a) azon közös előírások, fogalommeghatározások, osztályozások és számviteli szabályok módszertana (A. melléklet), amelyeket – a 3. cikkben előírt eredményekkel együtt – az Unió céljaira összehasonlítható módon összeállított számlákhoz és táblázatokhoz kell felhasználni;

b) az azokat a határidőket meghatározó program (B. melléklet), amelyeken belül a tagállamoknak az a) pontban említett módszertan szerint összeállított számlákat és táblázatokat a Bizottság (Eurostat) részére továbbítaniuk kell.

a) a nemzeti és regionális számlákkal kapcsolatos adatok minősége;

b) e rendeletnek, valamint az ESA 2010 nyomonkövetési folyamatának az eredményessége; és

c) előrelépés a függő kötelezettségekre vonatkozó adatok terén és az ESA 2010 adatok rendelkezésre állása terén.

1.01 A számlák európai rendszere (a továbbiakban: az ESA 2010 vagy az ESA) olyan, nemzetközileg összehasonlítható elszámolási rendszer, amely valamely teljes gazdaság (vagyis egy régió, egy ország vagy országcsoport gazdaságának), annak összetevőinek, illetve más teljes gazdaságokkal való kapcsolatának rendszerbe foglalt, részletes leírására szolgál.

1.02 Az ESA 2010 elődje – a Közösségen belüli számlák 1995. évi európai rendszere (az ESA 95) – 1996-ban jelent meg ( 16 ). Az e mellékletben rögzített ESA 2010 módszernek az első tizenhárom fejezetet illetően ugyanaz a szerkezete, mint az ESA 95 kiadványnak, de ezt követően tizenegy új fejezet következik, amelyek a rendszer azon jellemzőit fejtik ki, amelyek a modern gazdaságokra vonatkozó mérésekben, illetve az ESA 95 európai uniós alkalmazásában bekövetkezett fejleményeket tükrözik.

1.03 E kézikönyv szerkezete a következő: az 1. fejezet a rendszer alapvető jellemzőivel foglalkozik a fogalmak szintjén; meghatározza az ESA elveit, és ismerteti az alapvető statisztikai egységeket és csoportosításaikat. Áttekintést ad a számlák sorozatáról, röviden ismerteti a kiemelt aggregátumokat, valamint a forrás- és felhasználástáblák szerepét és az input-output keretrendszert. A 2. fejezet bemutatja a gazdasági mérésekhez használt gazdasági egységeket, és azt, hogy az elemzés lehetővé tétele érdekében hogyan sorolhatók ezek az egységek szektorokba és más csoportokba. A 3. fejezet a rendszerben tárgyalt, termékekkel (javakkal és szolgáltatásokkal), valamint nem termelt eszközökkel kapcsolatos gazdasági műveleteket tekinti át. A 4. fejezet a gazdaságban végbemenő mindazon műveleteket írja le, amelyek a gazdaságban a jövedelem és a vagyon elosztásához, illetve újraelosztásához vezetnek. Az 5. fejezet a gazdaságban végbemenő pénzügyi tranzakciókról ad leírást. A 6. fejezet bemutatja, milyen változások történhetnek az eszközök értékében nem gazdasági események vagy árváltozások miatt. A 7. fejezet ismerteti a vagyonmérlegeket, valamint az eszközök és kötelezettségek osztályozásának rendszerét. A 8. fejezet meghatározza a számlák sorozatát és az egyes számlákkal összefüggő egyenlegező tételeket. A 9. fejezet a forrás- és felhasználástáblákat írja le, valamint azt a szerepet, amelyet azok a gazdaságban keletkezett jövedelemre, kibocsátásra és kiadásokra vonatkozó mérőszámok összeegyeztetésében betöltenek. Ez a fejezet ismerteti a forrás- és felhasználástáblákból levezethető input-output-táblákat is. A 10. fejezet a számlákban szereplő névleges értékekkel összefüggő árak és volumenek mérésének fogalmi alapjait írja le. A 11. fejezet a népesség és a munkaerőpiac mérőszámaival foglalkozik, amelyek a nemzeti számlák mérőszámaival együtt gazdasági elemzésekhez használhatók. A 12. fejezet röviden bemutatja a negyedéves nemzeti számlákat és azt, hogy azok hangsúly tekintetében miben különböznek az éves számláktól.

1.04 A 13. fejezet a regionális számlák kidolgozásával kapcsolatos célokat, fogalmakat és összeállítási kérdéseket írja le. A 14. fejezet a pénzügyi közvetítők által nyújtott, nettó kamatbevételekből finanszírozott pénzügyi szolgáltatások mérésével foglalkozik, tükrözve a tagállamok több éven át tartó kutató-fejlesztő munkáját, melynek célja az volt, hogy olyan mérőszám álljon rendelkezésre, amely megbízható és az Unión belül harmonizált. A szerződésekről, a lízingszerződésekről és licencekről szóló 15. fejezet ennek a nemzeti számlák rendszerében egyre fontosabb szerepet betöltő területnek a leírásához szükséges. A biztosításról, társadalombiztosításról és nyugdíjról szóló 16. és 17. fejezet azt ismerteti, hogy a nemzeti számlák rendszere hogyan kezeli ezeket a rendszereket, tekintettel arra, hogy az újraelosztással kapcsolatos kérdések a népesség idősödésével egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerülnek. A 18. fejezet a „külföld” számlákkal foglalkozik, amelyek a nemzeti számlák rendszerében megfelelnek a fizetési mérleg számláinak. Az európai számlákról szóló 19. fejezet is új, és a nemzeti számlák rendszerének azon jellemzőivel foglalkozik, amelyek esetében az uniós intézményi és kereskedelmi rendszerek harmonizált megközelítést igénylő kérdéseket vetnek fel. A 20. fejezet a kormányzati szektor számláit írja le; ez a téma különös érdeklődésre tart számot, mivel a tagállamok körültekintő fiskális politikájának kérdése továbbra is döntő fontosságú az Unióban a gazdaságpolitika alakításában. A 21. fejezet az üzleti számlák és a nemzeti számlák közötti kapcsolatokat írja le, amely annak fényében, hogy a multinacionális vállalatok a bruttó hazai termék (GDP) egyre nagyobb részét állítják elő valamennyi országban, növekvő érdeklődésre számot tartó terület. A 22. fejezet a szatellitszámlák kapcsolatát ismerteti a nemzeti főszámlákkal. A 23. és 24. fejezet referenciaként szolgál: a 23. fejezet a szektorok, tevékenységek és termékek esetében az ESA 2010-ben használt osztályozásokat mutatja be, a 24. fejezet pedig minden egyes szektorra nézve megállapítja a teljes számlasorozatot.

1.05 Az ESA 2010 szerkezete követi a 2008-as nemzeti számlák rendszerében (SNA 2008) a nemzeti elszámolásra vonatkozóan meghatározott, világszerte alkalmazott iránymutatásokat, leszámítva bizonyos megjelenítésbeli különbségeket, és néhány ESA 2010 szerinti fogalom pontosabb, kifejezetten uniós célokra használt meghatározását. Az iránymutatások az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió Statisztikai Hivatala (Eurostat), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és a Világbank közös munkája révén kerültek kidolgozásra. Az ESA 2010 kifejezetten az Unió körülményeire és adatigényeire összpontosít. Az ESA 2010 az SNA 2008-hoz hasonlóan összhangban áll sok más, a társadalom- és gazdaságstatisztikában (így a munkaügyi statisztikákban, az iparstatisztikákban és a külkereskedelmi statisztikákban) alkalmazott fogalommal és osztályozási rendszerrel. Az ESA 2010 ennélfogva központi referenciakeretként szolgál az Unió és tagállamai társadalom- és gazdaságstatisztikái számára.

1.06 Az ESA keretrendszer a táblarendszerek két fő típusából épül fel:

1.07 A szektorszámlák gazdasági szektorok szerint rendszerbe foglalt leírást adnak a gazdasági folyamat különböző fázisairól: a termelésről, a jövedelem keletkeztetéséről, a jövedelem elosztásáról, a jövedelem újraelosztásáról, a jövedelem felhasználásáról, valamint a pénzügyi és nem pénzügyi felhalmozásról. A szektorszámlák vagyonmérlegeket is tartalmaznak, amelyek az eszközöknek, a kötelezettségeknek és a nettó vagyonnak az elszámolási időszak elején és végén meglévő állományát mutatják.

1.08 Az input-output keretrendszer a forrás- és felhasználástáblák segítségével részletesebben leírja a termelési folyamatot (a költségszerkezetet, a keletkezett jövedelmet és a foglalkoztatást), valamint a javak és szolgáltatások áramlását (a termékcsoportok szerint részletezett kibocsátást, importot, exportot, végső fogyasztást, folyó termelőfelhasználást és felhalmozást). Két fontos elszámolási azonosság tükröződik ebben a keretrendszerben: valamely ágazatban a keletkezett jövedelmek összege egyenlő az ágazat által termelt hozzáadott értékkel, valamint bármely termék vagy termékcsoport esetében a kínálat egyenlő a kereslettel.

1.09 Az ESA 2010 különböző, a népességgel és a foglalkoztatottsággal kapcsolatos fogalmakat is számításba vesz. Ezek a fogalmak a szektorszámlák, az ágazati számlák és a forrás-felhasználási keretrendszer tekintetében relevánsak.

1.10 Az ESA 2010 nem korlátozódik az éves nemzeti elszámolásra, hanem kiterjed a negyedéves, illetve a hosszabb vagy rövidebb időszakot bemutató számlákra is. Felöleli emellett a regionális számlákat is.

1.11 Az ESA 2010-nek az SNA 2008 melletti, párhuzamos működtetésére a nemzeti számlák mérőszámainak különféle uniós felhasználási céljai miatt van szükség. A tagállamok feladata az, hogy összeállítsák és bemutassák a hazájuk gazdasági helyzetét leíró nemzeti számlákat. A tagállamok emellett egy szabályozási célú adattovábbítási program részeként – fontos uniós társadalom-, gazdaság- és költségvetési politikai felhasználásra – is összeállítanak és benyújtanak a Bizottságnak (az Eurostatnak) bizonyos számlacsoportokat. E felhasználási célok közé tartozik az Unió költségvetéséhez a tagállamok által az úgynevezett „negyedik forráson” keresztül juttatandó pénzbeli hozzájárulásoknak a meghatározása, a strukturális alapokból az Unió régióinak nyújtható támogatások megállapítása, valamint a tagállamok gazdasági teljesítményének felügyelete a túlzott hiány esetén követendő eljárás és a Stabilitási és Növekedési Paktum keretei között.

1.12 Ahhoz, hogy a befizetések és a juttatások elosztására szigorúan konzisztens módon gyűjtött és megjelenített mérőszámok alapján kerüljön sor, az e célból használt gazdasági statisztikákat azonos fogalmak és szabályok mentén kell elkészíteni. Az ESA 2010-ről szóló rendelet megállapítja a rendelet B. mellékletében meghatározott adattovábbítási program részét képező nemzeti számlák előállítása során a tagállamokban alkalmazandó szabályokat, konvenciókat, fogalommeghatározásokat és osztályozásokat.

1.13 Figyelemmel az Unióban működtetett hozzájárulási és juttatási rendszer által érintett igen jelentős pénzösszegekre, alapvető fontosságú az, hogy a mérési rendszert minden egyes tagállamban összehangolt módon alkalmazzák. Ilyen körülmények között körültekintően kell alkalmazni a piacon közvetlenül nem megfigyelhető tényekre alapuló becsléseket, és kerülni kell a modellalapú eljárások alkalmazását a nemzeti számlák rendszerében alkalmazott mérőszámok becslése során.

1.14 Annak érdekében, hogy a tagállamok nemzeti számlákból származó mérőszámai a lehető legnagyobb összhangban legyenek egymással, az ESA 2010 fogalmai több esetben konkrétabbak és pontosabbak, mint az SNA 2008 fogalmai. Tekintettel arra, hogy a megbízható és konzisztens becslések készítése elsődleges követelmény, meghatározásra került a nemzeti számlák egy alapállománya. Azokban az esetekben, amikor a tagállami mérések nincsenek kellő összhangban, a becsléseket általában az úgynevezett „nem alapvető számlákban” kell szerepeltetni, amelyek közé a kiegészítő táblák és a szatellitszámlák tartoznak.

1.15 Az egyik terület, amellyel kapcsolatban az Unió úgy érezte, hogy az ESA 2010-ben óvatos megközelítésmódot kell alkalmazni, a nyugdíjkötelezettségek területe. A gazdasági elemzések elősegítése nyomós érvet jelent ezen mérések elvégzése mellett, de az időben és térben konzisztens számlák előállításának az Unióban kritikusnak számító követelménye óvatos megközelítés alkalmazására kötelez.

1.16 A gazdasági tevékenységek egyre fokozódó globalizálódása a nemzetközi kereskedelem legkülönbözőbb formáinak lendületes növekedéséhez vezetett, valamint fokozta azt a kihívást, amellyel az országok hazai gazdaságaiknak a nemzeti számlákban történő számszerűsítése során szembesülnek. A globalizáció az a dinamikus és többdimenziós folyamat, amelynek során a nemzeti erőforrások egyre mobilabbakká válnak a nemzetközi színtéren, miközben a teljes gazdaságok kölcsönös függése nő. A globalizáció azon sajátossága, amely potenciálisan a legtöbb mérési problémát okozza a nemzeti számlák rendszerében, nem más, mint a multinacionális vállalatok azon nemzetközi gazdasági műveleteinek növekvő aránya, amelyek során a határokon átnyúló gazdasági műveletek anyavállalatok, leányvállalatok és társult vállalkozások között jönnek létre. Másfajta mérési kihívások is léteznek azonban, és az adatokkal kapcsolatos szempontokat az alábbi, teljesebb lista tartalmazza:

1.17 A globalizáció mindezen egyre inkább elterjedt jelenségei egyre nehezebbé teszik a nemzeti statisztikusok számára a határokon átnyúló folyamatok nyomon követését és pontos mérését. Még ha a külföld szektor (és így a fizetési mérlegben található nemzetközi számlák) tételeinek a gyűjtési és mérési rendszere átfogó és megbízható is, a globalizáció nyomán további erőfeszítésekre lesz szükség ahhoz, hogy a nemzeti számlák minőségét valamennyi gazdaság, illetve gazdaságcsoport esetében fenn lehessen tartani.

1.18 Az ESA keretrendszer az alábbiak elemzésére és értékelésére nyújt lehetőséget:

1.19 Az Unió és tagállamai számára az ESA keretrendszerből származó adatok jelentős szerepet játszanak a társadalom- és gazdaságpolitika kialakításában és nyomon követésében.

A következő példák az ESA keretrendszer ilyen irányú felhasználási területeit szemléltetik:

1.20 Az adatigények és az adat-előállítási lehetőségek közötti egyensúly megteremtése érdekében az ESA 2010-ben szereplő fogalmak több fontos tulajdonsággal is rendelkeznek. Ennek megfelelően a számlák:

1.21 Az ESA 2010-ben alkalmazott fogalmak nemzetközi szinten összehasonlíthatók, mivel:

1.22 Az ESA 2010-ben alkalmazott fogalmak összhangban vannak a más társadalom- és gazdaságstatisztikákban használtakkal, mivel Az ESA 2010 olyan fogalmakat és osztályozási rendszereket (pl.: Gazdasági tevékenységek statisztikai nómenklatúrája az Európai Unión belül – NACE Rev. 2. ( 17 )) alkalmaz, amelyek a tagállamok más társadalom- és gazdaságstatisztikáiban, például az iparstatisztikában, külkereskedelmi statisztikában és munkaügyi statisztikában is használatosak; a fogalmak közötti különbségek tehát minimálisak. AZ ESA 2010 ezen fogalmai és osztályozásai ezenkívül összhangban vannak az ENSZ fogalmaival és osztályozásaival is.

A társadalom- és gazdaságstatisztikákkal való harmonizáció elősegíti az ezen adatokkal való kapcsolatot és összehasonlítást, így garantálni lehet a nemzeti számlák adatainak minőségét., a Az e konkrét statisztikákban szereplő adatok továbbá jobban összekapcsolhatók a teljes gazdaságra vonatkozó általános statisztikákkal.

1.23 A nemzeti elszámolási keret egészében, valamint a más társadalom- és gazdaságstatisztikai rendszerekben közösen használt fogalmak lehetővé teszik a konzisztens mérőszámok megállapítását. Így például kiszámíthatók az alábbi arányszámok:

A fogalmak rendszeren belüli összhangja lehetővé teszi a becslések maradványértékek alapján való elvégzését, így például a megtakarítás megbecsülhető a rendelkezésre álló jövedelem és a végső fogyasztási kiadás különbözeteként.

1.24 Az ESA 2010-ben szereplő fogalmak alkalmazásának az adatgyűjtés és a mérés szempontjai képezik az alapját. Az operacionalizálhatóság követelménye több módon is megjelenik a számlák kidolgozására vonatkozó iránymutatásban:

1.25 A nemzeti számlák statisztikáihoz szükséges adatokat nem mindig egyszerű azonban közvetlenül gyűjteni, mivel az azok alapját képező fogalmak általában eltérnek az adminisztratív adatforrások alapjául szolgáló fogalmaktól. Adminisztratív források például az üzleti számlák, a különböző típusú adókról (hozzáadottérték-adó, személyi jövedelemadó, importilletékek, stb.) készülő nyilvántartások, a társadalombiztosítás adatai, valamint a bank- és biztosításfelügyeletektől származó adatok. Ezek az adminisztratív adatok inputként szolgálnak a nemzeti számlák összeállításánál. Ezeket az adatokat általában át kell alakítani, hogy megfeleljenek az ESA követelményeinek.

Az ESA-ban szereplő fogalmak az alábbi szempontokból általában különböznek az adminisztratív fogalmaktól:

1.26 Ugyanakkor az adminisztratív adatforrások nagyon jól kielégítik a nemzeti számlák és egyéb nemzeti statisztikák adatigényeit, mivel:

1.27 Az ESA-ban szereplő fő fogalmak jól megalapozottak és hosszú időn keresztül állandóak, mivel:

A fogalmi folytonosságnak köszönhetően ritkán merül fel az idősorok újraszámításának szükségessége, és a fogalmak kevésbé vannak kitéve a nemzeti és nemzetközi politikai nyomásnak. Mindez hosszú ideje lehetővé teszi, hogy a nemzeti számlák objektív adatbázisként szolgáljanak a gazdaságpolitika számára, illetve a gazdasági elemzésekhez.

1.28 Az ESA 2010-ben szereplő fogalmak a gazdasági folyamatok pénzben kifejezett, könnyen megfigyelhető formában való leírására összpontosítanak. Az olyan állományok és folyamatok, amelyek pénzben nem figyelhetők meg könnyen, vagy nincs egyértelmű pénzbeli megfeleltetésük, nem kerülnek elszámolásra az ESA-ban.

Ez az elv nem érvényesült mindig szigorúan, mivel a konzisztencia követelményét és a felhasználók igényeit is szem előtt kell tartani. A konzisztencia például megkívánja, hogy a kormányzat által biztosított közszolgáltatások értékét kibocsátásként számolják el, mert az alkalmazottak bérének kifizetése és a kormányzat által megvásárolt valamennyi jószág és szolgáltatás pénzben közvetlenül kifejezhető. Ezen túlmenően az, ha kimutatás készül a kormányzat által biztosított közszolgáltatásoknak a teljes gazdaság többi részéhez való viszonyáról, a gazdasági elemzések és a gazdaságpolitika szempontjából is növeli a nemzeti számlák egészének hasznosságát.

1.29 Az ESA-ban szereplő fogalmak alkalmazási köre néhány fontos határeset vizsgálatával illusztrálható.

Az ESA-ban a termelés fogalmához tartozóként kell elszámolni az alábbiakat (lásd a 3.07.–3.09. pontot):

1.30 A termelés fogalomkörén kívül esnek, és ezért az ESA-ban nem számolandók el az alábbiak:

1.31 Az ESA-ban a termelés fogalmához tartozó termelőtevékenységekből származó minden kibocsátást nyilván kell tartani. A kisegítő tevékenységek kibocsátását azonban nem kell feltüntetni. A kisegítő tevékenységekhez felhasznált ráfordításokat minden esetben az általuk támogatott tevékenységhez biztosított ráfordításként kell kezelni. Ha egy, csak kisegítő tevékenységeket végző létesítmény statisztikailag megfigyelhető, azaz rendelkezésre állnak az általa végzett termelésre vonatkozó önálló számlák, vagy ha az általa kiszolgált létesítménytől eltérő földrajzi helyszínen található, akkor a nyilvántartása önálló egységként történik, és mind a nemzeti, mind a regionális számlákban a főtevékenységének megfelelő ágazati besorolás szerint kell feltüntetni. Megfelelő alapadatok hiányában a kisegítő tevékenység kibocsátását a költségek összeadásával becsülni is lehet.

1.32 Ha adott tevékenységek termelésnek minősülnek, és a kibocsátásukat elszámolják, akkor a kapcsolódó jövedelmet, foglalkoztatást, végső fogyasztást stb. szintén el kell számolni. Például, mivel a saját tulajdonú lakásszolgáltatás termelésként elszámolásra kerül, el kell számolni a lakástulajdonosok ebből származó jövedelmét és végső fogyasztási kiadásait is. Mivel azonban a saját tulajdonú lakásszolgáltatás előállításához természetéből adódóan nem kerül sor munkaerő-ráfordításra, ebben az esetben kapcsolódó foglalkoztatást nem kell elszámolni. Ezáltal biztosítva van az összhang a munkaügyi statisztika rendszerével, amelyben a lakások tulajdonlásával kapcsolatban nem kerül elszámolásra foglalkoztatás. A fentiek ellenkezője áll fenn, ha adott tevékenységek termelésként nem kerülnek elszámolásra: az ugyanabban a háztartásban termelt és igénybevett háztartási szolgáltatások nem keletkeztetnek jövedelmet, illetve végső fogyasztási kiadást, és nem járnak foglalkoztatással.

1.33 Az ESA bizonyos konvenciókat is rögzít a következőkkel kapcsolatban:

1.34 A szektorszámlák a gazdasági egységek szektorokhoz történő besorolásával jönnek létre, ami lehetővé teszi a számlák gazdasági műveleteinek és egyenlegező tételeinek szektorok szerinti bemutatását. A szektoronkénti bemutatás sok gazdaság- és költségvetési politikai szempontból fontos mérőszám megállapítását teszi lehetővé. A fő szektorok a háztartások, a kormányzat, a (pénzügyi és nem pénzügyi) vállalatok, a háztartásokat segítő nonprofit intézmények, valamint a külföld.

Fontos sajátosság a piaci és nem piaci tevékenységek közötti különbségtétel. Egy kormányzati irányítás alatt álló egységet, amely kimutathatóan piaci vállalat, a kormányzati szektoron kívül, a vállalati szektorba kell besorolni. Így a vállalat hiány- és adósságszintje nem képezi részét a költségvetési hiánynak és az államadósságnak.

1.35 Fontos jellegzetesség, hogy a gazdasági egységek szektorokba történő besorolására egyértelmű és szilárd kritériumok vonatkoznak.

A közszektor az adott gazdaságban rezidens mindazon gazdasági egységekből áll, amelyek kormányzati irányítás alatt állnak. Minden más rezidens gazdasági egység a magánszektorhoz tartozik.

Az 1.1. táblázat meghatározza a köz- és a magánszektor közötti különbségtételhez használt kritériumokat, továbbá a közszektoron belül a kormányzati szektor és a közszolgáltatói szektor, illetve a magánszektoron belül a háztartásokat segítő nonprofit intézményi szektor és a magánvállalati szektor közötti különbségtétel kritériumait.

1.36 Az irányítás fogalma a valamely gazdasági egység általános politikájának vagy programjának a meghatározására való képességként értelmezendő. Az irányítás fogalommeghatározásával kapcsolatos további részleteket a 2.35–2.39. pont tartalmazza.

1.37 A piaci és nem piaci kibocsátás közötti különbségtétel – és így a közszektorhoz tartozó szervezeteknek a kormányzati szektorba vagy a közszolgáltatói szektorba való besorolása is – a következő szabály alapján történik:

Valamely tevékenység akkor tekintendő piaci tevékenységnek, ha a tárgyát képező javakkal és szolgáltatásokkal az alábbi feltételek mellett kereskednek:

1.38 Az ESA fogalmi keretének részletessége teret enged a rugalmas alkalmazás számára: egyes fogalmak nem szerepelnek explicit módon az ESA-ban, de abból könnyen levezethetők. Ennek egyik példája az új szektorok létrehozása az ESA-ban meghatározott alszektorok átrendezésével.

1.39 A rugalmasság olyan szempontból is érvényesül, hogy lehetőség van olyan további kritériumok bevezetésére, amelyek a rendszer logikájával nem ütköznek. Ilyen kritériumokkal lehetővé tehető például, hogy a termelőlétesítmények által foglalkoztatottak létszáma vagy a háztartások jövedelmének nagysága alapján alszektorszámlák kerüljenek kialakításra. A foglalkoztatás esetében alosztályokat lehet kialakítani iskolai végzettség, kor, illetve nem szerint.

1.40 Egyes adatigények esetében külön szatellitszámlákat kell kidolgozni.

Példák:

1.41 A szatellitszámlák ezeket az adatigényeket az alábbiak révén elégítik ki:

1.42 A társadalmi elszámolási mátrix (Social Accounting Matrix, SAM) olyan tábla, amely a forrás- és felhasználástáblák és a szektorszámlák közötti kapcsolatokat részletezi. A SAM a munkavállalók javadalmazásának a foglalkoztatott személy típusa szerinti további lebontása segítségével többletinformációkkal szolgál a foglalkoztatás szintjéről és összetételéről. Ez a lebontás vonatkozik az ágazatok munkaerő-felhasználására a felhasználástáblákban ugyanúgy, mint a társadalmi-gazdasági alcsoportok munkaerő-kínálatára a háztartási szektor alszektorainak „elsődleges jövedelemek eloszlása” számláján. Ily módon a különböző munkaerő-kategóriák forrása és felhasználása rendszerezett formában kerül bemutatásra.

1.43 A szatellitszámlákban az ESA 2010 központi keretrendszerének minden alapfogalmát és osztályozását meg kell őrizni. A fogalmakban csak akkor kerülhet sor módosításra, ha a szatellitszámla célja éppen ez. Ilyen esetekben a szatellitszámlának tartalmaznia kell egy olyan táblát is, amely bemutatja a kapcsolatot a szatellitszámlában szereplő főbb aggregátumok és a központi keretrendszer aggregátumai között. Ily módon a központi keretrendszer megtartja hivatkozási keretrendszer szerepét, ugyanakkor a speciális igények is kielégíthetőek.

1.44 Általánosságban a központi keretrendszer nem tartalmazza az olyan állományok és folyamatok mérőszámait, amelyek közvetlenül nem megfigyelhetőek pénzben (vagy nincs egyértelmű pénzbeli megfelelőjük). Az ilyen állományok és folyamatok elemzése céljára – jellegüknél fogva – rendszerint a nem pénzben kifejezett statisztikák összeállítása is alkalmas, például:

1.45 A szatellitszámlák lehetővé teszik az ilyen, nem pénzügyi egységekben kifejezett statisztikáknak a nemzeti számlák központi keretrendszeréhez való kapcsolását. A központi keretrendszerben használt osztályozásoknak – például a háztartás típusa szerinti osztályozásnak vagy az ágazat szerinti osztályozásnak – az ilyen nem pénzügyi statisztikákra történő alkalmazása lehetővé teszi a kapcsolat létrehozását. Ily módon egy összehangolt, kibővített keretrendszer kerül kidolgozásra. Egy ilyen keretrendszer azután adatbázisként szolgálhat a központi keretrendszer és a kiterjesztett rész változói közötti kölcsönhatások elemzéséhez és értékeléséhez.

1.46 A központi keretrendszer és főbb aggregátumai nem írják le a jólét változásait. E célra kibővített számlákat lehet készíteni, amelyek például az alábbiak pénzben kifejezett, imputált értékeit is tartalmazhatják:

1.47 A kiterjesztett számlák továbbá a kényszerű szükségletekre (például védelemre) fordított végső felhasználási kiadásokat újraosztályozhatják mint folyó termelőfelhasználást, azaz a jóléthez nem hozzájáruló tételt. Hasonlóképpen az árvizek és egyéb természeti csapások által okozott károk is osztályozhatók folyó termelőfelhasználásként, azaz az (abszolút) jólétet csökkentő tételként. Ily módon meg lehet kísérelni egy meglehetősen elnagyolt és tökéletlen mutatót összeállítani a jólét változásairól. A jólétnek azonban sok összetevője van, amelyek többségét nem pénzben lehet a legjobban kifejezni. A jólét mérésére tehát jobb megoldás, ha az összetevők mindegyikére külön mutatókat és mértékegységeket alkalmaznak. Ilyen mutató lehet például a csecsemőhalandóság, a várható élettartam, a felnőttek írni-olvasni tudása és az egy főre jutó nemzeti jövedelem. Ezeket a mutatókat bele lehet foglalni egy szatellitszámlába.

1.48 Adminisztratív fogalmakat nem használ az ESA, mivel célja összehangolt, nemzetközileg kompatibilis keretrendszer létrehozása. Ugyanakkor nemzeti szinten számos olyan cél van, amelyre az adminisztratív fogalmakon alapuló adatok összegyűjtése nagyon hasznos lehet. Például az adóbevételek becsléséhez szükség van az adóköteles jövedelmek statisztikáira. Ezek a statisztikák a nemzetiszámla-statisztikák bizonyos módosításaival előállíthatók.

1.49 Hasonlóképpen közelíthetőek meg a nemzeti gazdaságpolitikákban használt egyes fogalmak is, például:

A szatellitszámlák vagy a kiegészítő táblák ki tudják elégíteni az ilyen adatigényeket.

1.50 Az ESA 2010 az SNA 2008 fogalmain alapszik, amely rendszer világszerte minden ország számára iránymutatást nyújt a nemzeti elszámolás összeállításához. Az ESA 2010 és az SNA 2008 között azonban számos különbség is van:

1.51 Az ESA 2010 alkalmazási körében és fogalmaiban is eltér az ESA 95-től. A különbségeknek a többsége az SNA 1993 és az SNA 2008 közötti különbségekre vezethető vissza. A főbb különbségek a következők:

1.52 Az ESA 2010-ben az ESA 95-höz képest bevezetett módosítások nem korlátozódnak fogalmi változásokra. Jelentős különbségek vannak az alkalmazási körben, illetve új fejezetekkel bővült ki a szatellitszámlákról, a kormányzati számlákról és a „külföld” számlákról szóló rész. Emellett a negyedéves számlákkal és a regionális számlákkal foglalkozó fejezetek is jelentősen kibővültek.

1.53 A rendszer legfontosabb jellemzői:

1.54 Az ESA 2010 rendszer két egységtípust és a gazdaság felosztásának két ennek megfelelő módját alkalmazza, amelyek meglehetősen különbözőek és különálló elemzési célokat szolgálnak.

1.55 Az első cél, azaz a jövedelmek, kiadások és pénzügyi folyamatok leírása, valamint a vagyonmérlegek elkészítése érdekében a rendszer a gazdasági egységeket fő funkcióik, viselkedésük és céljaik alapján szektorokba sorolja.

1.56 A második cél, azaz a termelési folyamatok leírása és az input-output elemzések érdekében a rendszer a szakosodott telephelyeket a tevékenységük jellege alapján ágazatokba sorolja. Egy tevékenységet mindig bizonyos input termékek, egy termelési folyamat és valamilyen termékkibocsátás jellemez.

1.57 A gazdasági egységek olyan gazdasági alanyok, amelyek saját jogon képesek javak és eszközök tulajdonjogát megszerezni, kötelezettségeket vállalni, gazdasági tevékenységet végezni, valamint más egységekkel gazdasági műveleteket lebonyolítani. Az ESA 2010 rendszer alkalmazásában a gazdasági egységek öt egymást kölcsönösen kizáró belföldi gazdasági szektorba vannak sorolva:

Az öt szektor együttesen alkotja a belföldi gazdaság egészét. Az egyes szektorok alszektorokra tagolódnak. Az ESA 2010 rendszer minden szektorra, alszektorra, valamint a gazdaság egészére vonatkozóan is lehetővé teszi a teljes forgalmiszámla- és vagyonmérleg-sorozatok összeállítását. A nem rezidens egységek ezzel az öt hazai szektorral lépnek kapcsolatba, és a számlák megjelenítik a hazai szektorok és egy hatodik intézményi szektor, a külföld szektor közötti interakciókat.

1.58 Azokat a gazdasági egységeket, amelyek egynél több tevékenységet végeznek, a tevékenység jellege szerint particionálni kell. Ennek a bemutatását a szakosodott telephelyek teszik lehetővé.

A szakosodott telephely a termelői minőségükben vizsgált gazdasági egységek mindazon részeit foglalja magában, amelyek egyetlen telephelyen vagy egymáshoz közeli telephelyeken helyezkednek el, és a NACE Rev. 2. egyazon (négy számjegyű) szakágazati szintű tevékenységének végzéséhez járulnak hozzá.

1.59 Az elszámolásban minden másodlagos tevékenységhez fel kell venni egy-egy szakosodott telephelyet, ha azonban nem állnak rendelkezésre az ilyen tevékenységek elkülönült leírásához szükséges számviteli dokumentumok, a szakosodott telephely több másodlagos tevékenységet fog egybe. Az a csoport, amelyet az összes azonos vagy hasonló tevékenységet folytató szakosodott telephely alkot, az ágazat.

Egy gazdasági egység egy vagy több szakosodott telephelyből áll; egy szakosodott telephely pedig egy és csakis egy gazdasági egységhez tartozhat.

1.60 A termelési folyamat elemzése céljára analitikus termelőegységet használ a rendszer. Ez az egység csak akkor figyelhető meg, ha egy szakosodott telephelyen egy fajta terméket állítanak elő, másodlagos tevékenység nélkül. Az ilyen fajta egységet nevezik homogén szakosodott egységnek. Összességük homogén ágazatot alkot.

1.61 A gazdaság egészének meghatározása rezidens egységek révén történik. Egy egység akkor tekinthető egy ország rezidens egységének, ha elsődleges gazdasági érdekeltségének központja az adott ország gazdasági területére esik – azaz az adott ország területén hosszabb ideig (legalább egy évig) folytat gazdasági tevékenységet. Az 1.57. pontban említett gazdasági szektorok rezidens gazdasági egységeket foglalnak magukban.

1.62 A rezidens egységek gazdasági műveleteket bonyolítanak nem rezidens egységekkel (azaz olyan egységekkel, amelyek más gazdaságokban rezidensek). Ezek a gazdasági műveletek az adott gazdaság külgazdasági műveletei, amelyek a „külföld” számlában jelennek meg. Így a külföld olyan szerepet játszik, mintha gazdasági szektor lenne, bár a nem rezidens egységeket csak annyiban tartalmazza a rendszer, amennyiben azok rezidens gazdasági egységekkel gazdasági műveleteket folytatnak.

1.63 Az ESA 2010 rendszerben gazdasági egységként kezelt, képzett rezidens egységek fogalommeghatározása a következő:

1.64 A rendszer az adatok két alapvető típusát rögzíti: a gazdasági folyamatokra és az állományokra vonatkozó információkat.

A folyamatok egy adott időszakon belül végbemenő tevékenységekre és események hatásaira vonatkoznak, míg az állományok egy adott időpontban fennálló állapotot írnak le.

1.65 A folyamatok a gazdasági érték létrehozását, átalakulását, cseréjét, átruházását vagy megszűnését tükrözik. A gazdasági egység eszközeinek vagy kötelezettségeinek értékében bekövetkező változásokat foglalják magukban. A gazdasági folyamatoknak két típusa létezik: a gazdasági műveletek és az eszközök egyéb változásai.

A gazdasági műveletek megjelennek minden olyan számlán és táblában, ahol folyamatok vannak feltüntetve, kivéve az „eszközök egyéb volumenváltozásai” számlát és az átértékelési számlát. Az eszközök egyéb változásai csak ebben a két számlában kerülnek elszámolásra.

Az elemi gazdasági műveleteket és egyéb folyamatokat a jellegük alapján aránylag kis számú típusba sorolják.

1.66 Egy gazdasági művelet vagy a gazdasági egységek között kölcsönös megállapodáson alapuló interakció formájában megvalósuló gazdasági folyamat, vagy egyetlen gazdasági egységen belül végbemenő olyan tevékenység, amelyet célszerű gazdasági műveletként kezelni, mert ugyanazon egység két egymástól eltérő minőségben működik. A gazdasági műveletek négy fő csoportba oszthatók:

1.67 A legtöbb gazdasági művelet két vagy több gazdasági egység között megy végbe. Az ESA 2010 rendszer azonban néhány gazdasági egységen belüli tevékenységet is gazdasági műveletként számol el. Az egységeken belüli gazdasági műveletek elszámolásának az a célja, hogy a gazdaságelemzés szempontjainak minél jobban megfelelő kép álljon rendelkezésre a kibocsátásról, a végső felhasználásról és a költségekről.

1.68 Az ESA 2010 rendszer által költségként elszámolt állóeszköz-felhasználás egységen belüli gazdasági művelet. A többi egységen belüli gazdasági művelet többsége termékekkel kapcsolatos gazdasági művelet, amelyek jellemzően akkor kerülnek elszámolásra, amikor a termelőként és végső fogyasztóként egyaránt fellépő gazdasági egység úgy dönt, hogy az általa termelt kibocsátás egy részét saját maga használja fel. Ilyen eset a háztartásokban és a kormányzatban gyakran előfordul.

1.69 Minden saját termelésű kibocsátást, amely ugyanazon a gazdasági egységen belül kerül végső felhasználásra, el kell számolni. Az ugyanazon gazdasági egységen belül folyó termelőfelhasználásra kerülő saját termelésű kibocsátást csak akkor kell elszámolni, ha a termelésre és a folyó termelőfelhasználásra ugyanazon a gazdasági egységen belül különböző szakosodott telephelyeken kerül sor. Az ugyanazon a szakosodott telephelyen belül előállított és folyó termelőfelhasználásként felhasznált kibocsátás nem kerül elszámolásra.

1.70 Monetáris gazdasági műveletek azok a gazdasági műveletek, amelyek esetében az egységek fizetőeszköz-egységekben kifejezve teljesítenek, illetve fogadnak kifizetéseket, vagy vállalnak kötelezettségeket, illetve kapnak eszközöket.

Azok a gazdasági műveletek, amelyek nem járnak készpénz vagy fizetőeszközben kifejezett eszközök vagy kötelezettségek cseréjével, nem monetáris gazdasági műveletek. Az egységen belüli gazdasági műveletek nem monetáris gazdasági műveletek. A több gazdasági egység részvételével létrejövő nem monetáris gazdasági műveletek a termékekkel kapcsolatos gazdasági műveletek (termékek természetbeni cseréje), a jövedelemelosztással kapcsolatos gazdasági műveletek (természetbeni díjazás, természetbeni transzfer stb.) és az egyéb gazdasági műveletek (nem-termelt nem pénzügyi eszközök természetbeni cseréje) körében fordulhat elő. Az ESA 2010 rendszer minden gazdasági műveletet pénzben számol el. A nem monetáris gazdasági műveletek elszámolandó értékét tehát közvetve kell mérni, vagy egyéb módon becsléssel kell megállapítani.

1.71 Az egynél több egységet érintő gazdasági műveletek kétfélék lehetnek. Lehetnek „valamit valamiért”, azaz viszonzott gazdasági műveletek, vagy „valamit semmiért”, azaz viszonzatlan gazdasági műveletek. A viszonzott gazdasági műveletek gazdasági egységek közötti cserék, azaz javak, szolgáltatások vagy eszközök nyújtása ellentételezésért, például pénzért. A viszonzatlan gazdasági műveletek az egyik gazdasági egység által a másik számára ellentételezés nélkül készpénzben vagy természetben nyújtott juttatások. A viszonzott gazdasági műveletek mind a négy gazdasági műveleti csoportban előfordulnak, míg a viszonzatlan gazdasági műveletek elsősorban jövedelemelosztással kapcsolatos gazdasági műveletek, például adók, társadalombiztosítási jellegű társadalmi juttatások vagy ajándékok. Ezeket a viszonzatlan gazdasági műveleteket hívják transzfereknek.

1.72 A gazdasági műveleteket ugyanúgy számolják el, ahogyan azok a részt vevő gazdasági egységeknél megjelennek. Néhány gazdasági művelet azonban átcsoportosításra kerül annak érdekében, hogy a mögöttes gazdasági kapcsolatok világosabbá váljanak. A gazdasági műveletek háromféleképpen csoportosíthatók át: keresztülvezetéssel, felosztással és a gazdasági művelet megbízójának elismerésével.

1.73 Egy gazdasági művelet, amely a részt vevő egységek szempontjából úgy tűnik, hogy közvetlenül az A és a C egységek között zajlik, a számlákban elszámolható úgy is, mintha közvetve egy harmadik, B egységen keresztül valósulna meg. Így az A és C között lezajló egyetlen gazdasági művelet két gazdasági műveletként kerül elszámolásra: az A és B közötti és a B és C közötti gazdasági műveletként. Ebben az esetben a gazdasági műveletet keresztülvezetik.

1.74 A keresztülvezetés egyik példája az, ahogyan a munkáltatók által közvetlenül a társadalombiztosítási alapoknak kifizetett munkáltatói társadalombiztosítási járulékokat számba veszik a számlákban. A rendszer ezeket a befizetéseket két gazdasági műveletként számolja el: a munkáltatók kifizetik a munkáltatói társadalombiztosítási járulékokat a munkavállalóiknak, a munkavállalók pedig ugyanezeket a járulékokat befizetik a társadalombiztosítási alapokba. Mint minden keresztülvezetésnél, a cél itt is a gazdasági művelet mögötti gazdasági összefüggés megvilágítása, amely ebben az esetben annak kimutatása, hogy a munkáltatói társadalombiztosításai járulékok a munkavállalók javára befizetett járulékok.

1.75 A keresztülvezetés egy másik típusa a gazdasági művelet két vagy több gazdasági egység között létrejött gazdasági műveletként történő elszámolása, annak ellenére, hogy a részt vevő felek alapján egyáltalán nem kerül sor gazdasági műveletre. Erre példa az egyes biztosítási pénztárakban keletkezett és a biztosítók által megtartott tulajdonból származó jövedelem kezelése. A rendszer ezt a tulajdonból származó jövedelmet a biztosítók által a szerződőknek kifizetett jövedelemként számolja el, akik azután ugyanezt az összeget biztosítási díjkiegészítésként visszafizetik a biztosítóknak.

1.76 Ha a résztvevő felek számára egyetlen gazdasági műveletnek tűnő gazdasági műveletet két vagy több, különbözőképpen osztályozott gazdasági műveletként számolnak el, az a gazdasági művelet felosztását jelenti. A felosztás nem vonja maga után további egységeknek a gazdasági műveletbe történő bevonását.

1.77 A nem-életbiztosítási díjak befizetése tipikus felosztott gazdasági művelet. Bár a szerződők és a biztosítók ezeket a befizetéseket egy gazdasági műveletnek tekintik, az ESA 2010 rendszer ezeket két meglehetősen különböző gazdasági műveletre osztja: a nyújtott nem-életbiztosítási szolgáltatások ellenértékére és nettó nem-életbiztosítási díjakra. Egy másik példa a felosztásra, amikor valamely termék értékesítését úgy számolja el a rendszer, mint egyrészt a termék, másrészt a kereskedelmi árrés értékesítését.

1.78 Ha valamely egység egy másik egység (a megbízó) nevében bonyolít le egy gazdasági műveletet, amit ez utóbbi egység finanszíroz, a gazdasági műveletet kizárólag a megbízó számláiban számolják el. Ennek az elvnek az alkalmazási körét lehetőség szerint tiszteletben kell tartani, és nem lehet például megpróbálni – különféle feltételezésekkel élve – adókat vagy támogatásokat feltételezett végső befizetőknek/támogatásnyújtóknak, illetve végső kedvezményezetteknek elszámolni.

Az ilyen esetek egyik példája, amikor a kormányzat valamelyik egysége egy másik egység nevében szed be adókat.Az adót annál a kormányzati egységnél kell elszámolni, amelyik az adó kivetésére jogosult (akár megbízóként, akár a megbízó felhatalmazása alapján), valamint végső döntési jogkörrel rendelkezik az adó mértékének megállapítása és módosítása tekintetében.

1.79 A gazdasági művelet fogalommeghatározása feltételezi, hogy a gazdasági egységek közötti interakciónak kölcsönös megállapodással kell létrejönnie. A kölcsönös megállapodás azt jelenti, hogy a gazdasági egységeknek arról előzetesen tudomásuk volt, illetve ahhoz beleegyezésüket adták. Az adók, bírságok és pénzbeli szankciók megfizetése kölcsönös megegyezéssel történik, mivel a befizető állampolgárra vonatkoznak az ország törvényei. Az eszközök térítés nélküli lefoglalása azonban nem tekinthető gazdasági műveletnek, még ha törvény írja is elő.

Az illegális gazdasági tevékenységet akkor kell gazdasági műveletnek tekinteni, ha arra minden résztvevő egység kölcsönös megállapodásával kerül sor. Így az illegális kábítószerek vagy lopásból származó vagyontárgyak vásárlása, értékesítése vagy természetbeni cseréje gazdasági műveletnek minősül, míg a lopás nem.

1.80 Az eszközök egyéb változásaiként azokat a változásokat kell elszámolni, amelyek nem gazdasági műveletek eredményeképpen jönnek létre. Ezek lehetnek:

1.81 Az eszközök és kötelezettségek egyéb volumenváltozásai három fő kategóriába osztható változásokat kell elszámolni:

1.82 Példa az 1.81. pont a) alpontjában említettkategórián belüli változásokra a felszín alatti természeti kincsek felfedezése vagy kimerülése, valamint a művelés alatt nem álló biológiai erőforrások természetes gyarapodása. Példák az 1.81. pont b) alpontjában említett kategóriába sorolt változásokra: a természeti csapások, háború vagy súlyos bűncselekmények miatti eszközveszteségek. Az adósság egyoldalú el nem ismerése és az eszközök térítés nélküli lefoglalása szintén a b) kategóriába tartozik. Végül, az 1.81. pont c) pontjában említett kategórián belüli változás egy példája: a gazdasági egységek átsorolása az egyik szektorból egy másikba.

1.83 Eszköztartási nyereség és veszteség akkor fordul elő, amikor az eszközök árai megváltoznak. Ilyen nyereség és veszteség a pénzügyi és nem pénzügyi eszközök, illetve kötelezettségek bármely típusában keletkezhet. Az eszköztartási nyereség és veszteség pusztán annak eredményeképpen keletkezik az eszközök és kötelezettségek tulajdonosai számára, hogy az eszközök és kötelezettségek bizonyos ideig bárminemű átalakítás nélkül a tulajdonukban voltak.

1.84 A piaci folyó áron mért eszköztartási nyereséget, illetve veszteséget nominális eszköztartási nyereségnek, illetve veszteségnek nevezik. Ez az általános árszínvonal változásait tükröző semleges eszköztartási nyereségre és veszteségre, valamint az eszközöknek az általános árszínvonal változásain túlmenő árváltozásait tükröző reál-eszköztartási nyereségre és -veszteségre bontható fel.

1.85 Az egy adott időpontban tartott eszközök és kötelezettségek jelentik az állományt. Az állományok minden elszámolási időszak elején és végén elszámolásra kerülnek. Az állományokat feltüntető számlák a vagyonmérlegek.

1.86 A népesség és a foglalkoztatottak számadatai szintén állományként kerülnek rögzítésre. Ugyanakkor ezeket az állományokat a elszámolási időszakra átlagolva számolják el. Az ESA-hoz tartozó minden eszköz esetében – vagyis a pénzügyi eszközök és kötelezettségek, illetve a termelt és a nem termelt nem pénzügyi eszközök és kötelezettségek esetében egyaránt – elszámolásra kerül azok állománya. A rendszer ugyanakkor az eszközök elszámolását azokra az eszközökre korlátozza, amelyek valamilyen gazdasági tevékenység keretében felhasználásra kerülnek, és amelyek tulajdonjog tárgyát képezik.

1.87 Így az olyan eszközök állománya nem kerül elszámolásra, mint a tulajdonjog alá nem tartozó humántőke és természeti erőforrások.

Határain belül az ESA 2010 rendszer teljes körűen magába foglalja mind a gazdasági folyamatokat, mind az állományokat. Ez azt is jelenti, hogy minden állományváltozás teljes egészében megmagyarázható az elszámolt folyamatok segítségével.

1.88 Egy számla a valamely egységnél vagy szektornál jelentkező értékváltozásokat számolja el a számlában kimutatott gazdasági folyamatok jellege szerint. A számla két oszlopból álló tábla. A folyó számlák azok a számlák, amelyek a termelést, a jövedelmek keletkezését és elsődleges elosztását, a jövedelmek elosztását és újraelosztását, valamint azok felhasználását mutatják. A felhalmozási számlák a tőkeszámlák és a pénzügyi számlák, valamint az „eszközök egyéb volumenváltozásai” számlák.

1.89 Az ESA 2010 rendszer a folyó számlák jobb oldalán „forrásokat” szerepeltet; itt azok a gazdasági műveletek jelennek meg, amelyek egy egység vagy szektor gazdasági értékét növelik. A számlák bal oldala a „felhasználásokat” mutatja – azon gazdasági műveleteket, amelyek csökkentik a gazdasági értéket. A felhalmozási számlák jobb oldala a „kötelezettségek és nettó vagyon változásai”-t, bal oldala pedig az „eszközök változásai”-t mutatja. A vagyonmérlegek jobb oldalán a „kötelezettségek és nettó vagyon” (az eszközök és kötelezettségek különbözete), bal oldalán pedig az „eszközök” szerepelnek. Két egymást követő vagyonmérleg összehasonlítása a kötelezettségek és a nettó vagyon változásait, valamint az eszközváltozásokat mutatja meg.

1.90 Az ESA megkülönbözteti a jogi tulajdonjogot és a gazdasági tulajdonjogot. Annak kritériuma, hogy a javak egyik egységről a másik egységre történő átruházását elszámolják, az, hogy a gazdasági tulajdonjog az egyikről a másikra szálljon. A jogi tulajdonos az az egység, amelyiket a törvény szerint a tulajdonból származó haszon megilleti. A jogi tulajdonos azonban szerződhet egy másik egységgel abból a célból, hogy ez utóbbi kölcsönösen elfogadott ellenérték fejében átvállalja a javak termelésben való hasznosításának kockázatát és nyereségét. Jellegét tekintve a megállapodás pénzügyi lízing, ahol az ellenérték csak azt tükrözi, hogy a kölcsönadó az eszközt a kölcsönvevő rendelkezésére bocsátja. Például, ha egy bank jogi tulajdonosa egy repülőgépnek, de pénzügyi lízing szerződést köt egy légitársasággal a repülőgép üzemeltetéséről, akkor a számlákban szereplő gazdasági műveletk szempontjából a légitársaság tekinthető a repülőgép tulajdonosának. Azzal egyidejűleg, hogy a légitársaság a repülőgép vásárlójaként kerül feltüntetésre, imputált hitelt kell elszámolni a banktól a légitársaság részére, amely tükrözi a repülőgép használatáért a jövőben fizetendő összegeket.

1.91 Az egységek vagy szektorok esetében a nemzeti elszámolás a kettős elszámolás elvén alapszik. Minden gazdasági műveletet kétszer kell elszámolni, egyszer forrásként (vagy a kötelezettségekben bekövetkezett változásként), egyszer pedig felhasználásként (vagy eszközváltozásként). A forrásként vagy a kötelezettségekben bekövetkezett változásként elszámolt gazdasági műveletek összegének meg kell egyeznie a felhasználásként vagy eszközváltozásként elszámolt gazdasági műveletek összegével, ami lehetővé teszi a számlák összhangjának ellenőrzését.

1.92 A nemzeti számlák – az összes egység és az összes szektor esetében – a négyszeres elszámolás elvén alapulnak, mivel a legtöbb gazdasági műveletben két gazdasági egység vesz részt. Minden egyes gazdasági műveletet mindkét érintett félnél kétszer kell elszámolni. Például egy kormányzati egység által egy háztartásnak készpénzben kifizetett társadalmi juttatás a kormányzat számláiban a transzferek között felhasználásként, míg a készpénz és betétek soron negatív eszközbeszerzésként kerül elszámolásra; a háztartási szektor számláiban pedig a transzferek között forrásként, míg a készpénz és betétek soron eszközbeszerzésként kerül elszámolásra.

1.93 Az egy egységen belüli gazdasági műveletek (például a kibocsátásnak az azt előállító egység általi felhasználása) csak két elszámolást tesznek szükségessé, amelyek értékét becsléssel kell megállapítani.

1.94 A népességre és munkaerőre vonatkozó néhány változó kivételével az ESA 2010 rendszer minden gazdasági folyamatot és állományt pénzben fejez ki. A gazdasági folyamatokat és állományokat a csereértékük alapján kell mérni, vagyis azon az értéken, amelyen a gazdasági folyamatokat és állományokat ténylegesen készpénzre cserélik, vagy amelyen készpénzre cserélhetők lennének. Így az ESA-ban a piaci árak képezik az értékelés hivatkozási alapját.

1.95 Monetáris gazdasági műveletek, valamint készpénzállományok és kötelezettségek esetén a szükséges értékek közvetlenül rendelkezésre állnak. Az egyéb esetek többségében az értékelés legjobb módja az azokkal analóg javak, szolgáltatások vagy eszközök piaci értékének az alapul vétele. Ezt a módszert alkalmazzák például természetbeni cserék és a saját tulajdonú lakások lakásszolgáltatásai esetén is. Amikor nem áll rendelkezésre analóg termékek piaci ára – például a kormányzat által nyújtott nem piaci szolgáltatások esetén –, az értékelést a termelési költségek összeadásával kell elvégezni. Amennyiben nincs piaci ár, amely hivatkozási alapul szolgálhatna, és költségek sem állnak rendelkezésre, a gazdasági folyamatokat és állományokat a jövőbeni várható megtérülésük diszkontált jelenértékén is lehet értékelni. Ez utóbbi módszer csak végső esetben használható.

1.96 Az állományokat annak az időpontnak a folyó árain kell értékelni, amely időpontra a vagyonmérleg vonatkozik, és nem az állományokat alkotó javak vagy eszközök megtermelése vagy beszerzése időpontjának árain. Az állományokat az értékcsökkenéssel korrigált, becsült folyó beszerzési értéken vagy termelési költségen kell értékelni.

1.97 A szállítási költségek, kereskedelmi árrések, valamint a termékadók és -támogatások egyenlege miatt egy adott termék előállítója és felhasználója általában különbözőképpen érzékeli annak értékét. Ahhoz, hogy a gazdasági műveletekben részt vevők nézőpontját a lehető legjobban lehessen visszaadni, az ESA 2010 rendszer minden felhasználást beszerzési áron számol el, amely tartalmazza a szállítási költségeket, a kereskedelmi árréseket és a termékadók és -támogatások egyenlegét, míg a kibocsátás alapáron kerül elszámolásra, amely nem tartalmazza ezeket az elemeket.

1.98 A termékek importját és exportját határparitáson kell elszámolni. Az összes importot és exportot az exportőr vámhatárán, vagyis FOB-paritáson kell értékelni. Az importőr és az exportőr országhatárai közötti külföldi szállítási és biztosítási szolgáltatások nincsenek benne a javak értékében, de szolgáltatásként elszámolásra kerülnek. A részletes külkereskedelmi adatokat tartalmazó táblák az importot az importőr határparitásán (CIF-paritáson) értékelve mutatják, mivel a részletes termékek szerinti bontásokhoz nem mindig lehetséges FOB-értékekhez jutni. Az importált jószág értéke minden olyan szállítási és biztosítási szolgáltatást tartalmaz, amely az importőr határáig felmerül. Amennyiben ezek a szolgáltatások belföldi szolgáltatásokat is érintenek, e kimutatás keretében teljes FOB-/CIF-korrekcióra kerül sor.

1.99 Változatlan árakon történő értékelésen az elszámolási időszak gazdasági folyamatainak és állományainak a megelőző időszak árain történő értékelése értendő. A változatlan árakon történő értékelés célja a gazdasági folyamatok és állományok értékeiben adott időszak alatt bekövetkező változások lebontása ár- és volumenváltozásokra. A változatlan áron vett gazdasági folyamatokat és állományokat a rendszer volumenalapúként kezeli.

1.100 Sok gazdasági folyamatnak és állománynak, például a jövedelemnek nincs saját ár- és mennyiségdimenziója. Ugyanakkor ezeknek a mutatóknak a vásárlóereje meghatározható a folyó értékek egy e célra megfelelő árindexszel történő deflálásával, például a készletváltozást nem tartalmazó végső nemzeti felhasználás árindexe segítségével. A deflált gazdasági folyamatok és állományok más néven reálfolyamatok és reálállományok. Példa erre a rendelkezésre álló reáljövedelem.

1.101 A folyamatokat eredményszemléletben kell elszámolni, azaz akkor, amikor gazdasági érték keletkezik, átalakul vagy megszűnik, illetve akkor, amikor a követelések és kötelezettségek keletkeznek, átalakulnak, vagy azokat törlik.

1.102 A kibocsátást a termelés időpontjában kell elszámolni, nem akkor, amikor azt annak beszerzője kifizeti. Egy eszköz értékesítését azzal az időponttal kell elszámolni, amikor az eszközt átadják, és nem a vonatkozó kifizetés időpontjával. A kamatot abban a elszámolási időszakban kell elszámolni, amikor keletkezik, függetlenül attól, hogy azt abban az időszakban fizették-e ki. Valamennyi, monetáris és nem monetáris, valamint egységen belüli és egységek közötti folyamat elszámolására eredményszemléletet kell alkalmazni.

1.103 Szükséges lehet az ettől a megközelítéstől való eltérés az adók és más kormányzattal kapcsolatos folyamatok esetében, amelyek gyakran készpénzalapon kerülnek elszámolásra a kormányzati számlákban. E folyamatok készpénzalapúból eredményszemléletűvé történő pontos átalakítását nehézkes lehet elvégezni, ezért közelítő módszer is alkalmazható.

1.104 A kormányzatnak fizetendő adók és társadalombiztosítási járulékok elszámolására vonatkozó általános szabályok alóli kivételként e folyamatokat el lehet számolni a valószínűleg nem beszedhető rész nélkül, vagy ha ezt a részt is beszámítják, az ugyanazon elszámolási időszak alatt a kormányzattól az érintett szektoroknak juttatott tőketranszferrel ezt semlegesítik.

1.105 A folyamatokat az azokban részt vevő összes gazdasági egységnél, minden számlán, ugyanabban az időpontban kell elszámolni. A gazdasági egységek nem mindig ugyanazokat az elszámolási szabályokat alkalmazzák. Olyan gyakorlati okokból, mint például a késve érkező információk, még abban az esetben is felmerülhetnek eltérések a tényleges elszámolásban, ha ugyanazokat az elszámolási szabályokat alkalmazzák. Ennek következtében a gazdasági műveleteket az azokban részt vevők esetleg különböző időpontokban számolják el. Az ilyen eltéréseket korrekciókkal kell kiküszöbölni.

1.106 A konszolidálás a csoportba sorolt egységek közötti gazdasági műveleteknek mind a forrásokból, mind a felhasználásokból történő kiküszöbölését, valamint az egymással szembenálló pénzügyi eszközeik és kötelezettségeik kiküszöbölését jelenti. Ez történik tipikusan olyankor, amikor a kormányzat alszektorainak számlái összevontan jelennek meg.

1.107 Alapelvként az alszektorokon vagy szektorokon belüli egységek közötti gazdasági folyamatok és állományok esetében nem kerülhet sor konszolidálásra.

1.108 Ugyanakkor kiegészítő kimutatásokhoz és elemzésekhez készíthetők konszolidált számlák. Az ezen (al)szektorok más szektorokkal létrejött gazdasági műveleteivel kapcsolatos információk és az azoknak megfelelő „külső” pénzügyi pozíció nagyobb jelentőséggel bírhat, mint az átfogó bruttó adatok.

1.109 Ezen túlmenően, a hitelező/adós viszonyt bemutató számlák és táblák részletes képet nyújtanak a gazdaság finanszírozásáról és nagyon hasznosnak tekinthetők annak megértéséhez, hogy milyen csatornákon át jut el a finanszírozási többlet az eredeti hitelezőtől a végső hitelfelvevőig.

1.110 Az egyes egységek vagy szektorok azonos típusú gazdasági műveleteket szerepeltethetnek mind felhasználásként, mind forrásként (például fizetnek és kapnak is kamatot), valamint azonos típusú pénzügyi eszközt szerepeltethetnek mind az eszköz, mind a kötelezettség oldalon. Az ESA megközelítése a bruttó elszámolás, eltekintve a nettósítás azon mértékétől, amely magukban az osztályozásokban rejlik.

1.111 A gazdasági műveletek egyes kategóriáiban eleve benne rejlik a nettósítás, aminek legkiemelkedőbb példája a „készletváltozás”, amely inkább az elemzés számára fontos összes felhalmozást hangsúlyozza, nem pedig a napi készletnövekedések és -csökkenések követését. Ehhez hasonlóan, néhány kivételtől eltekintve a pénzügyi számla és az „eszközök egyéb változásai” számlák is nettó alapon számolják el az eszköz- és kötelezettségnövekedéseket, és ezáltal az elszámolási időszak végén láthatóvá teszik az ilyen típusú folyamatok végső következményét.

1.112 Az egységek és egységek csoportjai esetében a gazdasági élet valamely szempontjához (például a termeléshez) kapcsolódó gazdasági műveleteket különböző számlák számolják el. A termelési számla esetében a gazdasági műveletek egyenlegező tétel beiktatása nélkül nem eredményezik a felhasználások és források egyenlőségét. Hasonlóképpen egy gazdasági egység vagy szektor összes eszköze és összes kötelezettsége között is be kell vezetni egy egyenlegező tételt (nettó vagyon). Az egyenlegező tételek önmagukban is sokatmondó mérőszámai a gazdasági teljesítménynek. A gazdaság egészére összesítve fontos aggregátumokat alkotnak.

1.113 Az ESA 2010 rendszer az egymással összefüggő számlák sorozatára épül. A gazdasági egységek és szektorok számláinak teljes sorozatát a folyó számlák, a felhalmozási számlák és a vagyonmérlegek alkotják.

1.114 A folyó számlák a jövedelem termelésével, keletkezésével, elosztásával és újraelosztásával, valamint ennek a jövedelemnek a végső fogyasztás formájában történő felhasználásával foglalkoznak. A felhalmozási számlák az eszközök és kötelezettségek, valamint a nettó vagyon (a gazdasági egységnél vagy egységcsoportnál az eszközök és kötelezettségek különbsége) változását tartalmazzák. A vagyonmérlegek az eszközök és kötelezettségek, valamint a nettó vagyon állományát mutatják be.

1.115 A szakosodott telephelyek és az ágazatok számlasorozatai a rendszerben az első folyó számlákra korlátozódnak: a termelési számlára és „jövedelmek keletkezése” számlára, amelyek egyenlegező tétele a működési eredmény.

1.116 A „javak és szolgáltatások” számla a gazdaság egészére vagy termékcsoportokra nézve tartalmazza az összes forrást (kibocsátás és import), valamint a javak és szolgáltatások felhasználását (folyó termelőfelhasználás, végső fogyasztás, készletváltozás, bruttó állóeszköz-felhalmozás, értéktárgyak beszerzésének és eladásának egyenlege és export). Ez a számla ugyanabban az értelemben, mint a sorozat többi számlája, nem számla, és nem keletkeztet olyan egyenlegező tételt, amelyet a sorozat következő számlájára továbbvisznek. Ehelyett ez egy olyan elszámolási azonosság tábla formájában történő bemutatása, amely szerint a gazdaságban a kereslet minden termékre és termékcsoportra nézve egyenlő a kínálattal.

1.117 A „külföld” számlához a rezidens és nem rezidens gazdasági egységek közötti gazdasági műveletek, valamint az ezekhez kapcsolódó eszköz- és kötelezettségállományok tartoznak.

Mivel a külföld az elszámolási szerkezetben hasonló szerepet játszik, mint egy gazdasági szektor, a „külföld” számla a külföld szempontjából kerül összeállításra. Ami a külföld számára forrás, az a teljes gazdaság számára felhasználás és fordítva. Ha az egyenlegező tétel pozitív, ez a külföld számára többletet, a teljes gazdaság számára pedig hiányt jelent, és a helyzet fordított, ha az egyenlegező tétel negatív.

A külföld abban eltér a többi szektorszámlától, hogy nem mutatja ki az összes külföldi számviteli tranzakciót, csak azokat, amelyeknek ellenoldali résztvevője a mérés tárgyát képező hazai gazdasághoz tartozik.

1.118 Az egyenlegező tétel úgy állítható elő, hogy a számla egyik oldalán lévő tételek összértékéből kivonjuk a számla másik oldalán szereplő összértéket.

Az egyenlegező tételek sok információt tartalmaznak, köztük a számlák legfontosabb tételei közül néhányat, ahogy az az egyenlegező tételek alábbi példáiból is látható: hozzáadott érték, működési eredmény, rendelkezésre álló jövedelem, megtakarítás, nettó hitelnyújtás/nettó hitelfelvétel.

Az alábbi diagram a számlák sorozatát folyamatábrán mutatja be – minden egyes egyenlegező tétel félkövéren került feltüntetésre.

1.119 A sorozat első számlája a termelési számla, amely a termelési folyamat kibocsátását és ráfordításait számolja el, egyenlegező tételként a hozzáadott értéket eredményezve.

1.120 A hozzáadott értéket továbbviszik a következő számlára, amely a „jövedelmek keletkezése” számla. Itt kerülnek elszámolásra a termelési folyamat során keletkező munkavállalói jövedelmeket és a termelés miatt a kormányzatnak fizetendő adókat, aminek eredményeként egyenlegező tételként a működési eredmény (vagy a háztartási szektor önálló vállakozóinak vegyes jövedelme) vezethető le minden egyes szektor esetében. Ez a lépés azért szükséges, hogy a termelő szektorban működési eredményként vagy vegyes jövedelemként visszatartott hozzáadott érték összegét mérni lehessen.

1.121 Ezt követően a hozzáadott érték – munkavállalói jövedelem, adók és működési eredmény / vegyes jövedelem lebontásban – továbbkerül az „elsődleges jövedelmek eloszlása” számlára. A bontás lehetővé teszi az egyes tényezőjövedelmek jövedelemben részesülő egyes szektorok (nem pedig a termelő szektorok) szerinti eloszlásának bemutatását. Például minden munkavállalói jövedelem a háztartási szektor és a külföld szektor között oszlik el, míg a működési eredmény abban a vállalati szektorban marad, ahol keletkezett. Ebben a számlában kerülnek elszámolásra a szektorba be és onnan kiáramló tulajdonból származó jövedelem folyamatai oly módon, hogy az egyenlegező tétel a szektorba beáramló elsődleges jövedelem egyenlege lesz.

1.122 A következő számla – a „jövedelmek másodlagos eloszlása” számla – e jövedelmek transzferek segítségével történő újraelosztását számolja el. Az újraelosztás fő eszközei a háztartási szektorra kivetett kormányzati adók és a háztartási szektornak nyújtott társadalmi juttatások. Az egyenlegező tétel a rendelkezésre álló jövedelem.

1.123 Az alapszámlák fő sorozatában ezután a „rendelkezésre álló jövedelem felhasználása” számla következik; ez a számla a háztartási szektor esetében fontos, mert itt kerül elszámolásra a háztartások végső kiadása, melynek maradványértéke – a háztartások megtakarításai – a számla egyenlegező tétele.

1.124 Ezzel egyidejűleg keletkezik egy párhuzamos számla, a „természetbeni jövedelmek újraelosztása” számla. Ennek a számlának az a konkrét célja, hogy a természetbeni társadalmi juttatásokat az államháztartásból a háztartási szektornak juttatott imputált transzferként mutassa ki, és így a háztartások jövedelme az egyéni felhasználásra szolgáló kormányzati szolgáltatások értékével nő. A következő számlán (korrigált rendelkezésre álló jövedelem felhasználása) a rendelkezésre álló jövedelem háztartások általi felhasználása ugyanezzel az összeggel növekszik, mintha a háztartási szektor megvásárolná a kormányzat által nyújtott, egyéni felhasználásra szolgáló szolgáltatásokat. Ez a két imputálás kiegyenlíti egymást, így az egyenlegező tétel a megtakarítás, amely azonos a számlák fő sorozatában szereplő megtakarítással.

1.125 A megtakarítás továbbvezetésre kerül a tőkeszámlára, ahol a felhalmozás finanszírozására szolgál, lehetővé téve a szektorokból, illetve szektorokba történő tőketranszfereket. A reáleszközök vásárlása tekintetében jelentkező alulköltés vagy túlköltés az egyenlegező tételben megjelenő nettó hitelnyújtáshoz vagy hitelfelvételhez vezet. A nettó hitelnyújtás kihelyezett többlet, a nettó hitelfelvétel pedig a hiány finanszírozása.

1.126 Végül a pénzügyi számlák kerülnek sorra, ahol minden egyes szektor részletes hitelnyújtása és hitelfelvétele jelenik meg, amelyek az egyenlegező tételben nettó hitelnyújtást vagy hitelfelvételt eredményeznek. Ennek pontosan egyeznie kell a tőkeszámla nettó hitelnyújtás / hitelfelvétel egyenlegező tételével, illetve bármilyen különbözet csak a gazdasági tevékenységek valós és pénzügyi elszámolása közötti mérési eltérés lehet.

1.127 A diagram alsó sorában a bal oldali számla a nyitó vagyonmérleg, amely az összes eszköz és kötelezettség – azaz mind a reál-, mind a pénzügyi eszközök és kötelezettségek – szintjét mutatja egy meghatározott időszak kezdetén. Egy gazdaság gazdagságát nettó vagyonával, azaz eszközei és kötelezettségei egyenlegével mérik, amely a vagyonmérleg alján látható.

1.128 Az eszközöknek és kötelezettségeknek az elszámolási időszak alatt történő különböző változásai a nyitó vagyonmérlegtől balról jobbra haladva kerülnek elszámolásra. A tőkeszámla a reáleszközöket és -kötelezettségeket, a pénzügyi számla pedig a pénzügyi eszközöket és kötelezettségeket érintő gazdasági műveletek miatt bekövetkezett változásokat mutatja ki. Más hatások hiányában ez lehetővé tenné a záró pozíció azonnali kiszámítását, a változásoknak a nyitó pozícióhoz történő hozzáadásával.

1.129 Változások mindazonáltal a termelés és fogyasztás gazdasági ciklusán kívül is történhetnek, és ezek a változások a záró időszakban hatással lesznek az eszközök és kötelezettségek értékére. A változások egyik fajtája az eszközök volumenváltozása – valós változások az állóeszközökben, amelyeket a gazdaságon kívüli események váltanak ki. Ilyen a természeti katasztrófa – például egy jelentős földrengés – miatti veszteség, amikor eszközök jelentős mennyiségben pusztulnak el, de nem gazdasági cseretranzakciók vagy transzferek miatt. Ezt a veszteséget az „eszközök egyéb volumenváltozásai” számlán kell elszámolni, hogy az eszközöknek a tisztán a gazdasági eseményeket nézve várható szintjénél alacsonyabb szintjéről számot lehessen adni. Az eszközök (és kötelezettségek) értékében gazdasági műveletek eredményeként bekövetkező változástól eltérő változást okozhat továbbá az árváltozás, amely az eszközállomány tekintetében eszköztartási nyereséget és veszteséget eredményez. Ezt a változást az átértékelési számlákban kell elszámolni. Az eszköz- és kötelezettségállomány értékét befolyásoló e két kiegészítő hatás figyelembe vétele lehetővé teszi a záró vagyonmérleg értékeinek megbecslését, mégpedig a nyitó helyzetnek az ábra alsó sorában szereplő forgalmi számlákban lévő változásokkal történő korrekciójával.

1.130 Az aggregátumok összetett értékek, amelyek a teljes gazdaság tevékenységének eredményét mérik, például a kibocsátást, a hozzáadott értéket, a rendelkezésre álló jövedelmet, a végső fogyasztást, a megtakarítást, a felhalmozást stb. Bár az aggregátumok kiszámítása nem kizárólagos célja az ESA-nak, a makrogazdasági elemzések, valamint az időbeni és térbeli összehasonlítások céljait szolgáló összegző mutatóként nagyon fontosak.

1.131 A rendszer az aggregátumok két típusát különbözteti meg:

1.132 A nemzeti számlákban az egy főre jutó mutatóknak fontos felhasználási területei vannak. Az olyan széles körű aggregátumoknál, mint a bruttó hazai termék, a nemzeti jövedelem vagy a háztartások végső fogyasztása, az általánosan alkalmazott nevező a teljes (rezidens) népesség. A háztartási szektor számláinak vagy azok egy részének alszektorokra bontásához az egyes alszektorokba tartozó háztartások és személyek számát használják fel.

1.133 A GDP az ESA egyik legfontosabb aggregátuma. A GDP egy gazdasági területen belül a teljes gazdasági tevékenységet méri, mely a gazdaság eredeti keresletét kielégítő kibocsátáshoz vezet. A GDP piaci áron történő mérésének három módja van:

1.134 A GDP mérésének ez a három megközelítése azt is tükrözi, hogy a GDP-t az összetevői alapján milyen különböző módokon lehet vizsgálni. A hozzáadott érték lebontható a gazdasági szektorok, illetve az egészhez hozzájáruló tevékenység vagy ágazat típusa szerint, például mezőgazdaság, feldolgozóipar, építőipar, szolgáltatások stb.

A végső felhasználási kiadások típus szerint a következőkre bonthatók le: háztartási kiadás, háztartásokat segítő nonprofit intézmények végső kiadása, kormányzati végső kiadás, készletváltozás, állóeszköz-felhalmozás és az import költségével csökkentett export.

Az összjövedelem a jövedelem típusa szerint lebontható munkavállalói jövedelemre és működési eredményre.

1.135 Annak érdekében, hogy a GDP becslése az elérhető legjobb legyen, követendő bevált gyakorlat, ha a rendszer mindhárom megközelítés elemeit egy forrás-felhasználás keretrendszerbe integrálja. Ez lehetővé teszi a hozzáadott értékre és a jövedelemre vonatkozó ágazat szerinti becslések összehangolását, valamint a termékek kínálatának és keresletének kiegyenlítését. Ez az integrált megközelítés biztosítja a GDP összetevői közötti összhangot, valamint jobb becslést nyújt a GDP szintjéről, mintha a három közül csak az egyik megközelítést alkalmaznák. Ha a GDP-ből az állóeszköz-felhasználást levonjuk, a piaci áron számolt nettó hazai terméket (NDP) kapjuk meg.

1.136 Az input-output keretrendszer a bruttó hozzáadott érték, az ágazati ráfordítások és kibocsátások, a termékkínálat és -kereslet összetevőit, valamint a gazdaság gazdasági szektorokon átívelő felhasználásainak és forrásainak az összetételét egyesíti. A keretrendszer a gazdaságot úgy bontja fel, hogy minden jószágnak és szolgáltatásnak az ágazatok és a végső fogyasztók között egyetlen időszak (például egy negyedév vagy egy év) alatt történő gazdasági műveletei feltüntetésre kerüljenek. Az információk kétféleképpen mutathatók be:

1.137 A forrás- és felhasználástáblák a gazdaság egészét ágazatok (például gépjárműipar) és termékek (például sportszerek) szerint mutatja. A táblák a bruttó hozzáadott érték, az ágazati ráfordítások és kibocsátások, valamint a termékkereslet és -kínálat összetevői közötti kapcsolatokat mutatják. A forrás- és felhasználástáblák a gazdaság különböző gazdasági szektorait (például közösségi vállalatok) kapcsolják össze a javak és szolgáltatások importjának és exportjának, a kormányzati kiadásoknak, a háztartások és a háztartásokat segítő nonprofit intézmények kiadásainak, valamint a felhalmozásnak az adataival.

1.138 A forrás- és felhasználástáblák készítése lehetővé teszi a nemzeti számlák összetevői közötti összhang és koherencia egyetlen részletes keretrendszeren belül történő vizsgálatát, és a GDP mérésére szolgáló három (azaz a termelésen, a jövedelmen és a kiadáson alapuló) megközelítés összetevőinek ötvözése által lehetővé teszi egyetlen GDP-becslés meghatározását.

1.139 Ha integrált módon egyenlítik ki őket, a forrás- és felhasználástáblák összhangot és koherenciát biztosítanak a következő három számla összetevőinek összekapcsolásában is:

1.140 A szimmetrikus input-output táblák a forrás- és felhasználástáblákban és más további forrásokban szereplő adatokból vezethetők le, hogy a további elemzések számára elméleti alapot alkossanak.

1.141 Ezek a táblák szimmetrikus táblákat (termék x termék vagy ágazat x ágazat), Leontief-inverz-mátrixot és más diagnosztikai elemzéseket, például kibocsátásmultiplikátorokat tartalmaznak. E táblák külön tüntetik fel a hazai termelésű és az importált javak és szolgáltatások felhasználását, így biztosítva elméleti keretet a gazdaság további szerkezeti elemzéseihez, így többek között a végső kereslet összetevőinek, illetve a végső kereslet változásai által a gazdaságra gyakorolt hatásnak a vizsgálatához.

2.01 Egy ország gazdasága olyan rendszer, amelyben az intézmények és az emberek a javak, szolgáltatások és fizetőeszközök (például pénz) cseréje és átruházása útján kapcsolatba lépnek egymással a javak és szolgáltatások előállítása és fogyasztása érdekében.

A gazdaságban az interakcióba lépő egységek olyan gazdasági alanyok, amelyek képesek eszközöket a tulajdonukban tartani, kötelezettségeket vállalni és gazdasági tevékenységet végezni, valamint más egységekkel gazdasági műveleteket lebonyolítani. Ezeket gazdasági egységnek hívják.

A nemzeti számlákban használt egységek fogalommeghatározása többféle célt szolgál. Egyrészt az egységek fontos építőkövei a gazdaságok földrajzi fogalmakkal, például nemzetekkel, régiókkal, valamint nemzetek csoportjaival (például monetáris vagy politikai uniókkal) történő meghatározásának. Másrészt nélkülözhetetlenek az egységek gazdasági szektorokba való csoportosításához. Harmadrészt elengedhetetlenek annak meghatározásához, hogy mely gazdasági folyamatok és állományok kerülnek elszámolásra. Az ugyanazon gazdasági egység különböző részei közötti gazdasági műveletek elvileg nem kerülnek elszámolásra a nemzeti számlákban.

2.02 A nemzeti számlákban alkalmazott egységek és csoportjaik meghatározásakor nem a statisztikai felmérésekben általában használt különféle egységtípusok fogalmát kell használni, hanem olyan fogalommeghatározást kell alkalmazni, amely megfelel az adott gazdasági elemzés igényeinek. A statisztikai felmérésekben alkalmazott egységek (például vállalatok, holdingtársaságok, szakosodott egységek, telephelyek, kormányzati szervek, nonprofit intézmények, háztartások stb.) nem feltétlenül alkalmasak a nemzeti számlák céljaira, mivel jogi, adminisztratív vagy számviteli jellegű kritériumok alapján kerülnek meghatározásra.

A statisztikusoknak figyelembe kell venniük az ESA 2010-ben meghatározott megfigyelési egységek definícióját is annak érdekében, hogy az adatok gyűjtésére szolgáló kérdőívekbe fokozatosan beépítsenek minden olyan információs elemet, amelyre az ESA 2010-ben alkalmazott megfigyelési egységeken alapuló adatok összeállításához szükség van.

2.03 Az ESA 2010 rendszer egyik jellemzője, hogy a gazdaság három különböző módon történő felosztásának megfelelően más és más egységtípusokat használ:

A gazdasági egységeket úgy határozza meg a rendszer, hogy megfeleljenek az első feltételnek. Az (1) pontban leírt összefüggések olyan egységeket igényelnek, amelyek tükrözik az egység minden intézményi gazdasági tevékenységét.

A (2) és (3) pontban említett termelési folyamatok, műszaki-gazdasági összefüggések és regionális elemzések olyan egységeket igényelnek, mint például a szakosodott egységek. Ezen egységek leírása e fejezet későbbi részében található.

Az ESA 2010-ben alkalmazott egységek definiálása előtt meg kell határozni a teljes gazdaság határait.

2.04 Azok az egységek alkotják egy ország gazdaságát, és azoknak a gazdasági folyamatai és állományai kerülnek elszámolásra az ESA 2010-ben, amelyek rezidens egységek. Egy gazdasági egység annak a gazdasági területnek a rezidens egysége, amelyben elsődleges gazdasági érdekeltségének a központja található. Ezeket az egységeket rezidens egységnek hívják, függetlenül a bejegyzésük helyétől, jogi formájuktól és attól, hogy valamely művelet lebonyolításakor jelen vannak-e az adott gazdasági területen.

2.05 A gazdasági terület fogalma alatt az alábbi területek értendők:

A halászhajók, egyéb hajók, úszó szerkezetek és légi járművek az ESA-ban mozgó berendezésként kezelendők, függetlenül attól, hogy az országban rezidens egységek tulajdonában vannak és/vagy ezek üzemeltetik, vagy pedig nem rezidens egységek tulajdonában vannak és rezidens egységek üzemeltetik őket. A mozgó berendezések tulajdonjogát (bruttó állóeszköz-felhalmozás) és használatát (kölcsönzés, biztosítás stb.) érintő gazdasági műveleteket azon ország gazdaságának kell tulajdonítani, amelyben a tulajdonos és/vagy az üzemeltető rezidens. Pénzügyi lízing esetén feltételezett a tulajdonjog-változás.

A gazdasági terület lehet a fent meghatározottnál nagyobb vagy kisebb terület. Nagyobb terület például a valutaunió – például az Európai Monetáris Unió –, kisebb például egy adott országrész, például régió.

2.06 A területen kívüli enklávé kívül esik a gazdasági terület fogalmán.

Egy adott ország saját földrajzi területének az alábbi szervezetek által használt részei sem gazdasági területek:

Az Európai Unió intézményei és szervei által, valamint a nemzetközi szervezetek által használt területek különálló gazdasági területek. Az ilyen területek egyik jellemzője, hogy csak ezen intézmények a rezidens egységei.

2.07 Az „elsődleges gazdasági érdekeltség központja” arra utal, hogy van olyan hely az ország gazdasági területén belül, ahol az egység jelentős gazdasági tevékenységeket és gazdasági műveleteket végez, akár határozatlan ideig, akár egy meghatározott, hosszú (legalább egyéves) időszakon át. A gazdasági területen belül a föld és épületek tulajdonjoga elegendő ahhoz, hogy a tulajdonos elsődleges gazdasági érdekeltségének központja ott legyen.

A vállalkozások szinte mindig csak egyetlen gazdasághoz kötődnek. Az adóztatás és egyéb jogi követelmények miatt általában minden joghatóságban önálló jogi személyiséggel rendelkező egységet használnak a műveletekre. Abban az esetben, ha egyetlen jogi személyiséggel rendelkező egység két vagy több területen is jelentős műveleteket végez, statisztikai célokra külön gazdasági egységet kell meghatározni (például fióktelepek, földtulajdon és több területen működő vállalkozások vonatkozásában). Az ilyen jogi személyiséggel rendelkező egységek megosztásának eredményeképp egyértelmű, hogy a megosztással képzett vállalkozások mely terület rezidensei. Az „elsődleges gazdasági érdekeltség központja” nem jelenti azt, hogy a két vagy több területen jelentős műveleteket végző egységeket ne kellene felosztani.

Ha egy vállalat nem rendelkezik semmilyen fizikai dimenzióval, azt, hogy melyik terület rezidense, azon gazdasági terület alapján kell meghatározni, amelynek a joga szerint a vállalkozást bejegyezték vagy nyilvántartásba vették.

2.08 Egy adott ország rezidensnek tekintett egységei a következőképpen csoportosíthatók:

2.09 A nem háztartási egységek gazdasági műveletei– a föld és az épületek tulajdonjogára vonatkozó gazdasági műveletek kivételével – két csoportba oszthatók:

Egy rezidens gazdasági egység lehet képzett rezidens egység azon tevékenység viszonylatában, amelyet az adott országban egy másik országban rezidens egység legalább egy évig végez. Ha a tevékenység egy évnél rövidebb ideig tart, a tevékenység a termelő gazdasági egység tevékenységeinek része marad, és nem kell külön gazdasági egységet képezni. Ha a tevékenység – bár egy évnél tovább tart – jelentéktelen, valamint ha berendezések külföldön történő összeszereléséről van szó, szintén nem kell külön gazdasági egységet képezni, és a tevékenységek a termelő gazdasági egység tevékenységeként számolandók el.

2.10 A háztartások - föld- és épülettulajdonosi minőségüket kivéve - annak a gazdasági terület rezidens egységei, ahol elsődleges gazdasági érdekeltségük központja található. Rezidensnek minősülnek akkor is, ha bizonyos (egy évnél rövidebb) időt külföldön töltenek. Különösen a következő egységek tartoznak ide:

A tanulók a külföldi tanulmányaik hosszától függetlenül mindig rezidensként kezelendők.

2.11 Minden olyan egység, amely az adott ország gazdasági területén földdel vagy épülettel rendelkezik, föld- és/vagy épülettulajdonosi minőségében az ország rezidens egysége vagy képzett rezidens egysége.

2.12  Fogalommeghatározás: a gazdasági egység olyan gazdasági szervezet, amelyet fő funkciója gyakorlásában döntéshozatali önállóság jellemez. Egy rezidens egység abban az esetben alkot gazdasági egységet azon a gazdasági területen, ahol az elsődleges gazdasági érdekeltségeinek központja található, ha rendelkezik döntéshozatali önállósággal, továbbá vagy teljes számlasorozatot vezet, vagy képes teljes számlasorozatot összeállítani.

A szervezet fő funkcióját illetően akkor rendelkezik döntéshozatali önállósággal, ha:

2.13 Ha egy szervezet nem rendelkezik a gazdasági egység jellemzőivel, a következő elvek lépnek érvénybe:

2.14 A vállalatközpontok és a holdingtársaságok gazdasági egységek. Két típusuk van:

2.15 Nagy vállalatcsoportok akkor jönnek létre, amikor egy anyavállalat több leányvállalatot irányít, amelyek a saját leányvállalataikat irányítják, és így tovább. A csoport minden tagja külön gazdasági egységként kezelendő, amennyiben megfelel a gazdasági egység fogalommeghatározásának.

2.16 A vállalatcsoportokat azért nem célszerű egyetlen gazdasági egységként kezelni, mert a csoportok időben nem mindig stabilak, és a gyakorlatban nem azonosíthatóak könnyen. Nehézségekbe ütközhet az adatok beszerzése olyan csoportokról, amelyek tevékenysége nem szorosan integrált. Sok csoport túl nagy és heterogén ahhoz, hogy egyetlen egységként lehessen kezelni, méretük és összetételük pedig egyesülések és átvételek eredményeként idővel változhat.

2.17 A különleges célú gazdasági egység (special purpose entity – SPE; vagy special purpose vehicle – SPV) általában olyan korlátolt felelősségű vállalat vagy betéti társaság, amelyet korlátozott, egyedi vagy ideiglenes célok elérésére vagy valamely pénzügyi kockázat, egy adott adó vagy egy szabályozási kockázat elhatárolására hoznak létre.

2.18 A különleges célú gazdasági egységeknek nincs egységes fogalommeghatározása, de az alábbiak jellemzők rájuk:

2.19 Attól függetlenül, hogy egy egység ezen tulajdonságok mindegyikével rendelkezik-e vagy egyikkel sem, és hogy „különleges célú gazdasági egység” vagy hasonló megjelöléssel illetik-e vagy sem, besorolás tekintetében ugyanúgy kezelendő, mint bármely más gazdasági egység: a fő tevékenysége alapján sorolandó szektorba és ágazatba, kivéve, ha nem rendelkezik független cselekvési jogosultságokkal.

2.20 Tehát az ún. captive finanszírozókat, a mesterséges leányvállalatokat és a kormányzat független cselekvési jog nélküli különleges célú gazdasági egységeit az őket irányító szervezet szektorába kell besorolni. Ez alól akkor áll fenn kivétel, ha ezek az egységek nem rezidens egységek; ez esetben az őket irányító szervezettől külön sorolandók be. Kormányzati egységek esetében azonban a kormányzati számláknak tükrözniük kell a leányvállalat tevékenységeit.

2.21 Az olyan holdingtársaság, amely egyszerűen tulajdonában tartja bizonyos leányvállalatok eszközeit, a captive finanszírozók egyik példája. Egyéb, captive finanszírozóként kezelt egységek például a különleges célú gazdasági egységek fent leírt tulajdonságaival rendelkező egységek is: például az olyan befektetési alapok és nyugdíjpénztárak vagy az olyan egységek, amelyeket személyek vagy családok vagyonának tartására és kezelésére, kapcsolt (közvetítőnek is nevezhető) vállalatok nevében hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kibocsátására, valamint egyéb pénzügyi funkciók kivitelezésére használnak.

2.22 Az anyavállalattól való függetlenség egyik ismérve, hogy a leányvállalat – bizonyos mértékig – érdemileg rendelkezik eszközei és kötelezettségei felett, azaz viseli a hozzájuk kapcsolódó kockázatokat, és részesül a belőlük származó haszonból. Az ilyen egységeket a pénzügyi vállalatok szektorba kell sorolni.

2.23 Az ilyen típusú egységek, amelyek nem képesek az anyavállalattól függetlenül cselekedni, és egyszerűen csak passzívan birtokolják az eszközöket és kötelezettségeket („robotpilóta irányítja őket”), nem kezelendők külön gazdasági egységként, kivéve ha az anyavállalatuk gazdaságától eltérő gazdaságban rezidensek. Ha ugyanabban a gazdaságban rezidensek, mint az anyavállalatuk, akkor az alább leírtak szerint „mesterséges leányvállalatként” kezelendők.

2.24 Egy, az anyavállalat teljes tulajdonában álló leányvállalat létrehozható azért, hogy szolgáltatásokat nyújtson az anyavállalat vagy az ugyanazon csoporton belüli más vállalatok számára az adók elkerülése, illetve csőd esetén a kötelezettségek minimalizálása, vagy egy adott országban hatályos adó- vagy társasági jog szerinti egyéb technikai előnyök biztosítása érdekében.

2.25 Az ilyen típusú szervezetek általában nem felelnek meg a gazdasági egység kritériumainak, mert nem képesek az anyavállalatuktól függetlenül cselekedni, és korlátozott lehet az a képességük, hogy a vagyonmérlegükben szereplő eszközöket birtokolják vagy átruházzák. A kibocsátásuk szintjét és az azért kapott árat az anyavállalatuk határozza meg, amely (esetleg az ugyanazon csoporton belüli más vállalatokkal együtt) az egyetlen ügyfelük. Így ezek az egységek nem különálló gazdasági egységként, hanem az anyavállalat szerves részeként kezelendők, és számláik konszolidáltak az anyavállalat számláival, kivéve ha nem annak a gazdaságnak a rezidensei, mint az anyavállalat.

2.26 Különbséget kell tenni az imént jellemzett mesterséges leányvállalatok és a csak kisegítő tevékenységet végző egységek között. A kisegítő tevékenységek köre azon típusú szolgáltatási funkciókra korlátozódik, amelyekre gyakorlatilag minden vállalatnak szüksége van valamilyen mértékben, például a helyiségek takarítása, a bérszámfejtés elvégzése vagy a vállalat számítástechnikai infrastruktúrájának biztosítása (lásd az 1. fejezet 1.31. pontját).

2.27 A kormányzat is létrehozhat speciális célú egységeket, amelyek a captive finanszírozókhoz és a mesterséges leányvállalatokhoz hasonló jellemzőkkel és funkciókkal bírnak. Az ilyen egységek nem rendelkeznek a független cselekvéshez szükséges jogkörrel, és csak bizonyos gazdasági műveletekben vehetnek részt. Nem viselik a tulajdonukban lévő eszközökhöz és kötelezettségekhez kapcsolódó kockázatokat, és nem részesülnek azok hasznából. Ha ezek az egységek rezidensek, akkor a kormányzat szerves részeként, és nem különálló egységként kezelendők. Ha nem rezidensek, különálló egységként kezelendők. Az általuk külföldön lebonyolított gazdasági műveleteket figyelembe kell venni a kormánnyal lebonyolított megfelelő gazdasági műveletek elszámolásánál. Azt az egységet tehát, amely külföldön hitelt vesz fel, úgy kell tekinteni, mint amely az eredeti hitelfelvétellel megegyező összegben és feltételekkel hitelt nyújt a kormányzatnak.

2.28 Összefoglalva: a független cselekvési jogosultsággal nem rendelkező különleges célú gazdasági egységek számlái konszolidáltak az anyavállalat számláival, kivéve ha nem annak a gazdaságnak a rezidensei, mint az anyavállalat. Egy kivétel létezik ez alól az általános szabály alól: az az eset, amikor a nem rezidens különleges célú gazdasági egység létrehozója a kormányzat.

2.29 A képzett rezidens egységek fogalommeghatározása a következő:

A képzett rezidens egységek – függetlenül attól, hogy számlákat csak részlegesen vezetnek, és nem mindig rendelkeznek döntéshozatali önállósággal – gazdasági egységnek tekintendők.

2.30 Az alábbi típusú egységek gazdasági egységek:

2.31 A makrogazdasági elemzések nem vizsgálnak külön minden egyes gazdasági egységet, csak a hasonló jellegűek összesített tevékenységét. A gazdasági egységeket tehát csoportokba, azaz gazdasági szektorokba kell osztani, amelyek többségükben alszektorokra bomlanak.

2.32 A szektorok és alszektorok mindegyike a hasonló típusú gazdasági magatartású gazdasági egységeket fogja össze.

2.1. ábra -    A szervezeti egységek szektorokba sorolása

2.33 A gazdasági egységeket az általuk képviselt termelői típus alapján kell besorolni az egyes szektorokba. A besorolás függ az egységek fő tevékenységétől és funkciójától is, amelyek alapján feltételezhetően következtetni lehet gazdasági magatartásukra.

2.34 A 2.1. ábra azt mutatja, hogy az egységek hogyan csoportosíthatók a fő szektorokba. Egy rezidens, nem a háztartások szektorba tartozó egység szektorba sorolásához az ábra szerint meg kell határozni, hogy a kormányzat irányítja-e vagy sem, és hogy piaci vagy nem piaci termelőnek számít-e.

2.35 Egy pénzügyi vagy nem pénzügyi vállalat feletti irányítás a vállalat általános üzletpolitikájának a meghatározására való képességet jelenti, például szükség esetén a megfelelő igazgatók kiválasztása révén.

2.36 Egy vállalat vagy kvázivállalat irányítását egyetlen gazdasági egység (egy másik vállalat, háztartás, nonprofit intézmény vagy kormányzati egység) azáltal biztosíthatja, hogy a szavazatra jogosító részvényeknek több mint a felével rendelkezik, vagy a részvényesek szavazati jogának több mint a felét egyéb módon az ellenőrzése alatt tartja.

2.37 A részvényesi szavazati jogok több mint a felének ellenőrzéséhez nem szükséges az, hogy magának az irányító gazdasági egységnek szavazati jogot biztosító részvénye legyen. Egy adott vállalat, a C vállalat lehet egy másik vállalat, a B leányvállalata, amelyben egy harmadik, az A vállalat a szavazati jogot biztosító részvények többségével rendelkezik. A C abban az esetben minősül a B vállalat leányvállalatának, ha a B vállalat ellenőrzi a részvényesek több mint a felének a C vállalatban lévő szavazati jogát, vagy a B vállalat a C részvényese, és rendelkezik azzal a joggal, hogy a C vállalat igazgatóinak többségét kinevezze vagy leváltsa.

2.38 A kormányzat biztosíthatja egy vállalat feletti ellenőrzési jogát olyan külön törvény, rendelet vagy szabályozás által is, amely feljogosítja a vállalati politika meghatározására. Annak eldöntéséhez, hogy a vállalatot a kormányzat irányítja-e, a következő jellemző mint legfontosabb tényező meglétét kell megvizsgálni:

Akár egyetlen jellemző is elegendő lehet az irányítás megállapításához, de adott esetben több jellemző együttesen utalhat az irányításra.

2.39 A nonprofit intézmények önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezetként való elismeréséhez az irányítás következő öt jellemzőjét kell megvizsgálni:

A vállalatokhoz hasonlóan akár egyetlen jellemző megléte is elegendő lehet az irányítás megállapításához, de adott esetben több jellemző együttesen utalhat az irányításra.

2.40 A piaci és nem piaci egységek közötti különbségtétel, és így a közszférába tartozó egységek esetében azok kormányzati vagy vállalati szektorba sorolása az 1.37. pontban megállapított kritériumoktól függ.

2.41 A szektort az adott szektoron belül jellemző kritériumok alapján kell alszektorokra felosztani; a kormányzat például felosztható központi, tartományi és helyi önkormányzatra, illetve társadalombiztosítási alapokra. Ez lehetővé teszi az egységek gazdasági magatartásának még pontosabb leírását.

A szektorok és alszektorok számlái a megfelelő szektorhoz tartozó gazdasági egységek valamennyi tevékenységét nyilvántartják, függetlenül attól, hogy fő- vagy másodlagos tevékenységről van-e szó.

Minden gazdasági egység csak egy szektorhoz vagy alszektorhoz tartozik.

2.42 Amennyiben valamely gazdasági egység fő tevékenysége a javak és szolgáltatások előállítása, akkor először a termelői típusát kell meghatározni annak érdekében, hogy be lehessen sorolni valamelyik szektorba.

2.43 A 2.2. táblázat tartalmazza a termelők típusait, továbbá azokat a főtevékenységeket és funkciókat, amelyek az egyes szektorokat meghatározzák.

2.44 A „külföld” (S.2) szektor a rezidens és nem rezidens egységek közötti folyamatokra és pozíciókra vonatkozik. A nem rezidens egységeket a rendszer nem kategorizálja célkitűzéseik és magatartástípusaik hasonlósága alapján, hanem csak a rezidens egységekhez kapcsolódó folyamataik és pozícióik révén szerepelnek a rendszerben.

2.45  Fogalommeghatározás: a nem pénzügyi vállalatok szektor (S.11) olyan önálló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági egységekből áll, amelyek piaci termelők, és amelyek fő tevékenysége a javak előállítása és a nem pénzügyi szolgáltatások nyújtása. A nem pénzügyi vállalatok szektor magában foglal nem pénzügyi kvázi vállalatokat is. (Lásd a 2.13. pont f) alpontját.)

2.46 Ezek a gazdasági egységek az alábbiak:

2.47 „Nem pénzügyi kvázivállalat” minden olyan, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely piaci termelő, és fő tevékenysége a javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállítása, és amely megfelel a kvázivállalat fogalommeghatározásában szereplő feltételeknek (lásd a 2.13 pont f) alpontját).

A nem pénzügyi kvázivállalatoknak elegendő információval kell rendelkezniük ahhoz, hogy a számlák teljes sorozatát vezethessék, és ugyanúgy működnek, mint a vállalatok. A tulajdonosaikhoz való tényleges viszonyuk megfelel a vállalatok és a részvényeseik között fennálló viszonynak.

A nem pénzügyi vállalatok mellett a háztartások, a kormányzati egységek vagy nonprofit intézmények nem pénzügyi kvázivállalatai is a nem pénzügyi vállalatok szektorába tartoznak, nem pedig a tulajdonosuk szektorába.

2.48 A számlák teljes sorozatának és a vagyonmérlegnek az összeállítása nem elegendő feltétele annak, hogy a rendszer a piaci termelőket a kvázivállalatokhoz hasonló gazdasági egységekként kezelje. A 2.46 pont a), b), c) és f) alpontja alá nem tartozó társas vállalkozások és közösségi célú termelők, valamint az egyéni vállalkozások – vezessék bár a számlák teljes sorozatát – általában nem önálló gazdasági egységek, mert nem élveznek döntéshozatali önállóságot, mivel vezetésük a tulajdonos háztartások, nonprofit intézmények vagy kormányok irányítása alatt áll.

2.49 A nem pénzügyi vállalatok közé tartoznak a kvázivállalatként kezelt képzett rezidens egységek is.

2.50 A nem pénzügyi vállalatok szektora három alszektorra tagolódik:

2.51  Fogalommeghatározás: a „közösségi tulajdonban lévő nem pénzügyi vállalatok” alszektor magában foglalja az összes olyan nem pénzügyi vállalatot, kvázivállalatot és nonprofit intézményt, amely önálló jogi személyiséggel rendelkezik, piaci termelő, és kormányzati egységek irányítása alatt áll.

2.52 A közösségi kvázivállalatok közvetlenül a kormányzati egységek tulajdonában levő kvázivállalatok.

2.53  Fogalommeghatározás: a „hazai nem pénzügyi magánvállalatok” alszektor magában foglalja az összes olyan nem pénzügyi vállalatot, kvázivállalatot és nonprofit intézményt, amely önálló jogi személyiséggel rendelkezik, piaci termelő, és nem áll kormányzati vagy nem rezidens gazdasági egységek irányítása alatt.

Ez az alszektor tartalmazza azokat a közvetlen külföldi tőkebefektetéssel rendelkező vállalati és kvázivállalati egységeket, amelyek nem tartoznak a „külföldi irányítású nem pénzügyi vállalatok” alszektorba (S.11003).

2.54  Fogalommeghatározás: a „külföldi irányítású nem pénzügyi vállalatok” alszektor magában foglalja mindazokat a nem pénzügyi vállalatokat és kvázivállalatokat, amelyek nem rezidens gazdasági egységek irányítása alatt állnak.

Ebbe az alszektorba tartoznak:

2.55  Fogalommeghatározás: a pénzügyi vállalatok szektor (S.12) olyan önálló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági egységekből áll, amelyek piaci termelők, és amelyek fő tevékenysége a pénzügyi szolgáltatások nyújtása. Az ilyen gazdasági egységek közé tartozik minden olyan vállalat és kvázivállalat, amelynek fő tevékenysége

Ide tartoznak azok a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó gazdasági egységek is, amelyek eszközeinek vagy kötelezettségeinek nagy része nem képezi gazdasági műveletek tárgyát a nyílt piacokon.

2.56 A pénzügyi közvetítés olyan tevékenység, amelyben a gazdasági egység saját számlájára pénzügyi eszközökre tesz szert és kötelezettségeket vállal azáltal, hogy a piacon pénzügyi tranzakciókban vesz részt. A pénzügyi közvetítők eszközeit és kötelezettségeit a pénzügyi közvetítés folyamatában például lejáratuk, nagyságuk, kockázatuk és más feltételeik tekintetében átcsoportosítják és átalakítják.

A pénzügyi kiegészítő tevékenységek a pénzügyi közvetítéssel összefüggő, de önmagukban nem járnak pénzügyi közvetítést jelentő tevékenységekkel.

2.57 A pénzügyi közvetítési folyamatban pénzeszközök áramlanak a többlettel rendelkező és a pénzhiánnyal küzdő harmadik felek között. A pénzügyi közvetítő nemcsak más gazdasági egységek ügynökeként tevékenykedik, hanem saját kockázatot is vállal azáltal, hogy saját számlára szerez be pénzügyi eszközöket és vállal kötelezettségeket.

2.58 A pénzügyi közvetítői tevékenység a kötelezettségek minden kategóriájára kiterjedhet, kivéve az egyéb tartozások kategóriáját (AF.8). A pénzügyi közvetítői tevékenység által érintett pénzügyi eszközök bármelyik kategóriába tartozhatnak – a biztosítási, nyugdíj-, és szabványosított garancia-rendszerek (AF.6) kategóriájának kivételével –, beleértve az egyéb követelések kategóriáját is. A pénzügyi közvetítők a pénzeszközeiket nem pénzügyi eszközökbe, akár ingatlanokba is fektethetik. Ahhoz, hogy a vállalat pénzügyi közvetítőnek minősüljön, pénzügyi kötelezettségeket kell vállalnia a piacon, és a forrásokat át kell alakítania. Az ingatlanügyletekkel foglalkozó vállalatok nem pénzügyi közvetítők.

2.59 A biztosítók és nyugdíjpénztárak feladata a kockázatok megosztása. Az ilyen intézmények kötelezettségei közé a biztosítási, nyugdíj- és szabványosított garancia-rendszerek (AF.6) tartoznak. A kötelezettségek ellentételei a – pénzügyi közvetítőként működő – biztosítók és nyugdíjpénztárak befektetései.

2.60 A befektetési alapok – a továbbiakban: pénzpiaci alapok és nem pénzpiaci alapok – elsődlegesen befektetési jegyek vagy egységek (AF.52) kibocsátása útján vállalnak kötelezettségeket. Ezeket a pénzeszközöket pénzügyi eszközök és/vagy ingatlanok vásárlása révén átalakítják. A befektetési alapokat a pénzügyi közvetítők közé kell sorolni. A saját részvényeiken kívüli eszközeik és kötelezettségeik értékében bekövetkező minden változás a saját tőkéjükben is tükröződik (lásd a 7.07. pontot). Mivel a saját tőkéjük összege a befektetési jegyek vagy egységek értékével egyezik meg, az alap eszközeinek és kötelezettségeinek értékében bekövetkező minden változás az ilyen a befektetési jegyeknek vagy egységeknek a piaci értékében is megmutatkozik. Az ingatlanokba befektető befektetési alapok pénzügyi közvetítők.

2.61 A pénzügyi közvetítés az eszközök megszerzésére és a kötelezettségek vállalására korlátozódik a lakossággal vagy annak pontosan meghatározott és viszonylag nagy alcsoportjaival szemben. Ha a tevékenység személyek vagy családok kis csoportjaira korlátozódik, nem történik pénzügyi közvetítés.

2.62 Az általános korlátozás alól, amely szerint a pénzügyi közvetítés piaci pénzügyi tranzakció, lehetnek kivételek. Ilyenek például a részt vevő helyhatóságtól függő városi hitel- és takarékbankok, illetve a pénzeszközök megszerzésében vagy befektetésében az anyavállalat-csoporttól függő, pénzügyi lízingtevékenységet végző vállalatok. Ahhoz, hogy pénzügyi közvetítőknek lehessen tekinteni őket, hitelnyújtásuknak és betétgyűjtésüknek függetlennek kell lennie az érintett önkormányzattól, illetve anyavállalat-csoporttól.

2.63 A pénzügyi kiegészítő tevékenységek a pénzügyi eszközökkel és kötelezettségekkel végzett gazdasági műveletek lebonyolítására, vagy a források átalakítására és átcsoportosítására irányuló kiegészítő tevékenységeket foglalják magukban. A kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek nem vállalnak a pénzügyi eszközök megszerzésével vagy a kötelezettségek vállalásával kapcsolatos kockázatokat. A pénzügyi közvetítést segítik elő. Az olyan vállalatközpontok, amelyek valamennyi leányvállalata vagy azok többsége pénzügyi vállalat, kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek.

2.64 A pénzügyi közvetítőkön és kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezeteken kívüli egyéb pénzügyi vállalatok olyan gazdasági egységek, amelyek pénzügyi szolgáltatásokat nyújtanak, és eszközeik vagy kötelezettségeik nagy része nem képezi gazdasági műveletek tárgyát a nyílt piacokon.

2.65 A pénzügyi vállalatok (S.12) szektorban szereplő gazdasági egységek a következők:

2.66 A „pénzügyi vállalatok” szektor a következő alszektorokból áll: