1.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem lényegében a nemzetközi védelmet kérelmezők ( 2 ) számára – a 2013/33/EU irányelv ( 3 ) 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében – elismert azon jog hatályára vonatkozik, hogy a befogadás olyan anyagi feltételeiben részesüljenek, amelyek megfelelő életszínvonalat biztosítanak számukra a testi és szellemi egészségük megóvása és alapszükségleteik garantálása érdekében annak a tagállamnak a területén, ahol menedéket keresnek. ( 4 )

2.

Ezt az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet egy nemzetközi védelmet kérelmező fiatal afgán állampolgár, FB és a Landkreis Schweinfurt (Schweinfurt járás, Németország) között azon határozat jogszerűsége tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amellyel e személytől megvonták a ruhaneműkkel, a háztartási használati és a fogyasztási cikkekkel kapcsolatos szükségleteinek fedezésére szolgáló ellátásokat azzal az indokkal, hogy a 604/2013/EU rendelet alapján elfogadott, átadásra vonatkozó határozat végrehajtásának következtében az ország területéről ki kell toloncolni. ( 5 )

3.

A Bundessozialgericht (szociális ügyek szövetségi bírósága, Németország) mindenekelőtt azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a fogadó tagállam kedvezőtlenebb bánásmódban részesítheti‑e azokat a kérelmezőket, akikkel szemben e rendelet alapján átadásra vonatkozó határozatot fogadtak el, mint – ezzel szemben – az ezen állam területén maradni készülő kérelmezőket.

4.

E bíróság ezt követően azt kívánja meghatározni, hogy az említett tagállam olyan megfelelő életszínvonalat biztosít‑e a kérelmezők számára, amely garantálja alapszükségleteiket, és óvja a testi és szellemi egészségüket, ha ez utóbbiak számára a lakhatást, az étkezést, a testápolást és az egészségügyi ellátást fedező természetbeni ellátásokat nyújt, de automatikusan kizárja őket a ruházati támogatásból, és a háztartási használati és fogyasztási cikkekkel kapcsolatos szükségleteik fedezésére szolgáló pénzjuttatásból.

5.

Végül az említett bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy elfogadható‑e a befogadás anyagi feltételeinek ilyen korlátozása a 2013/33 irányelv 20. cikke (1) bekezdése első albekezdésének c) pontja alapján azzal az indokkal, hogy a harmadik országbeli állampolgár által benyújtott kérelem – a jelen ügyben – a 2013/32/EU irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében vett ismételt kérelemnek minősül. ( 6 )

6.

Először kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy a 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdésével és (5) bekezdésével ellentétes az olyan nemzeti szabály, amely automatikusan kizárja a ruhaneműkkel, valamint a háztartási használati és fogyasztási cikkekkel kapcsolatos szükségletek fedezésére szolgáló ellátásokból azokat a kérelmezőket, akikkel szemben átadásra vonatkozó határozatot hoztak, de azt még nem hajtották végre. E tekintetben a Bíróság által a 2012. szeptember 27‑i Cimade és GISTI ítéletben, ( 7 ) a 2019. november 12‑i Haqbin ítéletben, ( 8 ) a 2021. január 14‑i The International Protection Appeals Tribunal és társai ítéletben, ( 9 ) végül pedig a 2022. augusztus 1‑jei Ministero dell’Interno (A befogadás anyagi feltételeinek megvonása) ítéletben ( 10 ) egymást követően kialakított elveket fogom alapul venni. Emlékeztetni fogok többek között arra, hogy a fogadó tagállamot terhelő azon kötelezettség, hogy a kérelmezők számára olyan megfelelő életszínvonalat biztosítson, amely garantálja alapszükségleteiket, és óvja a testi és szellemi egészségüket, megköveteli, hogy a pénzügyi autonómiát nélkülözők számára ruházati támogatást és a napi szükségleteket fedező juttatást nyújtsanak a nemzetközi védelem iránti kérelmük megvizsgálásáért felelős tagállamba történő ténylegesen átadásukig.

7.

Másodszor kifejtem, hogy az ilyen kizárás a jelen ügyben nem alapulhat a 2013/33 irányelv 20. cikke (1) bekezdése első albekezdésének c) pontjában előírt rendelkezéseken, mivel az olyan kérelem, mint amelyet FB nyújtott be, nem minősült „ismételt kérelemnek” a Bíróság által a 2024. december 19‑én, vagyis néhány hónappal a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtását követően hozott Khan Yunis és Baabda ítéletben ( 11 ) kifejtett indokok miatt.

8.

A 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében az „ismételt kérelem”„korábbi nemzetközi védelem iránti kérelem ügyében hozott jogerős határozat után benyújtott további kérelem, ideértve azon eseteket is, amikor a kérelmező kifejezetten visszavonta a kérelmét, valamint azon eseteket is, amikor az eljáró hatóság a 28. cikk (1) bekezdésével összhangban a kérelem hallgatólagos visszavonása miatt azt elutasította”.

9.

A 2013/33 irányelv (8), (11) és (35) preambulumbekezdése szerint:

[…]

[…]

10.

Az 1. cikke értelmében ezen irányelv célja, hogy megállapítsa a kérelmezők tagállamokbeli befogadásának szabályait.

11.

Az említett irányelv 2. cikkének g) pontja úgy határozza meg a „befogadás anyagi feltételeinek” fogalmát, mint „azok a befogadási feltételek, amelyek a természetben, illetve pénzjuttatás vagy utalvány formájában nyújtott szállást, étkezést és ruházatot, vagy e három kombinációját, illetve a napi szükségleteket fedező juttatást jelentik”.

12.

A 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően ezen irányelvet „minden olyan harmadik országbeli állampolgárra […] alkalmazni kell, aki egy tagállam területén […] nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be, mindaddig, amíg kérelmezőként engedélyezik tartózkodását a területen”.

13.

A 2013/33 irányelvnek „A befogadás anyagi feltételeire és az egészségügyi ellátásra vonatkozó általános szabályok” című 17. cikke a (2) bekezdésének első albekezdésében és a (3) és (5) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(2)   A tagállamok biztosítják, hogy a befogadás anyagi feltételei olyan megfelelő életszínvonalat biztosítanak a kérelmezők számára, amely garantálja alapszükségleteiket és óvja testi és szellemi egészségüket.

[…]

(3)   A tagállamok a befogadás valamennyi vagy egyes anyagi feltételeit és az egészségügyi ellátást ahhoz a feltételhez köthetik, hogy a kérelmezők ne rendelkezzenek kellő fedezettel az egészségi állapotuknak megfelelő és az alapszükségleteiket biztosító életszínvonal megteremtéséhez.

[…]

(5)   Amennyiben a tagállamok pénzbeli juttatások vagy utalványok formájában biztosítják a befogadás anyagi feltételeit, azok összegét az érintett tagállam által – jogilag vagy a gyakorlatban – az adott állam állampolgárai megfelelő életszínvonalának biztosítására meghatározott szint(ek) alapján kell meghatározni. A tagállamok e tekintetben az állampolgárokhoz képest kevésbé kedvező bánásmódban részesíthetik a kérelmezőket, különösen akkor, ha az anyagi támogatást részben természetben nyújtják, vagy ha az állampolgárok esetében alkalmazott szint(ek) célja az, hogy számukra az ezen irányelvben a kérelmezők esetében előírtnál magasabb életszínvonalat biztosítsanak.”

14.

Ezen irányelvnek „A befogadás anyagi feltételeinek korlátozása vagy megvonása” című 20. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A tagállamok korlátozhatják vagy kivételes és kellően indokolt esetekben megvonhatják a befogadás anyagi feltételeit, amennyiben a kérelmező:

[…]

[…]

(5)   […] [A] befogadás anyagi feltételeinek korlátozására vagy megvonására, illetve a szankciókra vonatkozó döntéseket egyedileg, tárgyilagosan és elfogulatlanul hozzák meg, és azokat indokolással látják el. A határozatoknak az érintett személy sajátos helyzetén kell alapulniuk, […] figyelembe véve az arányosság elvét. A tagállamok mindenkor biztosítják az orvosi ellátáshoz való hozzáférést a 19. cikkel összhangban, és valamennyi kérelmező számára méltó életszínvonalat biztosítanak.

(6)   A tagállamok biztosítják, hogy a határozatoknak az (5) bekezdéssel összhangban történő meghozatala előtt nem vonják meg, illetve nem korlátozzák a befogadás anyagi feltételeit.”

15.

A „Dublin III” rendelet (11) és (12) preambulumbekezdése szerint:

16.

E rendelet 18. cikke „[a] felelős tagállam kötelezettségei[t]” a következőképpen írja elő:

„(1)   Az e rendelet szerint felelős tagállam köteles:

[…]

(2)   […]

Az (1) bekezdés c) pontjának hatálya alá tartozó esetekben, amennyiben a felelős tagállam megszüntette a kérelem vizsgálatát azt követően, hogy a kérelmező az érdemi elsőfokú határozat meghozatalát megelőzően visszavonta e kérelmet, e tagállam, gondoskodik arról, hogy a kérelmező jogosult legyen kérelme vizsgálatának befejezését kérni, vagy egy új nemzetközi védelem iránti kérelmet benyújtani, amely nem kezelhető a [2013/32] irányelv értelmében vett ismételt kérelemként. Ilyen esetekben a tagállamok biztosítják a kérelem vizsgálatának befejezését.

[…]”

17.

Az Asylbewerberleistungsgesetz (a menedékkérők szociális ellátásáról szóló törvény) 1997. augusztus 5‑én kihirdetett változata, ( 13 ) amelyet legutóbb a 2021. december 10‑i Gesetz zur Stärkung der Impfprävention gegen COVID‑19 und zur Änderung weiterer Vorschriften im Zusammenhang mit der COVID‑19‑Pandémie (a Covid19 elleni oltással való megelőzés megerősítéséről és a Covid19‑világjárvánnyal kapcsolatos további rendelkezések módosításáról szóló törvény) ( 14 ) 18. §‑a módosított (a továbbiakban: a befogadás anyagi feltételeiről szóló törvény), az 1. §‑a (1) bekezdésének 5. pontjában a következőképpen rendelkezik:

„(1)   E törvény értelmében ellátásra jogosultak azok a külföldiek, akik ténylegesen a szövetségi állam területén tartózkodnak és

[…]

18.

E törvénynek „A jogok korlátozása” című 1a. §‑a a következőket írja elő:

„(1)   Az 1. § (1) bekezdésének 5. pontja szerinti ellátásra jogosult, akinek a tekintetében már rendelkezésre áll a kiutazás időpontja és a kiutazás lehetősége, a kiutazás időpontját követő naptól nem jogosult a 2., 3. és 6. § szerinti ellátásra, kivéve, ha a kiutazás neki fel nem róható okból nem valósulhatott meg. A kiutazásáig vagy a kiutasítás végrehajtásáig már csak az élelmezési és elszállásolási szükségletei – ideértve a fűtést is –, valamint a szépség‑ és egészségápolási termékek fedezésére kap ellátást. A 3. § (1) bekezdésének első mondata szerinti egyéb ellátásokban is részesülhet abban az egyedi esetben, ha különleges körülmények állnak fenn. Az ellátások nyújtására főszabály szerint természetbeni ellátásként kerül sor.

[…]

(7)   Az 1. § (1) bekezdésének 1. vagy 5. pontja alapján ellátásra jogosult, akinek a menedékjog iránti kérelmét az Asylgesetz (AsylG) [1992. június 26‑i menedékjogról szóló törvény] ( 15 ) 31. §‑ának (6) bekezdésére figyelemmel a Bundesamt für Migration und Flüchtlinge [szövetségi migrációs és menekültügyi hivatal, Németország] határozatban e törvény 29. §‑a (1) bekezdésének 1. pontja alapján elfogadhatatlanként elutasította, és akinek a kiutasítását elrendelte az említett törvény 34a. §‑a (1) bekezdése első mondatának második fordulata alapján, csak az (1) bekezdés szerinti ellátásban részesül, még akkor is, ha a határozat még nem emelkedett jogerőre. Az első mondat nem alkalmazandó, ha a bíróság elrendelte a kiutasítást elrendelő határozat ellen benyújtott kereset halasztó hatályát.”

19.

A befogadás anyagi feltételeiről szóló törvény 3. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az 1. § szerinti ellátásra jogosultak az étkezési, lakhatási, fűtési, ruházati, egészségügyi eszközökre, illetve háztartási használati és fogyasztási cikkekre vonatkozó szükségletek (alapvető szükségletek) fedezésére kapnak ellátást. Ezen túlmenően a mindennapi életben felmerülő személyes szükségleteik (alapvető személyes szükségletek) fedezésére is kapnak ellátást.”

20.

E törvény 6. §‑a (1) bekezdésének szövege a következő:

„Egyéb ellátások különösen akkor nyújthatók, ha azok egyedi esetekben alapszükségletek vagy az egészség biztosítása, a gyermekek különleges szükségleteinek kielégítése vagy a közigazgatási jog szerinti együttműködési kötelezettség teljesítése érdekében elengedhetetlenek. […]”

21.

A menedékjogról szóló törvény 2008. szeptember 2‑i változata ( 16 ) amelyet legutóbb a 2021. július 9‑i Gesetz zur Weiterentwicklung des Ausländerzentralregisters (a külföldiekre vonatkozó központi nyilvántartás továbbfejlesztéséről szóló törvény) ( 17 ) 9. cikke módosított, az „Elfogadhatatlan kérelmek” című 29. §‑a (1) bekezdésének 1. pontjában a következőket írja elő:

„A menedékjog iránti kérelem elfogadhatatlan, ha

1. egy másik tagállam

[…]

felelős a menekültügyi eljárás lefolytatásáért.”

22.

E törvény 34a. §‑ának (1) bekezdése értelmében:

„Ha a külföldi állampolgárt […] a menekültügyi eljárás lefolytatásáért felelős tagállamba […] kell kiutasítani, a szövetségi migrációs és menekültügyi hivatal, amint a kiutasítás végrehajthatósága megállapítást nyer, elrendeli az ezen országba történő kiutasítást. E rendelkezés akkor is alkalmazandó, ha a külföldi állampolgár a menekültügyi eljárás lefolytatásáért az Európai Unió jogszabályai vagy valamely nemzetközi szerződés alapján felelős másik államban nyújtotta be a menedékjog iránti kérelmet, vagy ha visszavonta azt a szövetségi migrációs és menekültügyi hivatal határozata előtt. […]”

23.

FB afgán állampolgár, aki 2021. augusztus 25‑én – 19 éves korában – lépett be Németországba, és akit 2021. szeptember 6‑án nemzetközi védelmet kérelmezőként vettek nyilvántartásba. A szövetségi migrációs és menekültügyi hivatal azzal az indokkal kérte Romániától a visszavételét, hogy FB korábban, 2021. augusztus 6‑án ott nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, amelyet ezt követően hallgatólagosan visszavont. ( 18 )

24.

Ami a befogadás azon anyagi feltételeit illeti, amelyeket 2021 szeptemberétől biztosítottak számára, FB‑t a Schweinfurt járásban található első befogadó központban szállásolták el. A befogadás anyagi feltételeiről szóló törvény 3. és 3a. §‑ában előírt természetbeni ellátásokat, nevezetesen fűtött és karbantartott szállást, étkezést, ruhaneműt, háztartási energiát, testápolási és higiéniai termékeket, valamint vezeték nélküli helyi hálózathoz való hozzáférést kapott. Ezenkívül a 2021. szeptember 6. és 30. közötti időszakra 101,25 euró, 2021 októberétől pedig havi 121,50 euró összegű, az „alapvető személyes szükségleteinek” fedezésére szolgáló pénzjuttatásban részesült. ( 19 )

25.

Miután Románia elfogadta FB visszavételét, a szövetségi migrációs és menekültügyi hivatal 2021. október 25‑én a nemzetközi védelem iránti kérelmét elfogadhatatlannak nyilvánító határozatot fogadott el, és elrendelte FB e tagállamnak való átadását. ( 20 ) Ezen átadás határideje 2021. április 22. volt. FB keresetet indított az átadásra vonatkozó határozat ellen, amelyet a Verwaltungsgericht Würzburg (würzburgi közigazgatási bíróság, Németország) 2021. december 21‑i ítéletével elutasított.

26.

FB meghallgatását követően Schweinfurt járás 2021. december 9‑i határozatával a befogadás anyagi feltételeiről szóló törvény 1a. §‑ának (7) bekezdése alapján korlátozta a befogadásnak az FB számára biztosított anyagi feltételeit. ( 21 ) Ezt a határozatot a 2022. január 1‑jétől június 30‑ig terjedő időszakra kellett alkalmazni. FB így 2022. január 1‑jétől a lakhatással, étkezéssel, fűtéssel, testápolással és egészségügyi ellátással kapcsolatos szükségleteit fedező természetbeni ellátásokban, valamint betegség esetén orvosi ellátásban részesült. Ezzel szemben elvesztette az egyrészt a ruhaneműkkel, valamint háztartási használati és fogyasztási cikkekkel kapcsolatos „alapvető szükségleteinek” fedezésére biztosított ellátásokat, másrészt pedig az e törvény 3. §‑a (1) bekezdésének második mondata szerinti „alapvető személyes szükségletei” fedezésére szolgáló ellátásokat, vagyis a közlekedési, kommunikációs, szabadidős, szórakoztatási, kulturális, szálláshely‑ és étkeztetési költségeket, valamint egyéb árukat és szolgáltatásokat. A Bíróság rendelkezésére álló nemzeti iratanyaghoz csatolt, vitatott határozatból kitűnik, hogy FB nem hivatkozott olyan különleges körülményekre, amelyek az ezen egyéb ellátások nyújtását alátámasztják. Az eredetileg 2022. január 19‑ére, majd 2022. március 2‑ára tervezett átadást FB‑nek fel nem róható okokból nem lehetett végrehajtani, mivel Románia az ukrajnai háború miatt 2022. március 1‑jétől már nem teljesített átvételeket. 2022. február 23‑án FB‑t egy másik járásba helyezték át, ahol a befogadás anyagi feltételeit biztosították a számára, amelyek a jelen ügyben nem képezik vita tárgyát. Megállapítható tehát, hogy a jelen ügyben a vitatott időszak 2022. január 1‑jétől 2022. február 22‑ig terjed.

27.

FB keresetet indított a Sozialgericht Würzburg (szociális ügyek würzburgi bírósága, Németország) előtt a befogadás kedvezőbb anyagi feltételeinek biztosítása, és különösen – a jogvita tárgyát képező időszak idejére – az alapvető személyes szükségleteinek fedezésére szolgáló pénzjuttatás iránt.

28.

Bár e keresetet e bíróság a 2023. január 20‑i ítéletével elutasította, annak a Bayerisches Landessozialgericht (szociális ügyek bajor felsőbírósága, Németország) a 2023. május 31‑i ítéletével helyt adott azzal az indokkal, hogy a befogadás anyagi feltételeiről szóló törvény 1a. §‑ának (7) bekezdésében előírt korlátozás kötelezettségszegő magatartás fennállásának bizonyítását igényelte, ami a jelen ügyben nem nyert bizonyítást. Schweinfurt járás ezért felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz ezzel az ítélettel szemben.

29.

E körülmények között a Bundessozialgericht (szociális ügyek szövetségi bírósága) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

30.

FB, a német és a belga kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. E felek és érdekeltek (a belga kormány kivételével) részt vettek a 2025. szeptember 4‑én tartott tárgyaláson, amelynek során a Bíróság által feltett, szóban megválaszolandó kérdésekre is válaszoltak.

31.

Figyelemmel a Bíróság előtti tárgyaláson folytatott vita tartalmára, hasznosnak tűnik számomra egy előzetes észrevételt tenni a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések terjedelmével kapcsolatban.

32.

A tárgyaláson a német kormány azt állította, hogy a „Dublin III” rendelet 27. cikke (3) bekezdésének a) pontját – annyiban, amennyiben az az érintett személy számára biztosítja azt a jogot, hogy az érintett tagállamban maradjon az átadásra vonatkozó határozattal szembeni fellebbezése vagy felülvizsgálati kérelme elbírálására várva – úgy kell értelmezni, hogy az akadályát képezi a 2013/33 irányelv alkalmazásának. E kormány szerint ugyanis, mivel az FB‑vel szemben hozott, átadásra vonatkozó határozat jogerőre emelkedett, ez utóbbi már nem rendelkezett a Németország területén való tartózkodás jogával, és következésképpen kikerült ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében meghatározott hatálya alól, még akkor is, ha az átadást ténylegesen nem hajtották végre.

33.

Megjegyzem, hogy ezt az érvet a német kormány az írásbeli észrevételeiben nem hozta fel, és számomra úgy tűnik, hogy annak vizsgálata meghaladja a kérdést előterjesztő bíróság által meghatározott jogvita keretét. E bíróság ugyanis abból az előfeltevésből indul ki, hogy FB a szóban forgó időszak tekintetében a 2013/33 irányelv hatálya alá tartozik a Romániának történő átadásra vonatkozó határozattal szemben benyújtott keresetének elutasítása és e határozat jogerős jellege ellenére. Ebben az összefüggésben e bíróság arra szorítkozik, hogy ezen irányelv 17. cikke (2) és (5) bekezdésének, valamint 20. cikkének értelmezését kérje a Bíróságtól az e kérelmező számára elismert azon jog hatályát illetően, hogy a befogadás olyan anyagi feltételeiben részesüljön, amelyek megfelelő életszínvonalat biztosítanak számára. Márpedig emlékeztetek arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint kizárólag a nemzeti bíróság feladata a Bíróság elé terjesztendő kérdések meghatározása. ( 22 )

34.

E körülmények között úgy vélem, hogy a Bíróság nem terjesztheti ki a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések tárgyát azáltal, hogy azokat a „Dublin III” rendelet 27. cikkének (3) bekezdésére és arra tekintettel vizsgálja, hogy az e rendelkezésben biztosított jogorvoslat kimerítése miatt FB‑nek megszűnt‑e a Németország területén való tartózkodáshoz való joga annak ellenére, hogy az átadásra vonatkozó határozatot nem hajtották végre, és következésképpen kikerült‑e a 2013/33 irányelv hatálya alól. Mivel ez a kérdés messze túllép az e bíróság által meghatározott körön, úgy vélem, hogy a Bíróságnak ezen irányelvnek az említett bíróság által kifejezetten említett rendelkezéseinek értelmezésére kell szorítkoznia.

35.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdését és (5) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az illetékes hatóság megvonja azon kérelmezők természetben vagy pénzjuttatás formájában nyújtott, ruhaneművel, valamint háztartási használati és fogyasztási cikkekkel kapcsolatos szükségleteinek fedezésére szolgáló ellátásokat, akikkel szemben a „Dublin III” rendelet alapján átadásra vonatkozó határozatot fogadtak el, kivéve ha a kérelmezők különleges körülmények fennállását bizonyítják.

36.

E kérdés a 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében szereplő, a megfelelő életszínvonal garantálására vonatkozó követelmény hatályának vizsgálata előtt azon bánásmód elemzését követeli meg, amelyet a fogadó tagállam köteles biztosítani a nemzetközi védelem iránti kérelmének megvizsgálásáért felelős tagállamnak átadandó kérelmezővel szemben. Ezt a vizsgálatot egy olyan kérelmező helyzetére tekintettel fogom lefolytatni, aki FB‑hez hasonlóan – amint az a tárgyaláson kifejtésre került – nem rendelkezett saját forrásokkal.

37.

A címének megfelelően a 2013/33 irányelv 17. cikke a befogadás anyagi feltételeire vonatkozó általános szabályokról szól.

38.

E cikk (2) bekezdése meghatározza a befogadás anyagi feltételeire vonatkozó intézkedések tárgyát és célját, megkövetelve a tagállamoktól, hogy ezek az intézkedések olyan megfelelő életszínvonalat biztosítsanak a „kérelmezők” számára, amely garantálja alapszükségleteiket és óvja testi és szellemi egészségüket.

39.

Az említett cikk (5) bekezdése pedig meghatározza az e célból nyújtott pénzbeli juttatások vagy utalványok összegének meghatározására alkalmazandó szabályokat, egyértelművé téve, hogy a tagállamok részesíthetik a kérelmezőket az állampolgárokhoz képest kevésbé kedvező bánásmódban, különösen akkor, ha az anyagi támogatást részben természetben nyújtják, vagy ha az állampolgárok esetében alkalmazott szint(ek) célja az, hogy számukra a 2013/33 irányelvben a kérelmezők esetében előírtnál magasabb életszínvonalat biztosítsanak.

40.

Az előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a kérelmező és a nemzeti állampolgár között megengedett eltérő bánásmódon túlmenően a fogadó tagállam eltérően kezelheti‑e azokat a kérelmezőket is, akikkel szemben a kérelmük megvizsgálásáért felelős tagállamnak történő átadásra vonatkozó határozatot fogadtak el, oly módon, hogy ez utóbbiak kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek, mint a többi kérelmező.

41.

A 2013/33 irányelv céljára és szövegére tekintettel nem kétséges, hogy az uniós jogalkotó nem kívánt olyan, szabadon változtatható átvételi rendszert bevezetni, amelyben a kérelmező befogadásának részletes szabályai valójában attól függenek, hogy a tartózkodási helye szerinti tagállam az a tagállam‑e, amely a nemzetközi védelem iránti kérelmét jogerősen elbírálja. Az e jogalkotó által a kiszolgáltatott személyekre (ezen irányelv 21–25. cikke), az őrizetbe vett személyekre (az említett irányelv 10. cikke) vagy a magatartásuk miatt szankcióval sújtott személyekre (ugyanezen irányelv 20. cikke) vonatkozóan kifejezetten előírt különös rendelkezések kivételével semmilyen – akár szöveg szerinti, rendszertani vagy teleologikus – körülmény nem teszi lehetővé az ilyen eltérő bánásmód megállapítását.

42.

Először is, az uniós jog jelenlegi állapotában a közös európai menekültügyi rendszert alkotó egyik eszköz sem határozza meg azon kérelmező sajátos jogi helyzetét, akivel szemben átadásra vonatkozó határozatot fogadtak el, illetve nem ír elő rá vonatkozó különös szabályozást. ( 23 )

43.

A 2013/33 irányelvet illetően így a Bíróság az IPAT ítéletben már kimondta, hogy a „»Dublin III« rendelettel bevezetett, »a nemzetközi védelem iránti kérelemmel kapcsolatos eljárások« alá vont kérelmezők nyilvánvalóan [ezen] irányelv hatálya alá tartoznak” ( 24 ), és ezen irányelv egyáltalán nem tesz különbséget aszerint, hogy a kérelmezőt átadásra vonatkozó eljárás érinti‑e vagy sem. ( 25 ) A Bíróság rámutatott, hogy az uniós jogalkotó egységesen és horizontálisan alkalmazza az említett irányelv 2. cikkének b) pontjában szereplő „kérelmező” fogalmát, amely a „kérelmezők egyetlen kategóriájára” irányul, magában foglalva harmadik ország minden olyan állampolgárát vagy olyan hontalan személyt, akinek nemzetközi védelem iránti kérelme tárgyában még nem hoztak végleges határozatot. ( 26 ) Mivel egy átadásra vonatkozó határozat nem minősül olyan határozatnak, amellyel végleges határozatot hoznak egy nemzetközi védelem iránti kérelemről, a Bíróság megállapította, hogy az ilyen határozat elfogadása nem járhat azzal a következménnyel, hogy az érintett személyt megfosztják az e rendelkezés értelmében vett „kérelmezői” minőségétől, valamint az e minőséghez kapcsolódó jogoktól. ( 27 ) Márpedig meg kell állapítani, hogy az ugyanezen irányelv 17. cikkének (2) bekezdése mindenféle különbségtétel nélkül utal a „kérelmezőkre”.

44.

Másodszor, a 2013/33 irányelvnek nem az a célja, hogy garantálja a kérelmezőknek a fogadó tagállamba történő beilleszkedését, hanem az, hogy ténylegesen szavatolja az alapvető és azonnali szükségleteiket annak érdekében, hogy ezen irányelv (11) és (35) preambulumbekezdésének megfelelően biztosítsa az alapvető jogaik tiszteletben tartását.

45.

Ebben az összefüggésben a Bíróság kimondta, hogy a Charta 1., illetve 18. cikkében elismert emberi méltóság, illetve menedékjog tiszteletben tartása nemcsak azokra a kérelmezőkre vonatkozik, akik a kérelmük megvizsgálásáért felelős tagállam területén tartózkodnak, hanem azokra is, akik e tagállam meghatározására várnak. ( 28 )

46.

Ezt az érvelést ki kell terjeszteni azokra a kérelmezőkre is, akik a kérelmük megvizsgálásáért felelős tagállamnak történő tényleges átadásukra várnak. Maga a „befogadás” fogalma ugyanis egy objektív kritériumnak, nevezetesen a kérelmező tartózkodási helyének figyelembevételét követeli meg, nem pedig a „Dublin III” rendelet által meghatározott szabályok és az azokhoz kapcsolódó gyakorlat érvényesítését, amelyből az következik, hogy az átadás időpontja és ennek megvalósítása végső soron bizonytalan marad. A Bíróság egyébként nagyon helyesen emelte ki ezt, emlékeztetve arra, hogy a kérelmezőknek a befogadás bizonyos anyagi feltételeiből való kizárása nem igazolható a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás rövidségével, figyelembe véve a „Dublin III” rendelet 21–25. és 29. cikkében foglalt, az átvételre vagy visszavételre vonatkozó eljárásra vonatkozó határidőket, valamint azt a helyzetet, amikor az átadásra nem kerül sor az előírt határidőkön belül. ( 29 ) Ezt szemlélteti a jelen ügy, mivel nem csak az átadásra vonatkozó határozat végrehajtásának maximális időtartama volt hat hónap – ami rendkívül hosszú időszak, ha a kérelmező, pénzügyi önállóságot nélkülözve, nem részesül ruházati támogatásban vagy a napi szükségleteket fedező juttatásban –, hanem ezt a határozatot soha nem is hajtották végre.

47.

A kérelmezők kizárása a befogadás anyagi feltételeiből azzal az indokkal, hogy a „Dublin III” rendeletben foglalt felelősségi kritériumok alapján nem „a megfelelő helyen” tartózkodnak, az alapvető jogaikat sértené. E kérelmezők objektíve ahhoz hasonló helyzetben vannak, mint azok a kérelmezők, akik a kérelmük megvizsgálásáért felelős tagállamban tartózkodnak, vagy ezen állam meghatározására várnak. A szükségleteik azonosak: bár nem vonatkozik rájuk a kérelmük vizsgálata során előírt együttműködési kötelezettség, úgy kell azonban megszállniuk, étkezniük, öltözködniük és olyan pénzösszeggel kell rendelkezniük, amely lehetővé teszi számukra, hogy megőrizzék a méltóság és önállóság minimumát annak érdekében, hogy élhessenek a 2013/33 irányelv által számukra elismert jogaikkal.

48.

Az ilyen megközelítés a 2013/33 irányelvnek a (8) preambulumbekezdésében kifejezett azon célkitűzését is sértené, hogy „[u]niószerte az összes kérelmezővel szembeni egyenlő bánásmód[ot biztosítson, azáltal, hogy] a nemzetközi védelem iránti kérelemmel kapcsolatos eljárások valamennyi szakaszára és fajtájára, valamint a kérelmezőket befogadó valamennyi helyszínen és létesítményben és mindaddig [alkalmazandó], amíg azok kérelmezőként tartózkodhatnak a tagállamok területén” ( 30 ). A kérelmező átadására és a kérelmének megvizsgálásáért felelős tagállam által történő átvételére vagy visszavételére vonatkozó – a „Dublin III” rendelet alapján lefolytatott – eljárás lényegénél fogva egy „nemzetközi védelem iránti kérelmekkel kapcsolatos eljárás” ( 31 ). E rendelet (11) preambulumbekezdésének és 20. cikke (5) bekezdésének együttes olvasatából továbbá az következik, hogy a 2013/33 irányelv által előírt befogadásra vonatkozó szabályok alkalmazandók a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárásra, mivel ez az eljárás csak a kérelmező ezen állam általi átvételétől vagy visszavételétől fogva fejeződik be. A Bíróság ezt megerősítette az IPAT ítéletben, kimondva, hogy az érintett tagállamra háruló azon kötelezettség, hogy a kérelmező számára biztosítsa a befogadási feltételeket, „csak akkor szűnik meg, amikor véglegesen átadja a kérelmezőt a megkeresett tagállamnak” ( 32 ).

49.

Végül harmadszor, annak elismerése, hogy a fogadó tagállam megszakíthatná a kérelmezők ellátását azzal az indokkal, hogy nem ő a kérelmük megvizsgálásáért felelős tagállam, megsértené a közös európai menekültügyi rendszer célját a kérelmezők jelentős részének az e rendszerben megállapított harmonizált szabályoknál jóval kedvezőtlenebb nemzeti szabályoknak történő alávetésével. Egyértelmű, hogy az ilyen intézkedés nem tenné lehetővé, hogy „garantálni tudják számukra [a »Dublin III« rendeletben], valamint [a] más vonatkozó menekültügyi jogi eszközökben biztosított védelem és jogok folytonosságát”, amelyet az uniós jogalkotó e rendelet 31. cikkében elérni kíván.

50.

Következésképpen e körülményekre tekintettel úgy vélem, hogy a 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdésével és (5) bekezdésével ellentétes az olyan nemzeti szabály, amelynek értelmében azok a kérelmezők, akikkel szemben a nemzetközi védelem iránti kérelmük megvizsgálásáért felelős tagállamnak történő átadásra vonatkozó határozatot fogadtak el, kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek, mint a többi kérelmező.

51.

Most a kérdést előterjesztő bíróság által feltett első kérdés második részét kell megvizsgálni: valamely tagállam az alapszükségleteiket garantáló és a testi és szellemi egészségüket megóvó megfelelő életszínvonalat biztosít‑e a kérelmezők számára, ha ez utóbbiakat kizárja a ruházati támogatásból, valamint a háztartási használati és fogyasztási cikkek vásárlásának fedezésére szolgáló napi szükségleteket fedező juttatásból?

52.

Emlékeztetek arra, hogy a 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdése kimondja azt az elvet, amely szerint a befogadás anyagi feltételeinek olyan megfelelő életszínvonalat kell biztosítaniuk a kérelmezők számára, amely garantálja alapszükségleteiket és óvja testi és szellemi egészségüket.

53.

Az e rendelkezésben megkövetelt ellátás hatályának és részletes szabályainak meghatározása érdekében a kérdést előterjesztő bíróság azt kéri a Bíróságtól, hogy pontosítsa a megfelelő életszínvonal garantálására vonatkozó követelmény hatályát és az abból eredő tagállami kötelezettségek tartalmát.

54.

A gazdasági jogban az „életszínvonal” kifejezés egy személy vagy személyek csoportjának gazdasági és társadalmi jólétére utal, és különösen az alapvető és nem alapvető szükségleteinek kielégítésére vonatkozó képességére. A 2013/33 irányelv keretében az uniós jogalkotó mind a „megfelelő” életszínvonal garantálására vonatkozó követelményre, mind pedig a „méltó” életszínvonal megőrzésére vonatkozó követelményre utal, anélkül hogy meghatározná e követelmények hatályát. E bíróság ezért azt kívánja megtudni, hogy lehetséges‑e párhuzamot vonni közöttük.

55.

Először is, a 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdése nem tartalmaz kifejezett utalást a tagállamok jogára a „megfelelő életszínvonal” fogalma jelentésének és hatályának meghatározása érdekében. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint tehát önálló és egységes értelmezést kell kialakítani, figyelembe véve nemcsak e rendelkezés kifejezéseit, hanem az összefüggéseit és az ezen irányelv által elérni kívánt célokat is. ( 33 )

56.

A Bíróság e módszer szerint határozta meg a 2013/33 irányelv 20. cikkének (5) bekezdésében foglalt, a méltó életszínvonal megőrzésére vonatkozó követelmény hatályát úgy, mint amely megtiltja a tagállamok számára, hogy a kérelmező olyan súlyos anyagi nélkülözéssel járó helyzetbe hozzák, amely nem teszi lehetővé számára a legalapvetőbb szükségleteinek kielégítését, mint például a lakhatást, az étkezést, a ruházkodást, valamint a tisztálkodást, és ami fizikai vagy lelki egészségének sérelmét vagy állapotának e méltósággal összeegyeztethetetlen romlását eredményezi. ( 34 ) A Bíróság a Cimade és GISTI ítéletben már kimondta, hogy egy kérelmező nem fosztható meg – még átmeneti időre sem – a 2003/9 irányelv által előírt befogadási minimumszabályok védelmétől a kérelmének benyújtását követően és a tényleges átadása előtt, mivel fennáll többek között az ezen irányelv célja, valamint a Charta 1. cikkében foglalt követelmények megsértésének a veszélye, amely szerint az emberi méltóságot tiszteletben kell tartani és védelmezni kell. ( 35 )

57.

A 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében az uniós jogalkotó a befogadás anyagi feltételei tekintetében nem „méltó”, hanem „megfelelő” életszínvonal biztosítását követeli meg.

58.

Megjegyzem, hogy a tagállamoknak ezt az életszínvonalat a „befogadás anyagi feltételei” révén kell biztosítaniuk, amelyek tehát ennek alkotóelemeit képezik. E feltételeket a 2013/33 irányelv 2. cikkének g) pontja úgy határozza meg, hogy azok magukban foglalják „a természetben, illetve pénzjuttatás vagy utalvány formájában nyújtott szállást, étkezést és ruházatot, vagy e három kombinációját, illetve a napi szükségleteket fedező juttatást”. Míg az uniós jogalkotó mérlegelési mozgásteret biztosít a tagállamok számára az említett feltételek nyújtásának formáját illetően, ezek tartalmát pontosan meghatározza, megjelölve a kielégítendő szükségleteket. Amint azt az „és” és az „illetve” alkalmazása is tanúsítja, a befogadás anyagi feltételei kumulatívak, és azokat úgy kell tekinteni, hogy elválaszthatatlanul összefüggnek, mivel a megfelelő életszínvonal biztosításának eszközei a pénzügyi önállóságot nélkülöző kérelmező számára. Ezen irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdésével összefüggésben a megfelelő életszínvonalhoz való jogot tehát olyan összetett jogként alakították ki, amelynek gyakorlása e feltételek mindegyikének egyidejű megvalósulásától függ. ( 36 )

59.

Következésképpen a tagállamok nem írhatnak elő „à la carte” rendszert ezen összetevők valamelyikének megvonásával vagy eltávolításával. E tekintetben megjegyzem, hogy a 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdése első albekezdésének szövege különbözik az ezen irányelv 17. cikkének (3) bekezdésében használttól, amely „valamennyi vagy egyes” anyagi feltétel(ek) biztosítását teszi lehetővé a tagállamok számára, ha a kérelmező saját forrásokban részesül. Ebből az következik, hogy az említett irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdése alapján a tagállamok nem vonhatják ki magukat az őket terhelő azon kötelezettség alól, hogy mind a kérelmező lakhatási és étkezési szükségleteiről, mind pedig az öltözködési és a napi szükségleteket fedező juttatási szükségletről gondoskodjanak.

60.

Másodszor, a „megfelelő” fordulat olyan ellátások nyújtását foglalja magában, amelyek nem a gazdasági, szociális és kulturális jogok összességéhez való hozzáférés, hanem a kérelmező alapszükségleteinek és testi és szellemi egészsége megóvásának biztosításához igazodnak. A 2013/33 irányelv 17. cikkének (3) bekezdésében az uniós jogalkotó továbbá kifejezetten hivatkozik a kellő fedezetre a kérelmező „egészségi állapot[á]nak megfelelő és az alapszükséglete[i]t biztosító életszínvonal megteremtéséhez” ( 37 ). Ez olyan ellátások nyújtását jelenti, amelyek tartalma a kérelmezőnek egy adott társadalomban és egy adott időszakban fennálló egyéni helyzetéhez igazodik. ( 38 ) Ezen irányelv 17. cikke (5) bekezdésének szövege e tekintetben különösen egyértelmű, mivel e célból megköveteli, hogy a befogadás anyagi feltételei címén nyújtott pénzjuttatások vagy utalványok összegét „az adott állam[ban] […] meghatározott szint(ek) alapján” határozzák meg. Ezzel szemben, ha a ruházati támogatást természetben nyújtják, úgy vélem, hogy annak lehetővé kell tennie a kérelmező számára, hogy észszerűen decens, nemnek és életkornak megfelelő, szezonális és elegendő mennyiségű ruhaneműhöz és cipőhöz jusson.

61.

E szöveges elemekre tekintettel tehát a 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében foglalt, a megfelelő életszínvonal garantálására vonatkozó követelmény, bár a kérelmező alapvető szükségleteit fedezi, meghaladja a puszta túléléshez való jogot. A kérelmezőnek méltó életet kell tudnia folytatnia olyan erőforrásokhoz való hozzáféréssel, amelyek elegendők és megfelelőek a lakhatás, az étkezés, a ruházkodás és az öngondoskodás szükségleteinek kielégítéséhez, valamint ahhoz, hogy egy adott társadalomban és egy adott időszakban minimális autonómiával rendelkezzen. ( 39 )

62.

E rendelkezés kontextusa lehetővé teszi azon értelmezés alátámasztását, amely szerint e követelmény tárgyi hatálya sokkal tágabb, mint a méltó életszínvonal megőrzésére vonatkozó követelményé.

63.

A megfelelő életszínvonal garantálására vonatkozó követelmény ugyanis a befogadás anyagi feltételei nyújtásának keretébe illeszkedik, amelynek részletes szabályait a 2013/33 irányelv 17. cikke határozza meg, míg a méltó életszínvonal megőrzésére vonatkozó követelmény – az annak 20. cikkében előírt – e feltételek korlátozásának, sőt megvonásának keretébe illeszkedik. ( 40 ) Ez utóbbi követelmény tehát olyan kivétel, amely csak a kérelmező részéről a joggal való visszaélés vagy jogszabállyal ellentétes magatartás által jellemzett helyzetekben alkalmazandó. Annak megkövetelésével, hogy a kérelmező sérthetetlensége és méltósága biztosítva legyen, miközben a befogadás valamennyi vagy egyes anyagi feltételeit megvonják tőle, az uniós jogalkotó olyan minimális küszöböt határoz meg, amely alá a tagállamok nem mehetnek.

64.

Ezzel szemben a 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében szereplő, a megfelelő életszínvonal garantálására vonatkozó követelmény főszabálynak minősül, és szükségszerűen tágabb tárgyi hatállyal rendelkezik. Erről tanúskodik a 2014. február 27‑i Saciri és társai ítélet, ( 41 ) amelyben a Bíróság megköveteli, hogy a befogadás anyagi feltételeinek, különösen az e célból nyújtott pénzügyi juttatásnak elegendőnek kell lennie az egészséghez, valamint a kérelmezők alapszükségleteinek biztosításához „méltó és megfelelő” életszínvonal garantálásához.

65.

Végül egyértelmű, hogy a ruhaneműkre, és a háztartási használati és fogyasztási cikkekre vonatkozó szükségletek kielégítésére szolgáló ellátásoknak a befogadásnak a 2013/33 irányelv 17. cikkének (2) bekezdésében előírt anyagi feltételeiből való kivonása sértené az uniós jogalkotó által elérni kívánt célt.

66.

Ami az ruházati támogatást illeti, elfogadott, hogy a ruházat – általában – az emberi jogok gyakorlásának előfeltétele. ( 42 ) Emlékeztetek arra, hogy a Bíróság szerint az öltözködésre vonatkozó szükséglet „alapvető” szükséglet, ugyanúgy, mint a lakhatásra és az étkezésre vonatkozó szükséglet, mivel hozzájárul az emberi méltóság tiszteletben tartásához. A szakadt és piszkos ruhaneműk viselése a nélkülözés legláthatóbb és legárulkodóbb megjelenése. Az öltözködés nem csak a szellemi egészség megóvásához járul hozzá, hanem nyilvánvaló módon az érintett testi egészségének megőrzéséhez is, mivel a megfelelő ruhanemű védi a testet a zord időjárással, a hideggel, az esővel stb. szemben. Az öltözködés a kérelmező számára elismert olyan jogok hatékony érvényesülésének is eszköze, mint a közlekedéshez, a szakmai képzésen való részvételhez vagy a munkaerőpiachoz történő hozzáféréshez való jog.

67.

Ami a napi szükségleteket fedező juttatást illeti, ez a befogadás anyagi feltételeinek szintén lényeges eleme, mivel – amint azt a Bizottság a tárgyaláson többször hangsúlyozta – lehetővé teszi a kérelmező számára, hogy minimális autonómiát élvezzen. E juttatásnak – amely a kérelmező szabad rendelkezésére áll, és olyan „zsebpénzként” fogható fel, amelynek összege az egyes tagállamoktól függ – lehetővé kell tennie számára, hogy olyan alapvető mindennapi fogyasztási cikkeket vásároljon, mint a testápolási termékek vagy a közlekedési jegyek. Az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége (EUAA) ( 43 ) szerint ez a juttatás több célt szolgál: először is azt, hogy a kérelmezők számára lehetővé tegye a fizikai létfenntartás minimumszintjének elérését, a lakhatás, étkezés vagy ruházat alapszükségletein túl; másodszor azt, hogy a kérelmezők számára biztosítsa a tartózkodási hely szerinti tagállam társadalmi‑kulturális életében való részvétel minimális szintjét, és harmadszor azt, hogy a kérelmezők számára lehetővé tegyen egy bizonyos fokú önállóságot. ( 44 ) Hozzáteszem, hogy ez a juttatás azt is lehetővé teszi a kérelmezők számára, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmük megvizsgálására vonatkozó eljárás keretében rájuk háruló együttműködési kötelezettségnek megfeleljenek azáltal, hogy eleget tesznek a különböző idézéseknek, és megjelennek a meghallgatásokon, valamint lehetővé teszi számukra, hogy éljenek a számukra elismert azon jogokkal, hogy például szakképzésben részesüljenek, vagy egészségügyi ellátáshoz jussanak.

68.

E tekintetben megjegyzem, hogy a nemzetközi jogban elfogadott, hogy a megfelelő életszínvonalhoz való jog – amelyet az „elégséges” vagy „elfogadható” életszínvonalhoz való jog elnevezéssel is ismert – megköveteli, hogy mindenki hozzáférhessen nemcsak a megfelelő étkezéshez, a megfelelő lakhatáshoz, a megfelelő ruhaneműkhöz, valamint a szükséges orvosi ellátásokhoz és szociális szolgáltatásokhoz, hanem egy adott társadalomban egy adott időszakban szükséges egyéb gazdasági, szociális és kulturális jogokhoz is, mint az oktatáshoz való jog vagy a munkához való jog. ( 45 ) Az áruknak és szolgáltatásoknak elegendő mennyiségben és minőségben kell rendelkezésre állniuk a nemhez vagy az életkorhoz igazodva, és kulturális szempontból megfelelőnek kell lenniük. Ezért – bár e jog pontos hatályával kapcsolatban léteznek eltérések – elfogadott, hogy ez a jog más jogok gyakorlásához kapcsolódik, amelyek közül egyesek kevésbé korlátozóak, mint mások, és az említett jog az emberi méltósághoz való jogon alapul. ( 46 ) Így a Világbank pusztán gazdasági szempontból úgy véli, hogy a megfelelő életszínvonal az érintett társadalom szegénységi küszöbe feletti színvonalú életet jelenti. Véleménye szerint a megfelelő életszínvonal garantálása kétféle kiadás fedezését teszi szükségessé: az étkezéshez és alapvető javak beszerzéséhez szükséges kiadásokat, valamint azok a további kiadásokat, amelyek tükrözik a társadalom mindennapi életében való részvétel költségét, és amelyek országonként eltérőek. ( 47 )

69.

E körülmények összességéből az következik, hogy a 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében foglalt, megfelelő életszínvonal garantálására vonatkozó követelménnyel ellentétes tehát, ha valamely tagállam megfoszt egy kérelmezőt a ruhaneműkkel, valamint a háztartási használati és fogyasztási cikkekkel kapcsolatos szükségleteinek fedezésére szolgáló ellátásoktól.

70.

Az olyan nemzeti szabály, mint amelyről az alapügyben szó van, annál is inkább problematikusnak tűnik számomra, mivel az ezen ellátásokból való automatikus kizáráson alapul.

71.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdése a napi szükségleteket fedező juttatás és a kérelmező lakhatással, étkezéssel és öltözködéssel kapcsolatos szükségleteinek fedezésére szolgáló ellátások elvi biztosításán alapul. Ezen elvi biztosítás annál is inkább szükséges, mivel a kérelmező nem rendelkezik pénzügyi önállósággal, és eleve nem férhet a munkaerőpiachoz a saját szükségleteihez történő hozzájárulás és ezáltal bizonyos életszínvonalnak a saját maga számára való biztosítása érdekében. A fogadó tagállam csak akkor vonhatja meg egészben vagy részben a befogadás ezen anyagi feltételeit, ha a kérelmező az ezen irányelv 17. cikkének (3) bekezdésében említett saját forrásokkal rendelkezik, vagy ha visszaélt a befogadási rendszerrel, vagy a befogadó állomás szabályzatának súlyos megsértése vagy a 20. cikkének (1)–(4) bekezdésében említett különösen erőszakos magatartás miatt szankcióval sújtották.

72.

Márpedig a szóban forgóhoz hasonló jogi szabályozás a 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdése első albekezdésének alapjául szolgáló jogi szabályozással ellentétes elven alapul, mivel főszabály szerint kizárja a kérelmezőnek a ruhaneműkkel, valamint a háztartási használati és fogyasztási cikkekkel kapcsolatos szükségleteinek fedezésére szolgáló ellátásokat. A tárgyaláson folytatott vitákból kitűnik, hogy az ezen ellátásokból való kizárásról szóló közigazgatási határozat automatikus, mihelyt – a kérelmező egyéni helyzetének figyelembevétele nélkül elfogadott – átadásra vonatkozó határozatot hoztak. A kérelmezőnek tehát kérelmet kell benyújtania az illetékes nemzeti hatósághoz, amelyben kizárólag akkor kérheti a ruházati támogatás visszaállítását, ha különleges körülményeket igazol. ( 48 ) A jelen ügyben számomra úgy tűnik, hogy a vitatott határozatot anélkül fogadták el, hogy azt olyan egyéni vizsgálat előzte volna meg, amely lehetővé tette volna FB szükségleteinek, valamint az ruházati támogatásból és a pénzjuttatásból való kizárásának az ország területén való további tartózkodására gyakorolt következményeinek értékelését.

73.

E megfontolások összességére tekintettel úgy vélem, hogy a 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdését és (5) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely kizárólag azon az alapon zárja ki automatikusan a kérelmezőt a ruhaneműkkel, valamint a háztartási használati és fogyasztási cikkekkel kapcsolatos szükségleteinek fedezésére szolgáló ellátásokból, hogy vele szemben a „Dublin III” rendelet alapján átadásra vonatkozó határozatot hoztak.

74.

Az előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdését arra az esetre terjeszti elő, ha az alapügy tárgyát képező jogi szabályozás nem felelne meg a 2013/33 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében és (5) bekezdésében szereplő, a megfelelő életszínvonal garantálására vonatkozó követelménynek.

75.

Az e kérdésben foglalt három alkérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja meghatározni, hogy a szóban forgóhoz hasonló szabályozás igazolható‑e a 2013/33 irányelv 20. cikke (1) bekezdése első albekezdésének c) pontja alapján, amelynek értelmében a fogadó tagállam korlátozhatja a befogadás anyagi feltételeit, ha a kérelmező a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjában meghatározott ismételt kérelmet nyújtott be. E bíróság szerint ugyanis a Németországban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem ez utóbbi rendelkezés értelmében vett „ismételt kérelemnek” minősülhet. Márpedig e rendelkezések egyike sem foglal állást abban a kérdésben, hogy ismételt kérelemről van‑e szó több tagállamot érintő esetben is. Ezenkívül az említett bíróság azt kérdezi, hogy az ilyen rendszer megfelel‑e az említett irányelv 20. cikkének (5) és (6) bekezdésében kifejezetten előírt – különösen az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó – garanciáknak.

76.

Először is meg kell jegyezni, hogy e kérdéseket azt megelőzően terjesztették a Bíróság elé, hogy az lényeges pontosításokat tett az „ismételt kérelem” fogalmával kapcsolatban a Khan Yunis és Baabda ítéletben, amelyre hivatkozom.

77.

Ebben az ítéletben a Bíróság lényegében megerősítette, hogy az „ismételt kérelemnek” a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjában meghatározott fogalma kiterjed az olyan helyzetre, amelyben a kérelmező azt követően nyújt be új kérelmet, hogy egy másik tagállam már határozatot hozott a kérelmező által korábban benyújtott kérelemről. ( 49 ) Mindazonáltal a Bíróság ügyelt annak a pontosítására, hogy annak a tagállamnak, amelyhez a kérelmező a kérelmét elsőként benyújtotta, az ezen irányelv 2. cikkének e) pontja értelmében vett „jogerős határozatot” kellett hoznia e kérelemről. ( 50 )

78.

Márpedig az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő információkból kitűnik, hogy az FB által 2021. szeptember 6‑án Németországban benyújtott új kérelem nem minősíthető a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében vett „ismételt kérelemnek”, ami ennélfogva alkalmazhatatlanná teszi a 2013/33 irányelv 20. cikke (1) bekezdése első albekezdésének c) pontját. A tárgyalás valamennyi résztvevője így egyetért abban, hogy az említett kérelem előterjesztésére az általa korábban – 2021. augusztus 6‑án – Romániában benyújtott, majd hallgatólagosan visszavont kérelemről szóló jogerős határozat meghozatala előtt került sor.

79.

A négyhetes határidő nyilvánvalóan túl rövid volt ahhoz, hogy lehetővé tegye a román hatóságok számára ezen első kérelem teljes körű megvizsgálását és annak meghatározását, hogy FB megfelelt‑e a menekült jogállás vagy a kiegészítő védelem által biztosított jogállás elismerésére vonatkozó feltételeknek.

80.

Az FB által továbbá Németországban benyújtott kérelem elfogadhatatlanságára vonatkozó határozatot azon kilenc hónapos határidő lejárta előtt fogadták el, amelyet a tagállamoknak a 2013/32 irányelv 28. cikkének (2) bekezdése értelmében tiszteletben kell tartaniuk, mielőtt az új kérelmet ismételt kérelemként kezelnék az első kérelem hallgatólagos visszavonása esetén.

81.

Végül úgy értelmezem, hogy a „Dublin III” rendelet 20. cikkének (5) bekezdése és 23. cikkének (1) bekezdése alapján Németország megállapította Románia felelősségét, és e rendelet 18. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján kérte FB visszavételét azzal az indokkal, hogy FB új kérelmet nyújtott be a német hatóságokhoz azt követően, hogy hallgatólagosan visszavonta a korábban a román hatóságok elé terjesztett kérelmet. Románia beleegyezett abba, hogy e cikk alapján visszavegye az érintettet. Márpedig ez az alap véleményem szerint azt feltételezi, hogy az első kérelmet nem utasították el, és következésképpen nem hoztak jogerős határozatot. ( 51 )

82.

E körülmények között azt javaslom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontját, amelyre a 2013/33 irányelv 20. cikke (1) bekezdése első albekezdésének c) pontja hivatkozik, úgy kell értelmezni, hogy az „ismételt kérelem” fogalma nem terjed ki arra a helyzetre, amikor a kérelmező azt megelőzően terjeszt elő új kérelmet valamely tagállamban, hogy egy másik tagállam jogerős határozatot hozott volna az általa korábban benyújtott kérelemről.

83.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Bundessozialgericht (szociális ügyek szövetségi bírósága, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja: