2.10.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CA 353/1


Főigazgatóság: Eurostat

Pályázati felhívás az ESTAT D igazgatóság – „Kormányzati pénzügyi statisztika és ezek minősége” – igazgatói állásának betöltésére (AD 14-es besorolás) (Luxembourg)

(a személyzeti szabályzat 29. cikkének (2) bekezdése alapján)

COM/2018/10381

(2018/C 353 A/01)

 

Magunkról

Az Eurostat az Európai Bizottság egyik főigazgatósága. Feladata, hogy magas színvonalú statisztikai információszolgáltatást biztosítson az Európai Unió számára, és az európai intézmények, a tagállamok, a pénzügyi piacok, az üzleti világ, a média és a lakosság szolgálatában álljon.

Az Eurostat az európai statisztikai rendszer (ESR) irányításának koordinációjáért és megerősítéséért felel. Célja, hogy valamennyi felhasználó számára egyszerű hozzáférést biztosítson a megbízható, naprakész, és uniós szinten összehasonlítható statisztikai adatokhoz. Az EUROSTAT felelős valamennyi, uniós statisztikára vonatkozó jogalkotási javaslatért is. Koordinálja továbbá a tagjelölt országok, illetve a szélesebb értelemben vett nemzetközi közösség statisztikai rendszereinek fejlesztését.

A körülbelül egymillió EUR-s működési költségvetéssel rendelkező D igazgatóság – „Kormányzati pénzügyi statisztika és ezek minősége” 4 egységet foglal magában, amelyekben mintegy 60 fős állandó és nem állandó személyzet dolgozik.

Az Eurostat hivatalai Luxembourgban találhatók.

Ajánlatunk

A D igazgatóság feladata a tagállami kormányzati pénzügyi statisztikák magas színvonalának biztosítása a túlzotthiány-eljárás végrehajtásának megfelelő biztosítása érdekében.

A komoly kihívást és felső vezetői beosztást jelentő, kormányzati pénzügyi statisztikával és ezek minőségével foglalkozó igazgatói pozíció betöltője az alábbi főbb feladatokat látja el:

vezető szerepet tölt be a kormányzati pénzügyi statisztikával és ezek minőségével kapcsolatos alapterületeken,

ellátja az igazgatóságon belüli valamennyi statisztikai kulcsfolyamat és output stratégiai irányítását,

irányítja a külső érdekelt felekkel, így az ESR megfelelő szerveivel, a nemzeti statisztikai hivatalokkal, a pénzügyminisztériumokkal, a nemzeti központi bankokkal és a nemzetközi szervezetekkel (EKB, IMF, ENSZ és az OECD stb.) fenntartott kulcsfontosságú kapcsolatokat, és ezek terén képviseli az igazgatóságot,

irányítja az Igazgatóságnak a Bizottság más szervezeti egységeivel és más európai uniós intézményekkel, például az Európai Számvevőszékkel fenntartott kapcsolatait és ezek terén képviseli az igazgatóságot.

A főigazgatóval és a többi felső vezetővel együttműködve az igazgató hozzájárul az Eurostat és az európai statisztikai rendszer fejlesztéséhez, meghatározza az igazgatóság munkaprogramját és hozzájárul a Bizottság koherens statisztikai programjának létrehozásához.

Az igazgató az ellenőrzése alá tartozó egységek által kezdeményezett pénzügyi műveletek felülvizsgálatáért és engedélyezéséért is felelős lesz.

Elvárásaink (kiválasztási szempontok)

A sikeres pályázó olyan kiemelkedő képességű és dinamikus szakember, aki megfelel a következő kiválasztási kritériumoknak:

a)

Vezetői tapasztalat , különös tekintettel az alábbiakra:

a pályázó igazoltan sikeres vezetői múlttal rendelkezik, amelynek során bizonyította, hogy alkalmas munkacsoportok irányítására és pénzügyi források kezelésére,

vezetői erényei képessé teszik egy adminisztratív szerv stratégiájának és szervezetének irányítására,

képes átlátni az Eurostatban zajló munka tervezését, végrehajtását és ellenőrzését az Európai Bizottságnál alkalmazott eljárások összefüggésében.

A pályázó a főigazgató vezetői testületének tagja lesz. Vezetői testületben szerzett komoly tapasztalat ezért előnyt jelent.

b)

Szakmai ismeretek és tapasztalat , különösen:

alapos ismeretek és tapasztalat a nemzeti számlák terén és a különböző pénzügyi eszközök statisztikai kezelésének területével kapcsolatban;

a bizottsági prioritások és a vonatkozó uniós programok és szakpolitikák alapos ismerete;

éleslátás és kiváló ítélőképesség politikailag érzékeny kérdésekben,

c)

Kommunikációs / tárgyalási és egyéb készségek , különösen:

jó kommunikációs, interperszonális és tárgyalási készségek, amelyek képessé teszik a pályázót viták irányítására, világos kommunikációra, a Bizottság képviseletében való hatékony fellépésre és a más uniós és nem uniós intézményekhez fűződő jó munkakapcsolatok kialakítására;

józan ítélőképesség és bizonyítható motiváció új elképzelések kialakítására és végrehajtására;

kiváló elemzőképesség, a felmerülő szervezeti és működési problémák eredményorientált módon való megoldásának képessége,

A pályázóval szemben támasztott követelmények (jelentkezési feltételek)

A kiválasztási szakaszban az a pályázó vehet részt, aki a jelentkezési határidőig megfelel a következő formai követelményeknek:

Állampolgárság: a pályázó az Európai Unió valamely tagállamának állampolgára.

Felsőoktatásban szerzett oklevél vagy diploma: A pályázó

oklevéllel igazolt, legalább négyéves befejezett felsőoktatási tanulmányoknak megfelelő végzettséggel rendelkezik;

vagy oklevéllel igazolt, legalább hároméves befejezett felsőoktatási tanulmányoknak megfelelő végzettséggel és legalább egyéves megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkezik (ez az egyéves szakmai tapasztalat az alább megkövetelt, a végzettség megszerzését követően szerzett szakmai tapasztalat éveinek számába nem számítható bele).

Szakmai tapasztalat: a pályázó legalább 15 éves, a fenti végzettség megszerzését követően szerzett, annak megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkezik. Az említett szakmai tapasztalatból legalább öt évet a nemzeti számlák és a különböző pénzügyi eszközök statisztikai kezelésének területén szerzett.

Vezetői tapasztalat: a pályázó a végzettség megszerzését követően szerzett szakmai tapasztalatból legalább 5 évet felsővezetői munkakörben (1), az itt meghirdetett munkakörhöz szorosan kapcsolódó területen szerzett.

Nyelvismeret: a pályázó az Európai Unió egyik hivatalos nyelvét (2) magas szinten, egy további hivatalos nyelvét pedig kielégítő szinten ismeri. A kiválasztási bizottság az interjú(k) során ellenőrzi, hogy a pályázók eleget tesznek-e a másik hivatalos uniós nyelv kielégítő szintű ismeretére vonatkozó követelménynek. E célból az interjú (egy része) esetlegesen ezen a másik nyelven zajlik.

Korhatár: a pályázó nem töltötte még be a rendes nyugdíjkorhatárt, amely az Európai Unió tisztviselői esetében azon hónap utolsó napja, amely során az érintett a 66. életévét betölti (lásd a személyzeti szabályzat (3) 52. cikkének a) pontját).

Ezen túlmenően a pályázó a katonai szolgálatra vonatkozó jogszabályokban előírt kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett, a feladatainak ellátásához szükséges erkölcsi követelményeknek megfelel és fizikailag alkalmas feladatai ellátására.

Kiválasztás és kinevezés

Az igazgatót az Európai Bizottság választja és nevezi ki saját kiválasztási és felvételi eljárásai szerint (lásd a felsővezetők alkalmazási politikájára vonatkozó összefoglaló dokumentumot: Compilation Document on Senior Officials Policy (4)).

A kiválasztási eljárás részeként az Európai Bizottság előválogató bizottságot hoz létre. Ez a bizottság megvizsgálja a jelentkezéseket, elvégzi a pályázati feltételek teljesülésének előzetes ellenőrzését, és kiválasztja a fentiekben ismertetett kiválasztási kritériumoknak leginkább megfelelő pályázókat, akik az előválogató bizottsággal folytatandó interjúra kaphatnak meghívást.

Az interjúkat követően az előválogató bizottság kialakítja a véleményét, és javaslatot tesz azon pályázók listájára, akik további interjúkon vehetnek részt az Európai Bizottság kinevezési tanácsadó bizottságával. A kinevezési tanácsadó bizottság az előválogató bizottság következtetéseit figyelembe véve határoz arról, hogy erre az interjúra mely pályázók kapnak meghívást.

A kinevezési tanácsadó bizottsággal folytatandó interjúra meghívott pályázók külső személyzeti felvételi tanácsadók által szervezett egész napos vezetői értékelőközpontban (assessment centre) vesznek részt. Az interjú és az értékelőközpontról készült jelentés eredményei alapján a kinevezési tanácsadó bizottság összeállítja azon előválogatott jelöltek listáját, akik a megítélése szerint alkalmasak az igazgatói munkakör betöltésére.

A kinevezési tanácsadó bizottság által kiválasztott jelöltek listáján szereplő pályázókat a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért, valamint a munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztos hallgatja meg, akinek tárcájához tartozik az ESTAT is.

Az interjúkat követően az Európai Bizottság döntést hoz a kinevezésről.

Gyakorlati okokból, valamint kiválasztási eljárásnak a pályázók és az intézmény érdekében történő mielőbbi lezárása érdekében a kiválasztási eljárás kizárólag angol és/vagy francia nyelven (5) zajlik.

Esélyegyenlőség

Az Európai Bizottság esélyegyenlőségi és megkülönböztetéstől mentes politikát alkalmaz, összhangban a személyzeti szabályzat (6) 1d. cikkével.

Alkalmazási feltételek

A javadalmazás és az alkalmazási feltételek tekintetében a személyzeti szabályzat rendelkezései az irányadók (7).

A sikeres pályázót AD 14-es besorolási fokozatú tisztviselőként alkalmazzák. A kiválasztott pályázót szakmai tapasztalatának hosszától függően a besorolási fokozaton belül az 1. vagy a 2. fizetési fokozatba sorolják be.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a személyzeti szabályzatban előírtak értelmében valamennyi újonnan felvett munkatárs kilenc hónapos próbaidő letöltésére köteles.

Az alkalmazás helye az Eurostat székhelye, Luxembourg.

Függetlenség és érdekeltségi nyilatkozat

Hivatalba lépése előtt az igazgatónak nyilatkozatban kell vállalnia, hogy feladatai ellátása során függetlenül, kizárólag a köz érdekében jár el, és nyilatkoznia kell a függetlenségét esetleg befolyásoló bármely érdekeltségéről.

Jelentkezési eljárás

Pályázatának benyújtása előtt gondosan ellenőrizze, hogy valóban megfelel-e valamennyi jelentkezési feltételnek („A pályázóval szemben támasztott követelmények”), különös tekintettel a megkövetelt oklevélre és magas szintű szakmai tapasztalatra, valamint a nyelvismeretre. Azt a pályázót, aki valamelyik pályázati feltételnek nem felel meg, a Bizottság a kiválasztási eljárásból automatikusan kizárja.

Amennyiben jelentkezni kíván, regisztráljon az alábbi internetes oldalon, és kövesse az eljárás egyes szakaszaira vonatkozó utasításokat:

https://ec.europa.eu/dgs/human-resources/seniormanagementvacancies/

Mindenképpen rendelkeznie kell érvényes e-mail-címmel. Ennek segítségével igazoljuk vissza regisztrációját, és ezen tartjuk Önnel a kapcsolatot az eljárás különböző szakaszai során. Ebből következően e-mail-címének esetleges későbbi változásairól értesítenie kell majd az Európai Bizottságot.

A pályázónak a jelentkezés részeként önéletrajzát PDF formátumban fel kell töltenie, továbbá (legfeljebb 8 000 karakter terjedelemben) online motivációs levelet kell írnia.

Az internetes regisztráció befejeztével a pályázó elektronikus levélben kap visszaigazolást jelentkezésének regisztrálásáról. Amennyiben nem kap visszaigazoló e-mailt, ez azt jelenti, hogy jelentkezését nem regisztráltuk!

Felhívjuk figyelmét, hogy a pályázat folyamatának online nyomon követésére nincs lehetőség. A jelentkezését érintő ügyekben az Európai Bizottság közvetlenül fogja Önnel felvenni a kapcsolatot.

Amennyiben további információra van szüksége, illetve technikai problémával szembesül, kérjük, jelezze a következő e-mail-címen: HR-MANAGEMENT-ONLINE@ec.europa.eu.

Határidő

A jelentkezés határideje 2018. október 30. brüsszeli idő szerint déli 12 óra, mely időpontot követően elektronikus regisztrációra már nincs lehetőség.

Az elektronikus regisztráció határidőn belüli elvégzéséért a pályázót terheli a felelősség. Nyomatékosan javasoljuk, hogy a jelentkezéssel ne várjon az utolsó napokig, mivel az internethálózat esetleges túlterheltsége vagy az internetkapcsolat meghibásodása miatt előfordulhat, hogy az elektronikus regisztráció folyamata félbeszakad, és ekkor újra kell kezdenie az eljárást. A regisztrációra vonatkozó határidő lejárta után nem lesz lehetősége semmiféle adatot bevinni. Késedelmes regisztrációt nem fogadunk el.

Fontos tudnivaló a pályázók számára

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a kiválasztási bizottságok munkája bizalmas. A bizottságok egyes tagjaival sem a pályázók, sem a nevükben eljáró más személyek nem léphetnek közvetlenül vagy közvetve kapcsolatba. Minden megkeresést a megfelelő bizottság titkárságának kell címezni.

A személyes adatok védelme

A Bizottság gondoskodik arról, hogy a pályázók személyes adatait a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (8) megfelelően kezeljék. Ez különösen vonatkozik az ilyen adatok bizalmas kezelésére és biztonságára.


(1)  Önéletrajzukban a pályázók a felsővezetői munkakörben töltött évekre vonatkozóan egyértelműen közöljék a következőket: 1. a betöltött vezető beosztások megnevezése és az ezekhez tartozó munkakör; 2. a felügyelt személyzet létszáma; 3. az irányításuk alá tartozó költségvetés nagysága; 4. a hierarchiában alattuk és felettük lévő szintek száma; valamint 5. a velük azonos beosztásban lévő munkatársak száma.

(2)  http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:01958R0001-20130701&qid=1408533709461&from=HU

(3)  http://eurlex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CONSLEG:1962R0031:20140101:HU:PDF

(4)  https://ec.europa.eu/info/sites/info/files/compilation-of-the-senior-official-policy-at-the-european-commission_hu.pdf

(5)  A vizsgabizottságok biztosítják, hogy az e nyelveket anyanyelvként beszélők ne élvezhessenek indokolatlan előnyt.

(6)  Lásd a 3. lábjegyzetet.

(7)  Lásd a 3. lábjegyzetet.

(8)  HL L 8., 2001.1.12., 1. o.