–

a Ministerio Fiscal képviseletében R. de Miguel Morante, meghatalmazotti minőségben,

–

a spanyol kormány képviseletében L. Aguilera Ruiz, A. Gavela Llopis és P. Pérez Zapico, meghatalmazotti minőségben,

–

a litván kormány képviseletében K. Dieninis és V. Kazlauskaitė‑Švenčionienė, meghatalmazotti minőségben,

–

az osztrák kormány képviseletében A. Posch, J. Schmoll és C. Leeb, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében J. Baquero Cruz, H. Leupold és J. Vondung, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2009. L 81., 24. o.) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.; a továbbiakban: 2002/584 kerethatározat) 4. cikke 4. és 6. pontjának az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a JMTB ellen kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás keretében terjesztették elő.

3

A 2002/584 kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs meghatározása és végrehajtásának kötelezettsége” című 1. cikke így rendelkezik:

„(1)   Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.

(2)   A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.

[…]”

4

A kerethatározat 3. cikke felsorolja az európai elfogatóparancs végrehajtása kötelező megtagadásának okait.

5

Az említett kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának mérlegelhető okai” című 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A végrehajtó igazságügyi hatóság az alábbi esetekben tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását:

[…]

[…]

[…]”

6

Ugyanezen kerethatározat 4a. cikke egyéb olyan körülményekről is rendelkezik, amelyek között a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását, míg e kerethatározat 5. cikke a kibocsátó tagállam által egyedi esetekben nyújtandó garanciákra vonatkozik.

7

A 2004. június 28‑i Legea nr. 302/2004 privind cooperarea judiciară internațională în materie penală (a büntetőügyekben folytatott nemzetközi igazságügyi együttműködésről szóló 302/2004. sz. törvény; Monitorul Oficial al României, I. rész, 2004. július 1‑jei 594. szám) (újból kihirdetve: Monitorul Oficial al României, I. rész, 2019. május 27‑i 411. szám) 99. cikke (2) bekezdésének c) és g) pontja, valamint (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(2)   A román végrehajtó igazságügyi hatóság a következő esetekben tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását:

[…]

[…]

[…]

(3)   Amennyiben kizárólag a (2) bekezdés c) pontjában említett eset alkalmazandó, a román végrehajtó igazságügyi hatóság a 109. cikkben említett határozat meghozatala előtt felhívja a kibocsátó igazságügyi hatóságot a büntetőítélet hiteles másolatának és minden egyéb szükséges információnak a megküldésére, közölve a kibocsátó igazságügyi hatósággal, hogy e dokumentumokat milyen okból kéri. A külföldi büntetőítéletet járulékos jelleggel az a bíróság ismeri el, amely előtt az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás folyamatban van. Ha a román végrehajtó igazságügyi hatóság elismeri a külföldi büntetőítéletet, a büntetés végrehajtására irányuló elfogatóparancsot a 109. cikkben említett határozat meghozatalának időpontjában bocsátják ki.”

8

A 2022. március 3‑i végzéssel pontosított 2022. február 21‑i ítéletben (a továbbiakban: 2022. február 21‑i ítélet) az Audiencia Nacional (kiemelt ügyek országos bírósága, Spanyolország) társtettesként elkövetett három rendbeli költségvetést károsító bűncselekményért és egy rendbeli pénzmosásért elítélte JMTB‑t (a továbbiakban: terhelt), aki Romániában rendelkezik lakóhellyel. Egyrészt, e három rendbeli költségvetést károsító bűncselekmény mindegyike vonatkozásában a terheltet két év szabadságvesztésre, továbbá a 2011. adóév tekintetében 23 millió euró, a 2012. adóév tekintetében 135 millió euró, a 2013. adóév tekintetében pedig 140 millió euró pénzbüntetésre ítélték, valamint mellékbüntetéseket is kiszabtak vele szemben. Másrészt, e pénzmosás bűncselekménye vonatkozásában a terheltet hat év szabadságvesztésre és 54 millió euró pénzbüntetésre ítélték.

9

A terhelt elítélésének alapjául szolgáló tényállás lényegében abban állt, hogy a terhelt Spanyolországban gazdasági társaságokat alapított, amelyek élére látszólagos ügyintézőként eljáró fedőembereket állított annak érdekében, hogy Spanyolországban a 2011‑től 2013‑ig terjedő adóévek során kijátsszák a szénhidrogének értékesítését terhelő, összesen több mint 100 millió euró összegű hozzáadottérték‑adó (héa) megfizetését.

10

Miután a terhelt bejelentette, hogy a 2022. február 21‑i ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, megtagadták vele szemben annak engedélyezését, hogy Romániába utazzon. Miután azonban a terheltet a horvát határon azonosították, amint Románia felé tartott, a kérdést előterjesztő bíróság 2022. április 6‑án határozatot hozott a terhelttel kapcsolatban, ezzel együtt pedig európai elfogatóparancsot és nemzetközi elfogatóparancsot is kibocsátott vele szemben, elrendelve a terhelt körözését, elfogását és őrizetbe vételét (a továbbiakban: 2022. április 6‑i határozat).

11

2023. április 4‑i átiratában a Curtea de Apel Alba Iulia (gyulafehérvári ítélőtábla, Románia) megküldte azon ítélet másolatát, amelynek értelmében megtagadta ezen európai elfogatóparancs végrehajtását.

12

Ezen ítéletből kitűnik, hogy kétségtelen, hogy a végrehajtás kötelező megtagadásának a 2002/584 kerethatározat 3. cikkében meghatározott okai közül egyik sem volt alkalmazható a terhelttel szemben kibocsátott európai elfogatóparancsra. Mindazonáltal, ami a végrehajtás megtagadásának az e kerethatározat 4. cikkében meghatározott mérlegelhető okait illeti, a Curtea de Apel Alba Iulia (gyulafehérvári ítélőtábla) megállapította egyrészt, hogy a terhelt olyan igazoló iratokat mutatott be, amelyek alátámasztják a legalább öt éve tartó folyamatos és jogszerű tartózkodását Románia területén, másrészt pedig kijelentette, hogy nem kívánja, hogy átadják őt a spanyol igazságügyi hatóságoknak, ez pedig egyenértékű azzal, hogy ellenzi a büntetésnek a kibocsátó tagállamban történő végrehajtását, vagyis fennáll az érintett személy átadásának megtagadását alátámasztó indok.

13

Egyébiránt a Curtea de Apel Alba Iulia (gyulafehérvári ítélőtábla) úgy ítélte meg, hogy azokat a bűncselekményeket, amelyek miatt a terheltet az európai elfogatóparancsot kibocsátó igazságügyi hatóság első fokon elítélte, a román jogszabályok adócsalás és pénzmosás bűncselekményeként határozzák meg, amelyek három évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendők, így ha a cselekmények a román igazságügyi hatóságok joghatósága alá tartoztak volna, a hasonló bűncselekményekért való büntetőjogi felelősség elévülési ideje az utolsó cselekmény vagy mulasztás időpontjától számított tíz év lett volna.

14

Miután ugyanis a Curtea de Apel Alba Iulia (gyulafehérvári ítélőtábla) megállapította, hogy azt a három adócsalási bűncselekményt, amelyek miatt a terheltet elítélték, a 2011‑től 2013‑ig terjedő adóévek során követték el, ebből azt a következtetést vonta le, hogy az elévülési idő legkésőbb 2013. december 31‑én elkezdődött. Ezenkívül a Curtea de Apel Alba Iulia (gyulafehérvári ítélőtábla) – mivel úgy ítélte meg, hogy e három bűncselekmény elkövetése óta nem merült fel olyan ok, amelynek következtében megszakadt volna a büntetőjogi felelősség elévülése – ebből azt a következtetést vonta le, hogy ez az elévülési idő eltelt.

15

Az említett ítéletre tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Curtea de Apel Alba Iulia (gyulafehérvári ítélőtábla) a terhelt átadásának megtagadása érdekében két olyan körülményt vett alapul, amelyek az alapügy tárgyát képező európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának mérlegelhető okait képezik; e körülmények egyrészt arra vonatkoznak, hogy a büntethetőség a román jog szerint elévült, másrészt pedig arra, hogy a terhelt romániai lakos.

16

Márpedig, ami a büntethetőség román jog szerinti elévülését illeti, a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy a terhelt átadásának megtagadásáról szóló határozatot a bűncselekmények elévülésének a román jog szerint irányadó szabályai alapján fogadták el, holott az alapügyben szóban forgó valamennyi cselekményt Spanyolországban követték el, és azok a Spanyol Királyság gazdasági érdekeit sértő adócsalás bűncselekményének minősültek, ami azt jelenti, hogy a román igazságügyi hatóságok semmi esetre sem rendelkeznek joghatósággal e bűncselekmények elbírálására, ennélfogva pedig nem hivatkozhatnak a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 4. pontjára.

17

Ami a terhelt romániai lakóhelyét illeti, a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja csak akkor teszi lehetővé a keresett személy átadásának megtagadását, ha három együttes feltétel teljesül, azaz először is, az európai elfogatóparancsot szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kell kibocsátani; másodszor, az érintett személynek a végrehajtó tagállamban kell tartózkodnia vagy laknia, vagy e tagállam állampolgárának kell lennie, harmadszor pedig a végrehajtó államnak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy saját hazai joga szerint végrehajtja e büntetést vagy e szabadságelvonással járó intézkedést. Márpedig a jelen ügyben e feltételek közül az első nem teljesül, mivel a terheltet csak első fokon ítélték el, és ezen elítéléssel szemben felülvizsgálati eljárás van folyamatban. Ezenkívül, még ha feltételezzük is, hogy a terheltet romániai lakosnak kell tekinteni, az átadásának megtagadásához a román hatóságok részéről nem kapcsolódott semmi olyan kötelezettségvállalás, amely arra vonatkozott volna, hogy Romániában végre fogják hajtani az érintettel szemben jogerősen kiszabható büntetést.

18

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az ilyen megtagadás a Bíróság 2023. január 31‑iPuig Gordi és társai ítéletéből (C‑158/21, EU:C:2023:57) eredő ítélkezési gyakorlata fényében nem igazolt. Amint az ugyanis lényegében kitűnik ezen ítélet 75. és 76. pontjából, annak elismerése, hogy valamely tagállam az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának a 2002/584 kerethatározat 3., 4. és 4a. cikkében meghatározott okait kiegészítheti más olyan, a nemzeti jogra alapított okokkal, amelyek lehetővé teszik annak mellőzését, hogy érvényt szerezzen ezen elfogatóparancsnak, akadályozná annak a egyszerűsített rendszernek a megfelelő működését, amelyet e kerethatározat a személyek átadása vonatkozásában alakított ki.

19

E körülmények között az Audiencia Nacional (kiemelt ügyek országos bírósága) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

20

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontját akként kell‑e értelmezni, hogy az európai elfogatóparancsot végrehajtó igazságügyi hatóság e rendelkezés alapján megtagadhatja ezen elfogatóparancs végrehajtását, ha az említett elfogatóparancsot nem szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából bocsátották ki, mivel a terheltet még nem ítélték el jogerősen, a végrehajtó tagállam pedig nem vállalt kötelezettséget arra, hogy saját hazai joga szerint végrehajtja az e személlyel szemben jogerősen kiszabható szabadságvesztés‑büntetést vagy szabadságelvonással járó intézkedést.

21

E tekintetben pontosítani kell, hogy az európai elfogatóparancs, amint azt a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdése kimondja, két helyzetre vonatkozhat. Így ezen elfogatóparancs egyrészt büntetőeljárás lefolytatása, másrészt szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából bocsátható ki (2010. október 21‑iB. ítélet, C‑306/09, EU:C:2010:626, 49. pont).

22

Jóllehet a kölcsönös elismerés elve a 2002/584 kerethatározat rendszerének alapjául szolgál, ezen elismerés nem jár a kibocsátott elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó feltétlen kötelezettséggel, mivel e kerethatározat kifejezetten meghatározza az európai elfogatóparancs végrehajtása kötelező (3. cikk) és mérlegelhető megtagadásának okait (4. és 4a. cikk), valamint a kibocsátó tagállam által egyedi esetekben nyújtandó garanciákat (5. cikk) (lásd ebben az értelemben: 2010. október 21‑iB. ítélet, C‑306/09, EU:C:2010:626, 50. pont; 2018. július 25‑iMinister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

Közelebbről, a 2002/584 kerethatározat rendszere, amint az többek között e cikkekből kitűnik, lehetőséget biztosít a tagállamoknak, hogy bizonyos helyzetekben megengedjék a hatáskörrel rendelkező igazságügyi hatóságok számára, hogy úgy határozzanak, hogy a kiszabott büntetést a végrehajtó tagállam területén kell végrehajtani (lásd: 2010. október 21‑iB. ítélet, C‑306/09, EU:C:2010:626, 51. pont; 2018. december 13‑iSut ítélet, C‑514/17, EU:C:2018:1016, 30. pont).

24

E tekintetben a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja akként rendelkezik, hogy az európai elfogatóparancsot végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, ha a keresett személy a végrehajtó tagállamban tartózkodik, annak állampolgára vagy lakosa, és ez az állam vállalja, hogy saját hazai joga szerint végrehajtja e büntetést vagy intézkedést.

25

Így a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 6. pontjának magából a szövegéből kitűnik, hogy ahhoz, hogy a keresett személy e rendelkezés hatálya alá tartozzon, „szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából” kibocsátott európai elfogatóparancsnak kell vonatkoznia rá, vagyis a jelen ítélet 21. pontjában említett helyzetek közül a másodiknak kell fennállnia. Csak ebben a helyzetben fordulhat ugyanis elő, hogy teljesül az e rendelkezésben meghatározott utolsó feltétel.

26

A jelen ügyben azonban az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy még ha a 2022. február 21‑i ítéletben a terhelttel szemben első fokon három rendbeli költségvetést károsító bűncselekmény és egy rendbeli pénzmosás elkövetéséért több büntetést is kiszabtak, a terhelt felülvizsgálati kérelmet nyújtott be ezen ítélettel szemben, így az ezen elítéléssel kapcsolatos büntetőeljárás még folyamatban van a spanyol bíróságok előtt. Márpedig a Bíróság rendelkezésére álló információkból kitűnik, hogy a spanyol jog értelmében az említett ítélet e felülvizsgálati kérelem benyújtása folytán nem végrehajtható.

27

Egyébiránt e tényezőkből az következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság azon határozatát, amelyen az alapügy tárgyát képező európai elfogatóparancs alapul, nem a 2022. február 21‑i ítélet, hanem a 2022. április 6‑i határozat képezi, amelyben elrendelték a terhelt körözését, elfogását és őrizetbe vételét. Ez utóbbi határozatot ugyanis e bíróság azért hozta, mert a terhelt nem tett eleget azon megelőző intézkedéseknek, amelyeket az ellene indított büntetőeljárás keretében rendeltek el vele szemben. Közelebbről, jóllehet a terhelt feltételes szabadságon volt, és kifejezetten megtiltották neki, hogy elhagyja a spanyol állam területét, továbbá köteles volt megjelenni a tárgyalásokon, mégis a horvát határon azonosították őt, amint Románia felé tartott. A 2022. április 6‑i határozatot és az annak alapján kibocsátott európai elfogatóparancsot tehát annak érdekében fogadták el, hogy ezen eljárás lefolytatása során biztosítsák a terhelt jelenlétét.

28

Következésképpen, amint azt a Ministerio Fiscal (ügyészség, Spanyolország), a spanyol kormány, valamint az Európai Bizottság állítja, és amint azt a kérdést előterjesztő bíróság is lényegében megjegyzi az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben, az alapügy tárgyát képező európai elfogatóparancsot nem a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontja értelmében vett „szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából” fogadták el, hanem a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott és a jelen ítélet 21. pontjában felidézett másik helyzet vonatkozásában, nevezetesen büntetőeljárás lefolytatása céljából.

29

Ebből következik, hogy a terhelt helyzete nem tartozik a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 6. pontjának hatálya alá, vagyis a vele szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadása nem alapulhat e rendelkezésen.

30

A fentiek összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 6. pontját akként kell értelmezni, hogy az európai elfogatóparancsot végrehajtó igazságügyi hatóság e rendelkezés alapján nem tagadhatja meg ezen elfogatóparancs végrehajtását, ha az említett elfogatóparancsot nem szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából bocsátották ki.

31

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 4. pontját akként kell‑e értelmezni, hogy az európai elfogatóparancsot végrehajtó igazságügyi hatóság jogosult‑e arra, hogy még ha a cselekmények a végrehajtó tagállam saját büntetőjoga szerint nem is tartoznak e tagállam joghatósága alá, e rendelkezés alapján akkor is megtagadja ezen elfogatóparancs végrehajtását azon az alapon, hogy a büntethetőség vagy a büntetés elévült volna, ha e tagállam jogszabályait kellett volna alkalmazni.

32

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 4. pontja lehetővé teszi a végrehajtó igazságügyi hatóság számára, hogy megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha a végrehajtó tagállam joga szerint a büntethetőség elévült, és a cselekmények e tagállam büntetőjoga szerint saját joghatósága alá tartoznak.

33

Így a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 4. pontjának magából a szövegéből kitűnik, hogy az abban foglalt két feltétel együttesen alkalmazandó. Ebből következik, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság nem hivatkozhat az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának e rendelkezésben meghatározott mérlegelhető okára, ha a büntethetőség vagy a büntetés alapjául szolgáló cselekmények e tagállam saját büntetőjoga szerint nem tartoznak e tagállam joghatósága alá, még akkor sem, ha e büntethetőség vagy e büntetés elévült volna, ha e jogot kellett volna alkalmazni.

34

Az eddigiek összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2002/584 kerethatározat 4. cikkének 4. pontját akként kell értelmezni, hogy az európai elfogatóparancsot végrehajtó igazságügyi hatóság e rendelkezés alapján nem tagadhatja meg ezen elfogatóparancs végrehajtását, ha a cselekmények a végrehajtó tagállam saját büntetőjoga szerint nem tartoznak e tagállam joghatósága alá, még akkor sem, ha a büntethetőség vagy a büntetés elévült volna, ha e tagállam jogszabályait kellett volna alkalmazni.

35

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott: