Ideiglenes változat
JEAN RICHARD DE LA TOUR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2026. március 19.(1)
C‑808/24. sz. [Zálečta](i) ügy
M. R.
kontra
Ministerstvo vnútra Slovenskej republiky
(az Okresný súd Lučenec [losonci járásbíróság, Szlovákia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„ Előzetes döntéshozatal – Szociálpolitika – 2003/88/EK irányelv – Munkaidő‑szervezés – A 2. cikk 1. pontja – Munkaidő – A 6. cikk b) pontja – Maximális heti munkaidő – A munkavállalók biztonságának és egészségének védelme – Tűzoltók és mentők munkaideje – A munkahelyen töltött, a munkaidőbe nem beszámított ügyeleti idő – A heti munkaidőre vonatkozó korlát egyidejű megsértése – Nem vagyoni kár megtérítéséhez való, valamely tagállammal szemben az uniós jog megsértése miatt érvényesített jog – Helytelen átültetés – Feltételek – A kártérítés összegének meghatározása ”
I. Bevezetés
1. Egy szlovákiai önkormányzati tűzoltó‑ és mentőalakulat egy tagja keresetet indított az állammal szemben az Okresný súd Lučenec (losonci járásbíróság, Szlovákia) előtt azon nem vagyoni kár megtérítése iránt, amelyet álláspontja szerint a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(2) szlovák jogba való helytelen átültetése miatt szenvedett el.
2. E bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelme az ezen irányelv 6. cikkének b) pontjával összefüggésben értelmezett 2. cikke 1. pontjának értelmezésére, valamint az állítólagos kár megtérítésének módjára vonatkozik. Így a Bíróságot ismét valamely tagállam felelősségének a közszférában foglalkoztatott tűzoltók munkaidejével összefüggésben történő megállapításának feltételeiről kérdezik.
3. Azt fogom tehát javasolni a Bíróságnak, hogy különösen a 2010. november 25‑i Fuß ítéletben(3) felidézett elvekre támaszkodva állapítsa meg, hogy:
– a 2003/88 irányelv e két rendelkezése közül kizárólag a 6. cikk b) pontja keletkeztethet olyan egyéni jogokat a magánszemélyek számára, amelyek e cikk érintett tagállam általi megsértése miatt kártérítési követelést alapozhatnak meg;
– az említett irányelv 2. cikke 1. pontjának valamely tagállam általi megsértése esetén kizárólag az ezen irányelv 6. cikkének b) pontjában meghatározott maximális heti munkaidő túllépése által okozott nem vagyoni kár téríthető meg, és
– az e túllépés miatt fizetendő kártérítés összegének meghatározása – az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása mellett – a nemzeti jog hatálya alá tartozik.
II. Jogi háttér
A. Az uniós jog
4. A 2003/88 irányelv 2. cikkének 1. pontja úgy határozza meg a „munkaidő[t]”, mint „az az időtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkaadó rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelően”.
5. Ezen irányelv „Maximális heti munkaidő” címet viselő 6. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével összhangban:
a) a heti munkaidő időtartamát törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések, kollektív szerződések vagy a szociális partnerek által megkötött megállapodások útján korlátozzák;
b) hétnapos időtartamokban az átlagos munkaidő, a túlórát is beleértve, ne haladja meg a 48 órát.”
B. A szlovák jog
6. A 2001. július 2‑i zákon č. 315/2001 Z. z. o Hasičskom a záchrannom zbore (a tűzoltó‑ és mentőalakulatokról szóló 315/2001. sz. törvény, a továbbiakban: 315/2001. sz. törvény) 85. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A [tűzoltó‑ és mentőalakulat] tag[jának] szolgálati ideje az az idő, amely alatt az alakulat tagja szolgálatban van és a szolgálati egység rendelkezésére áll.”
7. E törvény 86. §‑ának (2) bekezdése(4) értelmében:
„A szolgálati idő egyenlőtlen elosztása esetén az egyes szolgálati napokon a szolgálat időtartama nem haladhatja meg a 18 órát. A szolgálati helyen a szolgálat és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó ügyelet keretében a szolgálati helyen való rendelkezésre állás teljes időtartama szolgálati naponként legfeljebb 24 óra lehet.”
8. Az említett törvény 92. §‑ának (1) bekezdése a következőket írja elő:
„A szolgálati idő beosztása keretében a szolgálati egység meghatározza az ügyelet helyét, amely a szolgálat 86. § (2) bekezdése alapján történő ellátásával közvetlenül összefüggő szolgálati hely.”
9. A 315/2001. sz. törvény 122. §‑ának (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Az […] ügyeleti pótlék nem jár azon időtartamra, amely alatt szolgálatot láttak el; ennek során a szolgálat ellátása túlórában ellátott szolgálatnak minősül.”
III. Az alapeljárás tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
10. M. R., aki egy önkormányzati tűzoltó‑ és mentőalakulat tagja, az abból eredő nem vagyoni kár megtérítését kéri, hogy a munkahelyen töltött ügyelete időtartamát nem számítják bele a munkaidejébe,(5) megsértve ezzel a 2003/88 irányelv 2. cikkének 1. pontját, ami M. R. szerint ezen irányelv 6. cikke b) pontjának megsértését is eredményezi. Az általa hivatkozott kár az első rendelkezés helytelen átültetésén alapul, amely az említett rendelkezések közül a másodikban meghatározott maximális heti munkaidő túllépéséhez vezetett. M. R. ez utóbbi címen nem kér pénzbeli kártérítést.
11. 2023. december 20‑i ítéletével az Okresný súd Lučenec (losonci járásbíróság), amely a kérdést előterjesztő bíróság, először is megállapította, hogy a szlovák szabályozás lehetővé tette, hogy M. R. munkáltatója ne számítsa bele az ügyeleti időt a munkaidőbe, megsértve ezzel a 2003/88 irányelv – Bíróság által értelmezett(6) – 2. cikkének 1. pontját. Ezt követően úgy ítélte meg, hogy e rendelkezés megsértése csak akkor alapozott volna meg kártérítéshez való jogot, ha M. R.‑nek az ügyeleti időt magában foglaló munkaideje – ezen irányelv 6. cikke b) pontjának megsértésével – meghaladta volna a maximális heti munkaidőt.
12. Végül a kérdést előterjesztő bíróság megállapította, hogy a vitatott időszakban M. R. munkaideje, az ügyeleti időt is beleértve, 28 nappal meghaladta az említett irányelv 2. cikkének 1. pontjával összefüggésben értelmezett 6. cikkének b) pontjában előírt korlátot, és hogy e rendelkezések megsértése hatással volt M. R. magán‑ és családi életére. Következésképpen arra kötelezte az államot, hogy fizessen meg M. R. részére bizonyos összegeket a nem vagyoni kárának megtérítéseként, mind e címen, mind pedig a jogszabályváltozás reményének elvesztése miatt.
13. 2024. május 30‑i végzésével a Krajský súd v Banskej Bystrici (besztercebányai regionális bíróság, Szlovákia) az állam által benyújtott fellebbezésről határozva hatályon kívül helyezte a 2023. december 20‑i ítéletet azzal az indokkal, hogy a kérdést előterjesztő bíróság túlterjeszkedett a kereseti kérelmen. Az előbbi bíróság rámutatott, hogy M. R. nem érvényesített követelést a szabályok megváltoztatásába vetett remény elvesztése miatt, és a 2003/88 irányelv 6. cikkének b) pontjában meghatározott korlátot meghaladóan ledolgozott órák száma tekintetében sem követelt nem vagyoni kártérítést. Ezenkívül e bíróság megállapította, hogy a nemzeti jog ezen irányelv 2. cikkének 1. pontjával ellentétes volta által okozott nem vagyoni kár kártérítést alapoz meg anélkül, hogy meg kellene állapítani az említett irányelv 6. cikke b) pontjának megsértését.
14. Az ügyet visszautalták a kérdést előterjesztő bíróság elé, amely kétségbe vonja ezen értelmezés relevanciáját. Pontosítja, hogy ez az értelmezés következményekkel jár mind a kártérítéshez való jog megnyílására, mind pedig a kártérítés kiszámításának alapjára nézve, attól függően, hogy e jog az ugyanezen irányelv 6. cikkének b) pontjában meghatározott korlátot meghaladóan ledolgozott órák számához kapcsolódik‑e, vagy sem.
15. E körülmények között az Okresný súd Lučenec (losonci járásbíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Az a körülmény, hogy a nemzeti szabályozás alapján a munkavállaló ügyeleti ideje nem számít bele a munkaidőbe, ami ellentétes a [2003/88] irányelv 2. cikkének 1. pontjával, megalapoz‑e kártérítési igényt a tagállammal szemben az uniós jog megsértése miatt anélkül, hogy bizonyítani kellene, hogy a munkavállaló tekintetében egyúttal ezen irányelv 6. cikkének b) pontját is megsértették?
2) Az előző kérdésre adott igenlő válasz esetén a megfelelő kártérítési összeg megállapítása során a nemzeti bíróságnak figyelembe kell‑e vennie az ügyeletben töltött órák számát, amely a nemzeti szabályozás miatt nem számít bele a munkavállaló munkaidejébe, vagy a tagállam által fizetendő kártérítés összegét azon nemzeti szabályozásból eredő, jogellenes helyzet időtartama alapján kell megállapítani, amely szabályozás lehetővé teszi, hogy az ügyelet tartamát az említett irányelvvel ellentétes módon ne számítsák bele a munkavállaló munkaidejébe?
3) Az [első] kérdésre adott nemleges válasz esetén a megfelelő kártérítési összeg megállapítása során a nemzeti bíróságnak figyelembe kell‑e vennie azon órák számát, amelyek alatt fennállt az irányelv 6. cikke b) pontjának megsértése, vagy a tagállam által fizetendő kártérítés összegét azon nemzeti szabályozásból eredő, jogellenes helyzet időtartama alapján kell megállapítani, amely szabályozás lehetővé teszi, hogy az ügyelet tartamát az említett irányelvvel ellentétes módon ne számítsák bele a munkavállaló munkaidejébe?”
16. A szlovák kormány, Írország, valamint az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket.
IV. Elemzés
17. Mivel a kérdést előterjesztő bírósághoz az uniós jog valamely tagállam általi megsértésével okozott kár megtérítése iránti keresetet nyújtottak be, ismertetni kell az e területen alkalmazandó általános szabályokat, mielőtt egymást követően megvizsgálnám az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést, valamint az arra javasolt választól függően az azt kiegészítő, a fizetendő kártérítés meghatározásának szempontjaira vonatkozó egyik vagy másik kérdést.
A. Az uniós jog és különösen a 2003/88 irányelv megsértése esetén fennálló tagállami felelősség megállapítására vonatkozó általános szabályok
18. Először is meg kell vizsgálni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem hivatkozik‑e az állam felelősségének megállapításához szükséges olyan különleges feltételekre, amelyeket a nemzeti jog az uniós jogban előírtaknál kevésbé szigorú feltételek mellett ír elő.(7)
19. Másodszor, ha nem ez a helyzet, akkor a 2003/88 irányelvvel kapcsolatban a Bíróság által felidézett uniós jogi elvek alkalmazandók, nevezetesen:
– ez az irányelv nem tartalmaz egyetlen rendelkezést sem az általa előírt minimumkövetelmények, köztük a munkaidő hossza megsértésének esetén alkalmazandó szankciók tárgyában, ennélfogva nem tartalmaz egyetlen különös szabályt sem a munkavállalók által e szabályok megsértése folytán esetlegesen elszenvedett kár megtérítésének tárgyában,(8) és
– mindazonáltal az az elv, mely szerint az állam felelős az uniós jog neki betudható megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkért, szerves része az Unió alapját képező Szerződések rendszerének.(9)
20. Ahhoz, hogy a sérelmet szenvedett személyek kártérítéshez való joggal rendelkezzenek, a Bíróság megállapította, hogy a következő három feltételnek kell teljesülnie:(10)
– a megsértett uniós jogi szabály célja, hogy a magánszemélyek számára jogokat keletkeztessen;(11)
– e szabály megsértése kellően súlyos; és
– fennáll a közvetlen okozati összefüggés e jogsértés és a magánszemélyek által elszenvedett kár között.
21. Harmadszor, a Bíróság iránymutatásokkal szolgál a nemzeti bíróságok számára e feltételek alkalmazása tekintetében, amelyek lehetővé teszik a magánszemélyeknek az uniós jog megsértésével okozott károkért fennálló tagállami felelősség megállapítását.(12)
B. Az állam felelőssége megállapításának első feltételére vonatkozó első kérdésről
22. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2003/88 irányelv 2. cikkének 1. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy annak célja, hogy olyan egyéni jogokat keletkeztessen a magánszemélyek számára, amelyek valamely tagállammal szemben kártérítési követelést alapozhatnak meg az államot terhelő – az uniós jog neki betudható megsértése által a magánszemélyeknek okozott károkért fennálló – felelősség elve alapján.
23. Pontosítom egyrészt, hogy a jelen ügyben nem vitatott, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatában meghatározott kritériumok szerint M. R. ügyeleti ideje az ezen irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett munkaidőnek minősült, hogy a szlovák szabályozás nem tartotta tiszteletben az uniós jogot,(13) és hogy az említett irányelv 6. cikkének b) pontjában előírt átlagos heti munkaidőt az M. R. által hivatkozott időszak egy részében túllépték.(14)
24. Másrészt a szlovák jog nem ír elő az állam felelősségének megállapításához az uniós jogban előírtaknál kevésbé szigorú különleges feltételeket.(15)
25. Ami azt a kérdést illeti, hogy a 2003/88 irányelv 2. cikkének 1. pontja olyan jogokat biztosít‑e a magánszemélyek számára, amelyekre azok a nemzeti bíróságok előtt hivatkozhatnak, először is megjegyzem, hogy a Bíróságnak nincs e rendelkezésre vonatkozó ítélkezési gyakorlata.
26. Másodszor, hangsúlyozni kell, hogy:
– a 2003/88 irányelv 2. cikkének 1. pontja – amint azt e cikk címe jelzi – a „munkaidő” olyan meghatározását adja, amely szerint ez „az az időtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkaadó rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelően”,(16)
– ezt a meghatározást a Bíróság értelmezte. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ügyeleti, illetve készenléti idő egészét a 2003/88 irányelv értelmében vett „munkaidőnek” kell minősíteni, függetlenül a munkavállaló által az említett időszakban ténylegesen végzett munkától, amennyiben a munkavállaló köteles a munkavégzési helyén közvetlenül a munkáltatója rendelkezésére állni,(17) vagy amennyiben a munkavállaló az otthonában töltött készenléti idő során köteles a munkáltató hívásaira 8 percen belül reagálni.(18) Így a tűzoltók ügyeleti, illetve készenléti idejét illetően a Bíróság eseti alapon végzi el vizsgálatát.(19) Ezen irányelv 2. cikke 1. pontjának közvetlen hatályát azonban nem ismerte el.
27. Azt javaslom tehát a Bíróságnak, hogy az írásbeli észrevételeket előterjesztő valamennyi félhez hasonlóan állapítsa meg, hogy a 2003/88 irányelv 2. cikkének 1. pontja a „munkaidő” fogalmának meghatározására szorítkozik. Önmagában nem biztosít olyan egyéni jogokat, amelyek megsértése megalapozhatná a tagállam felelősségét a magánszemélyeknek okozott károkért abban az esetben, ha a tagállam a nemzeti szabályozásban nem tartja tiszteletben ezt a meghatározást.
28. E tekintetben Írországgal is egyetértek abban, hogy ezen irányelv 2. cikke 1. pontjának olyan értelmezése, amely szerint az „lehetővé teszi a károk automatikus megtérítését, jelentős következményekkel járna, ideértve azt is, hogy az állam még bizonyított kár hiányában is köteles lenne a kártérítésre”.(20)
29. Következésképpen, mivel az említett irányelv 2. cikkének 1. pontja nem biztosít jogokat magánszemélyek számára, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés tárgytalanná válik. Így arra nem kell válaszolni.
C. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről
30. E kérdés megválaszolásához, amely az uniós jog állítólagos megsértése miatt elszenvedett nem vagyoni kár megtérítésének módjára vonatkozik, előzetesen meg kell vizsgálni, hogy teljesülnek‑e az állam 2003/88 irányelv 6. cikke b) pontjának megsértése(21) miatti felelőssége megállapításának a jelen indítvány 20. pontjában említett feltételei. Annak a megállapításnak, hogy e rendelkezés megsértése az ezen irányelv 2. cikke 1. pontjának megsértéséből ered, nincs jelentősége.
1. Az állam felelőssége megállapításának feltételeiről a 2003/88 irányelv 6. cikke b) pontjának megsértése esetén
a) Első feltétel: az uniós jogi szabály jogokat biztosít a magánszemélyek számára
31. A Bíróság megállapította, hogy a 2003/88 irányelv 6. cikkének b) pontja az uniós szociális jog különös jelentőségű szabályának minősül, amely olyan jogokat ruház a magánszemélyekre, amelyekre azok közvetlenül hivatkozhatnak a nemzeti bíróságok előtt, mivel „arra kötelezi a tagállamokat, hogy minimális előírásként valamennyi munkavállalót megillető felső határt írjanak elő az átlagos heti munkaidő tartamára”.(22)
b) Második feltétel: e szabály megsértésének kellően súlyosnak kell lennie
32. A Fuß ítélet(23) emlékeztet arra, hogy:
– meg kell vizsgálni, hogy az uniós jog megsértése a Bíróság e tárgyban kialakított ítélkezési gyakorlatának nyilvánvaló figyelmen kívül hagyásával történt‑e,(24) és
– főszabály szerint a nemzeti bíróságok feladata annak vizsgálata, hogy az államoknak az uniós jog megsértéséért való felelősségének feltételei teljesülnek‑e, kivéve ha az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapjául szolgáló alapügyben a Bíróság rendelkezésére áll valamennyi, annak mérlegeléséhez szükséges tényező, hogy az adott ügy tényállását az uniós jog kellően súlyos megsértésének kell‑e tekinteni.
33. A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság M. R. 2020. augusztus 1. és 2023. június 30. közötti munkavégzési időszakra vonatkozó keresetéről határozva egyrészt megállapította, hogy M. R. „összesen 24 órát tölt[ött] szolgálatban, amelyből 18 óra munkaidőnek számolható el” a 315/2001. sz. törvény 86. §‑ának (2) bekezdése értelmében,(25) mivel az ügyeleti idő nem számít bele a munkaidőbe. Másrészt megállapította, hogy ebben a helyzetben a hat hónapos referencia‑időszakban M. R. munkaideje meghaladta a 2003/88 irányelv 6. cikkének b) pontjában előírt, hét nap alatt legfeljebb 48 órás maximális időtartamot.(26)
34. Márpedig ebben az időszakban a Bíróságnak a tűzoltók „munkaidejének” fogalmára vonatkozó ítélkezési gyakorlata kellően kialakult volt abban az értelemben, hogy „az állami szektorban foglalkoztatott tűzoltók beavatkozó egységei által végzett tevékenységek[…] […] a 2003/88 irányelv hatálya alá tartoznak, ennélfogva az irányelv 6. cikkének b) pontjával főszabály szerint ellentétes a készenlétet is magában foglaló maximális heti munkaidő 48 órás felső határának a túllépése”.(27)
35. E körülmények között, mivel a 2003/88 irányelv 6. cikke b) pontja előírásainak az alapügyben szóban forgó időszakban történő be nem tartása a Bíróság ítélkezési gyakorlatának nyilvánvaló figyelmen kívül hagyásával történt, úgy tekintendő, hogy az az uniós jog kellően súlyos megsértésének minősül. Következésképpen az alapügyben a második olyan feltétel is teljesül, amelynek teljesülnie kell a kártérítéshez való jog fennállásának elismeréséhez.
c) Harmadik feltétel: a 2003/88 irányelv 6. cikke b) pontjának megsértése és az elszenvedett kár között okozati összefüggésnek kell fennállnia
36. Mivel a kérdést előterjesztő bíróság szerint M. R. munkaidejének a referencia‑időszakban 28 nappal történő túllépése „objektíve alkalmas [volt] arra, hogy hatással legyen a magán‑ és családi életére”,(28) úgy vélem, hogy a megkövetelt okozati összefüggés fennállása bizonyított.
37. Mivel az állam 2003/88 irányelv 6. cikke b) pontjának megsértéséből eredő felelőssége megállapításának három feltétele teljesül,(29) választ kell adni a kártérítés módjára vonatkozó, előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre.
2. A 2003/88 irányelv 6. cikke b) pontjának megsértése miatti kártérítés módjáról
38. A kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ a Bíróságtól, hogy milyen tényezőket kell figyelembe venni az M. R. által hivatkozott nem vagyoni kár megtérítése összegének meghatározásakor. A számítás alapjaként a 2003/88 irányelv 6. cikkének b) pontjában előírt maximális munkaidőt túllépő órák számát, vagy azt az időtartamot jelöli meg, amely alatt a tagállam nem módosította azon szabályozását, amely lehetővé tette, hogy az ügyelet tartamát ne számítsák bele a munkaidőbe.
39. Emlékeztetni kell tehát először is arra, hogy a Bíróság megállapította, hogy ez az irányelv nem tartalmaz egyetlen különös szabályt sem az általa előírt minimumkövetelményeknek, köztük a munkaidő hosszának megsértése folytán a munkavállalók által esetlegesen elszenvedett kár megtérítése tárgyában.(30)
40. Másodszor, a Fuß ítéletben a Bíróság azt is megállapította, hogy:
– „az adott államnak a nemzeti jog felelősségi szabályainak keretei között kell az okozott kár következményeit orvosolnia azzal, hogy a károk megtérítésére vonatkozó, a nemzeti jogszabályok által meghatározott feltételek nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló jellegű, nemzeti jogon alapuló igényekre vonatkoznak (egyenértékűség elve), valamint nem lehetnek olyanok, hogy a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék a kártérítés megszerzését (a tényleges érvényesülés elve)”;(31)
– „[a]mi a kár megtérítésének formáját és összege kiszámításának módját illeti, hangsúlyozni kell, hogy az uniós jog megsértésével magánszemélyeknek okozott károk megtérítésének meg kell felelnie az elszenvedett sérelemnek, és jogaik hatékony védelmét kell biztosítaniuk”;(32)
– „vonatkozó uniós jogi rendelkezések hiányában a tagállamok nemzeti jogrendszerének feladata a kártérítés mértékének megállapítását lehetővé tevő ismérvek meghatározása, tiszteletben tartva azonban az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét”;(33) és
– „[k]övetkezésképpen a tagállamok nemzeti jogának feladata, hogy – tiszteletben tartva […] [ezeket az] elveket – egyrészt meghatározza, hogy valamely magánszemélynek a 2003/88 irányelv rendelkezéseinek megsértésével okozott kárt további szabadidő nyújtása vagy pénzbeli díjazás révén kell‑e megtéríteni, másrészt megállapítsa az e kártérítés összege kiszámításának módjára vonatkozó szabályokat”.(34)
41. Megjegyzem, hogy a Fuß ítélet alapjául szolgáló ügyben a hivatkozott kár vagyoni jellegű volt,(35) és a Verwaltungsgericht Halle (hallei közigazgatási bíróság, Németország) arra kereste a választ, hogy Günter Fuß részére kártérítésként további szabadidőt vagy pénzbeli díjazást kell‑e megítélni.(36)
42. Márpedig a jelen ügyben M. R. kizárólag az amiatt elszenvedett nem vagyoni kárának pénzbeli megtérítését kéri, hogy a szlovák szabályozás hátrányosan érintette munkaidejének kiszámítását, amely munkaidő nem foglalta magában az ügyeleti idejét.(37)E körülmények között annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos választ lehessen adni, több kérdés merül fel: a nem vagyoni kár megtérítését illetően pontosabbnak vagy eltérőnek kell‑e lennie a Bíróság – jelen indítvány 40. pontjában (az utolsó franciabekezdésben) felidézett – válaszának? Milyen kritériumokat kellene ebben az esetben alkalmazni?
43. Írásbeli észrevételeiben a szlovák kormány, Írország és a Bizottság egybehangzó álláspontot képviselt, bizonyos árnyalatokkal.
44. A Bizottság a Bíróság által a Fuß ítélet 93. és 94. pontjában adott válasz megismétlését javasolja. A szlovák kormány hangsúlyozza, hogy két korlátot kell meghatározni. Egyrészről a nemzeti bíróságoknak ügyelniük kell arra, hogy az uniós jogrend által biztosított jogok védelme ne vezessen jogalap nélküli gazdagodáshoz.(38) Másrészről a tagállamok felelősségének rendszere nem követeli meg, hogy a magánszemélyek részére büntető jellegű kártérítést fizessenek, amely meghaladja az utóbbiak jogának megsértése révén nekik okozott tényleges kárt.(39)
45. Írország arra hivatkozik, hogy a kártérítés összegét azon órák száma alapján kell meghatározni, amelyeket a 2003/88 irányelv 6. cikke b) pontjának megsértésével nem számítottak „munkaidőnek”, ami alátámasztja a kár fennállását, és megfelel a tényleges érvényesülés követelményének. Úgy véli, hogy a nemzeti szabályozásból eredő jogellenes helyzet időtartamára vonatkozó kritériumot el kell utasítani.
46. Ez utóbbi kritériumot illetően egyetértek azon álláspontokkal, amelyek szerint az állam uniós jog megsértéséért fennálló felelőssége megállapításának feltételei, és különösen az e jogsértés és a ténylegesen vagy konkrétan elszenvedett kár közötti okozati összefüggés fennállására vonatkozó feltétel kizárja az azon időszakhoz kapcsolódó kártérítés elfogadását, amelynek során az érintett tagállam a nemzeti szabályozást nem hozta összhangba az uniós joggal.
47. Egyébiránt az uniós jog megsértése miatti kártérítés kiszámításának módját illetően nem látok okot a Bíróság ítélkezési gyakorlatának kiegészítésére, még akkor sem, ha nem vagyoni kár kerülne megállapításra. A nemzeti bíróságok feladata tehát, hogy a nemzeti joguk szerint értékeljék az elszenvedett kár megfelelő megtérítését, amely alkalmas a magánszemélyek jogai hatékony védelmének biztosítására.(40)
48. Ennélfogva a 2003/88 irányelv 6. cikke b) pontjának megsértése miatti kártérítést nem kell szisztematikusan az e rendelkezésben meghatározott korlátot meghaladóan ledolgozott órák száma alapján kiszámítani.
49. Véleményem szerint az egyetlen figyelembe veendő tényező a magánszemélyek által a keresetük alátámasztása érdekében javasolt számítási mód.
50. A kért kártérítés ugyanis – mint a jelen ügyben is – kétségkívül alapulhat a magán‑ és családi életet ért, a 2003/88 irányelv 6. cikke b) pontjának megsértése miatt hivatkozott sérelemmel összefüggő adott óraszámon.(41) Az ilyen jogsértés azonban más típusú nem vagyoni károkat is okozhat, így például a testi (például súlyos betegség) vagy szellemi sérüléshez (például kiégés vagy depressziós állapot) kapcsolódó károkat. Ebben az esetben a kártérítés összege értékelhető eltérően, az időbeli túllépéshez fűződő szoros összefüggés nélkül.
51. Azt javaslom tehát a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre válaszolva a Fuß ítélet(42) folytatásaként állapítsa meg, hogy az érintett tagállam nemzeti jogának a feladata, hogy az egyenértékűség elvének, valamint a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása mellett megállapítsa az ezen állam által a 2003/88 irányelv 6. cikke b) pontjának megsértése esetén okozott nem vagyoni kár címén járó kártérítés összege kiszámításának módját.
V. Végkövetkeztetés
52. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság az Okresný súd Lučenec (losonci járásbíróság, Szlovákia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:
1) A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkének 1. pontját
a következőképpen kell értelmezni:
annak nem célja, hogy olyan egyéni jogokat keletkeztessen a magánszemélyek számára, amelyek valamely tagállammal szemben kártérítési követelést alapozhatnak meg az államot terhelő – az uniós jog neki betudható megsértése által a magánszemélyeknek okozott károkért fennálló – felelősség elve alapján.
2) Amennyiben ezen irányelv 2. cikke 1. pontjának megsértése az említett irányelv 6. cikke b) pontjának megsértésével járt, az uniós jog megsértése folytán a tagállami hatóságok által magánszemélyeknek okozott károk tagállami hatóságokat terhelő megtérítésének meg kell felelnie az elszenvedett sérelemnek. Vonatkozó uniós jogi rendelkezések hiányában az érintett tagállam nemzeti jogának a feladata, hogy az egyenértékűség elvének, valamint a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása mellett megállapítsa az állítólagos nem vagyoni kár címén járó kártérítés összege kiszámításának módját.
1 Eredeti nyelv: francia.
i A jelen ügy neve fiktív. Az nem egyezik az eljárásban részt vevő egyetlen fél valódi nevével sem.
2 HL 2003. L 299., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 381. o.; helyesbítés: HL 2020. L 92., 22. o.
3 C‑429/09, a továbbiakban: Fuß ítélet, EU:C:2010:717.
4 A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy ez a rendelkezés a felperes munkaidejének hat hónapos időszakon belül történő egyenlőtlen beosztását írja elő.
5 A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben pontosítja, hogy nem vitatott, hogy az ügyeleti idő alatt M. R.‑nek a munkahelyén kellett tartózkodnia és munkáltatója rendelkezésére kellett állnia, és nem távozhatott erről a helyről.
6 A kérdést előterjesztő bíróság a 2018. február 21‑i Matzak ítéletre (C‑518/15, EU:C:2018:82) hivatkozik.
7 Lásd: Fuß ítélet (66. pont). Lásd még: 2022. június 28‑i Bizottság kontra Spanyolország (Az uniós jog jogalkotó általi megsértése) ítélet (C‑278/20, EU:C:2022:503, 179. pont), amelyben a Bíróság megállapította, hogy az egyenértékűség elve nem alapozhatja meg a tagállamok azon kötelezettségét, hogy kedvezőbb feltételek mellett tegyék lehetővé a kártérítéshez való jog létrejöttét, mint amelyeket a Bíróság ítélkezési gyakorlata előír.
8 Lásd: Fuß ítélet (44. pont); 2024. június 20‑i Artemis security ítélet (C‑367/23, EU:C:2024:529, 26. pont).
9 Lásd: Fuß ítélet (45. pont); ezen alap általános felidézéséhez: 2022. december 22‑i Ministre de la Transition écologique és Premier ministre (Levegőszennyezéssel kapcsolatos állami felelősség) ítélet (C‑61/21, EU:C:2022:1015, 43. pont).
10 Lásd különösen: Fuß ítélet (47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2025. augusztus 1‑jei Minister for Children, Equality, Disability, Integration and Youth és társai ítélet (C‑97/24, EU:C:2025:594, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
11 Egy olyan újabb eset szemléltetéseként, amelyben ez az első feltétel nem teljesül, lásd: 2022. december 22‑i Ministre de la Transition écologique és Premier ministre (Levegőszennyezéssel kapcsolatos állami felelősség) ítélet (C‑61/21, EU:C:2022:1015, 56. pont). A Bíróság megállapította, hogy az emberi egészségre káros bizonyos részecskék határértékeire vonatkozó, vizsgált uniós jogi rendelkezésekből sem kifejezetten, sem hallgatólagosan nem következik, hogy azok a magánszemélyek számára olyan egyéni jogokat keletkeztetnek, amelyek megsértése miatt meg lehetne állapítani a tagállam magánszemélyeknek okozott károkért fennálló felelősségét.
12 Lásd különösen: Fuß ítélet (48. pont).
13 Megjegyzem, hogy a Bizottság eltérő véleményt fogalmazott meg a nemzeti szabályozással kapcsolatban.
14 Lásd a jelen indítvány 12. pontját.
15 Lásd a jelen indítvány 18. pontját.
16 A „nemzeti jogszabályokra és/vagy gyakorlatra” való hivatkozásról lásd: 2021. március 9‑i Stadt Offenbach am Main (Tűzoltó készenléti ideje) ítélet (C‑580/19, a továbbiakban: Tűzoltó készenléti ideje ítélet, EU:C:2021:183, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) a 2003/88 irányelv hatékony érvényesülésének és célja tiszteletben tartásának biztosítása érdekében annak tilalmával kapcsolatban, hogy feltételekhez vagy korlátozásokhoz kössék az ahhoz való jogot, hogy a munkaidőt és ezzel összefüggésben a pihenőidőt megfelelően figyelembe vegyék. Ezen ítélet 26–28. pontjában a Bíróság hangsúlyozta, hogy ezen irányelv célja minimumkövetelmények megállapítása a munkavállalók élet‑ és munkafeltételeinek javítása érdekében, és hogy az említett irányelv a maximális munkaidőre és a minimális pihenőidőre vonatkozó ezen előírásokkal az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének (2) bekezdésében kifejezetten biztosított alapvető jogot pontosítja.
17 Lásd különösen: Tűzoltó készenléti ideje ítélet (36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
18 Lásd: 2018. február 21‑i Matzak ítélet (C‑518/15, EU:C:2018:82, 66. pont). Lásd még: Tűzoltó készenléti ideje ítélet (36., 38. és 39. pont). Összefoglalva, az általános kritériumot az jelenti, hogy a munkavállalónak „csekély mozgástere van arra, hogy beossza azt az időt, amely alatt nem hívják fel munkavégzésre”.
19 Lásd még: Tűzoltó készenléti ideje ítélet (41. és 42. pont); 2021. november 11‑i Dublin City Council ítélet (C‑214/20, EU:C:2021:909, 43–45. és 48. pont).
20 Kiemelés tőlem. Írország hangsúlyozza az ilyen értelmezés pénzügyi hatását. Az egyes tagállamok hatáskörébe tartozik azonban annak eldöntése, hogy kívánnak‑e kedvezőbb rendelkezéseket hozni (lásd a jelen indítvány 18. pontját). Ezenfelül megállapítható, hogy a munkavállalók készenléti időszakokra vonatkozó díjazásának módja nem a 2003/88 irányelv, hanem a nemzeti jog releváns rendelkezéseinek hatálya alá tartozik. Az irányelvvel tehát nem ellentétes az, hogy az ezen irányelv alapján a „munkaidő” fogalmába teljes egészében nem tartozónak tekintendő készenléti időszakokat illetően valamely szabályozás többek között előírja, hogy az érintett munkavállaló részére olyan összeget kell fizetni, amelynek célja azon kellemetlenségek ellentételezése, amelyeket ezen készenléti időszakok idéznek elő idejének beosztása és magánügyeinek intézése terén. Lásd: Tűzoltó készenléti ideje ítélet (57. és 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
21 Lásd a jelen indítvány 23. pontját.
22 Lásd: Fuß ítélet (49. és 50. pont).
23 Lásd: Fuß ítélet (52. és 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
24 Lásd még: 2025. augusztus 1‑jei Minister for Children, Equality, Disability, Integration and Youth és társai ítélet (C‑97/24, EU:C:2025:594, 30. pont).
25 Lásd a jelen indítvány 7. pontját.
26 A szlovák kormánytól származó információk alapján a kérdést előterjesztő bíróság 2023. december 20‑i ítéletének (lásd a jelen indítvány 11. pontját), amely elérhető a következő internetcímen: https://www.justice.gov.sk/sudy-a-rozhodnutia/sudy/sud_141/rozhodnutia/ae74e401-6f01-447a-afff-174757c1bc7a:d7df1744-bda4-4193-8022-29e14a926b6d/ (4. és 17. pont), valamint a Krajský súd v Banskej Bystrici (besztercebányai regionális bíróság) 2024. május 30‑i végzésének (lásd a jelen indítvány 13. pontját), amely elérhető a következő internetcímen: https://www.justice.gov.sk/sudy-a-rozhodnutia/sudy/sud_138/rozhodnutia/d18ccc21-de3d-4606-9661-d5ab2077894d:80ac45f7-45b5-49d5-aed7-cc4094dbaba7 (7.2. pont) tanulmányozását követően megerősíthetők a kérdést előterjesztő bíróság által az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 8. pontjában megadott, az e kérelem 13. pontjában szereplőktől eltérőnek tűnő információk.
27 Lásd: Fuß ítélet (57. pont).
28 Lásd a jelen indítvány 12. pontját.
29 Lásd a jelen indítvány 20. pontját.
30 Lásd: Fuß ítélet (44., 96. és 98. pont). E megállapításnak az éjszakai munkát végző munkavállalókat védő, az uniós jogot végrehajtó nemzeti rendelkezéseket megsértő munkáltatóval szembeni kártérítési kereset esetében történő felidézéséhez lásd: 2024. június 20‑i Artemis security ítélet (C‑367/23, EU:C:2024:529, 26. és 27. pont).
31 Fuß ítélet (62. pont). Lásd még az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Lásd még: 2022. június 28‑i Bizottság kontra Spanyolország (Az uniós jog jogalkotó általi megsértése) ítélet (C‑278/20, EU:C:2022:503, 176–184. pont).
32 Fuß ítélet (92. pont). Lásd még az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Kiemelés tőlem.
33 Fuß ítélet (93. pont). Lásd még az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Kiemelés tőlem.
34 Fuß ítélet (94. pont). Kiemelés tőlem.
35 Lásd: Fuß ítélet (23. pont).
36 Lásd: Fuß ítélet (30. pont, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés).
37 Lásd a jelen indítvány 10. és 13. pontját.
38 A szlovák kormány a 2023. március 21‑i Mercedes‑Benz Group (A hatástalanító berendezéssel ellátott járművek gyártóinak felelőssége) ítéletre (C‑100/21, EU:C:2023:229, 94. pont) hivatkozik.
39 A szlovák kormány analógia útján a 2024. október 4‑i Agentsia po vpisvaniyata ítéletre (C‑200/23, EU:C:2024:827, 153. pont) hivatkozik.
40 Az adatkezelővel szemben hivatkozott nem vagyoni kár megtérítését illetően lásd: 2024. október 4‑i Patērētāju tiesību aizsardzības centrs ítélet (C‑507/23, EU:C:2024:854, 37. pont). A Bíróság megállapította, hogy a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27‑i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet) (HL 2016. L 119., 1. o.; helyesbítések: HL 2016. L 314., 72. o.; HL 2018. L 127., 2. o.; HL 2021. L 74., 35. o.) 82. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy nem vagyoni kár esetén a bocsánatkérés e rendelkezés értelmében megfelelő kártérítés lehet, különösen akkor, ha az e kár bekövetkezését megelőző állapot helyreállítása lehetetlen, amennyiben a kártérítés e formája alkalmas az érintett által elszenvedett kár teljes megtérítésére.
41 A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy „[a] fellebbviteli bíróság szerint a [M. R.] lényegében a személyiségi jogaiba való tartós beavatkozásból eredő követelésként határozta meg a követelését. [M. R.] nem vagyoni kártérítést követelt, amelyet azon órák számával számszerűsített, amelyek alatt ténylegesen ügyeletben volt, és amelyeket az irányelv 2. cikkének 1. pontjával és 6. cikkének b) pontjával ellentétes módon nem számoltak bele a munkaidejébe”. Kiemelés tőlem.
42 Lásd: Fuß ítélet (98. pont).