1

Fellebbezésükkel a Westfälische Drahtindustrie GmbH (a továbbiakban: WDI), a Westfälische Drahtindustrie Verwaltungsgesellschaft mbH & Co. KG és a Pampus Industriebeteiligungen GmbH & Co. KG az Európai Unió Törvényszéke 2022. november 23‑iWestfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság ítéletének (T‑275/20, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2022:723) hatályon kívül helyezését kérik, amely ítéletben a Törvényszék elutasította azon keresetüket, amely elsődlegesen az Európai Bizottság 2020. március 2‑i azon levelének (a továbbiakban: vitatott jogi aktus) az EUMSZ 263. cikk alapján történő megsemmisítésére irányult, amelyben a Bizottság felszólította őket 12236931,69 euró összeg megfizetésére, amely a Bizottság szerint a 2010. szeptember 30‑án velük szemben kiszabott bírság fennmaradó részének felel meg, másodszor, annak megállapítására, hogy a bírságot 18149636,24 euró összeg 2019. október 17‑én történt kifizetésével teljes egészében megfizették, harmadszor pedig a Bizottság arra való kötelezésére irányult, hogy fizessen meg a WDI‑nek 1633085,17 eurót, az utóbbi időponttól számított kamatokkal együtt, ezen intézmény jogalap nélküli gazdagodása miatt, továbbá másodlagosan az EUMSZ 268. cikk alapján a Bizottság arra való kötelezését kérték, hogy fizesse meg nekik azt a 12236931,69 euró összeget, amelyet a Bizottság a WDI‑től követelt, valamint az ezen intézmény által beszedett 1633085,17 euró összegű túlfizetésnek megfelelő összeget, a 2019. október 17‑től a fizetendő összeg teljes visszafizetéséig számított kamatokkal együtt.

2

Az [EUMSZ 101. cikkben] és [az EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 23. cikkének (2) bekezdésében a következőket írja elő:

„A Bizottság határozattal bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy vállalkozások társulásaira, amennyiben azok akár szándékosan, akár gondatlanságból:

[…]”

3

E rendelet 31. cikke így rendelkezik:

„A Bíróság korlátlan jogkörrel rendelkezik az olyan határozatok felülvizsgálatára, amelyekben a Bizottság bírságot vagy kényszerítő bírságot határozott meg. A Bíróság törölheti, csökkentheti vagy növelheti a kiszabott bírság vagy kényszerítő bírság összegét.”

4

Az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás (HL 2006. C 210., 2. o., a továbbiakban: 2006. évi iránymutatás) „Fizetési képesség” című 35. pontja a következőképpen rendelkezik:

„Különleges körülmények fennállása esetén a Bizottság, kérelemre, figyelembe veheti a vállalkozás adott szociális és közgazdasági [helyesen: sajátos társadalmi és gazdasági] környezetben fennálló fizetési képességének hiányát. Ezen a címen a Bizottság nem csökkenti a bírságot csupán a vállalkozás kedvezőtlen vagy veszteséges pénzügyi helyzetének megállapítása miatt. A bírság csak abban az esetben csökkenthető, ha objetktív bizonyíték szolgál arra, hogy a bírság kiszabása – a jelen [i]ránymutatásban meghatározott feltételek mellett – visszavonhatatlanul veszélybe sodorná a vállalkozás gazdasági életképességét, és aktív eszközeit értéküktől megfosztaná.”

5

A jogvita előzményeinek kifejtését a megtámadott ítélet 2–26. pontja tartalmazza, és azokat a következőképpen lehet összefoglalni.

6

A 2010. szeptember 30‑i C(2010) 6676 végleges határozattal módosított, az EUMSZ 101. cikknek és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/38.344 – „feszített acél”‑ügy) hozott 2010. június 30‑i C(2010) 4387 végleges határozatban (a továbbiakban: vitatott határozat) a Bizottság több vállalkozást – köztük a feszítettacél‑szállító fellebbezőket – szankcionált a feszített acél piacán létrejött kartellben való részvételük miatt. A Bizottság 46550000 euró bírságot szabott ki a WDI‑vel szemben, míg a Westfälische Drahtindustrie Verwaltungsgesellschaft és a Pampus Industriebeteiligungen egyetemlegesen felelt 38855000 euró, illetve 15485000 euró összeg megfizetéséért.

7

A vitatott határozat szerint a bírságot e határozat közlésének időpontjától számított három hónapon belül kellett megfizetni. E határidő lejártakor automatikusan az Európai Központi Bank (EKB) által az irányadó refinanszírozási műveletek esetében alkalmazott kamatláb 3,5 százalékponttal növelt mértéke szerinti kamatot kellett fizetni. A vitatott határozat azt is előírta, hogy abban az esetben, ha valamely szankcionált vállalkozás keresetet nyújt be, ez a vállalkozás vagy bankgarancia nyújtásával, vagy a bírság ideiglenes megfizetésével fedezheti a bírságot.

8

A fellebbezők kereset előterjesztését követően, amelyben nem csupán a vitatott határozat megsemmisítését, hanem a kiszabott bírság csökkentését is kérték, ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtottak be, lényegében e határozat végrehajtásának a kereset tárgyában hozott ítélet kihirdetéséig való felfüggesztése iránt.

9

2011. április 13‑iWestfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság (T‑393/10 R, EU:T:2011:178) végzésével a Törvényszék elnöke részben helyt adott az ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek, és elrendelte a fellebbezőkre háruló, az azonnali behajtás elkerülése érdekében a Bizottság számára nyújtandó bankgarancia nyújtására vonatkozó kötelezettség végrehajtásának felfüggesztését, azzal a feltétellel, hogy a fellebbezők ideiglenesen ezen intézménynek egyrészt 2000000 eurót, másrészt pedig a hatályon kívül helyezés iránti kereset tárgyában meghozandó határozat kihirdetéséig 300000 euró havi részletet fizetnek.

10

A Törvényszék 2015. július 15‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság ítéletében T‑393/10, a továbbiakban: 2015. július 15‑i ítélet, EU:T:2015:515) hatályon kívül helyezte a vitatott határozatot annyiban, amennyiben az bírságot szabott ki a fellebbezőkre. Ezt követően kötelezte az utóbbiakat a vitatott határozatban kiszabottal azonos összegű bírság megfizetésére. A Törvényszék e következtetés levonása érdekében először is megállapította, hogy a Bizottság hibákat követett el a fellebbezők fizetési képességének értékelése során. Ezt követően, korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a különböző valószínűsítő körülményekből, így különösen a fellebbezők által az említett határozat elfogadását követően elvégzett szerkezetátalakításból kitűnik, hogy a fellebbezők nem hivatkozhatnak megalapozottan arra, hogy fizetési képességük hiánya miatt a velük szemben kiszabott bírságot csökkenteni kell.

11

A 2015. július 15‑i ítélettel szemben a fellebbezők fellebbezést nyújtottak be, és többek között azt vitatták, hogy a Törvényszék a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása során a 2015‑re, nem pedig a 2010‑re vonatkozó fizetési képességüket vette figyelembe. E fellebbezést a Bíróság a 2016. július 7‑iWestfälische Drahtindustrie és Pampus Industriebeteiligungen kontra Bizottság végzéssel (C‑523/15 P, EU:C:2016:541) elutasította.

12

A 2015. július 15‑i ítélet kihirdetését követően véleménykülönbségek alakultak ki a Bizottság és a fellebbezők jogi képviselői között azzal kapcsolatban, hogy a bírság után fizetendő kamatok mely időponttól kezdődően számítandók. Míg ez utóbbiak úgy vélték, hogy a bírság csak az említett ítélet kihirdetésének napjától esedékes, a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a kamatok a vitatott határozatban előírt időponttól esedékessé váltak.

13

E körülmények között, a fellebbezésük elutasítását követően tehát a fellebbezők azt kérték a Törvényszéktől, hogy a 2015. július 15‑i ítéletet úgy értelmezze, hogy az ezen ítéletben kiszabott bírság összege után fizetendő kamatokat az említett ítélet kihirdetésétől kezdődően kell számítani. Másodlagosan azt kérték a Törvényszéktől, hogy javítsa ki vagy egészítse ki ezt az ítéletet, megjelölve, hogy a kamatokat mely időponttól kezdve kell számítani.

14

A 2018. május 17‑iWestfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság végzésben (T‑393/10 INTP, EU:T:2018:293) a Törvényszék elfogadhatatlannak nyilvánította e kérelmeket. Az értelmezés iránti kérelmet illetően a Törvényszék emlékeztetett arra, hogy ahhoz, hogy elfogadható legyen, annak az értelmezendő ítéletben eldöntött kérdésre kell vonatkoznia. Márpedig a fellebbezőkkel szemben kiszabott bírságok összegének halasztott megfizetése esetén fizetendő késedelmi kamatok felszámításának kezdő időpontjával kapcsolatos kérdést a 2015. július 15‑i ítélet nem érintette. A Törvényszék szerint a fellebbezők kérelme a 2015. július 15‑i ítélet jogkövetkezményeire vonatkozó vélemény beszerzésére irányult, ami nem tartozik az eljárási szabályzat 168. cikkének (1) bekezdése alapján benyújtott, értelmezés iránti kérelem körébe. A másik két kérelmet a Törvényszék elkésettnek ítélte. Végül a Törvényszék megállapította, hogy az eljárási szabályzata 164. cikkének (2) bekezdésében és 165. cikkének (2) bekezdésében e célból előírt határidőkre tekintettel másodlagosan előterjesztett, arra irányuló kérelmeket, hogy a Törvényszék javítsa ki vagy egészítse ki a 2015. július 15‑i ítéletet, elkésettnek kell tekinteni.

15

A 2011. április 13‑iWestfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság (T‑393/10 R, EU:T:2011:178) végzés végrehajtásaként a WDI a 2011. június 29. és 2015. június 16. közötti időszakban ideiglenesen összesen 16400000 eurót fizetett a Bizottságnak.

16

2019. október 16‑án a WDI tájékoztatta a Bizottságot egyrészt arról, hogy 31700000 eurót már megfizetett, másrészt pedig arról, hogy szándékában áll már most megfizetni a bírság fennmaradó – tőkében és kamatokban kifejezett – részét, amelyet 18149636,24 euróra becsült. Ennek kiszámításához a WDI a 2015. október 15‑től, azaz a 2015. július 15‑i ítélet kihirdetését három hónappal követő időponttól esedékes kamatokat vette figyelembe, és 3,48%‑os kamatmértéket alkalmazott.

17

2019. október 17‑én a WDI az említett 18149636,24 euró összeget befizette a Bizottság bankszámlájára, és így a 2011. június 29. óta bírságfizetés címén teljesített kifizetések teljes összege 49849636,24 eurót tett ki.

18

A vitatott jogi aktusban a Bizottság jelezte, hogy nem ért egyet a WDI által a 2019. október 16‑i levelében kifejtett álláspontjával. A Bizottság kifejtette, hogy az 1995. július 14‑iCB kontra Bizottság ítéletben (T‑275/94, EU:T:1995:141) megállapított kritériumoknak megfelelően a 4,5%‑os mértékű a kamatok nem a 2015. július 15‑i ítélettől, hanem a vitatott határozatban előírt időponttól, azaz 2011. január 4‑től számítandók. Következésképpen a Bizottság felszólította a WDI‑t, hogy fizesse meg számára a 2020. március 31‑i értéknapot figyelembe véve továbbra is esedékes összegnek megfelelő 12236931,69 eurót.

19

A Törvényszék Hivatalához 2020. május 11‑én benyújtott keresetlevelükben a fellebbezők elsődlegesen azt kérték, hogy a Törvényszék, először is, semmisítse meg a vitatott jogi aktust, másodszor annak megállapítását, hogy a Bizottságnak a WDI által a 2011. június 29. és 2015. június 16. közötti időszakban teljesített kifizetéseket (16400000 euró), valamint a fenti összeg után ezen időszak alatt kifizetett kamatokat (1420610 euró), azaz összesen 17820610 eurót be kell számítania a Törvényszék által a 2015. július 15‑i ítéletben korlátlan felülvizsgálati jogkörében kiszabott bírságba, ettől az időponttól kezdődő hatállyal, és hogy ennélfogva e bírság a WDI által 2019. október 17‑én teljesített 18149636,24 euró összeg kifizetésével teljes mértékben megfizetésre került, harmadszor pedig azt, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottságot, hogy fizessen meg a WDI részére 1633085,17 eurót, 2019. október 17‑től a fizetendő összeg teljes visszafizetéséig terjedő időszakra számított kamattal együtt. Másodlagosan a fellebbezők azt kérték, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottság által képviselt Európai Uniót egyrészt arra, hogy fizessen a fellebbezőknek a megtámadott jogi aktusban követelt összeggel megegyező összegű kártérítést, azaz 12236931,69 eurót, másrészt pedig arra, hogy fizessen a WDI részére 1633085,17 eurót a 2019. október 17‑től a fizetendő összeg teljes visszafizetéséig terjedő időszakra számított kamatokkal együtt.

20

A megtámadott ítéletben a fellebbezőknek a jelen ítélet 19. pontjában említett kérelmei megalapozottságának vizsgálata keretében a Törvényszék először is megvizsgálta a fellebbezőknek az EUMSZ 266. cikk első bekezdésének több alkalommal való megsértésére alapított kártérítési kérelmét. E tekintetben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy valamennyi felrótt jogsértés azon az előfeltevésen alapul, hogy a vitatott határozattal kiszabott bírságot a Törvényszék a 2015. július 15‑i ítéletben nem „tartotta fenn”, illetve nem „erősítette meg”, hanem azt törölte, és új bírsággal helyettesítette, amelyet a fellebbezők „a Törvényszék által kiszabott bírságnak” neveznek.

21

A Törvényszék, miután elfogadhatónak nyilvánította a kártérítési kérelmet, a megtámadott ítélet 98. pontjában emlékeztetett arra, hogy az 1995. július 14‑iCB kontra Bizottság (T‑275/94, EU:T:1995:141) ítéletéből eredő ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az uniós bíróság által korlátlan felülvizsgálati jogkörében megállapított bírság nem minősül új, a Bizottság által kiszabott bírságtól jogilag elkülönülő bírságnak. Márpedig önmagában az a körülmény, hogy a Törvényszék végül azt tartotta célszerűnek, hogy 2015. július 15‑i ítéletében a vitatott határozatban megállapítottal azonos összegű bírságot állapítson meg, nem zárja ki ezen ítélkezési gyakorlat jelen ügyben való alkalmazását.

22

Ezt az értékelést nem tették kérdésessé a fellebbezők többek között arra alapított érvei sem, hogy a Törvényszék törölte az eredetileg kiszabott bírságot, mielőtt a vitatott határozatot követően felmerült körülmények alapján új összeget állapított volna meg, és hogy a Törvényszék elnöke 2011. április 13‑iWestfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság (T‑393/10 R, EU:T:2011:178) végzésével elrendelte a bankgarancia nyújtására vonatkozó kötelezettség felfüggesztését.

23

A Törvényszék ezenkívül hangsúlyozta, hogy amikor az uniós bíróság a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében fenntartja a bírság összegének egy részét vagy egészét, a kamatok megfizetésére irányuló kötelezettség ab initio nem minősül a Bizottság által eredetileg kiszabott bírságon felüli szankciónak.

24

E megfontolásokra tekintettel a Törvényszék megállapította, hogy nem áll fenn az a Bizottságra háruló kötelezettségeknek az EUMSZ 266. cikk értelmében vett kellően súlyos megsértése, és elutasította a fellebbezők kártérítési kérelmét. Tekintettel arra, hogy a fellebbezők által előterjesztett többi kérelem lényegében szintén azon az előfeltevésen alapult, hogy a Bizottság megsértette e rendelkezést, a Törvényszék a keresetet teljes egészében elutasította, anélkül hogy a Bizottság által a vitatott jogi aktus megsemmisítése iránti kérelemmel kapcsolatban felhozott elfogadhatatlansági kifogást megvizsgálta volna.

25

A fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság:

26

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

27

Fellebbezésük alátámasztása érdekében a fellebbezők három jogalapra hivatkoznak.

28

Első jogalapjukkal a fellebbezők lényegében azt róják fel a Törvényszéknek, hogy tévesen alkalmazta a jogot, mivel nem tartotta tiszteletben a 2015. július 15‑i ítéletet, valamint a megtámadott ítéletet tévesen és a fenti ítélethez képest ellentmondásos módon indokolta. A második jogalap az EUMSZ 266. cikknek a 2015. július 15‑i ítélet hatályon kívül helyezése joghatásainak és az ezen ítéletben foglalt döntés helyettesítő jogi jellegének kombinációjából eredő jogi szabály be nem tartásából eredő állítólagos megsértésén alapul.

29

Mindemellett a fellebbezők beadványaiból kitűnik, hogy e két jogalappal lényegében arra hivatkoznak, hogy az a tény, hogy a Törvényszék a 2015. július 15‑i ítélet keretében korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolta, olyan bírság kiszabásához vezetett, amelyet újnak és a Bizottság által a vitatott határozatban velük szemben kiszabott bírságtól jogilag elkülönülőnek kell minősíteni, Konkrétabban, noha a fellebbezők első jogalapjukat úgy adják elő, hogy az részben az indokolás ellentmondásos és téves jellegén alapul, az e jogalap alátámasztása érdekében kifejtett különböző érvek olvasata azt bizonyítja, hogy e címen valójában nem a megtámadott ítélet indokolásának elégséges jellegét kívánják vitatni, hanem azokat a jogi következtetéseket, amelyeket a Törvényszék abból vont le, hogy a 2015. július 15‑i ítéletben korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolta. Következésképpen e két jogalapot együtt kell vizsgálni, és mindenekelőtt ezen előfeltevés megalapozottságát kell megvizsgálni.

30

A fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék a 2015. július 15‑i ítéletben egyrészt ex tunc hatállyal törölte a Bizottság által kiszabott bírságot, ami a fellebbezők javára az általuk az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzés végrehajtása keretében ideiglenesen megfizetett összeg kamatokkal növelt összegének megfelelő követelést keletkeztetett, és másrészt a 2015. július 15‑i ítélet kihirdetésének időpontjától kezdődő hatállyal új, külön bírságot állapított meg, amelyet a fellebbezők a Bizottság által 2010‑ben kiszabott, „törölt bírsággal” szemben „a Törvényszék által kiszabott bírságnak” neveznek.

31

E célból többek között arra a körülményre hivatkoznak, hogy a 2015. július 15‑i ítélet rendelkező részében a Törvényszék teljes egészében megsemmisítette a vitatott határozat 2. cikkének 8. pontját, aminek következtében a Bizottság által kiszabott bírságot az ezen ítéletből eredő, a megsemmisítéshez fűződő joghatás folytán visszaható hatállyal teljes egészében törölték.

32

Ezenkívül, figyelembe véve a Törvényszék által az említett ítéletben megállapított hibák súlyát, és tekintettel arra, hogy a fizetési képességnek a vitatott határozatban való téves értékelése miatt nem tűnt lehetségesnek a csökkentett bírság összegének visszaható hatállyal történő meghatározása, a Törvényszék eltért a korábbi bírói gyakorlatától. Így ahelyett, hogy a törölt bírság összegét közvetlenül, visszaható hatállyal csökkentett összegben állapította volna meg, mint ahogyan más ítéletekben tette, korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva úgy határozott, hogy e határozat megsemmisítését a rendelkező részben összekapcsolja a fellebbezők marasztalását tartalmazó rendelkezéssel. E kombináció lehetővé tette a Törvényszék számára, hogy először is teljes egészében hatályon kívül helyezze az említett határozatot, majd azt a saját értékelésével helyettesítse.

33

Hasonlóképpen sokatmondó az a tény, hogy a 2015. július 15‑i ítéletben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy jogosult figyelembe venni a fellebbezők által közel öt év alatt már teljesített kifizetéseket, valamint a fizetési képességüknek az ezen ítélet kihirdetésének időpontjáig bekövetkező javulását.

34

Ennélfogva a megtámadott ítélet indokolása ellentmondásos, mivel nem veszi figyelembe a 2015. július 15‑i ítéletben kiszabott bírság új és elkülönülő jellegét. Többek között a megtámadott ítélet 99. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a vitatott határozatot a 2015. július 15‑i ítélet helyettesítő hatása folytán úgy kell tekinteni, mintha az mindig is az ezen ítéletben szereplő értékelésből következett volna. Márpedig a fellebbezők szerint a Törvényszéknek a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlásából eredő ezen helyettesítő hatás terjedelmét azon ítélet rendelkező részére és indokolására tekintettel kellett volna meghatároznia, amelyből az ilyen hatás következik. A jelen ügyben azonban a vitatott határozat megsemmisítésének és a fellebbezők bírság megfizetésére való kötelezésének kettős hatásából az következik, hogy a velük szemben eredetileg kiszabottól jogilag eltérő új bírságot fogadtak el. Végeredményben, a szöveget tekintve az említett helyettesítő hatás szükségszerűen legalább az eredeti bírság módosításával, tehát lényegében egy új, jogilag elkülönülő bírság kiszabásával jár.

35

Végül a 2015. július 15‑i ítélet rendelkező része és a Törvényszék által ebben az ítéletben végzett átfogó értékelés azt mutatja, hogy a vitatott határozatot teljes egészében megváltoztatták. A helyettesítő hatás mind az indokolást, mind pedig a bírság túlértékelt összegét érintette. Olyan módosítást eredményezett, amely a törölt eredeti bírságot és a helyébe lépő, Törvényszék által kiszabott bírságot, valamint az ahhoz kapcsolódó jogkövetkezményeket egyértelműen megkülönböztette.

36

A Bizottság arra hivatkozik, hogy az első és második jogalap nem megalapozott.

37

Először is emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásokban hozott bizottsági határozatok bírósági felülvizsgálatának rendszere az intézmények jogi aktusainak az EUMSZ 263. cikkben előírt jogszerűségi vizsgálatából áll, amely az EUMSZ 261. cikk alapján és a felperes kérelmére a Bizottság által e téren kiszabott szankciók tekintetében a Törvényszék által gyakorolt korlátlan felülvizsgálati jogkörrel egészíthető ki (2018. július 25‑iOrange Polska kontra Bizottság ítélet, C‑99/16 P, EU:C:2018:590, 104. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Az EUMSZ 263. cikkben foglalt jogszerűségi vizsgálat a Bizottság által az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban hozott határozatok valamennyi elemére kiterjed, amelyeket a Törvényszék mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból alapos felülvizsgálatnak vet alá a fellebbező által felhozott jogalapok fényében, és az általa bemutatott bizonyítékok összességére tekintettel. Ugyanakkor e vizsgálat keretében az uniós bíróságok semmiképpen nem helyettesíthetik a szóban forgó jogi aktus kibocsátójának indokolását a saját indokolásukkal (2018. július 25‑iOrange Polska kontra Bizottság ítélet, C‑99/16 P, EU:C:2018:590, 105. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Ezzel szemben, amikor az uniós bíróság az EUMSZ 261. cikkben és az 1/2003 rendelet 31. cikkében biztosított korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolja, a szankció jogszerűségének egyszerű felülvizsgálatán túl felhatalmazással rendelkezik arra, hogy e szankció összegének meghatározása tekintetében a Bizottság – az ezen összeget eredetileg meghatározó jogi aktus kibocsátója – értékelését a saját értékelésével helyettesítse. Következésképpen az uniós bíróság még megsemmisítés hiányában is megváltoztathatja a megtámadott jogi aktust annak érdekében, hogy törölje, csökkentse vagy növelje a kiszabott bírságot, e hatáskört pedig az összes ténybeli körülmény figyelembevételével gyakorolja (2018. július 25‑iOrange Polska kontra Bizottság ítélet, C‑99/16 P, EU:C:2018:590, 106. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Ily módon a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az 1/2003 rendelet 31. cikke alapján a Törvényszékre ruházott korlátlan felülvizsgálati jogkör, amely lehetővé teszi számára a Bizottság által kiszabott bírság törlését, csökkentését vagy növelését, a Bizottság által eredetileg kiszabott bírságra vonatkozik, és arra korlátozódik (lásd ebben az értelemben: 2022. június 16‑iSony Optiarc et Sony Optiarc America kontra Bizottság ítélet (C‑698/19 P, EU:C:2022:480, 92. pont).

41

Ezenkívül, ellentétben azzal, ami az 1/2003 rendelet 23. cikkéből kitűnik, amely rendelkezés a Bizottságra ruházza azon jogkört, hogy a versenyszabályok megsértése miatt bírságokat szabjon ki, e rendelet 31. cikke korlátlan felülvizsgálati jogkörrel ruházza fel a Törvényszéket, amely szerves részét képezi az azon határozatok ellen benyújtott keresetek elbírálására vonatkozó hatáskörének, amelyekben a Bizottság ilyen bírságot szabott ki. Következésképpen az utóbbi cikknek nem az a célja, hogy a Törvényszéket a Bizottság által meghatározottól jogilag elkülönülő új bírság kiszabására hatalmazza fel, hanem az kiegészíti a bírósági felülvizsgálatot azáltal, hogy lehetővé teszi a Törvényszék számára az eredetileg kiszabott bírság összegének módosítását.

42

Így a Törvényszék által a megtámadott ítélet 99. pontjában tett megállapításhoz hasonlóan hangsúlyozni kell, hogy amennyiben az uniós bíróság a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesíti, a Bizottság határozatában az e határozatban eredetileg megállapított összeget a saját értékeléséből következő összeggel váltja fel. A Bizottság határozatát az uniós bíróság által hozott ítélet helyettesítő hatása folytán tehát úgy kell tekinteni, mintha az mindig is az e bíróság által lefolytatott értékelésből eredt volna.

43

A jelen ügyben a 2015. július 15‑i ítéletben a Törvényszék mindenekelőtt megállapította, hogy a Bizottság hibákat követett el a fellebbezők fizetési képességének a 2006. évi iránymutatás 35. pontja értelmében vett értékelése során. Ezt követően, a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása során, amit a fellebbezők kértek, mivel irányuló kérelmet terjesztettek elő, hogy a Törvényszék ne csupán semmisítse meg a vitatott határozatot, hanem a kiszabott bírság összegét is csökkentse, a felek által a fellebbezőknek a vitatott határozat elfogadását követően megváltozott pénzügyi helyzetével kapcsolatban előterjesztett bizonyítékok alapján kimondta, hogy a fellebbezők nem állíthatják megalapozottan, hogy fizetési képességük hiánya miatt, a 2006. évi iránymutatás 35. pontjában foglaltakhoz hasonló okok alapján csökkenteni kell az említett bírságot velük szemben.

44

Tekintettel arra, hogy a 2015. július 15‑i ítéletben a Törvényszék ily módon gyakorolta korlátlan felülvizsgálati jogkörét, a megtámadott ítélet 98. pontjában helyesen támaszkodott az 1995. július 14‑iCB kontra Bizottság ítéletre (T‑275/94, EU:T:1995:141, 58. és 60. pont), amiből kitűnik, hogy az uniós bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében a Bizottság által kiszabott bírságot új, attól jogilag elkülönülő bírsággal helyettesítse, és ebből a megtámadott ítélet 102. pontjában azt a következtetést vonta le, hogy mivel a jelen ügyben a Törvényszék által a 2015. július 15‑i ítéletben megváltoztatott bírság nem új, az 2011. január 4‑től esedékes.

45

E tekintetben meg kell állapítani, hogy sem azon mód, ahogyan a Törvényszék a bírság összegét megállapította, sem azon elemek jellege, amelyeket a Törvényszék figyelembe vett, amikor a 2015. július 15‑i ítéletben a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítette, nem vezethet annak megállapításához, hogy az így megváltoztatott bírság a Bizottság által a vitatott határozatban kiszabott bírságtól jogilag elkülönülő új bírságnak minősül.

46

Igaz, hogy a Törvényszék a 2015. július 15‑i ítélet rendelkező részének 2. pontjában megsemmisítette a vitatott határozat 2. cikkének 8. pontját, amely bírságot szabott ki a fellebbezőkkel szemben, és e rendelkező rész 4–6. pontjában meghatározta a megváltoztatott bírságot alkotó különböző összegeket, amelyek megfeleltek a vitatott határozatban kiszabott bírság összegének. E körülmény azonban – amint arra a főtanácsnok az indítványának 55. pontjában rámutatott – nem értelmezhető úgy, hogy az a Törvényszék azon szándékát fejezi ki, hogy a Bizottság által meghatározottól jogilag elkülönülő új bírságot szabjon ki.

47

Amikor ugyanis az uniós bíróság korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében új összeg kiszabásával a bírság összegének meghatározása tekintetében a saját értékelésével helyettesíti a Bizottság értékelését, e helyettesítés szükségképpen maga után vonja az eredeti bírság Bizottság által megállapított összegének törlését, függetlenül attól, hogy az ítélet kifejezetten hivatkozik‑e e törlésre, vagy sem.

48

Következésképpen, bár kétségkívül előnyösebb lenne, ha a Törvényszék a lehetőségekhez mérten egységes bírói gyakorlatot követne, semmilyen különös jogkövetkezmény nem ered abból, hogy korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlását követően a Törvényszék a rendelkező részben nem azt állapította meg, hogy a bírság új – adott esetben a korábbival azonos összegben meghatározott – összege a korábban megállapított összeg helyébe lépett, hanem mindenekelőtt azt, hogy a Bizottság által kiszabott bírság összegét törölték, majd pedig azt, hogy ugyanilyen összegű bírságot szabtak ki a fellebbezőkkel szemben.

49

A fentiekből következik, hogy mivel az első és a második jogalap alapjául szolgáló előfeltevés téves, e jogalapokat mint megalapozatlanokat el kell utasítani, anélkül hogy a fellebbezők által az említett jogalapok keretében előadott különböző kifogásokat részletesebben meg kellene vizsgálni.

50

Harmadik jogalapjukkal a fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogukat.

51

A fellebbezők szerint a Törvényszék az elé terjesztett valamennyi jogalapot egyetlen indok alapján utasította el, nevezetesen arra támaszkodva, hogy a 2015. július 15‑i ítéletből következő bírság nem minősül „új” bírságnak.

52

Bár a fellebbezők elismerik, hogy e jogalapok egymással kapcsolatban állnak, azt állítják, hogy e körülmény nem lehetett elegendő ahhoz, hogy lehetővé tegye a Törvényszék számára valamennyi említett jogalap ily módon történő elutasítását. A hatékony bírói jogvédelem biztosítása érdekében a Törvényszéknek valamennyi hivatkozott jogalapot egyedi és részletes vizsgálatnak kellett volna alávetnie. Márpedig a megtámadott ítélet indokolásából nem tűnik ki, hogy a Törvényszék ilyen vizsgálatot végzett volna.

53

A Bizottság azt állítja, hogy a harmadik jogalap szintén teljesen megalapozatlan.

54

A megtámadott ítélet 129. és 130. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy az előtte felhozott második, harmadik és negyedik jogalap az előtte hivatkozott első jogalap keretében megfogalmazott azon előfeltevésből indul ki, amely szerint a Bizottság által kiszabott bírságot törölték, és annak helyébe „a Törvényszék által kiszabott bírság” lépett. Mivel a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy ezt az előfeltevést az első jogalap vizsgálata keretében cáfolta, a második, a harmadik és a negyedik jogalapot mint megalapozatlant elutasította, anélkül hogy az azokat alátámasztó érveket megvizsgálta volna.

55

Ezzel a Törvényszék egyáltalán nem sértette meg a tisztességes eljáráshoz való jogot, és – amennyiben a fellebbezők ilyen kifogást kívántak felhozni – az általa levont következtetést sem indokolta nem megfelelő módon.

56

A fellebbezőknek a Törvényszék elé terjesztett második, harmadik, negyedik és ötödik jogalapra vonatkozó érvei ugyanis – csakúgy, mint a jelen fellebbezés keretében – azon az előfeltevésen alapultak, amely szerint a Bizottság által kiszabott bírságot törölték, és annak helyébe „a Törvényszék által kiszabott bírság” lépett. Márpedig, mivel ez az előfeltevés téves, amint az egyébként a jelen fellebbezés keretében előterjesztett első és második jogalap vizsgálata keretében megerősítést nyert, egyáltalán nem volt szükséges, hogy a Törvényszék részletesebben indokolja az előtte felhozott második, harmadik és negyedik jogalap elutasítását.

57

Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Törvényszéknek az Európai Unió Bírósága alapokmányának 36. cikkében és 53. cikke első bekezdésében előírt, az ítéletek indokolására vonatkozó kötelezettsége nem kötelezi a Törvényszéket arra, hogy olyan magyarázatot adjon, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet. Az indokolás tehát lehet hallgatólagos is, feltéve hogy lehetővé teszi az érdekeltek számára, hogy megismerjék azon indokokat, amelyeken a hatályon kívül helyezni kért ítélet alapul, illetve a Bíróság számára, hogy elegendő információval rendelkezzen ahhoz, hogy a fellebbezés keretein belül gyakorolni tudja felülvizsgálati jogkörét (2024. március 7‑iNevinnomysskiy Azot és NAK Azot kontra Bizottság ítélet, C‑725/22 P, EU:C:2024:217, 131. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58

Márpedig a jelen ítélet 52. pontjában összefoglalt érvelés útján a fellebbezők nem bizonyították, sőt, még csak nem is állították, hogy nem ismerhették a megtámadott ítélet indokolását. Ellenkezőleg, ezen érvelésből az tűnik ki, hogy a megtámadott ítélet indokolása lehetővé tette a fellebbezők számára azon indokok megismerését, amelyekre a Törvényszék az ítéletét alapította. A Bíróság számára is lehetővé teszi, hogy elegendő információval rendelkezzen ahhoz, hogy a jelen fellebbezés vizsgálata keretében gyakorolni tudja felülvizsgálati jogkörét.

59

A harmadik jogalapot tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

60

Mivel a fellebbezők által a fellebbezésük alátámasztása érdekében felhozott jogalapok közül egyiknek sem lehet helyt adni, a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

61

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése alapján, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről.

62

Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján – amely a 184. cikk (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazandó – a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

63

A fellebbezőket, mivel pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott: