2013R0549 — HU — 24.08.2015 — 001.001


Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért

►B

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 549/2013/EU RENDELETE

(2013. május 21.)

az Európai Unió-beli nemzeti és regionális számlák európai rendszeréről

(EGT-vonatkozású szöveg)

(HL L 174, 2013.6.26., 1. o)

Módosította:

 

 

Hivatalos Lap

  Szám

Oldal

Dátum

►M1

A BIZOTTSÁG (EU) 2015/1342 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015. április 22.)

  L 207

35

4.8.2015




▼B

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 549/2013/EU RENDELETE

(2013. május 21.)

az Európai Unió-beli nemzeti és regionális számlák európai rendszeréről

(EGT-vonatkozású szöveg)



AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 338. cikke (1) bekezdésére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,

tekintettel az Európai Központi Bank véleményére ( 1 ),

rendes jogalkotási eljárás keretében ( 2 ),

mivel:

(1)

Az uniós szakpolitikai döntéshozatal, valamint a tagállamok gazdaságának és a Gazdasági és Monetáris Uniónak (GMU) a figyelemmel kísérése összehasonlítható, naprakész és megbízható információkat kíván minden egyes tagállam vagy régió gazdasági szerkezetéről és gazdasági helyzetének fejlődéséről.

(2)

A Bizottságnak részt kell vállalnia a tagállamok gazdaságának és a GMU-nak a figyelemmel kísérésében, és konkrétan rendszeresen jelentést kell tennie a Tanácsnak arról, hogy a tagállamok milyen előrehaladást értek el a GMU-val kapcsolatos kötelezettségeik teljesítésében.

(3)

Valamely tagállam vagy régió gazdasági helyzetének elemzésére szolgáló alapvető eszközként az uniós polgároknak is szükségük van gazdasági számlákra. Az összehasonlíthatóság kedvéért az ilyen számlákat olyan egységes elvek alapján kell összeállítani, amelyek nem tesznek lehetővé különböző értelmezéseket. A megadott információknak a lehető legpontosabbnak, legteljesebbnek és legnaprakészebbnek kell lenniük ahhoz, hogy valamennyi ágazatot illetően biztosítani lehessen az elérhető legnagyobb átláthatóságot.

(4)

A Bizottságnak uniós közigazgatási célokra – különösen a költségvetési számításokhoz – a nemzeti és regionális számlák aggregátumait kell használnia.

(5)

1970-ben megjelent „Az integrált gazdasági számlák európai rendszere” (European System of Integrated Economic Accounts, ESA) című adminisztratív dokumentum, amely az e rendelet által szabályozott területre terjedt ki. E dokumentumot az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala önállóan állította össze saját felelősségére, és a Hivatal és a tagállami statisztikai intézetek arra irányuló többéves közös munkájának volt az eredménye, hogy létrehozzanak egy, az Európai Közösségek gazdasági és társadalmi politikájának követelményeit kielégítő nemzetiszámla-rendszert. Ez volt a közösségi változata az Egyesült Nemzetek Szervezete által létrehozott nemzeti számláknak, amelyeket addig a Közösségek is használtak. Az eredeti szöveg korszerűsítése érdekében a dokumentumból 1979-ben egy második kiadást ( 3 ) is közzétettek.

(6)

A Közösségben a nemzeti és regionális számlák európai rendszeréről szóló, 1996. június 25-i 2223/96/EK tanácsi rendelet ( 4 ) létrehozta a nemzeti számlák rendszerét, hogy megfeleljen a Közösség gazdasági, szociális és regionális politikai követelményeinek. E rendszer nagyjából összhangban volt a nemzeti számláknak az Egyesült Nemzetek Szervezetének Statisztikai Bizottsága által 1993 februárjában azzal a céllal elfogadott, akkoriban új rendszerével (a továbbiakban: az 1993-as SNA), hogy az ENSZ összes tagországának eredményei nemzetközileg összehasonlíthatók legyenek.

(7)

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Statisztikai Bizottsága – annak érdekében, hogy a nemzeti számlák jobban összhangba kerüljenek az új gazdasági környezettel, a módszertani kutatás terén elért eredményekkel és a felhasználók igényeivel – az 1993-as SNA korszerűsítéseként 2009 februárjában elfogadta a nemzeti számlák új rendszerét (a továbbiakban: a 2008-as SNA).

(8)

Az SNA-val kapcsolatos fejlemények figyelembevételéhez felül kell vizsgálni a számlák 2223/96/EK rendelettel létrehozott európai rendszerét (a továbbiakban: az ESA 95), hogy a számlák e rendelet által létrehozott, felülvizsgált európai rendszere a 2008-as SNA-nak a tagállamok gazdasági szerkezetéhez hozzáigazított változata legyen, és hogy az Unió adatai összehasonlíthatók legyenek a főbb nemzetközi partnerei által összeállítottakkal.

(9)

Annak érdekében, hogy a környezeti-gazdasági számlák szatellitszámlákként szerepeljenek a számlák felülvizsgált európai rendszerében, az európai környezeti-gazdasági számlákról szóló, 2011. július 6-i 691/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 5 ) közös keretet hozott létre az európai környezeti-gazdasági számlák beszerzésére, gyűjtésére, továbbítására és értékelésére.

(10)

A környezeti és társadalmi számlák esetében teljes mértékben tekintetbe kell venni „A GDP-n innen és túl: a haladás mérése változó világunkban” című, a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek címzett 2009. augusztus 20-i bizottsági közleményt is. Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés előmozdításának támogatása érdekében – elsősorban az „A GDP-n innen és túl” című közleményhez és az Európa 2020 stratégiához kapcsolódó kérdésekben – határozottan folytatni kell a módszertani tanulmányokat és az adattesztelést abból a célból, hogy a jólét és a haladás mérésére vonatkozó átfogóbb megközelítést lehessen kialakítani. Ezzel összefüggésben foglalkozni kell a környezeti externáliákkal és a társadalmi egyenlőtlenségekkel is. Emellett figyelembe kell venni a termelékenység változásainak kérdését. Mindezek révén lehetővé válik a GDP-t kiegészítő adatok mielőbbi rendelkezésre bocsátása. A Bizottságnak 2013-ban közleményt kell benyújtania az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben továbbgondolja „A GDP-n innen és túl” című közleményben foglaltakat, valamint adott esetben jogalkotási javaslatokat kell benyújtania 2014-ben. A nemzeti és regionális számlák adatait az e célok elérésére szolgáló eszközök közé tartozóknak kell tekinteni.

(11)

Fel kell tárni az új, automatikus és valós idejű adatgyűjtési módszerek esetleges használatában rejlő lehetőségeket.

(12)

A számlák e rendelettel létrehozott, felülvizsgált európai rendszere (a továbbiakban: az ESA 2010) módszertanból és egy olyan továbbítási programból áll, amely meghatározza a tagállamok által adott határidőre benyújtandó számlákat és táblázatokat. A Bizottságnak, különös tekintettel a gazdasági konvergencia figyelemmel kísérésére és a tagállamok gazdaságpolitikái közötti szoros koordináció megteremtésére, meghatározott időpontokban – adott esetben előzetesen bejelentett adatszolgáltatási naptár alapján – kell ezeket a számlákat és táblákat a felhasználók rendelkezésére bocsátania.

(13)

Az adatok közzététele tekintetében felhasználóközpontú megközelítést kell alkalmazni, ily módon könnyen hozzáférhető és hasznos tájékoztatást nyújtva az Unió polgárainak és egyéb érintett feleknek.

(14)

Az ESA 2010 a tagállami számlák uniós céloknak megfelelő elkészítésére vonatkozó közös előírások, fogalommeghatározások, osztályozások és számviteli szabályok referenciakerete, mely a tagállamok között összehasonlítható eredményeket szolgáltat, és mint ilyen, minden más rendszernek fokozatosan a helyébe lép.

(15)

A statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról szóló, 2003. május 26-i 1059/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek ( 6 ) megfelelően a Bizottságnak továbbított és területi egységek szerint bontandó valamennyi tagállami statisztikának a NUTS-osztályozáson kell alapulnia. Következésképpen a regionális statisztika összehasonlíthatósága végett a területi egységeket a NUTS-osztályozás szerint kell meghatározni.

(16)

Az adatok tagállamok általi továbbítására – ideértve a bizalmas adatok továbbítását is – az európai statisztikákról szóló, 2009. március 11-i 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben ( 7 ) foglalt szabályok az irányadók. Ennek megfelelően az e rendelettel összhangban hozott intézkedéseknek ezért védeniük kell a bizalmas adatokat is, és biztosítaniuk kell, hogy az európai statisztikák előállítása és közzététele során semmilyen jogellenes nyilvánosságra hozatal és nem statisztikai jellegű felhasználás ne fordulhasson elő.

(17)

Létrehoztak egy munkacsoportot annak további vizsgálatára, hogy a nemzeti számlákban hogyan kellene kezelni a pénzügyi közvetítői szolgáltatás közvetett módon mért díját (FISIM), ideértve egy olyan kockázatkorrekciós módszer vizsgálatát is, amely a realizált kockázat várható jövőbeli költségének megfelelő tükrözése érdekében kizárja a kockázatokat a FISIM-számításokból. A munkacsoport megállapításainak figyelembevételével szükség lehet arra, hogy a jobb eredmények érdekében a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktussal módosítsa a FISIM kiszámítására és elosztására vonatkozó módszertant.

(18)

A kutatás-fejlesztési kiadások beruházásnak minősülnek, ezért bruttó állóeszköz-felhalmozásként kell számba venni. Amennyiben azonban a kiegészítő táblázatok kialakításán alapuló tesztelés során az adatok kellően megbízhatónak és összehasonlíthatónak bizonyulnak, felhatalmazáson alapuló jogi aktussal meg kell határozni a bruttó állóeszköz-felhalmozásként számba veendő, a kutatás-fejlesztési kiadásokra vonatkozó adatok formátumát.

(19)

A tagállamok költségvetési keretrendszerére vonatkozó követelményekről szóló, 2011. november 8-i 2011/85/EU tanácsi irányelv ( 8 ) értelmében a tagállamoknak közzé kell tenniük az állami költségvetésre potenciálisan nagy hatást gyakorló függő kötelezettségekre vonatkozó releváns információkat, ideértve az állami garanciákat, a nem teljesítő hiteleket, valamint a köztulajdonú vállalkozások működéséből eredő kötelezettségeket és azok nagyságát. E követelmények az e rendelet szerint közzéteendő információkhoz képest további közzétételt tesznek szükségessé.

(20)

A Bizottság (Eurostat) 2012. júniusában munkacsoportot hozott létre annak vizsgálatára, hogy a 2011/85/EU irányelvnek milyen hatásai vannak a költségvetési adatok gyűjtésére és terjesztésére; a munkacsoport a függő kötelezettségekkel, valamint az olyan egyéb releváns információkkal kapcsolatos követelmények végrehajtására összpontosított, amelyek az államháztartásra gyakorolt potenciálisan nagy hatást mutatnak, ideértve az állami garanciákat, a köztulajdonú vállalkozások kötelezettségeit, a köz- és magánszféra közötti partnerségeket (PPP), a nem teljesítő hiteleket, valamint a vállalkozásokban fennálló kormányzati tulajdonrészeket. Az e munkacsoport által végzett munka várhatóan hozzájárul a köz- és magánszféra közötti partnerségek mögötti gazdasági kapcsolatok megfelelő elemzéséhez, ideértve adott esetben az építéssel, a rendelkezésre állással és a kereslettel kapcsolatos kockázatokat, valamint a mérlegen kívüli PPP-projektek rejtett adósságainak szerepeltetését, és ezáltal előmozdítja az adósságra vonatkozó statisztikák átláthatóságának és megbízhatóságának növekedését.

(21)

A 74/122/EGK tanácsi határozattal ( 9 ) létrehozott Gazdaságpolitikai Bizottság foglalkozott a nyugdíjak fenntarthatóságára és a nyugdíjreformokra vonatkozó statisztikákkal. Mind tagállami, mind európai szinten szorosan össze kell hangolni egyfelől a statisztikusok, másfelől az idősödő népességgel foglalkozó, a Gazdaságpolitikai Bizottság keretében dolgozó szakértők munkáját a makrogazdasági feltételezéseket és az egyéb biztosításmatematikai paramétereket illetően, annak érdekében, hogy az eredmények következetesek és az országok között összehasonlíthatók legyenek, a nyugdíjakkal kapcsolatos információkat és adatokat pedig hatékonyan lehessen kommunikálni a felhasználóknak és az érdekelt feleknek. Egyértelművé kell tenni azt is, hogy a társadalombiztosítási rendszerben egy adott időpontig felhalmozott nyugdíjjogosultságok önmagukban nem tekinthetők az államháztartási fenntarthatóság mérőszámának.

(22)

A tagállamok függő kötelezettségeire vonatkozó adatok és információk szolgáltatására a Stabilitási és növekedési paktum többoldalú felügyeleti eljárásával összefüggésben kerül sor. A Bizottság a tervek szerinti 2018 júliusáig jelentést ad ki, amelyben értékeli, hogy szükség van-e ezen adatoknak az ESA 2010 keretében való rendelkezésre bocsátására.

(23)

Fontos hangsúlyozni a tagállami regionális számlák jelentőségét az Unió regionális, gazdaság- és társadalmi kohéziós politikái, valamint a kölcsönös gazdasági függőségek elemzése szempontjából. Fokozni kell ugyanakkor a regionális szintű számlák – többek között a kormányzati számlák – átláthatóságát. A Bizottságnak (Eurostat) kiemelt figyelmet kell fordítania az autonóm vagy regionális kormányokkal rendelkező tagállamok régióinak költségvetési adataira.

(24)

Az e rendelet A. mellékletének az összehangolt értelmezésének, illetve nemzetközi összehasonlíthatóságának biztosítása céljából történő módosítása érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 290. cikkének megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munka során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között a 223/2009/EK rendelet szerinti, az európai statisztikai rendszerrel foglalkozó bizottsággal. Emellett az EUMSZ 127. cikkének (4) bekezdése és 282. cikkének (5) bekezdése alapján különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munka során adott esetben az Európai Központi Bankkal is konzultáljon az annak hatáskörébe tartozó területeken. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elkészítésekor és szövegezésekor a Bizottságnak gondoskodnia kell a vonatkozó dokumentumoknak az Európai Parlament és a Tanács részére történő egyidejű, időben történő és megfelelő továbbításáról.

(25)

Az Unió gazdasági kormányzási keretében – és különösen a túlzotthiány-eljárás és a túlzottegyensúlyhiány-eljárás esetében – használt statisztikai aggregátumok definíciója az ESA-ra alapul. Amikor a Bizottság az említett eljárások keretében adatokat szolgáltat és jelentést tesz, megfelelő tájékoztatást kell nyújtania az e rendelet rendelkezéseivel összhangban felhatalmazáson alapuló jogi aktusok által bevezetett, az ESA 2010 módszertani változásoknak az érintett aggregátumokra gyakorolt azon hatásáról.

(26)

A ESA kutatás-fejlesztési adatok megbízhatóságának és összehasonlíthatóságának biztosítása érdekében a Bizottság a tagállamokkal szorosan együttműködve 2013. május vége előtt értékelni fogja, hogy a nemzeti számlák tekintetében ezen adatok folyó áron számolva és a volument illetően kielégítő minőségi szintet értek-e el.

(27)

Mivel e rendelet végrehajtása jelentős átalakításokat fog igényelni a nemzeti statisztikai rendszerekben, a Bizottság a tagállamoknak eltéréseket fog engedélyezni. A nemzeti számlák adattovábbítási programja tekintetében tekintetbe kell venni azokat az alapvető politikai és statisztikai változásokat, amelyek néhány tagállamban a program referencia-időszakai során zajlottak le. Kívánatos, hogy a Bizottság által engedélyezett eltérések ideiglenesek és felülvizsgálhatók legyenek. Helyénvaló, hogy a Bizottság támogatást nyújtson az érintett tagállamoknak abban, hogy megfelelően korrigálják statisztikai rendszereiket, lehetővé téve ezáltal az említett eltérések mihamarabbi megszüntetését.

(28)

Az adattovábbítási határidők szigorítása jelentős terhet és költségeket róhat a válaszadókra és a tagállami statisztikai intézményekre az Unióban, és ez a szolgáltatott adatok minőségének romlásához vezethet. Ezért az adattovábbítási határidők meghatározásakor mérlegelni kell, hogyan viszonyulnak egymáshoz az előnyök és a hátrányok.

(29)

E rendelet végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Az említett hatásköröket a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16-i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek ( 10 ) megfelelően kell gyakorolni.

(30)

Mivel e rendelet célját – nevezetesen a számlák felülvizsgált európai rendszerének létrehozását – a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért az uniós szinten jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően e rendelet nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(31)

Konzultációra került sor az európai statisztikai rendszerrel foglalkozó bizottsággal.

(32)

Konzultációra került sor a monetáris, pénzügyi és fizetésimérleg-statisztikákkal foglalkozó bizottság létrehozásáról szóló, 2006. november 13-i 2006/856/EK tanácsi határozattal ( 11 ) létrehozott, monetáris, pénzügyi és fizetésimérleg-statisztikákkal foglalkozó bizottsággal és a piaci áron számított bruttó nemzeti jövedelem összehangolásáról szóló, 2003. július 15-i 1287/2003/EK, Euratom tanácsi rendelettel ( 12 ) (a továbbiakban: GNI-rendelet) megalakított, bruttó nemzeti jövedelemmel foglalkozó bizottsággal (a továbbiakban: GNI-bizottság),

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:



1. cikk

Tárgy

(1)  Ez a rendelet létrehozza a számlák 2010. évi európai rendszerét (a továbbiakban: az ESA 2010 vagy az ESA).

(2)  Az ESA 2010 a következőket tartalmazza:

a) azon közös előírások, fogalommeghatározások, osztályozások és számviteli szabályok módszertana (A. melléklet), amelyeket – a 3. cikkben előírt eredményekkel együtt – az Unió céljaira összehasonlítható módon összeállított számlákhoz és táblázatokhoz kell felhasználni;

b) az azokat a határidőket meghatározó program (B. melléklet), amelyeken belül a tagállamoknak az a) pontban említett módszertan szerint összeállított számlákat és táblázatokat a Bizottság (Eurostat) részére továbbítaniuk kell.

(3)  Az 5. és 10. cikk sérelme nélkül, ezt a rendeletet minden olyan uniós jogi aktusra alkalmazni kell, amely az ESA-ra vagy annak fogalommeghatározásaira hivatkozik.

(4)  Ez a rendelet egyetlen tagállamot sem kötelez arra, hogy saját céljaira összeállított számláihoz az ESA 2010-et használja.

2. cikk

Módszertan

(1)  Az 1. cikk (2) bekezdésének a) pontjában említett, ESA 2010 szerinti módszertant az A. melléklet tartalmazza.

(2)  A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 7. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el az ESA 2010 szerinti módszertan módosítására vonatkozóan, annak érdekében, hogy pontosítsa és javítsa e módszertan tartalmát az összehangolt értelmezés, illetve a nemzetközi összehasonlíthatóság biztosítása érdekében, feltéve, hogy e felhatalmazáson alapuló jogi aktusok nem változtatják meg a módszertan alapját jelentő fogalmakat, végrehajtásuk nem kíván további forrásokat az európai statisztikai rendszerben adatokat előállítóktól, és nem okozzák a saját források módosulását.

(3)  Amennyiben kétség merül fel az ESA 2010 számviteli szabályainak helyes végrehajtását illetően, az érintett tagállamnak felvilágosítást kell kérnie a Bizottságtól (Eurostat). A Bizottság (Eurostat) haladéktalanul megvizsgálja a kérdést, és közli az érintett tagállammal és az összes többi tagállammal a kért felvilágosítással kapcsolatos javaslatát.

(4)  A tagállamok az A. mellékletben leírt módszertan szerint végzik el a nemzeti számlákban a pénzügyi közvetítői szolgáltatás közvetett módon mért díjának (FISIM) kiszámítását és elosztását. A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 7. cikknek megfelelően 2013. szeptember 17. előtt felhatalmazáson alapuló jogi aktust fogadjon el, amely rögzíti a FISIM kiszámításának és elosztásának módosított módszertanát. Az e bekezdés szerinti felhatalmazásának gyakorlása során a Bizottság biztosítja, hogy az ilyen, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok ne rójanak újabb jelentős adminisztratív terhet a tagállamokra vagy az adatszolgáltatókra.

(5)  A kutatás-fejlesztési kiadásokat a tagállamok bruttó állóeszköz-felhalmozásként veszik számba. A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 7. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktust fogadjon el a kutatás-fejlesztésre vonatkozó tagállami ESA 2010-es adatok megbízhatóságának és összehasonlíthatóságának biztosítása érdekében. Az e bekezdés szerinti felhatalmazásának gyakorlása során a Bizottság biztosítja, hogy az ilyen, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok ne rójanak újabb jelentős adminisztratív terhet a tagállamokra vagy az adatszolgáltatókra.

3. cikk

Adattovábbítás a Bizottságnak

(1)  A tagállamok a B. mellékletben meghatározott számlákat és táblázatokat az egyes táblázatokra vonatkozóan meghatározott határidőkön belül továbbítják a Bizottságnak (Eurostat).

(2)  A tagállamok a Bizottság által meghatározott adatcsereszabványnak és egyéb gyakorlati eljárásoknak megfelelően továbbítják a Bizottságnak az ebben a rendeletben előírt adatokat és metaadatokat.

Az adatokat elektronikusan kell továbbítani vagy feltölteni a Bizottság egypontos adatbeviteli rendszerébe. Az adatcsereszabványt és az adattovábbításra vonatkozó egyéb gyakorlati részleteket a Bizottság határozza meg végrehajtási jogi aktusok útján. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 8. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

4. cikk

Minőségértékelés

(1)  E rendelet alkalmazása tekintetében az e rendelet 3. cikkének megfelelően továbbítandó adatokra a 223/2009/EK rendelet 12. cikkének (1) bekezdésében foglalt minőségi kritériumok alkalmazandók.

(2)  A 3. cikknek megfelelően továbbítandó adatok minőségéről a tagállamok jelentést nyújtanak be a Bizottságnak (Eurostat).

(3)  Az (1) bekezdésben említett minőségi kritériumoknak az e rendelet hatálya alá tartozó adatokra történő alkalmazása során a minőségjelentések módozatait, szerkezetét, gyakoriságát és értékelési mutatóit a Bizottság határozza meg végrehajtási jogi aktusok útján. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 8. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

(4)  A Bizottság (Eurostat) értékeli a továbbított adatok minőségét.

5. cikk

Az alkalmazás és az első adattovábbítás időpontja

(1)  Az ESA 2010-et először a B. melléklet szerint összeállított, 2014. szeptember 1-jétől továbbítandó adatokra kell alkalmazni.

(2)  Az adatokat a B. mellékletben meghatározott határidőkön belül kell továbbítani a Bizottságnak (Eurostat).

(3)  Az (1) bekezdésnek megfelelően az ESA 2010 alapján történő első adattovábbításig a tagállamok továbbra is az ESA 95 alkalmazásával összeállított számlákat és táblázatokat küldik meg a Bizottságnak (Eurostat).

(4)  A Bizottság és az érintett tagállamok – az Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 2007/436/EK, Euratom határozat végrehajtásáról szóló, 2000. május 22-i 1150/2000/EK, Euratom tanácsi rendelet ( 13 ) 19. cikkének sérelme nélkül – ellenőrzik e rendelet helyes alkalmazását, és ezen ellenőrzések eredményét az e rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében említett bizottság elé terjesztik.

6. cikk

Eltérések

(1)  Amennyiben a nemzeti statisztikai rendszerekben e rendelet alkalmazása jelentős átalakításokat igényel, a Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján ideiglenes eltéréseket engedélyez a tagállamoknak. Az eltérések légkésőbb 2020. január 1-jén hatályukat vesztik. Az említett végrehajtási jogi aktusokat a 8. cikk (2) bekezdésében említett vizsgáló bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

(2)  A Bizottság az (1) bekezdés szerinti eltérést csak azon időszakra engedélyezi, amelyre az érintett tagállamnak a statisztikai rendszereinek korrekciójához szüksége van. A tagállam GDP-jének az uniós vagy euroövezeti GDP-hez viszonyított aránya önmagában nem indokolja eltérés engedélyezését. A Bizottság adott esetben támogatást nyújt az érintett tagállamoknak abban, hogy biztosítsák statisztikai rendszereik megfelelő átalakításait.

(3)  Az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott célból az érintett tagállam 2013. október 17-ig megfelelően indokolt kérelmet nyújt be a Bizottsághoz.

A Bizottság az európai statisztikai rendszerrel foglalkozó bizottsággal folytatott konzultációt követően legkésőbb 2018. július 1-jéig jelentést tesz az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az engedélyezett eltérések alkalmazásáról annak ellenőrzése érdekében, hogy azok továbbra is indokoltak-e.

7. cikk

A felhatalmazás gyakorlása

(1)  A Bizottság az e cikkben meghatározott feltételek mellett felhatalmazást kap felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadására.

(2)  A Bizottság 2. cikk (2) és (5) bekezdésében említett, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására vonatkozó felhatalmazása ötéves időtartamra szól 2013. július 16-tól kezdődő hatállyal. A Bizottság 2. cikk (4) bekezdésében említett, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására vonatkozó felhatalmazása kéthónapos időtartamra szól 2013. július 16-tól kezdődő hatállyal. A Bizottság legkésőbb kilenc hónappal az ötéves időtartam vége előtt jelentést készít a felhatalmazásról. Amennyiben az Európai Parlament vagy a Tanács nem ellenzi a meghosszabbítást legkésőbb három hónappal az egyes időtartamok vége előtt, akkor a felhatalmazás hallgatólagosan meghosszabbodik a korábbival megegyező időtartamra.

(3)  Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 2. cikk (2), (4) és (5) bekezdésében említett felhatalmazást.

A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban megjelölt felhatalmazást. A határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon vagy a benne megjelölt későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét.

(4)  A Bizottság a felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadását követően haladéktalanul és egyidejűleg értesíti az Európai Parlamentet és a Tanácsot e jogi aktus elfogadásáról.

(5)  A 2. cikk (2), (4) és (5) bekezdésének értelmében elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő három hónapon belül sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt ellene kifogást, illetve, ha az említett időtartam lejártát megelőzően mind az Európai Parlament, mind a Tanács arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem fog kifogást emelni. Az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére ez az időtartam három hónappal meghosszabbodik.

8. cikk

A bizottság

(1)  A Bizottságot a 223/2009/EK rendelettel létrehozott, az európai statisztikai rendszerrel foglalkozó bizottság segíti. Ez a bizottság a 182/2011/EU rendelet értelmében vett bizottságnak minősül.

(2)  Az e bekezdésre történő hivatkozás esetén a 182/2011/EU rendelet 5. cikkét kell alkalmazni.

9. cikk

Együttműködés más bizottságokkal

(1)  A 2006/856/EK határozat 2. cikkének megfelelően a Bizottság kikéri az említett határozattal létrehozott, monetáris, pénzügyi és fizetésimérleg-statisztikákkal foglalkozó bizottság véleményét az e bizottság hatáskörébe tartozó minden ügyben.

(2)  A Bizottság az e rendelet végrehajtására vonatkozó minden olyan információt közöl az 1287/2003/EK, Euratom rendelettel létrehozott, a bruttó nemzeti jövedelemmel foglalkozó bizottsággal (a továbbiakban: a GNI-bizottság), amely a GNI-bizottság kötelességeinek teljesítéséhez szükséges.

10. cikk

Átmeneti rendelkezések

(1)  Költségvetési és saját forrásokkal kapcsolatos célokból az 1287/2003/EK, Euratom rendelet 1. cikke (1) bekezdésében és az arra hivatkozó jogi aktusokban – különösen az 1150/2000/EK, Euratom rendeletnek és a hozzáadottérték-adóból származó saját források beszedésének végleges egységes rendszeréről szóló, 1989. május 29-i 1553/89/EGK, Euratom tanácsi rendeletben ( 14 ) – említett számlák európai rendszere mindaddig az ESA 95 marad, amíg az Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló, 2007. június 7-i 2007/436/EK, Euratom tanácsi határozat ( 15 ) hatályban van.

(2)  A hozzáadottértékadó-alapú saját források meghatározásának céljából és az (1) bekezdés alóli kivételként a tagállamok – mindaddig, amíg a 2007/436/EK, Euratom határozat hatályban van – az ESA 2010-en alapuló adatokat is használhatnak, amennyiben az előírt részletességű, ESA 95 szerinti adatok nem állnak rendelkezésre.

11. cikk

Jelentés az implicit kötelezettségekről

A Bizottság 2014-ig jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amely a meglévő információkat tartalmazza a PPP-kre és az egyéb implicit kötelezettségekre vonatkozóan, ideértve az államháztartási szektoron kívüli függő kötelezettségeket is.

A Bizottság 2018-ig jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben értékeli, hogy a Bizottság (Eurostat) által közzétett, kötelezettségekre vonatkozó információk mennyiben terjednek ki az implicit kötelezettségek, köztük az államháztartási szektoron kívüli függő kötelezettségek összességére.

12. cikk

Felülvizsgálat

A Bizottság 2018. július 1-jéig és ezt követően ötévente jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak e rendelet alkalmazásáról.

A jelentésben többek között a következőket kell értékelni:

a) a nemzeti és regionális számlákkal kapcsolatos adatok minősége;

b) e rendeletnek, valamint az ESA 2010 nyomonkövetési folyamatának az eredményessége; és

c) előrelépés a függő kötelezettségekre vonatkozó adatok terén és az ESA 2010 adatok rendelkezésre állása terén.

13. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.




A. MELLÉKLET

1. FEJEZET

ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK ÉS ALAPELVEK

ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

Globalizáció

AZ ESA 2010 FELHASZNÁLÁSI TERÜLETEI

Az elemzések és a politikák kialakításának kerete

Az ESA 2010 szerinti fogalmak tulajdonságai

Szektorok szerinti osztályozás

Szatellitszámlák

Az ESA 2010 és az SNA 2008

Az ESA 2010 és az ESA 95

AZ ESA 2010 MINT RENDSZER ALAPELVEI

A statisztikai egységek és csoportosításaik

A gazdasági egységek és szektorok

A szakosodott telephelyek és az ágazatok

Rezidens és nem rezidens egységek; a teljes gazdaság és a külföld

Gazdasági folyamatok és állományok

Folyamatok

Gazdasági műveletek

A gazdasági műveletek tulajdonságai

Egységek közötti vagy egységen belüli gazdasági műveletek

Monetáris és nem monetáris gazdasági műveletek

Ellentételezéssel járó és ellentételezés nélküli gazdasági műveletek

Átcsoportosított gazdasági műveletek

Keresztülvezetés

Felosztás

A gazdasági művelet megbízójának elismerése

Határesetek

Eszközök egyéb változásai

Az eszközök és kötelezettségek egyéb volumenváltozásai

Eszköztartási nyereség és veszteség

Állományok

A számlák rendszere és az aggregátumok

Elszámolási szabályok

A számlák két oldalának terminológiája

Kettős elszámolás/négyszeres elszámolás

Értékelés

A termékeket érintő speciális értékelési eljárások

Változatlan árakon történő értékelés

Az elszámolás időpontja

Konszolidálás és nettósítás

Konszolidálás

Nettósítás

Számlák, egyenlegező tételek és aggregátumok

A számlák sorozata

A „javak és szolgáltatások” számla

A „külföld” számla

Egyenlegező tételek

Aggregátumok

A GDP: egy kiemelt aggregátum

Az input-output keretrendszer

Forrás- és felhasználástáblák

Szimmetrikus input-output táblák

2. FEJEZET

AZ EGYSÉGEK ÉS AZ EGYSÉGEK CSOPORTOSÍTÁSA

A TELJES GAZDASÁG HATÁRAI

A GAZDASÁGI EGYSÉGEK

Vállalatközpont és holdingtársaság

Vállalatcsoportok

Különleges célú gazdasági egységek

Captive finanszírozók

Mesterséges leányvállalatok

A kormányzat speciális célú egységei

A GAZDASÁGI SZEKTOROK

Nem pénzügyi vállalatok (S.11)

„Közösségi tulajdonban levő nem pénzügyi vállalatok” (S.11001) alszektor

„Hazai nem pénzügyi magánvállalatok” (S.11002) alszektor

„Külföldi irányítású nem pénzügyi vállalatok” (S.11003) alszektor

Pénzügyi vállalatok (S.12)

Pénzügyi közvetítők

Kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek

Pénzügyi vállalatok, amelyek nem pénzügyi közvetítők vagy kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek

A pénzügyi vállalatok szektorba tartozó gazdasági egységek

A pénzügyi vállalatok alszektorai

A pénzügyi vállalatok alszektorainak egyesítése

A pénzügyi vállalatok alszektorainak felosztása közösségi, hazai magántulajdonú és külföldi irányítású pénzügyi vállalatokra

Központi bank (S.121)

Betétgyűjtő vállalatok a központi bank kivételével (S.122)

Pénzpiaci alapok (S.123)

Nem pénzpiaci befektetési alapok (S.124)

Egyéb pénzügyi közvetítők a biztosítók és a nyugdíjpénztárak kivételével (S.125)

Értékpapírosítási tranzakciókkal foglalkozó speciális pénzügyi vállalatok

Értékpapírokkal és derivatívákkal foglalkozó ügynökök, hitelnyújtással foglalkozó pénzügyi vállalatok és specializálódott pénzügyi vállalatok

Kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek (S.126)

Captive finanszírozók és pénzkölcsönzők (S.127)

Biztosítók (S.128)

Nyugdíjpénztárak (S.129)

Kormányzat (S.13)

Központi kormányzat (a társadalombiztosítási alapok kivételével) (S.1311)

Tartományi kormányzat (a társadalombiztosítási alapok kivételével) (S.1312)

Helyi önkormányzat (a társadalombiztosítási alapok kivételével) (S.1313)

Társadalombiztosítási alapok (S.1314)

Háztartások (S.14)

Munkáltatók és munkavállaló nélküli önálló vállalkozók (S.141 és S.142)

Munkavállalók (S.143)

Tulajdonból származó jövedelemben részesülő háztartások (S.1441)

Nyugdíjasok (S.1442)

Egyéb transzferjövedelemben részesülő háztartások (S.1443)

Háztartásokat segítő nonprofit intézmények (S.15)

Külföld (S.2)

A termelőegységek szektorok szerinti besorolásának alkalmazása a legfontosabb, általánosan elterjedt jogi tulajdonformákra

A SZAKOSODOTT TELEPHELYEK ÉS AZ ÁGAZATOK

A szakosodott telephely

Ágazatok

Az ágazatok osztályozása

A HOMOGÉN SZAKOSODOTT EGYSÉGEK ÉS A HOMOGÉN ÁGAZATOK

A homogén szakosodott egység

A homogén ágazat

3. FEJEZET

TERMÉKEKKEL ÉS NEM TERMELT ESZKÖZÖKKEL KAPCSOLATOS GAZDASÁGI MŰVELETEK

TERMÉKEKKEL KAPCSOLATOS GAZDASÁGI MŰVELETEK ÁLTALÁBAN

TERMELÉS ÉS KIBOCSÁTÁS

Fő-, másodlagos és kisegítő tevékenységek

Kibocsátás (P.1)

Gazdasági egységek: különbségtétel a „piaci”, a „saját végső felhasználási célú” és a „nem piaci” gazdasági egységek között

A kibocsátás számbavételének időpontja és értékelése

Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (A. szakasz)

Feldolgozóipar (C. szakasz); Építőipar (F. szakasz)

Nagy- és kiskereskedelmi szolgáltatások; gépjárműjavítás (G. szakasz)

Szállítás, raktározás (H. szakasz)

Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás (I. szakasz)

Pénzügyi, biztosítási tevékenység: a központi bank kibocsátása (K. szakasz)

Pénzügyi, biztosítási tevékenység: pénzügyi szolgáltatások általában (K. szakasz)

Közvetlenül kiegyenlített pénzügyi szolgáltatások

Kamatok felszámításával kiegyenlített pénzügyi szolgáltatások

Pénzügyi eszközök és kötelezettségek pénzügyi piacokon történő megvásárlásából és eladásából álló pénzügyi szolgáltatások

Biztosítási és nyugdíjrendszerekben nyújtott pénzügyi szolgáltatások, amelyeknél a tevékenységet biztosítási járulékok és megtakarítások hozamai finanszírozzák

Ingatlanok szolgáltatásai (L. szakasz)

Szakmai, tudományos és műszaki szolgáltatások (M. szakasz); Adminisztratív és támogató szolgáltatások (N. szakasz)

Közigazgatási és védelmi szolgáltatások, kötelező társadalombiztosítási szolgáltatások (O. szakasz)

Oktatás (P. szakasz); Humán-egészségügyi és szociális ellátás (Q. szakasz)

Művészet, szórakoztatás, szabadidő (R. szakasz); Egyéb szolgáltatások (S. szakasz)

Háztartások munkaadói tevékenysége (T. szakasz)

FOLYÓ TERMELŐFELHASZNÁLÁS (P.2)

A folyó termelőfelhasználás elszámolási időpontja és értékelése

VÉGSŐ FOGYASZTÁS (P.3, P.4)

Végső fogyasztási kiadás (P.3)

Tényleges végső fogyasztás (P.4)

A végső fogyasztási kiadások számbavételének és értékelésének időpontja

A tényleges végső fogyasztás elszámolásának és értékelésének időpontja

BRUTTÓ FELHALMOZÁS (P.5)

Bruttó állóeszköz-felhalmozás (P.51g)

A bruttó állóeszköz-felhalmozás számbavételének időpontja és értékelése

Állóeszköz-felhasználás (P.51c)

Készletváltozás (P.52)

A készletváltozások elszámolásának időpontja és értékelése

Értéktárgyak beszerzésének és eladásának egyenlege (P.53)

JAVAK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK IMPORTJA ÉS EXPORTJA (P.6 és P.7)

Javak exportja és importja (P.61 és P.71)

Szolgáltatások exportja és importja (P.62 és P.72)

HASZNÁLT JAVAKKAL KAPCSOLATOS GAZDASÁGI MŰVELETEK

NEM TERMELT ESZKÖZÖK BESZERZÉSÉNEK ÉS ELADÁSÁNAK EGYENLEGE (NP)

4. FEJEZET

JÖVEDELEMELOSZTÁSI MŰVELETEK

MUNKAVÁLLALÓI JÖVEDELEM (D.1)

Bérek és keresetek (D.11)

Pénzbeli bérek és keresetek

Természetbeni bérek és keresetek

A munkáltatók társadalombiztosítási járulékai (D.12)

A munkáltatók tényleges társadalombiztosítási járulékai (D.121)

A munkáltatók imputált társadalombiztosítási járulékai (D.122)

TERMELÉSI ÉS IMPORTADÓK (D.2)

Termékadók (D.21)

Hozzáadottérték-típusú adók (hozzáadottérték-adók) (D.211)

Importadók és importvámok a hozzáadottérték-adók kivételével (D.212)

Termékadók a hozzáadottérték-adók és az importadók kivételével (D.214)

Egyéb termelési adók (D.29)

Az Európai Unió intézményeinek befizetett termelési és importadók

Termelési és importadók: az elszámolás időpontja és az elszámolandó összegek

TÁMOGATÁSOK (D.3)

Terméktámogatások (D.31)

Importtámogatások (D.311)

Egyéb terméktámogatások (D.319)

Egyéb termelési támogatások (D.39)

TULAJDONBÓL SZÁRMAZÓ JÖVEDELEM (D.4)

Kamat (D.41)

Betéti és hitelkamatok

Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokra fizetett kamat

Váltókra és hasonló rövid lejáratú eszközökre fizetett kamat

Kötvények kamata

Kamat-csereügyletek és határidős kamatláb-megállapodások

Pénzügyi lízing kamata

Egyéb kamat

Az elszámolás időpontja

A vállalatok felosztott jövedelme (D.42)

Osztalék (D.421)

Tulajdonosok jövedelemkivonása kvázivállalatokból (D.422)

Külföldi közvetlen tőkebefektetés újrabefektetett jövedelme (D.43)

Egyéb befektetésből származó jövedelem (D.44)

Biztosítások szerződőjének járó befektetési jövedelem (D.441)

Nyugdíjjogosultságok után fizetendő befektetési jövedelem (D.442)

Kollektív befektetési alapok résztulajdonosainak járó befektetési jövedelem (D.443)

Haszonbérleti díj (D.45)

Földbérleti díj

Felszín alatti természeti kincsek után fizetendő haszonbérleti díj

FOLYÓ JÖVEDELEM-, VAGYON- ÉS MÁS ADÓK (D.5)

Jövedelemadók (D.51)

Egyéb folyó adók (D.59)

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉKOK ÉS JUTTATÁSOK (D.6)

Nettó társadalombiztosítási járulékok (D.61)

Munkaadók tényleges társadalombiztosítási járulékai (D.611)

Munkaadók imputált társadalombiztosítási járulékai (D.612)

Háztartások tényleges társadalombiztosítási járulékai (D.613)

Háztartások kiegészítő társadalombiztosítási járulékai (D.614)

Természetbeni társadalmi transzfereken kívüli társadalmi juttatások (D.62)

Pénzbeli társadalombiztosítási juttatások (D.621);

Egyéb társadalombiztosítási juttatások (D.622);

Pénzbeli szociális segélyek (D.623)

Természetbeli társadalmi juttatások (D.63)

Természetbeli társadalmi juttatások – a kormányzattól és a háztartásokat segítő nonprofit intézményektől származó nem piaci termelés (D.631)

Természetbeli társadalmi juttatások – a kormányzat és a háztartásokat segítő nonprofit intézmények által megvásárolt piaci termelés (D.632)

EGYÉB FOLYÓ TRANSZFEREK (D.7)

Nettó nem-életbiztosítási díjak (D.71)

Nem-életbiztosítási követelések (D.72)

Folyó transzferek a kormányzaton belül (D.73)

Nemzetközi együttműködésből származó folyó transzferek (D.74)

Máshová nem sorolt folyó transzferek (D.75)

A háztartásokat segítő nonprofit intézményekhez irányuló folyó transzferek (D.751)

Háztartások közötti folyó transzferek (D.752)

Egyéb, máshová nem sorolt folyó transzferek (D.759)

Bírságok és pénzbeli szankciók

Nyeremény- és szerencsejátékok

Kártérítési összegek

Az Unió hozzáadottértékadó- és GNI-alapú saját forrásai (D.76)

NYUGDÍJJOGOSULTSÁGOK VÁLTOZÁSA MIATTI KORREKCIÓ (D.8)

TŐKETRANSZFEREK (D.9)

Tőkeadók (D.91)

Beruházási támogatások (D.92)

Egyéb tőketranszferek (D.99)

MUNKAVÁLLALÓI RÉSZVÉNYOPCIÓK

5. FEJEZET

PÉNZÜGYI TRANZAKCIÓK

A PÉNZÜGYI TRANZAKCIÓK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

Pénzügyi eszközök, pénzügyi követelések és kötelezettségek

Feltételes eszközök és feltételes kötelezettségek

A pénzügyi eszközök és kötelezettségek kategóriái

Vagyonmérleg, pénzügyi számla és „egyéb gazdasági folyamatok”

Értékelés

Nettó és bruttó elszámolás

Konszolidálás

Nettósítás

A pénzügyi tranzakciók elszámolási szabályai

Folyó transzfert vagy tőketranszfert magába foglaló pénzügyi tranzakció, mint ellentételező tranzakció

Tulajdonból származó jövedelmet tartalmazó pénzügyi tranzakció, mint ellentételező tranzakció

Az elszámolás időpontja

A tranzakcióban részt vevő feleket feltüntető pénzügyi számla

PÉNZÜGYI TRANZAKCIÓK RÉSZLETES OSZTÁLYOZÁSA KATEGÓRIÁK SZERINT

Monetáris arany és különleges lehívási jogok (F.1)

Monetáris arany (F.11)

SDR-ek (F.12)

Készpénz és betétek (F.2)

Készpénz (F.21)

Betétek (F.22 és F.29)

Folyószámlabetétek (F.22)

Egyéb betétek (F.29)

Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (F.3)

A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok legfontosabb jellemzői

Az eredeti futamidő és a valutanem szerinti osztályozás

A kamatláb típusa szerinti osztályozás

Fix kamatozású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

Változó kamatozású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

Vegyes kamatozású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

Zártkörű értékpapír-kibocsátás

Értékpapírosítás

Fedezett kötvények

Kölcsön (F.4)

A kölcsön legfontosabb jellemzői

A kölcsönök osztályozása az eredeti futamidő, a pénznem és a hitelnyújtás célja szerint

A kölcsönnel kapcsolatos tranzakciók és a betétekkel kapcsolatos tranzakciók közötti különbség

A kölcsönnel kapcsolatos tranzakciók és a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokkal kapcsolatos tranzakciók közötti különbség

A kölcsönökkel, a kereskedelmi hitelekkel és a kereskedelmi váltókkal kapcsolatos tranzakciók közötti különbség

Értékpapír-kölcsönzés és visszavásárlási megállapodások

Pénzügyi lízingek

Egyéb kölcsönfajták

A kölcsön kategóriájába nem tartozó pénzügyi eszközök

Tulajdoni részesedések és befektetési jegyek vagy egységek (F.5)

Tulajdoni részesedések (F.51)

Letéti igazolások

Tőzsdei részvények (F.511)

Nem tőzsdei részvények (F.512)

Első nyilvános tőzsdei bevezetés, tőzsdei jegyzés, forgalomban tartás megszüntetése és részvény-visszavásárlás

A tulajdoni részesedéseket megtestesítő értékpapírok körébe nem tartozó pénzügyi eszközök

Egyéb tulajdoni részesedések (F.519)

A tulajdoni részesedésekkel végzett tranzakciók értékelése

Befektetési jegyek vagy egységek (F.52)

MMF befektetési jegyek vagy egységek (F.521)

Nem pénzpiaci alapok befektetési jegyei/egységei (F.522)

A befektetési jegyekkel vagy egységekkel kapcsolatos tranzakciók értékelése

Biztosítási, nyugdíj- és szabványosítottgarancia-rendszerek (F.6)

Nem-életbiztosítási technikai tartalékok (F.61)

Életbiztosítás- és életjáradék-jogosultságok (F.62)

Nyugdíjjogosultság (F.63)

Feltételes nyugdíjjogosultságok

Nyugdíjpénztárak nyugdíjkezelőkkel szembeni követelései (F.64)

Nem nyugdíjjellegű ellátásra való jogosultságok (F.65)

Szabványosított garanciák lehívására képzett tartalékok (F.66)

Szabványosított garanciák és egyszeri garanciák

Származtatott pénzügyi eszközök és munkavállalói részvényopciók (F.7)

Származtatott pénzügyi eszközök (F.71)

Opciók

Határidős ügyletek

Az opciók és a határidős ügyletek összevetése

Csereügyletek

Határidős kamatláb-megállapodások (FRA)

Hitelderivatívák

Hitel-nemteljesítési csereügyletek

A származtatott pénzügyi eszközök körébe nem tartozó pénzügyi eszközök

Munkavállalói részvényopciók (F.72)

A származtatott eszközök és munkavállalói részvényopciók terén végzett tranzakciók értékelése

Egyéb követelések/tartozások (F.8)

Kereskedelmi hitelek és előlegek (F.81)

Egyéb követelések/tartozások a kereskedelmi hitelek és előlegek kivételével (F.89)

5.1. MELLÉKLET –

A PÉNZÜGYI TRANZAKCIÓK BESOROLÁSA

A pénzügyi tranzakciók kategóriák szerinti besorolása

A pénzügyi tranzakciók átruházhatóság szerinti besorolása

Strukturált értékpapírok

A pénzügyi tranzakciók jövedelemtípus szerinti besorolása

A pénzügyi tranzakciók kamatlábtípus szerinti besorolása

A pénzügyi tranzakciók lejárat szerinti besorolása

Rövid lejárat és hosszú lejárat

Eredeti futamidő és hátralévő futamidő

A pénzügyi tranzakciók valutanemek szerinti besorolása

Pénzmennyiségek

6. FEJEZET

EGYÉB (GAZDASÁGI) FOLYAMATOK

BEVEZETÉS

AZ ESZKÖZÖK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK EGYÉB VÁLTOZÁSAI

Az eszközök és kötelezettségek egyéb volumenváltozásai (K.1–K.6)

Eszközök megjelenése a gazdaságban (K.1)

Nem termelt eszközök kikerülése a gazdaságból (K.2)

Katasztrófa miatti veszteségek (K.3)

Térítés nélküli lefoglalás (K.4)

Máshova nem sorolt egyéb volumenváltozások (K.5)

Változások az osztályozásban (K.6)

A szektorok szerinti osztályozásban és a gazdasági egységek szerkezetében bekövetkezett változások (K.61)

Az eszközök és kötelezettségek osztályozásában bekövetkezett változások (K.62)

Névleges eszköztartási nyereség és veszteség (K.7)

Semleges eszköztartási nyereség és veszteség (K.71)

Reál eszköztartási nyereség és veszteség (K.72)

Eszköztartási nyereség és veszteség a pénzügyi eszköz és kötelezettség típusa szerint

Monetáris arany és SDR-ek (AF.1)

Készpénz és betétek (AF.2)

Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (AF.3)

Hitelek (AF.4)

Tulajdoni részesedések és befektetési jegyek (AF.5)

Biztosítási és nyugdíjtartalékok, szabványosítottgarancia-rendszerek (AF.6)

Származtatott pénzügyi eszközök és munkavállalói részvényopciók (AF.7)

Egyéb követelések/tartozások (AF.8)

Külföldi valutában nyilvántartott eszközök

7. FEJEZET

VAGYONMÉRLEGEK

AZ ESZKÖZÖK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK TÍPUSAI

Az eszköz meghatározása

AZ ESZKÖZÖK ÉS KÖTELEZETTSÉGEKHEZ NEM TARTOZÓ TÉTELEK

AZ ESZKÖZÖK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK CSOPORTJAI

Termelt nem pénzügyi eszközök (AN.1)

Nem termelt nem pénzügyi eszközök (AN.2)

Pénzügyi eszközök és kötelezettségek (AF)

A MÉRLEGTÉTELEK ÉRTÉKÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA

Az érték megállapításának általános elvei

NEM PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK (AN)

Termelt nem pénzügyi eszközök (AN.1)

Állóeszközök (AN.11)

Szellemi tulajdont képező termékek (AN.117)

Nem termelt eszközök tulajdonjog-átruházásának költségei (AN.116)

Készletek (AN.12)

Értéktárgyak (AN.13)

Nem termelt nem pénzügyi eszközök (AN.2)

Természeti erőforrások (AN.21)

Föld (AN.211)

Ásványkincs- és energiatartalékok (AN.212)

Egyéb természeti kincsek (AN.213, AN.214 és AN.215)

Szerződések, lízingek és licencek (AN.22)

A cégérték és a marketingeszközök beszerzésének és eladásának egyenlege (AN.23)

PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK (AF)

Monetáris arany és SDR-ek (AF.1)

Készpénz és betétek (AF.2)

Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (AF.3)

Hitelek (AF.4)

Tulajdoni részesedések és befektetési jegyek/egységek (AF.5)

Biztosítási, nyugdíj- és szabványosítottgarancia-rendszerek (AF.6)

Származtatott pénzügyi eszközök és munkavállalói részvényopciók (AF.7)

Egyéb követelések/tartozások (AF.8)

PÉNZÜGYI MÉRLEGEK

KIEGÉSZÍTŐ TÉTELEK

Tartós fogyasztási cikkek (AN.m)

Közvetlen külföldi tőkebefektetés (AF.m1)

Nem teljesítő hitelek (AF.m2)

A nem teljesítő hitelek elszámolása

7.1. MELLÉKLET –

AZ EGYES ESZKÖZCSOPORTOK ÖSSZEFOGLALÁSA

7.2. MELLÉKLET –

A NYITÓ VAGYONMÉRLEG ÉS A ZÁRÓ VAGYONMÉRLEG KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉSEK

8. FEJEZET

A SZÁMLÁK SOROZATA

BEVEZETÉS

A számlák sorozata

A SZÁMLÁK SOROZATA

Folyószámlák

Termelési számla (I.)

Jövedelemelosztási és -felhasználási számlák (II.)

„Jövedelmek elsődleges elosztása” számla (II.1)

„Jövedelmek keletkezése” számla (II.1.1)

„Elsődleges jövedelmek eloszlása” számla (II.1.2)

„Vállalkozói jövedelem” számla (II.1.2.1.)

„Egyéb elsődleges jövedelmek eloszlása” számla (II.1.2.2.)

„Jövedelmek másodlagos elosztása” számla (II.2)

„Természetbeni jövedelmek újraelosztása” számla (II.3)

„Jövedelem felhasználása” számla (II.4)

„Rendelkezésre álló jövedelem felhasználása” számla (II.4.1)

„Korrigált rendelkezésre álló jövedelem felhasználása” számla (II.4.2)

Felhalmozási számlák (III)

Tőkeszámla (III.1)

A „nettó vagyon változása megtakarítás és tőketranszferek miatt” számla (III.1.1)

„Nem pénzügyi eszközök beszerzése” számla (III.1.2)

Pénzügyi számla (III.2)

„Eszközök egyéb változása” számla (III.3)

„Eszközök egyéb volumenváltozásai” számla (III.3.1)

Átértékelési számla (III.3.2)

„Semleges eszköztartási nyereség/veszteség” számla (III.3.2.1)

„Reál eszköztartási nyereség/veszteség” számla (III.3.2.2)

Vagyonmérlegek (IV)

Nyitó vagyonmérleg (IV.1.)

A vagyonmérleg változásai (IV.2.)

Záró vagyonmérleg (IV.3.)

„KÜLFÖLD” SZÁMLÁK (V.)

Folyószámlák

Javak és szolgáltatások „külföld” számlája (V.I.)

Az elsődleges jövedelmek és a folyó transzferek „külföld” számlája (V.II.)

A „külföld” felhalmozás számlái (V.III.)

Tőkeszámla (V.III.1.)

Pénzügyi számla (V.III.2.)

Az „eszközök egyéb változásai” számla (V.III.3.)

Vagyonmérlegek (V.IV.)

„TERMÉKEK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK” SZÁMLA (0)

INTEGRÁLT GAZDASÁGI SZÁMLÁK

AGGREGÁTUMOK

Bruttó hazai termék piaci árakon (GDP)

A nemzetgazdaság működési eredménye

A nemzetgazdaság vegyes jövedelme

A nemzetgazdaság vállalkozói jövedelme

Nemzeti jövedelem (piaci árakon)

Rendelkezésre álló nemzeti jövedelem

Megtakarítás

Folyó külső egyenleg

A nemzetgazdaság nettó hitelnyújtása (+) vagy hitelfelvétele (–)

A teljes gazdaság nettó vagyona

Államháztartási kiadások és bevételek

9. FEJEZET

A FORRÁS- ÉS FELHASZNÁLÁSTÁBLÁK ÉS AZ INPUT-OUTPUT KERETRENDSZER

BEVEZETÉS

A KAPCSOLATOK LEÍRÁSA

STATISZTIKAI ESZKÖZ

ELEMZÉSI ESZKÖZ

A FORRÁS- ÉS FELHASZNÁLÁSTÁBLÁK RÉSZLETESEBBEN

Osztályozások

Értékelési elvek

Kereskedelmi és szállítási árrés

A termelési és importadók és -támogatások egyenlege

Egyéb alapvető fogalmak

Kiegészítő információk

ADATFORRÁSOK ÉS KIEGYENSÚLYOZÁS

ELEMZÉSI ESZKÖZ ÉS BŐVÍTÉSEK

10. FEJEZET

ÁR- ÉS VOLUMENSZÁMÍTÁS

AZ ÁR- ÉS VOLUMENINDEXEK ALKALMAZÁSI KÖRE A NEMZETI SZÁMLÁK RENDSZERÉBEN

Az ár- és volumenindexek integrált rendszere

Egyéb ár- és volumenindexek

AZ ÁR- ÉS VOLUMENINDEXEK SZÁMÍTÁSÁNAK ÁLTALÁNOS ELVEI

A piaci termékek árának és volumenének meghatározása

Minőség, ár és homogén termékek

Árak és volumen

Új termékek

A nem piaci szolgáltatásokkal kapcsolatos elvek

A hozzáadott értékkel és a GDP-vel kapcsolatos alapelvek

AZ ELVEK ALKALMAZÁSÁVAL KAPCSOLATOS KONKRÉT PROBLÉMÁK

Termék-, illetve importadók és -támogatások

Egyéb termelési adók és támogatások

Állóeszköz-felhasználás

Munkavállalói jövedelem

Termelt állóeszköz-állomány és készletek

A TELJES GAZDASÁG REÁLJÖVEDELMÉNEK SZÁMÍTÁSA

TÉRBELI ÁR- ÉS VOLUMENINDEXEK

11. FEJEZET

NÉPESSÉG ÉS MUNKAERŐ-RÁFORDÍTÁS

ÖSSZNÉPESSÉG

GAZDASÁGILAG AKTÍV NÉPESSÉG

FOGLALKOZTATOTTAK

Alkalmazottak

Önálló vállalkozók

Foglalkoztatás és lakóhely

MUNKANÉLKÜLISÉG

ÁLLÁSOK

Állás és lakóhely

A NEM VIZSGÁLT GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGEK

ÖSSZES LEDOLGOZOTT MUNKAÓRA

A ténylegesen ledolgozott munkaórák meghatározása

TELJES MUNKAIDŐS EGYENÉRTÉKŰSÉG

VÁLTOZATLAN ÁRAS MUNKAVÁLLALÓI JÖVEDELEMMEL SZÁMÍTOTT MUNKAERŐ-RÁFORDÍTÁS

TERMELÉKENYSÉG

12. FEJEZET

NEGYEDÉVES NEMZETI SZÁMLÁK

BEVEZETÉS

A NEGYEDÉVES NEMZETI SZÁMLÁK SAJÁTOSSÁGAI

Az elszámolás időpontja

Befejezetlen termelés

Az év meghatározott időszakában megvalósuló tevékenységek

Alacsony gyakoriságú kifizetések

Gyorsbecslések

A negyedéves nemzeti számlák kiegyensúlyozása és kiigazítása (benchmarking)

Kiegyensúlyozás

A negyedéves és éves számlák közötti konzisztencia – benchmarking

Ár- és volumenmérés láncolással

Szezonális és naptári hatás kiigazítása

A szezonálisan kiigazított, láncolt volumenváltozók összeállítása során követendő eljárás

13. FEJEZET

REGIONÁLIS SZÁMLÁK

BEVEZETÉS

REGIONÁLIS TERÜLET

EGYSÉGEK ÉS REGIONÁLIS SZÁMLÁK

Gazdasági egységek

A szakosodott telephelyek és a regionális termelőtevékenységek ágazatok szerint

A REGIONALIZÁLÁS MÓDSZEREI

TERMELŐTEVÉKENYSÉGEKRE VONATKOZÓ AGGREGÁTUMOK

A regionális bruttó hozzáadott érték és bruttó hazai termék

A pénzügyi közvetítési szolgáltatások közvetett módon mért díjának (FISIM) felosztása a felhasználói ágazatok között

Foglalkoztatottak

Munkavállalói jövedelem

Áttérés a regionális bruttó hozzáadott értékről a regionális bruttó hazai termékre

A regionális bruttó hozzáadott érték volumenindexe

HÁZTARTÁSOK REGIONÁLIS JÖVEDELEMSZÁMLÁI

14. FEJEZET

PÉNZÜGYI KÖZVETÍTÉSI SZOLGÁLTATÁSOK KÖZVETETT MÓDON MÉRT DÍJA (FISIM)

A FISIM FOGALMA ÉS A FELHASZNÁLÓK KÖZÖTTI FELOSZTÁSÁNAK HATÁSA A FŐBB AGGREGÁTUMOKRA

AZ S.122 ÉS AZ S.125 SZEKTOR FISIM-SZÁMÍTÁSA

Szükséges statisztikai adatok

Referencia-kamatlábak

Belső referencia-kamatláb

Külső referencia-kamatlábak

A FISIM gazdasági szektorok szerinti részletes bontása

A háztartásokra felosztott FISIM bontása folyó termelőfelhasználásra és végső fogyasztásra

A FISIM-IMPORT KISZÁMÍTÁSA

VÁLTOZATLAN ÁRAS FISIM

A FISIM KISZÁMÍTÁSA ÁGAZATOK SZERINT

A KÖZPONTI BANK KIBOCSÁTÁSA

15. FEJEZET

SZERZŐDÉSEK, LÍZINGEK ÉS LICENCEK

BEVEZETÉS

A TARTÓS BÉRLET, A HASZONBÉRLET ÉS A PÉNZÜGYI LÍZING MEGKÜLÖNBÖZTETÉSE

Tartós bérletek

Pénzügyi lízingek

Haszonbérlet

Természeti erőforrások használatára vonatkozó engedélyek

Meghatározott tevékenységek gyakorlására vonatkozó engedélyek

A köz- és magánszféra közötti partnerségek (PPP-k)

Szolgáltatási koncessziós szerződések

Piacképes tartós bérletek (AN.221)

Jövőbeli javakra és szolgáltatásokra való kizárólagos jogosultság (AN.224)

16. FEJEZET

BIZTOSÍTÁS

BEVEZETÉS

Közvetlen biztosítás

Viszontbiztosítás

Az érintett egységek

A KÖZVETLEN BIZTOSÍTÁS KIBOCSÁTÁSA

A megszolgált díjak

Biztosítási díjkiegészítés

A korrigált felmerült károk és az esedékes ellátások

Korrigált felmerült nem-életbiztosítási károk

Az esedékes életbiztosítási juttatások

Biztosítástechnikai tartalékok

A biztosítási kibocsátás meghatározása

Nem-életbiztosítás

Életbiztosítás

Viszontbiztosítás

A NEM-ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ TRANZAKCIÓK

A biztosítás kibocsátásának felosztása a felhasználók között

A külföldnek és a külföld által nyújtott biztosítási szolgáltatások

Az elszámolási tételek

ÉLETBIZTOSÍTÁSI TRANZAKCIÓK

A VISZONTBIZTOSÍTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ TRANZAKCIÓK

A BIZTOSÍTÁST KIEGÉSZÍTŐ TEVÉKENYSÉGEKHEZ KAPCSOLÓDÓ TRANZAKCIÓK

JÁRADÉKOK

NEM-ÉLETBIZTOSÍTÁSI KÁRIGÉNYEK ELSZÁMOLÁSA

A korrigált károk kezelése

A katasztrófa miatti veszteségek kezelése

17. FEJEZET

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS, BELEÉRTVE A NYUGDÍJAKAT IS

BEVEZETÉS

Társadalombiztosítási rendszerek, szociális segélyezés és egyéni biztosítási kötvények

Társadalmi juttatások

Az államháztartás által biztosított társadalmi juttatások

Egyéb gazdasági egységek által biztosított társadalmi juttatások

Nyugdíjak és egyéb juttatási formák

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JUTTATÁSOK A NYUGDÍJAKON KÍVÜL

A nyugdíjrendszereken kívüli egyéb társadalombiztosítási rendszerek

Munkaviszonnyal kapcsolatos egyéb társadalombiztosítási rendszerek

Az állományok és folyamatok elszámolása a nyugdíjbiztosítási rendszernek nem minősülő társadalombiztosítási rendszer típusa szerint

Társadalombiztosítási rendszerek

A munkaviszonnyal kapcsolatos, a nyugdíjbiztosítási rendszeren kívüli, egyéb társadalombiztosítási rendszerek

NYUGDÍJAK

A nyugdíjrendszerek fajtái

Társadalombiztosítási nyugdíjrendszerek

Munkaviszonnyal kapcsolatos egyéb nyugdíjrendszerek

Befizetésekkel meghatározott rendszerek

Szolgáltatással meghatározott (DB) rendszerek

Befizetésekkel meghatározott, képzett (spekulatív) rendszerek és hibrid rendszerek

A szolgáltatással meghatározott rendszerek és a befizetésekkel meghatározott rendszerek összehasonlítása

A nyugdíjfolyósító, a nyugdíjkezelő, a nyugdíjpénztár és a többmunkaadós nyugdíjrendszer

Állományok és tranzakciók elszámolása a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer típusa szerint

A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerek gazdasági műveletei

Egyéb munkaviszonnyal kapcsolatos nyugdíjrendszerek gazdasági műveletei

A befizetésekkel meghatározott nyugdíjrendszerek gazdasági műveletei

A befizetésekkel meghatározott nyugdíjrendszerekhez kapcsolódó egyéb folyamatok

A szolgáltatással meghatározott nyugdíjrendszerek gazdasági műveletei

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS KERETÉBEN AZ ADOTT IDŐSZAKIG FELHALMOZOTT NYUGDÍJJOGOSULTSÁGOKRA VONATKOZÓ KIEGÉSZÍTŐ TÁBLÁZAT

A kiegészítő tábla kialakítása

A tábla oszlopai

A tábla sorai

Nyitó és záró vagyonmérleg

Nyugdíjjogosultság gazdasági műveletek miatti változásai

A nyugdíjjogosultságok változásai egyéb gazdasági folyamatok miatt

Kapcsolódó mutatók

Biztosításmatematikai feltevések

Adott időpontig felhalmozott jogosultságok

Diszkontráta

Bérnövekedés

Demográfiai feltevések

18. FEJEZET

„KÜLFÖLD” SZÁMLÁK

BEVEZETÉS

GAZDASÁGI TERÜLET

Székhely

GAZDASÁGI EGYSÉGEK

A FIZETÉSI MÉRLEG NEMZETKÖZI SZÁMLÁIN ALKALMAZOTT FIÓKTELEP FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA

KÉPZETT REZIDENS EGYSÉGEK

TÖBB TERÜLETEN MŰKÖDŐ VÁLLALKOZÁSOK

FÖLDRAJZI FELOSZTÁS

A FIZETÉSI MÉRLEG NEMZETKÖZI SZÁMLÁI

EGYENLEGEZŐ TÉTELEK A NEMZETKÖZI SZÁMLÁK FOLYÓ SZÁMLÁIBAN

A „KÜLFÖLD” SZEKTOR SZÁMLÁI ÉS KAPCSOLATUK A FIZETÉSI MÉRLEG NEMZETKÖZI SZÁMLÁIVAL

Javak és szolgáltatások „külföld” számlája

Értékelés

Bérmunkaügyletek

Közvetlen reexport

Áruk közvetlen reexportja

FISIM-import és -export

Elsődleges és másodlagos jövedelmek „külföld” számlája

„Elsődleges jövedelem” számla

Közvetlen tőkebefektetésből származó jövedelem

A BPM6 „másodlagos jövedelem” (folyó transzferek) számlája

A külföld tőkeszámlája

A külföldi pénzügyi mérleg és a külfölddel szembeni befektetési pozíció (IIP)

A „KÜLFÖLD” SZEKTOR VAGYONMÉRLEGE

19. FEJEZET

EURÓPAI SZÁMLÁK

BEVEZETÉS

A NEMZETITŐL AZ EURÓPAI SZÁMLÁKIG

Az adatok más pénznembe történő átszámolása

Európai intézmények

A „külföld” számla

A tranzakciók kiegyensúlyozása

Ár- és volumenszámítás

Vagyonmérlegek

Partnermátrixok

19.1 MELLÉKLET –

AZ EURÓPAI INTÉZMÉNYEK SZÁMLÁI

Források

Felhasználás

Konszolidálás

20. FEJEZET

A KORMÁNYZAT SZÁMLÁI

BEVEZETÉS

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSI SZEKTOR MEGHATÁROZÁSA

A kormányzati egységek meghatározása

Kormányzati egységek

Az államháztartási szektorba sorolt nonprofit intézmények

Az államháztartás egyéb egységei

Állami ellenőrzés

Piaci/nem piaci elhatárolás

A gazdaságilag jelentős árak fogalma

A közösségi célú termelők kibocsátásának vásárlóira vonatkozó kritériumok

A kibocsátás értékesítése elsődlegesen vállalatok és háztartások számára történik

A kibocsátás értékesítése csak a kormányzat számára történik

A kibocsátás értékesítése a kormányzat és kormányzaton kívüli egységek számára egyaránt történik

A piaci/nem piaci teszt

A pénzügyi közvetítés és a kormányzat közötti határvonal

Határesetek

Állami vállalatcsoportot irányító egységek

Nyugdíjpénztárak

Kvázivállalatok

Szerkezetátalakító ügynökségek

Privatizációs ügynökségek

Értékvesztett eszközök kezelésére létrehozott struktúrák

Különleges célú gazdasági egységek

Közös vállalkozások

Piacszabályozó ügynökségek

Nemzetek feletti hatóságok

Az államháztartás alszektorai

Központi kormányzat

Tartományi kormányzat

Helyi önkormányzat

Társadalombiztosítási alapok

A KORMÁNYZATI PÉNZÜGYI STATISZTIKA

Keret

Bevétel

Adók és társadalombiztosítási hozzájárulások

Árbevétel

Egyéb bevétel

Kiadás

Munkavállalói jövedelem és folyó termelőfelhasználás

Társadalmi juttatásokra fordított kiadások

Kamat

Egyéb folyó kiadások

Tőkekiadás

Kapcsolat a kormányzati végső fogyasztási kiadással (P.3)

Kormányzati kiadások funkció szerint (COFOG)

Egyenlegező tételek

Nettó hitelnyújtás/nettó hitelfelvétel (B.9)

Megtakarítás és tőketranszferek miatti nettóvagyon-változás (B.101)

Finanszírozás

Eszközökkel kapcsolatos tranzakciók

Kötelezettségekkel kapcsolatos tranzakciók

Egyéb gazdasági folyamatok

Átértékelési számla

„Eszközök egyéb volumenváltozásai” számla

Vagyonmérlegek

Konszolidálás

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSSAL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSI KÉRDÉSEK

Adóbevételek

Az adóbevételek jellege

Adójóváírások

Elszámolandó összegek

Behajthatatlan összegek

Az elszámolás időpontja

Eredményszemléletű elszámolás

Az adók eredményszemléletű elszámolása

Kamat

Diszkont és nem kamatozó kötvények

Indexált értékpapírok

Származtatott pénzügyi eszközök

Bírósági döntések

Katonai kiadások

A kormányzat és az állami vállalatok kapcsolata

Tőkebefektetés állami vállalatokba és a keletkező nyereség elosztása

Tőkebefektetés

Tőkeinjekciók

Támogatások és tőkeinjekciók

Speciális körülményekre vonatkozó szabályok

Fiskális műveletek

Az állami vállalatok befizetései

Osztalék kontra tőkekivonás

Adók kontra tőkekivonás

Privatizáció és államosítás

Privatizáció

Közvetett privatizációk

Államosítás

Tranzakciók a jegybankkal

Szerkezetátalakítások, fúziók és átcsoportosítások

Adósságműveletek

Adósságok átvállalása, adósságok elengedése és adósságok leírása

Adósságok átvállalása és elengedése

Adósságátvállalás nem pénzügyi eszközök transzferével

Adósságok leírása vagy leértékelése

Egyéb adósságátütemezés

Adósságvásárlás a piaci érték felett

Válságkezelés és kisegítés

Adóssággaranciák

Származtatott pénzügyi eszköz típusú garanciák

Szabványosított garanciák

Egyszeri garanciák

Értékpapírosítás

Fogalommeghatározás

Az értékesítés megállapításának kritériumai

Az áramlások elszámolása

Egyéb kérdések

Nyugdíjkötelezettségek

Egyszeri kifizetések

A köz- és magánszféra közötti partnerségek

A PPP fogalma

Az eszközök gazdasági tulajdonjoga és allokációja

Az elszámolással kapcsolatos kérdések

Nemzetközi és nemzetek feletti szervezetekkel folytatott tranzakciók

Fejlesztési segély

A KÖZSZFÉRA

A közszféra ellenőrzése

Jegybankok

Állami kvázivállalatok

Különleges célú gazdasági egységek és nem rezidensek

Közös vállalkozások

21. FEJEZET

AZ ÜZLETI SZÁMVITEL ÉS A NEMZETI SZÁMLÁK KÖZÖTTI KAPCSOLAT, VALAMINT A VÁLLALATOK TEVÉKENYSÉGÉNEK MÉRÉSE

AZ ÜZLETI SZÁMVITEL EGYES SPECIÁLIS SZABÁLYAI ÉS MÓDSZEREI

Az elszámolás időpontja

Kettős/négyszeres könyvvitel

Értékelés

Eredménykimutatás és vagyonmérleg

NEMZETI SZÁMLÁK ÉS ÜZLETI SZÁMLÁK: GYAKORLATI KÉRDÉSEK

ÁTTÉRÉS AZ ÜZLETI SZÁMLÁKRÓL A NEMZETI SZÁMLÁKRA: A NEM PÉNZÜGYI VÁLLALKOZÁSOK PÉLDÁJA

Fogalmi kiigazítások

A más szektorok beszámolóival való összhang érdekében végzett kiigazítások

A teljesség érdekében történő kiigazítások példái

SPECIÁLIS KÉRDÉSEK

Eszköztartási nyereség/veszteség

Globalizáció

Vállalatok fúziója és felvásárlása

22. FEJEZET

SZATELLITSZÁMLÁK

BEVEZETÉS

Funkcionális osztályozási rendszerek

A SZATELLITSZÁMLÁK FŐBB JELLEMZŐI

Funkcionális szatellitszámlák

Speciális szektorszámlák

Nem pénzügyi adatok szerepeltetése

Részletesebb adatok és kiegészítő fogalmak

Eltérő alapfogalmak

Modellezés alkalmazása vagy kísérleti eredmények felhasználása

Szatellitszámlák tervezése és összeállítása

KILENC EGYEDI SZATELLITSZÁMLA

Mezőgazdasági számlák

Környezeti számlák

Egészségügyi számlák

„Háztartások termelése” számlák

Munkaszámlák és társadalmi elszámolási mátrixok (SAM-ok)

Termelékenységi és növekedési számlák

Kutatás-fejlesztési számlák

„Szociális védelem” számlák

Idegenforgalmi szatellitszámlák

23. FEJEZET

OSZTÁLYOZÁSOK

BEVEZETÉS

GAZDASÁGI SZEKTOROK OSZTÁLYOZÁSA (S)

TRANZAKCIÓK ÉS EGYÉB GAZDASÁGI FOLYAMATOK OSZTÁLYOZÁSA

Termékekkel kapcsolatos tranzakciók (P)

Nem termelt eszközök beszerzésének és eladásának egyenlege (NP)

Jövedelemelosztással kapcsolatos tranzakciók (D)

Pénzbeli és természetbeni folyó transzferek (D.5–D.8)

Pénzügyi eszközökkel és kötelezettségekkel kapcsolatos tranzakciók (F)

Az eszközök egyéb változásai (K)

AZ EGYENLEGEZŐ TÉTELEK ÉS A NETTÓ VAGYON OSZTÁLYOZÁSA (B)

A MÉRLEGTÉTELEK OSZTÁLYOZÁSA (L)

ESZKÖZÖK OSZTÁLYOZÁSA (A)

Nem pénzügyi eszközök (AN)

Pénzügyi eszközök (AF)

A KIEGÉSZÍTŐ TÉTELEK OSZTÁLYOZÁSA

Nem teljesítő hitelek

Tőkeszolgálat

Nyugdíjtábla

Tartós fogyasztási cikkek

Külföldi közvetlen tőkebefektetés

Feltételes pozíciók

Készpénz és betétek

Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok osztályozása a hátralevő futamidő szerint

Tőzsdén jegyzett és nem jegyzett, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

Egy éven belül lejáró hosszú lejáratú hitelek és jelzáloggal biztosított hosszú lejáratú hitelek

Tőzsdei és nem tőzsdei befektetési jegyek

Kamat- és törlesztési hátralékok

Nem rezidensek által átutalt összegek és a nem rezidensek után átutalt teljes összeg

ÁGAZATOK (A) ÉS TERMÉKEK (P) CSOPORTOSÍTÁSA ÉS KÓDSZÁMAI

KORMÁNYZATI FUNKCIÓK OSZTÁLYOZÁSA (COFOG)

AZ EGYÉNI FOGYASZTÁS RENDELTETÉS SZERINTI OSZTÁLYOZÁSA (Coicop)

A HÁZTARTÁSOKAT SEGÍTŐ NONPROFIT INTÉZMÉNYEK RENDELTETÉS SZERINTI OSZTÁLYOZÁSA (COPNI)

TERMELŐK KIADÁSAINAK RENDELTETÉS SZERINTI OSZTÁLYOZÁSA (COPP)

24. FEJEZET

A SZÁMLÁK

24.1. táblázat –

0. számla: „Javak és szolgáltatások” számla

24.2. táblázat –

A teljes gazdaság teljes számlasorozata

24.3. táblázat –

A nem pénzügyi vállalatok teljes számlasorozata

24.4. táblázat –

A pénzügyi vállalatok teljes számlasorozata

24.5. táblázat –

Az államháztartás teljes számlasorozata

24.6. táblázat –

A háztartások teljes számlasorozata

24.7. táblázat –

A háztartásokat segítő nonprofit intézmények teljes számlasorozata




1.   FEJEZET

ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK ÉS ALAPELVEK

ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1.01 A számlák európai rendszere (a továbbiakban: az ESA 2010 vagy az ESA) olyan, nemzetközileg összehasonlítható elszámolási rendszer, amely valamely teljes gazdaság (vagyis egy régió, egy ország vagy országcsoport gazdaságának), annak összetevőinek, illetve más teljes gazdaságokkal való kapcsolatának rendszerbe foglalt, részletes leírására szolgál.

1.02 Az ESA 2010 elődje – a Közösségen belüli számlák 1995. évi európai rendszere (az ESA 95) – 1996-ban jelent meg ( 16 ). Az e mellékletben rögzített ESA 2010 módszernek az első tizenhárom fejezetet illetően ugyanaz a szerkezete, mint az ESA 95 kiadványnak, de ezt követően tizenegy új fejezet következik, amelyek a rendszer azon jellemzőit fejtik ki, amelyek a modern gazdaságokra vonatkozó mérésekben, illetve az ESA 95 európai uniós alkalmazásában bekövetkezett fejleményeket tükrözik.

1.03 E kézikönyv szerkezete a következő: az 1. fejezet a rendszer alapvető jellemzőivel foglalkozik a fogalmak szintjén; meghatározza az ESA elveit, és ismerteti az alapvető statisztikai egységeket és csoportosításaikat. Áttekintést ad a számlák sorozatáról, röviden ismerteti a kiemelt aggregátumokat, valamint a forrás- és felhasználástáblák szerepét és az input-output keretrendszert. A 2. fejezet bemutatja a gazdasági mérésekhez használt gazdasági egységeket, és azt, hogy az elemzés lehetővé tétele érdekében hogyan sorolhatók ezek az egységek szektorokba és más csoportokba. A 3. fejezet a rendszerben tárgyalt, termékekkel (javakkal és szolgáltatásokkal), valamint nem termelt eszközökkel kapcsolatos gazdasági műveleteket tekinti át. A 4. fejezet a gazdaságban végbemenő mindazon műveleteket írja le, amelyek a gazdaságban a jövedelem és a vagyon elosztásához, illetve újraelosztásához vezetnek. Az 5. fejezet a gazdaságban végbemenő pénzügyi tranzakciókról ad leírást. A 6. fejezet bemutatja, milyen változások történhetnek az eszközök értékében nem gazdasági események vagy árváltozások miatt. A 7. fejezet ismerteti a vagyonmérlegeket, valamint az eszközök és kötelezettségek osztályozásának rendszerét. A 8. fejezet meghatározza a számlák sorozatát és az egyes számlákkal összefüggő egyenlegező tételeket. A 9. fejezet a forrás- és felhasználástáblákat írja le, valamint azt a szerepet, amelyet azok a gazdaságban keletkezett jövedelemre, kibocsátásra és kiadásokra vonatkozó mérőszámok összeegyeztetésében betöltenek. Ez a fejezet ismerteti a forrás- és felhasználástáblákból levezethető input-output-táblákat is. A 10. fejezet a számlákban szereplő névleges értékekkel összefüggő árak és volumenek mérésének fogalmi alapjait írja le. A 11. fejezet a népesség és a munkaerőpiac mérőszámaival foglalkozik, amelyek a nemzeti számlák mérőszámaival együtt gazdasági elemzésekhez használhatók. A 12. fejezet röviden bemutatja a negyedéves nemzeti számlákat és azt, hogy azok hangsúly tekintetében miben különböznek az éves számláktól.

1.04 A 13. fejezet a regionális számlák kidolgozásával kapcsolatos célokat, fogalmakat és összeállítási kérdéseket írja le. A 14. fejezet a pénzügyi közvetítők által nyújtott, nettó kamatbevételekből finanszírozott pénzügyi szolgáltatások mérésével foglalkozik, tükrözve a tagállamok több éven át tartó kutató-fejlesztő munkáját, melynek célja az volt, hogy olyan mérőszám álljon rendelkezésre, amely megbízható és az Unión belül harmonizált. A szerződésekről, a lízingszerződésekről és licencekről szóló 15. fejezet ennek a nemzeti számlák rendszerében egyre fontosabb szerepet betöltő területnek a leírásához szükséges. A biztosításról, társadalombiztosításról és nyugdíjról szóló 16. és 17. fejezet azt ismerteti, hogy a nemzeti számlák rendszere hogyan kezeli ezeket a rendszereket, tekintettel arra, hogy az újraelosztással kapcsolatos kérdések a népesség idősödésével egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerülnek. A 18. fejezet a „külföld” számlákkal foglalkozik, amelyek a nemzeti számlák rendszerében megfelelnek a fizetési mérleg számláinak. Az európai számlákról szóló 19. fejezet is új, és a nemzeti számlák rendszerének azon jellemzőivel foglalkozik, amelyek esetében az uniós intézményi és kereskedelmi rendszerek harmonizált megközelítést igénylő kérdéseket vetnek fel. A 20. fejezet a kormányzati szektor számláit írja le; ez a téma különös érdeklődésre tart számot, mivel a tagállamok körültekintő fiskális politikájának kérdése továbbra is döntő fontosságú az Unióban a gazdaságpolitika alakításában. A 21. fejezet az üzleti számlák és a nemzeti számlák közötti kapcsolatokat írja le, amely annak fényében, hogy a multinacionális vállalatok a bruttó hazai termék (GDP) egyre nagyobb részét állítják elő valamennyi országban, növekvő érdeklődésre számot tartó terület. A 22. fejezet a szatellitszámlák kapcsolatát ismerteti a nemzeti főszámlákkal. A 23. és 24. fejezet referenciaként szolgál: a 23. fejezet a szektorok, tevékenységek és termékek esetében az ESA 2010-ben használt osztályozásokat mutatja be, a 24. fejezet pedig minden egyes szektorra nézve megállapítja a teljes számlasorozatot.

1.05 Az ESA 2010 szerkezete követi a 2008-as nemzeti számlák rendszerében (SNA 2008) a nemzeti elszámolásra vonatkozóan meghatározott, világszerte alkalmazott iránymutatásokat, leszámítva bizonyos megjelenítésbeli különbségeket, és néhány ESA 2010 szerinti fogalom pontosabb, kifejezetten uniós célokra használt meghatározását. Az iránymutatások az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió Statisztikai Hivatala (Eurostat), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és a Világbank közös munkája révén kerültek kidolgozásra. Az ESA 2010 kifejezetten az Unió körülményeire és adatigényeire összpontosít. Az ESA 2010 az SNA 2008-hoz hasonlóan összhangban áll sok más, a társadalom- és gazdaságstatisztikában (így a munkaügyi statisztikákban, az iparstatisztikákban és a külkereskedelmi statisztikákban) alkalmazott fogalommal és osztályozási rendszerrel. Az ESA 2010 ennélfogva központi referenciakeretként szolgál az Unió és tagállamai társadalom- és gazdaságstatisztikái számára.

1.06 Az ESA keretrendszer a táblarendszerek két fő típusából épül fel:

a) a gazdasági szektorok számláiból;

b) az input-output keretrendszerből és az ágazati számlákból.

1.07 A szektorszámlák gazdasági szektorok szerint rendszerbe foglalt leírást adnak a gazdasági folyamat különböző fázisairól: a termelésről, a jövedelem keletkeztetéséről, a jövedelem elosztásáról, a jövedelem újraelosztásáról, a jövedelem felhasználásáról, valamint a pénzügyi és nem pénzügyi felhalmozásról. A szektorszámlák vagyonmérlegeket is tartalmaznak, amelyek az eszközöknek, a kötelezettségeknek és a nettó vagyonnak az elszámolási időszak elején és végén meglévő állományát mutatják.

1.08 Az input-output keretrendszer a forrás- és felhasználástáblák segítségével részletesebben leírja a termelési folyamatot (a költségszerkezetet, a keletkezett jövedelmet és a foglalkoztatást), valamint a javak és szolgáltatások áramlását (a termékcsoportok szerint részletezett kibocsátást, importot, exportot, végső fogyasztást, folyó termelőfelhasználást és felhalmozást). Két fontos elszámolási azonosság tükröződik ebben a keretrendszerben: valamely ágazatban a keletkezett jövedelmek összege egyenlő az ágazat által termelt hozzáadott értékkel, valamint bármely termék vagy termékcsoport esetében a kínálat egyenlő a kereslettel.

1.09 Az ESA 2010 különböző, a népességgel és a foglalkoztatottsággal kapcsolatos fogalmakat is számításba vesz. Ezek a fogalmak a szektorszámlák, az ágazati számlák és a forrás-felhasználási keretrendszer tekintetében relevánsak.

1.10 Az ESA 2010 nem korlátozódik az éves nemzeti elszámolásra, hanem kiterjed a negyedéves, illetve a hosszabb vagy rövidebb időszakot bemutató számlákra is. Felöleli emellett a regionális számlákat is.

1.11 Az ESA 2010-nek az SNA 2008 melletti, párhuzamos működtetésére a nemzeti számlák mérőszámainak különféle uniós felhasználási céljai miatt van szükség. A tagállamok feladata az, hogy összeállítsák és bemutassák a hazájuk gazdasági helyzetét leíró nemzeti számlákat. A tagállamok emellett egy szabályozási célú adattovábbítási program részeként – fontos uniós társadalom-, gazdaság- és költségvetési politikai felhasználásra – is összeállítanak és benyújtanak a Bizottságnak (az Eurostatnak) bizonyos számlacsoportokat. E felhasználási célok közé tartozik az Unió költségvetéséhez a tagállamok által az úgynevezett „negyedik forráson” keresztül juttatandó pénzbeli hozzájárulásoknak a meghatározása, a strukturális alapokból az Unió régióinak nyújtható támogatások megállapítása, valamint a tagállamok gazdasági teljesítményének felügyelete a túlzott hiány esetén követendő eljárás és a Stabilitási és Növekedési Paktum keretei között.

1.12 Ahhoz, hogy a befizetések és a juttatások elosztására szigorúan konzisztens módon gyűjtött és megjelenített mérőszámok alapján kerüljön sor, az e célból használt gazdasági statisztikákat azonos fogalmak és szabályok mentén kell elkészíteni. Az ESA 2010-ről szóló rendelet megállapítja a rendelet B. mellékletében meghatározott adattovábbítási program részét képező nemzeti számlák előállítása során a tagállamokban alkalmazandó szabályokat, konvenciókat, fogalommeghatározásokat és osztályozásokat.

1.13 Figyelemmel az Unióban működtetett hozzájárulási és juttatási rendszer által érintett igen jelentős pénzösszegekre, alapvető fontosságú az, hogy a mérési rendszert minden egyes tagállamban összehangolt módon alkalmazzák. Ilyen körülmények között körültekintően kell alkalmazni a piacon közvetlenül nem megfigyelhető tényekre alapuló becsléseket, és kerülni kell a modellalapú eljárások alkalmazását a nemzeti számlák rendszerében alkalmazott mérőszámok becslése során.

1.14 Annak érdekében, hogy a tagállamok nemzeti számlákból származó mérőszámai a lehető legnagyobb összhangban legyenek egymással, az ESA 2010 fogalmai több esetben konkrétabbak és pontosabbak, mint az SNA 2008 fogalmai. Tekintettel arra, hogy a megbízható és konzisztens becslések készítése elsődleges követelmény, meghatározásra került a nemzeti számlák egy alapállománya. Azokban az esetekben, amikor a tagállami mérések nincsenek kellő összhangban, a becsléseket általában az úgynevezett „nem alapvető számlákban” kell szerepeltetni, amelyek közé a kiegészítő táblák és a szatellitszámlák tartoznak.

1.15 Az egyik terület, amellyel kapcsolatban az Unió úgy érezte, hogy az ESA 2010-ben óvatos megközelítésmódot kell alkalmazni, a nyugdíjkötelezettségek területe. A gazdasági elemzések elősegítése nyomós érvet jelent ezen mérések elvégzése mellett, de az időben és térben konzisztens számlák előállításának az Unióban kritikusnak számító követelménye óvatos megközelítés alkalmazására kötelez.

Globalizáció

1.16 A gazdasági tevékenységek egyre fokozódó globalizálódása a nemzetközi kereskedelem legkülönbözőbb formáinak lendületes növekedéséhez vezetett, valamint fokozta azt a kihívást, amellyel az országok hazai gazdaságaiknak a nemzeti számlákban történő számszerűsítése során szembesülnek. A globalizáció az a dinamikus és többdimenziós folyamat, amelynek során a nemzeti erőforrások egyre mobilabbakká válnak a nemzetközi színtéren, miközben a teljes gazdaságok kölcsönös függése nő. A globalizáció azon sajátossága, amely potenciálisan a legtöbb mérési problémát okozza a nemzeti számlák rendszerében, nem más, mint a multinacionális vállalatok azon nemzetközi gazdasági műveleteinek növekvő aránya, amelyek során a határokon átnyúló gazdasági műveletek anyavállalatok, leányvállalatok és társult vállalkozások között jönnek létre. Másfajta mérési kihívások is léteznek azonban, és az adatokkal kapcsolatos szempontokat az alábbi, teljesebb lista tartalmazza:

(1) belső elszámolóárak a társult vállalkozások között (import és export értékelése);

(2) a bérmunka növekedése, amikor a javak nemzetközi kereskedelme nem jár tulajdonosváltással (bérmunkaanyag), valamint a közvetlen reexport;

(3) nemzetközi kereskedelem az interneten keresztül, mind vállalatok, mind háztartások esetében;

(4) a szellemi tulajdonjogok nemzetközi kereskedelme és használata;

(5) külföldön dolgozó munkavállalók esetében: jelentős összegek küldése belföldön tartózkodó családjuknak (munkavállalói pénzküldemények, a magánszemélyek határokon átnyúló transzferei részeként);

(6) multinacionális vállalatok esetében: az üzleti tevékenység nemzeti határokon átnyúló szervezése a termelési hatékonyság maximalizálása és a globális adóteher minimalizálása érdekében. Ez mesterséges vállalatszerkezetekhez vezethet, amelyek esetleg nem tükrözik a gazdasági valóságot;

(7) nemzetközi tevékenységek finanszírozása céljából offshore finanszírozási eszközök (különleges célú gazdasági egységek és egyéb formák) alkalmazása;

(8) javak reexportja, illetve Unión belüli, tagállamok közötti szállítása, miután azokat beléptették az Unióba (kváziszállítás);

(9) a közvetlen külföldi tőkebefektetési viszonyok szaporodása, valamint az igény a közvetlen tőkebefektetési folyamatok azonosítására és besorolására.

1.17 A globalizáció mindezen egyre inkább elterjedt jelenségei egyre nehezebbé teszik a nemzeti statisztikusok számára a határokon átnyúló folyamatok nyomon követését és pontos mérését. Még ha a külföld szektor (és így a fizetési mérlegben található nemzetközi számlák) tételeinek a gyűjtési és mérési rendszere átfogó és megbízható is, a globalizáció nyomán további erőfeszítésekre lesz szükség ahhoz, hogy a nemzeti számlák minőségét valamennyi gazdaság, illetve gazdaságcsoport esetében fenn lehessen tartani.

AZ ESA 2010 FELHASZNÁLÁSI TERÜLETEI

Az elemzések és a politikák kialakításának kerete

1.18 Az ESA keretrendszer az alábbiak elemzésére és értékelésére nyújt lehetőséget:

a) A gazdaság egészének szerkezete. Példák az alkalmazott méréstípusokra:

(1) a hozzáadott érték és foglalkoztatottak száma ágazatonként;

(2) a hozzáadott érték és a foglalkoztatottak száma régiónként;

(3) az elosztott jövedelem szektoronként;

(4) az import és export termékcsoportonként;

(5) a végső fogyasztási kiadás funkcionális tételenként és termékcsoportonként;

(6) az állóeszköz-felhalmozás és állóeszköz-állomány ágazatonként;

(7) a pénzügyi eszközök gazdasági folyamatainak és állományainak összetétele eszköztípusonként és szektoronként.

b) A gazdaság egyes konkrét részei vagy vetületei. Példák:

(1) a banki és pénzügyek a teljes gazdaságban;

(2) a kormányzat szerepe és pénzügyi helyzete;

(3) egy adott régió gazdasága (az egész teljes gazdasággal összehasonlítva);

(4) a háztartások megtakarításainak és adósságainak a szintje.

c) A gazdaság időbeli fejlődése. Példák:

(1) a GDP növekedési ütemének elemzése;

(2) az infláció elemzése;

(3) a háztartások kiadásai szezonális jellegzetességeinek elemzése a negyedéves számlák alapján;

(4) az egyes konkrét pénzügyi instrumentumtípusok jelentőségének időbeli változására – így például a származtatott pénzügyi termékek jelentőségének a növekedésére – vonatkozó elemzés;

(5) a teljes gazdaság ágazati szerkezetének hosszú távú összehasonlítása.

d) A teljes gazdaság egésze más gazdaságokhoz viszonyítva. Példák:

(1) a kormányzat szerepének és méretének összehasonlítása az Unió tagállamaiban;

(2) az Unió gazdaságai közötti kölcsönös függőségek elemzése, a tagállamok és régióik figyelembevételével;

(3) az Unió exportjának összetétel és rendeltetési hely szerinti elemzése;

(4) a GDP növekedési ütemeinek vagy az egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelemnek az összehasonlítása az Unión belül, illetve más fejlett gazdaságokkal.

1.19 Az Unió és tagállamai számára az ESA keretrendszerből származó adatok jelentős szerepet játszanak a társadalom- és gazdaságpolitika kialakításában és nyomon követésében.

A következő példák az ESA keretrendszer ilyen irányú felhasználási területeit szemléltetik:

a) az euroövezetben a makrogazdasági és monetáris politika meghatározásának figyelemmel kísérése és irányítása, valamint a gazdasági és monetáris unió konvergenciakritériumainak meghatározása a nemzeti számlák adataival (például a GDP-növekedési rátákkal);

b) a túlzott hiány esetén követendő eljárás kritériumainak meghatározása: a költségvetési hiány és az államadósság mérőszámai;

c) pénzügyi támogatások nyújtása az Unió régióinak: a kiadások fedezetéül szolgáló források régióknak történő kiosztásához regionálisszámla-statisztikákat használnak;

d) az európai uniós költségvetés saját forrásainak meghatározása. Az Unió költségvetése három módon függ a nemzeti számlák adataitól:

(1) az Unió összes forrásának meghatározása a tagállamok aggregált bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) százalékában történik;

(2) az Unió harmadik saját forrása a héaalapú saját forrás. A tagállamok hozzájárulását ehhez a forráshoz nagyrészt a nemzeti számlák adatai határozzák meg, mivel ezeket használják a héa átlagos mértékének kiszámításához;

(3) az Unió negyedik saját forrásához befizetendő tagállami hozzájárulások relatív nagyságának meghatározásához a tagállamok bruttó nemzeti jövedelmének a becslése szolgál alapul. A tagállamok befizetéseinek a többsége ezeken a becsléseken alapszik.

Az ESA 2010 szerinti fogalmak tulajdonságai

1.20 Az adatigények és az adat-előállítási lehetőségek közötti egyensúly megteremtése érdekében az ESA 2010-ben szereplő fogalmak több fontos tulajdonsággal is rendelkeznek. Ennek megfelelően a számlák:

a) nemzetközileg összehasonlíthatók;

b) más társadalom- és gazdaságstatisztikai rendszerekkel harmonizáltak;

c) konzisztensek;

d) operacionalizálhatók, azaz a gyakorlatban mérhetők;

e) különböznek az adminisztratív adatforrások esetében használt fogalmak nagy részétől;

f) megalapozottak és hosszú időn keresztül állandóak;

g) a gazdasági folyamatok pénzben, illetve könnyen megfigyelhető fogalmak alapján történő leírására összpontosítanak;

h) különböző célokból és különböző helyzetekben alkalmazhatók.

1.21 Az ESA 2010-ben alkalmazott fogalmak nemzetközi szinten összehasonlíthatók, mivel:

a) az ESA 2010-ben szereplő fogalmak összhangban vannak a nemzeti elszámolásról szóló világszintű iránymutatásokban, azaz az SNA 2008-ban szereplő fogalmakkal;

b) nemzetiszámla-adataikat a tagállamok az ESA 2010-nek megfelelően juttatják el valamennyi nemzetközi szervezetnek;

c) a fogalmak nemzetközi összehasonlíthatósága döntő jelentőségű a különböző országok statisztikáinak összehasonlításakor.

1.22 Az ESA 2010-ben alkalmazott fogalmak összhangban vannak a más társadalom- és gazdaságstatisztikákban használtakkal, mivel Az ESA 2010 olyan fogalmakat és osztályozási rendszereket (pl.: Gazdasági tevékenységek statisztikai nómenklatúrája az Európai Unión belül – NACE Rev. 2. ( 17 )) alkalmaz, amelyek a tagállamok más társadalom- és gazdaságstatisztikáiban, például az iparstatisztikában, külkereskedelmi statisztikában és munkaügyi statisztikában is használatosak; a fogalmak közötti különbségek tehát minimálisak. AZ ESA 2010 ezen fogalmai és osztályozásai ezenkívül összhangban vannak az ENSZ fogalmaival és osztályozásaival is.

A társadalom- és gazdaságstatisztikákkal való harmonizáció elősegíti az ezen adatokkal való kapcsolatot és összehasonlítást, így garantálni lehet a nemzeti számlák adatainak minőségét., a Az e konkrét statisztikákban szereplő adatok továbbá jobban összekapcsolhatók a teljes gazdaságra vonatkozó általános statisztikákkal.

1.23 A nemzeti elszámolási keret egészében, valamint a más társadalom- és gazdaságstatisztikai rendszerekben közösen használt fogalmak lehetővé teszik a konzisztens mérőszámok megállapítását. Így például kiszámíthatók az alábbi arányszámok:

a) termelékenységi adatok, például a ledolgozott munkaórára jutó hozzáadott érték (ezekhez a számadatokhoz összhangban kell lenniük a hozzáadott érték és a ledolgozott munkaórák fogalmainak);

b) az egy főre jutó rendelkezésre álló nemzeti jövedelem (ehhez az arányszámhoz a rendelkezésre álló nemzeti jövedelem fogalmai és a népesség mérőszámai közötti összhangra van szükség);

c) állóeszköz-felhalmozás az állóeszköz-állomány százalékában (ehhez az arányszámhoz az érintett folyamatok és állományok fogalommeghatározásainak kell összhangban lenniük);

d) a költségvetési hiány és az államadósság a bruttó hazai termék százalékában (ezekhez a számadatokhoz a költségvetési hiány, az államadósság és a bruttó hazai termék fogalmai között van szükség összhangra).

A fogalmak rendszeren belüli összhangja lehetővé teszi a becslések maradványértékek alapján való elvégzését, így például a megtakarítás megbecsülhető a rendelkezésre álló jövedelem és a végső fogyasztási kiadás különbözeteként.

1.24 Az ESA 2010-ben szereplő fogalmak alkalmazásának az adatgyűjtés és a mérés szempontjai képezik az alapját. Az operacionalizálhatóság követelménye több módon is megjelenik a számlák kidolgozására vonatkozó iránymutatásban:

a) Az egyes tevékenységeket vagy tételeket csak akkor kell feltüntetni, ha azok jelentős mértékűek. Így például: a javak háztartások által saját felhasználási célra történő termelését – például a kelme szövését, illetve a kerámia előállítását – nem kell termelésként elszámolni, mivel az az uniós országokban jelentéktelen mértékű.

b) Egyes fogalmakat a becslésük módjára vonatkozó iránymutatás kísér. Az állóeszköz-felhasználás fogalommeghatározásával összefüggésben például az ESA utal a lineáris értékcsökkenési leírás alkalmazására. Az állóeszköz-állomány becsléséhez a folyamatos leltározás módszerét kell alkalmazni, ha az állóeszközök állományára vonatkozó közvetlen információk hiányoznak. Egy további példa a saját felhasználási célú termelés értékelése: ez elvben alapárakon történik, de ha szükséges, az alapár-értékelés megbecsülhető a különböző felmerült költségek összeadásával.

c) Néhány esetben egyezményes eljárás alkalmazandó. A kormányzat által biztosított közszolgáltatásokat például mindig végső fogyasztási kiadásként kell besorolni.

1.25 A nemzeti számlák statisztikáihoz szükséges adatokat nem mindig egyszerű azonban közvetlenül gyűjteni, mivel az azok alapját képező fogalmak általában eltérnek az adminisztratív adatforrások alapjául szolgáló fogalmaktól. Adminisztratív források például az üzleti számlák, a különböző típusú adókról (hozzáadottérték-adó, személyi jövedelemadó, importilletékek, stb.) készülő nyilvántartások, a társadalombiztosítás adatai, valamint a bank- és biztosításfelügyeletektől származó adatok. Ezek az adminisztratív adatok inputként szolgálnak a nemzeti számlák összeállításánál. Ezeket az adatokat általában át kell alakítani, hogy megfeleljenek az ESA követelményeinek.

Az ESA-ban szereplő fogalmak az alábbi szempontokból általában különböznek az adminisztratív fogalmaktól:

a) az adminisztratív fogalmak országonként különbözőek. Következésképpen adminisztratív fogalmak alapján a nemzetközi összeegyeztethetőség nem valósítható meg;

b) az adminisztratív fogalmak idővel változnak. Következésképpen adminisztratív fogalmak alapján nem lehetséges az időbeli összehasonlítás;

c) az adminisztratív adatforrások alapvető fogalmai adminisztratív rendszerenként általában eltérőek. Az adatok összekapcsolása és összehasonlítása azonban – amely döntő fontosságú a nemzeti számlák számadatainak összeállításánál – csak egy konzisztens fogalomrendszer keretein belül lehetséges;

d) az adminisztratív fogalmak általában nem optimálisak a gazdasági elemzések és a gazdaságpolitika értékelése szempontjából.

1.26 Ugyanakkor az adminisztratív adatforrások nagyon jól kielégítik a nemzeti számlák és egyéb nemzeti statisztikák adatigényeit, mivel:

a) az eredetileg statisztikai célokra kialakított fogalmakat és osztályozásokat adminisztratív célokra is alkalmazzák, így például a költségvetési kiadások típus szerinti osztályozására;

b) az adminisztratív adatforrások kifejezetten figyelembe veszik a statisztikák (külön) adatigényeit; ennek egyik példája a javak tagállamok közötti szállítására vonatkozó adatszolgáltatás céljára kialakított Intrastat rendszer.

1.27 Az ESA-ban szereplő fő fogalmak jól megalapozottak és hosszú időn keresztül állandóak, mivel:

a) hosszú ideje elfogadott nemzetközi szabványként működnek;

b) a nemzeti elszámolásra vonatkozó egymást követő nemzetközi iránymutatásokban az alapvető fogalmak közül nagyon kevés változik.

A fogalmi folytonosságnak köszönhetően ritkán merül fel az idősorok újraszámításának szükségessége, és a fogalmak kevésbé vannak kitéve a nemzeti és nemzetközi politikai nyomásnak. Mindez hosszú ideje lehetővé teszi, hogy a nemzeti számlák objektív adatbázisként szolgáljanak a gazdaságpolitika számára, illetve a gazdasági elemzésekhez.

1.28 Az ESA 2010-ben szereplő fogalmak a gazdasági folyamatok pénzben kifejezett, könnyen megfigyelhető formában való leírására összpontosítanak. Az olyan állományok és folyamatok, amelyek pénzben nem figyelhetők meg könnyen, vagy nincs egyértelmű pénzbeli megfeleltetésük, nem kerülnek elszámolásra az ESA-ban.

Ez az elv nem érvényesült mindig szigorúan, mivel a konzisztencia követelményét és a felhasználók igényeit is szem előtt kell tartani. A konzisztencia például megkívánja, hogy a kormányzat által biztosított közszolgáltatások értékét kibocsátásként számolják el, mert az alkalmazottak bérének kifizetése és a kormányzat által megvásárolt valamennyi jószág és szolgáltatás pénzben közvetlenül kifejezhető. Ezen túlmenően az, ha kimutatás készül a kormányzat által biztosított közszolgáltatásoknak a teljes gazdaság többi részéhez való viszonyáról, a gazdasági elemzések és a gazdaságpolitika szempontjából is növeli a nemzeti számlák egészének hasznosságát.

1.29 Az ESA-ban szereplő fogalmak alkalmazási köre néhány fontos határeset vizsgálatával illusztrálható.

Az ESA-ban a termelés fogalmához tartozóként kell elszámolni az alábbiakat (lásd a 3.07.–3.09. pontot):

a) a kormányzat által biztosított egyéni és közszolgáltatások;

b) a tulajdonos-lakó által önmagának nyújtott lakásszolgáltatás (a saját tulajdonú lakásszolgáltatás);

c) javak saját végső felhasználásra történő termelése, például a mezőgazdasági termékek saját felhasználásra való előállítása;

d) a saját felhasználásra történő építés, beleértve a háztartások általi, saját felhasználásra történő építést is;

e) a fizetett háztartási alkalmazottak által végzett szolgáltatásnyújtás;

f) a haltenyésztés halgazdaságokban;

g) a törvény által tiltott termelés, amennyiben minden, a gazdasági műveletben részt vevő egység önkéntesen vesz részt abban;

h) az olyan termelés, amelynek esetében a keletkező jövedelmet nem teljes egészében jelentik be az adóhatóságnak, például a bejelentetlen textilgyártás.

1.30 A termelés fogalomkörén kívül esnek, és ezért az ESA-ban nem számolandók el az alábbiak:

a) az ugyanabban a háztartásban termelt és igénybe vett háztartási és személyi jellegű szolgáltatások, például a takarítás, az ételkészítés, illetve a beteg vagy idős emberek gondozása;

b) az olyan önkéntes tevékenységek, amelyek nem járnak javak előállításával, például az ingyenes gondozás és takarítás;

c) a nyílt tengeri természetes halszaporodás.

1.31 Az ESA-ban a termelés fogalmához tartozó termelőtevékenységekből származó minden kibocsátást nyilván kell tartani. A kisegítő tevékenységek kibocsátását azonban nem kell feltüntetni. A kisegítő tevékenységekhez felhasznált ráfordításokat minden esetben az általuk támogatott tevékenységhez biztosított ráfordításként kell kezelni. Ha egy, csak kisegítő tevékenységeket végző létesítmény statisztikailag megfigyelhető, azaz rendelkezésre állnak az általa végzett termelésre vonatkozó önálló számlák, vagy ha az általa kiszolgált létesítménytől eltérő földrajzi helyszínen található, akkor a nyilvántartása önálló egységként történik, és mind a nemzeti, mind a regionális számlákban a főtevékenységének megfelelő ágazati besorolás szerint kell feltüntetni. Megfelelő alapadatok hiányában a kisegítő tevékenység kibocsátását a költségek összeadásával becsülni is lehet.

1.32 Ha adott tevékenységek termelésnek minősülnek, és a kibocsátásukat elszámolják, akkor a kapcsolódó jövedelmet, foglalkoztatást, végső fogyasztást stb. szintén el kell számolni. Például, mivel a saját tulajdonú lakásszolgáltatás termelésként elszámolásra kerül, el kell számolni a lakástulajdonosok ebből származó jövedelmét és végső fogyasztási kiadásait is. Mivel azonban a saját tulajdonú lakásszolgáltatás előállításához természetéből adódóan nem kerül sor munkaerő-ráfordításra, ebben az esetben kapcsolódó foglalkoztatást nem kell elszámolni. Ezáltal biztosítva van az összhang a munkaügyi statisztika rendszerével, amelyben a lakások tulajdonlásával kapcsolatban nem kerül elszámolásra foglalkoztatás. A fentiek ellenkezője áll fenn, ha adott tevékenységek termelésként nem kerülnek elszámolásra: az ugyanabban a háztartásban termelt és igénybevett háztartási szolgáltatások nem keletkeztetnek jövedelmet, illetve végső fogyasztási kiadást, és nem járnak foglalkoztatással.

1.33 Az ESA bizonyos konvenciókat is rögzít a következőkkel kapcsolatban:

a) a kormányzati kibocsátás értékeléséről;

b) a biztosítási szolgáltatások és a pénzügyi közvetítési szolgáltatások közvetett módon mért kibocsátásának az értékeléséről;

c) a kormányzat által nyújtott valamennyi közösségi szolgáltatás végső fogyasztási kiadásként és nem folyó termelőfelhasználásként történő elszámolásáról.

Szektorok szerinti osztályozás

1.34 A szektorszámlák a gazdasági egységek szektorokhoz történő besorolásával jönnek létre, ami lehetővé teszi a számlák gazdasági műveleteinek és egyenlegező tételeinek szektorok szerinti bemutatását. A szektoronkénti bemutatás sok gazdaság- és költségvetési politikai szempontból fontos mérőszám megállapítását teszi lehetővé. A fő szektorok a háztartások, a kormányzat, a (pénzügyi és nem pénzügyi) vállalatok, a háztartásokat segítő nonprofit intézmények, valamint a külföld.

Fontos sajátosság a piaci és nem piaci tevékenységek közötti különbségtétel. Egy kormányzati irányítás alatt álló egységet, amely kimutathatóan piaci vállalat, a kormányzati szektoron kívül, a vállalati szektorba kell besorolni. Így a vállalat hiány- és adósságszintje nem képezi részét a költségvetési hiánynak és az államadósságnak.

1.35 Fontos jellegzetesség, hogy a gazdasági egységek szektorokba történő besorolására egyértelmű és szilárd kritériumok vonatkoznak.

A közszektor az adott gazdaságban rezidens mindazon gazdasági egységekből áll, amelyek kormányzati irányítás alatt állnak. Minden más rezidens gazdasági egység a magánszektorhoz tartozik.

Az 1.1. táblázat meghatározza a köz- és a magánszektor közötti különbségtételhez használt kritériumokat, továbbá a közszektoron belül a kormányzati szektor és a közszolgáltatói szektor, illetve a magánszektoron belül a háztartásokat segítő nonprofit intézményi szektor és a magánvállalati szektor közötti különbségtétel kritériumait.



1.1.  tábla

Kritériumok

A kormányzat irányítása alatt áll

(Közszektor)

Magánkézben van

(Magánszektor)

Nem piaci kibocsátás

Kormányzat

Háztartásokat segítő nonprofit intézmények

Piaci kibocsátás

Közszolgáltatók

Magánvállalatok

1.36 Az irányítás fogalma a valamely gazdasági egység általános politikájának vagy programjának a meghatározására való képességként értelmezendő. Az irányítás fogalommeghatározásával kapcsolatos további részleteket a 2.35–2.39. pont tartalmazza.

1.37 A piaci és nem piaci kibocsátás közötti különbségtétel – és így a közszektorhoz tartozó szervezeteknek a kormányzati szektorba vagy a közszolgáltatói szektorba való besorolása is – a következő szabály alapján történik:

Valamely tevékenység akkor tekintendő piaci tevékenységnek, ha a tárgyát képező javakkal és szolgáltatásokkal az alábbi feltételek mellett kereskednek:

(1) az eladók a nyereségük hosszú távú maximalizálása érdekében járnak el oly módon, hogy a piacon szabadon árulnak javakat és szolgáltatásokat bárkinek, aki hajlandó az ajánlati árat megfizetni;

(2) a vevők a korlátozott erőforrásaikkal elérhető hasznosság maximalizálása érdekében járnak el oly módon, hogy az ajánlott áron a szükségleteiket legjobban kielégítő termékeket veszik meg;

(3) tényleges piacok léteznek, amelyeket az eladók és a vevők igénybe tudnak venni, illetve amelyekről információik vannak. Egy tényleges piac akkor is működhet, ha ezek a feltételek nem teljesülnek tökéletesen.

1.38 Az ESA fogalmi keretének részletessége teret enged a rugalmas alkalmazás számára: egyes fogalmak nem szerepelnek explicit módon az ESA-ban, de abból könnyen levezethetők. Ennek egyik példája az új szektorok létrehozása az ESA-ban meghatározott alszektorok átrendezésével.

1.39 A rugalmasság olyan szempontból is érvényesül, hogy lehetőség van olyan további kritériumok bevezetésére, amelyek a rendszer logikájával nem ütköznek. Ilyen kritériumokkal lehetővé tehető például, hogy a termelőlétesítmények által foglalkoztatottak létszáma vagy a háztartások jövedelmének nagysága alapján alszektorszámlák kerüljenek kialakításra. A foglalkoztatás esetében alosztályokat lehet kialakítani iskolai végzettség, kor, illetve nem szerint.

Szatellitszámlák

1.40 Egyes adatigények esetében külön szatellitszámlákat kell kidolgozni.

Példák:

a) a társadalmi elszámolási mátrixok (Social Accounting Matrix - SAM);

b) a turizmus által a teljes gazdaságban betöltött szerep;

c) az egészségügy költségeinek és finanszírozásának elemzése;

d) a szellemi tulajdon felhalmozásaként elismert kutatás-fejlesztés;

e) a humántőke eszközként való elismerése a teljes gazdaságban;

f) a háztartások jövedelmeinek és kiadásainak elemzése a jövedelmek és kiadások mikroszintű fogalmai alapján;

g) a környezet és a gazdaság kölcsönhatása;

h) a háztartásokon belüli termelés;

i) a jólét változásainak elemzése;

j) a nemzeti számlák és az üzleti számlák adatai közötti különbségeknek, illetve ezek értéktőzsdékre és devizapiacokra gyakorolt befolyásának az elemzése;

k) az adóbevételek becslése.

1.41 A szatellitszámlák ezeket az adatigényeket az alábbiak révén elégítik ki:

a) ahol szükséges, több részletet mutatnak, ugyanakkor kihagyják a felesleges adatokat;

b) az elszámolási keretrendszer tárgyi hatályát nem pénzügyi információkkal, például szennyezésre vagy környezeti javakra vonatkozó információkkal bővítik ki;

c) egyes alapfogalmakat módosítanak, például a felhalmozás fogalmát kibővítik az oktatásra fordított kiadások hozzáadásával.

1.42 A társadalmi elszámolási mátrix (Social Accounting Matrix, SAM) olyan tábla, amely a forrás- és felhasználástáblák és a szektorszámlák közötti kapcsolatokat részletezi. A SAM a munkavállalók javadalmazásának a foglalkoztatott személy típusa szerinti további lebontása segítségével többletinformációkkal szolgál a foglalkoztatás szintjéről és összetételéről. Ez a lebontás vonatkozik az ágazatok munkaerő-felhasználására a felhasználástáblákban ugyanúgy, mint a társadalmi-gazdasági alcsoportok munkaerő-kínálatára a háztartási szektor alszektorainak „elsődleges jövedelemek eloszlása” számláján. Ily módon a különböző munkaerő-kategóriák forrása és felhasználása rendszerezett formában kerül bemutatásra.

1.43 A szatellitszámlákban az ESA 2010 központi keretrendszerének minden alapfogalmát és osztályozását meg kell őrizni. A fogalmakban csak akkor kerülhet sor módosításra, ha a szatellitszámla célja éppen ez. Ilyen esetekben a szatellitszámlának tartalmaznia kell egy olyan táblát is, amely bemutatja a kapcsolatot a szatellitszámlában szereplő főbb aggregátumok és a központi keretrendszer aggregátumai között. Ily módon a központi keretrendszer megtartja hivatkozási keretrendszer szerepét, ugyanakkor a speciális igények is kielégíthetőek.

1.44 Általánosságban a központi keretrendszer nem tartalmazza az olyan állományok és folyamatok mérőszámait, amelyek közvetlenül nem megfigyelhetőek pénzben (vagy nincs egyértelmű pénzbeli megfelelőjük). Az ilyen állományok és folyamatok elemzése céljára – jellegüknél fogva – rendszerint a nem pénzben kifejezett statisztikák összeállítása is alkalmas, például:

a) a háztartásokon belül végzett termelést az alternatív felhasználásra jutó órákban is le lehet írni;

b) az oktatást az oktatás típusával, a tanulók számával, a bizonyítvány megszerzéséig az oktatásban töltött évek átlagos számával stb., is le lehet írni;

c) a szennyezés hatásait az élő fajok számában beállt változásokkal, az erdők fáinak egészségi állapotával, a hulladék mennyiségével, a szén-monoxid-kibocsátás és a sugárzás mennyiségével stb. is le lehet írni.

1.45 A szatellitszámlák lehetővé teszik az ilyen, nem pénzügyi egységekben kifejezett statisztikáknak a nemzeti számlák központi keretrendszeréhez való kapcsolását. A központi keretrendszerben használt osztályozásoknak – például a háztartás típusa szerinti osztályozásnak vagy az ágazat szerinti osztályozásnak – az ilyen nem pénzügyi statisztikákra történő alkalmazása lehetővé teszi a kapcsolat létrehozását. Ily módon egy összehangolt, kibővített keretrendszer kerül kidolgozásra. Egy ilyen keretrendszer azután adatbázisként szolgálhat a központi keretrendszer és a kiterjesztett rész változói közötti kölcsönhatások elemzéséhez és értékeléséhez.

1.46 A központi keretrendszer és főbb aggregátumai nem írják le a jólét változásait. E célra kibővített számlákat lehet készíteni, amelyek például az alábbiak pénzben kifejezett, imputált értékeit is tartalmazhatják:

a) háztartási és személyi jellegű szolgáltatások termelése és fogyasztása egyazon háztartáson belül;

b) a szabadidő változásai;

c) a városi élet előnyei és hátrányai;

d) a személyek közötti jövedelemeloszlás egyenlőtlenségei.

1.47 A kiterjesztett számlák továbbá a kényszerű szükségletekre (például védelemre) fordított végső felhasználási kiadásokat újraosztályozhatják mint folyó termelőfelhasználást, azaz a jóléthez nem hozzájáruló tételt. Hasonlóképpen az árvizek és egyéb természeti csapások által okozott károk is osztályozhatók folyó termelőfelhasználásként, azaz az (abszolút) jólétet csökkentő tételként. Ily módon meg lehet kísérelni egy meglehetősen elnagyolt és tökéletlen mutatót összeállítani a jólét változásairól. A jólétnek azonban sok összetevője van, amelyek többségét nem pénzben lehet a legjobban kifejezni. A jólét mérésére tehát jobb megoldás, ha az összetevők mindegyikére külön mutatókat és mértékegységeket alkalmaznak. Ilyen mutató lehet például a csecsemőhalandóság, a várható élettartam, a felnőttek írni-olvasni tudása és az egy főre jutó nemzeti jövedelem. Ezeket a mutatókat bele lehet foglalni egy szatellitszámlába.

1.48 Adminisztratív fogalmakat nem használ az ESA, mivel célja összehangolt, nemzetközileg kompatibilis keretrendszer létrehozása. Ugyanakkor nemzeti szinten számos olyan cél van, amelyre az adminisztratív fogalmakon alapuló adatok összegyűjtése nagyon hasznos lehet. Például az adóbevételek becsléséhez szükség van az adóköteles jövedelmek statisztikáira. Ezek a statisztikák a nemzetiszámla-statisztikák bizonyos módosításaival előállíthatók.

1.49 Hasonlóképpen közelíthetőek meg a nemzeti gazdaságpolitikákban használt egyes fogalmak is, például:

a) az infláció fogalmának használata a nyugdíjnak, a munkanélküli-segélynek vagy a közalkalmazottak munkavállalói javadalmazásának az emelésénél;

b) az adók, a társadalombiztosítási járulékok, a kormányzat és a közszektor fogalmának használata a közszektor optimális méretéről folyó vitában;

c) a „stratégiai” szektorok/ágazatok fogalmának használata a nemzeti gazdaságpolitikákban vagy az Unió gazdaságpolitikájában;

d) az „üzleti befektetések” fogalmának használata a nemzeti gazdaságpolitikákban;

e) a nyugdíjak teljes elszámolását mutató táblázat.

A szatellitszámlák vagy a kiegészítő táblák ki tudják elégíteni az ilyen adatigényeket.

Az ESA 2010 és az SNA 2008

1.50 Az ESA 2010 az SNA 2008 fogalmain alapszik, amely rendszer világszerte minden ország számára iránymutatást nyújt a nemzeti elszámolás összeállításához. Az ESA 2010 és az SNA 2008 között azonban számos különbség is van:

a) A számlák prezentációja tekintetében:

(1) az ESA 2010-bae külön fejezetek foglalkoznak a termékekkel kapcsolatos gazdasági műveletekkel, a jövedelemelosztással kapcsolatos műveletekkel és a pénzügyi tranzakciókkal. Ezzel ellentétben az SNA 2008 ezeket a gazdasági műveleteket számlánként rendezett fejezetekben tárgyalja, például a termelési számlával, a „elsődleges jövedelmek eloszlása” számlával, a tőkeszámlával és a „külföld” számlával foglalkozó fejezetekben;

(2) az ESA 2010 a fogalmakat úgy írja le, hogy meghatározza azokat és felsorolja, hogy mit tartalmaznak és mit nem. Az SNA 2008 rendszerint általánosabb módon írja le a fogalmakat, és a bevezetett konvenciók indokait magyarázza el;

b) Az ESA 2010-ben szereplő fogalmak több esetben pontosabbak és kidolgozottabbak, mint az SNA 2008-ban szereplő fogalmak.

(1) Az SNA 2008-ban nem szerepelnek konkrét kritériumok, amelyek alapján különbség tehető a piaci, saját végső felhasználási célú és nem piaci kibocsátás között. Az ESA ezért az egységes megközelítés biztosítása céljából részletesebb iránymutatást vezetett be;

(2) Az ESA 2010 azon a feltételezésen alapul, hogy a javak háztartások általi termelésének több típusa – mint például a kelmeszövés és a bútorkészítés – a tagállamokban nem jelentős mértékű, és ezért ezeket nem kell elszámolni;

(3) Az ESA 2010 hivatkozik az európai uniós intézményi rendszerekre, mint például a javak Unión belüli áramlását és a tagállamok által az Uniónak befizetett hozzájárulásokat elszámoló Intrastat rendszerre;

(4) Az ESA 2010 Unió-specifikus osztályozásokat is tartalmaz, például a termékek tevékenység szerinti osztályozását (CPA, magyarul: TESZOR) ( 18 ), az ágazatokra vonatkozóan pedig a NACE Rev. 2 osztályozásait (mindkettő összhangban van a megfelelő ENSZ-osztályozásokkal);

(5) Az ESA 2010 minden külgazdasági műveletre vonatkozóan egy további osztályozást is tartalmaz: a gazdasági műveleteket felosztja az Unió rezidensei közötti, illetve az Unión kívüli rezidensekkel létrejött gazdasági műveletekre;

(6) Hogy megfeleljen az Európai Monetáris Unióval kapcsolatos igényeknek, az ESA 2010 a pénzügyi vállalatok szektorában átrendezett formában tartalmazza az SNA 2008 alszektorokat. Az ESA 2010 specifikusabb lehet, mint az SNA 2008, mivel az ESA 2010-et elsősorban az Európai Unió tagállamaira alkalmazzák. Ugyanakkor az Unió adatigényei miatt is szükséges, hogy az ESA specifikusabb legyen.

Az ESA 2010 és az ESA 95

1.51 Az ESA 2010 alkalmazási körében és fogalmaiban is eltér az ESA 95-től. A különbségeknek a többsége az SNA 1993 és az SNA 2008 közötti különbségekre vezethető vissza. A főbb különbségek a következők:

a) a kutatás-fejlesztés elismerése szellemi tulajdoni eszközöket keletkeztető felhalmozásként. Ezt a változást szatellitszámlán kell rögzíteni, illetve fel kell majd venni az alapszámlákra is, amint az Unió egyes tagállamaiban alkalmazott mérőszámok kellő mértékben harmonizáltak és megbízhatók lesznek;

b) az eszközök általános fogalommeghatározásának megfelelő fegyverrendszerekre fordított kiadások folyó kiadás helyett állóeszköz-felhalmozásként kerültek osztályozásra;

c) a termelt piaci javak és szolgáltatások vonatkozásában megjelent a tőkeszolgálat analitikus fogalma annak érdekében, hogy kiegészítő táblát lehessen készíteni, amelyben a tőkeszolgálat hozzáadott értéket nyújtó összetevőként mutatható ki;

d) kibővült a pénzügyi eszközök fogalma annak érdekében, hogy a származtatott pénzügyi szerződések szélesebb körét fedje le;

e) az ESA 2010 új szabályokat tartalmaz a nyugdíjjogosultságok elszámolása tekintetében. A számlákban egy kiegészítő tábla került bevezetésre, amelyben becslések rögzíthetők minden társadalombiztosítási jogoultságra vonatkozóan, függetlenül attól, hogy tőkefedezeti vagy nem tőkefedezeti rendszerekről van-e szó. Ebben a táblában, amely valamennyi tőkefedezeti és nem tőkefedezeti, magán-, illetve állami nyugdíjrendszerbeli – köztük a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerek – jogosultságot és az azokkal összefüggő folyamatokat megjeleníti, az átfogó elemzéshez szükséges információk teljes köre bemutatásra kerül;

f) az ESA 2010-ben egyetemessé vált a termékek tulajdonjogának átruházására vonatkozó szabályok alkalmazása, ez pedig változásokkal jár egyrészt a közvetlen reexport, másrészt mind a külföldre, mind a hazai gazdaságba feldolgozásra küldött javak elszámolása viszonylatában. Ennek következtében a külföldre feldolgozásra küldött javak elszámolása nettó alapon történik, szemben az SNA 1993 és az ESA 95 bruttó alapú gyakorlatával. Ennek a változásnak jelentős hatása van e tevékenységeknek a forrás-felhasználás keretrendszerben történő elszámolására;

g) az ESA 2010 részletesebb iránymutatást nyújt általánosságban a pénzügyi vállalatokra, konkrétabban pedig a különleges célú gazdasági egységekre vonatkozóan. Az állami irányítású, külföldön működő különleges célú gazdasági egységek kezelése úgy módosult, hogy a különleges célú gazdasági egységek részéről felmerült kötelezettségeket ezentúl a kormányzati számlákban kell feltüntetni;

h) az ESA 2010 tisztázza, hogy a köztulajdonban álló gazdasági társaságok által kifizetett szuperosztalékokat rendkívüli kifizetésként és a sajáttőke-kivonásként kell kezelni;

i) az ESA 2010 meghatározza a köz- és magánszféra közötti partnerségek (PPP-k) kezelésére vonatkozó elveket, valamint kiterjeszti a szerkezetátalakító ügynökségek kezelését;

j) az ESA 2010 tisztázza a kormányzat és a köztulajdonban álló gazdasági társaságok közötti, illetve az értékpapírosító gazdasági egységekkel létrejött gazdasági műveletek kezelésének szabályait egyes olyan tételek jobb elszámolása érdekében, amelyek jelentősen befolyásolhatják az államadósságot;

k) az ESA 2010 tisztázza a hitelgaranciák kezelésének szabályait, és új szabályokat tartalmaz a szabványosított hitelgaranciák, például az exporthitel-garanciák és diákhitel-garanciák kezelésére. Ennek lényege, hogy a garanciák lehívási valószínűségének mértékében pénzügyi eszközt és kötelezettséget kell elszámolni a számlákban.

1.52 Az ESA 2010-ben az ESA 95-höz képest bevezetett módosítások nem korlátozódnak fogalmi változásokra. Jelentős különbségek vannak az alkalmazási körben, illetve új fejezetekkel bővült ki a szatellitszámlákról, a kormányzati számlákról és a „külföld” számlákról szóló rész. Emellett a negyedéves számlákkal és a regionális számlákkal foglalkozó fejezetek is jelentősen kibővültek.

AZ ESA 2010 MINT RENDSZER ALAPELVEI

1.53 A rendszer legfontosabb jellemzői:

a) a statisztikai egységek és csoportosításaik;

b) a gazdasági folyamatok és állományok;

c) a számlák rendszere és az aggregátumok;

d) az input-output keretrendszer.

A statisztikai egységek és csoportosításaik

1.54 Az ESA 2010 rendszer két egységtípust és a gazdaság felosztásának két ennek megfelelő módját alkalmazza, amelyek meglehetősen különbözőek és különálló elemzési célokat szolgálnak.

1.55 Az első cél, azaz a jövedelmek, kiadások és pénzügyi folyamatok leírása, valamint a vagyonmérlegek elkészítése érdekében a rendszer a gazdasági egységeket fő funkcióik, viselkedésük és céljaik alapján szektorokba sorolja.

1.56 A második cél, azaz a termelési folyamatok leírása és az input-output elemzések érdekében a rendszer a szakosodott telephelyeket a tevékenységük jellege alapján ágazatokba sorolja. Egy tevékenységet mindig bizonyos input termékek, egy termelési folyamat és valamilyen termékkibocsátás jellemez.

A gazdasági egységek és szektorok

1.57 A gazdasági egységek olyan gazdasági alanyok, amelyek saját jogon képesek javak és eszközök tulajdonjogát megszerezni, kötelezettségeket vállalni, gazdasági tevékenységet végezni, valamint más egységekkel gazdasági műveleteket lebonyolítani. Az ESA 2010 rendszer alkalmazásában a gazdasági egységek öt egymást kölcsönösen kizáró belföldi gazdasági szektorba vannak sorolva:

a) nem pénzügyi vállalatok;

b) pénzügyi vállalatok;

c) kormányzat;

d) háztartások;

e) háztartásokat segítő nonprofit intézmények.

Az öt szektor együttesen alkotja a belföldi gazdaság egészét. Az egyes szektorok alszektorokra tagolódnak. Az ESA 2010 rendszer minden szektorra, alszektorra, valamint a gazdaság egészére vonatkozóan is lehetővé teszi a teljes forgalmiszámla- és vagyonmérleg-sorozatok összeállítását. A nem rezidens egységek ezzel az öt hazai szektorral lépnek kapcsolatba, és a számlák megjelenítik a hazai szektorok és egy hatodik intézményi szektor, a külföld szektor közötti interakciókat.

A szakosodott telephelyek és az ágazatok

1.58 Azokat a gazdasági egységeket, amelyek egynél több tevékenységet végeznek, a tevékenység jellege szerint particionálni kell. Ennek a bemutatását a szakosodott telephelyek teszik lehetővé.

A szakosodott telephely a termelői minőségükben vizsgált gazdasági egységek mindazon részeit foglalja magában, amelyek egyetlen telephelyen vagy egymáshoz közeli telephelyeken helyezkednek el, és a NACE Rev. 2. egyazon (négy számjegyű) szakágazati szintű tevékenységének végzéséhez járulnak hozzá.

1.59 Az elszámolásban minden másodlagos tevékenységhez fel kell venni egy-egy szakosodott telephelyet, ha azonban nem állnak rendelkezésre az ilyen tevékenységek elkülönült leírásához szükséges számviteli dokumentumok, a szakosodott telephely több másodlagos tevékenységet fog egybe. Az a csoport, amelyet az összes azonos vagy hasonló tevékenységet folytató szakosodott telephely alkot, az ágazat.

Egy gazdasági egység egy vagy több szakosodott telephelyből áll; egy szakosodott telephely pedig egy és csakis egy gazdasági egységhez tartozhat.

1.60 A termelési folyamat elemzése céljára analitikus termelőegységet használ a rendszer. Ez az egység csak akkor figyelhető meg, ha egy szakosodott telephelyen egy fajta terméket állítanak elő, másodlagos tevékenység nélkül. Az ilyen fajta egységet nevezik homogén szakosodott egységnek. Összességük homogén ágazatot alkot.

Rezidens és nem rezidens egységek; a teljes gazdaság és a külföld

1.61 A gazdaság egészének meghatározása rezidens egységek révén történik. Egy egység akkor tekinthető egy ország rezidens egységének, ha elsődleges gazdasági érdekeltségének központja az adott ország gazdasági területére esik – azaz az adott ország területén hosszabb ideig (legalább egy évig) folytat gazdasági tevékenységet. Az 1.57. pontban említett gazdasági szektorok rezidens gazdasági egységeket foglalnak magukban.

1.62 A rezidens egységek gazdasági műveleteket bonyolítanak nem rezidens egységekkel (azaz olyan egységekkel, amelyek más gazdaságokban rezidensek). Ezek a gazdasági műveletek az adott gazdaság külgazdasági műveletei, amelyek a „külföld” számlában jelennek meg. Így a külföld olyan szerepet játszik, mintha gazdasági szektor lenne, bár a nem rezidens egységeket csak annyiban tartalmazza a rendszer, amennyiben azok rezidens gazdasági egységekkel gazdasági műveleteket folytatnak.

1.63 Az ESA 2010 rendszerben gazdasági egységként kezelt, képzett rezidens egységek fogalommeghatározása a következő:

a) a nem rezidens egységek azon részei, amelyek elsődleges gazdasági érdekeltségének központja az adott ország gazdasági területén található (általában amelyek ott legalább egy évig gazdasági műveleteket folytatnak);

b) az ország gazdasági területén föld- vagy épülettulajdonnal rendelkező nem rezidens egységek e tulajdonosi minőségükben, és kizárólag az ilyen földet vagy épületeket érintő gazdasági műveletek vonatkozásában.

Gazdasági folyamatok és állományok

1.64 A rendszer az adatok két alapvető típusát rögzíti: a gazdasági folyamatokra és az állományokra vonatkozó információkat.

A folyamatok egy adott időszakon belül végbemenő tevékenységekre és események hatásaira vonatkoznak, míg az állományok egy adott időpontban fennálló állapotot írnak le.

Folyamatok

1.65 A folyamatok a gazdasági érték létrehozását, átalakulását, cseréjét, átruházását vagy megszűnését tükrözik. A gazdasági egység eszközeinek vagy kötelezettségeinek értékében bekövetkező változásokat foglalják magukban. A gazdasági folyamatoknak két típusa létezik: a gazdasági műveletek és az eszközök egyéb változásai.

A gazdasági műveletek megjelennek minden olyan számlán és táblában, ahol folyamatok vannak feltüntetve, kivéve az „eszközök egyéb volumenváltozásai” számlát és az átértékelési számlát. Az eszközök egyéb változásai csak ebben a két számlában kerülnek elszámolásra.

Az elemi gazdasági műveleteket és egyéb folyamatokat a jellegük alapján aránylag kis számú típusba sorolják.

1.66 Egy gazdasági művelet vagy a gazdasági egységek között kölcsönös megállapodáson alapuló interakció formájában megvalósuló gazdasági folyamat, vagy egyetlen gazdasági egységen belül végbemenő olyan tevékenység, amelyet célszerű gazdasági műveletként kezelni, mert ugyanazon egység két egymástól eltérő minőségben működik. A gazdasági műveletek négy fő csoportba oszthatók:

a) termékekkel kapcsolatos gazdasági műveletek: a termékek eredetét (belföldi kibocsátás vagy import) és felhasználását (folyó termelőfelhasználás, végső fogyasztás, az állóeszköz-felhasználást tartalmazó felhalmozás, vagy export) írják le;

b) jövedelemelosztással kapcsolatos gazdasági műveletek: azt jelenítik meg, hogy a termelés során keletkezett hozzáadott érték hogyan oszlik meg a munka, a tőke és a kormányzat között, valamint leírják a jövedelem és a vagyon újraelosztását (jövedelem- és vagyonadók, valamint egyéb transzferek);

c) pénzügyi gazdasági műveletek: a pénzügyi eszközök nettó beszerzésének vagy a kötelezettségek keletkezésének nettó egyenlegét írják le pénzügyi instrumentumtípusonként. Az ilyen gazdasági műveletek egyaránt előfordulnak nem pénzügyi tranzakciók ellentételezéseként, illetve kizárólag pénzügyi instrumentumokkal végzett gazdasági műveletként;

d) a fenti három csoportba nem tartozó gazdasági műveletek: nem termelt nem pénzügyi eszközök beszerzésének és eladásának egyenlege.

1.67 A legtöbb gazdasági művelet két vagy több gazdasági egység között megy végbe. Az ESA 2010 rendszer azonban néhány gazdasági egységen belüli tevékenységet is gazdasági műveletként számol el. Az egységeken belüli gazdasági műveletek elszámolásának az a célja, hogy a gazdaságelemzés szempontjainak minél jobban megfelelő kép álljon rendelkezésre a kibocsátásról, a végső felhasználásról és a költségekről.

1.68 Az ESA 2010 rendszer által költségként elszámolt állóeszköz-felhasználás egységen belüli gazdasági művelet. A többi egységen belüli gazdasági művelet többsége termékekkel kapcsolatos gazdasági művelet, amelyek jellemzően akkor kerülnek elszámolásra, amikor a termelőként és végső fogyasztóként egyaránt fellépő gazdasági egység úgy dönt, hogy az általa termelt kibocsátás egy részét saját maga használja fel. Ilyen eset a háztartásokban és a kormányzatban gyakran előfordul.

1.69 Minden saját termelésű kibocsátást, amely ugyanazon a gazdasági egységen belül kerül végső felhasználásra, el kell számolni. Az ugyanazon gazdasági egységen belül folyó termelőfelhasználásra kerülő saját termelésű kibocsátást csak akkor kell elszámolni, ha a termelésre és a folyó termelőfelhasználásra ugyanazon a gazdasági egységen belül különböző szakosodott telephelyeken kerül sor. Az ugyanazon a szakosodott telephelyen belül előállított és folyó termelőfelhasználásként felhasznált kibocsátás nem kerül elszámolásra.

1.70 Monetáris gazdasági műveletek azok a gazdasági műveletek, amelyek esetében az egységek fizetőeszköz-egységekben kifejezve teljesítenek, illetve fogadnak kifizetéseket, vagy vállalnak kötelezettségeket, illetve kapnak eszközöket.

Azok a gazdasági műveletek, amelyek nem járnak készpénz vagy fizetőeszközben kifejezett eszközök vagy kötelezettségek cseréjével, nem monetáris gazdasági műveletek. Az egységen belüli gazdasági műveletek nem monetáris gazdasági műveletek. A több gazdasági egység részvételével létrejövő nem monetáris gazdasági műveletek a termékekkel kapcsolatos gazdasági műveletek (termékek természetbeni cseréje), a jövedelemelosztással kapcsolatos gazdasági műveletek (természetbeni díjazás, természetbeni transzfer stb.) és az egyéb gazdasági műveletek (nem-termelt nem pénzügyi eszközök természetbeni cseréje) körében fordulhat elő. Az ESA 2010 rendszer minden gazdasági műveletet pénzben számol el. A nem monetáris gazdasági műveletek elszámolandó értékét tehát közvetve kell mérni, vagy egyéb módon becsléssel kell megállapítani.

1.71 Az egynél több egységet érintő gazdasági műveletek kétfélék lehetnek. Lehetnek „valamit valamiért”, azaz viszonzott gazdasági műveletek, vagy „valamit semmiért”, azaz viszonzatlan gazdasági műveletek. A viszonzott gazdasági műveletek gazdasági egységek közötti cserék, azaz javak, szolgáltatások vagy eszközök nyújtása ellentételezésért, például pénzért. A viszonzatlan gazdasági műveletek az egyik gazdasági egység által a másik számára ellentételezés nélkül készpénzben vagy természetben nyújtott juttatások. A viszonzott gazdasági műveletek mind a négy gazdasági műveleti csoportban előfordulnak, míg a viszonzatlan gazdasági műveletek elsősorban jövedelemelosztással kapcsolatos gazdasági műveletek, például adók, társadalombiztosítási jellegű társadalmi juttatások vagy ajándékok. Ezeket a viszonzatlan gazdasági műveleteket hívják transzfereknek.

1.72 A gazdasági műveleteket ugyanúgy számolják el, ahogyan azok a részt vevő gazdasági egységeknél megjelennek. Néhány gazdasági művelet azonban átcsoportosításra kerül annak érdekében, hogy a mögöttes gazdasági kapcsolatok világosabbá váljanak. A gazdasági műveletek háromféleképpen csoportosíthatók át: keresztülvezetéssel, felosztással és a gazdasági művelet megbízójának elismerésével.

1.73 Egy gazdasági művelet, amely a részt vevő egységek szempontjából úgy tűnik, hogy közvetlenül az A és a C egységek között zajlik, a számlákban elszámolható úgy is, mintha közvetve egy harmadik, B egységen keresztül valósulna meg. Így az A és C között lezajló egyetlen gazdasági művelet két gazdasági műveletként kerül elszámolásra: az A és B közötti és a B és C közötti gazdasági műveletként. Ebben az esetben a gazdasági műveletet keresztülvezetik.

1.74 A keresztülvezetés egyik példája az, ahogyan a munkáltatók által közvetlenül a társadalombiztosítási alapoknak kifizetett munkáltatói társadalombiztosítási járulékokat számba veszik a számlákban. A rendszer ezeket a befizetéseket két gazdasági műveletként számolja el: a munkáltatók kifizetik a munkáltatói társadalombiztosítási járulékokat a munkavállalóiknak, a munkavállalók pedig ugyanezeket a járulékokat befizetik a társadalombiztosítási alapokba. Mint minden keresztülvezetésnél, a cél itt is a gazdasági művelet mögötti gazdasági összefüggés megvilágítása, amely ebben az esetben annak kimutatása, hogy a munkáltatói társadalombiztosításai járulékok a munkavállalók javára befizetett járulékok.

1.75 A keresztülvezetés egy másik típusa a gazdasági művelet két vagy több gazdasági egység között létrejött gazdasági műveletként történő elszámolása, annak ellenére, hogy a részt vevő felek alapján egyáltalán nem kerül sor gazdasági műveletre. Erre példa az egyes biztosítási pénztárakban keletkezett és a biztosítók által megtartott tulajdonból származó jövedelem kezelése. A rendszer ezt a tulajdonból származó jövedelmet a biztosítók által a szerződőknek kifizetett jövedelemként számolja el, akik azután ugyanezt az összeget biztosítási díjkiegészítésként visszafizetik a biztosítóknak.

1.76 Ha a résztvevő felek számára egyetlen gazdasági műveletnek tűnő gazdasági műveletet két vagy több, különbözőképpen osztályozott gazdasági műveletként számolnak el, az a gazdasági művelet felosztását jelenti. A felosztás nem vonja maga után további egységeknek a gazdasági műveletbe történő bevonását.

1.77 A nem-életbiztosítási díjak befizetése tipikus felosztott gazdasági művelet. Bár a szerződők és a biztosítók ezeket a befizetéseket egy gazdasági műveletnek tekintik, az ESA 2010 rendszer ezeket két meglehetősen különböző gazdasági műveletre osztja: a nyújtott nem-életbiztosítási szolgáltatások ellenértékére és nettó nem-életbiztosítási díjakra. Egy másik példa a felosztásra, amikor valamely termék értékesítését úgy számolja el a rendszer, mint egyrészt a termék, másrészt a kereskedelmi árrés értékesítését.

1.78 Ha valamely egység egy másik egység (a megbízó) nevében bonyolít le egy gazdasági műveletet, amit ez utóbbi egység finanszíroz, a gazdasági műveletet kizárólag a megbízó számláiban számolják el. Ennek az elvnek az alkalmazási körét lehetőség szerint tiszteletben kell tartani, és nem lehet például megpróbálni – különféle feltételezésekkel élve – adókat vagy támogatásokat feltételezett végső befizetőknek/támogatásnyújtóknak, illetve végső kedvezményezetteknek elszámolni.

Az ilyen esetek egyik példája, amikor a kormányzat valamelyik egysége egy másik egység nevében szed be adókat.Az adót annál a kormányzati egységnél kell elszámolni, amelyik az adó kivetésére jogosult (akár megbízóként, akár a megbízó felhatalmazása alapján), valamint végső döntési jogkörrel rendelkezik az adó mértékének megállapítása és módosítása tekintetében.

1.79 A gazdasági művelet fogalommeghatározása feltételezi, hogy a gazdasági egységek közötti interakciónak kölcsönös megállapodással kell létrejönnie. A kölcsönös megállapodás azt jelenti, hogy a gazdasági egységeknek arról előzetesen tudomásuk volt, illetve ahhoz beleegyezésüket adták. Az adók, bírságok és pénzbeli szankciók megfizetése kölcsönös megegyezéssel történik, mivel a befizető állampolgárra vonatkoznak az ország törvényei. Az eszközök térítés nélküli lefoglalása azonban nem tekinthető gazdasági műveletnek, még ha törvény írja is elő.

Az illegális gazdasági tevékenységet akkor kell gazdasági műveletnek tekinteni, ha arra minden résztvevő egység kölcsönös megállapodásával kerül sor. Így az illegális kábítószerek vagy lopásból származó vagyontárgyak vásárlása, értékesítése vagy természetbeni cseréje gazdasági műveletnek minősül, míg a lopás nem.

1.80 Az eszközök egyéb változásaiként azokat a változásokat kell elszámolni, amelyek nem gazdasági műveletek eredményeképpen jönnek létre. Ezek lehetnek:

a) az eszközök és kötelezettségek egyéb volumenváltozásai; vagy

b) eszköztartási nyereségek és veszteségek.

1.81 Az eszközök és kötelezettségek egyéb volumenváltozásai három fő kategóriába osztható változásokat kell elszámolni:

a) eszközök nem gazdasági műveletek révén történő szokásos megjelenése és kikerülése;

b) eszközök és kötelezettségek változása olyan kivételes, nem várt események miatt, amelyek nem gazdasági jellegűek;

c) az osztályozásban és a szerkezetben bekövetkező változások.

1.82 Példa az 1.81. pont a) alpontjában említettkategórián belüli változásokra a felszín alatti természeti kincsek felfedezése vagy kimerülése, valamint a művelés alatt nem álló biológiai erőforrások természetes gyarapodása. Példák az 1.81. pont b) alpontjában említett kategóriába sorolt változásokra: a természeti csapások, háború vagy súlyos bűncselekmények miatti eszközveszteségek. Az adósság egyoldalú el nem ismerése és az eszközök térítés nélküli lefoglalása szintén a b) kategóriába tartozik. Végül, az 1.81. pont c) pontjában említett kategórián belüli változás egy példája: a gazdasági egységek átsorolása az egyik szektorból egy másikba.

1.83 Eszköztartási nyereség és veszteség akkor fordul elő, amikor az eszközök árai megváltoznak. Ilyen nyereség és veszteség a pénzügyi és nem pénzügyi eszközök, illetve kötelezettségek bármely típusában keletkezhet. Az eszköztartási nyereség és veszteség pusztán annak eredményeképpen keletkezik az eszközök és kötelezettségek tulajdonosai számára, hogy az eszközök és kötelezettségek bizonyos ideig bárminemű átalakítás nélkül a tulajdonukban voltak.

1.84 A piaci folyó áron mért eszköztartási nyereséget, illetve veszteséget nominális eszköztartási nyereségnek, illetve veszteségnek nevezik. Ez az általános árszínvonal változásait tükröző semleges eszköztartási nyereségre és veszteségre, valamint az eszközöknek az általános árszínvonal változásain túlmenő árváltozásait tükröző reál-eszköztartási nyereségre és -veszteségre bontható fel.

Állományok

1.85 Az egy adott időpontban tartott eszközök és kötelezettségek jelentik az állományt. Az állományok minden elszámolási időszak elején és végén elszámolásra kerülnek. Az állományokat feltüntető számlák a vagyonmérlegek.

1.86 A népesség és a foglalkoztatottak számadatai szintén állományként kerülnek rögzítésre. Ugyanakkor ezeket az állományokat a elszámolási időszakra átlagolva számolják el. Az ESA-hoz tartozó minden eszköz esetében – vagyis a pénzügyi eszközök és kötelezettségek, illetve a termelt és a nem termelt nem pénzügyi eszközök és kötelezettségek esetében egyaránt – elszámolásra kerül azok állománya. A rendszer ugyanakkor az eszközök elszámolását azokra az eszközökre korlátozza, amelyek valamilyen gazdasági tevékenység keretében felhasználásra kerülnek, és amelyek tulajdonjog tárgyát képezik.

1.87 Így az olyan eszközök állománya nem kerül elszámolásra, mint a tulajdonjog alá nem tartozó humántőke és természeti erőforrások.

Határain belül az ESA 2010 rendszer teljes körűen magába foglalja mind a gazdasági folyamatokat, mind az állományokat. Ez azt is jelenti, hogy minden állományváltozás teljes egészében megmagyarázható az elszámolt folyamatok segítségével.

A számlák rendszere ls az aggregátumok

Elszámolási szabályok

1.88 Egy számla a valamely egységnél vagy szektornál jelentkező értékváltozásokat számolja el a számlában kimutatott gazdasági folyamatok jellege szerint. A számla két oszlopból álló tábla. A folyó számlák azok a számlák, amelyek a termelést, a jövedelmek keletkezését és elsődleges elosztását, a jövedelmek elosztását és újraelosztását, valamint azok felhasználását mutatják. A felhalmozási számlák a tőkeszámlák és a pénzügyi számlák, valamint az „eszközök egyéb volumenváltozásai” számlák.

1.89 Az ESA 2010 rendszer a folyó számlák jobb oldalán „forrásokat” szerepeltet; itt azok a gazdasági műveletek jelennek meg, amelyek egy egység vagy szektor gazdasági értékét növelik. A számlák bal oldala a „felhasználásokat” mutatja – azon gazdasági műveleteket, amelyek csökkentik a gazdasági értéket. A felhalmozási számlák jobb oldala a „kötelezettségek és nettó vagyon változásai”-t, bal oldala pedig az „eszközök változásai”-t mutatja. A vagyonmérlegek jobb oldalán a „kötelezettségek és nettó vagyon” (az eszközök és kötelezettségek különbözete), bal oldalán pedig az „eszközök” szerepelnek. Két egymást követő vagyonmérleg összehasonlítása a kötelezettségek és a nettó vagyon változásait, valamint az eszközváltozásokat mutatja meg.

1.90 Az ESA megkülönbözteti a jogi tulajdonjogot és a gazdasági tulajdonjogot. Annak kritériuma, hogy a javak egyik egységről a másik egységre történő átruházását elszámolják, az, hogy a gazdasági tulajdonjog az egyikről a másikra szálljon. A jogi tulajdonos az az egység, amelyiket a törvény szerint a tulajdonból származó haszon megilleti. A jogi tulajdonos azonban szerződhet egy másik egységgel abból a célból, hogy ez utóbbi kölcsönösen elfogadott ellenérték fejében átvállalja a javak termelésben való hasznosításának kockázatát és nyereségét. Jellegét tekintve a megállapodás pénzügyi lízing, ahol az ellenérték csak azt tükrözi, hogy a kölcsönadó az eszközt a kölcsönvevő rendelkezésére bocsátja. Például, ha egy bank jogi tulajdonosa egy repülőgépnek, de pénzügyi lízing szerződést köt egy légitársasággal a repülőgép üzemeltetéséről, akkor a számlákban szereplő gazdasági műveletk szempontjából a légitársaság tekinthető a repülőgép tulajdonosának. Azzal egyidejűleg, hogy a légitársaság a repülőgép vásárlójaként kerül feltüntetésre, imputált hitelt kell elszámolni a banktól a légitársaság részére, amely tükrözi a repülőgép használatáért a jövőben fizetendő összegeket.

1.91 Az egységek vagy szektorok esetében a nemzeti elszámolás a kettős elszámolás elvén alapszik. Minden gazdasági műveletet kétszer kell elszámolni, egyszer forrásként (vagy a kötelezettségekben bekövetkezett változásként), egyszer pedig felhasználásként (vagy eszközváltozásként). A forrásként vagy a kötelezettségekben bekövetkezett változásként elszámolt gazdasági műveletek összegének meg kell egyeznie a felhasználásként vagy eszközváltozásként elszámolt gazdasági műveletek összegével, ami lehetővé teszi a számlák összhangjának ellenőrzését.

1.92 A nemzeti számlák – az összes egység és az összes szektor esetében – a négyszeres elszámolás elvén alapulnak, mivel a legtöbb gazdasági műveletben két gazdasági egység vesz részt. Minden egyes gazdasági műveletet mindkét érintett félnél kétszer kell elszámolni. Például egy kormányzati egység által egy háztartásnak készpénzben kifizetett társadalmi juttatás a kormányzat számláiban a transzferek között felhasználásként, míg a készpénz és betétek soron negatív eszközbeszerzésként kerül elszámolásra; a háztartási szektor számláiban pedig a transzferek között forrásként, míg a készpénz és betétek soron eszközbeszerzésként kerül elszámolásra.

1.93 Az egy egységen belüli gazdasági műveletek (például a kibocsátásnak az azt előállító egység általi felhasználása) csak két elszámolást tesznek szükségessé, amelyek értékét becsléssel kell megállapítani.

Értékelés

1.94 A népességre és munkaerőre vonatkozó néhány változó kivételével az ESA 2010 rendszer minden gazdasági folyamatot és állományt pénzben fejez ki. A gazdasági folyamatokat és állományokat a csereértékük alapján kell mérni, vagyis azon az értéken, amelyen a gazdasági folyamatokat és állományokat ténylegesen készpénzre cserélik, vagy amelyen készpénzre cserélhetők lennének. Így az ESA-ban a piaci árak képezik az értékelés hivatkozási alapját.

1.95 Monetáris gazdasági műveletek, valamint készpénzállományok és kötelezettségek esetén a szükséges értékek közvetlenül rendelkezésre állnak. Az egyéb esetek többségében az értékelés legjobb módja az azokkal analóg javak, szolgáltatások vagy eszközök piaci értékének az alapul vétele. Ezt a módszert alkalmazzák például természetbeni cserék és a saját tulajdonú lakások lakásszolgáltatásai esetén is. Amikor nem áll rendelkezésre analóg termékek piaci ára – például a kormányzat által nyújtott nem piaci szolgáltatások esetén –, az értékelést a termelési költségek összeadásával kell elvégezni. Amennyiben nincs piaci ár, amely hivatkozási alapul szolgálhatna, és költségek sem állnak rendelkezésre, a gazdasági folyamatokat és állományokat a jövőbeni várható megtérülésük diszkontált jelenértékén is lehet értékelni. Ez utóbbi módszer csak végső esetben használható.

1.96 Az állományokat annak az időpontnak a folyó árain kell értékelni, amely időpontra a vagyonmérleg vonatkozik, és nem az állományokat alkotó javak vagy eszközök megtermelése vagy beszerzése időpontjának árain. Az állományokat az értékcsökkenéssel korrigált, becsült folyó beszerzési értéken vagy termelési költségen kell értékelni.

1.97 A szállítási költségek, kereskedelmi árrések, valamint a termékadók és -támogatások egyenlege miatt egy adott termék előállítója és felhasználója általában különbözőképpen érzékeli annak értékét. Ahhoz, hogy a gazdasági műveletekben részt vevők nézőpontját a lehető legjobban lehessen visszaadni, az ESA 2010 rendszer minden felhasználást beszerzési áron számol el, amely tartalmazza a szállítási költségeket, a kereskedelmi árréseket és a termékadók és -támogatások egyenlegét, míg a kibocsátás alapáron kerül elszámolásra, amely nem tartalmazza ezeket az elemeket.

1.98 A termékek importját és exportját határparitáson kell elszámolni. Az összes importot és exportot az exportőr vámhatárán, vagyis FOB-paritáson kell értékelni. Az importőr és az exportőr országhatárai közötti külföldi szállítási és biztosítási szolgáltatások nincsenek benne a javak értékében, de szolgáltatásként elszámolásra kerülnek. A részletes külkereskedelmi adatokat tartalmazó táblák az importot az importőr határparitásán (CIF-paritáson) értékelve mutatják, mivel a részletes termékek szerinti bontásokhoz nem mindig lehetséges FOB-értékekhez jutni. Az importált jószág értéke minden olyan szállítási és biztosítási szolgáltatást tartalmaz, amely az importőr határáig felmerül. Amennyiben ezek a szolgáltatások belföldi szolgáltatásokat is érintenek, e kimutatás keretében teljes FOB-/CIF-korrekcióra kerül sor.

1.99 Változatlan árakon történő értékelésen az elszámolási időszak gazdasági folyamatainak és állományainak a megelőző időszak árain történő értékelése értendő. A változatlan árakon történő értékelés célja a gazdasági folyamatok és állományok értékeiben adott időszak alatt bekövetkező változások lebontása ár- és volumenváltozásokra. A változatlan áron vett gazdasági folyamatokat és állományokat a rendszer volumenalapúként kezeli.

1.100 Sok gazdasági folyamatnak és állománynak, például a jövedelemnek nincs saját ár- és mennyiségdimenziója. Ugyanakkor ezeknek a mutatóknak a vásárlóereje meghatározható a folyó értékek egy e célra megfelelő árindexszel történő deflálásával, például a készletváltozást nem tartalmazó végső nemzeti felhasználás árindexe segítségével. A deflált gazdasági folyamatok és állományok más néven reálfolyamatok és reálállományok. Példa erre a rendelkezésre álló reáljövedelem.

Az elszámolás időpontja

1.101 A folyamatokat eredményszemléletben kell elszámolni, azaz akkor, amikor gazdasági érték keletkezik, átalakul vagy megszűnik, illetve akkor, amikor a követelések és kötelezettségek keletkeznek, átalakulnak, vagy azokat törlik.

1.102 A kibocsátást a termelés időpontjában kell elszámolni, nem akkor, amikor azt annak beszerzője kifizeti. Egy eszköz értékesítését azzal az időponttal kell elszámolni, amikor az eszközt átadják, és nem a vonatkozó kifizetés időpontjával. A kamatot abban a elszámolási időszakban kell elszámolni, amikor keletkezik, függetlenül attól, hogy azt abban az időszakban fizették-e ki. Valamennyi, monetáris és nem monetáris, valamint egységen belüli és egységek közötti folyamat elszámolására eredményszemléletet kell alkalmazni.

1.103 Szükséges lehet az ettől a megközelítéstől való eltérés az adók és más kormányzattal kapcsolatos folyamatok esetében, amelyek gyakran készpénzalapon kerülnek elszámolásra a kormányzati számlákban. E folyamatok készpénzalapúból eredményszemléletűvé történő pontos átalakítását nehézkes lehet elvégezni, ezért közelítő módszer is alkalmazható.

1.104 A kormányzatnak fizetendő adók és társadalombiztosítási járulékok elszámolására vonatkozó általános szabályok alóli kivételként e folyamatokat el lehet számolni a valószínűleg nem beszedhető rész nélkül, vagy ha ezt a részt is beszámítják, az ugyanazon elszámolási időszak alatt a kormányzattól az érintett szektoroknak juttatott tőketranszferrel ezt semlegesítik.

1.105 A folyamatokat az azokban részt vevő összes gazdasági egységnél, minden számlán, ugyanabban az időpontban kell elszámolni. A gazdasági egységek nem mindig ugyanazokat az elszámolási szabályokat alkalmazzák. Olyan gyakorlati okokból, mint például a késve érkező információk, még abban az esetben is felmerülhetnek eltérések a tényleges elszámolásban, ha ugyanazokat az elszámolási szabályokat alkalmazzák. Ennek következtében a gazdasági műveleteket az azokban részt vevők esetleg különböző időpontokban számolják el. Az ilyen eltéréseket korrekciókkal kell kiküszöbölni.

Konszolidálás és nettósítás

1.106 A konszolidálás a csoportba sorolt egységek közötti gazdasági műveleteknek mind a forrásokból, mind a felhasználásokból történő kiküszöbölését, valamint az egymással szembenálló pénzügyi eszközeik és kötelezettségeik kiküszöbölését jelenti. Ez történik tipikusan olyankor, amikor a kormányzat alszektorainak számlái összevontan jelennek meg.

1.107 Alapelvként az alszektorokon vagy szektorokon belüli egységek közötti gazdasági folyamatok és állományok esetében nem kerülhet sor konszolidálásra.

1.108 Ugyanakkor kiegészítő kimutatásokhoz és elemzésekhez készíthetők konszolidált számlák. Az ezen (al)szektorok más szektorokkal létrejött gazdasági műveleteivel kapcsolatos információk és az azoknak megfelelő „külső” pénzügyi pozíció nagyobb jelentőséggel bírhat, mint az átfogó bruttó adatok.

1.109 Ezen túlmenően, a hitelező/adós viszonyt bemutató számlák és táblák részletes képet nyújtanak a gazdaság finanszírozásáról és nagyon hasznosnak tekinthetők annak megértéséhez, hogy milyen csatornákon át jut el a finanszírozási többlet az eredeti hitelezőtől a végső hitelfelvevőig.

1.110 Az egyes egységek vagy szektorok azonos típusú gazdasági műveleteket szerepeltethetnek mind felhasználásként, mind forrásként (például fizetnek és kapnak is kamatot), valamint azonos típusú pénzügyi eszközt szerepeltethetnek mind az eszköz, mind a kötelezettség oldalon. Az ESA megközelítése a bruttó elszámolás, eltekintve a nettósítás azon mértékétől, amely magukban az osztályozásokban rejlik.

1.111 A gazdasági műveletek egyes kategóriáiban eleve benne rejlik a nettósítás, aminek legkiemelkedőbb példája a „készletváltozás”, amely inkább az elemzés számára fontos összes felhalmozást hangsúlyozza, nem pedig a napi készletnövekedések és -csökkenések követését. Ehhez hasonlóan, néhány kivételtől eltekintve a pénzügyi számla és az „eszközök egyéb változásai” számlák is nettó alapon számolják el az eszköz- és kötelezettségnövekedéseket, és ezáltal az elszámolási időszak végén láthatóvá teszik az ilyen típusú folyamatok végső következményét.

Számlák, egyenlegező tételek és aggregátumok

1.112 Az egységek és egységek csoportjai esetében a gazdasági élet valamely szempontjához (például a termeléshez) kapcsolódó gazdasági műveleteket különböző számlák számolják el. A termelési számla esetében a gazdasági műveletek egyenlegező tétel beiktatása nélkül nem eredményezik a felhasználások és források egyenlőségét. Hasonlóképpen egy gazdasági egység vagy szektor összes eszköze és összes kötelezettsége között is be kell vezetni egy egyenlegező tételt (nettó vagyon). Az egyenlegező tételek önmagukban is sokatmondó mérőszámai a gazdasági teljesítménynek. A gazdaság egészére összesítve fontos aggregátumokat alkotnak.

A számlák sorozata

1.113 Az ESA 2010 rendszer az egymással összefüggő számlák sorozatára épül. A gazdasági egységek és szektorok számláinak teljes sorozatát a folyó számlák, a felhalmozási számlák és a vagyonmérlegek alkotják.

1.114 A folyó számlák a jövedelem termelésével, keletkezésével, elosztásával és újraelosztásával, valamint ennek a jövedelemnek a végső fogyasztás formájában történő felhasználásával foglalkoznak. A felhalmozási számlák az eszközök és kötelezettségek, valamint a nettó vagyon (a gazdasági egységnél vagy egységcsoportnál az eszközök és kötelezettségek különbsége) változását tartalmazzák. A vagyonmérlegek az eszközök és kötelezettségek, valamint a nettó vagyon állományát mutatják be.

1.115 A szakosodott telephelyek és az ágazatok számlasorozatai a rendszerben az első folyó számlákra korlátozódnak: a termelési számlára és „jövedelmek keletkezése” számlára, amelyek egyenlegező tétele a működési eredmény.

A „javak és szolgáltatások” számla

1.116 A „javak és szolgáltatások” számla a gazdaság egészére vagy termékcsoportokra nézve tartalmazza az összes forrást (kibocsátás és import), valamint a javak és szolgáltatások felhasználását (folyó termelőfelhasználás, végső fogyasztás, készletváltozás, bruttó állóeszköz-felhalmozás, értéktárgyak beszerzésének és eladásának egyenlege és export). Ez a számla ugyanabban az értelemben, mint a sorozat többi számlája, nem számla, és nem keletkeztet olyan egyenlegező tételt, amelyet a sorozat következő számlájára továbbvisznek. Ehelyett ez egy olyan elszámolási azonosság tábla formájában történő bemutatása, amely szerint a gazdaságban a kereslet minden termékre és termékcsoportra nézve egyenlő a kínálattal.

A „külföld” számla

1.117 A „külföld” számlához a rezidens és nem rezidens gazdasági egységek közötti gazdasági műveletek, valamint az ezekhez kapcsolódó eszköz- és kötelezettségállományok tartoznak.

Mivel a külföld az elszámolási szerkezetben hasonló szerepet játszik, mint egy gazdasági szektor, a „külföld” számla a külföld szempontjából kerül összeállításra. Ami a külföld számára forrás, az a teljes gazdaság számára felhasználás és fordítva. Ha az egyenlegező tétel pozitív, ez a külföld számára többletet, a teljes gazdaság számára pedig hiányt jelent, és a helyzet fordított, ha az egyenlegező tétel negatív.

A külföld abban eltér a többi szektorszámlától, hogy nem mutatja ki az összes külföldi számviteli tranzakciót, csak azokat, amelyeknek ellenoldali résztvevője a mérés tárgyát képező hazai gazdasághoz tartozik.

Egyenlegező tételek

1.118 Az egyenlegező tétel úgy állítható elő, hogy a számla egyik oldalán lévő tételek összértékéből kivonjuk a számla másik oldalán szereplő összértéket.

Az egyenlegező tételek sok információt tartalmaznak, köztük a számlák legfontosabb tételei közül néhányat, ahogy az az egyenlegező tételek alábbi példáiból is látható: hozzáadott érték, működési eredmény, rendelkezésre álló jövedelem, megtakarítás, nettó hitelnyújtás/nettó hitelfelvétel.

Az alábbi diagram a számlák sorozatát folyamatábrán mutatja be – minden egyes egyenlegező tétel félkövéren került feltüntetésre.

image

1.119 A sorozat első számlája a termelési számla, amely a termelési folyamat kibocsátását és ráfordításait számolja el, egyenlegező tételként a hozzáadott értéket eredményezve.

1.120 A hozzáadott értéket továbbviszik a következő számlára, amely a „jövedelmek keletkezése” számla. Itt kerülnek elszámolásra a termelési folyamat során keletkező munkavállalói jövedelmeket és a termelés miatt a kormányzatnak fizetendő adókat, aminek eredményeként egyenlegező tételként a működési eredmény (vagy a háztartási szektor önálló vállakozóinak vegyes jövedelme) vezethető le minden egyes szektor esetében. Ez a lépés azért szükséges, hogy a termelő szektorban működési eredményként vagy vegyes jövedelemként visszatartott hozzáadott érték összegét mérni lehessen.

1.121 Ezt követően a hozzáadott érték – munkavállalói jövedelem, adók és működési eredmény / vegyes jövedelem lebontásban – továbbkerül az „elsődleges jövedelmek eloszlása” számlára. A bontás lehetővé teszi az egyes tényezőjövedelmek jövedelemben részesülő egyes szektorok (nem pedig a termelő szektorok) szerinti eloszlásának bemutatását. Például minden munkavállalói jövedelem a háztartási szektor és a külföld szektor között oszlik el, míg a működési eredmény abban a vállalati szektorban marad, ahol keletkezett. Ebben a számlában kerülnek elszámolásra a szektorba be és onnan kiáramló tulajdonból származó jövedelem folyamatai oly módon, hogy az egyenlegező tétel a szektorba beáramló elsődleges jövedelem egyenlege lesz.

1.122 A következő számla – a „jövedelmek másodlagos eloszlása” számla – e jövedelmek transzferek segítségével történő újraelosztását számolja el. Az újraelosztás fő eszközei a háztartási szektorra kivetett kormányzati adók és a háztartási szektornak nyújtott társadalmi juttatások. Az egyenlegező tétel a rendelkezésre álló jövedelem.

1.123 Az alapszámlák fő sorozatában ezután a „rendelkezésre álló jövedelem felhasználása” számla következik; ez a számla a háztartási szektor esetében fontos, mert itt kerül elszámolásra a háztartások végső kiadása, melynek maradványértéke – a háztartások megtakarításai – a számla egyenlegező tétele.

1.124 Ezzel egyidejűleg keletkezik egy párhuzamos számla, a „természetbeni jövedelmek újraelosztása” számla. Ennek a számlának az a konkrét célja, hogy a természetbeni társadalmi juttatásokat az államháztartásból a háztartási szektornak juttatott imputált transzferként mutassa ki, és így a háztartások jövedelme az egyéni felhasználásra szolgáló kormányzati szolgáltatások értékével nő. A következő számlán (korrigált rendelkezésre álló jövedelem felhasználása) a rendelkezésre álló jövedelem háztartások általi felhasználása ugyanezzel az összeggel növekszik, mintha a háztartási szektor megvásárolná a kormányzat által nyújtott, egyéni felhasználásra szolgáló szolgáltatásokat. Ez a két imputálás kiegyenlíti egymást, így az egyenlegező tétel a megtakarítás, amely azonos a számlák fő sorozatában szereplő megtakarítással.

1.125 A megtakarítás továbbvezetésre kerül a tőkeszámlára, ahol a felhalmozás finanszírozására szolgál, lehetővé téve a szektorokból, illetve szektorokba történő tőketranszfereket. A reáleszközök vásárlása tekintetében jelentkező alulköltés vagy túlköltés az egyenlegező tételben megjelenő nettó hitelnyújtáshoz vagy hitelfelvételhez vezet. A nettó hitelnyújtás kihelyezett többlet, a nettó hitelfelvétel pedig a hiány finanszírozása.

1.126 Végül a pénzügyi számlák kerülnek sorra, ahol minden egyes szektor részletes hitelnyújtása és hitelfelvétele jelenik meg, amelyek az egyenlegező tételben nettó hitelnyújtást vagy hitelfelvételt eredményeznek. Ennek pontosan egyeznie kell a tőkeszámla nettó hitelnyújtás / hitelfelvétel egyenlegező tételével, illetve bármilyen különbözet csak a gazdasági tevékenységek valós és pénzügyi elszámolása közötti mérési eltérés lehet.

1.127 A diagram alsó sorában a bal oldali számla a nyitó vagyonmérleg, amely az összes eszköz és kötelezettség – azaz mind a reál-, mind a pénzügyi eszközök és kötelezettségek – szintjét mutatja egy meghatározott időszak kezdetén. Egy gazdaság gazdagságát nettó vagyonával, azaz eszközei és kötelezettségei egyenlegével mérik, amely a vagyonmérleg alján látható.

1.128 Az eszközöknek és kötelezettségeknek az elszámolási időszak alatt történő különböző változásai a nyitó vagyonmérlegtől balról jobbra haladva kerülnek elszámolásra. A tőkeszámla a reáleszközöket és -kötelezettségeket, a pénzügyi számla pedig a pénzügyi eszközöket és kötelezettségeket érintő gazdasági műveletek miatt bekövetkezett változásokat mutatja ki. Más hatások hiányában ez lehetővé tenné a záró pozíció azonnali kiszámítását, a változásoknak a nyitó pozícióhoz történő hozzáadásával.

1.129 Változások mindazonáltal a termelés és fogyasztás gazdasági ciklusán kívül is történhetnek, és ezek a változások a záró időszakban hatással lesznek az eszközök és kötelezettségek értékére. A változások egyik fajtája az eszközök volumenváltozása – valós változások az állóeszközökben, amelyeket a gazdaságon kívüli események váltanak ki. Ilyen a természeti katasztrófa – például egy jelentős földrengés – miatti veszteség, amikor eszközök jelentős mennyiségben pusztulnak el, de nem gazdasági cseretranzakciók vagy transzferek miatt. Ezt a veszteséget az „eszközök egyéb volumenváltozásai” számlán kell elszámolni, hogy az eszközöknek a tisztán a gazdasági eseményeket nézve várható szintjénél alacsonyabb szintjéről számot lehessen adni. Az eszközök (és kötelezettségek) értékében gazdasági műveletek eredményeként bekövetkező változástól eltérő változást okozhat továbbá az árváltozás, amely az eszközállomány tekintetében eszköztartási nyereséget és veszteséget eredményez. Ezt a változást az átértékelési számlákban kell elszámolni. Az eszköz- és kötelezettségállomány értékét befolyásoló e két kiegészítő hatás figyelembe vétele lehetővé teszi a záró vagyonmérleg értékeinek megbecslését, mégpedig a nyitó helyzetnek az ábra alsó sorában szereplő forgalmi számlákban lévő változásokkal történő korrekciójával.

Aggregátumok

1.130 Az aggregátumok összetett értékek, amelyek a teljes gazdaság tevékenységének eredményét mérik, például a kibocsátást, a hozzáadott értéket, a rendelkezésre álló jövedelmet, a végső fogyasztást, a megtakarítást, a felhalmozást stb. Bár az aggregátumok kiszámítása nem kizárólagos célja az ESA-nak, a makrogazdasági elemzések, valamint az időbeni és térbeli összehasonlítások céljait szolgáló összegző mutatóként nagyon fontosak.

1.131 A rendszer az aggregátumok két típusát különbözteti meg:

a) az ESA 2010 rendszerben közvetlenül a gazdasági műveletekre utaló aggregátumokat, mint például a javak és szolgáltatások kibocsátását, a végső fogyasztást, a bruttó állóeszköz-felhalmozást, a munkavállalói jövedelmeket stb.;

b) a számlákban egyenlegező tételeket jelentő aggregátumokat, amilyen például a bruttó hazai termék piaci áron, a teljes gazdaság működési eredménye, a bruttó nemzeti jövedelem, a rendelkezésre álló nemzeti jövedelem, a megtakarítás, a folyó külső egyenleg, valamint a teljes gazdaság nettó vagyona (nemzeti vagyon).

1.132 A nemzeti számlákban az egy főre jutó mutatóknak fontos felhasználási területei vannak. Az olyan széles körű aggregátumoknál, mint a bruttó hazai termék, a nemzeti jövedelem vagy a háztartások végső fogyasztása, az általánosan alkalmazott nevező a teljes (rezidens) népesség. A háztartási szektor számláinak vagy azok egy részének alszektorokra bontásához az egyes alszektorokba tartozó háztartások és személyek számát használják fel.

1.133 A GDP az ESA egyik legfontosabb aggregátuma. A GDP egy gazdasági területen belül a teljes gazdasági tevékenységet méri, mely a gazdaság eredeti keresletét kielégítő kibocsátáshoz vezet. A GDP piaci áron történő mérésének három módja van:

(1) a termelésen alapuló megközelítés, amelynek során a javak és szolgáltatások előállítására irányuló valamennyi tevékenység hozzáadott értékét összeadják, majd ehhez hozzáadják a termékadók és -támogatások egyenlegét;

(2) a kiadáson alapuló megközelítés, amelynek keretében a gazdaság végső kibocsátásának a felhasználása során és a vagyon növelése során felmerült végső kiadásokat összegzik, hozzáadva ehhez a javak és szolgáltatások külkereskedelmének egyenlegét;

(3) a jövedelmen alapuló megközelítés, amelynek során a javak és szolgáltatások előállítási folyamata során realizált jövedelmeket összegzik, hozzáadva ehhez a termelési és importadók és -támogatások egyenlegét.

1.134 A GDP mérésének ez a három megközelítése azt is tükrözi, hogy a GDP-t az összetevői alapján milyen különböző módokon lehet vizsgálni. A hozzáadott érték lebontható a gazdasági szektorok, illetve az egészhez hozzájáruló tevékenység vagy ágazat típusa szerint, például mezőgazdaság, feldolgozóipar, építőipar, szolgáltatások stb.

A végső felhasználási kiadások típus szerint a következőkre bonthatók le: háztartási kiadás, háztartásokat segítő nonprofit intézmények végső kiadása, kormányzati végső kiadás, készletváltozás, állóeszköz-felhalmozás és az import költségével csökkentett export.

Az összjövedelem a jövedelem típusa szerint lebontható munkavállalói jövedelemre és működési eredményre.

1.135 Annak érdekében, hogy a GDP becslése az elérhető legjobb legyen, követendő bevált gyakorlat, ha a rendszer mindhárom megközelítés elemeit egy forrás-felhasználás keretrendszerbe integrálja. Ez lehetővé teszi a hozzáadott értékre és a jövedelemre vonatkozó ágazat szerinti becslések összehangolását, valamint a termékek kínálatának és keresletének kiegyenlítését. Ez az integrált megközelítés biztosítja a GDP összetevői közötti összhangot, valamint jobb becslést nyújt a GDP szintjéről, mintha a három közül csak az egyik megközelítést alkalmaznák. Ha a GDP-ből az állóeszköz-felhasználást levonjuk, a piaci áron számolt nettó hazai terméket (NDP) kapjuk meg.

Az input-output keretrendszer

1.136 Az input-output keretrendszer a bruttó hozzáadott érték, az ágazati ráfordítások és kibocsátások, a termékkínálat és -kereslet összetevőit, valamint a gazdaság gazdasági szektorokon átívelő felhasználásainak és forrásainak az összetételét egyesíti. A keretrendszer a gazdaságot úgy bontja fel, hogy minden jószágnak és szolgáltatásnak az ágazatok és a végső fogyasztók között egyetlen időszak (például egy negyedév vagy egy év) alatt történő gazdasági műveletei feltüntetésre kerüljenek. Az információk kétféleképpen mutathatók be:

a) forrás- és felhasználástáblákban,

b) szimmetrikus input-output táblákban.

Forrás- és felhasználástáblák

1.137 A forrás- és felhasználástáblák a gazdaság egészét ágazatok (például gépjárműipar) és termékek (például sportszerek) szerint mutatja. A táblák a bruttó hozzáadott érték, az ágazati ráfordítások és kibocsátások, valamint a termékkereslet és -kínálat összetevői közötti kapcsolatokat mutatják. A forrás- és felhasználástáblák a gazdaság különböző gazdasági szektorait (például közösségi vállalatok) kapcsolják össze a javak és szolgáltatások importjának és exportjának, a kormányzati kiadásoknak, a háztartások és a háztartásokat segítő nonprofit intézmények kiadásainak, valamint a felhalmozásnak az adataival.

1.138 A forrás- és felhasználástáblák készítése lehetővé teszi a nemzeti számlák összetevői közötti összhang és koherencia egyetlen részletes keretrendszeren belül történő vizsgálatát, és a GDP mérésére szolgáló három (azaz a termelésen, a jövedelmen és a kiadáson alapuló) megközelítés összetevőinek ötvözése által lehetővé teszi egyetlen GDP-becslés meghatározását.

1.139 Ha integrált módon egyenlítik ki őket, a forrás- és felhasználástáblák összhangot és koherenciát biztosítanak a következő három számla összetevőinek összekapcsolásában is:

(1) a „javak és szolgáltatások” számla;

(2) a termelési számla (ágazatok és gazdasági szektorok szerint); és

(3) a „jövedelmek keletkezése” számla (ágazatok és gazdasági szektorok szerint).

Szimmetrikus input-output táblák

1.140 A szimmetrikus input-output táblák a forrás- és felhasználástáblákban és más további forrásokban szereplő adatokból vezethetők le, hogy a további elemzések számára elméleti alapot alkossanak.

1.141 Ezek a táblák szimmetrikus táblákat (termék x termék vagy ágazat x ágazat), Leontief-inverz-mátrixot és más diagnosztikai elemzéseket, például kibocsátásmultiplikátorokat tartalmaznak. E táblák külön tüntetik fel a hazai termelésű és az importált javak és szolgáltatások felhasználását, így biztosítva elméleti keretet a gazdaság további szerkezeti elemzéseihez, így többek között a végső kereslet összetevőinek, illetve a végső kereslet változásai által a gazdaságra gyakorolt hatásnak a vizsgálatához.




2.   FEJEZET

AZ EGYSÉGEK ÉS AZ EGYSÉGEK CSOPORTOSÍTÁSA

2.01 Egy ország gazdasága olyan rendszer, amelyben az intézmények és az emberek a javak, szolgáltatások és fizetőeszközök (például pénz) cseréje és átruházása útján kapcsolatba lépnek egymással a javak és szolgáltatások előállítása és fogyasztása érdekében.

A gazdaságban az interakcióba lépő egységek olyan gazdasági alanyok, amelyek képesek eszközöket a tulajdonukban tartani, kötelezettségeket vállalni és gazdasági tevékenységet végezni, valamint más egységekkel gazdasági műveleteket lebonyolítani. Ezeket gazdasági egységnek hívják.

A nemzeti számlákban használt egységek fogalommeghatározása többféle célt szolgál. Egyrészt az egységek fontos építőkövei a gazdaságok földrajzi fogalmakkal, például nemzetekkel, régiókkal, valamint nemzetek csoportjaival (például monetáris vagy politikai uniókkal) történő meghatározásának. Másrészt nélkülözhetetlenek az egységek gazdasági szektorokba való csoportosításához. Harmadrészt elengedhetetlenek annak meghatározásához, hogy mely gazdasági folyamatok és állományok kerülnek elszámolásra. Az ugyanazon gazdasági egység különböző részei közötti gazdasági műveletek elvileg nem kerülnek elszámolásra a nemzeti számlákban.

2.02 A nemzeti számlákban alkalmazott egységek és csoportjaik meghatározásakor nem a statisztikai felmérésekben általában használt különféle egységtípusok fogalmát kell használni, hanem olyan fogalommeghatározást kell alkalmazni, amely megfelel az adott gazdasági elemzés igényeinek. A statisztikai felmérésekben alkalmazott egységek (például vállalatok, holdingtársaságok, szakosodott egységek, telephelyek, kormányzati szervek, nonprofit intézmények, háztartások stb.) nem feltétlenül alkalmasak a nemzeti számlák céljaira, mivel jogi, adminisztratív vagy számviteli jellegű kritériumok alapján kerülnek meghatározásra.

A statisztikusoknak figyelembe kell venniük az ESA 2010-ben meghatározott megfigyelési egységek definícióját is annak érdekében, hogy az adatok gyűjtésére szolgáló kérdőívekbe fokozatosan beépítsenek minden olyan információs elemet, amelyre az ESA 2010-ben alkalmazott megfigyelési egységeken alapuló adatok összeállításához szükség van.

2.03 Az ESA 2010 rendszer egyik jellemzője, hogy a gazdaság három különböző módon történő felosztásának megfelelően más és más egységtípusokat használ:

(1) a folyamatok és pozíciók elemzéséhez elengedhetetlenül fontos olyan egységeket választani, amelyek lehetővé teszik a gazdasági szereplők közötti magatartásbeli összefüggések tanulmányozását;

(2) a termelési folyamat elemzéséhez elengedhetetlenül fontos olyan egységeket választani, amelyek műszaki-gazdasági jellegű összefüggéseket helyeznek előtérbe, vagy amelyek a helyi tevékenységeket tükrözik;

(3) a regionális elemzésekhez olyan egységek szükségesek, amelyek szakosodott telephely típusú tevékenységeket tükröznek.

A gazdasági egységeket úgy határozza meg a rendszer, hogy megfeleljenek az első feltételnek. Az (1) pontban leírt összefüggések olyan egységeket igényelnek, amelyek tükrözik az egység minden intézményi gazdasági tevékenységét.

A (2) és (3) pontban említett termelési folyamatok, műszaki-gazdasági összefüggések és regionális elemzések olyan egységeket igényelnek, mint például a szakosodott egységek. Ezen egységek leírása e fejezet későbbi részében található.

Az ESA 2010-ben alkalmazott egységek definiálása előtt meg kell határozni a teljes gazdaság határait.

A TELJES GAZDASÁG HATÁRAI

2.04 Azok az egységek alkotják egy ország gazdaságát, és azoknak a gazdasági folyamatai és állományai kerülnek elszámolásra az ESA 2010-ben, amelyek rezidens egységek. Egy gazdasági egység annak a gazdasági területnek a rezidens egysége, amelyben elsődleges gazdasági érdekeltségének a központja található. Ezeket az egységeket rezidens egységnek hívják, függetlenül a bejegyzésük helyétől, jogi formájuktól és attól, hogy valamely művelet lebonyolításakor jelen vannak-e az adott gazdasági területen.

2.05 A gazdasági terület fogalma alatt az alábbi területek értendők:

a) egy adott kormány tényleges közigazgatási és gazdasági irányítása alatt álló terület (földrajzi terület);

b) a vámszabad területek, ideértve a vámraktárakat és a vámellenőrzés alatt álló termelő üzemeket;

c) a nemzeti légtér, valamint azon parti tenger és a nemzetközi vizek alatt fekvő kontinentális talapzat, amelyek fölött az ország kizárólagos jogokat élvez;

d) a területi enklávék (azaz a külföldön elhelyezkedő és nemzetközi szerződések vagy államközi megállapodások alapján az ország kormányzati szervei [követségek, konzulátusok, katonai bázisok, tudományos bázisok stb.] által használt földrajzi területek);

e) az ország kontinentális talapzatán kívül, a nemzetközi vizek alatt található, az a)–d) pontokban meghatározott rezidens egységek által üzemeltetett olaj- és földgázlelőhelyek stb.

A halászhajók, egyéb hajók, úszó szerkezetek és légi járművek az ESA-ban mozgó berendezésként kezelendők, függetlenül attól, hogy az országban rezidens egységek tulajdonában vannak és/vagy ezek üzemeltetik, vagy pedig nem rezidens egységek tulajdonában vannak és rezidens egységek üzemeltetik őket. A mozgó berendezések tulajdonjogát (bruttó állóeszköz-felhalmozás) és használatát (kölcsönzés, biztosítás stb.) érintő gazdasági műveleteket azon ország gazdaságának kell tulajdonítani, amelyben a tulajdonos és/vagy az üzemeltető rezidens. Pénzügyi lízing esetén feltételezett a tulajdonjog-változás.

A gazdasági terület lehet a fent meghatározottnál nagyobb vagy kisebb terület. Nagyobb terület például a valutaunió – például az Európai Monetáris Unió –, kisebb például egy adott országrész, például régió.

2.06 A területen kívüli enklávé kívül esik a gazdasági terület fogalmán.

Egy adott ország saját földrajzi területének az alábbi szervezetek által használt részei sem gazdasági területek:

a) más országok kormányzati szervei;

b) az Európai Unió intézményei és szervei valamint

c) az államok közötti nemzetközi egyezmények alapján tevékenykedő nemzetközi szervezetek.

Az Európai Unió intézményei és szervei által, valamint a nemzetközi szervezetek által használt területek különálló gazdasági területek. Az ilyen területek egyik jellemzője, hogy csak ezen intézmények a rezidens egységei.

2.07 Az „elsődleges gazdasági érdekeltség központja” arra utal, hogy van olyan hely az ország gazdasági területén belül, ahol az egység jelentős gazdasági tevékenységeket és gazdasági műveleteket végez, akár határozatlan ideig, akár egy meghatározott, hosszú (legalább egyéves) időszakon át. A gazdasági területen belül a föld és épületek tulajdonjoga elegendő ahhoz, hogy a tulajdonos elsődleges gazdasági érdekeltségének központja ott legyen.

A vállalkozások szinte mindig csak egyetlen gazdasághoz kötődnek. Az adóztatás és egyéb jogi követelmények miatt általában minden joghatóságban önálló jogi személyiséggel rendelkező egységet használnak a műveletekre. Abban az esetben, ha egyetlen jogi személyiséggel rendelkező egység két vagy több területen is jelentős műveleteket végez, statisztikai célokra külön gazdasági egységet kell meghatározni (például fióktelepek, földtulajdon és több területen működő vállalkozások vonatkozásában). Az ilyen jogi személyiséggel rendelkező egységek megosztásának eredményeképp egyértelmű, hogy a megosztással képzett vállalkozások mely terület rezidensei. Az „elsődleges gazdasági érdekeltség központja” nem jelenti azt, hogy a két vagy több területen jelentős műveleteket végző egységeket ne kellene felosztani.

Ha egy vállalat nem rendelkezik semmilyen fizikai dimenzióval, azt, hogy melyik terület rezidense, azon gazdasági terület alapján kell meghatározni, amelynek a joga szerint a vállalkozást bejegyezték vagy nyilvántartásba vették.

2.08 Egy adott ország rezidensnek tekintett egységei a következőképpen csoportosíthatók:

a) olyan egységek, amelyeknek minden gazdasági művelete termeléssel, pénzügyekkel, biztosítással vagy újraelosztással kapcsolatos, kivéve a föld és az épületek tulajdonjogára vonatkozó gazdasági műveleteket;

b) olyan egységek, amelyek a föld és az épületek tulajdonjogára vonatkozó gazdasági műveletek kivételével minden gazdasági műveletük tekintetében elsősorban fogyasztónak minősülnek;

c) minden egység föld- és épülettulajdonosi minőségében, kivéve azon területen kívüli enklávék tulajdonosait, amelyek más ország gazdasági területének a részét képezik, vagy független államok.

2.09 A nem háztartási egységek gazdasági műveletei– a föld és az épületek tulajdonjogára vonatkozó gazdasági műveletek kivételével – két csoportba oszthatók:

a) a kizárólag az ország gazdasági területén végzett tevékenységek: az ilyen tevékenységet végző egységek az ország rezidens egységei;

b) több ország gazdasági területén legalább egy évig végzett tevékenységek: az egységnek csak az a része tekintendő az adott ország rezidens egységének, amelynek legfőbb gazdasági érdekeltségének központja megtalálható az az ország gazdasági területén.

Egy rezidens gazdasági egység lehet képzett rezidens egység azon tevékenység viszonylatában, amelyet az adott országban egy másik országban rezidens egység legalább egy évig végez. Ha a tevékenység egy évnél rövidebb ideig tart, a tevékenység a termelő gazdasági egység tevékenységeinek része marad, és nem kell külön gazdasági egységet képezni. Ha a tevékenység – bár egy évnél tovább tart – jelentéktelen, valamint ha berendezések külföldön történő összeszereléséről van szó, szintén nem kell külön gazdasági egységet képezni, és a tevékenységek a termelő gazdasági egység tevékenységeként számolandók el.

2.10 A háztartások - föld- és épülettulajdonosi minőségüket kivéve - annak a gazdasági terület rezidens egységei, ahol elsődleges gazdasági érdekeltségük központja található. Rezidensnek minősülnek akkor is, ha bizonyos (egy évnél rövidebb) időt külföldön töltenek. Különösen a következő egységek tartoznak ide:

a) a határ menti ingázó munkavállalók, vagyis olyan személyek, akik naponta átlépik a szomszédos ország határát munkavégzés céljából;

b) idénymunkások, vagyis olyan személyek, akik az évszaktól függően több hónapra, de egy évnél kevesebb időre hagyják el az országot más országban való munkavégzés céljából;

c) külföldre utazó turisták, orvosi kezelés alatt álló betegek, tanulók, vendégtisztviselők, üzletemberek, kereskedelmi utazók, művészek és járművek személyzetének külföldre utazó tagjai;

d) külföldi kormányok területen kívüli enklávéiban foglalkoztatott, a helyi lakosság köréből alkalmazott személyzet;

e) az Unió intézményeinek és olyan nemzetközi polgári vagy katonai szervezeteknek a személyzete, amelyek központja területen kívüli enklávékban van;

f) az ország kormányának hivatalos, civil vagy katonai képviselői (beleértve háztartásukat is), akik területi enklávékban dolgoznak.

A tanulók a külföldi tanulmányaik hosszától függetlenül mindig rezidensként kezelendők.

2.11 Minden olyan egység, amely az adott ország gazdasági területén földdel vagy épülettel rendelkezik, föld- és/vagy épülettulajdonosi minőségében az ország rezidens egysége vagy képzett rezidens egysége.

A GAZDASÁGI EGYSÉGEK

2.12  Fogalommeghatározás: a gazdasági egység olyan gazdasági szervezet, amelyet fő funkciója gyakorlásában döntéshozatali önállóság jellemez. Egy rezidens egység abban az esetben alkot gazdasági egységet azon a gazdasági területen, ahol az elsődleges gazdasági érdekeltségeinek központja található, ha rendelkezik döntéshozatali önállósággal, továbbá vagy teljes számlasorozatot vezet, vagy képes teljes számlasorozatot összeállítani.

A szervezet fő funkcióját illetően akkor rendelkezik döntéshozatali önállósággal, ha:

a) saját jogon tulajdonjoggal rendelkezhet javak és eszközök felett; a javak és eszközök tulajdonjogát más gazdasági egységekkel lebonyolított gazdasági műveletek során átruházhatja;

b) gazdasági döntéseket hozhat, és olyan gazdasági tevékenységeket végezhet, amelyekért a törvény előtt felelős és elszámoltatható;

c) saját nevében felelősséget, valamint további pénzügyi és egyéb kötelezettségeket vállalhat, valamint szerződéseket köthet; és

d) képes teljes számlasorozatot készíteni, amely a elszámolási időszak alatt lebonyolított valamennyi gazdasági műveletét tartalmazza, valamint vagyonmérleget összeállítani az eszközeiről és a kötelezettségeiről.

2.13 Ha egy szervezet nem rendelkezik a gazdasági egység jellemzőivel, a következő elvek lépnek érvénybe:

a) a háztartások fő funkciójukat illetően döntéshozatali önállósággal rendelkezőként kezelendők, tehát gazdasági egységnek minősülnek, annak ellenére, hogy nem vezetnek teljes számlasorozatot;

b) az olyan szervezetek, amelyek nem vezetik a számlák teljes sorozatát, és szükség esetén sem képesek összeállítani ilyet, nem gazdasági egységek;

c) azok a szervezetek, amelyek – bár a számlák teljes sorozatát vezetik – nem rendelkeznek döntéshozatali önállósággal, az őket irányító egységek részei;

d) a szervezeteknek nem kell számlákat közzétenniük ahhoz, hogy gazdasági egységnek minősüljenek;

e) a termelést végző és a számlák teljes sorozatát vezető szervezetekből álló csoport egységeit akkor is gazdasági egységnek kell tekinteni, ha döntéshozatali önállóságukról részben lemondtak a csoport általános irányításáért felelős központi szerv (a vállalatközpont) javára; maga a vállalatközpont az irányítása alatt álló egységektől elkülönülő gazdasági egységnek tekintendő;

f) a kvázivállalatok olyan szervezetek, amelyek a számlák teljes sorozatát vezetik, és nem rendelkeznek jogi személyiséggel. Gazdasági és pénzügyi magatartásuk különbözik tulajdonosaik gazdasági és pénzügyi magatartásától, és hasonló a vállalatok magatartásához. Döntéshozatali önállósággal rendelkező és elkülönülő gazdasági egységnek tekintendők.

Vállalatközpont és holdingtársaság

2.14 A vállalatközpontok és a holdingtársaságok gazdasági egységek. Két típusuk van:

a) A vállalatközpont olyan egység, amely vezetői ellenőrzést gyakorol a leányvállalatai felett. A vállalatközpontokat leányvállalataik leginkább meghatározó nem pénzügyi vállalati szektorához kell sorolni, kivéve ha minden leányvállalatuk vagy azok többsége pénzügyi vállalat, amely esetben kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetként (S.126) kezelendőek a pénzügyi vállalatok szektorában.

Nem pénzügyi és pénzügyi tevékenységet egyaránt folytató leányvállalatok esetében a vállalatközpontot abba a szektorba kell sorolni, amelyben a hozzáadott érték legnagyobb része létrejön.

A vállalatközpontok leírása a Gazdasági Tevékenységek Nemzetközi Standard Ágazati Osztályozásának 4. felülvizsgált változata (International Standard Industrial Classification of All Economic Activities Revision -ISIC Rev. 4.) M szakaszának 7010. osztályában (NACE Rev. 2., M 70.10) a következő:

Ebbe a szakágazatba tartozik az ugyanazon gazdasági szervezet gazdasági egységei feletti felügyeleti és irányító tevékenység; pl. az üzletvezetés; a vállalatra vagy vállalkozásra vonatkozó stratégiai vagy szervezeti tervezési és döntéshozói szerep ellátása; a hozzájuk tartozó egységek operatív ellenőrzése és a mindennapi működés irányítása.

b) Az olyan holdingtársaság, amely leányvállalatok eszközeit birtokolja, de nem végez semmilyen irányítási tevékenységet, ún. captive finanszírozó társaság (S.127), és pénzügyi vállalatként sorolandó be.

A holdingtársaságok leírása az ISIC Rev. 4. K szakaszának 6420. osztályában (NACE Rev. 2., K 64.20) a következő:

Ebbe a szakágazatba tartozik azon holdingtársaságok tevékenysége, amelyeknek a tulajdonában vannak egy bizonyos leányvállalat-csoportnak az eszközei (az ellenőrzéshez elegendő tulajdoni részesedéssel rendelkeznek), és amelyek fő tevékenysége az, hogy a tulajdonukban tartják a csoportot. Az ide tartozó holding szervezetek nem nyújtanak semmilyen egyéb szolgáltatást azoknak az üzleti vállalkozásoknak, amelyekben tulajdoni részesedéssel rendelkeznek, vagyis nem kezelnek vagy irányítanak más egységeket.

Vállalatcsoportok

2.15 Nagy vállalatcsoportok akkor jönnek létre, amikor egy anyavállalat több leányvállalatot irányít, amelyek a saját leányvállalataikat irányítják, és így tovább. A csoport minden tagja külön gazdasági egységként kezelendő, amennyiben megfelel a gazdasági egység fogalommeghatározásának.

2.16 A vállalatcsoportokat azért nem célszerű egyetlen gazdasági egységként kezelni, mert a csoportok időben nem mindig stabilak, és a gyakorlatban nem azonosíthatóak könnyen. Nehézségekbe ütközhet az adatok beszerzése olyan csoportokról, amelyek tevékenysége nem szorosan integrált. Sok csoport túl nagy és heterogén ahhoz, hogy egyetlen egységként lehessen kezelni, méretük és összetételük pedig egyesülések és átvételek eredményeként idővel változhat.

Különleges célú gazdasági egységek

2.17 A különleges célú gazdasági egység (special purpose entity – SPE; vagy special purpose vehicle – SPV) általában olyan korlátolt felelősségű vállalat vagy betéti társaság, amelyet korlátozott, egyedi vagy ideiglenes célok elérésére vagy valamely pénzügyi kockázat, egy adott adó vagy egy szabályozási kockázat elhatárolására hoznak létre.

2.18 A különleges célú gazdasági egységeknek nincs egységes fogalommeghatározása, de az alábbiak jellemzők rájuk:

a) nincsenek munkavállalóik és nem-pénzügyi eszközeik;

b) a bejegyzési helyüket igazoló „cégtáblán” kívül csekély fizikai jelenléttel rendelkeznek;

c) mindig egy másik vállalathoz kapcsolódnak, gyakran leányvállalatként;

d) nem ugyanazon a területen rezidensek, mint a kapcsolódó vállalatok. Ha egy vállalat nem rendelkezik semmilyen fizikai jelenléttel, azt, hogy melyik terület rezidense, azon gazdasági terület alapján kell meghatározni, amelynek a joga szerint a vállalkozást bejegyezték vagy nyilvántartásba vették.

e) egy másik - kapcsolódó vagy nem kapcsolódó - vállalat munkavállalóinak az irányítása alatt állnak. A különleges célú gazdasági egység díjat fizet a neki nyújtott szolgáltatásokért, és díjat számít fel az anyavállalatának vagy az egyéb kapcsolódó vállalatoknak e költségek fedezésére. Csak ebben a termelőtevékenységben vesz részt, bár gyakran vállal kötelezettségeket a tulajdonosa nevében, és az általa birtokolt eszközök után általában befektetésből származó jövedelemben és eszköztartási nyereségben részesül.

2.19 Attól függetlenül, hogy egy egység ezen tulajdonságok mindegyikével rendelkezik-e vagy egyikkel sem, és hogy „különleges célú gazdasági egység” vagy hasonló megjelöléssel illetik-e vagy sem, besorolás tekintetében ugyanúgy kezelendő, mint bármely más gazdasági egység: a fő tevékenysége alapján sorolandó szektorba és ágazatba, kivéve, ha nem rendelkezik független cselekvési jogosultságokkal.

2.20 Tehát az ún. captive finanszírozókat, a mesterséges leányvállalatokat és a kormányzat független cselekvési jog nélküli különleges célú gazdasági egységeit az őket irányító szervezet szektorába kell besorolni. Ez alól akkor áll fenn kivétel, ha ezek az egységek nem rezidens egységek; ez esetben az őket irányító szervezettől külön sorolandók be. Kormányzati egységek esetében azonban a kormányzati számláknak tükrözniük kell a leányvállalat tevékenységeit.

Captive finanszírozók

2.21 Az olyan holdingtársaság, amely egyszerűen tulajdonában tartja bizonyos leányvállalatok eszközeit, a captive finanszírozók egyik példája. Egyéb, captive finanszírozóként kezelt egységek például a különleges célú gazdasági egységek fent leírt tulajdonságaival rendelkező egységek is: például az olyan befektetési alapok és nyugdíjpénztárak vagy az olyan egységek, amelyeket személyek vagy családok vagyonának tartására és kezelésére, kapcsolt (közvetítőnek is nevezhető) vállalatok nevében hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kibocsátására, valamint egyéb pénzügyi funkciók kivitelezésére használnak.

2.22 Az anyavállalattól való függetlenség egyik ismérve, hogy a leányvállalat – bizonyos mértékig – érdemileg rendelkezik eszközei és kötelezettségei felett, azaz viseli a hozzájuk kapcsolódó kockázatokat, és részesül a belőlük származó haszonból. Az ilyen egységeket a pénzügyi vállalatok szektorba kell sorolni.

2.23 Az ilyen típusú egységek, amelyek nem képesek az anyavállalattól függetlenül cselekedni, és egyszerűen csak passzívan birtokolják az eszközöket és kötelezettségeket („robotpilóta irányítja őket”), nem kezelendők külön gazdasági egységként, kivéve ha az anyavállalatuk gazdaságától eltérő gazdaságban rezidensek. Ha ugyanabban a gazdaságban rezidensek, mint az anyavállalatuk, akkor az alább leírtak szerint „mesterséges leányvállalatként” kezelendők.

Mesterséges leányvállalatok

2.24 Egy, az anyavállalat teljes tulajdonában álló leányvállalat létrehozható azért, hogy szolgáltatásokat nyújtson az anyavállalat vagy az ugyanazon csoporton belüli más vállalatok számára az adók elkerülése, illetve csőd esetén a kötelezettségek minimalizálása, vagy egy adott országban hatályos adó- vagy társasági jog szerinti egyéb technikai előnyök biztosítása érdekében.

2.25 Az ilyen típusú szervezetek általában nem felelnek meg a gazdasági egység kritériumainak, mert nem képesek az anyavállalatuktól függetlenül cselekedni, és korlátozott lehet az a képességük, hogy a vagyonmérlegükben szereplő eszközöket birtokolják vagy átruházzák. A kibocsátásuk szintjét és az azért kapott árat az anyavállalatuk határozza meg, amely (esetleg az ugyanazon csoporton belüli más vállalatokkal együtt) az egyetlen ügyfelük. Így ezek az egységek nem különálló gazdasági egységként, hanem az anyavállalat szerves részeként kezelendők, és számláik konszolidáltak az anyavállalat számláival, kivéve ha nem annak a gazdaságnak a rezidensei, mint az anyavállalat.

2.26 Különbséget kell tenni az imént jellemzett mesterséges leányvállalatok és a csak kisegítő tevékenységet végző egységek között. A kisegítő tevékenységek köre azon típusú szolgáltatási funkciókra korlátozódik, amelyekre gyakorlatilag minden vállalatnak szüksége van valamilyen mértékben, például a helyiségek takarítása, a bérszámfejtés elvégzése vagy a vállalat számítástechnikai infrastruktúrájának biztosítása (lásd az 1. fejezet 1.31. pontját).

A kormányzat speciális célú egységei

2.27 A kormányzat is létrehozhat speciális célú egységeket, amelyek a captive finanszírozókhoz és a mesterséges leányvállalatokhoz hasonló jellemzőkkel és funkciókkal bírnak. Az ilyen egységek nem rendelkeznek a független cselekvéshez szükséges jogkörrel, és csak bizonyos gazdasági műveletekben vehetnek részt. Nem viselik a tulajdonukban lévő eszközökhöz és kötelezettségekhez kapcsolódó kockázatokat, és nem részesülnek azok hasznából. Ha ezek az egységek rezidensek, akkor a kormányzat szerves részeként, és nem különálló egységként kezelendők. Ha nem rezidensek, különálló egységként kezelendők. Az általuk külföldön lebonyolított gazdasági műveleteket figyelembe kell venni a kormánnyal lebonyolított megfelelő gazdasági műveletek elszámolásánál. Azt az egységet tehát, amely külföldön hitelt vesz fel, úgy kell tekinteni, mint amely az eredeti hitelfelvétellel megegyező összegben és feltételekkel hitelt nyújt a kormányzatnak.

2.28 Összefoglalva: a független cselekvési jogosultsággal nem rendelkező különleges célú gazdasági egységek számlái konszolidáltak az anyavállalat számláival, kivéve ha nem annak a gazdaságnak a rezidensei, mint az anyavállalat. Egy kivétel létezik ez alól az általános szabály alól: az az eset, amikor a nem rezidens különleges célú gazdasági egység létrehozója a kormányzat.

2.29 A képzett rezidens egységek fogalommeghatározása a következő:

a) a nem rezidens egységek azon részei, amelyek elsődleges gazdasági érdekeltségének központja az ország gazdasági területén található (ezek a legtöbb esetben azok, amelyek legalább egy évig gazdasági termelőtevékenységet végeznek az ország gazdasági területén);

b) a nem rezidens egységek az ország gazdasági területén lévő föld- és/vagy épülettulajdonosi minőségükben, de kizárólag az ilyen földet vagy épületeket érintő gazdasági műveletek vonatkozásában.

A képzett rezidens egységek – függetlenül attól, hogy számlákat csak részlegesen vezetnek, és nem mindig rendelkeznek döntéshozatali önállósággal – gazdasági egységnek tekintendők.

2.30 Az alábbi típusú egységek gazdasági egységek:

a) döntéshozatali önállósággal rendelkező, teljes számlasorozatot vezető egységek, mint például:

1) magán- és közösségi vállalatok;

2) önálló jogi személyiséggel felruházott szövetkezetek vagy társas vállalkozások;

3) külön jogszabály alapján önálló jogi személyiséggel felruházott közösségi célú termelők;

4) önálló jogi személyiséggel felruházott nonprofit intézmények; valamint

5) kormányzati szervek;

b) teljes számlasorozatot vezető és – annak ellenére, hogy nincsenek az anyavállalatuktól külön bejegyezve – döntéshozatali önállósággal rendelkező egységek: kvázivállalatok;

c) a számlák teljes sorozatát nem szükségszerűen vezető, de döntéshozatali önállósággal rendelkező egységek, nevezetesen:

1) háztartások;

2) képzett rezidens egységek.

A GAZDASÁGI SZEKTOROK

2.31 A makrogazdasági elemzések nem vizsgálnak külön minden egyes gazdasági egységet, csak a hasonló jellegűek összesített tevékenységét. A gazdasági egységeket tehát csoportokba, azaz gazdasági szektorokba kell osztani, amelyek többségükben alszektorokra bomlanak.



2.1. táblázat –  Szektorok és alszektorok

Szektorok és alszektorok

 

Közösségi

Hazai magántulajdonú

Külföldi irányítású

Nem pénzügyi vállalatok (S.11)

S.11

S.11001

S.11002

S.11003

Pénzügyi vállalatok (S.12)

S.12

 

 

 

Monetáris pénzügyi intézmények (Monetary financial institutions - MFI-k)

Központi bank

S.121

 

 

 

Egyéb monetáris pénzügyi intézmények (Other monetary financial institutions -OMFI)

Betétgyűjtő vállalatok a központi bank kivételével

S.122

S.12201

S.12202

S.12203

Pénzpiaci alapok (Money market funds - MMF-ek)

S.123

S.12301

S.12302

S.12303

Pénzügyi vállalatok az MFI-k és a nyugdíjpénztárak (Insurance corporations and pension funds - ICPF-ek) kivételével

Nem pénzpiaci befektetési alapok

S.124

S.12401

S.12402

S.12403

Egyéb pénzügyi közvetítők a biztosítók és a nyugdíjpénztárak kivételével

S.125

S.12501

S.12502

S.12503

Kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek

S.126

S.12601

S.12602

S.12603

Captive finanszírozók és pénzkölcsönzők

S.127

S.12701

S.12702

S.12703

ICPF-ek

Biztosítók (Insurance corporations - IC)

S.128

S.12801

S.12802

S.12803

Nyugdíjpénztárak (Pension funds - PF)

S.129

S.12901

S.12902

S.12903

Kormányzat

S.13

 

 

 

Központi kormányzat (a társadalombiztosítási alapok kivételével)

S.1311

 

 

 

Tartományi kormányzat (a társadalombiztosítási alapok kivételével)

S.1312

 

 

 

Helyi önkormányzatok (a társadalombiztosítási alapok kivételével)

S.1313

 

 

 

Társadalombiztosítási alapok

S.1314

 

 

 

Háztartások

S.14

 

 

 

Munkáltatók és munkavállaló nélküli önálló vállalkozók

S.141+S.142

 

 

 

Munkavállalók

S.143

 

 

 

Tulajdonból származó és transzferjövedelemben részesülő házartások

S.144

 

 

 

Tulajdonból származó jövedelemben részesülő háztartások

S.1441

 

 

 

Nyugdíjasok

S.1442

 

 

 

Egyéb transzferekben részesülő háztartások

S.1443

 

 

 

Háztartásokat segítő nonprofit intézmények

S.15

 

 

 

Külföld

S.2

 

 

 

Az Európai Unió tagállamai, intézményei és szervei

S.21

 

 

 

Az Európai Unió tagállamai

S.211

 

 

 

Az Európai Unió intézményei és szervei

S.212

 

 

 

Nem uniós tagországok és az Európai Unióban nem rezidens nemzetközi szervezetek

S.22

 

 

 

2.32 A szektorok és alszektorok mindegyike a hasonló típusú gazdasági magatartású gazdasági egységeket fogja össze.

2.1. ábra -    A szervezeti egységek szektorokba sorolása image

2.33 A gazdasági egységeket az általuk képviselt termelői típus alapján kell besorolni az egyes szektorokba. A besorolás függ az egységek fő tevékenységétől és funkciójától is, amelyek alapján feltételezhetően következtetni lehet gazdasági magatartásukra.

2.34 A 2.1. ábra azt mutatja, hogy az egységek hogyan csoportosíthatók a fő szektorokba. Egy rezidens, nem a háztartások szektorba tartozó egység szektorba sorolásához az ábra szerint meg kell határozni, hogy a kormányzat irányítja-e vagy sem, és hogy piaci vagy nem piaci termelőnek számít-e.

2.35 Egy pénzügyi vagy nem pénzügyi vállalat feletti irányítás a vállalat általános üzletpolitikájának a meghatározására való képességet jelenti, például szükség esetén a megfelelő igazgatók kiválasztása révén.

2.36 Egy vállalat vagy kvázivállalat irányítását egyetlen gazdasági egység (egy másik vállalat, háztartás, nonprofit intézmény vagy kormányzati egység) azáltal biztosíthatja, hogy a szavazatra jogosító részvényeknek több mint a felével rendelkezik, vagy a részvényesek szavazati jogának több mint a felét egyéb módon az ellenőrzése alatt tartja.

2.37 A részvényesi szavazati jogok több mint a felének ellenőrzéséhez nem szükséges az, hogy magának az irányító gazdasági egységnek szavazati jogot biztosító részvénye legyen. Egy adott vállalat, a C vállalat lehet egy másik vállalat, a B leányvállalata, amelyben egy harmadik, az A vállalat a szavazati jogot biztosító részvények többségével rendelkezik. A C abban az esetben minősül a B vállalat leányvállalatának, ha a B vállalat ellenőrzi a részvényesek több mint a felének a C vállalatban lévő szavazati jogát, vagy a B vállalat a C részvényese, és rendelkezik azzal a joggal, hogy a C vállalat igazgatóinak többségét kinevezze vagy leváltsa.

2.38 A kormányzat biztosíthatja egy vállalat feletti ellenőrzési jogát olyan külön törvény, rendelet vagy szabályozás által is, amely feljogosítja a vállalati politika meghatározására. Annak eldöntéséhez, hogy a vállalatot a kormányzat irányítja-e, a következő jellemző mint legfontosabb tényező meglétét kell megvizsgálni:

a) a kormányzat tulajdonában van a szavazatra jogosító részvények többsége;

b) az igazgatóság vagy irányító testület kormányzati ellenőrzése;

c) a kulcsszemélyzet kinevezésének és leváltásának kormányzati ellenőrzése;

d) az egység legfontosabb bizottságainak kormányzati ellenőrzése;

e) a kormányzat tulajdonában van az aranyrészvény;

f) különleges szabályozás;

g) a kormányzat a legjelentősebb ügyfél;

h) hitelfelvétel a kormányzattól.

Akár egyetlen jellemző is elegendő lehet az irányítás megállapításához, de adott esetben több jellemző együttesen utalhat az irányításra.

2.39 A nonprofit intézmények önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezetként való elismeréséhez az irányítás következő öt jellemzőjét kell megvizsgálni:

a) tisztségviselők kinevezése;

b) az eszközök biztosításáról szóló rendelkezések;

c) szerződéses megállapodások;

d) a finanszírozás mértéke;

e) a kormányzati kockázatoknak való kitettség mértéke.

A vállalatokhoz hasonlóan akár egyetlen jellemző megléte is elegendő lehet az irányítás megállapításához, de adott esetben több jellemző együttesen utalhat az irányításra.

2.40 A piaci és nem piaci egységek közötti különbségtétel, és így a közszférába tartozó egységek esetében azok kormányzati vagy vállalati szektorba sorolása az 1.37. pontban megállapított kritériumoktól függ.

2.41 A szektort az adott szektoron belül jellemző kritériumok alapján kell alszektorokra felosztani; a kormányzat például felosztható központi, tartományi és helyi önkormányzatra, illetve társadalombiztosítási alapokra. Ez lehetővé teszi az egységek gazdasági magatartásának még pontosabb leírását.

A szektorok és alszektorok számlái a megfelelő szektorhoz tartozó gazdasági egységek valamennyi tevékenységét nyilvántartják, függetlenül attól, hogy fő- vagy másodlagos tevékenységről van-e szó.

Minden gazdasági egység csak egy szektorhoz vagy alszektorhoz tartozik.

2.42 Amennyiben valamely gazdasági egység fő tevékenysége a javak és szolgáltatások előállítása, akkor először a termelői típusát kell meghatározni annak érdekében, hogy be lehessen sorolni valamelyik szektorba.

2.43 A 2.2. táblázat tartalmazza a termelők típusait, továbbá azokat a főtevékenységeket és funkciókat, amelyek az egyes szektorokat meghatározzák.



2.2. táblázat –  A termelő típusa, valamint a főtevékenységek és funkciók szektoronkénti osztályozása

A termelő típusa

Főtevékenység és funkció

Szektor

Piaci termelő

Piaci javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállítása

Nem pénzügyi vállalatok (S.11)

Piaci termelő

Pénzügyi közvetítés, beleértve a biztosítási tevékenységet

Kiegészítő pénzügyi tevékenységek

Pénzügyi vállalatok (S.12)

Közösségi célú nem piaci termelő

Nem piaci kibocsátás termelése és át(el-)adása közösségi és egyéni fogyasztásra, valamint a nemzeti jövedelem és vagyon újraelosztását célzó gazdasági műveleteklebonyolítása

Kormányzat (S.13)

Piaci termelő vagy saját végső felhasználásra termelő magántermelő

Fogyasztás

Piaci és saját végső felhasználási célú kibocsátás

Háztartások (S.14)

mint fogyasztók

mint vállalkozók

Nem piaci magántermelő

Nem piaci kibocsátás termelése és át(el-)adása egyéni fogyasztásra

Háztartásokat segítő nonprofit intézmények (S.15)

2.44 A „külföld” (S.2) szektor a rezidens és nem rezidens egységek közötti folyamatokra és pozíciókra vonatkozik. A nem rezidens egységeket a rendszer nem kategorizálja célkitűzéseik és magatartástípusaik hasonlósága alapján, hanem csak a rezidens egységekhez kapcsolódó folyamataik és pozícióik révén szerepelnek a rendszerben.

Nem pénzügyi vállalatok (S.11)

2.45  Fogalommeghatározás: a nem pénzügyi vállalatok szektor (S.11) olyan önálló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági egységekből áll, amelyek piaci termelők, és amelyek fő tevékenysége a javak előállítása és a nem pénzügyi szolgáltatások nyújtása. A nem pénzügyi vállalatok szektor magában foglal nem pénzügyi kvázi vállalatokat is. (Lásd a 2.13. pont f) alpontját.)

2.46 Ezek a gazdasági egységek az alábbiak:

a) olyan magán- és közösségi vállalatok, amelyek piaci termelők, és fő tevékenységük a javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállítása;

b) önálló jogi személyiséggel rendelkező szövetkezetek és társas vállalkozások, amelyek piaci termelők, és fő tevékenységük a javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállítása;

c) önálló jogi személyiséggel rendelkező közösségi célú termelők, amelyek piaci termelők, és fő tevékenységük a javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállítása;

d) önálló jogi személyiséggel rendelkező, nem pénzügyi vállalatokat segítő nonprofit intézmények vagy egyesületek, amelyek piaci termelők, és fő tevékenységük a javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállítása;

e) vállalatcsoportot irányító vállalatközpontok, amelyek piaci termelők, ha a vállalatcsoport össztevékenységének túlnyomó része – hozzáadott érték alapján mérve – a javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállítása;

f) olyan különleges célú gazdasági egységek, amelyek fő tevékenysége a javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállítása;

g) olyan magán- és közösségi kvázivállalatok, amelyek piaci termelők, és fő tevékenységük a javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállítása.

2.47 „Nem pénzügyi kvázivállalat” minden olyan, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely piaci termelő, és fő tevékenysége a javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállítása, és amely megfelel a kvázivállalat fogalommeghatározásában szereplő feltételeknek (lásd a 2.13 pont f) alpontját).

A nem pénzügyi kvázivállalatoknak elegendő információval kell rendelkezniük ahhoz, hogy a számlák teljes sorozatát vezethessék, és ugyanúgy működnek, mint a vállalatok. A tulajdonosaikhoz való tényleges viszonyuk megfelel a vállalatok és a részvényeseik között fennálló viszonynak.

A nem pénzügyi vállalatok mellett a háztartások, a kormányzati egységek vagy nonprofit intézmények nem pénzügyi kvázivállalatai is a nem pénzügyi vállalatok szektorába tartoznak, nem pedig a tulajdonosuk szektorába.

2.48 A számlák teljes sorozatának és a vagyonmérlegnek az összeállítása nem elegendő feltétele annak, hogy a rendszer a piaci termelőket a kvázivállalatokhoz hasonló gazdasági egységekként kezelje. A 2.46 pont a), b), c) és f) alpontja alá nem tartozó társas vállalkozások és közösségi célú termelők, valamint az egyéni vállalkozások – vezessék bár a számlák teljes sorozatát – általában nem önálló gazdasági egységek, mert nem élveznek döntéshozatali önállóságot, mivel vezetésük a tulajdonos háztartások, nonprofit intézmények vagy kormányok irányítása alatt áll.

2.49 A nem pénzügyi vállalatok közé tartoznak a kvázivállalatként kezelt képzett rezidens egységek is.

2.50 A nem pénzügyi vállalatok szektora három alszektorra tagolódik:

a) közösségi tulajdonban levő nem pénzügyi vállalatok (S.11001);

b) hazai nem pénzügyi magánvállalatok (S.11002);

c) külföldi irányítású nem pénzügyi vállalatok (S.11003).

„Közösségi tulajdonban levő nem pénzügyi vállalatok” (S.11001) alszektor

2.51  Fogalommeghatározás: a „közösségi tulajdonban lévő nem pénzügyi vállalatok” alszektor magában foglalja az összes olyan nem pénzügyi vállalatot, kvázivállalatot és nonprofit intézményt, amely önálló jogi személyiséggel rendelkezik, piaci termelő, és kormányzati egységek irányítása alatt áll.

2.52 A közösségi kvázivállalatok közvetlenül a kormányzati egységek tulajdonában levő kvázivállalatok.

„Hazai nem pénzügyi magánvállalatok” (S.11002) alszektor

2.53  Fogalommeghatározás: a „hazai nem pénzügyi magánvállalatok” alszektor magában foglalja az összes olyan nem pénzügyi vállalatot, kvázivállalatot és nonprofit intézményt, amely önálló jogi személyiséggel rendelkezik, piaci termelő, és nem áll kormányzati vagy nem rezidens gazdasági egységek irányítása alatt.

Ez az alszektor tartalmazza azokat a közvetlen külföldi tőkebefektetéssel rendelkező vállalati és kvázivállalati egységeket, amelyek nem tartoznak a „külföldi irányítású nem pénzügyi vállalatok” alszektorba (S.11003).

„Külföldi irányítású nem pénzügyi vállalatok” (S.11003) alszektor

2.54  Fogalommeghatározás: a „külföldi irányítású nem pénzügyi vállalatok” alszektor magában foglalja mindazokat a nem pénzügyi vállalatokat és kvázivállalatokat, amelyek nem rezidens gazdasági egységek irányítása alatt állnak.

Ebbe az alszektorba tartoznak:

a) a nem rezidens vállalatok leányvállalatai;

b) azok a vállalatok, amelyek vállalatnak nem minősülő nem rezidens gazdasági egység irányítása alatt állnak: ilyenek például a külföldi kormány irányítása alatt álló vállalatok. Ide tartoznak az összehangoltan fellépő nem rezidens egységek csoportja által irányított vállalatok is;

c) a nem rezidens vállalatok vagy jogi személyiséggel nem rendelkező termelők azon fióktelepei vagy egyéb, jogi személyiséggel nem rendelkező képviseletei, amelyek képzett rezidens egységek.

Pénzügyi vállalatok (S.12)

2.55  Fogalommeghatározás: a pénzügyi vállalatok szektor (S.12) olyan önálló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági egységekből áll, amelyek piaci termelők, és amelyek fő tevékenysége a pénzügyi szolgáltatások nyújtása. Az ilyen gazdasági egységek közé tartozik minden olyan vállalat és kvázivállalat, amelynek fő tevékenysége

a) a pénzügyi közvetítés (pénzügyi közvetítők); és/vagy

b) a pénzügyi kiegészítő tevékenység (kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek).

Ide tartoznak azok a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó gazdasági egységek is, amelyek eszközeinek vagy kötelezettségeinek nagy része nem képezi gazdasági műveletek tárgyát a nyílt piacokon.

2.56 A pénzügyi közvetítés olyan tevékenység, amelyben a gazdasági egység saját számlájára pénzügyi eszközökre tesz szert és kötelezettségeket vállal azáltal, hogy a piacon pénzügyi tranzakciókban vesz részt. A pénzügyi közvetítők eszközeit és kötelezettségeit a pénzügyi közvetítés folyamatában például lejáratuk, nagyságuk, kockázatuk és más feltételeik tekintetében átcsoportosítják és átalakítják.

A pénzügyi kiegészítő tevékenységek a pénzügyi közvetítéssel összefüggő, de önmagukban nem járnak pénzügyi közvetítést jelentő tevékenységekkel.

Pénzügyi közvetítők

2.57 A pénzügyi közvetítési folyamatban pénzeszközök áramlanak a többlettel rendelkező és a pénzhiánnyal küzdő harmadik felek között. A pénzügyi közvetítő nemcsak más gazdasági egységek ügynökeként tevékenykedik, hanem saját kockázatot is vállal azáltal, hogy saját számlára szerez be pénzügyi eszközöket és vállal kötelezettségeket.

2.58 A pénzügyi közvetítői tevékenység a kötelezettségek minden kategóriájára kiterjedhet, kivéve az egyéb tartozások kategóriáját (AF.8). A pénzügyi közvetítői tevékenység által érintett pénzügyi eszközök bármelyik kategóriába tartozhatnak – a biztosítási, nyugdíj-, és szabványosított garancia-rendszerek (AF.6) kategóriájának kivételével –, beleértve az egyéb követelések kategóriáját is. A pénzügyi közvetítők a pénzeszközeiket nem pénzügyi eszközökbe, akár ingatlanokba is fektethetik. Ahhoz, hogy a vállalat pénzügyi közvetítőnek minősüljön, pénzügyi kötelezettségeket kell vállalnia a piacon, és a forrásokat át kell alakítania. Az ingatlanügyletekkel foglalkozó vállalatok nem pénzügyi közvetítők.

2.59 A biztosítók és nyugdíjpénztárak feladata a kockázatok megosztása. Az ilyen intézmények kötelezettségei közé a biztosítási, nyugdíj- és szabványosított garancia-rendszerek (AF.6) tartoznak. A kötelezettségek ellentételei a – pénzügyi közvetítőként működő – biztosítók és nyugdíjpénztárak befektetései.

2.60 A befektetési alapok – a továbbiakban: pénzpiaci alapok és nem pénzpiaci alapok – elsődlegesen befektetési jegyek vagy egységek (AF.52) kibocsátása útján vállalnak kötelezettségeket. Ezeket a pénzeszközöket pénzügyi eszközök és/vagy ingatlanok vásárlása révén átalakítják. A befektetési alapokat a pénzügyi közvetítők közé kell sorolni. A saját részvényeiken kívüli eszközeik és kötelezettségeik értékében bekövetkező minden változás a saját tőkéjükben is tükröződik (lásd a 7.07. pontot). Mivel a saját tőkéjük összege a befektetési jegyek vagy egységek értékével egyezik meg, az alap eszközeinek és kötelezettségeinek értékében bekövetkező minden változás az ilyen a befektetési jegyeknek vagy egységeknek a piaci értékében is megmutatkozik. Az ingatlanokba befektető befektetési alapok pénzügyi közvetítők.

2.61 A pénzügyi közvetítés az eszközök megszerzésére és a kötelezettségek vállalására korlátozódik a lakossággal vagy annak pontosan meghatározott és viszonylag nagy alcsoportjaival szemben. Ha a tevékenység személyek vagy családok kis csoportjaira korlátozódik, nem történik pénzügyi közvetítés.

2.62 Az általános korlátozás alól, amely szerint a pénzügyi közvetítés piaci pénzügyi tranzakció, lehetnek kivételek. Ilyenek például a részt vevő helyhatóságtól függő városi hitel- és takarékbankok, illetve a pénzeszközök megszerzésében vagy befektetésében az anyavállalat-csoporttól függő, pénzügyi lízingtevékenységet végző vállalatok. Ahhoz, hogy pénzügyi közvetítőknek lehessen tekinteni őket, hitelnyújtásuknak és betétgyűjtésüknek függetlennek kell lennie az érintett önkormányzattól, illetve anyavállalat-csoporttól.

Kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek

2.63 A pénzügyi kiegészítő tevékenységek a pénzügyi eszközökkel és kötelezettségekkel végzett gazdasági műveletek lebonyolítására, vagy a források átalakítására és átcsoportosítására irányuló kiegészítő tevékenységeket foglalják magukban. A kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek nem vállalnak a pénzügyi eszközök megszerzésével vagy a kötelezettségek vállalásával kapcsolatos kockázatokat. A pénzügyi közvetítést segítik elő. Az olyan vállalatközpontok, amelyek valamennyi leányvállalata vagy azok többsége pénzügyi vállalat, kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek.

Pénzügyi vállalatok, amelyek nem pénzügyi közvetítők vagy kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek

2.64 A pénzügyi közvetítőkön és kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezeteken kívüli egyéb pénzügyi vállalatok olyan gazdasági egységek, amelyek pénzügyi szolgáltatásokat nyújtanak, és eszközeik vagy kötelezettségeik nagy része nem képezi gazdasági műveletek tárgyát a nyílt piacokon.

A pénzügyi vállalatok szektorba tartozó gazdasági egységek

2.65 A pénzügyi vállalatok (S.12) szektorban szereplő gazdasági egységek a következők:

a) magán- vagy közösségi vállalatok, amelyek fő tevékenysége a pénzügyi közvetítés és/vagy a kiegészítő pénzügyi tevékenység;

b) önálló jogi személyiséggel rendelkező szövetkezetek és társas vállalkozások, amelyek fő tevékenysége a pénzügyi közvetítés és/vagy a kiegészítő pénzügyi tevékenység;

c) önálló jogi személyiséggel rendelkező közcélú termelők, amelyek fő tevékenysége a pénzügyi közvetítés és/vagy a kiegészítő pénzügyi tevékenység;

d) önálló jogi személyiséggel rendelkező non-profit intézmények, amelyek fő tevékenysége a pénzügyi közvetítés és/vagy a kiegészítő pénzügyi tevékenység, vagy amelyek pénzügyi vállalatokat segítenek;

e) vállalatközpontok, ha minden leányvállalatuknak vagy azok többségének – mint pénzügyi vállalatnak – a fő tevékenysége a pénzügyi közvetítés és/vagy a kiegészítő pénzügyi tevékenység. Ezeket a vállalatközpontokat a kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek (S.126) közé kell sorolni;

f) holdingtársaságok, ha a fő szerepük az, hogy a leányvállalatok egy csoportjának az eszközeit birtokolják. A csoport összetétele lehet pénzügyi vagy nem pénzügyi jellegű – ez nem befolyásolja a holdingtársaságok captive finanszírozóként (S.127) való besorolását;

g) olyan különleges célú gazdasági egységek, amelyek fő tevékenysége a pénzügyi szolgáltatások nyújtása;

h) jogi személyiséggel nem rendelkező befektetési alapok – ideértve a résztvevők csoportjának tulajdonában levő befektetési portfoliókat is –, amelyek irányítását általában más pénzügyi vállalatok végzik. Az ilyen az alapok az irányító pénzügyi vállalattól elkülönülő gazdasági egységek;

i) a fő tevékenységként pénzügyi közvetítéssel foglalkozó, pénzügyi szabályozás és felügyelet alá tartozó (a legtöbb esetben a központi bankon kívüli betétgyűjtő vállalatok, biztosítók vagy nyugdíjpénztárak közé sorolt), jogi személyiséggel nem rendelkező egységek, amelyek döntéshozatali önállóságot élveznek és tulajdonosaiktól függetlenül önálló vezetés alatt állnak; a gazdasági és pénzügyi magatartásuk hasonló a pénzügyi vállalatokéhoz. Ebben az esetben különálló gazdasági egységként kezelendők. Ilyenek a nem rezidens pénzügyi vállalatok fióktelepei.

A pénzügyi vállalatok alszektorai

2.66 A „pénzügyi vállalatok” szektor a következő alszektorokból áll:

a) „központi bank” (S.121);

b) „betétgyűjtő vállalatok a központi bank kivételével” (S.122);

c) „pénzpiaci alapok” (MMF) (S.123);

d) „nem pénzpiaci befektetési alapok” (S.124);

e) „egyéb pénzügyi közvetítők a biztosítók és a nyugdíjpénztárak kivételével” (S.125);

f) „kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek” (S.126);

g) „captive finanszírozók és pénzkölcsönzők” (S.127);

h) „biztosítók” (S.128); valamint

i) „nyugdíjpénztárak” (S.129).

A pénzügyi vállalatok alszektorainak egyesítése

2.67 Az EKB meghatározása szerinti monetáris pénzügyi intézmények (MFI) közé tartozik minden gazdasági egység, amely a következő alszektorokba tartozik: „központi bank” (S.121), „betétgyűjtő vállalatok a központi bank kivételével” (S.122) és „pénzpiaci alapok (MMF)” (S.123).

2.68 Az egyéb monetáris pénzügyi intézmények közé azok a pénzügyi közvetítők tartoznak, amelyeken keresztül a „központi bank” (S.121) monetáris politikájának hatásai továbbgyűrűznek a gazdaság többi egységéhez. Ezek a „betétgyűjtő vállalatok a központi bank kivételével” (S.122) és a „pénzpiaci alapok” (MMF) (S.123).

2.69 A kockázatok megosztásával foglalkozó pénzügyi közvetítők a biztosítók és a nyugdíjpénztárak (ICPF). Ide tartoznak a következő alszektorok: a „biztosítók” (S.128) és a „nyugdíjpénztárak” (S.129).

2.70 A „pénzügyi vállalatok a monetáris intézmények és a biztosítók és nyugdíjpénztárak kivételével” a következő alszektorokból áll: „nem pénzpiaci befektetési alapok” (S.124), „egyéb pénzügyi közvetítők a biztosítók és a nyugdíjpénztárak kivételével” (S.125), „kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek” (S.126), valamint „captive finanszírozók és pénzkölcsönzők” (S.127).

A pénzügyi vállalatok alszektorainak felosztása közösségi, hazai magántulajdonú és külföldi irányítású pénzügyi vállalatokra

2.71 Az S.121. alszektor kivételével mindegyik alszektor tovább bontható a következők szerint:

a) közösségi tulajdonban levő pénzügyi vállalatok;

b) hazai pénzügyi magánvállalatok; valamint

c) külföldi irányítású pénzügyi vállalatok.

Az erre a felosztásra vonatkozó kritériumok megegyeznek a nem pénzügyi vállalatok felosztásánál alkalmazott kritériumokkal (lásd a 2.51–2.54 pontot).



2.3. táblázat –  A pénzügyi vállalatok szektor és alszektorai

Szektorok és alszektorok

Közösségi

Hazai magántulajdonú

Külföldi irányítású

Pénzügyi vállalatok

S.12

 

 

 

Monetáris pénzügyi intézmények (MFI)

Központi bank

S.121

 

 

 

Egyéb monetáris pénzügyi intézmények (OMFI)

Betétgyűjtő vállalatok a központi bank kivételével

S.122

S.12201

S.12202

S.12203

Pénzpiaci alapok

S.123

S.12301

S.12302

S.12303

Pénzügyi vállalatok az MFI és az ICPF kivételével

Nem pénzpiaci befektetési alapok

S.124

S.12401

S.12402

S.12403

Egyéb pénzügyi közvetítők a biztosítók és a nyugdíjpénztárak kivételével

S.125

S.12501

S.12502

S.12503

Kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek

S.126

S.12601

S.12602

S.12603

Captive finanszírozók és pénzkölcsönzők

S.127

S.12701

S.12702

S.12703

Biztosítók és nyugdíjpénztárak (ICPF)

Biztosítók (IC)

S.128

S.12801

S.12802

S.12803

Nyugdíjpénztárak (PF)

S.129

S.12901

S.12902

S.12903

Központi bank (S.121)

2.72  Fogalommeghatározás: a központi bank alszektor (S.121) minden olyan pénzügyi vállalatot és kvázivállalatot magában foglal, amelynek fő funkciója a fizetőeszköz-kibocsátás, a fizetőeszköz belső és külső értékének fenntartása, és az ország nemzetközi fizetőeszköz-tartalékai egészének vagy egy részének kezelése.

2.73 A következő pénzügyi közvetítők tartoznak az S.121. alszektorba:

a) a nemzeti bank, abban az esetben is, ha a Központi Bankok Európai Rendszeréhez tartozik;

b) az olyan alapvetően állami jellegű központi monetáris intézmények (például a devizaállomány kezelésével vagy a fizetőeszköz-kibocsátással foglalkozó ügynökségek), amelyek a számlák teljes sorozatát vezetik, és döntéshozatali önállóságot élveznek a kormányzattal szemben. Amennyiben ezeket a tevékenységeket a kormányzaton vagy a központi bankon belül végzik, ezek céljára nincsenek külön gazdasági egységek.

2.74 Az S.121. alszektor a központi bankon kívül nem foglal magában más, pénzügyi vállalatokat vagy pénzügyi piacokat szabályozó vagy felügyelő ügynökséget vagy szervet. Ezek az S.126. alszektorba tartoznak.

Betétgyűjtő vállalatok a központi bank kivételével (S.122)

2.75  Fogalommeghatározás: a „betétgyűjtő vállalatok a központi bank kivételével” alszektor (S.122) magában foglal minden olyan pénzügyi vállalatot és kvázivállalatot – a központi bank és a pénzpiaci alapok alszektorba soroltak kivételével –, amelyek elsősorban pénzügyi közvetítéssel foglalkoznak, és amelyek üzleti tevékenysége betéteknek és/vagy betétet lényegében helyettesítő eszközöknek az elfogadása gazdasági egységektől – vagyis nemcsak monetáris pénzügyi intézményektől –, valamint a saját kockázatra történő hitelnyújtás és/vagy értékpapír-befektetés.

2.76 A „betétgyűjtő vállalatok a központi bank kivételével” alszektorba tartozó egységeket nem lehet egyszerűen bankoknak tekinteni, mivel olyan pénzügyi vállalatokat is magukban foglalhatnak, amelyek nem nevezik magukat banknak, vagy amelyeknek néhány országban nem engedélyezik a bank elnevezés használatát, miközben néhány egyéb, magát banknak nevező pénzügyi vállalat adott esetben nem betétgyűjtő vállalat. A következő pénzügyi közvetítők tartoznak az S.122. alszektorba:

a) kereskedelmi bankok, „univerzális” bankok, „általános célú” bankok;

b) takarékpénztárak (beleértve a vagyonkezelő takarékbankokat, valamint takarékpénztárakat és hitelegyesületeket);

c) postai zsiróintézmények, postabankok, zsiróbankok;

d) vidékfejlesztési hitelbankok, mezőgazdasági hitelbankok;

e) szövetkezeti hitelbankok, hitelszövetkezetek;

f) szakosodott bankok (például befektetési bankok, értékpapír-kibocsátásra szakosodott bankok, privát bankok); valamint

g) elektronikus pénzintézetek, amelyek főtevékenysége a pénzügyi közvetítés.

2.77 Az alábbi pénzügyi közvetítőket az S.122. alszektorba kell besorolni abban az esetben, ha üzleti tevékenységük körébe tartozik a visszafizetendő források gyűjtése az ügyfelektől akár betétek formájában, akár más formában, például hosszú lejáratú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok folytatólagos kibocsátásával:

a) jelzáloghitelek nyújtásával foglalkozó vállalatok (beleértve a lakás-takarékpénztárakat, jelzálogbankokat és jelzáloghitel-intézeteket);

b) önkormányzati hitelintézetek.

Egyéb esetben a pénzügyi közvetítők az S.124. alszektorba tartoznak.

2.78 Az S.122. alszektor nem tartalmazza a következőket:

a) vállalatközpontok, amelyek nem betétgyűjtő vállalatok, de olyan csoport egyéb egységeit felügyelik és irányítják, amely túlnyomórészt – a központi banktól eltérő – betétgyűjtő vállalatokból áll. Ezek a vállalatközpontok az S.126. alszektorba tartoznak;

b) a betétgyűjtő vállalatokat segítő, de pénzügyi közvetítéssel nem foglalkozó, önálló jogi személyiséggel rendelkező non-profit intézmények. Ezek az S.126. alszektorba tartoznak; valamint

c) olyan elektronikus pénzintézetek, amelyeknek nem főtevékenysége a pénzügyi közvetítés.

Pénzpiaci alapok (S.123)

2.79  Fogalommeghatározás: a „pénzpiaci alapok” alszektort (S.123) az olyan pénzügyi vállalatok és kvázivállalatok alkotják – a központi bank és a hitelintézetek alszektorokba tartozó vállalatok kivételével –, amelyek fő tevékenysége a pénzügyi közvetítés. Az üzleti tevékenységük abból áll, hogy a gazdasági egységek betéteit lényegében helyettesítő eszközként befektetési jegyeket vagy egységeket bocsátanak ki, és saját kockázatukra befektetéseket hajtanak végre, elsődlegesen pénzpiaci alapok befektetési jegyeibe/egységeibe, hitelviszonyt megtestesítő rövid lejáratú értékpapírokba és/vagy betétekbe.

2.80 A következő pénzügyi közvetítők tartoznak az S.123. alszektorba: befektetési alapok, beleértve a tőkekihelyező társaságokat, a befektetési vagyonkezelőket és egyéb kollektív befektetési formákat, amelyek befektetési jegyei vagy egységei a betéteket lényegében helyettesítő eszközök.

2.81 Az S.123. alszektor nem tartalmazza a következőket:

a) vállalatközpontok, amelyek egy, túlnyomórészt pénzpiaci alapokból álló csoportot felügyelnek és irányítanak, de amelyek maguk nem minősülnek pénzpiaci alapnak. Ezek az S.126. alszektorba tartoznak;

b) a pénzpiaci alapokat segítő, de pénzügyi közvetítéssel nem foglalkozó, önálló jogi személyiséggel rendelkező non-profit intézmények. Ezek az S.126. alszektorba tartoznak.

Nem pénzpiaci befektetési alapok (S.124)

2.82  Fogalommeghatározás: a „nem pénzpiaci befektetési alapok” alszektort (S.124) mindazon kollektív befektetési rendszerek alkotják – a pénzpiaci alszektorba sorolt rendszerek kivételével –, amelyek fő tevékenysége a pénzügyi közvetítés. Az üzleti tevékenységük abból áll, hogy olyan befektetési jegyeket vagy egységeket bocsátanak ki, amelyek nem a betéteket lényegében helyettesítő eszközök, és saját kockázatukra befektetéseket hajtanak végre elsődlegesen nem rövid lejáratú pénzügyi eszköznek minősülő pénzügyi eszközökbe és nem pénzügyi eszközökbe (általában ingatlanba).

2.83 A nem pénzpiaci befektetési alapok közé az olyan tőkekihelyező társaságok, befektetési alapok és egyéb kollektív befektetési rendszerek tartoznak, amelyek befektetési jegyeit vagy egységeit nem tekinthetők betéteket lényegében helyettesítő eszköznek.

2.84 A következő pénzügyi közvetítők tartoznak az S.124. alszektorba:

a) nyílt végű befektetési alapok, amelyek befektetési jegyeit vagy egységeit a tulajdonosok kérésére – közvetlenül vagy közvetetten a vállalkozás eszközeiből – visszavásárolják vagy beváltják;

b) zárt végű befektetési alapok rögzített részvénytőkével, ahol az alapba befektető vagy onnan kilépő befektetőknek meglévő részesedéseket kell megvásárolniuk vagy eladniuk;

c) ingatlanbefektetési alapok;

d) egyéb alapokba befektető befektetési alapok („az alapok alapjai”);

e) a fedezeti alapok, amelyek közé a kollektív befektetési formák széles skálája tartozik, és amelyekre magas minimum befektetés, enyhe szabályozottság és változatos befektetési stratégiák jellemzők.

2.85 Az S.124. alszektor nem tartalmazza a következőket:

a) a nyugdíjpénztárak alszektor részét képező nyugdíjpénztárak;

b) speciális célú kormányzati alapok – úgynevezett állami befektetési alapok. A speciális célú kormányzati alap akkor minősül captive finanszírozónak, ha az pénzügyi vállalat. Azt, hogy a „speciális célú kormányzati alap” a kormányzat vagy a pénzügyi vállalatok szektorba sorolandó-e be, a 2.27 pontban foglalt, a kormányzat speciális célú egységeire vonatkozó kritériumok alapján kell meghatározni;

c) vállalatközpontok, amelyek egy, túlnyomórészt nem pénzpiaci alapokból álló csoportot felügyelnek és irányítanak, de amelyek maguk nem minősülnek befektetési alapnak. Ezek az S.126. alszektorba tartoznak;

d) nem pénzpiaci befektetési alapokat segítő, de pénzügyi közvetítéssel nem foglalkozó, önálló jogi személyiséggel rendelkező non-profit intézmények. Ezek az S.126. alszektorba tartoznak.

Egyéb pénzügyi közvetítők a biztosítók és a nyugdíjpénztárak kivételével (S.125)

2.86  Fogalommeghatározás: az „egyéb pénzügyi közvetítők a biztosítók és a nyugdíjpénztárak kivételével” alszektor (S.125) magában foglal minden olyan pénzügyi vállalatot és kvázivállalatot, amelynek fő tevékenysége a pénzügyi közvetítés, melynek keretében gazdasági egységekkel szemben olyan kötelezettségeket vállal, amelyet nem fizetőeszköz, betét, illetve befektetési jegy testesít meg, valamint nem kapcsolódik biztosítási, nyugdíj- és szabványosított garancia-rendszerekhez.

2.87 Az S.125. alszektorba a túlnyomórészt hosszú távú finanszírozással foglalkozó pénzügyi közvetítők tartoznak. A legtöbb esetben az ilyen futamidők túlnyomó alkalmazása különbözteti meg ezt az alszektort az egyéb monetáris pénzügyi intézmény alszektoroktól (S.122 és S.123). A nem pénzügyi befektetési alapok (S.124), a biztosítók (S.128) és a nyugdíjpénztárak (S.129) ettől az alszektortól a betétet lényegében helyettesítő eszköznek nem minősülő befektetési jegyek vagy biztosítási, nyugdíj- és szabványosított garanciarendszerek formájában vállalt kötelezettségek hiánya alapján választhatók el.

2.88 Az „egyéb pénzügyi közvetítők, a biztosítók és nyugdíjpénztárak kivételével” alszektor (S.125) az értékpapírosítási tranzakciókkal foglalkozó speciális pénzügyi vállalatokat (financial vehicle corporations, FVC), az értékpapírokkal és derivatívákkal foglalkozó ügynököket, a hitelnyújtással foglalkozó pénzügyi vállalatokat és a specializálódott pénzügyi vállalatokat tartalmazó alszektorra osztható. Ezt a 2.4. táblázat tartalmazza.

2.4. táblázat –    Az „egyéb pénzügyi közvetítők a biztosítók és a nyugdíjpénztárak kivételével” alszektor (S.125) és felosztása

Értékpapírosítási tranzakciókkal foglalkozó speciális pénzügyi vállalatok

Értékpapírokkal és derivatívákkal foglalkozó ügynökök

Hitelnyújtással foglalkozó pénzügyi vállalatok valamint

Specializálódott pénzügyi vállalatok

2.89 Az S.125. alszektor nem foglalja magában az egyéb pénzügyi közvetítőket segítő, de pénzügyi közvetítéssel nem foglalkozó, önálló jogi személyiséggel rendelkező non-profit intézményeket. Ezek az S.126. alszektorba tartoznak.

2.90  Fogalommeghatározás: az értékpapírosítási tranzakciókkal foglalkozó speciális pénzügyi vállalatok értékpapírosítási tranzakciókat végző vállalkozások. A gazdasági egység kritériumainak megfelelő értékpapírosítási tranzakciókkal foglalkozó speciális pénzügyi vállalatok az S.125. alszektorba tartoznak, egyébként pedig az anyavállalat szerves részeként kezelendők.

2.91 Az értékpapírokkal és derivatívákkal foglalkozó (saját számlára dolgozó) ügynökök saját számlára dolgozó pénzügyi közvetítők.

2.92 A hitelnyújtással foglalkozó pénzügyi vállalatok közé például az alábbiakkal foglalkozó pénzügyi közvetítők tartoznak:

a) pénzügyi lízing;

b) részletre vásárlás finanszírozása, személyi vagy kereskedelmi hitelek nyújtása; vagy

c) faktoring.

2.93 A specializálódott pénzügyi vállalatok pénzügyi közvetítők, például:

a) kockázatitőke- és fejlesztésitőke-társaságok;

b) export-/importfinanszírozási társaságok; vagy

c) pénzügyi közvetítők, amelyek kizárólag monetáris pénzügyi intézményektől gyűjtenek betéteket és/vagy nyújtanak számukra a betéteket lényegében helyettesítő eszközöket, illetve vesznek fel hitelt; ezen pénzügyi közvetítők közé tartoznak a monetáris pénzügyi intézmények közötti visszavásárlási megállapodásokhoz kapcsolódó gazdasági műveleteket lebonyolító központi elszámolóházak (CCP-k) is.

2.94 Az olyan vállalatközpontok, amelyek fő tevékenységként pénzügyi közvetítéssel és/vagy kiegészítő pénzügyi tevékenységekkel foglalkozó leányvállalatokból álló csoportot felügyelnek és irányítanak, az S.126. alszektorba tartoznak.

Kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek (S.126)

2.95  Fogalommeghatározás: a „kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek” alszektor (S.126) magában foglalja mindazokat a pénzügyi vállalatokat és kvázivállalatokat, amelyek maguk nem pénzügyi közvetítők, de fő tevékenységük pénzügyi közvetítéshez szorosan kapcsolódó tevékenység.

2.96 A következő pénzügyi vállalatok és kvázivállalatok tartoznak az S.126. alszektorba:

a) biztosítási brókerek, értékmentési és kárügyintézők, biztosítási és nyugdíj szaktanácsadók stb.;

b) hitelügynökök, értékpapírbrókerek, befektetési tanácsadók stb.;

c) tőzsdére vitellel foglalkozó, értékpapírok kibocsátását szervező vállalatok;

d) váltók és hasonló pénzügyi eszközök forgatmányozással való fedezését fő tevékenységként végző vállalatok;

e) derivatív és fedezeti eszközökkel, például csereügylet, opciós és határidős tőzsdei ügyletekkel (kibocsátás nélkül) foglalkozó vállalatok;

f) a pénzpiacok infrastruktúráját biztosító vállalatok;

g) pénzügyi közvetítők és a pénzpiacok központi felügyeleti hatóságai, ha elkülönült gazdasági egységek;

h) nyugdíjpénztárak, kölcsönös befektetési alapok stb. kezelői;

i) értéktőzsdei és biztosítási tőzsdei szolgáltatásokat nyújtó vállalatok;

j) pénzügyi vállalatokat segítő, de pénzügyi közvetítéssel nem foglalkozó, önálló jogi személyiséggel rendelkező non-profit intézmények (lásd a 2.46 pont d) alpontját);

k) pénzforgalmi intézmények (amelyek elősegítik a pénzforgalmat az eladó és a vevő között).

2.97 Az S.126. alszektorba tartoznak azok a vállalatközpontok is, amelyek valamennyi leányvállalata vagy azok többsége pénzügyi intézmény.

Captive finanszírozók és pénzkölcsönzők (S.127)

2.98  Fogalommeghatározás: a „captive finanszírozók és pénzkölcsönzők” alszektor (S.127) magában foglalja az összes olyan pénzügyi vállalatot és kvázivállalatot, amelyek nem foglalkoznak sem pénzügyi közvetítéssel, sem kiegészítő pénzügyi szolgáltatások nyújtásával, és amelyek eszközeinek vagy kötelezettségeinek nagy része nem képezi gazdasági műveletek tárgyát a nyílt piacokon.

2.99 Az alábbi pénzügyi vállalatok és kvázivállalatok tartoznak az S.127. alszektorba:

a) jogi személyiséggel rendelkező egységek, például vagyonkezelők, ingatlankezelők, ügynökségi vállalkozások vagy fedővállalkozások;

b) holdingtársaságok, amelyeknek leányvállalatok egy csoportja felett ellenőrzést biztosító tulajdoni részesedés van a tulajdonukban, és amelyek fő tevékenysége az, hogy a tulajdonukban tartják a csoportot anélkül, hogy bármilyen további szolgáltatást nyújtanának azoknak a vállalkozásoknak, amelyek tőkéjét birtokolják, vagyis nem kezelnek vagy irányítanak más egységeket;

c) gazdasági egységnek minősülő különleges célú gazdasági egységek, amelyek a nyílt piacokon forrásokat gyűjtenek abból a célból, hogy azt az anyavállalatuk használja fel;

d) olyan egységek, amelyek kizárólag saját forrásaik vagy egy támogató által biztosított források felhasználásával nyújtanak pénzügyi szolgáltatásokat az ügyfelek egy meghatározott körének, és vállalják az adós késedelmes fizetésének pénzügyi kockázatát. Ilyenek például a pénzkölcsönzők, az olyan vállalatok, amelyek egy támogatótól – például egy kormányzati egységtől vagy non-profit intézménytől – kapott összegből diákoknak vagy külkereskedelmi célokra nyújtanak hitelt, valamint a főként hitelnyújtással foglalkozó zálogházak;

e) általában állami befektetési alapnak nevezett különleges célú kormányzati alapok, amennyiben pénzügyi vállalatnak minősülnek.

Biztosítók (S.128)

2.100  Fogalommeghatározás: a biztosítók alszektor (S.128) magában foglalja mindazokat a pénzügyi vállalatokat és kvázivállalatokat, amelyek fő tevékenysége a kockázatok megosztásának formájában megvalósuló pénzközvetítés, főként közvetlen biztosítás vagy viszontbiztosítás formájában (lásd a 2.59 pontot).

2.101 A biztosítók az alábbi szolgáltatásokat nyújtják:

a) egyéni vagy csoportos élet- és nem-életbiztosítás;

b) viszontbiztosítás más biztosítók részére.

2.102 A nem-életbiztosítók a következőkre nyújthatnak biztosítási szolgáltatásokat:

a) tűz (például kereskedelmi és magántulajdon);

b) felelősség (sérülés);

c) gépjármű (sajáthibás kár és felelősségbiztosítás);

d) tengeri, légi és szárazföldi közlekedési biztosítás (ideértve az energiaügyi kockázatokat is);

e) baleset és egészség; vagy

f) pénzügyi biztosítás (garancia vagy kezesség vállalása).

A pénzügyi biztosítók vagy hitelbiztosítók, amelyeket garanciabankoknak is neveznek, az értékpapírosítás és egyéb hiteltermékek támogatásához nyújtanak garanciát vagy vállalnak kezességet.

2.103 A biztosítók nagyrészt jogi személyiséggel rendelkező vagy kölcsönösségi alapon működő egységek. A jogi személyiséggel rendelkező egységek a részvényesek tulajdonában állnak, és sokukat tőzsdén is jegyzik. A kölcsönös befektetési alapok a tagjaik tulajdonában vannak, és a nyereségüket osztalékok vagy bónuszok útján juttatják vissza a „nyereségrészesedéssel összekapcsolt” biztosítással rendelkező vagy „részt vevő” szerződőknek. A „captive” biztosítók általában egy nem pénzügyi vállalat tulajdonában állnak, és leginkább a részvényeseik kockázatait biztosítják.



2.1. szövegdoboz –  Biztosítástípusok

Biztosítás típusa

Szektor/Alszektor

Közvetlen biztosítás

Életbiztosítás

A szerződő rendszeresen vagy egy összegben fizet egy adott biztosítónak, amiért cserébe a biztosító garantálja, hogy egy adott időpontban vagy annál korábban egy megállapodás szerinti összeget vagy járadékot biztosít a szerződő számára.

Biztosítók

Nem-életbiztosítás

A bal-esetekhez, betegséghez, tűzhöz, hitelhez stb. hasonló kockázatokat fedező biztosítás.

Biztosítók

Viszont-biztosítás

Egy biztosító által a váratlanul nagy számú vagy különösen nagy összegű követelések elleni védelem céljából vásárolt biztosítás.

Biztosítók

Társadalom-biztosítás

Társadalombiztosítás

A kedvezményezetteket a kormányzat kötelezi arra, hogy biztosítsák magukat bizonyos szociális jellegű kockázatok ellen.

Társadalom-biztosítási nyugdíjak

Társadalombiztosítási alapok

Egyéb társadalom-biztosítás

A társadalombiztosításon kívüli, munkaviszonnyal kapcsolatos társadalombiztosítás

A munkáltató a foglalkoztatás feltételéül szabhatja, hogy a munkavállalók biztosítsák magukat bizonyos szociális jellegű kockázatok ellen.

Munkavi-szonyhoz kapcsolódó nyugdíjak

A munkáltató, a biztosítók, a nyugdíjpénztár vagy a háztartásokat segítő nonprofit intézmények

Munkavi-szonyhoz kapcsolódó egyéb társadalom-biztosítás

2.104 Az S.128. alszektor nem tartalmazza a következőket:

a) azok a gazdasági egységek, amelyek megfelelnek a 2.117. pontban felsorolt mindkét kritériumnak. Ezek az S.1314. alszektorba tartoznak;

b) azok a vállalatközpontok, amelyek egy túlnyomórészt biztosítókból álló csoportot felügyelnek és irányítanak, de amelyek maguk nem minősülnek biztosítónak. Ezek az S.126. alszektorba tartoznak.

c) biztosítókat segítő, de pénzügyi közvetítéssel nem foglalkozó, önálló jogi személyiséggel rendelkező nonprofit intézmények. Ezek az S.126. alszektorba tartoznak.

Nyugdíjpénztárak (S.129)

2.105  Fogalommeghatározás: a nyugdíjpénztárak alszektor (S.129) magában foglalja mindazokat a pénzügyi vállalatokat és kvázivállalatokat, amelyek fő tevékenysége a biztosított személyek társadalmi kockázatainak és szükségleteinek megosztása (társadalombiztosítás) keretében megvalósuló pénzügyi közvetítés. A nyugdíjpénztárak mint társadalombiztosítási rendszerek nyugdíjjövedelmet, valamint gyakran haláleseti és fogyatékossági juttatásokat is biztosítanak.

2.106 Az S.129. alszektor csak azokat a társadalombiztosítási nyugdíjpénztárakat foglalja magában, amelyek az őket létrehozó egységektől elkülönülő gazdasági egységek. Az ilyen autonóm pénztárak döntéshozatali önállósággal rendelkeznek és a számlák teljes sorozatát vezetik. A nem autonóm nyugdíjpénztárak nem gazdasági egységek, az őket létrehozó gazdasági egység részét képezik.

2.107 A nyugdíjpénztári rendszerek résztvevői például egy vállalkozás vagy vállalkozáscsoport munkavállalói, egy szakágazat vagy egy ágazat munkavállalói, vagy azonos foglalkozású személyek. A biztosítási szerződésben foglalt juttatások lehetnek:

a) a biztosított halála után az özvegy és a gyermekek részére kifizetett juttatások;

b) a nyugdíjazást követően fizetett juttatások; vagy

c) a biztosított fogyatékossá válását követően fizetett juttatások.

2.108 Néhány országban az említett kockázatokra az életbiztosítással foglalkozó biztosítók és a nyugdíjpénztárak egyaránt köthetnek biztosítást. Más országokban a felsorolt kockázati kategóriák némelyikére csak életbiztosítással foglalkozó biztosítónál lehet biztosítást kötni. Az életbiztosítókkal ellentétben a nyugdíjpénztárak működését a törvény a munkavállalók és önálló vállalkozók meghatározott csoportjaira korlátozza.

2.109 Nyugdíjpénztári rendszert szervezhetnek a munkáltatók vagy a kormányzat, de szervezhetik biztosítók is a munkavállalók nevében. Lehetőség van különálló gazdasági egységeket létrehozni a nyugdíjak fedezetére szolgáló eszközök kezelésére és a nyugdíjak folyósítására.

2.110 Az S.129. alszektor nem tartalmazza a következőket:

a) azok a gazdasági egységek, amelyek megfelelnek a 2.117. pontban felsorolt mindkét kritériumnak. Ezek az S.1314. alszektorba tartoznak;

b) azok a vállalatközpontok, amelyek egy túlnyomórészt nyugdíjpénztárakból álló csoportot felügyelnek és irányítanak, de maguk nem minősülnek nyugdíjalapnak. Ezek az S.126. alszektorba tartoznak.

c) a nyugdíjpénztárakat segítő, de pénzügyi közvetítéssel nem foglalkozó, önálló jogi személyiséggel rendelkező non-profit intézmények. Ezek az S.126. alszektorba tartoznak.

Kormányzat (S.13)

2.111  Fogalommeghatározás: a kormányzati szektor (S.13) magában foglalja mindazokat a gazdasági egységeket, amelyek nem piaci termelők, kibocsátásuk egyéni vagy közösségi fogyasztásra szolgál, és amelyek finanszírozása a többi szektorhoz tartozó egységek által teljesített kötelező hozzájárulással történik, valamint mindazokat a gazdasági egységeket, amelyek fő tevékenysége a nemzeti jövedelem és vagyon újraelosztása.

2.112 Az S.13. szektorba például a következő gazdasági egységek tartoznak:

a) kormányzati egységek, amelyek jogi eljárás útján jöttek létre abból a célból, hogy hatósági jogkörrel rendelkezzenek a gazdasági terület többi egysége felett, és amelyek bizonyos, elsősorban a közösség érdekeit szolgáló nem piaci javakat és szolgáltatásokat biztosító tevékenységek egy csoportját látják el és finanszírozzák;

b) kormányzati egységként működő vállalat vagy kvázivállalat, amennyiben a kibocsátása főként nem piaci, és egy kormányzati egység irányítása alatt áll;

c) olyan nonprofit intézmények, amelyek önálló jogi személyiséggel rendelkeznek, nem piaci termelők, és a kormányzat irányítása alatt állnak;

d) autonóm nyugdíjpénztárak, amennyiben a hozzájárulás jogi kötelezettség, és amennyiben a járulékok és juttatások befizetését/kifizetését és jóváhagyását illetően a kormányzat kezeli az alapokat.

2.113 A kormányzat szektor négy alszektorból áll:

a) Központi kormányzat (a társadalombiztosítási alapok kivételével) (S.1311);

b) Tartományi kormányzat (a társadalombiztosítási alapok kivételével) (S.1312);

c) Helyi önkormányzat (a társadalombiztosítási alapok kivételével) (S.1313);

d) társadalombiztosítási alapok (S.1314).

Központi kormányzat (a társadalombiztosítási alapok kivételével) (S.1311)

2.114  Fogalommeghatározás: ez az alszektor magában foglalja az állam összes közigazgatási egységét és az olyan központi kormányzati szerveket, amelyek illetékessége általánosságban kiterjed az ország egész gazdasági területére. A társadalombiztosítási alapokat kezelő szervek nem tartoznak ebbe az alszektorba.

Az S.1311. alszektorba tartoznak azok a nonprofit intézmények is, amelyek a központi kormányzat irányítása alatt állnak, és amelyek illetékessége az ország egész gazdasági területére kiterjed.

Az olyan piacszabályozási szervezetek, amelyek kizárólag vagy főként támogatások elosztói, az S.1311. alszektorba tartoznak. Az olyan szervezetek, amelyek feladata kizárólag vagy főként mezőgazdasági vagy élelmiszeripari termékek vásárlása, tartása és eladása, az S.11. szektorba tartoznak.

Tartományi kormányzat (a társadalombiztosítási alapok kivételével) (S.1312)

2.115  Fogalommeghatározás: ez az alszektor azokat a közigazgatási szervezeteket foglalja magában, amelyek elkülönült gazdasági egységek, és a társadalombiztosítási alapok kezelését kivéve, bizonyos kormányzati funkciókat gyakorolnak a központi kormányzati szint alatt és a helyi önkormányzati szint felett;.

Az S.1312. alszektorba tartoznak azok a nonprofit intézmények is, amelyek a tartományi kormányzat irányítása alatt állnak, és amelyek tevékenysége a tartomány gazdasági területére korlátozódik.

Helyi önkormányzat (a társadalombiztosítási alapok kivételével) (S.1313)

2.116  Fogalommeghatározás: ez az alszektor olyan közigazgatási egységeket foglal magában, amelyek hatásköre kizárólag az ország gazdasági területének helyi részére terjed ki, a társadalombiztosítási alapokat kezelő szervek helyi képviseletei kivételével.

Az S.1313. alszektorba tartoznak azok a nonprofit intézmények is, amelyek a helyi önkormányzat irányítása alatt állnak, és amelyek tevékenysége a helyi önkormányzat gazdasági területére korlátozódik.

Társadalombiztosítási alapok (S.1314)

2.117  Fogalommeghatározás: a „társadalombiztosítási alapok” alszektor azokat a központi, tartományi és helyi gazdasági egységeket foglalja magában, amelyek fő tevékenysége a társadalmi juttatások biztosítása, és megfelelnek a következő két feltételnek:

a) törvény vagy más szabályozás erejénél fogva a lakosság bizonyos csoportjai kötelesek a rendszerben részt venni, vagy abba járulékot fizetni; valamint

b) a társadalombiztosítási járulékok és juttatások megállapítása vagy jóváhagyása a kormányzat felelősségi körébe tartozik, függetlenül felügyeleti szervként vagy munkáltatóként betöltött szerepétől.

Általában nincs közvetlen kapcsolat az egyén kockázatoknak való kitettsége és az általa fizetett társadalombiztosítási járulék összege között.

Háztartások (S.14)

2.118  Fogalommeghatározás: a „háztartások” szektor (S.14) az egyéneket és az egyének csoportjait foglalja magában, egyrészt mint fogyasztókat, másrészt mint olyan vállalkozókat, akik piacra szánt javakat állítanak elő és pénzügyi vagy nem pénzügyi szolgáltatásokat nyújtanak (azaz piaci termelők), feltéve hogy a javak és szolgáltatások előállítását nem kvázivállalatként kezelt elkülönült gazdasági egységek keretében végzik. A szektorba tartoznak azok az egyének vagy csoportok is, akik kizárólag saját végső felhasználásra állítanak elő javakat vagy nem pénzügyi szolgáltatásokat.

A háztartások – mint fogyasztók – olyan egyazon lakhelyen élő személyek kis csoportjaként határozhatók meg, akik jövedelmüket és vagyonukat megosztják egymással, és bizonyos típusú – elsősorban a lakhatás és az élelmezés körébe tartozó – javakat és szolgáltatásokat közösen fogyasztanak.

A háztartások fő forrásai a következők:

a) munkavállalói jövedelem;

b) tulajdonból származó jövedelem;

c) egyéb szektorokból érkező transzferek;

d) piaci termékek eladásából származó bevételek; valamint

e) a saját végső fogyasztásra szánt termékek kibocsátásából származó imputált bevételek.

2.119 A „háztartások” szektorba tartoznak a következők:

a) azok az egyének vagy az egyének azon csoportjai, akiknek fő funkciója a fogyasztás;

b) azok a tartósan intézetben élő személyek, akik gazdasági ügyekben kevés vagy semmilyen intézkedési vagy döntéshozatali önállósággal nem rendelkeznek (például kolostorokban élő egyházi rendek tagjai, hosszú ideig kórházban ápolt betegek, hosszú idejű börtönbüntetésre ítélt rabok, tartósan nyugdíjasotthonokban élő idős emberek). Az ilyen személyek külön gazdasági egységként, különálló háztartásként kezelendők;

c) azok az egyének vagy az egyének azon csoportjai, akiknek fő funkciója a fogyasztás, valamint emellett – kizárólag saját végső felhasználási célra – javak előállítása és nem pénzügyi szolgáltatások nyújtása; a rendszer a saját végső felhasználásra előállított szolgáltatásoknak csak két kategóriáját foglalja magában: a saját lakásszolgáltatást és a fizetett alkalmazottak által nyújtott háztartási szolgáltatásokat;

d) azok a jogi személyiséggel nem rendelkező egyéni vállalkozások és társas vállalkozások, amelyek piaci termelők, és nem kvázivállalatokként kezelendők; valamint

e) azok a háztartásokat segítő nonprofit intézmények, amelyek nem rendelkeznek önálló jogi személyiséggel, vagy amelyek bár rendelkeznek önálló jogi személyiséggel, jelentőségük azonban csekély.

2.120 Az ESA 2010-ben a „háztartások” szektor az alábbi alszektorokból áll:

a) munkáltatók (S.141) és munkavállaló nélküli önálló vállalkozók (S.142);

b) munkavállalók (S.143);

c) tulajdonból származó jövedelemben részesülő háztartások (S.1441);

d) nyugdíjasok (S.1442);

e) egyéb transzferjövedelemben részesülő háztartások (S.1443).

2.121 A háztartásokat a háztartás mint egységes egész legnagyobb jövedelmének kategóriája alapján (munkáltató jövedelem, munkavállalói jövedelem stb.) kell alszektorokba sorolni. Ha ugyanaz a háztartás egy adott kategóriában több forrásból is részesül jövedelemben, a besorolás alapja az, hogy az egyes kategóriák mekkora részt képviselnek a háztartási jövedelem egészéből.

Munkáltatók és munkavállaló nélküli önálló vállalkozók (S.141 és S.142)

2.122  Fogalommeghatározás: a „munkáltatók és munkavállaló nélküli önálló vállalkozók” alszektort a háztartások azon csoportja alkotja, amelyeknél a háztartás egészének a legnagyobb jövedelemforrása az a (vegyes) jövedelem (B.3), amelyet a háztartás tagjai a tulajdonukban lévő, jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozások keretében, piacra szánt javak és szolgáltatások előállítóiként, fizetett munkavállalókkal vagy azok nélkül termelnek a maguk számára, még akkor is, ha ez a jövedelem nem haladja meg a háztartás összjövedelmének a felét.

Munkavállalók (S.143)

2.123  Fogalommeghatározás: a „munkavállalók” alszektort a háztartások azon csoportja alkotja, amelyeknél a munkavállalói jövedelem (D.1) a legnagyobb jövedelemforrás a háztartás egésze számára.

Tulajdonból származó jövedelemben részesülő háztartások (S.1441)

2.124  Fogalommeghatározás: a „tulajdonból származó jövedelemben részesülő háztartások” alszektort a háztartások azon csoportja alkotja, amelyeknél a tulajdonból származó jövedelem (D.4) jelenti a legnagyobb jövedelemforrást a háztartás egésze számára.

Nyugdíjasok (S.1442)

2.125  Fogalommeghatározás: a „nyugdíjasok” alszektort a háztartások azon csoportja alkotja, amelyeknél a nyugdíjakból származó jövedelem a legnagyobb jövedelemforrás a háztartás egésze számára.

A nyugdíjas háztartások olyan háztartások, amelyek jövedelmének fő forrássa az öregségi vagy egyéb nyugdíjakból áll, beleértve a korábbi munkáltatóktól kapott nyugdíjakat is.

Egyéb transzferjövedelemben részesülő háztartások (S.1443)

2.126  Fogalommeghatározás: az „egyéb transzferjövedelemben részesülő háztartások” alszektort a háztartások azon csoportja alkotja, amelyeknél az egyéb folyó transzferekből származó jövedelem a legnagyobb jövedelemforrás a háztartás egésze számára.

Egyéb folyó transzfernek nevezzük a tulajdonból származó jövedelmen, nyugdíjon és a tartósan intézetekben élő személyek jövedelmén kívüli összes folyó transzfert.

2.127 Ha a szektorba sorolás céljára nem áll rendelkezésre információ a háztartás teljes jövedelmének jövedelemforrás szerinti összetételére vonatkozóan, akkor a besoroláshoz a referenciaszemély jövedelmét kell felhasználni. A háztartás referenciaszemélye a legnagyobb jövedelemmel rendelkező személy. Ha ez utóbbi információ sem áll rendelkezésre, a háztartások alszektorba sorolásához annak a személynek a jövedelmét kell felhasználni, aki azt állítja magáról, hogy ő a referenciaszemély.

2.128 A háztartások alszektorba sorolásához fel lehet használni egyéb kritériumokat is, például a háztartások mint vállalkozások tevékenység szerinti besorolását: mezőgazdasággal foglalkozó háztartások és nem mezőgazdasággal foglalkozó háztartások.

Háztartásokat segítő nonprofit intézmények (S.15)

2.129  Fogalommeghatározás: a „háztartásokat segítő nonprofit intézmények” szektort (S.15) olyan nonprofit intézmények alkotják, amelyek önálló jogi személyiséggel rendelkeznek, háztartásokat segítő tevékenységet folytatnak, és nem piaci magántermelők. Fő bevételi forrásuk a háztartásoktól mint fogyasztóktól származó önkéntes pénzbeli és természetbeni hozzájárulások, a kormányzati kifizetések és a tulajdonból származó jövedelem.

2.130 Ha ezek az intézmények nem túl jelentősek, akkor nem ebbe a szektorba, hanem a „háztartások” szektorba (S.14) tartoznak, mivel gazdasági műveleteik nem különböztethetők meg az ezen utóbbi szektorba tartozó egységek gazdasági műveleteitől. Azok a nem piaci, háztartásokat segítő nonprofit intézmények, amelyek kormányzati irányítás alatt állnak, a kormányzati szektorba (S.13.) tartoznak.

A „háztartásokat segítő nonprofit intézmények” szektor a háztartások számára nem piaci javakat és szolgáltatásokat nyújtó, háztartásokat szolgáló nonprofit intézmények alábbi főbb típusait tartalmazza:

a) szakszervezetek, szakmai vagy tudományos társaságok, fogyasztói érdekvédelmi szervezetek, politikai pártok, egyházak vagy vallási közösségek (ideértve az állam által finanszírozott, de nem az állam által irányított szervezeteket is), valamint szociális, kulturális, szabadidős és sportklubok; továbbá

b) jótékonysági és segélyszervezetek, amelyeket egyéb gazdasági egységek pénzbeli vagy természetbeni önkéntes transzferei finanszíroznak.

Az S.15. szektor magában foglalja a nem rezidens egységeket segítő jótékonysági és segélyszervezeteket, de nem részei azok az intézmények, amelyekben a tagsági viszony feljogosít a javak és szolgáltatások egy előre meghatározott körének igénybevételére.

Külföld (S.2)

2.131  Fogalommeghatározás: a „külföld” szektor (S.2) az egységek olyan csoportja, amely nem jellemezhető egységesen funkciói és forrásai alapján. Mindazokat a nem rezidens egységeket tartalmazza, amelyek gazdasági műveleteket folytatnak, vagy egyéb gazdasági kapcsolatban állnak rezidens gazdasági egységekkel. Számlái általános áttekintést nyújtanak a teljes gazdaságot a külfölddel összekötő gazdasági kapcsolatokról. Ide tartoznak az Unió intézményei és a nemzetközi szervezetek is.

2.132 A külföld nem minősül szektornak abban a tekintetben, hogy rá vonatkozóan nem kell a számlák teljes sorozatát vezetni, de célszerű szektorként kezelni. A szektorok a teljes gazdaság részekre bontásával kerülnek kialakításra abból a célból, hogy a rezidens gazdasági egységek gazdasági magatartás, célkitűzések és funkciók tekintetében hasonló, homogénebb csoportjai jöjjenek létre. Nem ez a helyzet a külföld szektornál: ebben a szektorban kell elszámolni a nem pénzügyi és pénzügyi vállalatok, nonprofit intézmények, háztartások és a kormányzat nem rezidens gazdasági egységekkel végrehajtott gazdasági műveleteit és a köztük lezajló folyamatokat, valamint a rezidensek és nem rezidensek egyéb gazdasági kapcsolatait, például a rezidenseknek a nem rezidensekkel szembeni követeléseit.

2.133 A külföldre vonatkozó számlák csak a rezidens gazdasági egységek és a nem rezidens egységek közötti gazdasági műveleteket tartalmazzák, az alábbiak kivételével:

a) a „külföld” számlák a rezidens egységek által az importált termékek szállításával (az exportáló ország határáig) nyújtott szolgáltatásokat a FOB-paritáson mért import részeként tüntetik fel annak ellenére, hogy azokat rezidens egységek nyújtották;

b) a hazai gazdaság különböző szektoraiba tartozó rezidensek közötti, külföldi eszközöket érintő gazdasági műveleteket a külföldre vonatkozó részletes pénzügyi számlák tartalmazzák. Ezek a gazdasági műveletek nincsenek hatással az országnak a külfölddel szemben fennálló pénzügyi pozíciójára, de hatást gyakorolnak az egyes szektoroknak a külfölddel szemben fennálló pénzügyi kapcsolataira;

c) az országnak a különböző földrajzi zónákhoz tartozó nem rezidensek közötti kötelezettségekkel kapcsolatos gazdasági műveleteit a külföldnek a számlák földrajzi területek szerint részletezett alszámlái tartalmazzák. Bár ezek a gazdasági műveletek nincsenek hatással az országnak a külfölddel szemben fennálló összesített kötelezettségére, hatást gyakorolnak a világ különböző részeivel szembeni kötelezettségekre.

2.134 A külföld szektor (S.2) a következő részekből áll:

a) az Európai Unió tagállamai, valamint intézményei és szervei (S.21):

1. az Európai Unió tagállamai (S.211);

2. az Európai Unió intézményei és szervei (S.212);

b) nem uniós tagországok és az Unióban nem rezidens nemzetközi szervezetek (S.22)

A termelőegységek szektorok szerinti besorolásának alkalmazása a legfontosabb, általánosan elterjedt jogi tulajdonformákra

2.135 Az alábbi áttekintés és a 2.31–2.44 pont összefoglalja azokat az alapelveket, amelyek meghatározzák a termelők szektorok szerinti osztályozását, követve az intézmények főbb típusaira alkalmazott egységes meghatározásokat.

2.136 A piaci termelő magán- és közösségi vállalatok besorolása a következő:

a) a fő tevékenységként javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállításával foglalkozók az S.11. szektorba (nem pénzügyi vállalatok) tartoznak;

b) a fő tevékenységként pénzügyi közvetítéssel és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozók az S.12. szektorba (pénzügyi vállalatok) tartoznak.

2.137 A piaci termelő, önálló jogi személyiséggel rendelkező szövetkezetek és társas vállalkozások besorolása a következő:

a) a fő tevékenységként javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállításával foglalkozók az S.11. szektorba (nem pénzügyi vállalatok) tartoznak;

b) a fő tevékenységként pénzügyi közvetítéssel és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozók az S.12. szektorba (pénzügyi vállalatok) tartoznak.

2.138 A külön jogszabály szerint önálló jogi személyiséggel rendelkező közösségi piaci termelők osztályozása a következő:

a) a fő tevékenységként javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállításával foglalkozók az S.11. szektorba (nem pénzügyi vállalatok) tartoznak;

b) a fő tevékenységként pénzügyi közvetítéssel és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozók az S.12. szektorba (pénzügyi vállalatok) tartoznak.

2.139 Az önálló jogi személyiséggel nem rendelkező közösségi piaci termelők besorolása a következő:

a) ha kvázivállalatok:

1. a fő tevékenységként javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállításával foglalkozók az S.11. szektorba (nem pénzügyi vállalatok) tartoznak;

2. a fő tevékenységként pénzügyi közvetítéssel és pénzügyi kiegészítő szolgáltatásokkal foglalkozók az S.12. szektorba (pénzügyi vállalatok) tartoznak.

b) ha nem kvázivállalatok: az S.13. szektorba (kormányzat) tartoznak, mivel ezek az egységek az őket irányító egységek szerves részét képezik.

2.140 A önálló jogi személyiséggel rendelkező nonprofit intézmények (egyesületek és alapítványok) besorolása a következő:

a) a piaci termelők és fő tevékenységként javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállítását végzők az S.11.szektorba (nem pénzügyi vállalatok) tartoznak;

b) a fő tevékenységként pénzügyi közvetítéssel és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozók az S.12. szektorba (pénzügyi vállalatok) tartoznak;

c) a nem piaci termelők:

1. az S.13. szektorba (kormányzat) tartoznak, amennyiben kormányzat által irányított közösségi célú termelők;

2. az S.15. szektorba (háztartásokat segítő nonprofit intézmények) tartoznak, amennyiben magántermelők.

2.141 Piaci termelést végző önálló jogi személyiséggel nem rendelkező egyéni vállalkozások és társas vállalkozások besorolása a következő:

a) ha kvázivállalatok:

1. a fő tevékenységként javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállításával foglalkozók az S.11. szektorba (nem pénzügyi vállalatok) tartoznak;

2. a fő tevékenységként pénzügyi közvetítéssel és pénzügyi kiegészítő szolgáltatásokkal foglalkozók az S.12. szektorba (pénzügyi vállalatok) tartoznak.

b) ha nem kvázivállalatok, az S.14. szektorba (háztartások) tartoznak.

2.142 A vállalatközpontok besorolása a következő:

a) S.11. (nem pénzügyi vállalatok) szektor, ha a piaci termelőkből álló teljes vállalatcsoport tevékenységének túlnyomó része javak és nem pénzügyi szolgáltatások előállítása (lásd a 2.46 pont e) alpontját);

b) S.12. (pénzügyi vállalatok) szektor, ha a piaci termelőkből álló vállalatcsoport egész tevékenységének túlnyomó része pénzügyi közvetítés (lásd a 2.65. pont e) alpontját).

Az olyan holdingtársaságokat, amelyek leányvállalatok egy csoportjának eszközeit birtokolják, mindig pénzügyi vállalatként kell kezelni. A holdingtársaságoknak tulajdonában vannak az adott vállalatcsoport eszközei, de nem folytatnak semmilyen, a csoportot érintő irányítási tevékenységet.

2.143 A 2.5. táblázat sematikus formában mutatja be a fentiekben felsorolt eseteket.



2.5. táblázat –  A termelőegységek szektorok szerinti besorolásának alkalmazása a legfontosabb, általánosan elterjedt gazdálkodási formákra

A termelő típusa

Szokásos gazdálkodási forma leírása

Piaci termelők (javak és nem pénzügyi szolgáltatások)

Piaci termelők (pénzügyi közvetítés)

Nem piaci termelők

közösségi célú termelők

magán-termelők

Magán és közösségi vállalatok

S.11 Nem pénzügyi vállalatok

S.12 Pénzügyi vállalatok

 

 

Önálló jogi személyiséggel rendelkező szövetkezetek és társas vállalkozások

S.11. Nem pénzügyi vállalatok

S.12 Pénzügyi vállalatok

 

 

Külön jogszabály alapján önálló jogi személyiséggel felruházott közösségi célú termelők

S.11. Nem pénzügyi vállalatok

S.12 Pénzügyi vállalatok

 

 

Önálló jogi személyiséggel nem rendelkező közösségi célú termelők

A kvázivállalatok jellemzőivel rendelkezők

S.11. Nem pénzügyi vállalatok

S.12 Pénzügyi vállalatok

 

 

Egyéb

 

 

S.13 Kormányzat

 

Önálló jogi személyiséggel rendelkező nonprofit intézmények

S.11. Nem pénzügyi vállalatok

S.12 Pénzügyi vállalatok

S.13 Kormányzat

S.15 Háztartásokat segítő nonprofit intézmények

Önálló jogi személyiséggel nem rendelkező társas vállalkozások

Egyéni vállalkozások

A kvázivállalatok jellemzőivel rendelkezők

S.11. Nem pénzügyi vállalatok

S.12 Pénzügyi vállalatok

 

 

Egyéb

S.14 Háztartások

S.14 Háztartások

 

 

Vállalatközpontok, amelyek a következő termékek előállításával foglalkozó vállalatok csoportját irányítják:

Javak és nem pénzügyi szolgáltatások

S.11. Nem pénzügyi vállalatok

 

 

 

Pénzügyi szolgáltatások

 

S.12 Pénzügyi vállalatok

 

 

A SZAKOSODOTT TELEPHELYEK ÉS AZ ÁGAZATOK

2.144 A javakat és szolgáltatásokat előállító gazdasági egységek többsége egyidejűleg több tevékenységgel foglalkozik. A fő tevékenységen kívül végezhetnek néhány másodlagos és kiegészítő tevékenységet is.

2.145 Tevékenységről beszélünk, ha adott erőforrások – például a berendezések, a munka(erő), a gyártási módszerek, az információs hálózatok vagy a termékek – együttes felhasználása meghatározott javak és szolgáltatások létrehozását eredményezi. Egy tevékenységet az input termékek, a termelési folyamat és a termékkibocsátás jellemez.

A tevékenységek a NACE Rev. 2. osztályozás különböző szintjei alapján határozhatóak meg.

2.146 Ha egy egység egynél több tevékenységet végez, a kisegítő tevékenységeken kívüli összes tevékenységet (lásd a 3. fejezet 3.12. pontját) a bruttó hozzáadott érték alapján kell rangsorolni. Az ilyen módon megállapított legnagyobb bruttó hozzáadott érték alapján azután különbséget lehet tenni fő tevékenység és másodlagos tevékenységek között.

2.147 A termelési folyamatban, valamint a javak és szolgáltatások felhasználásában végbemenő folyamatok elemzéséhez oly módon kell megválasztani az egységeket, hogy világossá váljanak a műszaki-gazdasági jellegű kapcsolatok. Ez a követelmény azt jelenti, hogy a gazdasági egységeket kisebb és homogénebb egységekre kell felosztani a termelés jellege alapján. Ennek a követelménynek tesz eleget a szakosodott telephely gyakorlati szempontok figyelembevételével megalkotott fogalma is.

A szakosodott telephely

2.148  Fogalommeghatározás: a szakosodott telephely a szakosodott egységnek az a része, amely egy telephelynek feleltethető meg. A szakosodott telephelyet az SNA 2008 és az ISIC Rev. 4. létesítménynek nevezi. A szakosodott egység egy adott, termelői minőségében vizsgált gazdasági egység mindazon részeit tömöríti, amelyek egy bizonyos tevékenység ellátásához járulnak hozzá a NACE Rev. 2. osztályozás szakágazati (négy számjegyű) szintjén, és a gazdasági egység egy vagy több operatív szervezeti alegységének felelnek meg. A gazdasági egység információs rendszerének alkalmasnak kell lennie arra, hogy minden egyes szakosodott telephelyre vonatkozóan feltüntesse és kiszámítsa legalább a termelés, a folyó termelőfelhasználás, a munkavállalói jövedelmek, a működési eredmény és a bruttó állóeszköz-felhalmozás értékét.

A telephely földrajzilag meghatározott területen elhelyezkedő, javakat vagy szolgáltatásokat előállító gazdasági egység, vagy annak egy része.

A szakosodott telephely adott esetben egybeeshet egy teljes (termelői minőségében figyelembe vett) gazdasági egységgel, de soha nem tartozhat két különböző gazdasági egységhez.

2.149 Ha egy, javakat vagy szolgáltatásokat előállító gazdasági egység fő tevékenysége mellett egy vagy több másodlagos tevékenységet is végez, akkor azokkal azonos számú szakosodott egységre kell felosztani, és a másodlagos tevékenységeket a fő tevékenységtől eltérő tevékenységi kód alá kell besorolni. A kisegítő tevékenységek nem különülnek el a fő vagy a másodlagos tevékenységektől. A szakosodott egységek a hozzájuk kapcsolódó másodlagos tevékenységek keretében olyan termékeket is előállíthatnak, amelyek nem tartoznak annak a tevékenységnek a homogén csoportjába, amely alá be vannak sorolva, de amelyeket a rendelkezésre álló elszámolási adatok alapján nem lehet elkülöníteni a szakosodott egység tevékenységétől. Ez azt jelenti, hogy egy szakosodott egység egy vagy több másodlagos tevékenységet is végezhet.

Ágazatok

2.150  Fogalommeghatározás: az ágazat az azonos vagy hasonló tevékenységgel foglalkozó szakosodott telephelyeket foglalja magában. A legrészletesebb osztályozási szinten egy-egy szakágazat mindazon szakosodott telephelyekből áll, amelyek a NACE Rev. 2. osztályozás egy adott (négy számjegyű) szakágazata alá tartoznak, azaz amelyek a NACE Rev. 2. osztályozás szerinti azonos tevékenységet végeznek.

Az ágazatok magukban foglalják mind a piaci, mind a nem piaci javakat és szolgáltatásokat előállító szakosodott telephelyeket. Egy-egy ágazat a fogalommeghatározás szerint az azonos típusú termelőtevékenységgel foglalkozó szakosodott telephelyeket foglalja magában, függetlenül attól, hogy az ezeket a tevékenységeket végző gazdasági egységek piaci vagy nem piaci kibocsátást állítanak-e elő.

2.151 Az ágazatok három kategóriába sorolhatók:

a) azok az ágazatok, amelyek piaci javakat és szolgáltatásokat (piaci ágazatok) és saját végső felhasználásra szánt javakat és szolgáltatásokat állítanak elő. a saját végső felhasználásra szánt szolgáltatások a saját lakásszolgáltatás és a fizetett alkalmazottak által nyújtott háztartási szolgáltatások;

b) a nem piaci javakat és szolgáltatásokat előállító kormányzati ágazatok: a kormányzat nem piaci ágazatai;

c) háztartásokat segítő nem piaci javakat és szolgáltatásokat előállító nonprofit intézményi ágazatok: háztartásokat segítő nonprofit intézmények nem piaci ágazatai.

Az ágazatok osztályozása

2.152 A szakosodott telephelyek ágazati osztályozásához a NACE Rev. 2. osztályozási rendszert kell használni.

A HOMOGÉN SZAKOSODOTT EGYSÉGEK ÉS A HOMOGÉN ÁGAZATOK

2.153 A termelési folyamat elemzéséhez legmegfelelőbb egység a homogén szakosodott egység. Az ilyen egység egyedi tevékenységet végez, amelyet a felhasznált erőforrások, a termelési folyamat és a kibocsátás határoz meg.

A homogén szakosodott egység

2.154  Fogalommeghatározás: a homogén szakosodott egység olyan egyedi tevékenységet végez, amelyet a felhasznált erőforrások, a termelési folyamat és a kibocsátás határoz meg. A felhasznált és kibocsátott termékeket a fizikai jellemzőik, a feldolgozottságuk foka és az alkalmazott termelési technológia különbözteti meg más termékektől. Termékosztályozással azonosíthatóak (Tevékenységenkénti statisztikai termékosztályozás – CPA). A CPA olyan termékosztályozási rendszer, amelynek elemei az ágazati eredet szempontjából kerültek rendszerezésre, az ágazati eredet osztályozását pedig a NACE Rev. 2. osztályozási rendszer határozza meg.

A homogén ágazat

2.155  Fogalommeghatározás: a homogén ágazatot a homogén szakosodott egységek alkotják. Azt, hogy mely tevékenységek tartoznak egy adott homogén ágazatba, termékosztályozás alapján kell meghatározni. A homogén ágazat azokat és csak azokat a javakat vagy szolgáltatásokat állítja elő, amelyeket a termékosztályozás azonos csoportba sorol.

2.156 A homogén ágazatok a gazdasági elemzés céljára létrehozott egységek. A homogén szakosodott egységeket rendszerint nem lehet közvetlenül megfigyelni; az egységektől gyűjtött, statisztikai felmérésekben használt adatokat át kell rendezni ahhoz, hogy homogén ágazatok jöjjenek létre.




3.   FEJEZET

TERMÉKEKKEL ÉS NEM TERMELT ESZKÖZÖKKEL KAPCSOLATOS GAZDASÁGI MŰVELETEK

TERMÉKEKKEL KAPCSOLATOS GAZDASÁGI MŰVELETEK ÁLTALÁBAN

3.01  Fogalommeghatározás: termék minden olyan jószág és szolgáltatás, amely a termelésnek minősülő tevékenység keretén belül jön létre. A termelést a 3.07 pont definiálja.

3.02 Az ESA a termékekkel kapcsolatos gazdasági műveletek alábbi fő kategóriáit különbözteti meg:



Gazdasági műveletek kategóriái

Kód

Kibocsátás

P.1

Folyó termelőfelhasználás

P.2

a végső fogyasztási kiadás

P.3

Tényleges végső fogyasztás

P.4

Bruttó felhalmozás

P.5

Javak és szolgáltatások exportja

P.6

Javak és szolgáltatások importja

P.7

3.03 A termékekkel kapcsolatos gazdasági műveletek a következőképpen kerülnek elszámolásra:

a) a „javak és szolgáltatások” számlán a kibocsátás és az import forrásként van elszámolva, a termékekkel kapcsolatos többi gazdasági művelet pedig felhasználásként;

b) a termelési számlán a kibocsátás forrásként, a folyó termelőfelhasználás pedig felhasználásként van elszámolva; a bruttó hozzáadott érték ennek a két, termékekkel kapcsolatos gazdasági műveletnek az egyenlegező tétele;

c) a „rendelkezésre álló jövedelem felhasználása” számlán a végső fogyasztási kiadás felhasználásként van elszámolva;

d) a „korrigált rendelkezésre álló jövedelem felhasználása” számlán a tényleges végső fogyasztás felhasználásként van elszámolva;

e) a tőkeszámlán a bruttó felhalmozás felhasználásként (a nem pénzügyi eszközök változásaként) van elszámolva;

f) a javak és szolgáltatások „külföld” számláján a javak és szolgáltatások importja forrásként, a javak és szolgáltatások exportja pedig felhasználásként van elszámolva.

A számlákon több jelentős egyenlegező tétel – például a hozzáadott érték, a bruttó hazai termék (GDP), a nemzeti jövedelem és a rendelkezésre álló jövedelem – meghatározása termékekkel kapcsolatos gazdasági műveletek alapján történik. A termékekkel kapcsolatos gazdasági műveletek definíciója ezért ezeket az egyenlegező tételeket is meghatározza.

3.04 A forrás táblában (lásd az 1.136 pontot) a kibocsátás és az import forrásként van elszámolva. A felhasználás táblában felhasználásként van elszámolva a folyó termelőfelhasználás, a bruttó felhalmozás, a végső fogyasztási kiadás és az export. A szimmetrikus input-output táblában a kibocsátás és az import mint forrás, a termékekkel kapcsolatos egyéb gazdasági műveletek mint felhasználás vannak elszámolva.

3.05 A termékek forrásai alapáron (lásd: 3.44. pont), a termékek felhasználásai pedig piaci beszerzési áron (lásd: 3.06. pont) vannak értékelve. Egyes forrás- és felhasználás-típusok (pl. javak importja és exportja) esetében specifikusabb értékelési elveket kell alkalmazni.

3.06  Fogalommeghatározás:

A piaci beszerzési ár az az ár, amelyet a vevő fizet a termékért. A piaci beszerzési ár magában foglalja a következőket:

a) a termékadók és terméktámogatások egyenlegét (a levonható adókat, például a termékek hozzáadottérték-adóját nem számítva);

b) azok a szállítási díjak, amelyeket a vevő külön fizet azért, hogy a kívánt időben és helyen legyen a termék;

c) a nagy tételben történő vagy szezonon kívüli vásárlás miatti kedvezmények levonása a szokványos árakból vagy díjakból.

A piaci beszerzési ár nem tartalmazza a következőket:

a) hitel-megállapodás alapján pótlólagosan felmerülő kamat vagy szolgáltatási díjak;

b) késedelmes fizetés miatt felmerülő külön költségek, ha a késedelmes fizetés azt jelenti, hogy a fizetésre nem a vásárláskor megállapított időszakon belül kerül sor.

Ha a felhasználás ideje nem esik egybe a vásárlás idejével, az idő múlásának következtében bekövetkezett árváltozások figyelembevétele érdekében korrekciókra kerül sor (a készletek árváltozásával szimmetrikus módon). Ezek a módosítások akkor fontosak, ha az adott termékek árai az év során jelentősen változnak.

TERMELÉS ÉS KIBOCSÁTÁS

3.07  Fogalommeghatározás: A termelés egy gazdasági egység ellenőrzése, felelőssége és irányítása alatt végzett tevékenység, amelynek során a gazdasági egység munkát, tőkét, valamint javakat és szolgáltatásokat használ fel javakból és/vagy szolgáltatásokból álló kibocsátás előállításához.

A termelés nem terjed ki az emberi beavatkozás és irányítás nélküli természetes folyamatokra, mint például a halállomány természetes növekedése a nemzetközi vizekben, a haltenyésztés azonban beletartozik a termelésbe.

3.08 A termelés magában foglalja a következőket:

a) mindazon egyéni és közösségi felhasználási célú javak és szolgáltatások előállítása, amelyeket megtermelőiktől eltérő egységeknek nyújtanak.

b) mindazon javak saját felhasználási célú előállítása, amelyeket termelőjük megtart saját végső fogyasztás vagy saját bruttó állóeszköz-felhalmozás céljára;

Bruttó állóeszköz-felhalmozási célú saját termelésre példa az olyan állóeszköz-termelés, mint az építés, a szoftverfejlesztés és a saját bruttó állóeszköz-felhalmozási célú ásványkincs-feltárás. A bruttó állóeszköz-felhalmozás fogalmát a 3.124–3.138 pont ismerteti.

A javak háztartások általi saját felhasználásra (önfogyasztásra) történő termeléséhez általában a következők tartoznak:

(1) saját kivitelezésű (házilagos) lakásépítés;

(2) mezőgazdasági termékek termelése és tárolása;

(3) mezőgazdasági termékek feldolgozása, mint például liszt előállítása őrléssel, gyümölcsök tartósítása szárítással és befőzéssel; tejtermékek, pl. vaj és sajt előállítása, valamint sör-, bor- és alkoholpárlat-termelés;

(4) egyéb elsődleges termékek termelése, mint sóbányászat, tőzegbányászat és vízhordás;

(5) más feldolgozásfajták, mint kelmeszövés, fazekasság és bútorkészítés.

c) saját tulajdonú lakásban lakó tulajdonos által önmagának nyújtott lakásszolgáltatás.

d) a fizetett háztartási személyzet alkalmazásával létrehozott háztartási és személyi jellegű szolgáltatások.

e) javakat eredményező önkéntes tevékenység. Ilyen tevékenységre példa a lakás, templom vagy más épület építése. Nem tartoznak ide a javakat nem eredményező önkéntes tevékenységek, például a fizetés nélküli gondozás és takarítás.

A fenti a)–e) alpontokban felsorolt tevékenységek termelésként szerepelnek, tekintet nélkül arra, hogy legálisak-e vagy regisztrálva vannak-e adózási, társadalombiztosítási, statisztikai és más közigazgatási szervnél vagy sem.

A javak háztartások általi, saját fogyasztásra történő előállítása akkor kerül elszámolásra, ha az ilyen típusú termelés számottevő, vagyis mennyiségi szempontból jelentős az adott jószág adott országbeli teljes kínálatához viszonyítva.

A javak háztartások általi, saját fogyasztásra történő előállításából csupán a következők szerepelnek: lakásépítés, valamint mezőgazdasági termékek termelése, raktározása és feldolgozása.

3.09 Nem tartozik a termelésbe azoknak a háztartási és személyi jellegű szolgáltatásoknak az előállítása, amelyeket ugyanazon háztartásban hoznak létre és fogyasztanak el. A háztartások által önállóan előállított háztartási szolgáltatások nem foglalják magukban például a következőket:

a) a lakástakarítás, -festés és -karbantartás, amennyiben e tevékenységek végzése bérlők körében is általános;

b) a tartós háztartási eszközök tisztítása, karbantartása és javítása;

c) étel készítése és felszolgálása;

d) a gyermekek gondozása, oktatása és nevelése;

e) a beteg, gyenge és idős emberek ápolása; valamint

f) a háztartás tagjainak vagy javaiknak a szállítása.

A fizetett háztartási személyzet alkalmazásával előállított háztartási és személyi jellegű szolgáltatások, valamint a saját tulajdonú lakás lakásszolgáltatása beleszámít a termelésbe.

Fő-, másodlagos és kisegítő tevékenységek

3.10  Fogalommeghatározás: Egy szakosodott telephely (KAU) főtevékenysége az a tevékenység, amelynek hozzáadott értéke meghaladja az ugyanabban az egységben végzett bármely más tevékenységét. A főtevékenység osztályba sorolása a NACE Rev. 2 alapján történik, először az osztályozás legmagasabb szintjén és azután a részletesebb szinteken.

3.11  Fogalommeghatározás: A másodlagos tevékenység az adott szakosodott telephelyen belül, a főtevékenység mellett végzett tevékenység. A másodlagos tevékenységből eredő kibocsátást másodlagos terméknek nevezzük.

3.12  Fogalommeghatározás: A kisegítő tevékenység olyan tevékenység, amelynek kibocsátását a vállalkozáson belüli felhasználásra szánják.

A kisegítő tevékenység támogató tevékenység, amelyet egy vállalkozáson belül azért folytatnak, hogy lehetővé váljék a szakosodott telephely fő- vagy másodlagos tevékenységeinek elvégzése. A kisegítő tevékenység által elfogyasztott valamennyi ráfordítást – anyag, munka, állóeszköz-felhasználás stb. – az általa támogatott fő- vagy másodlagos tevékenység ráfordításának kell tekinteni.

Példák kisegítő tevékenységre:

a) beszerzés;

b) értékesítés;

c) marketing;

d) számvitel;

e) adatfeldolgozás;

f) szállítás;

g) raktározás;

h) karbantartás;

i) takarítás; valamint

j) biztonsági szolgáltatások.

A vállalkozások választhatnak, hogy maguk végzik el a kisegítő tevékenységeket, vagy szakosodott szolgáltatóktól a piacon vásárolják meg az ilyen jellegű szolgáltatásokat.

A saját előállítású állóeszközök felhalmozása nem kisegítő tevékenység.

3.13 A kisegítő tevékenységek nem önálló elkülönült egységek, illetve nem válnak el a fő- vagy másodlagos tevékenységektől, vagy azoktól az egységektől, amelyeket kiszolgálnak. Ennek megfelelően a kisegítő tevékenységeket ahhoz a szakosodott telephelyhez kell rendelni, amelyet kiszolgálnak.

Előfordulhat, hogy kisegítő tevékenységekre elkülönült helyszíneken kerül sor, amelyek a kiszolgált szakosodott telephelyétől eltérő régióban vannak. Az első albekezdésben említett szabály szigorú alkalmazása a kisegítő tevékenységek földrajzi besorolásánál az aggregátumok nagyságának alulbecslésével járna azokban a régiókban, amelyekben a kisegítő tevékenységek koncentrálódnak. Ezért a rezidens elvnek megfelelően a kisegítő tevékenységeket ahhoz a régióhoz kell sorolni, ahol azokat folytatják, és abba az ágazatba, ahová az általuk kiszolgált szakosodott telephely tartozik.

Kibocsátás (P.1)

3.14  Fogalommeghatározás: A kibocsátás az elszámolási időszakban létrejött termékek összessége.

Példák kibocsátásra:

a) azok a javak és szolgáltatások, amelyeket az egyik szakosodott telephely egy ugyanazon gazdasági egységhez tartozó másik szakosodott telephelynek nyújt;

b) a szakosodott telephely által előállított azon javak, amelyek készleten maradnak azon időszak végéig, amelyben gyártották őket, függetlenül azok későbbi felhasználásától. Nem kell külön azonosítani azokat a javakat és szolgáltatásokat, amelyeket ugyanazon elszámolási időszakban ugyanazon szakosodott telephelyen állítottak elő és használtak fel. Ezek nem részei az adott szakosodott telephely kibocsátásának és folyó termelőfelhasználásának.

3.15 Ha egy gazdasági egység több szakosodott telephelyből áll, a gazdasági egység kibocsátása az őt alkotó szakosodott telephelyek kibocsátásainak az összege, beleértve azok egymásnak szállított kibocsátásait is.

3.16 Az ESA 2010 a kibocsátás három fajtáját különbözteti meg:

a) piaci kibocsátás (P.11);

b) saját végső felhasználási célú kibocsátás (P.12);

c) nem piaci kibocsátás (P.13).

Ezt a különbségtételt a szakosodott telephelyekre és a gazdasági egységekre is alkalmazni kell:

a) piaci termelők;

b) saját végső felhasználásra termelők;

c) nem piaci termelők.

A piaci, a saját végső felhasználási célú és a nem piaci kibocsátás közötti különbségtétel a következők miatt alapvető:

a) befolyásolja a kibocsátás és a kapcsolódó fogalmak értékelését (például: hozzáadott érték, bruttó hazai termék (GDP), valamint a kormányzat és a háztartásokat segítő nonprofit intézmények végső fogyasztási kiadásai);

b) befolyásolja a gazdasági egységek szektorok szerinti osztályozását (például: mely egységek tartoznak a kormányzati szektorba, és melyek nem).

A különbségtétel meghatározza a kibocsátásra alkalmazandó értékelési elveket. A piaci kibocsátás és a saját végső felhasználási célú kibocsátás értékelése alapáron történik. A nem piaci termelők összes kibocsátásának értékelésére a termelési költségek összegzésével kerül sor. Egy gazdasági egység kibocsátását szakosodott telephelyei kibocsátásainak összegeként kell értékelni, ezért az a piaci, a saját végső felhasználási célú és a nem piaci kibocsátás közötti különbségtételtől is függ.

A különbségtétel a gazdasági egységek szektorok szerinti osztályozásánál is szerepet kap. A nem piaci termelők a kormányzat vagy a háztartásokat segítő nonprofit intézmények szektorba tartoznak.

A különbségtételt felülről lefelé haladó módszerrel kell alkalmazni, azaz először a gazdasági egységekre, majd a szakosodott telephelyekre, azután pedig azok kibocsátására.

A kibocsátás a termék szintjén piaci kibocsátásként, saját végső felhasználási célú kibocsátásként vagy nem piaci kibocsátásként kerül besorolásra a kibocsátást létrehozó gazdasági egység és szakosodott telephely jellemzői szerint.

3.17  Fogalommeghatározás: Piaci kibocsátás az a kibocsátás, amelyet a piacon adnak el vagy kívánnak eladni.

3.18 A piaci kibocsátás a következőket foglalja magában:

a) gazdaságilag jelentős áron értékesített termékek;

b) barterben elcserélt termékek;

c) természetbeni fizetésre használt termékek (beleértve a természetbeni munkavállalói jövedelmet és a természetbeni vegyes jövedelmet is);

d) egy szakosodott telephely által egy ugyanahhoz a gazdasági egységhez tartozó másik szakosodott telephely számára folyó termelőfelhasználás vagy végső felhasználási célra szállított termékek;

e) azok a termékek, amelyek a késztermékek vagy a befejezetlen termelés készleteit növelik, és valamelyik fenti felhasználási célt szolgálják (beleértve az állatok és növények természetes növekedését, valamint a befejezetlen építkezéseket, amelyeknek vásárlója ismeretlen).

3.19  Fogalommeghatározás: Gazdaságilag jelentős ár az az ár, amely jelentős mértékben befolyásolja, hogy a termelők milyen mennyiségű terméket hajlandók szállítani, illetve a vevők milyen mennyiségű termékhez akarnak hozzájutni. Ilyen ár akkor jön létre, ha mindkét alábbi feltétel teljesül:

a) a termelőnek érdeke, hogy kínálatát az árhoz igazítsa akár abból a célból, hogy hosszú távon nyereségre tegyen szert, akár abból a célból, hogy az árbevétel legalább a tőke- és egyéb termelési költségeket fedezze; valamint

b) a fogyasztó szabadon dönthet arról, hogy vásárol-e vagy sem, és döntését a felszámított árak alapján hozza meg.

Gazdaságilag nem jelentős árat általában annak érdekében számítanak fel, hogy sikerüljön bizonyos bevételt elérni vagy – teljes mértékben ingyen nyújtott szolgáltatások esetében – a túlzott keresletet bizonyos mértékben csökkenteni.

Egy termék gazdaságilag jelentős ára a gazdasági egység és a kibocsátást előállító szakosodott telephely összefüggésében van meghatározva. Például piaci kibocsátásnak minősül, ha a háztartások jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozásai valamennyi kibocsátásukat gazdaságilag jelentős árakon értékesítik más gazdasági egységeknek. Más gazdasági egységek kibocsátása esetében a piaci tevékenység gazdaságilag jelentős áron történő megvalósításának képességét mennyiségi kritérium (az ún. 50 %-os kritérium) alapján kell vizsgálni, a termelési költségek és az árbevétel arányának figyelembe vételével. Eszerint piaci termelőnek az az egység tekinthető, amelynek árbevétele több éven át tartósan fedezi költségeinek legalább az 50 %-át.

3.20  Fogalommeghatározás: A saját végső felhasználási célú kibocsátás azokból a javakból és szolgáltatásokból áll, amelyeket ugyanazon gazdasági egység végső fogyasztásra vagy felhalmozásra tart meg.

3.21 Saját végső fogyasztásra megtartott terméket csak a háztartási szektor állíthat elő. Példák saját végső felhasználásra megtartott termékekre:

a) a mezőgazdasági termelő által megtartott mezőgazdasági termékek;

b) saját tulajdonú lakások lakásszolgáltatásai;

c) fizetett személyzet alkalmazásával előállított háztartási szolgáltatások.

3.22 Saját felhalmozási célra felhasznált terméket bármely szektor előállíthat. Példák ilyen termékre:

a) gépipari vállalkozás által gyártott szerszámgép;

b) a háztartások által végzett lakásépítés vagy -bővítés;

c) saját kivitelezésű építés, beleértve a háztartások csoportjai által végzett kommunális építkezéseket is;

d) saját előállítású szoftver;

e) saját célú kutatás és fejlesztés. A kutatás-fejlesztésre fordított kiadások csak akkor kell majd állóeszköz-felhalmozásként kezelni, ha a tagállamokban kielégítően magas szintet sikerül elérni a becslések megbízhatósága és összehasonlíthatósága terén.

3.23  Fogalommeghatározás: a nem piaci kibocsátás a más egységeknek ingyen vagy gazdaságilag nem jelentős áron nyújtott kibocsátás.

A nem piaci kibocsátás (P.13) két tételre tagolódik: „Díjköteles nem piaci kibocsátás” (P.131.), mely különféle díjakból és költségekből áll, valamint az „Egyéb nem piaci kibocsátás” (P.132.), vagyis az ingyen nyújtott kibocsátás.

Nem piaci kibocsátás a következő okok miatt jön létre:

a) előfordulhat, hogy technikailag lehetetlen megfizettetni az egyénnel a közösségi szolgáltatásokat, mert ezeknek a szolgáltatásoknak a fogyasztása nem követhető nyomon és nem ellenőrizhető. A közösségi szolgáltatások előállítását kormányzati egységek szervezik, és finanszírozásuk az árbevételektől eltérő forrásokból – nevezetesen az adókból és egyéb állami jövedelmekből – történik.

b) a kormányzati egységek és a háztartásokat segítő nonprofit intézmények előállíthatnak és kínálhatnak az egyes háztartások számára olyan javakat és szolgáltatásokat is, amelyekért felszámíthatnának díjat, de társadalom- vagy gazdaságpolitikai okok miatt úgy döntenek, hogy ezt nem teszik. Erre példa az oktatási és egészségügyi szolgáltatások ingyen vagy gazdaságilag nem jelentős áron történő nyújtása.

3.24  Fogalommeghatározás: Piaci termelő az a szakosodott telephely vagy gazdasági egység, amely kibocsátásának nagyobb része piaci kibocsátás.

Ha egy szakosodott telephely vagy egy gazdasági egység piaci termelő, akkor fő kibocsátása definíció szerint piaci kibocsátásnak minősül, mivel a piaci kibocsátás fogalmának meghatározására csak azután kerül sor, hogy az adott szakosodott telephely vagy gazdasági egység kibocsátása „piaci”, „saját végső felhasználási célú” vagy „nem piaci” kibocsátásként meghatározásra került.

3.25  Fogalommeghatározás: Saját végső felhasználásra termelőnek az a szakosodott telephely vagy gazdasági egység minősül, amely kibocsátásának nagyobb része az ugyanazon gazdasági egységen belüli saját végső felhasználást szolgálja.

3.26  Fogalommeghatározás: Nem piaci termelő az a szakosodott telephely vagy gazdasági egység, amely kibocsátásának nagyobb részét ingyen vagy gazdaságilag nem jelentős áron nyújtja.

Gazdasági egységek: különbségtétel a „piaci”, a „saját végső felhasználási célú” és a „nem piaci” gazdasági egységek között

3.27 A gazdasági egységek mint termelők esetében a „piaci”, „saját végső felhasználási célú” és „nem piaci” közötti különbségtételt a 3.1. tábla foglalja össze, amely a szektoronkénti osztályozást is bemutatja.



3.1. tábla –  A gazdasági egységek megkülönböztetése piaci, saját végső felhasználási célú és nem piaci termelői típusok szerint

A gazdasági egység típusa

Osztályozás

Magán vagy közösségi?

 

Nonprofit intézmény vagy sem?

Piaci termelő?

A termelő típusa

Szektor(ok)

1.  magántermelők

1.1  Háztartások tulajdonában levő, jogi személyiséggel nem rendelkező vállalatok (kivéve a háztartások tulajdonában levő kvázi-vállalatokat)

 

 

1.1 = piaci vagy saját végső felhasználási célú

Háztartások (S.14)

 

1.2  Egyéb magántermelők (beleértve a háztartások tulajdonában levő kvázi-vállalatokat is)

1.2.1  Magántulajdonú nonprofit intézmény

1.2.1.1  Igen

1.2.1.1 = piaci

Vállalatok

 

 

 

1.2.1.2  Nem

1.2.1.2 = nem piaci

Háztartásokat segítő nonprofit intézmények

 

 

1.2.2  a nonprofit intézményeken kívüli egyéb magántermelők

 

1.2.2 = piaci

Vállalatok

2.  közösségi termelők

 

 

2.1  Igen

2.1 = piaci

Vállalatok

 

 

 

2.2  Nem

2.2 = nem piaci

Kormányzat

3.28 A 3.1. tábla azt mutatja, hogy egymás után több megkülönböztetést kell alkalmazni annak meghatározása érdekében, hogy egy gazdasági egységet a piaci termelőkhöz, a saját végső felhasználásra termelőkhöz vagy a nem piaci termelőkhöz kell-e besorolni. Először a magán- és a közösségi termelők között kell különbséget tenni. Közösségi célú termelő a kormányzat által ellenőrzött termelő (az ellenőrzésnek a 2.38. pontban meghatározott fogalma értelmében).

3.29 Mint a 3.1. tábla mutatja, a magántermelők minden szektorban megtalálhatók, kivéve a kormányzati szektort. Ezzel szemben közösségi célú termelők csak a nem pénzügyi vállalatok szektorban, a pénzügyi vállalatok szektorban és a kormányzati szektorban vannak.

3.30 A magántermelők sajátos kategóriáját jelentik a háztartások jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozásai. E kategóriába piaci termelők vagy saját végső felhasználásra termelők tartoznak. Ez utóbbi a saját tulajdonú lakás lakásszolgáltatás és a javak saját fogyasztásra történő termelése esetében fordul elő. A háztartások valamennyi jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozása a háztartások szektorba tartozik, kivéve a háztartások tulajdonában álló kvázivállalkozások. Ezek piaci termelők, és a nem pénzügyi vállalatok, illetve a pénzügyi vállalatok szektorba vannak sorolva.

3.31 Az egyéb magántermelők esetében meg kell különböztetni a nonprofit magánintézményeket és az egyéb magántermelőket.

Fogalommeghatározás: A nonprofit magánintézmény olyan jogi személyiséggel rendelkező vagy társulás jellegű egység, amely javak és szolgáltatások előállítása céljából működik, de amelynek jogi státusa nem teszi lehetővé, hogy jövedelmet, nyereséget vagy más pénzügyi hasznot biztosítson azon egységek számára, amelyek alapították, irányítják vagy finanszírozzák. Amennyiben termelő tevékenységei többletet termelnek, az nem ruházható át más gazdasági egységre.

Egy nonprofit magánintézmény akkor tartozik a nem pénzügyi vállalatok vagy a pénzügyi vállalatok szektorba, ha piaci termelő.

Egy nonprofit magánintézmény akkor tartozik a háztartásokat segítő nonprofit intézmények szektorba, ha nem piaci termelő, kivéve ha a kormányzat irányítja. Ha egy nonprofit magánintézményt a kormányzat irányít, akkor a kormányzati szektorba tartozik.

Az összes többi olyan magántermelő, amely nem nonprofit intézmény, piaci termelő. E magántermelők besorolásukat tekintve a nem pénzügyi vállalatok vagy a pénzügyi vállalatok szektorba tartoznak.

3.32 A piaci és nem piaci kibocsátás, illetve a piaci és nem piaci termelők közötti különbségtétel során több különböző kritériumot kell alkalmazni. A piaci és nem piaci közötti különbségtétel szóban forgó kritériumai (lásd a gazdaságilag jelentős ár fogalommeghatározásáról szóló 3.19. pontot) a piaci körülmények fennállását és a termelő elégséges piaci magatartását hivatottak értékelni. A piaci és nem piaci közötti különbségtétel e mennyiségi kritériuma szerint a gazdaságilag jelentős áron eladott termékek esetében az árbevételnek legalább a termelési költségek felét fedeznie kell.

3.33 A piaci és nem piaci közötti különbségtétel e mennyiségi kritériumának alkalmazásakor az árbevétel és a termelési költségek fogalommeghatározása a következő:

a) Az árbevétel nem tartalmazza a termékadókat, de tartalmaz minden olyan összeget, amelyet a kormányzat vagy az Unió intézményei juttatnak minden, ilyen jellegű tevékenységet folytató termelőnek; vagyis tartalmaz a kibocsátás volumenéhez vagy értékéhez kapcsolódóan fizetett minden összeget, de nem tartalmazza az általános deficitet fedező vagy adósságok rendezésére szolgáló támogatásokat.

Az árbevétel e fogalommeghatározása megfelel az alapáron vett kibocsátásénak, az alábbi szempontok kivételével:

(1) alapáron vett kibocsátást csak azt követően lehet meghatározni, ha eldőlt, hogy a kibocsátás piaci vagy nem piaci: az árbevétel csak a piaci kibocsátás értékelésére alkalmazható; a nem piaci kibocsátás értékelése költségszinten történik;

(2) a kormányzat által a köztulajdonban álló vállalatok vagy kvázivállalatok általános deficitjének fedezésére fizetett összegek a 4.35. pont c) alpontjában meghatározott egyéb terméktámogatások részét képezik. Következésképpen az alapáron vett piaci kibocsátás tartalmazza a kormányzat által az általános deficit fedezésére fizetett összegeket is.

b) Az árbevétel nem tartalmaz más bevételi forrásokat, mint például az eszköztartási nyereséget (annak ellenére, hogy ez a vállalkozás üzleti bevételének szokásos és elvárt része lehet), a beruházási támogatásokat, az egyéb tőketranszfereket (pl. adósságtörlesztés) és a tulajdoni részesedés vásárlását.

c) E kritérium alkalmazásában a termelési költségek megegyeznek a folyó termelőfelhasználás, a munkavállalói jövedelem, az állóeszköz-felhasználás, az egyéb termelési adók és a tőkeköltségek összegével. Az egyéb termelési támogatásokat nem kell levonni. A piaci és nem piaci közötti különbségtétel mennyiségi kritériumának alkalmazásakor az „árbevétel” és a „termelési költségek” fogalmai közötti összhang biztosítása végett a termelési költségekből ki kell zárni a saját előállítású eszközök felhalmozása kapcsán felmerülő összes költséget. Az egyszerűség kedvéért a tőkeköltségeket általában hozzávetőleg a nettó tényleges kamatfizetésnek lehet megfeleltetni. Pénzügyi szolgáltatások előállítói esetében azonban a kamatterhet kell alapul venni, vagyis a pénzügyi közvetítői szolgáltatások közvetett módon mért díjánál (FISIM), kamatkorrekcióra kerül sor.

A piaci és nem piaci közötti különbségtétel mennyiségi kritériumának alkalmazásakor többéves időtartamot kell figyelembe venni. Az árbevétel mértékének évenkénti kisebb ingadozásai nem teszik szükségessé a gazdasági egység (valamint szakosodott telephelyei és kibocsátása) átsorolását.

3.34 Az árbevétel különböző elemekből állhat össze. Például egy kórház által nyújtott egészségügyi szolgáltatás esetében az árbevétel a következőknek felelhet meg:

a) a munkáltatók vásárlásai, amelyeket munkavállalóiknak kifizetett természetbeni jövedelemként és ugyanezen munkavállalók végső fogyasztási kiadásaként kell elszámolni;

b) a magánbiztosítók vásárlásai;

c) a társadalombiztosítási alapok és a kormányzat vásárlásai, amelyeket természetbeni társadalmi juttatásként kell besorolni;

d) a háztartások visszatérítés nélküli vásárlásai (végső fogyasztási kiadás).

Csak az egyéb termelési támogatások és az ajándékok (pl. jótékonysági adományok) nem minősülnek árbevételnek.

Egy másik szemléltető példával élve, egy vállalkozás által értékesített szállítási szolgáltatás megfeleltethető a termelők folyó termelőfelhasználásának, a munkáltató által nyújtott természetbeni jövedelemnek, a kormányzat által nyújtott természetbeni társadalmi juttatásnak és a háztartások általi ingyenes beszerzésnek is.

3.35 A vállalkozásokat segítő nonprofit magánintézmények speciális esetet jelentenek. Ezeket általában az érintett vállalkozások csoportja finanszírozza hozzájárulásokkal vagy tagdíjakkal. A tagdíjakat nem transzferként, hanem a nyújtott szolgáltatások ellenértékeként, azaz árbevételként kell értékelni. Ezek a nonprofit intézmények ezért piaci termelők, és a nem pénzügyi vállalatok vagy a pénzügyi vállalatok szektorba tartoznak.

3.36 A magán- és közösségi nonprofit intézmények árbevételét – az árbevételbe beleértve a kibocsátás volumenéhez kapcsolódóan fizetett valamennyi összeget – és termelési költségeit összehasonlító kritérium alkalmazása néhány konkrét esetben félrevezető lehet. Erre példa lehet a magán- és állami iskolák finanszírozása. A kormányzati kifizetések függhetnek a tanulók számától, de összegük a kormányzattal folytatott tárgyalásokon is eldőlhet. Ilyen esetben ezek a kifizetések nem árbevételként vannak elszámolva, bár explicit kapcsolatban állhatnak a kibocsátás volumenének mértékével, mint például a tanulók számával. Ez azt vonja maga után, hogy a nagyrészt ilyen kifizetésekkel finanszírozott iskola nem piaci termelő.

3.37 A közösségi célú termelő lehet piaci termelő vagy nem piaci termelő. A piaci termelők a nem pénzügyi vállalatok szektorba, illetve a pénzügyi vállalatok szektorba vannak sorolva. Ha a gazdasági egység nem piaci termelő, akkor a kormányzati szektorba van sorolva.

3.38 A piaci termelő és a saját végső felhasználásra termelő szakosodott telephelyeknek nem lehet nem piaci kibocsátása. Kibocsátásuk így csak piaci kibocsátásként vagy saját végső felhasználási célú kibocsátásként vehető számba, és értékelésük is ennek megfelelően történik (lásd a 3.42.–3.53 pontokat).

3.39 A nem piaci termelő szakosodott telephelyek másodlagos kibocsátása lehet piaci kibocsátás és saját végső felhasználási célú kibocsátás. A saját végső felhasználási célú kibocsátás saját előállítású állóeszköz-felhalmozásból áll. A piaci kibocsátás előfordulását elvben a piaci és nem piaci közötti különbségtétel minőségi és mennyiségi kritériumainak az egyes termékekre való alkalmazásával kell meghatározni. Ilyen nem piaci termelők általi másodlagos piaci kibocsátásról lehet például szó, amikor egy állami kórház gazdaságilag jelentős árat kér bizonyos szolgáltatásaiért.

3.40 További példák: az állami múzeumok reprodukciók eladásából vagy a meteorológiai intézetek időjárás-előrejelzésekből származó árbevétele.

3.41 Nem piaci termelőnek szintén lehet bevétele gazdaságilag nem jelentős áron történő nem piaci kibocsátása értékesítéséből, például a múzeum belépőjegy-eladásból származó bevétele. Ezek a bevételek a nem piaci kibocsátáshoz tartoznak. Mindazonáltal, ha a két fajta (a jegyekből és a poszterek és levelezőlapok eladásából származó) bevételt nehéz megkülönböztetni, akkor az egész kezelhető vagy piaci kibocsátásból vagy nem piaci kibocsátásból származó bevételként. A két (alternatív) számbavétel közötti választásnak a két (a jegyeladásból, illetve a poszterek és képeslapok eladásából származó) bevételi fajta feltételezett relatív fontosságától kell függnie.

A kibocsátás számbavételének időpontja és értékelése

3.42 A kibocsátást akkor kell számba venni és értékelni, amikor az a termelési folyamat során keletkezik.

3.43 Valamennyi kibocsátást alapáron kell értékelni, de különleges konvenciók érvényesülnek a következőknél:

a) a nem piaci kibocsátás értékelése;

b) a nem piaci termelők (szakosodott telephelyek) összes kibocsátásának értékelése;

c) az olyan gazdasági egységek összes kibocsátásának értékelése, amelyek esetében a szakosodott telephely nem piaci termelő.

3.44  Fogalommeghatározás: Az alapár az az ár, amelyet a termelő a vásárlótól kap a létrehozott jószág vagy szolgáltatás, vagyis a kibocsátás egy egységéért, mínusz az egységhez kapcsolódó minden olyan adó (pl. termékadó), amelynek felszámítására a termelés vagy az eladás következtében kerül sor, plusz az egységhez kapcsolódó minden olyan támogatás (pl. terméktámogatás), amely a termelés vagy az eladás alapján jár. Nem tartozik bele semmilyen szállítási díj, amit a termelő külön számláz ki. Nem tartozik bele a pénzügyi és nem pénzügyi eszközök utáni eszköztartási nyereség és veszteség sem.

3.45 A saját végső felhasználási célú kibocsátás (P.12) a piacon eladásra kínált hasonló termékek alapárain kerül értékelésre. Az ilyen kibocsátásnál nettó működési eredmény vagy vegyes jövedelem keletkezik. Példa: a saját tulajdonú lakás lakásszolgáltatása nettó működési eredményt eredményez. Amennyiben nem állnak rendelkezésre hasonló termékek alapárai, a saját végső felhasználási célú kibocsátás értékének megállapításához a termelési költséget kell alapul venni, amelyet (piaci termelők esetében) a nettó működési eredménynek vagy nettó vegyes jövedelemnek megfelelő haszonkulccsal meg kell növelni.

3.46 A befejezetlen termelés növekményei a késztermék folyó alapárán kerülnek értékelésre.

3.47 A befejezetlen termelésként kezelt kibocsátás értékének előzetes megbecslése érdekében az érték megállapításához a ténylegesen felmerült költségeket kell alapul venni, amelyet (piaci termelők esetében) a becsült működési eredménynek vagy vegyes jövedelemnek megfelelő haszonkulccsal meg kell növelni. Az ideiglenes becsléseket később felváltják a késztermékek (már ismert) tényleges értékének a befejezetlen termelés időszakára való felosztásával kapott értékek.

A késztermékek kibocsátásának értéke az alábbiak értékének összege:

a) értékesített vagy barterben elcserélt késztermékek;

b) készletre került késztermékek tételei, mínusz az abból kikerültek;

c) saját végső felhasználási célú késztermékek.

3.48 A befejezetlen állapotban az egység tulajdonába került épületek és építmények esetében az érték becslése az addigi költségeken alapul, amelyet meg kell növelni a működési eredménynek vagy vegyes jövedelemnek megfelelő haszonkulccsal. Ez a haszonkulcs akkor határozható meg, ha az érték a hasonló épületek és építmények árai alapján megbecsülhető. A szakaszos fizetések összegeit – feltételezve, hogy nem volt előlegfizetés és hátralék – fel lehet használni a vásárló által az egyes szakaszokra vállalt bruttó állóeszköz-felhalmozás értékének közelítésére.

Ha egy építmény saját kivitelezésű építése nem fejeződik be egy elszámolási időszakon belül, a kibocsátást meg kell becsülni a következő módszerrel: Ki kell számítani a folyó időszakban felmerült költségek és az építés teljes időszakában felmerült költségek arányát. Ezt az arányt kell alkalmazni a folyó alapáron becsült összes kibocsátásra. Ha nincs lehetőség a befejezett építmény értékét alapáron megbecsülni, akkor értékének megállapításához a termelés összköltségét kell alapul venni, amelyet (piaci termelők esetében) a nettó működési eredménynek vagy vegyes jövedelemnek megfelelő haszonkulccsal meg kell növelni. Ha a munka egy részét vagy egészét térítésmentesen végzik – ami a háztartások kommunális építkezései esetében előfordulhat –, akkor a teljes termelésiköltség-becslésben annak a becslése szerepel, hogy hasonló munkaerő-ráfordítások bértarifáival számolva mennyi lett volna a kifizetett munkaköltség.

3.49 A nem piaci termelő (szakosodott telephely) összes kibocsátása az összes termelési költségen, vagyis a következők összegeként van értékelve:

a) folyó termelőfelhasználás (P.2);

b) munkavállalói jövedelem (D.1);

c) állóeszköz-felhasználás (P.51c);

d) az egyéb termelési adók (D.29) az egyéb termelési támogatásokkal csökkentve (D.39).

A termelt nem piaci javak és szolgáltatások költségei között nem szerepelnek a kamatfizetések (a pénzügyi közvetítői szolgáltatás közvetett módon mért díja, a FISIM kivételével). A termelt nem piaci javak és szolgáltatások költségei között szintén nem szerepel az imputált nettó tőkehozam, sem a nem piaci termelő tulajdonában lévő és nem piaci termelésre használt nem lakóépület imputált bérleti értéke.

3.50 Egy gazdasági egység összes kibocsátása az azt alkotó szakosodott telephelyek összes kibocsátásának az összege. Ez azokra a gazdasági egységekre is vonatkozik, amelyek nem piaci termelők.

3.51 Ha a nem piaci termelőnek nincs másodlagos piaci kibocsátása, akkor a nem piaci kibocsátás értékelése termelési költségen történik. A nem piaci termelő másodlagos piaci kibocsátása esetében a nem piaci kibocsátás értékelése maradéktételként - azaz az összes termelési költség mínusz a piaci kibocsátásából származó bevétel formában - történik.

3.52 A nem piaci termelő piaci kibocsátása alapáron kerül értékelésre. Egy nem piaci szakosodott telephely teljes – azaz piaci, nem piaci és saját végső felhasználási célú – kibocsátása a termelési költségek összegével kerül értékelésre. Piaci kibocsátásának értékét a piaci termékek eladásából származó bevételei adják meg, a nem piaci kibocsátásának értéke pedig maradékként állítható elő, az összes kibocsátásának értéke és a piaci, valamint a saját végső felhasználási célú kibocsátása összegének a különbségeként. Ezekben a számításokban nem jelenik meg a nem piaci javak vagy szolgáltatások gazdaságilag nem jelentős áron történő eladásából származó bevételek értéke: ezek az eladások nem piaci kibocsátása értékének részei.

3.53 A továbbiakban CPA-szakaszok szerinti sorrendben a számbavétel idejének és a kibocsátás értékelésének egy sor kivételes esete és magyarázata következik.

Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (A. szakasz)

3.54 A mezőgazdasági termékek kibocsátása úgy kerül elszámolásra, mintha annak termelése az egész időszak alatt folyamatos lenne (és nem csupán akkor, amikor a termést betakarítják, vagy az állatokat levágják).

A növésben lévő növényeket, a lábon álló faállományt, az élelmezési célra tenyésztett hal- és állatállományt a folyamat során befejezetlen termelési készletként kell kezelni, és a folyamat végén kell átalakítani késztermékkészletté.

A kibocsátásban nem szerepelnek a művelés alatt nem álló biológiai erőforrásokban beálló változások, így például a vadon élő állatok, madarak és halak növekedése vagy az erdők művelés nélküli növekedése.

Feldolgozóipar (C. szakasz); Építőipar. (F. szakasz)

3.55 Ha egy épület vagy egyéb építmény építése több elszámolási időszakra is kiterjed, akkor az egyes időszakokban teljesített kibocsátások az időszakok végén a vásárlónak történő eladásként kerülnek értékelésre, azaz a vásárló állóeszköz-felhalmozásaként, nem pedig az építőipar befejezetlen termeléseként. A kibocsátás úgy kezelendő, mintha több szakaszban adnák el a vásárlónak. Ha a szerződés szakaszos fizetést ír elő, a kibocsátás értéke hozzávetőleg megfeleltethető az egyes időszakokban teljesített szakaszos kifizetések értékének. Ha bizonytalan, hogy ki a végső tulajdonos, az egyes időszakokban létrejött befejezetlen kibocsátás befejezetlen termelésként kerül elszámolásra.

Nagy- és kiskereskedelmi szolgáltatások; gépjárműjavítás (G. szakasz)

3.56 A nagy- és kiskereskedelmi szolgáltatások kibocsátását a továbbértékesítésre szánt javakon elért kereskedelmi árréssel kell mérni.

Fogalommeghatározás: A kereskedelmi árrés a továbbértékesítésre szánt javak tényleges vagy imputált eladási ára és azon ár közötti különbség, amelyet a forgalmazónak kellene fizetnie a termék pótlásáért az eladás vagy más formában történő átruházása időpontjában.

Egyes javakon a kereskedelmi árrés negatív lehet, amennyiben ezek árai le vannak szállítva. A nem eladott, hanem hulladékként kikerült vagy ellopott javakon is negatív az árrés. A munkavállalók számára természetbeni juttatásként átadott vagy a tulajdonosok által végső fogyasztásra visszatartott javak esetében a kereskedelmi árrés nulla.

A készlettartási nyereség vagy veszteség nem része a kereskedelmi árrésnek.

Egy nagykereskedő vagy egy kiskereskedő kibocsátását a következő azonosság írja le:

kibocsátás értéke =

az árbevétel értéke

plusz a továbbértékesítésre szánt javak, a folyó termelőfelhasználásra, a természetbeni munkavállalói jövedelemre és a természetbeni vegyes jövedelemre felhasznált javak értéke,

mínusz a továbbértékesítésre szánt javak értéke,

plusz a továbbértékesítésre szánt javak készletnövekedéseinek értéke,

mínusz a továbbértékesítésre szánt javak készleteiből kikerülő termékek értéke,

mínusz a szokásos mértékű káló, lopás vagy véletlenszerűen bekövetkezett kár miatti ismétlődő veszteségek értéke.

Szállítás, raktározás (H. szakasz)

3.57 A szállítási szolgáltatások kibocsátását a javak vagy a személyek szállításáért kapott összeg értéke méri. A szakosodott telephelyen belüli, saját felhasználási célú szállítás kisegítő tevékenységnek minősül, és nem kerül külön azonosításra és elszámolásra.

3.58 A raktározási szolgáltatások kibocsátását a befejezetlen termelés növekményeként kell mérni. A készleten lévő javak árának növekedését nem szabad befejezetlen termelésnek és termelésnek tekinteni, hanem eszköztartási nyereségként kell kezelni. Ha az érték növekedése minőségváltozás nélküli áremelkedést tükröz, akkor az időszakban a raktározás költségein vagy a raktározási szolgáltatás kifejezett megvásárlásán túlmenően nincs további termelés. Az értéknövekedés azonban három esetben termelésnek minősül:

a) a javak minősége az idő múlásával javulhat (pl. a bor esetében); csak abban az esetben, ha az érés a rendes termelési folyamat része; a javak minőségének javulása termelésnek minősül;

b) az adott jószág kínálatát vagy keresletét szezonális tényezők befolyásolják, amelyek az év során az ár rendszeres, kiszámítható ingadozásához vezetnek, annak ellenére, hogy a termék fizikai tulajdonságai nem feltétlenül változnak;

c) a termelési folyamat kellően hosszú ahhoz, hogy diszkonttényezők vonatkozzanak a jelentősen hosszú idővel a szállítás előtt elvégzett munkára.

3.59 A készleten lévő javak árában bekövetkező legtöbb változás nem a befejezetlen termelés növekménye. A raktározott javak értékében a raktározási költségeken túlmenően bekövetkező növekedés becslése céljából felhasználható az egy előre meghatározott időszakban az általános inflációs ráta felett várható értéknövekedés. Az előre meghatározott időszakon kívül bekövetkező minden nyereség továbbra is eszköztartási nyereségként vagy veszteségként kerül elszámolásra.

A raktározási szolgáltatások nem foglalják magukban a pénzügyi eszközök, értéktárgyak vagy egyéb nem pénzügyi eszközök (mint például föld és épületek) tartásából eredő árváltozásokat.

3.60 Az utazási ügynökségek szolgáltatásainak kibocsátását az ügynökségek szolgáltatási díjainak (díjak vagy jutalékok) értékén kell mérni, nem pedig az utazó teljes kiadása alapján, melyet az utazási ügynökségnek fizetett (amely többek között tartalmazza a harmadik fél által végzett szállítás díját is).

3.61 Az utazásszervezői szolgáltatás kibocsátását az utazó által az utazásszervezőnek fizetett teljes kiadás alapján kell elszámolni.

3.62 Az utazási ügynökség és az utazásszervező szolgáltatásait az különbözteti meg egymástól, hogy az utazási ügynökség szolgáltatásai csupán közvetítést jelentenek az utazó részére, míg az utazásszervező szolgáltatásai egy utazásnak nevezett új terméket hoznak létre, amelynek különböző utazási, szállással és szórakozással kapcsolatos összetevői vannak.

Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás (I. szakasz)

3.63 A szálláshelyek, éttermek, kávéházak stb. által nyújtott szolgáltatások kibocsátásának értékében szerepel az értékesített élelmiszerek, italok stb. értéke.

Pénzügyi, biztosítási tevékenység: a központi bank kibocsátása (K. szakasz)

A központi bank a következő szolgáltatásokat nyújtja:

a) monetáris politikai szolgáltatások;

b) pénzügyi közvetítési szolgáltatások;

c) pénzügyi vállalatok feletti felügyeleti szolgáltatások.

A központi bank kibocsátását költségei összegeként kell mérni.

Pénzügyi, biztosítási tevékenység: pénzügyi szolgáltatások általában (K. szakasz)

A pénzügyi szolgáltatások a következő szolgáltatásokból állnak:

a) pénzügyi közvetítés (beleértve a biztosítási és nyugdíjszolgáltatásokat is);

b) Kiegészítő pénzügyi tevékenységet végző szervezetek szolgáltatásai; valamint

c) egyéb pénzügyi szolgáltatások.

3.64 A pénzügyi közvetítés pénzügyi kockázatkezelés és likviditástransz-formáció. Az ezekkel a tevékenységekkel foglalkozó vállalatok például betét gyűjtésével, váltó, kötvény és egyéb értékpapír kibocsátásával jutnak forrásokhoz. A vállalatok ezeket és saját forrásaikat használják fel pénzügyi eszközök megszerzésére oly módon, hogy másoknak hitelt nyújtanak, valamint váltókat, kötvényt és egyéb értékpapírt vásárolnak. A pénzügyi közvetítés magában foglalja a biztosítási és nyugdíjszolgáltatásokat is.

3.65 A pénzügyi kiegészítő tevékenységet folytató vállalatok tevékenységei a kockázatkezelést és a likviditástransz-formációt segítik elő. A pénzügyi kiegészítő tevékenységet folytató vállalatok más egységek nevében járnak el, és a közvetítési szolgáltatás részeként maguk nem vállalnak kockázatot pénzügyi kötelezettségek vállalásával vagy pénzügyi eszközök megszerzésével.

3.66 Az egyéb pénzügyi szolgáltatások a monitoringszolgáltatásokat, például a részvény és a kötvénypiac monitoringját, a széfszolgáltatásokat (például drága ékszerek és fontos dokumentumok őrzése) és a kereskedési szolgáltatásokat, például deviza- és értékpapír-kereskedelmi szolgáltatásokat foglalják magukban.

3.67 Pénzügyi szolgáltatásokat e szolgáltatások szigorú felügyelete miatt szinte kizárólag pénzügyi intézmények nyújtanak. Ha például egy kiskereskedő hitellehetőséget kíván felkínálni vevőinek, a hitellehetőséget rendszerint a kiskereskedő pénzügyi leányvállalata vagy egy másik szakosodott pénzügyi intézmény nyújtja.

3.68 A pénzügyi szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítése közvetve vagy közvetlenül történhet. Néhány pénzügyi eszközökkel kapcsolatos gazdasági művelet közvetlen és közvetett díjakat egyaránt maga után vonhat. A pénzügyi szolgáltatások nyújtásának és díjazásának négy fő fajtája a következő:

a) közvetlenül kiegyenlített pénzügyi szolgáltatások;

b) kamatok felszámításával kiegyenlített pénzügyi szolgáltatások;

c) pénzügyi eszközök és kötelezettségek pénzügyi piacokon történő megvásárlásával és eladásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatások;

d) azok a biztosítási és nyugdíjrendszerekben nyújtott pénzügyi szolgáltatások, amelyeknél a tevékenységet a biztosítási járulékok és a megtakarítások hozamai finanszírozzák.

3.69 Ezeket a pénzügyi szolgáltatásokat explicit díjak ellenében nyújtják; a szolgáltatások széles köre tartozik ide, amelyeket különböző típusú pénzügyi intézmények nyújthatnak. A közvetlen díjért nyújtott szolgáltatások jellegét a következő példák szemléltetik:

a) a bankok díjat számítanak fel a háztartásoknak egy jelzálog megszervezése, egy befektetési portfolió kezelése vagy hagyaték kezelése fejében;

b) a szakosodott intézmények díjat számítanak fel a nem pénzügyi vállalatoknak egy vállalatfelvásárlás megszervezéséért vagy egy vállalatcsoport átszervezésének lebonyolításáért;

c) a hitelkártya-társaságok díjat számítanak fel azoknak az egységeknek, amelyek hitelkártyát fogadnak el (általában az egyes eladások bizonyos százalékát);

d) a kártyatulajdonosnak is felszámítanak egy explicit díjat, rendszerint évente, a kártya birtoklásáért.

3.70 Pénzügyi közvetítésnél például egy pénzügyi intézmény, például egy bank betétet fogad el olyan egységektől, amelyek kamatra tartanak igényt azon pénzeszközeik után, amelyeket a közvetlen jövőben nem kívánnak felhasználni, és ezeket kölcsönadja más olyan egységeknek, amelyeknek a pénzeszközei nem elégségesek szükségleteik fedezésére. A bank így ahhoz biztosít mechanizmust, hogy az egyik egység hitelezni tudjon a másiknak. A nyújtott szolgáltatásért mindkét fél díjat fizet a banknak: a pénzeszközt kölcsönadó egység azzal fizet, hogy a referencia-kamatlábnál alacsonyabb kamatlábat kap, a pénzeszközt kölcsönvevő egység pedig azzal, hogy a referencia-kamatlábnál magasabb kamatlábat fizet. A hitelfelvevő által a banknak fizetett kamatláb és a betéteseknek ténylegesen kifizetett kamatláb közötti különbség az FISIM.

3.71 Ritkán fordul elő, hogy a pénzügyi intézmény kihelyezéseinek összege pontosan megegyezzék a nála betétként elhelyezett összeggel. Előfordulhat, hogy a betétként elhelyezett pénz egy részét még nem helyezték ki. Egyes hiteleket a bank esetleg saját forrásaiból finanszíroz, nem pedig idegen forrásokból. A finanszírozási forrástól függetlenül a nyújtott hitelekkel és elhelyezett betétekkel kapcsolatban szolgáltatás nyújtására kerül sor. A FISIM minden hitel és betét esetében imputált. Ezek a közvetett díjak csak a pénzügyi intézmények által nyújtott hitelekre, illetve a náluk elhelyezett betétekre vonatkoznak.

3.72 A referencia-kamatláb a betétekre és a hitelekre vonatkozó banki kamatlábak között helyezkedik el. A referencia-kamatláb nem egyezik meg a hitelekre és a betétekre vonatkozó kamatlábak számtani átlagával. A referencia-kamatlábként megfelelhet a bankközi hitelnyújtásra és hitelfelvételre vonatkozó kamatláb. Azonban – különösen akkor, ha nem rezidens pénzügyi intézmény érintett a gazdasági műveletben– a különböző devizanemekben denominált hitelek és betétek viszonylatában devizanemenként más és más referencia-kamatlábra van szükség.

A pénzügyi közvetítői szolgáltatás közvetett módon mért díjának (FISIM) leírása a 14. fejezetben szerepel.

3.73 Amikor egy pénzügyi intézmény értékpapírt (pl. váltót vagy kötvényt) kínál eladásra, szolgáltatási díjat számít fel. A vételi ár (ask price) az értékpapír marzzsal megnövelt becsült piaci értékével egyezik meg. Az értékpapír eladásakor egy másik díjat számítanak fel, melynek következtében az eladónak felkínált ár (bid price) a marzzsal csökkentett piaci értékkel egyenlő. A vételi és eladási árak közötti marzsok a részvényekre, a befektetési jegyekre és a külföldi valutákra is vonatkoznak. Ezeket az marzsokat a pénzügyi szolgáltatásért számítják fel.

3.74 Ezek körébe a következő pénzügyi szolgáltatások tartoznak. (Mindegyik források újraelosztását eredményezi.)

a) Nem-életbiztosítás. A nem-életbiztosítás keretében a biztosító biztosítási díjat fogad el az ügyféltől, és azt megőrzi mindaddig, amíg kárigényt nem nyújtanak be, vagy a biztosítás le nem jár. A biztosító a biztosítási díjat befekteti, az ennek eredményeképpen képződő tulajdonból származó jövedelem pedig külön forrásként jelenik meg. A tulajdonból származó jövedelem olyan jövedelmet jelent, amelyről az ügyfél lemondott, és így azt a tényleges biztosítási díj implicit kiegészítéseképpen kell kezelni. A biztosító úgy határozza meg a tényleges biztosítási díjakat, hogy a biztosítási díjaknak a velük megtermelt tulajdonból származó jövedelemmel növelt és a várható kárigénnyel csökkentett összege elegendő marzsot képezzen, amelyet a biztosító saját kibocsátásaként megtart.

A nem-életbiztosítás kibocsátásának kiszámítása:

az összes megszolgált biztosítási díj,

plusz az implicit biztosítási díjkiegészítések (ez egyenlő a biztosítástechnikai tartalékok befektetéséből származó tulajdonból származó jövedelemmel),

mínusz a korrigált felmerült kárigények.

A biztosítónak tartalékok állnak a rendelkezésére, amelyek a meg nem szolgált biztosítási díjakból (a következő elszámolási időszakhoz kapcsolódó tényleges díjak) és a függő károkból állnak. A függő károk közé olyan kárigények tartoznak, amelyeket még nem jelentettek be, vagy bejelentettek, de még nem rendeztek, illetve bejelentettek és rendeztek, de még nem fizettek ki. Ezeket a tartalékokat biztosítástechnikai tartaléknak nevezik, és befektetésből származó jövedelem képzésére használják fel. Az eszköztartási nyereség vagy veszteség nem a biztosítástechnikai tartalékok befektetéséből származó jövedelem. Biztosítástechnikai tartalékát a biztosító másodlagos tevékenység (pl. lakás- vagy iroda-bérbeadás) keretében is befektetheti. Az ilyen másodlagos tevékenységekből származó nettó működési eredmény a biztosítástechnikai tartalék befektetéséből származó jövedelem.

A kibocsátás kiszámításánál alkalmazott megfelelő kárigényszintet „korrigált károk”-nak nevezik; ezek kétféleképpen határozhatók meg. A várakozáson alapuló módszer a korrigált károk szintjét a biztosító által kifizetett kárigények múltbeli mintáján alapuló modellből becsüli meg. A második módszer számviteli információkat használ fel: a korrigált károk értékét utólag vezeti le a ténylegesen felmerült károknak és a káringadozási tartalék (vagyis a váratlanul nagy kárigények teljesítésére félretett források) változásának összeadásával. Ha a káringadozási tartalékok nem elégségesek a korrigált károk normál szintre való visszaállításához, akkor a korrigált károkat saját forrásokból származó hozzájárulásokkal kell kiegészíteni. Mindkét módszer egyik fő jellemzője, hogy a váratlanul nagy károk nem vezethetnek ingadozó vagy negatív becsült kibocsátáshoz.

A biztosítástechnikai és káringadozási tartalékok pénzügyi szabályozás miatti változásai az eszközök mennyiségében bekövetkezett egyéb változásként kerülnek elszámolásra; a kibocsátás kiszámítása szempontjából nem játszanak szerepet. Ha információhiány miatt a korrigált károk becslésére alkalmazott egyik módszer sem használható, ezek helyett szükségessé válhat a kibocsátás – szokásos profittal növelt – költségszintű becslése.

Nyereségrészesedéssel összekapcsolt biztosítások esetében a kibocsátás számításakor a nyereségrészesedéssel összekapcsolt biztosításokra elkülönített tartalékok változását le kell vonni.

b) Az életbiztosítási kötvény egy megtakarítási forma. A szerződő meghatározott számú évig biztosítási díjat fizet a biztosítónak bizonyos jövőbeni időpontban nyújtandó juttatások ígérete ellenében. Ezek a juttatások kifejezhetők a fizetett biztosítási díjakkal összefüggő képlet formájában, vagy függhetnek attól, hogy mennyire sikeresen fekteti be a biztosító a forrásokat. Az életbiztosítás kibocsátásának kiszámítási módszere ugyanazokat az általános elveket követi, mint a nem-életbiztosításé. A díjak befizetése és a juttatások kifizetése közötti időintervallumok miatt azonban külön figyelembe kell venni a biztosítástechnikai tartalékok változásait. Az életbiztosítás kibocsátásának kiszámítása a következőképpen történik:

a megszolgált díjak,

plusz a díjkiegészítések, mínusz az esedékes juttatások,

mínusz az életbiztosítás biztosítástechnikai tartalékainak növekményei (plusz tartalékának növekedése (plusz csökkenése).

A biztosítási díjakat pontosan ugyanúgy határozzák meg az életbiztosítás esetében, mint a nem-életbiztosításnál. A díjkiegészítések az életbiztosítás esetében jelentősebbek, mint a nem-életbiztosításnál. A juttatások megítélésükkor vagy kifizetésükkor kerülnek elszámolásra. Az életbiztosítások esetében nem kell kiszámítani a juttatások értékének kiigazított becslését, mivel az életbiztosítás esetében nem érvényesül ugyanaz a nem várt volatilitás a fizetésben. Az életbiztosítási technikai tartalékok minden évben növekednek a befizetett új díjak és a szerződők részére jóváírt (de általuk ki nem vont) új befektetési jövedelem miatt, és csökkennek a kifizetett juttatások miatt. Így az életbiztosítás kibocsátását ki lehet számítani úgy, mint az életbiztosítás technikai tartalékainak befektetéséből származó teljes jövedelem és a szerződőknek ténylegesen jóváírt és a biztosítástechnikai tartalékokhoz hozzáadott tulajdonból származó jövedelem különbségét.

Ha azonban ez a módszer az adatok hiánya miatt nem megvalósítható vagy nem vezet megfelelő eredményre, az életbiztosítás kibocsátását a termelési költségek szokásos profittal növelt összegeként is ki kell számítani.

c) A viszontbiztosítás kibocsátását pontosan ugyanúgy kell meghatározni, mint a nem-életbiztosítás esetében, akár életbiztosítási, akár nem-életbiztosítás viszontbiztosításáról van szó.

d) A társadalombiztosítási rendszerek működtetésének kibocsátása azok szervezési módjától függ. Példák a rendszerek működtetésének módjaira:

(1) A társadalombiztosítási rendszerek olyan, az állam által előírt és ellenőrzött társadalombiztosítási rendszerek, amelyek a közösség egészére kiterjednek. Feladatuk, hogy juttatások útján támogassák a polgárokat az öregség, rokkantság vagy haláleset, betegség, munkahelyi sérülés, munkanélküliség, családgondozás és egészségügyi ellátás stb. kapcsán felmerülő szükségleteikben. Külön egységek megkülönböztetése esetén ezek kibocsátását ugyanúgy kell meghatározni, mint minden nem piaci kibocsátást, vagyis a költségek összegeként. Abban az esetben, ha nem kerül sor külön egységek megkülönböztetésére, a társadalombiztosítás kibocsátását a működésének megfelelő kormányzati szint kibocsátása foglalja magában.

(2) Ha egy munkáltató saját társadalombiztosítási rendszert működtet, a kibocsátás értékét a költségek összegeként kell meghatározni, amely magában foglalja a rendszer működtetése során esetlegesen felhasznált állóeszközök hozamának becslését is. A kibocsátás értékét akkor is ugyanilyen módon kell mérni, ha a munkáltató elkülönített nyugdíjalapot hoz létre a rendszer kezelésére.

(3) Ha egy munkáltatóbiztosítót bíz meg, hogy a nevében kezelje a rendszert, a kibocsátás értéke a biztosító által felszámított díj.

(4) Egy több munkáltató által működtetett rendszer esetében a kibocsátás értékét ugyanúgy kell mérni, mint az életbiztosítások viszonylatában: a rendszerhez befolyó befektetési jövedelemnek a tartalékokhoz hozzáadott összeggel csökkentett összegeként.

e) A szabványosított hitelgarancia-rendszerek kibocsátásának mérése az érintett termelő típusától függ. Ha egy szabványosított hitelgarancia-rendszer piaci termelőként működik, a kibocsátás értékét ugyanúgy kell kiszámítani, mint a nem-életbiztosítások esetében. Ha a rendszer nem piaci termelőként működik, a kibocsátás értékét költségszinten kell kiszámítani.

Ingatlanok szolgáltatásai (L. szakasz)

3.75 A saját tulajdonú lakás lakásszolgáltatásának kibocsátását a bérleti díj becsült értéke szerint kell értékelni, azon az értéken, amelyet a lakó egy hasonló lakásért fizetne, olyan tényezőket figyelembe véve, mint az elhelyezkedés, a lakókörnyezetben rendelkezésre álló létesítmények stb., illetve a lakás nagysága és minősége. A lakástól különálló garázs esetében, amit a tulajdonos a lakásszolgáltatás részeként végső fogyasztási célra használ, hasonló becslést kell alkalmazni. A külföldön lévő saját tulajdonú lakás, pl. nyaraló bérleti értékét nem a hazai termelés részeként kell számba venni, hanem mint szolgáltatásimportot, az abból származó nettó működési eredményt pedig külföldről származó elsődleges jövedelemként. A nem rezidensek tulajdonában lévő saját lakásszolgáltatás elszámolásakor az eljárás hasonló. Az időben megosztott használatú (time-sharing) apartmanok esetében a szolgáltatási díj megfelelő százalékát kell figyelembe venni.

3.76 A saját tulajdonú lakás lakásszolgáltatása értékének becslésére a rétegzési módszert kell használni. A lakásállományt az elhelyezkedés, a lakás fajtája és egyéb, a bérleti díjat meghatározó tényezők mentén rétegekre kell osztani. A bérlakások tényleges bérleti díjáról származó információkat kell használni a teljes lakásállomány bérleti értékének becsléséhez. Egy adott réteg tényleges átlagos bérleti díját kell alkalmazni az adott réteg összes lakása esetében. Amennyiben a bérleti díjakra vonatkozó információk mintavételes felmérésekből származnak, a teljes lakásállományra vonatkozó összes bérleti díj kiszámítása a bérlakások egy részét és az összes saját tulajdonú lakást érinti. A rétegenkénti bérleti díj fogalommeghatározására vonatkozó részletes eljárást először egy bázisévre vonatkozóan kell elvégezni, majd az eredményt extrapolálni kell a későbbi időszakokra.

3.77 A saját tulajdonú lakásokra eső bérleti díj a rétegzési módszernél egy bútorozatlan lakás használati jogáért a magánszektorban fizetendő bérleti díjként kerül meghatározásra. Az imputált bérleti díjak megállapítása céljából valamennyi, a magánszektorban kötött szerződésben szereplő bútorozatlan lakás bérleti díja felhasználásra kerül. Ebbe a magánszektornak a kormányzati szabályozás miatt alacsony szintű bérleti díjai is beletartoznak. Amennyiben a bérlőtől származik az információ, a megfigyelt bérleti díjat korrigálni kell a közvetlenül a tulajdonosnak fizetett lakástámogatás hozzáadásával. Ha a megfigyelt bérleti díjak fentiekben meghatározott mintanagysága nem elegendő, az imputálás céljára felhasználhatók a bútorozott lakások megfigyelt bérleti díjai, amennyiben kiigazításra kerülnek a bútorok költségével. Kivételes esetben az állami tulajdonban lévő lakások megnövelt bérleti díja is felhasználható. A rokonok vagy munkavállalók számára áron alul kiadott lakások bérleti díja nem használható fel.

3.78 A „rétegzési módszer” alkalmazandó az összes bérlakásra vonatkozó adatok kiszámítására. Előfordulhat, hogy az imputáláshoz a fentiek szerint felhasznált átlagos bérleti díj a bérlakáspiac bizonyos szegmenseiben nem megfelelő: például a bútorozott lakások arányosan csökkentett bérleti díja vagy a megnövelt állami bérleti díjak nem felelnek meg a ténylegesen kiadott lakások tekintetében. Ebben az esetben ki kell alakítani a ténylegesen kiadott bútorozott, illetve a szociális lakások külön rétegét, amelyben a megfelelő átlagos bérleti díjakat kell alkalmazni.

3.79 Amennyiben nem áll rendelkezésre olyan széleskörű kölcsönzői piac, amely a saját tulajdonú lakások tekintetében jellemzőnek tekinthető, a saját tulajdonú lakásokra a költség alapú módszert kell alkalmazni.

A költség alapú módszer esetében a lakásszolgáltatások kibocsátását a folyó termelőfelhasználás, az állóeszköz-felhasználás, az egyéb termékadók és -támogatások egyenlege és a nettó működési eredmény összege adja.

A nettó működési eredmény méréséhez a saját tulajdonú lakásállomány folyó áron számított nettó értékére alkalmazott állandó éves reálmegtérülési rátát (újraelőállítási költségek) kell alkalmazni.

3.80 A nem lakóépületekhez kapcsolódó ingatlanszolgáltatások kibocsátását az esedékes bérleti díjak értékével kell mérni.

Szakmai, tudományos és műszaki szolgáltatások (M. szakasz); Adminisztratív és támogató szolgáltatások (N. szakasz)

3.81 A tartós bérlet (gép vagy eszköz stb. kölcsönzése) kibocsátását a fizetett bérleti díj értéke alapján kell mérni. A tartós bérlet különbözik a pénzügyi lízingtől: a pénzügyi lízing az állóeszközök beszerzésének egyik finanszírozási módja, amikor a lízingbeadó hitelt nyújt a lízingbevevőnek. Pénzügyi lízing esetében a lízingdíj tőketörlesztésből és kamatfizetésből áll, a közvetlen szolgáltatásokért felszámított csekély díj mellett (lásd a 15. fejezetet: Szerződések, lízingek és licencek.)

3.82 A kutatás és fejlesztés (K+F) módszeresen végzett alkotó munka, amelynek célja a tudásmennyiség növelése, és ezen tudásmennyiség új termékek – köztük a meglévő termékek jobb változatainak vagy minőségének – felfedezésére vagy kifejlesztésére, valamint új vagy hatékonyabb termelési folyamatok felfedezésére vagy kifejlesztésére való felhasználása. A főtevékenységhez képest jelentős nagyságú K+F tevékenység a szakosodott telephely másodlagos tevékenységeként kerül elszámolásra. Amikor ez lehetséges, a K+F tevékenység számára külön szakosodott telephelyet kell megkülönböztetni.

3.83 A K+F szolgáltatás kibocsátásának mérése a következőképpen történik:

a) a piaci keretek között működő kutatólaboratóriumok és -intézetek K+F tevékenységét az értékesítésekből, szerződésekből, illetékekből, díjakból stb. származó bevétel alapján a szokásos módon kell értékelni;

b) az ugyanazon gazdasági szervezeten belüli K+F szolgáltatás felhasználását a becsült alapáron kell értékelni, azon az áron, amit akkor kellene fizetni, ha a kutatást alvállalkozótól vásárolná az adott gazdasági szervezet. Hasonló K+F tevékenységek alvállalkozói piacának hiányában ezt a termelési költségek összegeként kell megállapítani, amelyet (piaci termelők esetében) a nettó működési eredménynek vagy vegyes jövedelemnek megfelelő haszonkulccsal meg kell növelni;

c) az állami intézmények, egyetemek és nonprofit kutatóintézetek K+F tevékenységét a termelési költségek összegeként kell megállapítani. A nem piaci K+F termelők K+F értékesítéséből származó bevételét másodlagos piaci kibocsátásként kell elszámolni.

A K+F kiadásait meg kell különböztetni az oktatás és képzés költségeitől. A K+F kiadásai nem tartalmazzák a fő- vagy másodlagos tevékenységben létrehozott szoftverek fejlesztési költségeit.

Közigazgatási és védelmi szolgáltatások, kötelező társadalombiztosítási szolgáltatások (O. szakasz)

3.84 A közigazgatási, védelmi és kötelező társadalombiztosítási szolgáltatásokat nem piaci szolgáltatásként nyújtják, következésképp ennek megfelelően értékelendők.

Oktatás (P. szakasz); Humán-egészségügyi és szociális ellátás (Q. szakasz)

3.85 Az oktatási és egészségügyi szolgáltatások esetében pontosan el kell határolni egymástól a piaci és az egyéb nem piaci termelőket, és azok piaci és egyéb nem piaci kibocsátását. Például az oktatás és a gyógyászati kezelés bizonyos fajtáiért névleges díjat kérhetnek a kormányzati intézmények (vagy más intézmények speciális támogatások következtében), míg más oktatási szolgáltatásért és egészségügyi kezelésért adott esetben piaci tarifát számítanak fel. Egy másik példa, amikor egyrészt a kormányzat, másrészt piaci keretek között működő intézmények nyújtják ugyanazt a típusú szolgáltatást (pl. felsőoktatás).

A K+F tevékenységek nem tartoznak az oktatási és az egészségügyi szolgáltatások körébe; az egészségügyi oktatás, pl. az egyetemi klinikák oktatási szolgáltatása nem tartozik az egészségügyi tevékenységek körébe.

Művészet, szórakoztatás, szabadidő (R. szakasz); Egyéb szolgáltatások (S. szakasz)

3.86 A könyvek, felvételek, filmek, szoftverek, hangfelvételek, lemezek stb. termelése két szakaszból áll, és mérése ennek megfelelően történik:

(1) A szellemi termékek esetében az eredeti termékek előállításának kibocsátását értékesítési áron kell elszámolni, vagy ha nincs értékesítés, akkor a hasonló eredeti termékért fizetett alapáron, vagy (a nettó működési eredménynek megfelelő haszonkulccsal megnövelt) termelési költségen, vagy a termelésben való felhasználásából a jövőben várható bevétel diszkontált értékén.

(2) Az eszközt tulajdonosa közvetlenül felhasználhatja, vagy másolatokat készít belőle a későbbi időszakokban. Ha a tulajdonos más termelőnek engedélyezi, hogy az eredeti terméket felhasználja, akkor a licencből származó díj, jutalék, jogdíj stb. szolgáltatások kibocsátása. Az eredeti termék eladását azonban negatív állóeszköz-felhalmozásként kell értékelni.

Háztartások munkaadói tevékenysége (T. szakasz)

3.87 Azoknak a háztartási szolgáltatásoknak a kibocsátását, amelyek azt fizetett háztartási alkalmazottak alkalmazásával állítják elő, a fizetett munkavállalói jövedelemmel kell mérni; ez tartalmazza a természetbeni jövedelmet is, mint például az élelmiszer vagy a szállás.

FOLYÓ TERMELŐFELHASZNÁLÁS (P.2)

3.88  Fogalommeghatározás: A folyó termelőfelhasználás azokat a javakat és szolgáltatásokat tartalmazza, amelyek ráfordításként a termelési folyamat során felhasználásra kerülnek. Nem tartoznak ebbe a körbe az állóeszközök, amelyek elhasználódását állóeszköz-felhasználásként kell elszámolni. A javakat és szolgáltatásokat vagy átalakítják, vagy teljesen felhasználják a termelési folyamat során.

3.89 A folyó termelőfelhasználás körébe a következők tartoznak:

a) a kisegítő tevékenység ráfordításaként felhasznált javak és szolgáltatások. Általános példák erre a beszerzés, értékesítés, marketing, számvitel, adatfeldolgozás, szállítás, raktározás, karbantartás, biztonsági szolgáltatás stb. Ezek a javak és szolgáltatások nem különíthetők el a szakosodott telephely fő (vagy másodlagos) tevékenységének folyó termelőfelhasználásától;

b) az ugyanazon gazdasági egység egy másik szakosodott telephelyétől kapott javak és szolgáltatások;

c) az állóeszközök bérleti díja, pl. gépek, autók, szoftverek és szórakoztató alkotások eredeti példányainak tartós bérlete;

d) a nem termelt eszközként elszámolt rövid távú szerződések, lízingek és licencek díjai; nem tartozik ebbe a körbe az ilyen nem termelt eszközök közvetlen megvásárlása;

e) a vállalatokat segítő nonprofit intézményeknek fizetett tagdíjak, hozzájárulások vagy illetékek (lásd a 3.35. pontot);

f) az olyan tételek, amelyek nem minősülnek állóeszköz-felhalmozásnak, mint:

(1) az általános műveletekre használt olcsó eszközök, mint pl. fűrész, lapát, kés, balta, kalapács, csavarhúzó, csavarkulcs, szorítókulcs és egyéb kézi szerszámok; kis szerkezetek, mint a zsebszámológép; Az ilyen tartós eszközökkel kapcsolatos összes kiadást folyó termelőfelhasználásként kell elszámolni;

(2) a termelésben használt állóeszközök rendszeres karbantartása és javítása;

(3) a személyzet képzése, piackutatás és hasonló tevékenységek, ha azokat külső ügynökségtől vásárolják, vagy ugyanazon gazdasági egység elkülönült szakosodott telephelye nyújtja;

(4) a kutatás-fejlesztésre fordított kiadásokat akkor kell majd állóeszköz-felhalmozásként kezelni, ha a tagállamokban kielégítően magas szintet sikerül elérni a becslések megbízhatósága és összehasonlíthatósága terén;

g) a munkáltató által megtérített munkavállalói kiadások olyan eszközökért, amelyek a munkáltatók termelési tevékenységéhez szükségesek, például olyan szerszámok vagy védőruházat, amelynek megvásárlására szerződésben kötelezik a munkavállalót;

h) a munkáltatók olyan kiadásai, amelyek mind a saját, mind a munkavállalóik hasznát szolgálják, mivel a termeléshez szükségesek. Példák:

(1) a munkavállalók foglalkoztatása során keletkező utazási, különélési, költözési és reprezentációs kiadások megtérítése;

(2) munkahelyi kényelmi feltételek biztosítása;

A vonatkozó kiadások listáját a munkavállalói jövedelemmel (D.1) foglalkozó pontok tárgyalják (lásd a 4.07. pontot);

i) a szakosodott telephelyek által fizetett nem-életbiztosítási díjak (lásd a biztosításról szóló 16. fejezetben). A biztosítási díjból le kell vonni a kárkifizetést és a biztosítástechnikai tartalék nettó változását fedező részt, hogy folyó termelőfelhasználásként csak a szolgáltatási díjak kerüljenek elszámolásra. A biztosítástechnikai tartalék nettó változását a fizetett biztosítási díj százalékában fel kell osztani a szakosodott telephelyek között;

j) a rezidens termelők által igénybe vett pénzügyi közvetítői szolgáltatások közvetett módon mért díja (FISIM);

k) a központi banki kibocsátáson belüli nem piaci kibocsátást teljes mértékben az egyéb pénzügyi közvetítők folyó termelőfelhasználásába kell sorolni.

3.90 A folyó termelőfelhasználásnak nem részei:

a) a bruttó felhalmozási tételek, mint pl.:

(1) az értéktárgyak;

(2) az ásványkincsek feltárása;

(3) a nagyobb állapotjavítások, túl azokon, amelyek az állóeszköz jó állapotban tartásához szükségesek; például: felújítás, rekonstrukció vagy bővítés;

(4) közvetlenül vásárolt vagy saját felhasználási célra gyártott szoftver;

(5) katonai fegyverek és a szállításukhoz szükséges berendezések;

b) nem termelt eszközök beszerzéseként kezelt kiadások. Például: hosszú távú szerződések, lízingek és licencek (lásd a 15. fejezetet);

c) természetbeni bérként és keresetként elszámolt munkáltatói kiadások;

d) a kormányzati egységek által nyújtott közszolgáltatások, amelyeket piaci vagy saját végső felhasználásra termelők használnak fel (ezeket a kormányzat közösségi fogyasztási kiadásaként kell elszámolni);

e) az egyazon elszámolási időszakban, ugyanazon szakosodott telephely által termelt és felhasznált javak és szolgáltatások (ezeket kibocsátásként sem kell számba venni);

f) a kormányzati engedélyekre történt kifizetések, és egyéb termelési adóként kezelendő illetékek;

g) természeti erőforrások (pl. föld) használatára szóló engedélyek ellenértéke, amelyeket bérleti díjként, vagyis tulajdonból származó jövedelem kifizetéseként kell kezelni.

A folyó termelőfelhasználás elszámolási időpontja és értékelése

3.91 A folyó termelőfelhasználásra fordított termékeket akkor kerülnek értékelésre és elszámolásra, amikor e termékek bekerülnek a termelési folyamatba. Ezeket a hasonló javakra vagy szolgáltatásokra a felhasználás időpontjában fennálló beszerzési áron kell elszámolni.

3.92 A termelő egységek nem közvetlenül számolják el a termelésben felhasznált javakat. A ráfordításként felhasznált javak vásárlását veszik számba, és abból levonják az azokból képzett készletek értékének változását.

VÉGSŐ FOGYASZTÁS (P.3, P.4)

3.93 A végső fogyasztás esetében két fogalom használatos:

a) végső fogyasztási kiadás (P.3);

b) tényleges végső fogyasztás (P.4).

A végső fogyasztási kiadás a háztartások, a háztartásokat segítő nonprofit intézmények és a kormányzat által az egyéni és közösségi szükségletek kielégítése érdekében felhasznált javakra és szolgáltatásokra fordított kiadás. Ezzel szemben a tényleges végső fogyasztás a javak és szolgáltatások beszerzésére vonatkozik. A két fogalom közötti különbség a kormányzat vagy a háztartásokat segítő nonprofit intézmények által finanszírozott, de természetbeni társadalmi transzferként a háztartásoknak kínált javak és szolgáltatások értékelésében rejlik.

Végső fogyasztási kiadás (P.3)

3.94  Fogalommeghatározás: A végső fogyasztási kiadások olyan kiadások, amelyek a rezidens gazdasági egységeknél olyan javakkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban merülnek fel, amelyeket az egyéni szükségletek vagy kívánalmak, vagy egy közösség tagjainak közös szükségletei kielégítése céljából használnak fel.

3.95 A háztartások végső fogyasztási kiadásai a következőket tartalmazzák:

a) a saját tulajdonú lakás lakásszolgáltatása;

b) a természetbeni jövedelmek, úgymint:

(1) a munkavállalók által természetbeni jövedelemként kapott javak és szolgáltatások;

(2) a háztartások tulajdonában lévő, jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozások által kibocsátásként előállított javak és szolgáltatások, amelyeket a háztartások tagjai fogyasztanak el. Ilyenek például az élelmiszerek és egyéb mezőgazdasági javak, a saját tulajdonú lakásszolgáltatás és a fizetett háztartási alkalmazottak (személyzet, szakácsok, kertészek, sofőrök stb.) alkalmazása révén előállított háztartási szolgáltatások;

c) azok a tételek, amelyeket nem folyó termelőfelhasználásként kell elszámolni, mint:

(1) a bérlő vagy a tulajdonos által a lakás kisebb külső, vagy belső javításaihoz és szépítéséhez használt anyagok;

(2) a tartós fogyasztási cikkek – beleértve a járműveket is – javításához és karbantartásához felhasznált anyagok;

d) a nem felhalmozásként elszámolt tételek, így különösen a tartós fogyasztási cikkek, amelyek több elszámolási időszakon keresztül is ellátják funkciójukat; ide tartozik egyes tartós fogyasztási cikkek tulajdonjogának egy vállalatról egy háztartásra történő átruházása is;

e) a közvetlenül elszámolt pénzügyi szolgáltatások és a pénzügyi közvetítői szolgáltatás közvetett módon mért díjának (FISIM) az a része, amelyet a háztartások végső fogyasztására használnak fel;

f) a szolgáltatások implicit díján elszámolt biztosítási szolgáltatások;

g) a szolgáltatások implicit díján elszámolt nyugdíjpénztári szolgáltatások;

h) a háztartások által engedélyek stb. fejében fizetett összegek, amelyeket e szolgáltatások vásárlásaként kell elszámolni (lásd a 4.79. és 4.80. pontot);

i) valamely kibocsátás gazdaságilag nem jelentős árakon történő vásárlása, pl. múzeumi belépődíj.

3.96 A háztartások végső fogyasztási kiadásába nem tartoznak bele a következők:

a) a természetbeni társadalmi transzferek, amelyek először a háztartások kiadásaiként jelennek meg, de később azokat a társadalombiztosítás megtéríti, pl. bizonyos gyógykezelési kiadások;

b) folyó termelőfelhasználásként vagy bruttó felhalmozásként elszámolt tételek, mint például:

(1) az olyan üzleti célból felmerült kiadások, amelyek a háztartások tulajdonában levő jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozásoknál merültek fel, pl. olyan tartós fogyasztási cikkek kapcsán, mint a járművek, bútorok vagy elektronikus eszközök (bruttó állóeszköz-felhalmozás), és nem tartós fogyasztási cikkek kapcsán, mint pl. az üzemanyag (amelyet folyó termelőfelhasználásként kell értékelni);

(2) a saját lakás tulajdonosánál a lakás olyan jellegű szépítésével, karbantartásával és javításával kapcsolatban felmerült kiadások, amelyet bérlők jellemzően nem végeznek (a lakásszolgáltatás folyó termelőfelhasználásaként kell értékelni);

(3) a lakásvásárlás (bruttó állóeszköz-felhalmozásként kell értékelni);

(4) az értéktárgyak vásárlása (bruttó felhalmozásként kell értékelni);

c) az olyan tételek, mint a nem termelt eszközök beszerzése, különösen a földtulajdoné;

d) minden adónak minősülő háztartási befizetés. (lásd a 4.79 és 4.80 pontot);

e) a háztartásokat segítő nonprofit intézményeknek, mint például szakszervezeteknek, szakmai egyesületeknek, fogyasztói egyesületeknek, egyházaknak, valamint társadalmi, kulturális, szabadidős és sportkluboknak a háztartások által fizetett tagdíjai, hozzájárulásai és egyéb befizetései;

f) a háztartások pénzbeli vagy természetbeni önkéntes transzferei jótékonysági szervezeteknek vagy egyéb segélyszervezeteknek.

3.97 A háztartásokat segítő nonprofit intézmények végső fogyasztási kiadásai két különálló kategóriára oszthatók:

a) A háztartásokat segítő nonprofit intézmények által létrehozott javak és szolgáltatások értéke, a saját előállítású állóeszköz-felhalmozás és a háztartások vagy más egységek kapcsolódó kiadásai kivételével;

b) a háztartásokat segítő nonprofit intézmények olyan javak és szolgáltatások vásárlására fordított kiadásai, amelyeket piaci termelők állítottak elő, és amelyeket – változatlan formában, mindenfajta átalakítás nélkül – természetbeni társadalmi transzferként nyújtanak a háztartásoknak saját végső fogyasztásukra.

3.98 A kormányzat végső fogyasztási kiadásain (P.3) belül a háztartásokat segítő nonprofit intézményekhez hasonlóan, a kiadások két típusát kell elszámolni; ezek:

a) a kormányzat által létrehozott javak és szolgáltatások értéke (P.1), a nem saját előállítású állóeszköz-felhalmozás (a P.12 szerint), a piaci kibocsátás (P.11) és a díjköteles nem piaci kibocsátás (P.131) kivételével;

b) a kormányzat olyan javak és szolgáltatások vásárlására fordított kiadásai, amelyeket piaci termelők állítottak elő, és amelyeket – változatlan formában, mindenfajta átalakítás nélkül – természetbeni társadalmi transzferként nyújtanak a háztartásoknak (D.632). A kormányzat fizet ezekért a javakért és szolgáltatásokért, amelyeket az eladók nyújtanak a háztartásoknak.

3.99 A vállalatoknak nem lehetnek végső fogyasztási kiadásai. Azon jószág- és szolgáltatásvásárlásaik, amelyek a háztartások esetében végső fogyasztásként szerepelnek, esetükben vagy folyó termelőfelhasználási tételnek, vagy a dolgozóknak nyújtott természetbeni munkavállalói jövedelemnek, azaz a háztartások imputált végső fogyasztási kiadásának minősülnek.

Tényleges végső fogyasztás (P.4)

3.100  Fogalommeghatározás: A tényleges végső fogyasztás azokat a javakat és szolgáltatásokat tartalmazza, amelyeket a rezidens gazdasági egységek az emberi szükségletek közvetlen kielégítése céljából használnak fel, legyenek azok egyéni vagy közösségi jellegű szükségletek.

3.101  Fogalommeghatározás: Az egyéni fogyasztás céljából felhasznált javak és szolgáltatások („egyéni fogyasztásra szolgáló javak és szolgáltatások”) olyan termékek és szolgáltatások, amelyeket háztartások használnak fel az adott háztartásban élő tagok szükségleteinek és igényeinek kielégítésére. Az egyéni fogyasztásra szolgáló javak és szolgáltatások jellemzői a következők:

a) az egyes háztartásoknak vagy azok tagjainak jószág- vagy szolgáltatásbeszerzése és a beszerzés időpontja megfigyelhető és számba vehető;

b) a háztartás elfogadja a javakkal vagy szolgáltatással való ellátást, és megteszi a szükséges lépéseket a javak vagy szolgáltatások fogyasztása céljából (pl. iskolalátogatás vagy kórházi tartózkodás);

c) a javaknak vagy szolgáltatásoknak olyanoknak kell lenniük, hogy annak egy háztartás, személy vagy személyek csoportja által történő felhasználása kizárja azok más háztartások vagy személyek által történő felhasználását.

3.102  Fogalommeghatározás: Közösségi célú szolgáltatások: közösségi fogyasztásra szánt szolgáltatások, amelyeket a közösség valamennyi tagja vagy a közösség egy meghatározott része – pl. egy meghatározott régióban élő összes háztartás – számára egyidejűleg nyújtják. A közösségi célú szolgáltatások jellemzői a következők:

a) a közösség vagy a közösség egy meghatározott részének tagjai – pl. egy meghatározott régióban vagy területen élők – számára egyidejűleg nyújthatók;

b) az ilyen szolgáltatások felhasználása általában passzív, és nincs szükség az elfogadásukra vagy valamennyi érintett aktív részvételére;

c) az egyén ellátása az adott közösségi célú szolgáltatással nem csökkenti a mások számára ugyanabban a közösségben vagy részközösségben rendelkezésre álló, közösségi célú szolgáltatás mennyiségét.

3.103 A háztartások minden végső fogyasztási kiadása egyéni jellegű. A háztartásokat segítő nonprofit intézmények által nyújtott valamennyi jószágot és szolgáltatást egyéni jellegűként kell kezelni.

3.104 A kormányzati egységek által nyújtott javak és szolgáltatások esetében az egyéni és közösségi célú termékek és szolgáltatások közötti határvonal a „Kormányzati funkciók osztályozása” (COFOG) alapján húzható meg.

Az alábbi címek alá tartozó valamennyi kormányzati végső fogyasztási kiadást egyéni célú fogyasztási kiadásként kell figyelembe venni:

a)

 

7.1 Gyógyászati termékek, eszközök és készülékek

7.2 Járóbeteg-ellátás

7.3 Fekvőbeteg-ellátás

7.4 Közegészségügyi szolgáltatások

b)

 

8.1. Szabadidős és sporttevékenységekkel kapcsolatos szolgáltatások

8.2 Kulturális szolgáltatások

c)

 

9.1 Iskolaelőkészítő és alapfokú oktatás

9.2 Középfokú oktatás

9.3 Középfokot meghaladó, de nem felsőfokú oktatás

9.4 Felsőoktatás

9.5 Nem besorolható szintű oktatás

9.6 Az oktatáshoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások

d)

 

10.1 Betegséggel és rokkantsággal kapcsolatos tevékenységek

10.2 Idősek ellátásával kapcsolatos tevékenységek

10.3 Elhunyt személyek túlélő családtagjainak ellátásával kapcsolatos tevékenységek

10.4 Családi és gyermekeknek járó juttatásokkal kapcsolatos tevékenységek

10.5 Munkanélküli ellátással kapcsolatos tevékenységek

10.6 Lakáscélú szociális ellátás

10.7 Társadalmi kirekesztés máshová nem sorolt esetei.

3.105 Ennek alternatívájaként a kormányzat egyéni fogyasztási kiadásai az egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozása (COICOP) 14. részének felelnek meg, amely a következő csoportokat foglalja magában:

14.1 Lakásszolgáltatás (a COFOG 10.6. csoportjának felel meg)

14.2 Egészségügy (a COFOG 7.1.–7.4. csoportjának felel meg)

14.3 Szabadidő és kultúra (a COFOG 8.1. és 8.2. csoportjának felel meg)

14.4 Oktatás (a COFOG 9.1.–9.6. csoportjának felel meg)

14.5 Szociális ellátás (a COFOG 10.1.–10.5. csoportjának, valamint 10.7. csoportjának felel meg)

3.106 A kormányzati fogyasztási kiadások fennmaradó része közösségi célú fogyasztási kiadás.

Ide a következő COFOG-csoportok tartoznak:

a) Általános közszolgáltatások (1. rész)

b) Védelem (2. rész)

c) Közrend és közbiztonság (3. rész)

d) Gazdasági ügyek (4. rész)

e) Környezetvédelem (5. rész)

f) Lakás- és közműellátás (6. rész)

g) Közigazgatás, szabályozás, általános információk terjesztése és statisztika (összes rész)

h) Kutatás és fejlesztés (összes rész).

3.107 Az alkalmazott különböző fogyasztás-fogalmak közötti kapcsolatokat a 3.2. táblázat mutatja be:



3.2. táblázat –  Kiadást finanszírozó szektor

 

Kormányzat

Háztartásokat segítő non-profit intézmények (NPISH)

Háztartások (S.14)

Háztartások

Egyéni fogyasztás

X (=Természetbeni társadalmi transzferek)

X (=Természetbeni társadalmi transzferek)

X

Háztartások tényleges egyéni végső fogyasztása

Egyéni fogyasztás

X

0

0

Kormányzat tényleges közösségi végső fogyasztása

Összesen

Kormányzat végső fogyasztási kiadásai

Háztartásokat segítő nonprofit intézmények végső fogyasztási kiadásai

Háztartások végső fogyasztási kiadásai

Tényleges végső fogyasztás = Összes végső fogyasztási kiadás

X: alkalmazandó

0: nem alkalmazandó

3.108 A háztartásokat segítő nonprofit intézmények valamennyi végső fogyasztási kiadása egyéni fogyasztásként kerül elszámolásra. Az összes tényleges végső fogyasztás egyenlő a háztartások tényleges végső fogyasztásának és a kormányzat tényleges végső fogyasztásának összegével.

3.109 A külföld szektorral szemben természetbeni társadalmi transzfert (bár monetáris értelemben vannak ilyen transzferek) nem lehet elszámolni. Az összes tényleges végső fogyasztás egyenlő az összes végső fogyasztási kiadással.

A végső fogyasztási kiadások számbavételének és értékelésének időpontja

3.110 A jószágért történő fizetés elszámolási időpontja a tulajdonjog átruházásának időpontja; a szolgáltatásért történő fizetés elszámolási időpontja pedig a szolgáltatás egészének teljesítése.

3.111 A javak bérleti vagy hasonló hitelszerződés (beleértve a pénzügyi lízinget is) keretében történő beszerzését a javak átvételének időpontjában kell elszámolni, még akkor is, ha ezen időpontban nem történik meg a tulajdonjog-átruházás.

3.112 A saját célú fogyasztás a saját végső fogyasztásra történő kibocsátáskor kerül elszámolásra.

3.113 A háztartások végső fogyasztási kiadásait piaci beszerzési áron kell elszámolni. Ez az az ár, amelyet a vásárló a vásárlás időpontjában ténylegesen fizet a termékért. Részletesebb meghatározás a 3.06 pontban található.

3.114 A természetbeni munkavállalói jövedelemként kapott javakat és szolgáltatásokat alapáron kell értékelni, ha azokat a munkáltató állította elő, és a munkáltató által fizetett piaci beszerzési áron, ha a munkáltató vásárolta azokat.

3.115 A saját fogyasztásra visszatartott javakat vagy szolgáltatásokat alapáron kell értékelni.

3.116 A kormányzat vagy a háztartásokat segítő nonprofit intézmények saját maguk által termelt végső fogyasztási termékekkel kapcsolatos kiadásait a termelés időpontjában kell elszámolni, s ugyanez vonatkozik az ilyen típusú, a kormányzat vagy a háztartásokat segítő nonprofit intézmények által nyújtott szolgáltatásokra is. A piaci termelőktől végső fogyasztási kiadásra vásárolt javak és szolgáltatások esetében az elszámolás időpontja a beszerzés időpontja.

3.117 A kormányzat vagy a háztartásokat segítő nonprofit intézmények végső fogyasztási kiadása (P.3) egyenlő kibocsátásuk összértékével (P.1), hozzáadva ehhez a piaci termelőktől a háztartások részére vásárolt termékekkel kapcsolatos kiadásokat és a természetbeni társadalmi transzferek egy részét (D.632), valamint levonva az egyéb egységektől származó befizetéseket, a piaci kibocsátást (P.11), a díjköteles nem piaci kibocsátást (P.131) és a saját előállítású állóeszköz-felhalmozást (P.12).

A tényleges végső fogyasztás elszámolásának és értékelésének időpontja

3.118 A gazdasági egységek jószág- és szolgáltatás beszerzésének időpontja az az időpont, amikor ezen egységek a jószág új tulajdonosává válnak, vagy amikor számukra a szolgáltatást nyújtják.

3.119 A beszerzést (a tényleges végső fogyasztást) piaci beszerzési áron annál az egységnél kell értékelni, amelyiknél a kiadás felmerül.

3.120 Azokat a természetbeni transzfereket, amelyek nem tartoznak a kormányzat vagy a háztartásokat segítő nonprofit intézmények által nyújtott természetbeni társadalmi transzferek körébe, úgy kell értékelni, mintha pénzbeli transzferek lennének. Következésképpen a javak vagy szolgáltatások értékét azoknál a gazdasági egységeknél vagy szektoroknál kell elszámolni, amelyek azokat beszerezték.

3.121 A két aggregátumnak, a végső fogyasztási kiadásoknak és a tényleges végső fogyasztásnak az értéke ugyanaz. A rezidens háztartások által természetbeni társadalmi transzferként kapott javakat és szolgáltatásokat ugyanazon az áron kell értékelni, mint a kiadási aggregátumok esetében.

BRUTTÓ FELHALMOZÁS (P.5)

3.122 A bruttó felhalmozás az alábbiakból tevődik össze:

a) bruttó állóeszköz-felhalmozás (P.51g):

(1) állóeszköz-felhasználás (P.51c)

(2) nettó állóeszköz-felhalmozás (P.51n);

b) készletváltozás (P.52);

c) értéktárgyak beszerzésének és eladásának egyenlege (P.53).

3.123 A bruttó felhalmozást a bruttó állóeszköz-felhasználás alapján kell kiszámítani. A nettó felhalmozás számítása az állóeszköz-felhasználásnak a bruttó felhalmozásból való levonásával történik.

Bruttó állóeszköz-felhalmozás (P.51g)

3.124  Fogalommeghatározás: A bruttó állóeszköz-felhalmozás (P.51) a rezidens termelők adott időszak alatti állóeszköz-beszerzésének és -eladásának egyenlege, plusz a nem termelt állóeszközöknek a termelő vagy a gazdasági egységek termelőtevékenységének eredményeként bekövetkező bizonyos értéknövekedése. Az állóeszközökhöz olyan termelt eszközök tartoznak, amelyeket több mint egy éven át használnak a termelésben.

3.125 A bruttó állóeszköz-felhalmozás pozitív és negatív értékekből is áll:

a) pozitív értékek:

(1) a megvásárolt új vagy használt állóeszközök;

(2) a termelő saját használatára termelt és felhasznált állóeszközök (beleértve a félkész vagy nem teljesen kész állóeszközök saját termelését);

(3) a barter formában beszerzett új vagy használt állóeszközök;

(4) a természetbeni tőketranszferként kapott új vagy használt állóeszközök;

(5) a felhasználó által pénzügyi lízing keretében beszerzett új vagy használt állóeszközök;

(6) az állóeszközökön és meglévő történelmi műemlékeken végzett nagyjavítások;

(7) az újratermelődő természeti erőforrások természetes növekedése;

b) negatív értékek, azaz negatív beszerzésként nyilvántartott állóeszköz-eladások:

(1) az eladott használt állóeszközök;

(2) a barter formában átadott használt állóeszközök;

(3) a természetbeni tőketranszferként átadott használt állóeszközök.

3.126 Az eladott állóeszközök nem tartalmazzák a következőket:

a) az állóeszköz-felhasználás (amelybe beleértendő az előreláthatóan bekövetkező véletlen kár);

b) a rendkívüli veszteségek, mint például az aszály vagy egyéb természeti csapások következtében keletkezett veszteségek (ezek az eszközök egyéb volumenváltozásaként kerülnek elszámolásra).

3.127 A bruttó állóeszköz-felhalmozás alábbi típusai különböztethetők meg:

(1) lakások;

(2) egyéb épületek és építmények; ez magában foglalja a jelentős mértékű meliorációt.

(3) gépek és berendezések, úgymint hajók, gépkocsik és számítógépek;

(4) fegyverrendszerek;

(5) művelés alatt álló biológiai erőforrások, pl. fák és élő állatok;

(6) a nem termelt eszközök, mint például föld, szerződések, lízingek és licencek tulajdonjog-átruházásának költségei;

(7) K+F, beleértve a szabadon rendelkezésre álló K+F előállítását. A K+F-re fordított kiadásokat csak akkor kell majd állóeszköz-felhalmozásként kezelni, ha a tagállamokban magas szintet sikerül elérni a becslések megbízhatósága és összehasonlíthatósága terén;

(8) az ásványkincsek feltárása és értékelése;

(9) számítógépes szoftverek és adatbázisok;

(10) szórakoztató, irodalmi, illetve művészeti alkotások eredeti példányai;

(11) egyéb szellemi tulajdonjogok.

3.128 A meliorizáció (talajjavítás) az alábbiakat tartalmazza:

a) a talaj visszanyerése a tengertől, ilyen rendeltetésű gátak, partfalak vagy töltések építésével;

b) erdőirtás, sziklamentesítés stb. abból a célból, hogy a földet alkalmassá tegyék a termelésben első alkalommal történő használatra;

c) mocsárlecsapolás vagy sivatagi öntözés gátak, árkok és öntözőcsatornák építésével; tengerek vagy folyók árvizei, ill. erózió elleni védelem víztörők, partfalak vagy árvédelmi falak építésével.

Bár ezek a tevékenységek jelentős új építmények, pl. partfalak, árvédelmi falak és töltések létrejöttét eredményezik, ezeket az építményeket nem közvetlenül egyéb javak és szolgáltatások előállításához használják fel, hanem a termőföld mennyiségének és minőségének javítására, és maga a termőföld, azaz egy nem termelt eszköz az, amelyet a termelésben használnak. A villamos energia termelése céljából épített töltés például más célt szolgál, mint a tenger kirekesztésére épített töltés. E kettő közül csak az utóbbi típusú töltés építése tartozik a meliorizáció kategóriához.

3.129 A bruttó állóeszköz-felhalmozás körébe a következő határesetek tartoznak:

a) a háztartások lakóhelyéül használt lakóhajók, lakóuszályok, mobilházak és lakókocsik, valamint az ezekhez kapcsolódó építmények, mint pl. garázsok vásárlása;

b) a katonai célokra használt építmények és berendezések;

c) a nem katonai egységek által használt könnyűfegyverek és páncélozott járművek;

d) az évről évre a termelésben felhasznált állatállományban, pl. a tenyészállományban, a tejelő tehén-, a gyapjáért tartott juh- és az igásállat-állományban bekövetkezett változások;

e) az évről évre nevelt faállomány, pl. a gyümölcsfák, a szőlő, a gumifa, a pálmafák stb. állományának változásai;

f) a használt állóeszközökön a szokásos karbantartáson és javításokon túlmenően végzett nagyjavítások;

g) a pénzügyi lízing keretében történő állóeszköz-beszerzés;

h) a termelésleállítási költségek, vagyis az ártalmatlanítással, elhelyezéssel járó nagy költségek, pl. az atomerőművek leszerelési költségei vagy a hulladéklerakók bezárásakor felmerülő szennyezésmentesítési költségek.

3.130 A bruttó állóeszköz-felhalmozás nem tartalmazza:

a) a folyó termelőfelhasználásként elszámolható olyan gazdasági műveleteket, mint pl.:

(1) kis értékű eszközök termelési célra történő vásárlása;

(2) szokásos karbantartás és javítás;

(3) az operatívlízing-szerződés keretében felhasználandó állóeszközök beszerzése (lásd a 15. fejezetet: Szerződések, lízingek és licencek.) Az állóeszközt felhasználó vállalkozás esetében az eszközök bérleti díját folyó termelőfelhasználásként kell kezelni. Az eszköz tulajdonosa esetében a beszerzési költség bruttó állóeszköz-felhalmozásként kerül elszámolásra;

b) a készletváltozásként nyilvántartott gazdasági műveleteket:

(1) a levágásra nevelt állatokat, beleértve a baromfit is;

(2) a fatermelési céllal nevelt fákat (befejezetlen termelés);

c) a háztartások által végső fogyasztás céljára beszerzett gépeket és berendezéseket;

d) az állóeszközök után keletkezett eszköztartási nyereséget és veszteséget;

e) az állóeszközökben katasztrófa miatt keletkezett veszteségeket, pl. a művelés alatt álló eszközök és a tenyésztett állatállomány elpusztulását betegség kitörése miatt, amelyet a biztosítás általában nem fedez, vagy a rendkívüli árvizek, szél vagy erdőtüzek okozta károkat;

f) egy meghatározott tőkeeszköz tényleges megvásárlására vagy megépítésére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül félretett vagy tartalékba helyezett forrásokat, pl. kormányzati infrastrukturális alap.

3.131 A használt állóeszközök nagyjavítása formájában történő bruttó állóeszköz-felhalmozás az azonos típusú új állóeszközök beszerzéseként kerül elszámolásra.

3.132 A szellemi termékek a kutatás és fejlesztés, tanulmányozás vagy innováció eredményei, amelyek olyan tudáshoz vezetnek, amelynek felhasználását törvényi vagy egyéb módon korlátozzák.

A szellemi tulajdonjogi eszközök körébe sorolandók pl. a következők:

a) K+F eredmények;

b) az ásványkincsfeltárások eredményei a tényleges próbafúrások, a légi vagy egyéb kutatások, a szállítás stb. költségén értékelve;

c) a termelésben több mint egy éven keresztüli használatra szánt számítógépes szoftverek és nagy adatbázisok;

d) szórakoztató, irodalmi és művészeti alkotások (kéziratok, mintadarabok, filmek, hangfelvételek stb.) eredeti példányai.

3.133 Mind az állóeszközöknél, mind a nem termelt nem pénzügyi eszközöknél a tulajdonjog-átruházásnak az új tulajdonos által viselt költségei az alábbiakból állnak:

a) az (új vagy használt) eszköznek a kívánt helyen és időben történő átvételekor felmerült költségek, pl. szállítási költségek, üzembe helyezési költségek, összeszerelési költségek stb.;

b) a felmerült szakmai költségek vagy díjak, pl. a felügyelőknek, mérnököknek, jogászoknak, értékbecslőknek stb. kifizetett díjak és az ingatlanügynököknek, árverezőknek stb. kifizetett jutalékok;

c) az új tulajdonos által az eszköz tulajdonjogának átruházása után fizetendő adók. Ezek az adók a közvetítői szolgáltatások után, illetve adott esetben a tulajdonjog-átruházás után, de nem a megvásárolt eszköz után kivetett adók.

A fenti költségek mindegyikét az új tulajdonos bruttó állóeszköz-felhalmozásaként kell elszámolni.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás számbavételének időpontja és értékelése

3.134 A bruttó állóeszköz-felhalmozást akkor kell elszámolni, amikor az állóeszközök tulajdonjoga az azokat a termelésben felhasználni szándékozó gazdasági egységhez kerül.

Ezen szabály módosul a következők esetében:

a) pénzügyi lízing, amikor a lízingbeadó és a lízingbevevő között történő tulajdonjog-átruházás imputálása történik,

b) saját előállítású bruttó állóeszköz-felhalmozás, amelynek elszámolása a termelés időpontjában történik.

3.135 A bruttó állóeszköz-felhalmozást piaci beszerzési áron kell értékelni, amely magába foglalja a beszerelési költségeket és a tulajdonjog átruházásának egyéb költségeit. Saját előállítású állóeszközök esetében az értékelés a hasonló állóeszközök alapárain történik, illetve ha hasonló eszközök árai nem állnak rendelkezésre, a termelési költségek alapján, amelyet (piaci termelők esetében) a nettó működési eredménynek vagy vegyes jövedelemnek megfelelő haszonkulccsal meg kell növelni.

3.136 A szellemi termékek megvásárlásának értékelése többféle módon történik:

a) ásványkincs-feltárások esetében: a tényleges kutatófúrások és próbafúrások költségein, valamint az ezekkel kapcsolatos olyan vizsgálatok költségein, mint például a légi- vagy egyéb felmérések;

b) számítógépes szoftverek esetében: piaci beszerzés esetén a piaci beszerzési ár vagy ennek hiányában a becsült alapár alapján, vagy ha nem állapítható meg alapár, házon belül végzett fejlesztés esetén a termelési költségek szerint, amelyet (piaci termelők esetében) a nettó működési eredménynek megfelelő haszonkulccsal meg kell növelni;

c) szórakoztató, irodalmi vagy művészeti alkotások eredeti példányai esetében: eladás esetén az értékelés a vevő által kifizetett ár alapján történik, ha pedig nem eladásról van szó, akkor a következő becslési eljárások fogadhatók el:

i. a hasonló eredeti példányokért fizetett alapár;

ii. a termelési költségek összege, amelyet (piaci termelők esetében) a nettóműködési eredménynek megfelelő haszonkulccsal meg kell növelni; vagy

iii. a várt jövőbeni bevételek diszkontált értéke.

3.137 A használt állóeszközök eladását eladási alapáron kell elszámolni, levonva az eladónál felmerült tulajdonjog-átruházás összes költségét.

3.138 A tulajdonjog-átruházás költségei vonatkozhatnak mind a termelt eszközökre, beleértve az állóeszközöket is, mind a nem termelt eszközökre, mint amilyen a föld.

Ezek a költségek a termelt eszközök értékelésekor beleszámítanak a piaci beszerzési árakba. A föld és egyéb nem termelt eszközök esetében elkülönítve kezelendők maguktól a vételi és eladási áraktól, és a bruttó állóeszköz-felhalmozás kategóriáiban, külön tétel alatt kerülnek elszámolásra.

Állóeszköz-felhasználás (P.51c)

3.139  Fogalommeghatározás: Az állóeszköz-felhasználás (P.51c) az egység tulajdonában lévő állóeszközök értékének a természetes elhasználódás és az elavulás következtében bekövetkező csökkenését jelenti. Ez a becsült értékcsökkenés magában foglalja az állóeszközökben biztosítással fedezhető véletlenszerűen bekövetkezett kár miatt bekövetkező veszteségekre képzett tartalékot. Az állóeszköz-felhasználás fedezi a várható termelésleállítási költségeket is, mint például atomerőművek vagy olajfúrótornyok leszerelésének költségeit vagy a hulladéklerakók bezárásakor felmerülő szennyezésmentesítési költségeket. Ezeket a termelésleállítási költségeket az élettartam végén kell elszámolni állóeszköz-felhasználásként, a termelésleállítási költségek bruttó állóeszköz-felhalmozásként történő elszámolásakor.

3.140 Az állóeszköz-felhasználást valamennyi állóeszközre ki kell számítani (az állatok kivételével), beleértve a szellemi tulajdonjogokat, a meliorációt és a nem termelt eszközökkel kapcsolatos tulajdonjog-átruházás költségeit is.

3.141 Az állóeszköz-felhasználás különbözik az adózás vonatkozásában megengedett, vagy az üzleti számlákon kimutatott amortizációtól. Az állóeszköz-felhasználást az állóeszközök állománya és az adott javak különböző kategóriáinak várható átlagos gazdasági élettartama alapján kell megbecsülni. Az állóeszközök állományának kiszámításánál a folyamatos leltározás módszerét (perpetual inventory method - PIM) kell alkalmazni, ha az állóeszközök állományáról közvetlen információ nem áll rendelkezésre. Az állóeszközök állományának értéke az adott időszak piaci beszerzési árain kerül meghatározásra.

3.142 Az állóeszközök biztosítással fedezhető, véletlenszerűen bekövetkezett kár miatti veszteségeit a kérdéses javak átlagos élettartamának kiszámításánál kell figyelembe venni. Az adott elszámolási időszakon belül a gazdaság egészére nézve a véletlenszerűen bekövetkezett károkról feltételezhető, hogy megfelelnek az átlagnak, vagy közelítenek hozzá. Az egyes egységek, valamint az egységek egyes csoportjai tekintetében mutatkozhat eltérés a véletlenszerűen bekövetkezett károk tényleges és átlagos értéke között. Ilyen esetben a szektoroknál jelentkező eltéréseket az állóeszközök egyéb volumenváltozásaiként kell elszámolni.

3.143 Az állóeszköz-felhasználást a „lineáris” módszerrel kell kiszámítani, amely szerint az állóeszköz értékét annak teljes élettartama alatt állandó kulcs szerint írják le.

3.144 A tárgyi eszközök hatékonyságcsökkenésének típusától függően esetenként a mértani leírási módszert használják.

3.145 A számlarendszerben az állóeszköz-felhasználást minden egyenlegező tételnél fel kell tüntetni, amely ennek megfelelően bruttó és nettó értéken is szerepel. A „bruttó” számbavétel azt jelenti, hogy az állóeszköz-felhasználás nem kerül levonásra, míg a „nettó” számbavételnél az állóeszköz-felhasználás levonásra került.

Készletváltozás (P.52)

3.146  Fogalommeghatározás: A készletváltozást úgy kell megállapítani, hogy a készletre kerülő javak értékét csökkenteni kell a készletből kivont javak értékével, valamint a készleten lévő javak szokásos veszteségeinek értékével.

3.147 Fizikai károsodás ill. véletlenszerűen bekövetkezett kár vagy lopás miatt bármely típusú, készleten lévő javakban bekövetkezhetnek szokásos veszteségek, például:

a) anyagok és fogyóeszközök veszteségei;

b) befejezetlen termelés veszteségei;

c) késztermékek veszteségei;

d) továbbértékesítésre szánt javak veszteségei (pl. bolti lopás).

3.148 A készletek az alábbi kategóriákból állnak:

a) anyagok és fogyóeszközök:

az anyagok és fogyóeszközök a termelésben folyó termelő-ráfordításként felhasználni szándékozott készletekben lévő valamennyi terméket tartalmazzák; ide tartoznak a kormányzati készletek is. Az olyan tételek, mint az arany, gyémánt stb. akkor szerepelnek a készletek között, ha ipari célra vagy egyéb termelésre kívánják felhasználni azokat;

b) befejezetlen termelés:

a befejezetlen termelés a még be nem fejezett kibocsátást jelenti. Ez termelőjének a készleteiben kerül elszámolásra. Ezen termelés különböző formái például a következők:

(1) a növésben lévő kultúrnövények;

(2) a vágásra még nem érett fa és a még fejlődő állatállomány;

(3) a befejezetlen építmények (kivéve az előzetesen megkötött adásvételi szerződés alapján létrehozottakat vagy a saját kivitelezésűeket; mindkét eset az állóeszköz-felhalmozáshoz tartozik);

(4) a befejezetlen egyéb állóeszközök, pl. hajók és olajfúrótornyok;

(5) részben befejezett kutatómunka jogi vagy tanácsadói munkák keretében;

(6) részben befejezett filmkészítés;

(7) részben befejezett számítógépes programok.

Minden, az adott időszak végén még be nem fejezett termelési folyamatot mint befejezetlen termelést kell számba venni. Ez különösen a negyedéves számláknál lényeges, pl. amikor a mezőgazdasági termény növekedése nem fejeződik be egy negyedéven belül.

A termelési folyamat befejeződése a befejezetlen termelés csökkenését jelenti. Ezen a ponton minden befejezetlen termelés átalakul késztermékké.

c) késztermékek:

a késztermékek a készletek részeként abból a kibocsátásból állnak, amelyet termelője nem kíván tovább feldolgozni, mielőtt más gazdasági egységeknek értékesítené azokat;

d) továbbértékesítésre szánt javak:

továbbértékesítésre szánt javak azok a javak, amelyeket aktuális állapotához képest változatlan állapotban történő újraértékesítés céljából szereznek be.

A készletváltozások elszámolásának időpontja és értékelése

3.149 A készletváltozások elszámolásának időpontja és értékelése összhangban áll a termékekkel kapcsolatos egyéb gazdasági műveletekre vonatkozókkal. Ez vonatkozik különösen a folyó termelőfelhasználásra (pl. anyagokra és fogyóeszközökre), a kibocsátásra (pl. befejezetlen termelésre és a mezőgazdasági termékek tárolásából származó kibocsátásra), valamint a bruttó állóeszköz-felhalmozásra (pl. a befejezetlen termelésre). Azokat a javakat, amelyek feldolgozása külföldön történik és ennek során megváltozik a gazdasági tulajdonosuk, bele kell számítani az exportba (és később ugyanúgy az importba is). Az export a készletek csökkenésében tükröződik, és a kapcsolódó későbbi import készletnövekedésként szintén nyilvántartásba kerül, feltéve hogy az árut nem használják fel vagy adják el azonnal.

3.150 A készletváltozások mérésekor a javak a készletbe kerülés időpontjában, a készletből kikerülő javak pedig a készletből történő kikerülés időpontjában kerülnek értékelésre.

3.151 A készletváltozáskor a javak értékét a következő árak felhasználásával kell megállapítani:

a) a termelő készleteibe átkerülő késztermékek kibocsátásának értékelése úgy történik, mintha abban az időpontban adnák el folyó alapáron;

b) a befejezetlen termelés növekményének értékelése a késztermék becsült folyó alapárának arányában történik;

c) a termelés befejeződésekor a befejezetlen termelés készletből való kikerülése miatt bekövetkező csökkenés értékelése a befejezetlen termék folyó alapárán történik;

d) a készletből eladás miatt kikerülő javak értékelése alapáron történik;

e) a nagy- és kiskereskedők stb. készleteibe kerülő, továbbértékesítésre szánt javak értékelése a kereskedő tényleges vagy becsült piaci beszerzési árain történik;

f) a továbbértékesítésre szánt készletből kikerülő javak értékelése azon a piaci beszerzési áron történik, amelyen a kikerülés időpontjában pótolhatók, nem pedig a beszerzéskor fizetett áron.

3.152 A fizikai károsodásból, biztosítható, véletlenszerűen bekövetkezett kárból vagy lopásból eredő veszteségek elszámolása és értékelése a következő módon történik:

a) anyagoknál és fogyóeszközöknél: a termelésből ténylegesen kikerülő anyagként és fogyóeszközként (folyó termelőfelhasználás);

b) befejezetlen termelésnél: az ugyanabban az időszakban folytatott termelésből eredő növekedést csökkentő tételként;

c) késztermékeknél és a továbbértékesítésre szánt javaknál: a nem károsodott jószág folyó árán kikerült tételként.

3.153 Hiányos információk esetén a következő közelítési módszerek alkalmazandók a készletváltozás megbecsülésére:

a) ha a készletek volumenének változásai rendszeresek, elfogadható közelítési módszer a készletváltozás nagyságát megszorozni az időszakra vonatkozó átlagárakkal. A felhasználók vagy nagy-, illetve kiskereskedők tulajdonában lévő készleteknél piaci beszerzési árat kell használni; a saját termelőik tulajdonában lévő készletek esetében pedig alapárakat;

b) amennyiben a szóban forgó javak árai állandóak, a készletváltozások abban az esetben is becsülhetők a volumenváltozás és az átlagár szorzata alapján, ha a készletek mennyisége ingadozik;

c) ha mind a készletek nagysága, mind azok árai jelentősen változnak az elszámolási időszakon belül, kifinomultabb közelítő módszerekre van szükség, például a készletváltozások negyedéves értékelésére vagy az elszámolási időszakon belüli ingadozás megoszlásáról szóló előzetes információ felhasználására (az ingadozás a naptári év végén, a betakarítási idő alatt stb. lehet a legnagyobb);

d) ha az időszak elején és végén érvényes értékekről rendelkezésre áll információ (pl. nagy- vagy kiskereskedelem esetén, ahol a készletek gyakran sok különböző termékből állnak), de nincs külön-külön információ az árakról és a mennyiségekről, az időszak kezdete és vége közötti mennyiségi változásokat becsülni kell. A készletváltozás becslésének egyik módja az egyes termékfajták állandónak feltételezett forgási sebességének becslése.

Az árak szezonális változásai tükrözhetnek minőségi különbségeket, pl. a gyümölcsök és zöldségek kiárusítási vagy idényen kívüli árait. Ezeket a minőségi változásokat a mennyiségben bekövetkezett változásként kell kezelni.

Értéktárgyak beszerzésének és eladásának egyenlege (P.53)

3.154  Fogalommeghatározás: Az értéktárgyak olyan nem pénzügyi javak, amelyeket elsődlegesen nem termelésre vagy fogyasztásra használnak fel, normál körülmények között hosszú időn át (fizikailag) nem károsodnak, és amelyeket elsődlegesen értékmegőrzésre szereznek be és tartanak.

3.155 Az értéktárgyak az alábbi típusú javakat foglalják magukban:

a) drágakövek és nemesfémek, pl. gyémánt, nem monetáris arany, platina, ezüst stb.;

b) antik és egyéb művészeti tárgyak, pl. festmények, szobrok stb.;

c) egyéb értéktárgyak, pl. drágakövekből és nemesfémekből készített ékszerek és gyűjteménydarabok.

3.156 Az ilyen típusú javakat a következő esetekben például értéktárgyak beszerzéseként vagy eladásaként kell elszámolni:

a) a központi bankok és egyéb pénzügyi közvetítők nem monetáris arany, ezüst stb. beszerzése vagy eladása;

b) ezeknek a javaknak az azon vállalatok által történő beszerzése vagy eladása, amelyek fő- vagy melléktevékenységként nem foglalkoznak ilyen típusú javak gyártásával vagy kereskedelmével. Ez a beszerzés vagy eladás nem szerepel ez utóbbi vállalatok folyó termelő-felhasználásában vagy állóeszköz-felhalmozásában;

c) az ilyen javak háztartások általi beszerzése vagy eladása. Ezek a beszerzések nem szerepelnek a háztartások végső fogyasztási kiadásai között;

Az ESA alkalmazásában megállapodás szerint az alábbi esetek is értéktárgyak beszerzéseként vagy eladásaként kerülnek elszámolásra:

a) az ilyen javak ékszerészek és műkereskedők általi beszerzése vagy eladása (az értéktárgyak általános meghatározása alapján ezen javak ékszerészek és műkereskedők által történő beszerzését készletváltozásként kell elszámolni);

b) az ilyen javak múzeumok általi beszerzése vagy eladása (az értéktárgyak általános meghatározása alapján ezen javak múzeumok által történő beszerzését állóeszköz-felhalmozásként kell elszámolni).

Ezzel a konvencióval elkerülhető a felhalmozás három fő típusa – azaz az értéktárgyak beszerzésének és eladásának az egyenlege, az állóeszköz-felhalmozás és a készletváltozások – közötti gyakori átsorolás, pl. a háztartások és műkereskedők között ilyen termékekkel folytatott ügyletek esetén.

3.157 Az értéktárgyak előállításának értékelése alapáron történik. Minden egyéb értéktárgy-beszerzés értékelése az értük fizetett piaci beszerzési áron történik, beleértve az ügynöki díjakat vagy jutalékokat is. Ha kereskedőtől vásárolták az értéktárgyakat, ezek az árak tartalmazzák a kereskedelmi árrést. Az értéktárgyak eladásának értékelése az eladók által kapott árakon történik, az ügynököknek vagy egyéb közvetítőknek kifizetett minden díj vagy jutalék levonása után. Az értéktárgyak rezidens szektorok közötti beszerzésének és eladásának egyenlege nulla, csak az ügynöki és kereskedői árrések maradnak meg.

JAVAK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK IMPORTJA ÉS EXPORTJA (P.6 és P.7)

3.158  Fogalommeghatározás: A javak és szolgáltatások exportja a rezidensek által nem rezidensek számára árukkal és szolgáltatásokkal végzett gazdasági műveletekből (eladás, barter és ajándékok) áll.

3.159  Fogalommeghatározás: A javak és szolgáltatások importja a nem rezidensek által rezidensek számára árukkal és szolgáltatásokkal végrehajtott gazdasági műveletekből (vásárlás, barter és ajándékok) áll.

3.160 A javak és szolgáltatások exportja és importja nem tartalmazza:

a) az anya- és leányvállalat különböző földrajzi helyzetéből adódó, határokon átnyúló műveleteket (establishment trade), azaz:

(1) a rezidens vállalatok nem rezidens leányvállalatai által nem-rezidenseknek teljesített szállításokat, pl. rezidens multinacionális vállalkozás tulajdonában levő/irányítása alatt álló külföldi leányvállalatok által külföldön történő eladásokat;

(2) a nem rezidens vállalatok rezidens leányvállalatai által rezidenseknek teljesített szállításokat, pl. külföldi multinacionális cég hazai leányvállalatai általi (belföldi) értékesítéseket.

b) a külföldre irányuló vagy külföldről származó elsődleges jövedelem-áramlásokat, pl. a munkavállalói jövedelmeket, a közvetlen befektetésekből származó kamatokat és bevételeket. A közvetlen befektetésből származó jövedelmek tartalmazhatnak olyan nem elkülöníthető részt, amely különböző szolgáltatások igénybevételét hivatott finanszírozni; ilyen szolgáltatás például a munkavállalók képzése, a menedzsment-szolgáltatások, valamint a szabadalmak és védjegyek felhasználása;

c) pénzügyi eszközök vagy nem termelt eszközök, pl. föld határokon átnyúló adás-vételét.

3.161 A javak és szolgáltatások importján és exportján belül a következőket különböztetjük meg:

a) Unión belüli szállítások;

b) Unión kívüli import és export.

Mindkét típusra exportként, illetve importként hivatkozunk.

Javak exportja és importja (P.61 és P.71)

3.162 Javak exportjára és -importjára akkor kerül sor, ha a javak tulajdonjoga rezidensről nem rezidensre vagy nem rezidensről rezidensre száll át. Ez független attól, hogy a javak fizikailag átlépik-e a határokat vagy sem.

3.163 Leányvállalatok (fiókok vagy leányvállalatok, ill. külföldi érdekeltségek) közötti szállítások esetében: a gazdasági tulajdonjog-változást imputálni kell, ha a leányvállatok között javak szállítására kerül sor. Ez csak akkor érvényes, ha a javakat átvevő gazdasági egység vállalja a felelősséget a piac számára biztosított kínálat és árak szintjére vonatkozó döntésekért.

3.164 A következő esetekben például a javak exportja anélkül történik meg, hogy az átlépné az országhatárt:

a) A nemzetközi vizeken működő rezidens egységek által termelt javakat közvetlenül a külföldi országokban lévő nem rezidenseknek adják el. Ilyen termékek például az olaj, a gáz, a halászati termékek, a hasznosítható tengeri hulladék stb.;

b) állandó helyhez nem kötött szállítóberendezések és egyéb mozgatható berendezések;

c) a javak a tulajdonjog-változás után még azelőtt elvesznek vagy megsemmisülnek, hogy az exportáló ország határán keresztüljutnának;

d) közvetlen reexport esetén, vagyis ha a javakat egy rezidens nem rezidenstől vásárolja meg, majd ezt követően továbbértékesíti azokat egy másik nem rezidensnek, anélkül hogy a javak belépnének a reexportőr gazdaságába.

Hasonló esetek merülnek fel javak importjánál is.

3.165 A javak importja és exportja magában foglalja az alábbi terméktípusok viszonylatában a rezidensek és nem rezidensek között létrejövő gazdasági műveleteket is:

a) nem monetáris arany;

b) ezüstrudak, gyémántok, valamint egyéb nemesfémek és drágakövek;

c) forgalomba nem kerülő papírpénzek és érmék, valamint ki nem bocsátott értékpapírok (jószágként és nem névértéken értékelve);

d) villamos energia, gáz és víz;

e) a határokon átvitt állatállomány;

f) csomagposta;

g) adományokkal és hitelekkel finanszírozott javakat is tartalmazó állami export;

h) biztonsági készletező vállalat tulajdonába kerülő vagy onnan kikerülő javak;

i) rezidens vállalat által nem rezidens érdekeltségeinek szállított javak, a feldolgozásra szánt javakat kivéve;

j) rezidens vállalathoz annak nem rezidens érdekeltségeitől érkező javak, a feldolgozásra szánt javakat kivéve;

k) csempészett jószágok vagy adók, pl. importvámok és hozzáadottérték-adó céljából be nem jelentett termékek;

l) egyéb nem nyilvántartott szállítmányok, pl. ajándékok és a megállapított minimum értéknél kisebb értékű szállítmányok.

3.166 Az alábbi javak nem számítanak importnak és exportnak, annak ellenére, hogy átléphetik a nemzeti határt:

a) az országon átmenő tranzitjavak;

b) az ország saját nagykövetségei, katonai bázisai vagy egy másik ország nemzeti határain belüli beékelt területei számára vagy által szállított javak;

c) szállítóberendezések és egyéb mozgatható típusú berendezések, amelyek az országot ideiglenesen hagyják el, a gazdasági tulajdonjog megváltoztatása nélkül (pl. a külföldön történő üzembe helyezéshez vagy építéshez szükséges építőipari berendezések);

d) a feldolgozásra, karbantartásra, szervizelésre vagy javításra külföldre küldött berendezések és egyéb javak; ez vonatkozik a bérmunkában külföldön feldolgozott javakra is, ha azokban jelentős fizikai változás következik be;

e) egyéb javak, amelyek az országot ideiglenesen hagyják el, és amelyek általában egy éven belül eredeti állapotukban és a gazdasági tulajdonjog megváltozása nélkül kerülnek vissza;

erre példák a kiállítási és szórakoztatási célokból külföldre küldött javak, a tartós bérlet tárgyát képező javak, beleértve a több éven át tartó bérletet, és a nem rezidensnek történő értékesítés nélkül visszaküldött termékeket;

f) bizományi javak elveszése vagy megsemmisülése a határát átlépése után és a tulajdonjog-változás bekövetkezte előtt.

3.167 A javak importját és exportját akkor kell elszámolni, amikor a javak tulajdonjoga átszáll. A tulajdonjog-változás akkor tekinthető megtörténtnek, amikor a gazdasági műveletben részt vevő felek könyveikben és számláikban elszámolják azt. Ez nem feltétlenül esik egybe a szerződéses folyamat különböző szakaszaival, pl.:

a) a kötelezettségvállalás időpontjával (a szerződés kelte);

b) a javak eladásának és a szolgáltatások nyújtásának időpontjával és a fizetési követelés átvételével (transzfer időpontja);

c) a fenti követelés rendezésének időpontjával (a fizetés dátuma).

3.168 A javak importját és exportját az exportáló ország határán FOB-paritáson kell értékelni. Ez az érték:

a) a javak alapáron számított értéke;

b) plusz az említett határpontig teljesített kapcsolódó szállítási és forgalmazási szolgáltatások, beleértve a továbbfuvarozással kapcsolatban a fuvarozóra háruló berakodási költséget;

c) plusz az exportált javakra esedékes összes adó és támogatás egyenlege; az Unión belüli szállítások esetében ez az érték tartalmazza a hozzáadottérték-adót és az exportáló országban a javakra kifizetett egyéb adókat is.

A forrás-felhasználás, ill. a szimmetrikus input-output táblákban az egyes termékcsoportokba tartozó javak importját az importáló ország határára számolt CIF-paritáson (költség-biztosítás-fuvardíj) értékelik.

3.169  Fogalommeghatározás: A CIF-ár az importáló ország határára szállított jószág ára vagy a rezidensnek nyújtott szolgáltatás ára az országon belül érvényes importvámok vagy egyéb importadók vagy kereskedelmi adók, illetve a szállítási árrések kifizetése előtt.

3.170 Bizonyos körülmények között szükség lehet FOB-érték becslésére vagy más mérőszámmal való helyettesítésére, pl.:

a) ha a javak barterének értékelését azon az alapáron végzik, amelyet az exportőr akkor kapott volna, ha a javakat készpénzért adta volna el;

b) a leányvállatok közötti gazdasági műveleteknél: általában a tényleges transzferértéket kell alkalmazni. Ugyanakkor, ha ezek különböznek a piaci áraktól, ezeket egy a piaci árnak megfeleltethető becsült értékkel kell helyettesíteni;

c) pénzügyi lízing alapján átruházott javaknál: a javak a lízingbeadó által kifizetett piaci beszerzési áron kerülnek értékelésre, és nem a bérleti díjfizetések kumulált értéke alapján;

d) vámadatok (Unión kívüli kereskedelem) vagy INTRASTAT információk (Unión belüli kereskedelem) alapján értékelt jószágimportnál. Egyik adatforrás sem FOB-paritáson számolja az értéket, hanem az Unió határára kalkulált CIF-paritást és a nemzeti határra kalkulált CIF-paritást alkalmazzák. Mivel a FOB-paritásokat csak az aggregálás legmagasabb szintjén, a CIF-paritásokat pedig az árucsoport szintjén alkalmazzák, ezeket a módosításokat csak a legmagasabb szintű aggregálás szintjén kell alkalmazni; ez a módosítás az ún. CIF/FOB-kiigazítás;

e) ha a javak importjának vagy exportjának a becslése felmérésből vagy az ad hoc információk különböző típusai alapján történik. Ezekben az esetekben rendelkezésre állnak a javak szerinti bontású összárbevételi adatok. A becslés a piaci beszerzési árakon és nem a FOB-paritáson alapul.

Szolgáltatások exportja és importja (P.62 és P.72)

3.171  Fogalommeghatározás: A szolgáltatások exportja a rezidensek által a nem rezidenseknek nyújtott valamennyi szolgáltatást magában foglalja.

3.172  Fogalommeghatározás: A szolgáltatások importja a nem rezidensek által a rezidenseknek nyújtott valamennyi szolgáltatást magában foglalja.

3.173 A szolgáltatások exportja az alábbi eseteket foglalja magában:

a) exportált javak szállítása, miután azok elhagyták az exportáló ország határát, ha rezidens fuvarozó nyújtja ezt a szolgáltatást (a 3.3. tábla 2. és 3. esete);

b) importált javak rezidens fuvarozó általi szállítása:

(1) az exportáló ország határáig, ha a javak értékének megállapítása FOB-paritáson történik a FOB-paritásban foglalt szállítási érték kompenzálására (a 3.4. tábla 3. esete);

(2) az importáló ország határáig, ha a javak értékelése CIF-paritáson történik a CIF-paritásban foglalt szállítási érték kompenzálására (a 3.4. tábla 3. és 2. CIF esete);

c) javak rezidensek által nem rezidensek nevében végzett szállítása, amely nem jár a javak importjával vagy exportjával (pl. azok a szállítások, amelyek nem hagyják el exportként az országot vagy a hazai területen kívüli szállítás);

d) a rezidens fuvarozók által nem rezidensek nevében végzett személyszállítás;

e) nem rezidensek nevében végzett feldolgozási és javítási tevékenységek; ezeket a tevékenységeket nettó értéken kell elszámolni, szolgáltatások exportjaként, a feldolgozott vagy javított javak értéke nélkül;

f) berendezések üzembe helyezése, beszerelése külföldön, ha a projekt jellegénél fogva korlátozott időtartamú;

g) rezidensek által nem rezidenseknek nyújtott pénzügyi szolgáltatások, beleértve a szolgáltatások explicit és implicit díját is, mint pl. a FISIM-et;

h) rezidensek által nem rezidenseknek nyújtott biztosítási szolgáltatások az implicit szolgáltatási díjak összege alapján;

i) nem rezidens turisták és üzleti utazók kiadásai. Ezen kiadások szolgáltatásnak minősülnek; a forrás-felhasználás és a szimmetrikus input-output táblákban résztermékenkénti bontásra van szükség;

j) nem rezidensek kiadásai rezidensek által nekik nyújtott egészségügyi és oktatási szolgáltatásokért; ide tartozik ezeknek a szolgáltatásoknak mind a hazai területen, mind a külföldön történő nyújtása;

k) nem rezidensek saját tulajdonú üdülőinek a lakásszolgáltatásai (lásd a 3.77. pontot);

l) rezidensek által nem rezidenseknek fizetett szerzői és licencdíjak, amely bevételek szellemi tulajdonjogokkal, pl. szabadalmak, szerzői jogok, védjegyek, ipari eljárások, koncessziók stb. engedélyezett felhasználásával, valamint az elkészített eredeti példányok vagy prototípusok, pl. kéziratok, festmények stb. licenc-megállapodásokon keresztül történő használatával kapcsolatosak.

3.174 A szolgáltatások importja a szolgáltatások exportjának tükörképeként a 3.173. pontban található, és csak a következő szolgáltatások importját kell pontosabban meghatározni.

3.175 A szállítási szolgáltatások importja az alábbi eseteket foglalja magában:

a) az exportált javaknak az exportáló ország határáig történő szállítása, ha nem rezidens fuvarozó végzi azt az exportált termék FOB-paritáson számított értékében foglalt szállítási érték kompenzálására (a 3.3. tábla 4. esete);

b) az exportált javak nem rezidens fuvarozó általi szállítása:

(1) az exportáló ország határától külön szállítási szolgáltatásként, ha az importált javak értékelése FOB-paritáson történik (a 3.4. tábla 4. és 5. FOB-paritás);

(2) az importáló ország határától külön szállítási szolgáltatásként, ha az importált javak értékelése CIF-paritáson történik (ebben az esetben az exportáló és az importáló ország határai közötti szállítási szolgáltatások értéke már benne van a javak CIF-paritásában; a 3.4. tábla 4. esete);

c) javak nem rezidensek által a rezidensek nevében végzett szállítása, amely nem jár a javak importjával vagy exportjával (pl. a tranzitként végzett szállítás vagy a hazai területen kívüli szállítás);

d) a nem rezidens fuvarozók által rezidens fuvarozók nevében végzett nemzetközi vagy nemzeti személyszállítás.

A szállítási szolgáltatások importja nem tartalmazza az exportált javak szállítását, miután az elhagyta az exportáló ország határát, ha a szolgáltatást nem rezidens fuvarozó nyújtja (a 3.3. tábla 5. és 6. esete). A javak exportjának értékelése FOB-paritáson történik, és így minden ilyen szállítási szolgáltatást nem rezidensek, azaz egy nem rezidens fuvarozó és egy nem rezidens importőr közötti gazdasági műveletnek kell tekinteni. Ez akkor érvényes, ha ezeket a szállítási szolgáltatásokat az exportőr CIF-paritáson kötött exportszerződések alapján fizeti ki.

3.176 A rezidensek közvetlen külföldi vásárlásai révén történő import magában foglalja a rezidensek üzleti vagy magáncélú külföldi utazásai közben vásárolt minden jószágot és szolgáltatást. Két kategóriát meg kell különböztetni, mivel ezek eltérő kezelést igényelnek:

a) az üzleti utazók összes, üzlettel kapcsolatos kiadása folyó termelőfelhasználásnak minősül;

b) minden egyéb kiadás, függetlenül attól, hogy az üzleti utazókat vagy más utazókat terhelik-e, a háztartások végső fogyasztási kiadásaihoz tartozik.

3.177 A szolgáltatások importját és exportját a szolgáltatásnyújtás időpontjában kell elszámolni. Ez legtöbbször egybeesik azzal az időponttal, amikor a szolgáltatásokat nyújtják. A szolgáltatások importjának értékelése piaci beszerzési áron, a szolgáltatások exportjának értékelése alapáron történik.



3.3. táblázat –  Az exportált javak szállításának kezelése

Belföldi terület

Közbenső terület

Importáló ország területe

1.  rezidens fuvarozóimage

2.  rezidens fuvarozóimage

3.  rezidens fuvarozóimage

4.  nem rezidens fuvarozóimage

5.  nem rezidens fuvarozóimage

6.  nem rezidens fuvarozóimage



 

Javak exportja (FOB)

Szolgáltatások exportja

Javak importja (CIF/FOB)

Szolgáltatások importja

1.

x

2.

x

3.

x

4.

x

x

5.

6.

3.178 Magyarázat az alábbi tábla értelmezéséhez: A tábla első része azt mutatja, hogy az exportált javak szállításának hat különböző lehetősége létezik attól függően, hogy a fuvarozó rezidens-e vagy sem, és hogy hol történik a szállítás: hazai területen lévő helyről a nemzeti határig, a nemzeti határtól az importáló ország határáig vagy az importáló ország határától egy, az importáló országban található helyig. A tábla második része azt mutatja, hogy a fenti hat lehetőségnél a szállítási költségeket javak exportjaként, szolgáltatásexportként, áruimportként vagy szolgáltatásimportként kell-e nyilvántartásba venni.



3.4. tábla –  Az importált javak szállításának kezelése

Belföldi terület

Közbenső terület

Exportáló ország területe

1.  rezidens fuvarozóimage

2.  rezidens fuvarozóimage

3.  rezidens fuvarozóimage

4.  nem rezidens fuvarozóimage

5.  nem rezidens fuvarozóimage

6.  nem rezidens fuvarozóimage



 

Importált javak értékelése

Javak importja

Szolgáltatások importja

Javak exportja (FOB)

Szolgáltatások exportja

1.

CIF/FOB

2.

FOB

CIF

x

x

3.

CIF/FOB

x

x

4.

CIF/FOB

x

5.

FOB

CIF

x

x

6.

CIF/FOB

x

3.179 Magyarázat az alábbi tábla értelmezéséhez: A tábla első része azt mutatja, hogy az importált javak szállításának hat különböző lehetősége létezik attól függően, hogy a fuvarozó rezidens-e vagy sem, és hogy hol történik a szállítás: az exportáló országban lévő helyről ennek az exportáló országnak a határáig, az exportáló ország határától az importáló ország határáig és a nemzeti határtól a hazai területen található helyig. A tábla második része azt mutatja a fenti hat lehetőség mindegyikénél, hogy a szállítási költségeket javak importjaként, szolgáltatásimportként, javak exportjaként vagy szolgáltatásexportként kell-e nyilvántartásba venni. Néhány esetben (2. és 5. eset) ez a nyilvántartás függ az importált javakra alkalmazott értékelési elvtől. Megjegyzendő, hogy az importált javak értékének CIF-paritásról FOB-paritásra történő átszámítása a következőkből tevődik össze:

a) CIF-/FOB-kiigazítás, azaz 2 CIF-ről 2 FOB-ra (csökkenti az összes importot és exportot);

b) CIF-/FOB-átsorolás, azaz 5 CIF-ről 5 FOB-ra (az összes import és export változatlan marad).

HASZNÁLT JAVAKKAL KAPCSOLATOS GAZDASÁGI MŰVELETEK

3.180  Fogalommeghatározás: A használt javak olyan javak, amelyeknek már volt használójuk (a készletek kivételével).

3.181 A használt javak magukban foglalják:

a) a termelőegységek által más egységeknek eladott épületeket és egyéb állóeszközöket, amelyeket:

(1) ugyanabban a formában használnak fel újra;

(2) lebontanak vagy leszerelnek; az ennek eredményeképpen keletkező javak nyersanyaggá válnak (pl. ócskavas), amelyet új javak előállításához (pl. acél) használnak fel;

b) az egyik egység által egy másik egységnek eladott értéktárgyakat;

c) a háztartások által más egységnek eladott tartós fogyasztási cikkeket, amelyeket:

(1) ugyanabban a formában használnak fel újra;

(2) szétbontanak és bontási anyagokká alakítanak át;

d) nem tartós javak (pl. papírhulladék, rongyhulladék, régi ruhák, régi palackok stb.) eladása bármelyik egység által, újbóli felhasználásra vagy új termékek előállítására szolgáló nyersanyagként.

A használt javak transzferét az eladónál negatív kiadásként (értékesítésként), a vevőnél pedig pozitív kiadásként (beszerzésként) kell elszámolni.

3.182 A használt javak fenti fogalommeghatározásából az alábbiak következnek:

a) ha a használt állóeszköz vagy értéktárgy eladása két rezidens termelő között történik, a bruttó állóeszköz-felhalmozásként elszámolt pozitív és negatív értékek – a tulajdonjog-átruházás költségeinek kivételével – kiegyenlítik egymást a gazdaság egészére nézve;

b) ha egy használt, helyhez kötött, nem mozgatható állóeszközt (pl. épületet) nem rezidensnek adnak el, akkor ezt pénzügyi eszköz megvásárlásaként, azaz egy képzett rezidens egységben való tulajdoni részesedés vásárlásaként kell kezelni. Ez a képzett rezidens egység lesz az állóeszköz feltételezett megvásárlója. Az állóeszköz adásvétele következésképpen rezidens egységek között zajlik;

c) ha egy használt, mozgatható állóeszköz, pl. hajó vagy repülőgép exportálásra kerül, a gazdaságon belül nem kerül elszámolásra pozitív bruttó állóeszköz-felhalmozás az eladó negatív bruttó állóeszköz-felhalmozásával szemben;

d) tartós javak – pl. jármű – állóeszközként vagy tartós fogyasztási cikként sorolhatók be, a tulajdonostól és a felhasználás céljától függően. Ha az ilyen javak tulajdonjogát egy vállalkozástól egy háztartásra végső fogyasztásként történő felhasználás céljából átruházzák, a vállalatnál negatív bruttó állóeszköz-felhalmozásként, a háztartásnál pedig pozitív fogyasztási kiadásként kerül számbavételre. Amikor egy ilyen termék tulajdonjoga egy háztartástól egy vállalatra kerül átruházásra, a háztartásnál negatív végső fogyasztási kiadásként, a vállalatnál pedig pozitív bruttó állóeszköz-felhalmozásként kerül nyilvántartásba;

e) a használt értéktárgyakkal kapcsolatos gazdasági műveleteket az értéktárgynak a vevő által történő beszerzéseként (pozitív bruttó tőkefelhalmozásként) és az eladó által történő eladásaként (negatív bruttó tőkefelhalmozásként) kell elszámolni. Külfölddel létrejött gazdasági művelet esetén javak importjaként vagy exportjaként kell számba venni. Az értéktárgynak a háztartás által történő eladását nem kell negatív végső fogyasztási kiadásként számba venni;

f) ha használt katonai tartós javakat az állam külföldre ad el, ezt javak exportjaként és negatív állóeszköz-felhalmozásként számolják el a kormányzatnál.

3.183 A használt javakkal kapcsolatos gazdasági műveleteket elszámolásának időpontja a tulajdonjog átruházásának időpontja. Ehhez az adott javakkal kapcsolatos gazdasági művelettípusnak megfelelő értékelési elvet kell alkalmazni.

NEM TERMELT ESZKÖZÖK BESZERZÉSÉNEK ÉS ELADÁSÁNAK EGYENLEGE (NP)

3.184  Fogalommeghatározás: A nem termelt eszközök olyan eszközök, amelyeket (a termelés fogalma szerint) nem termeltek, de javak és szolgáltatások előállítása során felhasználhatók.

3.185 A nem termelt eszközök beszerzésének és eladásának egyenlegén belül három kategória különböztethető meg:

a) természeti erőforrások beszerzésének és eladásának egyenlege (NP.1);

b) szerződések, lízingek és licencek beszerzésének és eladásának egyenlege (NP.2);

c) a cégérték és a marketingeszközök beszerzésének és eladásának egyenlege (NP.3).

3.186 A természeti erőforrások az alábbi kategóriákat tartalmazzák:

a) föld;

b) ásványkincsek és energiaforrások;

c) művelés alatt nem álló biológiai erőforrások;

d) vízkészletek;

e) rádiófrekvenciák;

f) egyéb természeti erőforrások.

A természeti erőforrások nem foglalják magukban a művelés alatt álló biológiai erőforrásokat, amelyek termelt eszköznek minősülnek. A művelés alatt álló biológiai erőforrások beszerzését és eladását nem a természeti erőforrások beszerzésének és eladásának egyenlegeként kell elszámolni, hanem állóeszköz-felhalmozásként. A természeti erőforrások ideiglenes felhasználásához kapcsolódó kifizetések sem természeti erőforrások beszerzéseként kerülnek elszámolásra, hanem haszonbérleti díjként, vagyis tulajdonból származó jövedelemként (lásd a 15. fejezetet: Szerződések, lízingek és licencek.)

3.187 A föld fogalommeghatározás magát a földterületet jelenti, amelyhez a talajtakaró és a hozzá kapcsolódó felszíni vizek egyaránt hozzátartoznak. A kapcsolódó felszíni vizek közé tartoznak azok a belföldi vízterületek (víztározók, folyók, tavak stb.), amelyek felett tulajdonjogok gyakorolhatóak.

3.188 Az alábbi tételek nem tartoznak a föld fogalma alá:

a) a földterületen álló épületek vagy egyéb építmények, illetve a rajta áthaladó létesítmények (pl. utak, alagutak);

b) szőlőültetvények, gyümölcsöskertek, illetve egyéb faültetvények és minden más termesztett növénykultúra stb.;

c) a felszín alatti természeti kincsek,

d) művelés alatt nem álló biológiai erőforrások;

e) felszín alatti vízkészletek.

Míg a fenti a) és b) pont a termelt állóeszközök, addig a c), d) és e) pont a nem termelt eszközök típusába tartozik.

3.189 A föld és egyéb természeti erőforrások beszerzési és eladási értékét a beszerzés/eladás időpontjában érvényes piaci árakon kell megállapítani. A természeti erőforrásokkal kapcsolatos műveleteket ugyanazon az értéken kell elszámolni a vásárló és az eladó számláján. Ez az érték nem tartalmazza a természeti erőforrás tulajdonjogának átruházásával kapcsolatos költségeket. Ezen költségeket bruttó állóeszköz-felhalmozásként kezeli a rendszer.

3.190 A szerződések, lízingek és licencek mint nem termelt eszközök az alábbi osztályokból állnak:

a) piacképes tartós bérletek;

b) természeti erőforrások felhasználására szóló engedélyek, pl. halászati kvóta;

c) meghatározott tevékenységek folytatására szóló engedélyek, pl. kibocsátási engedélyek és korlátozott számú kaszinóra vagy taxik bizonyos területen történő üzemeltetésére szóló engedélyek;

d) jövőbeni javakhoz és szolgáltatásokhoz fűződő kizárólagos jogosultság, pl. labdarúgók szerződései vagy egy kiadó kizárólagos joga egy megnevezett szerző új műveinek kiadására.

3.191 A szerződések, lízingek és licencek mint nem termelt eszközök kategóriájába nem tartozik bele az ilyen eszközök tartós bérlete; a tartós bérlettel kapcsolatos fizetéseket folyó termelőfelhasználásként kell elszámolni.

A szerződések, lízing és licencek beszerzésének és eladásának értéke nem tartalmazza a tulajdonjog átruházásával kapcsolatos költségeket. A tulajdonjog-átruházás költségei a bruttó állóeszköz-felhalmozás egyik összetevőjének minősülnek.

3.192  Fogalommeghatározás: A cégérték és a marketingeszközök értéke a vállalatért mint működő vállalkozásért fizetett érték, valamint az eszközeinek és a kötelezettségeinek az egyenlege közötti különbözet. Az eszközök kötelezettségekkel csökkentett értékének kiszámításához minden egyes eszközt és kötelezettséget külön kell meghatározni és értékelni.

3.193 A cégérték csak akkor kerül elszámolásra, ha értékét egy piaci gazdasági művelet, például a teljes vállalat eladása igazolja. A vállalat egészétől különválasztva, egyedileg eladott marketingeszközök eladása e tétel alatt kerül elszámolásra.

3.194 A nem termelt eszközök beszerzésének és eladásnak egyenlegét a „szektorok”, a „teljes gazdaság” és a „külföld” tőkeszámláján kell kimutatni.




4.   FEJEZET

JÖVEDELEMELOSZTÁSI MŰVELETEK

4.01  Fogalommeghatározás: A jövedelemelosztási műveletek olyan gazdasági műveletek, amelyek a termeléssel létrehozott hozzáadott értéket a munkára, a tőkére és a kormányzatnak járó részre osztják fel, valamint olyan gazdasági műveletek, amelyeken keresztül a jövedelem és a vagyon újraelosztása történik.

A rendszer különbséget tesz folyó transzferek és tőketranszferek között; a tőketranszfer révén nem jövedelem, hanem megtakarítás vagy vagyon újraosztása történik.

MUNKAVÁLLALÓI JÖVEDELEM (D.1)

4.02  Fogalommeghatározás: Munkavállalói jövedelem (D.1) alatt a munkáltató által a munka