2007. június 6-án benyújtott kereset – Az Európai Közösségek Bizottsága kontra Németországi Szövetségi Köztársaság

(C-269/07. sz. ügy)

(2007/C 199/30)

Az eljárás nyelve: német

Felek

Felperes: az Európai Közösségek Bizottsága (képviselők: R. Lyal és W. Mölls, meghatalmazottak)

Alperes: Németországi Szövetségi Köztársaság

Kereseti kérelmek

A felperes azt kéri, hogy a Bíróság

Jogalapok és fontosabb érvek

Németország 2001-ben ún. öregségi nyugdíj-előtakarékossági pótlékot vezetett be, amellyel a törvényes nyugdíj mértékének csökkenését kívánta ellensúlyozni a kiegészítő nyugdíjhoz nyújtott támogatással. E pótlék folyósítására azonban csak akkor kerül sor, ha az érintett személy Németországban teljes körű adókötelezettséggel rendelkezik, ami viszont azon határ menti ingázókat, akik esetében az adóztatási jog kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény alapján a lakóhelyük szerinti államot illeti meg, és ezért egyáltalán nem fizetnek adót Németországban, megfosztja attól, hogy a pótlékban részesüljenek. Továbbá az a lehetőség, hogy az összegyűjtött tőkét részben lakóingatlan megszerzésére fordítsák, csak németországi ingatlanra vonatkozik, a határ közelében külföldön található ingatlanra nem. Végül a pótlékot vissza kell fizetni, ha az érintett teljes körű adókötelezettsége megszűnik.

A Bizottság álláspontja szerint e szabályozás az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmára, a munkavállalók szabad mozgására, illetve a más tagállami munkavállalókkal szemben a szociális- és adókedvezmények terén alkalmazott egyenlő bánásmódra vonatkozó közösségi jogi rendelkezésekbe ütközik. A más tagállami munkavállalókkal szembeni, állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalma ugyanis nemcsak az állampolgárság alapján történő nyílt hátrányos megkülönböztetésre vonatkozik, hanem a hátrányos megkülönböztetés leplezett formáira is, amelyek más megkülönböztető ismérvek alkalmazása által gyakorlatilag ugyanarra az eredményre vezetnek. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint továbbá az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében a határ menti ingázók is jogosultak a szociális kedvezményekre.

Mivel az öregségi nyugdíj-előtakarékossági pótlék megfelel a „szociális kedvezmény” fogalmának, azt abban az esetben is folyósítani kell, ha a határ menti ingázó és/vagy házastársa Németországban egyáltalán nem rendelkezik adókötelezettséggel. A kedvezmény ugyanis az érintett munkavállalói minőségéhez kötődik. A csökkenő mértékű és a pótlék által kiegészítendő törvényes nyugdíj – bár kis mértékben más személycsoportokat is – elsősorban a munkaviszonyban álló személyeket érinti. Ezenkívül a szociális kedvezmény fogalma egyszerűen a jogosult belföldi lakóhelyére tekintettel nyújtott előnyöket is magában foglal. Ebből adódóan a határ menti ingázók főszabály szerint ugyanolyan helyzetben vannak, mint a belföldi munkavállalók: mindkét csoportot érinti, hogy a német rendszerben, amelyhez tartoznak, és amelybe a járulékokat fizették, csökken a nyugdíjak mértéke. Mindkét csoportnak érdeke lenne, hogy aktív dolgozó korukban ennek ellensúlyozására kiegészítő nyugdíjalapot képezzenek. A német szabályozás tehát, amely kizárja a kedvezményből a határ menti ingázókat, akiknek jövedelmei vonatkozásában az adóztatási jog kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény alapján a lakóhelyük szerinti államot illeti meg, rejtett hátrányos megkülönböztetést jelent, és az EK 39. cikk (2) bekezdésébe, valamint az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésébe ütközik. Végül nem releváns, hogy az öregségi nyugdíj-előtakarékossági pótlék „adó-” vagy „szociális” kedvezménynek minősül-e, mivel a határ menti ingázókat az „adókedvezmények” tekintetében is egyenlő bánásmód illeti meg.

Ugyanígy, azon tilalom esetében, hogy az összegyűjtött tőkét saját házban saját célra szolgáló lakásra használják fel, ha az nem Németországban található, szintén érvényes az a megállapítás, hogy szociális kedvezményről van szó. Ez akkor is sértené a munkavállalók szabad mozgását, ha adókedvezményről volna szó. Ez a feltétel ugyanis korlátozza a szociális kedvezmény igénybe vételének lehetőségét: lehetetlenné teszi a határ menti ingázók számára, hogy megtakarított tőkéjüket olyan lakásra fordítsák, amely a határ közelében külföldön található, ahogyan az az ilyen munkavállalók esetében általában szokásos. A belföldi munkavállalókhoz képest csökken a pótlék határ menti ingázók általi felhasználhatóságának rugalmassága, amikor az öregségi nyugdíj-előtakarékossági szerződés a kifizetési szakaszába jut. Ez csökkenti a pótlék, mint szociális kedvezmény értékét. A határ menti ingázók ilyen kedvezőtlenebb helyzetbe hozása tehát ugyancsak állampolgárság alapján történő, leplezett hátrányos megkülönböztetést eredményez, amely az EK 39. cikk (2) bekezdésébe és az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésébe ütközik.

A német szabályozás által előírt visszafizetési kötelezettség a teljes körű adókötelezettség megszűnése esetén elsősorban külföldieket érint. Sokkal magasabb ugyanis az aktív kereső koruk után hazájukba visszatérő külföldieknek a száma, mint azoké a németeké, akik nyugdíjasként külföldre költöznek. Ezenkívül a visszafizetési kötelezettség visszatartja az érintetteket attól, hogy lakóhelyüket egy másik tagállam területére helyezzék át. Ráadásul a kérdéses szabályozás a migráns munkavállalók esetében a belföldi munkavállalókhoz képest kezdettől fogva csökkentheti a pótlék értékét, és ezáltal leplezett hátrányos megkülönböztetést okozhat már a kedvezmény nyújtásának szintjén. Ez olyan eseteket érinthet, amikor a migráns munkavállaló, a visszafizetést elkerülendő, eleve nem is kérelmezi a pótlékot. Nem látható, milyen okokkal lenne ez igazolható. Ami az adórendszer koherenciáját illeti, az a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények által már biztosított. A teljes körű adókötelezettség megszűnésekor keletkező visszafizetési kötelezettség tehát szintén állampolgárság alapján történő rejtett hátrányos megkülönböztetést jelent, és az EK 39. cikkbe, az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésébe, valamint az EK 12. és EK 18. cikkbe ütközik.

(1)  HL L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.