–

OB képviseletében F. Cancellaro avvocata,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítői: S. Faraci és W. Ferrante avvocati dello Stato,

–

a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z. és Kissné Berta R., meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Unió Tanácsa képviseletében R. Meyer, K. Pleśniak és A. Ştefănuc, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Katsimerou, P. A. Messina és J. Vondung, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem egyrészt az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 52. cikke (1) bekezdésének a 2., 3., 6., 7., 17. és 18. cikkel összefüggésben történő értelmezésére, másrészt pedig e rendelkezésekre tekintettel a jogellenes be‑ és átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás meghatározásáról szóló, 2002. november 28‑i 2002/90/EK tanácsi irányelv (HL 2002. L 328., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 64. o.), valamint a jogellenes be‑ és átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás elleni küzdelem büntetőjogi keretének megerősítéséről szóló, 2002. november 28‑i 2002/946/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 328., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 61. o.) érvényességére vonatkozik.

2

E kérelmet a harmadik ország állampolgárságával rendelkező OB ellen – a kíséretében lévő és tényleges felügyelete alatt álló, e harmadik ország állampolgárságával rendelkező két kiskorú Olaszország területére történő jogellenes beutazásához történő segítségnyújtás miatt – indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő.

3

A menekültek helyzetére vonatkozó, 1951. július 28‑án Genfben aláírt egyezmény (Recueil des traités des Nations unies [1954], 189. kötet, 150. o., 2545. sz.; kihirdette: az 1989. évi 15. tvr.) – amely egyezmény 1954. április 22‑én lépett hatályba, és amelyet kiegészített a menekültek helyzetére vonatkozó, New Yorkban 1967. január 31‑én aláírt, 1967. október 4‑én hatályba lépett jegyzőkönyv – (a továbbiakban: Genfi Egyezmény) „A menedéket nyújtó ország területén jogtalanul tartózkodó menekültek” című 31. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A Szerződő Államok az országba való jogellenes belépésük vagy tartózkodásuk miatt nem sújtják büntetéssel azokat a menekülteket, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük vagy szabadságuk az 1. cikkben foglalt meghatározás értelmében veszélyeztetve volt, és akik engedély nélkül lépnek be területükre, illetőleg tartózkodnak ott, feltéve, hogy haladéktalanul jelentkeznek a hatóságoknál és kellőképpen megindokolják jogellenes belépésüket, illetőleg jelenlétüket.”

4

Az Egyesült Nemzetek nemzetközi szervezett bűnözés elleni egyezményének a migránsok szárazföldön, légi úton és tengeren való csempészete elleni fellépésről szóló jegyzőkönyvét (kihirdette: a 2006. évi CIII. törvény) az Európai Közösség 2000. december 12‑én írta alá a 2000. december 8‑i 2001/87/EK tanácsi határozat (HL 2001. L 30., 44. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 36. kötet, 125. o.) alapján (a továbbiakban: a migránsok csempészetéről szóló Palermói Jegyzőkönyv). Jóváhagyására az említett jegyzőkönyvnek az EK‑Szerződés 179. és 181a. cikkének hatálya alá tartozó rendelkezései tekintetében a 2006. július 24‑i 2006/616/EK tanácsi határozattal (HL 2006. L 262., 24. o.), az EK‑Szerződés III. része IV. címének hatálya alá tartozó rendelkezései tekintetében pedig a 2006. július 24‑i 2006/617/EK tanácsi határozattal (HL 2006. L 262., 34. o.) került sor. A migránsok csempészetéről szóló Palermói Jegyzőkönyv 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A jelen Jegyzőkönyv célja a migránsok csempészetének megakadályozása és az ellene való fellépés, valamint e célból a Részes Államok közötti együttműködés elősegítése, védelmezve mindezek során a csempészett migránsok jogait.”

5

A gyermek jogairól szóló, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése által 1989. november 20‑án elfogadott nemzetközi egyezmény (Recueil des traités des Nations unies, 1577. kötet, 3. o.; kihirdette: az 1991. évi LXIV. törvény) 27. cikkének (2) bekezdése kimondja:

„Elsősorban a szülők, vagy a gyermekért felelős más személyek alapvető feladata, hogy lehetőségeik és anyagi eszközeik határai között biztosítsák a gyermek fejlődéséhez szükséges életkörülményeket.”

6

A Chartának „A magán‑ és a családi élet tiszteletben tartása” című 7. cikke értelmében:

„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán‑ és családi életét, otthonát és kapcsolattartását tiszteletben tartsák.”

7

A Charta 18. cikkének szövege a következő:

„A [Genfi Egyezmény] rendelkezéseivel, valamint az [EU‑Szerződéssel] és az [EUM‑Szerződéssel] […] összhangban a menedékjogot biztosítani kell.”

8

A Chartának „A gyermekek jogai” című 24. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A gyermekeknek joguk van a jólétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A gyermekek véleményüket szabadon kifejezhetik. Az őket érintő ügyekben véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe kell venni.

(2)   A hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie.

(3)   Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülőjével rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn, kivéve ha ez az érdekeivel ellentétes.”

9

A Chartának „A jogok és elvek hatálya és értelmezése” című 52. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az e Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.”

10

A 2002/90 irányelv (1)–(5) preambulumbekezdése kimondja:

11

Ezen irányelv „Általános bűncselekményi tényállás” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Minden tagállam megfelelő szankciókat állapít meg az alábbiakkal szemben:

[…]

(2)   Bármely tagállam határozhat úgy, hogy az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott magatartást nem szankcionálja, hanem saját nemzeti jogszabályait és gyakorlatát alkalmazza azokban az esetekben, amelyekben e magatartás célja az érintett személy számára történő humanitárius segítségnyújtás.”

12

A 2002/946 kerethatározat „Szankciók” című 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Minden tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a [2002/90] irányelv 1. és 2. cikkében meghatározott bűncselekmények hatásos, arányos és visszatartó erejű büntetőjogi szankciókkal legyenek sújthatók, amelyek kiadatást is maguk után vonhatnak.”

13

E kerethatározat „Nemzetközi menekültjog” című 6. cikke értelmében:

„Ezt a kerethatározatot annak a védelemnek a sérelme nélkül kell alkalmazni, amelyet menekültek és menedékkérők részére kell nyújtani a nemzetközi menekültjognak és az emberi jogokkal kapcsolatos egyéb nemzetközi jogi okmányoknak megfelelően, különösen azon nemzetközi kötelezettségek betartásának sérelme nélkül, amelyeket a tagállamok [a Genfi Egyezmény] 31. és 33. cikkének megfelelően vállaltak.”

14

A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 337., 9. o.; helyesbítések: HL 2017. L 167., 58. o.; HL 2019. L 19., 20. o.) (16) és (18) preambulumbekezdésének szövege a következő:

[…]

15

Ezen irányelvnek „A család egységének fenntartása” című 23. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A tagállamok biztosítják a család egységének fenntarthatóságát.”

16

A nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 2013/33/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 96. o.) (9) preambulumbekezdése kimondja:

„Ezen irányelv alkalmazásakor [a Chartával], [a gyermek jogairól szóló egyezménnyel], valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló[, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt] európai egyezménnyel összhangban a tagállamoknak arra kell törekedniük, hogy teljes mértékben megfeleljenek a gyermek mindenek felett álló érdeke és a család egysége elvének.”

17

A személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határ‑ellenőrzési kódex) szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2016. L 77., 1. o.; a továbbiakban: Schengeni határellenőrzési kódex) „Hatály” című 3. cikkének szövege a következő:

„Ezt a rendeletet a tagállamok belső vagy külső határait átlépő minden személyre alkalmazni kell, az alábbiak sérelme nélkül:

[…]

18

A Schengeni határellenőrzési kódex „Alapvető jogok” című 4. cikke a következőket mondja ki:

„E rendelet alkalmazásakor a tagállamok a vonatkozó uniós jog, többek között [a Charta], a vonatkozó nemzetközi jog, többek között a [Genfi Egyezmény], a nemzetközi védelem biztosításával kapcsolatos kötelezettségek, különösen a visszaküldés tilalmának elve, valamint az alapvető jogok teljes körű tiszteletben tartásával járnak el. […]”

19

Az 1998. július 25‑i Testo unico delle disposizioni concernenti la disciplina dell’immigrazione e norme sulla condizione dello straniero (a beutazásról és a külföldiek jogállásáról szóló rendelkezések egységes szerkezetbe foglalt szövegéről szóló, 286. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet, a GURI 1998. augusztus 18‑i 191. számának 139. sz. rendes melléklete) alapügy tényállására alkalmazandó változatának (a továbbiakban: az egységes szerkezetbe foglalt beutazásról szóló jogszabály) „Az illegális bevándorlás elleni rendelkezések” című 12. cikkének 1. és 2. bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„1.   Ha a cselekmény súlyosabb bűncselekményt nem valósít meg, bárki, aki külföldi állampolgárok Olaszországba való szállítását ezen egységes szerkezetbe foglalt jogszabály rendelkezéseinek megsértésével előmozdítja, irányítja, szervezi, finanszírozza vagy megvalósítja, vagy olyan cselekményeket valósít meg, amelyek célja annak lehetővé tétele, hogy jogellenesen Olaszország, vagy olyan más ország területére lépjenek, amelynek nem állampolgárai és ahol nem rendelkeznek tartózkodási engedéllyel, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel, valamint személyenként 15000 euró pénzbüntetéssel büntetendő.

2.   A [Codice penale (büntető törvénykönyv)] 54. cikkében foglaltak sérelme nélkül nem minősül bűncselekménynek a rászoruló és egyébként Olaszország területén tartózkodó külföldi állampolgárok megmentése vagy részükre Olaszországban történő humanitárius segítségnyújtás.”

20

OB 2019. augusztus 27‑én egy harmadik országból érkező járattal jelent meg Bologna (Olaszország) légi határán egy nyolc és egy tizenhárom éves kiskorú kíséretében. Mindannyian hamis útlevéllel rendelkeztek.

21

OB‑t 2019. augusztus 28‑án letartóztatták, és a két kiskorút a Tribunale per i minorenni (kiskorúak bírósága, Olaszország) határozata alapján befogadó intézményben helyezték el. OB ellen eljárás indult a kérdést előterjesztő bíróság, a Tribunale di Bologna (bolognai bíróság, Olaszország) előtt harmadik ország állampolgárának Olaszország területére való jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtás vétsége miatt, amelyet az egységes szerkezetbe foglalt beutazásról szóló jogszabály 12. cikkének (1) bekezdése szabályoz, a büntető törvénykönyv 497a. cikke szerinti hamis személyazonosító okmányok birtoklásának vétségével halmazatban. Ezzel szemben az Olaszország területére való jogellenes beutazás miatt nem folyik OB ellen büntetőeljárás.

22

A letartóztatás érvényesítésére irányuló 2019. augusztus 29‑i tárgyaláson a Tribunale di Bologna (bolognai bíróság) mellett működő nyomozási bíró előtt OB úgy nyilatkozott, hogy származási országából a volt élettársa részéről őt és családját ért halálos fenyegetések elől menekült el. OB azt is kijelentette, hogy aggódott a kíséretében lévő kiskorú gyermekek testi épsége miatt, akik közül állítása szerint egyik a lánya, a másik pedig az unokahúga, akit a gyermek anyjának halála után az ő felügyeletére bíztak.

23

Ugyanezen a napon meghozott végzésével a nyomozási bíró érvényesítette OB letartóztatását, de az érintett előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt elutasította. Ezt az elutasítást másodfokon helyben hagyták azzal az indokkal, hogy nem merült fel olyan tény, amely alapján OB nyomozási szakaszban tett nyilatkozatainak valóságtartalma kérdéses lenne.

24

OB 2019. október 9‑én nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be. Az e kérelemmel kapcsolatos eljárás a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtásának időpontjában még nem fejeződött be.

25

A Tribunale per i minorenni (kiskorúak bírósága) 2021. szeptember 30‑i határozata alapján elvégzett igazságügyi orvosszakértői vizsgálat megállapította OB és az egyik kiskorú közötti leszármazói kapcsolatot, és így OB e kiskorúra vonatkozó szülői felügyeletét visszaállították. E bíróság azonban az OB és a másik kiskorú közötti leszármazói kapcsolatot nem tudta megállapítani, mivel ő 2019. szeptember 10‑én saját kezdeményezésére elhagyta az őt befogadó intézményt.

26

A kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy a kiskorúakkal folytatott beszélgetések nyomán a szociális szolgálatok által kiállított jelentés szerint a második kiskorú valóban OB unokahúga, és a gyermeket anyja halála után OB‑re bízták. A bíróság megállapítja, hogy a két kiskorú OB „felelőssége és védelme alatt áll”.

27

E bíróság álláspontja szerint OB arra irányuló magatartása, hogy a két kiskorút jogellenesen Olaszország területére vigye, anyagi jogi szempontból az egységes szerkezetbe foglalt beutazásról szóló jogszabály 12. cikkének (1) bekezdése szerinti bűncselekményt valósítja meg, és nem tartozik e 12. cikk 2. bekezdésének hatálya alá, mivel ez utóbbi rendelkezés alapján kizárólag „a rászoruló és egyébként Olaszország területén tartózkodó külföldi állampolgárok megmentése vagy részükre Olaszországban történő humanitárius segítségnyújtás” nem minősül bűncselekménynek.

28

A kérdést előterjesztő bíróság a fentiekből azt a következtetést vonja le, hogy az említett 12. cikk ellentétes a Charta 52. cikkének (1) bekezdéséből eredő arányosság elvével, nemcsak abból a szempontból, hogy a Charta 2., 3., 6., 7., 17. és 18. cikkében biztosított alapvető jogok megsértése szükséges‑e a 2002/90 irányelvben és a 2002/946 kerethatározatban meghatározott célok elérése érdekében, hanem a védelmet igénylő ellentétes érdekek közötti mérlegelés szempontjából is.

29

Bár e bíróság álláspontja szerint az olyan magatartás, mint amelyről OB esetében szó van, nem tartozik az egységes szerkezetbe foglalt beutazásról szóló jogszabály 12. cikke (2) bekezdésének hatálya alá, ugyanakkor viszont a 2002/90 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének értelmében vett olyan cselekménynek minősülhet, amelynek célja „humanitárius segítségnyújtás”. Következésképpen e magatartást nem kellene ezen irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatálya alá vonni, tekintettel arra, hogy a magatartás abban áll, hogy megkönnyíti az érintett kiskorúak számára először is a Charta 2., 3. és 6. cikkében biztosított, élethez, testi épséghez, szabadsághoz és biztonsághoz való joguk gyakorlását, mivel e jogok a származási országukban veszélyben vannak, másodsorban a Charta 7. cikkében biztosított, a családi élet tiszteletben tartásához való joguk gyakorlását, tekintettel az OB és e kiskorúak között fennálló leszármazási és rokoni kapcsolatra, harmadsorban pedig az OB által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelemmel összefüggésben a Charta 18. cikkében biztosított menedékjoguk gyakorlását.

30

Tekintettel azonban arra, hogy az egységes szerkezetbe foglalt beutazásról szóló jogszabály 12. cikkének (1) bekezdése „a 2002/90 irányelv és a 2002/946 kerethatározat által kijelölt szabályozási kerettel” összeegyeztethető, a kérdést előterjesztő bíróság szerint nincs helye e rendelkezés alkalmazása mellőzésének azzal az indokkal, hogy az sérti a Charta 52. cikkének (1) bekezdését. Szükségesnek tartja azonban, hogy a Bírósághoz forduljon egyrészt az egységes szerkezetbe foglalt beutazásról szóló jogszabály 12. cikkének (1) bekezdéséhez kapcsolódóan ezen 52. cikk (1) bekezdésének az értelmezésével, másrészt – a Chartára tekintettel – a 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának és (2) bekezdésének, valamint a 2002/946 kerethatározat 1. cikke (1) bekezdésének érvényességével kapcsolatban, mivel e három utóbbi rendelkezés a tagállamokat csupán feljogosítja, de nem kötelezi arra, hogy eltekintsenek az állam területére való jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtásra irányuló magatartások bűncselekménnyé minősítésétől abban az esetben, ha e magatartások célja a humanitárius segítségnyújtás.

31

E körülmények között a Tribunale di Bologna (bolognai bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

32

Előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a kérdést előterjesztő bíróság kérte, hogy a Bíróság a jelen ügyet a Bíróság eljárási szabályzatának 105. cikke szerinti gyorsított eljárásban bírálja el. 2023. október 10‑iKinsa végzésével (C‑460/23, EU:C:2023:784) a Bíróság elnöke ez utóbbi kérelmet elutasította azzal az indokkal, hogy az ügy jellege nem követeli meg, hogy elbírálására a lehető legrövidebb időn belül kerüljön sor.

33

Két kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében a 2002/90 irányelv 1. cikkének és a 2002/946 kerethatározat 1. cikkének a Chartára tekintettel fennálló érvényességéről, valamint a Charta értelmezéséről kérdezi a Bíróságot annak megállapítása érdekében, hogy azzal ellentétesek‑e az e cikkeket az olasz jogrendbe átültető nemzeti rendelkezések.

34

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ebből a szempontból adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket (2000. november 28‑iRoquette Frères ítélet, C‑88/99, EU:C:2000:652, 18. pont; 2025. március 20‑iPorcellino Grasso ítélet, C‑116/24, EU:C:2025:198, 34. pont). Ezenkívül előfordulhat, hogy a Bíróságnak olyan uniós jogi szabályokat kell figyelembe vennie, amelyekre a nemzeti bíróság a kérdésében nem hivatkozott, az e bíróság által szolgáltatott információk összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározva az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges (1986. március 20‑iTissier ítélet, 35/85, EU:C:1986:143, 9. pont; 2023. június 22‑iK. B. és F. S. [Büntetőügyben hivatalból való figyelembevétel] ítélet, C‑660/21, EU:C:2023:498, 26. és 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

A jelen ügyben nem vitatott, hogy OB ellen a kérdést előterjesztő bíróság előtt – a 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) pontját, valamint a 2002/946 kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdését az olasz jogrendbe átültető – egységes szerkezetbe foglalt beutazásról szóló jogszabály 12. cikkének (1) bekezdése szerinti Olaszország területére való jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtás vétsége miatt büntetőeljárás van folyamatban, mivel a kíséretében lévő, harmadik ország állampolgárságával rendelkező két kiskorút jogellenesen vitt be e területre. Egyébiránt az e bíróság által tett megállapításokból kitűnik, hogy e két kiskorú, azaz OB lánya és unokahúga OB „felelőssége” és „védelme” alatt állt.

36

E körülmények között egyrészt meg kell jegyezni, hogy az előterjesztett kérdések azon az előfeltevésen alapulnak, hogy OB e magatartása a jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtás 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott általános bűncselekményi tényállása alá tartozik, és az egységes szerkezetbe foglalt beutazásról szóló jogszabály 12. cikke ezen uniós jogi rendelkezés olasz jogrendbe való átültetésére korlátozódik. Következésképpen, ha a Charta valamely rendelkezésével ellentétes lenne, hogy ezen 1. cikk (1) bekezdésének a) pontját alkalmazzák az OB magatartásához hasonló magatartásra, ez az összeegyeztethetetlenség szükségképpen kihatna e 12. cikkre is, ha azt úgy kellene értelmezni, hogy alkalmazandó erre a magatartásra.

37

Mindemellett emlékeztetni kell arra, hogy az egyik általános értelmezési elv szerint valamely uniós jogi aktust – amennyire lehetséges – úgy kell értelmezni, hogy ne váljon kérdésessé annak érvényessége, és hogy megfeleljen az elsődleges jog egészének, különösen a Charta rendelkezéseinek. Így, amennyiben valamely másodlagos jogi rendelkezés értelmezést igényel, azt – amennyire lehet – úgy kell értelmezni, hogy összhangban legyen a Szerződések rendelkezéseivel és az uniós jog általános elveivel (1991. március 21‑iRauh ítélet, C‑314/89, EU:C:1991:143, 17. pont; 2024. június 13‑iBizottság kontra Hollandia [Állami támogatásnak nem minősített intézkedés összeegyeztethetőségének értékelése] ítélet, C‑40/23 P, EU:C:2024:492, 40. pont).

38

Másrészt meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből megállapítható alapügybeli tényállásra tekintettel nemcsak a Chartának – a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott – családi élet tiszteletben tartásához való jogot rögzítő 7. cikke és a menedékjog biztosítására vonatkozó 18. cikke, hanem a Chartának a gyermekek jogait rögzítő 24. cikke is döntő jelentőséggel bír az említett bíróság kérdéseinek megválaszolása szempontjából, amint azt az Európai Bizottság írásbeli észrevételeiben hangsúlyozta.

39

Úgy kell tehát értelmezni, hogy az előterjesztő bíróság által feltett kérdések egyrészt arra irányulnak, hogy a 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) pontját – többek között a Charta 7., 18. és 24. cikkével összefüggésben – úgy kell‑e értelmezni, hogy nem vonható a jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtás általános bűncselekményi tényállása alá annak a személynek a magatartása, aki a kíséretében lévő és tényleges felügyelete alatt álló harmadik országbeli állampolgár kiskorúakat a személyek határátlépésére irányadó szabályokat megsértve léptet be egy tagállam területére, másrészt pedig, hogy a Charta e cikkeit úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az ilyen magatartásra vonatkozóan büntetőjogi szankciót előíró nemzeti szabályozás.

40

A 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében minden tagállam megfelelő büntetőjogi szankciókat állapít meg azon személlyel („bárki”) szemben, „aki szándékosan segítséget nyújt olyan személynek, aki nem állampolgára egyik tagállamnak sem, abban, hogy az érintett állam külföldiek be‑, illetve átutazásáról szóló jogszabályainak megsértésével egy tagállam területére beutazzon, illetve azon átutazzon”.

41

E rendelkezés szövegéből, különösen az abban szereplő „bárki”, illetve „segítséget nyújt” kifejezésekből következik, hogy az uniós jogalkotó az említett rendelkezésben foglalt „általános bűncselekményi tényállást” absztraktan határozta meg, anélkül hogy abból eleve kizárta volna akár a valamely tagállam területére történő jogellenes beutazáshoz nyújtott segítség bármely formáját, akár bármely olyan személyt, aki ehhez segítséget nyújthat. Ugyanez vonatkozik azokra a személyekre is, akik számára ilyen segítséget nyújthatnak.

42

A jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtás általános bűncselekményi tényállásának ez a nyitott meghatározása azzal magyarázható, amint azt a 2002/90 irányelv (1) és (2) preambulumbekezdése is megerősíti, hogy az uniós jogalkotó szándéka a különböző formákban megnyilvánuló „illegális bevándorláshoz történő segítségnyújtás leküzdése” volt, mégpedig az ilyen bevándorlás elleni hatékony küzdelem érdekében nemcsak a szigorúan vett jogellenes határátlépéssel összefüggésben, hanem akkor is, ha ennek célja az emberek kizsákmányolására szolgáló hálózatok fenntartása. Ezenkívül ezen irányelv (3) és (4) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az irányelv célja az illegális bevándorláshoz történő segítségnyújtás bűncselekményének pontos meghatározása a szankciókra, a jogi személyek felelősségére és a joghatóságra vonatkozó minimális szabályokat meghatározó 2002/946 kerethatározat hatékony végrehajtása érdekében. Végül az említett irányelv (5) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az azokat az egyéb jogi eszközöket egészíti ki, amelyeket az illegális bevándorlás, az illegális foglalkoztatás, az emberkereskedelem és a gyermekek szexuális kizsákmányolása leküzdésének céljából fogadtak el.

43

Tény, hogy első megközelítésben a 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának nyitott megfogalmazása különböző értelmezésekre ad lehetőséget. Így különösen, bár e rendelkezés nem vonatkozik kifejezetten annak a személynek a magatartására, aki a kíséretében lévő és tényleges felügyelete alatt álló harmadik országbeli állampolgár kiskorúakat a személyek határátlépésére irányadó szabályokat megsértve léptet be egy tagállam területére, az említett rendelkezés önmagában nem is zárja ki kifejezetten azt az értelmezést, amely szerint az ilyen magatartás az ott szabályozott általános bűncselekményi tényállás alá vonható.

44

Mindazonáltal ez utóbbi értelmezés nem fogadható el.

45

Először is ezen értelmezés ellen szólnak a 2002/90 irányelv célkitűzései. Ugyanis, amint arra írásbeli észrevételeiben a Bizottság is rámutatott, ez a magatartás nem az illegális bevándorláshoz történő segítségnyújtásnak minősül, aminek a leküzdését ez az irányelv célul tűzte ki, hanem az az e kiskorúak felett gyakorolt tényleges felügyelet címén e személyt terhelő személyes felelősség vállalásából fakadó cselekmény.

46

Másodszor, e következtetés még inkább érvényes a Charta 7. és 24. cikkére tekintettel.

47

A Charta 7. cikke mindenki számára biztosítja többek között a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, hozzátéve, hogy a családi élet fennállása a szoros személyes kapcsolatok gyakorlati és tényleges megvalósulásától függő ténykérdés, valamint hogy a családi élet alapvető elemét képezi a szülőnek és gyermekének az a lehetősége, hogy együtt legyenek (2021. december 14‑iStolichna obshtina, rayon Pancharevo ítélet, C‑490/20, EU:C:2021:1008, 61. pont).

48

Ami a Charta 24. cikkét illeti, annak (1) bekezdése többek között úgy rendelkezik, hogy a gyermekeknek joguk van a jóllétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ezenkívül e 24. cikk (2) bekezdése értelmében a hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek felett álló érdekét kell elsődleges szempontként figyelembe venni. E rendelkezés az olyan határozatokra is alkalmazandó, amelyek címzettje nem a kiskorú, de jelentős következményekkel jár rá nézve (lásd ebben az értelemben: 2023. december 21‑iGN [A gyermek mindenek felett álló érdekén alapuló megtagadási ok] ítélet, C‑261/22, EU:C:2023:1017, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Végül az említett 24. cikk (3) bekezdése főszabály szerint minden gyermek számára elismeri a jogot, hogy mindkét szülőjével rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn.

49

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Charta 7. cikkét a Charta 24. cikkének (2) bekezdésében elismert, a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételére vonatkozó kötelezettséggel összefüggésben kell értelmezni, figyelembe véve, hogy a gyermek számára szükséges a Charta 24. cikkének (3) bekezdésében foglaltak szerinti rendszeres kapcsolattartás (lásd ebben az értelemben: 2022. november 17‑iBelgische Staat [Kiskorú házas menekült] ítélet, C‑230/21, EU:C:2022:887, 48. pont; 2024. január 30‑iLandeshauptmann von Wien [Kiskorú menekülttel való családegyesítés] ítélet, C‑560/20, EU:C:2024:96, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

Ezenkívül, mivel a Charta 24. cikke – amint arra az ahhoz fűzött magyarázatok emlékeztetnek – a gyermekeknek a gyermek jogairól szóló, és valamennyi tagállam által megerősített egyezményben kimondott alapvető jogainak az uniós jogba való beillesztését képezi, e cikk értelmezése során megfelelően figyelembe kell venni ezen egyezmény rendelkezéseit (2021. december 14‑iStolichna obshtina, rayon Pancharevo ítélet, C‑490/20, EU:C:2021:1008, 63. pont). Közelebbről, az említett egyezmény 27. cikkének (2) bekezdése értelmében elsősorban a szülők vagy a gyermekért felelős más személyek alapvető feladata, hogy lehetőségeik és anyagi eszközeik határai között biztosítsák a gyermek fejlődéséhez szükséges életkörülményeket.

51

A Charta 7. és 24. cikkére tekintettel, amelyek fényében a 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) pontját értelmezni kell, annak a személynek a magatartása, aki a kíséretében lévő és tényleges felügyelete alatt álló harmadik országbeli állampolgár kiskorúakat jogellenesen lépteti be egy tagállam területére, nem vonható az utóbbi rendelkezésben említett, jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtás általános bűncselekményi tényállása alá, még akkor sem, ha e személy maga is jogellenesen lépett be e területre.

52

Az említett rendelkezés ezzel ellentétes értelmezése különösen súlyos beavatkozást jelentene a családi élet tiszteletben tartásához való jogba és a gyermekek jogaiba, amelyeket a Charta 7., illetve 24. cikke biztosít, oly mértékben, hogy az a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében véve ezen alapvető jogok lényeges tartalmát sértené.

53

Annak elismerése ugyanis, hogy egy személy pusztán azért büntethető, mert a tényleges felügyelete alatt álló kiskorúaknak segítséget nyújtott ahhoz, hogy jogellenesen belépjenek valamely tagállam területére, e lényeges tartalom sérelmét jelentené.

54

Az a személy, aki – mint OB – a kíséretében lévő és tényleges felügyelete alatt álló harmadik országbeli állampolgár kiskorúakat jogellenesen léptet be egy tagállam területére, főszabály szerint mindössze a személyes felelősségéhez elválaszthatatlanul kapcsolódó, a közte és e kiskorúak között fennálló családi kapcsolaton alapuló konkrét kötelezettséget gyakorolja, hogy biztosítsa számukra a jóllétükhöz és fejlődésükhöz szükséges védelmet és gondoskodást. E személy magatartása mindenekelőtt az említett kiskorúak vonatkozásában fennálló általános felelősségének a konkrét kifejeződése.

55

Következésképpen a Charta 7., illetve 24. cikkében biztosított családi élet tiszteletben tartásához való jog és a gyermekek jogai lényeges tartalmának sérelme nélkül a 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) pontját nem lehet úgy értelmezni, hogy annak célja, hogy egy olyan személy magatartása, mint OB, aki egy tagállam területére való jogellenes beutazásakor magával viszi a gyermekét vagy a tényleges felügyelete alatt álló másik kiskorút, a jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtásnak minősüljön, és ekként büntetőjogi szankciót írjanak elő e magatartásra vonatkozóan.

56

Ebből következik, hogy a 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) pontját a Charta 7. és 24. cikkének fényében úgy kell értelmezni, hogy annak a személynek a magatartása, aki a kíséretében lévő és tényleges felügyelete alatt álló harmadik országbeli állampolgár kiskorúakat a személyek határátlépésére irányadó szabályokat megsértve léptet be egy tagállam területére, nem vonható a jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtás általános bűncselekményi tényállása alá.

57

Harmadszor, a 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának ezen értelmezése a Charta 18. cikkének fényében is érvényes, amely cikk akkor releváns, ha – mint a jelen ügyben is – az érintett személy a szóban forgó tagállam területére való belépését követően nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be.

58

Ezzel összefüggésben legelsőként hangsúlyozni kell, hogy a Charta 18. cikke értelmében a menedékjogot a Genfi Egyezmény rendelkezéseivel, valamint az EU‑Szerződéssel és az EUM‑Szerződéssel összhangban kell biztosítani. A tagállamoknak mind a 2002/90 irányelv, mind a 2002/946 kerethatározat végrehajtása során be kell tartaniuk ezeket a szabályokat.

59

Amint azt e kerethatározat 6. cikke megerősíti, mind az említett kerethatározat, mind a 2002/90 irányelv a menekülteknek és menedékkérőknek nyújtott védelem, és különösen a többek között a Genfi Egyezmény 31. cikkéből eredő nemzetközi kötelezettségek tagállamok általi teljesítésének sérelme nélkül alkalmazandó. Ez utóbbi cikk megtiltja ezen államok számára, hogy jogellenes belépésük vagy tartózkodásuk miatt büntetőjogi szankciókat alkalmazzanak azokkal a menekültekkel szemben, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük vagy szabadságuk veszélyeztetve volt, és akik engedély nélkül lépnek be az említett államok területére, vagy tartózkodnak ott, feltéve, hogy haladéktalanul jelentkeznek a hatóságoknál, és kellőképpen megindokolják jogellenes beutazásukat, illetve jelenlétüket.

60

Másodsorban, a Schengeni határellenőrzési kódex, amelyet 3. cikkének b) pontja alapján a tagállamok belső vagy külső határait átlépő minden személyre alkalmazni kell, a menekültek és a nemzetközi védelmet kérők jogainak sérelme nélkül, különösen a visszaküldési tilalom tekintetében, 4. cikkében kötelezi a tagállamokat, hogy „a vonatkozó uniós jog, többek között [a Charta], a vonatkozó nemzetközi jog, többek között a [Genfi Egyezmény], a nemzetközi védelem biztosításával kapcsolatos kötelezettségek, különösen a visszaküldés tilalmának elve […] teljes körű tiszteletben tartásával” járjanak el.

61

Harmadsorban, a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy azon jogát, hogy valamely tagállam területén – ideértve annak határait vagy tranzitzónáit is – nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesszen elő, még akkor is, ha e területen jogellenesen tartózkodik, a kérelme sikerének esélyétől függetlenül el kell ismerni. Az ilyen kérelem előterjesztésétől kezdve a kérelmező főszabály szerint egészen addig nem tekinthető úgy, hogy jogellenesen tartózkodik az érintett tagállam területén, amíg a kérelmet első fokon el nem bírálták, ellenkező esetben veszélybe kerülne a Charta 18. cikkében biztosított menedékjog tényleges érvényesülése (lásd ebben az értelemben: 2020. december 17‑iBizottság kontra Magyarország [A nemzetközi védelmet kérelmezők befogadása] ítélet, C‑808/18, EU:C:2020:1029, 102. pont; 2021. november 16‑iBizottság kontra Magyarország [A menedékkérők számára történő segítségnyújtás bűncselekménynek minősítése] ítélet, C‑821/19, EU:C:2021:930, 136. és 137. pont).

62

Ezenkívül a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy sérthetik a Charta 18. cikkében foglaltak szerint biztosított menedékjog tényleges érvényesülését azok az intézkedések, amelyek észszerű indok nélkül ahhoz vezetnek, hogy visszatartják a harmadik országbeli állampolgárt attól, hogy nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesszen elő az illetékes hatóságoknál (lásd ebben az értelemben: 2020. december 17‑iBizottság kontra Magyarország [A nemzetközi védelmet kérelmezők befogadása] ítélet, C‑808/18, EU:C:2020:1029, 102., 103., 118. és 119. pont; 2023. június 22‑iBizottság kontra Magyarország [Menedékjogi kérelmet megelőző szándéknyilatkozat] ítélet, C‑823/21, EU:C:2023:504, 47–51. pont).

63

Negyedsorban, a 2013/33 irányelv (9) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a tagállamoknak arra kell törekedniük, hogy a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadása során teljes mértékben megfeleljenek a gyermek mindenek felett álló érdeke és a család egysége elvének.

64

Egyébiránt az Egyesült Nemzetek Genfi Egyezmény szövegét kidolgozó meghatalmazotti konferenciájának a menekültek és hontalan személyek jogállásáról szóló, 1951. július 25‑i záróokmánya hangsúlyozza, hogy „a család egysége […] a menekült alapvető joga”. Hasonlóképpen, a 2011/95 irányelv annak (16) preambulumbekezdése alapján biztosítani kívánja a menedékkérők és az őket kísérő családtagjaik menedékhez való jogának teljes körű tiszteletben tartását, valamint elő kívánja mozdítani többek között a Charta 7. és 24. cikkének alkalmazását. Ezen irányelv (18) preambulumbekezdése rögzíti, hogy az említett irányelv végrehajtása során a tagállamoknak figyelembe kell venniük a gyermek mindenek felett álló érdekét, és ezen érdek vizsgálatakor megfelelően tekintetbe kell venniük különösen a család egységének elvét. Így ugyanezen irányelv 23. cikkének (1) bekezdése kifejezetten kimondja, hogy a tagállamok biztosítják a család egységének fenntarthatóságát.

65

A jelen ügyben, mivel OB nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, megilletik az ilyen kérelem benyújtásából eredő jogok, következésképpen nem sújtható büntetőjogi szankciókkal sem az Olaszország területére való jogellenes beutazása miatt, sem pedig azért, mert a beutazáskor kíséretében volt lánya és unokahúga, akik az ő tényleges felügyelete alatt állnak.

66

Negyedszer, amint arra a Bizottság írásbeli észrevételeiben rámutatott, a 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának a jelen ítélet 45–65. pontjában elfogadott értelmezését megerősíti a migránsok csempészetéről szóló Palermói Jegyzőkönyv, amelynek fényében ezen irányelvet értelmezni kell. E jegyzőkönyv 2. cikke alapján ugyanis e jegyzőkönyv célja a migránsok csempészetének bűncselekményként való minősítése, azzal, hogy emellett védi maguknak a migránsoknak a jogait.

67

Ez az értelmezés semmiképpen nem vezet ahhoz, hogy kivonja a büntetőjog hatálya alól azokat a magatartásokat, amelyeknek a célja a családi kapcsolatok általi igazoltság leple alatt valójában más – például illegális bevándorlás, illegális foglalkoztatás, emberkereskedelem vagy a gyermekek szexuális kizsákmányolása – lehet, az érintetteket alapvető jogaik súlyos megsértésének téve ki. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy amint azt a 2002/90 irányelv (5) preambulumbekezdése kimondja, ez az irányelv kiegészíti azokat az egyéb jogi eszközöket – anélkül hogy azok helyébe lépne –, amelyeket az illegális bevándorlás, az illegális foglalkoztatás, az emberkereskedelem és a gyermekek szexuális kizsákmányolása leküzdésének céljából fogadtak el.

68

Ötödször és utolsósorban, mivel a 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának a Charta 7. és 24. cikkével, valamint 52. cikkének (1) bekezdésével összhangban történő értelmezése azzal a következménnyel jár, hogy az olyan magatartást, mint amelyről az alapügyben szó van, kizárja az első rendelkezés értelmében vett jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtás bűncselekményi tényállása alól, nem kell megvizsgálni a 2002/90 irányelv 1. cikkének érvényességét, és nem kell e cikk (2) bekezdését sem értelmezni, amely a büntetőjogi felelősség alóli mentességre vonatkozik abban az esetben, ha a szóban forgó magatartás célja az érintett személy részére történő humanitárius segítségnyújtás.

69

Ezenkívül, tekintettel a kérdést előterjesztő bíróságnak a többek között a 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) pontját az olasz jogrendbe átültető nemzeti rendelkezésnek az uniós joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozó kérdéseire, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében egy irányelv átültetése során a tagállami hatóságoknak és bíróságoknak amellett, hogy saját nemzeti jogukat ezzel az irányelvvel összhangban kell értelmezniük, arra is ügyelniük kell, hogy annak ne olyan értelmezését vegyék alapul, amely ellentétes az uniós jogrend révén védelemben részesített alapvető jogokkal vagy az e jogrendben elismert egyéb általános elvekkel (2008. január 29‑iPromusicae ítélet, C‑275/06, EU:C:2008:54, 68. pont; 2022. június 21‑iLigue des droits humains ítélet, C‑817/19, EU:C:2022:491, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70

Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra is, hogy – amint az a jelen ítélet 42. pontjában megállapítást nyert – a 2002/90 irányelv (3) és (4) preambulumbekezdéséből az következik, hogy ezen irányelv 1. cikke (1) bekezdésének célja az illegális bevándorláshoz történő segítségnyújtás bűncselekményének pontos meghatározása annak érdekében, hogy ezáltal hatékonyabbá tegye a 2002/946 kerethatározat végrehajtását.

71

Következésképpen a 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának átültetésekor a tagállamok nem állapíthatnak meg olyan nemzeti jogi szabályokat, amelyek meghaladják a jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtás e rendelkezésben meghatározott általános bűncselekményi tényállásának terjedelmét olyan módon, hogy abba az e rendelkezésben nem szereplő magatartásokat is belefoglalnak, megsértve ezzel a Charta 7. és 24. cikkét, valamint 52. cikke (1) bekezdését.

72

Egyébiránt e 7. és 24. cikk önmagában elegendő, és azokat nem kell uniós vagy nemzeti jogi rendelkezésekkel pontosítani ahhoz, hogy önállóan hivatkozható jogokat biztosítson a magánszemélyek számára. Ennélfogva, ha a kérdést előterjesztő bíróság azt állapítaná meg, hogy nem képzelhető el nemzeti jogának olyan értelmezése, amely az uniós joggal összhangban állna, akkor hatáskörén belül biztosítania kell a jogalanyokat e cikkek alapján megillető jogvédelmet, és biztosítania kell azok teljes érvényesülését, szükség esetén mellőzve az egységes szerkezetbe foglalt beutazásról szóló jogszabály 12. cikkének alkalmazását (lásd analógia útján: 2018. április 17‑iEgenberger ítélet, C‑414/16, EU:C:2018:257, 78. és 79. pont).

73

A fenti indokokra tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2002/90 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) pontját a Charta 7. és 24. cikkével, valamint 52. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy egyrészt nem vonható a jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtás általános bűncselekményi tényállása alá annak a személynek a magatartása, aki a kíséretében lévő és tényleges felügyelete alatt álló harmadik országbeli állampolgár kiskorúakat a személyek határátlépésére irányadó szabályokat megsértve léptet be egy tagállam területére, másrészt e rendelkezésekkel ellentétes az ilyen magatartásra vonatkozóan büntetőjogi szankciót előíró nemzeti szabályozás.

74

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

A jogellenes be‑ és átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás meghatározásáról szóló, 2002. november 28‑i 2002/90/EK tanácsi irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) pontját az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. és 24. cikkével, valamint 52. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben

a következőképpen kell értelmezni:

egyrészt nem vonható a jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtás általános bűncselekményi tényállása alá annak a személynek a magatartása, aki a kíséretében lévő és tényleges felügyelete alatt álló harmadik országbeli állampolgár kiskorúakat a személyek határátlépésére irányadó szabályokat megsértve léptet be egy tagállam területére, másrészt e rendelkezésekkel ellentétes az ilyen magatartásra vonatkozóan büntetőjogi szankciót előíró nemzeti szabályozás.