Ideiglenes változat

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (öt bíróval eljáró negyedik tanács)

2026. június 10.(*)

„ Intézményi jog – Az Európai Ügyészség nyomozása – A nyomozás keretében tanúként kihallgatandó személyek titoktartási kötelezettség alóli felmentésének a Számvevőszék általi megtagadása – Megsemmisítés iránti kereset – Keresettel megtámadható aktus – Elfogadhatóság – Lojális együttműködés – A személyzeti szabályzat 19. cikke – Az Unió érdekei ”

A T‑99/25. sz. ügyben,

az Európai Ügyészség (képviselik: L. De Matteis és E. Farhat, meghatalmazotti minőségben)

felperes

az Európai Számvevőszék (képviselik: B. Schäfer és A‑M. Feipel‑Cosciug, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

A TÖRVÉNYSZÉK (öt bíróval eljáró negyedik tanács),

tagjai: G. De Baere elnök, J. Svenningsen (előadó), C. Mac Eochaidh, R. Meyer és D. Jočienė bírák,

hivatalvezető: S. Spyropoulos tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2026. március 10‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetével az Európai Ügyészség az Európai Számvevőszék Jogi Szolgálatának vezetője által 2024. december 9‑én küldött levélhez csatolt állásfoglalás (a továbbiakban: megtámadott állásfoglalás) megsemmisítését kéri, amely elutasította 2024. szeptember 26‑i kérelmét, amely arra irányult, hogy bizonyos személyeket (a továbbiakban: nyomozással érintett személyek) érintő nyomozás keretében tizenkét európai uniós tisztviselőt (a továbbiakban: tizenkét tisztviselő) mentsenek fel titoktartási kötelezettségük alól annak érdekében, hogy e nyomozás keretében tanúként lehessen kihallgatni őket.

 A jogvita előzményei

2        2022. július 14‑én az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) beszámolt az Európai Ügyészségnek egy, a Számvevőszék tisztviselőjévé vált személy felvételével és véglegesítésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságokról.

3        Ezt követően az Európai Ügyészség eljárást indított, és a kapott információk ellenőrzését követően arra a következtetésre jutott, hogy a bizonyítékok alapján feltételezhető, hogy az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködés bevezetéséről szóló, 2017. október 12‑i (EU) 2017/1939 tanácsi rendelet (HL 2017. L 283., 1. o.) 26. cikkének (1) bekezdésén alapuló hatáskörébe tartozó bűncselekményt követtek el.

4        2022. december 20‑án ugyanezen rendelkezésnek megfelelően az ügyben eljáró luxemburgi delegált európai ügyész (a továbbiakban: delegált ügyész) nyomozás megindításáról határozott.

5        2023. február 7‑én, figyelembe véve egyrészt az Unió helyiségeinek, épületeinek és irattárainak a Számvevőszéket megillető, az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló (7.) jegyzőkönyv (HL 2010. C 83., 266. o.; a továbbiakban: 7. jegyzőkönyv) 1. és 2. cikkében írt sérthetetlenségét, másrészt pedig az e jegyzőkönyv 11. cikkében elismert, a nyomozással érintett személyek számára biztosított mentességet, a delegált ügyész azt javasolta az európai főügyésznek, hogy kérje azok felfüggesztését.

6        2023. február 13. és 2024. április 7. között az európai főügyész több alkalommal kérte a Számvevőszék elnökét, hogy függessze fel ezen intézmény helyiségei, épületei és archívumai sérthetetlenségét, valamint függessze fel a nyomozással érintett személyek mentességét.

7        A Számvevőszék elnöke a 2023. március 15‑i, április 27‑i, május 23‑i, július 10‑i és szeptember 1‑jei válaszában jelezte, hogy az európai főügyész által szolgáltatott korlátozott információk nem teszik lehetővé számára, hogy e két kérelemnek helyt adjon. A nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztésére irányuló kérelmet illetően jelezte, hogy nem teljesíthető az európai főügyész azon kívánsága, hogy az őket érintő határozatról annak elfogadása előtt ne tájékoztassák őket. A Számvevőszék elnöke az Európai Ügyészség képviselőivel tartott találkozóra is javaslatot tett annak érdekében, hogy további információkkal szolgáljon számukra, és átadta a nyomozással kapcsolatos dokumentumokat.

8        2023. október 13‑án a Számvevőszék elnöke 2023. szeptember 1‑jei levelét követően, amelyben közölte, hogy tájékoztatni fogja a nyomozással érintett személyeket annak érdekében, hogy kifejthessék álláspontjukat, és hogy a Számvevőszék ezt követően határozatot hozhasson, tájékoztatta az európai főügyészt, hogy e személyek rendelkezésre állnak írásbeli észrevételeik megtételére és a mentességük fenntartásával történő kihallgatásukra.

9        A vizsgálat folytatása érdekében a delegált ügyész a Számvevőszék jogi szolgálata vezetőjének címzett 2024. szeptember 26‑i elektronikus levelében kérte egyrészt a nyomozásra vonatkozó bizonyos dokumentumoknak a már továbbított dokumentumokon felül történő közlését, másrészt pedig az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 19. cikkének megfelelően a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentését annak érdekében, hogy a 2017/1939 rendelet 28. cikkének (1) bekezdése alapján tanúként hallgassák ki őket.

10      A Számvevőszék jogi szolgálatának vezetője 2024. október 24‑én e‑mailben válaszolt, megküldve a kért dokumentumok egy részét, ugyanakkor jelezte, hogy a többi kért dokumentumot már korábban megküldték, vagy azok nem léteznek. Emellett megismételte az Európai Ügyészség és a Számvevőszék közötti találkozóra vonatkozó javaslatot, amelynek célja a nyomozással kapcsolatos bizonyos szempontok tisztázása.

11      Másnap a delegált ügyész elutasította a találkozó ötletét, de újra előadta a Számvevőszék felé a 2024. szeptember 26‑i e‑mailben közölt, a titoktartási kötelezettség feloldására irányuló kérelmét.

12      2024. december 9‑én a Számvevőszék a megtámadott állásfoglalásával elutasította a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentésére irányuló kérelmet. Egyrészt úgy ítélte meg, hogy az Európai Ügyészség – a nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztésére irányuló kérelemhez hasonlóan – nem szolgáltatott elegendő információt és bizonyítékot a nyomozással érintett személyek terhére rótt bűncselekmények gyanújáról. A Számvevőszék ezért úgy ítélte meg, hogy e tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentése ellentétes lenne az Uniónak a személyzeti szabályzat 19. cikke értelmében vett érdekeivel. Másrészt és mindenekelőtt megállapította, hogy a titoktartási kötelezettség feloldása iránti kérelem de facto megkerülné a nyomozással érintett személyek mentessége felfüggesztésének elmaradását. A Számvevőszék ezért arra a következtetésre jutott, hogy a nyomozást a 2017/1939 rendelet 39. cikkének megfelelően meg kell szüntetni.

 A felek kérelmei

13      Az Európai Ügyészség azt kéri, hogy a Törvényszék semmisítse meg a megtámadott állásfoglalást.

14      A Számvevőszék azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        elsődlegesen a keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el;

–        másodlagosan a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;

–        az Európai Ügyészséget kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

 A Számvevőszék által felhozott elfogadhatatlansági kifogásokról

15      A Számvevőszék két elfogadhatatlansági kifogást hoz fel, amelyek közül az első a megtámadható jogi aktus hiányán, a második pedig az eljáráshoz fűződő érdek hiányán alapul.

 Az első, a megtámadható jogi aktus hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogásról

16      A Számvevőszék arra hivatkozik, hogy a megtámadott állásfoglalás nem minősül az EUMSZ 263. cikk értelmében vett megtámadható jogi aktusnak. Ez az állásfoglalás csupán emlékeztet a Számvevőszék és az Európai Ügyészség között történt levélváltásra, és kifejti, hogy mivel nem áll rendelkezésre elegendő információ annak biztosításához, hogy a kért intézkedések ne sértsék az Unió érdekeit, nem indokolt feloldani a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettségét.

17      A Számvevőszék hozzáteszi, hogy az Európai Ügyészség a titoktartási kötelezettség feloldására irányuló kérelmét a személyzeti szabályzat 19. cikkére alapította, amely az uniós intézmények és tisztviselőik közötti munkaviszonyra, nem pedig a nyomozó szervek és a nemzeti igazságügyi hatóságok jogosultságaira vonatkozik. Márpedig kizárólag az illetékes kinevezésre jogosult hatóság által ilyen munkaviszony keretében elfogadott határozat vált ki olyan joghatásokat, amelyek az uniós bíróság felülvizsgálatának tárgyát képezhetik, ami a jelen ügyben nem áll fenn.

18      Az Európai Ügyészség vitatja ezt az elfogadhatatlansági kifogást.

19      Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 263. cikk első bekezdése alapján az uniós bíróság megvizsgálja az uniós intézmények, szervek és hivatalok „harmadik személyekre joghatással járó” jogi aktusainak jogszerűségét.

20      Ebből következik, hogy az EUMSZ 263. cikkben írt megsemmisítés iránti kereset nyitva áll az Unió intézményei, szervei vagy hivatalai által hozott valamennyi olyan intézkedéssel vagy rendelkezéssel szemben – függetlenül azok jellegétől vagy formájától –, amelyek kötelező joghatások kiváltására irányulnak (lásd: 2021. július 15‑i FBF ítélet, C‑911/19, EU:C:2021:599, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

21      Annak meghatározása érdekében, hogy valamely intézkedés ilyen hatások kiváltására irányul‑e, és ennélfogva ilyen kereset tárgyát képezheti‑e, ezen intézkedés lényegét kell figyelembe venni, és e hatásokat olyan objektív kritériumok alapján kell értékelni, mint az intézkedés tartalma, adott esetben figyelembe véve az elfogadásának körülményeit, valamint az azt elfogadó intézmény, szerv vagy hivatal hatásköreit, mivel e hatásköröket nem elvont módon, hanem olyan tényezőkként kell értelmezni, amelyek megvilágíthatják ezen intézkedés tartalmának konkrét elemzését (lásd: 2025. február 13‑i Swissgrid kontra Bizottság ítélet, C‑121/23 P, EU:C:2025:83, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22      A jelen ügyben először is a megtámadott állásfoglalás elfogadásának hátterét illetően meg kell jegyezni, hogy ezt az állásfoglalást a delegált ügyész által a személyzeti szabályzat 19. cikkének megfelelően 2024. szeptember 26‑án benyújtott és 2024. október 25‑én megismételt, a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentése iránti kérelemre válaszul adták ki.

23      Ami ezt követően a jogi aktus kibocsátójának jogköreit illeti, a delegált ügyész észszerűen vélhette úgy, hogy a megtámadott állásfoglalás az illetékes kinevezésre jogosult hatóságtól származik, figyelembe véve többek között a Számvevőszék jogi szolgálata vezetőjének kísérőlevelét, amelyben a Számvevőszék „a tagok testületének nevében” továbbította a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentése iránti kérelemre vonatkozó számvevőszéki állásfoglalást (lásd analógia útján: 1984. január 19‑i Erdini kontra Tanács ítélet, 65/83, EU:C:1984:24, 7. pont).

24      Végül a megtámadott állásfoglalás tartalmát illetően meg kell állapítani, hogy a Számvevőszék állításával ellentétben ez az állásfoglalás nem korlátozódik a Számvevőszék és az Európai Ügyészség közötti levélváltások felidézésére. A megtámadott állásfoglalás utolsó részében ugyanis a Számvevőszék lényegében megtagadta a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentését, mivel úgy ítélte meg, hogy az Európai Ügyészség kérelme nem kellően indokolt, és hogy e felmentés ellentétes lenne az Unió érdekeivel, és megkerülné a nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztésére irányuló eljárást.

25      Így, tekintettel arra, hogy a személyzeti szabályzat 19. cikke szerinti titoktartási kötelezettség ilyen feloldása hiányában a delegált ügyész nem tudta beszerezni a tizenkét tisztviselő tanúvallomásait annak érdekében, hogy a nyomozással érintett személyekkel szembeni nyomozását előbbre vigye, meg kell állapítani, hogy a megtámadott állásfoglalás joghatásokat váltott ki az Európai Ügyészséggel szemben. A Bizottság ugyanis megfosztotta az Európai Ügyészséget attól a lehetőségtől, hogy a 2017/1939 rendelet 28. cikkének (1) bekezdésével összhangban gyakorolja nyomozati hatásköreit.

26      E következtetést nem kérdőjelezi meg a Számvevőszék azon érve, amely szerint a személyzeti szabályzat 19. cikke alapján elfogadott határozat lényegében kizárólag a tisztviselőnek okoz sérelmet az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset keretében.

27      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Számvevőszék ezen érvének elfogadása azt jelentené, hogy abban az esetben, ha valamely uniós intézmény, ügynökség, szerv vagy hivatal megtagadja a tisztviselőnek a titoktartási kötelezettség alóli, a személyzeti szabályzat 19. cikke alapján történő felmentését, a delegált európai ügyész nem gyakorolhatja a 2017/1939 rendelet 28. cikke szerinti hatásköreit, anélkül hogy az uniós bíróság előtt vitathatná a nyomozásának akadályát képező ilyen megtagadás jogszerűségét.

28      Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a Bíróság már elismerte egy társaság által az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott, az Európai Bizottság azon határozatának megsemmisítésére irányuló kereset elfogadhatóságát, amely elutasította a tisztviselőt terhelő, a nemzeti bíróság előtti tanúskodásra vonatkozó titoktartási kötelezettség feloldása iránti kérelmet (lásd ebben az értelemben: 1992. február 18‑i Weddel kontra Bizottság ítélet, C‑54/90, EU:C:1992:75, 17. pont).

29      Ebből következik, hogy a megtámadott állásfoglalás megtámadható jogi aktus, amely az EUMSZ 263. cikk alapján megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezheti, így az első elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

 Az második, az eljáráshoz fűződő érdek hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogásról

30      Először is a Számvevőszék megjegyzi, hogy 2023. február 13‑án az európai főügyész a 2017/1939 rendelet 29. cikke (2) bekezdésének megfelelően kérte a nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztését, mivel úgy ítélte meg, hogy az szükséges és előzetes feltétele e nyomozás megfelelő lefolytatásának.

31      Márpedig a nyomozással érintett személyek mentessége felfüggesztésének hiányában a megtámadott állásfoglalás megsemmisítése semmilyen előnnyel nem járhat az Európai Ügyészség számára. A tizenkét tisztviselő tanúvallomása révén összegyűjtött esetleges bizonyítékok nem használhatók fel sem a mentesség felfüggesztése iránti új kérelemnek a nyomozás keretében történő benyújtásához, sem pedig e személyek bíróság elé állításához és elítéléséhez.

32      Ezen érv alátámasztására a Számvevőszék az ítélkezési gyakorlatban, és különösen a 2024. január 16‑i Kaili kontra Parlament és Európai Ügyészség végzésben (T‑46/23, nem tették közzé, EU:T:2024:14, 22. pont) megállapított elvekre hivatkozik, amelyben a Törvényszék kimondta, hogy a mentesség felfüggesztése iránti kérelem előzetes és szükséges intézkedés, amelyet az uniós jogalkotó az Európai Ügyészség rendelkezésére bocsátott annak érdekében, hogy biztosítsa a nyomozások hatékonyságát, amennyiben a valamely személyt megillető mentesség akadályát képezi a rá vonatkozó nyomozásnak.

33      A Számvevőszék hivatkozik továbbá a 2021. november 30‑i LR Ģenerālprokuratūra ítéletre (C‑3/20, EU:C:2021:969, 87. és 88. pont), amelyben a Bíróság kimondta, hogy a nyomozás keretében és a bírósághoz fordulást megelőzően, ha az azt lefolytató hatóságok úgy ítélik meg, hogy a gyanúsított a 7. jegyzőkönyv 11. cikkének megfelelően mentességet élvez, a nyomozásuk tárgyát képező cselekmények tekintetében a tagállamoknak kérniük kell e mentesség felfüggesztését, mivel e mentességgel ellentétes a gyűjtött bizonyítékok annak érdekében történő bármely felhasználása, hogy a gyanúsítottat az e mentesség hatálya alá tartozó cselekmény miatt bíróság elé állítsák és elítéljék.

34      Másodszor, a Számvevőszék megjegyzi, hogy a 2017/1939 rendelet 39. cikke előírja, hogy a gyanúsítottat megillető mentesség a nyomozás megszüntetését vonja maga után, kivéve, ha e mentességet felfüggesztették. A keresetlevél 43. pontjában maga az Európai Ügyészség is elismerte, hogy nem nyújtott be megsemmisítés iránti keresetet a Számvevőszék elnökének 2023. március 15‑i és április 27‑i leveleiben szereplő „határozatok” ellen. A Számvevőszék ebből azt a következtetést vonja le, hogy az Európai Ügyészség elmulasztotta az arra nyitva álló keresetindítási határidőt, hogy megtámadja „a nyomozással érintett személyek mentessége felfüggesztésének elmaradását”, és 19 hónappal a 2023. február 13‑i levél után nyújtott be kérelmet a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentése iránt.

35      Harmadszor, a Számvevőszék úgy véli, hogy az, hogy az esetleges tanúvallomások olyan bizonyítékokat szolgáltathatnak, amelyek igazolják a nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztése iránti új kérelmet, egyrészt hipotetikus, másrészt ellentétes a 2017/1939 rendelet 26. cikkével, amely szerint a nyomozás megindítása előtt meg kell vizsgálni, hogy alapos okkal feltételezhető‑e, hogy az Európai Ügyészség hatáskörébe tartozó bűncselekményt követtek el.

36      Az Európai Ügyészség vitatja ezt az elfogadhatatlansági kifogást.

37      Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a természetes vagy jogi személy által az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott megsemmisítés iránti keresetnek az eljáráshoz fűződő érdeken kell alapulnia. Az ilyen érdek fennállása feltételezi, hogy a megtámadott jogi aktus megsemmisítése önmagában alkalmas arra, hogy e személy számára előnnyel járjon (lásd: 2025. július 15‑i EKB és Bizottság kontra Corneli ítélet, C‑777/22 P és C‑789/22 P, EU:C:2025:580, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38      A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy még ha a Számvevőszék elnöke a 2023. május 23‑i levélben be is jelentette az európai főügyésznek, hogy megindítja a nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztésére irányuló kérelemre vonatkozó határozat elfogadására irányuló eljárást, a jelen ügy iratai között nem szerepel az európai főügyésznek címzett ilyen jellegű határozat; ezt a határozatot egyébként – amint azt a Számvevőszék elnöke a 2023. április 27‑i és július 10‑i levelében maga is kifejtette – a Számvevőszék tagjainak kellett volna elfogadniuk, főtitkáruk segítségével.

39      Ezenkívül a tárgyaláson a Törvényszék kérdésére válaszolva a Számvevőszék elismerte, hogy nem hoztak kifejezett határozatot a nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztésére irányuló kérelem elutasításáról.

40      A Számvevőszék által szintén a tárgyaláson előadott azon érv, amely szerint elnökének 2023. október 13‑i levele a nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztése iránti kérelmet elutasító hallgatólagos határozat, nem fogadható el. E levél egyrészt a Számvevőszék elnökétől származik, aki – amint azt a fenti 38. pontban említett levelekben maga is jelezte – nem rendelkezik hatáskörrel ilyen határozat elfogadására, még hallgatólagos formában sem. Másrészt e levél nem tartalmaz egyetlen olyan elemet sem, amelyből arra lehetne következtetni, hogy az a Számvevőszéknek az Európai Ügyészség által benyújtott, a mentesség felfüggesztése iránti kérelemre vonatkozó végleges álláspontját tükrözi.

41      Ugyanez vonatkozik a Számvevőszék azon érvére is, amely szerint az Európai Ügyészség elismerte, hogy nem vitatta a Számvevőszék elnökének 2023. március 15‑i és április 27‑i leveleiben szereplő, a nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztését megtagadó „határozatokat”. A fenti 38. pontból ugyanis kitűnik, hogy a Számvevőszék elnöke jelezte, hogy levelei nem tartalmazhatnak ilyen határozatokat.

42      Ebből következik, hogy mivel a nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztését megtagadó, az Európai Ügyészségnek sérelmet okozó határozatot nem fogadtak el, a Számvevőszék nem hivatkozhat érvényesen az Európai Ügyészséggel szemben olyan kifejezett vagy hallgatólagos jogi aktussal szembeni keresetindítási határidő lejártára, amely nem vált jogerőssé, és amelyet nem a hatáskörrel rendelkező hatóság és nem a megkövetelt formában hozott meg.

43      Egyébiránt hozzá kell tenni, hogy még ha a Számvevőszék a saját szabályainak megfelelően hozott is volna a mentesség felfüggesztéséről szóló határozatot, nem zárható ki – ellentétben azzal, amit a Számvevőszék állít –, hogy az európai főügyész a mentesség felfüggesztése iránti új kérelmet nyújthat be, mielőtt a nyomozást esetlegesen megszüntetnék.

44      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy egyrészt az Európai Ügyészség állandó tanácsa a nyomozást végző delegált európai ügyész által benyújtott jelentés alapján csak akkor határoz úgy, hogy a 2017/1939 rendelet 39. cikke (1) bekezdésének d) pontjában előírt eljárásnak megfelelően a valaki számára biztosított mentesség miatt megszünteti az eljárást, ha e delegált európai ügyész úgy ítéli meg, hogy a vádhatósági eljárás lefolytatása lehetetlenné vált. Másrészt e rendelet 39. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy „[a]z (1) bekezdésnek megfelelően hozott döntés nem akadályozhatja azt, hogy további nyomozási cselekményekre kerüljön sor olyan új tények alapján, amelyekről az Európai Ügyészségnek a döntés meghozatalakor nem volt tudomása”, és hogy „[a]z arra vonatkozó döntés[t], hogy az új tények alapján újraindítsák a nyomozást, az illetékes állandó tanács hozza meg”.

45      Márpedig meg kell állapítani, hogy a 2017/1939 rendelet 39. cikke (1) bekezdésének d) pontja nem értelmezhető úgy, hogy a nyomozással érintett személy mentessége felfüggesztésének megtagadása automatikusan és véglegesen megakadályozza az Európai Ügyészséget abban, hogy folytassa az e személy magatartásával kapcsolatos nyomozást, és nem teszi lehetővé számára, hogy további bizonyítékok előterjesztésével megismételje a kérelmét.

46      Ezenkívül a 2017/1939 rendelet 39. cikkének (2) bekezdése azáltal, hogy kifejezetten említi annak lehetőségét, hogy új tényeket követően új vizsgálatot indítsanak, azt az elvet tükrözi, amely szerint az ügynek a nyomozás adott időpontjában fennálló állapota alapján elfogadott határozatok újravizsgálhatók, ha új elemek merülnek fel. E tekintetben annak megkövetelése, hogy a nyomozást szüntessék meg annak érdekében, hogy a mentesség felfüggesztése iránti új kérelmet lehessen benyújtani, olyan alaki követelményt vezetne be, amely nélkülözi a funkcionális szükségszerűséget, és sértheti a 2017/1939 rendelet által az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében létrehozott büntetőeljárási rendszer hatékonyságát.

47      Így a 2017/1939 rendelet 39. cikke (1) bekezdésének d) pontja és (2) bekezdése nem akadályozza a delegált európai ügyészt abban, hogy további bizonyítékokat keressen, mielőtt megállapítja a vádhatósági eljárás lefolytatásának lehetetlenségét, és így a nyomozás megszüntetését javasolja.

48      E következtetést nem kérdőjelezi meg a 2021. november 30‑i LR Generālprokuratūra ítélet (C‑3/20, EU:C:2021:969) 87. és 88. pontjára alapított érv. E két pontból ugyanis kitűnik, hogy ha a nyomozás anélkül fejeződik be, hogy az azzal érintett személyek mentességét felfüggesztették volna, e személyek nem vádolhatók meg és nem ítélhetők el az e mentesség hatálya alá tartozó cselekmények miatt. E megállapítás azonban nem zárja ki, hogy a delegált ügyész további bizonyítékokat gyűjthessen annak érdekében, hogy az európai főügyész kiegészítse az elbírálás alatt álló kérelmet, vagy ha az ilyen kérelmet elutasították, új tényeken alapuló új bizonyítékot terjesszen elő. Ezt követően ezek a bizonyítékok felhasználhatók a mentesség hatálya alá tartozó személyek elleni vádemeléshez és e személyek elítéléséhez, feltéve azonban, hogy a mentességet legkésőbb azon nyomozás befejezésekor felfüggesztették, amelynek alapján az eljáró delegált európai ügyész tagállamának jogával összhangban vádemelésre kerülhet sor.

49      Ugyanez vonatkozik a 2024. január 16‑i Kaili kontra Parlament és Európai Ügyészség végzés (T‑46/23, nem tették közzé, EU:T:2024:14) 22. pontjára alapított érvre is. E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a fenti 48. pontból kitűnik, hogy az a tény, hogy a mentesség felfüggesztése iránti kérelem elbírálás alatt áll, nem zárja ki, hogy a delegált európai ügyész kiegészítő bizonyítékokat gyűjthessen annak érdekében, hogy az európai főügyész kiegészíthesse azt.

50      Végül, noha a Számvevőszék azon érvét, amely szerint az Európai Ügyészség, miután a nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztése iránti kérelmet nyújtott be, 19 hónapot várt a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentésének kérelmezésére, úgy kell értelmezni, hogy az arra irányul, hogy ez utóbbinak felrója e kérelem késedelmét, meg kell állapítani, hogy ennek az érvnek sem lehet helyt adni.

51      Az iratokból ugyanis kitűnik, hogy a Számvevőszék elnöke több alkalommal jelezte, hogy az Európai Ügyészség részéről a nyomozással érintett személyek terhére rótt bűncselekmények gyanújára vonatkozó, kellően egyértelmű és pontos információk hiánya nem teszi lehetővé a Számvevőszék számára, hogy a mentességük felfüggesztése iránti kérelemről határozzon. Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy a delegált európai ügyész érvényesen kérhette a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentését, akár 19 hónappal a mentesség felfüggesztése iránti kérelem benyújtását követően is, annak érdekében, hogy olyan kiegészítő bizonyítékokat gyűjtsön, amelyek alkalmasak e kérelem esetleges alátámasztására.

52      Így, mivel a Számvevőszék még nem hozott megfelelő végleges határozatot a mentesség felfüggesztése iránti kérelemről, az Európai Ügyészségnek továbbra is fennáll a megtámadott állásfoglalással szembeni eljáráshoz fűződő érdeke, mivel az megakadályozza abban, hogy olyan kiegészítő bizonyítékokat gyűjtsön, amelyek lehetővé teszik számára e mentesség felfüggesztése iránti kérelem alátámasztását, vagy annak megállapítását, hogy a nyomozással érintett személyekkel szemben indított eljárást már nem kell lefolytatni.

53      Egyébiránt meg kell állapítani, hogy az Európai Ügyészség által végzett nyomozások lefolytatásának és időbeli ütemezésének értékelése azon mérlegelési mozgástérbe tartozik, amely az Európai Ügyészséget a nyomozati hatásköreinek gyakorlása során megilleti, és azt a Törvényszék főszabály szerint nem vizsgálhatja felül.

54      E tényezőkre tekintettel meg kell állapítani, hogy az Európai Ügyészségnek érdeke fűződik a megtámadott állásfoglalással szembeni eljáráshoz, és hogy a második elfogadhatatlansági kifogást is el kell utasítani.

 Az ügy érdeméről

55      Keresetének alátámasztására az Európai Ügyészség öt jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt hatáskörrel való visszaélésre, a másodikat az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésének megsértésére, a harmadikat a 2017/1939 rendelet 108. cikke (5) bekezdésének megsértésére, a negyediket a 2017/1939 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének megsértésére, az ötödiket pedig lényegében a 7. jegyzőkönyv és a személyzeti szabályzat 19. cikke első bekezdése második mondatának megsértésére alapítja.

56      Elsőként az ötödik jogalapot kell vizsgálni.

57      E jogalap alátámasztása érdekében az Európai Ügyészség arra hivatkozik, hogy a megtámadott állásfoglalásban a Számvevőszék összetéveszti a nyomozással érintett személyek helyzetét a tizenkét tisztviselő helyzetével, mivel a 7. jegyzőkönyvben biztosított mentesség az előbbiekre vonatkozik, az utóbbiakra azonban nem, akik az uniós jog alapján semmilyen különleges mentességben nem részesülnek. Így az Európai Ügyészség szerint lényegében e tizenkét tisztviselő kihallgatásának engedélyezését nem lehet azzal az indokkal megtagadni, hogy e kihallgatás a nyomozással érintett személyek mentességének megsértésével jár, hanem kizárólag azzal az indokkal, hogy a személyzeti szabályzat 19. cikke első bekezdésének második mondata értelmében vett uniós érdek igazolja ezen engedélyezés megtagadását, ami a jelen ügyben nem áll fenn.

58      A Számvevőszék vitatja az Európai Ügyészség által a nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztése és a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentése között tett szigorú különbségtételt, és megismétli, hogy mivel e személyek mentességét nem függesztették fel, e tisztviselők titoktartási kötelezettség alóli felmentése a 2021. november 30‑i LR Generālprokuratūra ítéletből (C‑3/20, EU:C:2021:969) eredő elvekre tekintettel nem befolyásolná a nyomozást.

59      Ezenkívül a Számvevőszék arra hivatkozik, hogy „az Unió érdekei” fogalmának az Európai Ügyészség által javasolt megszorító értelmezése semmiképpen nem fogadható el. Egyrészt a 2022. március 23‑i NV kontra eu‑LISA ítélet (T‑661/20, EU:T:2022:154) 139. és 140. pontjában a Törvényszék elismerte, hogy valamely intézmény működése és jóhírneve figyelembe vehető a személyzeti szabályzat 19. cikkének alkalmazása során. Másrészt, mivel a nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztéséhez szükséges feltételek nem teljesülnek, a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentése ellentétes lenne az Unió érdekeivel.

60      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésének első mondata úgy rendelkezik, hogy az egyes uniós intézmények a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörök határain belül, az ott meghatározott eljárások, feltételek és célok szerint járnak el. Az ítélkezési gyakorlat szerint e rendelkezés az Unió intézményi struktúrájára jellemző intézményi egyensúly elvét tükrözi, amely elv magában foglalja, hogy valamennyi intézmény úgy gyakorolja hatásköreit, hogy közben a többi intézmény hatásköreit tiszteletben tartja. Az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésének második mondata egyébiránt kimondja, hogy az Unió intézményei jóhiszeműen és kölcsönösen együttműködnek egymással (lásd ebben az értelemben: 2024. április 9‑i Bizottság kontra Tanács [Nemzetközi megállapodások aláírása] ítélet, C‑551/21, EU:C:2024:281, 62. és 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61      Ezt követően először is meg kell állapítani, hogy – amint az a fenti 45. és 52. pontból kitűnik – a delegált európai ügyész kérelmet nyújthatott be a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentése iránt, függetlenül attól, hogy a mentesség felfüggesztése iránti kérelmet elutasító határozatot már elfogadták‑e, vagy ez utóbbi kérelem elbírálása még folyamatban volt‑e.

62      Ebből következik, hogy a nyomozással nem érintett tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentése és a nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztése közötti kapcsolat nem releváns a személyzeti szabályzat 19. cikke első bekezdésének második mondata értelmében vett uniós érdek fennállásának értékelése szempontjából. A titoktartási kötelezettség feloldása iránti kérelem ugyanis kizárólag arra a tizenkét tisztviselőre vonatkozik, akiket a delegált ügyész tanúként kihallgathat, azonban egyáltalán nem érinti a nyomozással érintett személyeket.

63      Így a Számvevőszék nem elégedhetett meg lényegében annak megállapításával, hogy mivel nem adott helyt a nyomozással érintett személyek mentességének felfüggesztése iránti kérelemnek, jogosult volt arra is, hogy ne adjon helyt a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentésére irányuló kérelemnek, ugyanazon érvelésre támaszkodva, amelyet többek között az Unió érdekei esetleges sérelmének értékeléséhez elegendő információk hiányára alapított.

64      A Számvevőszék ugyanis köteles volt a titoktartási kötelezettség feloldása iránti kérelmet önálló kérelemként, a személyzeti szabályzat 19. cikke első bekezdése második mondatának alkalmazásával és arra figyelemmel értékelni, hogy az nem ugyanazokra a személyekre vonatkozott, nem ugyanazt a célt követte, és nem ugyanazokkal a következményekkel járt, mint a vizsgálattal érintett személyek mentességének felfüggesztése iránti kérelem.

65      Másodszor, még ha el is fogadjuk, hogy figyelembe kell venni a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentése és a vizsgálattal érintett személyek mentességének felfüggesztése közötti kapcsolatot, meg kell állapítani, hogy a megtámadott állásfoglalásban szereplő azon indok, amely szerint a tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentése iránti kérelem megkerüli a vizsgálattal érintett személyek mentessége felfüggesztésének elmaradását, és ennélfogva ellentétes az Unió érdekeivel, sérti „az Unió érdekeinek” a személyzeti szabályzat 19. cikke első bekezdésének második mondatában szereplő fogalmát.

66      E rendelkezés megszorító megfogalmazásából ugyanis kitűnik, hogy „az Unió érdekeinek”, amelyek a feladatokkal összefüggő megállapítások bíróság előtti felfedése engedélyezésének megtagadását indokolhatják, szükségszerűen jelentős és az Unió számára létfontosságú érdekeknek kell lenniük (lásd: 2002. június 13‑i Ferrer de Moncada kontra Bizottság ítélet, T‑74/01, EU:T:2002:158, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2022. március 23‑i NV kontra eu‑LISA ítélet, T‑661/20, EU:T:2022:154, 142. pont.

67      Így meg kell állapítani, hogy „az Unió érdekei” fogalmának azon értelmezése, amelyre a Számvevőszék a megtagadását alapítja, nem felel meg e fogalom ítélkezési gyakorlat által kialakított megszorító értelmezésének. A Számvevőszék nem állíthatta érvényesen, hogy a nyomozással érintett személyeket megillető mentesség megfelel az Unió létfontosságú érdekeinek védelméhez kapcsolódó követelménynek, amely igazolhatja annak megtagadását, hogy a tizenkét tisztviselő e nyomozás keretében tanúvallomást tegyen.

68      Ezenkívül, ha a Számvevőszék ezen érvelését elfogadnánk, az lehetővé tenné minden olyan intézmény számára, amelyhez mentesség felfüggesztése iránti kérelmet nyújtottak be, hogy értékelje a nyomozás tárgyát képező tényállás minősítését, és meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az Európai Ügyészség lefolytathatja e nyomozást, ami megfosztaná az Európai Ügyészséget attól a lehetőségtől, hogy teljes mértékben gyakorolja a 2017/1939 rendelet 28. cikkének (1) bekezdése által ráruházott hatásköröket.

69      Éppen ellenkezőleg, az Uniónak pontosan az az érdeke, hogy lehetővé tegye az Európai Ügyészség számára, hogy az a nyomozás során mindvégig bizonyítékokat gyűjtsön, többek között uniós tisztviselők tanúvallomásai révén, annak érdekében, hogy adott esetben akár úgy is dönthessen, hogy a nyomozást megszünteti.

70      Hozzá kell tenni, hogy a Számvevőszék azon érve, amely szerint „az Unió érdekei” fogalmának az Európai Ügyészség által javasolt megszorító értelmezése nem fogadható el, a 2022. március 23‑i NV kontra eu‑LISA ítélet (T‑661/20, EU:T:2022:154) téves értelmezésén alapul.

71      A 2022. március 23‑i NV kontra eu‑LISA ítélet (T‑661/20, EU:T:2022:154) 140. pontjában ugyanis a Törvényszék annak megállapítására szorítkozott, hogy a személyzeti szabályzat 19. cikke első bekezdésének második mondata magában foglalhatja azt az esetet, amikor a tisztviselő a bíróság előtt a munkahelyen fennálló konfliktusos viszonyhoz kapcsolódó olyan tényekre kíván hivatkozni, amelyek jellegüknél fogva nem tartoznak a szolgálati titoktartási kötelezettség hatálya alá, ám érinthetik az intézmény működését és jóhírnevét. A Törvényszék azonban nem tekintette úgy, hogy valamely intézmény működésének vagy jóhírnevének esetleges sérelme igazolhatná az adott tisztviselőnek az Unió érdekeinek védelme címén fennálló titoktartási kötelezettsége alóli felmentésének megtagadását.

72      Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a 2022. március 23‑i NV kontra eu‑LISA ítélet (T‑661/20, EU:T:2022:154) 142. pontjában a Törvényszék emlékeztet arra, hogy e rendelkezés megszorító megfogalmazásából kitűnik, hogy „az Unió érdekeinek”, amelyek a feladatokkal összefüggő megállapításoknak a bírósági eljárás során történő felfedése engedélyezésének megtagadását indokolhatják, szükségszerűen jelentős és az Unió számára létfontosságú érdekeknek kell lenniük.

73      Következésképpen meg kell állapítani, hogy a megtámadott állásfoglalás tévesen értelmezi „az Unió érdekeinek” fogalmát, amely a személyzeti szabályzat 19. cikke első bekezdésének második mondata értelmében igazolja tizenkét tisztviselő titoktartási kötelezettség alóli felmentésének megtagadását.

74      Így az ötödik jogalapnak helyt kell adni, és a megtámadott állásfoglalást meg kell semmisíteni, anélkül hogy a többi jogalapról határozni kellene.

 A költségekről

75      A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

76      A jelen ügyben, noha a Számvevőszék pervesztes lett, az Európai Ügyészség nem kérte a költségek viselésére való kötelezését. Ennélfogva úgy kell határozni, hogy mindegyik fél maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (öt bíróval eljáró negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék megsemmisíti az Európai Számvevőszék 2024. december 9‑i levelében közölt azon állásfoglalását, amely elutasította az Európai Ügyészség 2024. szeptember 26‑i kérelmét, amelyben az Európai Unió tizenkét tisztviselőjének, akiket egy nyomozás keretében tanúként kívántak kihallgatni, a titoktartási kötelezettség alóli felmentését kérte.

2)      Az Európai Ügyészség és a Számvevőszék maga viseli saját költségeit.

Kihirdetve Luxembourgban, a 2026. június 10‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: angol.