–

a Steiermärkische Bank und Sparkassen AG, KL és TR képviseletében S. Ficulovič és B. Fletzberger Rechtsanwälte,

–

az Österreichische Finanzmarktaufsichtsbehörde (FMA) képviseletében D. Wagner és P. Wanek, meghatalmazotti minőségben,

–

a német kormány képviseletében J. Möller, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Manzaneque Valverde és G. von Rintelen, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2018. május 30‑i (EU) 2018/843 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2018. L 156., 43. o.) módosított, a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. május 20‑i (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2015. L 141., 73. o.; a továbbiakban: 2015/849 irányelv) 58. cikke (1)–(3) bekezdésének, 59. cikke (1) bekezdésének, valamint 60. cikke (5) és (6) bekezdésének értelmezésére irányul.

2

E kérelmet az egyrészről a Steiermärkische Bank und Sparkassen AG, KL és TR, másrészről az Österreichische Finanzmarktaufsichtsbehörde (FMA) (pénzpiac‑felügyeleti hatóság [FMA], Ausztria) között annak a határozatnak a jogszerűségét érintő jogvita keretében terjesztették elő, amellyel ez utóbbi közigazgatási büntető jellegű szankciót szabott ki a Steiermärkische Bank und Sparkassen AG‑vel szemben.

3

A 2015/849 irányelv (1) és (59) preambulumbekezdése szerint:

[…]

4

Ezen irányelv 1. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   Ezen irányelv célja, hogy megelőzze az uniós pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználását.

(2)   A tagállamok biztosítják a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás tilalmát.”

5

Az említett irányelv 2. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ez az irányelv a következő kötelezett szolgáltatókra alkalmazandó:

[…]”

6

Ugyanezen irányelv 5. cikke a következőképpen fogalmaz:

„A pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése érdekében a tagállamok az ezen irányelv hatálya alá tartozó területen szigorúbb rendelkezéseket is elfogadhatnak, vagy hatályban tarthatnak, az uniós jog keretein belül.”

7

A 2015/849 irányelv „Politikák, eljárások és felügyelet” című VI. fejezete tartalmazza a „Szankciók” című 4. szakaszt, amely ezen irányelv 58–62. cikkét foglalja magában. Ezen 58. cikk az (1)–(3) bekezdésében a következőket írja elő:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy a kötelezett szolgáltatók az ezen irányelvet átültető nemzeti rendelkezések megsértéséért az e cikkel és az 59–61. cikkel összhangban felelősségre vonhatóak legyenek. Az ezen előírásból következő szankcióknak vagy intézkedéseknek hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.

(2)   A tagállamok büntetőjogi szankciók megállapításával és alkalmazásával kapcsolatos jogának sérelme nélkül a tagállamok szabályokat állapítanak meg a közigazgatási szankciókra és intézkedésekre vonatkozóan, valamint biztosítják, hogy illetékes hatóságaik megállapíthassanak ilyen szankciókat és intézkedéseket az ezen irányelvet átültető nemzeti rendelkezések megszegése esetére, továbbá gondoskodnak arról, hogy e szankciók és intézkedések alkalmazásra kerülnek.

A tagállamok dönthetnek úgy, hogy a tagállami büntetőjog hatálya alá tartozó jogsértésekre vonatkozóan nem állapítanak meg közigazgatási szankciókat vagy intézkedéseket előíró szabályokat. Ilyen esetben a tagállamok közlik a[z Európai] Bizottsággal büntetőjoguk vonatkozó rendelkezéseit.

A tagállamok biztosítják továbbá, hogy amennyiben illetékes hatóságaik olyan büntetőjogi jogsértést azonosítanak, amely büntetőjogi szankciót von maga után, erről kellő időben tájékoztatják a bűnüldöző hatóságokat.

(3)   A tagállamok biztosítják, hogy amennyiben a kötelezettségek jogi személyre vonatkoznak, az ezen irányelvet átültető nemzeti rendelkezések megsértése esetén a szankciók és az intézkedések alkalmazhatók legyenek a vezető testület tagjaira vagy bármely természetes személyre, aki a nemzeti jog szerint felelős a kötelezettség megszegéséért.”

8

Az említett irányelv 59. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy ez a cikk alkalmazandó legyen legalább azokban a helyzetekben, amikor a kötelezett szolgáltatók súlyosan, ismétlődően, rendszeresen vagy e módokat ötvözve megsértik a következő cikkekben előírt követelményeket:

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy az (1) bekezdésben említett esetekben az alkalmazható közigazgatási szankciók és intézkedések magukban foglalják legalább a következőket:

(3)   A tagállamok gondoskodnak arról, hogy – a (2) bekezdés e) pontjától eltérve – amennyiben az érintett kötelezett szolgáltató hitelintézet vagy pénzügyi intézmény, az alábbi szankciók is alkalmazhatók legyenek:

(4)   A tagállamok felhatalmazhatják az illetékes hatóságaikat arra, hogy a (2) bekezdés a)–d) pontjában említetteken túl egyéb típusú közigazgatási szankciókat szabjanak ki, vagy a (2) bekezdés e) pontjában és a (3) bekezdésben említett összegeket meghaladó közigazgatási pénzbírságot vessenek ki.”

9

Ugyanezen irányelv 60. cikke (5) és (6) bekezdésének a szövege a következő:

„(5)   A tagállamok biztosítják, hogy a jogi személyek felelősségre vonhatók legyenek az 59. cikk (1) bekezdésében említett azon jogsértésekért, amelyeket az ő javukra egy olyan személy követett el, aki magában, vagy a jogi személy egy szervének részeként járt el, és a jogi személyben vezető tisztséget tölt be a következők szerint:

(6)   A tagállamok biztosítják továbbá, hogy a jogi személyek felelősségre vonhatók legyenek, ha az e cikk (5) bekezdésében említett személyek egyike általi felügyelet vagy ellenőrzés hiánya tette lehetővé az 59. cikk (1) bekezdésében említett jogsértéseknek a jogi személy alá rendelt személy általi, a jogi személy javára történő elkövetését.”

10

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27‑i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet) (HL 2016. L 119., 1. o.) 58. cikkének (2) bekezdése szerint:

„A felügyeleti hatóság korrekciós hatáskörében eljárva:

[…]

[…]”

11

E rendelet 83. cikkének (1)–(6) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Valamennyi felügyeleti hatóság biztosítja, hogy e rendeletnek a (4), (5), (6) bekezdésben említett megsértése miatt az e cikk alapján kiszabott közigazgatási bírságok minden egyes esetben hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek legyenek.

(2)   A közigazgatási bírságokat az adott eset körülményeitől függően az 58. cikk (2) bekezdésének a)–h) és j) pontjában említett intézkedések mellett vagy helyett kell kiszabni. Annak eldöntésekor, hogy szükség van‑e közigazgatási bírság kiszabására, illetve a közigazgatási bírság összegének megállapításakor minden egyes esetben kellőképpen figyelembe kell venni a következőket:

[…]

(3)   Ha egy adatkezelő vagy adatfeldolgozó egyazon adatkezelési művelet vagy egymáshoz kapcsolódó adatkezelési műveletek tekintetében – szándékosan vagy gondatlanságból – e rendelet több rendelkezését is megsérti, a bírság teljes összege nem haladhatja meg a legsúlyosabb jogsértés esetén meghatározott összeget.

(4)   Az alábbi rendelkezések megsértése – a (2) bekezdéssel összhangban – legfeljebb 10000000 [euró] összegű közigazgatási bírsággal, illetve a vállalkozások esetében az előző pénzügyi év teljes éves világpiaci forgalmának legfeljebb 2%‑át kitevő összeggel sújtható; a kettő közül a magasabb összeget kell kiszabni:

[…]

(5)   Az alábbi rendelkezések megsértése – a (2) bekezdéssel összhangban – legfeljebb 20000000 [euró] összegű közigazgatási bírsággal, illetve a vállalkozások esetében az előző pénzügyi év teljes éves világpiaci forgalmának legfeljebb 4%‑át kitevő összeggel sújtható; a kettő közül a magasabb összeget kell kiszabni:

[…]

(6)   A felügyeleti hatóság 58. cikk (2) bekezdése szerinti utasításának be nem tartása – az e cikk (2) bekezdésével összhangban – legfeljebb 20000000 [euró] összegű közigazgatási bírsággal, illetve a vállalkozások esetében az előző pénzügyi év teljes éves világpiaci forgalmának legfeljebb 4%‑át kitevő összeggel sújtható; a kettő közül a magasabb összeget kell kiszabni.”

12

A 2017. július 26‑i Finanzmarkt‑Geldwäschegesetz (a pénzpiacokon történő pénzmosásról szóló törvény, (BGBl. I, 118/2016) 2021. május 28‑án hatályos változatának (BGBl. I, 17/2018, a továbbiakban: a pénzmosásról szóló törvény) 34. §‑a szerint:

„(1)   Az a személy, aki a kötelezett szolgáltató felelős személyének minőségében (a Verwaltungsstrafgesetz [a közigazgatási szankciókról szóló törvény; a továbbiakban: közigazgatási szankciókról szóló törvény] 9. §‑a) megszegi az előírt kötelezettségeket

[…]

[…]

[…]

közigazgatási jogsértést követ el, és az FMA legfeljebb 150000 euró összegű pénzbírságot szab ki vele szemben.

(2)   Ha az (1) bekezdés 2. pontjában említett kötelezettségszegések […] súlyosak, ismétlődők vagy rendszeresek, illetve e jellemzők kombinációját mutatják, a bírság összege elérheti az 5000000 eurót, vagy – amennyiben az számszerűsíthető – a kötelezettségszegésből származó haszon kétszeresét.

(3)   Az a személy, aki a kötelezett szolgáltató felelős személyének minőségében (a közigazgatási szankciókról szóló törvény 9. §‑a),

közigazgatási jogsértést követ el, és az FMA legfeljebb 5000000 euró összegű pénzbírságot szabhat ki vele szemben, vagy – amennyiben az számszerűsíthető – a kötelezettségszegésből származó haszon kétszeresének megfelelő összegű pénzbírságot.

[…]”

13

A pénzmosásról szóló törvény 35. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az FMA pénzbírságot szabhat ki a jogi személyekkel szemben, amennyiben a 34. § (1)–(3) bekezdésében említett kötelezettségek megszegését a jogi személy javára olyan személy követte el, aki egyénileg vagy az érintett jogi személy valamely szervének tagjaként járt el, és a jogi személyen belül vezető tisztséget tölt be, az alábbi jogalapok valamelyike alapján:

(2)   A jogi személy a 34. § (1)–(3) bekezdésében említett kötelezettségek megszegéséért akkor is felelősségre vonható, ha az e cikk (1) bekezdésében említett személy által gyakorolt felügyelet vagy ellenőrzés hiánya lehetővé tette, hogy egy, a jogi személy érdekében eljáró személy a jogi személy javára a 34. § (1)–(3) bekezdésében említett kötelezettségek valamelyikének megsértését elkövesse.

[…]”

14

E törvény 36. §‑a a következőképpen fogalmaz:

„A jelen szövetségi törvényben meghatározott közigazgatási jogsértések esetében az eljárás megindítására vonatkozó elévülési idő helyett hároméves elévülési idő alkalmazandó (a közigazgatási szankciókról szóló törvény 31. §‑ának (1) bekezdése). Ezekben az esetekben a szankciók elévülési ideje (a közigazgatási szankciókról szóló törvény 31. §‑ának (2) bekezdése) öt év.”

15

2024. február 29‑i határozatával az FMA a pénzmosásról szóló törvény 35. §‑ának (1) és (2) bekezdése alapján szankciót szabott ki a Steiermärkische Bank und Sparkassennel szemben azon az alapon, hogy az megsértette a pénzmosás megelőzése terén fennálló átvilágítási kötelezettségeit.

16

Az e határozattal szemben benyújtott kereset tárgyában eljáró Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Ausztria), amely a kérdést előterjesztő bíróság, az említett szankciót „közigazgatási büntetőjogi jellegűnek” minősíti, és rámutat arra, hogy a jogi személyek büntetőjogi felelőssége idegen volt az osztrák „közigazgatási büntetőjogtól”. E bíróság szerint a pénzmosásról szóló törvény 35. §‑ának (1) és (2) bekezdése, amely lényegében a 2015/849 irányelv 59. cikkének, valamint 60. cikke (5) és (6) bekezdésének rendelkezéseit ültette át az osztrák jogba, azon első rendelkezések egyikét képezi, amelyek a jogi személyek büntetőjogi felelősségét bevezették e jogba.

17

Ugyanakkor az említett 35. §‑ának (1) bekezdése a jogi személlyel szembeni szankció kiszabásának további feltételeként bevezette, hogy egy természetes személy „a 34. § (1)–(3) bekezdésében említett kötelezettségek valamelyikének megsértését” a jogi személy javára kövesse el.

18

KL és TR két természetes személy, akiknek a cselekményei betudhatók a Steiermärkische Bank und Sparkassennek. E személyek az alapeljárásban is felek, az eljárás alá vont személyek minőségében.

19

A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) ítélkezési gyakorlata szerint ahhoz, hogy egy jogi személy szankcionálható legyen, három feltételnek kell teljesülnie: először, hogy az a természetes személy, akinek a cselekményei e jogi személynek betudhatók, előzetesen maga is fél volt az érintett eljárásban, és ennek keretében nem pusztán tanúként, hanem eljárás alá vont személyként kezelték, az e minőséghez kapcsolódó valamennyi joggal együtt; másodszor, hogy az említett jogi személlyel szemben hozott, szankciót kiszabó határozat rendelkező részében megállapítsák e természetes személynek, illetve ugyanezen jogi személy megfelelően azonosított törvényes képviselőjének jogellenes és felróható, jogsértést megvalósító cselekményét; harmadszor pedig, hogy e cselekményt e rendelkező részben az érintett jogi személynek betudják.

20

A kérdést előterjesztő bíróság azt vizsgálja, hogy e további követelmények nem korlátozzák‑e a 2015/849 irányelv 60. cikke (5) bekezdésének hatályát. E bíróság kétségei elsősorban azzal kapcsolatosak, hogy az ezen irányelvben előírt „közigazgatási szankcióknak és intézkedéseknek” az említett irányelv (59) preambulumbekezdésével és 58. cikkének (1) bekezdésével összhangban „hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek” kell lenniük. Egyébiránt a szóban forgó eljárások összetettek, az azok alapjául szolgáló tények gyakran átláthatatlanok, ezért a hatóság számára ismeretlenek, miközben ezekre az eljárásokra az érintett cselekmények időpontjától számított ötéves elévülési idő vonatkozik.

21

Végül az említett bíróság úgy ítéli meg, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita megoldása szempontjából releváns lehet a 2023. december 5‑iDeutsche Wohnen ítéletből (C‑807/21, EU:C:2023:950) eredő ítélkezési gyakorlat, amelyben a Bíróság kimondta, hogy a 2016/679 rendelet 58. cikkének (2) bekezdését és 83. cikkének (1)–(6) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében valamely jogi személlyel mint adatkezelővel szemben csak akkor szabható ki közigazgatási bírság az e 83. cikk (4)–(6) bekezdésében említett jogsértés miatt, ha e jogsértést előzetesen betudták egy azonosított természetes személynek.

22

E körülményekre tekintettel a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Ellentétes‑e a másodlagos uniós joggal (különösen az (EU) 2015/849 irányelv 60. cikkének (5) és (6) bekezdésével, 58. cikkének (1)–(3) bekezdésével és 59. cikkének (1) bekezdésével együttesen értelmezve), valamint az uniós jog általános elveivel (különösen a hatékony érvényesülés elvével) [a pénzmosásról szóló törvény] 35. §‑ának (1)–(3) bekezdése (a jogi személyek szankcionálhatóságára vonatkozó rendelkezések), valamint 36. §‑a (az elévülési idő meghosszabbítására vonatkozó rendelkezés), amennyiben e rendelkezések – a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) értelmezése szerint – a jogi személy szankcionálásának elengedhetetlen feltételeként egyrészt megkövetelik, hogy a jogi személy valamely szervének tagját vagy a jogi személy javára eljáró más természetes személyt előzetesen formálisan eljárás alá vont személyként ismerjék el, az e minőséghez kapcsolódó valamennyi jog szigorú tiszteletben tartásával, másrészt megkövetelik, hogy a jogi személlyel szemben hozott szankciót kiszabó határozat rendelkező részében megállapítsák, hogy az ott név szerint megjelölt természetes személy (vagy a jogi személy szervének tagja) jogellenes és felróható, jogsértést megvalósító cselekményt követett el, annak érdekében, hogy e magatartást azt követően a jogi személynek betudják, figyelemmel arra, hogy az eljárás megindítására nyitva álló elévülési idő az érintett közigazgatási jogsértés befejezésétől számított három év, míg a szankciók tekintetében az elévülési idő öt év?”

23

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2015/849 irányelv 58. cikkének (1)–(3) bekezdését, 59. cikkének (1) bekezdését, valamint 60. cikkének (5) és (6) bekezdését a hatékony érvényesülés elvével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely:

24

Az előterjesztett kérdésnek a jogi személy felelőssége megállapításának feltételeire vonatkozó első részét illetően előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a 2015/849 irányelv fő célja – amint az a címéből, valamint 1. cikkének (1) és (2) bekezdéséből kitűnik – a pénzügyi rendszer pénzmosás, valamint terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzése. Konkrétabban, ezen irányelv rendelkezései a kockázatalapú megközelítés szerint olyan megelőző és visszatartó erejű intézkedések összességének megállapítására irányulnak, amelyek lehetővé teszik a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni hatékony küzdelmet – amint az ezen irányelv (1) preambulumbekezdéséből kitűnik – annak elkerülése érdekében, hogy az illegális pénzáramlás árthasson az Unió pénzügyi ágazata integritásának, stabilitásának és megítélésének, és fenyegetést jelenthessen az Unió belső piacára és a nemzetközi fejlődésre nézve (2025. június 19‑iLietuvos bankas ítélet, C‑671/23, EU:C:2025:457, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

A 2015/849 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében az irányelv az úgynevezett „kötelezett szolgáltatókra” alkalmazandó. E 2. cikk (1) bekezdésének 1–3. pontja szerint e szervezetek a hitelintézetek, a pénzügyi intézmények, valamint az e 3. pontban említett, szakmai tevékenységük gyakorlása keretében eljáró természetes vagy jogi személyek.

26

Így a 2015/849 irányelv által a kötelezett szolgáltatókra rótt kötelezettségek mind a jogi személyeket, mind pedig a természetes személyeket terhelik, amennyiben e személyek az említett irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében kötelezett szolgáltatóknak tekinthetők.

27

Ami különösen a 2015/849 irányelv 59. cikkében előírt szankciókat illeti, amelyek e cikk (1) bekezdésének megfelelően legalább az olyan jogsértésekre alkalmazandók, amelyeket a kötelezett szolgáltatók súlyosan, ismétlődően, rendszeresen, vagy e módokat ötvözve követnek el, hangsúlyozni kell, hogy az említett irányelv 58. cikkének (1) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák, hogy a kötelezett szolgáltatók az irányelvet átültető nemzeti rendelkezések megsértése esetén – az e cikkel és az 59–61. cikkel összhangban – felelősségre vonhatók legyenek.

28

Márpedig ezen 58. cikk (1) bekezdésében semmi nem utal arra, hogy a kötelezett szolgáltató az említett irányelv alapján fennálló felelőssége – amennyiben jogi személyről van szó – a természetes személy nemzeti jog alapján fennálló felelősségének megállapításától függhetne.

29

Amennyiben a kötelezett szolgáltató jogi személy, tekintettel arra, hogy az ilyen személy kizárólag olyan természetes személyek közvetítésével járhat el, akiknek a cselekményei neki betudhatók, a 2015/849 irányelv arra szorítkozik, hogy meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett egyrészt a jogi személy felelősségét megalapozó jogsértések a nemzeti jog alapján a jogi személyért felelős természetes személyeknek is betudhatók, másrészt pedig bizonyos természetes személyek magatartása megalapozhatja a jogi személy felelősségét.

30

Így egyrészt, ezen irányelv 58. cikke (3) bekezdésének megfelelően, amennyiben kötelezettségek vonatkoznak jogi személyekre, a tagállamok gondoskodnak arról, hogy az említett irányelvet átültető nemzeti rendelkezések megsértése esetén szankciók és intézkedések kiszabhatók legyenek a vezető testületek tagjaival, valamint azokkal az egyéb természetes személyekkel szemben, akik a nemzeti jog szerint felelősek e jogsértésért. Márpedig e rendelkezésből nem tűnik ki, hogy valamely jogi személlyel mint kötelezett szolgáltatóval szemben történő szankció kiszabása attól függne, hogy előzetesen megállapítást nyert‑e, hogy az érintett jogsértést természetes személy követte el. Ellenkezőleg, a természetes személyek nemzeti jog szerinti felelőssége a 2015/849 irányelv alapján fennálló, érintett jogi személy felelősségéhez képest csupán járulékos, azt kiegészítő jellegű.

31

Másrészt a 2015/849 irányelv 60. cikkének (5) és (6) bekezdése szerint a tagállamok gondoskodnak arról, hogy a jogi személy felelősségre vonható legyen mind azokért a jogsértésekért, amelyeket egyénileg eljárva vagy a jogi személy valamely szervének tagjaként olyan személy követett el a jogi személy javára, aki e jogi személyen belül vezető pozíciót tölt be, mind pedig akkor, ha az ilyen személy általi felügyelet vagy ellenőrzés hiánya tette lehetővé, hogy az alárendelt személy ugyanezen jogi személy javára jogsértéseket kövessen el.

32

E 60. cikk (5) és (6) bekezdése – amint arra az FMA és a Bizottság rámutat – arra korlátozódik, hogy megjelölje azon természetes személyeket, akiknek a jogi személy javára végzett cselekményei vagy mulasztásai megalapozhatják e jogi személy felelősségét. Ezzel szemben ebből nem következik, hogy e természetes személyek nemzeti jog alapján fennálló felelősségét előzetesen meg kellene állapítani, hogy e személyeket az e jogi személlyel szemben szankciót kiszabó határozat rendelkező részében azonosítani kellene, és hogy őket az érintett jogsértésért felelősnek kellene nyilvánítani.

33

A 2015/849 irányelv 58–60. cikkének olyan értelmezése, amely szerint a tagállamok a jogi személy felelősségét annak előzetes megállapításától tehetik függővé, hogy a jogsértést természetes személy követte el, egyébiránt ellentétes lenne az ezen irányelv 58. cikkének (1) bekezdésében előírt azon követelménnyel, hogy a kötelezett szolgáltatók felelősségre vonásából eredő szankcióknak vagy intézkedéseknek hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük. Az ilyen követelmény ugyanis alkalmas lenne arra, hogy gyengítse a 2015/849 irányelv által a jogi személyekkel mint kötelezett szolgáltatókkal szemben közvetlenül kiszabott szankciók hatékonyságát és visszatartó erejét (lásd analógia útján: 2023. december 5‑iDeutsche Wohnen ítélet, C‑807/21, EU:C:2023:950, 51. pont).

34

Pontosítani kell továbbá egyrészt, hogy bár ugyanezen irányelv csupán minimális harmonizációt valósít meg (2024. április 18‑iCitadeles nekustamie īpašumi ítélet, C‑22/23, EU:C:2024:327, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), a tagállamok mindazonáltal nem korlátozhatják azon felelősség terjedelmét, amelyet az említett irányelv 58. cikkének (1) bekezdése a kötelezett szolgáltatók – köztük jogi személyek – számára előír.

35

Ezenkívül, amint arra a Bíróság rámutatott, noha a 2015/849 irányelv 59. cikke lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az e cikk (1) bekezdésében felsoroltakon túlmenő szankciókat és intézkedéseket írjanak elő, e tagállamoknak mindazonáltal legalább az e rendelkezésben említett, a kötelezett szolgáltatók által elkövetett jogsértéseket szankcionálniuk kell, mégpedig legalább az említett 59. cikk (2) és (3) bekezdésében előírt közigazgatási szankciók és intézkedések előírásával (lásd ebben az értelemben: 2025. június 19‑iLietuvos bankas ítélet, C‑671/23, EU:C:2025:457, 37. pont).

36

Másrészt, mivel – amint arra a jelen ítélet 19. pontja emlékeztet – a kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a jogi személyeknek a 2015/849 irányelvet átültető nemzeti szabályok alapján fennálló felelőssége megállapításának feltételei a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság) ítélkezési gyakorlatából következnek, emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a belső jog alkalmazásakor a tagállami bíróságok kötelesek a belső jogot úgy értelmezni, hogy a szóban forgó irányelv eredményének eléréséhez a lehető legteljesebb mértékig figyelembe veszik annak szövegét és célját, következésképpen megfelelni az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésének. A nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezésének e követelménye ugyanis az EUM‑Szerződés rendszeréből következik, legalábbis annyiban, hogy lehetővé teszi a nemzeti bíróságoknak, hogy az előttük folyamatban lévő ügyek elbírálása során hatáskörüknek megfelelően biztosítsák az uniós jog teljes érvényesülését (2025. június 26‑iMakeleio és Zougla ítélet, C‑555/23 és C‑556/23, EU:C:2025:484, 85. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37

Az uniós joggal összhangban álló értelmezés elve megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a belső jog egészére tekintettel és a belső jogban elismert értelmezési módszerek alkalmazásával biztosítsák a szóban forgó irányelv teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak (2025. június 26‑iMakeleio és Zougla ítélet, C‑555/23 és C‑556/23, EU:C:2025:484, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

A jelen ügyben tehát a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a pénzmosásról szóló törvény releváns rendelkezéseit a 2015/849 irányelvvel összhangban értelmezze.

39

Az előterjesztett kérdés második részét illetően, amely a nemzeti jog által meghatározott elévülési határidők rögzítésére vonatkozik, emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jog erre vonatkozó szabályainak hiányában a tagállamok – az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása mellett – alkalmazhatják a nemzeti jogrendjükben meghatározott eljárási szabályokat, különösen a jogvesztő határidőkre vonatkozókat (lásd ebben az értelemben: 2017. december 20‑iCaterpillar Financial Services ítélet, C‑500/16, EU:C:2017:996, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Annak megállapításához, hogy az egyenértékűség elvét tiszteletben tartották‑e, azt kell megvizsgálni, hogy az olyan elévülési szabályon kívül, mint amely az alapeljárásban szerepel, és amelyet a belső jogban az uniós jogból eredő jogok védelmének biztosítását szolgáló keresetekre kell alkalmazni, létezik‑e a tisztán belső jogi jellegű keresetekre alkalmazandó elévülési szabály, és hogy tárgyukra és lényeges elemeikre tekintettel e két elévülési szabály hasonlónak tekinthető‑e (2017. december 20‑iCaterpillar Financial Services ítélet, C‑500/16, EU:C:2017:996, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

A tényleges érvényesülés elvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok felelőssége, hogy minden egyes esetben biztosítsák az uniós jog által biztosított jogok hatékony védelmét, és hogy ezen elv többek között megköveteli, hogy a tagállamok hatóságai ne tegyék a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2017. december 20‑iCaterpillar Financial Services ítélet, C‑500/16, EU:C:2017:996, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

A Bíróság a jogbiztonság érdekében elismerte az észszerű jogorvoslati határidők jogvesztő jelleggel történő megállapításának az uniós joggal való összeegyeztethetőségét. Példaként említhető, hogy a Bíróság a hároméves vagy kétéves elévülési időket a tényleges érvényesülés elvével összeegyeztethetőnek ítélte (lásd ebben az értelemben: 2017. december 20‑iCaterpillar Financial Services ítélet, C‑500/16, EU:C:2017:996, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

Így az illetékes hatóságok által az eljárás megindítására előírt, a feltételezett jogsértés befejezésének időpontjától számított hároméves elévülési idő, valamint a szankció kiszabására előírt, ugyanezen időponttól számított ötéves elévülési idő – az alapeljárás tárgyát képezőkhöz hasonlóan – főszabály szerint az uniós joggal összeegyeztethetőnek tekintendő (lásd ebben az értelemben: 2023. július 13‑iNapfény‑Toll ítélet, C‑615/21, EU:C:2023:573, 37. pont).

44

Mindazonáltal a Bíróság rendelkezésére álló iratok nem tartalmaznak olyan elemet, amely arra utalna, hogy a pénzmosásról szóló törvény 36. §‑ában előírt hároméves és ötéves elévülési idők ne felelnének meg az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének.

45

A fentiekre tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2015/849 irányelv 58. cikkének (1)–(3) bekezdését, 59. cikkének (1) bekezdését, valamint 60. cikkének (5) és (6) bekezdését a hatékony érvényesülés elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy:

46

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

A 2018. május 30‑i (EU) 2018/843 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. május 20‑i (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanács irányelv 58. cikkének (1)–(3) bekezdését, 59. cikkének (1) bekezdését, valamint 60. cikkének (5) és (6) bekezdését a hatékony érvényesülés elvével összefüggésben

a következőképpen kell értelmezni: