Ideiglenes változat
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2026. június 11.(*)
„ Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelem – Passzív vesztegetés – A szabálytalanul gyűjtött bizonyítékok kizárása – Mentő bizonyítékok – Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése – Az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének első és második bekezdése – Hatékony bírói jogvédelem – A hatékony jogorvoslathoz való jog – 2012/13/EU irányelv – Tájékoztatáshoz való jog a büntetőeljárás során – A 7. cikk (2) és (3) bekezdése – Az ügy irataiba való betekintés joga – Az Alapjogi Charta 51. cikkének (1) bekezdése – Nem az uniós jogot végrehajtó nemzeti szabályozás – Hatáskör hiánya – EUMSZ 267. cikk – Az uniós jog értelmezésének a kérdést előterjesztő bíróság határozathozatalához való szükségessége – Hiány – Elfogadhatatlanság ”
A C‑342/25. sz. [Stogenchev](i) ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság, Bulgária) a Bírósághoz 2025. május 20‑án érkezett, 2025. május 20‑i határozatával terjesztett elő a
DS,
KW
ellen folytatott büntetőeljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: F. Biltgen tanácselnök, I. Ziemele, A. Kumin, S. Gervasoni és M. Bošnjak (előadó) bírák,
főtanácsnok: R. Norkus,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– az Európai Bizottság képviseletében P. J. O. Van Nuffel, M. Wasmeier és I. Zaloguin, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikke első és második bekezdésének, valamint a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2012. L 142., 1. o.; helyesbítés: HL 2019. L 39., 28. o.) 7. cikke (2) és (3) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a DS és KW ellen passzív vesztegetés miatt indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
A korrupcióról szóló egyezmény
3 Az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke (2) bekezdésének c) pontja alapján létrehozott, az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezmény (HL 1997. C 195., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 8. kötet, 136. o.; a továbbiakban: korrupcióról szóló egyezmény), amely 2005. szeptember 28‑án lépett hatályba, a „Passzív korrupció” című 2. cikkében a következőket írja elő:
„(1) Ezen egyezmény alkalmazásában az a tisztviselő, aki szándékosan, közvetlenül vagy közvetítő útján bármilyen előnyt kér, vagy az előnyt elfogadja, a maga vagy harmadik személy javára, vagy ilyen előny ígéretét elfogadja azért, hogy hivatali kötelességét megszegve, hatáskörébe tartozó intézkedést vagy hatásköre gyakorlása során intézkedést tegyen vagy ne tegyen, passzív korrupciót követ el.
(2) Minden tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az (1) bekezdésben említett típusú magatartás bűncselekménynek minősüljön.”
4 Ezen egyezmény 5. cikkének (1) bekezdése kimondja:
„Minden tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a 2. és 3. cikkben említett magatartást és az arra való bűnsegélyt vagy felbujtást hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókkal büntessék, beleértve legalábbis súlyos esetekben a kiadatást megalapozó szabadságvesztéssel járó büntetéseket.”
A 2012/13/EGK irányelv
5 A 2012/13 irányelv (9), (10) és (14) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:
„(9) Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 82. cikkének (2) bekezdése előírja a tagállamokban alkalmazandó minimumszabályok megállapítását, a határokon átterjedő dimenzióval rendelkező büntetőügyekben az ítéletek és bírósági határozatok kölcsönös elismerésének, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködésnek az elősegítése érdekében. Az említett cikk szerint »a személyek jogai a büntetőeljárásban« azon területek egyike, ahol szabályozási minimumok állapíthatók meg.
(10) Közös szabályozási minimumok következtében nőnie kell a tagállamokban a büntető igazságszolgáltatási rendszerbe vetett bizalomnak, ami egyben a kölcsönös bizalom jegyében hatékonyabb igazságügyi együttműködést is eredményez. Ilyen közös szabályozási minimumokat kell létrehozni a büntetőeljárás során történő tájékoztatás területén.
[…]
(14) Ez az irányelv […] [m]eghatározza azokat a közös minimumkövetelményeket, amelyeket a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított vagy megvádolt személy részére a jogaival és az ellene emelt váddal kapcsolatban adott tájékoztatásra kell alkalmazni, a tagállamok közötti kölcsönös bizalom erősítése céljából. Ez az irányelv a [Chartában] és különösen annak 6., 47. és 48. cikkében megállapított jogokra épül, [az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE)] 5. és 6. cikkének az Európai Bírósága általi értelmezésére támaszkodva. […]”
6 Ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerint:
„Ezt az irányelvet attól az időponttól kezdve kell alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai az érintett személy tudomására hozzák azt, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják, az eljárás befejezéséig, ami annak a kérdésnek a végleges eldöntését jelenti, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e a bűncselekményt, ideértve – adott esetben – a büntetés kiszabását és az esetleges jogorvoslatról való döntést is.”
7 Ezen irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdése így rendelkezik:
„(2) A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsított, illetve a vádlott, vagy ügyvédjük legalább az illetékes hatóságok birtokában lévő, a gyanúsítottra vagy a vádlottra nézve akár kedvező, akár terhelő valamennyi anyagba betekinthessen az eljárás tisztességességének megóvása és a védelemre való felkészülés érdekében.
(3) Az (1) bekezdés sérelme nélkül, a (2) bekezdésben említett anyagokba való betekintést a védelemhez való jog eredményes gyakorlásának lehetővé tételéhez kellő időben, de legkésőbb a vád tartalmának bírósághoz való, elbírálás céljából történő benyújtásakor biztosítani kell. Amennyiben további anyagok kerülnek az illetékes hatóságok birtokába, az ezekbe való betekintést a figyelembevételük lehetővé tételéhez kellő időben kell biztosítani.”
A bolgár jog
A bolgár alkotmány
8 A Konstitutsia na Republika Bulgaria (a Bolgár Köztársaság alkotmánya; a továbbiakban: bolgár alkotmány) 121. cikke előírja:
„(1) A bíróságok biztosítják az eljárásban részt vevő felek közötti egyenlőséget és a kontradiktórius eljárás elvének tiszteletben tartását.
(2) Az ügyben folytatott eljárás biztosítja a valóság megállapítását.
[…]”
9 A bolgár alkotmány 122. cikke kimondja:
„(1) A polgároknak és a jogi személyeknek az eljárás valamennyi szakaszában joguk van a védelemhez.
(2) A védelemhez való jog gyakorlásának részletes szabályait törvény határozza meg.”
A büntető törvénykönyv
10 A Nakazatelen kodeks (büntető törvénykönyv) alapügyben alkalmazandó változata 301. cikkének (1) bekezdése szerint:
„Az a köztisztviselő, aki olyan adományt vagy juttatást kér vagy fogad el, amely nem jár neki, vagy adományra vagy előnyre vonatkozó ajánlatot vagy ígéretet fogad el abból a célból, hogy a feladatkörébe tartozó valamilyen cselekményt végrehajtson vagy ne hajtson végre, illetve azért, mert ilyen cselekményt végrehajtott vagy nem hajtott végre, vesztegetés miatt hat évet meg nem haladó szabadságvesztéssel és legfeljebb [5 000 bolgár leva (BGN) (hozzávetőleg 2 550 euró)] pénzbüntetéssel büntetendő.”
11 A büntető törvénykönyv 302. cikkének szövege a következő:
„Passzív vesztegetés esetén:
1. […] ha azt rendőr vagy rendőrségi nyomozó követi el,
2. ha azt hivatali visszaélést megvalósító zsarolás útján követik el,
[…]
a büntetés:
a) a 301. cikk (1) és (2) bekezdésében említett esetekben három évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, legfeljebb [20 000 BGN‑ig (hozzávetőleg 10 200 euró)] terjedő pénzbüntetés és a 37. cikk (1) bekezdésének 6. és 7. pontjában említett jogoktól való megfosztás.
[…]”
A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv
12 A Nakazatelno‑protsesualen kodeks (a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) alapügyre alkalmazandó változata 29. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Nem lehet ítélkező testület tagja olyan bíró vagy esküdt, aki más okból elfogultnak tekinthető, valamint akinek közvetlen vagy közvetett érdeke fűződik a jogvita kimeneteléhez.”
13 E törvénykönyv 105. cikkének a szövege a következő:
„(1) A bizonyítási eszköz a büntetőeljárásban a bizonyíték vagy más bizonyítási eszköz rögzítésére szolgál.
(2) Nem fogadható el az a bizonyítási eszköz, amelynek megszerzése vagy elkészítése nem a jelen törvénykönyvben meghatározott feltételek mellett és módon történt.”
14 E törvénykönyv 292. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:
„A tárgyaláson részt vevő fél csak olyan bizonyítékra hivatkozhat, amelynek megszerzése és vizsgálata a jelen törvénykönyvben előírt módon, a bírósági vizsgálat során történt.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
15 A Sofiyski gradski sadhoz (szófiai városi bíróság, Bulgária), amely a kérdést előterjesztő bíróság, büntetőeljárás keretében olyan vádirattal fordultak, amely két rendőrnek, DS‑nek és KW‑nak hivatali visszaélést megvalósító zsarolást ró fel, amely passzív vesztegetés bűncselekményének minősül.
16 E bíróság úgy véli, hogy a DS‑re és KW‑ra vonatkozó nyomozás során alkalmazott különleges nyomozási módszerek bírósági engedélyezése, valamint az e nyomozás során végzett házkutatások és lefoglalások eljárási hibában szenvednek, mivel az előbbieket nem indokolták meg, az utóbbiakat pedig előzetes bírósági engedély nélkül végezték.
17 A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 105. cikkének (2) bekezdése alapján a szabálytalanul gyűjtött bizonyítékokat ki kell zárni az iratanyagból. Ebből következik, hogy a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 292. cikkének megfelelően még a védelem sem támaszkodhat e bizonyítékokra annak érdekében, hogy a vádlottakat mentesítse a velük szemben felhozott cselekmények alól. Csak az eljárási szabályoknak megfelelően beszerzett bizonyítási eszközök, azaz elsősorban a terhelő tanúvallomások vehetők figyelembe.
18 Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a megállapított eljárási szabálytalanságok nincsenek hatással a szóban forgó bizonyítékok hitelességére, amelyek teljes mértékben az alapeljárás vádlottjainak javára szólnak.
19 2024. május 27‑én e bíróság, mivel úgy ítélte meg, hogy a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 105. cikkének (2) bekezdése sértheti a bolgár alkotmányt, mivel e rendelkezés nem járul hozzá az igazság megállapításához, és megakadályozza, hogy e vádlottak hatékonyan gyakorolhassák a védelemhez való jogukat, kérelmet nyújtott be a Konstitutsionen sadhoz (alkotmánybíróság, Bulgária) a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 105. cikke (2) bekezdése bolgár alkotmánnyal való összeegyeztethetetlenségének megállapítása iránt.
20 2024. június 27‑én a Konstitutsionen sad (alkotmánybíróság) e kérelmet mint elfogadhatatlant elutasította. A kérdést előterjesztő bíróság szerint az e tekintetben elfogadott indokolás azon az előfeltevésen alapul, hogy a szabálytalanul gyűjtött bizonyítékoknak a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 105. cikkének (2) bekezdésében előírt rendszerszerű kizárása szükségszerűen kedvező a vádlottak számára.
21 A kérdést előterjesztő bíróság tárgyalást tartott, amelynek során tájékoztatta az alapeljárás vádlottjait és védőiket a szóban forgó bizonyítékoknak a nyomozás befejezéséhez vezető összegyűjtése során elkövetett eljárási hibákról. A szóbeli előadások során e védők e vádlottak felmentését indítványozták, érvelésük középpontjába helyezve a szabálytalan mentő bizonyítékokat.
22 A kérdést előterjesztő bíróság szerint ez az érvelés megalapozott, és a szóban forgó bizonyítékok, amelyeket e bíróság, mint hangsúlyozza, még nem zárt ki, alapvető fontosságúak ezen érvelés alátámasztásához. E megállapításra tekintettel e bíróság 2025. február 27‑én ismét azt kérte a Konstitutsionen sadtól (alkotmánybíróság), hogy állapítsa meg a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 105. cikke (2) bekezdésének alkotmányellenességét, ám ezt a kérelmet a Konstitutsionen sad (alkotmánybíróság) a 2025. május 8‑i végzésével elutasította.
23 A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak a bolgár alkotmány 122. cikke (1) bekezdésének a Konstitutsionen sad (alkotmánybíróság) által elfogadott azon értelmezésének az uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően, amely szerinte ahhoz vezet, hogy a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 105. cikke (2) bekezdésének egyetlen gyakorlati hatása az, hogy sérti a vádlottak jogos érdekeit azáltal, hogy megfosztja őket attól a lehetőségtől, hogy a mentő bizonyítékokra való hivatkozással védekezzenek.
24 E tekintetben a korrupcióról szóló egyezmény 5. cikkére tekintettel az eljárási szabályok e bíróság szerint nem akadályozhatják a hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat, sem a büntetőjogi vádakkal szembeni védelemhez való alapvető jog gyakorlását.
25 Ezenkívül a 2019. január 17‑i Dzivev és társai ítéletből (C‑310/16, EU:C:2019:30, 33. pont) az következik, hogy a héa területén elkövetett bűncselekmények miatt indított büntetőeljárások az uniós jognak a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében vett végrehajtásának minősülnek. Ugyanez vonatkozik a korrupcióról szóló egyezmény hatálya alá tartozó bűncselekményekre is.
26 E körülmények között az alapügyben szóban forgó szabályozásnak ahhoz, hogy megfeleljen az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének, valamint a Charta 47. cikke első és második bekezdésének, biztosítania kell a vádlottak számára a hatékony bírói jogvédelemhez való jog, a tisztességes eljáráshoz való jog és a védelemhez való jog tiszteletben tartását. E tekintetben kizárólag az eljárás tisztességes voltának biztosítására irányuló szükségesség – annak biztosítása által, hogy a védelem ténylegesen megérthesse a bizonyítékok relevanciáját – indokolhatja a szabálytalan módon szerzett bizonyítékok kizárását.
27 Továbbá a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 2012/13 irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdése, amely a gyanúsítottak és a vádlottak számára biztosítja az ügy irataiba való betekintés jogát, magában foglalja‑e az eljárási szabálytalanságok által érintett bizonyos bizonyítékok esetleges kizárására vonatkozó tájékoztatáshoz való jogot.
28 E tekintetben e bíróság jelzi, hogy a nemzeti jog nem határozza meg egyértelműen azt az időpontot, amikor értékelni kell a bizonyítékok gyűjtésének szabályszerűségét. Az említett bíróság úgy véli, hogy az ilyen értékelést az eljárást befejező ítélet meghozatala előtt kell elvégezni oly módon, hogy a felek e kérdéssel kapcsolatban kifejthessék álláspontjukat. Emellett e bíróság felveti a kérdést, hogy köteles‑e kizárni magát az ügyből azzal az indokkal, hogy elvesztette pártatlanságát azzal, hogy tájékoztatta a feleket arról, hogy bizonyos bizonyítékokat szabálytalan módon gyűjtöttek.
29 Ilyen körülmények között a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Összeegyeztethető‑e az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével és a Charta 47. cikkének első és második bekezdésével egy, a vádlottak számára bírósági eljárásban jogvédelemhez való jogot biztosító alkotmányos rendelkezés (a [bolgár alkotmány] 122. cikkének (1) bekezdése) olyan értelmezése, amely szerint:
– a vádlottak magánéletének a bizonyítékgyűjtés során elkövetett megsértésével szembeni jogvédelemhez való jog az érintett bizonyítékok felhasználásának tilalmában nyilvánul meg, és
– a váddal szembeni jogvédelemhez való jog szintén e bizonyítékok felhasználásának tilalmában nyilvánul meg,
ha a vádlottak magánélete megsértésének a lehető legenyhébb formája áll fenn; a jogsértés nem befolyásolta a megszerzett bizonyítékok megbízhatóságát; e bizonyítékok kizárólag mentő jellegűek, és alapvető jelentőséggel bírnak a vádlottak ártatlanságra vonatkozó állításának alátámasztása szempontjából; és a vádlottak, akiket szabályszerűen tájékoztattak az e bizonyítékok összegyűjtése során elkövetett szabálytalanságról, a védőikkel való tanácskozást követően kifejezetten kijelentik, hogy a bizonyítékokat fel kívánják használni?
2) Összeegyeztethető‑e a 2012/13 irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdésével, valamint a Charta 47. cikkének második bekezdésével a nemzeti jog olyan értelmezése, amely szerint a bíróság, amennyiben megállapítja, hogy egyes bizonyítékok az összegyűjtésük során elkövetett eljárási szabálytalanságok miatt esetleg nem használhatók fel, vagy hogy azok ilyen szabálytalanságok miatt nem használhatók fel, erről tájékoztatja a vádlottakat annak érdekében, hogy ennek megfelelően felkészülhessenek a védelemre?”
A Bíróság hatásköréről
30 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróságnak a saját hatáskörének vagy a hozzá benyújtott kérelem elfogadhatóságának megállapításához magának kell megvizsgálnia meg azokat a körülményeket, amelyek között a nemzeti bíróság megkereste (2024. július 11‑i Hann‑Invest és társai ítélet, C‑554/21, C‑622/21 és C‑727/21, EU:C:2024:594, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozatalra utalás keretében a Bíróság kizárólag a számára biztosított hatáskörök korlátain belül értelmezheti az uniós jogot (2024. július 11‑i Hann‑Invest és társai ítélet, C‑554/21, C‑622/21 és C‑727/21, EU:C:2024:594, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
32 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseivel többek között az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének, valamint a Charta 47. cikke első és második bekezdésének értelmezését kéri a Bíróságtól azon eljárási bánásmódot illetően, amelyet passzív vesztegetési cselekmények miatt indított büntetőeljárás keretében szabálytalanul szerzett bizonyítékok tekintetében kell alkalmaznia.
33 E tekintetben először is az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése alapján a tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a jogalanyok hatékony bírói jogvédelemhez való jogának tiszteletben tartásához szükségesek. A tagállamok kötelesek tehát olyan jogorvoslati és eljárási rendszert kialakítani, amely e területeken hatékony bírósági felülvizsgálatot biztosít (2024. július 11‑i Hann‑Invest és társai ítélet, C‑554/21, C‑622/21 és C‑727/21, EU:C:2024:594, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 Ami az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének tárgyi hatályát illeti, e rendelkezés „az uniós jog által szabályozott területekre” vonatkozik, függetlenül attól a helyzettől, amelyben ezt a jogot a tagállamok végrehajtják (2024. július 11‑i Hann‑Invest és társai ítélet, C‑554/21, C‑622/21 és C‑727/21, EU:C:2024:594, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
35 Így e rendelkezés többek között minden olyan nemzeti szervre alkalmazandó, amely bíróságként határozhat az uniós jog értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozó, és így az uniós jog által szabályozott területeket érintő kérdésekről (2024. július 11‑i Hann‑Invest és társai ítélet, C‑554/21, C‑622/21 és C‑727/21, EU:C:2024:594, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
36 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróságnak passzív vesztegetés miatt vád alá helyezett két rendőr büntetőjogi felelősségéről kell határoznia. E bűncselekményt a korrupcióról szóló egyezmény 2. cikkének megfelelően a büntető törvénykönyv 301. cikkének (1) bekezdése és 302. cikke rendeli büntetni, így az alapeljárás az uniós jog hatálya alá tartozó területhez tartozik. Következésképpen e bíróságnak tiszteletben kell tartania az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből eredő hatékony bírói jogvédelem követelményeit.
37 Következésképpen a Bíróság a jelen ügyben hatáskörrel rendelkezik ez utóbbi rendelkezés értelmezésére.
38 Másodszor, ami a Charta 47. cikkének első és második bekezdését illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok eljárását illetően a Charta alkalmazási körét a Charta 51. cikkének (1) bekezdése határozza meg, amelynek alapján a Charta rendelkezéseinek a tagállamok annyiban címzettjei, „amennyiben az Unió jogát hajtják végre”, amely rendelkezés megerősíti a Bíróság ítélkezési gyakorlatát, amely szerint az uniós jogrendben biztosított alapvető jogokat az uniós jog által szabályozott valamennyi tényállásra alkalmazni kell, ezeken kívül azonban nem (2026. február 26‑i Bizottság kontra Magyarország [Médiaszolgáltatások rádiófrekvencián történő nyújtásának joga] ítélet, C‑92/23, EU:C:2026:108, 95. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
39 Az „uniós jog végrehajtásának” a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogalma feltételezi, hogy valamely uniós jogi aktus és az érintett nemzeti intézkedés között olyan kapcsolat álljon fenn, amely meghaladja az érintett területek közötti közelséget, illetve az egyik terület által a másikra gyakorolt közvetett hatásokat (2024. július 29‑i protectus ítélet, C‑185/23, EU:C:2024:657, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
40 Ennélfogva annak meghatározása érdekében, hogy valamely nemzeti intézkedés a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „uniós jog végrehajtásának” körébe tartozik‑e, többek között azt kell megvizsgálni, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás célja‑e valamely uniós jogi rendelkezés végrehajtása, hogy milyen jellegű e szabályozás, valamint azt, hogy az az uniós jog által szabályozott céloktól eltérő célokat követ‑e, még akkor is, ha ez utóbbit közvetve érintheti, valamint hogy létezik-e az e területre vonatkozó különös uniós jogi szabályozás, vagy amely azt érintheti (2024. július 29‑i protectus ítélet, C‑185/23, EU:C:2024:657, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
41 E tekintetben a Bíróság már megállapította, hogy az uniós alapvető jogok nem alkalmazhatók valamely nemzeti szabályozás tekintetében, mivel az érintett területre vonatkozó uniós jogi rendelkezések nem írnak elő semmilyen különös kötelezettséget a tagállamok számára a szóban forgó helyzet tekintetében (lásd ebben az értelemben: 2014. március 6‑i Siragusa ítélet, C‑206/13, EU:C:2014:126, 26. pont; 2014. július 10‑i Julián Hernández és társai ítélet, C‑198/13, EU:C:2014:2055, 35. pont).
42 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság lényegében úgy véli, hogy a Charta 47. cikkének első és második bekezdése alkalmazandó az alapügyben szóban forgó helyzetre, mivel az alapeljárásban a releváns nemzeti rendelkezések a korrupcióról szóló egyezmény és a 2012/13 irányelv 7. cikke (2) és (3) bekezdésének végrehajtása körébe tartoznak.
43 Először is, a korrupcióról szóló egyezményben előírt büntető anyagi jogi szabályokat illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy egyrészt a tiltott kábítószer‑kereskedelem területén a bűncselekmények tényállási elemeire és a büntetésekre vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló, 2004. október 25‑i 2004/757/IB tanácsi kerethatározatban (HL 2004. L 335., 8. o.), valamint a szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24‑i 2008/841/IB tanácsi kerethatározatban (HL 2008. L 300., 42. o.) foglalt uniós büntető anyagi jogi rendelkezések közötti kapcsolat, másrészt pedig a bolgár büntetőeljárási jog azon rendelkezései, amelyek az ügy rendezésére vonatkozó egyezséget szabályozzák, nem haladják meg a szomszédságot vagy az előbbieknek az utóbbiakra gyakorolt közvetett hatásait, így nem állapítható meg közöttük a jelen ítélet 39. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében vett kapcsolat (lásd ebben az értelemben: 2024. november 28‑i PT [Az ügyész és a bűncselekmény elkövetője között megkötött egyezség] ítélet, C‑432/22, EU:C:2024:987, 40. pont).
44 Ugyanez vonatkozik egyrészt a korrupcióról szóló egyezményben foglalt uniós büntető anyagi jogi rendelkezések, amely egyezmény többek között 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározza a passzív vesztegetés bűncselekményét, és ezen egyezmény 5. cikkének e 2. cikk (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdésében az e bűncselekményhez kapcsolódó szankciókra vonatkozó követelményeket ír elő, másrészt pedig a szabálytalanul gyűjtött bizonyítékok elfogadhatatlanságára vagy az ilyen elfogadhatatlanság következményeire vonatkozó általános jellegű nemzeti büntetőeljárási szabályok közötti kapcsolatra.
45 Ez az egyezmény ugyanis nem ír elő semmilyen különös kötelezettséget a tagállamok számára a bizonyítékok elfogadhatóságát illetően.
46 E megállapítást nem kérdőjelezi meg a kérdést előterjesztő bíróság által említett 2019. január 17‑i Dzivev és társai ítélet (C‑310/16, EU:C:2019:30, 33. pont), amelyben a Bíróság a Chartát a bizonyítékok elfogadhatóságára vonatkozó bolgár szabályozásnak a héával kapcsolatos bűncselekmények miatt indított büntetőeljárás keretében előterjesztett előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre válaszolva értelmezte.
47 Ebben az ítéletben ugyanis a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Charta alkalmazandó az alapügyre, figyelembe véve a szóban forgó bűncselekmények sajátosságait, különösen mivel azok szükségképpen sértik az Unió pénzügyi érdekeit, és mivel megtorlásuk biztosítja az uniós szinten harmonizált héarendszer hatékonyságát (lásd ebben az értelemben: 2019. január 17‑i Dzivev és társai ítélet, C‑310/16, EU:C:2019:30, 25–28. pont). Márpedig az ilyen elemzés nem ültethető át az alapügyben szóban forgó helyzetre, amely passzív vesztegetés bűncselekménye miatt indított eljárásra vonatkozik.
48 Egyébiránt meg kell állapítani, hogy az a körülmény, hogy a korrupcióról szóló egyezményt a passzív vesztegetés bűncselekményét bűncselekménnyé nyilvánító nemzeti büntető anyagi jogi rendelkezések hajtják végre, nem teheti alkalmazandóvá a Chartát a passzív vesztegetéssel gyanúsított személlyel szemben indított büntetőeljárás valamennyi vonatkozására.
49 A fentiekre tekintettel a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv azon rendelkezései, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróságnak alkalmaznia kell, különösen a 105. cikkének (2) bekezdése, nem minősülnek a korrupcióról szóló egyezmény rendelkezéseinek a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „végrehajtásának”.
50 Másodszor, ami a 2012/13 irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdését illeti, mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy e rendelkezések szövege nem utal sem bizonyos bizonyítékok elfogadhatatlanságára, sem pedig azokra az információkra, amelyekben a gyanúsítottaknak vagy a vádlottaknak részesülniük kell azon bizonyítékokkal kapcsolatban, amelyekhez hozzáfértek.
51 Ezt követően ezen irányelv (9), (10) és (14) preambulumbekezdése kimondja, hogy az irányelv egyetlen célja közös minimumszabályok megállapítása, és így nem valósítja meg a büntetőeljárási szabályok kimerítő harmonizációját. Az említett irányelv által megvalósított harmonizáció korlátozott hatályára tekintettel az irányelv által nem szabályozott kérdések a nemzeti jog hatálya alá tartoznak (lásd analógia útján: 2025. augusztus 1‑jei Dimnev ítélet, C‑404/24, EU:C:2025:595, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
52 A fenti megfontolásokból következik, hogy a 2012/13 irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdése nem szabályozza a bizonyítékok elfogadhatóságának kérdését, és ennélfogva nem ír elő semmilyen különös kötelezettséget az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzet tekintetében.
53 Következésképpen nem állapítható meg, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti rendelkezések a 2012/13 irányelv 7. cikke (2) és (3) bekezdése végrehajtásának minősülnek.
54 A fentiek összességére tekintettel a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az előterjesztett kérdések megválaszolására, amennyiben azok a Charta 47. cikke első és második bekezdésének értelmezésére vonatkoznak.
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságáról
55 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog értelmezésére vonatkozóan a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott – a helytállóságot illetően a Bíróság által nem vizsgálható – jogszabályi és ténybeli háttér alapján előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket hatékonyan megválaszolja (2026. március 17‑i Županijsko državno odvjetništvo ítélet, C‑8/24, EU:C:2026:210, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
56 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint továbbá az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek révén a Bíróság megadja számukra az uniós jog értelmezéséhez azokat a támpontokat, amelyek az általuk eldöntendő jogvita megoldásához szükségesek. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem indoka nem az általános vagy hipotetikus kérdésekről való véleménynyilvánítás, hanem a jogvita tényleges megoldásának szükségessége (2024. július 11‑i Hann‑Invest és társai ítélet, C‑554/21, C‑622/21 és C‑727/21, EU:C:2024:594, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
57 Amint az magából az EUMSZ 267. cikk szövegéből kitűnik, a kért előzetes döntésnek „szükségesnek” kell lennie a kérdést előterjesztő bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügyet érintő „ítélet[ének] meghozatalához” (2024. július 11‑i Hann‑Invest és társai ítélet, C‑554/21, C‑622/21 és C‑727/21, EU:C:2024:594, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
58 Az e rendelkezéssel bevezetett előzetes döntéshozatali eljárás keretében tehát az alapeljárás és az értelmezni kért uniós jogi rendelkezések között olyan kapcsolatnak kell fennállnia, hogy ezen értelmezés objektíve szükséges a kérdést előterjesztő bíróság által meghozandó határozathoz (2024. január 9‑i G. és társai [A rendes bíróságok bíráinak kinevezése Lengyelországban] ítélet, C‑181/21 és C‑269/21, EU:C:2024:1, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
59 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés lényegében arra irányul, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek alapján a büntetőbíróságnak minden körülmények között ki kell zárnia a jogellenesen megszerzett bizonyítékokat, még akkor is, ha azok a vádlottat mentesítik.
60 E rendelkezés szerint a tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek.
61 E rendelkezés minden tagállam számára előírja annak biztosítását, hogy azok a fórumok, amelyeknek az uniós jog értelmében vett „bíróságként” az uniós jog alkalmazásával vagy értelmezésével kapcsolatos kérdésekben kell határozatot hozniuk, és amelyek így az uniós jog által szabályozott területeken a jogorvoslati rendszerükbe tartoznak, megfeleljenek a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek (2025. szeptember 4‑i AW „T” ítélet, C‑225/22, EU:C:2025:649, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
62 A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 105. cikke (2) bekezdésének ugyanezen rendelkezéssel való összeegyeztethetőségét illetően, amennyiben az arra kötelezi, hogy kizárja a jogellenesen szerzett bizonyítékokat, ideértve azt az esetet is, amikor azokra a vádlottak védelme érdekében, mint mentő bizonyítékokra lehetne hivatkozni.
63 Mindemellett először is meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből nem tűnik ki, hogy az alapeljárás érdemben kapcsolódna az uniós joghoz, különösen az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséhez, amelyre az első kérdés vonatkozik, és hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak ennélfogva e jogot, és különösen a korrupcióról szóló egyezményt vagy az említett rendelkezést kellene alkalmaznia annak érdekében, hogy az alapeljárásban érdemi döntést hozzon (lásd analógia útján: 2020. március 26‑i Miasto Łowicz és Prokurator Generalny ítélet, C‑558/18 és C‑563/18, EU:C:2020:234, 49. pont).
64 Ugyanis, noha az alapügy tényállása az ezen egyezményben meghatározott passzív vesztegetés bűncselekményének körébe tartozhat, a kérdést előterjesztő bíróságnak a bolgár büntetőjog alapján kell határozatot hoznia, és nem utal arra, hogy az említett egyezmény vagy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének értelmezése objektíve szükséges lenne a kérdést előterjesztő bíróság által az alapeljárás keretében érdemben meghozandó határozathoz.
65 Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandó válasz szükségességének igazolása érdekében kifejtett megfontolásaiban nem jelöli meg az uniós jog azon esetleges eljárási rendelkezéseit sem, amelyeket az ítéletének meghozatalához alkalmaznia kellene (lásd analógia útján: 2020. március 26‑i Miasto Łowicz és Prokurator Generalny ítélet, C‑558/18 és C‑563/18, EU:C:2020:234, 50. pont).
66 Harmadszor, a Bíróság e kérdésre adandó válasza sem tűnik alkalmasnak arra, hogy az uniós jog olyan értelmezését adja a kérdést előterjesztő bíróságnak, amely lehetővé tenné számára a nemzeti jog eljárási kérdéseinek eldöntését, mielőtt érdemben döntene az előtte folyamatban lévő ügyben (lásd analógia útján: 2020. március 26‑i Miasto Łowicz és Prokurator Generalny ítélet, C‑558/18 és C‑563/18, EU:C:2020:234, 51. pont).
67 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság, amely hatáskörrel rendelkezik az alapeljárás vádlottjai büntetőjogi felelősségének értékelésére, többek között a bizonyítékok bizonyító erejére vonatkozó értékelése alapján végezheti el ezt az értékelést.
68 Következésképpen az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének kért értelmezése nem a kérdést előterjesztő bíróság által meghozandó határozattal kapcsolatos objektív szükségletre ad választ. Így az első kérdés elfogadhatatlan.
69 Előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2012/13 irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdésével ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, amelynek alapján a büntetőbíróságnak tájékoztatnia kell a vádlottakat, ha megállapítja, hogy az iratanyagban szereplő bizonyos bizonyítékok összegyűjtése szabálytalan, így e bizonyítékokat a nemzeti jog alapján ki kell zárni.
70 E tekintetben ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy az alapeljárásra ezen irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdése alkalmazandó.
71 Mindemellett az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy egyrészt ezen irányelv 7. cikke (2) bekezdésének megfelelően az alapeljárás vádlottjai számára hozzáférést biztosítottak az illetékes hatóságok birtokában lévő – akár terhelő, akár mentő – tárgyi bizonyítékokhoz, másrészt pedig, hogy e vádlottak annak tudatában készítették elő védekezésüket, hogy bizonyos bizonyítékokat szabálytalanul gyűjtöttek be, amely körülmény a bolgár szabályozás alapján e bizonyítékok elfogadhatatlanságát vonja maga után.
72 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből az is kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak nem afelől van kétsége, hogy összeegyeztethető‑e ugyanezen irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdésével a bolgár szabályozásra vonatkozó azon értelmezése, amely szerint a bizonyítékok elfogadhatóságának kérdését az eljárást befejező ítélet meghozatala előtt kell eldönteni, hanem e bíróság kétségei azzal kapcsolatban merülnek fel, hogy ez az értelmezés a Charta 47. cikkének második bekezdéséből eredő pártatlanság követelményével összeegyeztethető‑e. Márpedig, amint az a jelen ítélet 54. pontjából kitűnik, a Bíróság a jelen ügyben nem rendelkezik hatáskörrel ez utóbbi rendelkezés értelmezésére.
73 Következésképpen a második kérdés elfogadhatatlan, mivel a 2012/13 irányelv 7. cikke (2) és (3) bekezdésének kért értelmezése semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával.
74 A fentiek összességéből az következik, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseinek megválaszolására, amennyiben azok a Charta 47. cikkére vonatkoznak, és hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem ezt meghaladó részében elfogadhatatlan.
A költségekről
75 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
1) A Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság, Bulgária) 2025. május 20‑i határozatával előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolására, amennyiben azok az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikke első és második bekezdésének értelmezésére vonatkoznak.
2) A Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság, Bulgária) 2025. május 20‑i határozatával előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem az ezt meghaladó részében elfogadhatatlan.
Aláírások
* Az eljárás nyelve: bolgár.
i A jelen ügy neve fiktív. Az nem egyezik az eljárásban részt vevő egyetlen fél valódi nevével sem.