6.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 2/4


A meghallgató tisztviselő zárójelentése (1) – Ügyszám: COMP/39.416 – Hajóosztályozás

Az 1/2003/EK tanácsi rendelet (2) 9. cikkének (1) bekezdése alapján a Bizottság elé terjesztett határozattervezet a Hajóosztályozó Társaságok Nemzetközi Szövetsége (International Association of Classification Societies) és az International Association of Classification Societies Limited (a továbbiakban együttesen: IACS) egyes szabályait és gyakorlatait érinti. A következő intézkedések aggályokat vetnek fel az EK-Szerződés 81. cikkével, valamint az EGT-megállapodás 53. cikkével való összeegyeztethetőségük tekintetében: i. az IACS-tagságot, illetve a tagság felfüggesztését és visszavonását szabályozó kritériumok és eljárások, valamint az említett kritériumok és eljárások alkalmazási módja, valamint ii. az IACS-határozatok és az azokra vonatkozó műszaki háttérinformációk kidolgozása és a nem IACS-tagok számára való hozzáférhetősége.

A Bizottság eljárást indított a célból, hogy határozatot hozzon a III. fejezet alapján, továbbá 2009. május 12-én a 9. cikk (1) bekezdésében említett előzetes értékelést fogadott el. Az IACS válaszolt az előzetes értékelésre és 2009. május 28-án kötelezettségvállalásokat nyújtott be. 2009. június 10-én a Bizottság a 27. cikk (4) bekezdése alapján értesítést tett közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában, amelyben összefoglalta az ügyet és a kötelezettségvállalásokat, valamint felhívta az érdekelt harmadik feleket, hogy egy hónapon belül nyújtsák be észrevételeiket. Összességében a felhívásra válaszként adott észrevételek megerősítették, hogy ezek a kötelezettségvállalások megfelelőek és szükségesek voltak az előzetes értékelésben felvetett aggályok kezeléséhez.

A Bizottság most arra a következtetésre jutott, hogy – az IACS által javasolt kötelezettségvállalásokra tekintettel, és a 9. cikk (2) bekezdésének sérelme nélkül – az eljárást le kell zárni.

2009. augusztus 25-én az IACS benyújtott egy nyilatkozatot, mely szerint megfelelő tájékoztatást kapott a Bizottságtól ahhoz, hogy az előzetes bizottsági értékelésben foglalt, versennyel kapcsolatos aggályok eloszlatásához szükséges kötelezettségvállalásokat ajánljon fel.

A fentiek alapján megállapítom, hogy ebben az ügyben a meghallgatáshoz való jogot tiszteletben tartották.

Brüsszel, 2009. szeptember 29.

Michael ALBERS


(1)  Az egyes versenyjogi eljárásokban a meghallgatási tisztviselők megbízásáról szóló, 2001. május 23-i 2001/462/EK, ESZAK bizottsági határozat (HL L 162., 2001.6.19., 21. o.) 15. és 16. cikkével összhangban.

(2)  A továbbiakban hivatkozott valamennyi cikk és fejezet az 1/2003/EK rendelet cikke és fejezete.