1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező jogvita két hollandiai székhelyű alapítvány ( 2 ) által az Apple Inc. és annak európai leányvállalata, az Apple Distribution International Ltd ( 3 ) ellen benyújtott keresetekre vonatkozik.

2.

A felperes alapítványok a Wet afwikkeling massaschade in collectieve actie ( 4 ) alapján képviseleti keresetet nyújtanak be. ( 5 ) Ezekben azt kérik a kérdést előterjesztő bíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy az Apple Inc. és az Apple Írország versenyjoggal ellentétes magatartást tanúsított, és kötelezze őket kártérítés fizetésére.

3.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem a jogvita érdemi részét, hanem csak a jogvita eldöntésére hivatott holland bíróság (vagy adott esetben bíróságok) joghatóságát érinti.

4.

A 7. cikk 2. pontja a következőképpen rendelkezik:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban az alábbiak szerint perelhető:

5.

A WAMCA, a Burgerlijk Wetboek (polgári törvénykönyv; a továbbiakban: BW) 3:305a. cikke, valamint a Wetboek van Burgerlijke Rechtsvordering (a polgári perrendtartásról szóló törvénykönyv; a továbbiakban: Rv) 1–14. cikke, 209. cikke, 220. cikke, 1018c. cikkének 3. bekezdése, 1018d. cikkének 1. bekezdése és 1018e. cikkének 1–3. bekezdése releváns.

6.

Az alábbi háttér lényegében az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből származik.

7.

Az Apple különböző hordozható eszközöket gyárt (mint az iPhone vagy az iPad), amelyek az előre telepített operációs rendszerrel (iOS) működnek. Az iOS operációs rendszert az Apple fejleszti ki és kezeli.

8.

Az Apple iOS‑t használó készülékeihez az alkalmazásszoftverek (a továbbiakban: alkalmazások) az Apple úgynevezett „App Store” áruházában vásárolhatók meg. ( 7 )

9.

Az App Store az Apple által kifejlesztett és kezelt alkalmazásértékesítési platform. 2009 óta rendszeresen telepítik azt az Apple‑nek az iOS új verzióival felszerelt készülékeire.

10.

Az App Store ingyenes és fizetős alkalmazásokat kínál. Egyesek eredetiek, azaz az Apple által kifejlesztettek; másokat harmadik felek (a továbbiakban: fejlesztők) fejlesztettek ki. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemre okot adó jogvita kizárólag a második típusú alkalmazásokra vonatkozik.

11.

Egyes alkalmazások rendelkeznek alkalmazáson belüli digitális termékekkel, azaz az alkalmazáson belül feloldható vagy megvásárolható funkciókkal, szolgáltatásokkal vagy termékekkel, például előfizetésekkel, játékkiegészítőkkel és egyebekkel.

12.

Az App Store‑ban a nem ingyenes alkalmazásokért (vagy alkalmazáson belüli termékekért) ( 8 ) történő fizetés főszabály szerint a 2009‑ben bevezetett fizetési rendszeren („in‑app purchase”; a továbbiakban: IAP) keresztül valósul meg.

13.

Az Apple eszközein elsősorban az App Store‑ban rendelkezésre bocsátott alkalmazások használhatók: a más forrásokból származó letöltések „nem működnek, vagy legalábbis nem olyan jól”. ( 9 )

14.

Az App Store használatához az Apple eszközök felhasználóinak (a felhasználónév és a jelszó egyedi kombinációjából álló) Apple fiókot, más néven „Apple ID‑t” kell létrehozniuk.

15.

Az App Store használatára és az App Store‑ból történő vásárlásokra az Apple multimédia‑szolgáltatási feltételei vonatkoznak. Az App Store‑ból vásárló európai felhasználók esetében az Apple Írország jár el az alkalmazásszolgáltató képviselőjeként.

16.

Az alkalmazásoknak az App Store‑ban való elérhetősége országonként eltérő lehet. Az App Store minden egyes országra vonatkozóan rendelkezik egy online áruházzal, amely a felhasználó beállításainak megfelelően használható, és az adott országra jellemző.

17.

Ily módon, amikor egy olyan felhasználó, akinek az Apple ID‑je Hollandiát jelöli meg országként vagy régióként, egy terméket próbál megvásárolni az App Store‑ban, őt rendszerint a hollandiai online áruházba (a továbbiakban: App Store NL) irányítják át. ( 10 ) Az Apple fiókjához kapcsolódó ország megváltoztatásához a felhasználónak el kell fogadnia az új feltételeket, és rendelkeznie kell az új országban érvényes fizetési móddal.

18.

Az App Store jelenti a fejlesztők számára az (egyetlen) lehetőséget arra, hogy alkalmazásaikat az Apple készülékek felhasználói számára kínálják. E célból megállapodást kell kötniük az Apple Inc. vállalattal („Developer Program License Agreement”). A fejlesztő éves díj megfizetése ellenében részt vesz az Apple Developer Programban, és licenceket szerez az iOS szoftverekre és azok alkalmazásaira.

19.

A fejlesztők felkínálják alkalmazásaikat az Apple részére, amely eldönti, hogy felveszi‑e azokat az App Store‑ba. Ha a felvétel mellett dönt, ezek az Apple által digitálisan aláírt, engedélyezett alkalmazásokká válnak.

20.

Ha a fejlesztő díjat számít fel az alkalmazásért, be kell tartania a terjesztési feltételeket: konkrétan vállalja, hogy a felhasználók az IAP fizetési rendszert használják az alkalmazás megvásárlásakor. E célból külön megállapodást köt az Apple‑lel.

21.

Az Apple kizárólag az App Store‑ban kínálja az alkalmazásokat a fejlesztők meghatalmazottjaként. Ez azt jelenti, hogy saját felelősségére végzi tevékenységét, és saját nevében köt megállapodásokat, de végső soron más személyek érdekében jár el. Az alkalmazások működésével kapcsolatos vita esetén a fejlesztők felelőssége fennmarad.

22.

Az alkalmazásért fizetendő díjat a felhasználó fizeti meg az Apple‑nek, amely azt az IAP fizetési rendszeren keresztül szedi be. Az Apple főszabály szerint a kifizetett összeg 30%‑át vonja le jutalékként; ha a termék használatának időtartama meghosszabbodik, ez a százalékos arány 15% is lehet. A jutalék levonását követően az Apple a fennmaradó összeget átutalja a fejlesztő részére.

23.

A felperes alapítványok az Apple termékeinek és szolgáltatásainak valamennyi olyan felhasználója (fogyasztók és üzleti felhasználók) érdekében járnak el, akiknek az App Store NL‑en keresztül termékeket és szolgáltatásokat kínáltak, illetve akik innen vásároltak. 2021‑ben és 2022‑ben nyújtották be képviseleti kereseteiket.

24.

A rechtbank Amsterdamtól (amszterdami bíróság, Hollandia) összefoglalva az alábbiakat kérik:

25.

Kérelmeik alátámasztására a felperesek előadják, hogy:

26.

Az Apple vitatja a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) joghatóságát. Álláspontja szerint e joghatóság nem alapozható az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjára, mivel az állítólagos kárt okozó esemény nem Hollandiában következett be. Ezen esemény helyeként nem határozható meg Amszterdam, mivel semmilyen konkrét esemény nem következett be kizárólag vagy különösen Amszterdamban vagy Hollandiában.

27.

Másodlagosan az Apple úgy véli, hogy az eljáró bíróság csak az Amszterdamban élő vagy az App Store NL‑en keresztül Amszterdamban vásárló felhasználók tekintetében rendelkezne joghatósággal. Az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja értelmében az összes többi felhasználóra vonatkozó követelés tekintetében e bíróság nem rendelkezik joghatósággal és illetékességgel.

28.

2023. augusztus 16‑i közbenső határozatában a kérdést előterjesztő bíróság az Apple Írország tekintetében úgy ítélte meg, hogy a jogvita az 1215/2012 rendelet hatálya alá tartozik.

29.

Ennek érdekében úgy vélte, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja értelmében a holland bíróságok joghatósággal rendelkeznek mind a kárt okozó esemény, mind a kár bekövetkezésének helye alapján. Nem egyértelmű azonban, hogy e bíróságok közül melyik lenne területileg illetékes.

30.

Ugyanebben a határozatban a kérdést előterjesztő bíróság kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen jelentősége van annak a ténynek, hogy a képviseleti kereseteket a BW 3:305a. cikke alapján egy jogi személy saját jogán (azaz nem meghatalmazottként, megbízottként vagy engedményesként) nyújtotta be. Az említett bíróság nem biztos abban, hogy ez a körülmény befolyásolhatja‑e az illetékességnek az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja szerinti meghatározását.

31.

A kérdést előterjesztő bíróság hozzátette, hogy ha el kell ismerni, hogy Hollandián belül a képviseleti keresetek elbírálása tekintetében az illetékesség a különböző kerületek bíróságai között oszlik meg, akkor a nemzeti jog rendelkezései alapján az ügyek még mindig egyetlen bíróság előtt egyesülnének. Abban sem biztos azonban, hogy ez összeegyeztethető‑e az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjával.

32.

E körülmények között a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„Első kérdés (a kárt okozó esemény helye – „Handlungsort”)

Második kérdés (a kár bekövetkezésének helye – „Erfolgsort”)

33.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2024. január 18‑án érkezett a Bírósághoz.

34.

A felperes alapítványok, az Apple Inc. és az Apple Írország, a holland és portugál kormány, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztettek elő. A portugál kormány kivételével valamennyi felperes megjelent a 2024. december 10‑i tárgyaláson.

35.

A kérdést előterjesztő bíróság egy olyan jogvitával szembesül, amelyben két, több felhasználó érdekeit védő alapítvány nyújt be kettős keresetet az Apple‑lel szemben: hogy az eljáró bíróság állapítsa meg az erőfölénnyel való visszaélés miatt a jogsértés fennállását, és hogy kötelezze kártérítésre a jogsértő társaságokat.

36.

Úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság már határozott arról, hogy a jogvita tekintetében joghatósággal rendelkezik. ( 12 ) Most azt szeretné megtudni, hogy ezen túlmenően területileg illetékes‑e az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja értelmében?

37.

Mindenekelőtt helyénvalónak tűnik emlékeztetni e cikknek a Bíróság által értelmezett néhány lényeges elemére. A kérdésekre adandó választ e megfontolások fényében fogom tárgyalni.

38.

Az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja különös joghatósági szabályt állapít meg. Ennek alapján a felperes a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos keresetét annak a helynek a bírósága előtt indíthatja meg, ahol a kárt okozó esemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet.

39.

A „hely[…], ahol a káresemény [helyesen: kárt okozó esemény] bekövetkezett vagy bekövetkezhet” fordulat magában foglalja „akár a kár bekövetkezésének helyét, akár a kárt okozó esemény helyét”, amikor ezek nem esnek egybe. ( 13 ) A jogi szakirodalomban (és magában az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban) ezeket általában „Erfolgsort”, illetve „Handlungsort” néven említik. A felperesnek kell eldöntenie, hogy a kettő közül melyiket választja. A joghatósági ok azonban nem arra szolgál, hogy a sértettnek kedvezzen. ( 14 )

40.

Azt, mint különös szabályt szigorúan kell értelmezni. ( 15 )

41.

Emellett a különös szabály értelmezésének autonómnak kell lennie, ami kizárja a nemzeti jogi fogalmakra való hivatkozást, illetve azt, hogy a kapcsolóelv kiválasztását a nemzeti anyagi jogból levezetett értékelési szempontoktól tegyék függővé. ( 16 )„Az alkalmazandó nemzeti jog által előírt keresettípusra jellemző ilyen körülmények” ezért irrelevánsak. ( 17 )

42.

Az okok, amelyek miatt az európai jogalkotó az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjában szereplő kritériumot megfogalmazta, a rendelet (16) preambulumbekezdésében szerepelnek, és kulcsfontosságúak a Bíróság által adott értelmezés szempontjából: ( 18 )

43.

Az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának a Bíróság általi értelmezése azt jelenti, hogy e rendelkezés közvetlenül és azonnal mind a joghatóságot, mind pedig az illetékességet azon hely szerinti bíróságnak biztosítja, ahol a kárt okozó esemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet. ( 23 )

44.

A Bíróság szerint a tagállamok „nem alkalmazhatnak” az említett 7. cikk 2. pontjából következőkhöz képest „eltérő joghatósági okokat”. ( 24 )

45.

Ez az ítélkezési gyakorlat állandósult, érveket hoz fel e mellett, ( 25 ) és úgy tűnik, hogy összhangban van a jogalkotói akarattal. Annak elfogadása, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja közvetlenül kijelöli a joghatósággal és illetékességgel rendelkező szervet, valójában megfelel a szabály elfogadásakor fennálló jogalkotói szándéknak. A szöveg azóta elfogadott módosításai nem kérdőjelezik meg ezt a szándékot.

46.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a jelen ügyhöz hasonló körülmények között melyik bíróság rendelkezik illetékességgel a kárt okozó esemény helye (az 1a) kérdés) és a kár bekövetkezésének helye (a 2a) kérdés) alapján. Ez a két kérdés még nem foglalkozik a képviseleti keresetek hatásával kapcsolatos problémákkal (amelyekkel az 1b) és 2b) kérdés foglalkozik).

47.

A kérdést előterjesztő bíróság abból indul ki, hogy a felhasználóknak okozott kár (amelynek fennállásáról logikusan még nem döntött) az Apple azon magatartásából ered, amelyet a felperes alapítványok az EUMSZ 102. cikk értelmében vett erőfölénnyel való visszaélésnek minősítenek.

48.

Ez a magatartás röviden abban áll, hogy az Apple arra használta erőfölényét, hogy túlzott jutalékot állapítson meg az App Store alkalmazások fejlesztőivel szemben. E jutalék összegét később a felhasználókra hárítják át azáltal, hogy megemelik az alkalmazásoknak az App Store NL‑ből történő letöltésekor fizetendő árat.

49.

Nem vitatott, hogy főszabály szerint a versenyellenes gyakorlat, amelynek során valamely vállalkozás visszaél erőfölényével, kárt okozhat. A Bíróság a flyLAL‑Lithuanian Airlines ítéletében egy erőfölénnyel való visszaélés miatt benyújtott kártérítési kereset keretében hivatkozott az ilyen kárt okozó esemény helyének meghatározására. ( 26 )

50.

Az az elv, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának alapján a kárt okozó esemény az erőfölénnyel való visszaélést megvalósító aktusokkal egyezik meg, általánosságban érvényesnek tűnik számomra: a konkrét megvalósulása esetenként változó.

51.

E kritériumot alkalmazva a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a kárt okozó esemény az alkalmazások App Store NL‑ben történő értékesítésének felel meg, ahol az Apple kizárólagos forgalmazóként és a fejlesztők meghatalmazottjaként jár el, és a felhasználók által fizetett árból jutalékot tart vissza. ( 27 )

52.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint tehát Hollandia mint a jogellenes magatartás által érintett piac bíróságai joghatósággal rendelkezhetnek, mivel az értékesítés (is) ebben az országban történik.

53.

Nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy a jelen ügy körülményei között a kárt okozó esemény ilyen megválasztása a legmegfelelőbb. ( 28 ) Forgatókönyvként azonban a kérdést előterjesztő bíróság által választott eseményből indulok ki.

54.

Annak a helynek a meghatározása, ahol sor került az alkalmazásoknak az App Store NL‑en keresztül történő értékesítésére, az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja szempontjából nehézséget okoz. Még ha maga a kérdést előterjesztő bíróság úgy is véli, hogy az értékesítés Hollandiában történt, az egyik kérdésében (a 2a) kérdés) elismeri, hogy „nem állapítható meg a vásárlások végzésének helye”.

55.

Előzetesen megjegyzem, hogy ebben a helyzetben ugyanaz a megoldás alkalmazható, mint amelyet a Bíróság már más ítéletekben elfogadott. Ha nagyon nehéz vagy lehetetlen megállapítani a kárt okozó esemény helyét, az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja szerint a felperesnek lehetősége van arra, hogy a kár bekövetkezésének helye alapján joghatósággal rendelkező bírósághoz forduljon. ( 29 )

56.

Nem hagyom figyelmen kívül, hogy a Bíróság más esetekben más utat választott, és az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja által kínált lehetőség megóvása érdekében elveti azokat az értelmezéseket, amelyek „túlzottan megnehezítik” vagy „lehetetlenné teszik” a felperes számára a kárt okozó esemény helyének azonosítását, és más értelmezéseket javasol. ( 30 ) Ezért ezt az utat is meg fogom vizsgálni.

57.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint:

58.

Értelmezésem szerint az az érv tehát, amely igazolja Hollandia (vagy általánosabban bármely más tagállam) bíróságainak joghatóságát a kárt okozó esemény hely alapján, nem az App Store‑nak az adott állam területéről való puszta elérhetősége. ( 32 )

59.

Véleményem szerint a joghatóság ilyen megállapítása valójában a helymeghatározás fikciójából ered: az Apple ID‑jük szerint Hollandiában letelepedett iOS‑felhasználóknak ebben az országban kell beszerezniük alkalmazásaikat, amikor az App Store NL‑t használják. ( 33 ) A felhasználók kárára történő túlárazást eredményező jutalék ezen értékesítés alkalmával ( 34 ) Hollandia területén „lokalizálva” kerül felszámításra.

60.

Márpedig, ha el is fogadjuk, hogy ily módon a virtuális tér a tagállam földrajzi területével egyezik meg, ( 35 ) ebben a vásárlási mechanizmusban éppen az olyan egyetlen kapcsolóelv nem létezik (és valójában aligha létezhet), amely lehetővé tenné, hogy a követelések elbírálását az egyik vagy másik hollandiai bíróságra ruházzák.

61.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint ugyanis:

62.

A fent említett helymeghatározás fikciójának elfogadása esetén elvileg megállapítható, hogy az a hollandiai bíróság illetékes, amelynek körzetében az App Store NL‑en keresztül történő értékesítésre sor kerül. Az illetékesség megállapítása attól függne, hogy Hollandián belül hol található az App Store NL‑hez való hozzáféréshez használt eszköz az adásvétel időpontjában. ( 36 )

63.

Ez a megoldás azonban nem praktikus:

64.

Az egyik felperes alapítvány észrevételeiben előadja, hogy mind a jogellenes cselekmény, mind pedig azon (virtuális) közeg miatt, amelyben megvalósul, az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja értelmében bármely holland bíróság illetékességgel rendelkezik. ( 38 )

65.

A rendelkezés olyan módon történő értelmezését, hogy az a tagállam (amelynek közönségét a tevékenység célozta) valamennyi bíróságának illetékességet biztosít, Jääskinen főtanácsnok C‑170/12. sz. ügyre vonatkozó indítványa tartalmazta. ( 39 ) Ebben azt javasolta, hogy a joghatósággal rendelkező bíróságnak a kár bekövetkezésének helye alapján történő megállapítása érdekében vegyék figyelembe az internetes honlap tevékenységének az adott tagállamra való irányultságát. A Bíróság nem fogadta el ezt a helymeghatározási szempontot.

66.

Álláspontom szerint az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának olyan értelmezése, amely a joghatóság és az illetékesség szempontjából azt eredményezi, hogy valamely tagállam valamennyi bíróságát felcserélhetőnek tekinti, nem mentes a paradoxontól. E rendelkezés célja éppen az, hogy a jogvita szempontjából releváns tényekhez való sajátos földrajzi kötődése alapján egy adott bíróságot határozzon meg. ( 40 )

67.

Az, hogy egyszerre több bíróság rendelkezik joghatósággal (pontosabban: az, hogy több bíróság előtt egyidejűleg folynak eljárások, amelyek esetlegesen egymásnak ellentmondó határozatokhoz vezethetnek), olyan megoldás, amelyet főszabályként el kell kerülni az 1215/2012 rendelet értelmezése során: akkor is, ha a 7. cikk 2. pontjáról van szó. ( 41 )

68.

Emiatt a Bíróság összetett tényállással szembesülve hajlott egy adott szerv mint a joghatóság megállapítása szempontjából releváns szerv kiválasztására. E megoldás „megelőzi a joghatóságok túlburjánzását. Ez megfelel a […] joghatóság különös természetének és a megszorító értelmezés igényének, és egyúttal a kiszámíthatósághoz is hozzájárul”. ( 42 )

69.

A kár bekövetkezésének helye tekintetében a Bíróság elfogadta annak lehetőségét, hogy több szerv is eljárjon, ugyanakkor minden egyes szervet arra korlátozta, hogy csak annak a tagállamnak a területén elszenvedett kárt bírálja el, amelyhez tartozik. ( 43 )

70.

Az, hogy ugyanazon az alapon (a kár bekövetkezésének helye) egyetlen bíróság rendelkezik illetékességgel, a több, összejátszásra irányuló megállapodással érintett termék vásárlása esetén felmerülő többletköltség megtérítése iránti kereset esetében is elfogadott megoldás: ha a termékeket nem azon tagállam egyetlen bíróságának illetékességi területén szerezték be, ahol az érintett (vagy egy) érintett piac található, a vevő lakóhelye szerinti bíróság az illetékes. ( 44 )

71.

Nem könnyű azonban fenntartani ezt az érvelést a jelen ügyhöz hasonló körülmények között, amikor az adásvétel tulajdonképpen nem egy fizikai térben, hanem egy digitális univerzumban történik. Ismét a helymeghatározás fikciójához kell folyamodni annak érdekében, hogy ezen értékesítés egyetlen helyét megállapítsák, kiválasztva a lehetséges helyszínek közül azt, amely az alperes tevékenységének egyetlen situs fictusát jelenti abban a tagállamban, ahol erőfölényével visszaél.

72.

Ebből a szempontból megállapítható, hogy azon felhasználó esetében, akit az Apple ID‑je alapján az App Store NL‑hez irányítanak, minden, ezen App Store‑on keresztül történő értékesítés e felhasználó hollandiai lakóhelyén vagy székhelyén történik, függetlenül attól, hogy az egyes értékesítések időpontjában ténylegesen hol tartózkodik ezen országban.

73.

Így a felhasználó (vagy az ugyanazon körzetben lakóhellyel rendelkező felhasználók egy csoportja) az Apple versenyellenes gyakorlata által érintett piacon az e piacra irányuló App Store‑on keresztül megvalósuló vásárlásokkal kapcsolatban a kárt okozó esemény helye alapján a lakóhelye szerinti bíróságok előtt keresetet nyújthat be.

74.

Ez a megoldás a forum actoris elismerését jelenti, ami véleményem szerint az Apple kereskedelmi stratégiájára tekintettel indokolt. ( 45 ) Ez tehát nem a sértett védelmére irányul. ( 46 )

75.

Az előbb ismertetett nehézségek annak megállapításában, hogy a kárt okozó esemény (azaz az alkalmazásoknak a felhasználók részére az Apple Store NL‑ben történő értékesítése) hol következett be, kevésbé súlyosak a kár bekövetkezésének helyét illetően.

76.

A felhasználónak okozott (állítólagos) kár abban a többletköltségben áll, amelyet ő maga fizet az alkalmazások App Store‑ból történő letöltéséért. Az alkalmazás ára megemelkedik, mivel a fejlesztők az Apple által velük szemben alkalmazott jutalékot áthárítják a felhasználóra.

77.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a joghatóságnak a kár bekövetkezésének helye alapján történő megállapítása érdekében, amikor „nem állapítható meg a vásárlások végzésének helye”, a felhasználó lakóhelye felhasználható‑e kapcsolóelvként.

78.

Az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának értelmezése során a Bíróság a következő megállapításokat tette:

79.

A joghatóság ezért egyetlen tagállamon belül két elem egybeesésén alapul: az érintett piac és az a hely, ahol a konkrét sértett a kárt tapasztalja. Ebben az esetben Hollandia az (egyik) érintett piac.

80.

Ha a jogellenes magatartás (az állítólagos erőfölénnyel való visszaélés) a sértettek vagyonából a jogsértő vagyonába történő átcsoportosítást eredményezett a felár megfizetése révén, fizikai (nem pedig virtuális) összefüggésben a Bíróság a kár bekövetkezésének helyeként a túlárazott termék megszerzésének helyét ( 49 ) vagy a sértett lakóhelye szerinti helyet fogadta el. ( 50 ) Hasonlóképpen a tárgyi eszközök beszerzésének helyeként az átadás helyét határozta meg. ( 51 )

81.

Ezen iránymutatásokat követve értelmezésem szerint a kár bekövetkezése helyének meghatározásakor a jelen ügyben kapcsolóelvként használható a sértett hollandiai székhelye vagy lakóhelye, ahol az erőfölénnyel való visszaélés által érintett piac is található.

82.

Ha ugyanis a kár túlárazásban áll, és a felhasználó a (kifizetett árnál kisebb értékű) terméket a virtuális környezetben szerzi meg, mivel olyan digitális alkalmazásról van szó, amely nem rendelkezik fizikai entitással, kevéssé célszerűnek tűnik számomra, hogy az átvételre való hivatkozással kíséreljük meg meghatározni a joghatósággal rendelkező bíróságot. ( 52 )

83.

Ezzel szemben, a felhasználó lakóhelyén alapuló kapcsolóelv a fortiori annál is inkább megfelelő, amikor – mint a jelen esetben – az alperes (Apple) úgy alakítja ki üzleti tevékenységét, hogy az érintett piacot országonként feldarabolja, és a végfelhasználókat e piachoz kapcsolja.

84.

Végül emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság a 2023. augusztus 16‑i közbenső határozatában megállapította – ( 53 ) az Apple Írország által a felhasználókkal az App Store használatára kötött szerződések joghatósági feltételt tartalmaznak. Ha a felhasználó az Európai Unió valamely tagállamában rendelkezik lakóhellyel, az alkalmazandó jog és a joghatósággal rendelkező bíróság a felhasználó szokásos tartózkodási helye szerinti ország joga és bírósága. Ez a tény tehát nem ismeretlen az Apple előtt, amely aligha hivatkozhat arra, hogy Hollandiában nem lehet előre látni az olyan követeléseket, amelyek – bár nem tartoznak a (szerződéses felelősségére alkalmazandó) joghatósági kikötést tartalmazó feltétel hatálya alá – közvetlenül az App Store NL‑ben történő vásárlásokból erednek.

85.

Nem látom tehát akadályát annak, hogy a többletköltségek megfizetésében rejlő, túlzott mértékű vagyonátruházásból eredő kár bekövetkezésének helye az érintett piacon belül a sértett lakóhelyén legyen, aki rendszerint ott központosítja vagyonát.

86.

Ha ez a megoldás elfogadásra kerül, akkor szükségtelen további kapcsolóelv megkövetelése, például az, hogy a felhasználó bankszámlája, amelyre a fizetést terhelik, ugyanabban a kerületben legyen. A leírt körülmények között úgy vélem, hogy a javasolt megoldás megfelel a joghatósági szabályokkal kapcsolatos, a közelségre és kiszámíthatóságra vonatkozó célkitűzésnek.

87.

Semmi sem akadályozza meg, hogy a jelen ügy tárgyát képezőhöz hasonló, határokon átnyúló elemeket tartalmazó helyzetekben képviseleti keresetet nyújtsanak be.

88.

A Bíróság mindeddig nem foglalkozott azzal, hogy az ilyen típusú keresetnek milyen hatása lehet ilyen helyzetekben. ( 54 )

89.

Az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja – amint azt már kifejtettem – a joghatóság elhatárolására vonatkozó különös szabályt állapít meg a szerződésen kívüli kötelezettségekkel kapcsolatos, az adósnak a hitelezővel szembeni felelősségén alapuló követelések tekintetében.

90.

A szabály nem kizárólag a hitelezőt megillető személyes kiváltság: azt más személyek is igénybe vehetik, különösen a hitelező képviselői vagy jogutódai. ( 55 ) Az egyéni, de a közös ( 56 ) vagy általános érdekeket ( 57 ) érvényesítő jogalanyok is.

91.

Az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának célja, hogy joghatósággal és illetékességgel rendelkező bíróságként kijelölje azt a bíróságot, amely különleges földrajzi kapcsolatban áll a kárt okozó esemény vagy a keletkezett kár helyével.

92.

Így, ha a követelés engedményezése vagy a követelés kollektív jellege nem zárja ki az e cikkre való hivatkozást, az e cikk szerinti joghatóság és illetékesség mindenesetre továbbra is a kárt okozó tevékenységre vagy a kár helyére való hivatkozással kerül meghatározásra.

93.

Véleményem szerint e megállapítás vonatkozik azokra a keresetekre is, amelyeket olyan jogalany indít egyéni károk megtérítése érdekében, akit a törvény saját joggal ruház fel, azaz nem függ megbízástól vagy engedményezéstől. Ezt két érv támasztja alá:

94.

A kárt okozó esemény helye szerinti bíróságokat megillető joghatóság a jogellenes cselekményből ered, amely azonos, függetlenül attól, hogy ki a tényleges hitelező vagy ki jár el felperesként. A kártérítési igény nem veszíti el a kárt okozó esemény bekövetkezésének helyéhez való kötődését a követelés átruházása következtében, vagy azért, mert egy harmadik személy jogszabályi rendelkezés alapján átveszi a védelmet. A kárt okozó esemény is ugyanaz, és a bizonyítékok is ott maradnak, ahol mindig is voltak.

95.

Az „előreláthatóság” tényezőjének tiszteletben tartásával ellentétes, ha a joghatósággal rendelkező bíróság ugyanazon kárt okozó esemény tekintetében aszerint változik, hogy a felperes az érdekek jogosultja, annak jogutódja vagy (e jogosult vagy ezen érdekek) képviselője.

96.

Így a képviseleti keresetet benyújtó jogalany csak egyetlen bírósághoz nyújthatja be keresetét (az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja értelmében), ha a kárt okozó esemény: a) egyedi, és az adott szerv illetékességi területén következett be, vagy következhet be; b) vagy az összes releváns tény az illetékessége alá tartozik (vagyis minden olyan tény, amely a képviselt érdek végső jogosultját érinti).

97.

Elismerem, hogy egy tagállamon belül egy ilyen követelmény csökkenti a képviseleti keresetek mechanizmusának hasznosságát, amennyiben a nemzeti jogalkotó úgy döntött, hogy nem jelöl ki egyetlen, az egész területre kiterjedő illetékességgel rendelkező bíróságot az ilyen keresetek elbírálására. ( 59 )

98.

Az egyes nemzeti bíróságok illetékességi korlátjai által kényszerítve a feljogosított szervezetnek ugyanis a képviseleti kereset objektív és szubjektív hatályát úgy kell körülhatárolnia, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja értelmében a „kárt okozó eseményt” az egyes bíróságok illetékességi területén helyezi el. ( 60 ) A szóban forgó érdekek szélesebb körű védelme, amely kiterjedne az ugyanazon állam más területi részein bekövetkező eseményekre és károkra is, az eljárások megsokszorozását tenné szükségessé, az említett földrajzi lehatárolásoknak megfelelően.

99.

Kifogásolható, hogy ez a megoldás nem felel meg a képviseleti keresetek logikájának, amelyek nem a jogvita és az azt elbíráló bíróság közötti közelségen, hanem a védett érdekek hasonlóságán alapulnak. Ez a megoldás azonban, bármennyire is nem tűnik kielégítőnek, az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának egy olyan forgatókönyvre való alkalmazásából következik, amelynek szabályait nem módosították az új valósághoz való igazításuk érdekében (képviseleti keresetek).

100.

A jelenlegi szabályok szerint ( 61 ) annak a feljogosított szervezetnek, aki egyetlen képviseleti kártérítési keresetet kíván indítani a Hollandiában különböző helyeken elkövetett olyan jogsértések miatt, amelyek következményei ugyanezen ország több kerületében is kifejtik hatásukat, és aki keresetét egy másik tagállamban székhellyel rendelkező alperes ellen irányítja, e második államban kellene a keresetét benyújtania. ( 62 )

101.

Az 1215/2012 rendelet átdolgozásának idején (2012) nem voltak ismeretlenek a határokon átnyúló esetekben a képviseleti keresetekkel kapcsolatos problémák. Tekintettel az akkoriban létező eltérő nemzeti modellekre, végül úgy döntöttek, hogy nem vezetnek be külön szabályokat a rendeletbe, amíg a jog fejlődése ezen a területen ki nem alakul. ( 63 )

102.

Ez a fejlemény már bekövetkezett, de nem vezetett a joghatóságot megalapozó szabályok megváltoztatásához. ( 64 ) Amint alább hangsúlyozni fogom, a 2020/1828 irányelv (amelynek elfogadása megfelelő alkalom lett volna erre) nem módosította az 1215/2012 rendeletet.

103.

Összefoglalva, úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett 1b) és 2b) kérdésre azt a választ kell adni, hogy az uniós jog jelenlegi állása szerint az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának értelmezése nem változik attól függően, hogy a keresetet olyan jogalany nyújtja‑e be, amely a nemzeti jog szerint jogosult arra, hogy több felhasználó érdekeinek védelmében saját nevében képviseleti keresetet indítson.

104.

A 2020/1828 irányelv a jelen ügyben sem időbeli hatály (csak a 2023. június 25‑én vagy azt követően benyújtott keresetekre vonatkozik), sem tárgyi hatály (hatálya főszabály szerint nem terjed ki a versenyjogi szabályok megsértésén alapuló képviseleti keresetekre) okán nem alkalmazható. ( 65 )

105.

Anélkül, hogy csökkenteném az irányelv hatékony érvényesülésének erősítésére irányuló cél jelentőségét, ( 66 ) nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a cél olyan értelmezést indokol, amely a leírt mértékben torzítja a különös joghatósági szabályt.

106.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy „a különböző uniós jogi aktusok közötti koherencia biztosítása semmiképp nem vezethet valamely [joghatósági szabályokra vonatkozó] rendelet rendelkezéseinek az e rendelet rendszerétől és célkitűzéseitől idegen értelmezéséhez”. ( 67 )

107.

A 2020/1828 irányelv nem módosította az 1215/2012/EU rendeletet. Emellett 2. cikke (3) bekezdésének megfelelően ez az irányelv „nem érinti a nemzetközi magánjogra – különösen a joghatóságra, a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott ítéletek elismerésére és végrehajtására – vonatkozó uniós szabályokat, […]”. ( 68 )

108.

A 2020/1828 irányelv (21) preambulumbekezdése ugyanilyen értelemben kifejti, hogy „[a] meglévő uniós jogi eszközök alkalmazandók az ezen irányelv által előírt, képviseleti keresetekre vonatkozó eljárási mechanizmusra”.

109.

Az európai jogalkotó tehát a képviseleti kereseteket a joghatóság hatályos szabályainak kívánta alávetni. Helyesebben szólva, nem olyan szabályozási hézagról van szó, amelyet a jogértelmező jogosult kitölteni, hanem olyan szándékos kizárásról, amelyet a jogalkotó fenn kívánt tartani.

110.

A 2020/1828 irányelv helyes átültetése a tagállamok feladata. Ennek során figyelembe kell vagy kellett venniük, hogy ezen irányelv az 1215/2012 rendelet joghatósági szabályaira hivatkozik, érintetlenül hagyva azokat.

111.

Az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának a jelen ügyhöz hasonló esetekre gyakorolt következményeinek tudatában már rámutattam, hogy egyes tagállamok úgy döntöttek, hogy az ilyen típusú keresetek esetében egyetlen területi lehatárolást (és egyetlen illetékes bíróságot) hoznak létre. ( 69 )

112.

Úgy tűnik, hogy más tagállamok, úgy, mint Hollandia, az utólagos korrekciók mellett döntöttek, bár csak több, egymással összefüggő kereset benyújtása esetén. Még visszatérek erre a lehetőségre, amelyre az előzetes döntéshozatalra előterjesztett 1c) és 2c) kérdésben történik utalás.

113.

Egyes felek és beavatkozó felek alternatív javaslatokat terjesztettek elő az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának értelmezésére vonatkozóan a képviseleti keresetek benyújtásának megkönnyítése érdekében. ( 70 ) Összefoglalva, ezek a javaslatok:

114.

Úgy vélem, hogy ezek a javaslatok kisebb‑nagyobb mértékben ütköznek az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának alapjául szolgáló elvekkel, és annak folyamatos értelmezésére ösztönöznek. ( 75 )

115.

E javaslatokat külön‑külön elemzem, az első blokk a holland kormány, a Stichting App Stores Claims és a Bizottság javaslatait tartalmazza. A második blokkban a Stichting Right to Consumer Justice javaslatait tekintem át.

116.

A (képviseleti kereset benyújtására) feljogosított szervezet székhelyének figyelembevétele elválasztja egymástól a joghatóság és az illetékesség kritériumát: e székhely nem igazolja a joghatóságot az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja alapján. Egy ilyen értelmezés elfogadása azzal a szereppel ruházná fel ezt a rendelkezést, hogy elossza az ügyeket a joghatósággal rendelkező bíróságok között, függetlenül és elkülönülve a joghatóság megállapításának szerepétől.

117.

Az így megfogalmazott javaslat:

118.

Ami a Bizottság javaslatát illeti, ( 78 ) az azt javasolja, hogy a képviseleti keresetet benyújtó szervezet „megválaszthassa az igazságszolgáltatási szervet”, és ehhez elegendő, ha e szerv legalább egy személy, illetve a szervezet által képviselt érdekcsoportot alkotó személyek egy része tekintetében illetékességgel rendelkezik.

119.

Mindezek alapján a Bizottság javaslata az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjában elválasztja a joghatóság kijelölését annak területi aspektusától. Olyan forum actorist hoz létre, amelyet a felperes szervezet akarata szerint állapít meg, azzal az egyedüli korlátozással, hogy olyan helynek kell lennie, ahol legalább egy érintett személy vagy az érintett személyek csoportja az egyéni keresetét a kár bekövetkezésének helye alapján benyújthatná.

120.

A képviseleti kereset azon elemei tekintetében, amelyek homogének, a kijelölt szerv és a bizonyítékok között nincs nagyobb vagy kisebb közelség, mint amekkorával bármely más szerv rendelkezhetne. A megkülönböztetendő elemek tekintetében a közelség csak azon érintett sértett személy tekintetében biztos, aki az illetékesség szempontjából referenciaként szolgáló konkrét „kárt okozó esemény” sértettje. Ugyanezen megállapítások vonatkoznak az alperes általi előreláthatóságra is. ( 79 )

121.

E két javaslat bármelyike röviden a különös joghatósági szabály mélyreható átalakítását, és ezzel együtt az uniós jogalkotó által az 1215/2012 rendeletben meghatározott érdekegyensúly megváltoztatását jelenti: erre egyébként véleményem szerint a jogértelmező nem jogosult. ( 80 )

122.

A két javaslat, bár látszólag nem mond le a jogvitához való kötődés által jellemzett bíróság kijelöléséről, ( 81 ) valójában új kritériumokat teremt az illetékesség meghatározására.

123.

Ezeket az (új) kritériumokat a megfelelő igazságszolgáltatás célja vezérli, amely alatt nem a bizonyítékok beszerzésének, értékelésének vagy felvételének megkönnyítését, hanem az egybeeső érdekek hatékony eljárási kezelését kell érteni. Márpedig az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja önmagában nem az utóbbi célt szolgálja. ( 82 )

124.

A Stichting Right to Consumer Justice azzal érvel, hogy a jelen ügy körülményei között Hollandiában valamennyi bíróság ugyanúgy illetékes a képviseleti kereset elbírálására. Másodlagosan azt javasolja, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának szerepét korlátozzák a joghatóság meghatározására.

125.

Paradoxként már elvetettem a szabály olyan értelmezését, hogy az megkülönböztetés nélkül joghatóságot és illetékességet biztosít egy tagállam összes bíróságának. ( 83 )

126.

Nagyobb érdeklődésre tarthat számot az a javaslat, amely az illetékességről való döntésnek a tagállamok részére történő visszaadását javasolja. Elfogadása esetén az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja továbbra is alkalmazható lenne (a javaslat nem korlátozza a felperes lehetőségeit az alperes lakóhelye szerinti bíróságra) az 1215/2012 rendelet hatálya alá nem tartozó kontextusban, például a képviseleti keresetek esetében, és elhárul az akadálya annak, hogy ezen eljárási mechanizmust alkalmazzák, amelynek használatát az uniós jogalkotó ösztönzi.

127.

Ez a javaslat azonban szakít a cikk szokásos értelmezésével, amelyet erős érvek támasztanak alá. ( 84 ) Emiatt ez egy olyan lehetőség, amely csak de lege ferenda formájában jöhet szóba. ( 85 )

128.

A kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné tudni, hogy „az olyan nemzeti (eljárás)jog alkalmazása, amely [valamely] tagállam csupán egy bíróságához történő áttételt tesz lehetővé”, két esetben ellentétes‑e az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjával:

129.

Ezek a kérdések hipotetikusak lehetnek, tekintettel arra, hogy az Apple ellen indított mindkét keresetet ugyanannál a bíróságnál (a kérdést előterjesztő bíróságnál) nyújtották be. ( 86 ) Nem zárom azonban ki, hogy a válasz hasznos lehet e bíróság számára saját illetékességének alátámasztására.

130.

A Bíróság már megállapította, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjával „nem ellentétes az, ha valamely tagállam úgy dönt, hogy egy meghatározott típusú jogvitatípust egyetlen bíróságra, ennélfogva a kár e tagállamon belüli bekövetkezésének helyétől függetlenül kizárólagos illetékességgel rendelkező bíróságra bíz”. ( 87 )

131.

Ez a megoldás azzal magyarázható, hogy az 1215/2012 rendelet nem írja elő, hogy a bíróságokat a kárt okozó esemény bekövetkezésének helyén kell létrehozni, ( 88 ) és hogy a nemzeti bíróságok illetékességi területének körülhatárolása főszabály szerint a tagállamok szervezeti hatáskörébe tartozik. ( 89 )

132.

Konkrétan „a versenyjogi rendelkezések megsértése miatt indított kártérítési keresetekre alkalmazandó szabályok technikai összetettsége szintén az illetékességek koncentrációja mellett szólhat”. ( 90 )

133.

E megállapítások fényében nem látnék kifogást azzal szemben, hogy a holland jog ex ante előírja, hogy egyetlen bíróság bírálja el a versenyjogi jogsértésekből eredő valamennyi képviseleti kártérítési keresetet.

134.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből azonban egyértelmű, hogy a holland szabályozás nem ilyen. Az Rv 220. cikke a jelek szerint lehetővé teszi, ( 91 ) hogy a különböző bíróságok előtt folyamatban lévő eljárásokat – az illetékességi szabályainak megfelelően – utólag egyesítsék annál a bíróságnál, amelyik elsőként tárgyalja az elé terjesztett ügyet.

135.

Ha ez így van, akkor az egyesítés szabálya értelmében az ügyek nem a tagállam igazságszolgáltatási szervezetén belül egyedül hatáskörrel rendelkező bíróság elé kerülnek (amely egyébként tárgya miatt különös hatáskör lenne), hanem az ügy elbírálásával elsőként megkeresett bíróság – mint a több közül az egyik – elé.

136.

Az 1215/2012 rendelet célja nem a tagállamok eljárási jogának harmonizálása, hanem a polgári és kereskedelmi ügyekben felmerülő jogviták rendezése tekintetében a joghatóság meghatározása. ( 92 ) A nemzeti eljárási jog alkalmazása azonban nem áshatja alá e rendelet hatékony érvényesülését. ( 93 )

137.

Főszabály szerint az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának alkalmazásából eredő eredményt korrigáló nemzeti szabály, amely az e rendelkezés alapján joghatósággal rendelkező bíróságok előtt folyamatban lévő eljárásokat utólag egyetlen szerv előtt egyesíti, nem felelne meg e rendelkezés hatékony érvényesülésének.

138.

Bár az ugyanazon nemzeti bírósághoz való tartozás enyhítheti a joghatósági szabályon végrehajtott korrekció hatását, tény marad, hogy a második és az azt követő kereseteket tárgyaló bíróság már nem az lenne, amelyet a különleges földrajzi kapcsolat az egyes keresetekkel kapcsolatban meghatároz.

139.

Az egyesítés szabálya azonban bizonyos körülmények között hozzájárulhat a megfelelő igazságszolgáltatáshoz, amelyet úgy kell érteni, mint amely más tényezők mellett: a) optimalizálja az eljárások lefolytatását; b) minimalizálja az időt és az összköltséget; és c) csökkenti a következetlen vagy egymásnak ellentmondó határozatok kockázatát. ( 94 ) Az 1215/2012 rendelettől nem idegenek az ilyen célok. ( 95 )

140.

Nem zárom ki annak lehetőségét, hogy ezek a tényezők érvényesüljenek, ha a párhuzamos eljárások a képviseleti keresetek benyújtásából erednek: ilyen esetekben az igazságszolgáltatás lehető legracionálisabb megszervezéséhez fűződő általános érdek általában elsőbbséget élvez az egyes ügyek peres feleinek érdekeivel szemben.

141.

Önmagában az a tény azonban, hogy a párhuzamos eljárások képviseleti keresetekre reagálnak, nem elegendő az egyesítésük igazolásához. ( 96 ) Következésképpen minden egyes esetben a nemzeti bíróságnak kell mérlegelnie a fent említett érdekeket annak ellenőrzése érdekében, hogy – ismétlem – az eljárások egyesítése a legjobb megoldás‑e a megfelelő igazságszolgáltatás szempontjából. ( 97 )

142.

A fentiek fényében azt javaslom, hogy a Bíróság a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság, Hollandia) számára az alábbi választ adja:

„A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikkének 2. pontját

a következőképpen kell értelmezni: