02015R2403 — HU — 28.06.2018 — 002.001


Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű és nem vált ki joghatást. Az EU intézményei semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért. A jogi aktusoknak – ideértve azok bevezető hivatkozásait és preambulumbekezdéseit is – az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett és az EUR-Lex portálon megtalálható változatai tekintendők hitelesnek. Az említett hivatalos szövegváltozatok közvetlenül elérhetők az ebben a dokumentumban elhelyezett linkeken keresztül

►B

A BIZOTTSÁG (EU) 2015/2403 RENDELETE

(2015. december 15.)

a hatástalanított tűzfegyverek végleges működésképtelenségét biztosító hatástalanítási előírásokra és technikákra vonatkozó közös iránymutatások meghatározásáról

(EGT-vonatkozású szöveg)

(HL L 333, 2015.12.19., 62. o)

Módosította:

 

 

Hivatalos Lap

  Szám

Oldal

Dátum

 M1

A BIZOTTSÁG (EU) 2017/1204 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2017. július 5.)

  L 173

12

6.7.2017

►M2

A BIZOTTSÁG (EU) 2018/337 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018. március 5.)

  L 65

1

8.3.2018




▼B

A BIZOTTSÁG (EU) 2015/2403 RENDELETE

(2015. december 15.)

a hatástalanított tűzfegyverek végleges működésképtelenségét biztosító hatástalanítási előírásokra és technikákra vonatkozó közös iránymutatások meghatározásáról

(EGT-vonatkozású szöveg)



1. cikk

Hatály

▼M2

(1)  Ez a rendelet a 91/477/EGK irányelv I. mellékletének II. részében meghatározott valamennyi tűzfegyver-kategóriára alkalmazandó.

▼B

(2)  Ez a rendelet nem vonatkozik az alkalmazási idejének kezdete előtt hatástalanított tűzfegyverekre, kivéve, ha e tűzfegyvereket másik tagállamba szállítják vagy kereskedelmi forgalomba hozzák.

2. cikk

Tűzfegyverek hatástalanítására vonatkozó engedéllyel rendelkező személyek és szervezetek

A tűzfegyverek hatástalanítását a nemzeti jognak megfelelően engedéllyel rendelkező köz- vagy magánszervezetek vagy személyek végezhetik.

3. cikk

A tűzfegyverek hatástalanításának ellenőrzése és tanúsítása

▼M2

(1)  A tagállamok kijelölnek egy illetékes közigazgatási szervet (a továbbiakban: ellenőrző szervezet) annak ellenőrzésére, hogy a tűzfegyverek hatástalanítása az I. melléklet műszaki előírásainak megfelelően történt-e.

▼B

(2)  Amennyiben az ellenőrző szervezet maga is rendelkezik engedéllyel a tűzfegyverek hatástalanítására, a tagállamnak gondoskodnia kell a szóban forgó feladatok és a feladatokat végző személyek egyértelmű szétválasztásáról a szervezeten belül.

(3)  Honlapján a Bizottság közzéteszi a tagállamok által kijelölt ellenőrző szervezetek jegyzékét, az egyes szervezetekről szóló részletes információkkal, a szervezetek emblémájával és elérhetőségeivel együtt.

(4)  Amennyiben a tűzfegyver hatástalanítása az I. melléklet műszaki előírásainak megfelelően történt, az ellenőrző szervezet a tűzfegyver tulajdonosa részére hatástalanítási tanúsítványt ad ki a III. mellékletben szereplő minta alapján. A hatástalanítási tanúsítványban megadott adatokat meg kell adni mind a tanúsítvány kiadásának helye szerinti tagállam nyelvén, mind pedig angolul.

(5)  A hatástalanított tűzfegyver tulajdonosa a hatástalanítási tanúsítványt köteles határozatlan ideig megőrizni. Ha a hatástalanított tűzfegyvert kereskedelmi forgalomba hozzák, mellékelni kell hozzá a hatástalanítási tanúsítványt.

(6)  A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a hatástalanított tűzfegyverekről kiadott tanúsítványokról legalább 20 éven át nyilvántartást vezessenek, feltüntetve benne a hatástalanítás időpontját és a tanúsítvány számát.

4. cikk

Segítség kérése

A tűzfegyverek hatástalanításának elvégzése, illetve ellenőrzése érdekében bármely tagállam kérheti olyan szervezetek segítségét, amelyek egy másik tagállamtól kaptak engedélyt tűzfegyverek hatástalanítására, vagy amelyeket egy másik tagállam jelölt ki ellenőrző szervezetnek. Amennyiben a kérésnek helyt adnak, és az érinti a tűzfegyverek hatástalanításának ellenőrzését, a segítséget nyújtó ellenőrző szervezet a 3. cikk (4) bekezdésének megfelelően hatástalanítási tanúsítványt ad ki.

▼M2

5. cikk

A hatástalanított tűzfegyverek jelölése

A hatástalanított tűzfegyvereket a II. mellékletben szereplő sablonnak megfelelően egységes egyedi jellel kell ellátni annak jelölésére, hogy azokat az I. mellékletben meghatározott műszaki előírásoknak megfelelően hatástalanították. Az ellenőrző szervezet a jellel minden olyan alapvető alkotóelemet ellát, amelyet a tűzfegyver hatástalanítása céljából módosítottak; a jelnek meg kell felelnie a következő feltételeknek:

a) jól látható és eltávolíthatatlan;

b) utalást tartalmaz a tagállamra, amelyben a hatástalanítást végezték, és az ellenőrző szervezetre, amely a hatástalanításról szóló tanúsítványt kiadta;

c) a tűzfegyver eredeti sorozatszáma(i) változatlan(ok) marad(nak).

▼B

6. cikk

A hatástalanításra vonatkozó kiegészítő intézkedések

(1)  A tagállamok az I. mellékletben meghatározott műszaki előírásokon túlmenően kiegészítő intézkedéseket vezethetnek be a területükön lévő tűzfegyverek hatástalanítására vonatkozóan.

(2)  A Bizottság a 91/477/EGK irányelvvel létrehozott bizottsággal együtt rendszeresen elemzi a tagállamok által hozott kiegészítő intézkedéseket, és megfontolja az I. mellékletben meghatározott műszaki előírások kellő időben történő felülvizsgálatát.

7. cikk

Hatástalanított tűzfegyverek szállítása az Unión belül

(1)  Hatástalanított tűzfegyverek csak akkor szállíthatók át egy másik tagállamba, ha e rendeletnek megfelelően egységes egyedi jellel vannak ellátva és hatástalanítási tanúsítványt mellékeltek hozzájuk.

(2)  A tagállamok elismerik a más tagállamok által kiadott hatástalanítási tanúsítványokat, amennyiben azok megfelelnek az e rendeletben meghatározott követelményeknek. Ugyanakkor azok a tagállamok, amelyek a 6. cikknek megfelelően kiegészítő intézkedéseket vezettek be, kötelezővé tehetik annak igazolását, hogy a területükre szállítandó hatástalanított tűzfegyverek megfelelnek a szóban forgó kiegészítő intézkedéseknek.

8. cikk

Az értesítésre vonatkozó követelmények

A tagállamok értesítik a Bizottságot az általuk az e rendelet hatálya alá tartozó területen elfogadott intézkedésekről, valamint a 6. cikknek megfelelően bevezetett kiegészítő intézkedésekről. E célból a tagállamok az (EU) 2015/1535 irányelvben meghatározott értesítési eljárásokat alkalmazzák.

9. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ezt a rendeletet 2016. április 8-tól kell alkalmazni.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

▼M2




I. MELLÉKLET

A tűzfegyverek hatástalanítására vonatkozó műszaki előírások

 A tűzfegyverek végleges működésképtelenné tételéhez elvégzendő hatástalanítási műveletek meghatározását három táblázat tartalmazza:

 

 az I. táblázat a tűzfegyverek különböző típusait sorolja fel,

 a II. táblázat ismerteti a tűzfegyverek végleges működésképtelenné tétele során követendő alapelveket,

 a III. táblázat meghatározza, hogy a tűzfegyverek egyes típusainál milyen műveleteket kell elvégezni a végleges működésképtelenség biztosításához.

 A tűzfegyverek hatástalanítására vonatkozó műszaki előírások célja annak biztosítása, hogy a hatástalanított tűzfegyvereket szokványos eszközökkel ne lehessen reaktiválni.

 A tűzfegyverek hatástalanítására vonatkozó műszaki előírások középpontjában a 91/477/EGK irányelvben meghatározott alapvető tűzfegyver-alkotóelemek hatástalanítása áll. A tűzfegyverek hatástalanítására vonatkozóan az I. mellékletben meghatározott műszaki előírások a váltócsövekre is kiterjednek, amelyek bár különálló eszközök, műszakilag kapcsolódnak a hatástalanítandó tűzfegyverhez, amelyre felszerelhetők.

 A tűzfegyver-hatástalanítási műveletek helyes és egységes alkalmazásának biztosítása érdekében a Bizottságnak a tagállamokkal együttműködve pontosítania kell a fogalommeghatározásokat.

I. táblázat

A tűzfegyverek típusainak jegyzéke



A TŰZFEGYVEREK TÍPUSAI

1.

Pisztolyok (egylövetű, félautomata)

2.

Revolverek (beleértve a forgódobtöltésű revolvereket is)

3.

Egylövetű hosszú tűzfegyverek (nem billenőcsövű)

4.

Billenőcsövű tűzfegyverek (pl. sima csövű, huzagolt csövű, vegyescsövű, bukó-/forgótömbzáras, rövid és hosszú tűzfegyverek)

5.

Ismétlő hosszú tűzfegyverek (sima csövű, huzagolt)

6.

Félautomata hosszú tűzfegyverek (sima csövű, huzagolt)

7.

Automata tűzfegyverek: pl. gépkarabélyok, géppuskák/géppisztolyok, automata pisztolyok

8.

Billenőcsövű elöltöltő tűzfegyverek (kivéve a forgódobtöltésű revolvereket)

II. táblázat

Alapelvek

Hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel meg kell akadályozni a tűzfegyver alapvető alkotóelemeinek szétszerelését.

A nemzeti jogszabályoktól függően ezt az eljárást a nemzeti hatóság által végzett ellenőrzés után is el lehet végezni.

A fémbetétek keménysége: a hatástalanítást végző szervezetnek gondoskodnia kell arról, hogy a felhasznált csapszegek/dugók/rudak legalább 40 HRC keménységgel rendelkezzenek, a hegesztéshez használt anyag pedig tartós és hatékony rögzítést biztosítson.

III. táblázat

Az egyes műveletek a tűzfegyverek típusai szerint



1.  PISZTOLYOK (EGYLÖVETŰ, FÉLAUTOMATA)

1.1.

Fegyvercső: hosszanti nyílást kell vágni a fegyvercsövön át a töltényűrre is kiterjedően, ha van ilyen (szélesség: a kaliber 1/2-énél nagyobb, hosszúság: huzagolt fegyvercső esetében a töltényűr hosszának háromszorosa, sima fegyvercső esetében a töltényűr hosszának kétszerese).

1.2.

Fegyvercső: a billenőcsövű fegyvercsővel rendelkező pisztolyokon kívül az összes többi pisztoly esetében lyukat kell fúrni a töltényűr mindkét falán keresztül, amelybe egy edzett acélból készült csapszeget kell beilleszteni és hegesztéssel biztonságosan rögzíteni (átmérő: a töltényűr 50 %-ánál nagyobb, legalább 4,5 mm). A fegyvercsövet ugyanezzel a csapszeggel lehet a zárszerkezethez rögzíteni. Alternatív megoldásként a töltényűrbe a töltény méretével megegyező dugót kell beilleszteni és hegesztéssel biztonságosan rögzíteni.

1.3.

Fegyvercső: a lőszerbevezető rámpával rendelkező tűzfegyverek esetében a rámpát el kell távolítani.

1.4.

Fegyvercső: a fegyvercsövet véglegesen a tűzfegyverhez kell rögzíteni hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel. Erre a célra az 1.2. műveletnél alkalmazott csapszeg használható.

1.5.

Fegyvercső: a nem a pisztolyhoz rögzített váltócsöveken az adott esetnek megfelelően az 1.1–1.4. és az 1.19. műveletet kell elvégezni. Továbbá vágással, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel meg kell akadályozni, hogy a váltócsöveket a tűzfegyverhez lehessen rögzíteni.

1.6.

Zártest/zárfej: az ütőszeget el kell távolítani vagy le kell rövidíteni.

1.7.

Zártest/zárfej: a tűzfalat az eredeti felülettől mért 45 és 75 fok közötti szögben le kell munkálni vagy el kell távolítani. A tűzfal teljes felületéről el kell távolítani az anyag egy részét. Az összes reteszelőfelületet el kell távolítani vagy jelentősen meg kell gyengíteni.

1.8.

Zártest/zárfej: az ütőszegfuratot be kell hegeszteni.

1.9.

Szán: a tűzfalat az eredeti felülettől mért 45 és 75 fok közötti szögben le kell munkálni vagy el kell távolítani. A teljes felületről el kell távolítani az anyag egy részét.

1.10.

Szán: az ütőszeget el kell távolítani.

1.11.

Szán: a szánban található reteszelőfelületeket el kell távolítani.

1.12.

Szán: ahol megoldható, a szán kivetőnyílása záró szélének belsejét 45–75 fokos szögben le kell munkálni.

1.13.

Szán: ha a zártestet el lehet távolítani a szántestről, a hatástalanított zártestet véglegesen rögzíteni kell a szántesthez.

1.14.

Tok: a lőszerbevezető rámpával rendelkező tűzfegyverek esetében a rámpát el kell távolítani.

1.15.

Tok: a szánvezetőlécek legalább kétharmadát le kell munkálni a tok mindkét oldalán.

1.16.

Elsütőszerkezet: gondoskodni kell az elsütőbillentyű és az ütő, az ütőszeg vagy az elsütőakasztó közötti fizikai működtetési kapcsolat megszakításáról. Amennyiben lehetséges, a tokon belül egybe kell hegeszteni az elsütőszerkezetet. Ha az elsütőszerkezet ily módon való egybehegesztése nem lehetséges, az elsütőszerkezetet el kell távolítani, és a helyét hegesztéssel vagy epoxigyantával ki kell tölteni.

1.17.

Elsütőszerkezet: az elsütőszerkezetet és/vagy az elsütőszerkezet házát a tokhoz kell hegeszteni (acéltok esetében) vagy magas hőmérsékletnek ellenálló ragasztóval a tokhoz kell ragasztani (könnyűfémből vagy polimerből készült tok esetében).

1.18.

Automata rendszer: a gázdugattyút, a gázcsövet és a gáznyílást szétvágással vagy hegesztéssel működésképtelenné kell tenni.

1.19.

Automata rendszer: ha a tűzfegyver nem rendelkezik gázdugattyúval, a gázcsövet el kell távolítani. Ha a fegyvercső szolgál gázdugattyúként, a hatástalanított fegyvercsövet a házhoz kell hegeszteni. Ha a tűzfegyver rendelkezik gáznyílással, a nyílást minden esetben be kell hegeszteni.

1.20.

Tölténytárak: a tölténytáron a tűzfegyver típusától és anyagától függően ponthegesztést vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszert kell alkalmazni a tölténytár eltávolításának megakadályozása érdekében.

1.21.

Tölténytárak: hiányzó tölténytár esetén a tölténytár helyén pontonkénti hegesztéssel, egyéb megfelelő módszerrel vagy tárakasztó rögzítésével véglegesen meg kell akadályozni a tölténytár behelyezését.

1.22.

Hangtompító: ha a hangtompító a tűzfegyver részét képezi, edzett acélból készült csapszeggel, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel véglegesen meg kell akadályozni a hangtompító eltávolítását a fegyvercsőről.

1.23.

Hangtompító: amennyiben lehetséges, a hangtompító valamennyi belső alkatrészét és azok kapcsolódási pontjait el kell távolítani, hogy csak a cső maradjon meg. Rövid tűzfegyverek esetében 3 cm-es, hosszú tűzfegyverek esetében 5 cm-es hosszanti szakaszonként a tűzfegyver kaliberénél nagyobb átmérőjű lyukakat kell fúrni a borításon át az expanziós kamráig. Alternatív megoldásként a borítás hátsó végétől az elejéig legalább 6 mm-es hosszanti nyílást kell vágni, amely eléri az expanziós kamrát.



2.  REVOLVEREK (BELEÉRTVE A FORGÓDOBTÖLTÉSŰ REVOLVEREKET IS)

2.1.

Fegyvercső: hosszanti nyílást kell vágni (szélesség: a kaliber 1/2-énél nagyobb, hosszúság: a fegyvercső átmeneti kúptól számított hosszának legalább 1/2-e).

2.2.

Fegyvercső: lyukat kell fúrni a fegyvercső mindkét falán keresztül (az átmeneti kúp közelében), amelybe egy edzett acélból készült csapszeget kell beilleszteni és hegesztéssel biztonságosan rögzíteni (átmérő: a kaliber 50 %-ánál nagyobb, legalább 4,5 mm). A fegyvercsövet ugyanezzel a csapszeggel lehet a zárszerkezethez rögzíteni. Alternatív megoldásként egy edzett acélból készült csapszeget (hosszúság: legalább a dobfurat hosszának fele) kell biztonságosan behegeszteni a fegyvercsőbe a forgódob oldaláról indulva.

2.3.

Fegyvercső: a fegyvercsövet véglegesen a tokhoz kell rögzíteni hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel. Erre a célra a 2.2. műveletnél alkalmazott csapszeg használható.

2.4.

Fegyvercső: a nem a tűzfegyverhez rögzített váltócsöveken az adott esetnek megfelelően a 2.1–2.3. műveletet kell elvégezni. Továbbá vágással, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel meg kell akadályozni, hogy a váltócsöveket a tűzfegyverhez lehessen rögzíteni.

2.5.

Forgódob: a forgódob hosszának kétharmadáig minden belső falat le kell munkálni a forgódobból. A belső falakat a lehető legnagyobb mértékben el kell távolítani a forgódobból, lehetőleg a töltényhüvely átmérőjéig és a külső fal megsértése nélkül.

2.6.

Forgódob: amennyiben lehetséges, hegesztés révén meg kell akadályozni, hogy a forgódobot el lehessen távolítani a tokról. Amennyiben ez nem lehetséges, más megfelelő módszerrel, például szögeléssel kell megakadályozni a forgódob eltávolítását.

2.7.

Forgódob: a nem a tűzfegyverhez rögzített tartalékforgódobokon a 2.5. műveletet kell elvégezni. Továbbá vágással, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel meg kell akadályozni, hogy a forgódobot a tűzfegyverhez lehessen rögzíteni.

2.8.

Tok: az ütőszegfuratot az eredeti méretének háromszorosára kell tágítani.

2.9.

Tok: az ütőszeget el kell távolítani vagy le kell rövidíteni.

2.10.

Elsütőszerkezet: gondoskodni kell az elsütőbillentyű és az ütő, az ütőszeg vagy az elsütőakasztó közötti fizikai működtetési kapcsolat megszakításáról. Amennyiben lehetséges, a tokon belül egybe kell hegeszteni az elsütőszerkezetet. Ha az elsütőszerkezet ily módon való egybehegesztése nem lehetséges, az elsütőszerkezetet el kell távolítani, és a helyét hegesztéssel vagy epoxigyantával ki kell tölteni.

2.11.

Elsütőszerkezet: az elsütőszerkezetet és/vagy az elsütőszerkezet házát a tokhoz kell hegeszteni (acéltok esetében) vagy magas hőmérsékletnek ellenálló ragasztóval a tokhoz kell ragasztani (könnyűfémből vagy polimerből készült tok esetében).

2.12.

Hangtompító: ha a hangtompító a tűzfegyver részét képezi, edzett acélból készült csapszeggel, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel véglegesen meg kell akadályozni a hangtompító eltávolítását a fegyvercsőről.

2.13.

Hangtompító: amennyiben lehetséges, a hangtompító valamennyi belső alkatrészét és azok kapcsolódási pontjait el kell távolítani, hogy csak a cső maradjon meg. Rövid tűzfegyverek esetében 3 cm-es, hosszú tűzfegyverek esetében 5 cm-es hosszanti szakaszonként a tűzfegyver kaliberénél nagyobb átmérőjű lyukakat kell fúrni a borításon át az expanziós kamráig. Alternatív megoldásként a borítás hátsó végétől az elejéig legalább 6 mm-es hosszanti nyílást kell vágni, amely eléri az expanziós kamrát.



3.  EGYLÖVETŰ HOSSZÚ TŰZFEGYVEREK (NEM BILLENŐCSÖVŰ)

3.1.

Fegyvercső: hosszanti nyílást kell vágni a fegyvercsövön át a töltényűrre is kiterjedően, ha van ilyen (szélesség: a kaliber 1/2-énél nagyobb, hosszúság: huzagolt fegyvercső esetében a töltényűr hosszának háromszorosa, sima fegyvercső esetében a töltényűr hosszának kétszerese).

3.2.

Fegyvercső: lyukat kell fúrni a töltényűr mindkét falán keresztül, amelybe egy edzett acélból készült csapszeget kell beilleszteni és hegesztéssel biztonságosan rögzíteni (átmérő: a töltényűr 50 %-ánál nagyobb, legalább 4,5 mm). A fegyvercsövet ugyanezzel a csapszeggel lehet a zárszerkezethez rögzíteni. Alternatív megoldásként a töltényűrbe a töltény méretével megegyező dugót kell beilleszteni és hegesztéssel biztonságosan rögzíteni.

3.3.

Fegyvercső: a lőszerbevezető rámpával rendelkező tűzfegyverek esetében a rámpát el kell távolítani.

3.4.

Fegyvercső: a fegyvercsövet véglegesen a tűzfegyverhez kell rögzíteni hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel. Erre a célra a 3.2. műveletnél alkalmazott csapszeg használható.

3.5.

Fegyvercső: a nem a tűzfegyverhez rögzített váltócsöveken az adott esetnek megfelelően a 3.1–3.4. műveletet kell elvégezni. Továbbá vágással, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel meg kell akadályozni, hogy a váltócsöveket a tűzfegyverhez lehessen rögzíteni.

3.6.

Zártest/zárfej: az ütőszeget el kell távolítani vagy le kell rövidíteni.

3.7.

Zártest/zárfej: a tűzfalat az eredeti felülettől mért 45 és 75 fok közötti szögben le kell munkálni vagy el kell távolítani. A tűzfal teljes felületéről el kell távolítani az anyag egy részét. Az összes reteszelőfelületet el kell távolítani vagy jelentősen meg kell gyengíteni.

3.8.

Zártest/zárfej: az ütőszegfuratot be kell hegeszteni.

3.9.

Elsütőszerkezet: gondoskodni kell az elsütőbillentyű és az ütő, az ütőszeg vagy az elsütőakasztó közötti fizikai működtetési kapcsolat megszakításáról. Amennyiben lehetséges, a tokon belül egybe kell hegeszteni az elsütőszerkezetet. Ha az elsütőszerkezet ily módon való egybehegesztése nem lehetséges, az elsütőszerkezetet el kell távolítani, és a helyét hegesztéssel vagy epoxigyantával ki kell tölteni.

3.10.

Elsütőszerkezet: az elsütőszerkezetet és/vagy az elsütőszerkezet házát a tokhoz kell hegeszteni (acéltok esetében) vagy magas hőmérsékletnek ellenálló ragasztóval a tokhoz kell ragasztani (könnyűfémből vagy polimerből készült tok esetében).

3.11.

Hangtompító: ha a hangtompító a tűzfegyver részét képezi, edzett acélból készült csapszeggel, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel véglegesen meg kell akadályozni a hangtompító eltávolítását a fegyvercsőről.

3.12.

Hangtompító: amennyiben lehetséges, a hangtompító valamennyi belső alkatrészét és azok kapcsolódási pontjait el kell távolítani, hogy csak a cső maradjon meg. Rövid tűzfegyverek esetében 3 cm-es, hosszú tűzfegyverek esetében 5 cm-es hosszanti szakaszonként a tűzfegyver kaliberénél nagyobb átmérőjű lyukakat kell fúrni a borításon át az expanziós kamráig. Alternatív megoldásként a borítás hátsó végétől az elejéig legalább 6 mm-es hosszanti nyílást kell vágni, amely eléri az expanziós kamrát.



4.  BILLENŐCSÖVŰ TŰZFEGYVEREK (PL. SIMA CSÖVŰ, HUZAGOLT CSÖVŰ, VEGYESCSÖVŰ, BUKÓ-/FORGÓTÖMBZÁRAS, RÖVID ÉS HOSSZÚ TŰZFEGYVEREK)

4.1.

Fegyvercső: hosszanti nyílást kell vágni a fegyvercsövön át a töltényűrre is kiterjedően, ha van ilyen (szélesség: a kaliber 1/2-énél nagyobb, hosszúság: huzagolt fegyvercső esetében a töltényűr hosszának háromszorosa, sima fegyvercső esetében a töltényűr hosszának kétszerese). A töltényűr nélküli fegyvercsővel rendelkező tűzfegyverek esetében hosszanti nyílást kell vágni (szélesség: a kaliber 1/2-énél nagyobb, hosszúság: a fegyvercső átmeneti kúptól számított hosszának legalább 1/2-e).

4.2.

Fegyvercső: a töltényűr hosszának legalább 2/3-ával megegyező méretű, szorosan záró dugót kell biztonságos módon a töltényűrbe hegeszteni, a lehető legközelebb a zárhoz.

4.3.

Fegyvercső: a lőszerbevezető rámpával rendelkező tűzfegyverek esetében a rámpát el kell távolítani.

4.4.

Fegyvercső: a fegyvercsövet véglegesen a tűzfegyverhez kell rögzíteni hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel.

4.5.

Fegyvercső: a nem a tűzfegyverhez rögzített váltócsöveken az adott esetnek megfelelően a 4.1–4.4. műveletet kell elvégezni. Továbbá vágással, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel meg kell akadályozni, hogy a váltócsöveket a tűzfegyverhez lehessen rögzíteni.

4.6.

Elsütőszerkezet: gondoskodni kell az elsütőbillentyű és az ütő, az ütőszeg vagy az elsütőakasztó közötti fizikai működtetési kapcsolat megszakításáról. Amennyiben lehetséges, a tokon belül egybe kell hegeszteni az elsütőszerkezetet. Ha az elsütőszerkezet ily módon való egybehegesztése nem lehetséges, az elsütőszerkezetet el kell távolítani, és a helyét hegesztéssel vagy epoxigyantával ki kell tölteni.

4.7.

Elsütőszerkezet: az elsütőszerkezetet és/vagy az elsütőszerkezet házát a tokhoz kell hegeszteni (acéltok esetében) vagy magas hőmérsékletnek ellenálló ragasztóval a tokhoz kell ragasztani (könnyűfémből vagy polimerből készült tok esetében).

4.8.

Zárszerkezet: egy legalább 60 fokos (csúcsszögű) kúpot kell kimunkálni úgy, hogy az alapátmérő legalább 10 mm-es vagy a tűzfal átmérőjével megegyező nagyságú legyen.

4.9.

Zárszerkezet: az ütőszeget el kell távolítani, az ütőszegfuratot legalább 5 mm-es átmérőjűre kell tágítani és be kell hegeszteni.

4.10.

Hangtompító: ha a hangtompító a tűzfegyver részét képezi, edzett acélból készült csapszeggel, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel véglegesen meg kell akadályozni a hangtompító eltávolítását a fegyvercsőről.

4.11.

Hangtompító: amennyiben lehetséges, a hangtompító valamennyi belső alkatrészét és azok kapcsolódási pontjait el kell távolítani, hogy csak a cső maradjon meg. Rövid tűzfegyverek esetében 3 cm-es, hosszú tűzfegyverek esetében 5 cm-es hosszanti szakaszonként a tűzfegyver kaliberénél nagyobb átmérőjű lyukakat kell fúrni a borításon át az expanziós kamráig. Alternatív megoldásként a borítás hátsó végétől az elejéig legalább 6 mm-es hosszanti nyílást kell vágni, amely eléri az expanziós kamrát.



5.  ISMÉTLŐ HOSSZÚ TŰZFEGYVEREK (SIMA CSÖVŰ, HUZAGOLT)

5.1.

Fegyvercső: hosszanti nyílást kell vágni a fegyvercsövön át a töltényűrre is kiterjedően, ha van ilyen (szélesség: a kaliber 1/2-énél nagyobb, hosszúság: huzagolt fegyvercső esetében a töltényűr hosszának háromszorosa, sima fegyvercső esetében a töltényűr hosszának kétszerese). A töltényűr nélküli fegyvercsővel rendelkező tűzfegyverek esetében hosszanti nyílást kell vágni (szélesség: a kaliber 1/2-énél nagyobb, hosszúság: a fegyvercső átmeneti kúptól számított hosszának legalább 1/2-e).

5.2.

Fegyvercső: lyukat kell fúrni a töltényűr mindkét falán keresztül, amelybe egy edzett acélból készült csapszeget kell beilleszteni és hegesztéssel biztonságosan rögzíteni (átmérő: a töltényűr 50 %-ánál nagyobb, legalább 4,5 mm). A fegyvercsövet ugyanezzel a csapszeggel lehet a zárszerkezethez rögzíteni. Alternatív megoldásként a töltényűrbe a töltény méretével megegyező dugót kell beilleszteni és hegesztéssel biztonságosan rögzíteni.

5.3.

Fegyvercső: a lőszerbevezető rámpával rendelkező tűzfegyverek esetében a rámpát el kell távolítani.

5.4.

Fegyvercső: a fegyvercsövet véglegesen a tűzfegyverhez kell rögzíteni hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel. Erre a célra az 5.2. műveletnél alkalmazott csapszeg használható.

5.5.

Fegyvercső: a nem a tűzfegyverhez rögzített váltócsöveken az adott esetnek megfelelően az 5.1–5.4. műveletet kell elvégezni. Továbbá vágással, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel meg kell akadályozni, hogy a váltócsöveket a tűzfegyverhez lehessen rögzíteni.

5.6.

Zártest/zárfej: az ütőszeget el kell távolítani vagy le kell rövidíteni.

5.7.

Zártest/zárfej: a tűzfalat az eredeti felülettől mért 45 és 75 fok közötti szögben le kell munkálni vagy el kell távolítani. A tűzfal teljes felületéről el kell távolítani az anyag egy részét. Az összes reteszelőfelületet el kell távolítani vagy jelentősen meg kell gyengíteni.

5.8.

Zártest/zárfej: az ütőszegfuratot be kell hegeszteni.

5.9.

Elsütőszerkezet: gondoskodni kell az elsütőbillentyű és az ütő, az ütőszeg vagy az elsütőakasztó közötti fizikai működtetési kapcsolat megszakításáról. Amennyiben lehetséges, a tokon belül egybe kell hegeszteni az elsütőszerkezetet. Ha az elsütőszerkezet ily módon való egybehegesztése nem lehetséges, az elsütőszerkezetet el kell távolítani, és a helyét hegesztéssel vagy epoxigyantával ki kell tölteni.

5.10.

Elsütőszerkezet: az elsütőszerkezetet és/vagy az elsütőszerkezet házát a tokhoz kell hegeszteni (acéltok esetében) vagy magas hőmérsékletnek ellenálló ragasztóval a tokhoz kell ragasztani (könnyűfémből vagy polimerből készült tok esetében).

5.11.

Tölténytárak: a tölténytáron a tűzfegyver típusától és anyagától függően ponthegesztést vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszert kell alkalmazni a tölténytár eltávolításának megakadályozása érdekében.

5.12.

Tölténytárak: hiányzó tölténytár esetén a tölténytár helyén pontonkénti hegesztéssel, egyéb megfelelő módszerrel vagy tárakasztó rögzítésével véglegesen meg kell akadályozni a tölténytár behelyezését.

5.13.

Tölténytárak: a dobtárak esetében egy vagy több edzett acélból készült csapszeget kell átvezetni a tölténytáron, a töltényűrön és a tokon át, ily módon tartósan összekapcsolva őket. A csapszeget hegesztéssel kell rögzíteni.

5.14.

Hangtompító: ha a hangtompító a tűzfegyver részét képezi, edzett acélból készült csapszeggel, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel véglegesen meg kell akadályozni a hangtompító eltávolítását a fegyvercsőről.

5.15.

Hangtompító: amennyiben lehetséges, a hangtompító valamennyi belső alkatrészét és azok kapcsolódási pontjait el kell távolítani, hogy csak a cső maradjon meg. Rövid tűzfegyverek esetében 3 cm-es, hosszú tűzfegyverek esetében 5 cm-es hosszanti szakaszonként a tűzfegyver kaliberénél nagyobb átmérőjű lyukakat kell fúrni a borításon át az expanziós kamráig. Alternatív megoldásként a borítás hátsó végétől az elejéig legalább 6 mm-es hosszanti nyílást kell vágni, amely eléri az expanziós kamrát.



6.  FÉLAUTOMATA HOSSZÚ TŰZFEGYVEREK (SIMA CSÖVŰ, HUZAGOLT)

6.1.

Fegyvercső: hosszanti nyílást kell vágni a fegyvercsövön át a töltényűrre is kiterjedően, ha van ilyen (szélesség: a kaliber 1/2-énél nagyobb, hosszúság: huzagolt fegyvercső esetében a töltényűr hosszának háromszorosa, sima fegyvercső esetében a töltényűr hosszának kétszerese). A töltényűr nélküli fegyvercsővel rendelkező tűzfegyverek esetében hosszanti nyílást kell vágni (szélesség: a kaliber 1/2-énél nagyobb, hosszúság: a fegyvercső átmeneti kúptól számított hosszának legalább 1/2-e).

6.2.

Fegyvercső: lyukat kell fúrni a töltényűr mindkét falán keresztül, amelybe egy edzett acélból készült csapszeget kell beilleszteni és hegesztéssel biztonságosan rögzíteni (átmérő: a töltényűr 50 %-ánál nagyobb, legalább 4,5 mm). A fegyvercsövet ugyanezzel a csapszeggel lehet a zárszerkezethez rögzíteni. Alternatív megoldásként a töltényűrbe a töltény méretével megegyező dugót kell beilleszteni és hegesztéssel biztonságosan rögzíteni.

6.3.

Fegyvercső: a lőszerbevezető rámpával rendelkező tűzfegyverek esetében a rámpát el kell távolítani.

6.4.

Fegyvercső: a fegyvercsövet véglegesen a tűzfegyverhez kell rögzíteni hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel. Erre a célra a 6.2. műveletnél alkalmazott csapszeg használható.

6.5.

Fegyvercső: a nem a tűzfegyverhez rögzített váltócsöveken az adott esetnek megfelelően a 6.1–6.4. és a 6.12. műveletet kell elvégezni. Továbbá vágással, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel meg kell akadályozni, hogy a váltócsöveket a tűzfegyverhez lehessen rögzíteni.

6.6.

Zártest/zárfej: az ütőszeget el kell távolítani vagy le kell rövidíteni.

6.7.

Zártest/zárfej: a tűzfalat az eredeti felülettől mért 45 és 75 fok közötti szögben le kell munkálni vagy el kell távolítani. A tűzfal teljes felületéről el kell távolítani az anyag egy részét. Az összes reteszelőfelületet el kell távolítani vagy jelentősen meg kell gyengíteni.

6.8.

Zártest/zárfej: az ütőszegfuratot be kell hegeszteni.

6.9.

Elsütőszerkezet: gondoskodni kell az elsütőbillentyű és az ütő, az ütőszeg vagy az elsütőakasztó közötti fizikai működtetési kapcsolat megszakításáról. Amennyiben lehetséges, a tokon belül egybe kell hegeszteni az elsütőszerkezetet. Ha az elsütőszerkezet ily módon való egybehegesztése nem lehetséges, az elsütőszerkezetet el kell távolítani, és a helyét hegesztéssel vagy epoxigyantával ki kell tölteni.

6.10.

Elsütőszerkezet: az elsütőszerkezetet és/vagy az elsütőszerkezet házát a tokhoz kell hegeszteni (acéltok esetében) vagy magas hőmérsékletnek ellenálló ragasztóval a tokhoz kell ragasztani (könnyűfémből vagy polimerből készült tok esetében).

6.11.

Automata rendszer: a gázdugattyút, a gázcsövet és a gáznyílást szétvágással vagy hegesztéssel működésképtelenné kell tenni.

6.12.

Automata rendszer: ha a tűzfegyver nem rendelkezik gázdugattyúval, a gázcsövet el kell távolítani. Ha a fegyvercső szolgál gázdugattyúként, a hatástalanított fegyvercsövet a házhoz kell hegeszteni. Ha a tűzfegyver rendelkezik gáznyílással, a nyílást minden esetben be kell hegeszteni.

6.13.

Automata rendszer: a tűzfalat az eredeti felülettől mért 45 és 75 fok közötti szögben le kell munkálni vagy el kell távolítani. A tűzfal és az egyéb részek teljes felületéről el kell távolítani az anyag egy részét, hogy a forgó tolózár/zártest tömege legalább az eredeti tömeg 50 %-ára csökkenjen. A zártestet véglegesen a tűzfegyverhez kell rögzíteni hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel.

6.14.

Automata rendszer: ha a zárfej zárkeretbe van építve, a zárkeret méretét legalább 50 %-kal csökkenteni kell. A zárfejet véglegesen a zárkerethez, a zárkeretet pedig véglegesen a tűzfegyverhez kell rögzíteni hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel.

6.15.

Tölténytárak: a tölténytáron a tűzfegyver típusától és anyagától függően ponthegesztést vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszert kell alkalmazni a tölténytár eltávolításának megakadályozása érdekében.

6.16.

Tölténytárak: hiányzó tölténytár esetén a tölténytár helyén pontonkénti hegesztéssel, egyéb megfelelő módszerrel vagy tárakasztó rögzítésével véglegesen meg kell akadályozni a tölténytár behelyezését.

6.17.

Tölténytárak: a dobtárak esetében egy vagy több edzett acélból készült csapszeget kell átvezetni a tölténytáron, a töltényűrön és a tokon át, ily módon tartósan összekapcsolva őket. A csapszeget hegesztéssel kell rögzíteni.

6.18.

Hangtompító: ha a hangtompító a tűzfegyver részét képezi, edzett acélból készült csapszeggel, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel véglegesen meg kell akadályozni a hangtompító eltávolítását a fegyvercsőről.

6.19.

Hangtompító: amennyiben lehetséges, a hangtompító valamennyi belső alkatrészét és azok kapcsolódási pontjait el kell távolítani, hogy csak a cső maradjon meg. Rövid tűzfegyverek esetében 3 cm-es, hosszú tűzfegyverek esetében 5 cm-es hosszanti szakaszonként a tűzfegyver kaliberénél nagyobb átmérőjű lyukakat kell fúrni a borításon át az expanziós kamráig. Alternatív megoldásként a borítás hátsó végétől az elejéig legalább 6 mm-es hosszanti nyílást kell vágni, amely eléri az expanziós kamrát.



7.  AUTOMATA TŰZFEGYVEREK: PL. GÉPKARABÉLYOK, GÉPPUSKÁK/GÉPPISZTOLYOK, AUTOMATA PISZTOLYOK

7.1.

Fegyvercső: hosszanti nyílást kell vágni a fegyvercsövön át a töltényűrre is kiterjedően, ha van ilyen (szélesség: a kaliber 1/2-énél nagyobb, hosszúság: huzagolt fegyvercső esetében a töltényűr hosszának háromszorosa, sima fegyvercső esetében a töltényűr hosszának kétszerese).

7.2.

Fegyvercső: lyukat kell fúrni a töltényűr mindkét falán keresztül, amelybe egy edzett acélból készült csapszeget kell beilleszteni és hegesztéssel biztonságosan rögzíteni (átmérő: a töltényűr 50 %-ánál nagyobb, legalább 4,5 mm). A fegyvercsövet ugyanezzel a csapszeggel lehet a zárszerkezethez rögzíteni. Alternatív megoldásként a töltényűrbe a töltény méretével megegyező dugót kell beilleszteni és hegesztéssel biztonságosan rögzíteni.

7.3.

Fegyvercső: a lőszerbevezető rámpával rendelkező tűzfegyverek esetében a rámpát el kell távolítani.

7.4.

Fegyvercső: a fegyvercsövet véglegesen a tűzfegyverhez kell rögzíteni hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel. Erre a célra a 7.2. műveletnél alkalmazott csapszeg használható.

7.5.

Fegyvercső: a nem a tűzfegyverhez rögzített váltócsöveken az adott esetnek megfelelően a 7.1–7.3. műveletet kell elvégezni. Továbbá vágással, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel meg kell akadályozni, hogy a váltócsöveket a tűzfegyverhez lehessen rögzíteni.

7.6.

Zártest/zárfej: az ütőszeget el kell távolítani vagy le kell rövidíteni.

7.7.

Zártest/zárfej: a tűzfalat az eredeti felülettől mért 45 és 75 fok közötti szögben le kell munkálni vagy el kell távolítani. A tűzfal teljes felületéről el kell távolítani az anyag egy részét. Az összes reteszelőfelületet el kell távolítani vagy jelentősen meg kell gyengíteni.

7.8.

Zártest/zárfej: az ütőszegfuratot be kell hegeszteni.

7.9.

Szán (automata pisztolyok esetében): a tűzfalat az eredeti felülettől mért 45 és 75 fok közötti szögben le kell munkálni vagy el kell távolítani. A teljes felületről el kell távolítani az anyag egy részét.

7.10.

Szán (automata pisztolyok esetében): az ütőszeget el kell távolítani.

7.11.

Szán (automata pisztolyok esetében): a szánban található reteszelőfelületeket el kell távolítani.

7.12.

Szán (automata pisztolyok esetében): ahol megoldható, a szán kivetőnyílása záró szélének belsejét 45–75 fokos szögben le kell munkálni.

7.13.

Szán (automata pisztolyok esetében): ha a zártestet el lehet távolítani a szántestről, a hatástalanított zártestet véglegesen rögzíteni kell a szántesthez.

7.14.

Tok (automata pisztolyok esetében): a lőszerbevezető rámpával rendelkező tűzfegyverek esetében a rámpát el kell távolítani.

7.15.

Tok (automata pisztolyok esetében): a szánvezetőlécek legalább kétharmadát le kell munkálni a tok mindkét oldalán.

7.16.

Elsütőszerkezet: gondoskodni kell az elsütőbillentyű és az ütő, az ütőszeg vagy az elsütőakasztó közötti fizikai működtetési kapcsolat megszakításáról. Amennyiben lehetséges, a tokon belül egybe kell hegeszteni az elsütőszerkezetet. Ha az elsütőszerkezet ily módon való egybehegesztése nem lehetséges, az elsütőszerkezetet el kell távolítani, és a helyét hegesztéssel vagy epoxigyantával ki kell tölteni.

7.17.

Elsütőszerkezet: az elsütőszerkezetet és/vagy az elsütőszerkezet házát a tokhoz kell hegeszteni (acéltok esetében) vagy magas hőmérsékletnek ellenálló ragasztóval a tokhoz kell ragasztani (könnyűfémből vagy polimerből készült tok esetében).

7.18.

Automata rendszer: a gázdugattyút, a gázcsövet és a gáznyílást szétvágással vagy hegesztéssel működésképtelenné kell tenni.

7.19.

Automata rendszer: ha a tűzfegyver nem rendelkezik gázdugattyúval, a gázcsövet el kell távolítani. Ha a fegyvercső szolgál gázdugattyúként, a hatástalanított fegyvercsövet a házhoz kell hegeszteni. Ha a tűzfegyver rendelkezik gáznyílással, a nyílást minden esetben be kell hegeszteni.

7.20.

Automata rendszer: a tűzfalat az eredeti felülettől mért 45 és 75 fok közötti szögben le kell munkálni vagy el kell távolítani. A tűzfal és az egyéb részek teljes felületéről el kell távolítani az anyag egy részét, hogy a forgó tolózár/zártest tömege legalább az eredeti tömeg 50 %-ára csökkenjen. A zártestet véglegesen a tűzfegyverhez kell rögzíteni hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel.

7.21.

Automata rendszer: ha a zárfej zárkeretbe van építve, a zárkeret méretét legalább 50 %-kal csökkenteni kell. A zárfejet véglegesen a zárkerethez, a zárkeretet pedig véglegesen a tűzfegyverhez kell rögzíteni hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel.

7.22.

Tölténytárak: a tölténytáron a tűzfegyver típusától és anyagától függően ponthegesztést vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszert kell alkalmazni a tölténytár eltávolításának megakadályozása érdekében.

7.23.

Tölténytárak: hiányzó tölténytár esetén a tölténytár helyén pontonkénti hegesztéssel, egyéb megfelelő módszerrel vagy tárakasztó rögzítésével véglegesen meg kell akadályozni a tölténytár behelyezését.

7.24.

Tölténytárak: a dobtárak esetében egy vagy több edzett acélból készült csapszeget kell átvezetni a tölténytáron, a töltényűrön és a tokon át, ily módon tartósan összekapcsolva őket. A csapszeget hegesztéssel kell rögzíteni.

7.25.

Hangtompító: ha a hangtompító a tűzfegyver részét képezi, edzett acélból készült csapszeggel, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel véglegesen meg kell akadályozni a hangtompító eltávolítását a fegyvercsőről.

7.26.

Hangtompító: amennyiben lehetséges, a hangtompító valamennyi belső alkatrészét és azok kapcsolódási pontjait el kell távolítani, hogy csak a cső maradjon meg. Rövid tűzfegyverek esetében 3 cm-es, hosszú tűzfegyverek esetében 5 cm-es hosszanti szakaszonként a tűzfegyver kaliberénél nagyobb átmérőjű lyukakat kell fúrni a borításon át az expanziós kamráig. Alternatív megoldásként a borítás hátsó végétől az elejéig legalább 6 mm-es hosszanti nyílást kell vágni, amely eléri az expanziós kamrát.



8.  BILLENŐCSÖVŰ ELÖLTÖLTŐ TŰZFEGYVEREK (KIVÉVE A FORGÓDOBTÖLTÉSŰ REVOLVEREKET)

8.1.

Fegyvercső: hosszanti nyílást kell vágni a fegyvercsövön át a gázkamrára is kiterjedően, ha van ilyen (szélesség: a kaliber 1/2-énél nagyobb, hosszúság: a töltény átmérőjének háromszorosa). A gázkamra nélküli fegyvercsővel rendelkező tűzfegyverek esetében hosszanti nyílást kell vágni (szélesség: a kaliber 1/2-énél nagyobb, hosszúság: a fegyvercső átmeneti kúptól számított hosszának legalább 1/2-e).

8.2.

Fegyvercső: a fegyvercsövön belüli gázkamrával rendelkező tűzfegyverek esetében lyukat kell fúrni a gázkamra mindkét falán keresztül, amelybe egy edzett acélból készült csapszeget kell beilleszteni és hegesztéssel biztonságosan rögzíteni (átmérő: a kamra 50 %-ánál nagyobb, legalább 4,5 mm). A fegyvercsövet ugyanezzel a csapszeggel lehet a zárszerkezethez rögzíteni.

A gázkamra nélküli fegyvercsővel rendelkező tűzfegyverek esetében egy edzett acélból készült csapszeget (hosszúság: a töltény átmérőjének legalább kétszerese) kell biztonságosan a fegyvercsőbe hegeszteni az átmeneti kúptól indulva.

8.3.

Fegyvercső: a nem a tűzfegyverhez rögzített váltócsöveken az adott esetnek megfelelően a 8.1–8.2. műveletet kell elvégezni. Továbbá vágással, hegesztéssel, ragasztással vagy hasonló fokú tartósságot biztosító, megfelelő módszerrel meg kell akadályozni, hogy a váltócsöveket a tűzfegyverhez lehessen rögzíteni.

8.4.

Billenőcsövű tűzfegyverek esetében: egy legalább 60 fokos (csúcsszögű) kúpot kell kimunkálni úgy, hogy az alapátmérő legalább 10 mm-es vagy a tűzfal átmérőjével megegyező nagyságú legyen.

8.5.

Billenőcsövű tűzfegyverek esetében: az ütőszeget el kell távolítani, az ütőszegfuratot legalább 5 mm-es átmérőjűre kell tágítani és be kell hegeszteni.

8.6.

Elsütőszerkezet: gondoskodni kell az elsütőbillentyű és az ütő, az ütőszeg vagy az elsütőakasztó közötti fizikai működtetési kapcsolat megszakításáról. Amennyiben lehetséges, a tokon belül egybe kell hegeszteni az elsütőszerkezetet. Ha az elsütőszerkezet ily módon való egybehegesztése nem lehetséges, az elsütőszerkezetet el kell távolítani, és a helyét hegesztéssel vagy epoxigyantával ki kell tölteni.

8.7.

Elsütőszerkezet: az elsütőszerkezetet és/vagy az elsütőszerkezet házát a tokhoz kell hegeszteni (acéltok esetében) vagy magas hőmérsékletnek ellenálló ragasztóval a tokhoz kell ragasztani (könnyűfémből vagy polimerből készült tok esetében).

8.8.

Lőkúpok/gyúnyílások: a lőkúpokat el kell távolítani vagy be kell hegeszteni, a gyúnyílásokat be kell hegeszteni.

8.9.

Különálló (több) gázkamra (a forgódob kivételével): különálló vagy több gázkamrával rendelkező tűzfegyverek esetében a gázkamra/gázkamrák hosszának legalább kétharmadáig le kell munkálni a belső falakat. A belső falakat a lehető legnagyobb mértékben el kell távolítani, lehetőleg a kaliber átmérőjéig.




II. MELLÉKLET

A hatástalanított tűzfegyverek jelölésére vonatkozó minta

image

(1) Hatástalanítási jel (minden nemzeti jelölésben „EU” marad)

(2) A hatástalanítást végző ország hivatalos nemzetközi jele

(3) A tűzfegyver hatástalanítását tanúsító szervezet emblémája

(4) A hatástalanítás éve

A teljes jelölést csak a tűzfegyver tokján kell elhelyezni, de a hatástalanítási jelet (1) és a hatástalanítást végző ország jelét (2) minden egyéb alapvető alkotóelemen el kell helyezni.




III. MELLÉKLET

A hatástalanított tűzfegyverek tanúsítványának mintája

(a tanúsítványt nem hamisítható papírra kell nyomtatni)



Uniós embléma

 

A hatástalanítás megfelelőségét ellenőrző és tanúsító szervezet neve

Embléma

HATÁSTALANÍTÁSI TANÚSÍTVÁNY

Tanúsítvány száma:

A hatástalanítási műveletek megfelelnek a 2018. március 5-i (EU) 2018/337 bizottsági végrehajtási rendelet I. mellékletében a tűzfegyverek hatástalanítására vonatkozóan meghatározott műszaki előírásoknak.

A hatástalanítást elvégző szervezet neve:

Ország:

A hatástalanítás tanúsításának dátuma:

A hatástalanított tűzfegyver gyártója/márkája:

Típus:

Márka/modell:

Kaliber:

Sorozatszám(ok):

Megjegyzések:

 

 

 

Hivatalos uniós hatástalanítási jel

A felelős személy neve, beosztása és aláírása

 

 

Megjegyzés: E tanúsítvány fontos dokumentumnak minősül. A hatástalanított tűzfegyver tulajdonosának minden esetben meg kell őriznie a tanúsítványt. A hatástalanított tűzfegyver alapvető alkotóelemei, amelyekre e tanúsítvány vonatkozik, hivatalos ellenőrzési jellel vannak ellátva, melyeket tilos eltávolítani vagy módosítani.

Figyelmeztetés: A hatástalanítási tanúsítvány meghamisítása a nemzeti jogszabályok szerint bűncselekménynek minősülhet.