A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács)
2024. október 17. ( *1 )
„Előzetes döntéshozatal – Szociálpolitika – A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikke – 2000/78/EK irányelv – A 2. cikk (2) bekezdésének a) pontja és a 6. cikk (1) bekezdése – Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma – Az első alkalommal történő ügyvéd‑közjegyzői kinevezésre vonatkozó 60 éves felső korhatár – Fiatalabb pályázók hiánya miatt betöltetlen álláshelyek – Igazolások – Megfelelő és szükséges jelleg”
A C‑408/23. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Oberlandesgericht Köln (kölni regionális felsőbíróság, Németország) a Bírósághoz 2023. július 4‑én érkezett, 2023. június 27‑i határozatával terjesztett elő
a Rechtsanwältin und Notarin
és
a Präsidentin des Oberlandesgerichts Hamm
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (hetedik tanács),
tagjai: F. Biltgen, az első tanács elnöke, a hetedik tanács elnökeként eljárva (előadó), M. L. Arastey Sahún, az ötödik tanács elnöke és J. Passer bíró,
főtanácsnok: M. Szpunar,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
|
– |
a Rechtsanwältin und Notarin képviseletében J.‑J. Menge Rechtsanwalt, |
|
– |
a Präsidentin des Oberlandesgerichts Hamm képviseletében U. Karpenstein és R. Sangi Rechtsanwälte, |
|
– |
a német kormány képviseletében J. Möller, M. Hellmann és J. Simon, meghatalmazotti minőségben, |
|
– |
az Európai Bizottság képviseletében F. Clotuche‑Duvieusart és E. Schmidt, meghatalmazotti minőségben, |
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
|
1 |
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv (HL 2000. L 303., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 79. o.) 6. cikke (1) bekezdésének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 21. cikkének értelmezésére irányul. |
|
2 |
E kérelmet a Rechtsanwältin und Notarin és a Präsidentin des Oberlandesgerichts Hamm (a hammi regionális felsőbíróság elnöke, Németország) között az alapeljárás felperese ügyvéd‑közjegyzői álláshelyre való pályázatának az utóbbi elnök általi elutasítása tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő. |
Jogi háttér
A 2000/78 irányelv
|
3 |
A 2000/78 irányelv 1. cikke a következőképpen szól: „Ennek az irányelvnek a célja a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel.” |
|
4 |
Ezen irányelv 2. cikke a következőképpen rendelkezik: „(1) Ezen irányelv alkalmazásában az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni. (2) Az (1) bekezdés alkalmazásában:
[…]” |
|
5 |
Az említett irányelvnek „Az irányelv hatálya” című 3. cikke a következőket írja elő: „(1) A [z Európai Unióra] átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket is a következőkre tekintettel:
[…]” |
|
6 |
Ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „A 2. cikk (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha a nemzeti jog keretein belül egy törvényes cél által objektíven és észszerűen igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerőpiaci és a szakképzési célkitűzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek. Az ilyen eltérő bánásmód magában foglalhatja, többek között:
|
A német jog
|
7 |
A Bundesnotarordnung (szövetségi közjegyzői rendtartás) alapügyre alkalmazandó változatának (a továbbiakban: BNotO) 3. §‑a a következőképpen rendelkezik: „(1) A közjegyzőket élethosszig nevezik ki, a közjegyzői tisztséget főfoglalkozásban töltik be (főfoglalkozású közjegyzők). (2) Azokon a bírósági illetékességi területeken, ahol 1961. április 1‑jén a közjegyzői tisztséget kizárólag járulékos jelleggel töltötték be, továbbra is kizárólag ügyvédek nevezhetők ki közjegyzői feladatok ellátására az érintett illetékességi területen hatáskörrel rendelkező ügyvédi kamarába való belépésük időtartamára, akik az ügyvédi hivatásuk mellett egyidejűleg közjegyzői feladatokat is ellátnak (ügyvéd‑közjegyzők).” |
|
8 |
A BNotO 4. §‑a a következőképpen rendelkezik: „Annyi közjegyzőt kell kinevezni, amennyi a megfelelő igazságszolgáltatáshoz szükséges. Figyelembe kell venni különösen azt, hogy a jogalanyok számára megfelelő hozzáférést biztosítsanak a közjegyzői szolgáltatásokhoz, és meg kell őrizni a szakma tagjainak kiegyensúlyozott korstruktúráját.” |
|
9 |
A BNotO 5. §‑a a következőképpen szól: „(1) Közjegyzői tisztségre csak az nevezhető ki, aki személyesen és szakmailag alkalmas e feladatok ellátására. […] […] (4) Nem nevezhető ki első alkalommal közjegyzővé az a személy, aki a közjegyzői álláshely betöltésére irányuló pályázat benyújtására nyitva álló határidő lejártakor betöltötte 60. életévét. (5) A szakmai alkalmasság előfeltétele a bírói tisztségnek a Deutsches Richtergesetz [(a bírák jogállásáról szóló német törvény)] szerinti betöltésére vonatkozó jogosultság előzetes megszerzése. […]” |
|
10 |
A BNotO indokolása (Bundestagsdrucksache [a Bundestag irata] 11/6007, 10. o.) a BNotO 5. §‑ának (4) bekezdése tekintetében a következőképpen szól: „A 60 éves felső korhatár bevezetése – tekintettel arra is, hogy a közjegyzői szakmába való beletanulás az életkor előrehaladtával egyre nehezebbé válik – a folytonosság érdekében a tisztségviselők gyakori cserélődésének elkerülését szolgálja. Ugyanakkor a közjegyzői szakma elöregedésének veszélyét is kiküszöböli. Mivel a beletanulás szempontja nem játszik szerepet, ha egy volt közjegyző az újbóli kinevezését vagy másik helyre történő kinevezését kéri, a felső korhatár csak az első alkalommal történő kinevezésre vonatkozik.” |
|
11 |
A BNotO 5b. §‑a az (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik: „Ügyvéd‑közjegyzővé csak az nevezhető ki, aki a pályázat benyújtására nyitva álló határidő lejártakor:
|
|
12 |
A BNotO 48a. §‑a előírja: „A közjegyzők annak a hónapnak a végén érik el a korhatárt, amelyben betöltik a hetvenedik életévüket.” |
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
|
13 |
Az alapeljárás felperese ügyvéd‑közjegyzői álláshelyre pályázott azon Amtsgericht (helyi bíróság, Németország) illetékességi területén, ahol több mint 3 éve ügyvédi tevékenységet folytat. Pályázatát elutasították, mert a pályázat benyújtására nyitva álló határidő lejártakor 60 évnél idősebb volt. |
|
14 |
Az alapeljárás felperese ezen elutasító határozattal szemben keresetet nyújtott be az Oberlandesgericht Kölnhöz (kölni regionális felsőbíróság, Németország), amely a kérdést előterjesztő bíróság. |
|
15 |
E bíróság pontosítja, hogy a főfoglalkozású közjegyzőkkel szemben (hauptberufliche Notare) az ügyvéd‑közjegyzői (Anwaltsnotare) tisztséget az ügyvédek az ügyvédi hivatásuk mellett látják el. Főszabály szerint csak azon Amtsgericht (helyi bíróság) illetékességi területén pályázhatnak ügyvéd‑közjegyzői álláshelyre, amelyen több mint 3 éve ügyvédi tevékenységet folytatnak. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az is kitűnik, hogy az ügyvéd‑közjegyzői tisztség a BNotO 48a. §‑a értelmében megszűnik, ha az érintett személy betölti a 70. életévét. |
|
16 |
A közjegyzői álláshelyek száma egy adott Amtsgericht (helyi bíróság) illetékességi területén a közjegyzői szolgáltatások iránti igényhez igazodik a megfelelő korstruktúra fenntartása mellett. 2022‑ben négy közjegyzői álláshelyet írtak ki azon Amtsgericht (helyi bíróság) illetékességi területén, ahol az alapeljárás felperese ügyvédi tevékenységét folytatta. Csak egy álláshelyet töltöttek be, a többi álláshely betöltetlenül maradt, mivel a többi pályázó nem felelt meg a tisztség betöltéséhez szükséges valamennyi feltételnek. |
|
17 |
A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a jövőben valószínűleg nem tudják majd az érintett Amtsgericht (helyi bíróság) illetékességi területén található valamennyi közjegyzői álláshely betölteni, mivel nincs elegendő olyan pályázó, aki teljesíti az e tisztségre történő kinevezéshez szükséges feltételeket. Így 2023‑ban ezen az illetékességi területen öt közjegyzői álláshelyet hirdettek meg, amelyek közül valószínűleg csak kettőt töltenek be. Az alapeljárás alperesének illetékességi területéhez tartozó összes olyan Amtsgerichte (helyi bíróságok) illetékességi területe tekintetében, ahol ügyvéd‑közjegyzőket kell kinevezni, a 2023‑ban meghirdetett 69 álláshelyre előreláthatóan csak 39‑en pályáznak. A teljes szövetségi területen – a nagy agglomerációktól eltekintve – hasonló azon közjegyzői álláshelyek száma, amelyeket nem tudnak betölteni. A kérdést előterjesztő bíróság mindemellett kiemeli, hogy a meghirdetett közjegyzői álláshelyek betöltetlensége eddig még nem vezetett ahhoz, hogy nem, vagy csak jelentős késedelemmel került volna sor közjegyzői okiratba foglalásra. |
|
18 |
A kérdést előterjesztő bíróság, miközben úgy véli, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti rendelkezés, vagyis a BNotO 5. §‑ának (4) bekezdése a 2000/78 irányelv 6. cikke értelmében vett jogszerű célokat követ, arra keresi a választ, hogy a 2021. június 3‑iMinistero della Giustizia (Közjegyzők) ítéletre (C‑914/19, EU:C:2021:430) tekintettel e rendelkezést nem kell‑e úgy tekinteni, mint amely meghaladja a kitűzött célok eléréséhez szükséges mértéket, mivel még akkor sem enged eltérést az ott előírt felső korhatártól, ha több álláshelyet sem tudnak betölteni fiatalabb pályázókkal. |
|
19 |
E körülmények között az Oberlandesgericht Köln (kölni tartományi felsőbíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
|
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első és a negyedik kérdésről
|
20 |
Az együttesen vizsgálandó első és negyedik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését a Charta 21. cikkével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely 60 éves felső korhatárt ír elő az ügyvéd‑közvegyzői álláshelyre történő első kinevezéshez. |
|
21 |
Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy egyrészt a többek között az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát a Charta 21. cikke rögzíti, valamint ezt a tilalmat a foglalkoztatás és munkavégzés területén a 2000/78 irányelv pontosította (2021. június 3‑iMinistero della Giustizia [Közjegyzők] ítélet, C‑914/19, EU:C:2021:430, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezért azt kell megvizsgálni, hogy az alapügy tárgyát képező szabályozás a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik‑e. |
|
22 |
E tekintetben, a BNotO 5. §‑ának (4) bekezdése annak előírásával, hogy az ügyvéd‑közjegyzői álláshelyre nem nevezhetők ki első alkalommal olyan személyek, akik a közjegyzői álláshely betöltésére irányuló pályázat benyújtására nyitva álló határidő lejártakor betöltötték 60. életévüket, e személyek kiválasztási feltételeit érinti. Következésképpen e rendelkezést úgy kell tekinteni, mint amely a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében az önálló vállalkozás megkezdésére vonatkozó szabályokat állapít meg, következésképpen a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik (lásd ebben az értelemben: 2014. november 13‑iVital Pérez ítélet, C‑416/13, EU:C:2014:2371, 30. pont; 2020. április 2‑iComune di Gesturi ítélet, C‑670/18, EU:C:2020:272, 22–24. pont). |
|
23 |
Másrészt meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben nem vitatott, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezésben, azaz a BNotO 5. §‑ának (4) bekezdésében előírt, életkorra vonatkozó feltétel azzal a hatással jár, hogy bizonyos személyek hasonló helyzetben lévő más személyekhez képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek pusztán azon az alapon, hogy betöltötték a 60. életévüket. E rendelkezés tehát a 2000/78 irányelv 1. cikkének és 2. cikke (2) bekezdése a) pontjának együttesen értelmezett rendelkezései értelmében életkoron alapuló eltérő bánásmódot vezet be (lásd ebben az értelemben: 2014. november 13‑iVital Pérez ítélet, C‑416/13, EU:C:2014:2371, 33. pont; 2022. november 17‑iPF [Pszichológusok rendőrséghez való felvételére vonatkozó korhatár] végzés, C‑569/21, EU:C:2022:910, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). |
|
24 |
Ami azt a kérdést illeti, hogy ezen eltérő bánásmód igazolható‑e a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése alapján, meg kell jegyezni, hogy e bekezdés első albekezdése kimondja, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha – a nemzeti jog keretein belül – egy törvényes cél által objektíven és észszerűen igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerő‑piaci és a szakképzési célkitűzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek. Ezen irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja előírja, hogy ezen eltérő bánásmód magában foglalhatja többek között „a felvétel maximális korhatárhoz kötését, amely a kérdéses állás képzési követelményein vagy a nyugdíjazás előtt munkaviszonyban töltött, észszerű időszakon alapul”. |
|
25 |
A jelen ügyben a BNotO indokolásából, valamint a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az alapügyben érintett nemzeti szabályozás célja először is a hatékony és független igazságszolgáltatás biztosítása érdekében a közjegyzői hivatásnak a nyugdíjba vonulás előtt elég hosszú ideig történő folyamatos gyakorlásának biztosítása, másodszor a minőségi közjegyzői szolgálat biztosítása, amelynek keretében a jogászoknak a szakmai pályafutásuk utolsó éveiben ne kelljen egy olyan szakmát megtanulniuk, amelyet korábban soha nem gyakoroltak, harmadszor pedig a közjegyzői hivatás generációs megújulásának megkönnyítése érdekében kiegyensúlyozott korstruktúra biztosítása. |
|
26 |
E tekintetben elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy több, akár egymással kapcsolatban, akár fontossági sorrendben álló célra történő egyidejű hivatkozás nem akadálya a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerinti jogszerű cél fennállásának (2020. április 2‑iComune di Gesturi ítélet, C‑670/18, EU:C:2020:272, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). |
|
27 |
Először is, ami azt a célt illeti, hogy a hatékony és független igazságszolgáltatás biztosítása érdekében garantálják, hogy a nyugdíjba vonulás előtt a közjegyzői hivatást elég hosszú ideig, folyamatosan gyakorolják, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság lényegében már kimondta, hogy ezen célkitűzés a 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdése c) pontjának hatálya alá tartozik, amely lehetővé teszi a felvétel felső korhatárhoz kötését, amely a kérdéses állás képzési követelményein vagy a nyugdíjazás előtt munkaviszonyban töltött, észszerű időszakon alapul (lásd ebben az értelemben: 2021. június 3‑iMinistero della Giustizia [Közjegyzők] ítélet, C‑914/19, EU:C:2021:430, 33. pont). |
|
28 |
Ami ezt követően a minőségi közjegyzői szolgáltatás biztosítására, és így a közjegyzői előjogok megfelelő működésének biztosítására irányuló célt illeti, meg kell állapítani, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az ilyen cél is tekinthető a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett jogszerű célnak (lásd ebben az értelemben: 2021. június 3‑iMinistero della Giustizia [Közjegyzők] ítélet, C‑914/19, EU:C:2021:430, 34. pont). |
|
29 |
Végül azon célkitűzést illetően, hogy a közjegyzői hivatás generációs megújulásának elősegítése érdekében biztosítsák a kiegyensúlyozott korstruktúrát, emlékeztetni kell arra, hogy Bíróság több alkalommal kimondta, hogy e közérdekű foglalkoztatáspolitikai célkitűzés jogszerűsége észszerűen nem vonható kétségbe, mivel szerepel a 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésében kifejezetten kimondott célkitűzések között, és mivel az EUSZ 3. cikk (3) bekezdése első albekezdésének megfelelően a foglalkoztatás magas szintjének előmozdítása szerepel az Unió célkitűzései között (2021. június 3‑iMinistero della Giustizia [Közjegyzők] ítélet, C‑914/19, EU:C:2021:430, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). |
|
30 |
Hangsúlyozni kell továbbá, hogy az alkalmazás és a foglalkoztatás előmozdítása vitathatatlanul a tagállamok szociál‑ vagy foglalkoztatáspolitikája jogszerű célkitűzésének minősül, különösen akkor, ha annak elősegítéséről van szó, hogy a fiatalok megkezdhessék e hivatás gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2021. június 3‑iMinistero della Giustizia [Közjegyzők] ítélet, C‑914/19, EU:C:2021:430, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). |
|
31 |
Még konkrétabban, jogszerű foglalkoztatáspolitikai és munkaerőpiaci célt képezhet a fiatal és az idősebb közjegyzők közötti kiegyensúlyozott korstruktúra annak érdekében történő kialakítására irányuló célkitűzés, hogy elősegítsék a fiatalok kinevezését és előléptetését, optimalizálják e kinevezéseket, és ezzel megelőzzék az azzal kapcsolatos jogvitákat, hogy a közjegyzők bizonyos életkor felett alkalmasak‑e tevékenységük gyakorlására, miközben a közjegyzőkkel összefüggésben minőségi szolgáltatás biztosítására törekszenek (lásd ebben az értelemben: 2021. június 3‑iMinistero della Giustizia [Közjegyzők] ítélet, C‑914/19, EU:C:2021:430, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). |
|
32 |
Következésképpen a jelen ügyben az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás által követett célokat főszabály szerint úgy kell tekinteni, mint amelyek objektíven és észszerűen igazolhatják a közvetlenül az életkoron alapuló eltérő bánásmódot. |
|
33 |
Mindemellett az 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdése első albekezdése értelmében meg kell még vizsgálni, hogy az ilyen jogszerű cél elérésének eszközei „megfelelők és szükségesek”‑e. |
|
34 |
Ami először is az olyan nemzeti szabályozás „megfelelő” jellegét illeti, mint amely az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló felső korhatárt ír elő, egyrészt meg kell állapítani, hogy nem vitatott, hogy e szabályozás lehetővé teszi annak biztosítását, hogy a közjegyzői tisztségre pályázók legalább 10 éven keresztül el tudják látni e tisztséget a kötelező nyugdíjkorhatár – amelyet a jelen esetben 70 évben állapítottak meg – elérése előtt, és azt, hogy a közjegyzők megszerezzék a minőségi szolgáltatás nyújtásához szükséges tapasztalatot. Ebből következik, hogy az említett szabályozást megfelelőnek kell tekinteni mind a hatékony és független igazságszolgáltatás biztosítása érdekében a közjegyzői hivatásnak a nyugdíjba vonulás előtt elég hosszú ideig történő folyamatos gyakorlásának biztosítására irányuló cél, mind pedig a közjegyzői előjogok megfelelő működésének biztosítására irányuló cél eléréséhez. |
|
35 |
Másrészt meg kell állapítani, hogy a Bíróság már kimondta, hogy a közjegyzői hivatás gyakorlására irányuló versenyvizsgán való részvétellel kapcsolatban az 50 éves korhatár alkalmas az e szakma generációs megújulásának és fiatalításának elősegítésére irányuló célkitűzés megvalósítására (2021. június 3‑iMinistero della Giustizia [Közjegyzők] ítélet, C‑914/19, EU:C:2021:430, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ugyanez a következtetés még inkább érvényes az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás esetén, amely szerint nem nevezhető ki első alkalommal ügyvéd‑közjegyzővé az a személy, aki a közjegyzői álláshely betöltésére irányuló pályázat benyújtására nyitva álló határidő lejártakor betöltötte a 60. életévét. |
|
36 |
Másodszor, az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás „szükségességét” illetően emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok illetékes hatóságainak feladata megtalálni a helyes egyensúlyt a különféle fennálló érdekek között, tekintettel arra, hogy különös figyelmet kell fordítani az idős munkavállalóknak a szakmai életben, és ezen keresztül a gazdasági, kulturális és társadalmi életben való részvételére. E személyeknek a foglalkoztatottak körén belül tartása elősegíti többek között a foglalkoztatás sokféleségét. Az említett személyek továbbfoglalkoztatásához fűződő érdeket azonban más, esetlegesen eltérő irányultságú érdekek tiszteletben tartásával kell figyelembe venni (lásd ebben az értelemben: 2020. április 2‑iComune di Gesturi ítélet, C‑670/18, EU:C:2020:272, 43. és 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen, amikor a nemzeti bíróságnak azt kell megvizsgálnia, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló intézkedés nem lépi‑e túl az elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértéket, nemcsak az érintett személyeknek a szakma gyakorlására való alkalmasságát kell figyelembe vennie, hanem azt a hátrányt is, amelyet e szabályozás e személyeknek okozhat. |
|
37 |
A jelen ügyben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás – a 2021. június 3‑iMinistero della Giustizia (Közjegyzők) ítélet (C‑914/19, EU:C:2021:430) 45. és 46. pontjában vizsgált szabályozástól eltérően – az öregségi nyugdíjra való jogosultsághoz nem írja elő a közjegyzői tisztség betöltésének minimális időtartamát. Egyébiránt a közjegyzői tisztségre történő első kinevezés korhatárát a jelen esetben 60 évben állapították meg, míg az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben e felső korhatár 50 év volt. Következésképpen a 60 éves korhatárnak az érintett személyek előmenetelére gyakorolt hatása összességében véve egyértelműen kisebb. Meg kell tehát állapítani, hogy első ránézésre az említett szabályozás nem lépi túl az azon célok eléréséhez szükséges mértéket, amelyek a közjegyzői előjogok megfelelő működésének biztosítása érdekében a közjegyzői hivatásnak a nyugdíjba vonulás előtt elég hosszú ideig történő folyamatos gyakorlásának biztosítására irányulnak. |
|
38 |
E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy – amint arra a német kormány hivatkozott – az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozásból eredő kedvezőtlen hatások ténylegesen szinte csak azokra az esetekre vonatkoznak‑e, amikor a közjegyzői tisztséget a már folytatott ügyvédi tevékenység kiegészítéseként látják el, és csak csekély mértékben érintik az érintett személyek szakmai előmenetelét és nyugdíjjogosultságait. |
|
39 |
Ezt követően, ami azt a kérdést illeti, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás szükséges‑e annak biztosításához, hogy az ügyvéd‑közjegyzői tisztség betöltésének tényleges és gazdaságilag életképes időtartama arányban álljon a közjegyzői iroda megalapításához és beindításához szükséges beruházási költségekkel, meg kell állapítani, hogy a Bíróság nem rendelkezik elegendő információval ahhoz, hogy ezzel kapcsolatban állást foglaljon. Mindenesetre végső soron a kérdést előterjesztő bíróság feladata – amely bíróság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a tényállás értékelésére – annak meghatározása, hogy az alapügy tárgyát képező szabályozás szükséges‑e a kitűzött célok valamelyikének eléréséhez. |
|
40 |
Végül azon kérdést illetően, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás szükséges‑e többek között a közjegyzői hivatás generációs megújulásának és fiatalításának biztosításához, meg kell állapítani, hogy az alapügy ténybeli körülményei egyértelműen eltérnek a 2021. június 3‑iMinistero della Giustizia (Közjegyzők) ítélet (C‑914/19, EU:C:2021:430) alapjául szolgáló ügy ténybeli körülményeitől. Az alapügy tárgyát képező helyzetet ugyanis az jellemzi, hogy nemzeti szinten kétféle közjegyzői kategória létezik, nevezetesen egyrészt a főfoglalkozású közjegyzők (hauptberufliche Notare), másrészt pedig az ügyvéd‑közjegyzők (Anwaltsnotare), míg az említett ítélet alapjául szolgáló ügyben a közjegyzők egyetlen kategóriájáról volt szó, nevezetesen azokról, akik e hivatást főfoglalkozásként gyakorolják. |
|
41 |
Márpedig a jelen ügyben nem vitatott, amit azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy – amint arra az alapeljárás alperese és a német kormány is hivatkozott – a német szövetségi közjegyzői kamara által közzétett statisztikákból kitűnik, hogy a „főfoglalkozású” álláshelyek esetében a pályázók száma jelentősen meghaladja a meghirdetett álláshelyek számát, míg az ügyvéd‑közjegyzők esetében a meghirdetett álláshelyek száma meghaladja a BNotO 5. §‑ának (4) bekezdésében előírt felső korhatárra vonatkozó feltételnek megfelelő pályázók számát. |
|
42 |
Mivel a BNotO 5. §‑ának (4) bekezdése mind a „főfoglalkozású közjegyzőkre”, mind pedig az ügyvéd‑közjegyzőkre alkalmazandó, a fentiek alapján nem állapítható meg, hogy az ott előírt felső korhatár meghaladja az érintett szakma generációs megújulásának és fiatalításának biztosítására irányuló cél eléréséhez szükséges mértéket. |
|
43 |
Az említett szabályozás szükségességének vizsgálata keretében, amelynek elvégzése a kérdést előterjesztő bíróság feladata, e bíróságnak egyrészt figyelembe kell vennie azokat a kritériumokat, amelyeken a „főfoglalkozású közjegyzői” álláshelyek és az ügyvéd‑közjegyzői álláshelyek létrehozásának szükségességére vonatkozó, jövőre szóló értékelés alapul, valamint meg kell határoznia, hogy az álláshelyek iránti igények ily módon „egyszerű” vagy „elkerülhetetlen” igényt tükröznek‑e. Másrészt elemeznie kell, hogy a BNotO 5. §‑ának (4) bekezdésében előírt, felső korhatárra vonatkozó feltételnek megfelelő ügyvéd‑közjegyzői állásokra pályázó személyek hiánya kizárólag demográfiai okokkal magyarázható‑e, ami megkérdőjelezné az érintett szabályozásnak az elérni kívánt cél megvalósításához való szükségességét, vagy az azon alapuló pénzügyi vagy gazdasági megfontolásokkal is, hogy fennáll annak a kockázata, hogy az említett pályázók által az ügyvédi irodájuk működtetési költségein felül viselendő, a közjegyzői iroda létesítésének és működtetésének többletköltségei nem, vagy nehezen lesznek kigazdálkodhatók, mivel más, korábban letelepedett közjegyzők működnek az Amtsgerichttel (helyi bíróság) szomszédos körzet(ek)ben, és az esetek többségében a „főfoglalkozású közjegyzők” átveszik a távozó „főfoglalkozású közjegyzők” közjegyzői irodáját. |
|
44 |
E tekintetben azonban meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatra is figyelemmel – nem vitatott, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás olyan jogszabályi keretbe illeszkedik, amely megkülönböztetés nélkül alkalmazandó az egész ország területén, és országos szinten túlkínálat van a „főfoglalkozású közjegyzői” álláshelyekre pályázókból, ami megkérdőjelezni tűnik azt a feltevést, amely szerint az ügyvéd‑közjegyzői tisztségre pályázók hiánya demográfiai okoknak tudható be. |
|
45 |
A fenti megfontolások összességére tekintettel az első és a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését a Charta 21. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely 60 éves felső korhatárt ír elő az ügyvéd‑közjegyzői álláshelyre történő első kinevezéshez, amennyiben e szabályozás jogszerű foglalkoztatáspolitikai és munkaerőpiaci célt követ, valamint – azon jogszabályi környezetben, amelybe illeszkedik, és mindazon helyzetekre tekintettel, amelyekre alkalmazandó – megfelelő és szükséges e cél megvalósításához. |
A második és a harmadik kérdésről
|
46 |
Az együttesen vizsgálandó második és harmadik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését a Charta 21. cikkével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely 60 éves felső korhatárt ír elő az ügyvéd‑közjegyzői álláshelyre történő első kinevezéshez, ideértve azt a helyzetet is, amikor megállapítást nyer, hogy több egymást követő éven keresztül nem töltötték be az ügyvéd‑közjegyzői tisztségeket az érintett bíróság illetékességi területén vagy más bíróságok illetékességi területén az ezen meghirdetett álláshelyekre pályázó olyan személyek hiányában, akik megfelelnek a közjegyzői tisztség betöltésére előírt felső korhatárra vonatkozó feltételnek. |
|
47 |
E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előterjesztett kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2017. december 20‑iErzeugerorganisation Tiefkühlgemüse ítélet, C‑516/16, EU:C:2017:1011, 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). |
|
48 |
Márpedig a Bíróság rendelkezésére álló egyetlen iratból sem tűnik ki, hogy az alapügynek ténylegesen olyan a ténybeli háttere, ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság a második és harmadik kérdésében ismertette. E kérdések ugyanis olyan feltételezésen alapulnak, amely a kérdést előterjesztő bíróság szerint a jövőben bekövetkezhet, de amelynek bekövetkezte nem biztos. Ezenkívül az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmaz olyan információt, amelynek alapján megállapítható lenne, hogy az e két kérdésben felvázolthoz hasonló helyzet a múltban már megvalósult. |
|
49 |
Ebből következik, hogy a második és a harmadik kérdésre való válaszadás nyilvánvalóan egy hipotetikus kérdésre vonatkozó tanácsadó jellegű véleménynek minősülne, és tévesen értelmezné az EUMSZ 267. cikk által létrehozott bírósági együttműködés keretében a Bíróságra bízott feladatot (lásd ebben az értelemben: 2017. december 20‑iErzeugerorganisation Tiefkühlgemüse ítélet, C‑516/16, EU:C:2017:1011, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). |
|
50 |
Következésképpen a második és a harmadik kérdés elfogadhatatlan. |
A költségekről
|
51 |
Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg. |
|
A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott: |
|
A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikkével összefüggésben |
|
a következőképpen kell értelmezni: |
|
azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely 60 éves felső korhatárt ír elő az ügyvéd‑közjegyzői álláshelyre történő első kinevezéshez, amennyiben e szabályozás jogszerű foglalkoztatáspolitikai és munkaerőpiaci célt követ, valamint – azon jogszabályi környezetben, amelybe illeszkedik, és mindazon helyzetekre tekintettel, amelyekre alkalmazandó – megfelelő és szükséges e cél megvalósításához. |
|
Aláírások |
( *1 ) Az eljárás nyelve: német.