02013R1301 — HU — 02.08.2018 — 001.001


Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű és nem vált ki joghatást. Az EU intézményei semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért. A jogi aktusoknak – ideértve azok bevezető hivatkozásait és preambulumbekezdéseit is – az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett és az EUR-Lex portálon megtalálható változatai tekintendők hitelesnek. Az említett hivatalos szövegváltozatok közvetlenül elérhetők az ebben a dokumentumban elhelyezett linkeken keresztül

►B

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1301/2013/EU RENDELETE

(2013. december 17.)

az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és a „Beruházás a növekedésbe és munkahelyteremtésbe” célkitűzésről szóló egyedi rendelkezésekről, valamint az 1080/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről

(HL L 347, 2013.12.20., 289. o)

Módosította:

 

 

Hivatalos Lap

  Szám

Oldal

Dátum

►M1

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU, Euratom) 2018/1046 RENDELETE (2018. július 18.)

  L 193

1

30.7.2018


Helyesbítette:

►C1

Helyesbítés, HL L 330, 3.12.2016, o 17  (1301/2013)




▼B

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1301/2013/EU RENDELETE

(2013. december 17.)

az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és a „Beruházás a növekedésbe és munkahelyteremtésbe” célkitűzésről szóló egyedi rendelkezésekről, valamint az 1080/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről



I.

FEJEZET

Általános rendelkezések

1. cikk

Tárgy

Ez a rendelet meghatározza az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) feladatait, támogatásának hatókörét a „Beruházás a növekedésbe és munkahelyteremtésbe” és az „európai területi együttműködés” célkitűzés tekintetében, és egyedi rendelkezéseket állapít meg a „Beruházás a növekedésbe és munkahelyteremtésbe” célkitűzésre irányuló ERFA-támogatásról.

2. cikk

Az ERFA feladatai

Az ERFA hozzájárul a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megerősítésére irányuló támogatás finanszírozásához azáltal, hogy a regionális gazdaságok fenntartható fejlesztése és strukturális átalakítása – többek között a hanyatló ipari régiók és a fejlődésben elmaradt régiók szerkezetátalakítása – révén az Unióban kiigazítja a főbb regionális egyenlőtlenségeket.

3. cikk

Az ERFA támogatások köre

(1)  Az 5. cikkben meghatározott beruházási prioritásokhoz való hozzájárulás érdekében az ERFA-ból a következő tevékenységek támogathatók:

a) termelő beruházás, amely hozzájárul fenntartható munkahelyek teremtéséhez és megőrzéséhez a kis- és középvállalkozásoknak (kkv-k) nyújtandó közvetlen befektetési támogatás révén;

b) termelő beruházás, függetlenül az érintett vállalkozás méretétől, amely hozzájárul az 5. cikk (1) és (4) bekezdésében, illetve – amennyiben a beruházás nagyvállalatok és kkv-k közötti együttműködéssel jár – az 5. cikk (2) bekezdésében meghatározott beruházási prioritásokhoz;

c) beruházás a polgároknak alapvető szolgáltatásokat nyújtó infrastruktúrába az energia, a környezetvédelem, a közlekedés, valamint az információs és kommunikációs technológiák (ikt-k) terén;

d) beruházások a társadalmi, egészségügyi, kutatási, innovációs, üzleti és oktatási infrastruktúrába;

▼M1

e) a berendezésekbe és az infrastruktúrába való állóeszköz-beruházás révén a saját potenciál fejlesztésébe történő befektetés, ideértve a kulturális és fenntartható turizmussal kapcsolatos infrastruktúrákat, a vállalkozásoknak nyújtott szolgáltatásokat, a kutatási és fejlesztési szervezetek támogatását, valamint a vállalkozások technológiájába és alkalmazott kutatásába való beruházást;

▼B

f) az illetékes regionális, helyi, városi és más hatóságok, gazdasági és szociális partnerek és a(z) 1303/2013/EU rendelet 5. cikkének (1) bekezdésében említett, civil társadalmat képviselő érintett szervezetek hálózatba szerveződése, együttműködése és tapasztalatcseréje, tanulmányok, előkészítő intézkedések és kapacitásépítés.

▼M1

Az e bekezdés első albekezdésének e) pontjában említett, a kulturális és fenntartható turizmussal kapcsolatos infrastruktúrába való beruházás kis léptékűnek és támogathatónak tekintendő, ha az ERFA műveletekhez való hozzájárulása nem haladja meg a 10 000 000  EUR-t. Ezt a felső határt 20 000 000  EUR-ra kell emelni, amennyiben az infrastruktúra a világ kulturális és természeti örökségéről szóló 1972. évi UNESCO-egyezmény 1. cikkének értelmében kulturális örökségnek tekintendő.

▼B

(2)  Az európai területi együttműködési célkitűzés keretében az ERFA támogathatja az eszközök, emberi erőforrások és valamennyi típusú infrastruktúra határokon átnyúló megosztását az összes régióban.

(3)  Az ERFA a következőket nem támogatja:

a) atomerőművek leállítása és építése;

b) a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységekből eredő, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését elősegítő beruházások;

c) dohány és dohánytermékek gyártása, feldolgozása és forgalomba hozatala;

d) az uniós állami támogatási szabályok szerint nehézségekkel küzdő vállalkozások;

e) repülőtéri infrastrukturális beruházások, a környezetvédelemhez kapcsolódók kivételével, vagy kivéve akkor, ha ezeket a negatív környezeti hatás mérsékléséhez vagy csökkentéséhez szükséges beruházások kísérik.

4. cikk

Tematikus koncentráció

(1)  A(z) 1303/2013/EU rendelet 9. cikkének első bekezdésében meghatározott tematikus célkitűzések, valamint az e rendelet 5. cikkében meghatározott kapcsolódó beruházási prioritások, amelyekhez az ERFA a „Beruházás a növekedésbe és munkahelyteremtésbe” célkitűzése keretében hozzájárulhat, a következőképpen koncentrálódnak:

a) a fejlettebb régiókban:

i. a teljes ERFA-forrás legalább 80 %-át nemzeti szinten a(z) 1303/2013/EU rendelet 9. cikke első bekezdésének 1., 2., 3. és 4. pontjában megállapított két vagy több tematikus célkitűzésre kell elkülöníteni; továbbá

ii. a teljes ERFA-forrás legalább 20 %-át nemzeti szinten a(z) [1303]/2013/EU rendelet 9. cikke első bekezdésének 4. pontjában megállapított tematikus célkitűzésre kell elkülöníteni;

b) az átmeneti régiókban:

i. a teljes ERFA-forrás legalább 60 %-át nemzeti szinten a(z) 1303/2013/EU rendelet 9. cikke első bekezdésének 1., 2., 3. és 4. pontjában megállapított két vagy több tematikus célkitűzésre kell elkülöníteni; valamint

ii. a teljes ERFA-forrás legalább 15 %-át nemzeti szinten a(z) 1303/2013/EU rendelet 9. cikke első bekezdésének 4. pontjában megállapított tematikus célkitűzésre kell elkülöníteni;

c) a kevésbé fejlett régiókban:

i. a teljes ERFA-forrás legalább 50 %-át nemzeti szinten a(z) 1303/2013/EU rendelet 9. cikke első bekezdésének 1., 2., 3. és 4. pontjában megállapított két vagy több tematikus célkitűzésre kell elkülöníteni; és

ii. a teljes ERFA-forrás legalább 12 %-át nemzeti szinten a(z) 1303/2013/EU rendelet 9. cikke első bekezdésének 4. pontjában megállapított tematikus célkitűzésre kell elkülöníteni.

E cikk alkalmazásában azok a régiók, amelyek támogathatósági követelményként alkalmazott egy főre eső GDP-je a 2007–2013 programozási időszakban az EU-25-ök referencia-időszakbeli átlagos GDP-jének 75 %-ánál kevesebb volt, és amelyek a 2007–2013-as programozási időszakban kivezetés alatt állóként vannak megjelölve, de a(z) 1303/2013/EU rendelet 90. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében a 2014–2020 közötti programozási időszakban a „fejlettebb régiók” kategóriájában támogathatóak, átmeneti régióknak minősülnek.

E cikk alkalmazásában a kizárólag szigeteken fekvő tagállamokból, vagy a Kohéziós Alapból támogatásban részesülő tagállamok részét képező szigetekből álló összes NUTS 2. szintű régió és valamennyi legkülső régió kevésbé fejlett régiónak minősül.

(2)  Az e cikk (1) bekezdésétől eltérve a valamely régiókategóriát megillető minimális ERFA-részarány alacsonyabb lehet az (1) bekezdésben előírtnál, feltéve, hogy ezt a csökkentést a más régiókategóriákat megillető részarány emelése ellentételezi. Az összes régiókategóriát megillető források tagállami szintű összege a(z) 1300/2013/EU rendelet 9. cikke első bekezdésének 1., 2., 3. és 4. pontjában és a(z) 1303/2013/EU rendelet 9. cikke első bekezdésének 4. pontjában meghatározott tematikus célkitűzések tekintetében ennek megfelelően nem lehet kevesebb, mint az e cikk (1) bekezdésében meghatározott minimális ERFA-részarányok alkalmazásával kapott tagállami szintű összeg.

(3)  Az e cikk (1) bekezdésétől eltérve, a Kohéziós Alapból a(z) 1300/2013/EU rendelet 4. cikke a) pontjának i. és iii. alpontjában meghatározott beruházási prioritásokra fordított források beszámíthatók az e cikk (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontjában és b) pontjának ii. alpontjában, valamint c) pontjának ii. alpontjában megállapított minimális részarányok elérésébe. Ebben az esetben az e cikk (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontjában megállapított részarányt 15 %-ra kell emelni. Ahol szükséges ezeket a forrásokat olyan arányban kell szétosztani a különböző régiókategóriák között, amilyen részesedést azok az érintett tagállam teljes lakosságából képviselnek.

5. cikk

Beruházási prioritások

A hivatkozott rendelet 15. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontjában említett Partnerségi Megállapodásban meghatározott fejlesztési szükségletek és növekedési lehetőségekkel összhangban az ERFA a következő beruházási prioritásokat támogatja a(z) 1303/2013/EU rendelet 9. cikke első bekezdésében meghatározott tematikus célkitűzéseken belül:

1. a kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció megerősítése a következők révén;

a) a kutatási és innovációs (K+I) kiválóság fejlesztése, és különösen az európai érdekeltségű kompetenciaközpontok támogatása érdekében a K+I infrastruktúra és kapacitás megerősítése;

b) a vállalkozások K+I beruházásainak előmozdítása, valamint a vállalkozások, a kutatási és fejlesztési központok és a felsőoktatási ágazat közötti kapcsolatok és szinergiák létrehozása, különös tekintettel a termék- és szolgáltatásfejlesztésbe, a technológiaátadásba, a társadalmi innovációba, az ökoinnovációba és a közszolgálati alkalmazásokba, a keresletélénkítésbe, a hálózatépítésbe, a klaszterekbe és az intelligens specializáció általi nyílt innovációba történő beruházásokra, továbbá a technológiai és alkalmazott kutatás, a kísérleti programok, a korai termékhitelesítési intézkedések, az alaptechnológiák fejlett gyártási kapacitásának és próbagyártásának támogatása, valamint az általános célú technológiák terjesztése;

2. az ikt-khoz való hozzáférés elősegítése és e technológiák használatának és minőségének fokozása a következők révén:

a) a szélessáv-kiépítés kiterjesztése és nagy sebességű hálózatok kiépítése, valamint a digitális gazdaságot szolgáló feltörekvő technológiák és hálózatok bevezetésének támogatása;

b) az ikt-termékek és szolgáltatások, az e-kereskedelem továbbfejlesztése és az ikt iránti kereslet fokozása;

c) az e-kormányzás, az e-tanulás, az e-befogadás, az e-kultúra és az e-egészségügy ikt-alkalmazásainak megerősítése;

3. a kkv-k versenyképességének fokozása a következők révén:

a) a vállalkozói szellem előmozdítása, különösen az új ötletek gazdasági hasznosításának megkönnyítése, valamint új cégek alapításának – többek között üzleti inkubátorházak segítségével történő – ösztönzése;

b) a kkv-k számára új vállalati modell – elsősorban a nemzetközivé válás céljával történő – kidolgozása és megvalósítása;

c) a korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességek megteremtésének és bővítésének támogatása;

d) a kkv-k abban való segítése, hogy növekedni tudjanak a regionális, nemzeti és nemzetközi piacokon, és hogy az innovációs folyamatokban részt tudjanak venni;

4. az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés támogatása minden ágazatban a következők révén:

a) a megújuló forrásokból nyert energia előállításának és elosztásának támogatása;

b) az energiahatékonyság és a megújuló energiák felhasználásának támogatása a vállalkozásokban;

▼C1

c) az energiahatékonyság, az intelligens energiahasználat és a megújuló energiaforrás felhasználásának támogatása a közcélú infrastruktúrákban – beleértve a középületeket – továbbá a lakóépületekben;

▼B

d) intelligens alacsony és közepes feszültségen működő elosztórendszerek fejlesztése és kialakítása;

e) alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó stratégiák támogatása valamennyi területtípuson, de különösen a városi területeken, ideértve a fenntartható multimodális városi mobilitást és a kárenyhítést előmozdító alkalmazkodási intézkedések támogatását;

f) az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák kutatásának, innovációjának és bevezetésének az előmozdítása;

g) a hasznos hőigény alapján a hő és a villamos energia nagy hatásfokú kapcsolt előállításának előmozdítása;

5. az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, valamint a kockázatok megelőzésének és kezelésének elősegítése a következők révén:

a) az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, többek között az ökoszisztémán alapuló megközelítéseket célzó beruházások támogatása;

b) egyedi kockázatok kezelésére, a katasztrófákkal szembeni ellenálló képesség biztosítására és katasztrófavédelmi rendszerek kifejlesztésére irányuló beruházások elősegítése;

6. a környezet megőrzése és védelme, valamint a forráshatékonyság támogatása a következők révén:

a) a hulladékágazatba történő beruházás az uniós környezeti vívmányok követelményeinek való megfelelés és a tagállamok által megállapított, e követelményeken túlmutató beruházási igények kielégítése érdekében;

b) a vízgazdálkodási ágazatba történő beruházás az uniós környezeti vívmányok követelményeinek való megfelelés, és a tagállamok által megállapított, e követelményeken túlmutató beruházási igények kielégítése érdekében;

c) a természeti és kulturális örökség megőrzése, védelme, elősegítése és fejlesztése;

d) a biológiai sokféleség és a talaj megóvása és helyreállítása és az ökoszisztéma-szolgáltatások elősegítése, többek között a Natura 2000 és a zöld infrastruktúrák révén;

e) a városi környezetfejlesztést, a városok megújítását, a rozsdaövezetek (köztük a átalakuló használatú területek) helyreállítását és szennyezésmentesítését és a légszennyezettség csökkentését célzó intézkedések, valamint a zajcsökkentési intézkedések támogatása;

f) a hulladékgazdálkodási ágazatban, a vízgazdálkodási ágazatban, a talaj tekintetében vagy a légszennyezettség csökkentése területén a környezetvédelem és az erőforrás-hatékonyság javítását szolgáló innovatív technológiák előmozdítása;

g) az erőforrás-hatékony gazdaságra való ipari átállás támogatása, a zöld növekedés, az ökoinnováció és a környezeti teljesítményirányítás a köz- és a magánszektorban történő előmozdítása;

7. a fenntartható közlekedés támogatása és a szűk keresztmetszetek eltávolítása az alapvető fontosságú hálózati infrastruktúrákból az alábbiak révén:

a) a multimodális egységes európai közlekedési térség támogatása a TEN-T-be való beruházás által;

b) a regionális mobilitás fokozása a másodrangú és harmadrangú csomópontok TEN-T infrastruktúrához – többek között a multimodális csomópontokhoz – történő kapcsolásával;

c) környezetbarát (többek között alacsony zajkibocsátású) és alacsony szén-dioxid kibocsátású közlekedési rendszerek, többek között belvízi és tengeri hajózási útvonalak, kikötők, multimodális összeköttetések és repülőtéri infrastruktúrák kifejlesztése és korszerűsítése, a fenntartható regionális és helyi mobilitás előmozdítása érdekében;

d) átfogó, magas szintű és interoperábilis vasúti rendszerek kifejlesztése és helyreállítása, valamint zajcsökkentő intézkedések előmozdítása;

e) az energiahatékonyság és az ellátásbiztonság javítása intelligens energiaelosztó, -tároló és -átviteli rendszerek kialakításával és a megújuló forrásokat használó megosztott termelés integrálásával;

8. a fenntartható és minőségi foglalkoztatás, valamint a munkavállalói mobilitás ösztönzése a következők révén:

a) üzleti inkubátorházak létrehozásának támogatása, valamint az önfoglalkoztatás, a mikrovállalkozások és a cégalapítás beruházásokkal való támogatása;

b) a foglalkoztatásbarát növekedés elősegítése a saját belső potenciál kifejlesztése által, az adott területeket érintő területi stratégia részeként, beleértve a hanyatló ipari régiók átalakítását, valamint az egyes természeti és kulturális erőforrások fejlesztését, illetve az ezekhez való hozzáférhetőség javítását;

c) helyi fejlesztési kezdeményezések és szomszédos szolgáltatásokat nyújtó struktúrák támogatása munkahelyek teremtése érdekében, amennyiben ezek a tevékenységek a(z) 1304/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 1 ) alkalmazási körén kívül esnek;

d) a foglalkoztatási szolgálatok infrastruktúrájába történő beruházás;

9) a társadalmi befogadás előmozdítása, a szegénység és mindenfajta diszkrimináció elleni küzdelem a következők révén:

a) a nemzeti, regionális és helyi fejlődést szolgáló egészségügyi és szociális infrastruktúrába történő beruházás, az egészségi állapotbeli egyenlőtlenségek csökkentése, a társadalmi, kulturális és rekreációs szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférés megteremtésével a társadalmi befogadás előmozdítása, valamint az intézményi szolgáltatásokról a közösségi alapú szolgáltatásokra való átállás;

b) a városi és vidéki területeken élő, rászoruló közösségek fizikai rehabilitációjának, valamint gazdasági és társadalmi fellendülésének támogatása;

c) a szociális vállalkozások támogatása;

d) a közösségvezérelt helyi fejlesztési stratégiák keretében végzett beruházások;

▼M1

e) migránsok és menekültek fogadásának és társadalmi-gazdasági beilleszkedésének a támogatása;

▼B

10) az oktatásba, a készségekkel kapcsolatos képzésbe, szakképzésbe és az egész életen át tartó tanulásba történő beruházás oktatási és képzési infrastruktúrák kifejlesztésével;

11) a hatóságok és az érintettek intézményi kapacitásának növelése és eredményes közigazgatás kialakítása az ERFA feladatainak végrehajtásához kapcsolódó közigazgatási rendszerek és közszolgáltatások eredményességének és intézményi kapacitásának megerősítése által.

6. cikk

▼C1

A „Beruházás a növekedésbe és munkahelyteremtésbe” célkitűzés indikátorai

(1)  A rendelet I. mellékletében meghatározott közös kimeneti indikátorokat, programspecifikus eredmény indikátorokat és szükség esetén a programspecifikus kimeneti indikátorokat a(z) 1303/2013/EU rendelet 27. cikke (4) bekezdésének, 96. cikke (2) bekezdése b) pontja ii. és iv. alpontjának és 96. cikke (2) bekezdése c) pontja i. és iv. alpontjának megfelelően kell alkalmazni.

(2)  A közös és a programspecifikus kimeneti indikátorok esetében a bázisértékeit nullában kell meghatározni. Ezen indikátorok kumulatív számszerűsített célértékeit 2023-ra kell meghatározni.

▼B

(3)  A beruházási prioritásokra vonatkozó programspecifikus eredmény indikátorok esetében a bázisérték a rendelkezésre álló legfrissebb adatokon alapul, a célértékeket pedig 2023-ra kell meghatározni. Mennyiségi és minőségi célértékek egyaránt meghatározhatók.

(4)  A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 14. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktust fogadjon el a közös kimeneti indikátorok az I. mellékletben szereplő listájának módosítására, hogy indokolt esetben kiigazításokat tehessen a műveleti programok végrehajtásában tett előrehaladás hatékony értékelésének biztosítása érdekében.



II.

FEJEZET

Bizonyos területi jellemzők kezelését szabályozó egyedi rendelkezések

7. cikk

Fenntartható városfejlesztés

▼C1

(1)  Az ERFA az operatív programok keretén belül támogatja a fenntartható városfejlesztést olyan stratégiák révén, amelyek integrált intézkedéseket határoznak meg a városi területeket érintő gazdasági, környezetvédelmi, éghajlati, demográfiai és társadalmi kihívások kezelésére, szem előtt tartva a város és a vidék közötti összeköttetések előmozdításának szükségességét.

(2)  A fenntartható városfejlesztést az 1303/2013/EU rendelet 36. cikkében említett integrált területi beruházások révén, egyedi operatív programok, vagy az 1303/2013/EU rendelet 96. cikke (1) bekezdésének első albekezdése c) pontjával összhangban lévő egyedi prioritási tengelyek révén kell megvalósítani.

▼B

(3)  Egyedi területi elhelyezkedésére figyelemmel Partnerségi Megállapodásában mindegyik tagállam elveket határoz meg azon városi területek kiválasztási kritériumai tekintetében, amelyek esetében a fenntartható városfejlesztés érdekében integrált intézkedéseket kell végrehajtani, és meghatározza az ezekre a nemzeti szintű intézkedésekre elkülönített indikatív összegeket is.

▼C1

(4)  A „Beruházás a növekedésbe és munkahelyteremtésbe” célkitűzés keretében nemzeti szinten elkülönített ERFA-források legalább 5 %-át a fenntartható városfejlesztésre irányuló olyan integrált intézkedésekre kell fordítani, amelyek esetében a fenntartható városi stratégiák végrehajtásáért felelős városok, szubregionális vagy helyi szervek (a továbbiakban: városi hatóságok) felelnek a műveleteknek legalább a(z) 1303/2013/EU rendelet 123. cikkének (6) bekezdésével vagy ahol szükséges ugyanezen rendelet 123. cikkének (7) bekezdésével összhangban való kiválasztásával összefüggő feladatokért. Az e cikk (2) bekezdésének céljaira fordítandó indikatív összeget az érintett operatív program(ok)ban határozzák meg.

(5)  Az irányító hatóság a városi hatósággal konzultálva meghatározza a fenntartható városfejlesztésre irányuló integrált intézkedések irányításával kapcsolatos, a városi hatóságok által elvégzendő feladatok körét. Az irányító hatóság döntését hivatalosan, írásban rögzítik. Az irányító hatóság fenntarthatja annak a jogát, hogy jóváhagyás előtt elvégezze a műveletek támogathatóságának végső hitelesítését.

▼B

8. cikk

Innovatív intézkedések a fenntartható városfejlesztés területén

(1)  A fenntartható városfejlesztés területén az ERFA a Bizottság kezdeményezésére a(z) 1303/2013/EU rendelet 92. cikkének (8) bekezdésével összhangban támogathatja az innovatív intézkedéseket. Ezek tanulmányokból és kísérleti projektekből állnak, amelyek az uniós jelentőségű, a fenntartható városfejlesztéssel kapcsolatos kihívásokra válaszoló új megoldások meghatározásával és vizsgálatával foglalkoznak. A Bizottság ösztönzi a(z) 1303/2013/EU rendelet 5. cikkének (1) bekezdésében említett érintett partnereknek az innovatív fellépések előkészítésébe és végrehajtásába való bevonását.

(2)  E rendelet 4. cikkétől eltérve az innovatív intézkedések minden olyan tevékenységet támogathatnak, amelyek a(z) 1303/2013/EU rendelet 9. cikke első bekezdésében meghatározott tematikus célkitűzések és az e rendelet 5. cikkében meghatározott beruházási prioritások eléréséhez szükségesek.

(3)  A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 14. cikkel összhangban felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el az ERFA által e rendelettel összhangban támogatandó innovatív intézkedések kiválasztására és kezelésére vonatkozó elvekkel kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról.

9. cikk

A városfejlesztési hálózat

(1)  A Bizottság a(z) 1303/2013/EU rendelet 58. cikke értelmében városfejlesztési hálózatot hoz létre, hogy elősegítse a kapacitásnövelést, a hálózatépítést, valamint az e rendelet 7. cikkének (5) bekezdésével összhangban a fenntartható városfejlesztési stratégiák végrehajtásáért, illetve az e rendelet 8. cikkével összhangban a fenntartható városfejlesztés területén végzett innovatív intézkedésekért felelős települési hatóságok közötti uniós szintű tapasztalatcserét.

(2)  A városfejlesztési hálózat tevékenységei kiegészítik az 1299/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 2 ) 2. cikke (3) bekezdésének b) pontja értelmében folytatott, interregionális együttműködés keretébe tartozó tevékenységeket.

10. cikk

A természeti vagy demográfiai hátrányban lévő területek

Az ERFA által társfinanszírozott olyan műveleti programoknak, amelyek a(z) 1303/2013/EU rendelet 121. cikkének 4. pontjában említett természeti hátrányokkal érintett területekkel foglalkoznak, külön figyelmet kell fordítaniuk az ilyen területek sajátos nehézségeire.

11. cikk

A legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók

A legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiókat illető egyedi kiegészítő forrásra a 4. cikk nem alkalmazandó. E forrást a(z) 1303/2013/EU rendelet 9. cikke első bekezdésének 1., 2., 3., 4. és 7. pontjában meghatározott tematikus célkitűzésekre kell elkülöníteni.

12. cikk

Legkülső régiók

(1)  A legkülső régiók számára elkülönített egyedi kiegészítő forrásra a 4. cikk nem alkalmazandó. E forrást a legkülső régiókra háruló, az EUMSZ 349. cikkében említett sajátos jellemzőkkel és korlátokkal kapcsolatos többletköltségek ellensúlyozására kell használni a következők támogatásával:

a) a(z) [1303]/2013/EU rendelet 9. cikke első bekezdésében említett tematikus célkitűzések;

b) áruszállítási szolgáltatások és közlekedési szolgáltatások elindításához nyújtott támogatás;

c) a korlátozott tárolási lehetőségekhez, a termelőeszközök túlzott méretéhez és karbantartásához, valamint az emberi erőforrásnak a helyi munkaerőpiacon való hiányához kapcsolódó műveletek.

(2)  Az (1) bekezdésben említett egyedi kiegészítő forrást fel lehet használni a legkülső régiókban a közszolgáltatási kötelezettségeket és szerződéseket fedező működési támogatások és költségek finanszírozásának a segítésére is.

(3)  Annak az összegnek, amelyre a társfinanszírozási arány vonatkozik, arányban kell állnia az (1) bekezdésben említett, a kedvezményezettnek a kizárólag a közszolgáltatási kötelezettségeket és szerződéseket fedező működési támogatások és költségek esetében felmerülő többletköltségeivel, de beruházási költségek esetében a teljes támogatható költségösszeget fedezheti.

(4)  Az e cikk (1) bekezdésében említett egyedi kiegészítő forrás nem használható fel az alábbiak támogatására:

a) az EUMSZ I. mellékletében felsorolt termékekhez kapcsolódó műveletek;

b) az EUMSZ 107. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján engedélyezett személyszállítási támogatás;

c) adómentességek, valamint szociális járulékok alóli mentesség.

(5)  A 3. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjától eltérve az ERFA-ból támogathatók a legkülső régiók vállalkozásaiba történő termelő beruházások, függetlenül e vállalkozások méretétől.

(6)  A EUMSZ 349. cikkének értelmében legkülső régiónak számító Mayotte rendelkezésére álló keret ERFA-komponensére nem alkalmazandó e rendelet 4. cikke, és az ERFA-komponens legalább 50 %-át a(z) 1303/2013/EU rendelet 9. cikke első bekezdésének 1., 2., 3., 4. és 6. pontjában meghatározott tematikus célkitűzésekre kell elkülöníteni.



III.

FEJEZET

Záró rendelkezések

13. cikk

Átmeneti rendelkezések

(1)  Ez a rendelet nem érinti a Bizottság által az 1080/2006/EK rendelet alapján vagy egyéb, az adott támogatásra 2013. december 31-én irányadó jogszabály alapján jóváhagyott támogatás folytatását vagy módosítását, beleértve a teljes vagy részleges megszüntetését is. Az említett rendelet vagy más ilyen alkalmazandó jogszabály következésképpen az adott támogatásra vagy az adott projektekre azok lezárásáig 2013. december 31. után is alkalmazandók. E bekezdés alkalmazásában a támogatás műveleti programokat és nagyprojekteket fedez.

(2)  Az 1080/2006/EK rendelet alapján támogatás iránt benyújtott vagy jóváhagyott kérelmek továbbra is érvényesek.

14. cikk

A felhatalmazás gyakorlása

(1)  A Bizottság az e cikkben meghatározott feltételek mellett felhatalmazást kap felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadására.

(2)  A Bizottság 6. cikk (4) bekezdésében és a 8. cikk (3) bekezdésében említett, felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadására vonatkozó felhatalmazásának hatálya 2013. december 21-tól2020. december 31-ig szól.

(3)  Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 6. cikk (4) bekezdésében és a 8. cikk (3) bekezdésében említett felhatalmazást. A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban megjelölt felhatalmazást. A határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon vagy a benne megjelölt későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a már hatályban lévő felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét.

(4)  A Bizottság a felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadását követően haladéktalanul és egyidejűleg értesíti az Európai Parlamentet és a Tanácsot e jogi aktus elfogadásáról.

(5)  A 6. cikk (4) bekezdése és a 8. cikk (3) bekezdése értelmében elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő két hónapon belül sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt ellene kifogást, illetve ha az említett időtartam lejártát megelőzően mind az Európai Parlament, mind a Tanács arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem fog kifogást emelni. Az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére ez az időtartam két hónappal meghosszabbodik.

15. cikk

Hatályon kívül helyezés

Az e rendelet 13. cikkének sérelme nélkül az 1080/2006/EK rendelet 2014. január 1-jén hatályát veszti.

A hatályon kívül helyezett rendeletre történő hivatkozásokat az erre a rendeletre történő hivatkozásnak kell tekinteni, és a II. mellékletben foglalt megfelelési táblázattal összhangban kell értelmezni.

16. cikk

Felülvizsgálat

Az Európai Parlament és a Tanács az EUMSZ 177. cikkének megfelelően 2020. december 31-ig felülvizsgálja ezt a rendeletet.

17. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba.

A 12. cikk (6) bekezdését 2014. január 1-jétől kell alkalmazni.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

▼C1




I. MELLÉKLET



A „BERUHÁZÁS A NÖVEKEDÉSBE ÉS MUNKAHELYTEREMTÉSBE” CÉLKITŰZÉS ERFA-TÁMOGATÁSÁNAK KÖZÖS KIMENETI INDIKÁTORAI (6. CIKK)

 

EGYSÉG

ELNEVEZÉS

Termelő beruházás

 

vállalkozás

Támogatásban részesülő vállalkozások száma

 

vállalkozás

Vissza nem térítendő támogatásban részesülő vállalkozások száma

 

vállalkozás

Vissza nem térítendő támogatáson kívüli más pénzügyi támogatásban részesülő vállalkozások száma

 

vállalkozás

A nem pénzügyi támogatásban részesülő vállalkozások száma

 

vállalkozás

A támogatott új vállalkozások száma

 

EUR

A vállalkozásoknak közpénzből nyújtott támogatáshoz illeszkedő magánberuházás (vissza nem térítendő támogatás)

 

EUR

A vállalkozásoknak közpénzből nyújtott támogatáshoz illeszkedő magánberuházás (a vissza nem térítendő támogatástól eltérő jellegű támogatás)

 

teljesmunkaidő- egyenérték

A foglalkoztatás növekedése a támogatott vállalkozásoknál

Fenntartható turizmus

látogatás/év

A természeti és a kulturális örökségnek, illetve látványosságnak minősülő támogatott helyszíneken tett látogatások várható számának növekedése

Ikt-infrastruktúra

háztartás

A legalább 30 Mb/s sávszélességű hozzáféréssel rendelkező további háztartások száma

Közlekedés

Vasút

kilométer

Az új vasútvonalak teljes hossza, ebből: TEN-T

kilométer

A felújított vagy korszerűsített vasútvonalak teljes hossza, ebből: TEN-T

Közutak

kilométer

Az új építésű utak teljes hossza, ebből: TEN-T

kilométer

Az újjáépített vagy korszerűsített közutak teljes hossza, ebből: TEN-T

Városi közlekedés

kilométer

Az új vagy felújított villamos- és metróvonalak teljes hossza

Belvízi hajózási útvonalak

kilométer

Az új vagy felújított belvízi hajózási útvonalak teljes hossza

Környezetvédelem

Szilárd hulladék

tonna/év

További hulladék-újrahasznosítási kapacitás

Vízellátás

A jobb vízellátásban részesülő lakosság növekedése

Szennyvízkezelés

lakosegyenérték

A jobb szennyvízkezelési szolgáltatásban részesülő lakosság növekedése

Kockázat-megelőzés és -kezelés

Árvízvédelmi intézkedések előnyeiben részesülő lakosság

Erdőtűzvédelmi intézkedések előnyeiben részesülő lakosság

Talajrehabilitáció

hektár

Rehabilitált földterület teljes nagysága

Természet és a biológiai sokféleség

hektár

A jobb megőrzési állapot érdekében támogatott élőhelyek területe

Kutatás, innováció

 

teljesmunkaidő- egyenérték

Új kutatók száma a támogatott szervezeteknél

 

teljesmunkaidő- egyenérték

A jobb kutatási infrastruktúrával ellátott létesítményekben dolgozó kutatók száma

 

vállalkozás

Kutatóintézetekkel együttműködő vállalkozások száma

 

EUR

Az innovációs és K+F projekteknek közpénzből nyújtott támogatáshoz illeszkedő magánberuházás

 

vállalkozás

Új termékek forgalomba hozatala céljából támogatott vállalkozások száma

 

vállalkozás

Új termékek gyártása céljából támogatott vállalkozások száma

Energia és éghajlatváltozás

Megújuló energiaforrások

MW

A megújulóenergia-termelés pótlólagos kapacitása

Energiahatékonyság

háztartás

A korszerű energiafogyasztási osztályba sorolt háztartások száma

 

kWh/év

A középületek éves elsődleges energiafogyasztásának csökkentése

 

felhasználó

Az intelligens hálózatokhoz csatlakozó további energiafogyasztók száma

Üvegházhatású gázok csökkenése

tonna CO2-egyenérték

Üvegházhatású gázok becsült éves csökkenése

▼M1

Szociális infrastruktúra

Gyermekgondozás és oktatás

személyek

Támogatott gyermekgondozási és oktatási intézmények kapacitása

Egészségügy

személyek

Jobb egészségügyi szolgáltatásokban részesülő lakosság

Lakóegységek

lakóegység

Helyreállított lakóegységek

 

lakóegység

Helyreállított lakóegységek, ebből: migránsok és menekültek számára (ide nem értve a befogadóállomásokat)

Migránsok és menekültek

személyek

Migránsokat és menekülteket támogató infrastruktúra-kapacitás (a lakóegységek kivételével)

A városfejlesztés konkrét mutatói

 

személyek

Integrált városfejlesztési stratégiákat alkalmazó területeken élő lakosság

 

négyzetméter

Városi környezetben létrehozott vagy helyreállított nyitott terek

 

négyzetméter

Városi környezetben épített vagy helyreállított köz- vagy kereskedelmi épületek

▼B




II. MELLÉKLET



MEGFELELÉSI TÁBLÁZAT

1080/2006/EK sz. rendelet

E rendelet

1. cikk

1. cikk

2.cikk

2. cikk

3. cikk

3.cikk

4. cikk

4.cikk

5. cikk

5. cikk

5.cikk

6. cikk

7. cikk

6. cikk

8. cikk

7.cikk

8.cikk

9. cikk

9. cikk

10. cikk

10. cikk

11. cikk

11. cikk

12. cikk

12. cikk

13. cikk

14. cikk

15. cikk

16. cikk

17. cikk

18. cikk

19. cikk

20. cikk

21. cikk

22. cikk

13. cikk

14. cikk

23. cikk

15. cikk

24. cikk

16. cikk

25. cikk

17. cikk




Az Európai Parlament és Tanács közös nyilatkozata az ERFA-rendelet 6. cikkének, az ETE-rendelet 15. cikkének és a Kohéziós Alapról szóló rendelet 4. cikkének alkalmazásáról

Az Európai Parlament és a Tanács tudomásul veszi a Bizottság által az uniós jogalkotónak nyújtott biztosítékot, hogy az ERFA-rendelet, az ETE-rendelet és a Kohéziós Alapról szóló rendelet közös teljesítménymutatói, amelyek az egyes rendeletekhez csatolt mellékletekben szerepelnek majd, a Bizottság és a tagállamok értékelő szakértői bevonásával végzett hosszas előkészítési folyamat eredményeképpen születtek meg, és a várakozások szerint elviekben változatlanok maradnak.



( 1 ) Az Európai Szociális Alapról és az 1081/2006/EK 2013. december 17-i tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1304/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (Lásd e Hivatalos Lap 470. oldalát).

( 2 ) Az Európai Parlament és a Tanács 1299/2013/EU rendelete 2013. december 17-i az Európai Regionális Fejlesztési Alap által az európai területi együttműködési célkitűzésnek nyújtott támogatásra vonatkozó egyedi rendelkezésekről (Lásd e Hivatalos Lap 259. oldalát).