Ideiglenes változat
JEAN RICHARD DE LA TOUR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. július 11.(1)
C‑400/23. sz. ügy
VB
ellen,
a Sofiyska gradska prokuratura
részvételévelfolytatottbüntetőeljárás
(a Sofiyski gradski sad [szófiai városi bíróság, Bulgária] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – (EU) 2016/343 irányelv – A tárgyaláson való jelenlét joga – A 8. cikk (2) bekezdése – A terhelt távollétében hozott, bűnösséget megállapító vagy felmentő határozatot eredményező tárgyalás – Az új tárgyaláshoz való jog elismerésére vonatkozó feltételek vizsgálatának részletszabályai – A vádhatóság és a védelem meghallgatáshoz való joga – A 8. cikk (4) bekezdése – A terhelt távollétében hozott határozatot követően rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek formája és terjedelme – A távollétében elítélt személynek az eljárási jogairól való tájékoztatása – Részletszabályok – 9. cikk – Az új tárgyaláshoz való jog – Nemzeti szabályozás, amely az új tárgyaláshoz való jog elismerését a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelem igazságügyi hatósághoz történő előzetes benyújtásától teszi függővé, amely hatóság előtt a távollétében elítélt személynek személyesen kell megjelennie – Összeegyeztethetőség – 2012/13/EU irányelv – A büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jog – 6. cikk – A váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog”
I. Bevezetés
1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben, amely az alapeljárásban benyújtott második kérelem, a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság, Bulgária) egyrészről egy távollétében elítélt személy új tárgyaláshoz való jogának elismerésére irányadó feltételek értékelésével, és másrészről e személynek a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv(2) 8. cikkének (4) bekezdése és 9. cikke értelmében az eljárási jogairól nyújtandó tájékoztatással kapcsolatos pontosításokat kíván kapni.
2. 2023. június 8‑i VB (A távollétében elítélt személy tájékoztatása) ítéletében(3) a Bíróság megállapította, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdése, amelynek értelmében a tagállam biztosítja, hogy a vádlottat a távollétében hozott határozatról való tájékoztatáskor, különösen elfogásakor, tájékoztassák a határozat megtámadásának lehetőségéről és az új tárgyaláshoz való jogról is, a nemzeti bíróság számára nem írja elő azt a kötelezettséget, hogy az említett határozatba belefoglalja ezt a tájékoztatást. Ebben az összefüggésben a Bíróság rámutatott, hogy a tagállam mérlegelési jogkörébe tartozik annak megválasztása, hogy az ilyen tájékoztatást milyen módon hozza az érintett tudomására, azzal a megkötéssel, hogy ennek a szóban forgó határozatról való tájékoztatással együtt kell történnie.(4)
3. A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság ezeket az elveket kívánja összevetni a nemzeti eljárási rendszerrel. Rámutat ugyanis arra, hogy a bolgár jogszabályok szerint a vádat érdemben elbíráló és a vádlott távollétében határozatot hozó ítélkező hatóság nem rendelkezik hatáskörrel annak értékelésére, hogy a vádlott a 2016/343 irányelv által előírt feltételekre tekintettel kérheti‑e új tárgyalás tartását. E tekintetben jelzi, hogy ez az értékelés a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék, Bulgária) kizárólagos hatáskörébe tartozik, amelyhez az érintettnek előzetesen a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet kell benyújtania, és amely az érintett személyes megjelenése esetén határoz.
4. A kérdést előterjesztő bíróság több, annak értékelésére irányuló kérdést terjeszt a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra, hogy e részletszabályok mennyiben felelnek meg a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdésében és 9. cikkében foglalt követelményeknek. E célból a Bíróságnak figyelembe kell majd vennie többek között a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvben(5) foglalt rendelkezéseket, amely irányelv szintén a büntetőeljárásokban a gyanúsítottak és a vádlottak – így az érintett – jogainak védelmét szolgáló mechanizmusokat hoz létre.
II. Jogi háttér
A. Az uniós jog
1. A 2012/13 irányelv
5. A 2012/13 irányelv rögzíti a gyanúsítottnak és a vádlottnak a büntetőeljárás során fennálló tájékoztatáshoz való jogát.
6. Ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja a jogokra vonatkozó tájékoztatáshoz való jogot a következők szerint határozza meg:
„A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak legalább a következő, a nemzeti jog szerint alkalmazandó eljárási jogokról haladéktalanul tájékoztatást kapjanak e jogaik eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében:
[…]
c) a vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jog a 6. cikkel összhangban”.
7. Az említett irányelvnek „A váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog” címet viselő 6. cikke előírja:
„(1) A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak a bűncselekményről, amelynek elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, tájékoztatást kapjanak. Ezt a tájékoztatást haladéktalanul meg kell adni, és olyan részletességgel, amely az eljárás tisztességességének megóvásához és a védelemhez való jog eredményes gyakorlásához szükséges.
[…]
(3) A tagállamok biztosítják, hogy legkésőbb a vád tartalmának [helyesen: vádirat] bírósághoz való benyújtásakor a vádra vonatkozóan részletes tájékoztatást nyújtsanak, többek között a bűncselekmény jellegéről és jogi minősítéséről, valamint a vádlott szerepének jellegéről.
[…]”
2. A 2016/343 irányelv
8. A 2016/343 irányelv – 1. cikkének megfelelően – közös minimumszabályokat állapít meg egyrészt az ártatlanság vélelmének egyes vonatkozásait, másrészt a tárgyaláson való jelenlét jogát illetően.
9. Ezen irányelvnek „A tárgyaláson való jelenlét joga” című 8. cikkének (1)–(4) bekezdése a következőket írja elő:
„(1) A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak joguk van a tárgyalásukon jelen lenni.
(2) A tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az olyan tárgyalás, amelynek eredményeként határozat születhet a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségéről vagy ártatlanságáról, az érintett személy távollétében is megtartható, feltéve, hogy:
a) a gyanúsítottat vagy a vádlottat kellő időben tájékoztatták a tárgyalásról és a meg nem jelenés következményeiről; vagy
b) a tárgyalásról értesített gyanúsítottat vagy vádlottat általa meghatalmazott vagy az állam által kirendelt védő képviseli.
(3) A (2) bekezdéssel összhangban meghozott határozat az érintett személlyel szemben végrehajtható.
(4) Ha a tagállamok lehetővé teszik a tárgyalásnak a gyanúsított vagy a vádlott távollétében történő megtartását, azonban az e cikk (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek való megfelelés nem lehetséges, mivel a gyanúsított vagy a vádlott ésszerű erőfeszítések megtétele ellenére sem volt fellelhető, a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a határozat ennek ellenére meghozható és végrehajtható. Ebben az esetben a tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottat vagy a vádlottat a határozatról való tájékoztatáskor, különösen elfogásukkor, tájékoztassák a határozat megtámadásának lehetőségéről és az új tárgyaláshoz való jogról is, vagy valamely más jogorvoslatról, a 9. cikknek megfelelően [helyesen: a 9. cikk szerinti, új tárgyaláshoz vagy valamely más jogorvoslathoz való jogról].”
10. Az említett irányelvnek „Az új tárgyaláshoz való jog” című 9. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok biztosítják, hogy ha a gyanúsított vagy a vádlott nem volt jelen a saját tárgyalásán és a 8. cikk (2) bekezdésében meghatározott feltételek nem teljesültek, az érintett személynek joga van egy új tárgyaláshoz, vagy más olyan jogorvoslathoz, amely lehetővé teszi az ügy érdemi részének új elbírálását, ideértve új bizonyíték megvizsgálását, és amely az eredeti határozat megváltoztatásához [helyesen: hatályon kívül helyezéséhez] vezethet. E tekintetben a tagállamok biztosítják, hogy az érintett gyanúsítottnak vagy vádlottnak jogában áll jelen lenni, ténylegesen részt venni, a nemzeti jog szerinti eljárásoknak megfelelően, továbbá a védelemhez való jogokat gyakorolni.”
B. A bolgár jog
11. A Nakazatelno‑protsesualen kodeks (a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv, a továbbiakban: NPK) 15. cikkének (2) és (3) bekezdése a következőket írja elő:
„(2) A vádlottak és a büntetőeljárásban részt vevő más személyek számára biztosítani kell a jogaik és jogos érdekeik védelméhez szükséges valamennyi eljárási eszközt.
(3) A bíró, az ügyész és a nyomozó hatóságok tájékoztatják a (2) bekezdésben említett személyeket eljárási jogaikról, és biztosítják számukra azok gyakorlásának lehetőségét.”
12. Az NPK 423. cikkének (1)–(4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(1) A távollétében elítélt személy a büntetőjogi felelősséget megállapító jogerős határozatról való tudomásszerzéstől számított hat hónapon belül a [büntetőeljárás során való] távollétére hivatkozva kérheti a büntetőeljárás újbóli megnyitását. A kérelemnek helyt kell adni, kivéve ha az elítélt a vádpontoknak a nyomozás során történő közlését követően megszökött, és így a 247c. cikk (1) bekezdése szerinti eljárás nem volt lefolytatható, vagy az említett eljárás lefolytatását követően alapos ok nélkül nem jelent meg a tárgyaláson.
(2) Amennyiben a bíróság másként nem rendelkezik, a kérelem nem függeszti fel a büntetőjogi felelősséget megállapító határozat végrehajtását.
(3) A büntetőeljárás újbóli megnyitására irányuló eljárást meg kell szüntetni, ha a távollétében elítélt személy alapos ok nélkül nem jelenik meg.
(4) Amennyiben a távollétében elítélt személyt jogerős ítélet végrehajtásaként fogva tartják, és a bíróság a büntetőeljárást újból megnyitja, határozatában határoz a fogvatartási intézkedésről.”
13. Az NPK 424. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőket írja elő:
„(1) A büntetőeljárás 422. cikk (1) bekezdésének 5. pontján alapuló újbóli megnyitása iránti kérelmet az illetékes Apelativen sad [fellebbviteli bíróság, Bulgária] vizsgálja meg, amennyiben a 419. cikkben említett jogi aktust Rayonen sad [kerületi bíróság, Bulgária] vagy fellebbviteli bíróságként eljáró Okrazhen sad [regionális bíróság, Bulgária] fogadta el, az új ítéletek kivételével.
(2) Az (1) bekezdésben említett esetek kivételével a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) vizsgálja meg.”
14. Az NPK 425. cikkének (2) bekezdése kimondja:
„A 423. cikk (1) bekezdésében említett esetekben az eljárást újból meg kell nyitni, és az ügyet abba a szakaszba kell visszautalni, amelyben a terhelt távollétében való eljárást megkezdték.”
III. Az alapügy tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések(6)
15. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a VB ellen szabadságvesztés‑büntetéssel büntetendő bűncselekményeknek minősülő cselekmények miatt indított büntetőeljárások keretében terjesztették elő. Ezeket a büntetőeljárásokat kezdettől fogva VB távollétében folytatták le. VB nem kaphatott hivatalos tájékoztatást a vele szemben felhozott vádakról. Ezenkívül nem lehetett őt sem a vádemelésről, sem a tárgyalás időpontjáról és helyéről, sem pedig a meg nem jelenése következményeiről tájékoztatni. A hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságoknak ugyanis nem sikerült meghatározniuk VB tartózkodási helyét, mivel VB a nyomozati szakaszban, a gyanúsítottak elfogására irányuló rendőrségi műveletet megelőzően megszökött. VB‑t – többek között európai elfogatóparanccsal – „keresett” személlyé nyilvánították, de tartózkodási helyét nem lehetett megállapítani.
16. Az alapügyben szóban forgó büntetőeljárások még folyamatban vannak, és bizonyítékok nagy részét már összegyűjtötték. Az e büntetőeljárásokban eljáró nemzeti bíróság, amely korábban a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság, Bulgária), a VB I ítélet alapjául szolgáló ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjesztő bíróság volt, és amely jelenleg a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság), egyrészről arra keresi a választ, hogy milyen intézkedéseket kell elfogadnia annak biztosítása érdekében, hogy VB‑t, amennyiben a távollétében szabadságvesztés‑büntetésre ítélik, elfogásakor a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdésében és 9. cikkében foglalt, a Bíróság által a VB I ítéletben értelmezett rendelkezéseknek megfelelően tájékoztassák a vele szemben hozott határozatról, valamint eljárási jogairól.
17. Másrészről e bíróságban felmerül a kérdés, hogy a bolgár jog, amely olyan mechanizmust ír elő, amelynek révén a távollétében elítélt személyt az új tárgyaláshoz való jogáról csak a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet elbíráló tárgyalást követően tájékoztatják, amelyen személyesen meg kell jelennie, megfelel‑e a 2016/343 irányelv által rögzített követelményeknek, és különösen az ezen irányelv 8. cikkének (4) bekezdésében előírt, az új tárgyaláshoz való jogról történő tájékoztatáshoz való jognak.
18. E körülmények között a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) a) Úgy kell‑e értelmezni [a 2016/343] irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondatát, hogy azt a személyt, akit a távollétében anélkül ítéltek szabadságvesztés‑büntetésre, hogy fennállna a (2) bekezdés szerinti esetek valamelyike, tájékoztatni kell a bűnösségét megállapító határozatról az e büntetés végrehajtása céljából történő elfogásakor?
b) Milyen tartalommal bír [a 2016/343] irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondata szerinti »a határozatról való tájékoztatáskor« fordulat, és megköveteli‑e az az említett határozat másolatának átadását?
c) Az 1) a) és b) kérdésre adandó nemleges válasz esetén: ellentétes‑e [a 2016/343] irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondatával, ha valamely nemzeti bíróság úgy dönt, hogy biztosítja e határozat másolatának átadását?
2) a) Összeegyeztethető‑e [a 2016/343] irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondatával az olyan nemzeti szabályozás, amely – arra az esetre, ha a terhelt távollétében vizsgálják a büntetőjogi vádakat, és a bűnösséget megállapító bírósági határozat születik anélkül, hogy fennállnának [a 2016/343] irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti feltételek – semmiféle részletszabályt nem ír elő a távollétében elítélt személynek a jelenlétében megtartandó új tárgyaláshoz való jogáról való tájékoztatásával kapcsolatban, különösen ha nem kerül sor ilyen tájékoztatásra a távollétében elítélt személy elfogásakor?
b) Jelentőséggel bír‑e az a körülmény, hogy a nemzeti szabályozás – az NPK (a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) 423. cikke – úgy rendelkezik, hogy a távollétében elítélt személyt tájékoztatni kell az új tárgyaláshoz való jogáról, de csak azt követően, hogy e személy kérelmet nyújtott be a bűnösséget megállapító ítélet hatályon kívül helyezése és új tárgyalásnak a jelenlétében történő megtartása iránt, a tájékoztatására pedig az e kérelemre válaszul hozott bírósági határozat formájában kerül sor?
c) Nemleges válasz esetén: teljesülnek‑e [a 2016/343] irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondatában és 10. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelmények, ha az a bíróság, amely a terhelt távollétében vizsgálja a büntetőjogi vádakat, és a bűnösséget megállapító határozatot hoz anélkül, hogy fennállna az irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti esetek valamelyike, a határozatában felhívja a figyelmet e személy új tárgyaláshoz vagy valamely más jogorvoslathoz való jogára, és arra kötelezi az elítélt személyt elfogó személyeket, hogy adják át e személynek az említett határozat másolatát?
d) Igenlő válasz esetén: ellentétes‑e [a 2016/343] irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondatával, ha az a bíróság, amely anélkül hoz a terheltet távollétében elítélő határozatot, hogy fennállna az irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti esetek valamelyike, úgy dönt, hogy a határozatában felhívja a figyelmet e személynek az [említett] irányelv 9. cikke szerinti új tárgyaláshoz vagy valamely más jogorvoslathoz való jogára, és arra kötelezi az elítélt személyt elfogó személyeket, hogy adják át e személynek az említett határozat másolatát?
3) Melyik az első és melyik az utolsó lehetséges időpont, amikor a bíróságnak határoznia kell arról, hogy a terhelt távollétében folytatott olyan büntetőeljárásról van‑e szó, amely nem felel meg [a 2016/343] irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti feltételeknek, és intézkedéseket kell tennie az irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondata szerinti tájékoztatás biztosítása érdekében?
4) Figyelembe kell‑e venni a vádhatóság és a távol lévő terhelt védőjének álláspontját a harmadik kérdésben említett határozat meghozatalakor?
5) a) A rendes jogorvoslat benyújtásához való jogra vonatkozik‑e [a 2016/343] irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondatában szereplő »a határozat megtámadásának lehetőségéről« kifejezés, vagy a jogerős bírósági határozat megtámadására?
b) Milyen tartalommal kell bírnia [a 2016/343] irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondata alapján »az új tárgyaláshoz való jogról […], vagy valamely más jogorvoslatról, a 9. cikknek megfelelően [helyesen: a 9. cikk szerinti, új tárgyaláshoz vagy valamely más jogorvoslathoz való jogról […]« az olyan személy számára adandó tájékoztatásnak, akit anélkül ítéltek el távollétében, hogy fennálltak volna a (2) bekezdés szerinti feltételek: arra a jogra kell vonatkoznia, hogy ilyen jogorvoslatot vehet igénybe, ha megtámadja a távollétében történt elítélését, vagy arra a jogra, hogy ilyen kérelmet nyújthat be, minek körében e kérelem megalapozottságát később kell értékelni?
6) Milyen tartalommal bír [a 2016/343] irányelv 9. cikkének első mondatában szereplő »más olyan jogorvoslathoz, amely lehetővé teszi az ügy érdemi részének új elbírálását, ideértve új bizonyíték megvizsgálását, és amely az eredeti határozat megváltoztatásához [helyesen: hatályon kívül helyezéséhez] vezethet« szövegrész?
7) Összeegyeztethető‑e [a 2016/343] irányelv 8. cikkének (4) bekezdésével és 9. cikkével az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezés – az NPK 423. cikkének (3) bekezdése –, amely a távollétében elítélt személy személyes megjelenését elengedhetetlen feltételéül szabja annak, hogy megvizsgálják e személy új tárgyalás iránti kérelmét, és hogy annak helyt lehessen adni?
8) Alkalmazható‑e felmentett személyekre [a 2016/343] irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondata és 9. cikke?”
19. Egyedül az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket.
IV. Elemzés
20. E kérdések vizsgálata előtt emlékeztetni kell arra, hogy a 2016/343 irányelvet, csakúgy, mint a 2012/13 irányelvet, az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdése alapján fogadták el. E cikkből az következik, hogy büntetőügyekben a kölcsönös elismerés, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködés megkönnyítése érdekében az uniós jogalkotó szabályozási minimumokat állapíthat meg többek között a személyek jogaira vonatkozóan a büntetőeljárásban. A 2016/343 irányelv célja ily módon – a (9) preambulumbekezdésének és 1. cikkének megfelelően – a büntetőeljárásban a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog erősítése – annak érdekében, hogy fokozza a tagállamok egymás büntető igazságszolgáltatási rendszereibe vetett bizalmát – azáltal, hogy többek között a tárgyaláson való jelenlét jogára vonatkozó közös minimumszabályokat rögzít.(7) Ezek az úgynevezett „minimumszabályok” valójában eljárási elvekre vonatkoznak, amelyektől a tagállamok nem térhetnek el, és amelyek elengedhetetlenek különösen azon személyek védelemhez való jogának és a tisztességes eljáráshoz való joga tiszteletben tartásának biztosításához, akikkel szemben a távollétükben hoztak határozatot.
21. Bár az uniós jogalkotónak az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdése első albekezdésének utolsó mondatával összhangban figyelembe kell vennie a tagállamok jogi hagyományait és jogrendszereit, így egységes eljárási rendszer nem írható elő, e nemzeti eljárási rendszereknek ugyanakkor nemcsak a szóban forgó elveket kell tiszteletben tartaniuk, mivel ennek elmulasztása akadályozná a vádlott számára biztosított, a tárgyaláson való jelenlét jogának gyakorlását, hanem az e személyt elítélő, távollétében hozott bírósági határozatok kölcsönös elismerését is.(8)
22. A kérdést előterjesztő bíróság e körülmények között fordul a Bírósághoz. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból ugyanis kitűnik, hogy mivel határokon átnyúló együttműködés bizonyulhat szükségesnek, e bíróság törekszik annak biztosítására, hogy a bűnösséget megállapító határozat, amelyet VB távollétében lefolytatásra kerülő eljárást követően fog meghozni, tiszteletben tartsa az eljárási garanciáit, oly módon, hogy e határozatot más tagállamok igazságügyi hatóságai egy esetleges európai elfogatóparancs végrehajtása keretében elismerhessék.(9)
23. E célból e bíróság több, a 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdése és 9. cikke alkalmazásának részletszabályaira vonatkozó kérdést terjeszt elő előzetes döntéshozatalra, amelyek átcsoportosítását javaslom a Bíróságnak a vizsgálatuk érdekében.
A. Az új tárgyaláshoz való jog elismerésére vonatkozó feltételek vizsgálata (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik, negyedik, hetedik és nyolcadik kérdés)
24. A kérdést előterjesztő bíróság annak tisztázását kéri a Bíróságtól, hogy milyen feltételek mellett állapíthatja meg, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének rendelkezéseinek nem tettek eleget, valamint hogy a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdése és 9. cikke értelmében vett új tárgyaláshoz való jog elismerésére vonatkozó rendelkezéseknek eleget tettek. Míg nyolcadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy ezt a vizsgálatot el kell‑e végezni akkor, ha a vádlottal szemben felmentő határozatot hoztak, harmadik kérdésével arra kíván választ kapni, hogy melyik „az első és melyik az utolsó lehetséges időpont”, amikor az említett vizsgálatot el kell végezni, a negyedik kérdésével pedig arra, hogy ezen vizsgálat céljára a vádhatóság és a védőügyvéd észrevételeit egyaránt figyelembe kell‑e venni.
25. E kérdések mindegyikének elemzéséhez előzetesen fel kell idézni a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése által megkövetelt értékelés értelmét és terjedelmét.
26. A 2016/343 irányelv 8. és 9. cikke olyan jogi rendszert hoz létre, amely a büntetőeljárás során a gyanúsított és a vádlott számára biztosítja a tárgyaláson való jelenlét jogát.(10) Míg ezen irányelv 8. cikkének (1) bekezdése arra kötelezi a tagállamot, hogy biztosítsa a tárgyaláson való jelenlét jogának tiszteletben tartását, ezzel szemben az említett irányelv 8. cikkének (2) és (4) bekezdése két olyan jogi rendszert hoz létre, amelyek lehetővé teszik a tagállam számára, hogy a vádlott távollétében lefolytatott eljárást követően a vádról való érdemi határozathozatalra kerüljön sor, biztosítva ugyanakkor a vádlott tárgyaláshoz való jogának tényleges tiszteletben tartását.
27. A 2016/343 irányelv (35)–(37) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 8. cikkének (2) és (3) bekezdésében előírt rendszer arra a helyzetre vonatkozik, amelyben egy tagállam rendelkezhet úgy, hogy tárgyalás tartható és annak eredményeként „a vádlott bűnösségét vagy ártatlanságát megállapító határozat” hozható, továbbá e határozat végrehajtható, anélkül, hogy biztosítaná az új tárgyaláshoz való jogot, azon az alapon, hogy a vádlott az e cikk (2) bekezdésében meghatározott feltételek között önként és egyértelműen lemondott a tárgyaláson való megjelenésről vagy a védekezésről. A megjelenéshez vagy a védekezéshez való jogról való lemondás tehát a vádlott távollétében megtartott tárgyalás eredményeként hozott határozat végrehajtását vonja maga után, valamint azt, hogy a vádlott nem támadhatja meg e határozatot és nem kérheti új ítélet meghozatalát.
28. Ezzel szemben a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdésében előírt rendszer azt feltételezi, hogy az ezen irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek nem teljesülhettek, mivel a vádlott az illetékes hatóságok erőfeszítései ellenére nem volt fellelhető. E bekezdés lehetővé teszi a tagállam számára annak előírását, hogy a tárgyalás e személy távollétében is megtartható és „határozat” hozható, feltéve, hogy az említett személyt megfelelően tájékoztatják az e határozat megtámadásának lehetőségéről és az említett irányelv 9. cikke szerinti, új tárgyaláshoz vagy más jogorvoslathoz való jogáról.(11)
29. E megfontolásokra tekintettel kell megválaszolni az előterjesztő bíróság kérdéseit.
1. Az új tárgyaláshoz való jog kedvezményezettjei
30. Nyolcadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság annak tisztázását kéri a Bíróságtól, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdésében, illetve 9. cikkében előírt, a tájékoztatáshoz való jogra és az új tárgyaláshoz való jogra vonatkozó rendelkezések alkalmazhatók‑e, ha a vádlottal szemben távollétében felmentő határozatot hoztak.
31. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis hangsúlyozza, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésével ellentétben, amely azon feltételeket határozza meg, amelyek esetén a „határozat […] a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségéről vagy ártatlanságáról”(12) egy, az e személy távollétében tartott tárgyalást követően végrehajtható, ilyen pontosítás nem szerepel sem ezen irányelv 8. cikkének (4) bekezdésében, amely azon körülményeket szabályozza, amelyek között „a határozat ennek ellenére meghozható és végrehajtható”,(13) sem pedig az irányelv 9. cikkében, amely azon feltételeket határozza meg, amelyek esetén „az eredeti határozat”(14) új tárgyalás tartása miatt hatályon kívül helyezhető.
32. Számomra mindenekelőtt úgy tűnik, hogy ez a kérdés arra a meglehetősen elméleti feltevésre vonatkozik, amely szerint a távollétében felmentett személy megtámadja a felmentő határozatot és új tárgyalást kér, kockáztatva, hogy ezúttal elítélik.
33. Továbbá az uniós jogalkotó által a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése, 8. cikkének (4) bekezdése és 9. cikke között felállított kapcsolatra figyelemmel nem kétséges, hogy e rendelkezések egy egészet alkotnak, amely azok együttes olvasatát és megértését teszi szükségessé. Így ezen irányelv előkészítő anyagaiból kitűnik, hogy e jogalkotó a vádlott távollétében folytatott tárgyalás tartását szabályozó rendelkezések, és különösen az ilyen tárgyaláshoz kapcsolódó eljárási garanciák hatályát úgy kívánta meghatározni, hogy az minden olyan büntetőeljárásra kiterjedjen, amely „a vádlott személy bűnösségét próbálj[a] meg megítélni (mind a bűnösséget megállapító, mind pedig a felmentő ítéleteknél)”.(15)
34. Végül, azon személynek, akivel szemben távollétében hoztak határozatot, az új tárgyaláshoz való jogból főszabály szerint történő kizárása azzal az indokkal, hogy felmentették, nyilvánvalóan sértené a tárgyaláson való jelenlét jogának értelmét és célját, és meghiúsítaná az eljárás tisztességes jellegét, amelynek elengedhetetlen elemét képezi.(16) Ugyanis, még ha e személyt felmentették is, tekintheti úgy, hogy megfosztották a bíró általi „meghallgatás” lehetőségétől, valamint attól, hogy szembesítsék a tanúkkal és/vagy a sértettekkel, ami a büntetőeljárás egyik alapvető eleme.(17)
35. E körülményekre tekintettel azt a következtetést vonom le, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdését és 9. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azok alkalmazhatók arra a személyre, akivel szemben a távollétében felmentő határozatot hoztak.
2. Az új tárgyaláshoz való jog elismerésére vonatkozó vizsgálat eljárási szabályai
36. Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a 2016/343 irányelv nem eredményezi a büntetőeljárás kimerítő harmonizációját.(18) Bár az uniós jogalkotó meghatározza azokat az anyagi jogi feltételeket, amelyekre tekintettel a tagállam köteles biztosítani, hogy azt a személyt, akivel szemben a távollétében hoztak határozatot, az irányelv 9. cikkében foglalt rendelkezések alapján megillesse vagy ne illesse meg az új tárgyaláshoz való jog, ezzel szemben nem határozza meg azokat az eljárási szabályokat, amelyek szerint e feltételek értékelését el kell végezni, így különösen azt a keretet, amelybe ezen értékelésnek illeszkednie kell, valamint az arra vonatkozó határidőt.
37. Az eljárási autonómia elvének megfelelően tehát a tagállam feladata, hogy jogrendszerének sajátosságai alapján meghatározza az e vizsgálatra vonatkozó feltételeket és eljárási szabályokat, azzal a feltétellel azonban, hogy az uniós jog hatálya alá tartozó helyzetekben e szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozóknál (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve).(19)
38. Egyébiránt, amint az a 2016/343 irányelv (47) preambulumbekezdéséből kitűnik, a tagállamok kötelesek biztosítani mind az Európai Unió Alapjogi Chartája,(20) mind pedig az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény(21) által elismert alapvető jogok és általános elvek tiszteletben tartását.
39. E körülmények alapján, és különösen a tényleges érvényesülés elvére és a tisztességes eljáráshoz való jogra tekintettel kell értékelni, hogy egy tagállam előírt‑e olyan eljárásokat, amelyek lehetővé teszik az új tárgyaláshoz való jog elismerését azt követően, hogy az ítélkező hatóság érdemben elbírálta a vádat, és a vádlott távollétében határozatot hozott.(22)
40. Az „első időpont”, amikor a tagállam e vizsgálattal kapcsolatos eljárásokat írhat elő, véleményem szerint könnyen azonosítható, mivel ez a tárgyalás megnyitásának felel meg. Az ítélkező hatóság ugyanis csak azt követően értékelheti, hogy a vádlott mennyiben mondott le egyértelműen a megjelenésről vagy a védekezésről, és folytathatja le a távollétében a büntetőeljárást, hogy megállapítja, hogy a vádlott nincs jelen a tárgyaláson vagy nem képviselteti magát.
41. Ezzel szemben az „utolsó időpont” véleményem szerint általános jelleggel annak az időpontnak felel meg, amikor az illetékes hatóságok végre kívánják hajtani a vádlott távollétében hozott határozatot, noha a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek nem teljesülnek. Az ezen irányelv 8. cikkének (4) bekezdésében foglalt jogi rendszer ugyanis nem arra irányul, hogy lehetővé tegye a valamely személlyel szemben a távollétében történő ítélethozatalt, hanem arra, hogy tisztázza az említett irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételek fennállása nélkül az érintett személy távollétében hozott határozat végrehajtásához kapcsolódó következményeket. A büntetőeljárásban a bűnösséget megállapító határozat végrehajtásának feltétele, hogy az végrehajtható és jogerős legyen. Abban az esetben, ha az ítélkező hatóság érdemben elbírálta a vádat, és a vádlott távollétében határozatot hozott, noha nem nyert bizonyítást, hogy a vádlott lemondott a megjelenésről vagy a védekezésről, e határozat végrehajtása csak akkor lehetséges, ha e személy nem él a nemzeti jog által biztosított jogorvoslati lehetőségekkel, vagy nem kér új tárgyalást. Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy semmi nem zárja ki, hogy egy tagállam olyan eljárást hozzon létre, amellyel az illetékes hatóságok a büntetőeljárás egy későbbi szakaszában, azt követően, hogy az ítélkező hatóság a vádlott távollétében hozott határozatot, megvizsgálják az új tárgyaláshoz való jog elismerésére irányadó feltételeket, feltéve hogy e határozat végrehajtását e vizsgálat befejezéséig felfüggesztik.
42. Mindazonáltal, mivel a kérdést előterjesztő bíróság arról a lehetséges „utolsó időpontról” kérdezi a Bíróságot, amikor a vádat érdemben elbíráló bíróságként vizsgálhatja, hogy teljesülnek‑e a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek, hogy adott esetben tájékoztassa a vádlottat az e bíróság által hozandó határozat megtámadásának lehetőségéről és az új tárgyaláshoz való jogáról, ez az „utolsó időpont” az, amikor ez a bíróság meghozza azt a határozatot, amellyel megállapítja a vádlott bűnösségét vagy ártatlanságát, mivel ezzel e bíróság elbírálja az elé terjesztett ügyet.
43. Most azt kell megvizsgálni, hogy a bíróságnak a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek vizsgálata céljából milyen mértékben kell figyelembe vennie a vádhatóság és a védőügyvéd észrevételeit.
44. Emlékeztetek arra, hogy ez a vizsgálat a büntetőeljárás lényeges szakaszának minősül, mivel kimenetelétől függ a vádlott távollétében meghozott határozat végrehajtása vagy új tárgyalás tartása. Az említett vizsgálatot e tekintetben a Charta 47. cikkében említett, az érintett személyek számára a védelemhez való jog tiszteletben tartását biztosító eljárási garanciák tiszteletben tartása mellett kell lefolytatni.
45. Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a védelemhez való jog részét képező kontradiktórius eljárás elvére tekintettel az eljárásban részt vevő feleknek különösen joguk kell, hogy legyen arra, hogy a bíróságnak benyújtott minden iratot és észrevételt megismerhessenek annak érdekében, hogy a bíróság döntését befolyásolhassák, és ezen iratokat és észrevételeket megvitathassák.(23) Ami a fegyveregyenlőség elvét illeti, amely velejárója magának a tisztességes eljárás fogalmának, ezen elv magával vonja, hogy kötelező észszerű lehetőséget biztosítani valamennyi félnek arra, hogy olyan körülmények között ismertesse álláspontját, ideértve a bizonyítékait is, amelyek alapján nem kerül teljesen előnytelen helyzetbe ellenfelével szemben.(24)
46. Az annak meghatározására irányuló eljárás keretében, hogy teljesültek‑e a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek, a vádlottnak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy meghallgassák és – adott esetben ügyvédje útján – hatékonyan előadhassa mindazokat az indokokat, amelyek az új tárgyaláshoz való jogának elismerését igazolják, annál is inkább, mivel az ügyvéd általi képviselete főszabály szerint alkalmas annak alátámasztására, hogy a vádlott érvényesíteni kívánja a védelemhez való jogát.(25)
47. Az illetékes hatóság általi vizsgálat jellegére tekintettel a vádlottnak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az eljárás kimenete szempontjából meghatározó tényállási elemeket kontradiktórius eljárásban vitathassa. A vádlottat különösen arról kell meghallgatni, hogy ismeri‑e a vele szemben felhozott vád természetét és indokait, valamint azt, hogy a vádat mennyiben közölték vele személyesen, illetve mennyiben idézték szabályszerűen. E vizsgálat tehát azt követeli meg az illetékes hatóságtól, hogy pontos, objektív és releváns tények alapján állapítsa meg a lemondás fennállását vagy annak hiányát. Ebben az összefüggésben mind a vádhatóság, mind a védelem által megfogalmazott észrevételek lényegesnek tűnnek, és meghatározó befolyást gyakorolhatnak a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében említett feltételek értékelésére.
48. E körülményekre tekintettel úgy vélem, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a tagállam előírhat az új tárgyaláshoz való jog elismerésére irányadó, a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek azt követő vizsgálatára vonatkozó eljárásokat, hogy az ítélkező hatóság a vádlottal szemben a távollétében hozott határozatot, feltéve hogy e határozat végrehajtását e vizsgálat befejezéséig felfüggesztik, és az illetékes hatóság e célból mind a vádhatóságot, mind a védelmet meghallgatja.
49. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság ebben az esetben is azt az időpontot veszi alapul, amikor a vádlott távollétében határozatot kell hoznia, és arra keresi a választ, hogy annak megállapításához, hogy teljesülnek‑e a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek, ki kell‑e kérnie a vádhatóság és a vádlott érdekeinek védelmére kijelölt ügyvéd véleményét. Véleményem szerint a jelen indítvány előző pontjában kifejtett elvek alkalmazandók.
3. Az új tárgyaláshoz való jog elismerésére vonatkozó, az NPK 423. cikkében előírt eljárási szabályok
50. Hetedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondatát és 9. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti eljárási rendszer, amelyben az a személy, akivel szemben a távollétében szabadságvesztés‑büntetést kiszabó ítéletet hoztak, noha nem nyert bizonyítást, hogy lemondott a megjelenésről vagy a védekezésről, köteles a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet benyújtani a Varhoven kasatsionen sadhoz (legfelsőbb semmítőszék) és személyesen megjelenni e bíróság előtt annak érdekében, hogy megillesse az új tárgyaláshoz való jog.
51. A szóban forgóhoz hasonló eljárási rendszer számomra önmagában véve nem tűnik kifogásolhatónak, nemcsak a jelen indítvány 41. pontjában kifejtett okokból, hanem az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdésében foglalt szabály tiszteletben tartása miatt sem, amely szerint az e rendelkezés alapján elfogadott szabályoknak figyelembe kell venniük a tagállamok jogi hagyományai és jogrendszerei közötti különbségeket.
52. Ugyanakkor az is szükséges, hogy ez az eljárási rendszer a végrehajtása során tiszteletben tartsa az új tárgyaláshoz való jog elismerésére vonatkozóan a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) és (4) bekezdésében, valamint 9. cikkében előírt, a Bíróság által értelmezett feltételeket, és jellemzőiből adódóan lehetővé tegye azon személy számára, akit a távollétében elítéltek, noha nem nyert bizonyítást, hogy lemondott a megjelenésről vagy a védekezésről, a védelemhez való joga teljes körű gyakorlását, amit most meg kell vizsgálni.(26)
53. Márpedig – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatokra is figyelemmel – számomra úgy tűnik, hogy e rendszernek az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnő jellemzői nem teszik lehetővé e személy eljárási jogai tiszteletben tartásának biztosítását.
54. Emlékeztetek arra, hogy a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelem a büntetőeljárás egy sajátos szakasza, amely alapvető jelentőségűnek bizonyulhat azon személy számára, akit távollétében szabadságvesztés‑büntetésre ítéltek. Az ilyen kérelem benyújtásának lehetősége következésképpen elengedhetetlen, annál is inkább, mivel – hiszen a fellebbezés már nem lehetséges – ez az egyetlen rendelkezésre álló jogorvoslat lehetőség, amely az ügy újbóli érdemi értékeléséhez vezethet.(27)
55. Márpedig az NPK 423. cikke (2) bekezdésének megfelelően a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelem benyújtásának nincs halasztó hatálya, „amennyiben a bíróság másként nem rendelkezik”. Önmagában véve ez a szabály számomra ellentétesnek tűnik azzal az elvvel, amely szerint a terhelt távollétében hozott, bűnösséget megállapító határozat nem hajtható végre azonnal mindaddig, amíg megállapítást nem nyer, hogy az érintettnek joga van‑e új tárgyaláshoz, vagy sem.
56. Ezenkívül az NPK 423. cikkének (3) bekezdéséből kitűnik, hogy a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelem vizsgálata főszabály szerint megköveteli a távollétében elítélt személy személyes megjelenését.(28) Ezt az eljárást ugyanis megszüntetik, ha e személy nem jelenik meg személyesen az illetékes bíróság előtt, kivéve ha alapos okot igazol.
57. Ez a követelmény – ezen ok jellegétől és attól függetlenül, hogy e személy mennyiben képviseltetheti magát ügyvéddel – a 2016/343 irányelv 9. cikkében biztosított, új tárgyaláshoz való jogot egy olyan feltételtől teszi függővé, amelyet az uniós jogalkotó nem írt elő.
58. Kétségtelen, hogy ez a követelmény az arra irányuló jogos törekvésnek felel meg, hogy elkerüljék az eljárás hatékonyságának és a megfelelő igazságszolgáltatásnak a visszaélésszerű akadályozását.(29) A büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelemmel összefüggésben ugyanis nem róható fel a tagállamnak, hogy el kívánja kerülni azokat a helyzeteket, amelyekben e kérelmet a vádlott távollétében hozott határozat végrehajtásának akadályozása érdekében komolytalanul vagy indokolás nélkül, visszaélésszerűen terjesztik elő. Azt sem lehet felróni a tagállamnak, hogy az eljárás alá vont személynek az eljárástól való távolmaradását igazoló okok értékelése érdekében előnyben részesíti annak személyes tanúvallomását. Amint azt az Emberi Jogok Európai Bírósága is elismeri, a megjelenés fontos mind a vádlott meghallgatáshoz és ahhoz való joga miatt, hogy a bíróság előtt „előadhassa a saját álláspontját”,(30) mind pedig az állításai helytállósága ellenőrzésének szükségessége miatt.(31)
59. Egy ilyen követelmény azonban az új tárgyaláshoz való jog különösen súlyos korlátozását eredményezheti, ha a terhelttel szemben szabadságvesztés‑büntetést szabnak ki. Ebben az esetben ugyanis úgy tűnik, hogy e személynek nincs más választása, mint hogy személyesen megjelenjen, és következésképpen a távollétében hozott ítélet végrehajtása keretében börtönbe vonuljon, ha új tárgyalásban kíván részesülni, mivel „alapos ok nélküli” távolléte az NPK 423. cikke (3) bekezdésének megfelelően az eljárás megszüntetését, és így az új tárgyalásról való lemondását vonja maga után. Mivel a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelemnek nincs halasztó hatálya, az említett személyt főszabály szerint a távollétében kiszabott büntetés végrehajtása céljából fogva tartják, „amennyiben a bíróság másként nem rendelkezik”, még akkor is, ha az illetékes igazságügyi hatóság még nem állapította meg, hogy lemondott‑e a megjelenésről vagy a védekezésről. Egyébiránt hozzáteszem, hogy a bűnösséget megállapító határozat visszavonhatatlanná válik abban az esetben, ha e kérelmet elutasítják, mivel lejárt a fellebbezési határidő, és maga az a határozat, amellyel a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) elutasítja a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet, nem támadható meg.
60. Figyelemmel arra, hogy a büntetőeljárás újbóli megnyitására irányuló kérelem alapvető jelentőségűnek bizonyulhat a távollétében szabadságvesztés‑büntetésre ítélt személy számára, úgy vélem, hogy a személyes megjelenés követelménye, amennyiben az a kérelem vizsgálatának, és így a büntetőeljárás újbóli megnyitásának előfeltétele, nem igazolja, hogy e személyt megfosszák az új tárgyaláshoz való jogától, amennyiben személyesen nem jelenik meg. Ez a szabály ezen eljárás egyéb jellemzőivel együttesen a távollétében elítélt személy védelemhez való jogának túlzott korlátozásával járhat, annál is inkább, mivel – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza – az NPK 423. cikke a vádlott távollétében történő elítéléssel szembeni egyetlen rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséget írja elő, amennyiben a bűnösséget megállapító határozat a kihirdetését követő tizenhatodik napon jogerőre emelkedett.
61. Ez az értelmezés illeszkedik az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatába, amelyet itt figyelembe kell venni.(32) E bíróság megállapítja, hogy az új tárgyaláshoz való jog elsőbbséget élvez a távollétében elítélt személy bíróság előtti megjelenésének fontosságával szemben. Az a tény, hogy a vádlott, noha megfelelően tájékoztatták, nem jelenik meg, mert akadályoztatva van vagy személyes okokból inkább távol kíván maradni, önmagában véve és még a kimentés hiányában sem igazolhatja, hogy megfosszák az új tárgyaláshoz való jogtól. E bíróság azt is megállapítja, hogy az a szabály, amelynek értelmében a távollétében elítélt személy nem képviseltetheti magát ügyvéddel, szintén nyilvánvalóan aránytalan, mivel azt eredményezi, hogy a felperes távolmaradását a védelem teljes tilalmával szankcionálják.(33)
62. Az Emberi Jogok Európai Bírósága továbbá aránytalannak ítélte ilyen követelmény előírását az új tárgyalás lefolytatásához kapcsolódóan, amennyiben a nemzeti hatóságok ezenkívül végrehajtják a vádlott távollétében hozott, bűnösséget megállapító határozatot.(34) Álláspontja szerint egy ilyen szabály azt jelenti, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogban részesülést „az érintett fizikai szabadságához mint egyfajta biztosítékhoz” kötik, és arra irányul, hogy a rendőrségi hatáskörök gyakorlásának körébe tartozó eljárásokat egy, magát a vádlottat terhelő kötelezettséggel helyettesítse.(35) Márpedig, noha a bírósági határozatok végrehajtásának biztosítására való törekvés önmagában véve jogszerű, e bíróság úgy ítéli meg, hogy a nemzeti hatóságok más eszközökkel is rendelkeznek arra, hogy biztosítsák az elítélt személy jelenlétét.(36) Így e bíróság szerint nem lehet szó arról, hogy egy szabadlábon lévő személyt arra kötelezzenek, hogy a távollétében meghozott, bűnösséget megállapító határozat végrehajtása keretében börtönbe vonuljon – bármilyen rövid időtartamú szabadságelvonásról legyen is szó – annak érdekében, hogy megillesse az EJEE 6. cikkének megfelelő feltételek mellett történő újratárgyaláshoz való jog, mivel e szabály sérti az ártatlanság vélelmét.(37)
63. A Khalfaoui kontra Franciaország ítéletben, amelyben a francia büntetőeljárási törvénykönyv egy olyan rendelkezéséről volt szó, amely a szabadságvesztés letöltésének önkéntes megkezdésére vonatkozó kötelezettség nem teljesítését a felülvizsgálati kérelem előterjesztéséhez való jog elvesztésével szankcionálta, az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy „[t]ekintettel a Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország) által büntetőügyekben gyakorolt végső felülvizsgálat jelentőségére és a felülvizsgálat tétjére azok számára, akiket adott esetben súlyos szabadságvesztés‑büntetésre ítéltek, a Bíróság megítélése szerint e tekintetben az [EJEE] 6. cikke által biztosított, bírósághoz forduláshoz való jogot érintő különösen súlyos szankcióról van szó”.(38) Ezenkívül hozzátette, hogy „a felülvizsgálati kérelem […] kizárólag azon alapuló elfogadhatatlansága, hogy a kérelmező nem adta fel magát a felülvizsgálati kérelem tárgyát képező bírósági határozat végrehajtásaként, arra kényszeríti az érintettet, hogy előzetesen alávesse magát a megtámadott határozatból következő szabadságelvonásnak, noha e határozat nem tekinthető véglegesnek mindaddig, amíg a felülvizsgálati kérelemről nem határoztak vagy a benyújtására vonatkozó határidő le nem járt”.(39) Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítélte meg, hogy ily módon „sérül a jogorvoslathoz való jognak maga a lényege, mivel aránytalan terhet rónak a kérelmezőre, felborítva ezzel a megfelelő egyensúlyt, amelynek egyrészről a bírósági határozatok végrehajtásának biztosítására való jogszerű törekvés, és másrészről a Cour de cassationhoz (semmítőszék) forduláshoz való jog és a védelemhez való jog gyakorlása között kell fennállnia.(40)
64. Következésképpen, bár a szóban forgó eljárási rendszer álláspontom szerint nem kifogásolható, amennyiben azt követeli meg a vádlottól, hogy új tárgyalás lefolytatása érdekében nyújtson be a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet az illetékes igazságügyi hatósághoz, ezzel szemben úgy vélem, hogy ezen eljárás bizonyos jellemzői, és különösen az a tény, hogy nem bír halasztó hatállyal, és megköveteli e személy személyes megjelenését, nem teszik lehetővé e személy számára a védelemhez való jog, különösen a tárgyaláson való jelenlét joga hatékony gyakorlásának biztosítását.
65. E körülmények összességére tekintettel úgy vélem, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondatát és 9. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az, ha egy tagállam olyan eljárást vezet be, amely megköveteli, hogy az a személy, akivel szemben a távollétében hoztak határozatot, noha nem nyert bizonyítást, hogy lemondott a megjelenésről vagy a védekezésről, az illetékes hatóság előtt a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet nyújtson be annak érdekében, hogy e hatóság az ezen irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételekre tekintettel értékelje, hogy e személyt megilleti‑e az új tárgyaláshoz való jog, amennyiben ezen eljárás jellemzői lehetővé teszik e személy számára a tárgyaláson való jelenlét jogának, valamint a védelemhez való joga hatékony gyakorlásának biztosítását.
66. Ezzel szemben a 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondatát és 9. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az a szabály, amely szerint az ilyen eljárás nem bír halasztó hatállyal, és ezen túlmenően a távollétében szabadságvesztés‑büntetésre ítélt személy személyes megjelenését is megköveteli.
B. A távollétében elítélt személy tájékoztatáshoz való jogának terjedelme és tartalma (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első, második és ötödik kérdés)
67. Első, második és ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondatát úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha azt a személyt, akivel szemben a távollétében szabadságvesztés‑büntetést kiszabó határozatot hoztak, annak ellenére, hogy az ezen irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételekre tekintettel nem nyert bizonyítást, hogy lemondott a megjelenésről vagy a védekezésről, az elfogásakor nem tájékoztatják sem e határozatról és a megtámadásának lehetőségéről, sem pedig az új tárgyaláshoz vagy más jogorvoslathoz való jogáról. E bíróság e tájékoztatások kötelező formájával és tartalmával kapcsolatban is tesz fel kérdést.
68. Az említett bíróság e kérdéseket annyiban teszi fel, amennyiben a bolgár jog alapján a terhelt távollétében hozott határozatot nem közlik a terhelttel, és e személyt egyébiránt nem tájékoztatják eljárási jogairól, és különösen arról a lehetőségről, hogy az NPK 423. cikke alapján a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet nyújthat be.
69. Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság tehát arra keresi a választ, hogy a tagállam mennyiben köteles eljárásokat előírni annak érdekében, hogy a vádlottal szemben a távollétében hozott határozat végrehajtásakor vagy e személy elfogásakor e személyt tájékoztassák e határozatról, adott esetben biztosítva, hogy e határozat egészének másolatát átadják számára.
70. Második kérdésével továbbá arra kéri a Bíróságot, hogy pontosítsa, hogy a tagállamnak milyen módon kell eleget tennie a tájékoztatási kötelezettségének a szóban forgóhoz hasonló, olyan eljárási rendszerben, amelyben a vádlott távollétében hozott határozat végrehajtásakor vagy a távollétében elítélt személy elfogásakor az illetékes hatóságok még nem határoztak az új tárgyaláshoz való jog fennállásáról, mivel ezt a jogot egy későbbi szakaszban, a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti, az e személy által benyújtandó kérelem vizsgálatát követően ismerik el.
1. A kérdések vizsgálatának kerete
71. A 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondata értelmében a tagállamnak biztosítani kell, hogy azt a személyt, akivel szemben a távollétében hoztak határozatot, a határozatról való tájékoztatáskor, különösen elfogásakor, tájékoztassák a határozat megtámadásának lehetőségéről és az új tárgyaláshoz vagy valamely más jogorvoslathoz való jogáról.
72. E rendelkezés szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy az uniós jogalkotó pontosan meghatározott eredménykötelezettséget ró a tagállamra, mégpedig az annak biztosítására vonatkozó kötelezettséget, hogy az a személy, akivel szemben a távollétében hoztak határozatot, az e határozatról való tájékoztatásakor, de legkésőbb az említett határozat végrehajtásakor, és különösen – szabadságvesztés‑büntetésre ítélés esetén – az elítélt személy elfogásakor tájékoztatást kapjon eljárási jogairól. Minimumszabályról van szó, amely e személy védelemhez való jogának és tisztességes eljáráshoz való jogának tiszteletben tartása szempontjából lényeges eljárási elvre vonatkozik, amelytől a tagállam nem térhet el.
73. Véleményem szerint tehát nem kétséges, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdésével ellentétes az, hogy azt a személyt, akivel szemben a távollétében hoztak határozatot, annak ellenére, hogy nem nyert bizonyítást, hogy lemondott a megjelenésről vagy a védekezésről, e határozat végrehajtásakor vagy az elfogásakor ne tájékoztassák sem az említett határozatról és megtámadásának lehetőségéről, sem pedig az új tárgyaláshoz vagy más jogorvoslathoz való jogáról. Az ilyen helyzet ugyanis ahhoz vezet, hogy e személy védelemhez való jogát megfosztja a tényleges érvényesüléstől, és kiüresíti az ezen irányelv 9. cikkében biztosított új tárgyaláshoz való jogot.
74. Ezzel szemben a 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdése második mondatának nem tárgya és nem is célja e tájékoztatási kötelezettség részletes szabályainak, és különösen azon részletes szabályoknak a meghatározása, amelyek szerint a vádlottat a távollétében hozott határozat végrehajtásakor vagy az elfogásakor tájékoztatni kell egyrészt e határozatról, másrészt pedig az új tárgyaláshoz vagy más jogorvoslathoz való jogáról.
75. Véleményem szerint ezeket a részletes szabályokat a büntetőeljárás során a gyanúsítottak és a vádlottak tájékoztatáshoz való jogára vonatkozó 2012/13 irányelvben előírt általános rendelkezések fényében kell értékelni, amely irányelvre a 2016/343 irányelv (8) preambulumbekezdése hivatkozik.(41) Amint az a 2012/13 irányelv (25) preambulumbekezdéséből kitűnik, ez az irányelv szorosan kapcsolódik a 2010/64/EU irányelvhez,(42) amely az előbbi személyek közül a szóban forgó büntetőeljárás nyelvét nem beszélő vagy nem értő személyek számára az így közölt információk tolmácsolásához és fordításához való jogot biztosít.
76. A 2012/13 irányelv az 1. cikkének megfelelően a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak a büntetőeljárás során az őket megillető jogokra és az ellenük szóló vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jogával kapcsolatos minimumszabályokat állapít meg.(43) A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az ezen 1. cikkben említett jog legalább két külön jogra vonatkozik.(44)
77. Az első a gyanúsítottak és a vádlottak ahhoz való joga, hogy tájékoztassák őket „legalább” bizonyos, a nemzeti jog szerint alkalmazandó eljárási jogokról. Ezt a jogot a 2012/13 irányelv 3. cikke rögzíti, és e rendelkezés fényében fogom megvizsgálni a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdésében biztosított, új tárgyaláshoz vagy más jogorvoslathoz való jogról történő tájékoztatáshoz való jog tiszteletben tartásának részletes szabályait.
78. A második a 2012/13 irányelv 6. cikkében rögzített, a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog. Ez utóbbi cikk szempontjából fogom megvizsgálni azokat a feltételeket, amelyek mellett a távollétében elítélt személyt a vele szemben a távollétében hozott határozat végrehajtásakor vagy elfogásakor tájékoztatni kell e határozatról.
79. A 2012/13 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése a tájékoztatáshoz való jog tényleges érvényesülésének biztosítása érdekében előírja, hogy a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak, illetve ügyvédjüknek joga kell legyen ahhoz, hogy a nemzeti jog eljárásaival összhangban jogorvoslattal élhessenek, ha az illetékes hatóságok elmulasztják vagy megtagadják az ezen irányelv szerinti tájékoztatást.
2. A vádlott távollétében hozott, bűnösséget megállapító határozatról való tájékoztatás
80. A 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdésének szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy e cikknek nem tárgya és nem is célja azon részletes szabályok meghatározása, amelyek szerint egy tagállamnak az érintett távollétében hozott határozat végrehajtása vagy azon személy elfogása esetén, akivel szemben e határozatot hozták, biztosítania kell, hogy e személyt tájékoztassák az említett határozatról. Az uniós jogalkotó azáltal, hogy megkövetelte a tagállamtól annak előírását, hogy a vádlottat a távollétében hozott határozatról való „tájékoztatáskor”, „különösen elfogás[a]kor”, tájékoztassák az eljárási jogairól, nem azt kívánta megkövetelni a tagállamtól, hogy az említett határozat végrehajtásakor vagy e személy elfogásakor bocsássa rendelkezésre e határozat egészének másolatát, amelyhez csatolnak egy, a jogokról szóló írásbeli tájékoztatót.
81. Az ilyen részletes szabályokat véleményem szerint a 2012/13 irányelv 6. cikkében előírt, a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogra vonatkozó szabályok és az ezen irányelv 7. cikkében foglalt, az iratbetekintési jogra vonatkozó szabályok fényében kell meghatározni.
82. A 2015. október 15‑i Covaci ítéletben(45) a Bíróság kimondta, hogy tekintettel többek között a 2012/13 irányelv 2., 3. és 6. cikkére, a német jogban előírthoz hasonló, a tárgyalás mellőzésével hozott végzés kézbesítését az érintett személy elleni vád közlése egyik formájának kell tekinteni, ezért az ilyen kézbesítésnek tiszteletben kell tartania az e 6. cikkben meghatározott követelményeket.(46) Emlékeztetek arra, hogy a német jog szerint a tárgyalás mellőzésével hozott végzést, amely ideiglenes határozatnak minősül, a bíróság az ügyészség indítványára hozza, olyan kisebb súlyú bűncselekmények esetében, amelyek nem igénylik a terhelt fizikai megjelenését. Ez a végzés, amely egy, tárgyalás tartása nélküli, egyszerűsített büntetőeljárás keretébe illeszkedik, – adott esetben a terhelt kézbesítési megbízottjai részére történő – kézbesítésétől számított kéthetes, a tárgyalás tartására irányuló kérelem előterjesztésére nyitva álló határidő elteltével jogerős ítéletnek felel meg.(47)
83. A Bíróság által ebben az ítéletben kifejtettekhez hasonló okokból úgy vélem, hogy az olyan határozatról való tájékoztatást, amelyet a vádlott távollétében hoztak meg, noha nem nyert bizonyítást, hogy a vádlott lemond a megjelenésről vagy a védekezésről, az e személy elleni vád közlése egyik formájának kell tekinteni, ezért az ilyen tájékoztatásnak tiszteletben kell tartania a 2012/13 irányelv 6. cikkében meghatározott követelményeket.
84. Egyrészt a 2012/13 irányelv 2. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy az uniós jogalkotó egyértelműen előírta ezen irányelvnek a büntetőeljárás teljes tartama alatt történő alkalmazását, a gyanú első felmerülésétől az ítélet kihirdetéséig, adott esetben a jogorvoslati lehetőségek kimerítését követően.(48)
85. Másrészt a vádlott távollétében folytatott eljárás keretében a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdése alapján a határozatot annak ellenére meghozzák, hogy nem lehet tudni, hogy a vádlott lemondott‑e a megjelenésről vagy a védekezésről, így ez a tájékoztatás valójában az első alkalmat jelentheti e személy számára, hogy tájékoztatást kapjon a vele szemben felhozott vádról. Ezt megerősíti az a tény, hogy e személy, amennyiben nem felel meg az ezen irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, kérheti az eljárás újbóli megnyitását vagy azzal egyenértékű jogorvoslatot vehet igénybe, amelynek keretében teljes mértékben gyakorolhatja a védelemhez való jogát, mielőtt az ítélkező hatóság újból határozatot hozna a vád ténybeli és jogi megalapozottságáról.
86. Ennélfogva úgy vélem, hogy a 2012/13 irányelv 6. cikkében előírt, a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog magában foglalja azt a jogot is, hogy az a személy, akivel szemben a távollétében hoztak határozatot, noha nem nyert bizonyítást, hogy lemondott a megjelenésről vagy a védekezésről, tájékoztatást kapjon e határozatról.
87. Kétségtelen, hogy – amint azt a Bíróság elismerte – a 2012/13 irányelv nem írja elő azon részletszabályokat, amelyeket követve a 6. cikkében szereplő váddal kapcsolatos tájékoztatást e személynek meg kell adni.(49) Ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tagállam biztosítja, hogy a gyanúsított vagy a vádlott a bűncselekményről, amelynek elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják, haladéktalanul és olyan részletességgel tájékoztatást kapjon, amely az eljárás tisztességességének megóvásához és a védelemhez való jog eredményes gyakorlásához szükséges. E cikk (2) bekezdése kifejezetten az őrizetbe vett vagy fogva tartott gyanúsítottra vagy vádlottra vonatkozik. Ebben az esetben a tagállam biztosítja, hogy e személy tájékoztatást kapjon az őrizetbe vétele vagy fogva tartása okairól, beleértve a bűncselekményt is, amelynek elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják. Végül az említett cikk (3) bekezdésének megfelelően a tagállam biztosítja, hogy legkésőbb a vádirat bírósághoz való benyújtásakor a vádra vonatkozóan részletes tájékoztatást nyújtsanak, többek között a bűncselekmény jellegéről és jogi minősítéséről, valamint a vádlott szerepének jellegéről.
88. Az uniós jogalkotó által a tagállamok számára biztosított mérlegelési mozgástérre figyelemmel a tagállamok feladata, hogy eljárási rendszerük jellemzőire tekintettel meghatározzák azokat a részletszabályokat, amelyek szerint azt a személyt, akivel szemben a távollétében határozatot hoztak, tájékoztatni kell e határozatról. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy e részletszabályok mindazonáltal nem sérthetik a többek között a 2012/13 irányelv 6. cikkében szereplő, arra irányuló célkitűzést – amint az ezen irányelv (27) preambulumbekezdéséből is kitűnik –, hogy e személy felkészülhessen a védelemre, és hogy biztosítsák az eljárás tisztességes jellegét.(50)
89. Abban a sajátos összefüggésben, amelyben a vádlottat bűnösséget megállapító, olyan ítélet végrehajtásaként elfogják, amelyet a távollétében hoztak, noha nem nyert bizonyítást, hogy lemondott a megjelenésről vagy a védekezésről, az a tájékoztatás, amelyet e személy az elfogásakor kap, többek között arra irányul, hogy tájékoztassa az elfogásának okairól és a vele szemben felhozott vádakról a 2012/13 irányelv 6. cikke értelmében, valamint az eljárási jogairól.
90. E cél véleményem szerint nem követeli meg, hogy a tagállam számára előírják azt, hogy amikor az illetékes hatóságok végrehajtják az vádlott távollétében hozott határozatot vagy elfogják a vádlottat, e hatóságok úgy teljesítsék tájékoztatási kötelezettségüket, hogy e végrehajtáskor vagy elfogáskor rendelkezésére bocsássák e határozat egészének másolatát. Ilyen követelményre nincs szükség. Elegendőnek tűnik csupán az említett határozat tartalmáról és arról való tájékoztatás, hogy azt e személy távollétében hozták meg.
91. Ezzel szemben, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, a hatékony jogorvoslathoz való jogra tekintettel a távollétében elítélt személynek teljes körű ismeretekkel kell rendelkeznie azon indokokról, amelyek miatt elítélték. A tagállamnak tehát elő kell írnia, hogy az illetékes hatóságoknak különös figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy ezt a személyt rövid időn belül és hivatalosan értesítsék a vele szemben távollétében hozott határozatról, például a kézbesítésre irányuló eljárás útján.(51) E határozat ugyanis csak akkor válik végrehajthatóvá, amikor az említett személyt arról hivatalosan értesítették, azt követően, hogy lejárt a jogorvoslatra nyitva álló határidő, amely főszabály szerint ezen eljárás befejezésével kezdődik, továbbá azt követően, hogy e személy lemondott az új tárgyaláshoz való jogáról, vagy e jogot nem biztosították számára. Ezenkívül, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal(52) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat(53) 4a. cikke (1) bekezdésének d) pontjából az következik, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha ezen elfogatóparancs szerint többek között az érintett személynek az átadását követően haladéktalanul kézbesíteni fogják a távollétében hozott határozatot.
92. Végül hozzáteszem, hogy a 2012/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése értelmében, amennyiben valakit a büntetőeljárás bármely szakaszában őrizetbe vesznek, illetve fogva tartanak, a tagállamnak biztosítania kell, hogy e személy rendelkezésére bocsássák az adott üggyel kapcsolatos azon dokumentumokat, amelyek nélkülözhetetlenek az őrizetbe vétel ellen a nemzeti jog szerinti eredményes panasztételhez, vagy a fogva tartás jogszerűsége felülvizsgálatának nemzeti jog szerinti eredményes kezdeményezéséhez. Márpedig, amint azt a 2010/64 irányelv egyértelművé teszi, a bűnösséget megállapító határozat vagy az „ítélet” lényeges iratnak minősül, amelynek közlése – és egyébiránt fordítása is – szükséges annak biztosításához, hogy az elítélt személy képes legyen gyakorolni védelemhez való jogát, továbbá a tisztességes eljárás garantálásához.(54)
93. E körülményekre tekintettel úgy vélem, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha egy tagállam illetékes hatóságai végrehajtanak egy, a vádlott távollétében hozott határozatot vagy elfognak egy olyan személyt, akivel szemben ilyen határozatot hoztak, e hatóságoknak a 2012/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjában és 6. cikkének (1)–(3) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően tájékoztatniuk kell e személyt az ellene felhozott vádról, az elítélésének okait is beleértve. E követelmény tiszteletben tartása nem foglalja magában a tagállam azon kötelezettségét, hogy előírja, hogy e végrehajtáskor vagy elfogáskor e határozat egészének másolatát az említett személy rendelkezésére bocsássák.
3. Az új tárgyaláshoz vagy más jogorvoslathoz való jogra vonatkozó tájékoztatás
94. Emlékeztetek arra, hogy második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kéri a Bíróságot, hogy pontosítsa a 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondatában szereplő, új tárgyaláshoz vagy más jogorvoslathoz való jogról történő tájékoztatáshoz való jog tiszteletben tartásának részletes szabályait.
95. A kérdést előterjesztő bíróság különösen a Bíróság által a VB I ítéletben kialakított elveket kívánja összevetni a bolgár eljárási rendszerrel. Ebben az ítéletben ugyanis a Bíróság megállapította, hogy „[a] tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik […] annak megválasztása, hogy az [új tárgyaláshoz való joggal és a vádlott távollétében hozott határozat megtámadásának lehetőségével kapcsolatos] tájékoztatást milyen módon hozzák az érintett tudomására, azzal a megkötéssel, hogy ennek a szóban forgó határozatról való tájékoztatással együtt kell történnie”.(55) Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy a bolgár eljárási rendszerben az illetékes hatóságok az új tárgyaláshoz való jog fennállásáról a távollétében elítélt személy által előterjesztendő, a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelem vizsgálatát követően határoznak.
96. A VB I ítéletben a Bíróság megállapította, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondata nem határozza meg annak pontos módját, ahogy a távollétében elítélt személyt az új tárgyaláshoz vagy más jogorvoslathoz való jogáról tájékoztatni kell.(56) Csupán ezen irányelv (39) preambulumbekezdése pontosítja, hogy ezt a tájékoztatást írásban vagy szóban kell megadni, ez utóbbi esetben feltéve, hogy e tájékoztatás megadásának tényét a nemzeti jog szerinti jegyzőkönyvezési eljárással összhangban rögzítik.(57)
97. A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés megválaszolása érdekében először a 2012/13 irányelv által előírt rendelkezésekre kell hivatkozni. Mivel ugyanis az új tárgyaláshoz vagy más jogorvoslathoz való jogról történő tájékoztatáshoz való jog eljárási jognak minősül, a 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondatát a 2012/13 irányelv 3. és 4. cikkében előírt általános rendelkezések fényében kell értelmezni.
98. A 2012/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése megköveteli, hogy a tagállamok biztosítsák, hogy „legalább [az a)–e) pontban szereplő], a nemzeti jog szerint alkalmazandó eljárási jogokról haladéktalanul tájékoztatást [nyújtsanak] e jog[o]k eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében”.(58) Ez a rendelkezés a következőket tartalmazó listát állít fel: ügyvéd igénybevételének joga; térítésmentes jogi tanácsadásra való jogosultság, és igénybevételének feltételei; a vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jog; a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jog; valamint a hallgatáshoz való jog. Amint azt a „legalább” kifejezés használata is tanúsítja, az uniós jogalkotó nem kívánta korlátozni azokat az eljárási jogokat, amelyekről a gyanúsítottakat vagy vádlottakat tájékoztatni kell, mivel ez az irányelv egyébiránt a jogerős ítélet kihirdetéséig alkalmazandó. Ezenkívül az említett irányelv (20) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy e szabályok „nem érinti[k] […] a Chartából, az EJEE‑ből, a nemzeti jogból és a vonatkozó uniós jogszabályokból eredő egyéb eljárási jogokra vonatkozóan adandó tájékoztatást”.
99. A 2012/13 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében ezt a tájékoztatást szóban vagy írásban, egyszerű és közérthető nyelven „haladéktalanul” meg kell adni a gyanúsítottnak vagy vádlottnak.(59) E személy őrizetbe vételekor az említett irányelv 4. cikke megköveteli, hogy a tagállam biztosítsa, hogy haladéktalanul közöljék e személlyel a nemzeti jog szerint alkalmazandó eljárási jogairól szóló tájékoztatót. E tájékoztatót írásbeli formában kell rendelkezésre bocsátani, és azt egyszerű és közérthető nyelven kell megfogalmazni, amelyet az érinett megért. Tartalmaznia kell a 2012/13 irányelv 3. cikkében említett – nem kimerítő jelleggel felsorolt – eljárási jogokra, valamint az ezen irányelv 4. cikkének (2) és (3) bekezdésében foglalt jogokra, így például az ügy anyagaiba való betekintés jogára vonatkozó információkat, továbbá többek között az őrizetbe vétel elleni panasztételnek a nemzeti jog által biztosított lehetőségeire vonatkozó alapvető tájékoztatást. Abban az esetben, ha egy tagállam illetékes hatóságai a vádlott távollétében hozott, bűnösséget megállapító határozat végrehajtásaként elfogják a vádlottat, számomra úgy tűnik, hogy a jogokról szóló ezen írásbeli tájékoztató tartalmazhatja az új tárgyaláshoz vagy más jogorvoslathoz való jogot.(60)
100. Másodszor, ami a nyújtandó tájékoztatás tartalmát illeti, számomra úgy tűnik, hogy azt egyrészt a szóban forgó nemzeti eljárás sajátosságaira, másrészt pedig a 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdése második mondatának céljára, azaz a vádlott védelemhez való joga hatékonyságának és a 2016/343 irányelv 9. cikkében rögzített új tárgyaláshoz való jogának biztosítására tekintettel kell értékelni.
101. Már jeleztem ugyanis, hogy az uniós jogalkotónak nem áll szándékában olyan egységes eljárási rendszert előírni, amelyben a tagállam köteles lenne úgy rendelkezni, hogy a vádlott távollétében hozott határozat meghozatalának szakaszában új tárgyalást kell szervezni. A 2012/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében egyébként kifejezetten szerepel, hogy a tagállamok a vádlottat „a nemzeti jog szerint alkalmazandó” eljárási jogairól tájékoztatják. Ez a szóban forgóhoz hasonló eljárási rendszerben azt jelenti, hogy a távollétében elítélt személyhez intézett, jogokról szóló írásbeli tájékoztató azt az eljárást jelölje meg, amely ekkor e személy rendelkezésére áll annak érdekében, hogy a 2016/343 irányelv 9. cikkének megfelelően új tárgyalás tartását kérhesse.
102. A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy az NPK 15. cikkének (3) bekezdése elegendő jogalapot biztosít számára ahhoz, hogy megtehesse az annak biztosításához szükséges intézkedéseket, hogy a vádlottat a 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdése második mondatának megfelelően tájékoztassák eljárási jogairól. Ilyen körülmények között véleményem szerint semmi nem zárja ki, hogy e bíróság a vádlott távollétében hozott határozatában megjelölje, hogy a terhelt az ezen irányelv 9. cikkében meghatározott feltételek mellett milyen módon kérhet új tárgyalást vagy más jogorvoslatot.
103. E körülményekre tekintettel úgy vélem, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdésének második mondatát úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha valamely tagállam illetékes hatóságai valamely határozatot hajtanak végre vagy olyan személyt fognak el, akivel szemben a távollétében a bűnösséget megállapító határozatot hoztak, e hatóságoknak a 2012/13 irányelv 4. cikkében említett, jogokról szóló írásbeli tájékoztató keretében tájékoztatniuk kell e személyt az új tárgyaláshoz vagy a nemzeti jog szerint alkalmazandó más jogorvoslathoz való esetleges jogáról.
104. A szóban forgóhoz hasonló olyan eljárási rendszerben, amely olyan eljárást állapít meg, amelynek értelmében e személynek a 2016/343 irányelv 9. cikkében említett új tárgyaláshoz való jog elismerése érdekében a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti előzetes kérelmet kell benyújtania az illetékes igazságügyi hatósághoz, ezen irányelv 8. cikkének (4) bekezdése megköveteli, hogy a jogokról szóló ezen írásbeli tájékoztató megjelölje ezt az eljárást.
C. A vádlott távollétében hozott határozatot követően nyitva álló jogorvoslati lehetőségek formája és terjedelme (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik és hatodik kérdés)
105. Ötödik és hatodik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy annak a személynek, akivel szemben a távollétében hoztak határozatot, két különböző jogorvoslati lehetőséggel kell rendelkeznie, amelyek közül az egyik azt teszi lehetővé, hogy fellebbezést nyújtson be e határozattal szemben, a másik pedig azt, hogy ezen irányelv 9. cikkének megfelelően új tárgyalást vagy más jogorvoslatot kérjen.
106. Emlékeztetek arra, hogy a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdése megköveteli, hogy azt a személyt, akivel szemben a távollétében hoztak határozatot, az e határozatról való tájékoztatáskor tájékoztassák „[az említett] határozat megtámadásának lehetőségéről és a[z] […] új tárgyaláshoz vagy valamely más jogorvoslathoz való jogról” is, amely utóbbi jogorvoslat ezen irányelv 9. cikkének megfelelően „lehetővé teszi az ügy érdemi részének új elbírálását […] és […] az eredeti határozat hatályon kívül helyezéséhez vezethet”.
107. A 2016/343 irányelv 8. cikke (4) bekezdésének szövegéből, és különösen a „vagy” kötőszó használatából kitűnik, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az a személy, akivel szemben a távollétében anélkül hoztak határozatot, hogy az ezen irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek fennálltak volna, lehetőséget kapjon e határozat megtámadására akár új tárgyalás kérése, akár valamely jogorvoslati lehetőség igénybevétele útján.
108. Amint azt a Bíróság a 2022. május 19‑i Spetsializirana prokuratura (Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás) ítéletben(61) megállapította, ennek lehetővé kell tennie az érintett számára az új tárgyalást vagy azzal egyenértékű olyan jogorvoslat igénybevételét, amely lehetővé teszi az ügy érdemi részének a jelenlétében történő új elbírálását. Ezen új tárgyalás hatályát a 2016/343 irányelv 9. cikke kifejezetten meghatározza. Az uniós jogalkotó pontos és egyértelmű kötelezettségeket ró a tagállamokra. Azt követeli meg ez utóbbiaktól, hogy vagy írják elő a tárgyalás újbóli megnyitását, vagy olyan eljárást vezessenek be, amely lehetővé teszi az ügy érdemi részének új elbírálását, beleértve az új bizonyítékok vizsgálatát, és amely az eredeti határozat hatályon kívül helyezéséhez vezethet. Ezenkívül annak biztosítására kötelezi a tagállamokat, hogy a vádlottnak ezen új tárgyalás vagy ezen új jogorvoslat gyakorlása keretében joga legyen jelen lenni, és – a nemzeti jogban előírt eljárásoknak megfelelően – ténylegesen részt venni az annak eredményeként zajló tárgyaláson, továbbá a védelemhez való jogát gyakorolni.
109. Amint azt az ezen ítélet alapjául szolgáló eljárásban ismertetett indítványomban(62) már jeleztem, az uniós jogalkotó egyesíti az Emberi Jogok Európai Bírósága által a perújítással kapcsolatban megfogalmazott alapvető követelményeket.(63) Ez utóbbi bíróság ugyanis megköveteli, hogy a vádlottnak lehetősége legyen arra, hogy a vele szemben felhozott vádak megalapozottságát – úgy a tényállás, mint a jogi minősítés tekintetében – érdemben újra megvizsgálja egy, a jelenlétében ülésező,(64) „teljes felülvizsgálati jogkörrel rendelkező” bíróság, a tisztességes eljárásnak az EJEE 6. cikkében rögzített valamennyi garanciáját biztosítva számára. Emlékeztetek arra, hogy ugyanakkor „nagy szabadságot biztosít a szerződő államok számára azon eszközök megválasztása terén, amelyek lehetővé teszik, hogy igazságszolgáltatási rendszereik megfeleljenek [e cikk] követelményeinek”, azzal a feltétellel azonban, hogy „a nemzeti jog által nyújtott lehetőségek ténylegesen rendelkezésre állnak, ha a vádlott nem mondott le a tárgyaláson való megjelenéséről és a védekezésről, és nem is állt szándékában kivonni magát az igazságszolgáltatás alól”.(65)
110. Emlékeztetek arra is, hogy a 2016/343 irányelv ugyanígy nem eredményezi a büntetőeljárás kimerítő harmonizációját. Az eljárási autonómia elve értelmében a tagállamok így széles mozgástérrel rendelkeznek azon jogorvoslati lehetőségek és eljárások rendszerének meghatározása terén, amelyek lehetővé teszik azon személy védelemhez való joga tiszteletben tartásának biztosítását, akivel szemben a távollétében hoztak határozatot, azzal, hogy ezek egyfelől nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és másfelől nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve).
111. E megfontolásokra tekintettel a 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a tagállamoknak elő kell írniuk, hogy annak a személynek, akivel szemben a távollétében hoztak határozatot, noha nem nyert bizonyítást, hogy lemondott a megjelenésről vagy a védekezésről, két különböző jogorvoslati lehetőséggel kell rendelkeznie, amelyek lehetővé teszik számára e határozat megtámadását akár a tárgyalás újbóli megnyitásának kérésével, akár azzal egyenértékű olyan jogorvoslat igénybevételével, amely ezen irányelv 9. cikkének megfelelően lehetővé teszi az ügy érdemi részének a jelenlétében történő új elbírálását.
V. Végkövetkeztetés
112. A fenti megfontolásokra figyelemmel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság, Bulgária) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:
1) A büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikkének (4) bekezdését és 9. cikkét
a következőképpen kell értelmezni:
azok alkalmazhatók az olyan személyre, akivel szemben a távollétében felmentő határozatot hoztak.
2) A 2016/343 irányelv 8. cikkének (4) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
– az ezen irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek tiszteletben tartásának vizsgálatát és az említett irányelv 9. cikke értelmében vett új tárgyaláshoz való jog elismerését illetően
a) a vádlottal szemben felhozott vádat érdemben elbíráló ítélkező hatóság a nemzeti eljárási rendszer szerint ellenőrizheti, hogy ezek a feltételek teljesülnek‑e, és ennek hiányában ezt a személyt a távollétében hozott határozatban tájékoztathatja e határozat megtámadásának lehetőségéről és az új tárgyaláshoz való jogáról;
b) e hatóságnak ezen vizsgálat céljából mind a vádhatóságot, mind a védelmet meg kell hallgatnia;
c) a tagállam bevezethet olyan eljárást, amely megköveteli, hogy az a személy, akivel szemben a távollétében hoztak határozatot, noha nem nyert bizonyítást, hogy lemondott a megjelenésről vagy a védekezésről, az illetékes igazságügyi hatóság előtt a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti kérelmet nyújtson be, amennyiben ezen eljárás jellemzői lehetővé teszik e személy számára a tárgyaláson való jelenlét jogának, valamint a védelemhez való joga hatékony gyakorlásának biztosítását.
Ezen elvekkel összeegyeztethetetlen az a szabály, amely szerint az ilyen eljárás nem bír halasztó hatállyal, és ezen túlmenően a távollétében szabadságvesztés‑büntetésre ítélt személy személyes megjelenését is megköveteli.
– Az olyan személy tájékoztatására vonatkozó részletszabályokat illetően, akivel szemben a távollétében hoztak bűnösséget megállapító határozatot, noha a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében említett feltételekre tekintettel nem nyert bizonyítást, hogy lemondott a megjelenésről vagy a védekezésről
a) azzal ellentétes, hogy e személyt az elfogásakor ne tájékoztassák sem e határozatról vagy megtámadásának lehetőségéről, sem pedig az új tárgyaláshoz vagy más jogorvoslathoz való jogáról;
b) az megköveteli, hogy a tagállam a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjában és 6. cikkének (1)–(3) bekezdésében foglalt, a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jognak megfelelően tájékoztassa az érintett személyt elfogásának okairól. E követelmény tiszteletben tartása nem foglalja magában a tagállam azon kötelezettségét, hogy az érintett személy elfogásakor az említett határozat egészének másolatát a rendelkezésére bocsássa;
b) az megköveteli, hogy a tagállam a 2012/13 irányelv 4. cikke szerinti, jogokról szóló írásbeli tájékoztató keretében tájékoztassa ugyanezt a személyt az új tárgyaláshoz vagy a nemzeti jog szerint alkalmazandó más jogorvoslathoz való jogáról;
d) egy olyan eljárási rendszerben, amely olyan eljárást állapít meg, amelynek értelmében annak a személynek, akivel szemben a távollétében hoztak határozatot, a 2016/343 irányelv 9. cikkében említett új tárgyaláshoz való jog elismerése érdekében a büntetőeljárás újbóli megnyitása iránti előzetes kérelmet kell benyújtania az illetékes igazságügyi hatósághoz, az megköveteli, hogy a jogokról szóló ezen írásbeli tájékoztató megjelölje ezt az eljárást.
– A vádlott távollétében hozott határozatot követően nyitva álló jogorvoslati lehetőségek formáját és terjedelmét illetően annak a személynek, akivel szemben ilyen határozatot hoztak, noha a 2016/343 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételekre tekintettel nem nyert bizonyítást, hogy lemondott a megjelenésről vagy a védekezésről, két különböző jogorvoslati lehetőséggel kell rendelkeznie, amelyek lehetővé teszik számára e határozat megtámadását akár a tárgyalás újbóli megnyitásának kérésével, akár azzal egyenértékű olyan jogorvoslat igénybevételével, amely ezen irányelv 9. cikkének megfelelően lehetővé teszi az ügy érdemi részének a jelenlétében történő új elbírálását.
1 Eredeti nyelv: francia.
2 HL 2016. L 65., 1. o.
3 C‑430/22 és C‑468/22, a továbbiakban: VB I ítélet, EU:C:2023:458.
4 Lásd: VB I ítélet (30. pont).
5 HL 2012. L 142., 1. o., helyesbítés: HL 2019. L 39., 28. o.
6 A tényállás megegyezik a Bíróság által a VB I ítéletben ismertetett tényállással.
7 Lásd: 2022. május 19‑i Spetsializirana prokuratura (Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás) ítélet (C‑569/20, EU:C:2022:401, 25. és 36. pont).
8 Lásd a 2016/343 irányelv (2), (4) és (10) preambulumbekezdését, valamint szemléltetésképpen: 2017. december 22‑i Ardic ítélet (C‑571/17 PPU, EU:C:2017:1026), amely egy olyan személlyel szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozik, akit egy távollétében lefolytatott eljárásban jogerősen szabadságvesztés‑büntetésre ítéltek.
9 Lásd szemléltetésképpen: a jelenleg folyamatban lévő Khuzdar ügy (C‑95/24).
10 A 2016/343 irányelv (35) preambulumbekezdése ugyanis pontosítja, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak tárgyaláson való jelenlétének joga nem abszolút, és hogy bizonyos feltételek esetén a gyanúsítottak és a vádlottak kifejezetten vagy hallgatólagosan, ugyanakkor egyértelműen lemondhatnak erről a jogról (lásd: 2022. május 19‑i Spetsializirana prokuratura [Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás] ítélet [C‑569/20, EU:C:2022:401, 26. pont], amely arra az intézkedésre vonatkozik, amelynek révén egy szökésben lévő személy esetében új tárgyalásra kerülhet sor).
11 A 2016/343 irányelv 8. és 9. cikkének értelmezését illetően lásd: a Spetsializirana prokuratura (Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás) ügyre vonatkozó indítványom (C‑569/20, EU:C:2022:26).
12 Kiemelés tőlem.
13 Kiemelés tőlem.
14 Kiemelés tőlem.
15 Lásd: a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme joga egyes vonatkozásainak és a saját tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó javaslat (COM(2013) 821 final) indokolásának 40. pontját, valamint (23) preambulumbekezdését, amely kimondja, hogy „[b]izonyos alaposan körülhatárolt feltételek esetén – amelyek biztosítják a tisztességes tárgyaláshoz való jognak való megfelelést – van lehetőség a gyanúsított vagy a vádlott távollétében olyan tárgyalás tartására, amelyen a bűnösségről vagy ártatlanságról döntenek”.
16 Lásd a 2016/343 irányelv (33) preambulumbekezdését.
17 Ebben az összefüggésben az Emberi Jogok Európai Bírósága egyébiránt megállapította, hogy a vádlottnak a tárgyalásán való jelenléte alapvető fontosságú mind a meghallgatáshoz való jog, mind pedig annak szükségessége miatt, hogy ellenőrizzék állításainak pontosságát, és összevessék azokat a sértett kijelentéseivel, akiknek érdekeit a tanúk érdekeivel együtt szintén védeni kell (lásd: EJEB, 2000. május 23., Van Pelt kontra Franciaország ítélet [CE:ECHR:2000:0523JUD003107096, 66. §]).
18 Lásd: 2020. február 13‑i Spetsializirana prokuratura (A vádlott távollétében tartott tárgyalás) ítélet (C‑688/18, EU:C:2020:94, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2022. szeptember 15‑i HN (Kitoloncolt vádlott elleni eljárás) ítélet (C‑420/20, EU:C:2022:679, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
19 Lásd: 2023. március 30‑i Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid (Az átadási határidő felfüggesztése fellebbezés esetén) ítélet (C‑556/21, EU:C:2023:272, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
20 A továbbiakban: Charta.
21 Az 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény; a továbbiakban: EJEE).
22 Hasonlóképpen, az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítéli meg, hogy az EJEE a szerződő államok számára nagy szabadságot biztosít azon eszközök megválasztása terén, amelyek lehetővé teszik, hogy igazságszolgáltatási rendszereik megfeleljenek az ezen egyezmény 6. cikkében foglalt követelményeknek, azzal a feltétellel azonban, hogy a nemzeti jog által nyújtott lehetőségek ténylegesen rendelkezésre állnak, ha a vádlott nem mondott le a tárgyaláson való megjelenéséről és a védekezésről, és nem is állt szándékában kivonni magát az igazságszolgáltatás alól (lásd szemléltetésképpen: EJEB, 2001. június 14., Medenica kontra Svájc ítélet [CE:ECHR:2001:0614JUD002049192, 55. §]).
23 Lásd: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet (C‑159/21, EU:C:2022:708, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
24 Lásd: 2014. július 17‑i Sánchez Morcillo és Abril García ítélet (C‑169/14, EU:C:2014:2099, 49. pont).
25 Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítéli meg, hogy a vádlottak azon joga, hogy a gyakorlatban – szükség esetén hivatalból kirendelt – védő lássa el a védelmüket, a tisztességes eljárás alapvető elemei közé tartozik, és a vádlott nem veszítheti el e kedvezményt pusztán amiatt, hogy nincs jelen a tárgyaláson. E bíróság szerint a büntetőeljárás rendszerének méltányossága szempontjából döntő jelentősége van annak, hogy a vádlott távolmaradását ne szankcionálják az ügyvédi képviselethez való jogától történő megfosztással, valamint hogy a vádlott védelmét megfelelően ellássák, mind elsőfokon, mind a fellebbviteli szakaszban (EJEB, 1999. január 21., Van Geyseghem kontra Belgium ítélet [CE:ECHR:1999:0121JUD002610395, 34. §]; 2001. február 13., Krombach kontra Franciaország ítélet [CE:ECHR:2001:0213JUD002973196, 89. §]; 2006. március 1., Sejdovic kontra Olaszország ítélet [CE:ECHR:2006:0301JUD005658100, 91. §]).
26 Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatának megfelelően figyelembe kell venni a szóban forgó eljárás sajátosságait és jellegét, az eljárás átfogó keretében betöltött jelentőségét, azt, hogy az érintett személy érdekei hogyan kerültek kifejtésre, valamint azt, hogy hogyan kell azokat védelemben részesíteni, tekintettel az eldöntendő kérdésre és annak az érintett számára fennálló jelentőségére (lásd: EJEB, 1998. március 25., Belziuk kontra Lengyelország ítélet [CE:ECHR:1998:0325JUD002310393, 37. §, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat]).
27 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a bolgár jogszabályoknak megfelelően a vádlott távollétében történő elítéléssel szembeni fellebbezésre nyitva álló határidő mindössze – az ezen elítélés napjától számított megszakítás nélküli – tizenöt nap, még akkor is, ha a vádlottnak nem volt tudomása az említett elítélésről.
28 Sem a nemzeti jogi háttér ismertetéséből, sem az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem tűnik ki, hogy a távollétében elítélt személy képviseltetheti‑e magát ügyvéddel.
29 Lásd: 2022. május 19‑i Spetsializirana prokuratura (Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás) ítélet (C‑569/20, EU:C:2022:401, 37. pont).
30 Lásd: EJEB, 1989. december 19., Kamasinski kontra Ausztria ítélet (CE:ECHR:1989:1219JUD000978382, 74. §).
31 Lásd: EJEB, 1993. november 23., Poitrimol kontra Franciaország ítélet (CE:ECHR:1993:1123JUD001403288, 35. §).
32 Az uniós jogalkotó ugyanis a 2016/343 irányelv (11), (13), (27), (45), (47) és (48) preambulumbekezdésében világosan kinyilvánította arra irányuló szándékát, hogy megerősítse és biztosítsa a tisztességes eljáráshoz való jognak a büntetőeljárások keretében történő hatékony alkalmazását az Emberi Jogok Európai Bírósága által az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének tiszteletben tartása tárgyában kialakított ítélkezési gyakorlat uniós jogba történő beépítésével (lásd e tekintetben: 2020. február 13‑i Spetsializirana prokuratura [A vádlott távollétében tartott tárgyalás] ítélet [C‑688/18, EU:C:2020:94, 34. és 35. pont]).
33 Lásd: EJEB, 2001. február 13., Krombach kontra Franciaország ítélet (CE:ECHR:2001:0213JUD002973196, 84. és 90. §), a francia code de procédure pénale (büntetőeljárási törvénykönyv) 630. cikkével kapcsolatban, amely arra vonatkozó abszolút tilalmat rögzített, hogy a távollévő személy ügyvéddel képviseltesse magát, és ettől az érintett személy távollétében határozó cour d’assises‑nak (esküdtbíróság) nem volt lehetősége eltérni.
34 Lásd: EJEB, 2015. február 12., Sanader kontra Horvátország ítélet (CE:ECHR:2015:0212JUD006640812, 80. és azt követő §‑ok).
35 Lásd: EJEB, 2001. február 13., Krombach kontra Franciaország ítélet (CE:ECHR:2001:0213JUD002973196, 87. §).
36 Lásd: EJEB, 1999. december 14., Khalfaoui kontra Franciaország ítélet (CE:ECHR:1999:1214JUD003479197, 44. §), a továbbiakban: Khalfaoui kontra Franciaország ítélet.
37 Lásd: Khalfaoui kontra Franciaország ítélet, 49. §.
38 Khalfaoui kontra Franciaország ítélet (47. §).
39 Khalfaoui kontra Franciaország ítélet (40. §).
40 Khalfaoui kontra Franciaország ítélet (40. §).
41 A 2016/343, a 2012/13 és a 2010/64 irányelv között fennálló kapcsolat átfogó megértéséhez lásd: Pikamäe főtanácsnok IS (Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés törvénysértő jellege) ügyre vonatkozó indítványa (C‑564/19, EU:C:2021:292, 60. pont).
42 A büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló, 2010. október 20‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2010. L 280., 26. o.).
43 Lásd e tekintetben: a 2012/13 irányelv (10) és (14) preambulumbekezdése; 2019. június 13‑i Moro ítélet (C‑646/17, EU:C:2019:489, 34. pont).
44 2019. június 13‑i Moro ítélet (C‑646/17, EU:C:2019:489, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
45 C‑216/14, EU:C:2015:686.
46 Lásd: 2015. október 15‑i Covaci ítélet (C‑216/14, EU:C:2015:686, 61. pont).
47 Lásd: 2015. október 15‑i Covaci ítélet (C‑216/14, EU:C:2015:686, 20. pont).
48 E cikk a következőképpen rendelkezik: „Ezt az irányelvet attól az időponttól kezdve kell alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai az érintett személy tudomására hozzák azt, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják, az eljárás befejezéséig, ami annak a kérdésnek a végleges eldöntését jelenti, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e a bűncselekményt, ideértve – adott esetben – a büntetés kiszabását és az esetleges jogorvoslatról való döntést is.”
49 Lásd: 2019. június 13‑i Moro ítélet (C‑646/17, EU:C:2019:489, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
50 2019. június 13‑i Moro ítélet (C‑646/17, EU:C:2019:489, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
51 Lásd: az EJEB elfogadhatóságra vonatkozó, 2007. január 30‑i Pala kontra Franciaország határozatának (CE:ECHR:2007:0130DEC003338704) alapjául szolgáló ügy, amelyben a távollétében elítélt személyt ajánlott levélben tájékoztatták a távollétében hozott, bűnösséget megállapító ítéletnek a polgármesteri hivatalnál történő elhelyezéséről.
52 HL 2009. L 81., 24. o.
53 HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.
54 Amint azt a 2012/13 irányelv (25) preambulumbekezdése kifejezetten megemlíti, a gyanúsítottak vagy a vádlottak ezen irányelv értelmében történő tájékoztatása során az érintett személyeknek szükség esetén egy általuk értett nyelven fordítást vagy tolmácsolást kell biztosítani a 2010/64 irányelv szerinti szabályoknak megfelelően. Ezen irányelv 3. cikkének megfelelően abban az esetben, ha e személy nem érti az adott büntetőeljárás nyelvét, az uniós jogalkotó megköveteli, hogy a tagállam észszerű időn belül rendelkezésre bocsássa e határozat megfelelő minőségű írásbeli fordítását. A tagállam csak kivételesen biztosíthatja e dokumentum szóbeli fordítását vagy szóbeli összefoglalását, feltéve azonban, hogy ezek az alakiságok nem sértik az eljárás tisztességes jellegét.
55 VB I ítélet (30. pont).
56 Lásd: VB I ítélet (27. pont).
57 Lásd: VB I ítélet (28. pont).
58 Kiemelés tőlem.
59 E kötelezettség gyakorlati és eredményes végrehajtását illetően ezen irányelv (38) preambulumbekezdése kimondja, hogy azt „különböző eszközökkel […] el lehet érni, mint például az illetékes hatóságoknak biztosított megfelelő képzés vagy az egyszerűen, nem szakmai nyelvezettel megfogalmazott, jogokról szóló írásbeli tájékoztató, amely a büntetőeljárásjogi ismeretekkel nem rendelkező laikusok számára is könnyen érthető”.
60 Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) által 2016‑ben készített „Rights of Suspected and Accused Persons Across the EU: Translation, Interpretation and Information” című jelentés szerint 26 tagállam készített a jogokról szóló írásbeli tájékoztatót, és ebből 23 tagállam rendelkezik a jogokról szóló egységes írásbeli tájékoztatóval, amelyet a rendőrség a terhelt elfogásakor átad (3.3. pont, „Letter of Rights”, 69. és azt követő oldalak).
61 C‑569/20, EU:C:2022:401, 59. pont.
62 A Spetsializirana prokuratura (Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás) ügyre vonatkozó indítvány (C‑569/20, EU:C:2022:26).
63 Lásd: a Spetsializirana prokuratura (Szökésben lévő vádlottal szembeni eljárás) ügyre vonatkozó indítványom (C‑569/20, EU:C:2022:26, 43. pont). Az Emberi Jogok Európai Bírósága így állandó ítélkezési gyakorlata szerint megköveteli, hogy a távollétében elítélt személy később elérhesse, hogy valamely eljáró bíróság a meghallgatását követően újból határozzon a vád ténybeli vagy jogi megalapozottságáról, amennyiben nem nyert bizonyítást, hogy lemondott a megjelenéshez és a védekezéshez való jogáról vagy hogy szándékában állt kivonni magát az igazságszolgáltatás alól (lásd: EJEB, 2006. március 1., Sejdovic kontra Olaszország ítélet [CE:ECHR:2006:0301JUD005658100, 82. §]). Lásd szemléltetésképpen: EJEB, 2001. június 14., Medenica kontra Svájc ítélet (CE:ECHR:2001:0614JUD002049192, 55. §).
64 Lásd: EJEB, 1985. február 12., Colozza kontra Olaszország ítélet (CE:ECHR:1985:0212JUD000902480, 31. és 32. §).
65 Lásd: EJEB, 2001. június 14., Medenica kontra Svájc ítélet (CE:ECHR:2001:0614JUD002049192, 55. §). Lásd még: EJEB, 1985. február 12., Colozza kontra Olaszország ítélet (CE:ECHR:1985:0212JUD000902480, 30. §).