–

a Makeleio EPE képviseletében S. Charalampous dikigoros,

–

az Ethniko Symvoulio Radiotileorasis (ESR) képviseletében Z. Chatzipavlou és A. Dimitrakopoulou, meghatalmazotti minőségben,

–

a görög kormány képviseletében Z. Chatzipavlou, K. Konsta, M. Tassopoulou és D. Tsagkaraki, meghatalmazotti minőségben,

–

a svéd kormány képviseletében F.‑L. Göransson, J. Olsson, A. Runeskjöld és H. Shev, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében O. Gariazzo, L. Malferrari, G. Meessen és D. Triantafyllou, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem egyrészt a 2018. november 14‑i (EU) 2018/1808 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2018. L 303., 69. o.) módosított, a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 2010. március 10‑i 2010/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv, HL 2010. L 95., 1. o.; helyesbítés HL 2010. L 263., 15. o.; a továbbiakban: 2010/13 irányelv), másrészt az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 20. és 21. cikkének, valamint 49. cikke (1) bekezdésének értelmezésére irányul.

2

E kérelmeket két ügyben, az egyfelől a C‑555/23. sz. ügyben a Makeleio EPE, a C‑556/23. sz. ügyben pedig a ZOUGLA G. R. AE (a továbbiakban: Zougla), másfelől az Ethniko Symvoulio Radiotileorasis (ESR) (nemzeti rádió és televízió tanács, Görögország) között, az e társaságokkal szemben nem megfelelő minőségű audiovizuális tartalmak közvetítése, valamint az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség megsértése miatt közigazgatási bírságot kiszabó két határozat (a továbbiakban: az alapügyben vitatott határozatok) jogszerűsége tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2010/13 irányelv (11), (18), (21), (38), (41), (59), (83) és (104) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

4

A 2010/13 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]”

5

A 2010/13 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Minden tagállam biztosítja, hogy a joghatósága alá tartozó médiaszolgáltatók által közvetített valamennyi audiovizuális médiaszolgáltatás megfeleljen az adott tagállamban a nyilvánosságnak szánt audiovizuális médiaszolgáltatásokra alkalmazandó jogrendszer szabályainak.”

6

Ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerint:

„A tagállamoknak továbbra is jogukban áll előírni, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók az ezen irányelv által összehangolt területeken részletesebb vagy szigorúbb szabályoknak feleljenek meg, feltéve, hogy e szabályok megfelelnek az uniós jognak.”

7

Az említett irányelv 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„A tagállamok emberi méltóság tiszteletben tartására és védelmére vonatkozó kötelezettségének sérelme nélkül a tagállamok megfelelő eszközökkel biztosítják, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók által nyújtott audiovizuális médiaszolgáltatások ne tartalmazzák a következőket:

8

A 2010/13 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok biztosítják, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók által közölt audiovizuális kereskedelmi közlemények megfeleljenek a következő követelményeknek:

[…]

[…]”

9

Az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról szóló, 2018. december 11‑i (EU) 2018/1972 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2018. L 321., 36. o.; helyesbítések: HL 2019. L 334., 164. o.; HL 2020. L 191., 7. o.) (7) preambulumbekezdése kimondja:

„[…] A televízió‑műsorok tartalmára a [2010/13 irányelv] vonatkozik. Az audiovizuális politika és tartalom szabályozását általános érdekű célok – így a véleménynyilvánítás szabadsága, a médiapluralizmus, a pártatlanság, a kulturális és nyelvi sokszínűség, a társadalmi befogadás, a fogyasztóvédelem és a kiskorúak védelme – érdekében alkalmazzák.”

10

A 2018/1972 irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében, amely felváltotta a 2002/21 irányelv 2. cikkének a) pontját:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

11

A nomos 4779/2021 Ensomatosi stin ethniki nomothesia tis Odigias (EE) 2010/13 tou Europaïkou Koinovouliou kai tou Symvouliou tis 10is Martíou 2010 gia ton syntonismo orismenon nomothetikon, kanonistikon kai dioikitikon diataxeon ton kraton melon skhetika me tin parochi ypiresion optikoakoustikon meson, opos echei tropopoiitheí me tin Odigía (EE) 2018/1808 tou Europaïkou Koinovouliou kai tou Symvouliou tis 14is Noemvríou 2018 kai alles diataxeis armodiotitas tis Genikis Grammateias Epikoinonías kai Enimerosis (a 2018. november 14‑i (EU) 2018/1808 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 2010. március 10‑i 2010/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek [audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv] a nemzeti jogrendbe való átültetéséről, valamint a kommunikációs és információs főtitkárság hatáskörével kapcsolatos egyéb rendelkezésekről szóló, 2021. február 20‑i 4779/2021. sz. törvénynek (FEK A’ 27) az alapügyekre alkalmazandó változata (a továbbiakban: 4779/2021. sz. törvény) kimondja:

„Az audiovizuális médiaszolgáltatások nem tartalmazhatnak faj, bőrszín, nemzeti vagy etnikai származás, származás, vallás, fogyatékosság, szexuális irányultság, nemi identitás vagy a nemi hovatartozás jellemzői alapján személyek csoportja vagy valamely csoport tagja ellen irányuló erőszakra vagy gyűlöletre való uszítást.”

12

A 4779/2021. sz. törvény 36. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A 8. cikknek az előfizetés alapján vagy anélkül szolgáltatást nyújtó médiaszolgáltató általi megsértése esetén [az ESR] az 1998. október 13‑i nomos 2644/1998 [– Gia tin parochi syndromitikon radiofonikon kai tileoptikon ypiresion kai synafeis diataxeis (a fizetős rádiós és televíziós szolgáltatások nyújtásáról és kapcsolódó rendelkezésekről szóló 2644/1998. sz. törvény (FEK A’ 233) és az 1995. augusztus 3‑i 2328/1995 (– Nomiko kathestos tis idiotikis tileorasis kai tis Topikis radiophonías, rythmisi thematon tis radiotileoptikis agoras kai alles diataxeis [a kereskedelmi televíziók, valamint a helyi rádiók és televíziók jogállásáról, a műsorszolgáltatás piacának szabályozásáról és egyéb rendelkezésekről szóló 2328/1995. sz. törvény] (FEK A’ 159) által külön‑külön előírt szankciókat szab ki.”

13

A 2328/1995. sz. törvény alapügyben alkalmazandó változatának (a továbbiakban: 2328/1995. sz. törvény) 1. cikke értelmében:

„(1)   Az e célra rendelkezésre álló csatornákon vagy a rendelkezésre álló rádiófrekvenciákon a háztartási vevőkészülékek által általában vett jelet sugárzó magán televíziós csatornák létrehozása, letelepedése és üzemeltetése e törvény rendelkezéseinek megfelelően engedélyhez kötött. Az engedélyeket a közérdek szolgálata érdekében adják ki, használatuk pedig közszolgáltatásnak minősül. Az ilyen engedéllyel rendelkező csatornák kötelesek ügyelni a program minőségére, az információ objektivitására, a pluralizmus biztosítására, valamint a kultúra irodalmi és művészeti műsorok közvetítése révén történő előmozdítására.

(2)   A létesítésre, letelepedésre és üzemeltetésre vonatkozó engedély vezeték nélküli jeladásra, rádiófrekvenciás csatornákra, földi állomások vagy műholdak használatára vonatkozik […]”

14

A 2328/1995. sz. törvény 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának szövege a következő:

„A közvetlenül vagy közvetetten a magántelevízió‑csatornákat és általánosabban a magántelevíziók működését szabályozó nemzeti, uniós és nemzetközi [jogszabályi] rendelkezések megsértése esetén […] az ESR a következő szankciók közül egyet vagy többet szab ki […] A közigazgatási szankciók jellegének megválasztása és összegének megállapítása az alábbiak függvényében történik: a jogsértés súlya, azon adás közönsége, amelynek keretében a jogsértést elkövették, a rádiós és televíziós szolgáltatásoknak az engedély jogosultja által adott esetben megszerzett piaci részesedése, a megvalósított vagy tervezett beruházások összege, valamint az esetleges ismételt jogsértés […]”

15

A 2000. november 29‑i nomos 2863/2000 – Ethniko Symvoulio Radiotileorasis kai alles arches kai organa tou tomea parochis radiotileoptikon ypiresion (a nemzeti műsorszolgáltatási tanácsról, valamint a műsorszolgáltatás területén működő egyéb hatóságokról és szervezetekről szóló 2863/2000. sz. törvény; FEK A’ 262) alapeljárásokra alkalmazandó változata a következőképpen rendelkezik:

„Az ESR a Syntagma tis Elladas (a Görög Köztársaság alkotmánya) által előírt közvetlen állami irányítást gyakorolja bármilyen jellegű rádió‑ és televízióműsor‑szolgáltatás nyújtása területén, végrehajtható egyedi közigazgatási aktusok elfogadása útján. Különösen:

[…]

16

A 2644/1998. sz. törvény 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A fizetős rádió‑ és televízió‑szolgáltatások nyújtása a Görög Köztársaság alkotmányának 15. cikke értelmében az állam közvetlen ellenőrzése alatt áll, és olyan közszolgáltatásnak minősül, amelynek célja az objektív és pártatlan tájékoztatás, valamint a közönség magas szintű továbbképzése és szórakoztatása. E törvény alkalmazásában a fizetős rádió‑ és televízióműsor‑szolgáltatások nyújtása alatt a jelen törvény rendelkezéseiben előírt engedély jogosultja által meghatározott feltételekhez kötött rádió‑ és televízióműsorok bármilyen műszaki eszközzel vagy módon (kizárólag földfelszíni műsorszóró, kábelhálózat vagy műhold útján) a nyilvánosság számára történő közvetlen közvetítését jelenti. Fizetős rádió‑ és televízióműsor‑szolgáltatások nyújtásának minősül a televíziós szolgáltatások más széles sávú hálózatokon keresztül történő nyújtása is, függetlenül attól, hogy a szolgáltató az általa közvetített műsorszámokra vonatkozóan [az ESR‑től] kapott‑e engedélyt, vagy hogy erre vonatkozó szerződés alapján más tagállamban engedélyezett műsorszámokat közvetít.”

17

A 2644/1998. sz. törvény 10. cikke előírja:

„(1)   A [2328/1995. sz. törvény] 3. cikkének (1)–(12), (14), (17) és (22) bekezdésében foglalt, a méltóság, a magánélet és általában az egyén gazdasági, társadalmi és politikai életben való részvételének tiszteletben tartására, a rádiós és televíziós reklámok és egyéb kapcsolódó üzenetek sugárzásának módjára, illetve feltételeire, a gyermekvédelemre, a politikai pluralizmus és a pártok rádió‑ és televízióműsorokhoz való hozzáférésének biztosítására, valamint a fogyasztói érdekek és általánosabban a polgárok érdekeinek védelmére vonatkozó rendelkezések a fizetős rádiós és televíziós szolgáltatások tartalmára is alkalmazandók.

(2)   Az 1989. október 6‑i nomos 1866/1989 – Idrysi Ethinkou Symvouliou Radiotileoraseos kai parochi adeion gia tin idrysi kai leitourgia tileoptikon stathmon (a nemzeti rádió és televízió tanács létrehozásáról, valamint televíziós csatornák létrehozására és üzemeltetésére vonatkozó engedélyek kiadásáról szóló 1866/1989. sz. törvény) (FEK A'222) 3. cikkének (2) bekezdésével összhangban elfogadott, valamint az ESR által kidolgozott és a [2328/1995. sz. törvény] 3. cikkének (15) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően elfogadott etikai kódexek az e törvény szerinti engedély jogosultjai által közvetített audiovizuális tartalmakra is vonatkoznak […].”

18

A 2644/1998. sz. törvény 12. cikke értelmében az ESR közigazgatási szankciókat szab ki e törvény, az uniós jog és a nemzetközi jog azon rendelkezéseinek megsértése esetén, amelyek az említett törvény hatálya alá tartozó rádiós és televíziós szolgáltatások nyújtását szabályozzák.

19

A 2003. március 28‑i proedriko diatagma 77/2003 – Kodikas deontologias eidiseografikon kai allon dimosiografikon kai politikon ekpompon (a hírműsorok, valamint egyéb riport‑ és politikai műsorok etikai kódexéről szóló 77/2003. sz. elnöki rendelet; FEK A’ 75) alapeljárásra alkalmazandó változatának (a továbbiakban: 77/2003. sz. elnöki rendelet) 1. cikke előírja:

„A jelen törvénykönyv rendelkezéseit az állami és magán rádiók és televíziók hírműsoraira, valamint egyéb riport‑ és politikai műsoraira kell alkalmazni […].”

20

A 77/2003 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A hírműsoroknak, valamint egyéb riport‑ és politikai műsoroknak biztosítaniuk kell a rádió és televízió társadalmi feladata, valamint az ország kulturális fejlődése által megkövetelt minőségi szintet […].”

21

A 77/2003. sz. elnöki rendelet 4. cikke ekként rendelkezik.

„(1)   A személyek nem mutathatók be oly módon, amely az adott körülmények között ösztönözheti a nyilvánosság egy részének megalázását, társadalmi elszigetelését vagy hátrányos megkülönböztetését, különösen nem, faj, nemzetiség, nyelv, vallás, meggyőződés, kor, betegség, fogyatékosság, szexuális irányultság vagy foglalkozás alapján.

(2)   A lealacsonyító, rasszista, idegengyűlölő vagy szexista üzenetek vagy minősítések, valamint intoleráns nézetek terjesztése nem megengedett, és általánosabban ezen üzenetek nem sérthetik az etnikai vagy vallási kisebbségek, illetve más kiszolgáltatott vagy sebezhető csoportokat.”

22

A 77/2003. sz. elnöki rendelet 9. cikke (2) bekezdésének szövege a következő:

„A műsorokban részt vevő vagy ott említett személyeket méltányos, helyénvaló és méltó bánásmódban kell részesíteni. Különösen nem érheti sérelem személyiségüket, becsületüket és méltóságukat. A magán‑ és családi életüket, a szakmai tevékenységüket és a véleménynyilvánítás szabadságához való jogukat is tiszteletben kell tartani. A kritika nem összeegyeztethetetlen a bemutatott vagy említett személyek jogainak tiszteletben tartásával.”

23

A Makeleio és a Zougla görög jog szerinti társaságok, amelyek olyan honlapokat üzemeltetnek, amelyeken audiovizuális tartalmakat is kínálnak.

24

2021. június 29‑én Makeleio a www.makeleio.gr honlapján audiovizuális műsort közvetített, amelyben a műsorvezető az LMBT+ közösség képviselőinek a görög miniszterelnöknél tett látogatására utalt, ennek során sértő kifejezéseket használt, amelyek többek között a homoszexuális személyeket sértették és becsmérelték. A jelenlévő személy ironikus megjegyzéseket tett e személyek szexuális irányultságával kapcsolatban, és közvetetten arra bátorította a közönséget, hogy velük szemben szóbeli vagy fizikai támadásokat kövessen el, amilyen támadásokat állítása szerint fiatal korában ő maga is elkövetett.

25

2021. február 22‑én a Zougla a www.zougla.gr címen elérhető honlapján egy interneten is közvetítő rádióállomás által továbbított rádióműsort közvetített az interneten. E műsort a Zougla honlapján audiovizuális formában közvetítették. E műsor keretében a műsorvezető egy állítólagosan harmadik személyeknek felróható bizonyos pedofil cselekményekkel kapcsolatos büntetőügy kapcsán szóban támadott egyes politikai szereplőket, és velük szemben becsületsértő és bántó kijelentéseket tett. Ebben az összefüggésben ez a műsorvezető különösen az egyik személyt úgy mutatta be, mint aki „tudatosan védik a kiskorúakkal szemben nemi erőszakot elkövetőket és a pedofilokat, valamint olyan felelős pozíciókat ad ez utóbbiaknak, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy megkíséreljék kielégíteni beteges szexuális igényeiket, és azt állította, hogy az érintett személy „legalább felbujtó és társtettes” a harmadik személyeknek felróható pedofil cselekmények és a kiskorúakkal szembeni nemi erőszak tekintetében.

26

E két műsor (a továbbiakban: az alapügyben szóban forgó műsorok) az ESR előtti eljárás tárgyát képezték.

27

Az ESR úgy ítélte meg, hogy a Makeleio által közvetített műsor több alkalommal, nyilvánvalóan bántó és sértő módon, tagjai szexuális irányultsága alapján a lakosság egy meghatározott csoportjára utalt, ezzel ösztönözve a tagok megalázását és társadalmi megbélyegzését. E tényekre tekintettel az ESR 140/2021. sz. határozatában megállapította, hogy a Makeleio megsértette egyrészt a 4779/2021. sz. törvény 8. cikkében foglalt, a személyek egy csoportjával szemben a tagjainak szexuális irányultsága miatt erőszakra vagy gyűlöletre való uszítás tilalmát, másrészt pedig az emberi érték és méltóság tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget, valamint a nem megfelelő minőségű tartalmak közvetítésének tilalmát a 2328/1995. sz. törvény 1. cikkének (1) bekezdése, valamint a 77/2003. sz. elnöki rendelet 2. cikkének (1) bekezdése, 4. cikke és 9. cikkének (2) bekezdése értelmében. Következésképpen az ESR a Makeleióval szemben mindkét elkövetett jogsértés miatt 30000 euró összegű bírságot szabott ki.

28

Ami a Zougla által közvetített műsort illeti, az ESR úgy ítélte meg, hogy e műsor valós információk és tények látszatát keltve közvetítette a nyilvánosság számára a műsorvezető feltételezéseit és álláspontját, amelyek minden alapot nélkülöztek, és az ott említett személyek felé irányuló sértéseknek minősültek, így az említett adás a továbbközvetített rádióműsor „rendkívüli minőségi romlását” idézte elő, és sértette e személyek méltóságát. E tényekre tekintettel az ESR 99/2021. sz. határozatában megállapította, hogy a Zougla megsértette mind az emberi érték és méltóság tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget, mind a nem megfelelő minőségű tartalmak közvetítésének tilalmát a 2328/1995. sz. törvény 1. cikkének (1) bekezdése, valamint a 77/2003. sz. elnöki rendelet 2. cikkének (1) bekezdése, 4. cikke és 9. cikkének (2) bekezdése értelmében. Következésképpen e két jogsértés elkövetése miatt az ESR két bírságot szabott ki a Zouglával szemben 40000, illetve 80000 euró összegben.

29

Az alapügyben szóban forgó határozatok elfogadásakor az ESR megállapította, hogy a nemzeti jog azon rendelkezései, amelyekre e határozatokat alapította, szövegük szerint kizárólag a hagyományos televíziós szolgáltatásokat, vagyis a televíziós műsorszolgáltatók által akár analóg és digitális műsorszórási frekvenciákon, akár műholdon, akár széles sávú hálózatokon keresztül közvetített televíziós szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatókra alkalmazandók.

30

Mindazonáltal az ESR a 2010/13 irányelv értelmében vett „audiovizuális médiaszolgáltatások” fogalmára vonatkozó, a 2015. október 21‑iNew Media Online ítélet (C‑347/14, EU:C:2015:709) szerinti értelmezési szempontok alapján, amely ítéletből kitűnik, hogy az olyan gazdasági szereplő által az interneten közvetített audiovizuális tartalmak, amely nem televíziós csatorna üzemeltetője, e fogalom alá tartozik, úgy értelmezte a nemzeti jog e rendelkezéseit, hogy szövegük ellenére az interneten keresztül közvetített audiovizuális tartalmak szolgáltatóira (a továbbiakban: online televíziós szolgáltatók) is alkalmazandók, amelyek közé a Makeleio és a Zougla is tartozik.

31

Ez utóbbiak az alapügy tárgyát képező határozatokkal szemben megsemmisítés iránti kereseteket nyújtottak be a Symvoulio tis Epikrateiashoz (államtanács, Görögország), amely a kérdést előterjesztő bíróság.

32

A Symvoulio tis Epikrateias (államtanács) által képviselt álláspont szerint azokat a nemzeti rendelkezéseket, amelyekre az ESR az alapügyekben szóban forgó határozatokat alapította, úgy kell értelmezni, hogy azok nem alkalmazhatók az online televíziós szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatókra.

33

E körülmények között a Symvoulio tis Epikrateias (államtanács) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő, a C‑555/23. és a C‑556/23. sz. ügyekben azonosan megfogalmazott kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

34

A Bíróság elnöke a 2023. október 2‑i határozatával az eljárás írásbeli és a szóbeli szakaszának lefolytatása, valamint az ítélet meghozatala céljából egyesítette a C‑555/23. és C–556/23. sz. ügyeket.

35

Amint az az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekből kitűnik, a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések azon az előfeltevésen alapulnak, amely szerint az alapügyben szóban forgó műsorok közvetítése a 2010/13 irányelv hatálya alá tartozó audiovizuális médiaszolgáltatásnak minősül, így az alapeljárás felperesei az ezen irányelv értelmében vett „médiaszolgáltatók”.

36

Írásbeli észrevételeiben és a tárgyaláson azonban a Makeleio azt állította, hogy nem minősül az említett irányelv értelmében vett „médiaszolgáltatónak”, és ezért az irányelv rá nem alkalmazandó.

37

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az uniós és nemzeti bíróságok hatáskörmegosztásának keretében főszabály szerint a nemzeti bíróság feladata annak ellenőrzése, hogy az előtte folyamatban lévő ügyben teljesülnek‑e az uniós norma alkalmazását maguk után vonó ténybeli feltételek, a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során szükség esetén pontosításokat adhat, amelyek célja, hogy iránymutatást adjanak a nemzeti bíróságnak az értelmezés során (2012. március 15‑iSCF ítélet, C‑135/10, EU:C:2012:140, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Ennélfogva a Bíróság feladata, hogy megadja a kérdést előterjesztő bíróság számára az „audiovizuális médiaszolgáltatás” ezen irányelv értelmében vett fogalmára vonatkozó értelmezési szempontokat annak az utóbbi általi vizsgálata érdekében, hogy az alapügyben szóban forgó műsorok közvetítése ténylegesen e fogalom alá tartozik‑e, és hogy e műsorok tekintetében Makeleio és Zougla tehát az említett irányelv értelmében vett „médiaszolgáltatónak” minősül‑e.

39

Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontjában szereplő fogalommeghatározás szerint az „audiovizuális médiaszolgáltatás” fogalma az EUMSZ 56. és EUMSZ 57. cikkben meghatározott olyan szolgáltatás, amelynek, illetve amely egy elválasztható részének elsődleges célja, hogy egy médiaszolgáltató szerkesztői felelősségének körébe tartozó műsorszámokat tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából a 2002/21/EK irányelv 2. cikkének a) pontja értelmében vett elektronikus hírközlő hálózatokon keresztül a közönséghez eljuttassa.

40

Egyébiránt a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján »médiaszolgáltató« az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely szerkesztői felelősséggel rendelkezik az audiovizuális médiaszolgáltatás audiovizuális tartalmának megválasztásáért, és meghatározza annak összeállítását.

41

Először is pontosítani kell, hogy amint az magából a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontja i. alpontjának – a 2002/21 irányelv 2. cikkének a) pontját felváltó 2018/1972 irányelv 2. cikkének 1. pontjával összefüggésben értelmezett – szövegéből kitűnik, mind a műsorok analóg és digitális frekvenciák útján történő közvetítése, mind az interneten keresztül történő műsorszolgáltatás a 2010/13 irányelv értelmében vett „audiovizuális médiaszolgáltatások” fogalma alá tartozhat.

42

Ebből következik, hogy a „médiaszolgáltatók” ezen irányelv értelmében vett fogalma mind a jelen ítélet 29. pontjában említett hagyományos televíziós szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatókat, mind pedig az online televíziós szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatókat magában foglalja.

43

Másodszor nem vitatott, hogy egyrészt az alapügyben szóban forgó műsorokat tájékoztatási vagy szórakoztatási célból közvetítették, másrészt pedig azokat internetes oldalakon, és ennélfogva a 2018/1972 irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett elektronikus hírközlő hálózatokon keresztül közvetítették.

44

Harmadszor, amint az a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontjából kitűnik, az ezen irányelv értelmében vett „műsorszám” fogalma a következő: „mozgóképek sorozata, amely – hosszától függetlenül – egy médiaszolgáltató által kialakított műsorrendben vagy műsorkínálatban önálló egységet alkot, ideértve többek között az egész estés filmeket, a videóklipeket, a sporteseményeket, a szituációs komédiákat, a dokumentumfilmeket, a gyermekműsorokat és az eredeti drámákat”.

45

E tekintetben rá kell mutatni, hogy a Bíróság a helyi vonatkozású, sport vagy szórakoztató témájú hírek rövid összefoglalóiból álló, rövid időtartamú videók valamely honlapon való rendelkezésre bocsátását illetően kimondta, hogy az ilyen videók a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „műsorszám” fogalma alá tartoznak (2015. október 21‑iNew Media Online ítélet, C‑347/14, EU:C:2015:709, 24. pont).

46

Ezen értékelés során a Bíróság többek között arra a tényre támaszkodott, hogy a műsorszámok televíziós közvetítéséhez hasonlóan e videók széles tömegekhez szólnak, és e tömegeket a 2010/13 irányelv (21) preambulumbekezdése értelmében egyértelműen befolyásolhatják. Egyébiránt az említett videók kiválasztásának módja, amennyiben magában foglalja annak lehetőségét, hogy az internethasználó az online hírlap üzemeltetője által összeállított katalógus vagy lista alapján az adott időpontban és egyéni kérelemre hozzáférjen az őt érdeklő videóhoz, nem különbözik az említett irányelv hatálya alá tartozó, lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások keretében kínált szolgáltatások kiválasztásának módjától. Végül a hírekre vonatkozó videók versenyeznek a televíziós műsorszolgáltatók által kínált hírműsorokkal, míg a kulturális vagy sporteseményekkel, illetve szórakoztató riportokkal kapcsolatos videók versenyeznek a zenei csatornákkal, a sportcsatornákkal és a szórakoztató műsorokkal (lásd ebben az értelemben: 2015. október 21‑iNew Media Online ítélet, C‑347/14, EU:C:2015:709, 21. és 23. pont).

47

A jelen ügyben a tárgyaláson az ESR rámutatott arra, hogy az alapügyben szóban forgó, a Makeleióhoz kapcsolódó műsort e szervezet honlapján naponta, audiovizuális formában közvetítették, az több órás hosszúságú volt, saját névvel rendelkezett, azt ugyanaz az újságíró vezette, azt a Makeleio logójával sugározták, ez utóbbi a honlapján tájékoztatta a közönséget az említett műsor napi közvetítéséről és annak közvetítési idejéről, hogy ugyanezen műsor sugárzása kezdetben lineáris volt, majd azt online elérhetővé tették annak érdekében, hogy ahhoz az érintett személyek kérelemre hozzáférhessenek, és hogy ezen a honlapon létezik egy olyan lista, amely lehetővé teszi korábbi műsorok keresését. Az ESR arra is rámutatott, hogy ugyanezek a jellemzők érvényesek az alapügyben szóban forgó, a Zouglához kapcsolódó műsorra is.

48

Ennélfogva – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat függvényében – meg kell állapítani, hogy az alapügyben szóban forgó műsorok, amelyek valamely hírlap elektronikus változata keretében rendelkezésre álló audiovizuális kínálat műsorrendjébe vagy katalógusába illeszkedő videók, a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „műsorszámoknak” minősülnek.

49

Negyedszer, azokat a szempontokat illetően, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróságnak a valamely hírlap elektronikus változata keretében kínált, videók rendelkezésre bocsátására irányuló szolgáltatás 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontja értelmében vett „elsődleges céljának” értékelése során figyelembe kell vennie, a Bíróság kimondta, hogy az ilyen értékelésnek annak vizsgálatára kell irányulnia, hogy ez a szolgáltatás önmagában véve a szóban forgó honlap üzemeltetőjének újságírói tevékenységéhez képest önálló tartalommal és funkcióval rendelkezik‑e, és nem csak olyan kiegészítés, amely különösen az audiovizuális és szöveges kínálat közötti összefüggésből fakadóan e tevékenységtől elválaszthatatlan (2015. október 21‑iNew Media Online ítélet, C‑347/14, EU:C:2015:709, 37. pont).

50

A kérdést előterjesztő bíróság feladata tehát annak vizsgálata, hogy az alapügyben szóban forgó műsorok önálló tartalommal és funkcióval rendelkeznek‑e az online hírlap kiadójának sajtócikkeihez képest. Amennyiben ez a helyzet, e műsorok a 2010/13 irányelv hatálya alá tartoznak. Ezzel szemben, amennyiben az említett műsorok – különösen a szöveges tartalommal való összefüggésből fakadóan – csupán e kiadó újságírási tevékenységének elválaszthatatlan kiegészítéseként jelennek meg, nem tartoznak ezen irányelv hatálya alá.

51

E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az a tény, miszerint a valamely hírlap honlapján kínált videók e hírlap elektronikus változata cikkeinek megtekintésétől függetlenül hozzáférhetők és megtekinthetők, arra utal, hogy az ilyen honlapon kínált videók rendelkezésre bocsátására irányuló szolgáltatás úgy tekinthető, mint amely e honlap üzemeltetőjének újságírói tevékenységéhez képest önálló tartalommal és funkcióval rendelkezik, és ennélfogva az általa nyújtott többi szolgáltatástól elkülönült szolgáltatásnak minősül (2015. október 21‑iNew Media Online ítélet, C‑347/14, EU:C:2015:709, 36. pont).

52

Ötödször, a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében, ezen irányelv alkalmazásában a „szerkesztői felelősség” fogalma alatt a műsorszámok kiválasztása és összeállítása – televíziós műsorszolgáltatás esetében a műsorszámok időbeli összeállítása, lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások esetében pedig a műsorkínálat összeállítása – során megvalósuló tényleges ellenőrzés értendő.

53

A valamely hírlap honlapján kínált, videók rendelkezésre bocsátására irányuló szolgáltatást illetően meg kell állapítani, hogy az ilyen ellenőrzés kiterjedhet többek között a videók online elérhetővé tételére és eltávolítására, a videók e honlapon való közvetítésének ütemezésére és időzítésére, arra az időszakra, amely alatt azok az internethasználók számára hozzáférhetők lesznek, az említett internetes oldal felépítésére, a videók bemutatásának és kiválasztásának módjára, a videókereső rendszerre és az említett honlap tartalmának frissítésére.

54

Bár a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett szerkesztői felelősség a Makeleiót és Zouglát terheli‑e az alapügyben szóban forgó műsorok tekintetében, a jelen ítélet 47. pontjában említett tényezők arra utalnak, hogy ez a helyzet áll fenn. Az a Makeleio által a tárgyaláson megerősített tény, hogy egyrészt az alapügyben szóban forgó, őt érintő műsor műsorvezetője olyan újságíró volt, akit e szervezet élő közvetítések lebonyolítására és e műsor napi szintű vezetésére alkalmazott, másrészt pedig, hogy a Makeleio úgy döntött, hogy közvetíti az alapügyben szóban forgó, rá vonatkozó műsort, megerősíti, hogy az utóbbiért e szervezet szerkesztői felelősséget viselt.

55

A jelen ítélet 37–54. pontjában kifejtett megfontolásokra tekintettel, és a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatok függvényében az előterjesztett kérdésekre tehát azon előfeltevésekből kiindulva kell válaszolni, amelyek szerint egyrészt a Makeleio és a Zougla a 2010/13 irányelv értelmében vett „médiaszolgáltatók”, és különösen online televíziós szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók, másrészt pedig az alapügyben szóban forgó műsorok közvetítése az ezen irányelv értelmében vett „audiovizuális médiaszolgáltatásnak” minősül.

56

Írásbeli észrevételeiben az Európai Bizottság kétségeit fejezi ki az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozásnak a kérdést előterjesztő bíróság által elfogadott értelmezését illetően, amely szerint azok a nemzeti rendelkezések, amelyek szankció terhe mellett előírják az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget, valamint szintén szankció terhe mellett a nem megfelelő minőségű tartalmak terjesztésének tilalmát, az online televíziós szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatókra nem alkalmazandók.

57

E tekintetben emlékeztetni kell arra, amint az az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy ami a nemzeti jogrend rendelkezéseinek értelmezését illeti, a Bíróságnak főszabály szerint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban foglalt minősítésre kell hagyatkoznia. A Bíróság ugyanis nem rendelkezik hatáskörrel valamely tagállam belső jogának értelmezésére (2023. december 5‑iDeutsche Wohnen ítélet, C‑807/21, EU:C:2023:950, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58

Következésképpen az előterjesztett kérdéseket abból az előfeltevésből kiindulva kell megválaszolni, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás nem alkalmazandó az online televíziós szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatókra.

59

Elöljáróban az előzetes döntéshozatali kérelmekből kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozásra tekintettel arra keresi a választ, hogy a 2010/13 irányelv hatálya alá tartozik‑e egyrészt az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség, másrészt pedig a nem megfelelő tartalom terjesztésének tilalma.

60

Amint az a 2010/13 irányelv címéből és (11) preambulumbekezdéséből kitűnik, ezen irányelv a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolására irányul e szolgáltatások valódi belső piacának megvalósítása érdekében. E célból ezen irányelv az összes audiovizuális médiaszolgáltatásra alkalmazandó összehangolt minimumszabályokat ír elő, amelyek közül egyesek – amint az ezen irányelv (18) preambulumbekezdéséből és a 2018/1972 irányelv (7) preambulumbekezdéséből következik – e szolgáltatások tartalmára vonatkoznak.

61

Mindemellett, amint arra a főtanácsnok az indítványának 72. pontjában lényegében rámutatott, a 2010/13 irányelvben előírt minimumkövetelményeken túl ezen irányelv nem befolyásolja az audiovizuális médiaszolgáltatások tartalmát, mivel az ilyen befolyás hiánya egyébiránt az uniós jogalkotó azon szándékát tükrözi, hogy e szolgáltatások nyújtói számára tényleges döntéshozatali jogkört biztosítson az ilyen tartalom tekintetében, amint azt az irányelv (38) preambulumbekezdése is kimondja.

62

A 2010/13 irányelv tehát nem tartalmaz magára a hatálya alá tartozó műsorszámok tartalmának minőségére vonatkozó rendelkezést, és nem ír elő semmilyen, a sugárzott tartalmak rossz minőségére vagy nem megfelelő minőségére alapított tilalmat.

63

Következésképpen a nem megfelelő minőségű tartalom közvetítésének tilalma nem tartozik a 2010/13 irányelv hatálya alá, mivel az ilyen tilalom túlmegy az említett irányelv által előírt minimumkövetelményeken.

64

Mindemellett a jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekben szereplő elemekből kitűnik, hogy – amint azt egyébként a Bíróság előtti tárgyaláson az ESR is megerősítette – az alapügyben szóban forgó műsorok tartalmát „nem megfelelő minőségűnek” minősítették, és így úgy tekintették, mint amely az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás által előírt, a nem megfelelő minőségű tartalmak terjesztésére vonatkozó tilalom hatálya alá tartozik, kizárólag azon okból, hogy az ilyen tartalmat az emberi méltóságot sértőnek tekintették.

65

Ennélfogva az alapügy tárgyát képező jogvitákra tekintettel meg kell állapítani, hogy első kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2010/13 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy ezen irányelv hatálya alá tartozik az olyan nemzeti szabályozás, amely szankció terhe mellett valamennyi médiaszolgáltatót, azokat kivéve, amelyek a tartalmaikat az interneten keresztül közvetítik, az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására és az ezen értéket sértő tartalmak közvetítésétől való tartózkodásra kötelez.

66

E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a 2010/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése, amely az ezen irányelv III. fejezetében szereplő, az audiovizuális médiaszolgáltatásokra alkalmazandó rendelkezések közé tartozik, arra kötelezi a tagállamokat, hogy „az emberi méltóság tiszteletben tartására és védelmére vonatkozó kötelezettségük sérelme nélkül” megfelelő intézkedésekkel biztosítsák, hogy a joghatóságuk alá tartozó szolgáltatók által nyújtott audiovizuális médiaszolgáltatások ne tartalmazzanak a Charta 21. cikkében említett bármely szempont alapján személyek csoportjával vagy egy csoport valamely tagjával szemben erőszakra vagy gyűlöletre uszítást, sem terrorista bűncselekmény elkövetésére való nyilvános uszítást.

67

Ez utóbbi rendelkezéssel az uniós jogalkotó ily módon azt a kötelezettséget írta elő a tagállamok számára, hogy a 2010/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének végrehajtása során az emberi méltóságot ne csak tiszteletben tartsák, hanem védjék is, mivel e kötelezettség – amint az e rendelkezés egészében való értelmezéséből kitűnik – különösen azt jelenti, hogy ezen államok feladata meghozni az annak biztosításához szükséges intézkedéseket, hogy a joghatóságuk alá tartozó szolgáltatók által nyújtott audiovizuális médiaszolgáltatások tartalma ne sértse az emberi méltóság értékét.

68

Következésképpen a 2010/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség és az ezen értéket sértő tartalmak közvetítésének tilalma e rendelkezés hatálya alá tartozik.

69

Másodszor, az a szövegkörnyezet, amelybe e 6. cikk (1) bekezdése illeszkedik, megerősíti ezt az értelmezést.

70

A 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontja ii. alpontjának megfelelően ugyanis az audiovizuális kereskedelmi közlemények az ezen irányelv értelmében vett „audiovizuális médiaszolgáltatás” fogalma alá tartoznak. Márpedig az a tény, hogy az említett irányelv 9. cikke, amely szintén az irányelv III. fejezetében szereplő rendelkezések közé tartozik, annak biztosítására kötelezi a tagállamokat, hogy e közlemények megfeleljenek bizonyos követelményeknek, többek között az (1) bekezdése c) pontjának i. alpontja értelmében az emberi méltóság megsértése tilalmának, megerősíti, hogy az ugyanezen irányelv által összehangolt területeken az uniós jogalkotó kifejezetten az emberi méltóság értékének megsértésére alapított tiltó okot kívánt előírni, amely az ezen érték tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség velejárója.

71

Harmadszor meg kell állapítani, hogy egyrészt, amint az a 2010/13 irányelv (104) preambulumbekezdéséből kitűnik, ezen irányelv célja az audiovizuális médiaszolgáltatások tekintetében egy belső határok nélküli térség megteremtése, biztosítva ugyanakkor a közérdekű célok, különösen az emberi méltóság magas szintű védelmét. Másrészt ezen irányelv (59) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az említett irányelv 6. cikkében előírtakhoz hasonló szabályok elfogadását különösen az emberi méltóság valamennyi audiovizuális médiaszolgáltatásban való védelmével kapcsolatos okok indokolják.

72

Így a 2010/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének olyan értelmezése, amely szerint e rendelkezés magában foglalja az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget és az ezen értéket sértő tartalmak közvetítésének tilalmát, összhangban áll mind az ezen irányelv által, mind pedig az említett rendelkezés által követett célokkal.

73

Következésképpen a 2010/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének nyelvtani, rendszertani és teleologikus értelmezéséből kitűnik, hogy az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség és az ezen értéket sértő tartalmak közvetítésének tilalma e rendelkezés, és ennélfogva ezen irányelv hatálya alá tartozik.

74

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2010/13 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy ezen irányelv, és különösen 6. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik az olyan nemzeti szabályozás, amely szankció terhe mellett valamennyi médiaszolgáltatót, azokat kivéve, amelyek a tartalmaikat az interneten keresztül közvetítik, az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására és az ezen értéket sértő tartalmak közvetítésétől való tartózkodásra kötelez.

75

Az első kérdésekre adott válaszra tekintettel és a jelen ítélet 64. pontjában szereplő megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2010/13 irányelv 4. cikkének az egyenlő bánásmód elvével összefüggésben értelmezett (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szankció terhe mellett valamennyi médiaszolgáltatót – azokat kivéve, amelyek a tartalmaikat az interneten keresztül terjesztik –, az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására és az ezen értéket sértő tartalmak terjesztésétől való tartózkodásra kötelez.

76

Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 1989. október 3‑i 89/552/EGK tanácsi irányelv (HL 1989. L 298., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 224. o.), alapján – amelynek módosított változatát a 2010/13 irányelv kodifikálta – a Bíróság már megállapította, hogy ennek az irányelvnek nem célja a hatálya alá tartozó területekre vonatkozó szabályok teljes harmonizálása, hanem olyan minimumszabályokat ír elő, amelyeknek az Európai Unióból származó és az azon belüli vételre szánt adásoknak meg kell felelniük (2013. július 18‑iSky Italia ítélet, C‑234/12, EU:C:2013:496, 12. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

77

Ezen összefüggésben, amint az az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 4. cikkének (1) bekezdéséből, valamint (41) és (83) preambulumbekezdéséből kitűnik: annak biztosítására, hogy a fogyasztók mint televíziónézők érdekei teljesen és megfelelően védettek legyenek, a tagállamoknak lehetőséget kell adni arra, hogy az ezen irányelvvel összehangolt területeken a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatókra szigorúbb vagy részletesebb szabályokat, és bizonyos esetekben eltérő feltételeket alkalmazzanak, biztosítva egyúttal, hogy e szabályok az uniós joggal, és különösen annak alapelveivel összhangban legyenek (2021. február 3‑iFussl Modestraße Mayr ítélet, C‑555/19, EU:C:2021:89, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

78

Márpedig az emberi méltóság értékének tiszteletben tartását és az ezen értéket sértő tartalmak közvetítésétől való tartózkodást előíró nemzeti szabályozás csupán az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget és az emberi méltóság értékének megsértésére alapított, a 2010/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt tilalmat írja elő, így az ilyen szabályozás nem tartalmaz az ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „részletesebb” vagy „szigorúbb” szabályokat, következésképpen nem tartozik ez utóbbi rendelkezés hatálya alá.

79

Ennélfogva a második kérdéseket nem a 2010/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésére, hanem ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdésére tekintettel kell megválaszolni.

80

E tekintetben az olyan nemzeti szabályozásnak, amely az említett irányelv által előírt minimumkövetelményekből eredő olyan követelmény kimondására szorítkozik, mint az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség és az emberi méltóság értékét sértő tartalmak közvetítésétől való, az ugyanezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettség, az érintett tagállam joghatósága alá tartozó valamennyi médiaszolgáltatóra kötelezően alkalmazandónak kell lennie.

81

Ha ugyanis nem így lenne, az ilyen nemzeti szabályozás nemcsak figyelmen kívül hagyná a 2010/13 irányelv, és különösen 6. cikke (1) bekezdésének személyi hatályát, hanem veszélyeztetné az ezen irányelv által követett, az audiovizuális médiaszolgáltatások belső piacának létrehozására irányuló célkitűzés, valamint az e 6. cikk (1) bekezdésében foglalt, az emberi méltóság valamennyi audiovizuális médiaszolgáltatásban való védelmére irányuló célkitűzés megvalósítását is.

82

Ebből következik, hogy ellentétes a 2010/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével az olyan nemzeti szabályozás, amely kizárólag bizonyos médiaszolgáltatókat kötelez arra, hogy tartsák tiszteletben az emberi méltóság értékét, és tartózkodjanak az ezen értéket sértő tartalmak közvetítésétől.

83

A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2010/13 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy ezen irányelv, és különösen 6. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik az olyan nemzeti szabályozás, amely szankció terhe mellett valamennyi médiaszolgáltatót, azokat kivéve, amelyek a tartalmaikat az interneten keresztül közvetítik, az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására és az ezen értéket sértő tartalmak közvetítésétől való tartózkodásra kötelez.

84

Az első és a második kérdésekre adott válaszokra, valamint a jelen ítélet 64. pontjában szereplő megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy harmadik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a bűncselekmények és büntetések törvényességének a Charta 49. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében kimondott elvét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az olyan nemzeti szabályozást, amely szankció terhe mellett valamennyi médiaszolgáltatót, azokat kivéve, amelyek a tartalmaikat az interneten keresztül terjesztik, az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására és az ezen értéket sértő tartalmak terjesztésétől való tartózkodásra kötelez, a nemzeti jog európai uniós joggal összhangban álló értelmezésének elvét alkalmazva kiterjesztően értelmezik oly módon, hogy annak hatálya a médiaszolgáltatók ez utóbbi kategóriájára is kiterjedjen.

85

Állandó ítélkezési gyakorlat, hogy a belső jog alkalmazásakor a tagállami bíróságok kötelesek a belső jogot úgy értelmezni, hogy a szóban forgó irányelv eredményének eléréséhez a lehető legteljesebb mértékig figyelembe veszik annak szövegét és célját, következésképpen megfelelni az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésének. A nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezésének e követelménye ugyanis az EUM‑Szerződés rendszeréből következik, legalábbis annyiban, hogy lehetővé teszi a nemzeti bíróságoknak, hogy az előttük folyamatban lévő ügyek elbírálása során hatáskörüknek megfelelően biztosítsák az uniós jog teljes érvényesülését (2012. január 24‑iDominguez ítélet, C‑282/10, EU:C:2012:33, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

86

Az uniós joggal összhangban álló értelmezés elve megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a belső jog egészére tekintettel és a belső jogban elismert értelmezési módszerek alkalmazásával biztosítsák a szóban forgó irányelv teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak (2012. január 24‑iDominguez ítélet, C‑282/10, EU:C:2012:33, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

87

Mindazonáltal, amint azt a Bíróság megállapította, a nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezését az uniós jog szerves részét képező általános jogelvek, és különösen a bűncselekmények és büntetések törvényességének a Charta 49. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében kimondott elve korlátozza (lásd ebben az értelemben: 2012. június 28‑iCaronna ítélet, C‑7/11, EU:C:2012:396, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. március 24‑iPrefettura Ufficio territoriale del governo di Firenze ítélet, C‑870/19 és C‑871/19, EU:C:2021:233, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. október 14‑iMinisterul Lucrărilor Publice, Dezvoltării i Administraiei ítélet, C‑360/20, EU:C:2021:856, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

88

Ez az elv, amely a jogbiztonság általános elvének különös kifejeződése, többek között azt foglalja magában, hogy a jogszabály világosan határozza meg a jogsértéseket és a hozzájuk kapcsolódó büntetéseket, biztosítva az előreláthatóságot a bűncselekményi tényállás és a büntetés meghatározása terén (2024. szeptember 10‑iNeves 77 Solutions ítélet, C‑351/22, EU:C:2024:723, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E feltétel akkor teljesül, ha a jogalany – a releváns rendelkezés megfogalmazásából, szükség esetén a bíróságok által nyújtott értelmezés segítségével – megtudhatja, hogy mely cselekmények és mulasztások vonják maguk után a büntetőjogi felelősségét (2023. szeptember 14‑iBizottság és IGG kontra Dansk Erhverv ítélet, C‑508/21 P és C‑509/21 P, EU:C:2023:669, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

89

E tekintetben, különösen a valamely irányelv végrehajtása céljából elfogadott törvényből eredő büntetőjogi felelősség terjedelmére vonatkozó eseteket illetően a Bíróság pontosította, hogy az az elv, amely megköveteli, hogy a büntető jogszabályt ne alkalmazzák kiterjesztően a vádlott hátrányára, amely elv a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvéből és általánosabban a jogbiztonság elvéből következik, kizárja, hogy büntetőeljárást indítsanak olyan magatartás miatt, amelynek büntetendő jellege nem következik egyértelműen a jogszabályból (1996. december 12‑iX ítélet, C‑74/95 és C‑129/95, EU:C:1996:491, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

90

Végeredményben a nemzeti bíróságnak a nemzeti jog irányelvvel összhangban álló értelmezésére vonatkozó kötelezettségét korlátozza a bűncselekmények és büntetések törvényességének elve, mivel – amint arra a Bíróság több alkalommal rámutatott – az irányelvnek önmagában, a tagállamban a végrehajtása érdekében elfogadott törvénytől függetlenül, nem lehet olyan a hatása, hogy meghatározza, vagy súlyosbítsa azon személyek büntetőjogi felelősségét, akik az irányelv rendelkezéseit megsértve járnak el (lásd: 2012. június 28‑iCaronna ítélet, C‑7/11, EU:C:2012:396, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

91

Végül pontosítani kell, hogy a bűncselekmények és büntetések törvényességének elve a nem büntetőjogi jellegű jogsértésekre és szankciókra is alkalmazandó (lásd ebben az értelemben: 2010. október 28‑iSGS Belgium és társai ítélet, C‑367/09, EU:C:2010:648, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

92

Amint az a jelen ítélet 82. pontjából kitűnik, ellentétes a 2010/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével az olyan nemzeti szabályozás, amely szankció terhe mellett valamennyi médiaszolgáltatót – azokat kivéve, amelyek a tartalmaikat az interneten keresztül terjesztik –, az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására és az ezen értéket sértő tartalmak terjesztésétől való tartózkodásra kötelez.

93

Az ilyen nemzeti szabályozás tehát a 2010/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének olyan értelmezését tenné szükségessé, amely szerint az e szabályozás által előírt kötelezettség a tartalmaikat az interneten keresztül terjesztő szolgáltatókra is vonatkozik, és ennélfogva az utóbbiak e kötelezettség megsértése esetén szankcionálhatók.

94

Márpedig, mivel a nemzeti szabályozás nem írja elő a tartalmaikat interneten terjesztő médiaszolgáltatók számára az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására és az ezen értéket sértő tartalmak terjesztésétől való tartózkodásra vonatkozó kötelezettséget, és e szolgáltatókkal szemben nem írja elő szankció kiszabását e kötelezettség megsértése esetén, a bűncselekmények és büntetések törvényességének elve tiltja, hogy az említett szolgáltatókat ilyen magatartás miatt szankcionálják, jóllehet az ilyen nemzeti szabályozás ellentétes a 2010/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével (lásd analógia útján: 2012. június 28‑iCaronna ítélet, C‑7/11, EU:C:2012:396, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

95

Következésképpen az olyan értelmezés, mint amely a jelen ítélet 93. pontjában szerepel, a büntetések és bűncselekmények törvényessége elvének megsértését jelentené, és így ellentétes lenne az irányelvek jellegéből eredő korlátokkal, amelyek megtiltják – amint az a jelen ítélet 90. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból következik –, hogy valamely irányelv önmagában és a végrehajtása érdekében elfogadott tagállami jogszabálytól függetlenül azzal a joghatással járjon, hogy meghatározza vagy súlyosbítja azon személyek büntetőjogi felelősségét, akik magatartásukkal az irányelv rendelkezéseit megsértik.

96

A fenti megfontolások összességére tekintettel a harmadik kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a bűncselekmények és büntetések törvényességének a Charta 49. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében rögzített elvét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az olyan nemzeti szabályozást, amely szankció terhe mellett valamennyi médiaszolgáltatót, azokat kivéve, amelyek a tartalmaikat az interneten keresztül terjesztik, az emberi méltóság értékének tiszteletben tartására és az ezen értéket sértő tartalmak terjesztésétől való tartózkodásra kötelez, a nemzeti jog európai uniós joggal összhangban álló értelmezésének elvét alkalmazva kiterjesztően értelmezik oly módon, hogy annak hatálya a médiaszolgáltatók ez utóbbi kategóriájára is kiterjedjen.

97

Az előző kérdésekre adott válaszokra és a jelen ítélet 64. pontjában kifejtett megfontolásokra tekintettel a negyedik és az ötödik kérdésekre nem szükséges válaszolni.

98

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott: