02014D0145 — HU — 13.12.2021 — 029.001


Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű és nem vált ki joghatást. Az EU intézményei semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért. A jogi aktusoknak – ideértve azok bevezető hivatkozásait és preambulumbekezdéseit is – az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett és az EUR-Lex portálon megtalálható változatai tekintendők hitelesnek. Az említett hivatalos szövegváltozatok közvetlenül elérhetők az ebben a dokumentumban elhelyezett linkeken keresztül

►B

A TANÁCS 2014/145/KKBP HATÁROZATA

(2014. március 17.)

►C1  az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről ◄

(HL L 078, 2014.3.17., 16. o)

Módosította:

 

 

Hivatalos Lap

  Szám

Oldal

Dátum

 M1

A TANÁCS 2014/151/KKBP VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2014. március 21.)

  L 86

30

21.3.2014

 M2

A TANÁCS 2014/238/KKBP VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2014. április 28.)

  L 126

55

29.4.2014

►M3

A TANÁCS 2014/265/KKBP HATÁROZATA (2014. május 12.)

  L 137

9

12.5.2014

 M4

A TANÁCS 2014/308/KKBP HATÁROZATA (2014. május 28.)

  L 160

33

29.5.2014

 M5

A TANÁCS 2014/455/KKBP HATÁROZATA (2014. július 11.)

  L 205

22

12.7.2014

 M6

A TANÁCS 2014/475/KKBP HATÁROZATA (2014. július 18.)

  L 214

28

19.7.2014

 M7

A TANÁCS 2014/499/KKBP HATÁROZATA (2014. július 25.)

  L 221

15

25.7.2014

 M8

A TANÁCS 2014/508/KKBP HATÁROZATA (2014. július 30.)

  L 226

23

30.7.2014

►M9

A TANÁCS 2014/658/KKBP HATÁROZATA (2014. szeptember 8.)

  L 271

47

12.9.2014

 M10

A TANÁCS 2014/801/KKBP HATÁROZATA (2014. november 17.)

  L 331

26

18.11.2014

 M11

A TANÁCS 2014/855/KKBP HATÁROZATA (2014. november 28.)

  L 344

22

29.11.2014

 M12

A TANÁCS (KKBP) 2015/241 HATÁROZATA (2015. február 9.)

  L 40

14

16.2.2015

►M13

A TANÁCS (KKBP) 2015/432 HATÁROZATA (2015. március 13.)

  L 70

47

14.3.2015

►M14

A TANÁCS (KKBP) 2015/1524 HATÁROZATA (2015. szeptember 14.)

  L 239

157

15.9.2015

►M15

A TANÁCS (KKBP) 2016/359 HATÁROZATA (2016. március 10.)

  L 67

37

12.3.2016

 M16

A TANÁCS (KKBP) 2016/1671 HATÁROZATA (2016. szeptember 15.)

  L 249

39

16.9.2016

 M17

A TANÁCS (KKBP) 2016/1961 HATÁROZATA (2016. november 8.)

  L 301

15

9.11.2016

►M18

A TANÁCS (KKBP) 2017/445 HATÁROZATA (2017. március 13.)

  L 67

88

14.3.2017

 M19

A TANÁCS (KKBP) 2017/1386 HATÁROZATA (2017. július 25.)

  L 194

63

26.7.2017

 M20

A TANÁCS (KKPB) 2017/1418 HATÁROZATA (2017. augusztus 4.)

  L 203I

5

4.8.2017

►M21

A TANÁCS (KKBP) 2017/1561 HATÁROZATA (2017. szeptember 14.)

  L 237

72

15.9.2017

 M22

A TANÁCS (KKBP) 2017/2163 HATÁROZATA (2017. november 20.)

  L 304

51

21.11.2017

 M23

A TANÁCS (KKBP) 2018/392 HATÁROZATA (2018. március 12.)

  L 69

48

13.3.2018

 M24

A TANÁCS (KKBP) 2018/706 HATÁROZATA (2018. május 14. )

  L 118I

3

14.5.2018

►M25

A TANÁCS (KKBP) 2018/1085 HATÁROZATA (2018. július 30.)

  L 194

147

31.7.2018

 M26

A TANÁCS (KKBP) 2018/1237 HATÁROZATA (2018. szeptember 12.)

  L 231

27

14.9.2018

 M27

A TANÁCS (KKBP) 2018/1930 HATÁROZATA (2018. december 10.)

  L 313I

5

10.12.2018

►M28

A TANÁCS (KKBP) 2019/95 HATÁROZATA (2019. január 21.)

  L 19

7

22.1.2019

►M29

A TANÁCS (KKBP) 2019/415 HATÁROZATA (2019. március 14.)

  L 73

110

15.3.2019

 M30

A TANÁCS (KKBP) 2019/416 HATÁROZATA (2019. március 14.)

  L 73

117

15.3.2019

►M31

A TANÁCS (KKBP) 2019/1405 HATÁROZATA (2019. szeptember 12.)

  L 236

17

13.9.2019

 M32

A TANÁCS (KKBP) 2020/120 HATÁROZATA (2020. január 28.)

  L 22I

5

28.1.2020

►M33

A TANÁCS (KKBP) 2020/399 HATÁROZATA (2020. március 13.)

  L 78

44

13.3.2020

►M34

A TANÁCS (KKBP) 2020/1269 HATÁROZATA (2020. szeptember 10.)

  L 298

23

11.9.2020

►M35

A TANÁCS (KKBP) 2020/1368 HATÁROZATA (2020. október 1.)

  L 318

5

1.10.2020

►M36

A TANÁCS (KKBP) 2021/448 HATÁROZATA (2021. március 12.)

  L 87

35

15.3.2021

►M37

A TANÁCS (KKBP) 2021/1470 HATÁROZATA (2021. szeptember 10.)

  L 321

32

13.9.2021

►M38

A TANÁCS (KKBP) 2021/1792 HATÁROZATA (2021. október 11.)

  L 359I

6

11.10.2021

►M39

A TANÁCS (KKBP) 2021/2196 HATÁROZATA (2021. december 13.)

  L 445I

14

13.12.2021


Helyesbítette:

►C1

Helyesbítés, HL L 263, 3.9.2014, o 35 (2014/145/KKBP)

►C2

Helyesbítés, HL L 066, 11.3.2015, o 21 (2014/145/KKBP)

 C3

Helyesbítés, HL L 066, 11.3.2015, o 22 (2014/145/KKBP)

 C4

Helyesbítés, HL L 199, 29.7.2015, o 46 (2014/145/KKBP)

 C5

Helyesbítés, HL L 280, 24.10.2015, o 39  (1524/2015)

 C6

Helyesbítés, HL L 253, 30.9.2017, o 40  (1561/2017)

 C7

Helyesbítés, HL L 152, 15.6.2018, o 60  (706/2018)




▼B

A TANÁCS 2014/145/KKBP HATÁROZATA

(2014. március 17.)

▼C1

az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről

▼B



1. cikk

▼M9

(1)  

A tagállamok megtesznek minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy megakadályozzák az alábbiaknak a területükre történő beutazását vagy azon való átutazását:

a) 

az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét vagy Ukrajna stabilitását vagy biztonságát aláásó vagy fenyegető, vagy a nemzetközi szervezetek Ukrajnában végzett munkáját akadályozó intézkedésekért vagy politikákért felelős, azokat aktívan támogató vagy végrehajtó természetes személyek és a velük kapcsolatban álló természetes személyek;

b) 

a Krím annektálásáért vagy Kelet-Ukrajna destabilizálásáért felelős orosz döntéshozók részére aktív anyagi vagy pénzügyi támogatást nyújtó, illetve általuk előnyökhöz jutó természetes személyek; vagy

c) 

a Donbasz (Donyec-medence) területén működő szakadár csoportokkal tranzakciókat lebonyolító természetes személyek,

a mellékletben felsoroltak szerint.

▼B

(2)  
Az (1) bekezdés nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy saját állampolgáraiktól megtagadják a területükre való beutazást.
(3)  

Az (1) bekezdés nem érinti azokat az eseteket, amikor egy tagállamot nemzetközi jogi kötelezettségek terhelnek, nevezetesen:

a) 

valamely nemzetközi kormányközi szervezet fogadó országaként;

b) 

az Egyesült Nemzetek Szervezete által vagy annak védnöksége alatt összehívott nemzetközi konferencia fogadó országaként;

c) 

valamely, kiváltságokat és mentességeket biztosító többoldalú megállapodás értelmében; vagy

d) 

az Apostoli Szentszék (Vatikáni Városállam) és Olaszország között 1929-ben a megbékélésről létrejött szerződés (lateráni egyezmény) értelmében.

(4)  
A (3) bekezdés rendelkezéseit azokra az esetekre is alkalmazni kell, amikor valamely tagállam az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) fogadó országa.
(5)  
A Tanácsot megfelelően tájékoztatni kell minden olyan esetről, amelyben valamely tagállam a (3) és (4) bekezdés értelmében mentességet ad.
(6)  
A tagállamok mentességeket adhatnak az (1) bekezdés szerint elrendelt intézkedések alól, amennyiben az utazást sürgető humanitárius szükség, vagy kormányközi találkozókon, illetve az Unió által támogatott vagy a területén szervezett, vagy az EBESZ elnökségét ellátó tagállam területén szervezett, a korlátozó intézkedések politikai célkitűzéseinek – többek között a területi integritás, a szuverenitás és a függetlenség támogatásának – a közvetlen előmozdítása érdekében folyó politikai párbeszédnek helyet adó találkozókon való részvétel indokolja.
(7)  
A (6) bekezdésben említett mentességet adni kívánó tagállamok írásban kötelesek tájékoztatni a Tanácsot. A mentességet megadottnak kell tekinteni, kivéve, ha az ellen a Tanács egy vagy több tagja – a javasolt mentességről szóló értesítés kézhezvételétől számított két munkanapon belül – írásban kifogást emel. Abban az esetben, ha a Tanács egy vagy több tagja kifogást emel, a Tanács minősített többséggel határozhat a javasolt mentesség megadásáról.
(8)  
Amennyiben a (3), (4), (6) és (7) bekezdésnek megfelelően a tagállam engedélyezi a mellékletben felsorolt személyeknek a területére való belépését vagy az azon történő átutazását, az engedély az abban megjelölt célra és az azzal érintett személyre korlátozódik.

2. cikk

▼M9

(1)  

Be kell fagyasztani az alábbiakhoz tartozó vagy a tulajdonukat képező, általuk birtokolt vagy ellenőrzött valamennyi pénzeszközt és gazdasági erőforrást:

a) 

az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét vagy Ukrajna stabilitását vagy biztonságát aláásó vagy fenyegető, vagy a nemzetközi szervezetek Ukrajnában végzett munkáját akadályozó intézkedésekért vagy politikákért felelős, azokat aktívan támogató vagy végrehajtó természetes személyek és a velük kapcsolatban álló természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek;

b) 

azon jogi személyek, szervezetek vagy szervek, amelyek anyagi vagy pénzügyi eszközökkel támogatják az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedéseket;

c) 

a Krímben vagy Szevasztopolban található olyan jogi személyek, szervezetek vagy szervek, amelyek tulajdonjoga az ukrán joggal ellentétesen került átruházásra, vagy olyan jogi személyek, szervezetek vagy szervek, amelyek az ilyen átruházások haszonélvezői voltak;

d) 

a Krím annektálásáért vagy Kelet-Ukrajna destabilizálásáért felelős orosz döntéshozók részére aktív anyagi vagy pénzügyi támogatást nyújtó, illetve általuk előnyökhöz jutó természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek; vagy

e) 

a Donbasz (Donyec-medence) területén működő szakadár csoportokkal tranzakciókat lebonyolító természetes vagy jogi személyek, szervezetek és szervek,

a mellékletben felsoroltak szerint.

▼B

(2)  
A mellékletben felsorolt természetes vagy jogi személyek, szervezetek és szervek rendelkezésére vagy javára – sem közvetlenül, sem közvetve – nem bocsátható pénzeszköz vagy gazdasági erőforrás.
(3)  

Az illetékes tagállami hatóság az általa megfelelőnek ítélt feltételekkel engedélyezheti egyes befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások felszabadítását vagy rendelkezésre bocsátását, annak megállapítását követően, hogy a pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások:

a) 

a mellékletben felsorolt személyek és eltartott családtagjaik alapvető szükségleteinek fedezéséhez szükségesek, beleértve az élelmiszerek, a bérleti díj vagy jelzáloghitel-törlesztés, a gyógyszerek és az orvosi kezelés, az adók, a biztosítási díjak és a közüzemi díjak költségeit;

b) 

kizárólag az ésszerű mértékű szakmai tiszteletdíjak és a jogi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan felmerült kiadások fedezésére szolgálnak;

c) 

kizárólag a befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások szokásos kezelési vagy fenntartási díjainak a kiegyenlítésére szolgálnak;

d) 

rendkívüli kiadások fedezéséhez szükségesek, feltéve, hogy az illetékes hatóság az engedély megadását megelőzően legalább két héttel közölte a többi tagállam illetékes hatóságaival és a Bizottsággal a konkrét engedély megadása alapjául szolgáló indokokat.

Az érintett tagállam az e bekezdés alapján megadott minden engedélyről tájékoztatja a többi tagállamot és a Bizottságot.

(4)  

Az (1) bekezdéstől eltérve a tagállamok illetékes hatóságai engedélyezhetik egyes befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások felszabadítását, amennyiben teljesülnek a következő feltételek:

a) 

a pénzeszközök vagy a gazdasági erőforrások az (1) bekezdésben említett személy, szervezet vagy szerv mellékletbe történő felvételének napját megelőzően hozott választottbírósági határozat, az Unióban hozott bírósági vagy közigazgatási határozat, illetve az említett dátumot megelőzően vagy azt követően az érintett tagállamban végrehajtandó bírósági határozat hatálya alá tartoznak;

b) 

a pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások felhasználása kizárólag az ilyen határozatban foglalt, vagy az ilyen határozatban érvényesnek elismert igények kielégítésére történik, az ilyen igényekkel rendelkező személyek jogait szabályozó alkalmazandó törvényekben és rendelkezésekben meghatározott korlátokon belül;

c) 

a határozat nem a mellékletben felsorolt természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv javát szolgálja; valamint

d) 

a határozat elismerése nem ellentétes az érintett tagállam közrendjével.

Az érintett tagállam értesíti a többi tagállamot és a Bizottságot az e bekezdés alapján megadott valamennyi engedélyről.

(5)  
Az (1) bekezdés nem akadályozza meg a jegyzékbe vett természetes vagy jogi személyt vagy szervezetet abban, hogy az adott természetes vagy jogi személynek, szervezetnek vagy szervnek a melléklet szerinti jegyzékbe vételét megelőzően szerződésben vállalt fizetési kötelezettségének eleget tegyen, feltéve hogy az érintett tagállam megállapította, hogy a kifizetést – akár közvetlenül, akár közvetve – nem az (1) bekezdésben említett természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv kapja.
(6)  

A (2) bekezdés nem vonatkozik a befagyasztott számlákon történő alábbi mozgásokra:

a) 

kamat vagy az említett számlákon jelentkező egyéb hozam;

b) 

olyan szerződések, megállapodások vagy kötelezettségek alapján esedékes kifizetések, amelyeket azt megelőzően kötöttek, vagy amelyek azt megelőzően keletkeztek, hogy az említett számlák az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott intézkedések hatálya alá kerültek; vagy

c) 

az Unióban meghozott, vagy az adott tagállamban végrehajtandó bírósági, közigazgatási vagy választottbírósági határozat alapján esedékes kifizetések;

feltéve, hogy e kamatok, egyéb hozamok és kifizetések továbbra is az (1) bekezdésben meghatározott intézkedések hatálya alá tartoznak.

▼M21

(7)  
A (2) bekezdéstől eltérve a tagállamok engedélyezhetnek kifizetéseket a Krími Tengeri Kikötők vállalat számára a kercsi halászati kikötőben, valamint a jaltai és a jevpatóriai kereskedelmi kikötőben nyújtott szolgáltatásokért, továbbá a Gosgidrografiya és a Krími Tengeri Kikötők vállalat Port-Terminal fiókvállalatai által nyújtott szolgáltatásokért.

▼B

3. cikk

▼M3

(1)  
A Tanács valamely tagállam vagy az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének javaslatára egyhangúlag határoz a mellékletben található jegyzék létrehozásáról és módosításáról.

▼B

(2)  
A Tanács az (1) bekezdésben említett döntését és a jegyzékbe vétel indokolását – amennyiben a cím ismert, közvetlenül, egyéb esetben értesítés közzététele útján – közli az érintett természetes vagy jogi személlyel, szervezettel vagy szervvel, lehetővé téve a személy, szervezet vagy szerv számára, hogy észrevételeket tegyen.
(3)  
Amennyiben észrevételt vagy új érdemi bizonyítékot nyújtanak be, a Tanács felülvizsgálja az (1) bekezdésben említett döntését, és erről értesíti az érintett személyt, szervezetet vagy szervet.

4. cikk

(1)  
A melléklet tartalmazza az 1. cikk (1) bekezdésében és a 2. cikk (1) bekezdésében említett természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek jegyzékbe vételének okait.
(2)  
A melléklet tartalmazza továbbá az érintett természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek azonosításához szükséges adatokat, amennyiben azok rendelkezésre állnak. Természetes személyek esetében ilyen adat lehet a név, beleértve az álneveket is, a születési idő és hely, az állampolgárság, az útlevél és a személyazonosító okmány száma, a nem, a cím – amennyiben ismert –, valamint a beosztás vagy a foglalkozás. Jogi személyek, szervezetek és szervek esetében ilyen adat lehet a név, a bejegyzés helye és ideje, a nyilvántartási szám és a székhely.

5. cikk

Az 1. cikk (1) bekezdésében és a 2. cikk (1) bekezdésében említett intézkedések hatásának maximalizálása érdekében az Unió arra ösztönzi a harmadik országokat, hogy fogadjanak el az e határozatban foglaltakhoz hasonló korlátozó intézkedéseket.

6. cikk

Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lép hatályba.

▼M37

Ezt a határozatot 2022. március 15-ig kell alkalmazni.

▼B

Ezt a határozatot folyamatosan felül kell vizsgálni. Ha a Tanács úgy ítéli meg, hogy e határozat céljai nem valósultak meg, a határozat megújítható vagy – adott esetben – módosítható.




MELLÉKLET

Az 1. és 2. cikkben említett személyek, szervezetek és szervek jegyzéke

▼C2

Személyek

▼B



 

Név

Azonosító adatok

Indokolás

A jegyzékbe vétel dátuma

▼M33

1.

Sergey Valeryevich AKSYONOV,

Sergei Valerievich AKSENOV (Сергей Валерьевич AKCЁHOB),

Serhiy Valeriyovych AKSYONOV (Сергiй Валерiйович АКСЬОНОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1972.11.26.

Születési hely: Belci (Bălți) Moldovai SZSZK (jelenleg Moldovai Köztársaság)

A krími Verhovna Rada 2014. február 27-én oroszbarát fegyveresek jelenlétében a „Krím miniszterelnökének” választotta Aksyonovot. „Megválasztását” Oleksandr Turchynov megbízott ukrán elnök 2014. március 1-jén alkotmányellenesnek mondta ki. Aksyonov a 2014. március 16-ra kitűzött „népszavazást” aktív lobbitevékenységgel támogatta, és „A Krímnek az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásáról szóló 2014. március 18-i szerződés” egyik társaláírója volt. Putyin elnök 2014. április 9-én az úgynevezett „Krími Köztársaság” megbízott „vezetőjévé” nevezte ki. 2014. október 9-én hivatalosan az úgynevezett „Krími Köztársaság”„vezetőjév锄választották”. Ebben a pozícióban 2019 szeptemberében újraválasztották.

Az Orosz Államtanács tagja. 2017 óta az Egységes Oroszország párt Legfelsőbb Tanácsának tagja.

Az annektálási folyamatban játszott szerepéért „A Haza Szolgálatáért” orosz állami érdemrend első fokozatát adományozták neki.

2014.3.17.

2.

Vladimir Andreevich KONSTANTINOV

(Владимир Андреевич КОНСТАНТИНОВ)

Volodymyr Andriyovych KONSTANTINOV

(Володимир Андрiйович КОНСТАНТIНОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1956.11.19.

Születési hely: Vlagyimirovka (más néven Vladimirovca), Slobozia régió, Moldovai SZSZK (jelenleg Moldovai Köztársaság) vagy Bogomol, Moldovai SZSZK (jelenleg Moldovai Köztársaság)

A „Krími Autonóm Köztársaság” Legfelsőbb Tanácsának elnökeként Konstantinov aktívan hozzájárult a „Legfelsőbb Tanács” által az Ukrajna területi integritását sértő „népszavazásról” hozott döntéshez, valamint arra buzdította a szavazókat, hogy a 2014. március 16-i„népszavazáson” a Krím függetlenségére szavazzanak. „A Krímnek az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásáról szóló 2014. március 18-i szerződés” egyik társaláírója volt.

2014. március 17-től az úgynevezett „Krími Köztársaság”„Államtanácsának”„elnöke”. Ebben a pozícióban 2019 szeptemberében újraválasztották.

2014.3.17.

3.

Rustam Ilmirovich TEMIRGALIEV

(Рустам Ильмирович ТЕМИРГАЛИЕВ)

Rustam Ilmyrovych TEMIRHALIIEV

(Рустам Iльмирович ТЕМIРГАЛIЄВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1976.8.15.

Születési hely: Ulan-Ude, Burját ASZSZK (Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság) (jelenleg Oroszországi Föderáció)

Korábbi krími miniszterelnök-helyettesként Temirgaliev aktívan hozzájárult a „Legfelsőbb Tanács” által az Ukrajna területi integritását sértő 2014. március 16-i„népszavazásról” hozott döntéshez. Aktívan lobbizott azért, hogy a Krím az Oroszországi Föderáció részévé váljon.

2014. június 11-én lemondott az úgynevezett „Krími Köztársaság”„első miniszterelnök-helyettesi” tisztségéről. Jelenleg az Orosz–Kínai Regionális Fejlesztési Befektetési Alap irányító vállalatának vezérigazgatója.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.3.17.

▼M37

4.

Denis Valentinovich BEREZOVSKIY

(Денис Валентинович БЕРЕЗОВСКИЙ)

Denys Valentynovych BEREZOVSKYY

(Денис Валентинович БЕРЕЗОВСЬКИЙ)

Nem: férfi

Születési idő: 1974.7.15.

Születési hely: Kharkiv, Ukrainian SSR (jelenleg: Ukraine)

Denis Valentinovich Berezovskiyt 2014. március 1-jén az ukrán haditengerészet (Ukrainian Navy) parancsnokává nevezték ki, de ezt követően az ukrán haditengerészetnek tett esküjét megszegve letette a krími fegyveres erők hűségesküjét.

2015 októberéig az Oroszországi Föderáció fekete-tengeri flottájának (Black Sea Fleet) parancsnokhelyettese volt.

Az Oroszországi Föderáció csendes-óceáni flottájának (Pacific Fleet) megbízott parancsnoka és altengernagy.

2014.3.17.

▼M36

5.

Aleksei Mikhailovich CHALIY (Алексей Михайлович ЧАЛЫЙ) Oleksiy Mykhaylovych CHALYY (Олексiй Михайлович ЧАЛИЙ)

Nem: férfi

Születési idő: 1961.6.13.

Születési hely: Moscow, Russian Federation vagy Sevastopol, Ukraine

Chaliyt 2014. február 23-án közfelkiáltással „Szevasztopol népi polgármesterévé” választották, ő pedig elfogadta a „szavazás” eredményét. Aktív kampányt folytatott annak érdekében, hogy Szevasztopol egy 2014. március 16-ra tervezett népszavazással az Oroszországi Föderáció különálló entitásává váljon. „A Krímnek az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásáról szóló, 2014. március 18-i szerződés” egyik társaláírója volt. 2014. április 1-jétől 14-ig Szevasztopol megbízott „kormányzója” volt, és korábban Szevasztopol város „Jogalkotási Közgyűlésének” („Legislative Assembly”) elnökévé „választották”. Szevasztopol város „Jogalkotási Közgyűlésének” („Legislative Assembly”) korábbi tagja (2019 szeptemberéig).

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

Az annektálási folyamatban játszott szerepéért „A Haza Szolgálatáért” orosz állami érdemrend első fokozatát adományozták neki.

Az intelligens energiahálózatokkal foglalkozó kft, a Smart Electric Networks LLC (OOO „Разумные электрические сети”) vezérigazgatója.

2014.3.17.

▼M33

6.

Pyotr Anatoliyovych ZIMA

(Пётр Анатольевич ЗИМА)

Petro Anatoliyovych ZYMA

(Петро Анатолiйович ЗИМА)

Nem: férfi

Születési idő: 1970.1.18. vagy 1965.3.29.

Születési hely: Artemivsk (Артемовск) (2016-ban Bakhmut/Бахмут-ra visszanevezve), Donecki terület, Ukrajna

Zimát 2014. március 3-án Aksyonov „miniszterelnök” a krími titkosszolgálat új vezetőjévé nevezte ki, ő pedig elfogadta a kinevezést. Fontos információkat, többek között adatbázist adott át az orosz hírszerzésnek (FSB). Ezek között a Majdan europárti aktivistáira és krími emberijog-védőkre vonatkozó információk is szerepeltek. Jelentős szerepet játszott annak megakadályozásában, hogy az ukrán hatóságok ellenőrzést gyakorolhassanak a Krím területén. Az ukrán titkosszolgálat korábbi krími tisztviselői 2014. március 11-én bejelentették a Krím független titkosszolgálatának megalakulását. 2015 óta az orosz hírszerzésnél (FSB) folytat aktív tevékenységet.

2014.3.17.

▼M15 —————

▼M33

8.

Sergey Pavlovych TSEKOV

(Сергей Павлович ЦЕКОВ)

Serhiy Pavlovych TSEKOV

(Сергiй Павлович ЦЕКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1953.9.28. vagy 1953.8.28.

Születési hely: Szimferopol, Ukrajna

A krími Verkhovna Rada alelnökeként Sergey Aksyonovval együtt Tsekov kezdeményezte a „Krími Autonóm Köztársaság” kormányának jogellenes leváltását. Miután leváltással fenyegette meg, a kormány eltávolításának folyamatába bevonta Vladimir Konstantinovot is. Nyilvánosan elismerte, hogy a krími parlamenti képviselők felkérésére érkeztek orosz katonák a krími Verkhovna Rada elfoglalására. Ő volt az egyik első krími vezető, aki nyilvánosan a Krím Oroszországhoz csatolását kérte.

2014 óta az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsának az úgynevezett „Krími Köztársaság” által delegált tagja, 2019 szeptemberében megújították a megbízatását.

2014.3.17.

9.

Viktor Alekseevich OZEROV

(Виктор Алексеевич ОЗЕРОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1958.1.5.

Születési hely: Abakán, Hakászia, Oroszországi Föderáció

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsa Biztonsági és Védelmi Bizottságának korábbi elnöke.

Ozerov 2014. március 1-jén a Szövetségi Tanács Biztonsági és Védelmi Bizottságának nevében nyilvánosan támogatta a Szövetségi Tanácsban, hogy orosz erőket telepítsenek Ukrajnába.

2017 júliusában benyújtotta a Biztonsági és Védelmi Bizottság elnöki tisztségéről való lemondását. Továbbra is tagja volt a Szövetségi Tanácsnak, valamint a belső szabályozási és parlamenti ügyekkel foglalkozó bizottságnak.

Ozerovot 2017. október 10-én az N 372-SF rendelettel kinevezték a Szövetségi Tanácsnak az állami szuverenitás védelmével és az Oroszországi Föderáció belügyeibe való beavatkozás megelőzésével foglalkozó ideiglenes bizottságába.

A Szövetségi Tanácsban betöltött megbízatása 2019 szeptemberében lejárt. 2019 októbere óta a Rospolitika Alapítvány tanácsadója.

2014.3.17.

10.

Vladimir Michailovich DZHABAROV

(Владимир Михайлович ДЖАБАРОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1952.9.29.

Születési hely: Szamarkand, Üzbegisztán

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsa Nemzetközi Ügyekért felelős Bizottságának első alelnöke.

Dzhabarov 2014. március 1-jén a Szövetségi Tanács Nemzetközi Ügyekért felelős Bizottságának nevében nyilvánosan támogatta a Szövetségi Tanácsban, hogy orosz erőket telepítsenek Ukrajnába.

2014.3.17.

11.

Andrei Aleksandrovich KLISHAS

(Андрей Александрович КЛИШАС)

Nem: férfi

Születési idő: 1972.11.9.

Születési hely: Szverdlovszk (Jekatyerinburg), Oroszországi Föderáció

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsa Alkotmányjogi és Államépítési Bizottságának elnöke.

Andrei Aleksandrovich Klishas 2014. március 1-jén nyilvánosan támogatta a Szövetségi Tanácsban, hogy orosz erőket telepítsenek Ukrajnába. Nyilvános megszólalásaiban Klishas azzal igyekezett indokolni az ukrajnai orosz katonai intervenciót, hogy „az ukrán elnök támogatja a krími hatóságoknak az Oroszországi Föderáció elnökéhez intézett azon felhívását, hogy nyújtson mindenre kiterjedő támogatást a krími polgárok védelmében”.

2014.3.17.

▼M36

12.

Nikolai Ivanovich RYZHKOV (Николай Иванович РЫЖКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1929.9.28.

Születési hely: Dyleevka, Donetsk region, Ukrainian SSR, jelenleg: Ukraine

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsa Szövetségi Ügyekért, Regionális Politikáért és az Északi Területekért felelős Bizottságának (Committee for federal issues, regional politics and the North of the Federation Council of the Russian Federation) tagja.

Ryzhkov 2014. március 1-jén nyilvánosan támogatta a Szövetségi Tanácsban (Federation Council), hogy orosz erőket telepítsenek Ukrajnába.

Az annektálási folyamatban játszott szerepéért 2014-ben „A Haza Szolgálatáért” orosz állami érdemrend első fokozatával tüntették ki.

2014.3.17.

▼M33 —————

▼M33

14.

Aleksandr Borisovich TOTOONOV

(Александр Борисович ТОТООНОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1957.4.3.

Születési hely: Ordzhonikidze (Vlagyikavkaz), Észak-Oszétia, Oroszországi Föderáció

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsa Nemzetközi Ügyekért felelős Bizottságának korábbi tagja. 2017 szeptemberében lezárult az Oroszországi Föderáció Tanácsa tagjaként végzett tevékenysége.

2017 szeptemberétől Észak-Oszétia parlamentjének első elnökhelyettese.

Totoonov 2014. március 1-jén nyilvánosan támogatta a Szövetségi Tanácsban, hogy orosz erőket telepítsenek Ukrajnába.

2014.3.17.

▼M21 —————

▼M33

16.

Sergei Mikhailovich MIRONOV

(Сергей Михайлович МИРОНОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1953.2.14.

Születési hely: Puskin, Leningrádi terület, Oroszországi Föderáció

Az Állami Duma Tanácsának tagja; az Oroszországi Föderáció Államtanácsán (Duma) belüli Tisztességes Oroszország frakció vezetője

Ő indítványozta azt a törvényt, amely lehetővé teszi az Oroszországi Föderáció számára, hogy az orosz polgárok védelmére hivatkozva államalakulatának részévé tegye külföldi országok területeit a szóban forgó ország vagy nemzetközi szerződés felhatalmazása nélkül.

2014.3.17.

▼M37

17.

Sergei Vladimirovich ZHELEZNYAK

(Сергей Владимирович ЖЕЛЕЗНЯК)

Nem: férfi

Születési idő: 1970.7.30.

Születési hely: St Petersburg (korábban: Leningrad), Russian Federation

Az Oroszországi Föderáció Államtanácsának (State Duma) korábbi alelnöke.

Aktívan támogatta az orosz fegyveres erők (Russian Armed Forces) ukrajnai bevetését és a Krím annektálását. Személyesen vezette az orosz fegyveres erők ukrajnai bevetését támogató demonstrációt.

Az Oroszországi Föderáció Államtanácsának korábbi elnökhelyettese és jelenleg az Államtanács Külügyi Bizottságának (Foreign Affairs Committee) tagja.

Az Egységes Oroszország párt (United Russia party) Általános Tanácsa (General Council) elnökségének tagja.

2014.3.17.

▼M33

18.

Leonid Eduardovich SLUTSKI

(Леонид Эдуардович СЛУЦКИЙ)

Nem: férfi

Születési idő: 1968.1.4.

Születési hely: Moszkva, Oroszországi Föderáció

Az Államtanács (Duma) Független Államok Közösségével (FÁK) foglalkozó Bizottságának korábbi elnöke (az LDPR tagja).

Aktívan támogatta orosz fegyveres erők ukrajnai bevetését és a Krím annektálását.

Az Oroszországi Föderáció Államtanácsa (Duma) Külügyi Bizottságának jelenlegi elnöke.

2014.3.17.

▼M34

19.

Aleksandr Viktorovich VITKO

(Александр Викторович ВИТКО)

Nem: férfi

Születési idő: 1961.9.13.

Születési hely: Vitebsk (Belarusian SSR), jelenleg: Belarus

A Fekete-tengeri Flotta korábbi parancsnoka, tengernagy.

A szuverén ukrán területet elfoglaló orosz haderő parancsnokságát látta el.

Az orosz haditengerészet vezérkari főnöke és első főparancsnok-helyettese.

2014.3.17.

▼M33

20.

Anatoliy Alekseevich SIDOROV

(Анатолий Алексеевич СИДОРОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1958.7.2.

Születési hely: Sziva, Permi terület, Szovjetunió (jelenleg Oroszországi Föderáció)

Korábbi parancsnok, Oroszország Nyugati Katonai Körzete, ennek egyes egységeit is a Krímbe telepítették. Az Ukrajna szuverenitását aláásó krími orosz katonai jelenlétet biztosító egységek egy részének irányításáért felelt, valamint segítséget nyújtott a krími hatóságoknak ahhoz, hogy megakadályozzák a „népszavazás” és az Oroszországhoz való csatlakozás elleni demonstrációkat. 2015 novembere óta a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO) közös személyzetének vezetője.

2014.3.17.

21.

Aleksandr Viktorovich GALKIN

(Александр Викторович ГАЛКИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1958.3.22.

Születési hely: Ordzhonikidze (Vlagyikavkaz), Észak-Oszétiai ASZSZK, Szovjetunió (jelenleg Oroszországi Föderáció)

Oroszország Déli Katonai Körzetének korábbi parancsnoka; e körzet egyes egységeit is a Krímbe telepítették; a Fekete-tengeri flotta Galkin parancsnoksága alá tartozik; a Krímbe benyomuló katonai erők jelentős része a Déli Katonai Körzeten keresztül érkezett. A Déli Katonai Körzet egyes egységeit is a Krímbe telepítették.

Az Ukrajna szuverenitását aláásó krími orosz katonai jelenlétet biztosító egységek egy részének irányításáért felel, valamint segítséget nyújtott a krími hatóságoknak ahhoz, hogy megakadályozzák a „népszavazás” és az Oroszországhoz való csatlakozás elleni demonstrációkat. Emellett a Fekete-tengeri Flotta a Déli Körzet ellenőrzése alatt áll.

Jelenleg az orosz Védelmi Minisztérium központi apparátusának alkalmazásában áll. 2017. január 19. óta a védelmi miniszter tanácsadója.

2014.3.17.

22.

Dmitry Olegovich ROGOZIN

(Дмитрий Олегович РОГОЗИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1963.12.21.

Születési hely: Moszkva, Oroszországi Föderáció

Az Oroszországi Föderáció korábbi miniszterelnök-helyettese. Nyilvánosan Krím Oroszországhoz csatolására buzdított.

2018 óta főigazgató egy állami vállalatnál.

2014.3.21.

23.

Sergey Yurievich GLAZYEV

(Сергей Юрьевич ГЛАЗЬЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1961.1.1.

Születési hely: Zaporizzsja (Ukrán SZSZK), jelenleg Ukrajna

Az Oroszországi Föderáció elnökének korábbi tanácsadója. Nyilvánosan Krím Oroszországhoz csatolására buzdított.

2019 októbere óta az Eurázsiai Gazdasági Bizottság integrációs és makrogazdasági minisztere.

2014.3.21.

24.

Valentina Ivanova MATVIYENKO (született TYUTINA)

(Валентина Ивановна МАТВИЕНКО (született ТЮТИНА))

Nem: nő

Születési idő: 1949.4.7.

Születési hely: Sepetyivka, Hmelnicki (Kamenec-Podolszki) terület (Ukrán SZSZK), jelenleg Ukrajna

A Szövetségi Tanács elnöke. 2014. március 1-jén a Szövetségi Tanácsban nyilvánosan kijelentette, hogy támogatja az orosz haderők Ukrajnába telepítését.

2014.3.21.

25.

Sergei Evgenevich NARYSHKIN

(Сергей Евгеньевич НАРЫШКИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1954.10.27.

Születési hely: Szentpétervár (korábban Leningrád), Oroszországi Föderáció

Az Állami Duma korábbi elnöke. Nyilvánosan az orosz erők Ukrajnába telepítése mellett foglalt állást. Nyilvánosan kiállt az Oroszország–Krím újraegyesítési szerződés és az ahhoz kapcsolódó szövetségi alkotmányos törvény mellett.

2016 októberétől az Oroszországi Föderáció Külügyi Hírszerző Szolgálatának igazgatója. Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának állandó tagja és a titkára.

2014.3.21.

26.

Dmitry Konstantinovich KISELYOV,

Dmitrii Konstantinovich KISELEV

(Дмитрий Константинович КИСЕЛЁВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1954.4.26.

Születési hely: Moszkva, Oroszországi Föderáció

A „Rosszija Szegodnya” orosz szövetségi állami hírügynökség 2013. december 9-től elnöki rendelettel kinevezett elnöke.

Az orosz erők Ukrajnába telepítését támogató kormánypropaganda központi alakja.

2014.3.21.

27.

Alexander Mihailovich NOSATOV

(Александр Михайлович НОСАТОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1963.3.27.

Születési hely: Szevasztopol (Ukrán SZSZK), Ukrajna

A Fekete-tengeri Flotta korábbi parancsnokhelyettese, ellentengernagy.

A szuverén ukrán területet elfoglaló orosz haderő parancsnokságát látta el.

Jelenleg tengernagy, az orosz Balti-tengeri Flotta parancsnoka.

2014.3.21.

▼M36

28.

Valery Vladimirovich KULIKOV (Валерий Владимирович КУЛИКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1956.9.1.

Születési hely: Zaporozhye Ukrainian SSR, jelenleg: Ukraine

A Fekete-tengeri Flotta (Black Sea Fleet) korábbi parancsnokhelyettese, ellentengernagy.

A szuverén ukrán területet elfoglaló orosz haderő parancsnokságát látta el.

Az Oroszországi Föderáció elnöke a 2017. szeptember 26-i rendeletében felmentette ebből a pozícióból és a katonai szolgálat alól is.

Korábban az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsának (Federation Council of Russian Federation) Szevasztopol annektált várost képviselő tagja. Jelenleg képviselő Szevasztopol város „Jogalkotási Közgyűlésében” (Legislative Assembly).

2014.3.21.

▼M34

29.

Vladislav Yurievich SURKOV

(Владислав Юрьевич СУРКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1964.9.21.

Születési hely: Solntsevo, Lipetsk region, Russian Federation

Az Oroszországi Föderáció elnökének korábbi tanácsadója. Ő volt az egyik szervezője a Krímben a helyi krími közösségek annak érdekében való mozgósításának, hogy a krími ukrán hatóságok aláásását szolgáló megmozdulásokat szervezzenek.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.3.21.

▼M33

30.

Mikhail Grigorievich MALYSHEV

(Михаил Григорьевич МАЛЫШЕВ)

Mykhaylo Hryhorovych MALYSHEV

(Михайло Григорович МАЛИШЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1955.10.10.

Születési hely: Szimferopol, Krím félsziget, Ukrajna

A krími választási bizottság elnöke. A krími „népszavazás” lebonyolításáért felelős. Feladata az orosz rendszerben a népszavazás eredményeinek aláírása.

A krími választási bizottság elnökeként részt vett annak megszervezésében, hogy 2018. március 18-án az orosz elnökválasztásokat, 2019. szeptember 8-án pedig a regionális és helyhatósági választásokat a jogellenesen annektált Krím félszigeten és Szevasztopolban is megtartsák, és ezzel aktívan támogatott és végrehajtott olyan szakpolitikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2014.3.21.

▼M33 —————

▼M33

32.

Igor Nikolaevich (Mykolayovich) TURCHENYUK altábornagy

(Игорь Николаевич ТУРЧЕНЮК)

Nem: férfi

Születési idő: 1959.12.5.

Születési hely: Os, Kirgiz SZSZK, jelenleg Kirgizisztán

A jogellenesen annektált Krím félszigetre vezényelt orosz csapatok korábbi tényleges parancsnoka (e csapatokról Oroszország továbbra is hivatalosan mint „helyi önvédelmi milíciákról” beszél). A Déli Katonai Körzet korábbi parancsnokhelyettese. Jelenleg az orosz fegyveres erők vezérkarának katonai akadémiáján a Közigazgatási és Nemzetbiztonsági Tanszék vezetője.

2014.3.21.

33.

Elena Borisovna MIZULINA (született DMITRIYEVA)

(Елена Борисовна МИЗУЛИНА (született ДМИТРИЕВА))

Nem: nő

Születési idő: 1954.12.9.

Születési hely: Buj, Kosztromai terület, Oroszországi Föderáció

Az Állami Duma korábbi alelnöke. Olyan közelmúltbeli orosz jogalkotási javaslatok kezdeményezője és társszerzője, melyek célja az volt, hogy más országok régiói számára is lehetővé tegyék Oroszországhoz való csatlakozásukat saját központi hatóságaik hozzájárulása nélkül.

2015 szeptemberétől az Omszki terület Szövetségi Tanácsának tagja. Jelenleg a Szövetségi Tanács Alkotmányjogi és Állami Építési Bizottságának elnökhelyettese.

2014.3.21.

▼M36

34.

Dmitry Nikolayevich KOZAK (Дмитрий Николаевич КОЗАК)

Nem: férfi

Születési idő: 1958.11.7.

Születési hely: Bandurovo, Kirovograd region, Ukrainian SSR, jelenleg: Ukraine

Állampolgársága: orosz

Korábbi miniszterelnök-helyettes. Felelős az annektált „Krími Autonóm Köztársaság” Oroszországi Föderációba való integrálásának felügyeletéért. Az Oroszországi Föderáció elnöki hivatalának (Presidential Administration of the Russian Federation) személyzeti vezetőhelyettese. Az elnök ukrajnai konfliktuskezelésért felelős különmegbízottja.

2014.4.29.

35.

Oleg Yevgenyvich BELAVENTSEV (Олег Евгеньевич БЕЛАВЕНЦЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1949.9.15.

Születési hely: Moscow vagy Ostrov, Pskov region, Russian Federation

Az Oroszországi Föderáció elnökének korábbi teljhatalmú képviselője az ún. „Krími Szövetségi Körzetben” (Crimean Federal District), felelősség terheli az orosz államfő alkotmányos előjogainak az annektált „Krími Autonóm Köztársaság” területén való érvényesítéséért. Az Oroszországi Biztonsági Tanács (Russian Security Council) korábbi nem állandó tagja.

Az Oroszországi Föderáció elnökének korábbi teljhatalmú képviselője az Észak-Kaukázusi Szövetségi Körzetben (2018 júniusáig).

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat. 2020 októbere óta Nicaragua krími tiszteletbeli konzulja.

2014.4.29.

▼M33

36.

Oleg Genrikhovich SAVELYEV

(Олег Генрихович САВЕЛЬЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1965.10.27.

Születési hely: Leningrád, Szovjetunió (jelenleg Szentpétervár, Oroszországi Föderáció)

Krími ügyekért felelős korábbi miniszter. Felelősség terheli az annektált „Krími Autonóm Köztársaságnak” az Oroszországi Föderációba való integrálásáért.

Az orosz kormány korábbi kabinetfőnök-helyettese, ő felelt az úgynevezett „Krími Köztársaság” társadalmi-gazdasági fejlődésével foglalkozó kormánybizottság munkájának a megszervezéséért.

Az Oroszországi Föderáció Számvevőszékének korábbi személyzeti főnöke. 2019 szeptembere óta az Orosz Föderáció Számvevőszékének számvevője.

2014.4.29.

▼M37

37.

Sergei Ivanovich MENYAILO

(Сергей Иванович МЕНЯЙЛО)

Nem: férfi

Születési idő: 1960.8.22.

Születési hely: Alagir, North-Ossetian Autonomous SSR, RSFSR (jelenleg: Russian Federation)

Szevasztopol annektált ukrán város korábbi kormányzója.

Korábban az Oroszországi Föderáció elnökének teljhatalmú képviselője a Szibériai Szövetségi Körzetben (Siberian Federal District). Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának (Security Council) tagja.

2021. április 9. óta Észak-Oszétia (Northern Ossetia) megbízott vezetője.

2014.4.29.

▼M33

38.

Olga Fedorovna KOVITIDI

(Ольга Фёдоровна КОВИТИДИ)

Nem: nő

Születési idő: 1962.5.7.

Születési hely: Szimferopol, Ukrán SZSZK (jelenleg Ukrajna)

2014 óta az Oroszországi Szövetségi Tanácsnak az annektált „Krími Autonóm Köztársaságot” képviselő tagja, 2019-ben megújították a megbízatását.

2014.4.29.

▼M13 —————

▼M34

40.

Sergei Ivanovich NEVEROV

(Сергей Иванович НЕВЕРОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1961.12.21.

Születési hely: Tashtagol, USSR (jelenleg: Russian Federation)

Az Állami Duma (State Duma) korábbi alelnöke. Felelős az annektált „Krími Autonóm Köztársaság” Oroszországba való integrálásáról szóló jogszabály benyújtásának kezdeményezéséért. A Duma tagja, az Egyesült Oroszország (United Russia) frakció vezetője.

2014.4.29.

▼M15 —————

▼M33

42.

Valery Vasilevich GERASIMOV

(Валерий Васильевич ГЕРАСИМОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1955.9.8.

Születési hely: Kazán, Oroszországi Föderáció

Az Oroszországi Föderáció fegyveres erőinek vezérkari főnöke, az Oroszországi Föderáció védelmi miniszterének első helyettese, hadseregtábornok. Felelős az orosz erőknek az Ukrajnával közös határon való, nagy számban történő telepítéséért, valamint a helyzet enyhülésének megakadályozásáért.

2014.4.29.

▼M34

43.

German PROKOPIV

(Герман ПРОКОПИВ)

Herman PROKOPIV

(Герман ПРОКОПIВ)

(más néven: Li Van Chol, Ли Ван Чоль)

Nem: férfi

Születési idő: 1993.7.6. vagy 1991.7.6.

Születési hely: Prague, Czech Republic

A „Luhanszki Őrség” („Luhansk Guard”) tevékeny tagja. Részt vett a Biztonsági Szolgálat luhanszki regionális hivatala épületének elfoglalásában.

Továbbra is a „Luhanszki Népköztársaság” aktív harcosa.

2014.4.29.

▼M21 —————

▼M33

45.

Andrei Evgenevich PURGIN

(Андрей Евгеньевич ПУРГИН)

Andriy Yevhenovych PURHIN

(Андрiй Євгенович ПУРГIН)

Nem: férfi

Születési idő: 1972.1.26.

Születési hely: Doneck, Ukrajna

Szeparatista tevékenységek aktív résztvevője és szervezője, a donecki „orosz turisták” akcióinak koordinátora. A „Donyec-medencei polgári kezdeményezés az Eurázsiai Unióért” társalapítója. A „Minisztertanács” korábbi „első elnökhelyettese”. 2015. szeptember 4-ig a „Donyecki Népköztársaság Népi Tanácsának”„elnöke”.

2017 februárjában az úgynevezett „Népi Tanács” határozatával megfosztották a „Donyecki Népköztársaság Népi Tanácsának” tagságától.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.4.29.

46.

Denys Volodymyrovych PUSHYLIN

(Денис Володимирович ПУШИЛIН)

Denis Vladimirovich PUSHILIN

(Денис Владимирович ПУШИЛИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1981.5.9.

Születési hely: Makijivka (Donecki terület), Ukrajna

A „Donyecki Népköztársaság” egyik vezetője. Részt vett a donecki regionális kormányzat épületeinek 2014-es elfoglalásában és megszállásában. 2015. szeptember 4-ig az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság”„Népi Tanácsának” elnökhelyettese. 2015. szeptember 4. óta a „Donyecki Népköztársaság Népi Tanácsának”„elnöke”. 2018. szeptember 7. után a „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „megbízott elnöke”. A 2018. november 11-i úgynevezett „választások” óta a „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „elnöke”.

2014.4.29.

▼M34

47.

Sergey Gennadevich TSYPLAKOV

(Сергей Геннадьевич ЦЫПЛАКОВ)

Serhiy Hennadiyovych TSYPLAKOV

(Сергiй Геннадiйович ЦИПЛАКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1983.5.1.

Születési hely: Khartsyzsk, Donetsk region, Ukraine

A radikális ideológiát valló „Donbaszi Népi Milícia” („People’s Militia of Donbas”) egyik vezetője. Több állami épület elfoglalásában is tevékenyen részt vett a donecki régióban.

A „Donyecki Népköztársaság Népi Tanácsának” („People’s Council of the Donetsk People’s Republic”), valamint „Külpolitikai, Külkapcsolati, Tájékoztatási Politikai és Információtechnológiai Bizottságának” („Committee on Foreign Policy, External Relations, Information Policy and Information Technology”) korábbi tagja.

2014.4.29.

▼M33

48.

Igor Vsevolodovich GIRKIN

(Игорь Всеволодович ГИРКИН) (más néven: Igor STRELKOV, Ihor STRIELKOV)

Nem: férfi

Születési idő: 1970.12.17.

Születési hely: Moszkva, Oroszországi Föderáció

Az Oroszországi Föderáció fegyveres erői vezérkara Hírszerzési Főigazgatóságának (GRU) tagjaként azonosították. Részt vett a szlovjanszki incidensekben. A „Novorosszija” népi mozgalom elnöke. Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” korábbi „védelmi minisztere”.

2016. november 4-én„Orosz Felvonulást” szervezett Moszkvában olyan orosz nacionalisták részvételével, akik támogatják a kelet-ukrajnai szakadárokat.

Továbbra is aktívan támogatja a kelet-ukrajnai szeparatista tevékenységeket.

2014.4.29.

49.

Vyacheslav Viktorovich VOLODIN

(Вячеслав Викторович ВОЛОДИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1964.2.4.

Születési hely: Alekszjevka, Szaratovi terület, Oroszországi Föderáció

Oroszország elnöki hivatalának korábbi első személyzeti vezetőhelyettese. Felelős a Krímnek mint annektált ukrán régiónak az Oroszországi Föderációba való politikai integrációjának felügyeletéért.

2016. október 5. óta az Oroszországi Föderáció Államtanácsának (Duma) elnöke.

2014.5.12.

50.

Vladimir Anatolievich SHAMANOV

(Владимир Анатольевич ШАМАНОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1957.2.15.

Születési hely: Barnaul, Oroszországi Föderáció

Az orosz légierő korábbi parancsnoka, vezérezredes. Magas beosztásánál fogva felelős az orosz légierőnek a Krímbe történő telepítéséért.

Az Oroszországi Föderáció Államtanácsa (Duma) Védelmi Bizottságának jelenlegi elnöke.

2014.5.12.

▼M37

51.

Vladimir Nikolaevich PLIGIN

(Владимир Николаевич ПЛИГИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1960.5.19.

Születési hely: Ignatovo, Vologodsk Oblast, USSR (jelenleg: Russian Federation)

Az Állami Duma (State Duma) korábbi tagja és a Duma Alkotmányjogi Bizottságának (Constitutional Law Committee) korábbi elnöke. Felelősség terheli a Krím és Szevasztopol Oroszországi Föderáció általi annektálását célzó jogszabályok elfogadásának elősegítéséért.

Az Egységes Oroszország párt (United Russia party) Legfelsőbb Tanácsának (Supreme Council) korábbi tagja. A Duma elnökének, Vyacheslav Viktorovich Volodinnak a tanácsadója. Jelenleg az Orosz Tudományos Akadémia (Russian Academy of Sciences) Állam- és Jogtudományi Intézetének (Institute of State and Law) kutatója.

Az Orosz Ügyvédi Kamara (Russian Lawyers’ Association) társelnöke.

2014.5.12.

▼M33

52.

Petr Grigorievich JAROSH

(Петр Григорьевич ЯРОШ)

Petro Hryhorovych YAROSH (IAROSH)

(Петро Григорович ЯРОШ)

Nem: férfi

Születési idő: 1971.1.30.

Születési hely: Szkvorcovo, Szimferopoli terület, Krím félsziget, Ukrajna

A Szövetségi Migrációs Hivatal krími irodájának korábbi vezetője. Felelős azért, hogy a krími lakosok számára rendszeresen és gyorsított eljárásban orosz útlevelet állítottak ki.

2014.5.12.

▼M37

53.

Oleg Grigorievich KOZYURA

(Олег Григорьевич КОЗЮРА)

Oleh Hryhorovych KOZYURA

(Олег Григорович КОЗЮРА)

Nem: férfi

Születési idő: 1965.12.30. vagy 1962.12.19.

Születési hely: Simferopol, Crimea vagy Zaporizhia, Ukraine

A Szövetségi Migrációs Hivatal (Federal Migration Service) szevasztopoli irodájának korábbi vezetője. Felelősség terheli azért, hogy a szevasztopoli lakosok számára szisztematikusan és gyorsított eljárásban orosz útlevelet állítottak ki.

Szevasztopol város jogalkotói közgyűlésének (Legislative Assembly) korábbi kabinetfőnöke.

Szevasztopol kormányzójának tanácsadója.

2014.5.12.

▼M33

54.

Viacheslav PONOMARIOV,

Vyacheslav Volodymyrovich PONOMARYOV

(В'ячеслав Володимирович ПОНОМАРЬОВ),

Viacheslav Vladimirovich PONOMAREV

(Вячеслав Владимирович ПОНОМАРËВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1965.5.2.

Születési hely: Szlavjanszk (Donecki terület), Ukrajna

Szlavjanszk korábbi önjelölt „népi polgármestere” (2014. június 10-ig). Arra kérte Vlagyimir Putyint, hogy küldjön orosz csapatokat a város védelmére, később pedig fegyverekért folyamodott hozzá. Emberei emberrablásokban vettek részt (foglyul ejtették Irma Krat aktivistát és Simon Osztrovszkijt, a Vice News újságíróját, akiket később szabadon engedtek, emellett az EBESZ bécsi dokumentuma alapján működő katonai megfigyelőket tartottak fogva). Továbbra is aktívan támogat szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.5.12.

▼M34

55.

Igor Nikolaevich BEZLER (más néven: Bes [ördög])

(Игорь Николаевич БЕЗЛЕР)

Ihor Mykolayovych BEZLER

(Iгор Миколайович БЕЗЛЕР)

más néven: Nikolaevich BEREGOVOY

(Игорь Николаевич БЕРЕГОВОЙ)

Nem: férfi

Születési idő: 1965.12.30.

Születési hely: Simferopol, Crimea, Ukraine

Az önszerveződő horlivkai milícia egyik korábbi vezetője. Ő vette át az irányítást az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat (Security Service of Ukraine) Doneck területen működő irodájának épülete felett, majd Horlivka városában elfoglalta a Belügyminisztérium (Ministry of Internal Affairs) kerületi irodáját. Kapcsolatban áll Igor Strelkovval/Girkinnel, akinek parancsnoksága alatt részt vett Volodymyr Ribak, horlivkai önkormányzati képviselő meggyilkolásában.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.5.12.

▼M33

56.

Igor Evgenevich KAKIDZYANOV

(Игорь Евгеньевич КАКИДЗЯНОВ),

Igor Evegenevich KHAKIMZYANOV

(Игорь Евгеньевич ХАКИМЗЯНОВ)

Ihor Yevhenovych KHAKIMZIANOV (KAKIDZIANOV)

(Iгор Євгенович ХАКIМЗЯНОВ (КАКIДЗЯНОВ))

Nem: férfi

Születési idő: 1980.7.25.

Születési hely: Makijivka (Donecki terület), Ukrajna

Az önkényesen kikiáltott „Donyecki Népköztársaság” fegyveres erőinek egyik korábbi vezetője. Denys Pushylinnek, a „Donyecki Népköztársaság” egyik vezetőjének szavaival élve a fegyveres erők célja, hogy megvédjék a „Donyecki Népköztársaság” lakóit, valamint a Népköztársaság területi integritását.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.5.12.

57.

Oleg TSARIOV, Oleh Anatoliyovych TSAROV

(Олег Анатолiйович ЦАРЬОВ),

Oleg Anatolevich TSARYOV

(Олег Анатольевич ЦАPËВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1970.6.2.

Születési hely: Dnyipropetrovszk (jelenleg Dnyipro), Ukrajna

Korábban a Rada tagja volt, és e minőségében nyilvánosan a délkelet-ukrajnai régiókat magában foglaló „Novorosszijai Szövetségi Köztársaság” megalapítására buzdított. Az úgynevezett „Népköztársasági Unió Parlamentjének” („Novorosszijai Parlament”) korábbi „házelnöke”.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.5.12.

▼M37

58.

Roman Viktorovich LYAGIN

(Роман Викторович ЛЯГИН)

Roman Viktorovych LIAHIN

(Роман Вiкторович ЛЯГIН)

Nem: férfi

Születési idő: 1980.5.30.

Születési hely: Donetsk, Ukraine

A „Donyecki Népköztársaság” („Donetsk People’s Republic”) központi választási bizottságának (Central Electoral Commission) korábbi vezetője. Aktívan közreműködött a „Donyecki Népköztársaság” önrendelkezéséről szóló, 2014. május 11-i népszavazás megszervezésében. Korábbi „szociális és munkaügyi miniszter”.

Büntetőeljárás folyik vele szemben Ukrajnában.

2014.5.12.

▼M33

59.

Aleksandr Sergeevich MALYKHIN,

Alexander Sergeevich MALYHIN

(Александр Сергеевич МАЛЫХИН)

Oleksandr Serhiyovych (Sergiyovych) MALYKHIN

(Олександр Сергiйович МАЛИХIН)

Nem: férfi

Születési idő: 1981.1.12.

A „Luhanszki Népköztársaság” központi választási bizottságának korábbi vezetője. Aktívan közreműködött a „Luhanszki Népköztársaság” önrendelkezéséről szóló, 2014. május 11-i népszavazás megszervezésében.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista politikákat.

2014.5.12.

60.

Natalia Vladimirovna POKLONSKAYA

(Наталья Владимировна ПОКЛОНСКАЯ)

Nem: nő

Születési idő: 1980.3.18.

Születési hely: Mihajlovka, Vorosilovgradi terület, Ukrán SZSZK, vagy Jevpatorija, Ukrán SZSZK (jelenleg Ukrajna)

Az Állami Dumának a jogellenesen annektált „Krími Autonóm Köztársaságból” választott tagja.

Az úgynevezett „Krími Köztársaság” korábbi ügyésze. Tevékenyen részt vett a Krím Oroszország általi annektálásában.

Jelenleg a Nemzetközi Ügyek Bizottságának alelnöke, az Oroszországi Föderáció belügyeibe való külföldi beavatkozással kapcsolatos vizsgálatért felelős bizottság tagja, az Oroszországi Föderáció Államtanácsa (Duma) Biztonsági és Korrupcióellenes Bizottságának tagja.

2014.5.12.

61.

Igor Sergeievich SHEVCHENKO

(Игорь Сергеевич ШЕВЧЕНКО)

Nem: férfi

Születési idő: 1979.2.9.

Születési hely: Szevasztopol, Krím félsziget, Ukrajna

Szevasztopol korábbi ügyésze, és e minőségében tevékenyen részt vett Szevasztopol Oroszország általi annektálásában.

Az Adige Köztársaság ügyésze.

2014.5.12.

▼M36

62.

Aleksandr Yurevich BORODAI (Александр Юрьевич БОРОДАЙ)

Nem: férfi

Születési idő: 1972.7.25.

Születési hely: Moscow, Russian Federation

Korábban az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság”„miniszterelnöke”, és e minőségében felelős az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság”„kormányának” szeparatista „kormányzati” tevékenységeiért (például 2014. július 8-án úgy nyilatkozott, hogy „hadseregünk különleges műveletet hajt végre az ukrán »fasiszták« ellen”), a „Novorosszijai Unióról” szóló egyetértési megállapodás aláírója. Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat; a „Donyec-medencei önkéntesek szövetségének” („Union of Donbas volunteers”) vezetője.

A Donyec-medencei önkéntesek szövetsége (Union of Donbas volunteers) igazgatótanácsának elnöke. Aktívan részt vesz a Donyec-medencébe harcolni küldött „önkéntesek” toborzásában és kiképzésében.

2014.7.12.

▼M33

63.

Alexander KHODAKOVSKY,

Oleksandr Serhiyovych KHODAKOVSKYY (KHODAKOVSKYI)

(Олександр Сергiйович ХОДАКОВСЬКИЙ),

Aleksandr Sergeevich KHODAKOVSKII

(Александр Сергеевич ХОДАКОВСКИЙ)

Nem: férfi

Születési idő: 1972.12.18.

Születési hely: Doneck, Ukrajna

Korábban az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság védelmi minisztere”, és e minőségében felelős az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság kormányának” szeparatista biztonsági tevékenységeiért. Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.7.12.

64.

Alexandr Arkadievich KALYUSSKY

(Александр Аркадьевич КАЛЮССКИЙ)

Oleksandr Arkadiyovych KALYUSSKIY

(Олександр Аркадiйович КАЛЮСЬКИЙ)

Nem: férfi

Születési idő: 1975.10.9.

Korábban a „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „szociális ügyekért felelős de facto miniszterelnök-helyettese”. Felelős a „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „kormányának” szeparatista „kormányzati” tevékenységeiért.

2014.7.12.

65.

Alexander KHRYAKOV,

Aleksandr Vitalievich KHRYAKOV

(Александр Витальевич ХРЯКОВ),

Oleksandr Vitaliyovych KHRYAKOV

(Олександр Вiталiйович ХРЯКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1958.11.6.

Születési hely: Doneck, Ukrajna

Korábban a „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „tájékoztatási és tömegkommunikációs minisztere”. Jelenleg a „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Nemzeti Tanácsának” tagja. Felelős a „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „kormányának” szeparatistabarát propagandatevékenységeiért.

Továbbra is aktívan támogatja a kelet-ukrajnai szeparatista tevékenységeket.

2014.7.12.

66.

Marat Faatovich BASHIROV

(Марат Фаатович БАШИРОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1964.1.20.

Születési hely: Izhevszk, Oroszországi Föderáció

Korábban az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság Minisztertanácsának miniszterelnöke”, beiktatva 2014. július 8-án.

Felelős az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „kormányának” szeparatista „kormányzati” tevékenységeiért.

Továbbra is aktív szerepet vállal a „Luhanszki Népköztársaság” szeparatista struktúráinak támogatásában.

2014.7.12.

67.

Vasyl Oleksandrovych NIKITIN

(Василь Олександрович НIКIТIН),

Vasilii Aleksandrovich NIKITIN

(Василий Александрович НИКИТИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1971.11.25.

Születési hely: Sargun, Üzbegisztán

Korábban a „Luhanszki Népköztársaság Minisztertanácsának” úgynevezett „miniszterelnök-helyettese” (korábban: a „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „miniszterelnöke” és a „Délkeleti Hadsereg” volt szóvivője).

Felelős a „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „kormányának” szeparatista „kormányzati” tevékenységeiért.

Felelős a Délkeleti Hadsereg azon nyilatkozatáért, amely szerint a régió „új” státusa miatt a „Luhanszki Népköztársaságban” nem lehet megtartani az ukrán elnökválasztásokat.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.7.12.

68.

Aleksey VyacheslavovichKARYAKIN

(Алексей Вячеславович КАРЯКИН)

Oleksiy Vyacheslavovych KARYAKIN

(Олексiй В'ячеславович КАРЯКIН)

Nem: férfi

Születési idő: 1980.4.7. vagy 1979.4.7.

Születési hely: Sztahanov, Luhanszki terület, Ukrajna

2016. március 25-ig a „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „Legfelsőbb Tanácsának elnöke”; felelős a „Legfelsőbb Tanács” szeparatista „kormányzati” tevékenységeiért; felelős azért, mert felkérte az Oroszországi Föderációt a „Luhanszki Népköztársaság” függetlenségének elismerésére.

A „Novorosszijai Unióról” szóló egyetértési megállapodás aláírója.

A „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „Nemzeti Tanácsának” korábbi tagja.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

Jelenleg a „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „Nyilvános Kamarájának” tagja.

2014.7.12.

69.

Yuriy Volodymyrovych IVAKIN

(Юрiй Володимирович IВАКIН),

Iurii Vladimirovich IVAKIN

(Юрий Владимирович ИВАКИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1954.8.13.

Születési hely: Perevalszk (Luhanszki terület), Ukrajna

Korábban az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság belügyminisztere”, és e minőségében felelős az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság kormányának” szeparatista kormányzati tevékenységeiért.

2014.7.12.

70.

Igor PLOTNITSKY

Igor Venediktovich PLOTNITSKII

(Игорь Венедиктович ПЛОТНИЦКИЙ)

Ihor (Igor) Venedyktovych PLOTNYTSKYY

(Iгор Венедиктович ПЛОТНИЦЬКИЙ)

Nem: férfi

Születési idő: 1964.6.24. vagy 1964.6.25. vagy 1964.6.26.

Születési hely: Luhanszk (esetleg Kelmenci, Csernyivci terület), Ukrajna

Korábban az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „védelmi minisztere” és úgynevezett „elnöke”, és e minőségében felelős az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság kormányának” szeparatista „kormányzati” tevékenységeiért.

Korábban az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaságnak” a minszki megállapodások végrehajtásáért felelős különmegbízottja.

2014.7.12.

71.

Nikolay Ivanovich KOZITSYN

(Николай Иванович КОЗИЦЫН)

Nem: férfi

Születési idő: 1956.6.20. vagy 1956.10.6.

Születési hely: Dzerzsinszk (Donecki terület), Ukrajna

A kozák haderők parancsnoka.

Felelős a szeparatisták által az ukrán kormányerők ellen Kelet-Ukrajnában vívott harcok irányításáért.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.7.12.

▼M14 —————

▼M33

73.

Mikhail Efimovich FRADKOV

(Михаил Ефимович ФРАДКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1950.9.1.

Születési hely: Kurumocs, Kujbisevi terület, Oroszországi Föderáció

Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának korábbi állandó tagja; az Oroszországi Föderáció Külügyi Hírszerző Szolgálatának korábbi igazgatója. A biztonsági kérdésekben tanácsadással szolgáló és koordinációt folytató Biztonsági Tanács tagjaként részt vett az orosz kormány azon politikai döntéseinek kialakításában, amelyek veszélyeztetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2017. január 4-től az orosz Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója. Emellett az Almaz-Antey vállalat igazgatótanácsának elnöke.

Továbbra is aktívan támogat szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.7.25.

74.

Nikolai Platonovich PATRUSHEV

(Николай Платонович ПАТРУШЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1951.7.11.

Születési hely: Leningrád, Szovjetunió (Szentpétervár, Orosz Föderáció).

Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának állandó tagja. A biztonsági kérdésekben tanácsadással szolgáló és koordinációt folytató Biztonsági Tanács tagjaként részt vett az orosz kormány azon politikai döntéseinek kialakításában, amelyek veszélyeztetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2014.7.25.

75.

Aleksandr Vasilievich BORTNIKOV

(Александр Васильевич БОРТНИКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1951.11.15.

Születési hely: Perm, Oroszországi Föderáció

Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának állandó tagja, az Oroszországi Föderáció Külügyi Hírszerző Szolgálatának igazgatója. A biztonsági kérdésekben tanácsadással szolgáló és koordinációt folytató Biztonsági Tanács tagjaként részt vett az orosz kormány azon politikai döntéseinek kialakításában, amelyek veszélyeztetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2014.7.25.

▼M34

76.

Rashid Gumarovich NURGALIEV

(Рашид Гумарович НУРГАЛИЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1956.10.8.

Születési hely: Zhetikara, Kazakh Soviet Socialist Republic (jelenleg: Kazakhstan)

Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának (Security Council of the Russian Federation) tagja és helyettes titkára. A biztonsági kérdésekben tanácsadással szolgáló és koordinációt folytató Biztonsági Tanács tagjaként részt vett az orosz kormány azon politikai döntéseinek kialakításában, amelyek veszélyeztetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2014.7.25.

▼M33

77.

Boris Vyacheslavovich GRYZLOV

(Борис Вячеславович ГРЫЗЛОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1950.12.15.

Születési hely: Vlagyivosztok, Oroszországi Föderáció

Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának korábbi állandó tagja. A biztonsági kérdésekben tanácsadással szolgáló és koordinációt folytató Biztonsági Tanács tagjaként részt vett az orosz kormány azon politikai döntéseinek kialakításában, amelyek veszélyeztetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

Továbbra is az Egységes Oroszország párt Legfelsőbb Tanácsának elnöke.

A Tactical Raissiles Corporation JSC állami tulajdonú vállalat igazgatótanácsának elnöke.

2014.7.25.

78.

Sergei Orestovich BESEDA

(Сергей Орестович БЕСЕДА)

Nem. férfi

Születési idő: 1954.5.17.

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálatának (FSZB) parancsnoka (Ötödik Csoportfőnökség).

Az FSZB magas rangú tisztjeként (vezérezredes) olyan szolgálat élén áll, mely a hírszerzési műveletek és a nemzetközi tevékenységek felügyeletéért felel.

2014.7.25.

▼M37

79.

Mikhail Vladimirovich DEGTYARYOV/DEGTYAREV

(Михаил Владимирович ДЕГТЯРËВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1981.7.10.

Születési hely: Kuibyshev (Samara), Russian Federation

Az Állami Duma (State Duma) korábbi tagja.

A Duma tagjaként Moszkvában bejelentette az el nem ismert, úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” („Donetsk People’s Republic”) „de facto nagykövetségének” felavatását. Hozzájárul az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy veszélyeztető intézkedésekhez.

Az orosz Állami Duma testnevelés-, sport- és ifjúságügyi bizottságának (State Duma Committee on Physical Education, Sport and Youth Affairs) korábbi elnöke.

2020. július 20. óta a Habarovszki határterület (Khabarovsk Krai) megbízott kormányzója.

2021. február 6. óta az Oroszországi Liberális Demokrata Párt (Liberal Democratic Party of Russia) regionális szervezetének koordinátora.

2014.7.25.

▼M33

80.

Ramzan Akhmadovitch KADYROV

(Рамзан Ахматович КАДЫРОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1976.10.5.

Születési hely: Centaroj, Csecsenföld, Oroszországi Föderáció

A Csecsen Köztársaság elnöke. Kadyrov nyilatkozataiban többször a Krím törvénytelen annektálása és az ukrajnai fegyveres felkelés mellett foglalt állást. Többek között 2014. június 14-én kijelentette, hogy „kész mindent megtenni a Krím újjászületéséért”. Ennek kapcsán a Krím törvénytelen annektálásához nyújtott támogatásáért a „Krím Autonóm Köztársaság” ideiglenes vezetőjétől megkapta „A Krím felszabadításáért” járó kitüntetést. Ezenfelül 2014. június 1-jén kijelentette, hogy kérésre kész 74 000 csecsen önkéntest küldeni Ukrajnába.

2014.7.25.

81.

Alexander Nikolayevich TKACHYOV

(Александр Николаевич ТКАЧËВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1960.12.23.

Születési hely: Viszelki, Krasznodári terület, Oroszországi Föderáció

Korábban a Krasznodári terület kormányzója.

A Krím jogellenes annektálásához nyújtott támogatásáért a „Krím Autonóm Köztársaság” ideiglenes vezetőjétől megkapta „A Krím felszabadításáért” járó kitüntetést. Ennek alkalmával a „Krím Autonóm Köztársaság” ideiglenes vezetője elmondta, hogy Tkachyov az elsők között biztosította támogatásáról a Krím új „vezetését”.

Az Oroszországi Föderáció korábbi mezőgazdasági minisztere.

2014.7.25.

82.

Pavel Yurievich GUBAREV

(Павел Юрьевич ГУБАРЕВ)

Pavlo Yuriyovich GUBARIEV (HUBARIEV)

(Павло Юрiйович ГУБАРЄВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1983.2.10. (vagy 1983.3.10.)

Születési hely: Szeverodoneck, Ukrajna

A „Donyecki Népköztársaság” önjelölt vezetőinek egyike. Orosz beavatkozásért folyamodott Ukrajna keleti részében, többek között orosz békefenntartó erők telepítése révén. Kapcsolatban állt Igor Strelkovval/Girkinnel, aki az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy veszélyeztető intézkedésekért felelős. Gubarev felelt a szakadárok fegyveres erőibe való toborzásért.

Továbbá Doneckben oroszbarát erők segítségével átvette a regionális kormányzati épület feletti irányítást, valamint önmagát „népi kormányzónak” kiáltotta ki.

Annak ellenére, hogy Ukrajna területi integritásának veszélyeztetése miatt letartóztatták, majd szabadon bocsátották, folyamatosan prominens szerepet játszott a szakadárok tevékenységeiben, ezzel aláásva Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2014.7.25.

83.

Ekaterina Yurievna GUBAREVA

(Екатерина Юрьевна ГУБАРЕВА),

Kateryna Yuriyivna GUBARIEVA (HUBARIEVA)

(Катерина Юрiївна ГУБАРЄВА)

Nem: nő

Születési idő: 1983.7.5. vagy 1983.3.10.

Születési hely: Kahovka (Herszoni terület), Ukrajna

Korábbi úgynevezett „külügyminiszteri” minőségében felelős volt az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” védelméért, ezzel aláásva Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljárt, támogatta az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó intézkedéseket és politikákat. Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

A „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” korábbi tagja (2018 novemberéig).

2014.7.25.

▼M37

84.

Fyodor Dmitrievich BEREZIN

(Фëдор Дмитриевич БЕРЕЗИН)

Fedir Dmytrovych BEREZIN

(Федiр Дмитрович БЕРЕЗIН)

Nem: férfi

Születési idő: 1960.2.7.

Születési hely: Donetsk, Ukraine

Korábban az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” („Donetsk People’s Republic”) úgynevezett „helyettes védelmi minisztere”. Kapcsolatban áll Igor Strelkovval/Girkinnel, akit felelősség terhel Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy veszélyeztető intézkedésekért. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljárt, Fyodor Dmitrievich Berezin támogatta az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó intézkedéseket és politikákat. Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket, illetve politikákat. A Donyecki Népköztársaság (DNR) Írószövetsége (Writers’ Union) igazgatóságának jelenlegi elnöke és a DNR Népi Tanácsának (People’s Council) helyettes vezetője.

2014.7.25.

▼M33

85.

Valery Vladimirovich KAUROV

(Валерий Владимирович КАУРОВ)

Valeriy Volodymyrovych KAUROV

(Валерiй Володимирович КАУРОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1956.4.2.

Születési hely: Odessza, Ukrajna

Az úgynevezett „Novorosszija Köztársaság” önjelölt „elnöke”. Felkérte Oroszországot, hogy telepítsen fegyveres csapatokat Ukrajnába. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, támogatja az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó intézkedéseket és politikákat.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.7.25.

▼M34

86.

Serhii Anatoliyovych ZDRILIUK (más néven: Abwehr)

(Сергей Анатольевич ЗДРИЛЮК)

(Сергiй Анатолiйович ЗДРИЛЮК)

Nem: férfi

Születési idő: 1972.6.23. (vagy 1972.7.23.)

Születési hely: Frontovka village, Vinnytsia region, Ukraine

Igor Strelkov/Girkin magas rangú asszisztense; Strelkovot/Girkint felelősség terheli az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy veszélyeztető intézkedésekért. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, Zdriliuk támogatja az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó intézkedéseket és politikákat.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.7.25.

87.

Vladimir ANTYUFEYEV (más néven: Vladimir SHEVTSOV, Vladimir Iurievici ANTIUFEEV, Vladimir Gheorghievici ALEXANDROV, Vadim Gheorghievici SHEVTSOV)

(Владимир АНТЮФЕЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1951.2.19.

Születési hely: Novosibirsk, Russian Federation

Volt „állambiztonsági miniszter” a Dnyeszter-melléki szakadár területen. A „Donyecki Népköztársaság” biztonságért és bűnüldözésért felelős korábbi miniszterelnök-helyettese. E minőségében felelős volt az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „kormányának” szakadár „kormányzati” tevékenységeiért.

A „United Engine Corporation” állami tulajdonú vállalat igazgatótanácsának tagja és főigazgató-helyettese, valamint az állami tulajdonú, Fjodor Korotkovról elnevezett „JSC Research and Production Enterprise »Temp«” vállalat igazgatótanácsának tagja.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.7.25.

▼M33

88.

Alexey Alexeyevich GROMOV

(Алексей Алексеевич ГРОМОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1960.5.31.

Születési hely: Zagorszk (Szergijev Poszad), Oroszországi Föderáció

Az elnöki hivatal első vezetőhelyetteseként az orosz médiaszolgáltatókat arra utasította, hogy az ukrajnai szakadárok és a Krím annektálása mellett foglaljanak állást, ezzel támogatva Kelet-Ukrajna destabilizálását és a Krím annektálását.

2014.7.30.

89.

Oksana TCHIGRINA,

Oksana Aleksandrovna CHIGRINA (CHYHRYNA)

(Оксана Александровна ЧИГРИНА)

Nem: nő

Születési idő: vélhetően 1981.7.23.

Az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „kormányának” korábbi szóvivője, aki nyilatkozataiban indokokkal szolgált többek között egy ukrán harci repülőgép lelövése, túszejtések, valamint az illegális fegyveres csoportok harci tevékenységei mellett, aminek következtében aláásta Ukrajna területi integritását, szuverenitását és egységét.

A „Luhanszki Népköztársaság” sajtószolgálatának korábbi szóvivője.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.7.30.

90.

Boris Alekseevich LITVINOV

(Борис Алексеевич ЛИТВИНОВ)

Borys Oleksiyovych LYTVYNOV

(Борис Олексiйович ЛИТВИНОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1954.1.13.

Születési hely: Dzerzsinszk (Donecki terület), Ukrajna

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” volt tagja, továbbá az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Legfelsőbb Tanácsának” korábbi elnöke. Ő volt a kezdeményezője azoknak a politikai lépéseknek és azon illegitim népszavazás megszervezésének, amelyek következtében kikiáltották az úgynevezett „Donyecki Népköztársaságot”, ami Ukrajna területi integritása, szuverenitása és egysége megsértésének minősül. Továbbra is aktívan támogat szeparatista tevékenységeket vagy politikákat. Jelenleg a „Donyecki Népköztársaság” kommunista pártjának vezetője.

2014.7.30.

91.

Sergey Vadimovich ABISOV

(Сергей Вадимович АБИСОВ)

Sergiy (Serhiy) Vadymovych ABISOV

(Сергiй Вадимович АБIСОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1967.11.27.

Születési hely: Szimferopol, Krím félsziget, Ukrajna

Elfogadta, hogy Oroszország elnöke 2014. május 5-én (a 301. sz. kormányrendelettel) a „Krími Köztársaság” úgynevezett „belügyminiszterévé” nevezze ki. Úgynevezett „belügyminiszteri” minőségében aláásta Ukrajna területi integritását, szuverenitását és egységét.

2018 júniusában felmentették az úgynevezett „krími köztársasági belügyminiszter” tisztségéből. Az úgynevezett „Krími Köztársaság” minisztertanácsa „elnökének” tanácsadója.

2014.7.30.

▼M34

92.

Arkady Romanovich ROTENBERG,

Arkadii Romanovich ROTENBERG

(Аркадий Романович РОТЕНБЕРГ)

Nem: férfi

Születési idő: 1951.12.15.

Születési hely: Leningrad, USSR (St. Petersburg, Russian Federation)

Arkady Rotenberg prominens orosz üzletember, aki közeli személyes kapcsolatban áll Putyin elnökkel. 2014 márciusa óta több mint 7 milliárd dollár értékű állami szerződést ítéltek oda Rotenbergnek, illetve vállalatainak. 2015-ben a szerződések értékét tekintve Rotenberg az első helyen állt a kormányzati szerződések éves jegyzékében, miután 555 milliárd rubel értékben nyert el szerződéseket az orosz kormánytól. Ezek közül sokat hivatalos versenytárgyalás nélkül ítéltek oda. 2015. január 30-án Dmitry Medvedev miniszterelnök aláírta azt a rendeletet, amelyben Rotenberg Stroygazmontazh nevű vállalatának ítélték az Oroszországot a jogellenesen annektált „Krími Autonóm Köztársasággal” összekötő Kercsi-szorosi híd megépítésére vonatkozó állami szerződést.

2014.7.30.

 

 

 

E szerződések nyomán Rotenberg a Krím annektálásáért, illetve Ukrajna keleti részének destabilizálásáért felelős orosz döntéshozók által nyújtott előnyökhöz jutott.

Rotenberg a Stroygazmontazh vállalat korábbi tulajdonosa. Ez a vállalat nyerte el az Oroszországot a jogellenesen annektált „Krími Autonóm Köztársasággal” összekötő Kercsi-szorosi híd megépítésére vonatkozó állami szerződést, megszilárdítva ezzel a Krím integrálását az Oroszországi Föderációba, ami pedig fokozottan aláássa Ukrajna területi integritását. Hasonlóképpen, 2017 januárjában a Stroygazmontazh 17 milliárd rubel értékű állami szerződéshez jutott a Kercsi-szorosi hídon futó vasútvonal megépítésére vonatkozóan, ami szintén fokozottan aláássa Ukrajna területi integritását.

 

 

 

 

Két olyan vállalat, a Mostotrest és a Stroygazmontazh tulajdonosa, amelyek az Ukrajna szuverenitását aláásó tevékenységeik miatt szerepelnek a jegyzékben (e mellékletben a 43. és a 46. szervezet).

A Kercsi-szorosi híd megépítésében vállalt szerepéért 2020 márciusában megkapta az Oroszországi Föderáció „Munka Hőse” állami érdemrendjét.

Azon Prosvescheniye kiadó igazgatótanácsának elnöke, amely elsődleges végrehajtója volt az „Oroszország gyermekeihez: Lakcímed – Krím” elnevezésű projektnek, amely egy annak érdekében indított PR-kampány, hogy a krími gyermekeket meggyőzzék: immár Oroszországban élő orosz állampolgárok, és amely így támogatta a Krím integrálására irányuló orosz kormánypolitikát.

 

▼M33

93.

Konstantin Valerevich MALOFEEV

(Константин Валерьевич МАЛОФЕЕВ)

Nem. férfi

Születési idő: 1974.7.3.

Születési hely: Puscsinó, Moszkvai terület, Oroszországi Föderáció

Malofeev szoros kapcsolatban áll kelet-ukrajnai és krími szakadárokkal. A „Donyecki Népköztársaság” egykori úgynevezett „miniszterelnökének”, Borodainak az egykori munkaadója; a Krím annektálásának folyamata során találkozott Aksyonovval, az úgynevezett „Krími Köztársaság” úgynevezett „miniszterelnökével”. Az ukrán kormány nyomozást indított ellene a szakadároknak anyagi és pénzügyi eszközökkel nyújtott állítólagos támogatása miatt. Ezenfelül számos nyilvános nyilatkozatban támogatta a Krím annektálását és Ukrajna Oroszországba való integrálását. 2014 júniusában kijelentette: „Egész Ukrajnát nem lehet Oroszországba integrálni. De a keleti részét talán.”

Következésképpen Malofeev támogatja Kelet-Ukrajna destabilizálását.

2014.7.30.

94.

Yuriy Valentinovich KOVALCHUK

(Юрий Валентинович КОВАЛЬЧУК)

Nem: férfi

Születési idő: 1951.7.25.

Születési hely: Leningrád, Szovjetunió (Szentpétervár, Oroszországi Föderáció).

Kovalchuk régóta kapcsolatban áll Putyin elnökkel. Az úgynevezett Ozero Dacha társalapítója; ez a társaság befolyásos személyek gyülekezete Putyin elnök körül.

Hasznot húz az orosz döntéshozókhoz fűződő kapcsolataiból. Ő a Bank Rossiya elnöke és legnagyobb részvényese (2013-ban mintegy 38 %-ban annak tulajdonosa), mely bankot az Oroszországi Föderáció magas rangú tisztviselői személyi bankjának tartják. A Krím jogellenes annektálása óta a Bank Rossiya több fiókot nyitott a Krímben és Szevasztopolban, megszilárdítva ezzel e területeknek az Oroszországi Föderációba való integrálását.

Ezenfelül a Bank Rossiya jelentős részesedéssel rendelkezik a National MEDIA Groupban, amely azokat a televíziócsatornákat irányítja, amelyek aktívan támogatják az orosz kormány Ukrajnát destabilizáló intézkedéseit.

2014.7.30.

▼M36

95.

Nikolay Terentievich SHAMALOV (Николай Терентьевич ШАМАЛОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1950.1.24.

Születési hely: Moscow, Russian Federation

Shamalov régóta kapcsolatban áll Putyin elnökkel. Az úgynevezett Ozero Dacha társalapítója; ez a társaság befolyásos személyek gyülekezete Putyin elnök körül.

Hasznot húz az orosz döntéshozókhoz fűződő kapcsolataiból. Ő a Bank Rossiya második legnagyobb részvényese (2013-ban mintegy 10 %-os tulajdoni hányaddal rendelkezett), mely bankot az Oroszországi Föderáció magas rangú tisztviselői személyi bankjának tartják. A Krím jogellenes annektálása óta a Bank Rossiya több fiókot nyitott a Krímben és Szevasztopolban, megszilárdítva ezzel e területeknek az Oroszországi Föderációba való integrálását.

Ezenfelül a Bank Rossiya jelentős részesedéssel rendelkezik a National MEDIA Groupban, amely azokat a televíziócsatornákat irányítja, amelyek aktívan támogatják az orosz kormány Ukrajnát destabilizáló intézkedéseit.

2014.7.30.

▼M29 —————

▼M34

97.

Vladimir Petrovich KONONOV (más néven: „Tsar”)

(Владимир Петрович КОНОНОВ)

Volodymyr Petrovych KONONOV

(Володимир Петрович КОНОНОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1974.10.14.

Születési hely: Gorskoe, Luhansk oblast, Ukraine

2014. augusztus 14-én Igor Strelkov/Girkin helyébe lépett mint a „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „védelmi minisztere”. Értesülések szerint 2014. április óta vezeti szakadár fegyveresek egy különítményét Doneckben, és ígéretet tett arra, hogy stratégiai feladatként visszaszorítja az Ukrajna által elkövetett katonai agressziót. Kononov tehát olyan tevékenységeket és politikákat támogat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2018 szeptemberében felmentették úgynevezett „védelmi miniszteri” tisztségéből.

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság elnökének” irányítása alatt a Nyugállományú Katonák Szociális Ellátásáért és a Hazafias Nevelésért felelős Igazgatóság (Directorate for Social Assistance to Retired Servicemen and Patriotic Education) vezetője.

2014.9.12.

▼M33

98.

Miroslav Vladimirovich RUDENKO

(Мирослав Владимирович РУДЕНКО)

Myroslav Volodymyrovych RUDENKO

(Мирослав Володимирович РУДЕНКО)

Nem: férfi

Születési idő: 1983.1.21.

Születési hely: Debalceve, Ukrajna

Kapcsolatban áll a „Donyec-medencei Népi Milíciával”. Kijelentette többek között, hogy harcolni fognak az ország többi részén is. Rudenko tehát olyan tevékenységeket és politikákat támogat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét. A „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Nemzeti Tanácsának” tagja.

2014.9.12.

▼M18 —————

▼M34

100.

Andrey Yurevich PINCHUK

(Андрей Юрьевич ПИНЧУК)

Andriy Yuriyovych PINCHUK

(Андрiй Юрiйович ПIНЧУК)

Nem: férfi

Lehetséges születési idő: 1977.12.27.

Születési hely: Tiraspol, Republic of Moldova

Korábban az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság”„állambiztonsági minisztere”. Kapcsolatban áll Vladimir Antyufeyevvel, akit felelősség terhelt az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság kormánya” által folytatott szeparatista „kormányzati” tevékenységekért. Pinchuk tehát olyan tevékenységeket és politikákat támogat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét. Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat. A „Donyec-medencei önkéntesek szövetsége” („Union of Donbas volunteers”) parancsnoki tanácsának ügyvezető igazgatója és elnöke.

2014.9.12.

101.

Oleg Vladimirovich BEREZA

(Олег Владимирович Берëза)

Nem: férfi

Születési idő: 1977.3.1.

Születési hely: Frunze, Slobodzia district, Republic of Moldova

Korábban a „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „belügyminisztere”. Kapcsolatban áll Vladimir Antyufeyevvel, akit felelősség terhelt az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság kormánya” által folytatott szeparatista „kormányzati” tevékenységekért. Bereza tehát olyan tevékenységeket és politikákat támogat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2014.9.12.

▼M33

102.

Andrei Nikolaevich RODKIN

(Андрей Николаевич РОДКИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1976.9.23.

Születési hely: Moszkva, Orosz Föderáció

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” korábbi moszkvai képviselője. Nyilatkozataiban többek között arról beszélt, hogy a milíciák készen állnak gerillaháborút folytatni, valamint kijelentette, hogy a milíciák lefoglalták az ukrán fegyveres erők egyes fegyverrendszereit. Rodkin tehát olyan tevékenységeket és politikákat támogatott, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

A „Donyec-medencei önkéntesek szövetségének” egyik korábbi vezetője.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.9.12.

103.

Aleksandr Akimovich KARAMAN

(Александр Акимович КАРАМАН)

Alexandru CARAMAN

Nem: férfi

Születési idő: 1956.7.26.

Születési hely: Cioburciu (Csöbörcsök), Slobozia körzet, Moldovai Köztársaság

Korábban a „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „szociális ügyekért felelős miniszterelnök-helyettese”. Kapcsolatban áll Vladimir Antyufeyevvel, akit felelősség terhelt az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság kormánya” által folytatott szeparatista „kormányzati” tevékenységekért. Karaman tehát olyan tevékenységeket és politikákat támogatott, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét. Dmitry Rogozinnak, Oroszország korábbi miniszterelnök-helyettesének pártfogoltja. A „Donyecki Népköztársaság”„minisztertanácsának” korábbi igazgatási vezetője.

2017 márciusáig az úgynevezett „Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaság” úgynevezett „elnökének teljhatalmú képviselője” az Oroszországi Föderációban.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.9.12.

104.

Georgiy L'vovich MURADOV

(Георгий Львович МУРАДОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1954.11.19.

Születési hely: Kocsmesz, Komi Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság (jelenleg Orosz Föderáció)

A Krím úgynevezett „miniszterelnök-helyettese” és Putyin elnök teljhatalmú képviselője a Krímben. Muradov fontos szerepet játszott a Krím jogellenes annektálását követően a Krím feletti orosz intézményi ellenőrzés megszilárdításában. Tehát olyan tevékenységeket és politikákat támogatott, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2014.9.12.

105.

Mikhail Sergeyevich SHEREMET

(Михаил Сергеевич ШЕРЕМЕТ)

Mykhaylo Serhiyovych SHEREMET

(Михайло Сергiйович ШЕРЕМЕТ)

Nem: férfi

Születési idő: 1971.5.23.

Születési hely: Dzsankoj, Ukrajna

Az Állami Dumának a jogellenesen annektált „Krími Autonóm Köztársaságból” választott tagja.

Korábban a Krím úgynevezett „első miniszterelnök-helyettese”. Sheremet kulcsszerepet játszott az Oroszországgal való egyesülésről március 16-án a Krímben tartott népszavazás megszervezésében és lebonyolításában. A jelentések szerint a népszavazás idején Sheremet volt a Moszkva-barát krími „önvédelmi erők” parancsnoka. Tehát olyan tevékenységeket és politikákat támogat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2016. szeptember 18-án a Duma tagjává választották mint a jogellenesen annektált Krím félszigetről érkező képviselőt.

2014.9.12.

106.

Yuri Leonidovich VOROBIOV

(Юрий Леонидович ВОРОБЬЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1948.2.2.

Születési hely: Krasznojarszk, Orosz Föderáció

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsának alelnöke. 2014. március 1-jén a Szövetségi Tanácsban nyilvánosan kijelentette, hogy támogatja az orosz haderők Ukrajnába telepítését. Ezt követően a kapcsolódó rendelet mellett szavazott.

2014.9.12.

107.

Vladimir Volfovich ZHIRINOVSKY

(Владимир Вольфович ЖИРИНОВСКИ)

Nem: férfi

Születési idő: 1946.4.25.

Születési hely: Alma-Ata, Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság (jelenleg Kazahsztán)

Az Állami Duma Tanácsának tagja; az LDPR párt vezetője. Aktívan támogatta orosz fegyveres erők ukrajnai bevetését és a Krím annektálását. Aktívan szorgalmazta Ukrajna felosztását. Az LDPR párt elnökeként megállapodást írt alá az úgynevezett „Donyecki Népköztársasággal”.

2014.9.12.

▼M37

108.

Vladimir Abdualiyevich VASILYEV

(Владимир Абдуалиевич ВАСИЛЬЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1949.8.11.

Születési hely: Klin, Moscow Region, Russian Federation

Az Állami Duma (State Duma) korábbi alelnöke. 2014. március 20-án a szövetségi alkotmánytörvény tervezete mellett szavazott, amelynek tárgya a „Krími Köztársaságnak” az Oroszországi Föderációba való integrálása, valamint az Oroszországi Föderáción belüli új szövetségi szubjektumoknak – a „Krími Köztársaságnak” és a szövetségi jelentőségű Szevasztopol városának – a létrehozása volt.

A Dagesztáni Köztársaság korábbi vezetője.

2020. október 5-től az Oroszországi Föderáció elnökének tanácsadója.

2014.9.12.

▼M34

109.

Viktor Petrovich VODOLATSKY

(Виктор Петрович ВОДОЛАЦКИЙ)

Nem: férfi

Születési idő: 1957.8.19.

Születési hely: Stefanidin Dar, Rostov region, Russian Federation

Az Oroszországi és Külföldi Kozák Erők Uniójának (Union of the Russian and Foreign Cossack Forces) korábbi elnöke („ataman”). Az Állami Duma (State Duma) tagja. A Duma FÁK-országokkal, az eurázsiai integrációval, valamint a honfitársakkal fenntartott kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának (Committee for CIS affairs, Eurasian integration and relations with compatriots) alelnöke.

Támogatta a Krím annektálását, és elismerte, hogy az oroszországi kozákok a Moszkva által támogatott szakadárok oldalán tevékenyen részt vettek az ukrajnai konfliktusban. 2014. március 20-án a szövetségi alkotmánytörvény tervezete mellett szavazott, amelynek tárgya a „Krími Köztársaságnak” az Oroszországi Föderációba való integrálása, valamint az Oroszországi Föderáción belüli új szövetségi elemeknek – a „Krími Köztársaságnak” és a szövetségi státusú Szevasztopol városának – a létrehozása volt.

2014.9.12.

▼M33

110.

Leonid Ivanovich KALASHNIKOV

(Леонид Иванович КАЛАШНИКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1960.8.6.

Születési hely: Sztepnoj Dvorec, Oroszországi Föderáció

Korábban az Állami Duma Külügyi Bizottságának első elnökhelyettese. 2014. március 20-án a szövetségi alkotmánytörvény tervezete mellett szavazott, amelynek tárgya a „Krími Köztársaságnak” az Oroszországi Föderációba való integrálása, valamint az Oroszországi Föderáción belüli új szövetségi elemeknek – a „Krími Köztársaságnak” és a szövetségi státusú Szevasztopol városának – a létrehozása volt.

Jelenleg az orosz Állami Duma FÁK-országokkal, az eurázsiai integrációval, valamint a külföldön élő honfitársakkal fenntartott kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának elnöke.

2014.9.12.

▼M37

111.

Vladimir Stepanovich NIKITIN

(Владимир Степанович НИКИТИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1948.4.5.

Születési hely: Opochka, Russian Federation

Az Állami Duma (State Duma) korábbi tagja, valamint az Állami Duma FÁK-országokkal fennálló kapcsolatokkal, az eurázsiai integrációval és a külföldön élő honfitársakkal fenntartott kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának (Committee for CIS Affairs, Eurasian Integration and Relations with Compatriots) korábbi első elnökhelyettese. 2014. március 20-án a szövetségi alkotmánytörvény tervezete mellett szavazott, amelynek tárgya a „Krími Köztársaságnak” az Oroszországi Föderációba való integrálása, valamint az Oroszországi Föderáción belüli új szövetségi szubjektumoknak – a „Krími Köztársaságnak” és a szövetségi jelentőségű Szevasztopol városának – a létrehozása volt.

Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja (Communist Party of the Russian Federation) Központi Bizottsága elnökségének tagja.

Az „Orosz Egység” („Russian Concord”) összorosz népi mozgalom vezetője, amelynek célja egy egységes orosz civilizáció létrehozása, valamint Oroszország helyzetének megerősítése a volt szovjet térségben és a FÁK-ban.

2014.9.12.

▼M33

112.

Oleg Vladimirovich LEBEDEV

(Олег Владимирович ЛЕБЕДЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1964.3.21.

Születési hely: Rudnij, Kosztanaji terület, Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság (jelenleg Kazahsztán)

Az Állami Duma volt tagja, valamint az Állami Dumának a FÁK-országokkal fennálló kapcsolatokkal, az eurázsiai integrációval és a külföldön élő honfitársakkal fenntartott kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának egykori első elnökhelyettese. 2014. március 20-án a szövetségi alkotmánytörvény tervezete mellett szavazott, amelynek tárgya a „Krími Köztársaságnak” az Oroszországi Föderációba való integrálása, valamint az Oroszországi Föderáción belüli új szövetségi elemeknek – a „Krími Köztársaságnak” és a szövetségi státusú Szevasztopol városának – a létrehozása volt.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista politikákat.

2014.9.12.

113.

Ivan Ivanovich MELNIKOV

(Иван Иванович МЕЛЬНИКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1950.8.7.

Születési hely: Bogorogyick, Orosz Föderáció

Az Állami Duma első alelnöke. 2014. március 20-án a szövetségi alkotmánytörvény tervezete mellett szavazott, amelynek tárgya a „Krími Köztársaságnak” az Oroszországi Föderációba való integrálása, valamint az Oroszországi Föderáción belüli új szövetségi elemeknek – a „Krími Köztársaságnak” és a szövetségi státusú Szevasztopol városának – a létrehozása volt.

2014.9.12.

114.

Igor Vladimirovich LEBEDEV

(Игорь Владимирович ЛЕБЕДЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1972.9.27.

Születési hely: Moszkva, Oroszországi Föderáció

Az Állami Duma alelnöke. 2014. március 20-án a szövetségi alkotmánytörvény tervezete mellett szavazott, amelynek tárgya a „Krími Köztársaságnak” az Oroszországi Föderációba való integrálása, valamint az Oroszországi Föderáción belüli új szövetségi elemeknek – a „Krími Köztársaságnak” és a szövetségi státusú Szevasztopol városának – a létrehozása volt.

2014.9.12.

115.

Nikolai Vladimirovich LEVICHEV

(Николай Владимирович ЛЕВИЧЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1953.5.28.

Születési hely: Puskin, Oroszországi Föderáció

Az Állami Duma korábbi tagja. Az Állami Duma korábbi alelnöke. 2014. március 20-án a szövetségi alkotmánytörvény tervezete mellett szavazott, amelynek tárgya a „Krími Köztársaságnak” az Oroszországi Föderációba való integrálása, valamint az Oroszországi Föderáción belüli új szövetségi elemeknek – a „Krími Köztársaságnak” és a szövetségi státusú Szevasztopol városának – a létrehozása volt.

Jelenleg a Központi Választási Bizottság tagja.

2014.9.12.

116.

Svetlana Sergeevna ZHUROVA

(Светлана Сергеевна ЖУРОВА)

Nem: nő

Születési idő: 1972.1.7.

Születési hely: Pavlovo, Oroszországi Föderáció

Az Állami Duma Külügyi Bizottságának első elnökhelyettese. 2014. március 20-án a szövetségi alkotmánytörvény tervezete mellett szavazott, amelynek tárgya a „Krími Köztársaságnak” az Oroszországi Föderációba való integrálása, valamint az Oroszországi Föderáción belüli új szövetségi elemeknek – a „Krími Köztársaságnak” és a szövetségi státusú Szevasztopol városának – a létrehozása volt.

2014.9.12.

117.

Aleksey Vasilevich NAUMETS

(Алексей Васильевич HAУМЕЦ)

Nem: férfi

Születési idő: 1968.2.11.

Az orosz hadsereg vezérőrnagya. A légierő 76-ik hadosztályának korábbi parancsnoka, amely aktív volt az orosz katonai jelenlétben Ukrajna területén, elsősorban a Krím jogellenes annektálása során. 2018 óta a légierő helyettes vezérkari főnöke.

2014.9.12.

118.

Sergey Viktorovich CHEMEZOV

(Сергей Викторович ЧЕМЕЗОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1952.8.20.

Születési hely: Cseremhovo, Irkutszki terület, Oroszországi Föderáció

Sergei Chemezov egyike a Putyin elnökkel közismerten közeli kapcsolatban álló személyeknek. A KGB tisztjeként mindketten Drezdában állomásoztak, és S.V. Chemezov tagja az „Egyesült Oroszország” Legfelsőbb Tanácsának. Az orosz elnökkel fenntartott kapcsolata révén vezető beosztásokat nyert el állami irányítás alatt álló vállalatokban. A Rostec konglomerátum, a vezető orosz, állami tulajdonban lévő, védelmi és ipari termékeket gyártó vállalat elnöke. Az orosz kormány határozata nyomán a Technopromexport, amely a Rostec egyik leányvállalata, erőműveket tervez építeni a Krímben, ezáltal támogatja annak az Oroszországi Föderációba történő integrálását.

Ezen túlmenően, a Rosoboronexport, amely a Rostec egyik leányvállalata, támogatta a védelmi iparágban tevékenykedő krími vállalatoknak az orosz védelmi iparba történő integrálását, megszilárdítva ezzel a Krímnek az Orosz Föderációhoz való jogellenes annektálását.

2014.9.12.

▼M37

119.

Alexander Mikhailovich BABAKOV

(Aлександр Михайлович БАБАКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1963.2.8.

Születési hely: Chisinau, Moldovan SSR (jelenleg: Republic of Moldova)

Az Állami Duma (State Duma) korábbi tagja. Az Állami Duma korábbi képviselője, az Állami Dumán belüli, az Oroszországi Föderáció hadiipari komplexumának a fejlesztését célzó jogalkotási rendelkezésekkel foglalkozó bizottság (State Duma Commission on Legislative Provisions for Development of the Military-Industrial Complex of the Russian Federation) elnöke. Az „Egyesült Oroszország” („United Russia”) prominens tagja, valamint üzletember, aki komoly befektetésekkel rendelkezik Ukrajnában és a Krímben.

2014. március 20-án a szövetségi alkotmánytörvény tervezete mellett szavazott, amelynek tárgya a „Krími Köztársaságnak” az Oroszországi Föderációba való integrálása, valamint az Oroszországi Föderáción belüli új szövetségi szubjektumoknak – a „Krími Köztársaságnak” és a szövetségi jelentőségű Szevasztopol városának – a létrehozása volt.

Jelenleg az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsának (Federation Council of the Russian Federation) tagja. A Külügyi Bizottság (Committee on Foreign Affairs) tagja.

Az „Igazságos Oroszország” („A Just Russia”), az „Igazságért” („For Truth”) és az „Oroszországi Hazafiak” („Patriots of Russia”) politikai pártok összeolvadását követően Alexander Mikhailovich Babakov lett az összeolvadással létrejött szervezet Központi Tanácsa Elnökségének a titkára.

2014.9.12.

▼M36

120.

Sergey Yurievich KOZYAKOV (Сергей Юрьевич КОЗЬЯКОВ) Serhiy Yuriyovych KOZYAKOV (Сергiй Юрiйович КОЗЬЯКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1982.9.29. vagy 1982.9.23.

A „Luhanszki Központi Választási Bizottság” (Luhansk Central Election Commission) egykori úgynevezett „elnökeként” felelős volt a 2014. november 2-i úgynevezett „választások” megszervezéséért a „Luhanszki Népköztársaságban”. Ezek a „választások” sértették az ukrán törvényeket, ezért jogellenesek voltak. 2015 októbere és 2017 decembere között a „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „igazságügyi minisztere” volt.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljárt, valamint hogy megszervezte a jogellenes „választásokat”, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

Luhanszk város közjegyzőinek nyilvántartásában is szerepel.

Szeparatista hatóságokkal együttműködve továbbra is támogatja és legitimálja a szeparatista politikákat.

2014.11.29.

▼M37

121.

Oleg Konstantinovich AKIMOV (más néven: Oleh AKIMOV)

(Олег Константинович АКИМОВ)

Oleh Kostiantynovych AKIMOV

(Олег Костянтинович АКIМОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1981.9.15.

Születési hely: Luhansk, Ukraine

A „Luhanszki Népköztársaság” („Luhansk People’s Republic”) „Nemzeti Tanácsában” („National Council”) a „Luhanszki Gazdasági Unió” („Luhansk Economic Union”) helyettes vezetője. Indult a 2014. november 2-i úgynevezett „választásokon” a „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „elnöki” pozíciójának betöltéséért. Ezek a „választások” sértették az ukrán törvényeket, ezért jogellenesek voltak. Az úgynevezett „Szakszervezetek Szövetségének” („Federation of Trade Union”) korábbi „elnöke”. A „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának” („People’s Council”) tagja.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljár, és azzal, hogy hivatalosan jelöltette magát a jogellenes „választásokon”, aktívan támogatja azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

Aktívan támogatja az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó tevékenységeket és politikákat.

2014.11.29.

▼M34

122.

Larisa Leonidovna AIRAPETYAN (más néven: Larysa AYRAPETYAN, Larisa AIRAPETYAN vagy Larysa AIRAPETYAN)

(született ZHILKO)

(Лариса Леонидовна АЙРАПЕТЯН) (született ЖИЛКО)

(Лариса Леонiдiвна АЙРАПЕТЯН)

Nem: nő

Születési idő: 1970.2.21.

Lehetséges születési hely: Antratsit, Luhansk oblast, Ukraine

Az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” korábbi úgynevezett „egészségügyi minisztere”. Indult a 2014. november 2-i úgynevezett „választásokon” az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság”„elnöki” pozíciójának a betöltéséért.

Ezek a „választások” sértik az ukrán törvényeket, ezért jogellenesek.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljárt, és azzal, hogy hivatalosan jelöltette magát a jogellenes „választásokon”, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.11.29.

▼M33

123.

Yuriy Viktorovich SIVOKONENKO (más néven: Yuriy SIVOKONENKO, Yury SIVOKONENKO, Yury SYVOKONENKO)

(Юрий Викторович СИВОКОНЕНКО)

Nem: férfi

Születési idő: 1957.8.7.

Születési hely: Sztalinó (mai nevén Doneck), Ukrajna

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság”„parlamenti” képviselője, a Donyec-medencei Berkut veteránszövetség elnöke, valamint a „Szabad Donyec-medence” elnevezésű mozgalom tagja. Indult a 2014. november 2-i, úgynevezett „választásokon” az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság”„elnöki” pozíciójának betöltéséért. Ezek a „választások” sértették az ukrán törvényeket, ezért jogellenesek voltak.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljár, és azzal, hogy hivatalosan jelöltette magát a jogellenes „választásokon”, aktívan támogatja azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2014.11.29.

124.

Aleksandr Igorevich KOFMAN (más néven: Oleksandr KOFMAN)

(Александр Игоревич КОФМАН)

(Олександр Iгорович КОФМАН)

Nem: férfi

Születési idő: 1977.8.30.

Születési hely: Makijivka (Donecki terület), Ukrajna

A „Donyecki Népköztársaság”„Parlamentjének” korábbi úgynevezett „külügyminisztere” és úgynevezett „első alelnöke”. Indult a 2014. november 2-i, úgynevezett jogellenes „választásokon” a „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „elnöki” pozíciójának betöltéséért. Ezek a „választások” sértették az ukrán törvényeket, ezért jogellenesek voltak.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljárt, és azzal, hogy hivatalosan jelöltette magát a jogellenes „választásokon”, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához. Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2019 június óta a „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Nyilvános Kamarájának”„elnöke”.

2014.11.29.

125.

Ravil Zakarievich KHALIKOV

(Равиль Закариевич ХАЛИКОВ)

Ravil Zakariyovych KHALIKOV

(Равiль Закарiйович ХАЛIКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1969.2.23.

Születési hely: Bilozerne falu, Romodanovszkij körzet, Szovjetunió (most Oroszországi Föderáció)

A „Donyecki Népköztársaság” korábbi úgynevezett „miniszterelnök-helyettese” és korábbi „főügyésze”.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljárt, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

Jelenleg az Oroszországi Föderáció Vizsgálóbizottsága moszkvai szervezete vezetőjének a „tanácsadója” (GSU SK).

2014.11.29.

▼M31

126.

Dmitry Aleksandrovich SEMYONOV

Dmitrii Aleksandrovich SEMENOV

(Дмитрий Александрович СЕМЕНОВ)

Neme: férfi;

Születési idő: 1977.6.1.

Születési hely: Oroszországi Föderáció

Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság” korábbi „pénzügyekért felelős miniszterelnök-helyettese”.

Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljárt, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

Továbbra is aktív szerepet vállal a „Luganszki Népköztársaság” szeparatista struktúráinak támogatásában.

2014.11.29.

▼M33

127.

Oleg Evgenevich BUGROV

(Олег Евгеньевич БУГРОВ)

Oleh Yevhenovych BUHROV

(Олег Євгенович БУГРОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1969.8.29. vagy 1973.

Születési hely: Szverdlovszk, Luhanszk, Ukrajna

Az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” korábbi „védelmi minisztere”.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljárt, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2014.11.29.

128.

Lesya Mikhaylovna LAPTEVA

(Леся Михайловна ЛАПТЕВА)

Lesya Mykhaylivna LAPTIEVA

(Леся Михайлiвна ЛАПТЄВА)

Nem: nő

Születési idő: 1976.3.11.

Születési hely: Dzsambul, Taraz (Kazahsztán)

Az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” korábbi „oktatási, tudományos, kulturális és vallásügyi minisztere”.

Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljárt, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2014.11.29.

129.

Yevgeniy Eduardovich MIKHAYLOV (más néven: Yevhen Eduardovych MYCHAYLOV)

(Евгений Эдуардович МИХАЙЛОВ)

(Євген Едуардович МИХАЙЛОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1963.3.17.

Születési hely: Arhangelszk, Orosz Föderáció

A „Donyecki Népköztársaság minisztertanácsának” korábbi úgynevezett „minisztere” (kormányzati ügyekért felelős kancelláriavezetője).

Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljárt, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2014.11.29.

▼M37

130.

Ihor Vladymyrovych KOSTENOK (más néven: Igor Vladimirovich KOSTENOK)

(Игорь Владимирович КОСТЕНОК)

Nem: férfi

Születési idő: 1961.3.15.

Születési hely: Vodyanske, Dobropillia Rayon, Donetsk oblast, Ukraine

Водянское, Добропольский район Донецкой области, Украина

A „Donyecki Népköztársaság” („Donetsk People’s Republic”) korábbi úgynevezett „oktatási minisztere”.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljár, aktívan támogatja azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

Jelenleg a Donecki Igazgatási és Közszolgálati Akadémia (Donetsk Academy of Management and Civil Service) munkatársaként tevékenykedik az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság elnökének” irányítása alatt.

2018 szeptembere óta a „G. V. Plekhanov Orosz Közgazdaságtudományi Egyetem” Szövetségi Állami Költségvetési Felsőoktatási Intézet Állami és Települési Közigazgatási Tanszékének professzora.

2014.11.29.

131.

Yevgeniy Vyacheslavovich ORLOV (más néven: Yevhen Vyacheslavovych ORLOV)

(Евгений Вячеславович ОРЛОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1980.5.10. vagy 1983.10.21.

Születési hely: Snezhnoye, Donetsk oblast, Ukraine

г. Снежное, Донецкой области, Украина

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” („Donetsk People’s Republic”) „Nemzeti Tanácsának” („National Council”) korábbi tagja. A „Szabad Donyec-medence” („Free Donbass”) népi mozgalom korábbi elnöke.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljár, aktívan támogatja azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

A Donyecki Népköztársaság Nemzetgyűlése (DNR National Assembly) Ipari és Kereskedelmi Bizottságának (Committee on Industry and Trade) elnökhelyettese.

2014.11.29.

▼M34

132.

Vladyslav Mykolayovych DEYNEGO (más néven: Vladislav Nikolayevich DEYNEGO)

(Владислав Миколайович ДЕЙНЕГО)

(Владислав Николаевич ДЕЙНЕГО)

Nem: férfi

Születési idő: 1964.3.12.

Születési hely: Romny, Sumy oblast, Ukraine

Ромны, Сумская область, Украина

vagy esetleg Gornyatskiy village, Perevalsk district, Luhansk oblast, Ukraine

Az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság Népi Tanácsának” („People’s Council” of the so-called „Luhansk People’s Republic”) korábbi „elnökhelyettese”.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljár, aktívan támogatja azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

Jelenleg az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „külügyminisztere”.

2014.11.29.

▼M15 —————

▼M33

134.

Alexey Yurevich MILCHAKOV, más néven Fritz, Serbian

(Алексей Юрьевич МИЛЬЧАКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1991.4.30.

Születési hely: Szentpétervár, Oroszországi Föderáció

A „Ruszics” egység parancsnoka, mely a kelet-ukrajnai harcokban részt vevő fegyveres szeparatista csoport.

E minőségében aktívan támogatta azokat a tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2015.2.16.

▼M18 —————

▼M21 —————

▼M37

137.

Eduard Aleksandrovich BASURIN

(Эдуард Александрович БАСУРИН)

Eduard Oleksandrovych BASURIN

(Едуард Олександрович БАСУРIН)

Nem: férfi

Születési idő: 1966.6.27.

Születési hely: Donetsk, Ukraine

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” („Donetsk People’s Republic”) „Népi Milíciájának” („People’s Militia”) szóvivője és vezetőhelyettese.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljár, aktívan támogatja azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

A „Donyecki Népköztársaság” (DNR) „Népi Milíciájának” („People’s Militia”) vezetőhelyettese.

2015.2.16.

138.

Alexandr Vasilievich SHUBIN

(Александр Васильевич ШУБИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1972.5.20. vagy 1972.5.30.

Születési hely: Luhansk, Ukraine

A jogellenes, úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” („Luhansk People’s Republic”) korábbi úgynevezett „igazságügyi minisztere”. Az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság”„Központi Választási Bizottságának” („Central Election Commission”) korábbi elnöke.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljár, aktívan támogatja azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2018 júniusában felmentették az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság”„Központi Választási Bizottságának” elnöki tisztségéből.

Bejegyzett közjegyző Luhanszkban.

Továbbra is támogatja és legitimálja a szeparatista politikákat.

2015.2.16.

▼M21 —————

▼M33

140.

Sergey Yurevich IGNATOV (más néven: KUZOVLEV, TAMBOV)

(Сергей Юрьевич ИГНАТОВ, más néven: КУЗОВЛЕВ, ТAMБOB).

Nem: férfi

Születési idő: 1967.1.7.

Születési hely: Micsurinszk, Tambov terület, Oroszországi Föderáció

Мичуринск, Тамбовская область, Российская Федерация

Korábban a „Luhanszki Népköztársaság” népi milíciájának úgynevezett „főparancsnoka”.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljár, aktívan támogatja azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

Az orosz fegyveres erők 8. hadseregének korábbi parancsnoka. Oroszország Déli Katonai Körzetének vezérkari főnöke és első parancsnokhelyettese.

2015.2.16.

▼M34

141.

Ekaterina Vladimirovna GOGIASHVILI (született FILIPPOVA)

(Екатерина Владимировна ГОГИАШВИЛИ – született ФИЛИППОВА)

Kateryna Volodymyrivna GOGIASHVILI (született FILIPPOVA)

(Катерина Володимирiвна ГОГIАШВIЛI – született ФIЛIППОВА)

Nem: nő

Születési idő: 1988.1.20.

Születési hely: Krasnoarmeysk (jelenleg: Pokrovsk), Donetskaya oblast, Ukraine

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” korábbi úgynevezett „igazságügyi minisztere”.

Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljárt, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság Minisztertanácsa” („Council of Ministers of the Donetsk People’s Republic”) munkaszervezési osztályának korábbi igazgatója. Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság”„Ombudsmani” Hivatalának vezetőhelyettese.

2015.2.16.

▼M33

142.

Aleksandr Yurievich TIMOFEEV

(Александр Юрьевич ТИМОФЕЕВ)

Oleksandr Yuriyovych TYMOFEYEV

(Олександр Юрiйович ТИМОФЕЄВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1971.5.15.

Születési hely: Nevinnomisszk, Sztavropol körzet, Oroszországi Föderáció

Невинномысск, Ставропольский край, Российская Федерация

A „Donyecki Népköztársaság” korábbi úgynevezett „adó- és pénzügyminisztere”.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljár, aktívan támogatja azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2018 szeptemberében felmentették úgynevezett „adó- és pénzügyminiszteri” tisztségéből. Továbbra is aktívan támogatja a szeparatista tevékenységeket vagy politikákat.

2015.2.16.

143.

Evgeny Vladimirovich MANUYLOV

(Евгений Владимирович МАНУЙЛОВ)

Yevhen Volodymyrovych MANUYLOV

(Євген Володимирович МАНУЙЛОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1967.1.5.

Születési hely: Baranikovka, Belovodszk körzet, Luhanszki terület, Ukrajna

с. Бараниковка Беловодского района Луганской области, Украина

Az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „pénzügyminisztere”.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljárt, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2015.2.16.

144.

Viktor Vyacheslavovich YATSENKO

(Виктор Вячеславович ЯЦЕНКО)

Viktor Viacheslavovych YATSENKO

(Вiктор В'ячеславович ЯЦЕНКО)

Nem: férfi

Születési idő: 1985.4.22.

Születési hely: Herszon, Ukrajna

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” korábbi úgynevezett „kommunikációs minisztere” (2019 októberéig).

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljár, aktívan támogatja azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2015.2.16.

145.

Olga Igorevna BESEDINA

(Ольга Игоревна БЕСЕДИНА)

Olha Ihorivna BESEDINA

(Ольга Iгорiвна БЕСЕДIНА)

Nem: nő

Születési idő: 1976.12.10.

Születési hely: Luhanszk, Ukrajna

Az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” korábbi úgynevezett „gazdaságfejlesztési és kereskedelmi minisztere”.

Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljárt, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

Korábban a „luhanszki adminisztráció” vezetőjének hivatalában a külgazdasági osztály vezetője.

2015.2.16.

▼M34

146.

Zaur Raufovich ISMAILOV

(Заур Рауфович ИСМАИЛОВ)

Zaur Raufovych ISMAYILOV

(Заур Рауфович IСМАЇЛОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1978.7.25. (vagy 1975.3.23.)

Születési hely: Krasny Luch, Voroshilovgrad, Luhansk region, Ukraine

Az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” korábbi úgynevezett „főügyésze” (2017 októberéig). Jelenleg az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” megbízott úgynevezett „igazságügyi minisztere”.

Azzal, hogy elvállalta e tisztségeket és e minőségben eljár, aktívan támogatja azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2015.2.16.

▼M33

147.

Anatoly Ivanovich ANTONOV

(Анатолий Иванович АНТОНОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1955.5.15.

Születési hely: Omszk, Oroszországi Föderáció

A védelmi miniszter korábbi helyettese, és e minőségében részt vesz az orosz csapatok Ukrajnába való telepítésének támogatásában.

Az orosz Védelmi Minisztérium jelenlegi struktúrájának megfelelően e minőségében részt vett az orosz kormánypolitikák alakításában és végrehajtásában. Ezek a politikák fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2016. december 28-ától korábbi külügyminiszter-helyettes.

Nagyköveti pozícióban van az Oroszországi Föderáció diplomáciai testületében.

2015.2.16.

148.

Arkady Viktorovich BAKHIN

(Аркадий Викторович БАХИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1956.5.8.

Születési hely: Kaunas, Litvánia

A védelmi miniszter korábbi első helyettese (2015. november 17-ig), és e minőségében részt vett az orosz csapatok Ukrajnába való telepítésének támogatásában.

Az orosz Védelmi Minisztérium jelenlegi struktúrájának megfelelően e minőségében részt vesz azon orosz kormánypolitikák alakításában és végrehajtásában, amelyek fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

Jelenleg a Roszatom alkalmazásában áll.

2015.2.16.

149.

Andrei Valeryevich KARTAPOLOV

(Андрей Валерьевич КАРТAПOЛOВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1963.11.9.

Születési hely: volt Német Demokratikus Köztársaság

A Nyugati Katonai Körzet korábbi parancsnoka. Az Oroszországi Föderáció fegyveres erőinek korábbi helyettes vezérkari főnöke és a vezérkaron belül működő fő műveleti osztály korábbi igazgatója. Aktívan részt vesz az Ukrajnába telepített orosz erők hadjáratának alakításában és végrehajtásában.

A vezérkar hivatalosan közzétett tevékenységei alapján operatív ellenőrzést gyakorolt a fegyveres erők felett, és ezzel aktívan részt vett azon orosz kormánypolitikák alakításában és végrehajtásában, amelyek Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét fenyegetik.

2018 júliusa óta védelmiminiszter-helyettes.

2015.2.16.

▼M28 —————

▼M33

151.

Valery Fedorovich RASHKIN

(Валерий Фëдoрoвич РАШКИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1955.3.14.

Születési hely: Zsilino, Kalinyingrádi terület, Oroszországi Föderáció

Az Állami Duma etnikai kérdésekkel foglalkozó bizottságának első elnökhelyettese.

A „Krasznaja Moszkva – Vörös Moszkva hazafias frontsegély” megalapítója, mely nyílt demonstrációkat szervezett a szakadárok támogatására, ezzel támogatva azokat a politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét. 2014. március 20-án a szövetségi alkotmánytörvény tervezete mellett szavazott, amelynek tárgya a „Krími Köztársaságnak” az Oroszországi Föderációba való integrálása, valamint az Oroszországi Föderáción belüli új szövetségi elemeknek – a „Krími Köztársaságnak” és a szövetségi státusú Szevasztopol városának – a létrehozása volt.

2015.2.16.

152.

Ruslan Ismailovich BALBEK

(Руслан Исмаилович БАЛЬБЕК)

Nem: férfi

Születési idő: 1977.8.28.

Születési hely: Bekabad, Üzbég SZSZK, (jelenleg Üzbegisztán)

Az Állami Dumának a jogellenesen annektált „Krími Autonóm Köztársaságból” választott tagja.

A Duma etnikai ügyekkel foglalkozó bizottságának alelnöke.

2014-ben Balbeket az úgynevezett „Krími Köztársaság” minisztertanácsának alelnökévé választották, és e minőségében a jogellenesen annektált Krím félszigetnek az Oroszországi Föderációba integrálásán munkálkodott. E tevékenységéért megkapta a „Krími Köztársaság védelméért” járó kitüntetést. Nyilvános közleményeiben, így az Egyesült Oroszország párt (krími szervezete) honlapján szereplő profilján, valamint az NTV honlapján 2016. július 3-án közzétett cikkben a Krím félsziget annektálása mellett szólalt fel.

2016.11.9.

▼M34

153.

Konstantin Mikhailovich BAKHAREV

(Константин Михайлович БАХАРЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1972.10.20.

Születési hely: Simferopol, Ukrainian SSR (jelenleg: Ukraine)

Az Állami Dumának (State Duma) a jogellenesen annektált „Krími Autonóm Köztársaságból” választott tagja.

A Duma pénzügyi piacokkal foglalkozó bizottságának (Committee on Financial Markets) alelnöke.

2014 márciusában Bakharevet az úgynevezett „Krími Köztársaság” Államtanácsának (State Council of the so-called „Republic of Crimea”) alelnökévé, 2014 augusztusában pedig első alelnökévé választották. Elismerte, hogy személyesen közreműködött a Krím félsziget és Szevasztopol jogellenes annektálásához vezető 2014. évi eseményekben, amelyeket nyilvánosan támogatott, többek között a gazetakrimea.ru holnapon 2016. március 22-én és a c-pravda.ru honlapon 2016. augusztus 23-án megjelent interjúban. A „Krími Köztársaság”„hatóságai” a „Hűség a szolgálathoz” érdemrendet adományozták neki.

2016.11.9.

154.

Dmitry Anatolievich BELIK

(Дмитрий Анатольевич БЕЛИК)

Nem: férfi

Születési idő: 1969.10.17.

Születési hely: Kular, Ust‐Yansky district, Yakut Autonomous SSR (jelenleg: Russian Federation)

Az Állami Dumának (State Duma) a jogellenesen annektált Szevasztopol városból választott tagja.

A Duma ellenőrzéssel és szabályozással foglalkozó bizottságának (Committee on Control and Regulation) tagja, valamint a Krímre és Szevasztopolra vonatkozó jogszabályok kidolgozásával foglalkozó szakértői bizottság (Experts’ Committee for development of legislation for Crimea and Sevastopol) elnöke.

Szevasztopol városi önkormányzatának tagjaként 2014. február–márciusban támogatta Alexei Chaliy, úgynevezett „népi polgármester” tevékenységét. Nyilvánosan elismerte, hogy közreműködött a Krím félsziget és Szevasztopol jogellenes annektálásához vezető 2014. évi eseményekben, amelyeket nyilvánosan védelmébe vett, többek között személyes holnapján, valamint egy, a nation-news.ru honlapon 2016. február 21-én közzétett interjúban.

Az annektálási folyamatban játszott szerepéért „A Haza Szolgálatáért” orosz állami érdemrend második fokozatát adományozták neki.

2016.11.9.

▼M33

155.

Andrei Dmitrievich KOZENKO

(Андрей Дмитриевич КОЗЕНКО)

Nem: férfi

Születési idő: 1981.8.3.

Születési hely: Szimferopol, Ukrán SZSZK (jelenleg Ukrajna)

Az Állami Dumának a jogellenesen annektált „Krími Autonóm Köztársaságból” választott tagja.

A Duma pénzügyi piacokkal foglalkozó bizottságának tagja.

2014 márciusában Kozenkót az úgynevezett „Krími Köztársaság” Államtanácsának alelnökévé választották. Nyilvánosan elismerte, hogy közreműködött a Krím félsziget és Szevasztopol jogellenes annektálásához vezető 2014. évi eseményekben, amelyeket nyilvánosan védelmébe vett, többek között egy, a gazetacrimea.ru honlapon 2016. március 12-én közzétett interjúban. Az annektálási folyamatban játszott szerepéért a helyi „hatóságok”„A Krími Köztársaság védelméért” járó kitüntetést adományozták neki.

2016.11.9.

156.

Svetlana Borisovna SAVCHENKO

(Светлана Борисовна САВЧЕНКО)

Nem: nő

Születési idő: 1965.6.24.

Születési hely: Belogorszk, Ukrán SZSZK (jelenleg Ukrajna)

Az Állami Dumának a jogellenesen annektált „Krími Autonóm Köztársaságból” választott tagja.

A Duma kulturális bizottságának tagja.

2012 óta a „Krími Autonóm Köztársaság” Legfelsőbb Tanácsának tagja. 2014 márciusától támogatja a jogellenesen annektált Krím félszigetnek és Szevasztopolnak az Oroszországi Föderációba való integrálását. 2014 szeptemberében Savchenkót az úgynevezett „Krími Köztársaság” Államtanácsának tagjává „választották”. Nyilvános közleményekben – így a c-pravda.ru honlapon 2016. április 2-án és augusztus 20-án közzétett interjúkban – számos alkalommal védelmébe vette a Krím félsziget és Szevasztopol jogellenes annektálását. 2014-ben a „Haza szolgálatáért” orosz állami érdemrend második fokozatával tüntették ki, 2015-ben pedig a „Krími Köztársaság”„hatóságai” a „Hűség a szolgálathoz” érdemrendet adományozták neki.

2016.11.9.

157.

Pavel Valentinovich SHPEROV

(Павел Валентинович ШПЕРОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1971.7.4.

Születési hely: Szimferopol, Ukrán SZSZK (jelenleg Ukrajna)

Az Állami Dumának a jogellenesen annektált „Krími Autonóm Köztársaságból” választott tagja.

A Duma FÁK-országokkal, az eurázsiai integrációval, valamint a honfitársakkal fenntartott kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának tagja.

2014 szeptemberében Shperovot az úgynevezett „Krími Köztársaság” Államtanácsának tagjává „választották”.

Nyilvánosan – többek között egy, a ldpr-rk.ru honlapon 2016. szeptember 3-án közzétett interjúban – elismerte a Krím félsziget és Szevasztopol jogellenes annektálásához vezető 2014. évi eseményekben játszott szerepét, különösen azt, hogy részt vett a félsziget jogellenes annektálásáról tartott jogellenes népszavazás megszervezésében.

2016.11.9.

▼M37

158.

Andrey Vladimirovich CHEREZOV (TSCHERESOW)

(Андрей Владимирович ЧЕРЕЗОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1967.10.12.

Születési hely: Salair, Kemerovskaya Oblast, Russian Federation

Az Oroszországi Föderáció korábbi energiaügyi miniszterhelyettese.

Felelősség terheli a Siemens Gas Turbine Technologies OOO által az OAO VO Technopromexportnak leszállított gázturbinákkal kapcsolatos azon döntés meghozataláért, hogy azokat továbbítani kell a Krímbe, hogy ott helyezzék üzembe őket. Ez a döntés hozzájárul a Krím és Szevasztopol független energiaellátásának megteremtéséhez, ami támogatja az Ukrajnától való elszakadásukat, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2017.8.4.

▼M34

159.

Evgeniy Petrovich GRABCHAK

Евгений Петрович ГРАБЧАК

Nem: férfi

Születési idő: 1981.7.18.

Születési hely: Ust-Labinsk, Krasnodar region, Russian Federation

Az Oroszországi Föderáció Energiaügyi Minisztériumának (Energy Ministry of the Russian Federation) korábbi osztályvezetője, és az Oroszországi Föderáció Energiaügyi Minisztériumán belül ő felel a krími elektromosenergia-projektek kidolgozásáért. Ezek a projektek hozzájárulnak a Krím és Szevasztopol független energiaellátásának megteremtéséhez, ami támogatja az Ukrajnától való elszakadásukat, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

Az Oroszországi Föderáció energiaügyi miniszterhelyettese.

2017.8.4.

▼M37

160.

Sergey Anatolevich TOPOR-GILKA

(Сергей Анатольевич ТОПОР-ГИЛКА)

Nem: férfi

Születési idő: 1970.2.17.

Születési hely: Moldovan Soviet Socialist Republic (jelenleg: Republic of Moldova)

Állampolgársága: orosz

Az OAO „VO TPE” vezérigazgatójaként ő vezette a Siemens Gas Turbine Technologies OOO-val a tamani (Krasznodári terület, Oroszországi Föderáció) erőműbe szánt gázturbinák beszerzéséről és leszállításáról folytatott tárgyalásokat. Később, az OOO „VO TPE” vezérigazgatójaként felelős volt a gázturbinák Krímbe való továbbításáért, valamint a balaklavai és a tavricseszkajai hőerőművek építési projektjének végrehajtásáért, ahol a turbinákat üzembe helyezték. Ez hozzájárul a Krím és Szevasztopol független energiaellátásának megteremtéséhez, ami támogatja az Ukrajnától való elszakadásukat, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2017.8.4.

▼M36

161.

Dmitry Vladimirovich OVSYANNIKOV (Дмитрий Владимирович ОВСЯННИКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1977.2.21.

Születési hely: Omsk, USSR (jelenleg: Russian Federation)

Szevasztopol korábbi „kormányzója” (2019 júliusáig).

Dmitry Vladimirovich Ovsyannikovot a jogellenesen annektált Szevasztopolban az Oroszországi Föderáció által 2017. szeptember 10-én rendezett választáson választották meg „Szevasztopol kormányzójává”.

Putyin elnök 2016. július 28-án kinevezte Szevasztopol megbízott „kormányzójává”. E minőségében azon munkálkodik, hogy tovább folytatódjon a jogellenesen annektált Krím félszigetnek az Oroszországi Föderációba való integrálása, és felelős az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó és fenyegető intézkedések vagy politikák aktív támogatásáért vagy végrehajtásáért.

2017-ben nyilvános megszólalásaiban támogatta a Krím és Szevasztopol jogellenes annektálását, és nyilatkozatot tett a jogellenes „krími népszavazás” évfordulója alkalmából. Megemlékezett azon úgynevezett „önvédelmi egységek” veteránjairól, amelyek segítették orosz erők Krím félszigeten való telepítését a félszigetnek az Oroszországi Föderáció általi jogellenes annektálásának előkészítése során, valamint szorgalmazta, hogy Szevasztopol az Oroszországi Föderáció déli fővárosa legyen.

2020 áprilisáig az Oroszországi Föderáció ipari és kereskedelmi miniszterhelyettese.

2017.11.21.

▼M33

162.

Inna Nikolayevna GUZEYEVA

(Инна Николаевна ГУЗЕЕВА)

Inna Nikolayevna GUZEEVA

(Инна Николаевна ГУЗЕЕВА)

Inna Mykolayivna HUZIEIEVA

(Iнна Миколаївна ГУЗЄЄВА)

Nem: nő

Születési idő: 1971.5.20.

Születési hely: Krím, Ukrajna

A krími választási bizottság elnökhelyettese. E minőségében részt vett annak megszervezésében, hogy 2018. március 18-án az orosz elnökválasztásokat, 2019. szeptember 8-án pedig a regionális és helyhatósági választásokat a jogellenesen annektált Krím félszigeten és Szevasztopolban is megtartsák, és ezzel aktívan támogatott és végrehajtott olyan szakpolitikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2018.5.14.

163.

Natalya Ivanovna BEZRUCHENKO / Natalia Ivanovna BEZRUCHENKO

(Наталья Ивановна БЕЗРУЧЕНКО)

Nataliya Ivanivna BEZRUCHENKO

(Наталiя Iванiвна БЕЗРУЧЕНКО)

Nem: nő

Születési idő: 1979.8.22.

Születési hely: Szimferopol, Krím félsziget, Ukrajna

A krími választási bizottság titkára. E minőségében részt vett annak megszervezésében, hogy 2018. március 18-án az orosz elnökválasztásokat, 2019. szeptember 8-án pedig a regionális és helyhatósági választásokat a jogellenesen annektált Krím félszigeten és Szevasztopolban is megtartsák, és ezzel aktívan támogatott és végrehajtott olyan szakpolitikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2018.5.14.

▼M37

164.

Aleksandr Yurevich PETUKHOV

Aleksandr Yurievich PETUKHOV

(Александр Юрьевич ПЕТУХОВ)

Oleksandr Yuriyovych PIETUKHOV

(Олександр Юрiйович ПЄТУХОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1970.7.17.

Születési hely: Ryazan, Russian Federation

A szevasztopoli választási bizottság (Electoral Commission) korábbi elnöke. E minőségében részt vett annak megszervezésében, hogy az orosz elnökválasztásokat 2018. március 18-án a jogellenesen annektált Krím félszigeten és Szevasztopolban is megtartsák, és ezzel aktívan támogatott és végrehajtott olyan politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

A Moszkvai terület szövetségi főfelügyelője.

2021. április 6-tól az Oroszországi Föderáció elnökének teljhatalmú képviselője a Központi Szövetségi Körzetben (Central Federal District).

2018.5.14.

▼M34

165.

Miroslav Aleksandrovich POGORELOV

(Мирослав Александрович ПОГОРЕЛОВ)

Myroslav Oleksandrovych POHORIELOV

(Мирослав Олександрович ПОГОРЄЛОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1968.6.7.

Születési hely: Novorossiysk, Russian Federation

A szevasztopoli választási bizottság (Sevastopol Electoral Commission) korábbi alelnöke (2019 májusáig). E minőségében részt vett annak megszervezésében, hogy az orosz elnökválasztásokat 2018. március 18-án a jogellenesen annektált Krím félszigeten és Szevasztopolban is megtartsák, és ezzel aktívan támogatott és végrehajtott olyan szakpolitikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2018.5.14.

▼M33

166.

Anastasiya Nikolayevna KAPRANOVA

(Анастасия Николаевна КАПРАНОВА)

Anastasiya Mykolayivna KAPRANOVA

(Анастасiя Миколаївна КАПРАНОВА)

Nem: nő

Születési idő: 1964 (valószínűleg: április 21.)

A Szevasztopoli választási bizottság korábbi titkára (2019 májusáig). E minőségében részt vett annak megszervezésében, hogy az orosz elnökválasztásokat 2018. március 18-án a jogellenesen annektált Krím félszigeten és Szevasztopolban is megtartsák, és ezzel aktívan támogatott és végrehajtott olyan szakpolitikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2018.5.14.

167.

Olga Valerievna POZDNYAKOVA/Olga Valeryevna POZDNYAKOVA

(Ольга Валерьевна ПОЗДНЯКОВА)

Olga Valeriyivna POZDNYAKOVA

(Ольга Валерiївна ПОЗДНЯКОВА)

Nem: férfi

Születési idő: 1982.3.30.

Születési hely: Sahti, Rosztovi terület, Szovjetunió (jelenleg Oroszországi Föderáció)

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság”„Központi Választási Bizottságának” korábbi „elnöke”. E minőségében részt vett az úgynevezett „Donyecki Népköztársaságban”2018. november 11-én tartott úgynevezett „választások” megszervezésében, ezzel aktívan támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

A Belpolitikai Igazgatóság vezetője az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság elnökének” adminisztrációjában.

2018.12.10.

168.

Elena Valerievna KRAVCHENKO/Elena Valeryevna KRAVCHENKO

(Елена Валериевна КРАВЧЕНКО)

Olena Valeriyivna KRAVCHENKO

(Олена Валерiївна КРАВЧЕНКО)

Nem: nő

Születési idő: 1983.2.22.

Születési hely: Szverdlovszk (Jekatyerinburg), Szovjetunió (jelenleg Oroszországi Föderáció)

Az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság”„Központi Választási Bizottságának”„elnöke”. E minőségében részt vett az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaságban”2018. november 11-én tartott úgynevezett „választások” megszervezésében, ezzel aktívan támogatott olyan tevékenységeket és végrehajtott olyan politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2018.12.10.

169.

Leonid Ivanovich PASECHNIK

(Леонид Иванович ПАСЕЧНИК)

Leonid Ivanovych PASICHNYK

(Леонiд Iванович ПАСIЧНИК)

Nem: férfi

Születési idő: 1970.3.15.

Születési hely: Vorosilovgrád – Luhanszk, Vorosilovgrádi terület, Ukrán SZSZK (jelenleg Oroszországi Föderáció)

Az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság”„megválasztott vezetője”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2018.12.10.

170.

Vladimir Anatolievich BIDYOVKA/Vladimir Anatolievich BIDEVKA

(Владимир Анатольевич БИДЁВКА)

Volodymyr Anatoliyovych BIDIOVKA

(Володимир Анатолiйович БIДЬОВКА)

Nem: férfi

Születési idő: 1981.3.7.

Születési hely: Makijivka – Donecki terület, Ukrajna

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának”„elnöke”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2018.12.10.

171.

Denis Nikolaevich MIROSHNICHENKO

(Денис Николаевич МИРОШНИЧЕНКО)

Nem: férfi

Születési idő: 1987.12.8.

Születési hely: Luhanszk, Ukrajna

Az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsának”„elnöke”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljár, aktívan támogatott és végrehajtott olyan tevékenységeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2018.12.10.

172.

Aleksey Alekseevich NAYDENKO

(Алексей Алексеевич НАЙДЕНКО)

Oleksii Oleksiyovych NAYDENKO

(Олексiй Олексiйович НАЙДЕНКО)

Nem: férfi

Születési idő: 1980.6.2.

Születési hely: Doneck, Ukrajna

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság”„Központi Választási Bizottságának”„elnökhelyettese”. E minőségében részt vett az úgynevezett „Donyecki Népköztársaságban”2018. november 11-én tartott úgynevezett „választások” megszervezésében, ezzel aktívan támogatott és végrehajtott olyan politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2018.12.10.

▼M34

173.

Vladimir Yurievich VYSOTSKIY

(Владимир Юрьевич ВЫСОЦКИЙ)

Volodymyr Yuriyovych VYSOTSKYI

(Володимир Юрiйович ВИСОЦЬКИЙ)

Nem: férfi

Születési idő: 1985.4.7.

Születési hely: Lekarstvennoe village, Autonomous „Republic of Crimea”, Ukraine

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság”„Központi Választási Bizottságának” („Central Electoral Commission”) korábbi „titkára”. E minőségében részt vett az úgynevezett „Donyecki Népköztársaságban”2018. november 11-én tartott úgynevezett „választások” megszervezésében, ezzel aktívan támogatott és végrehajtott olyan politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság”„Központi Választási Bizottságának” megbízott elnöke.

2018.12.10.

174.

Maksim Aleksandrovich SVIDCHENKO

(Максим Александрович СВИДЧЕНКО)

Maksym Oleksandrovych SVIDCHENKO

(Максим Олександрович СВIДЧЕНКО)

Nem: férfi

Születési idő: 1978.4.6.

Születési hely: Luhansk, Ukraine

Az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság”„Központi Választási Bizottságának” („Central Electoral Commission”) „elnökhelyettese”. E minőségében részt vett az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaságban”2018. november 11-én tartott úgynevezett „választások” megszervezésében, ezzel aktívan támogatott és végrehajtott olyan politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2018.12.10.

175.

Ekaterina Vasilyevna TERESHCHENKO Ekaterina Vasilievna TERESHCHENKO

(Екатерина Васильевна ТЕРЕЩЕНКО)

Kateryna Vasylivna TERESHCHENKO

(Катерина Василiвна ТЕРЕЩЕНКО)

Nem: nő

Születési idő: 1986.5.31.

Születési hely: Luhansk, Ukraine

Az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság”„Központi Választási Bizottságának” („Central Electoral Commission”) „titkára”. E minőségében részt vett az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaságban”2018. november 11-én tartott úgynevezett „választások” megszervezésében, ezzel aktívan támogatott és végrehajtott olyan politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét és hozzájárult Ukrajna további destabilizálásához.

2018.12.10.

▼M33

176.

Sergey Nikolayevich STANKEVICH

(Сергей Николаевич СТАНКЕВИЧ)

Nem: férfi

Születési idő: 1963.1.27.

Születési hely: Kalinyingrád, Oroszországi Föderáció

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálatán belül a „Krími Köztársaságért és Szevasztopol városért” felelős Határigazgatóság vezetője, ellentengernagy. E minőségében felelősség terhelte az Oroszországi Föderáció parti őrségének flottája által 2018. november 25-én Ukrajnával szemben elkövetett cselekményekért, amelyek megakadályozták, hogy ukrán hadihajók elérjék az Azovi-tenger ukrán partját, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását és szuverenitását, valamint az ukrán hadihajók mozgásának és működőképességének megzavarásával aláásva Ukrajna biztonságát.

E cselekmények hozzájárultak továbbá a Krím félsziget Oroszországi Föderációba való jogellenes annektálásának megszilárdításához.

2019.3.15.

177.

Andrey Borisovich SHEIN

(Андрей Борисович ШЕИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1971.6.10.

Születési hely: Ivanovói terület, Oroszországi Föderáció

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálatán belül a „Krími Köztársaságért és Szevasztopol városért” felelős Határigazgatóság helyettes vezetője és Parti Őrségi Osztályának vezetője. E minőségében az Oroszországi Föderáció 2018. november 25-i, Ukrajnával szembeni cselekményei során részt vett az ukrán hajók és legénységük ellen irányuló műveletekben, e cselekmények megakadályozták, hogy ukrán hadihajók elérjék az Azovi-tenger ukrán partját, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását és szuverenitását, valamint az ukrán hadihajók mozgásának és működőképességének megzavarásával aláásva Ukrajna biztonságát.

E cselekmények hozzájárultak továbbá a Krím félsziget Oroszországi Föderációba való jogellenes annektálásának megszilárdításához.

2019.3.15.

▼M34

178.

Aleksey Mikhailovich SALYAEV

Aleksey Mikhailovich SALYAYEV

(Алексей Михайлович САЛЯЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1978.8.22. vagy 1975.12.4.

Parancsnok az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálata Határőrszolgálatának (Border Guard Service of the Federal Security Service) „Don” nevű (353-as oldaljelzésű) járőrcsónakján. Parancsnoka volt annak a hajónak, amely tevékenyen részt vett az Oroszországi Föderáció által 2018. november 25-én ukrán hajókkal és legénységükkel szemben elkövetett cselekményekben, és ő hajtotta végre a szándékos ütközést az ukrán haditengerészet „Jany Kapu” nevű vontatóhajójával. E cselekmények megakadályozták, hogy ukrán hadihajók elérjék az Azovi-tenger ukrán partját, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását és szuverenitását, valamint az ukrán hadi hajók mozgásának és működőképességének megzavarásával aláásva Ukrajna biztonságát.

E cselekmények hozzájárultak továbbá a Krím félsziget Oroszországi Föderációba való jogellenes annektálásának megszilárdításához.

2019.3.15.

179.

Andrei Olegovich SHIPITSIN

(Андрей Олегович ШИПИЦИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1969.12.25.

Születési hely: Astrakhan, Russian Federation

Parancsnok az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálata Határőrszolgálatának (Border Guard Service of the Federal Security Service of the Russian Federation)

„Izumrud” nevű járőrcsónakján. Parancsnoka volt annak a hajónak, amely tevékenyen részt vett az Oroszországi Föderáció által 2018. november 25-én ukrán hajókkal és legénységükkel szemben elkövetett cselekményekben, amelyek megakadályozták, hogy ukrán hadihajók elérjék az Azovi-tenger ukrán partját, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását és szuverenitását, valamint az ukrán hadihajók mozgásának és működőképességének megzavarásával aláásva Ukrajna biztonságát.

E cselekmények hozzájárultak továbbá a Krím félsziget Oroszországi Föderációba való jogellenes annektálásának megszilárdításához.

2019.3.15.

180.

Aleksey Vladimirovich SHATOKHIN

(Алексей Владимирович ШАТОХИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1971.1.26.

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálatán (Federal Security Service of the Russian Federation) belül a Kercsi Ellenőrzőpont „Krími Köztársaságért és Szevasztopol városért” (Kerch Control Point for the „Republic of Crimea and City of Sevastopol”) felelős szolgálatának vezetője. Részt vett az Oroszországi Föderáció erői által 2018. november 25-én ukrán hajókkal és legénységükkel szemben elkövetett cselekmények koordinálásában, amelyek megakadályozták, hogy ukrán hadihajók elérjék az Azovi-tenger ukrán partját, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását és szuverenitását, valamint az ukrán hadihajók mozgásának és működőképességének megzavarásával aláásva Ukrajna biztonságát.

E cselekmények hozzájárultak továbbá a Krím félsziget Oroszországi Föderációba való jogellenes annektálásának megszilárdításához.

2019.3.15.

▼M33

181.

Ruslan Alexandrovich ROMASHKIN

(Руслан Александрович РОМАШКИН)

Nem: férfi

Születési idő: 1976.6.15.

Születési hely: Ruzajevka, Mordvinföld (Orosz Föderáció)

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálatához tartozó, a „Krími Köztársaság és Szevasztopol városa” területén található ellenőrzőpont szolgálatának vezetője. Tevékenyen részt vett azokban a műveletekben, amelyekben az Oroszországi Föderáció erői 2018. november 25-én ukrán hajókkal és legénységükkel szemben elkövetették a cselekményeket, amelyek megakadályozták, hogy ukrán hadihajók elérjék az Azovi-tenger ukrán partját, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását és szuverenitását, valamint az ukrán hadihajók mozgásának és működőképességének megzavarásával aláásva Ukrajna biztonságát.

E cselekmények hozzájárultak továbbá a Krím félsziget Oroszországi Föderációba való jogellenes annektálásának megszilárdításához.

2019.3.15.

▼M34

182.

Sergey Alekseevich SHCHERBAKOV

(Сергей Алексеевич ЩЕРБАКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1986.11.2.

Parancsnoka volt az Orosz Föderáció fekete-tengeri flottája „Szuzdalec” nevű rombolójának, amely részt vett az Oroszországi Föderáció által 2018. november 25-én ukrán hajókkal és legénységükkel szemben elkövetett cselekményekben, valamint tevékenyen közreműködött a „Jany Kapu” nevű vontatóhajó blokádjában és a „Nikopol” nevű ágyúnaszád lefoglalásában. E cselekmények megakadályozták, hogy ukrán hadihajók elérjék az Azovi-tenger ukrán partját, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását és szuverenitását, valamint az ukrán hadi hajók mozgásának és működőképességének megzavarásával aláásva Ukrajna biztonságát.

E cselekmények hozzájárultak továbbá a Krím félsziget Oroszországi Föderációba való jogellenes annektálásának megszilárdításához.

2019.3.15.

▼B

183.

Aleksandr Vladimirovich DVORNIKOV

(Александр Владимирович ДВОРНИКОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1961.8.22.

Születési hely: Ussuriysk, Primorskiy Krai, Oroszországi Föderáció

Az Orosz Fegyveres Erők déli katonai körzetének vezetője, vezérezredes, aki felelős a térségbeli katonai erőkért és az illegálisan annektált Krímért és Szevasztopol városáértért. E minőségében felelős volt a Fekete-tengeri Flotta és egyéb katonai erők által 2018. november 25-én Ukrajnával szemben elkövetett azon cselekményekért, amelyek megakadályozták, hogy ukrán hadihajók elérjék az Azovi-tenger ukrán partját, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását és szuverenitását, valamint az ukrán hadihajók mozgásának és működőképességének megzavarásával aláásva Ukrajna biztonságát.

E cselekmények hozzájárultak továbbá a Krím félsziget Oroszországi Föderációba való jogellenes annektálásának megszilárdításához.

2019.3.15.

▼M34

184.

Sergei Andreevich DANILENKO (Сергей Андреевич ДАНИЛЕНКО)

Nem: férfi

Születési idő: 1960.3.14.

Születési hely: Krasnodar, USSR (jelenleg: Russian Federation)

A szevasztopoli választási bizottság (Sevastopol Electoral Commission) elnöke. E minőségében részt vett a jogellenesen annektált Szevasztopol városában 2019. szeptember 8-án tartott helyhatósági választások megszervezésében, és ezáltal aktívan támogatta az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedéseket, valamint ilyen politikákat hajtott végre.

2020.1.28.

185.

Lidia Aleksandrovna BASOVA (Лидия Александровна БАСОВА) Lidiya Oleksandrivna BASOVA (Лiдiя Олександрiвна БАСОВА)

Nem: nő

Születési idő: 1972.

A szevasztopoli választási bizottság (Sevastopol Electoral Commission) alelnöke. E minőségében részt vett a jogellenesen annektált Szevasztopol városában 2019. szeptember 8-án tartott helyhatósági választások megszervezésében, és ezáltal aktívan támogatta az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedéseket, valamint ilyen politikákat hajtott végre.

2020.1.28.

186.

Ekaterina Eduardovna PYRKOVA (Екатерина Эдуардовна ПЫРКОВА)

Kateryna Eduardivna PYRKOVA (Катерина Едуардiвна ПИРКОВА)

Nem: nő

Születési idő: 1967.8.22.

Születési hely: Sevastopol, USSR (jelenleg: Ukraine)

A szevasztopoli választási bizottság (Sevastopol Electoral Commission) titkára. E minőségében részt vett a jogellenesen annektált Szevasztopol városában 2019. szeptember 8-án tartott helyhatósági választások megszervezésében, és ezáltal aktívan támogatta az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedéseket, valamint ilyen politikákat hajtott végre.

2020.1.28.

187.

Ekaterina Borisovna ALTABAEVA (Екатерина Борисовна АЛТАБАЕВА)

Kateryna Borysivna ALTABAEVA (Катерина Борисiвна АЛТАБАЄВА)

Nem: nő

Születési idő: 1956.5.27.

Születési hely: Uglich, USSR (jelenleg: Russian Federation)

Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsának (Federation Council of the Russian Federation) a jogellenesen annektált Szevasztopol várost képviselő tagja. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljárt, a jogellenesen annektált Szevasztopol városának az Oroszországi Föderációba való további integrációján munkálkodott, és ezzel aktívan támogatta az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedéseket, valamint ilyen politikákat hajtott végre.

2020.1.28.

188.

Yuriy Mikhailovich GOTSANYUK Yuriy Mikhailovich GOTSANIUK (Юрий Михайлович ГОЦАНЮК)

Iurii Mykhailovych HOTSANIUK (Юрiй Михайлович ГОЦАНЮК)

Nem: férfi

Születési idő: 1966.7.18.

Születési hely: Novaya Derevnya / Nove Selo, USSR (jelenleg: Russian Federation)

Az úgynevezett „Krími Köztársaság” miniszterelnöke. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljárt, az úgynevezett „Krími Köztársaságnak” az Oroszországi Föderációba való további integrációján munkálkodott, és ezzel aktívan támogatta az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedéseket, valamint ilyen politikákat hajtott végre.

2020.1.28.

189.

Vladimir Vladimirovich NEMTSEV (Владимир Владимирович НЕМЦЕВ) Volodymyr Volodymyrovych NEMTSEV (Володимир Володимирович НЄМЦЕВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1971.11.15.

Születési hely: Sevastopol, USSR (jelenleg: Ukraine)

A jogellenesen annektált Szevasztopol város úgynevezett „Jogalkotási Közgyűlésének” („Legislative Assembly”) elnöke. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljárt, a jogellenesen annektált Szevasztopol városának az Oroszországi Föderációba való további integrációján munkálkodott, és ezzel aktívan támogatta az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedéseket, valamint ilyen politikákat hajtott végre.

2020.1.28.

▼M36

190.

Mikhail Vladimirovich RAZVOZHAEV (Михаил Владимирович РАЗВОЖАЕВ) Mykhailo Volodymyrovich RAZVOZHAEV (Михайло Володимирович РАЗВОЖАЄВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1980.12.30.

Születési hely: Krasnoyarsk, USSR (jelenleg: Russian Federation)

A jogellenesen annektált Szevasztopol város úgynevezett „kormányzója”. Azzal, hogy elvállalta e tisztséget és e minőségben eljárt, a jogellenesen annektált Szevasztopol városának az Oroszországi Föderációba való további integrációján munkálkodott, és ezzel aktívan támogatta az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedéseket, valamint ilyen politikákat hajtott végre.

2020.1.28.

▼M35

191.

Alexander Nikolaevich GANOV

(Александр Николаевич ГАНОВ)

Nem: férfi

Születési idő: 1974.10.24.

Születési hely: Voronezh (Russian Federation)

Az Oroszország és a jogellenesen annektált Krím félsziget között vasúti szolgáltatást üzemeltető JSC TC Grand Service Express főigazgatója. Támogatja tehát a jogellenesen annektált Krím félsziget egyesítését az Oroszországi Föderációval, ami pedig még jobban aláássa Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2020.10.1.

192.

Leonid Kronidovich RYZHENKIN

(Леонид Кронидович РЫЖЕНЬКИН)

Neme: férfi

Születési idő: 1967.11.10.

Születési hely: nem ismert

Útlevélszám: 722706177 (2015-ben)

A Stroigazmontazh (SGM) infrastruktúraprojektekért felelős főigazgató-helyettese, aki 2015 óta a Kercsi-szoroson átívelő, Oroszországot a jogellenesen annektált Krím félszigettel összekötő híd (annak a vasúti részét is beleértve) építését felügyelte. Támogatja tehát a jogellenesen annektált Krím félsziget egyesítését az Oroszországi Föderációval, ami pedig még jobban aláássa Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2020.10.1.

▼M38

193.

Mikhail Nikolayevich BELOUSOV

(Михаил Николаевич Белоусов)

Neme: férfi

Születési idő: 1964.11.26.

Születési hely: Russia (Oroszország)

Állampolgárság: ukrán, orosz (az Unió nem ismeri el az Oroszországi Föderáció által a Krímben kiállított útleveleket)

Cím: 117 Balaklavs’ka St, App 48, Simferopol, Crimea, Ukraine (Szimferopol, Krím félsziget, Ukrajna)

A szimferopoli Kijevszkij kerületi bíróság (Kievskiy District Court) bírája.

Számos elfogult határozatot hozott a Krím és Szevasztopol jogellenes annektálásának ellenzőivel szembeni politikai indíttatású ügyekben. Ezáltal aktívan támogatta azokat a cselekményeket és hajtott végre olyan politikákat, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2021.10.11.

194.

Andrey Nikolayevich DOLGOPOLOV

(Андрей Николаевич Долгополов)

Neme: férfi

Születési idő: 1959.2.15.

Születési hely: Kyrgyzstan

Állampolgárság: ukrán, orosz (az Unió nem ismeri el az Oroszországi Föderáció által a Krímben kiállított útleveleket)

Cím: 82 Peremohy Ave, App. 343, Simferopol, Crimea, Ukraine (Szimferopol, Krím félsziget, Ukrajna)

A szimferopoli Kijevszkij kerületi bíróság bírája.

Számos elfogult határozatot hozott a Krím és Szevasztopol jogellenes annektálásának ellenzőivel szembeni politikai indíttatású ügyekben. Ezáltal aktívan támogatta azokat a cselekményeket és hajtott végre olyan politikákat, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2021.10.11.

195.

Yevgeniy Sergeyevich KOLPIKOV

(Евгений Сергеевич КОЛПИКОВ)

Neme: férfi

Születési idő: feltehetőleg 1974.5.6.

Születési hely: Beryozovskaya, Danilovsky District, Volgograd Oblast, Russia (Oroszország)

Állampolgárság: orosz

Cím: Military Prosecutor’s Office of the Southern Military District of the Russian Federation. Pushkinskaya Ulitsa, 72А, Rostov (Rosztov), Rostov Oblast, Russia (Oroszország), 344022

Tel.: (+ 7) 8863263-04-67, (+ 7) 8863282-79-68

Az Oroszországi Föderáció déli katonai körzete Rosztov-na-Donu-i katonai ügyészségének (Military Prosecutor’s Office of the Southern Military District of the Russian Federation in Rostov-on-Don) ügyésze.

Büntetőeljárást indított a Krím félsziget Oroszországi Föderáció általi annektálásának ellenzéséért elnyomott ukránbarát aktivisták ellen. Egy Oroszországi Föderációban székhellyel rendelkező bíróságnál úgy emelt vádat az ukrán állampolgárokkal szemben, hogy erőszakkal szállítottak át őket a megszállt Krím félszigetről. Ezáltal aktívan támogatta azokat a cselekményeket és hajtott végre olyan politikákat, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2021.10.11.

196.

Magomed Farmanovich MAGOMEDOV

(Магомед Фарманович Магомедов)

Neme: férfi

Születési idő: 1981.2.5.

Különleges ügyekért felelős nyomozó Oroszország Krími Köztársaságért és Szevasztopol városért felelős Nyomozó Bizottsága nyomozó főosztályán belül a kiemelt ügyek nyomozó igazgatóságának 1. sz. nyomozó osztályán (First Investigation Department, Directorate for Investigation of Particularly Important Cases of the Main Investigative Committee, of the Investigative Committee of Russia for the Republic of Crimea and the city of Sevastopol).

Politikai indíttatású nyomozásokban vett részt a krími tatárok medzsliszének vezetői ellen, akiket a Krím félsziget jogellenes annektálásával szembeni aktív ellenállásuk miatt vontak büntetőeljárás alá. Ezáltal aktívan támogatta azokat a cselekményeket és hajtott végre olyan politikákat, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2021.10.11.

197.

Leonid Vladimirovich MIKHAILIUK

(Леонид Владимирович МИХАЙЛЮК)

Neme: férfi

Születési idő: 1970.1.1. vagy 1963.7.8.

Állampolgárság: orosz

Cím (munkahely): 295034, Simferopol, 13 I. Franko blvd., Crimea, Ukraine (Krím félsziget, Ukrajna)

A Krímben és Szevasztopolban működő Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) (Federal Security Service, FSB) és a regionális Terrorizmus Elleni Bizottság (Anti-Terrorism Committee) vezetője.

Ő vezette az FSZB erőit, amelyek fokozták az elnyomó kampányt a Krím félsziget Oroszországi Föderáció általi jogellenes megszállását ellenzőkkel szemben. Néhány ukránbarát aktivistát, akiket az ő parancsnoksága alatt álló FSZB-egységek tartottak fogva, erőszakkal szállítottak át az oroszországi Krasznodárba és Rosztov-na-Donuba. Ezáltal aktívan támogatta azokat a cselekményeket és hajtott végre olyan politikákat, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2021.10.11.

198.

Viktor Anatolyevich MOZHELIANSKIY (Виктор Анатольевич Можелянский)

Neme: férfi

Születési idő: 1964.5.10.

Születési hely: Kharkiv, Ukraine (Ukrajna)

Állampolgárság: ukrán, orosz (az Unió nem ismeri el az Oroszországi Föderáció által a Krímben kiállított útleveleket)

Cím: 35 Marshala Zhukova St, App. 53, Simferopol, Crimea, Ukraine (Szimferopol, Krím félsziget, Ukrajna) vagy Anhars’ka St, 8 Simferopol, Crimea, Ukraine (Szimferopol, Krím félsziget, Ukrajna)

A szimferopoli központi kerületi bíróság (Central District Court in Simferopol) alelnöke és a szimferopoli Kijevszkij kerületi bíróság korábbi bírája.

Számos elfogult határozatot hozott a Krím és Szevasztopol jogellenes annektálásának ellenzőivel szembeni politikai indíttatású ügyekben. Ezáltal aktívan támogatta azokat a cselekményeket és hajtott végre olyan politikákat, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2021.10.11.

199.

Galina Vladimirovna REDKO

(Галина Владимировна Редько)

Neme: nő

Születési idő: 1974.3.22.

Születési hely: Romany, Poltava Oblast, Ukraine (Ukrajna)

Állampolgárság: ukrán, orosz (az Unió nem ismeri el az Oroszországi Föderáció által a Krímben kiállított útleveleket)

A Krími Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának (Supreme Court of the Republic of Crimea) bírája.

Számos elfogult határozatot hozott a Krím és Szevasztopol jogellenes annektálásának ellenzőivel szembeni politikai indíttatású ügyekben. Ezáltal aktívan támogatta azokat a cselekményeket és hajtott végre olyan politikákat, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2021.10.11.

200.

Vladimir Nikolayevich TERENTEV

(Владимир Николаевич Терентьев)

Neme: férfi

Születési idő: 1977.11.11.

Születési hely: Voronezh, Russia (Oroszország)

Állampolgárság: orosz

Útlevélszám, nemzeti személyazonosító igazolvány száma, egyéb személyazonosító okmányok száma: 03 01 118013

Oroszország Krími Köztársaságért és Szevasztopol városért felelős Nyomozó Bizottsága nyomozó főosztályának (Main Investigation Department of the Investigative Committee of Russia for the Republic of Crimea and the city of Sevastopol) vezetője.

Felügyelte a Nyomozó Bizottság tevékenységeit azon politikai indíttatású ügyekben, amelyeket a jogellenes annektálást ellenző és Ukrajna területi integritásának helyreállítására irányuló cselekedeteik miatt elnyomott ukránbarát aktivisták ellen indítottak.

Az ő irányítása alatt dolgoztak a nyomozók, és ezáltal aktívan támogatta azokat a cselekményeket és hajtott végre olyan politikákat, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2021.10.11.

▼M39

201.

Dimitriy (Dimitry, Dmitri, Dmitry) Valerievich UTKIN

(Дмитрий Валерьевич УТКИН)

Beosztás(ok): A Wagner Csoport (Wagner Group) alapítója és parancsnoka; a Concord Management and Consulting vezérigazgatója

Rendfokozat: alezredes (orosz katonai rendfokozat)

Hívójele: Vagner/Wagner

Születési idő: 1970.6.1. vagy 1970.6.11.

Wagner csoportbeli azonosítója: M-0209

Születési hely: Asbest, Sverdlovsk Oblast, volt Szovjetunió (jelenleg: Russian Federation)

Állampolgársága: orosz

Cím: Pskov, Russian Federation

Neme: férfi

Dimitriy Utkin, az orosz katonai hírszerzés (GRU) korábbi tisztje, a Wagner Csoport alapítója, és felelős a Wagner Csoport zsoldosainak Ukrajnában történő bevetésére irányuló műveletek koordinálásáért és tervezéséért.

A Wagner Csoportban betöltött parancsnoki beosztása keretében személyesen jelen volt az ukrajnai harcmezőn, ahol koordinálta és tervezte a Wagner Csoport tagjainak tevékenységeit.

Parancsnoki beosztásánál fogva tehát felelős az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó és fenyegető cselekményekért, és aktívan végrehajtott ilyen cselekményeket.

2021.12.13.

202.

Denis Yurievich KHARITONOV

(Денис Юрьевич ХАРИТОНОВ)

Beosztás(ok): A Donyec-medencei Önkéntesek Szövetsége asztraháni szervezetének (Astrakhan branch of the Union of Donbass Volunteers) regionális vezetőhelyettese; a Wagner Csoport zsoldosa

Születési idő: 1980.3.16.

Születési hely: Astrakhan Oblast, Russian SFSR

Állampolgársága: orosz

Útlevélszám: 76 2759110

Kiadta: MVD 30001

Lejárat dátuma: 2030.3.10.

Cím: Village of Ilyinka, Astrakhan Oblast, Russian Federation

Neme: férfi

Denis Kharitonov a Donyec-medencei Önkéntesek Szövetsége asztraháni szervezetének (Astrakhan branch of the Union of Donbass Volunteers) regionális vezetőhelyettese és a Wagner Csoport zsoldosa.

A Donyec-medencei szeparatista Steppe zászlóaljban harcolt, ahol hordozható légvédelmi rakétakomplexum-konvoj parancsnoka volt. Elismerte, hogy a Donyec-medence területén való tartózkodása során személyesen lelőtt egy ukrán helikoptert és két Su-25 repülőgépet.

Megkapta az Oroszországi Föderáció „Hazáért Érdemrendjét”. Emellett Alexander Borodai (aki a 2014/145/KKBP tanácsi határozat alapján korlátozó intézkedések hatálya alatt áll), az úgynevezett Donyecki Népköztársaság (Donetsk People’s Republic, DPR) korábbi miniszterelnöke és a Donyec-medencei Önkéntesek Szövetségének vezetője a Wagner Csoport saját elismeréseivel is kitüntette. Ezáltal aktívan támogatta azokat a cselekményeket és hajtott végre olyan politikákat, amelyek aláássák és fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2021.12.13.

203.

Sergey Vladimirovich SHCHERBAKOV

(Сергей Владимирович ЩЕРБАКОВ)

Beosztás(ok): Az orosz GRU szabadúszó alkalmazottja és a Wagner csoport zsoldosa

Születési idő: 1981.7.21.

Állampolgársága: orosz

Cím: Esetleg: Astrakhan, Kirovskiy rayon, Raskolnikova 11 app. 5, Russian Federation

Neme: férfi

Sergey Vladimirovich Shcherbakov az orosz GRU szabadúszó alkalmazottja és a Wagner Csoport zsoldosa.

A Donyec-medencében harcolt az oroszbarát szeparatista erők oldalán az oroszbarát szeparatista Steppe zászlóalj részét képező, hordozható légvédelmi rakétakomplexumot kezelő katonai egység tagjaként, amely egység lelőtt egy ukrán helikoptert és két Su-25 repülőgépet a Donyec-medencében. Ezáltal aktívan támogatta azokat a cselekményeket és hajtott végre olyan politikákat, amelyek aláássák és fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2021.12.13.

▼M3

Szervezetek

▼B



 

Név

Azonosító adatok

Indokolás

A jegyzékbe vétel dátuma

▼M34

1.

State Unitary Enterprise of the „Republic of Crimea”„Chernomorneftegaz” („Chernomorneftegaz”, a „Krími Köztársaság” szövetségi állami vállalata)

(korábbi elnevezése: „PJSC Chernomorneftegaz”)

Prospekt Kirov 52, Simferopol, Crimea, Ukraine 295000

пр. Кирова 52, г. Симферополь, Крым, Украина 295000

Telefonszám:

+7 (3652) 66-70-00

+7 (3652) 66-78-00

http://gas.crimea.ru/

office@gas.crimea.ru

Cégjegyzékszám: 1149102099717

A „krími parlament” („Parliament of Crimea”) 2014. március 17-én határozatot fogadott el a Chernomorneftegaz vállalat tulajdonában lévő eszközöknek a „Krími Köztársaság” nevében történő kisajátításáról. Ezzel a krími „hatóságok” tulajdonképpen elkobozták a vállalatot. 2014. november 29-én State Unitary Enterprise of the „Republic of Crimea”„Chernomorneftegaz” (Государственное унитарное предприятие Республики Крым „Черноморнефтегаз”) („Chernomorneftegaz”, a „Krími Köztársaság” szövetségi állami vállalata) néven került újra bejegyzésre. Alapító: A „Krími Köztársaság” Üzemanyag- és Energiaügyi Minisztériuma (The Ministry of Fuel and Energy of the „Republic of Crimea” [Министерство топлива и энергетики Республики Крым]).

2014.5.12.

▼M21 —————

▼M34

3.

Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság”

„Луганская народная республика” (ЛНР)

„Luganskaya narodnaya respublika” (LNR)

Hivatalos információk:

https://glava-lnr.info/

https://sovminlnr.ru/

https://nslnr.su/

Az úgynevezett „Luganszki Népköztársaságot”2014. április 27-én kiáltották ki. 2014. május 11-én törvénytelen népszavazást szervezett. A függetlenséget 2014. május 12-én kiáltották ki. Az úgynevezett „Donyecki” és „Luganszki Népköztársaság”2014. május 22-én létrehozta az úgynevezett „Novorosszija Szövetségi Államot”. Ezzel megsértették az ukrán alkotmányjogot és következésképpen a nemzetközi jogot is, aláásva ezáltal Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

Ezenfelül részt vesz a „Délkelet Hadserege” („Army of Southeast”) szakadár erőinek és más szakadár csoportoknak a toborzásában, ezzel aláásva Ukrajna stabilitását és biztonságát.

2014.7.25.

4.

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság”

„Донецкая народная республика” (ДНР)

„Donetskaya narodnaya respublika” (DNR)

Hivatalos információk:

https://dnronline.su/

https://pravdnr.ru/

https://dnrsovet.su/

https://denis-pushilin.ru/

Az úgynevezett „Donyecki Népköztársaságot”2014. április 7-én kiáltották ki.

2014. május 11-én törvénytelen népszavazást szervezett. A függetlenséget 2014. május 12-én kiáltották ki.

2014. május 24-én az úgynevezett „Donyecki” és „Luganszki Népköztársaság” megállapodást írt alá az úgynevezett „Novorosszija Szövetségi Állam” létrehozásáról.

Ezzel megsértették az ukrán alkotmányjogot és következésképpen a nemzetközi jogot is, aláásva ezáltal Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

A „Donyecki Népköztársaság” ezenfelül részt vesz szakadár csoportok toborzásában, ezzel aláásva Ukrajna stabilitását és biztonságát.

2014.7.25.

▼M36

5.

Az úgynevezett „Novorosszija Szövetségi Állam”

„Федеративное государство Новороссия”

„Federativnoye Gosudarstvo Novorossiya”

Médiaforrások:

http://novopressa.ru/

http://novorossia-tv.ru/

http://novorossiia.ru/

https://vk.com/novorossiatv

2014. május 24-én az úgynevezett „Donyecki” és „Luhanszki Népköztársaság” megállapodást írt alá az el nem ismert, úgynevezett „Novorosszija Szövetségi Állam” létrehozásáról.

Ezzel megsértették az ukrán alkotmányjogot és következésképpen a nemzetközi jogot is, veszélyeztetve ezáltal Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2014.7.25.

▼M33

6.

International Union of Public Associations „Great Don Army” („Nagy Don Hadsereg” Nemzetközi Egyesületi Szövetség)

Международный Союз Общественных Объединений „Всевеликое Войско Донское”

Hivatalos információk:

http://xn80aaaajfjszd7a3b0e.xnp1ai/

http://казакнацгвард.рф/

Telefonszám:

+7-8-908-178-65-57

Közösségi média: Cossack National Guard http://vk.com/kazak_nac_guard

Cím: 346465 Russian Federation Rostov Region, October District, St Zaplavskaya, Str Shosseynaya 1

Második cím: Voroshilovskiy Prospekt 12/85-87/13, Rostov-on-Don, Oroszországi Föderáció

2017-ben törölték a jegyzékből.

A „Nagy Don Hadsereg” („Great Don Army”) létrehozta a „Kozák Nemzeti Őrséget”, mely Ukrajna keleti részében az ukrán kormányerők ellen harcol, ezzel aláásva Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, valamint veszélyeztetve Ukrajna stabilitását és biztonságát.

Kapcsolatban áll Nikolay Kozitsynnel, a kozák erők parancsnokával, aki Ukrajna keleti részében az ukrán kormányerők ellen harcoló szakadárokat irányítja.

2014.7.25.

▼M37

7.

„Sobol” orosz közösség

Русская община „Соболь”

Közösségi média:

http://vk.com/sobolipress

http://www.русскоедвижение.рф/

Telefonszám:

(0652) 60-23-93

E-mail: SoboliPress@gmail.com

Cím: Ukraine, Crimea, Simferopol, str. Kiev, 4 („Central” autóbusz-megálló).

Radikális félkatonai szervezet, nyíltan kiáll amellett, hogy erővel kell véget vetni a Krím ukrán irányításának, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

Szakadárokat képzett ki az ukrán kormányerők ellen Kelet-Ukrajnában folytatott harcra, veszélyeztetve ezzel Ukrajna stabilitását és biztonságát.

2014.7.25.

▼M33

8.

Az úgynevezett „Luhansk Guard”

„Луганская гвардия”

Közösségi média és egyéb információk:

https://vk.com/luguard

http://vk.com/club68692201

https://vk.com/luguardnews

Luhanszki önvédelmi milícia, mely szakadárokat képzett ki az ukrán kormányerők ellen Ukrajna keleti részében folytatott harcra, ezzel veszélyeztetve Ukrajna stabilitását és biztonságát.

Kapcsolatban áll German PROKOPIV aktív vezetővel, aki részt vett az ukrán Biztonsági Szolgálat luhanszki regionális irodája épületének elfoglalásában, majd videofelvételen üzent Putyin elnöknek és Oroszországnak a bevett épületből.

2014.7.25.

▼M31

9.

Az úgynevezett

„Army of the Southeast”

„Армии Юго-Востока”

Közösségi média:

https://vk.com/sigma_orel)

Ukrajna keleti részében az egyik legjelentősebbnek tartott illegális szakadár fegyveres csoport.

Felelős a Biztonsági Szolgálat luganszki régióbeli épületének elfoglalásáért.

Kapcsolatban áll a csoport egyik vezetőjeként korábban számon tartott Valeriy BOLOTOV-val.

Kapcsolatban áll Vasyl NIKITIN-nel, aki az úgynevezett „Luganszki Népköztársaság kormányának” szakadár „kormányzati” tevékenységeiért felelős.

2014.7.25.

10.

Az úgynevezett

„Donbass People's Militia”

(„Нарoдное oпoлчéние Дoнбáсса”) („Donyec-medencei Népi Milícia”)

Közösségi média:

http://vk.com/polkdonbassa)

+38-099-445-63-78;

+38-063-688-60-01;

+38-067-145-14-99;

+38-094-912-96-60;

+38-062-213-26-60.

E-mail: voenkom.dnr@mail.ru

vknovoros@yandex.ru

mobilisation@novorossia.co

polkdonbassa@mail.ru

Telefonos önkéntesek Oroszországban:

+ 7 499 709-89-06

vagy e-mail novoross24@mail.ru

Cím: Doneck, Prospect Zasyadko 13.

Illegális szeparatista fegyveres csoport, mely Ukrajna keleti részében az ukrán kormányerők ellen harcol, ezzel veszélyeztetve Ukrajna stabilitását és biztonságát. A fegyveres csoport 2014. áprilisának elején többek között elfoglalt számos kormányzati épületet Ukrajna keleti részén, ezzel aláásva Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét. Kapcsolatban áll Pavel Gubarevvel, aki felelős a donecki regionális kormányzati épület oroszbarát erők segítségével való elfoglalásáért, és önmagát a „nép kormányzójának” kiáltotta ki.

2014.7.25.

▼M37

11.

„Vosztok dandár” („Vostok Brigade”)

„Бригада Восток”

(más néven: Vosztok zászlóalj [Vostok Battalion]; „Батальон Восток”)

Közösségi média:

http://vk.com/patriotic_forces_of_donbas

http://patriot-donetsk.ru/

info.patriot.donbassa@gmail.com

Kelet-Ukrajnában az egyik legjelentősebbnek tartott illegális szakadár fegyveres csoport. Kelet-Ukrajnában az ukrán kormányerők ellen harcol, veszélyeztetve ezzel Ukrajna stabilitását és biztonságát.

Aktívan részt vett a donecki (Donetsk) repülőtér elfoglalására irányuló katonai műveletekben.

A „Donyecki Népköztársaság” („Donetsk People’s Republic”) fegyveres erői úgynevezett „1. hadtestének” („1st Army Corps”) része.

2014.7.25.

▼M21 —————

▼M34

13.

State Unitary Enterprise of the City of Sevastopol, „Sevastopol seaport” („Szevasztopoli Tengeri Kikötő”, Szevasztopol város szövetségi állami vállalata)

ГУП ГС „Севастопольский морской порт”

(korábbi elnevezése: State enterprise „Sevastopol commercial seaport”

Государственное предприятие „Севастопольский морской торговьй порт”

Gosudarstvenoye predpriyatiye „Sevastopolski morskoy torgovy port”)

Nakhimov Square 5, 299011., Sevastopol

(пл. Нахимова, 5, г. Севастополь, 299011)

Cégjegyzékszám: 1149204004707

https://www.sevmp.ru/

gupsmp@mail.ru

A szervezet fölötti tulajdonjogot az ukrán törvények szerint jogellenesen ruházták át. A „Krími Parlament” („Parliament of Crimea”) 2014. március 17-én elfogadta az 1757-6/14. sz. határozatot az ukrán Infrastruktúra-, illetve a Mezőgazdasági Minisztériumhoz tartozó egyes vállalatok államosításáról, amely kimondja a „Sevastopol commercial seaport” (Szevasztopoli Kereskedelmi Tengeri Kikötő) állami vállalat tulajdonában lévő eszközöknek a „Krími Köztársaság” nevében történő kisajátítását. Ezzel a krími „hatóságok” tulajdonképpen elkobozták a vállalatot. A kereskedelmi forgalmat tekintve ez a legnagyobb kereskedelmi tengeri kikötő a Krímben. 2014. június 6-án State Unitary Enterprise of the City of Sevastopol „Sevastopol seaport” (Государственное унитарное предприятие города Севастополя „Севастопольский морской порт”) („Szevasztopoli Tengeri Kikötő”, Szevasztopol város szövetségi állami vállalata) néven került újra bejegyzésre. Alapító: Szevasztopol kormánya (Правительство Севастополя).

2014.7.25.

▼M21 —————

▼M36

15.

State Unitary Enterprise of the Republic of Crimea „Universal-Avia” („Universal-Avia”, a „Krími Köztársaság” szövetségi állami vállalata)

Государственное унитарное предприятие Республики Крым „Универсал-Авиа”

(korábbi elnevezése: State enterprise „Universal-Avia”

Государственное предприятие „Универсал-Авиа”

Gosudarstvenoye predpriyatiye „Universal-Avia”)

Aeroflotskaya Street 5, 295021 Simferopol

ул. Аэрофлотская, дом 5, 295021, г. Симферополь

Tel.: +7 (3652) 502-300; +7 (918) 699-1020

unavia_2014@mail.ru

https://universal-avia.ru/

Cégjegyzékszám: 1159102026742

A szervezet fölötti tulajdonjogot az ukrán törvények szerint jogellenesen ruházták át. „A Krím Parlamentjének elnöki testülete” („Presidium of the Parliament of Crimea”) 2014. március 24-én elfogadta az 1794-6/14 sz. határozatot az állami tulajdonban lévő „Gosudarstvenoye predpriyatiye »Universal-Avia«” („О Государственном предприятии »Универсал-Авиа«”) vállalatról, amely kimondja a „Universal-Avia” állami vállalat tulajdonában lévő eszközöknek a „Krími Köztársaság” nevében történő kisajátítását. Ezzel a krími „hatóságok” tulajdonképpen elkobozták a vállalatot. 2015. január 15-én a vállalat „Universal-Avia”, a Krími Köztársaság szövetségi állami vállalata (State Unitary Enterprise of the „Republic of Crimea”„Universal-Avia” [Государственное унитарное предприятие Республики Крым „Универсал-Авиа”]) néven került újra bejegyzésre. Alapító: a Krími Köztársaság Közlekedési Minisztériuma (Ministry of Transportation of the „Republic of Crimea” [Министерство транспорта Республики Крым]).

2014.7.25.

16.

Federal State Budgetary Enterprise „Sanatorium »Nizhnyaya Oreanda«” of the Administration of the President of the Russian Federation (az Oroszországi Föderáció elnöki hivatalának „Nizsnyaja Oreanda Szanatórium” szövetségi költségvetési vállalata) (korábbi ismert neve: Resort „Nizhnyaya Oreanda”„Санаторий »Нижняя Ореанда«” [Nizsnyaja Oreanda Üdülő])

Resort „Nizhnyaya Oreanda”, 298658, Yalta, Oreanda, House 12, Ukraine

Санаторий „Нижняя Ореанда” 298658, г. Ялта, пгт. Ореанда, дом 12, Украина

www.oreanda-resort.ru

marketing@oreanda-resort.ru

+7 (978) 944 83 00,

+7 (978) 944 83 30

Cégjegyzékszám: 1149102054221

A szervezet fölötti tulajdonjogot az ukrán törvények szerint jogellenesen ruházták át. „A Krím Parlamentjének elnöki testülete” („Presidium of the Parliament of Crimea”) 2014. március 21-én elfogadta az 17676/14 sz. határozatot „A Szanatóriumok és Üdülők Szövetsége létrehozásának kérdéseiről”, amely kimondja a „Nizhnyaya Oreanda” üdülő tulajdonában lévő eszközöknek a „Krími Köztársaság” nevében való kisajátítását. Ezzel a krími „hatóságok” tulajdonképpen elkobozták a vállalatot.

2014. október 9-én a szervezet az Oroszországi Föderáció elnöki hivatalának „Nizsnyaja Oreanda Szanatórium” szövetségi költségvetési vállalata (Federal State Budgetary Enterprise „Sanatorium Nizhnyaya Oreanda” of the Administration of the President of the Russian Federation [Федеральное государственное бюджетное учреждение „Санаторий »Нижняя Ореанда« Управления делами Президента Российской Федерации”]) néven került újra bejegyzésre. Alapító: az Oroszországi Föderáció elnöki hivatala (Administration of the President of the Russian Federation [Управление делами Президента Российской Федерации]).

2014.7.25.

▼M34

17.

Crimean Republican Enterprise „Azov distillery plant” („Azov distillery plant”, a „Krími Köztársaság” vállalata)

„Крымское республиканское предприятие Азовский ликёро-водочннй завод”

„Azovsky likerovodochny zavod”

40 Zheleznodorozhnaya str., 296178 Azovskoye, Jankoysky district, Ukraine

ул. Железнодорожная, 40, 296178 пгт. Азовское, Джанкойский район, Украина

kód: 01271681

A csődeljárás lezárult.

A szervezet fölötti tulajdonjogot az ukrán törvények szerint jogellenesen ruházták át. „A Krími Parlament elnöki testülete” („Presidium of the Parliament of Crimea”) 2014. április 9-én elfogadta az 1991‐6/14. sz. határozatot az agráripari komplexumnak a „Krími Köztársaság” területén működő vállalkozásai, intézményei és szervezetei tulajdonának államosításáról szóló, a „Krími Köztársaság” Államtanácsa (State Council of the „Republic of Crimea”) által 2014. március 26-án hozott 1836‐6/14. sz. határozat módosításairól, amely kimondja az „Azovsky likerovodochny zavod” tulajdonában lévő eszközöknek a „Krími Köztársaság” nevében történő kisajátítását. Ezzel a krími „hatóságok” tulajdonképpen elkobozták a vállalatot.

2014.7.25.

▼M37

18.

„»Masszandra« Mezőgazdasági Termelőszövetkezet” részvénytársaság (Joint-stock company „Production-Agrarian Union »Massandra«”)

Aкционерное общество „Производственно-аграрное объединение »Массандра«”

(korábbi elnevezése: a Krími Köztársaság „»Masszandra« Mezőgazdasági Termelőszövetkezet” szövetségi állami vállalata („State Unitary Enterprise of the Republic of Crimea”„Production-Agrarian Union »Massandra«”)

Государственное унитарное предприятие Республики Крым „Производственно-аграрное объединение »Массандра«”

Az Oroszországi Föderáció elnöki adminisztrációjának „»Masszandra« Mezőgazdasági Termelőszövetkezet” szövetségi költségvetési vállalata (Federal State Budgetary Enterprise „Production-Agrarian Union »Massandra« of the Administration of the President of the Russian Federation”)

Федеральное государственное унитарное предприятие „Производственно-аграрное объединение »Массандра« Управления делами Президента Российской Федерации”

„»Masszandra« Nemzeti Termelőszövetkezet” állami konszern (State concern „National Association of producers »Massandra«”)

Национальное производственно аграрное объединение „Массандра”

(Nacionalnoye proizvodstvenno agrarnoye obyedinenye „Massandra”)

298650, Crimea, Yalta, Massandra, str. Vinodela Egorova 9.

298650, Крым, г. Ялта, пгт. Массандра, ул. Винодела Егорова, д. 9

Honlap: http://massandra.su

+7 978 936 75 04

+7 3654 23 31 96

+7 3654 26 16 83

Cégjegyzékszám: 1209100012648

A szervezet fölötti tulajdonjogot az ukrán törvények szerint jogellenesen ruházták át. „A Krími Parlament elnöki testülete” („Presidium of the Parliament of Crimea”) 2014. április 9-én elfogadta az 1991-6/14. sz. határozatot az agráripari komplexumnak a Krími Köztársaság területén működő vállalkozásai, intézményei és szervezetei tulajdonának államosításáról szóló, a „Krími Köztársaság” Államtanácsa (State Council of the „Republic of Crimea”) által 2014. március 26-án hozott 1836-6/14. sz. határozat módosításairól, amely kimondja a „»Masszandra« Nemzeti Termelőszövetkezet” („National Association of producers »Massandra«”) állami konszern tulajdonában lévő eszközöknek a „Krími Köztársaság” nevében történő kisajátítását. Ezzel a krími „hatóságok” tulajdonképpen elkobozták a vállalatot.

2014. augusztus 1-jén az Oroszországi Föderáció elnöki hivatalának „»Masszandra« Mezőgazdasági Termelőszövetkezet» szövetségi költségvetési vállalata (Federal State Budgetary Enterprise „Proizvodstvenno agrarnoye obyedinenye »Massandra«” of the Administration of the President of the Russian Federation [Федеральное государственное унитарное предприятие „Производственно-аграрное объединение »Массандра«” Управления делами Президента Российской Федерации]) néven került újra bejegyzésre. Alapító: az Oroszországi Föderáció elnöki hivatala (Administration of the President of the Russian Federation [Управление делами Президента Российской Федерации]).

2019. április 1-jén a „Krími Köztársaság”„»Masszandra« Mezőgazdasági Termelőszövetkezet” szövetségi állami vállalata (State Unitary Enterprise of the „Republic of Crimea”„Production-Agrarian Union »Massandra«”) néven került újra bejegyzésre. 2020. október 1-jén pedig újra bejegyezték „»Masszandra« Mezőgazdasági Termelőszövetkezet” részvénytársaság („Production-Agrarian Union »Massandra«”) néven.

2014.7.25.

▼M34

19.

Federal state budget institution enterprise for science and research „All-Russian national scientific research institute for wine growing and wine making »Magarach« Russian Academy of Sciences” („Magaracs” Összoroszországi Szőlészeti és Borászati Tudományos Kutatóintézet, Orosz Tudományos Akadémia, szövetségi állami finanszírozású tudományos és kutatási vállalat)

Федеральное государственное бюджетное учреждение науки „Всероссийский национальный научно-исследовательский институт виноградарства и виноделия »Магарач« РАН”

(Korábbi elnevezése: State Unitary Enterprise of the 'Republic of Crimea' „National Institute of Wine »Magarach«”

298600, Kirov Street 31, Yalta, Crimea, Ukraine

298600, ул. Кирова 31, г. Ялта, Крым, Украина

magarach@rambler.ru

www.magarach-institut.ru

+7 (3654) 32-55-91

Cégjegyzékszám: 1159102130857

A szervezet fölötti tulajdonjogot az ukrán törvények szerint jogellenesen ruházták át. „A Krími Parlament elnöki testülete” („Presidium of the Parliament of Crimea”) 2014. április 9-én elfogadta az 1991-6/14. sz. határozatot az agráripari komplexumnak a „Krími Köztársaság” területén működő vállalkozásai, intézményei és szervezetei tulajdonának államosításáról szóló, az úgynevezett „Krími Köztársaság” Államtanácsa (State Council of the „Republic of Crimea”) által 2014. március 26-án hozott 1836‐6/14. sz. határozat módosításairól, amely kimondja a „Gosudarstvenoye predpriyatiye »Agrofirma Magarach« nacionalnogo instituta vinograda i vina »Magarach«” állami vállalat tulajdonában lévő eszközöknek a „Krími Köztársaság” nevében történő kisajátítását. Ezzel a krími „hatóságok” tulajdonképpen elkobozták a vállalatot.

2014.7.25.

 

Korábbi elnevezése: „State enterprise »Magarach« of the national institute of wine” Государственное предприятие Агрофирма „Магарач” Национального института винограда и вина „Магарач”,

Gosudarstvenoye predpriyatiye „Agrofirma Magarach” nacionalnogo instituta vinograda i vina „Magarach”)

 

2015. január 15-én„State Unitary Institution of the Republic of Crimea „National Institute of Wine »Magarach«” (Государственное бюджетное учреждение „Республики Крым”„Национальный научно‐исследовательский институт винограда и вина »Магарач«”) („Magaracs” Nemzeti Borintézet, a Krími Köztársaság szövetségi állami vállalata) néven került újra bejegyzésre.

Alapító: a „Krími Köztársaság” Mezőgazdasági Minisztériuma (Ministry of Agriculture of the „Republic of Crimea” [Министерство сельского хозяйства Республики Крым]).

2015. február 9-én a State Unitary Enterprise of the „Republic of Crimea”„National Institute of Wine »Magarach«” (Magaracs Nemzeti Borintézet, a „Krími Köztársaság” szövetségi állami vállalata) átalakult Federal Budgetary scientific facility „All-Russia scientific-research institute of viticulture and winemaking »Magarach«, Russian Academy of Sciences”-é („Magaracs” Összoroszországi Szőlészeti és Borászati Tudományos Kutatóintézet, Orosz Tudományos Akadémia, állami finanszírozású tudományos létesítmény).

 

20.

Joint-stock company „Sparkling wine plant »Novy Svet«” („Novij Szvet” Pezsgőgyár részvénytársaság)

Aкционерное общество „Завод шампанских вин »Новый Свет«”

Korábbi elnevezése: State unitary enterprise of the „Republic of Crimea”„Sparkling wine plant »Novy Svet«” („Novij Szvet” Pezsgőgyár, a „Krími Köztársaság” szövetségi állami vállalata)

Государственное унитарное предприятие Республики Крым Завод шампанских вин „Новый Свет”

298032, Crimea, Sudak, Novy Svet, str. Shalapina 1.

298032, Крым, г. Судак, пгт. Новый Свет, ул. Шаляпина, д. 1

+7-978-9-140-140

+7 (36566) 3-28-45

+7-978-914- 54-74

http://nsvet-crimea.ru/

Cégjegyzékszám: 1179102021460

A szervezet fölötti tulajdonjogot az ukrán törvények szerint jogellenesen ruházták át. A „Krími Parlament elnöki testülete” („Presidium of the Parliament of Crimea”) 2014. április 9-én elfogadta az 1991-6/14. sz. határozatot az agráripari komplexumnak a Krími Köztársaság területén működő vállalkozásai, intézményei és szervezetei tulajdonának államosításáról szóló, az úgynevezett „Krími Köztársaság” Államtanácsa („State Council of the »Republic of Crimea«”) által 2014. március 26-án hozott 1836-6/14. sz. határozat módosításairól, amely kimondja a „Zavod shampanskykh vin Novy Svet” állami vállalat tulajdonában lévő eszközöknek a „Krími Köztársaság” nevében történő kisajátítását.

2014.7.25.

 

Gosudarstvennoye unitarnoye predpriyatiye Respubliki Krym „Zavod shampanskykh vin »Novy Svet«”, valamint „State enterprise sparkling wine plant »Novy Svet«” („Novij Szvet” Pezsgőgyár, állami vállalat)

Государственное предприятие Завод шампанских вин „Новый свет” (Gosudarstvenoye predpriyatiye Zavod shampanskykh vin „Novy Svet”)

 

Ezzel a krími „hatóságok” tulajdonképpen elkobozták a vállalatot. 2015. január 4-én State Unitary Enterprise of the Republic of Crimea „sparkling wine plant »Novy Svet«” (Государственное унитарное предприятие Республики Крым „Завод шампанских вин »Новый Свет«”) (Novij Szvet Pezsgőgyár, a „Krími Köztársaság” szövetségi állami vállalata) néven került újra bejegyzésre. Alapító: a „Krími Köztársaság” Mezőgazdasági Minisztériuma (Ministry of Agriculture of the „Republic of Crimea” [Министерство сельского хозяйства Республики Крым]).

Átszervezését követően 2017. augusztus 29-én Joint-stock company Sparkling wine plant „Novy Svet” (Aкционерное общество „Завод шампанских вин »Новый Свет«”) néven került újra bejegyzésre. Alapító: a „Krími Köztársaság” Földtulajdon- és Ingatlanjogi Szabályozásért felelős Minisztériuma (Ministry of Land and Property Regulations of the „Republic of Crimea” [Министерство земельных и имущественных отношений Республики Крым]).

 

21.

Joint-stock company Almaz-Antey air and space defence corporation (Almaz-Antey lég-és űrvédelmi vállalat részvénytársaság)

Акционерное общество „Концерн воздушно-космической обороны »Алмаз – Антей«”

(más néven: Concern Almaz-Antey; Almaz-Antey corp; a.k.a. Almaz-Antey defense corporation; más néven: Almaz-Antey JSC; Концерн ВКО „Алмаз – Антей”;)

41 ul.Vereiskaya street, Moscow 121471, Russian Federation;

Honlap: www.almaz-antey.ru

E-mail:

antey@almaz-antey.ru

Cégjegyzékszám: 1027739001993

Az Almaz-Antey orosz állami tulajdonban álló vállalat, amely légi járművek ellen bevethető fegyvereket, többek között föld–levegő rakétákat gyárt és szállít az orosz hadseregnek. Az orosz hatóságok nehézfegyvereket szállítottak a kelet-ukrajnai szakadároknak, hozzájárulva Ukrajna destabilizálásához. E fegyvereket a szakadárok többek között repülőgépek lelövésére használják. Ezért állami tulajdonban lévő vállalatként az Almaz-Antey hozzájárul Ukrajna destabilizálásához.

2014.7.30.

▼M36

22.

DOBROLET (más néven: DOBROLYOT)

ДОБРОЛЕТ/ДОБРОЛЁТ

A légitársaság kódja: QD

International Highway, House 31, building 1, 141411 Moscow

141411, г. Москва, Международное ш., дом 31, строение 1

Honlap: https://aviakompaniya.com/dobrolet/

www.pobeda.aero

A Dobrolet az egyik orosz állami tulajdonban lévő légitársaság leányvállalata volt. A Krím jogtalan annektálása óta a Dobrolet kizárólag Moszkva és Szimferopol között működtetett járatokat. Ezáltal megkönnyítette a jogtalanul annektált „Krími Autonóm Köztársaság” integrációját az Oroszországi Föderációba, aláásva Ukrajna szuverenitását és területi integritását.

2014.7.30.

23.

Public Joint Stock Company „Russian National Commercial Bank” („Orosz Nemzeti Kereskedelmi Bank” Állami Részvénytársaság)

(Публичное акционерное общество „Российский национальный коммерческий банк”)

295000, Simferopol, Naberezhnaja str named after 60th anniversary of USSR, 34

295000, Симферополь, ул. Набережная имени 60–летия СССР, д. 34

Honlap: http://www.rncb.ru

Cégjegyzékszám: 1027700381290

A Krím jogellenes annektálását követően az Orosz Nemzeti Kereskedelmi Bank (Russian National Commercial Bank, RNCB) teljes egészében az úgynevezett „Krími Köztársaság” tulajdonává vált. 2016 januárjában a Rosimushchestvo (Федеральное агентство по управлению государственным имуществом [Росимущество]) néven is ismert szövetségi állami vagyonügynökség tulajdonába került.

Domináns piaci szereplő lett, holott az annektálást megelőzően nem volt jelen a Krímben. Az RNCB a Krímben működő bankok fiókjait felvásárolta vagy átvette, és ezzel anyagi és pénzügyi eszközökkel támogatta az orosz kormánynak a Krím Oroszországi Föderációba való integrálására irányuló intézkedéseit, ezzel aláásva Ukrajna területi integritását.

2020. január 29-én az Orosz Központi Bank (Russian Central Bank) úgy döntött, hogy az RNCB részvételével átszervezi a Szevasztopoli Tengerügyi Bankot (Sevastopol Marine Bank). A bank két nagy infrastruktúra-projektben vett részt a Krímben – egy új repülőtéri terminálkomplexum megépítését finanszírozza Szimferopolban, továbbá két erőmű építését (Balaklavskaya hőerőmű és Tavricheskaya hőerőmű).

2014.7.30.

▼M37

24.

„Donyecki Köztársaság” népi mozgalom („Donetsk Republic” public movement)

Общественное движение „Донецкая республика”

Hivatalos információk:

http://oddr.info/

orgotdel@oddr.info

Cím: Donetsk, Universitetskaya 19

г. Донецк, ул. Университетская, дом 19

Állami „szervezet”, amely jelölteket indított az úgynevezett „Donyecki Népköztársaságban” („Donetsk People’s Republic”) 2014. november 2-án és 2018. november 11-én tartott, úgynevezett „választásokon”. Ezek a „választások” sértik az ukrán törvényeket, ezért jogellenesek.

Azzal, hogy ez a szervezet hivatalosan részt vett a jogellenes „választásokon”, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárulnak Ukrajna további destabilizálásához. Alapítója: Andriy PURGIN; korábbi elnöke: Alexander ZAKHARCHENKO. 2018-ban Denis PUSHYLIN-t jelölték az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság”„elnökének”.

2014.11.29.

▼M36

25.

Békét a Luhanszki Régiónak (PEACE to Luhansk Region) (Mir Luganschine) Мир Луганщине

https://mir-lug.info/

Cím: Karl Marx Street 7, Luhansk, Ukraine

улица Карла Маркса, 7, г. Луганск, Украина

info@mir-lug.info

Állami „szervezet”, amely jelölteket indított az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaságban”2014. november 2-án és 2018. november 11-én tartott úgynevezett „választásokon”. Ezek a „választások” sértik az ukrán törvényeket, ezért jogellenesek. A szervezet elnöke 2018. február 17. óta Leonid PASECHNIK, tehát a szervezet kapcsolatban áll egy, a Tanács által jegyzékbe vett személlyel.

Azzal, hogy ez a szervezet hivatalosan részt vett a jogellenes „választásokon”, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárulnak Ukrajna további destabilizálásához.

2014.11.29.

▼M29

26.

Szabad Donbasz (más néven: „Free Donbas”, „Svobodny Donbass”)

Свободньιй Донбасс

http://www.odsd.ru/

Állami „szervezet”, amely jelölteket indított az úgynevezett „Donyecki Népköztársaságban”2014. november 2-án és 2018. november 11-én tartott úgynevezett „választásokon”. Ezek a „választások” sértik az ukrán törvényeket, ezért jogellenesek.

Azzal, hogy ez a szervezet hivatalosan részt vett a jogellenes „választásokon”, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárulnak Ukrajna további destabilizálásához.

2014.11.29.

▼M31

27.

Népi Unió (Narodny Soyuz)

Народный союз

2018-ban törölték a jegyzékből.

Állami „szervezet”, amely jelölteket indított az ún. „Luganszki Népköztársaságban”2014. november 2-án tartott, ún. „választásokon”. Ezek a „választások” sértik az ukrán törvényeket, ezért jogellenesek.

Azzal, hogy ez a szervezet hivatalosan részt vett a jogellenes „választásokon”, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárulnak Ukrajna további destabilizálásához.

2014.11.29.

▼M37

28.

Luhanszki Gazdasági Unió (Luhansk Economic Union [Luganskiy Ekonomicheskiy Soyuz])

Луганский экономический союз

Hivatalos információk:

https://vk.com/public97306393

Telegram: https://t.me/s/od_les_lnr

„Társadalmi szervezet”, amely jelölteket indított az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaságban” („Luhansk People’s Republic”) 2014. november 2-án és 2018. november 11-én tartott jogellenes – úgynevezett – „választásokon”. Oleg AKIMOV-ot jelölte 2014-ben az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság”„elnökének”, 2018-ban pedig a „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „Népi Tanácsa” („People’s Council”) tagjának. Ezek a „választások” sértik az ukrán törvényeket, ezért jogellenesek. A „Luhanszki Gazdasági Unió” („Luganskiy Economicheskiy Soyuz”) elnöke jelenleg Zinaida NADION, a „Luhanszki Népköztársaság Népi Tanácsának” képviselője.

Azzal, hogy ez a szervezet hivatalosan részt vett a jogellenes „választásokon”, aktívan támogatta azokat a cselekményeket és politikákat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárulnak Ukrajna további destabilizálásához.

2014.11.29.

▼M31

29.

Kozák nemzeti őrség (Cossack National Guard),

Казачья Национальная Гвардия

http://казакнацгвард.рф/)

https://vk.com/kazak_nac_guard)

Fegyveres szakadár csoport, mely aktívan támogatott olyan cselekményeket, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárulnak Ukrajna további destabilizálásához.

Parancsnoka: a szintén jegyzékbe vett Nikolay KOZITSYN.

Értesülések szerint a „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „2. hadtestének” része.

2015.2.16.

▼M34

30.

„Sparta” zászlóalj (Sparta battalion)

Батальон „Спарта”

https://vk.com/sparta_orb

+380713041088

Fegyveres szakadár csoport, mely aktívan támogatott olyan cselekményeket, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárulnak Ukrajna további destabilizálásához.

A „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „1. hadtestének” része. A 08806. számú katonai egységként és „Gvardejszkij (Gvardeysky)” zászlóaljként is említik. 2017 novemberében az egység Arsen Pavlov (más néven: Motorola) meggyilkolt szakadár katonai parancsnok tiszteletére kapta a nevét.

2015.2.16.

31.

„Somali” zászlóalj (Somali battalion)

Батальон „Сомали”

https://vk.com/club163716218/

Fegyveres szakadár csoport, mely aktívan támogatott olyan cselekményeket, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárulnak Ukrajna további destabilizálásához.

A „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „1. hadtestének” része.

2015.2.16.

▼M33

32.

„Zarya” zászlóalj

Батальон „Заря”

https://vk.com/public73385255

Fegyveres szakadár csoport, mely aktívan támogatott olyan cselekményeket, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárulnak Ukrajna további destabilizálásához.

Értesülések szerint a „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „2. hadtestének” része.

2015.2.16.

▼M37

33.

Prizrak dandár (Prizrak brigade)

Бригада „Призрак”

Cím: District 50 Year of the USSR, 18; c. of Kirovsk

https://vk.com/battalionprizrak

http://prizrak.info/

mail@prizrak.info

+38 (072) 199-86-39

Fegyveres szakadár csoport, mely aktívan támogatott olyan cselekményeket, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárulnak Ukrajna további destabilizálásához.

A „Luhanszki Népköztársaság” („Lugansk People’s Republic”) úgynevezett „2. hadtestének” („2nd Army Corps”) része.

14. Motoroslövész-zászlóaljként (14th Motorized Rifle Battalion) is szokták nevezni.

A „Luhanszki Népköztársaság” úgynevezett „népi milíciájának” („People’s Militia”) részét képezi.

2015.2.16.

▼M34

34.

„Oplot” zászlóalj (Oplot battalion)

Батальон „Оплот”

Közösségi média:

http://vk.com/oplot_info

https://vk.com/5ombroplot

Fegyveres szakadár csoport, mely aktívan támogatott olyan cselekményeket, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárulnak Ukrajna további destabilizálásához.

Az ötödik önálló motoroslövész-dandárnak (5th Separate Motor Rifle Brigade) is szokták nevezni, amely 2018. októbere óta Alexander Zakharchenko nevét viseli. Értesülések szerint a „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „1. hadtestének” része.

2015.2.16.

35.

„Kalmius” zászlóalj (Kalmius battalion)

Батальон „Кальмиус”

https://vk.com/reportage24

Fegyveres szakadár csoport, mely aktívan támogatott olyan cselekményeket, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárulnak Ukrajna további destabilizálásához.

Önálló gárda tüzérségi dandárnak (Separate Artillery Guard Brigade) is szokták nevezni (08802. számú egység), és a „Donyecki Népköztársaság” úgynevezett „1. hadtestének” része.

2015.2.16.

▼M18

36.

„Halál” zászlóalj

Батальон „Смерть”

 

Fegyveres szakadár csoport, mely aktívan támogatott olyan cselekményeket, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét, és hozzájárulnak Ukrajna további destabilizálásához.

A „Luganszki Népköztársaság” úgynevezett „2. hadtestének” része.

2015.2.16.

▼M34

37.

Igor STRELKOV „Novorossiya” (Új Oroszország) mozgalma (Movement „Novorossiya” of Igor STRELKOV)

Движение „Новороссия” Игоря СТРЕЛКОВА

http://novorossia.pro/

https://vk.com/od_novorossia

info@clubnb.ru

A „Novorossiya” (Új Oroszország) mozgalom 2014. novemberében jött létre Oroszországban, vezetője Igor Strelkov/Girkin orosz tisztviselő (az Oroszországi Föderáció hadseregének vezérkarán belül működő központi hírszerzési igazgatóság [Main Intelligence Directorate of the General Staff of the Armed Forces of the Russian Federation, GRU] állományának tagja).

A mozgalom kifejezett céljai közé tartozik „Új-Oroszország” teljes körű és eredményes támogatása, beleértve a Kelet-Ukrajnában harcoló milíciáknak nyújtott segítséget is. Ezáltal a mozgalom olyan politikákat támogat, amelyek aláássák Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

A mozgalom olyan személlyel hozható kapcsolatba, akit Ukrajna területi integritásának aláásása miatt jegyzékbe vettek.

2015.2.16.

▼M31

38.

OAO „VO Technopromexport” (OAO „VO TPE”)

Más néven: Open Joint Stock Company „Foreign Economic Association”„Technopromexport” („Technopromexport”„Külföldi Gazdasági Társaság” Nyilvánosan Működő Részvénytársaság)

Открытое акционерное общество Внешнеэкономическое объединение Технопромэкспорт

Cím: 119019, Moscow, Novyi Arbat str., 15, building 2

A bejegyzés időpontja: 1992.7.27.

Cégjegyzékszám: 1067746244026

Adószám: 7705713236

Csődeljárás alatt áll.

A Siemens Gas Turbine Technologies OOO szerződő feleként az OAO „VO TPE” vásárolta meg a gázturbinákat, azt állítva, hogy azokat a tamani (Krasznodár, Oroszországi Föderáció) erőműbe szánják. A Siemens Gas Turbine Technologies OOO-nak a szerződés értelmében az OAO „VO TPE”-nek kellett leszállítania a gázturbinákat, az OAO „VO TPE” pedig továbbította azokat a Krím félszigeti üzembe helyezésük céljából. Ez hozzájárul a Krím és Szevasztopol független energiaellátásának megteremtéséhez, ami támogatja az Ukrajnától való elszakadásukat, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2017.8.4.

▼M34

39.

OOO „VO Technopromexport” (OOO „VO TPE”)

Más néven: Limited Liability Company „Foreign Economic Association”„Technopromexport” („Technopromexport”„Külföldi Gazdasági Társaság” Korlátolt Felelősségű Vállalat)

Общество с ограниченной ответственностью „Внешнеэкономическое объединение Технопромэкспорт”

Cím: 119019, Moscow, Novyi Arbat str., 15, building 2

+7 (495) 989-97-29

www.tpe-vo.ru

E-mail: inform@tpe-vo.ru

Cégnyilvántartásba vétel időpontja: 2014.5.8.

Cégjegyzékszám: 1147746527279

Adószám: 7704863782

A Siemens Gas Turbine Technologies OOO által eredetileg az OAO „VO TPE”-nek eladott gázturbinák tulajdonosa. Az OOO „VO TPE” továbbította a gázturbinákat Krím félszigeti üzembe helyezésük céljából. Ez hozzájárul a Krím és Szevasztopol független energiaellátásának megteremtéséhez, ami támogatja az Ukrajnától való elszakadásukat, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

Felelős a balaklavai és a tavricseszkajai hőerőművek építési projektjének végrehajtásáért, ahol a turbinákat üzembe helyezték.

2017.8.4.

40.

ZAO Interavtomatika (IA)

Más néven: ЗАО „Интеравтоматика”, CJSC „Interavtomatika”

Cím: 115280, Moscow, Avtozavodskaya st., 14

http://ia.ru

Cégnyilvántartásba vétel időpontja: 1994.1.31.

Cégjegyzékszám: 1037739044111

Adószám: 7725056162

Felszámolás alatt áll.

Erőművek vezérlő és kommunikációs rendszereivel foglalkozó cég. Olyan projektekkel kapcsolatos szerződéseket kötött, amelyek célja erőművek építése és gázturbinák üzembe helyezése Szevasztopolban és Szimferopolban. Ez hozzájárul a Krím és Szevasztopol független energiaellátásának megteremtéséhez, ami támogatja az Ukrajnától való elszakadásukat, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2017.8.4.

41.

„State Unitary Enterprise of the Crimean Republic »Crimean Sea Ports«”

(„Государственное yнитарное предприятие Республики Крым »Крымские орские порты«”), beleértve az alábbi alszervezeteket is:

— Feodosia Commercial Port (Fedósziai Kereskedelmi Kikötő),

— Kerch Ferry (Kercsi Kompvállalat),

— Kerch Commercial Port (Kercsi Kereskedelmi Kikötő).

28 Kirova Street, Kerch 298312, Crimea

(298312, Крым, гор. Керчь, ул. Кирова, дом 28)

https://crimeaports.ru

info@crimeaport.ru

Cégjegyzékszám: 1149102012620

Adószám: 9111000450

A „Krími Parlament” („Parliament of Crimea”) 2014. március 17-én elfogadta az 1757-6/14. sz. határozatot az ukrán Infrastrukturális, illetve a Mezőgazdasági Minisztériumhoz tartozó egyes vállalatok államosításáról, 2014. március 26-án pedig az 1865-6/14. sz. határozatot az állami tulajdonban lévő „Crimean Sea Ports” („О Государственном предприятии Крымские морские порты”) (Krími Tengeri Kikötők) vállalatról, amely kimondja a „State Unitary Enterprise of the Crimean Republic »Crimean Sea Ports«” vállalatba beolvadt számos állami vállalat tulajdonában lévő eszközöknek a „Krími Köztársaság” nevében történő kisajátítását. A krími „hatóságok” így tulajdonképpen elkobozták ezeket a vállalatokat, a „Crimean Sea Ports” pedig a tulajdonjog jogellenes átadásának haszonélvezőjévé vált.

2017.9.16.

▼M36

42.

AO „Institute Giprostroymost – Saint-Petersburg”

АО Институт Гипростроймост – Санкт-Петербург

Cím: 7 Yablochkova street, St. Petersburg, 197198 Russia

Honlap: http://gpsm.ru

E-mail-cím: office@gpsm.ru

Tel.: (812) 498-08-14

Cégjegyzékszám: 1037828021660

Adószám: 7826717210

Az AO „Institute Giprostroymost – Saint-Petersburg” a Kercsi-szorosi híd megtervezésével részt vett az Oroszországot a jogellenesen annektált Krím félszigettel összekötő Kercsi-szorosi híd megépítésében. A vállalkozás tehát támogatja a jogellenesen annektált Krím félsziget egyesítését az Oroszországi Föderációval, ami pedig még jobban aláássa Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2018.7.31.

43.

PJSC Mostotrest

ПАО Мостотрест

Cím: 6 Barklaya street, Bld. 5 Moscow, 121087 Russia

www.mostotrest.ru

info@mostro.ru

Tel.:(495) 6697999

Cégjegyzékszám: 1027739167246

Adószám: 7701045732

A PJSC Mostotrest a Kercsi-szorosi híd karbantartására vonatkozó állami szerződés révén tevékenyen részt vett az Oroszországot a jogellenesen annektált Krím félszigettel összekötő Kercsi-szorosi híd megépítésében. Tulajdonosa továbbá egy olyan személy (Arkady Rotenberg), aki az Ukrajna szuverenitását aláásó tevékenysége miatt már jegyzékbevételre került (92. számú személy e mellékletben). A vállalkozás tehát támogatja a jogellenesen annektált Krím félsziget egyesítését az Oroszországi Föderációval, ami pedig még jobban aláássa Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2018.7.31.

44.

JSC Zaliv Shipyard

Судостроительный завод „Залив”

Cím: 4 Tankistov street, 298310 Kerch, Crimea

Honlap: http://zalivkerch.com

Cégjegyzékszám: 1149102028602

Tel.: +7(36561)33055

Adószám: 9111001119

A JSC Zaliv Shipyard tevékenyen részt vett az Oroszországot a jogellenesen annektált Krím félszigettel összekötő Kercsi-szorosi hídhoz vezető új vasútvonal megépítésében. A vállalkozás tehát támogatja a jogellenesen annektált Krím félsziget egyesítését az Oroszországi Föderációval, ami pedig még jobban aláássa Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2018.7.31.

45.

STROYGAZMONTAZH Joint Stock Company (STROYGAZMONTAZH részvénytársaság)

STROYGAZMONTAZH Corporation (SGM Group) (STROYGAZMONTAZH vállalat [SGM csoport])

ООО Стройгазмонтаж

(груп СГМ)

Cím: Prospect Vernadskogo 53,Moscow, 119415 Russia

Honlap: www.ooosgm.com

info@ooosgm.ru

Cégjegyzékszám: 1077762942212

Adószám: 7729588440

INN: 9729299794

PSRN: 1207700324941, KPP 772901001.

A Stroygazmontazh vállalat (SGM csoport) (Stroygazmontazh Corporation, SGM Group) a Kercsi-szorosi híd megépítésére vonatkozó állami szerződés révén tevékenyen részt vett az Oroszországot a jogellenesen annektált Krím félszigettel összekötő Kercsi-szorosi híd megépítésében. A vállalkozás tehát támogatja a jogellenesen annektált Krím félsziget egyesítését az Oroszországi Föderációval, ami pedig még jobban aláássa Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2018.7.31.

▼M34

46.

Stroygazmontazh-Most OOO (SGM-Most OOO)

OOO Стройгазмонтаж-Мост

(ООО СГМ-Мост)

Cím:

Barklaya street 6, building 7, Moscow, 121087 Russia

Cégjegyzékszám: 1157746088170

Adószám: 7730018980

E-mail: kerch-most@yandex.ru

A Stroygazmontazh-Most OOO a Kercsi-szoroson átívelő híd megépítésére vonatkozó projektet irányító fő szerződő félnek, a Stroygazmontazh-nak a leányvállalata volt, és részt vett a híd megépítésében. Tulajdonosa továbbá egy olyan személy (Arkady Rotenberg), aki az Ukrajna szuverenitását aláásó tevékenysége miatt már jegyzékbevételre került (92. számú személy e mellékletben). A vállalkozás tehát támogatja a jogellenesen annektált Krím félsziget egyesítését az Oroszországi Föderációval, ami pedig még jobban aláássa Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2018.7.31.

▼M25

47.

CJSC VAD

AKTSIONERNOE OBSHCHESTVO VAD

АО „ВАД”

Cím:

133, Chernyshevskogo street, Vologda, Vologodskaya Oblast, 160019 Oroszország

122 Grazhdanskiy Prospect, suite 5, Liter A, St. Petersburg, 195267 Oroszország

Cégjegyzékszám: 1037804006811 (Oroszország)

Adószám: 7802059185

Honlap: www.zaovad.com

E-mail: office@zaovad.com

A CJSC VAD a krími Tavrida autópálya, a Kercsi-szorosi hídon átmenő közút és az ahhoz vezető bekötőutak megépítésének fővállalkozója. A Tavrida autópálya lehetővé teszi majd a Krím közúton történő megközelítését a Kercsi-szorosi híd elsődleges becsatlakozásaként szolgáló, újonnan épült utak rendszere révén. A CJSC VAD tehát támogatja a jogellenesen annektált Krím félsziget egyesítését az Oroszországi Föderációval, ami pedig még jobban aláássa Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2018.7.31.

▼M35

48.

Joint-stock company „Lenpromtransproyekt” (АО „Ленпромтранспроект”) (Lenpromtransproyekt részvénytársaság)

Cím: Kondrat’yevskiy Prospekt, 15, building 5/1, 223 St. Petersburg 195197, Russian Federation

Cégjegyzékszám (OGRN): 1027809210054

Adószám (INN): 7825064262

Honlap: https://lptp.ru/

E-mail: ptp@sp.ru

A Joint-stock company Lenpromtransproyekt (Lenpromtransproyekt részvénytársaság) részt vett a jogellenesen annektált Krím félsziget és Oroszország vasúti infrastruktúrájának összekötését célzó projektben azzal, hogy megtervezte a Kercsi-szoroson átívelő hídhoz csatlakozó vasúti pályát, valamint műszaki vezetőként járt el az Oroszországot a jogellenesen annektált Krím félszigettel összekötő híd építése során. A vállalkozás tehát támogatja a jogellenesen annektált Krím félsziget egyesítését az Oroszországi Föderációval, ami pedig még jobban aláássa Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2020.10.1.

49.

Joint-stock company „The Berkakit-Tommot-Yakutsk Railway Line’s Construction Directorate” (АО „Дирекция по строительству железной дороги Беркакит-Томмот-Якутск”) (A Berkakit–Tommot–Jakutszk vasútvonal építésügyi igazgatósága részvénytársaság)

Cím: Mayakovskogo St. 14, city of Aldan 678900, Aldansky District, Russian Federation

Cégjegyzékszám (OGRN): 1121402000213

Adószám (INN): 1402015986

Honlap: https://dsgd.ru/

E-mail: info@dsgd.ru gmn@dsgd.ru

A Joint-stock company The Berkakit-Tommot-Yakutsk Railway Line’s Construction Directorate (Berkakit–Tommot–Jakutszk vasútvonal építésügyi igazgatósága részvénytársaság) részt vett a jogellenesen annektált Krím félsziget és Oroszország vasúti infrastruktúrájának összekötését célzó projektben azzal, hogy mérnöki szolgáltatásokat nyújtott a Kercsi-szoroson átívelő, Oroszországot a jogellenesen annektált Krím félszigettel összekötő hídhoz csatlakozó vasúti pálya építése során. A vállalkozás tehát támogatja a jogellenesen annektált Krím félsziget egyesítését az Oroszországi Föderációval, ami pedig még jobban aláássa Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2020.10.1.

50.

Federal State Unitary Enterprise „Crimea Railway” (Федеральное государственное унитарное предприятие „Крымская железная дорога”) („Krími Vasutak” szövetségi állami vállalat)

Cím: 34 Pavlenko St., Simferopol 95006, Ukraine

Cégjegyzékszám (OGRN): 1159102022738

Adószám (INN): 9102157783

Honlap: https://crimearw.ru

E-mail: ngkkjd@mail.ru

A Federal State Unitary Enterprise Crimea Railway („Krími Vasutak” szövetségi állami vállalat) részt vett a jogellenesen annektált Krím félsziget és Oroszország vasúti infrastruktúrájának összekötését célzó projektben azzal, hogy tulajdonosa és üzemeltetője a Kercsi-szoroson átívelő, Oroszországot a jogellenesen annektált Krím félszigettel összekötő hídon futó vasúti vágányoknak. A vállalkozás tehát támogatja a jogellenesen annektált Krím félsziget egyesítését az Oroszországi Föderációval, ami pedig még jobban aláássa Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2020.10.1.

51.

First Crimean Insurance Company

(Крымская первая страховая компания) (Első Krími Biztosítótársaság)

Cím: Butakova Ln, 4, Sevastopol, Ukraine

Cégjegyzékszám (OGRN): 1149102007933

Adószám (INN): 9102006047

Honlap: https://kpsk-ins.ru/about

E-mail: info@kspk-ins.ru

A First Crimean Insurance Company (Első Krími Biztosítótársaság) részt vett a jogellenesen annektált Krím félsziget és Oroszország vasúti infrastruktúrájának összekötését célzó projektben azzal, hogy biztosítási szolgáltatásokat nyújtott a Kercsi-szoroson átívelő híd építéséhez. A vállalkozás tehát támogatja a jogellenesen annektált Krím félsziget egyesítését az Oroszországi Föderációval, ami pedig még jobban aláássa Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

2020.10.1.