1

Fellebbezésével a Kurdistan Workers’ Party (PKK) az Európai Unió Törvényszéke 2022. december 14‑iPKK kontra Tanács ítéletének (T‑182/21, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2022:807) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Törvényszék elutasította a következő rendeleteknek és határozatoknak (a továbbiakban együttesen: vitatott jogi aktusok) az őt érintő részében történő megsemmisítése iránti keresetét:

2

2001. szeptember 28‑án az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa elfogadta a terrorizmus leküzdése, különösen a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem érdekében kialakított széles körű stratégiák megállapításáról szóló 1373. (2001) sz. határozatát.

3

E határozat preambuluma újólag megerősíti, hogy „az ENSZ Alapokmánynak megfelelően minden eszközzel küzdeni kell a nemzetközi béke és biztonság terrorcselekmények általi fenyegetettsége ellen”. Azt is hangsúlyozza, hogy az államoknak „a nemzetközi együttműködést további intézkedések elfogadásával kell kiegészíteniük, hogy a területükön minden megengedett eszközzel elhárítsák és megakadályozzák a terrorcselekmények finanszírozását és előkészítését”.

4

Az említett határozat 1. c) pontja többek között azt írja elő, hogy valamennyi államnak haladéktalanul be kell fagyasztania azon személyek – továbbá az ilyen személyek tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló szervezetek, az ilyen személyek és szervezetek nevében vagy irányítása alatt eljáró személyek és szervezetek – pénzeszközeit, vagyoni értékeit vagy gazdasági erőforrásait, akik terrorcselekményeket követnek el vagy kísérelnek meg elkövetni, illetve ilyen cselekmények elkövetésének elősegítői vagy részesei.

5

Az említett határozat nem írja elő azon személyek listáját, akikre e korlátozó intézkedéseket alkalmazni kell.

6

Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa 1373. (2001) sz. határozatának végrehajtása céljából az Európai Unió Tanácsa 2001. december 27 én elfogadta a terrorizmus leküzdésére vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspontot (HL 2001. L 344., 93. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 217. o.; helyesbítés: HL 2014. L 200., 23. o.).

7

E közös álláspont 1. cikke (1), (3), (4) és (6) bekezdésének szövege a következő:

„(1)   A következő cikkek rendelkezéseivel összhangban ezt a közös álláspontot kell alkalmazni a terrorcselekményekben részt vevő és a mellékletben felsorolt személyekre, csoportokra és szervezetekre.

[…]

(3)   Ennek a közös álláspontnak az alkalmazásában »terrorcselekmény« a következő szándékos cselekmények egyike, amely jellege vagy összefüggései révén súlyos kárt okozhat egy országnak vagy egy nemzetközi szervezetnek, és amelyet a nemzeti jog bűncselekményként határoz meg, amennyiben abból a célból követik el, hogy:

(4)   A mellékletben található listát az idevágó ügyiratok pontos információi, illetve anyagai alapján kell összeállítani, amelyek értelmében az illetékes hatóság határozatot hozott az érintett személyekről, csoportokról és szervezetekről, függetlenül attól, hogy a határozat terrorcselekményre irányuló nyomozás vagy vádemelés megindítására, komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy jelek alapján ilyen cselekmény elkövetésének kísérletére, abban való részvételre vagy annak elősegítésére, vagy ilyen bűntettek miatt kiszabott ítéletekre vonatkozik‑e. A listába felvehetők azok a személyek, csoportok és szervezetek, akikről, illetve amelyekről az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa megállapította, hogy kapcsolatban állnak a terrorizmussal, és velük szemben szankciókat rendelt el.

Ennek a bekezdésnek az alkalmazásában az »illetékes hatóság« az igazságügyi hatóság, vagy ha az nem rendelkezik az e bekezdés hatálya alá tartozó területen illetékességgel, akkor az e téren illetékességgel rendelkező megfelelő hatóság.

[…]

(6)   A mellékletben található listában szereplő személyek és szervezetek nevét rendszeresen és legalább hat hónaponként felül kell vizsgálni annak érdekében, hogy biztosítva legyen a listában való fenntartásuk megalapozottsága.”

8

Az említett közös álláspont 2. cikke szerint:

„Az Európai Közösség, az Európai Közösséget létrehozó szerződésben ráruházott hatáskör keretén belül eljárva, elrendeli a mellékletben felsorolt személyek, csoportok és szervezetek pénzeszközeinek és egyéb vagyoni értékeinek vagy gazdasági erőforrásainak a befagyasztását.”

9

Mivel a Tanács úgy ítélte meg, hogy a 2001/931 közös álláspontban előírt intézkedések uniós szinten történő végrehajtásához rendelet szükséges, 2001. december 27‑én elfogadta a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendeletet (HL 2001. L 344., 70. o., magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 207. o.; helyesbítés: HL 2014. L 200., 23. o.).

10

E rendelet 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az 5. és a 6. cikkben megengedett kivételektől eltekintve:

(2)   Az 5. és a 6. cikkben megengedett kivételektől eltekintve tilos pénzügyi szolgáltatásokat nyújtani a (3) bekezdésben említett listában szereplő természetes vagy jogi személy, csoport vagy szervezet számára.

(3)   A Tanács egyhangúlag, és a 2001/931/KKBP közös álláspont 1. cikkének (4), (5) és (6) bekezdésében megállapított rendelkezéseivel összhangban eljárva, megállapítja, felülvizsgálja és módosítja azoknak a személyeknek, csoportoknak és szervezeteknek a listáját, akikre, illetve amelyekre ez a rendelet vonatkozik; ez a lista a következőket tartalmazza: Cette liste mentionne:

11

A jogvita előzményeit a megtámadott ítélet 2–11. pontja ismerteti. A jelen fellebbezés vizsgálata szempontjából az alábbi előzmények relevánsak.

12

Az elsőfokú eljárás felperese és a fellebbezési eljárás fellebbezője, a PKK 1978‑ban jött létre, és a kurdok önrendelkezési jogának elismerése érdekében fegyveres harcot indított a török kormány ellen.

13

A fellebbező neve kezdetben nem szerepelt sem a 2001/931 közös álláspont mellékletében szereplő listán, sem a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében említett listán.

14

A Tanács 2002. május 2‑án elfogadta a terrorizmus leküzdésére vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont naprakésszé tételéről szóló 2002/340/KKBP közös álláspontot [nem hivatalos fordítás] (HL 2002. L 116., 75. o.). A 2002/340 közös álláspont melléklete naprakésszé tette a 2001/931 közös álláspontban előírt korlátozó intézkedésekkel érintett személyek, csoportok és szervezetek listáját, és beillesztette többek között a fellebbező nevét, amelyet így azonosított: „Kurd Munkáspárt (PKK)”. Ugyancsak 2002. május 2‑án a Tanács elfogadta a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2001/927/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 2002/334/EK határozatot [nem hivatalos fordítás] (HL 2002. L 116., 33. o.). A 2002/334 határozat felvette a fellebbező nevét a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében említett listára, ugyanolyan megnevezéssel, mint amelyet a 2002/340 közös álláspont melléklete használ.

15

E jogi aktusokat azóta a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése és a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése alapján rendszeresen naprakésszé tették. A fellebbező nevét mindig fenntartották a korlátozó intézkedésekkel érintett csoportok és szervezetek listáján (a továbbiakban: vitatott listák), annak ellenére, hogy azon határozatok és rendeletek közül, amelyekhez e listákat mellékelték, többet is megtámadtak a Törvényszék előtt, vagy megsemmisítettek. 2004. április 2. óta a vitatott listákra felvett szervezet neve „Kurd Munkáspárt (PKK) (más néven »KADEK« és »KONGRA‑GEL«)”.

16

A Tanács a 2021/142 határozat és a 2021/138 végrehajtási rendelet (a továbbiakban: az első vitatott jogi aktusok) indokolásában megállapította, hogy a fellebbező nevének a vitatott listákon való fenntartása először is Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága hatóságainak három határozatán alapult, amelyek közül az elsőt az Egyesült Királyság belügyminisztere 2001. március 29‑én fogadta el (a továbbiakban: az Egyesült Királyság 2001. évi határozata) az UK Terrorism Act 2000 (az Egyesült Királyságnak a terrorizmus elleni küzdelemről szóló 2000. évi törvénye) alapján, amelyet kiegészített a 2006. július 14‑i végzés, amely megállapította, hogy a „KADEK” és a „KONGRA‑GEL” a PKK egyéb megnevezései. A második e belügyminiszter 2014. december 3‑i határozata volt, amely fenntartotta a PKK betiltását, a harmadik pedig az említett belügyminiszter 2020. évi végzése, amely megállapította, hogy a „TAK”‑ot nem külön, hanem a PKK‑ra vonatkozó tilalom részeként kell betiltani.

17

Másodszor, a fellebbező nevének a vitatott listákon való fenntartása a francia hatóságok egyik határozatán is alapult, a jelen esetben a tribunal de grande instance de Paris (párizsi általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Franciaország) 2011. november 2‑i ítéletén, amelyben az Ahmet Kaya kurd kulturális központot terrorcselekmény előkészítése és terrorszervezet finanszírozása céljából bűnszervezetben való részvétel miatt elítélte, és amelyet másodfokon a cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaország) a 2013. április 23‑i ítéletével, majd fellebbezés nyomán a Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország) a 2014. május 21‑i ítéletével helybenhagyott.

18

Harmadszor, a fellebbező nevének a vitatott listákon való fenntartása az Amerikai Egyesült Államok kormányának két határozatán alapult, nevezetesen egyrészt a PKK‑t a US Immigration and Nationality Act (az Egyesült Államok bevándorlásról és állampolgárságról szóló törvénye) 219. szakasza alapján „külföldi terrorista szervezetnek” minősítő, 1997. október 8‑i, 2019. február 5‑én helybenhagyott határozaton, és másrészt a PKK‑t az Executive Order no 13224 (13224. sz. elnöki rendelet) alapján „külön megjelölt, világméretű terrorista szervezetnek” minősítő 2001. október 31‑i határozaton (a továbbiakban együtt: az Egyesült Államok hatóságainak határozatai).

19

A 2021/1192 határozat és a 2021/1188 végrehajtási rendelet indokolása az első vitatott jogi aktusok indokolásában már szereplő indokokon kívül jelezte, hogy a Tanács tovább vizsgálta a 2014. augusztus 24‑én bekövetkezett incidenst, amely már megalapozta az Egyesült Királyság belügyminiszterének 2014. december 3‑i határozatát, és amely egy erőmű elleni támadásban és három kínai mérnök elrablásában állt.

20

A 2022/152 határozatban és a 2022/147 végrehajtási rendeletben a fellebbező nevét fenntartották a vitatott listákon. E jogi aktusok indokolása a korábbi indokokon kívül megemlítette, hogy a PKK katonai drónja 2020. augusztus 20‑án Irakban megtámadott egy török helyőrséget, amelyet a Tanács olyan terrorcselekménynek tekintett, amely bizonyítja, hogy a PKK terrorista tevékenységekben való részvételének veszélye továbbra is fennáll.

21

A PKK a Törvényszék Hivatalához 2021. április 7‑én benyújtott keresetlevelével keresetet terjesztett elő az első vitatott jogi aktusok megsemmisítése iránt.

22

A későbbi kiigazítási beadványokban a fellebbező valamennyi vitatott jogi aktusnak az őt érintő részében történő megsemmisítését kérte.

23

A PKK a megsemmisítés iránti keresetének alátámasztása érdekében lényegében hét jogalapra hivatkozott. E jogalapok közül az elsőt a jogbiztonság elvének és a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (2) bekezdésének, illetve a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének megsértésére, a másodikat e közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének megsértésére, a harmadikat az említett közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének megsértésére, a negyediket ugyanezen közös álláspont 1. cikke (6) bekezdésének megsértésére, az ötödiket az arányosság és a szubszidiaritás elvének megsértésére, a hatodikat az indokolási kötelezettség megsértésére, a hetediket pedig a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére alapította.

24

A Törvényszék, miután az első jogalapot – amely a jelen fellebbezés keretében nem kerül elemzésre – megvizsgálta és elutasította, a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének megsértésére alapított harmadik jogalapot vizsgálta meg. Emlékeztetett arra, hogy különbséget kell tenni valamely személy vagy szervezet nevének a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listára való első felvételét előíró – ezen 1. cikk (4) bekezdésében szabályozott – jogi aktusok, és az e név e listán való fenntartását előíró – e közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdésében szabályozott – jogi aktusok között, így csak a fellebbező 2002. évi első felvételét megalapozó két határozat vehető figyelembe, azaz az Egyesült Királyság 2001. évi határozata és az Egyesült Államok hatóságainak határozatai.

25

A Törvényszék, miután az Egyesült Királyság 2001. évi határozatát „illetékes hatóság határozatának” minősítette, amely a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében véve megfelel „az idevágó ügyiratok pontos[, olyan] információi[ra], illetve anyagai[ra vonatkozó követelményeknek,] amelyek értelmében az illetékes hatóság határozatot hozott”, és miután a megtámadott ítélet 71. pontjában emlékeztetett a vitatott jogi aktusok indoklásában foglalt, e határozatra vonatkozó részek tartalmára, e minősítés keretében értékelte az említett határozatban figyelembe vett események és a határozat elfogadásának időpontja közötti „időbeli távolságot”. Ezen ítélet 76–81. pontjában megállapította, hogy annak ellenére, hogy a fellebbező vitatta a török idegenforgalmi létesítmények elleni támadásokkal való, 1995 és 1999 közötti fenyegetések megtörténtét – és azok valóságosságát a Tanácsnak nem kellett ellenőriznie –, az utóbbi, 1999‑ben bekövetkezett tények és az Egyesült Királyság 2001. évi határozata elfogadásának időpontja közötti időbeli távolság körülbelül két év volt, és hogy az ilyen, öt évnél rövidebb időbeli távolság nem tekinthető túlzottnak. A Törvényszék ezért elutasította a harmadik jogalapot az azt kifogásoló részében, hogy a vitatott jogi aktusok az Egyesült Királyság 2001. évi határozatán alapulnak. Ezzel szemben helyt adott e jogalapnak az azt kifogásoló részében, hogy e jogi aktusok az Egyesült Államok hatóságainak határozatán alapulnak. A Törvényszék álláspontja szerint ugyanis azonkívül, hogy a 2001. október 31‑i határozatot nem tették közzé – és nem bizonyított, hogy annak indokolását közölték az érdekelttel –, az 1997. október 8‑i határozatot csak a rendelkező részében tették közzé az Egyesült Államok Szövetségi Közlönyében, így e közzétételnek a vitatott jogi aktusok indokolásában való puszta említése nem elegendő annak megállapításához, hogy a Tanács elvégezte a szükséges vizsgálatot a védelemhez való jog elvének az Amerikai Egyesült Államokban való tiszteletben tartását illetően.

26

A 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapított második jogalap vizsgálata keretében a Törvényszék a megtámadott ítélet 109–111. pontjában mindenekelőtt elismerte az önrendelkezés szokásjogi elvének fennállását. Ugyanakkor anélkül, hogy állást foglalt volna ezen elvnek a jelen ügyben való alkalmazásáról, vagy arról, hogy jogszerű‑e a fegyveres erőknek az önrendelkezés elérése érdekében történő alkalmazása, megállapította, hogy az említett elv nem foglalja magában az ezen 1. cikk (3) bekezdésének hatálya alá tartozó eszközök igénybevételét, mivel az uniós jog vagy a nemzetközi jog nem alapoz meg a terrorcselekmények tilalma alóli kivételt.

27

A megtámadott ítélet 115–117. pontjában a Törvényszék elutasította a fellebbezőnek a kurd nép önrendelkezésért folytatott fegyveres harc jogszerű jellegének a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében foglalt célok értelmezéséhez való figyelembevételére vonatkozó érvelését, kiemelve a következőket:

28

A Törvényszék a megtámadott ítélet 119. pontjában elutasította azokat az érveket, amelyekkel a fellebbező bizonyos cselekmények terrorista céljait azon az alapon kívánta vitatni, hogy azokat a török hadsereg elleni megtorlásként követték el.

29

Ezenfelül a Törvényszék a PKK‑nak betudott bizonyos cselekmények és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (3) bekezdésében a „terrorcselekmény” fogalmának meghatározásához előírt kritériumok közötti megfelelés megállapítása érdekében a megtámadott ítélet 122–125. pontjában hangsúlyozta, hogy az e közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének a)–k) pontjában említett cselekménytípusok mindegyike terrorista jelleget ölthet, így közömbös, hogy bizonyos cselekmények az a) pont értelmében véve nem okoztak vett halált, az f) pont értelmében véve nem foglalták magukban lőfegyverek felhasználását, a d) pont értelmében véve nem okoztak súlyos károsodást, illetve a c) pont értelmében véve nem foglaltak magukban emberrablást, mivel egyrészt nem vitatott, hogy e cselekményeknek az említett közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének a)–k) pontjában említett más terrorista céljuk volt, és másrészt az említett cselekmények közül mások irányultak e célok valamelyikére.

30

Végül a Törvényszék a megtámadott ítélet 127. pontjában az Egyesült Királyság 2001. évi határozatának alapjául szolgáló cselekményeket illetően megállapította, hogy még ha a finomító ellen 1993/1994–ben elkövetett támadás nem is veszélyeztetett emberi életet, a fellebbező nem vitatta az e cselekmény által okozott súlyos károsítást és gazdasági veszteséget, valamint az emberi élet ebből adódó veszélyeztetését. A Törvényszék ezt követően ezen ítélet 128. pontjában elutasította a fellebbező azon érvét, amely a terrorcselekménynek az Egyesült Királyság jogszabályaiban és a 2001/931 közös álláspontban szereplő fogalommeghatározásai közötti eltérésekre vonatkozott, mivel nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy a súlyosság kritériumát a nemzeti jogszabályokban az eszközökhöz, e közös álláspontban pedig a „célokhoz” kapcsolják. Ami az Egyesült Királyság hatóságai által a belügyminiszter 2014. december 3‑i határozatának megalapozásához figyelembe vett cselekményeket illeti, a Törvényszék az említett ítélet 129. pontjában az erőmű elleni, 2014. augusztus 24‑i támadással kapcsolatban megállapította, hogy az e közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének h) pontjában szereplő, terrorista célú „megzavarás” kifejezés alapján, amely a leírása szerint „víz, energia vagy bármely egyéb alapvető természeti erőforrás szolgáltatásának megzavarása vagy megszakítása az emberi életet veszélyeztetve”, megállapítható, hogy az a még nem működő létesítményekre is vonatkozhat. Következésképpen a Törvényszék elutasította a második, az említett közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapított jogalapot.

31

A negyedik, a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (6) bekezdésének megsértésére alapított jogalap vizsgálata keretében a Törvényszék, miután emlékeztetett az alkalmazandó ítélkezési gyakorlatra, a megtámadott ítélet 141–157. pontjában elemezte a vitatott jogi aktusokat, majd megállapította, hogy a legkésőbbi figyelembe vett események 2014‑ben, 2017‑ben és 2020‑ben történtek. Megállapította, hogy ezen események terrorcselekményeknek való minősítését egyébiránt nem vitatták megalapozottan, így a Tanács megfelelő módon tette naprakésszé a PKK terrorista tevékenységekben való részvételének veszélyére vonatkozó értékelését, és a vitatott jogi aktusok, valamint e tények közötti, öt évnél rövidebb „időbeli távolságra” tekintettel nem volt köteles arra, hogy ezen értékelés naprakésszé tételét az említett tények figyelembevételén túlmenően is folytassa. A Törvényszék a megtámadott ítélet 158–162. pontjában azt is megállapította, hogy a körülményeknek a fellebbező által hivatkozott állítólagos változásai, mint például a békefolyamat és annak kudarca, a PKK szerepe a Daesh elleni küzdelemben, a török állam átalakulása olyan totalitárius állammá, amely nem hagy fel a kurd nép elnyomásával, és az Egyesült Királyságnak az Unióból való kilépése nem minősülnek olyan fejleményeknek, amelyek a PKK megbékélésével járnak. A Törvényszék ezért e jogalapot elutasította.

32

Az ötödik jogalap vizsgálata keretében a Törvényszék a megtámadott ítélet 170–172. pontjában megállapította, hogy az arányosság elve nem sérült, mivel a Tanács a vitatott jogi aktusokban helyesen vizsgálta felül a fellebbező terrorista tevékenységekben való részvétele veszélyének fennállását többek között a körülményeknek a fellebbező által hivatkozott változásai tekintetében. A Törvényszék kifejtette, hogy ezt a következtetést nem vonja kétségbe meg az intézkedések hatékonyságának állítólagos hatástalansága, vagy azok állítólagos alkalmatlansága sem. Ugyanígy a kurdokra vagy a kurdoknak támogatást nyújtani kívánó bármely más személyre gyakorolt állítólagos hatások sem relevánsak.

33

A hatodik, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapot illetően a Törvényszék a megtámadott ítélet 179. és 180. pontjában hivatalból megállapította az első vitatott jogi aktusok indokolásának elégtelenségét annyiban, amennyiben e jogi aktusok a 2014. augusztus 24‑i incidensre utaltak, amelynek során egy erőművet megtámadtak, és három kínai mérnököt elraboltak.

34

A Törvényszék e hatodik jogalapot az ezt meghaladó részében elutasította. Ezen ítélet 175–178. pontjában emlékeztetett a 2021. április 22‑iTanács kontra PKK ítéletben (C‑46/19 P, EU:C:2021:316, 47. pont) megállapított azon ítélkezési gyakorlatra, amely szerint az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolási kötelezettség teljesítése érdekében a Tanácsnak kellően pontos és konkrét indokokat kell szolgáltatnia ahhoz, hogy a fellebbező megismerhesse azon okokat, amelyek a nevének a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listákon való fenntartását alátámasztják, és a Törvényszék elvégezhesse a felülvizsgálatát. A Törvényszék a megtámadott ítélet 181–195. pontjában állást foglalt a fellebbező által e tekintetben felhozott különböző kifogásokról, és ezen ítélet 182. pontjában többek között hangsúlyozta, hogy az indokolási kötelezettség olyan lényeges eljárási szabálynak minősül, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik, így a valamely jogi aktus megalapozottságának vitatását célzó kifogások és érvek az indokolás hiányára vagy elégtelenségére alapított jogalap keretében nem relevánsak.

35

Végül a Törvényszék a megtámadott ítélet 213. pontjában helyt adott a hetedik jogalapnak azt illetően, hogy a Tanács nem közölte a fellebbezővel azokat a releváns információkat, amelyek annak vizsgálatát érintették, hogy az Egyesült Államok hatóságai tiszteletben tartották‑e a védelemhez való jogot és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot.

36

Következésképpen a Törvényszék a megtámadott ítélettel a keresetet teljes egészében elutasította. Ezen ítélet 214. pontjában kifejtette, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének megsértésére, az indokolási kötelezettség megsértésére, valamint a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére alapított jogalapok részben megalapozott jellege nem vezethet a vitatott jogi aktusok megsemmisítéséhez, mivel a megállapított jogsértések – akár az Egyesült Államok hatóságainak határozatai, akár a PKK‑nak betudott 2014. augusztus 24‑i incidensek vonatkozásában – nem vonhatják kétségbe a Tanács által a vitatott jogi aktusokban elfogadott, a PKK terrorista tevékenységekben való részvételére vonatkozó veszély fennmaradására vonatkozó értékelést, amelynek továbbra is jogszerű alapjául szolgált az Egyesült Királyság 2001. évi határozatának hatályban tartása, valamint adott esetben a 2014‑ben, 2017‑ben és 2020‑ban történt egyéb incidensek.

37

A Bíróság elnöke a 2023. június 5‑i határozatban megengedte a Francia Köztársaságnak, hogy az eljárásba a Tanács kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon.

38

A PKK azt kéri, hogy a Bíróság:

39

A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság:

40

A Francia Köztársaság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést.

41

A fellebbező a fellebbezésének alátámasztása érdekében öt jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt arra alapítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének értelmezését illetően, különösen az e rendelkezésben szereplő „célok” kifejezés értelmezését és annak a jelen ügyben való alkalmazását illetően, a másodikat arra, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, mivel azt állapította meg, hogy a Tanács az ezen közös álláspont 1. cikkének (3) és (4) bekezdésében foglalt feltételek figyelmen kívül hagyásával alapíthatta a határozatát az Egyesült Királyság 2001. évi határozatára, a harmadikat arra, hogy a Törvényszék hibát követett el a Tanács által az említett közös álláspont 1. cikke (6) bekezdésének megfelelően elvégzett felülvizsgálat értékelése során, a negyediket arra, hogy a Törvényszék hibát követett el az arányosság elvének értelmezése során, az ötödik pedig arra, hogy a Törvényszék hibát követett el a Tanács által a vitatott jogi aktusok indokolásának keretében kifejtett indokok megfelelő jellegének értékelése során.

42

A fellebbező az első jogalapja keretében arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 103–130. pontjában tévesen értelmezte a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdését, és e rendelkezést tévesen is alkalmazta a jelen ügyben, amikor úgy ítélte meg, hogy az említett rendelkezés i–iii. pontjában szereplő „célok” az elkövetett cselekményeknek magára a jellegére vonatkoznak.

43

A fellebbező úgy véli, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése különbséget tesz az e cikk a)–k) pontjában felsorolt, súlyossági fokuk alapján terrorcselekménynek minősíthető cselekmények, és e cselekmények elkövetésének az e cikk i‑iii. pontjában említett céljai között. Mivel e feltételek kumulatívak, ahhoz, hogy meg lehessen állapítani az e közös álláspont értelmében vett terrorcselekmény fennállását, a Tanácsnak bizonyítania kell egyrészt azt, hogy valamely szervezet az említett a)–k) pontban felsorolt cselekmények közül egyet vagy többet elkövetett, és másrészt azt, hogy e cselekményt vagy cselekményeket terrorista célból követték el. Márpedig a Törvényszék azáltal, hogy a megtámadott ítélet 115. pontjában kijelentette, hogy az említett közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének i–iii. pontjában szereplő „célok”„az elkövetett cselekmények jellegére utalnak”, tévesen alkalmazta a jogot e kettős feltétel értelmezése során, mivel de facto eltörölte a terrorista célra vonatkozó önálló feltételt.

44

Kétségtelen, hogy a Törvényszék, miután a megtámadott ítélet 115. pontjában különbséget tett a valamely nép vagy valamely terület lakosai által elérni kívánt célkitűzések, másrészről pedig az e cél elérése érdekében általuk tanúsított magatartás között, helyesen állapította meg, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében szereplő „célok” nem felelnek meg a végsőnek vagy mögöttesnek minősíthető célkitűzéseknek. Ebből azonban nem lehet arra következtetni, hogy a végső célkitűzés nem releváns a cselekmény közvetlen céljának értelmezése szempontjából. Következésképpen a Törvényszék ezen ítélet 116. pontjában tévesen állapította meg, hogy azt nem kell figyelembe venni.

45

Ezenkívül a fellebbező, aki ugyanezen 116. pontra hivatkozik, úgy véli, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének ii. pontjában szereplő „jogellenes módon” kifejezés nem kizárólag a kényszerítés jogellenes jellegére vonatkozik, ellenkező esetben e kifejezés felesleges lenne, mivel a cselekménynek ahhoz, hogy ezen 1. cikk (3) bekezdésének hatálya alá tartozzon, jogellenesnek kell lennie. Következésképpen az említett kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az a cselekmény terrorcselekménynek való minősítésének a megnehezítésére irányul.

46

A Törvényszék a megtámadott ítélet 115. pontjában szintén tévesen állapította meg, hogy „a használt kifejezések (megfélemlítés, kényszerítés, megingatás vagy lerombolás)”„az elkövetett cselekmények jellegére utalnak”, mivel az, hogy valamely cselekmény az állam alapvető felépítését megingató vagy leromboló jellegű‑e, nem állapítható meg annak figyelembevétele nélkül, hogy az érintett szervezet ezen alapvető felépítés tekintetében milyen célkitűzéseket követ. Így ha az elérni kívánt cél az, hogy az említett alapvető felépítés tekintetében jobban tiszteletben tartsák a nemzetközi jog elveit és az emberi jogokat, e cselekmény nem tekinthető e felépítés megingatására vagy lerombolására irányulónak. Mivel a Bíróság már megállapította, hogy az önrendelkezés szokásjogi elve esetében „olyan jogról van szó, amelyre erga omnes lehet hivatkozni, és amely a nemzetközi jog egyik alapvető elve” (2016. december 21‑iTanács kontra Front Polisario ítélet, C‑104/16 P, EU:C:2016:973, 88. pont), a Tanács köteles ezen elvet figyelembe venni, ha olyan döntést hoz, hogy valamely szervezetet felvesz a szankciós listára. A Törvényszék tehát szintén tévesen állapította meg a megtámadott ítélet 117. pontjában, hogy a 2001/931 közös álláspont rendelkezéseinek alkalmazása az önrendelkezés szokásjogi elve szempontjából nem képez akadályt.

47

A fellebbezőnek az az álláspontja, hogy ha a Törvényszék érvelését kellene követni, az olyan nép által elkövetett cselekmények, amely az önrendelkezéshez való jogának megvalósításához fegyveres erő igénybe vételére kényszerül, megfelelnének a terrorcselekmény meghatározásának. Ez a nemzetközi humanitárius jog egészének megtagadását jelentené, mivel e jog szerint jogszerűnek minősül számos olyan katonai cselekmény, amelyet ilyen jellegű konfliktus során követnek el. A Törvényszéknek ahelyett, hogy – amint a megtámadott ítélet 117. pontjában tette – a Tanács számára elismert széles mérlegelési jogkörre hivatkozik, a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének értelmezése során az önrendelkezés elvét kellett volna figyelembe vennie.

48

Végezetül a fellebbező az elsőfokú eljárásban kifejtett érvelésre hivatkozva azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 110. pontjában megtagadta, hogy állást foglaljon az önrendelkezés elvének a jelen ügyben való alkalmazásáról, és arról a kérdésről, hogy jogszerű‑e fegyveres erőnek az önrendelkezés elérése érdekében történő alkalmazása.

49

A Tanács – a Francia Köztársaság támogatása mellett – az első jogalap elutasítását kéri.

50

Az első jogalap a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének a Törvényszék által a megtámadott ítélet 103–130. pontjában adott értelmezésére vonatkozik, amely értelmezés szerint az e rendelkezésben említett „célok”„az elkövetett cselekmények jellegére” utalnak, és azok tekintetében nem lehet figyelembe venni a valamely nép önrendelkezését célzó fegyveres konfliktus esetleges fennállását.

51

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem a kontextusát, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (2021. december 2‑iBizottság és GMB Glasmanufaktur Brandenburg kontra Xinyi PV Products [Anhui] Holdings ítélet, C 884/19 P és C 888/19 P, EU:C:2021:973, 70. pont).

52

A 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének szövegét illetően meg kell állapítani, hogy valamely cselekmény „terrorcselekményként” való meghatározása két együttes feltételen alapul, nevezetesen egyrészt azon, hogy e cselekmény szerepel az a)–k) pontjában felsoroltak között, és másrészt azon, hogy az elkövetési cél az i–iii. pontban említett célok valamelyikéhez tartozik.

53

A Törvényszék tehát – amint azt egyébiránt a fellebbező is elismerte – a megtámadott ítélet 128. pontjában helyesen állapította meg, hogy e közös álláspont a terrorcselekményeket mind az elérni kívánt célok, mind pedig az e célok érdekében alkalmazott eszközök alapján határozza meg.

54

A fellebbező állításaival ellentétben azonban az említett közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének szövege semmiképpen nem utal arra, hogy a szóban forgó cselekmény politikai célja vagy az elkövetője követeléseinek jellege bármilyen jelentőséggel bírhat a „terrorcselekmény” fogalmának meghatározása tekintetében.

55

A 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének ezen értelmezését megerősíti e rendelkezés kontextusa, valamint a Tanács által e közös álláspont elfogadásakor követett célkitűzések.

56

Amint ugyanis a 2001/931 közös álláspont (5)–(7) preambulumbekezdéséből és a 2580/2001 rendelet (3), (5) és (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Tanács e közös álláspontot, majd annak megfelelően e rendeletet többek között abból a célból fogadta el, hogy uniós szinten végrehajtsa az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 1373. (2001) számú határozatát, amely „megerősít[ette], hogy az ENSZ Alapokmánynak megfelelően minden eszközzel küzdeni kell a nemzetközi béke és biztonság terrorcselekmények általi fenyegetettsége ellen”, és arra hívta fel a tagállamokat, hogy „a nemzetközi együttműködést egészítsék ki további intézkedések elfogadásával, hogy a területükön minden megengedett eszközzel megelőzzék és megakadályozzák a terrorcselekmények finanszírozását és előkészítését”.

57

E tekintetben arra is emlékeztetni kell, hogy a 2001/931 közös álláspont lényegében a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem e megelőzési célját követi azáltal, hogy megszünteti az utóbbi pénzügyi forrásait az ahhoz kapcsolódó tevékenységekben való részvétellel gyanúsított személyek vagy szervezetek pénzeszközeinek és gazdasági erőforrásainak befagyasztásával (lásd ebben az értelemben: 2012. november 15‑iAl‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 67. pont).

58

Így a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének a)–k) pontjában felsorolt szándékos cselekmények akkor minősülnek terrorcselekménynek, ha azokat azzal a céllal követik el, hogy a lakosságot komolyan megfélemlítsék, egy kormányt vagy egy nemzetközi szervezetet jogellenes módon arra kényszerítsenek, hogy az valamilyen cselekményt megtegyen vagy ne tegyen meg, vagy súlyosan megingassák vagy lerombolják egy ország vagy egy nemzetközi szervezet alapvető politikai, alkotmányos, gazdasági vagy társadalmi felépítését, és nem kell figyelembe venni a szóban forgó terrorcselekmény elkövetőjének politikai vagy egyéb célkitűzését.

59

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a 2001/931 közös álláspont és a 2580/2001 rendelet célja nem a terrorcselekmények szankcionálása, hanem a terrorizmus elleni küzdelem a terrorcselekmények finanszírozásának megakadályozása által (2017. március 14‑iA és társai ítélet, C‑158/14, EU:C:2017:202, 96. pont).

60

Az említett preambulumbekezdések vagy célok egyike sem értelmezhető azonban úgy, hogy azokat a cselekményeket, amelyek állítólagosan jogszerű célt követnek, ki kellene zárni a 2001/931 közös álláspont hatálya alól, így el kell utasítani a fellebbező azon érvelését, amely szerint annak meghatározása érdekében, hogy valamely cselekményt terrorista célból követtek‑e el, figyelembe kell venni az önrendelkezés céljának esetleges fennállását.

61

A Törvényszék a megtámadott ítélet 106. és 107. pontjában állást foglalt erről az érvről, emlékeztetve arra – amit egyébiránt a fellebbező sem vitat –, hogy a nemzetközi humanitárius jog értelmében vett fegyveres konfliktus fennállása nem zárja ki a terrorizmus megelőzésére vonatkozó uniós jogi rendelkezéseknek – mint amilyen a 2001/931 közös álláspont – az ennek keretében elkövetett esetleges terrorcselekményekre való alkalmazását (lásd ebben az értelemben: 2017. március 14‑iA és társai ítélet, C‑158/14, EU:C:2017:202, 97. és 98. pont), pontosítva, hogy e közös álláspont a hatályát illetően nem tesz különbséget aszerint, hogy a szóban forgó cselekményt a nemzetközi humanitárius jog értelmében vett fegyveres konfliktus keretében követték‑e el, vagy sem.

62

Bár a Törvényszék a megtámadott ítélet 109. pontjában rámutatott arra, hogy az önrendelkezés szokásjogi elve, amelyre többek között az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 1. cikke emlékeztet, olyan nemzetközi jogi elv, amely valamennyi önkormányzattal nem rendelkező területre alkalmazandó, és valamennyi olyan népre, amely még nem vívta ki a függetlenségét (2016. december 21‑iTanács kontra Front Polisario ítélet, C‑104/16 P, EU:C:2016:973, 88. pont), ez az elv nem jelenti azt, hogy az önrendelkezéshez való jog gyakorlása érdekében valamely nép vagy egy terület lakossága a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartozó eszközökhöz folyamodhat.

63

A Bíróság ugyanis már megállapította, hogy a nemzetközi humanitárius jog és a 2001/931 közös álláspont eltérő célokat követ, és eltérő mechanizmusokat vezet be, így e közös álláspont alkalmazása nem függ a nemzetközi humanitárius jogból eredő minősítésektől. A Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy az említett közös álláspontot és a 2580/2001 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi humanitárius jog értelmében vett fegyveres konfliktus idején fegyveres erők által végzett tevékenységek minősülhetnek ezen uniós jogi aktusok értelmében vett „terrorcselekményeknek” (lásd ebben az értelemben: 2017. március 14‑iA és társai ítélet, C‑158/14, EU:C:2017:202, 89., 91. és 97. pont).

64

A Törvényszék ebben az összefüggésben állapította meg a megtámadott ítélet 115. pontjában, hogy különbséget kell tenni egyrészről a valamely nép vagy valamely terület lakossága által elérni kívánt célkitűzések, másrészről pedig az e cél elérése érdekében általuk tanúsított magatartás között, így a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének i–iii. pontjában említett „célok” nem felelnek meg az ilyen célkitűzéseknek, amelyek végső vagy mögöttes céloknak minősíthetők.

65

Bár a fellebbező elismeri, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy különbség van a jogalany fegyveres konfliktusban való részvételének végső vagy mögöttes célja, valamint azon cél között, amelynek érdekében e konfliktus keretében a konkrét cselekményeket megvalósítják, nem terjeszt elő egyetlen olyan jogilag megalapozott érvet sem, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy a végső vagy mögöttes cél releváns lenne e konkrét cselekmények céljának értékelése szempontjából.

66

Ebből következik, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének i–iii. pontjában említett három cél valamelyike érdekében elkövetett cselekmények akkor is minősülhetnek terrorcselekményeknek, ha végső vagy mögöttes céljuk például valamely állam alapvető felépítésének demokratikusabbá tétele. A Törvényszék tehát a megtámadott ítélet 116. pontjában helyesen állapította meg, hogy ha a cselekményeket e három cél valamelyike érdekében követik el, nem kell vizsgálni, hogy melyek az érintett szervezet által követett célok, mivel máskülönben a cselekmény terrorcselekménynek való minősüléséhez szükséges két együttes feltétel egyike törlődne. Az említett célok, amelyek az ezen 1. cikk (3) bekezdése első albekezdésének a)–k) pontjában felsorolt, tehát tisztán funkcionális jellegű cselekményeket jellemzik, semmilyen kapcsolatban nem állnak a jogi aktus kibocsátói által meghatározott politikai céllal vagy követelésekkel, így e cselekmény végső vagy mögöttes célja semmilyen hatással nincs a cselekmény „terrorcselekménynek” való minősítésére.

67

A fentiekre tekintettel a fellebbezőnek a megtámadott ítélet 110. pontja ellen irányuló érvét is el kell utasítani, nemcsak azért, mert csupán általánosságban vitatja a Törvényszéknek az említett pontban szereplő állítását, hanem azért is, mert az e pont téves értelmezésén alapul. Az említett pontban ugyanis a Törvényszék az állapította meg, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (3) bekezdésében foglalt célok értelmezésére vonatkozó érvelés megválaszolása érdekében nem szükséges állást foglalni az önrendelkezés elvének a jelen ügyben való alkalmazásáról, és a fellebbező állításával ellentétben nem tagadta meg, hogy állást foglaljon ezen elv alkalmazhatóságáról.

68

A fellebbező azon érvelésének elfogadása, amely szerint valamely szerv vagy szervezet jogosult a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének a)–k) pontjában felsorolt cselekmények valamelyikének elkövetésére abban az esetben, ha e cselekményeket az önrendelkezés általános céljából hajtják végre, ezenfelül olyan eredményhez vezetne, amely ellentétes e rendelkezés szövegével és kontextusával, valamint azon szabályozás céljaival, amelynek az részét képezi, és a jelen ítélet 61–63. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlattal is.

69

Végül a Törvényszék ugyanezen okokból a megtámadott ítélet 116. pontjában sem alkalmazta tévesen a jogot, amikor megállapította, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének ii. pontjában szereplő „jogellenes módon” kifejezés nem értékelhető a szóban forgó kényszerítéssel elérni kívánt cél állítólagosan jogszerű jellegének fényében.

70

A fenti megállapításokból következően az első jogalapot el kell utasítani.

71

A fellebbező a második jogalapja keretében arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a Tanács a határozatát alapíthatta a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „határozatként” az Egyesült Királyság 2001. évi határozatára, mivel az e határozat indokolásában megjelölt tények elavultak voltak, és így nem igazolhatták annak megállapítását, hogy a fellebbező olyan terrorcselekményeket követett el, amelyek alapján „terrorista csoportnak” minősíthető.

72

A fellebbező úgy véli, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 126. pontjában hibát követett el, amikor az Egyesült Királyság 2001. évi határozatának alapjául szolgáló tényekre – nevezetesen nyugati turistáknak az 1990‑es évek elején történt elrablására, egy finomító elleni, 1993/1994‑ben véghezvitt támadásra, egy idegenforgalmi létesítmények elleni, ugyanezen években megvalósított támadássorozatra, és idegenforgalmi létesítmények elleni támadásokkal való, 1995 és 1999 közötti fenyegetésekre – hivatkozott, valamint amikor e tényeket elemezte, és arra a következtetésre jutott, hogy a Tanács azokat jogosan minősítette a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése értelmében vett terrorcselekményeknek. Abból ugyanis, hogy a Törvényszék ezen ítélet 76–81. pontjában csak az 1995 és 1999 között bekövetkezett tényeket vette figyelembe, azt a következtetést kell levonni, hogy a többi, korábbi tény nem releváns. Így ezen utóbbi tények nem támaszthatták volna alá azt a következtetést, hogy a fellebbezőt az e közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének második albekezdése értelmében vett terrorista csoportnak kell tekinteni, már csak azért sem, mert a Törvényszék az említett ítélet 71. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy „úgy tűnt, hogy a PKK 1995 és 1999 között abbahagyta [a terrorista] kampány[á]t”.

73

A Törvényszék mindenesetre a megtámadott ítélet 78–81. pontjában tévesen állapította meg, hogy az idegenforgalmi létesítmények elleni támadásokkal való, 1995 és 1999 közötti fenyegetések az időbeli távolságukra tekintettel figyelembe vehetők. Még ha a Tanácsnak nem is kell ellenőriznie, hogy a nemzeti büntetőítéletekben megállapított tényekre ténylegesen sor került‑e, meg kell vizsgálnia, hogy az illetékes nemzeti hatóság úgy ítélte‑e meg, hogy azok valóban megtörténtek, és a megállapítását az indokolásban világosan és koherensen igazolnia kell.

74

Következésképpen a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 95. pontjában megállapította, hogy el kell utasítani a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének azáltal való megsértésére alapított jogalapot, hogy a vitatott jogi aktusokat az Egyesült Királyság 2001. évi határozata alapján fogadták el, valamint amikor ezen ítélet 130. pontjában azt állapította meg, hogy az e közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapított jogalapot el kell utasítani.

75

Ezenkívül sem a Tanács, sem a Törvényszék nem állapíthatta volna meg, hogy az állítólagos fenyegetések megfelelnek a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében foglalt kritériumoknak. Ezek az állítólagos fenyegetések ugyanis nem tekinthetők az említett rendelkezés értelmében vett terrorcselekményeknek, mivel a személyek halálát okozó merényletsorozattal felhagytak.

76

A fellebbező álláspontja szerint figyelembe kell venni a terrorcselekménynek az Egyesült Királyság jogszabályaiban és a 2001/931 közös álláspontban szereplő meghatározása között fennálló eltéréseket is. A Törvényszék tehát, amikor a megtámadott ítélet 128. pontjában azt állapította meg, hogy nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy a súlyosság kritériumát az Egyesült Királyság jogszabályában az „eszközökhöz”, e közös álláspontban pedig a „célokhoz” kapcsolják, hibát követett el, mivel a különbség jelentős, különösen a fenyegetések tekintetében. Így a fellebbező álláspontja szerint az erőmű 2014 augusztusában bekövetkezett támadása, amelyet a Törvényszék ezen ítélet 129. pontjában vizsgált, csak akkor minősíthető az e közös álláspont értelmében vett terrorcselekménynek, ha az energiaellátás ezáltal való megzavarása emberi életet veszélyeztetett. Márpedig ezen erőmű a támadás időpontjában még nem működött, így a támadás nem okozhatott „súlyos kárt […] egy országnak” az említett közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése értelmében, mivel a cél valójában Kurdisztán természetes környezetének megőrzése volt.

77

A Tanács – a Francia Köztársaság támogatása mellett – a második jogalap elutasítását kéri.

78

A második jogalap a Törvényszék által a megtámadott ítélet 71., 76–81., 95., 103. és 119–130. pontjában állítólagosan azáltal elkövetett hibára vonatkozik, hogy figyelembe vette az Egyesült Királyság 2001. évi határozatát egyrészt annak megállapításához, hogy a Tanács teljesítette a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, és másrészt annak megállapításához, hogy az elkövetett cselekmények e közös álláspont 1. cikkének (3) bekezdése értelmében terrorcselekményeknek minősülnek.

79

E jogalap megalapozottságának elbírálása érdekében először is meg kell különböztetni egyrészt azt a kérdést, hogy az Egyesült Királyság 2001. évi határozata – különösen az alapjául szolgáló események bekövetkezésének időpontjára tekintettel – minősíthető‑e a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett illetékes hatóság határozatának, másrészt pedig azt a kérdést, hogy ezen események – többek között a jellegükre tekintettel – az e közös álláspont 1. cikkének (3) bekezdése értelmében vett terrorcselekményeknek minősíthetők‑e.

80

Ami először is a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdését illeti, az az első albekezdésében előírja, hogy a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listát „az idevágó ügyiratok pontos információi, illetve anyagai alapján kell összeállítani, amelyek értelmében az illetékes hatóság határozatot hozott az érintett személyekről, csoportokról és szervezetekről, függetlenül attól, hogy a határozat terrorcselekményre irányuló nyomozás vagy vádemelés megindítására, komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy jelek alapján ilyen cselekmény elkövetésének kísérletére, abban való részvételre vagy annak elősegítésére, vagy ilyen bűntettek miatt kiszabott ítéletekre vonatkozik‑e.”

81

Ami a Tanácsnak a valamely személy vagy szervezet listára való felvétele során fennálló kötelezettségeit illeti, a nemzeti határozatra való, a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében szereplő hivatkozásból, valamint a „pontos információ[k]” és a „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy jelek” kifejezésekből az következik, hogy e rendelkezés célja az érintett személyek védelme annak biztosításával, hogy a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listára való felvételükre csak kellően biztos ténybeli alappal kerüljön sor, és e közös álláspont e cél elérésére törekszik a nemzeti hatóság által hozott határozat követelményének alkalmazásával (lásd ebben az értelemben: 2012. november 15‑iAl‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 68. pont).

82

Ugyanis az Európai Unió ahhoz szükséges eszközeinek hiányában, hogy maga folytasson vizsgálatokat egy bizonyos személy terrorcselekményekben való részvételével kapcsolatban, e követelmény alkalmazásának az a funkciója, hogy bizonyított legyen az érintett személy terrorista tevékenységekben való részvételére vonatkozó, azon komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy jelek létezése, amelyeket a nemzeti hatóságok megbízhatónak tekintettek, és amelyek őket arra vezették, hogy legalábbis nyomozati intézkedéseket hozzanak, annak megkövetelése nélkül, hogy a nemzeti határozatot valamely konkrét jogi formában hozzák meg, vagy hogy azt közzétegyék vagy közöljék (2012. november 15‑iAl‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 69. pont).

83

A jelen ügyben a Törvényszék a megtámadott ítélet 71. pontjában megállapította, hogy a Tanács olyan határozatok létezésére hivatkozott, amelyeket a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett illetékes hatóság határozatainak minősített, és e határozatok között szerepelt többek között az Egyesült Királyság 2001. évi határozata. A Törvényszék ennek keretében először is felsorolta a Tanács által megjelölt és a nemzeti hatóságok által megbízhatónak tekintett komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokat és jeleket, amelyek magukban foglalták a PKK‑nak 1984 óta betudott terrortámadásokat, egy, az 1990‑es évek elején véghezvitt terrorista támadássorozatot – nyugati turisták elrablását is ideértve –, valamint egy finomító elleni támadást, és idegenforgalmi létesítmények elleni, külföldi turisták halálát okozó támadásokat, amely utóbbiakra 1993‑ban és 1994‑ben került sor. A Törvényszék – szintén ezen ítélet 71. pontjában, és a fellebbező állításával ellentétben – rámutatott arra, hogy a Tanács megállapította, hogy még ha úgy is tűnt, hogy a PKK 1995 és 1999 között felhagyott e támadássorozattal, ebben az időszakban továbbra is turisztikai létesítmények megtámadásával fenyegetőzött. A Törvényszék ezt követően az említett ítélet 72. pontjában emlékeztetett arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az „ügyiratok pontos információi[nak], illetve anyagai[nak]”, amelyeket e közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése követel meg, azt kell bizonyítaniuk, hogy az érintett személyek vagy szervezetek tekintetében az említett rendelkezés fogalommeghatározásának megfelelő nemzeti hatóság határozatot hozott, amely lehetővé teszi e személyek vagy szervezetek számára többek között e határozat azonosítását, de ezen információk vagy anyagok nem érintik e határozat tartalmát. A Törvényszék végül ugyanezen ítélet 73. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a Tanács az Egyesült Királyság 2001. évi határozatára vonatkozóan az említett közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében véve kellően pontos információkat szolgáltatott.

84

A fentiekből következik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 75. pontjában jogosan állapította meg, hogy a Tanács a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett illetékes hatóság határozatából származó pontos információkkal és ügyirati anyagokkal rendelkezett. Mivel a fellebbező nem vitatja a Törvényszék e megállapítását, és mindenesetre nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amelynek alapján az megcáfolható, a Törvényszék jogosan állapította meg, hogy a Tanács hivatkozhatott az Egyesült Királyság 2001. évi határozatára.

85

Ami az arra alapított érvet illeti, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 76–81., 127., 128. és 130. pontjában tévesen állapította meg, hogy az 1995 előtti jogi aktusokat jogszerűen figyelembe lehetett venni a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (3) bekezdése alapján végzett vizsgálat keretében, annak ellenére, hogy azokat e közös álláspont (4) bekezdése keretében nem lehetett figyelembe venni, különbséget kell tenni egyrészt a valamely személy vagy szervezet nevének a listára való eredeti felvételére vonatkozó, az említett közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében előírt, többek között az időbeli távolságra vonatkozó feltételeket érintő követelmények, és másrészt a „terrorcselekmény” fogalmának meghatározására vonatkozó, ugyanezen közös álláspont 1. cikkének (3) bekezdésében szereplő követelmények között.

86

Valamely személy vagy szervezet nevének a listára való, a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett eredeti felvétele ugyanis megköveteli, hogy az ilyen határozat alapjául szolgáló jogi aktusok kellően újkeletűek legyenek, figyelembe véve különösen e rendelkezés célját, amely – amint arra a jelen ítélet 81. pontja emlékeztet – az érintett személyek vagy szervezetek védelmére irányul.

87

Ezzel szemben e közös álláspont 1. cikkének (3) bekezdése az említett közös álláspont értelmében vett „terrorcselekmény” fogalmának meghatározására szorítkozik. Ennek keretében a Tanács figyelembe vehet egyéb korábbi, olyan információkat is, amelyek relevánsak lehetnek az érintett személy vagy szervezet e rendelkezés értelmében vett terrorista tevékenységei történetének és terjedelmének értékelése szempontjából.

88

Ebből következik, hogy a jelen ügyben a Törvényszék a fellebbezőnek tulajdonított cselekmények céljai terrorista jellegének a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (3) bekezdése alapján való meghatározásakor jogosan vette figyelembe az 1995 előtti, 1990‑ben, 1993‑ban és 1994‑ben bekövetkezett cselekményeket, és szintén jogosan állapította meg, hogy az utolsó figyelembe vett – 1999‑es – tények és az Egyesült Királyság 2001. évi határozata közötti, körülbelül kétéves „időbeli távolság” nem tekinthető túlzottnak, ami így lehetővé teszi, hogy e határozat az e közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett illetékes hatóság határozatának minősüljön.

89

Ami a Törvényszéknek az öt évnél rövidebb időbeli távolságra való hivatkozását illeti, amelyet a megtámadott ítélet 79. pontjában tett, mivel csupán az Egyesült Királyság 2001. évi határozatának alapjául szolgáló utolsó tényeket vette figyelembe, meg kell állapítani, hogy a Törvényszék ezen ötéves határidőt azon ítélkezési gyakorlatra hivatkozva említette, amely szerint az ötéves határidő nem túlzott. A megtámadott ítéletből azonban nem következik, hogy a Törvényszék az említett, ötéves határidőre való hivatkozással azt az álláspontot képviselte volna, hogy az Egyesült Királyság 2001. évi határozatában megjelölt egyéb tények túlságosan elavultak voltak ahhoz, hogy azokat figyelembe lehessen venni. A fellebbező érve az említett ítélet téves értelmezésén alapul, tehát azt el kell utasítani.

90

Másodszor, azt az érvet is el kell utasítani, amely szerint a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a török idegenforgalmi létesítmények elleni támadásokkal való fenyegetés megfelel a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében foglalt feltételeknek.

91

E rendelkezésből ugyanis az következik, hogy az az i. pontjában kifejezetten „az a)–h) alpontban felsorolt cselekmények bármelyikének elkövetésével” – mint például a személy élete elleni merényletekkel vagy súlyos károsodás előidézésével – való „fenyegetésre” vonatkozik.

92

Az a)–h) pontban felsorolt cselekmények elkövetésével való fenyegetés fennállása tehát elegendő a pénzeszközök befagyasztásának igazolásához, és az a körülmény, hogy a PKK 1995 és 1999 között abbahagyta az általa végrehajtott támadássorozatot, nem befolyásolja a fenyegetések terrorcselekménynek minősítését.

93

Következésképpen a Törvényszék helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az, hogy bizonyos időszakon keresztül nem követtek el támadásokat, nem akadálya annak, hogy a támadásokkal való fenyegetések fennmaradjanak, amelyek így a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése értelmében vett terrorcselekményeknek minősülnek.

94

Ami a terrorcselekménynek az Egyesült Királyság jogszabályaiban és a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében szereplő meghatározása közötti eltérésekre vonatkozóan a fellebbező által előterjesztett érvet illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 128. pontjában megállapította, hogy nincs jelentősége annak, hogy a súlyosság kritériumát az Egyesült Királyság jogszabályában az „eszközökhöz”, e közös álláspontban pedig a „célokhoz” kapcsolják.

95

E tekintetben a jelen ítélet 66. pontjából az következik, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének i–iii. pontjában felsorolt célok tisztán funkcionális jellegűek, és az e közös álláspont 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének a)–k) pontjában említett cselekmények terrorcselekményeknek való minősítését teszik lehetővé. Így a Törvényszék érvelése nem inkoherens, mivel mind az uniós jog, mind pedig az Egyesült Királyság 2001. évi határozata a terrorcselekményeknek ugyanazt a kétrétegű fogalommeghatározását használja, és azokat mind az elérni kívánt célok, mind az e célok érdekében alkalmazott eszközök alapján határozza meg.

96

Következésképpen a második jogalapot megalapozatlanság miatt el kell utasítani.

97

Harmadik jogalapja keretében a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 141–163. pontjában tévesen állapította meg, hogy a Tanács által végzett felülvizsgálat megfelel a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdésében előírt feltételeknek.

98

A fellebbező a második jogalap keretében előadott fejtegetéseire hivatkozva rámutat arra, hogy az Egyesült Királyság 2001. évi határozata nem felel meg a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében előírt feltételeknek. A fellebbező továbbá úgy véli, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 143. pontjában tévesen állapította meg, hogy a Tanács hivatkozhatott egy új török katonai előőrs építkezési területe ellen 2014 májusában elkövetett támadásra, és e támadást terrorcselekménynek minősíthette. Az ilyen cselekmény ugyanis olyan típusúnak minősül, amelyre vonatkozóan nem állítható, hogy a fellebbező azt terrorista célból követte el, mivel e cselekmény közvetlen válasz volt a béketárgyalásoknak a török kormány általi megsértésére, és azt a nemzetközi humanitárius jog alapján jogszerű katonai cselekménynek kell tekinteni.

99

Még ha a Bíróság azt is állapítaná meg, hogy a Törvényszék nem követett el hibát a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) és (4) bekezdésének értelmezése során, az Egyesült Királyság 2001. évi határozatát illetően a fellebbező arra hivatkozik, hogy a 2014 májusában elkövetett támadásnak az e határozattal kapcsolatban hivatkozott esetektől egyértelműen eltérő jellegére tekintettel az említett támadás nem teszi lehetővé a terrorcselekmények veszélye fennállásának kellő igazolását.

100

Mivel ugyanis a fellebbező helyzete Abdullah Öcalannak, a PKK alapítójának és vezetőjének az 1999‑ben történt letartóztatását követő tizenhat évben radikálisan megváltozott, nem lehet úgy tekinteni, hogy a béketárgyalások figyelmen kívül hagyásával épülő török katonai előőrs elleni ezen támadás egyenértékű a török idegenforgalmi létesítmények elleni támadásokkal való, az 1990‑es években történt fenyegetéssel.

101

Ami a 2014. augusztus 24‑i, egy erőmű ellen elkövetett támadást illeti, a Törvényszék a megtámadott ítélet 151. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a Tanács azt jogszerűen minősítette terrortámadásnak, és a fellebbező e tekintetben megismétli a megsemmisítés iránti keresetlevelében, a válaszában és a tárgyaláson kifejtett tiltakozását azon ténymegállapítással szemben, hogy kínai mérnökök elrablására került sor.

102

A 2017. október 23‑i esetet illetően, amelynek során egy katonai gépjárművet támadtak meg, valamint a 2020. augusztus 20‑i incidenst érintően, amelynek során egy török katonai előőrs ellen dróntámadást követtek el, a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék ezen esetek terrorcselekménynek való minősítése keretében a megtámadott ítélet 147. és 155. pontjában tévesen nyilvánította irrelevánsnak azt a körülményt, hogy e cselekmények a PKK és a Török Köztársaság közötti fegyveres konfliktus keretébe illeszkednek, hiszen az első jogalapból egyértelműen kitűnik, hogy egy szükséges és arányos katonai művelet nem tekinthető terrorista célúnak.

103

A Törvényszék azáltal, hogy a megtámadott ítélet 158–162. pontjában lényegében úgy ítélte meg, hogy a fegyveres konfliktus folytatása lehetővé tette a Tanács számára a terrorcselekmények veszélye fennmaradásának megállapítását, figyelmen kívül hagyta azt a szerepet, amelyet a Török Köztársaság játszott annak ellenére, hogy a PKK jelentősen megváltoztatta modus operandiját.

104

A Tanács a Francia Köztársaság támogatása mellett azt az álláspontot képviseli, hogy a harmadik jogalapot el kell utasítani.

105

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése értelmében a Tanács az érintett személyt vagy szervezetet fenntarthatja a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listán, ha arra a következtetésre jut, hogy a terrorista tevékenységekben való részvételére vonatkozó veszély, amely e személynek vagy szervezetnek az e listára való első felvételét igazolta, továbbra is fennáll (2020. szeptember 10‑iHamász kontra Tanács ítélet, C‑386/19 P, EU:C:2020:691, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

106

Az ilyen fenntartás célszerűségének értékelése szempontjából főszabály szerint kizárólag az a releváns kérdés, hogy a szóban forgó felvétel vagy az előző felülvizsgálat óta a ténybeli helyzet oly módon változott‑e, hogy az már nem teszi lehetővé az e veszélyre vonatkozó ugyanazon következtetés levonását (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑iTanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 46. pont).

107

Az ilyen veszély fennmaradása többek között az első felvételt igazoló nemzeti határozatra való hivatkozással támasztható alá, amennyiben e határozatot nemrégiben felülvizsgálták, és ennek eredményeként azt állapították meg, hogy a fenntartása indokolt olyan közelmúltbeli események miatt, amelyek bizonyítják, hogy a szóban forgó személy vagy szervezet továbbra is terrorista tevékenységekben vesz részt. Az ilyen felülvizsgálat ugyanis annak biztosítására irányul, hogy a Tanács határozatának megfelelő ténybeli alapja legyen ahhoz, hogy a Tanács e veszély fennállását megállapíthassa (2020. szeptember 10‑iHamász kontra Tanács ítélet, C‑386/19 P, EU:C:2020:691, 39. pont).

108

Annak vizsgálata keretében, hogy az érintett személynek, csoportnak vagy szervezetnek a terrorista tevékenységekben való részvételére vonatkozó veszély továbbra is fennáll‑e, az e személynek, csoportnak vagy szervezetnek a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listára való első felvételének alapjául szolgáló nemzeti határozat későbbi sorsán kívül figyelembe kell venni többek között az olyan újabb ténybeli elemeket, amelyek azt bizonyítják, hogy az említett veszély továbbra is fennáll (2020. szeptember 10‑iHamász kontra Tanács ítélet, C‑122/19 P, EU:C:2020:690, 38. pont).

109

A jelen ügyben a Törvényszék nem tért el ettől az ítélkezési gyakorlattól.

110

E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a fellebbező azon érvei, amelyek annak vitatására irányulnak, hogy az új török katonai előőrs építkezési területét ért, 2014 májusában elkövetett támadás, a 2014 augusztusában egy erőmű ellen elkövetett támadás, a 2017. október 23‑i, katonai jármű ellen elkövetett támadás, valamint a 2020. augusztus 20‑án egy török katonai előőrs ellen véghezvitt dróntámadás a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése értelmében vett terrorcselekménynek minősül, hatástalanok a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése alapján végzett felülvizsgálat keretében, és azokat a jelen ítélet 105. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján el kell utasítani. Valamely személynek vagy szervezetnek a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listán való fenntartásához ugyanis a Tanácsnak nem azt kell bizonyítania, hogy e személy vagy szervezet az említett közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése értelmében vett terrorcselekményt követett el, hanem csupán azt, hogy továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy terrorista tevékenységekben vesz részt.

111

Másodszor el kell utasítani a fellebbező arra alapított érveit is, hogy azok a jogi aktusok, amelyeket a Tanács annak felülvizsgálata során vett alapul, hogy továbbra is fennáll‑e annak veszélye, hogy a PKK terrorista tevékenységekben vesz részt, nem bizonyítják kellőképpen e veszély fennállását e jogi aktusok jelentős mértékben eltérő jellege, valamint amiatt, hogy a fellebbező helyzete radikálisan megváltozott, mivel újabban békés megoldásokra törekszik.

112

E tekintetben meg kell állapítani, hogy elfogadhatatlan az az érv, amely szerint az új török katonai előőrs építkezési területét ért, 2014 májusában elkövetett támadás igazolt. A fellebbező ugyanis azáltal, hogy csupán az elkövetett cselekményt állítólagosan igazoló fegyveres konfliktus fennállására hivatkozik, amely cselekménnyel kapcsolatban úgy véli, hogy az jelentős mértékben eltér az Egyesült Királyság 2001. évi határozatában hivatkozott esetektől, és azzal érvel, hogy e cselekmény a béketárgyalásoknak a török kormány általi megsértésére adott közvetlen válasz, nem a jognak a Törvényszék általi téves alkalmazására hivatkozik, hanem azt kéri a Bíróságtól, hogy e bizonyítéknak a Törvényszék általi értékelését a sajátjával helyettesítse.

113

Márpedig az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdéséből és az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből kitűnik, hogy a fellebbezés csak jogkérdésekre terjed ki, és ezért kizárólag a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel a releváns tények és a bizonyítékok megállapítására és értékelésére. A tények és bizonyítékok értékelése – az elferdítés esetét kivéve – nem minősül olyan jogkérdésnek, amely a fellebbezés keretében önmagában a Bíróság felülvizsgálatának körébe tartozna (2022. január 27‑iFT és társai kontra Bizottság ítélet, C‑518/21 P, EU:C:2022:70, 12. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

114

Ugyanezen okból a fellebbezőnek a 2014. augusztus 24‑én, egy erőmű ellen elkövetett támadására vonatkozó érve szintén elfogadhatatlan, mivel a fellebbező pusztán megismétli a Törvényszék azon ténymegállapításával szembeni tiltakozását, amely szerint kínai mérnököket raboltak el, anélkül hogy vitatná a Törvényszék valamely konkrét értékelését.

115

Ami a fellebbező azon érvét illeti, amely szerint a 2017. október 23‑i és a 2020. augusztus 20‑i incidenst nyilvánvalóan szükséges és arányos katonai műveletnek kell tekinteni, megalapozatlanság miatt el kell utasítani.

116

Még ha a megtámadott ítélet 146. pontjában a Törvényszék egy török katonai jármű 2017 júniusi támadására hivatkozott is, miközben a fellebbező egy 2017. október 23‑án bekövetkezett incidenst említ, ezen ítélet 147. és 154. pontjából kitűnik, hogy a fellebbező nem vitatja sem e katonai műveletek valódiságát, sem pedig azt, hogy azok neki tudhatók be, mivel közli, hogy azok nyilvánvalóan szükségesek és arányosak voltak az ellenségeskedésnek a Török Köztársaság hibájából történt súlyosbodása és a drónoknak az utóbbi általi fokozott használata miatt.

117

Meg kell tehát állapítani, hogy a harmadik fellebbezési jogalapja keretében a fellebbező nem terjeszt elő olyan érvelést, amely kétségbe vonhatná a Törvényszék azon jogi értékelését, amely szerint e cselekmények, amelyek megtörténtét nem vitatták, lehetővé tették a Tanács számára, hogy jogszerűen naprakésszé tegye a fellebbező terrorista tevékenységekben való részvételének veszélyére vonatkozó értékelését.

118

Következésképpen a harmadik jogalapot részben elfogadhatatlanság, és részben megalapozatlanság miatt el kell utasítani.

119

A fellebbező a negyedik jogalapja keretében arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 103. és 164–173. pontjában tévesen értelmezte az arányosság elvét.

120

Először is a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 170–172. pontjában megsértette az arányosság elvét, amely megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai ne haladják meg a szóban forgó szabályozás által kitűzött jogszerű célok elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket, így amikor több alkalmas intézkedés közül lehet választani, a legkevésbé kényszerítőt kell igénybe venni, és az okozott hátrányok nem lehetnek aránytalanok az elérni kívánt célokkal (lásd ebben az értelemben: 2013. január 22‑iSky Österreich ítélet, C‑283/11, EU:C:2013:28, 50. pont).

121

A Törvényszék megállapításai továbbá ellentmondásosak, mivel ha az intézkedések célja – amint azt a Törvényszék kifejezetten megállapítja – „a béke megőrzése, a konfliktusok megelőzése és a nemzetközi biztonság megerősítése”, egyértelmű, hogy a békefolyamatra gyakorolt hatásuk az arányosság elvének való megfelelésük alapvető feltétele.

122

Ezenkívül a Törvényszék azáltal, hogy a konfliktus békés és demokratikus megoldásának irreleváns jellegét állapította meg, ellentmondásba került a megtámadott ítélet 162. pontjában tett azon megállapítással, amely szerint a Tanács helyesen állapította meg, hogy 2019‑ben semmilyen változás nem következett be a körülményekben. Ha a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése szerinti felülvizsgálat keretében a békés megoldásra való törekvés relevánsnak minősül, a fellebbező úgy véli, hogy ugyanennek kell vonatkoznia az arányosság vizsgálatára is, annál is inkább, mivel a fegyveres konfliktus végső célja egy nép önrendelkezése. Még ha az első jogalap keretében nem is lehetne helyt adni ezen érvnek, annak az arányosság elvének megsértésére alapított negyedik jogalap vizsgálata keretében helyt kell adni.

123

Amint az a megtámadott ítélet 166. pontjából kitűnik, a vitatott jogi aktusok közérdekű célt szolgálnak, amely a nemzetközi békéhez és biztonsághoz való hozzájárulás. Márpedig a PKK‑nak a vitatott listákon való fenntartása valójában akadályozza a békefolyamatot, így az e jogi aktusokban előírt korlátozó intézkedéseket a kitűzött célok szempontjából alkalmatlannak kell tekinteni.

124

Másodszor, a Törvényszék azáltal, hogy korlátozó módon csupán a vitatott jogi aktusok által követett célt vizsgálta, a megtámadott ítélet 164–173. pontjában nem vizsgálta meg megfelelően, hogy az okozott hátrányok, amelyek magukban foglalják az előre látható következményeket is, (lásd ebben az értelemben: 2019. március 12i Tjebbes és társai ítélet, C‑221/17, EU:C:2019:189, 40. pont) az elérni kívánt célokkal nem aránytalanok‑e. Nem fogadható el ugyanis, hogy annak meghatározásához, hogy a valamely jogi aktus által okozott hátrányok nem aránytalanok‑e az elérni kívánt célokkal, kizárólag e jogi aktus céljait veszik figyelembe, annak előre látható következményeit pedig nem.

125

Ebben az összefüggésben a fellebbező emlékeztet arra, hogy bár a Tanács nem veheti figyelembe valamely jogi aktus minden lehetséges következményét, a jelen ügyben – már csak a T‑316/14. sz. PKK kontra Tanács ügyben 2014. május 1‑jén és a T‑148/19. sz. PKK kontra Tanács ügyben 2019. március 7‑én benyújtott megsemmisítés iránti kereset miatt is – tudomással bírt a vitatott jogi aktusok által a kurdokra gyakorolt hatásokról, így a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 171. és 172. pontjában azt állapította meg, hogy e hatások nem relevánsak.

126

A Tanács úgy véli, hogy a negyedik jogalapot el kell utasítani.

127

Először is, a negyedik jogalap elfogadhatatlan abban a részében, amelyben a fellebbező a korlátozó intézkedések végső céljára, azaz az EUSZ 21. cikk (2) bekezdésének c) pontja értelmében véve a béke megőrzésére és a nemzetközi biztonság erősítésére való hivatkozásra szorítkozik, és az elsőfokú eljárásban felhozott érveket megismételve azzal érvel, hogy a PKK‑nak a vitatott listákon való fenntartása akadályozza a békefolyamatot, és következményekkel jár a kurdokra nézve, mivel a PKK részvételével zajló fegyveres konfliktus végső célja a kurd nép önrendelkezése. E tekintetben ugyanis a fellebbezés valójában pusztán a Törvényszékhez benyújtott kereset újbóli megvizsgálására irányul, ami a fellebbezés keretében nem tartozik a Bíróság hatáskörébe.

128

Ezenkívül a PKK nem támasztja alá az önrendelkezés elvének a vitatott jogi aktusok által elrendelt korlátozó intézkedések arányosságának értékelése keretében fennálló relevanciájára alapított kifogását, így azt szintén elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

129

Végezetül az arra alapított kifogást illetően, hogy a Törvényszék nem vette figyelembe az elrendelt korlátozó intézkedések célját, és figyelmen kívül hagyta azok előre látható következményeit, mivel nem határozta meg, hogy az okozott hátrányok nem aránytalanok‑e az elérni kívánt céllal, emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve tiszteletben tartásának bírósági felülvizsgálata tekintetében kizárólag az elfogadott intézkedésnek a hatáskörrel rendelkező intézmény által elérni kívánt cél megvalósítására nyilvánvalóan alkalmatlan jellege érintheti az ilyen intézkedés jogszerűségét (lásd ebben az értelemben: 2020. június 25‑iVnesheconombank kontra Tanács ítélet, C‑731/18 P, EU:C:2020:500, 84. pont).

130

Arra is emlékeztetni kell, hogy a korlátozó intézkedések per definitionem negatív hatásokkal járnak, különösen az azokkal érintett szervezetekre nézve (lásd ebben az értelemben: 2020. június 25‑iVnesheconombank kontra Tanács ítélet, C‑731/18 P, EU:C:2020:500, 86. pont).

131

Márpedig a vitatott jogi aktusok által követett célkitűzés jelentősége – amely célkitűzés nevezetesen többek között a terrorizmus elleni küzdelem, amely az Unió külső tevékenységének az EUSZ 21. cikkben meghatározott céljaival összhangban a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának tágabb célkitűzésébe illeszkedik – igazolhatja a negatív következményeket (lásd analógia útján: 2020. június 25‑iVnesheconombank kontra Tanács ítélet, C‑731/18 P, EU:C:2020:500, 87. pont).

132

A jelen ítélet 129–131. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel a Törvényszék a megtámadott ítélet 168. pontjában helyesen állapította meg, hogy mivel a Tanács a vitatott jogi aktusok elfogadásával többek között a terrorizmus elleni küzdelem célját követte, e jogi aktusok koherens módon megfelelnek e célkitűzésnek, és annak tekintetében semmiképpen nem tekinthetők nyilvánvalóan alkalmatlannak.

133

Mivel a fellebbező e kifogás alátámasztása érdekében nem terjesztett elő jogilag releváns érvet, azt el kell utasítani.

134

Következésképpen a negyedik jogalapot részben elfogadhatatlanság és részben megalapozatlanság miatt el kell utasítani.

135

A fellebbező az ötödik jogalapja keretében arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 174–196. pontjában tévesen állapította meg, hogy a Tanács eleget tett az indokolási kötelezettségének, mivel – amint arra a fellebbező a jelen fellebbezés korábbi jogalapjaiban rámutatott – a vitatott jogi aktusok indokolásából nem tűnik ki egyértelműen, hogy az Egyesült Királyság 2001. évi határozatával összefüggésben hivatkozott, 1995 és 1999 között bekövetkezett események ténylegesen alátámasztják e határozatot.

136

A fellebbező álláspontja szerint a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a Tanács eleget tett az indokolási kötelezettségének. A Törvényszék ugyanis nem vette figyelembe az önrendelkezés célját, és azt a kontextust, amelybe a fegyveres konfliktus illeszkedik. Tévesen vette alapul az Egyesült Királyság 2001. évi határozatában említett eseményeket. A vitatott jogi aktusokban említett eseteket a felülvizsgálata keretében tévesen minősítette terrorcselekményeknek, anélkül hogy kellően kifejtette volna azokat az indokokat, amelyek igazolják, hogy egy katonai művelet fennállásával bizonyítható a terrorista tevékenységekben való részvétel veszélyének fennállása. Nem fejtette ki kellőképpen azokat az okokat, amelyek miatt a vitatott jogi aktusokat arányosaknak kell tekinteni, jóllehet tájékoztatták arról, hogy a PKK‑nak a vitatott listákra való felvétele milyen következményekkel járhat a békére, valamint a kurdok és partizánjaik helyzetére nézve.

137

Ezenkívül a fellebbező úgy véli, hogy a Törvényszék hibát követett el, amikor a megtámadott ítélet 183–186. pontjában megállapította, hogy az annak bizonyítására felhozott érveket, hogy a Tanács megsértette az indokolási kötelezettségét, mivel nem vizsgálta meg, hogy a nemzeti hatóságok által vizsgált esetek a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése értelmében vett terrorcselekményeknek minősíthetők‑e, és nem bizonyította az Egyesült Királyság határozatainak az e közös álláspont 1. cikkének (4) és (6) bekezdése tekintetében fennálló relevanciáját, el kell utasítani, mivel azok az indokolás megalapozottságának kérdésére vonatkoznak. E vizsgálat nemcsak az indokolás alapjára, hanem magára az indokolási kötelezettségre is vonatkozik.

138

A Tanács úgy véli, hogy az ötödik jogalap elfogadhatatlan, és mindenesetre megalapozatlan.

139

Az ötödik jogalap elfogadhatóságát illetően meg kell állapítani, hogy a fellebbező a megtámadott ítélet 174–196. pontjával szemben előterjesztett kifogásai keretében nem jelöli meg egyértelműen sem azokat a részeket, amelyekről úgy véli, hogy téves jogalkalmazáson alapulnak – az ezen ítélet 183–186. pontjával szemben felhozott kifogások kivételével –, sem pedig az álláspontjának alátámasztására felhozott jogi érveket. Konkrétan nem fejti ki azt, hogy a Bíróságnak a Törvényszék által hivatkozott ítélkezési gyakorlata miért lenne helytelen. Így a fellebbező érvei pusztán a Törvényszékhez benyújtott keresetek újbóli vizsgálatát kívánják elérni, ahelyett hogy a megtámadott ítélet ellen irányulnának annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a Bíróság számára a felülvizsgálat elvégzését (lásd ebben az értelemben: 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 48. pont).

140

A fellebbező által e jogalap keretében hivatkozott érvek közül egyesek ugyanis valójában a Törvényszéknek nem a vitatott jogi aktusok indokolására vonatkozó értékelésének, hanem a szóban forgó korlátozó intézkedéseknek a célkitűzéseik elérésére való alkalmasságára vonatkozó értékelésének a vitatására irányulnak. Márpedig ezen érvek – amelyek az önrendelkezés célkitűzésére és a fegyveres konfliktus kontextusára, az Egyesült Királyság 2001. évi határozatában említett eseményekre, a vitatott jogi aktusokban említett cselekmények terrorcselekményeknek való minősítésére, valamint azon indokokra vonatkoznak, amelyek miatt a vitatott jogi aktusokat arányosaknak kell tekinteni – a fellebbezés egyéb jogalapjaihoz tartoznak, amelyekre egyébiránt a fellebbező kifejezetten hivatkozik, és amelyek elutasításra kerültek. Következésképpen azok az indokolás elégtelenségére alapított ötödik jogalap keretében nem relevánsak.

141

Arra is emlékeztetni kell, hogy a korlátozó intézkedést előíró tanácsi jogi aktus indokolásának – amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 175. pontjában helyesen rámutatott – meg kell határoznia azokat az egyedi és konkrét okokat, amelyek miatt a Tanács a mérlegelési jogkörének gyakorlása keretében úgy ítéli meg, hogy az érintettel szemben ilyen intézkedést kell hozni (lásd ebben az értelemben: 2021. április 22‑iTanács kontra PKK ítélet, C‑46/19 P, EU:C:2021:316, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

142

Ugyanakkor, amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 176. pontjában emlékeztetett, az EUMSZ 296. cikkben megkövetelt indokolásnak a szóban forgó jogi aktus jellegéhez és elfogadásának kontextusához kell igazodnia. Az indokolási követelményt az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a hivatkozott indokok jellegére, és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, mivel az indokolás megfelelőségét nemcsak a szövegére, hanem a kontextusára, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére figyelemmel is meg kell vizsgálni. Következésképpen valamely sérelmet okozó aktus indokolása akkor megfelelő, ha az érdekelt előtt ismert kontextusban került sor az elfogadására, amely lehetővé teszi a számára a vele szemben hozott intézkedés hatályának megértését (lásd: 2021. április 22‑iTanács kontra PKK ítélet, C‑46/19 P, EU:C:2021:316, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

143

Ami konkrétabban a valamely személynek vagy szervezetnek a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listán való fenntartására vonatkozó jogi aktusokat illeti, a Tanács köteles megvizsgálni, hogy a listára való első felvétel vagy az előző felülvizsgálat óta a ténybeli helyzet nem változott‑e oly módon, hogy az már nem teszi lehetővé ugyanazon következtetés levonását az érintett személynek vagy szervezetnek a terrorista tevékenységekben való részvételével kapcsolatban (lásd ebben az értelemben: 2021. április 22‑iTanács kontra PKK ítélet, C‑46/19 P, EU:C:2021:316, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

144

E tekintetben pontosítani kell, hogy az ilyen jogi aktusokat illetően az uniós bíróság köteles vizsgálni egyrészről az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolási kötelezettség tiszteletben tartását, és ebből következően a hivatkozott indokok kellőképpen pontos és konkrét jellegét, amire egyébiránt a Törvényszék a megtámadott ítélet 177. pontjában emlékeztetett, valamint másrészről azt, hogy ezen indokok megalapozottak‑e, ami magában foglalja, hogy ez a bíróság – ezen indokok érdemi jogszerűségének felülvizsgálata keretében – meggyőződik arról, hogy ezek a jogi aktusok kellően biztos ténybeli alappal rendelkeznek, és megvizsgálja az említett jogi aktusokat alátámasztó indokolásban állított tényeket (2021. április 22‑iTanács kontra PKK ítélet, C‑46/19 P, EU:C:2021:316, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

145

Mindemellett az indokolás kérdése, amely egy lényeges eljárási szabályra vonatkozik, elkülönül az állítólagos magatartás bizonyításának kérdésétől, amely a szóban forgó jogi aktus érdemi jogszerűségéhez tartozik, és magában foglalja az e jogi aktusban említett tények helytállóságának, valamint annak vizsgálatát, hogy e tények az érintett személlyel szembeni korlátozó intézkedések alkalmazását igazoló tényeknek minősülnek‑e (2021. április 22‑iTanács kontra PKK ítélet, C‑46/19 P, EU:C:2021:316, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

146

E tekintetben a Törvényszék a megtámadott ítélet 185. pontjában helyesen állapította meg, hogy az e rendelkezés megsértésére alapított jogalapra válaszul vizsgálatra került, hogy a Tanács eleget tett‑e annak a kötelezettségének, hogy meggyőződjön arról, hogy a nemzeti hatóságok által figyelembe vett cselekmények a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése értelmében vett terrorcselekménynek minősülhetnek‑e.

147

A fentiekből következik, hogy az említett tények megalapozottságának vitatására irányuló érvek az ötödik, az indokolás elégtelenségére alapított jogalap keretében nem relevánsak, így e jogalapot elfogadhatatlanság miatt, és mindenesetre megalapozatlanság miatt el kell utasítani.

148

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy – mivel a Bíróság egyetlen jogalapnak sem adott helyt – a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

149

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

150

A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségein felül a Tanács részéről felmerült költségek viselésére.

151

Az eljárási szabályzat 140. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében mutatis mutandis a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Bíróság előtti eljárásban részt vevő Francia Köztársaság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott: