02019D1119 — HU — 25.02.2021 — 002.001


Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű és nem vált ki joghatást. Az EU intézményei semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért. A jogi aktusoknak – ideértve azok bevezető hivatkozásait és preambulumbekezdéseit is – az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett és az EUR-Lex portálon megtalálható változatai tekintendők hitelesnek. Az említett hivatalos szövegváltozatok közvetlenül elérhetők az ebben a dokumentumban elhelyezett linkeken keresztül

►B

A BIZOTTSÁG (EU) 2019/1119 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

(2019. június 28.)

a 443/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a belső égésű motorral felszerelt és a nem külső feltöltésű hibrid elektromos járművekben a fénykibocsátó diódákkal működő hatékony külső járművilágításnak a személygépkocsik szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére szolgáló innovatív technológiaként történő jóváhagyásáról

(EGT-vonatkozású szöveg)

(HL L 176, 2019.7.1., 67. o)

Módosította:

 

 

Hivatalos Lap

  Szám

Oldal

Dátum

►M1

A BIZOTTSÁG (EU) 2020/1714 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2020. november 16.)

  L 384

9

17.11.2020

 M2

A BIZOTTSÁG (EU) 2021/136 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2021. február 4.)

  L 42

13

5.2.2021




▼B

A BIZOTTSÁG (EU) 2019/1119 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

(2019. június 28.)

a 443/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a belső égésű motorral felszerelt és a nem külső feltöltésű hibrid elektromos járművekben a fénykibocsátó diódákkal működő hatékony külső járművilágításnak a személygépkocsik szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére szolgáló innovatív technológiaként történő jóváhagyásáról

(EGT-vonatkozású szöveg)



1. cikk

Jóváhagyás

A hatékony fénykibocsátó diódákkal (LED) működő világítási technológia jóváhagyásra kerül a belső égésű motorral felszerelt és a nem külső feltöltésű hibrid elektromos személygépkocsikban külső megvilágítás céljára használható, a 443/2009/EK rendelet 12. cikke értelmében vett innovatív technológiaként.

2. cikk

Fogalommeghatározás

E határozat alkalmazásában a hatékony LED-világítás olyan fénykibocsátó diódákat (LED) használó világítási modul, amelyet járművek külső világítására használnak, és amely a hagyományos halogénlámpáknál kevesebb energiát fogyaszt.

3. cikk

A CO2-csökkentés minősítése iránti kérelem

(1)  

Bármely gyártó kérheti az egy vagy több hatékony külső LED-lámpa használatával elérhető CO2-csökkentés minősítését az M1 kategóriájú, belső égésű motorral felszerelt és nem külső feltöltésű hibrid elektromos járművek esetében. A hatékony LED-világítás az alábbi LED-lámpák egyikét vagy valamely kombinációját jelenti:

a) 

tompított fényszóró (beleértve az adaptív fényszórórendszert);

b) 

távolsági fényszóró;

c) 

első helyzetjelző lámpa;

d) 

első ködlámpa;

e) 

hátsó ködlámpa;

f) 

első irányjelző lámpa;

g) 

hátsó irányjelző lámpa;

h) 

rendszámtábla-megvilágító lámpa;

i) 

tolatólámpa;

j) 

kanyarodási lámpa;

k) 

statikus kanyarkövető lámpa.

A hatékony LED-világítást alkotó LED-lámpa, illetve LED-lámpák kombinációja az e határozat mellékletében meghatározott vizsgálati módszer szerint legalább a 725/2011/EU végrehajtási rendelet 9. cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott CO2-kibocsátáscsökkentést eredményezi.

(2)  
A hatékony LED-világítás által elérhető kibocsátáscsökkentés minősítésére irányuló kérelemhez mellékelni kell egy független ellenőrzési jelentést, amely megerősíti, hogy az (1) bekezdésben előírt feltételek teljesülnek.
(3)  
Ha a típusjóváhagyó hatóság úgy ítéli meg, hogy az (1) bekezdésben foglalt feltételek nem teljesülnek, elutasítja a minősítés iránti kérelmet.

4. cikk

A CO2-kibocsátáscsökkentés minősítése

(1)  
A 3. cikk (1) bekezdésében említett hatékony LED-világítás alkalmazásából eredő CO2-kibocsátáscsökkentést a mellékletben előírt módszerrel kell meghatározni.
(2)  
Ha egy gyártó egy járműkivitelt tekintve több – a 3. cikk (1) bekezdése szerinti – hatékony LED-lámpa tekintetében kéri a CO2-kibocsátáscsökkentés minősítését, a típusjóváhagyó hatóság meghatározza, hogy a vizsgált hatékony LED-lámpák közül melyik biztosítja a legkisebb CO2-megtakarítást, és a legalacsonyabb értéket jegyzi be a megfelelő típus-jóváhagyási dokumentációba. Ezt az értéket a 725/2011/EU végrehajtási rendelet 11. cikke (2) bekezdésével összhangban fel kell tüntetni a megfelelőségi nyilatkozatban.

▼M1

(2a)  

Amennyiben az innovatív technológia kettős üzemű vagy rugalmas üzemanyag-felhasználású járműbe van beépítve, a jóváhagyó hatóság a következőképpen rögzíti a szén-dioxid-kibocsátáscsökkenést:

a) 

a benzinnel és gáz-halmazállapotú üzemanyaggal üzemelő, kettős üzemű járművek esetében az LPG vagy a CNG tekintetében elért szén-dioxid-kibocsátáscsökkenés;

b) 

a benzinnel és E85-tel üzemelő, rugalmas üzemanyag-felhasználású járművek esetében a benzin tekintetében elért szén-dioxid-kibocsátáscsökkenés.

▼B

(3)  
A típusjóváhagyó hatóság megőrzi az ellenőrzési jelentést és a kibocsátáscsökkentés megállapításának alapjául szolgáló vizsgálati eredményeket, és ezeket az információkat kérésre a Bizottság rendelkezésére bocsátja.

▼M1

5. cikk

Átmeneti időszak és ökoinnovációs kódok

(1)  
2021. március 24-ig az egyes gyártók e határozat 2019. június 28-i változatára való hivatkozással kérhetik a típusjóváhagyó hatóságtól a szén-dioxid-kibocsátáscsökkenés minősítését. Ebben az esetben a típusjóváhagyási dokumentációban a 28. számú ökoinnovációs kódot kell feltüntetni.
(2)  
Amennyiben egy gyártó e határozat alapján – a 2019. június 28-i változatára való hivatkozás nélkül – kéri a típusjóváhagyó hatóságtól a szén-dioxid-kibocsátáscsökkenés minősítését, a típusjóváhagyási dokumentációban a 37. számú ökoinnovációs kódot kell feltüntetni.
(3)  
A 2021. naptári évtől kezdődően az egyes gyártók átlagos fajlagos kibocsátásának kiszámítása céljából figyelembe lehet venni a 28. és a 37. számú ökoinnovációs kód alapján elszámolt szén-dioxid-kibocsátáscsökkenést.

▼B

6. cikk

Hatálybalépés

Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.




MELLÉKLET

A könnyűgépjárművekre vonatkozó, világszinten harmonizált vizsgálati eljárás alapján a hatékony LED-világítás révén elérhető CO2-csökkentés meghatározásához használt módszer

1.   BEVEZETÉS

Az M1 kategóriájú, belső égésű motorral felszerelt, illetve nem külső feltöltésű hibrid elektromos járművek esetében a járművek külső LED-lámpáinak megfelelő kombinációjából álló hatékony LED-világítás révén elérhető CO2-kibocsátáscsökkentés meghatározása érdekében meg kell határozni a következőket:

(1) 

a vizsgálati körülmények;

(2) 

a vizsgálóberendezés;

(3) 

az energiamegtakarítás meghatározására szolgáló eljárás;

(4) 

a CO2-kibocsátáscsökkentés meghatározására szolgáló eljárás;

(5) 

a CO2-kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatos bizonytalanságok meghatározására szolgáló eljárás.

2.   SZIMBÓLUMOK, PARAMÉTEREK ÉS MÉRTÉKEGYSÉGEK

Latin betűs szimbólumok

AFS

adaptív fényszórórendszer

B

viszonyítási alap

CO2

szén-dioxid

image

CO2-kibocsátáscsökkentés [g CO2/km]

C

az adaptív fényszórórendszer osztályainak száma

▼M1

CF

átváltási tényező az 5. táblázat meghatározása szerint

▼B

EI

ökoinnovatív

HEV

hibrid elektromos jármű

image

CO2 korrekciós tényező
image az (EU) 2017/1151 rendelet XXI. melléklete 8. almelléklete 2. függelékének meghatározása szerint

image

a

image

image

T-értékeinek átlaga

m

a csomagot alkotó hatékony külső LED-lámpák száma

MT

alsó küszöbérték [g CO2/km]

n

a mintán végzett mérések száma

NOVC

nem külső feltöltés

P

a jármű világítóberendezéseinek energiafogyasztása [W]

image

a megfelelő i lámpa energiafogyasztása a viszonyítási alapul vett járműben [W]

image

a megfelelő n minta energiafogyasztása az egyes járműosztályokban [W]

image

az egyes járműosztályok energiafogyasztása (az n mérések átlaga) [W]

image

a tompított fényű AFS energiafogyasztása [W]

image

a jármű megfelelő világítóberendezéseinek átlagos energiafogyasztása ökoinnovatív járműben [W]

ΔPi

az egyes hatékony külső LED-lámpák energiamegtakarítása [W]

image

a teljes CO2-kibocsátáscsökkentés szórása [g CO2/km]

image

a

image

image

szórása

image

a

image

image

T-értékeiből számított átlag szórása

image

az egyes járműosztályok átlagos energiafogyasztásának szórása [W]

image

a LED-lámpa energiafogyasztásának szórása ökoinnovatív járműben [W]

image

a LED-lámpa átlagos energiafogyasztásának szórása ökoinnovatív járműben [W]

image

a tompított fényű AFS átlagos energiafogyasztásának bizonytalansága vagy szórása [W]

T

a gyártó által a

image

extrapolációja érdekében végzett mérések száma

t

a könnyűgépjárművekre vonatkozó, világszinten harmonizált vizsgálati eljárás (WLTC) vezetési időtartama, azaz 1 800 s [s]

UF

a jármű világítóberendezésének a 6. táblázatban meghatározott használati tényezője [-]

v

átlagos vezetési sebesség a könnyűgépjárművekre vonatkozó, világszinten harmonizált vizsgálati eljárás (WLTC) során [km/h]

▼M1

Vpe

tényleges energiafogyasztás a 4. táblázat meghatározása szerint

▼B

share c

az egyes járműosztályokban a sebességtartományonkénti időre vonatkozó százalékarány

image

a számított CO2-kibocsátáscsökkentés érzékenysége a LED-lámpa energiafogyasztására

image

a számított CO2-kibocsátáscsökkentés érzékenysége a CO2 korrekciós tényezőre

ηA

a generátor hatékonysága [-]

ηDCDC

az egyenáramú áramátalakító hatékonysága [-]

Alsó indexek

A (c) index az adaptív fényszórórendszer osztályainak számára vonatkozik.

Az (i) index a jármű világítóberendezéseire utal.

A (j) index a mintán végzett mérésekre utal.

A (t) index a T-mérések számára vonatkozik.

3.   VIZSGÁLATI FELTÉTELEK

A vizsgálati feltételek megfelelnek az ENSZ EGB 4. ( 1 ), 6. ( 2 ), 7. ( 3 ), 19. ( 4 ), 23. ( 5 ), 38. ( 6 ), 48. ( 7 ), 100. ( 8 ), 112. ( 9 ), 119. ( 10 ) és 123. ( 11 ) sz. előírásaiban foglaltaknak. Az energiafogyasztás meghatározását az ENSZ EGB 112. számú előírásának 6.1.4. szakaszával, valamint 10. mellékletének 3.2.1. és 3.2.2. szakaszával összhangban kell végezni.

Az ENSZ EGB 123. sz. előírása szerinti „C”, „E”, „V” vagy „W” osztályok közül legalább kettő alá tartozó adaptív fényszórórendszer (AFS) esetén, ha a műszaki szolgálattal nem állapodnak meg arról, hogy a „C” osztály a reprezentatív/átlagos LED-es fényerősség, akkor a fogyasztásmérést a 123. számú ENSZ EGB-előírás szerinti egyes osztályok fényerőssége (Pc) alapján kell elvégezni. Ha a LED reprezentatív/átlagos fényerőssége a „C” osztályba tartozik, a fogyasztásmérést ugyanúgy kell elvégezni, mint a kombinációban szereplő bármely más külső LED-lámpa esetében.

Vizsgálóberendezés

A következő berendezést kell használni az alábbi ábrán bemutatottak szerint:

— 
egy tápegység (pl. változó feszültségű áramforrás);
— 
két digitális univerzális mérőműszer, az egyik az egyenáram áramerősségének, a másik a feszültségének a mérésére. Az ábra azt a lehetséges vizsgálati elrendezést mutatja, amikor a tápegységbe integrálva van egy egyenáram-feszültségmérő.

Vizsgálati elrendezés

image

Az energiamegtakarítás mérése és meghatározása

A kombinációban szereplő minden egyes hatékony külső LED-lámpánál el kell végezni az áramerősség-mérést az ábrán látható módon, 13,2 V feszültség mellett. Az elektronikus fényforrás-szabályozóval működő LED-moduloknál a mérést a kérelmező által megadott módon kell elvégezni.

A gyártó kérheti, hogy más feszültségértékeken további áramerősség-méréseket is végezzenek. Ilyen kérés esetén a gyártó átadja a típusjóváhagyó hatóságnak az egyéb mérések szükségességét igazoló dokumentumokat. A más feszültségértékek mindegyikén egymást követően legalább ötször el kell végezni az áramerősség-méréseket. A pontos gyári feszültséget és a mért áramerősséget négy tizedesjegy pontossággal kell kifejezni.

Az energiafogyasztást a gyári feszültség és a mért áramerősség szorzataként kell meghatározni. Minden egyes hatékony külső LED-lámpánál ki kell számítani az átlagos energiafogyasztást (

image

). Minden értéket négy tizedesjegy pontossággal kell kifejezni. Amennyiben a LED-lámpák áramellátását léptetőmotor vagy elektronikus vezérlőegység biztosítja, ezen összetevő elektromos terhelését a mérés során figyelmen kívül kell hagyni.

Kiegészítő mérések a tompított fényű adaptív fényszórórendszer (AFS) esetében



1. táblázat

A tompított fényű adaptív fényszórórendszer osztályai

Osztály

Lásd az ENSZ-EGB 123. sz. előírásának 1.3. pontját és 2. lábjegyzetét.

A LED fényereje (%)

Aktiválási mód (*1)

C

alapul vett tompított fényszóró (ország)

100 %

50 km/h < sebesség < 100 km/h

vagy ha másik tompított fény nincs aktiválva (V, W, E)

V

lakott terület

85 %

sebesség: < 50 km/h

E

autópálya

110 %

sebesség: > 100 km/h

W

kedvezőtlen feltételek

90 %

első ablaktörlő aktivitás: > 2 min

(*1)   

Az aktiválási sebességeket ellenőrizni kell minden kérelem kapcsán az ENSZ-EGB 48. sz. előírása 6. szakasza 6.22. fejezetének 6.22.7.4.1. szakasza (C. osztály), 6.22.7.4.2. szakasza (V. osztály), 6.22.7.4.3. szakasza (E. osztály) és 6.22.7.4.4. szakasza (W osztály) alapján.

Amennyiben szükség van az egyes osztályok LED fényereje mellett mért fogyasztásra, a Pc értékek mérése után a tompított fényű AFS energiafogyasztását (
image ) a WLTC sebességtartományokban mért értékek súlyozott átlagaként kell kiszámítani az alábbi 1. képlet segítségével.

1. képlet

image

ahol:

image

az egyes osztályokhoz tartozó energiafogyasztás (az n mérési érték számtani közepe);

image

a WLTC ciklus egyes sebességtartományaira jutó idő aránya az egyes osztályokban (a WLTC ciklus utolsó 1 800 másodperce):



2. táblázat

Sebességtartomány

Idő

WLTC_sharec (%)

< 50 km/h:

1 058 másodperc

0,588 (58,8 %)

50–100 km/h

560 másodperc

0,311 (31,1 %)

> 100 km/h

182 másodperc

0,101 (10,1 %)

Ha a tompított fényű AFS csak 2 osztályba tartozik, amelyek nem fedik le a WLTC összes sebességtartományát (pl. C & V), a „C” osztályú energiafogyasztás súlyozásánál figyelembe kell venni a második osztállyal le nem fedett WLTC időt is (pl. „C” osztály „t” idő = 0,588 + 0,101).

Az egyes hatékony külső LED-lámpák használatából eredő energiamegtakarítást (ΔPi) az alábbi 2. képlet segítségével kell kiszámítani.

2. képlet

image

ahol a viszonyítási alapként használt megfelelő lámpa energiafogyasztása a 3. táblázatban foglaltaknak megfelelően alakul.



3. táblázat

A viszonyítási alapként használt világítóberendezések energiafogyasztása

A jármű világítóberendezése

Teljes elektromosenergia-fogyasztás (PB)

[W]

tompított fényszóró

137

távolsági fényszóró

150

első helyzetjelző lámpa

12

rendszámtábla-megvilágító lámpa

12

első ködlámpa

124

hátsó ködlámpa

26

első irányjelző lámpa

13

hátsó irányjelző lámpa

13

tolatólámpa

52

kanyarodási lámpa

44

statikus kanyarkövető lámpa

44

4.   A CO2-KIBOCSÁTÁSCSÖKKENTÉS ÉS A STATISZTIKAI HIBAHATÁR KISZÁMÍTÁSA

4.1.    A CO2-kibocsátáscsökkentés kiszámítása

A világításcsomag használatával elért összesített CO2-kibocsátáscsökkentést a jármű erőátviteli rendszerének megfelelően (hagyományos vagy NOVC-HEV) kell kiszámítani.

▼M1

4.1.1.    Belső égésű motorral felszerelt személygépkocsik, illetve olyan, M1 kategóriájú NOVC-HEV járművek, amelyeknél az (EU) 2017/1151 rendelet XXI. melléklete 8. almelléklete 2. függeléke 1.1.4. pontjának megfelelően lehetőség van a tüzelőanyag-fogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás mért értékeinek korrekció nélküli felhasználására

▼B

A CO2-kibocsátáscsökkentést az alábbi 3. képlet segítségével kell kiszámítani.

3. képlet

image

ahol:

v : a WLTC átlagsebessége [km/h], azaz 46,60 km/h

ηA : a generátor hatékonysága, azaz 0,67

V

Pe

:

a 4. táblázatban meghatározott tényleges energiafogyasztás

▼M1



4. táblázat

Tényleges energiafogyasztás

Motortípus

Tényleges energiafogyasztás (Vpe) [l/kWh]

benzin-/E85-üzemű

0,264

benzin-/E85-üzemű, turbófeltöltős

0,280

dízelüzemű

0,220

LPG-üzemű

0,342

LPG-üzemű, turbófeltöltős

0,363

 

Tényleges energiafogyasztás (Vpe) [m3/kWh]

CNG-üzemű (G20)

0,259

CNG-üzemű, turbófeltöltős (G20)

0,275

CF :

átváltási tényező az 5. táblázatban meghatározottak szerint.



5. táblázat

Tüzelőanyag-átváltási tényező

A tüzelőanyag típusa

Átváltási tényező (CF) [gCO2/l]

benzin/E85-üzemű

2 330

dízelüzemű

2 640

LPG

1 629

 

Átváltási tényező (CF) [gCO2/m3]

CNG (G20)

1 795

▼B

UF

i

:

a jármű világítóberendezéseinek a 6. táblázatban meghatározott használati tényezője [-].



6. táblázat

A járművek különböző világítóberendezéseinek használati tényezője

A jármű világítóberendezése

Használati tényező (UF)

[-]

tompított fényszóró

0,33

távolsági fényszóró

0,03

első helyzetjelző lámpa

0,36

rendszámtábla-megvilágító lámpa

0,36

első ködlámpa

0,01

hátsó ködlámpa

0,01

első irányjelző lámpa

0,15

hátsó irányjelző lámpa

0,15

tolatólámpa

0,01

▼M1

kanyarodási lámpa

0,019

statikus kanyarkövető lámpa

0,039

4.1.2.    A 4.1.1. pont hatálya alá nem tartozó NOVC-HEV járművek

▼B

A CO2-kibocsátáscsökkentést az alábbi 4. képlet segítségével kell kiszámítani.

4. képlet

image

Ahol:

ηDCDC : az egyenáramú áramátalakító hatásfoka

image : az (EU) 2017/1151 rendelet XXI. melléklete 8. almellékletének 2. függeléke 2.2. pontjában meghatározott CO2 korrekciós tényező
image .

Az egyenáramú áramátalakító hatékonyságát (ηDCDC ) a 7. táblázatban megadott megfelelő felépítéssel összhangban kell értékelni.



7. táblázat

▼M1

Az egyenáramú áramátalakító hatékonysága a különböző járművek különböző világítóberendezéseiben

▼B

#

Felépítés

ηDCDC

1

alacsony feszültségű akkumulátorra párhuzamosan csatlakoztatott lámpák (a lámpákat egyenáramú áramátalakítón keresztül közvetlenül a nagy feszültségű akkumulátor táplálja)

0,xx

2

alacsony feszültségű akkumulátorra sorosan kapcsolt lámpák, az alacsony feszültségű akkumulátor sorosan kapcsolódik a nagy feszültségű akkumulátorhoz

1

3

a nagy feszültségű és az alacsony feszültségű akkumulátorok feszültsége (12V, 48V,...) pontosan megegyezik a lámpákéval

1

Az #1. felépítés esetében az egyenáramú áramátalakító hatásfoka (ηDCDC ) az üzemi áramerősség-tartományban végzett hatásfokvizsgálatok során kapott legnagyobb érték. A mérési tartomány az üzemi áramerősség-tartomány 10 %-a vagy annál kisebb.

4.2.    A statisztikai hibahatár kiszámítása

A világításcsomag használatával elért összesített kibocsátáscsökkentés hibahatárát a jármű erőátviteli rendszerének megfelelően (hagyományos vagy NOVC-HEV) kell kiszámítani.

▼M1

4.2.1.    Belső égésű motorral felszerelt személygépkocsik, illetve olyan, M1 kategóriájú NOVC-HEV járművek, amelyeknél az (EU) 2017/1151 rendelet XXI. melléklete 8. almelléklete 2. függeléke 1.1.4. pontjának megfelelően lehetőség van a tüzelőanyag-fogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás mért értékeinek korrekció nélküli felhasználására

▼B

Meg kell határozni a vizsgálati módszer eredményeinek a mérésekből adódó statisztikai hibahatárát. A világításcsomagban szereplő minden hatékony külső LED-lámpa esetében ki kell számítani a szórást az 5. képlet segítségével.

5. képlet

image

ahol:

n : a mintán elvégzett mérések száma, ami legalább 5

Ha az egyes hatékony külső LED-lámpák energiafogyasztásának szórása (
image ) a CO2-kibocsátáscsökkentés értékének (
image ) hibájához vezet, a hiba mértékét a 6. képlet segítségével kell kiszámítani.

6. képlet

image

▼M1

4.2.2.    A 4.2.1. pont hatálya alá nem tartozó NOVC-HEV járművek

▼B

Meg kell határozni a vizsgálati módszer eredményeinek a mérésekből adódó statisztikai hibahatárát. A világításcsomagban szereplő minden hatékony külső LED-lámpa esetében ki kell számítani a szórást a 7. képlet segítségével.

7. képlet

image

ahol:

n : a mintán elvégzett mérések száma, ami legalább 5

A CO2-kibocsátás
image korrekciós tényezőjét a gyártó által elvégzett T-mérésekből kell meghatározni, összhangban az (EU) 2017/1151 rendelet XXI. melléklete 8. almelléklete 2. függelékének 2.2. pontjával. Minden mérésnél fel kell jegyezni a vizsgálat közbeni elektromosenergia-mérleget és a mért CO2-kibocsátást.

A

image

statisztikai hibahatára meghatározásakor a T–1 mérések megismétlése nélkül valamennyi T-kombinációt figyelembe kell venni a

image

különböző T-értékei (pl.

image

) extrapolálásához. Az extrapolációt az (EU) 2017/1151 rendelet XXI. melléklete 8. almellékletének 2. függeléke 2.2. pontjában szereplő módszerrel kell végezni.A

image

image

szórását a 8. képlet szerint kell kiszámítani.

8. képlet

image

ahol:

T : a

image

extrapolációja céljából az (EU) 2017/1151 rendelet XXI. melléklete 8. almellékletének 2. függeléke 2.2. pontjában szereplő módszernek megfelelően a gyártó által elvégzett mérések száma.

image

: a

image

T-értékeinek átlaga

Ha az egyes hatékony külső LED-lámpák energiafogyasztásának szórása (
image ) és a
image
image szórása a CO2-kibocsátáscsökkentés értékének (
image ) hibájához vezet, a hiba mértékét a 9. képlet segítéségével kell kiszámítani.

9. képlet

image

▼B

4.3.    Statisztikai hibahatár tompított fényű AFS esetében

Tompított fényű AFS használata esetén a 9. képletet úgy kell módosítani, hogy figyelembe vegye a szükséges kiegészítő méréseket.

A tompított fényű AFS bizonytalansági értékét (

image

) az alábbi 10. és 11. képlet segítségével kell kiszámítani.

10. képlet

image

11. képlet

image

ahol:

n : a mintán elvégzett mérések száma, ami legalább 5

image : a Pc n-értékeinek átlaga

5.   KEREKÍTÉS

A CO2-kibocsátáscsökkentés számított értékét (
image ) és statisztikai hibahatárát (
image ) legfeljebb két tizedesjegyre kell kerekíteni.

A CO2-kibocsátáscsökkentés kiszámításához használt egyes értékek használhatók kerekítés nélkül, vagy legfeljebb annyi tizedesjegyre kerekítve, hogy az összes kerekített érték együttes hatása alacsonyabb legyen 0,25 g CO2/km-nél.

6.   STATISZTIKAI SZIGNIFIKANCIA

A hatékony külső LED-világítással felszerelt járműtípusok, -változatok és -kivitelek mindegyike esetében bizonyítani kell, hogy a 6. vagy 9. képlettel kiszámított CO2-kibocsátáscsökkentés értékében jelentkező bizonytalanság nem haladja meg a teljes CO2-kibocsátáscsökkentés és a 725/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet 9. cikkének (1) bekezdésében meghatározott alsó kibocsátáscsökkentési küszöbérték különbségét (lásd a 12. képletet).

12. képlet

image

ahol:

MT

:

alsó küszöbérték [g CO2/km]

image

:

teljes CO2-kibocsátáscsökkentés [g CO2/km]

image

:

a teljes CO2-kibocsátáscsökkentés szórása [g CO2/km]

Amennyiben hatékony külső LED-világításnak az e mellékletben szereplő vizsgálati módszer alapján kiszámított teljes CO2-kibocsátáscsökkentése nem éri el a 725/2011/EU végrehajtási rendelet 9. cikkének (1) bekezdése b) pontjában meghatározott küszöbértéket, az említett rendelet 11. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alkalmazandó.



( 1 ) HL L 4., 2012.1.7., 17. o.

( 2 ) HL L 213., 2014.7.18., 1. o.

( 3 ) HL L 285., 2014.9.30., 1. o.

( 4 ) HL L 250., 2014.8.22., 1. o.

( 5 ) HL L 237., 2014.8.8., 1. o.

( 6 ) HL L 148., 2010.6.12., 55. o.

( 7 ) HL L 323., 2011.12.6., 46. o.

( 8 ) HL L 302., 2018.11.28., 114. o.

( 9 ) HL L 250., 2014.8.22., 67. o.

( 10 ) HL L 89., 2014.3.25., 101. o.

( 11 ) HL L 222., 2010.8.24., 1. o.