C‑600/23. sz. ügy

Royal Football Club Seraing

kontra

Fédération internationale de football association (FIFA) és társai

(a Cour de cassation [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2025. augusztus 1.

„Előzetes döntéshozatal – Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése – A tagállamok azon kötelezettsége, hogy megteremtsék azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke – Hatékony jogorvoslathoz való jog – Választottbírósághoz fordulás lehetősége – Magánszemélyek közötti választottbíráskodás – Kötelezően előírt választottbíráskodás – Nemzetközi sportszövetség valamely szervének szankciót kiszabó határozata – A Sport Választottbíróságnak (CAS) valamely harmadik állam bíróságának határozatával helybenhagyott ítélete – A választottbírósági ítélettel szembeni jogorvoslat – E választottbírósági ítéletnek a felek közötti jogerőt és harmadik személyekkel szembeni bizonyító erőt biztosító nemzeti szabályozás – Azon nemzeti bíróságok hatáskörei és kötelezettségei, amelyek előtt az említett választottbírósági ítéletre hivatkoznak – Az ilyen választottbírósági ítéletnek az Unió közrendjére vonatkozó elvekkel és rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségének hatékony felülvizsgálata”

1. Tagállamok – Kötelezettségek – A hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükséges jogorvoslati lehetőségek megteremtése – Hatékony jogorvoslathoz való jog – Az uniós joggal kapcsolatos kérdésekre vonatkozó választottbírósági ítéletek bírósági felülvizsgálata – Olyan bíróság által végzett felülvizsgálat szükségessége, amely megfelel az EUMSZ 267. cikkből eredő követelményeknek, és alkalmas az uniós közrend részét képező elvek és rendelkezések tiszteletben tartásának biztosítására

   (EUSZ 19. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés; EUMSZ 45., EUMSZ 56., EUMSZ 63., EUMSZ 101., EUMSZ 102. és EUMSZ 267. cikk; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 47. cikk)

   (lásd: 69–89. pont)

2. Tagállamok – Kötelezettségek – A hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükséges jogorvoslati lehetőségek megteremtése – Hatékony jogorvoslathoz való jog – A Sport Választottbíróságnak valamely sport gazdasági tevékenységként történő gyakorlásával kapcsolatos jogvita keretében hozott ítélete – Az ilyen választottbírósági ítélet bírósági felülvizsgálata – Terjedelem – E választottbírósági ítéletnek valamely tagállam területén a jogvitában részt vevő felek között ítélt dolog jelleget, harmadik személyek tekintetében pedig az ilyen ítélt dolog jellegből eredő bizonyító erőt biztosító nemzeti szabályozás – Az említett ítéletnek az uniós közrend részét képező elvekkel és rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségére vonatkozóan e tagállam olyan bírósága által végzett előzetes felülvizsgálat hiánya, amely jogosult előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a Bírósághoz fordulni – Megengedhetetlenség

   (EUSZ 19. cikk, (1) bekezdés, második albekezdés; EUMSZ 267. cikk; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 47. cikk)

   (lásd: 90–96., 98–125. pont, valamint a rendelkező rész)

Összefoglalás

A Bíróságnak a belga Cour de cassation (semmítőszék) által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában eljáró nagytanácsa az európai uniós jogra tekintettel lefolytatott azon bírósági felülvizsgálatról foglal állást, amelynek a tagállami bíróságok előtt tárgyát kell képezniük azoknak a választottbírósági ítéleteknek, amelyeket a nemzetközi sportszövetségek által kialakított választottbírósági mechanizmusok keretében hoztak. Közelebbről, a Bíróság pontosítja a Nemzetközi Labdarúgó‑szövetség (FIFA) által létrehozott, a Sport Választottbíróság (CAS) előtti vitarendezési rendszer és a hatékony bírói jogvédelem elve közötti kapcsolatot egy olyan nemzeti szabályozással összefüggésben, amely egy harmadik állam bíróságának határozatával helybenhagyott választottbírósági ítéletet a jogvitában részt vevő felek viszonyában ítélt dolog jelleggel, harmadik személyek tekintetében pedig bizonyító erővel ruház fel. Az RFC Seraing (a továbbiakban: klub) egy belgiumi székhelyű labdarúgóklub, amely az Union royale belge des sociétés de football association ASBL (URBSFA) tagja. E klub két szerződést kötött a Doyen Sports Investment Ltd‑vel (a továbbiakban: Doyen), egy máltai székhelyű társasággal, amelynek gazdasági tevékenységét az európai labdarúgóklubok pénzügyi támogatása képezi. E szerződések értelmében a Doyen részben tulajdonosává vált azoknak a gazdasági jogoknak, ( 1 ) amelyek négy meghatározott játékos vonatkozásában illetik meg a klubot.

A Svájcban folytatott fegyelmi és választottbírósági eljárások

2015. szeptember 4‑én a FIFA fegyelmi bizottsága határozatot fogadott el, amelyben többek között megállapította, hogy az érintett szerződések megkötésével a klub megsértette a játékosok jogállásáról és átigazolásáról szóló szabályzatot (a továbbiakban: RSTJ), ( 2 ) és fegyelmi szankciókat szabott ki e klubra. Mivel a klub által benyújtott belső jogorvoslati kérelmet elutasították, a klub 2016. március 9‑én megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be ezen elutasító határozattal szemben a CAS‑hoz, arra hivatkozva, hogy az e határozat és a kiszabott fegyelmi szankciók alapjául szolgáló rendelkezések jogellenesek. E tekintetben a klub többek között azt állította, hogy az RSTJ, amennyiben az úgynevezett third‑party influence és third‑party ownership gyakorlatok teljes tilalmát írja elő, amelyhez fegyelmi szankciókat is fűz, sérti az uniós jogot, közelebbről pedig a munkavállalók szabad mozgását, a szolgáltatásnyújtás szabadságát és a tőke szabad mozgását – amelyekről az EUMSZ 45. cikk, az EUMSZ 56. cikk, illetőleg az EUMSZ 63. cikk rendelkezik –, valamint az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikkben foglalt versenyszabályokat.

2017. március 9‑én a CAS választottbírósági ítéletet hozott (a továbbiakban: a CAS választottbírósági ítélete), amelyben többek között megerősítette az uniós jog e rendelkezéseinek a jogvitára való alkalmazhatóságát, és elvetette, hogy fennállna azok megsértése.

Ezt követően, május 15‑én a klub keresetet indított a CAS választottbírósági ítéletével szemben a Tribunal fédéral (szövetségi bíróság, Svájc) előtt, amely a keresetet a 2018. február 20‑i ítéletben elutasította.

A Belgiumban folytatott bírósági eljárás

2015. április 3‑án Doyen és a klubot irányító, a belga jog hatálya alá tartozó szövetség keresetet indított a FIFA, az Union des associations européennes de football (UEFA) és az URBSFA ellen a tribunal de commerce francophone de Bruxelles (brüsszeli francia nyelvű kereskedelmi bíróság, Belgium) előtt. 2015. július 8‑án a klub önként beavatkozott az eljárásba, és többek között annak megállapítását kérte e bíróságtól, hogy a fent említett magatartások teljes tilalma nem áll összhangban az EUMSZ 45., EUMSZ 56., EUMSZ 63., EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikkel. 2016. november 17‑én a tribunal de commerce francophone de Bruxelles (brüsszeli francia nyelvű kereskedelmi bíróság) ítéletet hozott, amelyben megállapította, hogy a klub különböző kérelmeinek elbírálása tekintetében nem rendelkezik joghatósággal.

Az ezen ítélettel szemben a klub által a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság, Belgium) előtt benyújtott fellebbezést 2019. december 12‑én elutasították. E bíróság egyrészt úgy ítélte meg, hogy a klub által előadott azon jogalapokat, amelyek szerint az RSTJ sérti az uniós jogot, a klub már a CAS előtt a FIFA‑val szemben folyamatban lévő jogvita keretében is felhozta, és azokat a CAS választottbírósági ítéletében elutasították. Márpedig a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) szerint a CAS választottbírósági ítéletét az alkalmazandó belga szabályozás ( 3 ) értelmében úgy kell tekinteni, hogy annak a felek közötti jogviszonyban ugyanolyan hatálya van, mint valamely bíróság határozatának, következésképpen azt a kihirdetésétől kezdve ítélt dologként kell elismerni, és az attól kezdve jogerőre emelkedett, hogy a szövetségi bíróság elutasította az e választottbírósági ítélettel szemben benyújtott keresetet. Másrészt, a cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) lényegében megállapította, hogy amint valamely bírósági határozat vagy választottbírósági ítélet a jogvitában részt vevő felek közötti jogviszonyokban ítélt dologgá válik, e határozatnak vagy ítéletnek az e jogvitán kívüli harmadik személyek vonatkozásában – akikkel szemben hivatkozni lehet rá – azt a bizonyító erőt kell tulajdonítani, amely az ilyen ítélt dologhoz kapcsolódik. A jelen esetben e bíróság szerint a CAS ítélete bizonyító erővel rendelkezik az URBSFA tekintetében, amely félként nem vett részt abban a jogvitában, amely a klub és a FIFA között a CAS előtt volt folyamatban.

A cour d’appel de Bruxelles (brüsszeli fellebbviteli bíróság) ítéletével szemben a klub felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, felhozva többek között azt a jogalapot, amelyet az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének, az EUMSZ 267. cikknek és az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének a megsértésére alapít.

E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az uniós jog e rendelkezéseivel ellentétes‑e az, hogy valamely tagállam területén egy választottbírósági ítéletet egyrészt a jogvita felei közötti jogviszonyokban ítélt dologként ismerjenek el, abban az esetben, ha e választottbírósági ítélet uniós joggal való összeegyeztethetőségét előzetesen nem vizsgálta meg olyan nemzeti bíróság, amely jogosult előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a Bírósághoz fordulni, másrészt pedig, hogy ezen ítélt dolog következtében az ilyen választottbírósági ítéletnek az említett jogvitában részt vevő felek és a harmadik személyek közötti jogviszonyokban bizonyító erőt tulajdonítsanak.

A Bíróság álláspontja

A magánszemélyek Unión belüli hatékony bírói jogvédelméről, ideértve a választottbírósági eljárás igénybevételét is

A Bíróság elöljáróban emlékeztet egyrészt arra, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében előírt kötelezettség magában foglalja, hogy a tagállamok igazságszolgáltatási rendszerébe tartozó minden olyan fórum, amelynek vonatkozásában felmerülhet, hogy az uniós jog értelmében vett „bíróságként” e jogot kell értelmeznie vagy alkalmaznia, megfeleljen a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek. Másrészt, a hatékony jogorvoslathoz való, a Charta 47. cikkében biztosított jog többek között megköveteli, hogy e bíróságok elvégezhessék azon jogi aktusok, intézkedések vagy magatartások hatékony bírósági felülvizsgálatát, amelyekről egy adott jogvitában azt állítják, hogy megsértették az uniós jog által a jogalanyok számára biztosított jogokat vagy szabadságokat. Ugyanakkor e két rendelkezés egyike sem jelenti azt, hogy a jogalanyok olyan közvetlen jogorvoslati lehetőséggel rendelkeznének, amelynek elsődleges tárgya egy adott intézkedés vitatása lenne, amennyiben egyébként az érintett nemzeti bírósági rendszerben létezik egy vagy több olyan jogorvoslati lehetőség, amely lehetővé teszi e jogalanyok számára, hogy járulékos jelleggel elérjék ezen intézkedés hatékony bírósági felülvizsgálatát, biztosítva ezáltal az uniós jog által számukra biztosított jogok és szabadságok tiszteletben tartását.

Egyébiránt a Szerződések által létrehozott jogrenddel elviekben nem ellentétes az, hogy azok a magánszemélyek, akik az Unió területén valamely gazdasági tevékenység gyakorlása címén e jogrend hatálya alá tartoznak, választottbírósági mechanizmus alá vessék azokat a jogvitákat, amelyek e tevékenység gyakorlása keretében felmerülhetnek köztük. Így a magánszemélyeknek lehetőségük van olyan megállapodás megkötésére, amely az e megállapodáshoz kapcsolódó jogviták mindegyikét vagy azok közül némelyeket egyértelmű és pontos megfogalmazással választottbírósági szerv elé utalja azon bíróság helyett, amely az ilyen megállapodás hiányában alkalmazandó rendelkezések alapján hatáskörrel rendelkezett volna e jogviták eldöntésére. Ugyanakkor attól kezdve, hogy az ilyen megállapodás által létrehozott vagy kijelölt választottbírósági mechanizmust az Unió területén kell alkalmazni valamely gazdasági tevékenység e területen való gyakorlásához kapcsolódó jogviták keretében, e mechanizmust oly módon kell kialakítani és végrehajtani, amely biztosítja egyrészt azt, hogy e mechanizmus összeegyeztethető legyen az Unió bírósági szervezetrendszerét alkotó elvekkel, másrészt pedig azt, hogy ténylegesen tiszteletben tartsa az Unió közrendjét. E célból a választottbírósági szerv által hozott ítéletek bírósági felülvizsgálat tárgyát kell, hogy képezhessék, amely alkalmas a hatékony bírói jogvédelem biztosítására, ( 4 ) e felülvizsgálat azonban érvényesen korlátozott jellegű lehet.

E kontextusban nem engedhető meg, hogy a magánszemélyek választottbírósági eljáráshoz folyamodva mentesüljenek az elsődleges vagy másodlagos uniós jog azon elvei és rendelkezései alól, amelyek alapvető fontosságúak a Szerződések által létrehozott jogrend szempontjából, vagy meghatározó jelentőséggel bírnak az Unióra ruházott feladatok megvalósítása szempontjából. Éppen ellenkezőleg, az uniós közrend részét képező ezen elvek és rendelkezések tiszteletben tartása kötelező a magánszemélyekre nézve, amennyiben azok alkalmazási feltételei valamely konkrét esetben teljesülnek. E tekintetben e közrend tiszteletben tartása az egymással kölcsönösen összefüggő, magát az Uniót és a tagállamait viszonosan, valamint a tagállamokat egymással összekötő elvek, szabályok és jogviszonyok strukturált hálózatának lényeges kiegészítését képezi. Az EUMSZ 45., EUMSZ 56. és EUMSZ 63. cikkben biztosított szabadságok az Unió közrendjének részét képezik. E három cikk, amelyek közvetlen hatállyal bírnak, az EUMSZ 26. cikkben említett, belső határok nélküli térséget magában foglaló belső piac alapjainak részét képezik.

Az Unió területén gazdasági tevékenységként végzett sporttal kapcsolatos jogviták keretében a CAS által hozott választottbírósági ítéletek bírósági felülvizsgálatáról

A Bíróság mindenekelőtt rámutat arra, hogy azokat a választottbírósági mechanizmusokat, amelyeknek a FIFA‑hoz hasonló nemzetközi sportszövetségek alávetik azon jogviták rendezését, amelyek egyfelől az ilyen nemzetközi sportszövetségek, illetve a tagjaiknak minősülő nemzeti szövetségek, másfelől pedig a hatáskörük alá tartozó magánjogi jogalanyok között merülhetnek fel – legyen szó akár vállalkozásokról, akár sportolókról –, e sportszövetségek jogállása és jogkörei folytán olyan sajátos tényezők összessége határozza meg, amelyek kifejezetten rájuk jellemzőek.

Ezért abban az esetben, ha e jogviták valamely sportnak az Unió területén gazdasági tevékenységként történő gyakorlásához kapcsolódnak, egészen különös jelentőséggel bír az érintett magánszemélyek azon lehetősége, hogy hatékony bírósági felülvizsgálatot érhessenek el az e jogviták keretében hozott választottbírósági ítéletek azon elvekkel és rendelkezésekkel való összeegyeztethetősége tekintetében, amelyek az Unió közrendjének részét képezik. Tekintettel ugyanis az olyan sportszövetségek jogállására és jogköreire, mint a FIFA, az ilyen választottbírósági mechanizmusok igénybevételét úgy kell tekinteni, mint amelyet az ilyen szövetségek egyoldalúan írnak elő e magánszemélyekkel szemben. Még ha formai szempontból az ilyen típusú mechanizmus valamely magánszemélyre történő alkalmazásához szükség is lehet arra, hogy e magánszeméllyel megállapodást kössenek, e megállapodás megkötését és a választottbíráskodás igénybevételéről szóló kikötés e megállapodásba történő beillesztését valójában előre megköveteli egy olyan szabályozás, amelyet az érintett szövetség fogad el, és amely e szövetség tagjaira, valamint az e tagokhoz tartozó személyekre, sőt a személyek egyéb kategóriáira is alkalmazandó. Az ilyen típusú választottbírósági mechanizmusok kötelező jellege szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy e mechanizmusokat olyan jogvitákra kell alkalmazni, amelyekben egyfelől egy sui generis és különösen széles szabályozási, ellenőrzési és szankcionálási jogkörrel rendelkező szövetség, másfelől pedig azon jogi vagy természetes személyek általános és meghatározatlan csoportja áll szemben egymással, akik vagy amelyek a szakmai tevékenységük gyakorlása keretében e jogkörök gyakorlása alá tartoznak.

Kétségtelen, hogy a választottbíráskodás e megkövetelése – tekintettel a nemzetközi sportszövetségeket megillető jogi autonómiára és a rájuk háruló felelősségre – elvi alapon igazolható olyan jogszerű célok követésével, mint az e szövetségek hatáskörébe tartozó sportághoz kapcsolódó jogviták egységes elbírálásának biztosítása, vagy az e sportágra alkalmazandó szabályok koherens értelmezésének és alkalmazásának lehetővé tétele. E jogi autonómia ugyanakkor nem igazolhatja, hogy az ilyen szövetségeket megillető jogkörök gyakorlása a magánszemélyek azon lehetőségének korlátozásához vezessen, hogy az uniós jog által számukra biztosított, az uniós közrend részét képező jogokra és szabadságokra hivatkozzanak. Márpedig e követelmény maga is magában foglalja, hogy e jogok és szabadságok tiszteletben tartása hatékony bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhesse, különösen akkor, ha a választottbíráskodás igénybevételét az érintett magánszemélyekkel szemben megkövetelik.

Továbbá, ami azokat a követelményeket illeti, amelyeknek a választottbírósági szerv által hozott ítéletek bírósági felülvizsgálatának meg kell felelnie, ( 5 ) a Bíróság először is pontosítja, hogy minden olyan esetben, amikor valamely sportnak az Unió területén gazdasági tevékenységként történő gyakorlásával kapcsolatos jogvita keretében választottbírósági ítéletet hoztak, és ezen ítélettel szemben nem volt biztosítva közvetlen jogorvoslati lehetőség valamely tagállam bírósága előtt, az érintett magánszemélyeknek lehetőségük kell, hogy legyen arra, hogy valamely tagállam bármely olyan bírósága előtt, amely bármilyen módon jogosult ilyen választottbírósági ítéletet felülbírálni, járulékos jelleggel kérelemre vagy hivatalból elérjék, hogy e bíróság hatékony felülvizsgálatot folytasson e választottbírósági ítélet azon elvekkel és rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségére vonatkozóan, amelyek az uniós közrend részét képezik.

Másodszor, abban az esetben, ha az ilyen választottbírósági ítélet – mint a jelen ügyben is – olyan elvek vagy rendelkezések értelmezését vagy alkalmazását foglalja magában, amelyek az Unió közrendjének részét képezik, és amelyek magánszemélyek számára jogokat vagy szabadságokat keletkeztetnek, az ilyen felülvizsgálat elvégzésére hivatott tagállami bíróságoknak lehetőséggel kell rendelkezniük arra, hogy felülvizsgálják ezen elvek vagy rendelkezések értelmezését, továbbá ezen elvek vagy rendelkezések adott ügyre való alkalmazása tekintetében az ezen értelmezéshez fűzött jogkövetkezményeket, valamint azt, hogy az említett értelmezésre tekintettel milyen jogi minősítést alkalmaztak a választottbíróság által megállapított és értékelt tények vonatkozásában.

Harmadszor, e bíróságok nem szorítkozhatnak adott esetben annak megállapítására, hogy az ilyen választottbírósági ítélet teljes egészében vagy részben összeegyeztethetetlen az Unió közrendjének részét képező elvekkel vagy rendelkezésekkel. Épp ellenkezőleg, az említett bíróságoknak saját hatásköreiken belül és az alkalmazandó nemzeti rendelkezéseknek megfelelően képesnek kell lenniük arra, hogy levonják az ilyen összeegyeztethetetlenség megállapítása esetén alkalmazandó valamennyi jogkövetkezményt. Ennek hiányában ugyanis az elvégzett bírósági felülvizsgálat nem lenne hatékony, mivel előfordulhatna, hogy e felülvizsgálatot követően továbbra is fennállna ez az összeegyeztethetetlenség.

Végül az uniós jog által szabályozott jogvitákban eljáró valamennyi nemzeti bíróságnak hatáskörrel kell rendelkeznie arra, hogy olyan ideiglenes intézkedéseket rendeljen el, amelyek lehetővé teszik az ügy érdemében meghozandó határozat teljes érvényesülésének biztosítását, ideértve azt az esetet is, amikor e bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszt a Bíróság elé, az eljárást pedig a Bíróság válaszára várva felfüggeszti. Ezenkívül az ilyen bíróságnak mellőznie kell az e hatáskörrel ellentétes nemzeti jogszabályok alkalmazását. Következésképpen egyrészt, az érintett magánszemélyeknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy bármely olyan nemzeti bíróságtól, amelynek eljárását jogszerűen kezdeményezték abban a kérdésben, hogy valamely választottbírósági ítélet összeegyeztethető‑e az Unió közrendjének részét képező elvekkel és rendelkezésekkel, kérhessék, hogy az ügy érdemében meghozandó határozat meghozataláig ideiglenes intézkedéseket rendeljen el e magánszemélyek vonatkozásában. Másrészt, az ilyen kérdés elbírálására hatáskörrel rendelkező valamennyi nemzeti bíróságnak mellőznie kell a valamely tagállamtól, vagy még inkább valamely sportszövetségtől származó minden olyan szabály alkalmazását, amely megtiltja az érintett magánszemélyeknek, hogy e bíróságoktól ilyen ideiglenes intézkedések elrendelését kérjék, vagy amely más módon megakadályozza, hogy a bíróság e magánszemélyek vonatkozásában ilyen intézkedéseket rendelhessen el. Ebből végül az következik, hogy abban az esetben, ha az adott jogvitára alkalmazandó nemzeti rendelkezések esetlegesen akadályozzák az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének teljes érvényesülését, a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságnak – amennyiben nem tudja e nemzeti rendelkezéseket az uniós joggal összhangban értelmezni – azok alkalmazását saját hatáskörénél fogva mellőznie kell. E kötelezettség többek között abban az esetben áll fenn, ha az alkalmazandó nemzeti rendelkezések megakadályozzák a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságot abban, hogy járulékos jelleggel ténylegesen felülvizsgálja, hogy az Unió területén gazdasági tevékenységként végzett sporttal kapcsolatos jogvita keretében a CAS által hozott választottbírósági ítélet összeegyeztethető‑e az Unió közrendjének részét képező elvekkel és rendelkezésekkel. Ennélfogva az említett kötelezettség fennáll különösen olyan nemzeti rendelkezések és szabályok esetén, amelyek az ilyen választottbírósági ítéletet egyrészt a felek közötti jogviszonyokban ítélt dolog jelleggel, másrészt pedig a felek és harmadik személyek közötti jogviszonyokban bizonyító erővel ruházzák fel, anélkül hogy e választottbírósági ítéletet előzetesen olyan felülvizsgálatnak vetették volna alá, amely lehetővé tette volna az érintett tagállam valamely, előzetes döntéshozatal céljából a Bírósághoz fordulni jogosult bírósága számára annak hatékony vizsgálatát, hogy e választottbírósági ítélet összeegyeztethető‑e az Unió közrendjének részét képező elvekkel és rendelkezésekkel. E tekintetben, ilyen összefüggésben már önmagában az sérti az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében és a Charta 47. cikkében előírt hatékony bírói jogvédelem követelményét, hogy az említett választottbírósági ítéletnek ilyen ítélt dolog jelleget, következésképpen pedig ilyen bizonyító erőt tulajdonítanak.

( 1 ) E gazdasági jogok célja, hogy tükrözzék a játékosok pénzügyi értékét. Azokhoz a szövetségi jogokhoz kapcsolódnak, amelyeket valamely klub egy adott játékos igazolásával szerez meg, mint például a játékos nyilvántartásba vételének joga vagy a játékos mérkőzéseken való szerepeltetésének joga. E jogok gyakorlása lehetővé teszi az e jogokkal rendelkező klub számára, hogy megkapja azokat az összegeket, amelyek például az említett játékos kölcsönzése vagy átigazolása esetén járnak neki a játékos képmásával kapcsolatos jogok hasznosítása vagy átruházása címén vagy akár a játékos szerződésének megszegése folytán.

( 2 ) A FIFA által 2014. március 22‑én elfogadott és 2014. augusztus 1‑jén hatályba lépett e szabályzat „Harmadik fél klubokra gyakorolt befolyása” című 18a. cikkében és „Harmadik személyek rendelkezése a játékosok gazdasági jogai felett” című 18b. cikkében a third‑party influence és a third‑party ownership gyakorlatok tilalmát írja elő.

( 3 ) A 2018. december 21‑i loi portant dispositions diverses en matière de justice (az igazságszolgáltatás területét érintő különböző rendelkezésekről szóló törvény) (Moniteur belge, 2018. december 31., 106560. o.) útján módosított belga code judiciaire (a bíróságokról szóló törvénykönyv) 24. és 28. cikke, valamint 1713. cikkének (9) bekezdése.

( 4 ) Amelyhez az érintett magánszemélyeknek a Charta 47. cikke értelmében joguk van, és amelyet a tagállamok az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése értelmében az uniós jog által szabályozott területeken kötelesek biztosítani.

( 5 ) Annak érdekében, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok biztosíthassák a magánszemélyek számára azt a hatékony bírói jogvédelmet, amelyre a Charta 47. cikke értelmében jogosultak, és amelyet a tagállamok az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének megfelelően az uniós jog által szabályozott területeken kötelesek biztosítani.