–

a Falconeri Srl képviseletében R. Cinti avvocato,

–

a spanyol kormány képviseletében A. Pérez‑Zurita Gutiérrez, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Armenia, M. Björkland és F. Moro, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a jövedéki adóra vonatkozó általános rendelkezésekről és a 92/12/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. december 16‑i 2008/118/EK tanácsi irányelv (HL 2009. L 9., 12. o.) 1. cikke (2) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Hera Comm SpA villamosenergia‑szolgáltató társaság és a Falconeri Srl vállalati ügyfél között az olasz szabályozás által előírt, a villamos energiát terhelő jövedéki adót kiegészítő adó visszatérítése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2008/118 irányelvet hatályon kívül helyezte a jövedéki adóra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló, 2019. december 19‑i (EU) 2020/262 tanácsi irányelv (HL 2020. L 58., 4. o., helyesbítések: HL 2020. L 409., 38. o., HL 2021. L 84., 28. o., HL 2023. L 188., 60. o., HL L, 2024/90762). Mindazonáltal időbeli hatályára tekintettel a 2008/118 irányelvet kell alkalmazni az alapügy tényállására.

4

Ezen irányelv (2) preambulumbekezdése a következőket mondta ki:

„A belső piac megfelelő működésének biztosításához szükséges, hogy [a jövedékiadó‑köteles termékekre vonatkozó általános rendelkezésekről és e termékek tartásáról, szállításáról és ellenőrzéséről szóló, 1992. február 25‑i] 92/12/EGK [tanácsi] irányelv [HL 1992. L 76., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 179. o.) hatálya alá tartozó termékeket (a továbbiakban: a jövedéki termékek) terhelő jövedéki adó kivetésének feltételei összehangoltak maradjanak.”

5

Az említett irányelv 1. cikke kimondja:

„(1)   Ezen irányelv általános rendelkezéseket állapít meg a jövedéki adóra vonatkozóan, amely közvetlen vagy közvetett módon az alábbi termékek (a továbbiakban: a jövedéki termékek) fogyasztását terheli:

[…]

(2)   A jövedéki termékekre a tagállamok speciális célú egyéb közvetett adókat is kivethetnek, amennyiben azok megfelelnek a jövedéki adó és a hozzáadottérték‑adó esetében alkalmazandó, az adóalap meghatározására, az adó kiszámítására, kivetésére és ellenőrzésére vonatkozó közösségi adószabályoknak, nem értve ide a mentességekre vonatkozó rendelkezéseket.

[…]”

6

Ugyanezen irányelv 9. cikkének második bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„A jövedéki adót az egyes tagállamok az általuk meghatározott eljárás szerint vetik ki és szedik be, valamint – adott esetben – térítik vissza vagy engedik el. A tagállamoknak ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni a nemzeti és a más tagállamból származó termékekre.”

7

A 2008/118 irányelv 48. cikkének (1) bekezdése a következőket mondta ki:

„A tagállamok legkésőbb 2010. január 1‑jéig elfogadják és kihirdetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy ennek az irányelvnek 2010. április 1‑jétől megfeleljenek. […]”

8

A 2003/96 irányelv 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok ezen irányelvvel összhangban adót állapítanak meg az energiatermékekre és a villamos energiára.”

9

Ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése tartalmazza az említett irányelv értelmében vett „energiatermékek” fogalmába tartozó termékek listáját. Ugyanezen irányelv 2. cikkének (2) bekezdése rögzíti, hogy az irányelvet alkalmazni kell a 2716 KN‑kód alá tartozó villamos energiára is.

10

A 2003/96 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Más közösségi rendelkezések sérelme nélkül a tagállamok adóügyi ellenőrzés mellett teljes vagy részleges adómentességeket vagy adókedvezményeket alkalmazhatnak a következőkre:

[…]

[…]”

11

A Codice civile (polgári törvénykönyv) 2033. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Minden olyan személy, aki jogalap nélküli kifizetést teljesített, jogosult az általa kifizetett összeg visszakövetelésére. Jogosult továbbá gyümölcsökre és kamatokra a kifizetés napjától kezdődően, ha az átvevő személy rosszhiszeműen járt el, vagy ha ez utóbbi jóhiszeműen járt el, a bírósághoz benyújtott kérelem napjától kezdődően.”

12

A decreto legislativo n. 26 – Attuazione della direttiva 2003/96/EK che ristruttura il quadro comunitario per la tassazione dei prodotti energetici e dell’elettricità (az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló 2003/96/EK irányelv végrehajtásáról szóló, 2007. február 2‑i 26. sz. törvényerejű rendelet; a GURI 2007. március 22‑i 68. számának 77. sz. rendes melléklete) által módosított, 1988. november 28‑i decreto‑legge n. 511 – Disposizioni urgenti in materia di finanza regionale e localénak (a regionális és helyi pénzügyekre vonatkozó sürgős rendelkezésekről szóló 511. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet; a GURI 1988. november 29‑i 280. száma; a továbbiakban: 511/1988 sz. rendkívüli törvényerejű rendelet) az alapügy tényállására alkalmazandó változata a preambulumában megemlíti „az intézményi feladatok ellátásának biztosítása érdekében a regionális és helyi önkormányzatok pénzügyeihez szükséges források rendkívüli és sürgős biztosításának szükségességét”.

13

A 2012. április 1‑jei hatállyal hatályon kívül helyezett 511/1988. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet 6. cikke a következőképpen szólt:

„1.   Az 1995. október 26‑i [decreto legislativo n. 504 – Testo unico delle disposizioni legislative concernenti le imposte sulla produzione e sui consumi e relative sanzioni penali e amministrative (a termelési és fogyasztási adókra, valamint a büntetőjogi és közigazgatási szankciókra vonatkozó jogszabályi rendelkezések egységes szövegéről szóló 504. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet; a GURI 1995. november 29‑i 279. számának 143. sz. rendes melléklete; a továbbiakban: 504/1995 törvényerejű rendelet)] által jóváhagyott, a termelési és fogyasztási adókra, valamint a büntetőjogi és közigazgatási szankciókra vonatkozó jogszabályi rendelkezések egységes szerkezetbe foglalt szövegének (a továbbiakban: a jövedéki adóra vonatkozó egységes szöveg) 52. és azt követő cikkei szerinti kiegészítő adó kerül bevezetésre a villamos energiát terhelő jövedéki adó tekintetében, a következő mértékben:

[…]

3.   Az [504/1995. sz. törvényerejű rendelet] 53. cikkében meghatározott kötelezettek az 1. bekezdésben meghatározott kiegészítő adókat a villamos energia végső fogyasztóknak történő szállításakor, illetve a saját felhasználásra előállított vagy beszerzett villamos energia esetében annak fogyasztásakor kötelesek megfizetni. A kiegészítő adókat a villamos energiát terhelő jövedéki adóval egyező módon vetik ki és szedik be.

4.   A 200 kW rendelkezésre álló teljesítményt meg nem haladó villamosenergia‑szolgáltatásra vonatkozó, az 1. bekezdésben említett kiegészítő adókat közvetlenül azon települések és megyék számára kell megfizetni, amelyek területén a felhasználók találhatók. A 200 kW rendelkezésre álló teljesítményt meghaladó villamosenergia‑szolgáltatásra, valamint a saját felhasználásra termelt vagy vásárolt villamos energia fogyasztására vonatkozó kiegészítő adókat – a Valle d’Aosta [Olaszország] tartomány, valamint Trento [Olaszország] és Bolzano [Olaszország] autonóm tartományok területén közvetlenül a településeknek és megyéknek fizetendő adók kivételével – az államkincstárba kell befizetni.

5.   Az [504/1995. sz. törvényerejű rendelet] 52. cikke (3) bekezdésének rendelkezései nem alkalmazandók az 1. bekezdésben említett kiegészítő adókra; a közvilágítással, valamint a villamos energia előállításával, szállításával és elosztásával kapcsolatos tevékenységek gyakorlása azonban mentes a kiegészítő adók alól.

[…]”

14

A jogalap nélkül megfizetett jövedéki adó visszatérítése iránti kérelemre vonatkozó eljárást az 504/1995. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet szabályozza.

15

E felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendeletnek „A jövedéki adó visszatérítése” című 14. cikke az 1. bekezdésében a következőket írja elő:

„A jövedéki adót vissza kell téríteni, ha kiderül, hogy azt jogalap nélkül fizették meg; a jelen cikkben említett visszatérítési szabályok a megfizetett jövedéki adó teljes vagy részleges visszatérítésével, illetve az egyes könnyítésekre vonatkozó szabályokban előírt más eszközökkel nyújtott könnyítésekre vonatkozó kérelmekre is alkalmazandók.”

16

Az említett törvényerejű rendelet „Kiváltság” című 16. cikkének (3) bekezdése kimondja:

„A jövedéki adó alanyai az adó megfizetésével érintett termékek átvevőivel szemben az adó megfizetését követően fennálló követeléseiket átháríthatják, amely termékek tekintetében maguk a jogalanyok megfizették ezt az adót […].”

17

Ugyanezen felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 52. cikkének szövege a következő:

„1.   A villamos energiát (2716 KN‑kód) az I. mellékletben meghatározott mértékű jövedéki adó terheli a végső fogyasztóknak történő szállításkor, illetve a saját felhasználásra előállított villamos energia esetében a fogyasztáskor.

[…]

3.   Mentes a jövedéki adó alól a villamos energia, amennyiben:

[…]”

18

Az 504/1995. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 53. cikke ekképp rendelkezik:

„1.   A villamos energiát terhelő jövedéki adó alanyai:

[…]”

19

E felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 60. cikke a következőképpen rendelkezik:

„E cím rendelkezéseit – az 52. cikk [harmadik bekezdésének] kivételével – a villamos energiát terhelő jövedéki adóra vonatkozó kiegészítő adókra is alkalmazni kell, amennyiben azok alkalmazásának részletes szabályai megegyeznek a jövedéki adó tekintetében megállapítottakéval.”

20

A 2011. március 14‑i decreto legislativo n. 23 – Disposizioni in materia di federalismo Fiscale Municipale (23. sz. törvényerejű rendelet az önkormányzati adóföderalizmusra vonatkozó rendelkezések megállapításáról) (a GURI 2011. március 23‑i 67. száma) 2. cikkének (6) bekezdése kimondja, hogy 2012‑től kezdődően az 511/1988. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet 6. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott, a villamos energiát terhelő jövedéki adót kiegészítő adó nem alkalmazható a rendes jogállású tartományokban. A kiegészítő adót 2012. április 1‑jei hatállyal véglegesen hatályon kívül helyezték.

21

Egy 2009. október 1‑jén kötött szerződés értelmében a Hera Comm rendszeresen szállított villamos energiát a Falconeri részére.

22

2012. április 1‑jéig – az 511/1988. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet 6. cikkének hatályon kívül helyezése napjáig – a Hera Comm az e rendelkezésben előírt, a villamos energiát terhelő jövedéki adót kiegészítő adót (a továbbiakban: kiegészítő adó) fizetett az olasz államkincstárnak. Az így megfizetett adót áthárította a Falconerire, és így teljes egészében visszakapta ezen adó ellenértékét.

23

Mivel a Falconeri úgy ítélte meg, hogy az említett adó ellentétes az uniós joggal, egy jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítésére irányuló keresetet nyújtott be a Tribunale di Bolognához (bolognai bíróság, Olaszország) annak érdekében, hogy a Hera Commot kötelezzék az e címen kifizetett összegek visszatérítésére.

24

A Tribunale di Bologna (bolognai bíróság) 2021. április 19‑i végzésével helyt adott e keresetnek, és megállapította, hogy az 511/1988. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet 6. cikke ellentétes a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésével, amint azt a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmezi, és ezért annak alkalmazását hatályon kívül kell helyezni. Mivel a Falconeri által kiegészítő adó címén teljesített kifizetések jogalap nélküliek voltak, e bíróság arra kötelezte a Hera Commot, hogy a 2008/118 irányelv átültetési határidejének lejártától az 511/1988. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet 6. cikke (1) bekezdésének hatályon kívül helyezéséig terjedő időszakra vonatkozóan térítse vissza a megfelelő összegeket.

25

Ennek eredményeként a Hera Comm visszafizette a jogosulatlanul kifizetett összegeket. Ugyanakkor 2021. május 19‑én fellebbezést nyújtott be e végzéssel szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Corte d’appello di Bolognához (bolognai fellebbviteli bíróság, Olaszország), arra hivatkozva, hogy a kiegészítő adó pusztán a villamos energiát terhelő jövedéki adó mértékének növelése, és így nem minősül a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „egyéb közvetett adónak”.

26

A kérdést előterjesztő bíróság először is arra keresi a választ, hogy a kiegészítő adót a villamos energiát terhelő jövedéki adótól eltérő adónak kell‑e tekinteni, mivel az annak csak töredékét vagy többszörösét képezi. Emlékeztet arra, hogy e jövedéki adó és ez az adó hasonló szerkezetű és részben egybeeső rendszerű. Közelebbről, az említett adó növeli a villamos energiát terhelő jövedéki adó mértékét, és annak kivetésére, megállapítására és beszedésére az utóbbival azonos módon kerül sor. E körülmények között a kiegészítő adó a jövedéki adó mértékének egyszerű növeléseként értelmezhető, amely így nem minősül az ezen irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „egyéb közvetett adónak”, és nem tartozik az e rendelkezésben előírt, speciális célú hozzárendelésre vonatkozó kötelezettség hatálya alá.

27

Ezzel szemben, ha különböző adókról lenne szó, ellentmondás állhatna fenn a nemzeti jog azon szabálya, amely a kiegészítő adót anélkül vezette be, hogy azt meghatározott célokra irányozta volna elő, és a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése között, amely előírja az ilyen hozzárendelést. Az említett adó végső fogyasztóra történő áthárításának lehetősége tehát ezen ellentmondás feloldásától függ.

28

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a 2008/118 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének szó szerinti, átfogó és teleologikus értelmezésével ellentétes az, hogy a villamos energiát terhelő jövedéki adót és a kiegészítő adót egy és ugyanazon közvetett adónak tekintsék. Ez az irányelv nem aszerint korlátozza az adók kivetésére vonatkozó tagállami hatásköröket, hogy milyen formában lehet azokat gyakorolni, hanem az elérni kívánt célok és az ebből eredő adóknak a piacra gyakorolt hatása szempontjából.

29

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése horizontális közvetlen hatállyal bírhat‑e az előtte folyamatban lévőhöz hasonló, magánszemélyek közötti jogvita keretében. Konkrétabban utal a Bíróságnak az irányelvek horizontális közvetlen hatályának tilalmára vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlatára, amely azonban nem teszi kifejezetten lehetővé annak meghatározását, hogy e tilalom kiterjed‑e a „kizáró hatásra”, amely a valamely irányelvvel ellentétes belső jogi szabály alkalmazásának mellőzésére irányul.

30

E bíróság úgy véli, hogy a nemzeti ítélkezési gyakorlat egyik irányzata szerint az 511/1988. sz. törvényerejű rendelet 6. cikkének (1) és (2) bekezdését – a 2008/118 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének horizontális vagy vertikális közvetlen hatásától függetlenül – nem kell alkalmazni, az uniós jognak a Bíróság által az EUMSZ 267. cikk alapján adott értelmezése azonnali alkalmazhatóságának elve alapján. Ezzel szemben az ítélkezési gyakorlat másik irányzata szerint az, hogy az „önvégrehajtó” irányelvek a horizontális jogviszonyokban nem érvényesülnek, megakadályozza a végső fogyasztót abban, hogy valamely szállítóval szemben a 2008/118 irányelvre hivatkozzon, és csak a kártérítési kereset lehetőségét teszi lehetővé számára.

31

A jelen ügyben az első fokon hozott végzés a Corte di cassazione (semmítőszék, Olaszország) állandó ítélkezési gyakorlatába illeszkedik, amely szerint a kiegészítő adó visszatérítésére vonatkozó szabályok összeegyeztethetők az uniós joggal, mivel az erre vonatkozó közös szabályok hiányában a tagállamok feladata az ilyen visszatérítésnek az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvével összhangban történő szabályozása. Ezen nemzeti ítélkezési gyakorlat szerint a jövedéki adó és a kiegészítő adó két külön adónak minősül. Kizárt azonban, hogy ez az adó megfeleljen a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében előírt speciális célok követésére vonatkozó feltételnek, mivel az általa követett egyetlen cél „az intézményi feladatai ellátásának biztosítása érdekében a regionális és helyi önkormányzatok pénzügyeihez szükséges források biztosítása”.

32

A kérdést előterjesztő bíróság kifejti továbbá, hogy a Hera Comm nem vegyes tulajdonú gazdasági társaság, és közszolgáltatási feladata sincs. Következésképpen az a jogviszony, amelyet a vevőjével a kiegészítő adó áthárítása céljából létesít, horizontális jellegű. E bíróság szerint a 2008/118 irányelv 1. cikke (2) bekezdése közvetlen hatályának e horizontális kapcsolatra vonatkozóan való megerősítése teljes mértékben biztosítaná az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének végrehajtását, és elkerülné az ügyfél indokolatlan hátrányos megkülönböztetését, aki nem hivatkozhatna a vele szerződő féllel szemben azon kiegészítő adó jogellenességére, amelynek gazdasági terhét viselte, azzal az indokkal, hogy az adó ellentétes az uniós joggal.

33

E körülmények között a Corte d’Appello di Bologna (bolognai fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

34

Első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a terméket terhelő jövedéki adót kiegészítő adó, amely csak a termékre már kivetett jövedéki adó törtrészének vagy többszörösének minősül, de aminek bevételeit a jövedéki adó címzettjétől eltérő önkormányzatokhoz rendelik, és amely nem követi az utóbbira alkalmazandó mentesítési szabályokat, e jövedéki adótól eltérő adónak tekinthető, és így az e rendelkezés értelmében vett „egyéb közvetett adók” fogalma alá tartozhat, amely adót a tagállamok kivethetik, amennyiben az a jövedéki adótól eltérő speciális célt szolgál.

35

A jelen ügyben, amint az a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból is kitűnik, a villamos energiát terhelő jövedéki adó és a kiegészítő adó szerkezete és rendszere részben egybeesik, mivel az utóbbi növeli az előbbi mértékét, és annak kivetésére, megállapítására és beszedésére az előbbiével azonos szabályok vonatkoznak. A Hera Comm szerint a kiegészítő adó csak a villamos energiát terhelő jövedéki adó növelését jelenti, nem pedig külön adót. Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság által adott pontosítások szerint az alapeljárásban első fokon hozott végzés a nemzeti ítélkezési gyakorlat azon irányzatába illeszkedik, amely szerint a jövedéki adót és a kiegészítő adót két külön adónak kell tekinteni.

36

Előzetesen meg kell jegyezni, hogy valamely adó, díj, illeték vagy hozzájárulás uniós jog szempontjából történő minősítése a Bíróság feladata annak objektív jellemzői alapján, és függetlenül attól, hogy minek minősül a nemzeti jog értelmében (2021. március 3‑iPromociones Oliva Park ítélet, C‑220/19, EU:C:2021:163, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37

E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében a jövedéki termékekre a tagállamok speciális célú egyéb közvetett adókat is kivethetnek, amennyiben azok megfelelnek a jövedéki adó és a hozzáadottérték‑adó esetében alkalmazandó, az adóalap meghatározására, az adó kiszámítására, kivetésére és ellenőrzésére vonatkozó közösségi adószabályoknak, nem értve ide a mentességekre vonatkozó rendelkezéseket.

38

Ami különösen az e rendelkezés értelmében vett „egyéb közvetett adók” fogalmát illeti, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint e fogalom azon közvetett adókra vonatkozik, amelyek az ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdésében felsorolt termékek fogyasztását terhelik, az ez utóbbi rendelkezés értelmében vett „jövedéki adó” kivételével; és amelyeket speciális célból vetnek ki (2015. június 4‑iKernkraftwerke Lippe‑Ems ítélet, C‑5/14, EU:C:2015:354, 59. pont; 2021. március 3‑iPromociones Oliva Park ítélet, C‑220/19, EU:C:2021:163, 48. pont).

39

E tekintetben először is a 2008/118 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése rögzíti azt az elvet, amely szerint ezen irányelv általános rendelkezéseket állapít meg a jövedéki adóra vonatkozóan, amely közvetlen vagy közvetett módon az olyan termékek fogyasztását terheli, mint a villamos energia, harmonizálva a jövedéki adó kivetésének feltételeit, amint azt ezen irányelv (2) preambulumbekezdése kimondja.

40

Másodszor, a 2003/96 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének megfelelően a villamos energia az ezen irányelv által bevezetett harmonizált adóztatási rendszer hatálya alá tartozik.

41

Harmadszor, a Bíróság pontosította, hogy a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében a tagállamok számára elismert lehetőség arra irányul, hogy figyelembe vegye a tagállamok e területre vonatkozó adózási hagyományainak sokszínűségét és a közvetett adóknak a nem költségvetési politikák végrehajtása érdekében történő gyakori alkalmazását (lásd ebben az értelemben: 2021. március 3‑iPromociones Oliva Park ítélet, C‑220/19, EU:C:2021:163, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

Ennélfogva, mivel a 2008/118 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése és a 2003/96 irányelv 2. cikkének (2) bekezdése értelmében a villamos energia adóztatása az Európai Unión belül harmonizáció tárgyát képezi, az olyan további adó, amely eltér a villamos energiát terhelő jövedéki adótól, mivel nem minősül egyszerű növelésnek, csak akkor fogadható el, ha megfelel a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételeknek.

43

Először is, ami az alapügyben szóban forgó kiegészítő adó eltérő jellegét illeti, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik egyrészt, hogy ezen adó adóalapját ugyanúgy számították ki, mint a villamos energiát terhelő jövedéki adó adóalapját, másrészt pedig, hogy az említett adó megállapítására, megfizetésére és beszedésére ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az utóbbira. Ezenkívül a kiegészítő adó adóztatandó tényállása – vagyis a villamos szolgáltatása és értékesítése – megegyezett a jövedéki adóéval.

44

Ezzel együtt, mindenekelőtt a kiegészítő adó végső kedvezményezettje eltért a jövedéki adó kedvezményezettjétől. Amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutatott, a végső fogyasztóknak forgalmazott ugyanazon mennyiségű villamos energia után a jövedéki adót az olasz államkincstárnak kellett megfizetni, a kiegészítő adó pedig a helyi vagy regionális önkormányzatokat illette meg.

45

Továbbá az 511/1988. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet 6. cikke lehetővé tette a villamos energia adóztatásának a felhasználás, az ellátás helye és az elfogyasztott mennyiség alapján történő megkülönböztetését. Márpedig az ilyen megkülönböztetésre vonatkozó kritériumok nem alkalmazhatók a jövedéki adóra, mivel azokat a 2008/118 és a 2003/96 irányelv nem írja elő.

46

Végül, bár az 504/1995. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 52. cikkének (3) bekezdése a 2003/96 irányelvnek megfelelően bizonyos jövedékiadó‑mentességeket írt elő, a kiegészítő adó hatálya alá tartozó adóalanyok nem részesülnek ugyanezen mentességekben.

47

Márpedig, amint arra a Bizottság írásbeli észrevételeiben rámutatott, ha az említett adó csak a villamos energiát terhelő jövedéki adó mértékének emelése lett volna, azt ugyanúgy kellett volna szabályozni, mint a villamos energiát terhelő jövedéki adó mértékét, és ugyanazon mentességek hatálya alá kellett volna tartoznia, mint amelyeket a nemzeti jogalkotó a 2003/96 irányelvnek megfelelően ez utóbbi tekintetében előírt.

48

A fentiekből következik, hogy a szóban forgó kiegészítő adó nem tekinthető a villamos energiát terhelő jövedéki adó mértéke egyszerű növelésének, annak töredékeként vagy többszöröseként, hanem olyan további közvetett adónak minősülhet, amely közvetlenül vagy közvetve a 2003/96 irányelv szerinti villamosenergia‑fogyasztást terheli.

49

Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy bár a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése lényegében lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a jövedéki termékekre egyéb közvetett adókat vessenek ki, ennek kettős feltétele, hogy ezen adók egy vagy több „speciális célt” kövessenek, és megfeleljenek a jövedéki adó és a hozzáadottérték‑adó esetében alkalmazandó, az adóalap meghatározására, az adó kiszámítására, kivetésére és ellenőrzésére vonatkozó uniós adószabályoknak, és e szabályok nem foglalják magukban a mentességekre vonatkozó rendelkezéseket (lásd ebben az értelemben: 2015. március 5‑iStatoil Fuel & Retail ítélet, C‑553/13, EU:C:2015:149, 35. pont).

50

E két feltételnek, amelyek célja annak megelőzése, hogy a további közvetett adók túlzott mértékben korlátozzák a kereskedelmet, amint az az ezen irányelv 1. cikkének (2) bekezdéséből is kitűnik, együttesen kell fennállnia (2015. március 5‑iStatoil Fuel & Retail ítélet, C‑553/13, EU:C:2015:149, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

Ami az az e feltételek közül az elsőt illeti, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az e rendelkezés értelmében vett „speciális cél” nem lehet tisztán költségvetési jellegű. Ugyanakkor, mivel minden adó szükségképpen költségvetési célt követ, e körülmény önmagában nem zárhatja ki, hogy valamely egyéb adó ne rendelkezhetne az rendelkezés értelmében vett különleges céllal, máskülönben megfosztanák e rendelkezést a hatékony érvényesüléstől (2024. március 14‑if6 Cigarettenfabrik ítélet, C‑336/22, EU:C:2024:226, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a kiegészítő adó célja az 511/1988. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet preambuluma értelmében „az intézményi feladatai ellátásának biztosítása érdekében a regionális és helyi önkormányzatok pénzügyeihez szükséges források biztosítása” volt. Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy létezik egy másik, hipotetikus célkitűzés is, nevezetesen a hulladékártalmatlanítási szolgáltatáshoz való hozzájárulás, amelyet azonban a nemzeti szabályozás csak potenciálisként mutat be, és nincs bizonyíték arra, hogy e célt ténylegesen követték volna.

53

Márpedig a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „különleges cél” fennállása nem állapítható meg kizárólag azáltal, hogy a szóban forgó adóból származó bevételeket az önkormányzatot egy adott területen terhelő általános kiadások finanszírozásához rendelik hozzá. Ugyanis ellenkező esetben az említett állítólagos különleges célt nem lehetne a tisztán költségvetési céltól megkülönböztetni (2015. március 5‑iStatoil Fuel & Retail ítélet, C‑553/13, EU:C:2015:149, 40. pont).

54

Ilyen körülmények között – az alapügy tényállásának megállapítására és értékelésére kizárólagos hatáskörrel rendelkező kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatára is figyelemmel – a Bíróság rendelkezésére álló iratokból nem tűnik úgy, hogy a kiegészítő adó, amely a jelek szerint csak a helyi hatóságok költségvetésének támogatására irányuló általános célt szolgál, megfelel a 2008/118/EK irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében említett speciális célhoz kapcsolódó kritériumoknak (lásd ebben az értelemben: 2021. november 9‑iAgenzia delle dogane e dei monopoli – Ufficio delle dogane di Gaeta végzés, C‑255/20, EU:C:2021:926, 38. és 39. pont)

55

Ami a jelen ítélet 49. pontjában említett második feltételt illeti, az a tény, hogy a kiegészítő adó a villamos energiát terhelő jövedéki adóra alkalmazandókkal azonos, a letelepedésre, a felszámításra és a beszedésre vonatkozó szabályokat követi, arra enged következtetni, hogy azt a nemzeti jogalkotó kezdettől fogva olyan adóként alakította ki, amelynek meg kell felelnie a jövedéki adókra alkalmazandó uniós adószabályoknak.

56

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a terméket terhelő jövedéki adót kiegészítő adó, amely csak az e termékre már kivetett jövedéki adó törtrészének vagy többszörösének minősül, de aminek bevételeit a jövedéki adó címzettjétől eltérő önkormányzatokhoz rendelik, és amely nem követi az utóbbira alkalmazandó mentesítési szabályokat, az e jövedéki adótól eltérő adónak tekinthető, és így az e rendelkezés értelmében vett „egyéb közvetett adók” fogalma alá tartozhat, amely adót a tagállamok kivethetik, amennyiben az a jövedéki adótól eltérő speciális célt szolgál.

57

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésére lehet‑e hivatkozni magánszemélyek közötti olyan jogvitában, amely jogalap nélkül megfizetett adó visszatérítésére vonatkozik, azzal az indokkal, hogy az ezen adót bevezető nemzeti rendelkezés ellentétes ezen 1. cikk (2) bekezdésével, így az ilyen jogvitában eljáró nemzeti bíróság kizárólag az uniós jog alapján köteles mellőzni e nemzeti rendelkezés alkalmazását.

58

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a Bíróság már határozott az azonos jogi háttér keretében felmerült hasonló kérdésekről a 2024. április 11‑iGabel Industria Tessile és Canavesi ítélet (C‑316/22, EU:C:2024:301) alapjául szolgáló ügyben.

59

E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdése alapján az irányelv kötelező jellege, amelyen annak hivatkozhatósága alapul, csak „minden címzett tagállamra” vonatkozik. Ebből az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az következik, hogy maguk az irányelvek nem keletkeztethetnek magánszemélyekre vonatkozó kötelezettségeket, következésképpen azokra önmagukban nem is lehet magánszemélyekkel szemben nemzeti bíróságok előtt hivatkozni (2024. április 11‑iGabel Industria Tessile és Canavesi ítélet, C‑316/22, EU:C:2024:301, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60

Ebből következik, hogy a nemzeti bíróság kizárólag az uniós jog alapján nem köteles mellőzni a belső jogának az uniós jog valamely rendelkezésével ellentétes rendelkezésének alkalmazását, ha az utóbbi rendelkezés nem bír közvetlen hatállyal, az e bíróság és minden hatáskörrel rendelkező nemzeti közigazgatási hatóság számára nyitva álló azon lehetőség sérelme nélkül, hogy az ezen belső jognak az ilyen hatállyal nem rendelkező uniós jogi rendelkezéssel ellentétes bármely rendelkezésének alkalmazását e belső jog alapján mellőzze (lásd ebben az értelemben: 2022. január 18‑iThelen Technopark Berlin ítélet, C‑261/20, EU:C:2022:33, 33. pont).

61

Így az irányelv horizontális hatályának hiánya ellenére a nemzeti bíróság lehetővé teheti a magánszemélynek, hogy az irányelv egyértelmű, pontos és feltétlen rendelkezése alapján hivatkozzon az eladó által indokolatlanul rá áthárított adó jogellenességére, amennyiben a nemzeti szabályozás elismeri számára ezt a lehetőséget, annak érdekében, hogy semlegesítse a végső soron általa viselt gazdasági többletterhet, amit az alapügyben a kérdést előterjesztő bíróságnak kell meghatároznia (2024. április 11‑iGabel Industria Tessile és Canavesi ítélet, C‑316/22, EU:C:2024:301, 25. pont).

62

A Bíróság egyebekben elismerte, hogy egy irányelv feltétlen és kellően pontos rendelkezéseire a jogalanyok nemcsak valamely tagállammal és annak minden közigazgatási szervével szemben hivatkozhatnak, hanem olyan szervezetekkel vagy szervekkel szemben is, amelyek az állam felügyelete vagy ellenőrzése alatt állnak, vagy amelyek a magánszemélyek közötti jogviszonyokra alkalmazandó szabályokból következőkhöz képest többletjogosultságokkal rendelkeznek (2024. április 11‑iGabel Industria Tessile és Canavesi ítélet, C‑316/22, EU:C:2024:301, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63

A Bíróság tehát arra a következtetésre jutott, hogy az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésével ellentétes az, ha a nemzeti bíróság a magánszemélyek közötti jogvitában mellőzi egy át nem ültetett vagy helytelenül átültetett irányelv egyértelmű, pontos és feltétel nélküli rendelkezésével ellentétes díjat bevezető nemzeti jogszabály alkalmazását, kivéve ha a belső jog ettől eltérően rendelkezik, vagy ha az a szervezet, amellyel szemben az említett adó ellentétes jellegére hivatkoznak, az állam felügyelete vagy ellenőrzése alatt áll, vagy a magánszemélyek közötti jogviszonyokra alkalmazandó szabályokból következőkhöz képest többletjogosultságokkal rendelkezik (2024. április 11‑i ítélet, Gabel Industria Tessile és Canavesi ítélet, C‑316/22, EU:C:2024:301, 27. pont). A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy elvégezze az annak meghatározásához szükséges vizsgálatokat, hogy az érintett szolgáltató e kategóriák valamelyikébe tartozik‑e.

64

Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a tagállamok főszabály szerint köteles az uniós jog szabályainak megsértésével kivetett adók visszatérítésére, mivel ugyanis az uniós jog szabályainak megsértésével kivetett adók visszatérítéséhez való jog az ilyen adót tiltó uniós rendelkezések által a jogalanyok számára biztosított jogból ered, és azt kiegészíti (2011. október 20‑iDanfoss és Sauer‑Danfoss ítélet, C‑94/10, EU:C:2011:674, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

65

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy vonatkozó uniós szabályozás hiányában az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata azon pontos eljárási szabályok előírása, amelyek szerint az említett gazdasági teher visszatérítéséhez való jogot gyakorolni kell, tekintettel arra, hogy ezen eljárási szabályoknak tiszteletben kell tartaniuk az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét (2024. április 11‑iGabel Industria Tessile és Canavesi ítélet, C‑316/22, EU:C:2024:301, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66

Különösen, ha egy ilyen visszatérítés elérése az érintett szolgáltatókkal szemben lehetetlennek vagy rendkívül nehéznek bizonyulna, a tényleges érvényesülés elve megköveteli, hogy a végső fogyasztó közvetlenül az érintett tagállam ellen nyújthassa be a visszatérítés iránti kérelmét (2024. április 11‑iGabel Industria Tessile és Canavesi ítélet, C‑316/22, EU:C:2024:301, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

67

A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az uniós jogot úgy kell értelmezni, hogy a nemzeti bíróság, ha a magánszemélyek közötti, jogalap nélkül megfizetett adó amiatt történő visszatérítésére vonatkozó jogvitában jár el, azzal az indokkal, hogy az ezen adót bevezető nemzeti jogi rendelkezések ellentétesek a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésével – amely megállapítja, hogy e nemzeti jogi rendelkezéseket nem lehet az uniós joggal összhangban értelmezni –, nem köteles kizárólag az uniós jog alapján mellőzni az említett nemzeti jogi rendelkezések alkalmazását. Az uniós jog azonban előírja, hogy abban az esetben, ha a jogosulatlanul megfizetett adó visszatérítése a szállítótól nem lehetséges vagy túlságosan nehéz, a végső fogyasztónak lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy visszatérítési igényét közvetlenül az érintett tagállammal szemben érvényesítse.

68

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: