02013R0141 — HU — 17.02.2014 — 001.002


Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű és nem vált ki joghatást. Az EU intézményei semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért. A jogi aktusoknak – ideértve azok bevezető hivatkozásait és preambulumbekezdéseit is – az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett és az EUR-Lex portálon megtalálható változatai tekintendők hitelesnek. Az említett hivatalos szövegváltozatok közvetlenül elérhetők az ebben a dokumentumban elhelyezett linkeken keresztül

►B

A BIZOTTSÁG 141/2013/EU RENDELETE

(2013. február 19.)

a népegészségre és a munkahelyi egészségre és biztonságra vonatkozó közösségi statisztikáról szóló 1338/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az európai egészségfelmérésen (EHIS) alapuló statisztikák tekintetében történő végrehajtásáról ◄

(EGT-vonatkozású szöveg)

(HL L 047, 2013.2.20., 20. o)

Módosította:

 

 

Hivatalos Lap

  Szám

Oldal

Dátum

►M1

A BIZOTTSÁG 68/2014/EU RENDELETE (2014. január 27.)

  L 23

9

28.1.2014


Helyesbítette:

►C1

Helyesbítés, HL L 285, 29.10.2013, o 20  (141/2013)




▼B

►C1

 

A BIZOTTSÁG 141/2013/EU RENDELETE

(2013. február 19.)

a népegészségre és a munkahelyi egészségre és biztonságra vonatkozó közösségi statisztikáról szóló 1338/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az európai egészségfelmérésen (EHIS) alapuló statisztikák tekintetében történő végrehajtásáról

 ◄

(EGT-vonatkozású szöveg)



1. cikk

Alkalmazási kör

Az Európai egészségfelmérésen (EHIS) alapuló európai statisztikák alkalmazási köre a 15 éves vagy annál idősebb lakosság egészségi állapotára, az egészségügyi ellátására és az egészséget befolyásoló tényezőire, valamint társadalmi-demográfiai jellemzőire terjed ki.

2. cikk

Fogalommeghatározások

E rendelet alkalmazásában:

1.

„magánháztartás” : egy egyedül élő személy vagy ugyanabban a magánlakásban együtt élő olyan egyének csoportja, akik megosztják a kiadásokat, és ezen belül közösen biztosítják a létfenntartáshoz szükséges eszközöket; ez a fogalommeghatározás nem terjed ki a kollektív háztartásokra, mint például a kórházak, az ápoló- vagy bentlakásos otthonok, a börtönök, a laktanyák, a vallási intézmények, a panziók vagy a diákszállók;

2.

„szokásos tartózkodási hely” :

az a hely, ahol az egyén a napi pihenőidejét rendszerint tölti – tekintet nélkül a kikapcsolódás, nyaralás, baráti és rokonlátogatás, üzleti tevékenység, orvosi kezelés vagy vallásos zarándoklat céljából való ideiglenes távollétekre –, vagy ennek hiányában a jogszerű vagy bejegyzett lakóhely.

Kizárólag azok a személyek tekinthetők a szóban forgó földrajzi területen szokásos tartózkodási hellyel rendelkező lakosoknak, akik:

a) 

a referencia-időpont előtt legalább 12 hónapig folyamatosan a szokásos tartózkodási helyükön éltek; vagy

b) 

a referencia-időpontot megelőző 12 hónap során azzal a szándékkal érkeztek a szokásos tartózkodási helyükre, hogy legalább egy évig ott tartózkodjanak.

Ha az a) vagy b) alpontban leírt körülmények nem állapíthatók meg, akkor a „szokásos tartózkodási hely” a jogszerű vagy bejegyzett lakóhely;

3.

„mikroadatok” : nem összesített észrevételek vagy egyedi egységek mért jellemzői;

4.

„metaadatok” : más adatokat, illetve statisztikai munkafolyamatokat meghatározó vagy leíró adatok.

3. cikk

Kötelező adatok

(1)  Valamennyi tagállam az I. mellékletben meghatározott mikroadatokat szolgáltatja a Bizottság (Eurostat) számára.

(2)  A mikroadatoknak országosan reprezentatív valószínűségi mintákon kell alapulniuk.

(3)  A felmérés eredményeinek tagországok közötti nagyfokú harmonizálása érdekében a Bizottság (Eurostat) – a tagállamokkal szoros együttműködésben – egy „Európai Egészségfelmérési Kézikönyv” elnevezésű tájékoztató formájában (amely tartalmaz egy mintakérdőívet is) módszertani és gyakorlati ajánlásokat tesz, illetve iránymutatásokat javasol a mintavételre és a felmérés végrehajtására vonatkozóan.

(4)  A legkisebb érvényes mintaméretet, amely az egyszerű véletlen mintavétel használatát feltételezve kerül kiszámításra, a II. melléklet határozza meg. A súlyozási tényezőket úgy kell kiszámítani, hogy azok figyelembe vegyék az egység kiválasztásának valószínűségét, a válaszok hiányát, és megfelelő esetben hozzáigazíthassák a mintát a céllakosság eloszlására vonatkozó külső adatokhoz.

(5)  A tagállam területének olyan kis részeit, amelyeken a tagállam lakosságának legfeljebb 2 %-a rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, valamint a III. mellékletben felsorolt tagállami területeket kizárják a felmérésből.

4. cikk

Referenciaév és referencianépesség

(1)  A referenciaévek a következők: 2013, 2014 és 2015.

(2)  A referencianépesség az adatgyűjtéskor a tagállam területén magánháztartásokban élő, ott szokásos tartózkodási hellyel rendelkező valamennyi, 15 éves vagy annál idősebb személy.

(3)  Az adatgyűjtésnek legalább három hónapra kell kiterjednie, legalább egy őszi időszakra (szeptembertől decemberig) eső hónapot beleértve.

5. cikk

Referencia-metaadatok

(1)  A minőségi referencia-metaadatokat a Bizottság (Eurostat) által meghatározott Európai Statisztikai Rendszer standardja szerint kell megadni, amelyről a tagállamokkal megegyezés született.

(2)  Ezeket a metaadatokat a tagállamoknak a mikroadatok benyújtása után legkésőbb két hónappal kell benyújtaniuk a Bizottsághoz (Eurostat).

6. cikk

A mikroadatok és referencia-metaadatok benyújtása a Bizottsághoz (Eurostat)

(1)  A tagállamok az e rendeletben előírt véglegesített, hitelesített és súlyozott mikroadatokat, valamint a minőségi referencia-metaadatokat a Bizottság (Eurostat) által előírt adatcseresablon szerint szolgáltatják. A mikroadatokat és a minőséggel kapcsolatos referencia-metaadatokat az egyablakos ügyintézési szolgáltatáson keresztül kell szolgáltatni.

(2)  A mikroadatokat legkésőbb 2015. szeptember 30-ig kell benyújtani, vagy abban az esetben, ha a felmérést 2014 decembere után végezték, a nemzeti adatgyűjtési időszak lejártát követő kilenc hónappal.

7. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.




I. MELLÉKLET

A Bizottságnak (Eurostatnak) benyújtandó mikroadatok



A FELMÉRÉS TECHNIKAI VÁLTOZÓI

A változó neve

Leírás

Válaszkategóriák és kódok

Szűrő

PID

A válaszadó azonosító száma

Tízjegyű szám

– 1 hiányzik

Mindenki

HHID

A háztartás azonosító száma

Tízjegyű szám

– 1 hiányzik

Mindenki

PRIMSTRAT

A minta kiválasztásához használt elsődleges rétegek

0001 – 9999

– 2 nem alkalmazható (nincs rétegezés)

Mindenki

PSU

A minta kiválasztásához használt elsődleges mintavételi egységek

0001 – 9999

– 2 nem alkalmazható (nincs többlépcsős minta)

Mindenki

WGT

Végső egyéni súly

5 számjegyű, legfeljebb három tizedesjegyet tartalmazó szám

– 1 hiányzik

Mindenki

PROXY

A kiválasztott személlyel vagy mással (proxy-interjú esetén) készült az interjú

1. Magával a személlyel

2. A háztartás más tagjával

3. A háztartáson kívüli személlyel

– 1 hiányzik

Mindenki

REFYEAR

Az interjú referenciaéve

4 számjegy

Mindenki

REFMONTH

Az interjú referenciahónapja

1 – 12

– 1 hiányzik

Mindenki

INTMETHOD

Az alkalmazott adatgyűjtési módszer

10. Postai úton, nem elektronikusan

11. Postai úton, elektronikusan (e-mail)

20. Személyesen, nem elektronikusan

21. Személyesen, elektronikusan

30. Telefonon, nem elektronikusan

31. Telefonon, elektronikusan

40. Interneten keresztül

50. Vegyes adatgyűjtés (pl. adatgyűjtés postai úton és interjú útján)

Mindenki

INTLANG

Az interjú nyelve

3 számjegyű kódok (standard kódlista, Eurostat)

– 1 hiányzik

Mindenki



TÁRSADALMI ALAPVÁLTOZÓK

A változó neve

Leírás

Válaszkategóriák és kódok

Szűrő

SEX

a válaszadó neme

1. Férfi

2. Nő

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

AGE

A válaszadó életkora (betöltött életéve) az interjú időpontjában

Számjegy

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

COUNTRY

Lakóhely szerinti ország

2 számjegy a NUTS alapján, a legösszesítettebb szinten (0. szint vagy országszint)

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

BIRTHPLACE

Születési ország

10. Belföldön született

21. Másik uniós tagállamban született

22. Unión kívüli országban született

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CITIZEN

Állampolgárság szerinti ország az adatgyűjtés időpontjában

10. Az adatszolgáltató ország állampolgára

21. Nem az adatszolgáltató ország állampolgára, de uniós tagállam állampolgára

22. Nem az adatszolgáltató ország állampolgára, és nem uniós ország állampolgára

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

REGION

A lakóhely szerinti régió

Kódolás 2 számjeggyel, a NUTS szerint

– 1 hiányzik

Mindenki

DEG_URB

Az urbanizáció foka

1. Sűrűn lakott terület

2. Közepesen lakott terület

3. Ritkán lakott terület

– 1 hiányzik

Mindenki

MARSTALEGAL

Jogi értelemben vett családi állapot

1. Sohasem volt házas és sohasem volt regisztrált élettársi kapcsolata

2. Házas vagy regisztrált élettársi kapcsolatban él

3. Özvegy vagy regisztrált élettársi kapcsolatban élt, amely az élettárs halálával szűnt meg (nem házasodott újra/nem kötött újabb regisztrált élettársi kapcsolatot)

4. Elvált vagy regisztrált élettársi kapcsolatban élt, amelyet jogilag megszüntettek (nem házasodott újra/nem kötött újabb regisztrált élettársi kapcsolatot)

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

MARSTADEFACTO

Tényleges családi állapot

1. Nem regisztrált élettársi kapcsolatban élő személy

2. Nem regisztrált élettársi kapcsolatban nem élő személy

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HATLEVEL

Legmagasabb szintű befejezett képzettség (iskolai végzettség)

Az ISCED-2011 besorolás alapján

0 – Kisgyermekkori fejlesztés, iskola-előkészítő oktatás

1 – Általános iskola

2 – Alsó középfokú oktatás

3 – Felső középfokú oktatás

4 – Felső szintű, nem felsőfokú oktatás

5 – Felsőfokú oktatás felsőfokú szakképzés

6 – Felsőfokú végzettség; alapképzés (bachelor) vagy annak megfelelő szint

7 – Felsőfokú végzettség; mesterfok vagy annak megfelelő szint

8 – Felsőfokú végzettség; doktori fokozat vagy annak megfelelő szint

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

MAINSTAT

A válaszadó által megadott foglalkoztatási helyzet

10. Foglalkozását gyakorolja, beleértve az ipari vagy mezőgazdasági családi vállalkozásban fizetés nélkül végzett munkát, valamint a tanulóként vagy fizetett gyakornokként stb. végzett munkát.

20. Munkanélküli

31. Tanuló, hallgató, továbbképzésen vagy fizetés nélküli gyakorlaton részt vevő személy

32. Nyugdíjas vagy korengedményes nyugdíjas, vagy megszüntette a vállalkozását

33. Tartósan munkaképtelen

34. Kötelező sorkatonai vagy polgári szolgálatban áll

35. Háztartási feladatokat lát el

36. Más inaktív személy

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

FT_PT

Teljes vagy részmunkaidő

1. Teljes munkaidőben dolgozik

2. Részmunkaidőben dolgozik

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

MAINSTAT = 10

JOBSTAT

Foglalkoztatási viszony

10. Önálló vállalkozó

21. Állandó munkával/határozatlan időre szóló munkaszerződéssel rendelkező alkalmazott

22. Ideiglenesen alkalmazott/határozott időtartamra szóló munkaszerződéssel rendelkező alkalmazott

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

MAINSTAT = 10

JOBISCO

Foglalkozás munkavállalóként

ISCO-08-as kódolás 2 számjeggyel

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

MAINSTAT = 10

LOCNACE

A munkatevékenység gazdasági ágazata

NACE Rev. 2. nemzetgazdasági ágak

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

MAINSTAT = 10

HHNBPERS

A háztartásban élők száma a válaszadóval együtt

0 – 98

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HHNBPERS_0_4

4 éves vagy annál fiatalabb gyermekek száma

0 – 98

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HHNBPERS_5_13

5–13 éves személyek száma

0 – 98

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HHNBPERS_14_15

14–15 éves személyek száma

0 – 98

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HHNBPERS_16_24

16–24 éves személyek száma

0 – 98

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HHNBPERS_25_64

25–64 éves személyek száma

0 – 98

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HHNBPERS_65plus

65 éves és annál idősebb személyek száma

0 – 98

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HHTYPE

A háztartás típusa

10. Egyszemélyes háztartás

21. Egyedülálló, 25 évesnél fiatalabb gyermekes szülő

22. 25 évesnél fiatalabb gyermektelen pár

23. 25 évesnél fiatalabb gyermekes pár

24. 25 évesnél fiatalabb gyermekes pár vagy egyedülálló gyermekes szülő és a háztartásban élő többi személy

25. Más háztartástípus

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HH_ACT

a háztartásban élő 16–64 év közötti foglalkoztatott személyek száma

0 – 98

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HH_INACT

a háztartásban élő 16–64 év közötti munkanélküli vagy gazdaságilag inaktív személy

0 – 98

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HHINCOME

A háztartás havi nettó ekvivalens összjövedelme

1. Az 1. kvintilis alatt

2. Az 1. és a 2. kvintilis között

3. A 2. és a 3. kvintilis között

4. A 3. és a 4. kvintilis között

5. A 4. és az 5. kvintilis között

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki



AZ EGÉSZSÉGRE VONATKOZÓ VÁLTOZÓK

A változó neve

Leírás

Válaszkategóriák és kódok

Szűrő

Egészségi állapot – Európai minimális egészségmodul

HS1

A válaszadó által megítélt általános egészségügyi állapot:

hogyan ítéli meg a személy az egészségi állapotát általában

1. Nagyon jó

2. Jó

3. Megfelelő

4. Rossz

5. Nagyon rossz

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HS2

Tartós egészségprobléma:

Legalább hat hónapja betegségben szenved vagy egészségproblémája van

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HS3

Általános tevékenységkorlátozás:

Az elmúlt hat hónap, vagy hosszabb időszak folyamán fennálló egészségprobléma miatt általános tevékenységekben való korlátozás

1. Erősen korlátozott

2. Korlátozott, de nem erősen

3. Egyáltalán nem korlátozott

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

Betegségek és krónikus betegségek

CD1a

Asztmában szenvedett (allergiás asztmát beleértve) az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CD1b

Krónikus hörghurutban, krónikus obstruktív légúti betegségben vagy tüdőtágulatban szenvedett az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CD1c

Szívinfarktust szenvedett az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CD1d

Szívkoszorúér-betegségben vagy angina pectoris-ban szenvedett az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CD1e

Magas volt a vérnyomása az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CD1f

Agyi érkatasztrófát (agyvérzést, agyi trombózist) szenvedett az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CD1 g

Porckopásban szenvedett (az ízületi gyulladás kivételével) az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CD1h

Alsó hátszakaszi gerincproblémában vagy más krónikus gerincproblémában szenvedett az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CD1i

Nyaki gerincproblémában vagy más krónikus nyaki problémában szenvedett az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CD1j

Cukorbetegségben szenvedett az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CD1k

Allergiában szenvedett az elmúlt 12 hónapban, mint például orrnyálkahártya-gyulladás, szemgyulladás, bőrgyulladás, élelmiszer-allergia vagy más (allergiás asztma kivételével)

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CD1 l

Májzsugorodásban szenvedett az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CD1 m

Inkontinenciában, vizelet-visszatartási problémákban szenvedett az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CD1n

Vesebetegségben szenvedett az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

CD1o

Depresszióban szenvedett az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

Balesetek és sérülések

AC1a

Közúti balesetet szenvedett az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

AC1b

Otthoni balesetet szenvedett az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

AC1c

Szabadidős tevékenység alatt bekövetkezett balesetet szenvedett az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

AC2

A legsúlyosabb elszenvedett balesetből kifolyólag az a legkomolyabb orvosi ellátás, amelyben az elmúlt 12 hónapban részesült

1. Kórházba vagy más egészségügyi intézménybe történő beutalás

2. Orvosi vagy ápolói ellátás

3. Nem volt szükség ellátásra

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha

AC1a = 1 vagy

AC1b = 1 vagy

AC1c = 1

(Egészségproblémák miatt felmerült) munkahelyi távollét

AW1

Személyes egészségproblémák miatt távol volt a munkahelyétől az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha MAINSTAT = 10

AW2

Hány napot volt távol a munkahelyétől egészségproblémák miatt az elmúlt 12 hónapban

Napok száma

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AW1 = 1

Fizikai és érzékelési képességi korlátozások

PL1

Szemüveget vagy kontaktlencsét visel

1. Igen

2. Nem

3. Vak vagy egyáltalán nem lát

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

PL2

Látási probléma, a szemüveg vagy kontaktlencse viselése ellenére

1. Nincs látási problémája

2. Kismértékű látási problémája van

3. Súlyos látási problémája van

4. Teljesen látásképtelen

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha PL1 = 1 vagy 2

PL3

Hallókészülék használata

1. Igen

2. Nem

3. Teljesen siket

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

PL4

Hallókészülék ellenére fennálló hallási probléma, zajmentes helyiségben történő beszélgetés esetén

1. Nincs hallási problémája

2. Enyhe hallási problémája van

3. Súlyos hallási problémája van

4. Egyáltalán nem hall

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha PL3 = 1 vagy 2

PL5

Hallókészülék ellenére fennálló hallási probléma, zajosabb helyiségben történő beszélgetés esetén

1. Nincs hallási problémája

2. Enyhe hallási problémája van

3. Súlyos hallási problémája van

4. Egyáltalán nem hall

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha PL3 = 1 vagy 2 és

PL4 = 1 vagy 2 vagy 3

PL6

Segítség nélkül nehezen tud gyalog megtenni fél kilométert egyenes terepen

1. Nem okoz nehézséget

2. Kisebb nehézséget okoz

3. Súlyos nehézséget okoz

4. Egyáltalán nem tudja megtenni

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

PL7

Nehezen tud fel-/lemenni 12 lépcsőfokot

1. Nem okoz nehézséget

2. Kisebb nehézséget okoz

3. Súlyos nehézséget okoz

4. Egyáltalán nem tudja megtenni

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

Önellátással kapcsolatos tevékenységek

PC1a

Étkezés

1. Nem okoz nehézséget

2. Kisebb nehézséget okoz

3. Súlyos nehézséget okoz

4. Egyáltalán nem tudja megtenni

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AGE >= 65

PC1b

Ágyból vagy székről való felkelés, illetve visszafekvés/visszaülés

1. Nem okoz nehézséget

2. Kisebb nehézséget okoz

3. Súlyos nehézséget okoz

4. Egyáltalán nem tudja megtenni

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AGE >= 65

PC1c

Öltözés és vetkőzés

1. Nem okoz nehézséget

2. Kisebb nehézséget okoz

3. Súlyos nehézséget okoz

4. Egyáltalán nem tudja megtenni

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AGE >= 65

PC1d

WC-használat

1. Nem okoz nehézséget

2. Kisebb nehézséget okoz

3. Súlyos nehézséget okoz

4. Egyáltalán nem tudja megtenni/nem képes rá

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AGE >= 65

PC1e

Fürdés vagy zuhanyzás

1. Nem okoz nehézséget

2. Kisebb nehézséget okoz

3. Súlyos nehézséget okoz

4. Egyáltalán nem tudja megtenni/nem képes rá

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AGE >= 65

PC2

A következő, egy vagy több önellátással kapcsolatos tevékenység esetén általában segítséget kap: étkezés, ágyból vagy székről való felkelés, illetve visszafekvés/visszaülés, öltözés és vetkőzés, WC-használat, fürdés vagy zuhanyzás

1. Igen, legalább egy tevékenység esetében

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha (AGE >= 65) és

{PC1a ≠ 1 vagy PC1b ≠ 1 vagy PC1c ≠ 1 vagy PC1d ≠ 1 vagy PC1e ≠ 1}

PC3

A következő, egy vagy több önellátással kapcsolatos tevékenység esetén segítségre szorul: étkezés, ágyból vagy székről való felkelés, illetve visszafekvés/visszaülés, öltözés és vetkőzés, WC-használat, fürdés vagy zuhanyzás

1. Igen, legalább egy tevékenység esetében

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha (AGE >= 65) és

{PC1a ≠ 1 vagy PC1b ≠ 1 vagy PC1c ≠ 1 vagy PC1d ≠ 1 vagy PC1e ≠ 1}

Háztartási tevékenységek

HA1a

Nehézségek az ételek elkészítésében

1. Nem okoz nehézséget

2. Kisebb nehézséget okoz

3. Súlyos nehézséget okoz

4. Egyáltalán nem tudja megtenni/nem képes rá

5. Nem alkalmazható (soha nem próbálta vagy nincs szüksége rá)

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AGE >= 65

HA1b

Nehézségek a telefonhasználatban

1. Nem okoz nehézséget

2. Kisebb nehézséget okoz

3. Súlyos nehézséget okoz

4. Egyáltalán nem tudja megtenni/nem képes rá

5. Nem alkalmazható (soha nem próbálta vagy nincs szüksége rá)

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AGE >= 65

HA1c

Nehézségek a bevásárlásban

1. Nem okoz nehézséget

2. Kisebb nehézséget okoz

3. Súlyos nehézséget okoz

4. Egyáltalán nem tudja megtenni/nem képes rá

5. Nem alkalmazható (soha nem próbálta vagy nincs szüksége rá)

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AGE >= 65

HA1d

Nehézségek a gyógyszerszedésben

1. Nem okoz nehézséget

2. Kisebb nehézséget okoz

3. Súlyos nehézséget okoz

4. Egyáltalán nem tudja megtenni/nem képes rá

5. Nem alkalmazható (soha nem próbálta vagy nincs szüksége rá)

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AGE >= 65

HA1e

Nehézségek a könnyű házimunkában

1. Nem okoz nehézséget

2. Kisebb nehézséget okoz

3. Súlyos nehézséget okoz

4. Egyáltalán nem tudja megtenni/nem képes rá

5. Nem alkalmazható (soha nem próbálta vagy nincs szüksége rá)

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AGE >= 65

HA1f

Nehézségek az alkalmankénti nehéz házimunkában

1. Nem okoz nehézséget

2. Kisebb nehézséget okoz

3. Súlyos nehézséget okoz

4. Egyáltalán nem tudja megtenni/nem képes rá

5. Nem alkalmazható (soha nem próbálta vagy nincs szüksége rá)

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AGE >= 65

HA1 g

Nehézségek a pénzügyek kezelésében és mindennapos ügyintézésben

1. Nem okoz nehézséget

2. Kisebb nehézséget okoz

3. Súlyos nehézséget okoz

4. Egyáltalán nem tudja megtenni/nem képes rá

5. Nem alkalmazható (soha nem próbálta vagy nincs szüksége rá)

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AGE >= 65

HA2

A következő, egy vagy több háztartási tevékenység esetén általában segítséget kap: ételek elkészítése, telefonhasználat, bevásárlás, gyógyszerek szedése, könnyű vagy alkalmankénti nehéz házimunka, költségvetés és mindennapos ügyintézés

1. Igen, legalább egy tevékenység

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha (AGE >= 65) és

{HA1a ≠ 1 vagy HA1b ≠ 1 vagy HA1c ≠ 1 vagy HA1d ≠ 1 vagy HA1e ≠ 1 vagy HA1f ≠ 1 vagy HA1 g ≠ 1}

HA3

A következő, egy vagy több háztartási tevékenység esetén segítségre szorul: ételek elkészítése, telefonhasználat, bevásárlás, gyógyszerek szedése, könnyű vagy alkalmankénti nehéz házimunka, költségvetés és mindennapos ügyintézés

1. Igen, legalább egy tevékenység

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha (AGE >= 65) és

{HA1a ≠ 1 vagy HA1b ≠ 1 vagy HA1c ≠ 1 vagy HA1d ≠ 1 vagy HA1e ≠ 1 vagy HA1f ≠ 1 vagy HA1 g ≠ 1}

Fájdalom

PN1

A fizikai fájdalom mértéke az elmúlt 4 hétben

1. Nincs

2. Nagyon gyenge

3. Gyenge

4. Mérsékelt

5. Erős

6. Nagyon erős

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

PN2

A fájdalomnak a szokásos munkára gyakorolt hatása az elmúlt 4 hétben (az otthonon kívüli és a házimunkát egyaránt beleértve)

1. Egyáltalán nem volt rá hatással

2. Enyhe hatással volt rá

3. Mérsékelt hatással volt rá

4. Meglehetősen nagy hatással volt rá

5. Rendkívül nagy hatással volt rá

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

Lelki egészség

MH1a

Csökkent érdeklődés vagy kedv mértéke az elmúlt 2 hétben folytatott tevékenységekhez

1. Egyáltalán nem volt jellemző

2. Több napon is jellemző volt

3. Az időszak több mint felére jellemző volt

4. Szinte minden napra jellemző volt

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

MH1b

Rosszkedv, lehangoltság és reménytelenség mértéke az elmúlt 2 hétben

1. Egyáltalán nem volt jellemző

2. Több napon is jellemző volt

3. Az időszak több mint felére jellemző volt

4. Szinte minden napra jellemző volt

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

MH1c

Elalvási vagy alvási problémák vagy túlzott alvás mértéke az elmúlt 2 hétben

1. Egyáltalán nem volt jellemző

2. Több napon is jellemző volt

3. Az időszak több mint felére jellemző volt

4. Szinte minden napra jellemző volt

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

MH1d

Fáradtság-, erőtlenségérzet mértéke az elmúlt 2 hétben

1. Egyáltalán nem volt jellemző

2. Több napon is jellemző volt

3. Az időszak több mint felére jellemző volt

4. Szinte minden napra jellemző volt

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

MH1e

Étvágytalanság vagy túlzott étvágy mértéke az elmúlt 2 hétben

1. Egyáltalán nem volt jellemző

2. Több napon is jellemző volt

3. Az időszak több mint felére jellemző volt

4. Szinte minden napra jellemző volt

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

MH1f

Önbecsülés hiánya, sikertelenségérzet mértéke az elmúlt 2 hétben

1. Egyáltalán nem volt jellemző

2. Több napon is jellemző volt

3. Az időszak több mint felére jellemző volt

4. Szinte minden napra jellemző volt

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

MH1 g

Koncentráció hiányának mértéke, pl. újságolvasás vagy televíziónézés közben, az elmúlt 2 hétben

1. Egyáltalán nem volt jellemző

2. Több napon is jellemző volt

3. Az időszak több mint felére jellemző volt

4. Szinte minden napra jellemző volt

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

MH1h

A mozgás- vagy beszéd mások által is megfigyelhető lassúsága vagy idegesség, illetve nyugtalanság mértéke az elmúlt 2 hétben

1. Egyáltalán nem volt jellemző

2. Több napon is jellemző volt

3. Az időszak több mint felére jellemző volt

4. Szinte minden napra jellemző volt

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

Egészségügyi ellátások

Fekvőbeteg- és egynapos kórházi ellátás igénybevétele

HO1

Kórházba történő felvétel fekvőbetegként az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HO2

Kórházban páciensként töltött éjszakák száma az elmúlt 12 hónapban

Szám: 1 – 99

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha HO1 = 1

HO3

Kórházba történő felvétel egynapos ellátásra az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 – 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

HO4

Kórházi felvételek száma egynapos ellátásra az elmúlt 12 hónapban

Szám: 1 – 300

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha HO3 = 1

Járóbeteg- és otthoni ellátás igénybevétele

AM1

Az utolsó fogorvosi vagy fogszabályozási látogatás időpontja

(személyes kezelés céljából)

1. Kevesebb mint 6 hónapja

2. 6 – 12 hónappal ezelőtt

3. 12 hónapja vagy még régebben

4. Soha

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

AM2

Az utolsó háziorvosi vagy családorvosi látogatás időpontja (személyes kezelés céljából)

1. Kevesebb mint 12 hónapja

2. 12 hónapja vagy még régebben

3. Soha

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

AM3

Háziorvosi vagy családorvosi látogatások száma az elmúlt négy hétben (személyes kezelés céljából)

Szám: 0 – 99

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AM2 = 1

AM4

Az utolsó szakorvosi látogatás időpontja (személyes kezelés céljából)

1. Kevesebb mint 12 hónapja

2. 12 hónapja vagy még régebben

3. Egyszer sem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

AM5

Szakorvosi látogatások száma az elmúlt négy hétben (személyes kezelés céljából)

Szám: 0 – 99

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AM4 = 1

AM6a

Gyógytornász vagy kineziológus felkeresése az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

AM6b

Pszichológus vagy pszichoterapeuta felkeresése az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

AM7

Házi ápolói szolgáltatások igénybevétele személyes célra az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

Gyógyszerek szedése

MD1

Orvos által felírt gyógyszerek szedése az elmúlt két hétben

(a fogamzásgátlás kivételével)

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

MD2

Nem orvos által felírt gyógyszerek, gyógynövénykészítmények vagy vitaminok szedése az elmúlt két hétben

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

Megelőző szolgáltatások

PA1

Legutóbbi influenza elleni oltás időpontja

Hónap/év (MMYYYY)

Soha vagy nagyon régen (0)

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

PA2

A legutóbbi, egészségügyi szakember által végzett vérnyomásmérés időpontja

1. Az elmúlt 12 hónapban

2. 1 – 3 évvel ezelőtt

3. 3 – 5 évvel ezelőtt

4. Több mint 5 évvel ezelőtt

5. Soha

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

PA3

A legutóbbi, egészségügyi szakember által végzett koleszterinszint-mérés időpontja

1. Az elmúlt 12 hónapban

2. 1 – 3 évvel ezelőtt

3. 3 – 5 évvel ezelőtt

4. Több mint 5 évvel ezelőtt

5. Soha

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

PA4

A legutóbbi, egészségügyi szakember által végzett vércukorszintmérés időpontja

1. Az elmúlt 12 hónapban

2. 1 – 3 évvel ezelőtt

3. 3 – 5 évvel ezelőtt

4. Több mint 5 évvel ezelőtt

5. Soha

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

PA5

A legutóbbi székletminta rejtett bélvérzés tekintetében történő vizsgálatának időpontja

1. Az elmúlt 12 hónapban

2. 1 – 2 évvel ezelőtt

3. 2 – 3 évvel ezelőtt

4. Több mint 3 évvel ezelőtt

5. Soha

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

PA6

Legutóbbi vastagbéltükrözés időpontja

1. Az elmúlt 12 hónapban

2. 1 – 5 évvel ezelőtt

3. 5 – 10 évvel ezelőtt

4. Több mint 10 évvel ezelőtt

5. Soha

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

PA7

Legutóbbi mammográfia (mellröntgen) időpontja

1. Az elmúlt 12 hónapban

2. 1 – 2 évvel ezelőtt

3. 2 – 3 évvel ezelőtt

4. Több mint 3 évvel ezelőtt

5. Soha

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha SEX = 2

PA8

Legutóbbi citológiai vizsgálat (méhnyakrákszűrés) időpontja

1. Az elmúlt 12 hónapban

2. 1 – 2 évvel ezelőtt

3. 2 – 3 évvel ezelőtt

4. Több mint 3 évvel ezelőtt

5. Soha

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha SEX = 2

Nem kielégített egészségügyi ellátási szükségletek

UN1a

Hosszú várólista/listák miatt nem kielégített egészségügyi ellátási szükségletek az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

3. Nincs szüksége egészségügyi ellátásra

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

UN1b

Távolság, illetve közlekedési nehézségek miatt nem kielégített egészségügyi ellátási szükségletek az elmúlt 12 hónapban

1. Igen

2. Nem

3. Nincs szüksége egészségügyi ellátásra

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

UN2a

Az elmúlt 12 hónapban anyagi okok miatt nem engedhetett meg magának orvosi vizsgálatot vagy kezelést

1. Igen

2. Nem

3. Nem volt szüksége rá

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

UN2b

Az elmúlt 12 hónapban anyagi okok miatt nem engedhetett meg magának fogorvosi vizsgálatot vagy kezelést

1. Igen

2. Nem

3. Nem volt szüksége rá

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

UN2c

Az elmúlt 12 hónapban anyagi okok miatt nem tudta az orvos által felírt gyógyszereket kiváltani

1. Igen

2. Nem

3. Nem volt szüksége rá

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

UN2d

Az elmúlt 12 hónapban anyagi okok miatt nem engedhetett meg magának mentálhigiénés ellátást (például pszichológust vagy pszichiátert)

1. Igen

2. Nem

3. Nem volt szüksége rá

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

Az egészséget befolyásoló tényezők

Testsúly és -magasság

BM1

Testmagasság cipő nélkül

Szám, cm-ben megadva

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

BM2

Testsúly ruha és cipő nélkül

Szám, kg-ban megadva

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

Fizikai tevékenység/gyakorlat

PE1

Fizikai igénybevétel a munkafeladatok ellátása alatt (fizetett és nem fizetett munkatevékenységek alatt egyaránt)

1. Főként ülő- vagy állómunka

2. Főként sétálás vagy mérsékelt fizikai megerőltetéssel járó feladatok

3. Főként nehéz, illetve fizikailag megterhelő munka

4. Nem folytat munkatevékenységet

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

PE2

Napok száma egy szokásos héten, amikor legalább 10 percet tölt folyamatos gyaloglással

Napok száma: 1 – 7

0. Soha nem végez ilyen fizikai tevékenységet

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

PE3

Egy szokásos napon gyaloglással töltött idő

1. Naponta 10 – 29 percet

2. Naponta 30 – 59 percet

3. Naponta legalább 1, de legfeljebb 2 órát

4. Naponta legalább 2, de legfeljebb 3 órát

5. Naponta három órát vagy annál többet

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha PE2 ≠ 0

PE4

Napok száma egy szokásos héten, amikor legalább 10 percet tölt folyamatos kerékpározással

Napok száma: 1 – 7

0. Soha nem végez ilyen fizikai tevékenységet

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

PE5

Egy szokásos napon kerékpározással töltött idő

1. Naponta 10 – 29 percet

2. Naponta 30 – 59 percet

3. Naponta legalább 1, de legfeljebb 2 órát

4. Naponta legalább 2, de legfeljebb 3 órát

5. Naponta három órát vagy annál többet

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha PE4 ≠ 0

PE6

Napok száma egy szokásos héten, amikor legalább 10 percet tölt folyamatosan a következő tevékenységekkel: sport, fitnesz vagy szabadidős fizikai tevékenységek, amelyek legalább egy kis mértékben felgyorsítják a légzését vagy a szívverését.

Napok száma: 1 – 7

0. Soha nem végez ilyen fizikai tevékenységet

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

PE7

Egy szokásos héten sporttal, fitnesszel vagy szabadidős fizikai tevékenységekkel töltött idő

HHMM (órák/percek)

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha PE6 ≠ 0

PE8

Egy szokásos héten izomerősítő tevékenységekkel töltött napok száma

Napok száma: 1 – 7

0. soha nem végez ilyen fizikai tevékenységet

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

Gyümölcs- és zöldségfogyasztás

FV1

Gyümölcsfogyasztás gyakorisága, gyümölcslé kivételével

1. Naponta egyszer vagy többször

2. Hetente 4 – 6 alkalommal

3. Hetente 1 – 3 alkalommal

4. Ritkábban mint hetente egyszer

5. Soha

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

FV2

Naponta fogyasztott gyümölcsadagok száma, a gyümölcslé kivételével

Szám: 1 – 99

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha FV1 = 1

FV3

Zöldség- vagy salátafogyasztás gyakorisága, a zöldséglevek és a burgonya kivételével

1. Naponta egyszer vagy többször

2. Hetente 4 – 6 alkalommal

3. Hetente 1 – 3 alkalommal

4. Ritkábban mint hetente egyszer

5. Soha

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

FV4

Naponta elfogyasztott zöldség- vagy salátaadagok száma, a zöldséglevek és a burgonya kivételével

Szám: 1 – 99

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha FV3 = 1

Dohányzás

SK1

Dohányzási szokások

1. Naponta dohányzik

2. Alkalmanként dohányzik

3. Nem dohányzik

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

SK2

A fogyasztott dohánytermék típusa

1. Cigaretta (gyárilag előállított és/vagy kézzel sodort)

2. Szivar

3. Pipadohány

4. Egyéb

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha SK1 = 1 vagy 2

SK3

Naponta elszívott cigaretták átlagos száma

Szám: 1 – 99

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha SK1 = 1 és

SK2 = 1

SK4

Beltéri passzív dohányzás gyakorisága

1. Soha vagy szinte soha

2. Naponta kevesebb mint 1 óra

3. Naponta 1 óra vagy annál több

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

Alkoholfogyasztás

AL1

Bármilyen alkoholtartalmú ital (sör, bor, almabor, rövidital, koktél, alkoholkeverék, likőr, házilag előállított alkohol stb.) fogyasztásának gyakorisága az elmúlt 12 hónapban

1. Naponta vagy szinte naponta

2. Hetente 5 – 6 nap

3. Hetente 3 – 4 nap

4. Hetente 1 – 2 nap

5. Havonta 2 – 3 nap

6. Havonta egyszer

7. Ritkábban mint havonta egyszer

8. Az elmúlt 12 hónapra nem jellemző, mivel már nem iszik alkoholt

9. Soha vagy egész életében csak néhányszor kortyolt vagy kóstolt alkoholt

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

AL2

Alkoholtartalmú italok fogyasztásának gyakorisága hétfőtől csütörtökig

1. Mind a 4 nap

2. A 4 napból 3

3. A 4 napból 2

4. A 4 napból 1

5. A 4 napból egyik nap sem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AL1 = 1, 2, 3 vagy 4

AL3

E napok egyikén (hétfőtől csütörtökig) fogyasztott alkoholtartalmú italok átlagos száma

1. Naponta 16 vagy annál több ital

2. Naponta 10 – 15 ital

3. Naponta 6 – 9 ital

4. Naponta 4 – 5 ital

5. Naponta 3 ital

6. Naponta 2 ital

7. Naponta 1 ital

8. Naponta 0 ital

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha (AL1 = 1, 2, 3 vagy 4) és (AL2 = 1, 2, 3 vagy 4)

AL4

Alkoholtartalmú italok fogyasztásának gyakorisága péntektől vasárnapig

1. Mind a 3 nap

2. A 3 napból 2

3. A 3 napból 1

4. A 3 napból egyik nap sem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AL1 = 1, 2, 3 vagy 4

AL5

E napok egyikén (péntektől vasárnapig) fogyasztott alkoholtartalmú italok átlagos száma

1. Naponta 16 vagy annál több ital

2. Naponta 10 – 15 ital

3. Naponta 6 – 9 ital

4. Naponta 4 – 5 ital

5. Naponta 3 ital

6. Naponta 2 ital

7. Naponta 1 ital

8. Naponta 0 ital

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha (AL1 = 1, 2, 3 vagy 4) és (AL4 = 1, 2, vagy 3)

AL6

A kockázatos, egyszerre nagy adagú (60 g tiszta etanolnak megfelelő vagy annál több) alkoholfogyasztás gyakorisága az elmúlt 12 hónapban

1. Naponta vagy szinte naponta

2. Hetente 5 – 6 nap

3. Hetente 3 – 4 nap

4. Hetente 1 – 2 nap

5. Havonta 2 – 3 nap

6. Havonta egyszer

7. Ritkábban mint havonta egyszer

8. Az elmúlt 12 hónapban nem fordult elő

9. Soha nem fordult elő életében

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha AL1 = 1, 2, 3, 4, 5, 6 vagy 7

Társas támogatás

SS1

Azon közeli személyek száma, akikre komoly személyes problémák esetén számíthat

1. Egy sem

2. 1 – 2

3. 3 – 5

4. 6 vagy több

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

SS2

Mások által mutatott törődés mértéke azzal, mi történik az illetővel

1. Sok törődés és érdeklődés

2. Bizonyos mértékű törődés és érdeklődés

3. Bizonytalan

4. Kevés törődés és érdeklődés

5. Törődés és érdeklődés teljes hiánya

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

SS3

Szükség esetén milyen könnyű konkrét segítséget kérni a szomszédoktól

1. Nagyon könnyű

2. Könnyű

3. Lehetséges

4. Nehéz

5. Nagyon nehéz

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

Nem hivatalos gondozás, illetve segítségnyújtás biztosítása

IC1

Hetente legalább egyszer egy vagy több, időskorú, vagy krónikus betegségben szenvedő, vagy legyengült személyt gondoz vagy segítséget nyújt neki

(a hivatásos tevékenységeket kivéve)

1. Igen

2. Nem

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

Mindenki

IC2

Gondozásban vagy segítségben részesülő időskorú, vagy krónikus betegségben szenvedő, vagy legyengült személlyel/személyekkel hetente legalább egyszer személyes kapcsolatban áll

1. A válaszadó családtagja(i)

2. A válaszadónak nem családtagja(i)

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha IC1 = 1

IC3

Hetente hány órát tölt a válaszadó időskorú, vagy krónikus betegségben szenvedő, vagy legyengült személy gondozásával vagy segítésével

1. Heti 10 óránál kevesebbet

2. Hetente legalább 10, legfeljebb 20 órát

3. Heti 20 órát vagy annál többet

– 1 hiányzik (nem tudja, nem hajlandó megadni)

– 2 nem alkalmazható

Ha IC1 = 1

▼M1




II. MELLÉKLET



Végleges elérendő mintanagyság

 

Megkérdezni kívánt, 15. életévüket betöltött személyek

Uniós tagállamok

 

Belgium

6 500

Bulgária

5 920

Cseh Köztársaság

6 510

Dánia

5 350

Németország

15 260

Észtország

4 270

Írország

5 057

Görögország

6 667

Spanyolország

11 620

Franciaország

13 110

Horvátország

5 000

Olaszország

13 180

Ciprus

4 095

Lettország

4 555

Litvánia

4 850

Luxemburg

4 000

Magyarország

6 410

Málta

3 975

Hollandia

7 515

Ausztria

6 050

Lengyelország

10 690

Portugália

6 515

Románia

8 420

Szlovénia

4 486

Szlovákia

5 370

Finnország

5 330

Svédország

6 200

Egyesült Királyság

13 085

EU-tagállamok összesen

199 990

Svájc

5 900

Izland

3 940

Norvégia

5 170

Összesen, Svájcot, Izlandot és Norvégiát is beleértve

215 000

▼B




III. MELLÉKLET



A felmérésből kizárt nemzeti területek

Ország

Nemzeti területek

Franciaország

Franciaország tengerentúli megyéi és területei

Ciprus

A kormány fennhatósága alá nem tartozó terület

Hollandia

Karib-szigetek (Bonaire, Saint-Eustache és Saba szigetek), a Nyugati-Fríz-szigetek, Texel kivételével

Írország

Az összes tengeri sziget az Achill, Bull, Cruit, Gorumna, Inishnee, Lettermore, Lettermullan és Valentia szigetek kivételével

Egyesült Királyság

Skócia a Kaledóniai-csatornától északra, a Scilly szigetek