:

a) a II. melléklet 3.5. pontja szerinti érvényesített információn, az ebben az útmutatóban leírt körülmények között. Ebben az esetben a logó azt jelzi, hogy az információt érvényesített környezetvédelmi nyilatkozatból vették, és azok megfelelnek a III. melléklet 3.5. pontjának (2. változat) követelményeinek;

b) érvényesített környezetvédelmi nyilatkozatokon: utal a rendszerben való részvételre és arra, hogy a nyilatkozat tartalma érvényesítve lett (2. változat);

c) nyilvántartott szervezetek levélpapírjának fejlécén (1. változat);

d) a szervezetnek az EMAS-beli részvételéről szóló tájékoztatón: (erre a tényre utal). A logó 1. változata használható például cégtáblákon, épületeken, honlapokon, meghívókon stb.;

e) termékek, tevékenységek vagy szolgáltatások hirdetésein vagy hirdetéseiben, az ebben az útmutatóban meghatározott körülmények között, amelyek biztosítják, hogy nem téveszthetők össze a termék ökocímkékkel (2. változat).

Ezen esetek mindegyikében világos kapcsolatnak kell lennie a szervezet nevével.

Az EMAS-ban nyilvántartott, a logót használó szervezetek szem előtt tartják, hogy a logó használata kapcsán nem engedhető meg semmilyen félreértés a nyilvánosság vonatkozásában. Például egyetlen szervezet sem használhatja a logót oly módon, amely megzavarná vagy félrevezetné a közvéleményt azzal, hogy kijelenti, hogy az EMAS rendelethez hasonlót tett, vagy a saját módján a rendelettel "megegyezően" járt el.

Míg a logó használatát nyilatkozaton és levélfejlécekben az 1836/93/EGK rendelet [2] szabályozta, addig a 761/2001/EK rendelet a logó számos új használati módját engedélyezte, ezekkel az esetekkel a következő pontok foglalkoznak.

3. ÚTMUTATÓ A LOGÓ HASZNÁLATÁHOZ A KÖRNYEZETVÉDELMI NYILATKOZATBÓL KIVÁLASZTOTT INFORMÁCIÓN (a 761/2001/EK rendelet 8. cikke (2) bekezdésének a) pontja és III. mellékletének 3.5. pontja)

3.1. Általános követelmények

A logó használata (2. változat) a kiválasztott információval kapcsolatban megfelel a III. melléklet 3.5. pontjában megnevezett feltételeknek.

A publikációs formák széles választéka lehetséges, úgymint:

- információs füzetek,

- adatlapok,

- szórólapok,

- újsághirdetések,

- környezetvédelmi fejezetek nem környezetvédelmi jellegű kiadványokban,

- honlapok stb., és

- tv-reklámok.

A logó megfelelő használata nem függ az információ közlésére használt technikai eszközöktől. Ezekben az esetekben a logó bármilyen használata esetén betartandó általános követelmény:

Legyen felismerhető, hogy mely érvényesített információra vonatkozik a logó!

Ha egy teljes kiadvány tartalmát lefedi a környezetvédelmi nyilatkozat, és a hitelesítő érvényesítette, a logó bármely, megfelelőnek tartott módon használható (például borítólapon, egy hirdetés fejlécében, szöveg grafikus háttereként stb.).

Az érvényesített információt világosan el kell különíteni a szöveg többi részétől (például kerettel, eltérő szerkesztésmóddal, színnel, mérettel vagy betűformával), ha az:

- egy másik publikáció része (például technikai vagy üzleti tartalommal), vagy

- más, nem érvényesített környezeti információ kapcsán jelenik meg (például egy blokk egy másik, nagyobb szövegen belül, vagy egy szakasz egy vállalati jelentésen belül stb.).

A logót úgy kell elhelyezni, hogy az világosan jelezze az érvényesített tartalomhoz való tartozását.

3.2. Példák

Az alábbi példák illusztrálják ennek az útmutatónak a 3.1. pontjában meghatározott, nyilvántartott szervezetekre vonatkozó elveket. Minden olyan esetben, ahol "engedélyezett" van feltüntetve, a III. melléklet 3.5. pontjának a)–f) alpontjában említett kritériumoknak kell eleget tenni. A "nem engedélyezett" esetek azt jelzik, hogy a III. melléklet 3.5. pontjának mely feltételeit szegték meg.

Szám | Példa | Státus |

1. | Logó (2. változat) a hatóságoknak szóló, lényeges és érvényes teljesítményadatokat tartalmazó összeállítás fejlécében | Engedélyezett |

2. | Logó (2. változat) a munkavállalóknak szóló, a környezetvédelmi vezetési rendszerről szóló kizárólag érvényesített információt tartalmazó szórólapon | Engedélyezett |

3. | Logó (2. változat) az ügyfeleknek és szállítóknak szóló brosúra fedőlapján, amelynek tartalma az érvényesített környezetvédelmi nyilatkozatból származik | Engedélyezett |

4. | Logó (2. változat) a regisztrált és nem regisztrált leányvállalatokkal rendelkező holding éves környezetvédelmi beszámolóján, a környezetvédelmi vezetési rendszerről szóló fejezet címében néhány a szervezet EMAS-ban regisztrált, egyértelműen megnevezett részeiben | Engedélyezett |

5. | Logó (2. változat) a vállalat környezetvédelmi beszámolójának borítóján, ha a vállalat egyes részei nincsenek regisztrálva | Nem engedélyezett a III. melléklet 3.5. pontja a), d), e) és f) alpontjának megszegése miatt |

6. | Logó (2. változat) egy szervezet üzleti jelentésének borítóján (a teljes szervezet regisztrált) | Nem engedélyezett a III. melléklet 3.5. pontja a), d), e) és f) alpontjának megszegése miatt |

7. | Logó (2. változat) háttérgrafikaként az üzleti jelentés érvényesített környezetvédelmi adatokat tartalmazó összeállításában | Engedélyezett |

8. | Logó (2. változat) háttérgrafikaként a vevőknek szóló, a termék megfelelő hulladékkezeléséről szóló érvényesített javaslathoz | Engedélyezett |

9. | Logó (2. változat) egy szervezet honlapján az érvényesített környezetvédelmi információ mellett | Engedélyezett |

10. | Logó (2. változat) egy regisztrált szállítmányozócég tehergépkocsijain a cég neve mellett elhelyezett érvényesített kijelentés mellett, amely a következőket tartalmazza: "1995 és 1998 között tehergépkocsiparkunk átlagos gázolajfogyasztását 20 %-kal, 100 km-enkénti xy literre csökkentettük". | Engedélyezett |

11. | Logó (2. változat) egy kiskereskedő logójával ellátott tehergépjárműn elhelyezett állítás mellett, amely így szól: "Környezetbarát módon szállítunk" | Nem engedélyezett a III. melléklet 3.5. pontja a), b), c), d), e) és f) alpontjának megszegése miatt |

12. | Logó (2. változat) egy kiskereskedő katalógusában, a szállítóknak szóló érvényesített információt tartalmazó oldalon. | Engedélyezett |

4. A LOGÓ HASZNÁLATÁRÓL SZÓLÓ ÚTMUTATÓ A SZERVEZETNEK A RENDSZERBEN VALÓ RÉSZVÉTELÉRŐL SZÓLÓ HIRDETÉSEN(a 761/2001 rendelet 8. cikke (2) bekezdésének d) pontja)

4.1. Általános követelmények

A logó (1. változat) a 8. cikk (2) bekezdése d) pontjának megfelelő használatának célja az, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot és az érdekelt feleket arról, hogy az adott szervezet regisztrálva van. Ezért szükséges, hogy a logót egyértelműen és kizárólag a nyilvántartott szervezettel azonosítsák. El kell kerülni az EMAS-ban nem regisztrált szervezetekkel való összetéveszthetőséget.

A nyilvántartott szervezetek és az általuk megbízott kommunikációs szolgáltatásokat végző vállalkozások nem kelthetik azt a benyomást, hogy az utóbbiak eleget tettek az EMAS követelményeinek, amennyiben ez nem így van.

4.2. Példák

Az alábbi példák a nyilvántartott szervezetekre vonatkozó, fentebb említett alapelveket mutatják be:

Szám | Példa | Státus |

1. | Logó (1. változat) egy információs (környezetvédelmi információt nem tartalmazó) brosúra borítóján (a teljes szervezet regisztrált) | Engedélyezett |

2. | Logó (1. változat) egy szervezet üzleti jelentésének borítóján (nem a teljes szervezet regisztrált) | Nem engedélyezett, mivel teljes regisztrációra van szükség |

3. | Logó (1. változat) egy szervezet üzleti jelentésének borítóján (a teljes szervezet regisztrálva van-e) | Engedélyezett |

4. | Egy regisztrált telephelyen lévő tárolótartály, amelyre a logó rá van festve (1. változat) | Engedélyezett |

5. | Logó (1. változat) háttérgrafikaként egy újságban megjelenő, két vállalkozás közös hirdetésében, amelyben bejelentik, hogy a szállítói láncban környezetvédelmi együttműködésbe kezdenek (az egyik cég regisztrált, a másik nem) | Nem engedélyezett, mert azt a benyomást kelti, hogy mindkét cég regisztrálva van az EMAS-ban |

6. | Logó (1. változat) egy kiskereskedő katalógusában, olyan szállítók márkanevei mellett elhelyezve, amelyek némelyike nem regisztrált | Nem engedélyezett, mert azt a benyomást kelti, hogy mindegyik szállító regisztrálva van az EMAS-ban |

7. | Logó (1. változat) egy regisztrált gyártó által készített repülőgép ajtaja mellett elhelyezve, ha a gépet egy nem regisztrált légitársaság üzemelteti | Nem engedélyezett, mert azt a benyomást kelti, hogy a repülőgépet üzemeltető légitársaság regisztrálva van az EMAS-ban |

8. | Logó (1. változat) buszon elhelyezve, a buszt üzemeltető regisztrált tömegközlekedési vállalat neve mellé elhelyezve | Engedélyezett |

9. | Logó (1. változat) regisztrált szervezet járműparkján a szervezet neve mellett elhelyezve | Engedélyezett |

10. | Logó (1. változat) regisztrált áruház bejárata mellett egy táblán elhelyezve | Engedélyezett |

11. | Logó (1. változat) regisztrált hatóság által használt formanyomtatványokon | Engedélyezett |

5. ÚTMUTATÓ A LOGÓ HASZNÁLATÁRÓL TERMÉKEK, TEVÉKENYSÉGEK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK HIRDETÉSEIBEN (a 8. cikk (2) bekezdésének e) pontja, a 8. cikk (2) bekezdésének a) és b) pontja, valamint a III. melléklet 3.5. pontja)

5.1. Általános követelmények

A 761/2001/EK rendelet a 1836/93/EGK rendelethez viszonyítva nagyobb hangsúlyt fektet a közvetett környezeti tényezőkre. Ezekben a termékek, tevékenységek és szolgáltatások tulajdonságai központi szerepet játszanak. A szervezeteket arra ösztönzi, hogy termékeikre vonatkozóan hozzanak nyilvánosságra információt környezeti teljesítményükről, és hogy használják marketingeszközeiket az EMAS céljainak támogatása érdekében. Ez tartalmazza a termékhez közvetetten kapcsolódó környezeti tényezőket, csakúgy, mint a termék közvetlen hatásait – feltéve, hogy azokat a hitelesítő érvényesítette.

A logót semmilyen esetben nem lehet kizárólag termék, tevékenység, vagy szolgáltatás reklámozására használni (mint egy ökocímkét). Szükséges az érvényesített információval való egyértelműen felismerhető kapcsolat. Az érvényesített információt meg kell különböztetni az egyéb információtól.

Azt az információt, amelyre a logó vonatkozik, a III. melléklet 3.5. pontjának a)–f) alpontjában említett elveknek megfelelően kell kiválasztani.

A 8. cikk (2) bekezdésének e) pontja értelmében, összefüggésben az a)–d) alpontokkal az EMAS-logót az alábbi célokra lehet használni:

- utal a szervezet EMAS-beli részvételére (1. változat),

- utal arra, hogy egy EMAS-nál bejegyzett szervezet egy terméket gyárt, tevékenységet végez vagy szolgáltatást végez (1. változat),

- a termékhez, tevékenységhez, szolgáltatáshoz közvetlenül, vagy közvetetten kapcsolódó érvényesített információnak hitelt ad (2. változat).

Szükséges az érvényesített információval való egyértelműen felismerhető kapcsolat. A logóval együtt megjelenő információval kapcsolatos minden tevékenységet a bejegyzett szervezetnek kell irányítania.

A logót különböző módon lehet felhasználni, mint pl.:

- nyomtatott termékreklámban (pl. újságban, katalógusokban stb.),

- használati útmutatókban,

- egyéb médiában (pl. tv-ben, weboldalakon stb.)

- olyan polcokon, tárolóállványokon, ahol a terméket, tevékenységet, szolgáltatást bemutatják a vásárlónak,

- kiállításokon felállított standokon stb.

A logót használó szervezet ellenőrzi és felelősséggel tartozik a logó megjelenítésének módja fölött. A logó és a tevékenység, termék vagy szolgáltatás között, amelyre vonatkozik, egyértelműen azonosítható kapcsolatnak kell lennie.

Ismételten utalni kell arra, hogy nem a logó technikai megjelenítési formája dönti el, hogy a logó használata engedélyezett-e, hanem a közölt információ tartalma. Minden esetben egyértelművé kell tenni, hogy a szervezet melyik információra utal.

a) A terméket, tevékenységet, vagy szolgáltatást közvetetten érintő információ:

Amennyiben a logó (2. változat) célja az alábbi tényezők valamelyikéről szóló tájékoztatás, a hirdetésben az erre vonatkozó érvényesített információt kell megadni, és felismerhetőnek kell lennie, hogy ez az információ a szervezet környezetvédelmi vezetésére jellemző, meghatározott, érvényesített sajátossághoz kapcsolódó információ:

- a vonatkozó termelési eljárás teljesítményjellemzői,

- a szervezet környezetvédelmi vezetésének jellemzői,

- környezetvédelmi politika, célok, célkitűzések,

- általános környezeti teljesítményre vonatkozó adatok.

A szervezet környezetvédelmi irányítása által nem kellőképpen lefedett környezetvédelmi vonatkozásokkal kapcsolatos kijelentések nem engedélyezettek.

b) A terméket, tevékenységet, vagy szolgáltatást közvetlenül érintő információ:

Amennyiben a logó (2. változat) célja az alábbiak valamelyikéről szóló tájékoztatás, a hirdetésben erre vonatkozó érvényesített információt kell megadni, és felismerhetőnek kell lennie, hogy ez az információ a szervezet környezetvédelmi vezetésére jellemző, meghatározott, érvényesített sajátossághoz kapcsolódó információ:

- a termék, tevékenység, vagy szolgáltatás környezetvédelmi szempontból releváns tulajdonságai,

- a termék használat közbeni, vagy használat utáni tulajdonságai,

- a termékek vagy a szolgáltatások környezeti teljesítményének javítása,

- a termékhez, vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó környezetvédelmi politika, célok és célkitűzések,

- a termékhez, tevékenységhez, vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó környezeti teljesítményre vonatkozó adatok.

A szervezet környezetvédelmi irányítása által nem kellőképpen lefedett környezetvédelmi vonatkozásokkal kapcsolatos kijelentések nem engedélyezettek.

A logó használatának három alapvető korlátozását kell tiszteletben tartani. A logót nem lehet használni:

- a termékeken és csomagolásukon,

- a versenytársak termékeit, tevékenységét, vagy szolgáltatásait érintő összehasonlító kijelentésekben, és

- olyan termékek reklámozásában, amelyeknél nincs egyértelmű információ/utalás annak a szervezetnek, vagy magának a terméknek a tulajdonságaira, amelyre vonatkozik.

Ennélfogva maga az EMAS-logó nem közvetít a fogyasztónak semmilyen olyan információt, mint pl. egy ökocímke, hanem az információ érvényesített mivoltát jelzi. Más szavakkal "az információ megbízhatóságának", és nem "a termék felsőbbrendűségének" jele.

Továbbá minden olyan esetben, amikor az érintett terméknél, tevékenységnél vagy szolgáltatásnál ökocímkerendszer működik (azokban az esetekben, ahol meghatározott követelmények állnak fenn az EU ökocímkézésére, vagy a nemzeti ökocímkézésre vonatkozóan) az alábbi követelmények érvényesek:

- a szervezetnek és a hitelesítőnek meg kell hoznia a fent említett általános elvekben kikötött és a példákkal illusztrált szükséges és meghatározott rendelkezéseket egy már létező ökocímkével való összetéveszthetőség kiküszöbölésére,

- a szervezeteknek és a hitelesítőknek a közlendő információ ellenőrzésekor össze kell vetniük a termékre vonatkozó ökocímke-kritériumokat a III. melléklet 3.5. pontjának a)–f) alpontjában szereplő követelményekkel,

- figyelembe kell venni minden, arra a piacra vonatkozó ökocímkerendszert, amelyen a logót használni fogják,

- semmilyen esetben sem engedélyezett, hogy utaljanak a vonatkozó ökocímkére vonatkozó kritériumokra.

5.2. Példák

Az alábbi példák ennek az útmutatónak az 5.1. pontjában említett elveket illusztrálják. Minden olyan esetben, ahol "engedélyezett" van feltüntetve, a III. melléklet 3.5. pontjának a)–f) alpontjában említett kritériumok teljesülnek. A "nem engedélyezett" esetek a III. melléklet 3.5. pontjában említett alpontok megszegését jelzik.

Szám | Példa | Státus |

1. | Logó (1. változat) hirdetésben az alábbi érvényesített információ mellett: "az EMAS-ban regisztrált szervezet által gyártott termék" | Engedélyezett |

2. | Logó (1. vagy 2. változat) az alábbi érvényesített információ mellett: "környezetvédelmi szempontból az alternatív terméknél korszerűbb termék" | Nem engedélyezett a III. melléklet 3.5. pontja a), b), c), d), e) és f) alpontjának megszegése miatt |

3. | Logó (2. változat) az alábbi érvényesített információ mellett: "1996 és 1999 között 20 %-kal megnövelt energiahatékonyság a termelésben" | Engedélyezett |

4. | Logó (1. vagy 2. változat) egy termékről készült fotón elhelyezve, minden további információ nélkül | Nem engedélyezett, mert fennáll annak a veszélye, hogy összetéveszthető egy termékcímkével |

5. | Logó (2. változat) az alábbi érvényesített információ mellett: "1998-ban beszállítóink 60 %-a regisztrálva volt az EMAS-nál" | Engedélyezett |

6. | Logó (2. változat) az alábbi érvényesített információ mellett: "Évenként frissített környezetvédelmi nyilatkozat beszerezhető… (hol)" | Engedélyezett |

7. | Logó (2. változat) az alábbi érvényesített információ mellett: "Az 1997-es modellhez viszonyítva a termék energia-fogyasztása 10 %-kal csökkent" | Engedélyezett |

8. | Logó (2. változat) egy bank érvényesített kijelentése mellett, mely szerint a környezeti tényezőket a beruházások kritériumainál figyelembe veszik | Engedélyezett |

9. | Logó (2. változat) egy kiskereskedő katalógusában egy érvényesített kijelentés mellett, amelyben szállítói számára környezetvédelemmel kapcsolatos kritériumokat állapít meg | Engedélyezett |

10. | Logó (2. változat) egy kiskereskedő katalógusában egy érvényesített kijelentés mellett, amely így szól: "1998 óta 20 %-kal csökkentettük a polcainkon lévő termékek környezeti hatását" | Nem engedélyezett a III. melléklet 3.5. pontja a), b), c) és e) alpontjának megszegése miatt |

11. | Logó (2. változat) az alábbi érvényesített információ mellett: "Az 1997-es modellhez képest 10 %-kal csökkentettük a zajkibocsátást". A terméken ökocímke is van, amely a termék teljesítményénél alacsonyabb zajszintet követel meg. Az ökocímke kritériumait figyelembe vették | Engedélyezett |

12. | Logó (2. változat) az alábbi érvényesített információ mellett: "1999-ben a vágóhídról származó szag miatti panaszok 20 %-os csökkenése az 1998-as szinthez képest" | Engedélyezett |

13. | Logó (2. változat) egy olajfinomító nyilatkozata mellett, mely szerint, az előállított benzin tonnájaként 10 %-kal csökkentette a papírfelhasználást | Nem engedélyezett a III. melléklet 3.5. pontja d) és f) alpontjának megszegése miatt |

14. | Logó (1. vagy 2. változat) egy regisztrált utazásszervező katalógusában egy nem regisztrált üdülőhely fotója mellett | Nem engedélyezett, mivel az a szervezet, amelyhez a logó kapcsolódik (az üdülőhely) nincs regisztrálva. |

15. | Logó (2. változat) egy utazási iroda katalógusának második oldalán, a fenntartható turizmus területén tett intézkedésekről szóló érvényesített információ közlésével | Engedélyezett |

16. | Logó (2. változat) egy papírgyártó cég hirdetésében, amely érvényesített információt tartalmaz a beszállítókkal szembeni erdőgondnoksági követelményekről | Engedélyezett |

17. | Logó (2. változat) egy légitársaság fedélzeti magazinjában, érvényesített információ mellett | Engedélyezett |

18. | Logó (2. változat) egy nedvszívó papír reklámjában az alábbi kijelentés mellett: "A "Blue Angel" követelményeivel megegyező újrahasznosítottpapír-arányt értünk el" | Nem engedélyezett ezen útmutató követelményeinek a megszegése miatt (5.1. pont) |

19. | Logó (2. változat) egy hűtőszekrény reklámjában az alábbi kijelentés mellett: "10 %-kal meghaladjuk az EU-ökocímke követelményeit" | Nem engedélyezett ezen útmutató követelményeinek a megszegése miatt (5.1. pont) |

20. | Logó (2. változat) egy számítógép reklámjában, amely nem regisztrált beszállítóktól származó alkatrészeket tartalmaz, az alábbi kijelentés mellett: "Az EMAS keretében csökkentett környezeti hatások a teljes élettartam ideje alatt" | Nem engedélyezett a III. melléklet 3.5. pontja a), b) e) és f) alpontjának megszegése miatt |

[1] HL L 250., 1984.9.19., 17.o.

[2] HL L 168., 1993.7.10., 1. o., a 761/2001/EK rendelettel hatályon kívül helyezve.

--------------------------------------------------