A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2025. június 5. ( *1 )

„Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Menekültpolitika – Menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás – 2011/95/EU irányelv – 3. cikk – Kedvezőbb szabályok – Kiegészítő védelem – A származási országban fennálló helyzettel össze nem függő ok – A nemzetközi védelem logikája”

A C‑349/24. sz. [Nuratau] ( i ) ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Krajský soud v Brně (brnói regionális bíróság, Cseh Köztársaság) a Bírósághoz 2024. május 13‑án érkezett, 2024. május 9‑i határozatával terjesztett elő az

A. B.

és

a Ministerstvo vnitra, Odbor azylové a migrační politiky

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),

tagjai: C. Lycourgos tanácselnök (előadó), S. Rodin, N. Piçarra, O. Spineanu‑Matei és N. Fenger bírák,

főtanácsnok: J. Richard de la Tour,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–

A. B. képviseletében A. Žemla advokátka,

–

a cseh kormány képviseletében A. Edelmannová, M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében F. Blanc‑Simonetti, M. Debieuvre és M. Salyková, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 337., 9. o.; helyesbítések: HL 2017. L 167., 58. o.; HL 2019. L 19., 20. o.) 3. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelem előterjesztésére A. B., egy harmadik országbeli állampolgár és a Ministerstvo vnitra, Odbor azylové a migrační politiky (belügyminisztérium, menekültügyi és migrációs politikai szolgálat, Cseh Köztársaság) (a továbbiakban: minisztérium) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya ez utóbbinak az A. B.‑től a nemzetközi védelem megadását megtagadó határozata.

Jogi háttér

Az uniós jog

A 2008/115/EU irányelv

3

A harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 348., 98. o.) 5. cikke kimondja:

„Az irányelv végrehajtása során a tagállamok megfelelő figyelmet fordítanak

a)

a gyermek mindenek felett álló érdekeire,

b)

a családi életre,

c)

az érintett harmadik országbeli állampolgár egészségi állapotára,

és tiszteletben tartják a visszaküldés tilalmának elvét.”

A 2011/95 irányelv

4

A 2011/95 irányelv (14) preambulumbekezdése kimondja:

„A tagállamok az ezen irányelvben rögzített szabályoknál kedvezőbb rendelkezéseket vezethetnek be vagy tarthatnak fenn azon harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek vonatkozásában, akik valamely tagállam területén nemzetközi védelmet keresnek, amennyiben az ilyen kérelem alapjául az szolgál, hogy az érintett személy […] menekült, vagy kiegészítő védelemre jogosult személy.”

5

Ezen irányelv 2. cikkének d) és f) pontja pontosítja:

„Ezen irányelv alkalmazásában az alábbi fogalommeghatározások alkalmazandók:

[…]

d)

»menekült« harmadik ország olyan állampolgára, aki faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozása, politikai meggyőződése avagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldöztetéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy olyan hontalan személy, aki korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva a fenti okoknál fogva nem tud, vagy az üldöztetéstől való félelmében nem akar oda visszatérni, és akire a 12. cikk nem vonatkozik;

[…]

f)

»kiegészítő védelemre jogosult személy« olyan harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy, aki nem minősül menekültnek, de akivel kapcsolatban megalapozott okokból azt kell feltételezni, hogy származási országába, illetőleg hontalan személy esetében a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti országba való visszatérése esetén a 15. cikk szerinti súlyos sérelem elszenvedése tényleges veszélyének lenne kitéve; valamint akire a 17. cikk (1) és (2) bekezdése nem vonatkozik, és nem tudja vagy az ilyen veszélytől való félelmében nem kívánja ezen ország védelmét igénybe venni.”

6

Az említett irányelv 3. cikke előírja:

„A tagállamok kedvezőbb szabályokat vezethetnek be, illetve tarthatnak fenn annak meghatározására, hogy ki minősül menekültnek, illetve kiegészítő védelemre jogosult személynek, valamint a nemzetközi védelem tartalmának meghatározására, amennyiben e vonatkozó szabályok összeegyeztethetők ezen irányelvvel.”

7

Ugyanezen irányelv 4. cikke (3) bekezdésének a) pontja a következőképpen rendelkezik:

„A nemzetközi védelem iránti kérelem értékelése egyedi alapon, a következők figyelembevételével történik:

a)

a kérelemre vonatkozó határozat meghozatalának időpontjában a származási országra vonatkozó valamennyi releváns tény, ideértve a származási ország törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit, valamint azok alkalmazási módját is”.

8

A 2011/95 irányelv 6. cikkének szövege a következő:

„Az üldöztetés, illetve a súlyos sérelem forrásai az alábbiak lehetnek:

a)

az állam;

b)

az államot vagy az államterület egy jelentős részét ellenőrzésük alatt tartó felek vagy szervezetek;

c)

az államtól független szereplők, amennyiben megállapítható, hogy az a) és b) pontban említett szereplők, ideértve a nemzetközi szervezeteket is, nem képesek vagy nem hajlandók az üldöztetéssel, illetve a súlyos sérelemmel szemben a 7. cikk szerint védelmet nyújtani.”

9

Ezen irányelv 8. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„A nemzetközi védelem iránti kérelem értékelésének részeként a tagállamok megállapíthatják, hogy a kérelmező nem szorul nemzetközi védelemre, amennyiben a származási ország egy részében:

a)

nem áll fenn az üldöztetéstől való megalapozott félelem ténye, illetve a súlyos sérelem tényleges veszélye; vagy

b)

hozzáférhet a[z] […] üldöztetés vagy súlyos sérelem elleni védelemhez,

és amennyiben a kérelmező biztonságosan és jogszerűen odautazhat és bebocsátást nyerhet az érintett országrészbe, és észszerűen elvárható, hogy ott letelepedjen.”

10

Az említett irányelv 10. cikke (1) bekezdésének d) pontja előírja:

„Az üldöztetési okok értékelésekor a tagállamok a következőket veszik figyelembe:

[…]

d)

valamely csoport különösen akkor minősül meghatározott társadalmi csoportnak, ha:

–

a csoport tagjai veleszületett jellemzőkkel vagy meg nem változtatható közös háttérrel rendelkeznek vagy olyan közös meggyőződésük, illetve jellemzőik vannak, amelyek olyannyira alapvetők az identitás, illetve lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyeket nem lehetne azok feladására kényszeríteni, illetve

–

a csoport az érintett országban egyértelműen elkülöníthető identitással rendelkezik, mivel a csoportot az azt körülvevő társadalom másként kezeli.

A származási ország körülményeitől függően meghatározott társadalmi csoportnak minősülhet az olyan csoport is, amely tagjainak közös jellemzője a szexuális irányultságon alapul. Nem tartoznak a szexuális irányultság fogalma alá az olyan cselekmények, amelyek a tagállamok nemzeti joga értelmében bűncselekménynek minősülnek. […]”

11

Ugyanezen irányelv 15. cikkének szövege a következő:

„Az alábbiak minősülnek súlyos sérelemnek:

a)

halálbüntetés vagy kivégzés; vagy

b)

kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása a kérelmezővel szemben a származási országban; vagy

c)

nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy testi épségének súlyos és egyedi fenyegetettsége.”

A cseh jog

12

Az 1999. november 11‑i zákon č. 325/1999 Sb., o azylu (a menekültügyről szóló 325/1999. sz. törvény) 2023. június 30‑ig hatályos változatának (a továbbiakban: menedékjogról szóló törvény) 14a. §‑a értelmében:

„(1)   Kiegészítő védelmet kell nyújtani azon külföldi állampolgár számára, aki nem ismerhető el menekültként, ha a nemzetközi védelem megadására irányuló eljárás során megállapították, hogy esetében fennáll az attól való megalapozott félelem, hogy a külföldi az állampolgársága szerinti államba, illetőleg hontalan személy esetében az utolsó állandó lakóhelye szerinti államba való visszatérése esetén a (2) bekezdés értelmében vett súlyos sérelem tényleges veszélyének lenne kitéve, és megállapítást nyert, hogy e veszély miatt nem tudja igénybe venni annak az államnak a védelmét, amelynek állampolgára vagy amelyben az utolsó állandó lakóhelye volt, vagy nem kívánja e védelmet igénybe venni.

(2)   E törvény alkalmazásában »súlyos sérelemnek« tekintendő a

a)

halálbüntetés kiszabása vagy végrehajtása,

b)

kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása a nemzetközi védelmet kérelmező személlyel szemben,

c)

nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy emberi méltóságának súlyos fenyegetettsége, vagy

d)

a külföldi állampolgár kiutasítása ellentétes a Cseh Köztársaság nemzetközi kötelezettségeivel.”

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

13

A. B. 2006 júliusában érkezett a Cseh Köztársaságba. Az e tagállam területén való tartózkodása az e területre való belépésétől a tartózkodási engedélyének meghosszabbítása iránt 2018 augusztusában benyújtott kérelem cseh hatóságok általi elutasításáig terjedő időszak legnagyobb részében jogszerű volt. Ezt követően 2019 áprilisában ugyanezen tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be.

14

E kérelmet első alkalommal a minisztérium 2020 februárjában hozott határozatával utasította el. 2021. június 17‑i ítéletével a Krajský soud v Praze (prágai regionális bíróság, Cseh Köztársaság) megsemmisítette ezen első határozatot.

15

A minisztérium felülvizsgálta az A. B. által benyújtott, nemzetközi védelem iránti kérelmet, majd azt a 2022. október 20‑i határozatával másodszor is elutasította. 2023. május 17‑i ítéletével a Krajský soud v Brně (brnói regionális bíróság, Cseh Köztársaság), amely a kérdést előterjesztő bíróság, megsemmisítette e második határozatot.

16

E két határozat megsemmisítésének indokolása lényegében az A. B. magán‑ és családi életére vonatkozóan a minisztérium által összegyűjtött információk hiányos jellegén, valamint azon a megállapításon alapult, hogy a minisztérium nem vizsgált meg kellőképpen bizonyos, e magán‑ és családi életre vonatkozó tényezőket, mint például a kérelmező Cseh Köztársaságban való tartózkodásának időtartamát, az e tagállamba való beilleszkedését, egészségi állapotát, házastársának az említett tagállamban való halálát, illetve a származási országában a társadalmi és családi kapcsolatok hiányát.

17

2023. november 9‑i határozatával a minisztérium harmadszor is elutasította az A. B. által benyújtott, nemzetközi védelem iránti kérelmet, elsősorban azzal az indokkal, hogy a releváns körülmények összességének vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy A. B. nem rendelkezik szoros társadalmi vagy magánjellegű kapcsolatokkal a Cseh Köztársaságban. A. B. keresetet indított e harmadik határozattal szemben a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

18

A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a 2021. június 17‑i és a 2023. május 17‑i ítéletek, valamint a minisztérium értékelése a menekültügyi törvény 14a. §‑a (2) bekezdése d) pontjának a cseh bíróságok által következetesen követett értelmezésén alapultak. Ezen értelmezés szerint az említett rendelkezés minden olyan helyzetben alkalmazandó, amikor a kérelmező kiutasítása a Cseh Köztársaság nemzetközi kötelezettségeinek megsértéséhez vezetne. Az említett értelmezésnek megfelelően ugyanezen rendelkezés többek között magában foglalta, hogy kiegészítő védelmet kell biztosítani azon harmadik országbeli állampolgároknak, akiknek a magán‑ és családi élethez való jogát a Cseh Köztársaságból való kiutasításuk esetén megsértenék.

19

2024. február 15‑i végzésével azonban a Nejvyšší správní soud (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Cseh Köztársaság) kibővített tanácsban eljárva a menedékjogról szóló törvény 14a. §‑a (2) bekezdése d) pontjának más értelmezését fogadta el. E bíróság így kimondta, hogy e rendelkezés alapján csak akkor biztosítható kiegészítő védelem valamely harmadik országbeli állampolgár számára, ha kiutasítása a származási országában a Cseh Köztársaság nemzetközi kötelezettségei megsértésének tenné ki. Következésképpen e másik értelmezés szerint a kiegészítő védelem többé nem biztosítható a kérelmező számára amiatt, hogy kiutasítása esetén sérülne a kérelmező magán‑ vagy családi élete a Cseh Köztársaságban.

20

A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az említett eltérő értelmezés összeegyeztethető‑e a 2011/95 irányelv 3. cikkével. E bíróság tehát úgy véli, hogy e rendelkezés lehetővé teszi a nemzetközi védelem megadását olyan esetekben, amelyek nem tartoznak az ezen irányelvben meghatározott kiegészítő védelem körébe, és amelyek túlmutatnak azokon az eseteken, amelyeket a tagállamok e kiegészítő védelem hatálya alá vonhatnak e 3. cikk alapján, amely felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy e védelem megadása során kedvezőbb szabályokat fogadjanak el, feltéve hogy e szabályok összeegyeztethetők az említett irányelvvel.

21

A kérdést előterjesztő bíróság következésképpen úgy véli, hogy a menedékjogról szóló törvény 14a. §‑a (2) bekezdésének d) pontja mindenesetre összeegyeztethetetlen a 2011/95 irányelvvel, és hogy e rendelkezés nem értelmezhető ezen irányelvvel összhangban. Mindazonáltal az említett rendelkezés alkalmazása nem mellőzhető az alapügyben, mivel egy irányelv valamely rendelkezését nem lehet közvetlenül alkalmazni valamely magánszemély hátrányára. Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy abban az esetben, ha a menedékjogról szóló törvény 14a. §‑a (2) bekezdése d) pontjának a Nejvyšší správní soud (legfelsőbb közigazgatási bíróság) kibővített tanácsban hozott, 2024. február 15‑i végzésében elfogadott értelmezése nem egyeztethető össze a 2011/95 irányelvvel, e rendelkezést a cseh bíróságok által e végzést megelőzően elfogadott megközelítést követve kell értelmeznie.

22

E körülmények között a Krajský soud v Brně (brnói regionális bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a [2011/95] irányelv 3. cikkét, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező számára a kiegészítő védelem biztosítását abban az esetben is lehetővé tevő tagállami szabályozás, amelyben az említett irányelv 15. cikkében nem szabályozott és abban megnyilvánuló súlyos sérelem tényleges veszélye áll fenn, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személy tagállamból való kiutasítása ellentétes lenne az adott tagállam nemzetközi kötelezettségeivel, feltéve, hogy egyúttal a tagállam nemzetközi kötelezettségeinek e megsértése a nemzetközi védelmet kérelmező származási országában fennálló helyzetet érinti, az előbbi rendelkezés értelmében annak meghatározására irányuló kedvezőbb szabálynak minősül, hogy ki minősül kiegészítő védelemre jogosult személynek?”

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

23

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködés keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ennek érdekében a Bíróságnak adott esetben át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló végzés indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges (lásd ebben az értelemben: 1984. december 13‑iHaug‑Adrion ítélet, 251/83, EU:C:1984:397, 9. pont; 2024. április 30‑iM. N. [EncroChat] ítélet, C‑670/22, EU:C:2024:372, 78. pont).

24

A jelen ügyben az előterjesztett kérdés szövegéből kitűnik, hogy az a nemzetközi védelmet kérelmező személy származási országában fennálló helyzetre alapított kiegészítő védelmi okra vonatkozik.

25

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból azonban az következik, hogy az alapügyben a kiegészítő védelem tervezett indoka nem a nemzetközi védelmet kérelmező személy származási országában fennálló helyzeten alapul, hanem azon a kockázaton, hogy e kérelmezőnek sérül a magánélethez való joga amiatt, hogy az ezen országba való kiutasítás esetén megszakad az említett kérelmező és a nemzetközi védelem iránti kérelmét vizsgáló tagállam közötti kapcsolat.

26

Ennélfogva az előterjesztett kérdést úgy kell érteni, mint amely arra irányul, hogy a Bíróság határozza meg, hogy a 2011/95 irányelv 3. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az e cikknek megfelelően elfogadható kedvezőbb szabálynak minősül az olyan nemzeti szabályozás, amely kiegészítő védelem biztosítását írja elő az olyan harmadik országbeli állampolgár számára, akit a származási országába történő kiutasítása esetén a nemzetközi védelem iránti kérelmet vizsgáló tagállammal fennálló kapcsolatainak megszakadása miatt a magánélethez való joga megsértésének valós veszélye fenyegetne.

27

A 2011/95 irányelv 2. cikke f) pontjának megfelelően a kiegészítő védelem minden olyan harmadik országbeli állampolgárt megillet, aki nem minősül menekültnek, de akivel kapcsolatban megalapozott okokból azt kell feltételezni, hogy származási országába való visszatérése esetén az ezen irányelv 15. cikke szerinti súlyos sérelem elszenvedése tényleges veszélyének lenne kitéve, és e harmadik országbeli állampolgár nem tartozik egyik kizáró ok hatálya alá sem, továbbá nem tudja vagy az ilyen veszélytől való félelmében nem kívánja ezen ország védelmét igénybe venni.

28

Az említett irányelv 15. cikke értelmében súlyos sérelemnek minősül a halálbüntetés kiszabása vagy végrehajtása, kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása a kérelmezővel szemben a származási országban, illetve nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy testi épségének súlyos és egyedi fenyegetettsége.

29

Ebből következik, hogy – amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat – a magánélethez való jog megsértése nem szerepel azon súlyos sérelmek között, amelyek a 2011/95 irányelv alapján igazolják a kiegészítő védelem megadását.

30

Mindazonáltal ezen irányelv 3. cikke lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy „kedvezőbb szabályokat [vezessenek be], illetve [tartsanak fenn] annak meghatározására, hogy ki minősül menekültnek, illetve kiegészítő védelemre jogosult személynek, valamint a nemzetközi védelem tartalmának meghatározására, amennyiben e vonatkozó szabályok összeegyeztethetők [az említett] irányelvvel”.

31

A 2011/95 irányelv (14) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett e megfogalmazásból az következik, hogy az ezen irányelv 3. cikkében említett, kedvezőbb szabályok különösen azon feltételek enyhítésére irányulhatnak, amelyek alapján valamely harmadik országbeli állampolgár jogosult lehet a menekült jogállásra vagy a kiegészítő védelmi jogállásra (lásd ebben az értelemben: 2018. október 4‑iAhmedbekova ítélet, C‑652/16, EU:C:2018:801, 70. pont; 2021. november 9‑iBundesrepublik Deutschland [A család egységének fenntartása] ítélet, C‑91/20, EU:C:2021:898, 39. pont).

32

Az e 3. cikkben szereplő azon pontosítást illetően, amely szerint minden kedvezőbb szabálynak összeegyeztethetőnek kell lennie a 2011/95 irányelvvel, a Bíróság már kimondta, hogy e szabály nem sértheti ezen irányelv általános rendszerét és céljait. Különösen tilosak az olyan szabályok, amelyek a menekült vagy a kiegészítő védelmi jogállást a nemzetközi védelem logikájával egyáltalán össze nem függő helyzetben lévő, harmadik országbeli állampolgároknak vagy hontalanoknak biztosítják (lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑iM’Bodj ítélet, C‑542/13, EU:C:2014:2452, 44. pont; 2018. október 4‑iAhmedbekova ítélet, C‑652/16, EU:C:2018:801, 71. pont; 2021. november 9‑iBundesrepublik Deutschland [A család egységének fenntartása] ítélet, C‑91/20, EU:C:2021:898, 40. pont).

33

Márpedig a 2011/95 irányelv több rendelkezése utal arra, hogy a nemzetközi védelem a kérelmezőnek nem a nemzetközi védelem iránti kérelmét vizsgáló tagállamban, hanem a származási országában fennálló helyzetéhez kapcsolódik, arra az esetre tekintettel, ha ebbe az országba vissza kellene térnie.

34

Így elsősorban a „menekült” és a „kiegészítő védelemre jogosult személy” ezen irányelv 2. cikkének d) és f) pontjában szereplő fogalmának meghatározásából kitűnik, hogy a nemzetközi védelem célja, hogy a származási ország által nyújtott védelem helyébe lépjen, amennyiben a kérelmező nem tudja, vagy bizonyos félelmek vagy veszélyek miatt nem kívánja ezen ország védelmét igénybe venni.

35

E tekintetben a Bíróság pontosította, hogy a származási országnak az üldözési cselekményekkel szembeni védelem biztosítására vonatkozó képessége értékelésének, amely a menekült jogállás elismeréséhez vezető értékelés meghatározó elemét képezi, a származási országban fennálló körülmények vizsgálatán kell alapulnia, ugyanúgy, mint az üldöztetéstől való megalapozott félelem fennállása értékelésének (lásd ebben az értelemben: 2013. november 7‑iX és társai ítélet, C‑199/12–C‑201/12, EU:C:2013:720, 43. pont; 2020. november 19‑iBundesamt für Migration und Flüchtlinge [Katonai szolgálat és menekültügy] ítélet, C‑238/19, EU:C:2020:945, 21. pont; 2021. január 20‑iSecretary of State for the Home Department ítélet, C‑255/19, EU:C:2021:36, 36. és 57. pont).

36

Másodsorban, a 2011/95 irányelv 4. cikkének (3) bekezdése, amely felsorolja azokat a tényezőket, amelyeket a nemzetközi védelem iránti kérelem egyedi értékelése során figyelembe kell venni, nem említi a kérelmező helyzetének a nemzetközi védelem iránti kérelmet vizsgáló tagállamban való vizsgálatát vagy a kérelmező és e tagállam közötti kapcsolatok megszakadása következményeinek vizsgálatát. E rendelkezés előírja azonban a kérelemre vonatkozó határozat meghozatalának időpontjában a származási országra vonatkozó valamennyi releváns tény vizsgálatát.

37

Harmadsorban, az uniós jogalkotó által a nemzetközi védelem megadását igazoló félelmek és veszélyek pontosabb jellemzése érdekében figyelembe vett tényezők arra utalnak, hogy e félelmek és veszélyek a származási országban fennálló helyzetre vonatkoznak, de mindenesetre nem a nemzetközi védelem iránti kérelmet vizsgáló tagállamban fennálló helyzethez kapcsolódnak.

38

Először is, a 2011/95 irányelv 6. cikke úgy határozza meg az „üldöztetés, illetve a súlyos sérelem forrásait”, mint az állam, az államot vagy az államterület egy jelentős részét ellenőrzésük alatt tartó felek vagy szervezetek, vagy az államtól független szereplők, akikkel szemben az állam vagy e szervezetek nem képesek, vagy nem hajlandók védelmet nyújtani.

39

Mivel az e 6. cikkben említett „állam” logikusan nem lehet az a tagállam, amelynek védelmét az üldöztetés, illetve a súlyos sérelem elkövetőinek tevékenysége elleni védekezés céljából kérik, a kérelmező és e tagállam közötti kapcsolatok megszakadása nem tekinthető úgy, mint amely e szereplők egyikének magatartásából ered.

40

Másodszor, ezen irányelv 8. cikke lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy kizárják a nemzetközi védelem megadását abban az esetben, ha a kérelmező származási országának egy részében valószínűleg nem lesz kitéve üldöztetésnek és súlyos sérelemnek, vagy ilyen cselekményekkel és sérelemmel szembeni védelemben részesül.

41

Harmadszor, ami az üldöztetési okokat illeti, többek között meg kell állapítani, hogy az említett irányelv 10. cikke (1) bekezdése d) pontjának második albekezdéséből kitűnik, hogy az e 10. cikk (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett „társadalmi csoport” fennállását a származási ország körülményei alapján kell meghatározni. Hasonlóképpen, a Bíróság megállapította, hogy a politikai vélemények fennállását, valamint az azok és az üldöztetés közötti okozati összefüggést a nemzetközi védelmet kérelmező származási országának általános összefüggéseire tekintettel kell értékelni (lásd ebben az értelemben: 2023. január 12‑iMigracijos departamentas [Politikai véleményen alapuló üldöztetési okok] ítélet, C‑280/21, EU:C:2023:13, 33. pont).

42

Negyedszer, ugyanezen irányelv 15. cikkének b) pontjából az következik, hogy az e rendelkezésben említett súlyos sérelem csak akkor alkalmazható, ha a nemzetközi védelmet kérelmező személy származási országában embertelen vagy megalázó bánásmód alkalmazására kerül sor (lásd analógia útján: 2014. december 18‑iM’Bodj ítélet, C‑542/13, EU:C:2014:2452, 33. pont).

43

E körülmények összességéből az következik, hogy a tartózkodási engedély olyan okból történő megadását, amely nem kapcsolódik a kérelmező származási országában fennálló helyzethez, úgy kell tekinteni, mint amely semmilyen kapcsolatban nem áll a nemzetközi védelem logikájával, így valamely tagállam ezen ok alapján nem nyújthat a 2011/95 irányelv szerinti kiegészítő védelmet anélkül, hogy megsértené az irányelv 3. cikkét.

44

Mivel az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság úgy kívánja értelmezni az alapügyben szereplő szabályozást, hogy az lehetővé teszi a kiegészítő védelem olyan ok alapján történő biztosítását, amely nem függ össze a kérelmező származási országában fennálló helyzettel, emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti bíróság, a valamely irányelv által meghatározott kötelezettségek nemzeti jogba való átültetése érdekében hozott rendelkezések alkalmazása során köteles az érintett nemzeti jog összhangban álló értelmezését adni annak érdekében, hogy hatáskörének keretében biztosítsa az uniós jog teljes érvényesülését (lásd ebben az értelemben: 2004. október 5‑iPfeiffer és társai ítélet, C‑397/01–C‑403/01, EU:C:2004:584, 114. pont; 2016. november 8‑iOgnyanov ítélet, C‑554/14, EU:C:2016:835, 58. pont).

45

A nemzeti jog összhangban álló értelmezése elvének ugyanakkor vannak bizonyos korlátai. Így az általános jogelvek, különösen a jogbiztonság elve és a visszaható hatály tilalma korlátozzák a nemzeti bíróság azon kötelezettségét, hogy a belső joga irányadó szabályainak értelmezésekor és alkalmazásakor figyelembe kell vennie az irányelv tartalmát, továbbá e kötelezettség nem szolgálhat a nemzeti jog contra legem értelmezésének alapjául (lásd ebben az értelemben: 2006. július 4‑iAdeneler és társai ítélet, C‑212/04, EU:C:2006:443, 110. pont; 2023. december 21‑iBMW Bank és társai ítélet, C‑38/21, C‑47/21 és C‑232/21, EU:C:2023:1014, 222. pont).

46

A nemzeti jog összhangban álló értelmezésének elve ugyanakkor megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent, hogy a belső joguk egészére tekintettel és az általuk elfogadott értelmezési módszerek alkalmazásával biztosítsák a szóban forgó irányelv teljes érvényesülését és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak (lásd ebben az értelemben: 2004. október 5‑iPfeiffer és társai ítélet, C‑397/01–C‑403/01, EU:C:2004:584, 118. és 119. pont; 2024. október 15‑iKUBERA ítélet, C‑144/23, EU:C:2024:881, 51. pont).

47

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a kibővített tanácsban eljáró Nejvyšší správní soud (legfelsőbb közigazgatási bíróság) a 2024. február 15‑i végzésében úgy értelmezte a szóban forgó nemzeti rendelkezést, mint amely kizárólag az alapvető jogok megsértésének a kérelmező származási országában fennálló helyzethez kapcsolódó veszélyére vonatkozik. Úgy tűnik tehát – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatok függvényében –, hogy e nemzeti rendelkezés értelmezhető úgy, hogy az alapeljárásban a 2011/95 irányelv által követett céllal összhangban álló eredményre vezessen.

48

Egyébiránt a 2011/95 irányelv 3. cikke nem tiltja meg, hogy valamely tagállam olyan jogokkal párosuló nemzeti védelmet biztosítson, amely lehetővé teszi a menekült jogállással nem rendelkező és kiegészítő védelemben nem részesülő személyek számára, hogy a területén tartózkodjanak, mivel az ilyen védelem nyújtása nem tartozik ezen irányelv hatálya alá. Így valamely tagállam jogosult arra, hogy kizárólag a belső joga alapján humanitárius okokból tartózkodási jogot biztosítson azon harmadik országbeli állampolgároknak, akiknek a származási országukba való visszatérése sértené a magánélethez való jogukat az e tagállammal fennálló kapcsolatuk megszakadása miatt, feltéve hogy e tartózkodási jog nem téveszthető össze az ezen irányelv értelmében vett menekült vagy kiegészítő védelmi jogállással (lásd ebben az értelemben: 2010. november 9‑iB és D ítélet, C‑57/09 és C‑101/09, EU:C:2010:661, 117–120. pont; 2024. szeptember 12‑iChangu ítélet, C‑352/23, EU:C:2024:748, 48. és 49. pont).

49

Továbbá, mivel a nemzetközi védelem iránti kérelem elutasítása adott esetben arra késztetheti az illetékes hatóságokat, hogy megfontolják A. B.‑vel szemben kiutasítási határozat elfogadását, emlékeztetni kell arra, hogy a 2008/115 irányelv 5. cikke olyan általános szabálynak minősül, amely – amint az irányelv végrehajtására kerül sor – kötelező a tagállamokra nézve a kiutasítási eljárás minden szakaszában (lásd ebben az értelemben: 2022. november 22‑iStaatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Kiutasítás – Orvosi kannabisz] ítélet, C‑69/21, EU:C:2022:913, 55. pont).

50

Márpedig, noha a 2008/115 irányelv 5. cikke nem említi a valamely tagállam területén jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár magánéletét azon tényezők között, amelyeket a tagállamoknak figyelembe kell venniük ezen irányelv végrehajtása során, ez nem változtat azon, hogy a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani azokat az alapvető jogokat, amelyeket az Európai Unió Alapjogi Chartája a harmadik országbeli állampolgár számára elismer, következésképpen kiutasítási határozat vagy kitoloncolási intézkedés nem fogadható el, ha az sérti az érintett harmadik országbeli állampolgárnak a magánélet tiszteletben tartásához való jogát (lásd ebben az értelemben: 2022. november 22‑iStaatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Kiutasítás – Orvosi kannabisz] ítélet, C‑69/21, EU:C:2022:913, 92. pont).

51

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/95 irányelv 3. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az e 3. cikknek megfelelően elfogadható kedvezőbb szabálynak minősül az olyan nemzeti szabályozás, amely kiegészítő védelem biztosítását írja elő az olyan harmadik országbeli állampolgár számára, akit a származási országába történő kiutasítása esetén a nemzetközi védelem iránti kérelmet vizsgáló tagállammal fennálló kapcsolatainak megszakadása miatt a magánélethez való joga megsértésének valós veszélye fenyegetne.

A költségekről

52

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

 

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

 

A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkét

 

a következőképpen kell értelmezni:

 

azzal ellentétes, ha az e 3. cikknek megfelelően elfogadható kedvezőbb szabálynak minősül az olyan nemzeti szabályozás, amely kiegészítő védelem biztosítását írja elő az olyan harmadik országbeli állampolgár számára, akit a származási országába történő kiutasítása esetén a nemzetközi védelem iránti kérelmet vizsgáló tagállammal fennálló kapcsolatainak megszakadása miatt a magánélethez való joga megsértésének valós veszélye fenyegetne.

 

Aláírások


( *1 ) Az eljárás nyelve: cseh.

( i ) A jelen ügy neve fiktív. Az nem egyezik az eljárásban részt vevő egyetlen fél valódi nevével sem.