6.10.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 270/6


A pénzforgalomban részt vevő euroérmék új nemzeti előlapja

2010/C 270/04

Image

A Görögország által kibocsátott új kéteurós forgalmi emlékérme nemzeti előlapja

A pénzforgalomban részt vevő euroérmék az egész euroövezetben törvényes fizetőeszközül szolgálnak. A nyilvánosság és a pénzérmékkel foglalkozó összes érdekelt fél tájékoztatása céljából a Bizottság közzéteszi minden új euroérme rajzolatának jellemzőit (1). A Tanács erre vonatkozó 2009. február 10-i következtetéseinek (2) megfelelően az euroövezetbe tartozó tagállamok és azok az országok, amelyek a Közösséggel létrejött monetáris megállapodás értelmében euroérméket bocsátanak ki, bizonyos feltételek – többek között a kéteurós címletre való korlátozást előíró követelmény – betartásával pénzforgalomban részt vevő euro-emlékérméket bocsáthatnak ki. E pénzérmék ugyanazon technikai jellemzőkkel rendelkeznek, mint a többi 2 eurós érme, de nemzeti előlapjukon a megemlékezéshez kapcsolódó, nemzeti vagy európai szinten kiemelkedő szimbolikus jelentéssel bíró rajzolat szerepel.

Kibocsátó ország: Görögország

A megemlékezés tárgya: A marathóni csata 2 500. évfordulója

A rajzolat leírása: Az érme belső része egy pajzs és egy futó, illetve katona szintézisét ábrázolja, amely a szabadságért vívott harcot, valamint a marathóni csatából merített nemes eszményképeket jelképezi. A pajzson lévő madár a nyugati civilizáció születését jelképezi jelenlegi formájában. A kép körül görög nyelven a „ΜΑΡΑΘΩΝΑΣ/2500 ΧΡΟΝΙΑ/490 Π.Χ./2010 Μ.Χ.” szöveg és a kibocsátó ország neve „ΕΛΛΗΝΙΚΗ ΔΗΜΟΚΡΑΤΙΑ” szerepel.

Az érmét az európai zászló tizenkét csillaga szegélyezi.

Kibocsátandó mennyiség: 2,5 millió darab

Kibocsátás időpontja: 2010 októberében


(1)  A 2002-ben kibocsátott összes pénzérme nemzeti előlapjával kapcsolatban lásd: HL C 373., 2001.12.28., 1. o.

(2)  Lásd a Gazdasági és Pénzügyi Tanács 2009. február 10-i következtetéseit, valamint a pénzforgalomba szánt euroérmék nemzeti előlapjára és kibocsátására vonatkozó közös iránymutatásokról szóló, 2008. december 19-i bizottsági ajánlást (HL L 9., 2009.1.14., 52. o.).