1.

A Bíróságnak több közelmúltbeli ügyben – nevezetesen az ISU‑ügyben, ( 2 ) a Superleague ügyben, ( 3 ) a Royal Antwerp ügyben ( 4 ) és a FIFA‑ügyben ( 5 ) – azt kellett vizsgálnia, hogy egyes nemzetközi vagy nemzeti sportszövetségek által elfogadott szabályzatok összeegyeztethetők‑e az uniós versenyjogi és belső piaci rendelkezésekkel.

2.

A jelen ügy az említett ügyek természetes folytatását jelenti. Az alapeljárásban szóban forgó jogvita ugyanis nemzetközi sportszövetségnek a játékosügynökök (a továbbiakban: ügynökök) tevékenységére vonatkozó szabályzatát (a továbbiakban: a szóban forgó szabályzat) érinti. Kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében további iránymutatást vár a Bíróságtól a versenyre, a belső piacra és az adatvédelemre vonatkozó uniós rendelkezésekből eredő különböző értelmezési kérdéseket illetően.

3.

Nagyrészt hasonló kérdések merültek fel két másik előzetes döntéshozatal iránti kérelemben is, a C‑428/23. sz. ROGON és társai ügyben ( 6 ), valamint a C‑133/24. sz. CD Tondela és társai ügyben ( 7 ) előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemben, amelyek kapcsán a mai napon ismertetem indítványomat. A jelen indítványt ezért e hivatkozott indítványokkal együtt kell értelmezni. A pergazdaságosság és az olvasó helyzetének megkönnyítése érdekében megkísérlem elkerülni a felesleges ismétléseket a három indítványban, és e célból számos kereszthivatkozást teszek közöttük.

4.

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27‑i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet) (a továbbiakban: általános adatvédelmi rendelet) ( 8 )„Az adatkezelés jogszerűsége” című 6. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A személyes adatok kezelése kizárólag akkor és annyiban jogszerű, amennyiben legalább az alábbiak egyike teljesül:

[…]

[…]”

5.

Az alapeljárás felperesei FT, játékosügynök és a „The Football Forum” játékosügynöki szövetség alelnöke, valamint az RRC Sports, egy németországi székhelyű társaság, amely szintén játékosügynöki tevékenységet végez, és amelynek FT az ügyvezetője. Az alperes a Nemzetközi Labdarúgó‑szövetség (FIFA), egy svájci jog szerinti nonprofit szervezet, amelynek székhelye Zürichben (Svájc) van. A FIFA a labdarúgás nemzetközi ernyőszervezete, amely 211 nemzeti tagszövetséget felügyel, ideértve a Deutscher Fußball‑Bundot (német labdarúgó‑szövetség).

6.

A FIFA alapszabálya 11. cikkének (4) bekezdése és 14. cikke értelmében a tagszövetségeknek be kell tartaniuk a FIFA szabályzatát, és el kell ismerniük határozatait.

7.

A FIFA Tanácsa 2022. december 16‑án elfogadta a FIFA Football Agent Regulationst (a továbbiakban: FFAR), amelyet ezt követően 2023. január 6‑án tett közzé. E szabályzat olyan keretet biztosít, amely többek között a játékosügynökök díjazását, tevékenységét és magatartását szabályozza. Az FFAR 1–10. és 22–27. cikke 2023. január 9‑én lépett hatályba. A többi rendelkezés a tervek szerint 2023. október 1‑jén lépett volna hatályba. E szabályok között az FFAR korlátozza a játékosügynökök díjazását, és egyéb szabályokat vezet be az összeférhetetlenségre és a szerződési feltételekre vonatkozóan.

8.

Az alapeljárás felperesei az FFAR egyes szabályai ( 9 ) (a továbbiakban: szóban forgó szabályok) alkalmazásának megtiltása érdekében jogsértés megszüntetése iránti keresetet nyújtottak be a Landgericht Mainzhoz (mainzi regionális bíróság, Németország), arra hivatkozva, hogy sértik az EUMSZ 56. cikket, az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikket, valamint az általános adatvédelmi rendelet 6. cikkét. A FIFA a maga részéről azt állítja, hogy az FFAR‑ban foglalt szabályok jogszerűek és szükségesek a labdarúgás integritása, a profi és az amatőr szint közötti szolidaritás előmozdítása, valamint az átláthatóság és az etikai normák biztosítása érdekében.

9.

A Landgericht Mainz (mainzi regionális bíróság), mivel kétségei voltak a releváns uniós jogi rendelkezések helyes értelmezését illetően, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni az [EUMSZ 101. cikket] (kartelltilalom), az EUMSZ 102. cikket (az erőfölénnyel való visszaélés tilalma) és az EUMSZ 56. cikket (a szolgáltatásnyújtás szabadsága), valamint az általános adatvédelmi rendelet 6. cikkét, hogy azokkal ellentétes az olyan szabályozás, amelyet egy olyan nemzetközi sportszövetség (a jelen esetben: a FIFA) fogad el, amely az érintett sportág (a jelen esetben: labdarúgás) 211 nemzeti sportszövetségét tömöríti, és amelynek előírásai ezért mindenesetre az érintett sportág nemzeti professzionális ligáiban tevékenykedő szereplők (a jelen esetben: egyesületek [minek körében egyesületek alatt a tőkeegyesítő társaság formájában működő labdarúgóklubokat is érteni kell], játékosok [akik egyesületi tagok] és játékosügynökök) többségére kötelezőek, és amely szabályozás a következő tartalommal bír:

10.

Írásbeli észrevételeket terjesztett elő FT, a FIFA, a görög, a francia és a magyar kormány, valamint a Bizottság.

11.

2024. március 5‑i levelében a Bíróság eljárási szabályzata 62. cikkének (1) bekezdése alapján arra hívta fel az érdekelt feleket, hogy tegyenek észrevételeket az ISU‑ítéletnek, a Superleague ítéletnek és a Royal Antwerp ítéletnek a jelen ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adott válaszra gyakorolt hatásával kapcsolatban. FT, a FIFA, a görög, a francia és a magyar kormány, valamint a Bizottság eleget tett e kérésnek.

12.

FT, a FIFA, a magyar kormány, valamint a Bizottság a 2025. február 12‑én megtartott tárgyaláson szóbeli észrevételeket is tett.

13.

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kéri a Bíróságtól, hogy értékelje a sportolók ügynökeinek tevékenységére vonatkozó, nemzetközi sportszövetség által elfogadott, FFAR‑hoz hasonló szabályzatok uniós joggal való összeegyeztethetőségét. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés négy uniós jogi rendelkezés helyes értelmezésére irányul, és mint ilyen, számos olyan jogi kérdést vet fel, amelyeket külön-külön kell megvizsgálni.

14.

E kérdések (C, D, E és F) elemzésének megkezdése előtt először néhány rendszerszintű (A) és módszertani (B) előzetes megjegyzést szeretnék tenni.

15.

Elöljáróban hasznosnak tartok három előzetes megjegyzést tenni annak érdekében, hogy a jelen indítvány olvasói számára felvázoljam a hátteret (és ez a fenti 3. pontban említett másik két indítvány olvasói számára is fontos lehet).

16.

Először is szeretnék emlékeztetni arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint amennyiben valamely sporttevékenység gazdasági tevékenységnek minősül, az uniós jog azon rendelkezéseinek hatálya alá tartozik, amelyek ilyen tevékenység esetén alkalmazandók. ( 10 ) Következésképpen a szabad mozgásra vonatkozó rendelkezések hatálya alá tartozhatnak azok a szabályok, amelyeket a sportszövetségek a hivatásos vagy félhivatásos játékosok foglalkoztatásának vagy szolgáltatásnyújtásának szabályozása érdekében fogadnak el, valamint általánosabban azok a szabályok, amelyek – bár formálisan nem szabályozzák az ilyen foglalkoztatást vagy szolgáltatásnyújtást – közvetlen hatást gyakorolnak az említett foglalkoztatásra vagy szolgáltatásnyújtásra. Ezenfelül e szabályok és tágabb értelemben az azokat elfogadó szövetségek magatartása az uniós versenyjogi rendelkezések hatálya alá tartoznak, ha a releváns feltételek fennállnak, amennyiben az EUMSZ 101. és/vagy EUMSZ 102. cikk alkalmazásában e szövetségek „vállalkozások társulásainak”, a szóban forgó döntések pedig „vállalkozások társulásai által hozott döntésnek” minősíthetők. ( 11 )

17.

A Bíróság azonban következetesen megállapította, hogy néhány olyan különös szabályt kell gazdasági tevékenységen kívül esőnek tekinteni, amelyet egyrészt kizárólag nem gazdasági okokból fogadtak el, másrészt amely kizárólag magát a sportot érintő kérdésekre vonatkozik. Ez különösen azokra az esetekre vonatkozik, amelyek a külföldi játékosoknak az országukat képviselő csapatok közötti versenyeken részt vevő csapatok összeállításából való kizárására vagy a versenyeken egyénileg részt vevő sportolók kiválasztásához használt rangsorolási kritériumok meghatározására vonatkoznak. ( 12 )

18.

Ezt a „sportkivételt”, amely az alapvető jelentőségű Walrave ügyre nyúlik vissza, ( 13 ) és amelyet a jogtudomány gyakran kifogásolt, ( 14 ) véleményem szerint szűken kell értelmezni. ( 15 ) A Bíróság következetesen megállapította, hogy az a tény, hogy valamely szabály tisztán sport jellegű vagy kizárólag sportra vonatkozik, nem jelenti azt, hogy e szabály és a fortiori az a tevékenység, amelyre vonatkozik, eleve nem tartozik a Szerződés hatálya alá. ( 16 )

19.

A „sportkivétel” ugyanis semmiképpen sem jelent valódi kivételt a szóban forgó uniós rendelkezések alkalmazása alól, hanem csupán két kialakult elv alkalmazását jelenti.

20.

Az első elv szerint a szabad mozgásra és a versenyre vonatkozó uniós rendelkezések általában gazdasági tevékenységet és az Unión belüli kereskedelmet érintik. ( 17 ) Az állandó ítélkezési gyakorlatból például kitűnik, hogy a közhatalmi jogkörök gyakorlásával kapcsolatos tevékenységek nem rendelkeznek gazdasági jelleggel, ( 18 ) illetve a szolidaritás alapján végzett tevékenységek, és az olyan tevékenységek, amelyek nem áruk vagy szolgáltatások piacon ellenszolgáltatás ellenében történő kínálását jelentik, nem tartoznak az uniós versenyjogi rendelkezések hatálya alá. ( 19 ) Ez annak ellenére így van, hogy e tevékenységekből a verseny bizonyos járulékos korlátozása következhet. ( 20 ) Hasonlóképpen a Bíróság egyértelművé tette, hogy a pusztán az uniós polgárok életének nem gazdasági vonatkozásait befolyásoló intézkedéseket főszabály szerinti nem érintik a belső piacra vonatkozó rendelkezések. ( 21 )

21.

A második elv szerint, még ha a gazdasági tevékenység gyakorlására vagy az Unión belüli kereskedelemre gyakorolt közvetett hatás nem is zárható ki eleve, mindaddig lényegtelen, amíg de minimisnek tekinthető. A Bíróság következetesen kimondta, hogy azon intézkedések, amelyeknek az Unión belüli kereskedelemre gyakorolt hatása túlságosan bizonytalan, közvetett, homályos, távoli, feltételezett vagy hipotetikus jellegű, nem tekinthetők a szabad mozgásra vonatkozó uniós rendelkezések értelmében vett „korlátozásnak”. ( 22 ) A „korlátozás” fogalma kétségtelenül tág, de nem terjeszthető ki a vállalkozások működésének minden apró zavarára. ( 23 ) Hasonlóképpen elfogadott, hogy a vállalkozások olyan magatartásformái, amelyek nem gyakorolnak érzékelhető hatást a piacra, ( 24 ) például azért, mert a verseny paramétereinek befolyásolása marginális és közvetett, ( 25 ) nem tartoznak az uniós trösztellenes szabályokban meghatározott tilalmak hatálya alá.

22.

Álláspontom szerint a „sportkivétel” nagyrészt az alapvető „játékszabályokat” és néhány nem gazdasági jellegű szervezési szempontot foglal magában: például a mérkőzések lebonyolításának módja (a játékosok száma, a mérkőzés időtartama, a pályán megengedett vagy tiltott magatartásformák, a sportolók ruházatára vonatkozó követelmények stb.) és a bajnokságok felépítése (a részt vevő csapatok száma, a mérkőzések száma bajnokságonként, a mérkőzések időzítése stb.) ( 26 )

23.

Tagadhatatlan, hogy e szabályok alkalmazása feltételezhetően gyakorolhat valamilyen hatást a kereskedelemre és/vagy a vállalkozások közötti versenyre a belső piacon. ( 27 )

24.

Csak néhány, nyilvánvalóan szélsőséges példát említek. Nem jelenthető ki, hogy az a tény, hogy a labdarúgócsapatok csak 11 (és nem például 12 vagy 15) játékossal játszhatnak mérkőzéseket, semmilyen hatással nincs a munkavállalók szabad mozgására. Ha több játékos lenne a pályán, az – feltételezhetően – növelné a labdarúgók Unión belüli mobilitását. ( 28 ) Hasonlóképpen, akár azzal is érvelhetnénk, hogy a játékosoknak a veszélyes tárgyak (például ékszerek) viselésére, illetve az arra vonatkozó tilalom, hogy a labdarúgó‑mérkőzések nézői ittas állapotban, valamint pirotechnikai eszközök birtokában lépjenek be a stadionba és ott azokat meggyújtsák, egyeseket visszatarthat az említett áruk megvásárlásától, és így hátrányosan érintheti a más tagállamokból származó behozatalt. ( 29 )

25.

Ugyanígy az a döntés, hogy a labdarúgó‑bajnokságban részt vevő csapatok számát adott és előre meghatározott számra korlátozzák (például 18 csapat a Bundesligában), és hogy az alacsonyabb osztályokból való feljutás és az alacsonyabb osztályokba való visszaesés rendszere alapján a szezon végén csak néhány új csapat csatlakozhat az első osztályhoz, de facto rendkívül magas akadályokat emel azon piacokra való belépés előtt, ahol e csapatok tevékenykednek. Az egy csapat által szerződtethető játékosok maximális számára vonatkozó szabályok (a Bundesligában jelenleg 25) viszont potenciálisan szankcionálhat egyes csapatokat (például a nagyobb pénzügyi forrásokkal vagy fejlettebb ifjúsági akadémiákkal rendelkező csapatokat), és ezáltal korlátozhatja azon képességüket, hogy a többi csapattal versenyezzenek. Azzal is lehet érvelni, hogy az ilyen intézkedés a tőke szabad mozgásának korlátozását valósítja meg.

26.

Ezek azonban nem olyan jellegű korlátozások, amelyekre a szabad mozgásra és versenyre vonatkozó uniós rendelkezések vonatkoznak. ( 30 ) E rendelkezések nem a gazdasági szereplők zavartalan kereskedelmi tevékenységének vagy az általános piaci dereguláció védelmére irányulnak. ( 31 ) E rendelkezések célja inkább annak biztosítása, hogy a belső piac a nyitott piacgazdaság elvével összhangban működjön, amelyben a termékek, szolgáltatások és termelési tényezők szabad és zavartalan áramlása biztosítja az erőforrások hatékony elosztását, ( 32 ) és ezáltal hozzájárul az Európai Unióban élő emberek jólétéhez. ( 33 )

27.

Amennyiben nincs az uniós jog által szabályozott kérdésekre, jelen ügyben az Unión belüli kereskedelemre és/vagy versenyre gyakorolt kimutatható hatás, nem indokolt, hogy az uniós jog beavatkozzon a szakmai vagy sportszövetségek ( 34 ) által elfogadott (gyakran lex sportivaként hivatkozott) szabályzatba, ( 35 ) amely szövetségeknek az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) gyülekezés és az egyesülés szabadságát rögzítő 12. cikkének (1) bekezdése alapján bizonyos fokú belső autonómiával kell rendelkezniük ( 36 ) és tevékenységüknek védelemben kell részesülnie. ( 37 )

28.

Ennek alapján annak puszta állítása, hogy valamely szabály tisztán sport jellegű – azaz azt sporttal kapcsolatos okokból fogadták el, és a tevékenység nem gazdasági szempontjait szabályozza –, a fentiekben kifejtettek szerint nem elegendő ahhoz, hogy kikerüljön a vizsgálat alól. Ennek megfelelően a szabad mozgásra és versenyre vonatkozó releváns uniós rendelkezések e szabályokra való esetleges alkalmazását eseti alapon kell értékelni.

29.

Másodszor, megértem, hogy egyes megfigyelők számára furcsának tűnhet, hogy mind a szabad mozgásra vonatkozó uniós rendelkezések, mind pedig az uniós versenyjogi rendelkezések – esetleg együttesen – ugyanarra az intézkedésekre vonatkoznak. Az előbbiek ugyanis – legalábbis elvben – az állami beavatkozásból eredő kereskedelmi korlátozásokra vonatkoznak, míg a versenyszabályok a magánvállalkozások magatartásából eredő piaci torzulásokat célozzák meg. ( 38 )

30.

Ez a szokatlan helyzet azonban annak eredménye, hogy bizonyos területeken az (uniós és/vagy nemzeti) hatóságok dönthetnek úgy, hogy tartózkodnak adott gazdasági tevékenység egyes vonatkozásainak szabályozásától, és az érintett piaci szereplőkre bízzák – amelyek önkormányzati szervek, szakmai szövetségek vagy képviseleti szövetségek útján járnak el – a szükséges szabályok megállapítását, adott esetben e szabályok érvényesítését és az esetleges viták rendezését. ( 39 ) Ez a sportban szükségszerűen így van; kell lennie valamilyen önigazgatási testületnek, amely többek között meghatározza a sportokra vonatkozó közös szabályokat, eldönti, hogy mikor kerül sor a versenyekre, és megszervezi azokat. Elképzelhetetlen, hogy az állam vagy olyan államközösség, mint az Európai Unió, döntsön a különböző sportágak apró részleteiről, például a labdarúgásban a lesszabály részleteiről, a kosárlabdapalánkok magasságáról, vagy arról, hogy a röplabdában a pontozás a „szerváló csapat szerez pontot” rendszer vagy a „labdamenet” pontrendszer szerint történjen.

31.

E körülmények között a piaci szereplők szerepe tehát kettős lehet: vállalkozás (a piacon tevékenykedő többi vállalkozással folytat versenyt) és szabályozó is lehet (kidolgozza a verseny szabályait). Ha ez így van, az e piaci szereplők által elfogadott intézkedések uniós joggal való összeegyeztethetősége adott esetben a belső piaci jog és a versenyjog kettős szemszögéből vizsgálható. ( 40 )

32.

Harmadszor, a Superleague ítéletében a Bíróság egyértelművé tette, hogy az EUMSZ 165. cikk, amely az Európai Uniónak a sport területén való fellépésére vonatkozik, nem minősül olyan rendelkezésnek, amelyre a szabad mozgásra vagy a versenyre vonatkozó uniós rendelkezéseket sértő intézkedések igazolása érdekében hivatkozni lehet. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a sport sajátosságai, amelyeket az EUMSZ 165. cikke elismer, „más tényezők mellett és amennyiben azok relevánsnak tűnnek[,] figyelembe vehetők [a szabad mozgásra és versenyre vonatkozó uniós rendelkezések] alkalmazása során”. ( 41 )

33.

Ez azt jelenti, hogy az EUMSZ 165. cikk önmagában nem képezheti az uniós jog e rendelkezései alóli kivételre való hivatkozás jogalapját. Mindazonáltal az e rendelkezésben elismert érdekek természetesen figyelembe vehetők, ha más, mentességeket vagy eltéréseket biztosító uniós jogi rendelkezésekben meghatározott feltételek teljesülnek: például a szabad mozgás korlátozásának igazolására, a Meca‑Medina ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlat értelmében vett jogszerű közérdekű célokra vagy azokra a helyzetekre vonatkozó feltételek, amelyekben az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése szerinti mentesség adható. Végül is, ha ezek azok az értékek, amelyeket az Európai Unió e területen való fellépésének elő kell mozdítania, akkor abszurd lenne az uniós jog szempontjából irrelevánsnak tekinteni azokat, amikor maguk a sportszövetségek is ezt teszik.

34.

A fentiek tisztázása után most azt a módszertant ismertetem, amelyet a jelen ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben felvetett kérdésekre vonatkozó jogi elemzésemre alkalmazok. Ezzel kapcsolatban három megjegyzést teszek.

35.

Először is, a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság azt kéri, hogy a Bíróság adjon iránymutatást négy különböző uniós jogi rendelkezés nemzetközi sportszövetség által elfogadott, viszonylag részletes szabályzat tekintetében történő értelmezésére vonatkozóan, amely szabályzatból 14 konkrét szabályt emeltek ki.

36.

Tekintettel arra a meglehetősen összetett jogi és gazdasági kontextusra, amely e szabályzat hátterét képezi, nagyon vonakodnék egyértelmű és végleges értékelést adni ezen intézkedések uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően. Úgy tűnik számomra, hogy számos jogi és ténybeli elemet a feleknek a kérdést előterjesztő bíróság előtt tovább kell pontosítaniuk az FFAR által létrehozott jogi mechanizmusok és ezen elemek érintett piaci szereplők (mindenekelőtt a labdarúgó‑ügynökök és a labdarúgóklubok) gazdasági tevékenységére gyakorolt hatásának teljes megértése érdekében.

37.

E tekintetben emlékeztetni kívánok arra, hogy az EUMSZ 267. cikkben említett eljárás keretében – amely a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul – a Bíróság feladata – főszabály szerint – azon uniós jogi rendelkezések értelmezésére korlátozódik, amellyel kapcsolatosan ezt kérték. Így általában nem a Bíróság, hanem a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy e rendelkezéseket az előtte folyamatban lévő jogvitára alkalmazza.

38.

Ezzel együtt a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során a rendelkezésére álló iratokban szereplő információk alapján természetesen szolgálhat olyan pontosításokkal, amelyek célja, hogy az előterjesztő bíróságnak iránymutatást adjanak az értelmezéshez ahhoz, hogy e bíróság a jogvitát elbírálhassa. Az a tény, hogy a Bíróság bizonyos esetekben hajlandó az EUMSZ 267. cikk szerinti szerepét kiterjesztően gyakorolni annak érdekében, hogy a lehető legjobban segítse a kérdést előterjesztő bíróságokat, vagy pusztán amiatt, hogy elvi döntést hozzon, és így beleegyezzen abba, hogy az ügy tényállásához igazított választ adjon, nem tekinthető úgy, hogy a Bíróság így fog, és még kevésbé, hogy így köteles általában eljárni. ( 42 ) Másként megfogalmazva, a Bíróság adhat választ a konkrét ügyek megoldását illetően, de nem köteles arra. Amint azt kifejtettem, véleményem szerint a jelen ügy nem alkalmas arra, hogy „megoldás-ügynek” (outcome case) ( 43 ) minősüljön.

39.

Másodszor, úgy tűnik számomra, hogy a jogi értékelés elősegítése érdekében az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben említettekhez hasonló szabályok tárgyuk és céljuk alapján a következő öt kategóriába sorolhatók:

40.

Harmadszor, pergazdaságossági okokból nem térek ki olyan kérdésekre, amelyek véleményem szerint a kialakult ítélkezési gyakorlat alapján meglehetősen egyértelműek. Különösen úgy vélem, hogy a szóban forgóhoz hasonló szabályzat i. tárgya, céljai és az ügynökök, egyesületek és játékosok gazdasági tevékenységére gyakorolt hatása alapján nem tekinthető úgy, hogy a fent említett „sportkivétel” hatálya alá tartozik; ( 44 ) ii. az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett, „vállalkozások társulásai által hozott döntésnek” minősül; ( 45 ) valamint iii. a szabad mozgásra és a versenyre vonatkozó uniós rendelkezések értelmében hatással lehet az Unión belüli kereskedelemre. ( 46 )

41.

Ezenfelül vannak bizonyos, meglehetősen összetett jellegű kérdések, amelyeket a felek némelyike felvetett észrevételeiben, még akkor is, ha az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben nem merültek fel és/vagy nem tűnik úgy, hogy központi jelentőséggel bírnak a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő jogvita eldöntése szempontjából. E kérdésekkel kapcsolatban néhány olyan megállapítást teszek, amelyek véleményem szerint hasznosak lehetnek a kérdést előterjesztő bíróság számára, anélkül azonban, hogy azokat részletesen tárgyalnám, ami túllépne a jelen ügy keretein.

42.

A fenti megfontolások fényében most megvizsgálom a szóban forgóhoz hasonló szabályzatnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben említett uniós rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségét.

43.

Az első rendelkezés, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában hivatkozik, az EUMSZ 101. cikk. A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy az FFAR egyes szabályai első látásra alkalmasnak tűnnek arra, hogy korlátozzák az ügynökök vagy a labdarúgóklubok közötti versenyt, és mint ilyenek a Szerződés e rendelkezésének hatálya alá tartoznak.

44.

Egyetértek ezzel. Számomra meglehetősen egyértelmű, hogy e szabályok egy része (például a díjazásra vagy az engedélyezési követelményekre vonatkozó szabályok) főszabály szerint alkalmas arra, hogy az érintett piacokon bizonyos korlátozó hatást fejtsen ki, megakadályozva az ügynököket és/vagy a labdarúgóklubokat abban, hogy bizonyos tekintetben szabadon versenyezzenek egymással.

45.

Következésképpen annak megállapításához, hogy e szabályok ellentétesek‑e az EUMSZ 101. cikkel, a kérdést előterjesztő bíróságnak az alábbi kérdésekkel kell röviden foglalkoznia.

46.

A kérdést előterjesztő bíróságnak először is azt kell megvizsgálnia, hogy e szabályok „cél általi” versenykorlátozást eredményeznek‑e. Ha a kérdést előterjesztő bíróság arra a következtetésre jutna, hogy ez a helyzet áll fenn, akkor nem kellene vizsgálnia e szabályoknak a piacra gyakorolt potenciális vagy tényleges hatását. E szabályok ugyanis tilosak lennének, kivéve, ha az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésében előírt mentességben részesülnek.

47.

A CD Tondela ügyre vonatkozó indítványom 23–45. pontjában részletesen kifejtettem a „cél általi” korlátozás fogalmát és azt, hogy miként kell megállapítani az ilyen korlátozást (nevezetesen az elemzés szempontjából lényeges elemeket és az e tekintetben alkalmazandó megközelítést). A pergazdaságosság érdekében az olvasók figyelmébe e pontokat ajánlom.

48.

Másodszor, ha a szóban forgó szabályoknak nincs versenyellenes célja, a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kellene vizsgálnia, hogy ennek ellenére van‑e versenyellenes hatásuk, és ha igen, akkor a „Meca‑Medina ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlat” alapján igazolhatók‑e e hatások.

49.

Emlékeztetőül, a Bíróság ezen ítélkezési gyakorlatára, amelyet a Wouters ítélettől kezdődően alkalmaztak a sporttal kapcsolatos tevékenységekre, először a Meca‑Medina ítélet, majd a közelmúltban az ISU‑ítélet, a Superleague ítélet és a Royal Antwerp ítélet, valamint néhány későbbi ítélet hivatkozott. ( 47 ) A Meca‑Medina ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlat lényegében egyértelművé teszi, hogy az érintett vállalkozások cselekvési szabadságát korlátozó megállapodások nem tartoznak az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá, ha: i. azokat egy vagy több olyan jogszerű közérdekű cél indokolja, amelyek önmagukban véve nem versenyellenesek; ii. az e célok eléréséhez igénybe vett konkrét eszközök e cél eléréséhez ténylegesen szükségesek; és iii. még ha ezek az eszközök – legalábbis potenciálisan – eredendően versenykorlátozó vagy versenytorzító hatásúnak bizonyulnak is, ez az eredendő hatás nem haladja meg a szükséges mértéket, így különösen nem jelenti a verseny teljes megszüntetését.

50.

A ROGON ügyre vonatkozó indítványom 21–53. pontjában részletesen kifejtettem az említett ítélkezési gyakorlat eredetét, logikáját és hatályát. A pergazdaságosság érdekében az olvasók figyelmébe – e kérdést illetően is – e pontokat ajánlom.

51.

Harmadszor, ha a szóban forgó szabályok „cél általi” korlátozást valósítanak meg, vagy, másodlagosan, ha a Meca‑Medina ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlat alapján nem igazolhatók, a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell állapítania, hogy e szabályok részesülhetnek‑e az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésében előírt mentességben. E rendelkezés szerint az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében meghatározott tilalom alkalmazásától bizonyos feltételek teljesülése esetén el lehet tekinteni olyan magatartásformák esetében, amelyek hozzájárulnak az áruk termelésének vagy forgalmazásának javításához, illetve a műszaki vagy gazdasági fejlődés előmozdításához, ugyanakkor lehetővé teszi a fogyasztók méltányos részesedését a belőle eredő előnyből.

52.

Amint azt a fenti 35–37. pontban kifejtettem, a kérdést előterjesztő bíróság feladata ezen értékelések elvégzése. E bíróság támogatása érdekében azonban a szóban forgó szabályok tekintetében az elemzés minden egyes lépését ismertetem.

53.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban hivatkozott, az ügynökök díjazására vonatkozó öt szabály lényegében olyan rendszert hoz létre, amely alapján: i. a játékosok átigazolásával kapcsolatos szolgáltatásokért az ügynökök nem részesülhetnek az átigazolási díj vagy a játékosnak ténylegesen kifizetett éves díjazásnak a százalékában meghatározott maximumot meghaladó díjazásban; ii. az ügynököknek csak az őket megbízó játékosok vagy egyesületek fizethetnek díjazást; iii. az egyesületek azokban az esetekben, amelyekben az ügynök az átvevő egyesület és a játékos képviseletében is eljár, nem fizethetnek a játékos és a egyesület által fizetendő díj teljes összegének 50%‑át meghaladó összeget; iv. vélelmezendő (iuris tantum), hogy ugyanazon ügynök vagy a hozzá kapcsolódó ügynök által a fő szolgáltatás nyújtását megelőzően vagy azt követően 24 hónappal nyújtott egyéb szolgáltatások a fő szolgáltatások részét képezik, következésképpen pedig az egyéb szolgáltatásokért fizetett díjak az ügynök fő szolgáltatása díjazásának részét képezi.

54.

Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban említett szabályok közül talán az ügynökök díjazására vonatkozó szabályok azok, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróságnak a legnagyobb óvatossággal és legrészletesebben kell elemeznie. Most kifejtem, hogy miért.

55.

Először is megvizsgálom, hogy az EUMSZ 101. cikk értelmében vett, „cél általi” versenykorlátozásnak minősülnek‑e a szóban forgó szabályok.

56.

Köztudott, hogy a versenytársak közötti, árakat érintő megállapodások ( 48 ) általában a verseny szempontjából az egyik legkárosabb megállapodástípusnak minősülnek. Eltekintve azonban attól a nyilvánvaló ténytől, hogy – amint azt az olyan ügyek, mint a DLG‑ügy, a Budapest Bank ügy és a Super Bock ügy jól szemléltetik ( 49 ) – még ha valamely megállapodás ebbe a (meglehetősen tág) kategóriába esik is, a tartalma, jogi és gazdasági környezete és céljai fényében végzett konkrét értékelése szükséges ahhoz, hogy versenyellenesnek minősüljön, a jelen ügyben több mindent kell figyelembe venni. Jóllehet a szóban forgó szabályok kettős hatással rendelkezhetnek az ügynökök közötti verseny és a labdarúgóklubok közötti verseny tekintetében, egyik esetben sem nyilvánvaló e hatás jellege és mértéke. Számos ok támasztja alá ezt az álláspontot.

57.

Először is aligha kell rámutatnom arra, hogy a versenytársak közötti ármegállapodások nem tekinthetők az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében kellően homogén csoportnak. ( 50 ) Az ilyen kategorizálás túlságosan tág lenne, és számos olyan megállapodásra terjedne ki, amelyeknek a versenyre gyakorolt hatásai korántsem hasonlóak. E tekintetben fontos hangsúlyozni, hogy a szóban forgó szabályok nem állapítanak meg, nem ajánlanak vagy legalábbis nem érintenek rögzített árakat vagy minimum árakat. ( 51 ) Olyan mechanizmust vezetnek ugyanis be, amely az ügynökök által bizonyos típusú szolgáltatásokért felszámítható maximális díjtételek kiszámítását befolyásolja.

58.

Ez egy fontos elem. Különösen a fogyasztóknak okozott kár nem annyira nyilvánvaló, mivel az ügynökök közötti verseny az árak csökkentésével (a verseny egyik leghatékonyabb formája) továbbra is fennállhat. ( 52 ) Ezenkívül az olyan rendszer, amely lehetővé teszi az adott szolgáltatásért fizetendő maximális díj kiszámítását, bizonyos esetekben orvosolhatja azt a helyzetet, amikor összetett szolgáltatási szerződésben részes felek között a szakértelmet és információkat illetően jelentős aszimmetria tapasztalható. ( 53 ) Úgy látom ugyanis, hogy a közigazgatási és bírósági gyakorlat, ( 54 ) valamint a jog‑ és közgazdaságtudomány ( 55 ) megosztott a maximális árakat érintő megállapodások önmagában rejlő károsságát illetően.

59.

Igaz, hogy előfordulhatnak olyan esetek, amikor az ilyen típusú megállapodás arra ösztönözheti a szolgáltatót, hogy korlátozza a teljesítményét és/vagy a kutatásba, innovációba vagy minőségjavításba való befektetését. Ezenkívül nem zárható ki, hogy a maximális árakra vonatkozó megállapodások ténylegesen a minimális vagy rögzített árakkal kapcsolatban (kifejezett vagy hallgatólagos) összejátszást eredményezhetnek. Nem feltételezhetjük azonban, hogy ilyen helyzetek akár a legtöbb, nemhogy minden esetben valószínűleg előfordulhatnak. A jelen ügyben nem látok olyan elemet az ügyiratok között, amely ebben a szakaszban alátámasztaná ezt az ügynökökkel kapcsolatos megállapítást.

60.

Ezenfelül a Bizottság azon álláspontjával is vonakodnék egyetérteni, hogy e szabályok a labdarúgóklubok közötti „vásárlói kartellel” egyenértékűek. Az egyértelműség kedvéért természetesen nem vitatom, hogy versenyellenes célja van bizonyos, jelentős piaci erővel rendelkező olyan versenytársak közötti megállapodásoknak, amelyek úgy döntenek, hogy (általában kisebb vagy pénzügyileg gyengébb) beszállítóik kihasználása érdekében együttműködnek. Ez az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk szövegéből következik. ( 56 ) Mind az uniós bíróságok, ( 57 ) mind pedig a külföldi bíróságok állandó ítélkezési gyakorlata alátámasztani látszik ezt az álláspontot. ( 58 )

61.

Ugyanakkor, ismétlem, a legtöbb esetben nem feltétlenül ez a helyzet. Bizonyos körülmények között ugyanis a „trösztellenes közösség” (ha élhetek ezzel a kifejezéssel) úgy ítélte meg, hogy a vevők közötti megállapodások „előnyösek a társadalom számára, [például amikor] a kevésbé jelentős vásárlók közötti közös beszerzési egyezségek [lehetővé teszik] számukra, hogy költségmegtakarítást érjenek el, amelyet alacsonyabb árakon keresztül a fogyasztók javára fordítanak”. ( 59 ) Általánosabban, az ezzel a témával kapcsolatos közelmúltbeli OECD‑feljegyzés megállapította „[a végrehajtók] azzal kapcsolatos szkepticizmusát, hogy [a vásárlóerő] a fogyasztók vagy gazdasági hatékonyság szempontjából hátrányos”, azt, hogy a végrehajtók „néha azzal érvelnek, hogy a vásárlóerő versenybarát, különösen az összefonódás ellenőrzésével összefüggésében”, valamint azt, hogy „a vásárlókkal szembeni végrehajtás megfelelő szintje jelenleg vita tárgyát képezi”. ( 60 )

62.

Ami még fontosabb, a tipikus „vevői kartell”, legalábbis az, amelyet a Bizottság cél általi versenykorlátozásnak tekint, olyan megállapodás, amelynek célja a beszállítók „sarokba szorítása”, akik egyénileg tárgyalnak a különböző vevőkkel, és általában nem tudva arról, hogy a tárgyalásokra nem külön-külön és jóhiszeműen kerül sor, hanem azokat a vevők összejátszásukkal manipulálták. ( 61 ) A jelen ügyben a szóban forgó szabályok nyilvánosan elérhetők és átláthatók, és úgy tűnik, hogy nem céljuk a piacon folytatott egyéni tárgyalások aláásása. Úgy tűnik, hogy a szóban forgó szabályok – mint olyanok – bizonyos mértékben közelebb állnak a tipikus „közös beszerzési egyezséghez”, amely „egyértelművé teszi a beszállítók számára, hogy a tárgyalások az egyezség tagjai nevében zajlanak, és a tagokat kötik az egyéni beszerzéseikre vonatkozóan elfogadott feltételek”. ( 62 ) Az én értelmezésem szerint ugyanis a FIFA számos ügynököt és számos ügynöki szövetséget hallgatott meg az FFAR elfogadásához vezető folyamat során. Az ügy konkrét körülményeitől függően a közös beszerzési egyezségek versenyjogi szempontból problémásak lehetnek, de nem feltétlenül. ( 63 )

63.

Ezenkívül – és ez számomra a legfontosabb – a szóban forgó szabályok nem határoznak meg a fizetendő díjakra semmilyen konkrét, kötelező erejű maximális szintet. Nincs olyan felső határ, amelyet az ügynöki díjak nem haladhatnak meg. A szóban forgó szabályok csak azt követelik meg, hogy a díjakat az átigazolási költséghez vagy az ügynök által segített játékos fizetéséhez kell kötni, annak százalékban meghatározott maximumán keresztül. Mivel azonban e két paraméter tekintetében nincs felső határ, és a labdarúgóklubok az új játékosok szerződtetéséért versenyezhetnek és versenyeznek is egymással oly módon, hogy magasabb átigazolási díjakat kínálnak az átadó egyesületeknek és magasabb fizetéseket a szóban forgó játékosoknak, következésképpen az ügynöki díjak szintén növekedhetnek, anélkül, hogy felső korlát formájában korlátozva lennének. Ezért ezen eljárásban egyes felek az FFAR‑ban meghatározott maximumra mint dinamikus maximális árra hivatkoztak.

64.

Ennek megfelelően úgy vélem, hogy a szóban forgó szabályok nehezen minősíthetők cél általi versenykorlátozásnak, ha azokat olyan megállapodások valamely kategóriájába soroljuk, amelyek a tapasztalatok alapján általában úgy tekinthetők, hogy önmagukban károsak a versenyre. E megállapítás – adott esetben – a szabályok sajátosságainak, a jogi és gazdasági háttérnek, amelyben működnek, és – nem utolsósorban – magának az e szabályokkal elérni kívánt célnak az alaposabb elemzését igényelné. ( 64 ) Amennyiben a FIFA‑tól vagy annak tagjaitól származó releváns (nyilvánosan elérhető vagy belső) dokumentumok rendelkezésre állnak, e dokumentumok talán jobban megvilágítják mind a szóban forgó szabályok gazdasági logikáját, mind pedig az azok által elérni kívánt szubjektív célt. ( 65 ) Különösen az olyan díjak elkerülésének célja, amelyeket a FIFA vagy tagjai tisztességtelennek vagy észszerűtlennek tartanak, ( 66 ) önmagában véve elsőre problematikusnak tűnik. Ezzel szemben az összeférhetetlenség vagy az ügynökök által elkövetett visszaélések elkerülésére irányuló tényleges cél inkább kizárja a versenyellenes célt.

65.

Ami e szabályok tényleges vagy potenciális hatásait illeti, előzetes véleményem szerint az egyesületek és/vagy az ügynökök közötti versenyre gyakorolt bizonyos hatások nem zárhatók ki. A kérdést előterjesztő bíróságnak tehát kontrafaktuális elemzést kell végeznie, lényegében annak értékelését, hogy a szóban forgó szabályok hiányában az ügynökök és/vagy a labdarúgóklubok közötti verseny intenzívebb lenne‑e. Más szóval, e szabályok jelentős mértékben korlátozzák‑e e piaci szereplők azon képességét és azzal kapcsolatos motivációját, hogy versenytársaikkal szemben versenyezzenek?

66.

Az ügynökök közötti versenyt illetően a bíróság különösen azt kívánja ellenőrizni, hogy valószínű‑e, hogy a szóban forgó szabályok jelentős számú ügynököt késztetnek arra, hogy korlátozza szolgáltatásait (például az alacsonyabb átigazolási díj vagy díjazás miatt elkerülje azon játékosok képviseletét, akiknek a képviselete nem kellően jövedelmező), vagy csökkentse a szakmája szempontjából adott esetben lényeges kutatási és innovációs tevékenységekbe való befektetését. Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó szabályok csak az ügynökök által nyújtott szolgáltatások egyetlen típusára vonatkoznak. Az egyéb tanácsadási és képviseleti tevékenységekkel kapcsolatosan az ügynökök által nyújtandó szolgáltatások díjazásáról ugyanis a két fél szabadon tárgyalhat, mivel az nem tartozik az FFAR hatálya alá. Az FFAR 15. cikkének 3. és 4. bekezdésében foglalt vélelem szabálya nem tűnik számomra e tekintetben valódi akadálynak, mivel a FIFA által adott magyarázatok fényében úgy tűnik, hogy e vélelem könnyen megdönthető.

67.

A labdarúgóklubok közötti versenyt illetően a kérdést előterjesztő bíróság megvizsgálhatja, hogy érezhető hatást gyakorolhat‑e a versenyre az a tény, hogy a szóban forgó szabályok miatt az egyesületek i. nem tudnak például magasabb díjat ajánlani a játékosügynöknek, vagy ii. amennyiben az ügynök az egyesület és a játékos nevében is eljár, nem tudják a díjakból 50%‑ot meghaladó rész kifizetését felajánlani. ( 67 )

68.

Ha e bíróság úgy ítélné meg, hogy e szabályok tényleges vagy potenciális versenyellenes hatást gyakorolhatnak az egyesületek és/vagy az ügynökök közötti versenyre, akkor meg kellene vizsgálnia, hogy a Meca‑Medina ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlat alapján igazolhatók‑e. A ROGON ügyre vonatkozó indítványomban kifejtett okok miatt úgy vélem, hogy úgy kell tekinteni, hogy a nemzeti vagy nemzetközi sportszövetség (mint például a FIFA) főszabály szerint jogosult olyan szabályok elfogadására, amelyek hatással lehetnek az ügynökök tevékenységére, feltéve, hogy közérdekű célt szolgálnak. ( 68 ) Ezek alapján a kérdést előterjesztő bíróságnak természetesen meg kell vizsgálnia, hogy a jelen ügyben az egyes szabályok vagy szabályzat tekintetében teljesülnek‑e az említett ítélkezési gyakorlatban meghatározott feltételek.

69.

A vizsgálat első lépésével a kérdést előterjesztő bíróságnak különösen azt kell megvizsgálnia, hogy a szóban forgó szabályokkal ténylegesen milyen konkrét célokat kívánnak elérni, és hogy e célok részesülhetnek‑e az uniós jog szerinti védelemben. E tekintetben meg kell jegyeznem, hogy a jelen eljárásban a FIFA sokféle olyan érdekre hivatkozik, amelyeket az FFAR állítólagosan védelemben részesít. Márpedig a fontos az, hogy az egyes szabályok vagy a szabályrendszer ténylegesen hozzájárul‑e a hivatkozott érdekek közül egy vagy több konkrét érdek védelméhez.

70.

Ezenfelül, míg egyes hivatkozott érdekek egyértelműen a „jogszerű közérdekű célok” fogalma alá tartoznak, mások esetében a helyzet véleményem szerint nem annyira egyértelmű. A piaci szereplők (maga a szövetség, a labdarúgóklubok, a sportolók vagy az ügynökök) puszta gazdasági érdeke önmagában nem indokolhatja a Meca‑Medina ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlat szerinti versenykorlátozást. Olyan nem gazdasági jellegű közérdeknek kell fennállnia, amely egybeesik a piaci szereplők gazdasági magánérdekével, vagy az utóbbival együttesen részesül védelemben. Például a sportolók egészségének megóvása, illetve a sportolókkal (különösen a fiatal sportolókkal) szembeni visszaélésszerű, csalárd vagy etikátlan gyakorlatok (beleértve az összeférhetetlenséget is) megelőzése kétségtelenül közérdekű célnak minősül.

71.

Továbbá, amennyiben az állítólagosan védett érdekek lehetővé teszik a sport „ökoszisztémájának” az EUMSZ 165. cikkben rögzített elveknek megfelelő működését, a közérdekű cél is elismerhető. Például a szerződéses stabilitás megőrzése bizonyos körülmények között ilyen cél lehet. ( 69 ) Igen valószínű azonban, hogy részletes magyarázatra lenne szükségem arra vonatkozóan, hogy miért kellene közérdekű célnak elismerni a kissé homályosan megfogalmazott (például „a játékosügynökök által a megbízóik részére nyújtott szolgáltatások minőségének biztosítása”), vagy bizonyos szempontból problematikusnak tűnő (például „a pénzügyi és adminisztratív átláthatóság javítása” ( 70 )) célokat.

72.

A teszt második lépéseként a kérdést előterjesztő bíróságnak különösen azt kell megvizsgálnia, hogy a szóban forgó szabályok valóban szükségesek voltak‑e a hivatkozott közérdek védelméhez. Ez elsősorban három, egymással szorosan összefüggő szempont vizsgálatát jelenti, nevezetesen azt, hogy a szóban forgó szabályok i. bizonyos célok elérésének objektív szükségessége miatt kerültek‑e elfogadásra; ii. valóban megfelelnek‑e az e célok megvalósításának koherens biztosítására irányuló törekvésnek; valamint iii. alkalmasak‑e e célok elérésére, azaz alkalmasnak tűnnek‑e arra, hogy jelentősen hozzájáruljanak e célok eléréséhez.

73.

Példaként említem, hogy, amennyiben a szóban forgó szabályok észszerűen szükségesek ( 71 ) annak biztosításához, hogy az ügynökök szolgáltatásaikat ügyfeleik érdekét legjobban szolgálva nyújtsák (és így ne befolyásolják az ügynököket indokolatlanul a számukra pénzügyileg érdekes, de nem feltétlenül ügyfeleik érdekét szolgáló ajánlatok), vagy a csapatok között bizonyos mértékig egyenlő feltételeknek az új játékosok szerződtetése során történő biztosításához (elkerülve ezzel a leggazdagabb csapatok túlzott mértékű „vevői” erejét), a szóban forgó szabályok véleményem szerint elfogadhatóak lennének. Ez természetesen nem így van akkor, ha e szabályok célja elsősorban az, hogy korlátozzák az egyesületek által az ügynöki szolgáltatásokkal kapcsolatban viselt költségeket.

74.

A Meca‑Medina teszt harmadik és egyben utolsó részének alkalmazása során a kérdést előterjesztő bíróságnak különösen két szempontra kell összpontosítania, nevezetesen arra, hogy i. léteznek‑e más olyan intézkedések, amelyek – miközben ugyanúgy alkalmasak a kitűzött cél elérésére – kevésbé korlátozzák a versenyt; és ii. a szóban forgó szabályok túlzottan negatív hatást gyakorolnak‑e az ügynökök gazdasági szabadságára.

75.

Amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy a szóban forgó szabályok versenyellenes célt szolgálnak vagy korlátozó hatást gyakorolnak, és nem felelnek meg a Meca‑Medina tesztnek, felmerül a kérdés, hogy e szabályok némelyike vagy mindegyike tekintetében megadható‑e az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése szerinti mentesség. Az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése szerint négy együttes feltételnek kell teljesülnie. ( 72 )

76.

Először is, kellő valószínűséggel meg kell állapítani, hogy a szóban forgó megállapodás célja a hatékonyság növelése azáltal, hogy az hozzájárul az érintett áruk vagy szolgáltatások termelésének vagy forgalmazásának javításához, vagy a műszaki vagy gazdasági fejlődés előmozdításához. Másodszor, ehhez hasonlóan meg kell állapítani, hogy a hatékonyság növeléséből eredő nyereségből a fogyasztóknak méltányos részesedést biztosítanak. Harmadszor, a szóban forgó megállapodás nem róhat az abban részt vevő vállalkozásokra olyan korlátozásokat, amelyek nem nélkülözhetetlenek az ilyen hatékonyságnövelés eléréséhez. Negyedszer, a megállapodás nem teheti lehetővé az abban részt vevő vállalkozásoknak, hogy az érintett áruk vagy szolgáltatások jelentős része tekintetében megszüntessék a hatékony versenyt.

77.

Mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem hivatkozik az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése alapján felmerülő konkrét problémára, két megjegyzést téve röviden foglalkozom e rendelkezéssel.

78.

Az első megjegyzésem azokra a különböző feltételekre vonatkozik, amelyeknek a megállapodásnak a Meca‑Medina ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlat és az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése alapján meg kell felelnie. E lenyűgöző, bár összetett téma teljes körű tárgyalása részletes elemzést igényelne, ami jelen ügyben szükségtelennek tűnik. Így csak a következő gondolatokat osztom meg.

79.

Egyrészt, a Meca‑Medina ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlat tárgyi hatálya szűkebb, mint az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésének tárgyi hatálya, mivel az előbbi alapján valamely megállapodás csak akkor igazolható, ha jogszerű közérdekű célt követ, és olyan szakmai vagy sportszövetség keretében jött létre, amelynek önszabályozó tevékenységét a hatóságok elismerik, e követelmények nem szerepelnek az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésében. E rendelkezés tehát a vállalkozások közötti, kizárólag gazdasági és magánjellegű célokat követő megállapodásokra is alkalmazandó. ( 73 )

80.

Ez a magyarázata másrészt annak, hogy miért kell az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése alapján szigorúbb feltételeknek megfelelni, és hogy a kapcsolódó bizonyítási követelmények bizonyos tekintetben miért magasabbak. ( 74 ) Mivel nincs olyan közérdek, amely a szóban forgó megállapodáshoz fűződik, a piaci verseny gyengülése nem igazolható, kivéve, ha az érintett vállalkozások a szükséges mértékben különösen a hatékonyságnövekedés fennállását bizonyítják, és azt, hogy az így elért hatékonyságnövekedés egy részét a felhasználók javára fordíthatják.

81.

A jelen ügyben a fentiek azt jelentik, hogy a FIFA hivatkozhat az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésére az FFAR azon szabályai tekintetében, amelyek – amint azt a fenti 70. pontban kifejtettem – nem tartoznak a Meca‑Medina kivétel hatálya alá, mivel az elérni kívánt célok csupán az érintett piaci szereplők érdekeit szolgálják.

82.

A második megjegyzésem az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésében meghatározott egyes követelményekre vonatkozik, amelyekkel kapcsolatban nem tudok teljes mértékben egyetérteni a Bizottság álláspontjával.

83.

Először is, e rendelkezés kimondja, hogy mentesség akkor adható, ha a megállapodás „hozzájárul az áruk termelésének vagy forgalmazásának javításához, illetve a műszaki vagy gazdasági fejlődés előmozdításához”. A jelen ügyben ez azt jelenti, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a szóban forgó szabályok i. elérnek‑e hatékonyságnövekedést a piacon, például azáltal, hogy lehetővé teszik a labdarúgóklubok számára a szinergiák megvalósítását vagy a költségmegtakarítást, amelynek méltányos részét a felhasználók javára fordítják; vagy ii. biztosítják‑e a bajnokságok és mérkőzések megfelelő lebonyolítását, ami közvetlenül a fogyasztók javát szolgálja, akik magasabb színvonalú sporteseményeken vehetnek részt. ( 75 )

84.

A Bizottság ugyanakkor bizonyos kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a szóban forgó szabályok által esetlegesen elért bizonyos hatékonyságnövekedés figyelembe vehető‑e az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése alapján, amennyiben e hatékonyságjavulás aligha lehetne „számszerűsíthető”, ahogyan azt a Superleague ítélet 196. pontja megköveteli. E tekintetben a Bizottság a 2004. évi iránymutatására is hivatkozik, amely bizonyos elmozdulást jelent az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése szerinti mentességet esetlegesen megalapozó előnyök típusainak ezen intézmény általi értelmezésében. Míg a versenyjogi eljárási szabályok „korszerűsítése” előtt a Bizottság következetesen elfogadta, hogy a nem gazdasági előnyök e rendelkezés hatálya alá tartozhatnak, ( 76 ) 2004‑ben úgy döntött, hogy ez többé nem lehetséges, és – ha jól értem – csak a közvetlen gazdasági előnyök fogadhatók el.

85.

E tekintetben úgy vélem, hogy i. a Bizottság tévesen értelmezi a Superleague ítélet 196. pontját, és ii. a 2004. évi iránymutatásban elfogadott megközelítés túlságosan szigorú lehet.

86.

Először is úgy tűnik számomra, hogy a Bizottság a „számszerűsíthető” kifejezést a szövegkörnyezetétől elszigetelten értelmezi. Az ítéletnek ez a pontja nem jelenti azt, hogy a hatékonyságnövekedésre hivatkozó vállalkozásoknak pontos számadatot kellene tudniuk társítani hozzá (például pénzben kifejezett érték formájában). Ez gyakran nehéz, ha nem lehetetlen. A termékek vagy szolgáltatások előállítása vagy forgalmazása terén elért konkrét javulás jövőbeli gazdasági értékére vonatkozó becslés időnként nehezen jelezhető előre és ezért spekulatív. Különösen abban az esetben, ha a hatékonyságnövekedés a műszaki vagy gazdasági fejlődést előmozdító intézkedésekből származik, egyenesen lehetetlen lehet e fejlődést pénzbeli értékben pontosan kifejezni.

87.

Értelmezésem szerint a Superleague ítélet e pontjában a Bíróság úgy értette, hogy a hatékonyságnövekedéssel kapcsolatos homályos, megalapozatlan vagy pusztán spekulatív állítások nem fogadhatók el. A feleknek kellő pontossággal meg kell határozniuk a hatékonyságnövekedés jellegét, magyarázatot kell adniuk arra, hogy e hatékonyságnövekedés hogyan fogja erősíteni a piaci működést, és megfelelő érveléssel és/vagy bizonyítékokkal kell alátámasztaniuk, hogy a hatékonyságnövekedés tényleges és jelentős mértékű. ( 77 ) Erre vonatkozóan ugyanis következetes ítélkezési gyakorlat áll rendelkezésre, ( 78 ) és maga a Bizottság is megállapítja iránymutatásában, hogy az érintett vállalkozásoknak kell bizonyítaniuk azt, hogy a hivatkozott hatékonyságnövekedés „objektív, konkrét és ellenőrizhető”. ( 79 ) Ellenkező esetben ugyanis nem látom, hogy az illetékes hatóságok hogyan végezhetnék el az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésében előírt mérlegelést. Bár e mérlegelés nem tisztán számtani vagy számviteli feladat, mégis szükségessé teszi a különböző előnyök mérlegelését, amelyek – általában – gazdasági jellegű elemeket tartalmaznak.

88.

Nem győz meg a Bizottságnak az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése alapján elfogadható előnyök típusaival kapcsolatos álláspontja sem. Ez a megközelítés számomra nemcsak a Bizottság korábbi gyakorlatával, hanem – ami még fontosabb – a Szerződés szövegével és a Bíróság e tárggyal kapcsolatos, régóta fennálló ítélkezési gyakorlatával is ellentétesnek tűnik.

89.

Az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése ugyanis különbséget tesz „az áruk termelésének vagy forgalmazásának [javítása]” és „a műszaki vagy gazdasági fejlődés [előmozdítása]” között. Az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésében szereplő „gazdasági fejlődés” kifejezés nem értelmezhető a „gazdasági növekedés” vagy a „vagyonszerzés” szinonimájaként. Az EUSZ 3. cikk (3) bekezdése az Európai Unió azon céljára utal, hogy „egy belső piacot hoz[zon] létre[, amely] […] Európa fenntartható fejlődéséért […] [működik], amely olyan kiegyensúlyozott gazdasági növekedésen, árstabilitáson és magas versenyképességű, teljes foglalkoztatottságot és társadalmi haladást célul kitűző szociális piacgazdaságon alapul, amely a környezet minőségének magas fokú védelmével és javításával párosul. Az Unió elősegíti a tudományos és műszaki haladást.” ( 80 ) Egyszerű metaforával élve azt mondanám, hogy a „fejlődés” a belső piac és a verseny szempontjából azt jelenti, hogy nemcsak a torta mérete nő, hanem a minősége is javul, a torta igazságosabban osztható fel, vagy biztosított, hogy belátható időn belül ugyanolyan finom tortát lehet sütni.

90.

Ezenfelül a Bizottság megközelítése összeegyeztethetetlennek tűnik a Szerződések megszövegezői által a szabad mozgásra vonatkozóan elfogadott megközelítéssel ( 81 ) és a Bíróság által e rendelkezéseknek adott értelmezéssel. ( 82 ) Míg a szabad mozgásra vonatkozó, főszabály szerint tiltott korlátozásokat nem gazdasági indokok igazolhatják, értelmetlen lenne, ha a verseny korlátozását soha nem lehetne ugyanezekkel az okokkal igazolni. E tekintetben nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a belső piacról és a versenyről szóló (27.) jegyzőkönyvben foglaltak szerint az EUSZ 3. cikkben meghatározott belső piac olyan rendszert foglal magában, amely biztosítja azt, hogy a verseny ne torzuljon. Így, bár e két szabályozás saját célt követ, sajátos alkalmazási feltételeket ír elő, ( 83 ) mégis ugyanazon jogi projekt két elemét képezi, ( 84 ) és ezért logikus lenne, ha az elemzés összehasonlítható kerettel rendelkezne annak érdekében, hogy konkrét esetekben elkerülhetőek legyenek a paradox eredmények. ( 85 )

91.

Teljes mértékben egyetértek azokkal, akik amellett érvelnek, hogy a versenyjog elemzése nem manipulálható politikai célok (például iparpolitikai célkitűzések) elérése érdekében, vagy nem zavarható össze nem gazdasági megfontolásokkal (például a vállalkozások magatartásának tisztességes jellege). Ez ugyanis az említett jogszabály logikájának figyelmen kívül hagyását jelentené, és a jogi elemzést kiszámíthatatlanná, kivitelezhetetlenné és átláthatatlanná, ha nem elfogulttá tenné. Ugyanakkor annak elismerése, hogy a szabad és torzulásoktól mentes verseny biztosítására irányuló célkitűzés párhuzamosan áll fenn, és összhangba kell hozni más, az uniós jogrendben azonos értékkel rendelkező célokkal, távol áll ettől. Az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésében meghatározott szigorú feltételek teljesülése esetén, amelyek egyike – amint azt kifejtettem – megköveteli, hogy az érintett piacra (vagy a kapcsolódó piacokra) nézve bizonyos kedvező gazdasági következmények álljanak fenn, a hatóságok számára lehetővé kell tenni, hogy – a szóban forgó előny jellegétől függetlenül – elvégezhessék a mérlegelést.

92.

A Bizottság szűk megközelítése a kialakult ítélkezési gyakorlattal is összeegyeztethetetlennek tűnik. A jól ismert Metro ügyben a Bíróság meglehetősen egyértelműen kimondta, hogy „az [EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése] alapján a Bizottságra ruházott hatáskörök azt mutatják, hogy a tényleges verseny fenntartásának követelményei összeegyeztethetők más jellegű célok megőrzésével, és hogy e célból bizonyos versenykorlátozások megengedhetők […]”. ( 86 ) Nem látom, hogy a Bíróság újabb ítélkezési gyakorlata felülbírálta volna ezt az egyértelmű elvi megállapítást. ( 87 )

93.

Megismétlem, a jelen indítvány szempontjából szükségtelennek tűnik a kérdés részletes tárgyalása. A fenti megfontolások arra irányulnak, hogy magyarázatot adjanak arra vonatkozóan, hogy miért vélem úgy, hogy a nem gazdasági jellegű előnyök – feltéve, hogy kézzelfogható pozitív következményekkel járnak az érintett piacokra vagy az azokkal szorosan összefüggő piacokra nézve ( 88 ) – szintén relevánsak lehetnek az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése alapján.

94.

Ennek megfelelően úgy vélem, hogy például a csalás, az összeférhetetlenség vagy a fiatal sportolók visszaélésszerű kihasználásának elkerülésére irányuló célkitűzések kétségtelenül hozzájárulnak a labdarúgás ökoszisztémája általános működésének javításához, ami pozitív következményekkel jár az érintett termék‑ vagy szolgáltatási piacokra nézve. Meglehetősen egyértelmű, hogy a közelmúltban az integritás és az elszámoltathatóság a sportágazat egyik fő problémájává vált, ( 89 ) és hogy számos botrány súlyos kárt okozott a sportszövetségek jóhírnevének. ( 90 ) Naivitás lenne azt gondolni, hogy ezek az események nem befolyásolják a fogyasztóknak, a szurkolóknak és a műsorszolgáltatóknak a sport finanszírozásához fűződő érdekét és a finanszírozásra való hajlandóságát. ( 91 )

95.

Végezetül, ami a „fogyasztók” EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésében használt fogalmát illeti, a jelen ügyben e fogalom alatt természetesen mindenekelőtt a szurkolókat kell érteni, akik végső soron a rendszert – különösen a meccsre szóló jegyek, a hivatalos áruk vagy a labdarúgóklubok által nyújtott egyéb szolgáltatások és a műsorszolgáltatások megvásárlásával – finanszírozzák. E fogalom azonban nem értelmezhető túlságosan megszorítóan, oly módon, hogy az csak a végső fogyasztókra vonatkozzon. ( 92 ) Az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatában a Bíróság ugyanis gyakran hivatkozott a „felhasználókra”, például amikor hangsúlyozta, hogy az e rendelkezésre hivatkozó feleknek bizonyítaniuk kell, hogy a szóban forgó intézkedések érzékelhető objektív előnyökkel járnak az érintett felhasználók különböző kategóriáira nézve, és ezáltal ellensúlyozzák a verseny szempontjából az érintett piacokon okozott hátrányokat. A Superleague ítéletben például a Bíróság a felhasználókra úgy hivatkozott, mint „nemzeti labdarúgó‑szövetségekre, a hivatásos vagy amatőr klubokra, a hivatásos vagy amatőr játékosokra, a fiatal játékosokra és általában a fogyasztókra, azaz a nézőkre vagy a televíziónézőkre”. ( 93 ) E célból a különböző típusú felhasználók számára jelentkező előnyök együttesen vehetők figyelembe a felmerült korlátozó hatásokkal való mérlegelésük során. ( 94 )

96.

Az ügynöki engedélyre vonatkozó szabályok EUMSZ 101. cikk alapján történő értékelésére rátérve következő észrevételeket teszem.

97.

Először is, vitathatatlan tény, hogy a mai társadalomban számos különböző szakma követeli meg, hogy a szolgáltatók (általában) a szakma önigazgatási testületétől (amely lehet állami vagy magán) engedélyt vagy tanúsítványt szerezzenek. Ehhez a jelöltnek igazolnia kell, hogy megfelel bizonyos kritériumoknak, eseti képzésen kell részt vennie és/vagy meghatározott vizsgát kell letennie vagy tesztnek kell megfelelnie. Az is teljesen elfogadott, hogy ebben az összefüggésben a szolgáltató arra vállal kötelezettséget, hogy betartja a szövetség által elfogadott szabályokat, és hogy e szabályok be nem tartása esetén bizonyos szankciókkal sújtható. ( 95 ) Ez így van, feltéve, hogy e szankciók objektívek, arányosak és megkülönböztetéstől mentesek, és hogy kiszabásuk hatékony bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti. ( 96 )

98.

Egy közelmúltbeli OECD szakpolitikai dokumentum rámutat arra, hogy nemrégiben bővült azon szakmák köre, amelyekhez engedély szükséges, és amelyek egyes országokban a teljes foglalkoztatás akár 30%‑át is kitehetik. Az engedélyezési követelményeket gyakran jogszabály vagy más állami szabályozó aktus útján állapítják meg. Ezen a területen azonban maguknak a magánjogi szövetségeknek az önszabályozó tevékenysége is fontos szerepet játszik. Az ilyen rendszerek okai főként az információs aszimmetriával (azaz az ügyfelek többnyire nem tudják felmérni a szolgáltatótól kért szolgáltatás minőségét), az externáliákkal (azaz a szóban forgó szolgáltatás nyújtása harmadik felek számára negatív externáliákkal járhat, amelyeket el kell kerülni vagy minimalizálni kell), vagy a közjavak védelmével (azaz a szolgáltatások alapján olyan közérdek merül fel, illetve a szolgáltatások olyan közérdeket érintenek, amelyek megkövetelik a szolgáltatásnyújtás bizonyos minőségi és mennyiségi szintjének biztosítását) kapcsolatosak. ( 97 )

99.

Amennyiben az engedélyezési követelmények a szakmai vagy sportszövetségek által elfogadott magánjellegű (és így nem az államnak betudható) szabályzatokból erednek, számomra viszonylag egyértelmű, hogy e követelmények bizonyos esetekben versenykorlátozó hatásokkal járhatnak, mivel korlátozzák a piacra lépést. Ez alól kivételt képez, ha a szabályzatok minimális erőfeszítést és költséget írnak elő az engedélyhez, és azokat nyílt, átlátható és megkülönböztetésmentes módon alkalmazzák. Ilyen esetekben ugyanis azzal lehet érvelni, hogy a versenyre gyakorolt hatás nem érzékelhető.

100.

Ennek ellenére tekinthető‑e úgy, hogy a hasonló szabályzatoknak is versenyellenes céljuk van? Ez a kérdés véleményem szerint összetettebb, főként két okból: i. amint azt fentiekben kifejtettem, az ilyen szabályzat célja gyakran bizonyos piaci hiányosságok orvoslása a fogyasztók, a közbiztonság vagy bizonyos közjavak védelme érdekében; és ii. az ilyen szabályzat arra való alkalmassága, hogy érzékelhető hatást gyakoroljon a piacra jutásra (és ez milyen mértékű lehet), jelentősen eltér, főként attól függően, hogy milyen követelmények szükségesek az engedélyhez, és hogyan működik az engedély megszerzésének folyamata. ( 98 )

101.

A Bizottság a szakmai szolgáltatások terén fennálló versenyről szóló 2004. évi jelentésében többek között a következőket írta: i. „a minőségi piacra lépési korlátozások a fenntartott jogokkal együtt biztosítják, hogy csak a megfelelő képesítéssel és szakértelemmel rendelkező gyakorlati szakemberek végezhetnek bizonyos feladatokat [és] így jelentősen hozzájárulhatnak a szakmai szolgáltatások minőségének biztosításához”; ii. „az engedélyezéssel kapcsolatos túlszabályozás valószínűleg csökkenti a szolgáltatói kínálatot, ami negatív következményekkel jár a versenyre és a szolgáltatás minőségére nézve”; iii. „az engedélyezésre vonatkozó szabályozás egyes esetekben túlzottan korlátozó lehet, és a fogyasztók számára előnyös lehet a meglévő szabályok enyhítése”; valamint iv. „lehetőség van a piacra lépési követelmények enyhítésére azokban az esetekben, amikor azok aránytalannak tűnnek a szakma feladatainak összetettségéhez képest”. ( 99 )

102.

Úgy vélem, hogy e megfontolások, amelyek meglehetősen észszerűnek tűnnek, nagyjából megfelelnek az uniós bíróságok által tett megállapításoknak, amikor olyan magánjellegű szabályzatot kellett felülvizsgálniuk, amely engedélyezési követelmények vagy más egyenértékű intézkedések révén korlátozhatja a szolgáltatási piachoz való hozzáférést. ( 100 ) Az ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen rendszerek versenyellenes jellege elsősorban konkrét céljuktól és kialakításuktól függ. Van‑e valódi és objektív (és önmagában nem versenyellenes) oka annak, hogy adott szakma gyakorlásához miért van szükség engedélyezési rendszerre? Nyílt, átlátható és megkülönböztetéstől mentes módon működik‑e a rendszer? Meghaladja‑e e rendszer nyilvánvalóan a szóban forgó érdekek védelméhez szükséges mértéket? Az uniós bíróságok az említett ügyekben leginkább e kérdésekre összpontosítottak. Egyértelmű, hogy nagyobb óvatosságra van szükség az értékelés során, ha maga a szövetség kínál termékeket vagy szolgáltatásokat azon a piacon, amelyen „kapuőr” szerepét látja el. Ebben az esetben a szövetségek szabályzata azzal jár, hogy a piac jelentős részét fenntartják maguknak, vagy hátrányos megkülönböztetést alkalmazhatnak a tényleges vagy potenciális versenytársakkal szemben, ezáltal védve tényleges monopóliumukat. ( 101 )

103.

Ezért úgy vélem, hogy prima facie nem állapítható meg adott szakma gyakorlásához szükséges engedély megadására vonatkozó minden egyes magánjellegű szabályzatról, hogy versenyellenes célt szolgál. Minden a létrehozott rendszer tartalmától, környezetétől és céljaitól függ. Másképpen fogalmazva, nem látok az engedélyezésre vonatkozó szabályzat tekintetében olyan egyértelmű és jól meghatározott kategóriát, amelynek hátrányos jellege közismert vagy általánosan elfogadott. Mindenesetre nem tudom a szóban forgó szabályokat olyan konkrét és homogén magatartáskategória alá sorolni, amely tekintetében a tapasztalat azt mutatja, hogy önmagában versenyellenes. Ezért előzetesen úgy vélem, hogy a szóban forgó szabályoknak nincs versenyellenes céljuk.

104.

Más lenne azonban a helyzet, ha a kérdést előterjesztő bíróság megállapítaná, hogy e szabályok nyilvánvalóan szükségtelenek, mivel nem merült fel olyan közérdek, amely valóban megkövetelte volna az ilyen szintű védelmet, ( 102 ) és hogy elfogadásuk (kizárólag vagy elsősorban) az érintett piaci szereplők (a labdarúgóklubok és/vagy maguk az ügynökök) azon törekvésével magyarázható, hogy korlátozzák az ügynöki szolgáltatások piacán tevékenykedő szakemberek számát.

105.

A fentiek fényében, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság arra a következtetésre jutna, hogy a szóban forgó szabályok nem követnek versenyellenes célt, azonban az érintett piacon bizonyos korlátozó hatást fejthetnek ki, e bíróságnak meg kellene vizsgálnia, hogy a Meca‑Medina ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlat alapján igazolhatóak‑e e szabályok. Ettől függetlenül a szóban forgó szabályok az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése szerinti értékelés tárgyát is képezhetik.

106.

Az elemzés e két lépése tekintetében nincs sok hozzáfűznivalóm ahhoz, amit a fentiekben kifejtettem. Emlékeztetek rá, hogy a FIFA (akkor hatályos) Players’ Agents Regulations szabályai alapján, amelyeket a Törvényszéknek a Piau ügyben meg kellett vizsgálnia, az ügynököknek az illetékes nemzeti szövetség által kiállított engedélyt kellett beszerezniük. E tekintetben a Törvényszék lényegében megállapította, hogy i. az ilyen szabály a (jelenlegi) EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében „hatás általi” versenykorlátozást valósít meg; és ii. a Bizottság nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor úgy ítélte meg, hogy a szabály megfelel az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése szerinti mentességben való részesülés feltételeinek. A Törvényszék különösen úgy vélte, hogy a licencrendszer nem szüntette meg a versenyt az érintett piacon. E rendszer olyan mechanizmust vezetett be, amely a Törvényszék szerint „a játékosügynöki tevékenység szakmaisága erősítése céljának megfelelő minőségi kiválasztásnak, mintsem a szakmához való hozzáférés mennyiségi korlátozásának minősül”. ( 103 ) Az ügy irataiban szereplő információk alapján nem zárnám ki annak lehetőségét, hogy hasonló megfontolások értelemszerűen a jelen ügyben is érvényesek lehetnek.

107.

Úgy tűnik, hogy a többes képviseletre vonatkozó szabályok – amelyek kizárják, hogy az ügynökök hármas képviseletet (játékos, átvevő egyesület és átadó egyesület) és bizonyos formában kettős képviseletet (játékos és átadó egyesület vagy átadó egyesület és átvevő egyesület) lássanak el az átigazolások során –, amennyire én látom, olyan összeférhetetlenség elkerülését célozzák, amely az érintett felekre, és különösen a sportolókra nézve hátrányos lehet, akik kevésbé tájékozottak és óvatosak lehetnek, mint a labdarúgóklubok. Ez arra utal, hogy a szóban forgó szabályok nem eleve cél által versenykorlátozók, és ha mégis versenykorlátozóak lennének, ami valóban előfordulhat, ( 104 ) valószínűleg igazolhatók lennének a Meca‑Medina ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlat alapján, vagy az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése alapján mentességben részesülhetnének, amennyiben a vonatkozó feltételek teljesülnek.

108.

Úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára mindkét esetben annak ellenőrzése lesz alapvető fontosságú, hogy léteznek‑e a versenyt kevésbé korlátozó, ugyanakkor ugyanolyan hatékony alternatív intézkedések (például az ügynökökre vonatkozó átláthatósági és tájékoztatási kötelezettségek, valamint a szóban forgó felek írásbeli hozzájárulásának beszerzése). Úgy tűnik, hogy a kérdés vita tárgyát képezi. ( 105 ) Ha a két fél érvelésének nagyjából ugyanakkora jelentőség tulajdonítható, akkor a ROGON ügyre vonatkozó indítványom 35–37. pontjában (a Meca‑Medina ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlat tekintetében) és a fenti 83–94. pontban (az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése tekintetében) kifejtett okok miatt hajlanék arra, hogy a sportszövetségeknek legyen bizonyos mozgásterük.

109.

Ami a kapcsolatba lépésre vonatkozó szabályt illeti, úgy tűnik számomra, hogy – amint azt az alapeljárás felperesei és a Bizottság állítja – e szabály önmagában versenyellenes. E szabály ugyanis annak megakadályozására irányul, hogy az ügynökök szolgáltatásaikat a potenciális új ügyfelek bizonyos kategóriáinak kínálják, azoknak, akik már egy másik ügynöknek kizárólagos megbízást adtak, kivéve, ha jelenlegi szerződésük utolsó két hónapjában vannak.

110.

Nem gondolom, hogy sok kétség merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy e szabály célja és hatása egyaránt versenyellenes. A felek sem adtak meggyőző magyarázatot arra vonatkozóan, hogy e szabály miért lenne igazolható a Meca‑Medina ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlat alapján, vagy miért részesülne az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésében előírt mentességben.

111.

Mindenesetre nem látom, hogy a szóban forgó szabály bármilyen jogszerű közérdekű célt szolgálna. A FIFA e szabály igazolására a szerződéses stabilitás megerősítésének szükségességére hivatkozik. Ez azonban számomra gazdasági és tisztán magánjellegű érdeknek tűnik. Miközben a játékosok és az egyesületek közötti szerződések bizonyos stabilitása elengedhetetlen a bajnokságok rendszerességének biztosításához, ( 106 ) kétlem, hogy ugyanez a logika az ügynökök és a játékosok, illetve az egyesületek közötti szerződések tekintetében is alkalmazható lenne. Hasonlóképpen, nem egyértelmű számomra, hogy a szóban forgó szabály milyen hatékonyságnövekedést érne el a piacon, amely ellensúlyozhatná az előidézett versenyellenes hatásokat.

112.

Önmagukban az információk benyújtására és rendelkezésre bocsátására vonatkozó szabályok versenyjogi szempontból nem tűnnek különösen problematikusnak, kivéve, ha a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy – amint azt az alábbi 171. és 187. pontban kifejtem – a ténylegesen vagy potenciálisan versenytárs ügynökök között megosztott kereskedelmi információk jellege miatt ez valamilyen összejátszást eredményez közöttük. ( 107 )

113.

Végezetül az EUMSZ 101. cikkel kapcsolatban a fentiekből az következik, hogy az, hogy a szóban forgó szabályok összeegyeztethetők‑e e rendelkezéssel, elsősorban attól függ, hogy e szabályok érzékelhető versenyellenes hatásai a Meca‑Medina ítéleten alapuló ítélkezési gyakorlat alapján igazolhatók‑e, vagy részesülhetnek‑e az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésében előírt mentességben.

114.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés által felvetett második probléma az FFAR‑hoz hasonló szabályzatnak az EUMSZ 102. cikkel való összeegyeztethetőségére vonatkozik.

115.

A Superleague ítéletében a Bíróság felidézte azt az állandó ítélkezési gyakorlatot, amely szerint az EUMSZ 102. cikket „minden olyan gazdasági tevékenységet folytató szervezetre alkalmazni kell, amely vállalkozásnak minősül, függetlenül annak jogi formájától vagy finanszírozási módjától”. E rendelkezés tehát „azokra a szervezetekre [alkalmazandó], amelyek szövetség formájában jöttek létre, és amelyek célja az alapszabályuk szerint egy adott sportág szervezése és ellenőrzése, mivel ezek a szervezetek az adott sportággal kapcsolatban gazdasági tevékenységet folytatnak, árukat vagy szolgáltatásokat kínálnak, és erre tekintettel »vállalkozásnak« minősülnek”. ( 108 ) A Bíróság ezt követően megállapította, hogy a FIFA „erőfölényben [volt] az Unió területén a klubok közötti labdarúgóversenyek szervezésének és értékesítésének, valamint az e versenyekhez kapcsolódó különböző jogok hasznosításának piacán” („azok a piacok, ahol erőfölénnyel rendelkez[ik]”). ( 109 )

116.

A Superleague ítéletből és a kialakult ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy az EUMSZ 102. cikk nemcsak azt tiltja meg a vállalkozásoknak, hogy piaci erejüket visszaélésszerűen gyakorolják azokon a piacokon, ahol erőfölénnyel rendelkeznek, vagy más olyan piacokon, amelyeken esetleg tevékenykednek, hanem más kapcsolódó vagy szomszédos piacokon is, amelyeken nem tevékenykednek, ( 110 ) például azon piacokhoz képest upstream vagy downstream piacokon, ahol erőfölénnyel rendelkeznek. ( 111 )

117.

Mindezek alapján számomra meglehetősen egyértelműnek tűnik, hogy a FIFA az FFAR‑hoz hasonló szabályzat elfogadásával, úgy tűnik, képes piaci erejét kihasználni azokon a piacokon, ahol erőfölénnyel rendelkezik, annak érdekében, hogy befolyásolja a verseny alakulását két kapcsolódó piacon, az ügynöki szolgáltatások piacán (amelyen az ügynökök versenyeznek) és a játékosátigazolási piacon (amelyen a labdarúgóklubok versenyeznek) (a továbbiakban: kapcsolódó piacok).

118.

Az FFAR határozza meg különösen azt, hogy ki léphet be az ügynöki szolgáltatások piacára (az engedélyezésre vonatkozó szabályok révén), és hogy az ügynökök hogyan versenyezhetnek és nem versenyezhetnek egymással (például szerződéskötés érdekében mikor léphetnek kapcsolatba új ügyfelekkel). Az ügynökök tevékenységének szabályozása továbbá szükségszerűen érinti a downstream játékosátigazolási piacot, mivel az ügynökök e piac legfontosabb szereplői, mivel jelentős befolyást gyakorolhatnak arra, hogy a játékosok átkerülhetnek‑e egyik egyesülettől a másikhoz, és ha igen, hogyan.

119.

Mindezek alapján a szóban forgó szabályok eredményezik‑e az állítólagos visszaéléseket? Véleményem szerint főszabály szerint a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy erre a kérdésre végleges választ adjon. Mindazonáltal annak érdekében, hogy iránymutatással szolgáljak e bíróságnak az értékelés során, a következőkben teszek néhány észrevételt e kérdéssel kapcsolatban.

120.

Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy némi nehézséget jelent számomra annak viszonylag részletes értékelése, hogy a szóban forgó különböző szabályok eredményezhetnek‑e erőfölénnyel való visszaélést, mivel az állítólagos visszaélések mögött meghúzódó hátrány időnként – bizonyos mértékben – nem egyértelműen tárható fel. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben az EUMSZ 102. cikk alapján felvetett és a felek által az írásbeli és szóbeli észrevételeikben megvitatott kérdések lényegében megfelelnek az EUMSZ 101. cikk alapján felvetett és megvitatott kérdéseknek. Ez alapján azt a kérdést is felteszem, hogy mi lehet az EUMSZ 102. cikk alapján a szóban forgó szabályok értékelésének hozzáadott értéke.

121.

Mindenesetre úgy tűnik számomra, hogy az alapeljárás felperesei úgy vélik, hogy a szóban forgó szabályok kizsákmányoló és kiszorító hatásokkal is rendelkeznek. Ha érvelésüket helyesen értelmezem, a szóban forgó szabályoknak az EUMSZ 102. cikk szempontjából a következő állítólagos versenyellenes hatásai lennének.

122.

A kizsákmányoló hatások abból erednek, hogy a vitatott szabályok némelyike (például a díjazásra, valamint az információk benyújtására és rendelkezésre bocsátására vonatkozó szabályok) tisztességtelen üzleti feltételeket ír elő az alapeljárás felpereseivel szemben. Különösen, ha a kérdésre a szokásos versenyfeltételek vonatkoznának, érvelésük szerint az ügynökök szabadon számíthatnának fel magasabb díjakat ügyfeleiknek, vagy e díjakat más paraméterek alapján számolhatnák ki. A szóban forgó szabályok szerintük túlzottan büntetik az ügynököket, mivel nem veszik megfelelően figyelembe az általuk nyújtott szolgáltatások minőségét és jelentőségét.

123.

A kiszorító hatások ehelyett abból következnének, hogy a szóban forgó szabályok némelyike korlátozza az ügynöki szolgáltatások piacra jutását és piaci versenyét (például az engedélyezésre, a többes képviseletre és a kapcsolatba lépésre vonatkozó szabályok), más szabályok pedig korlátozzák az egyesületek egymás közötti versenyét az átigazolási piacon (például az ügynökök díjazására vonatkozó szabályok).

124.

A kizsákmányoló és a kiszorító jellegű visszaélések – jellegüket és azt illetően, ahogyan a fogyasztókra negatív hatást gyakorolnak – némileg eltérnek egymástól.

125.

Ami a kizsákmányoló jellegű visszaéléseket illeti, először is hangsúlyoznám, hogy azok különösen óvatos elemzést igényelnek. ( 112 ) A szabad és nyitott piacokon ugyanis az ilyen visszaélések nagyon valószínűtlennek tűnnek, mivel e piacok rendszerint önmagukat korrigálják. Ettől eltérő lehet ugyanakkor a helyzet, ha a piacra lépésnek jelentős akadályai vannak, vagy ha az erőfölényben lévő vállalkozás de iure vagy de facto monopolhelyzetben működik. ( 113 )

126.

A Bíróság meglévő ítélkezési gyakorlata alapján azt mondanám, hogy a kizsákmányoló jellegű visszaélések tekintetében alapvetően azt kell vizsgálni, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás olyan üzleti feltételeket ír‑e elő ügyfeleivel vagy szállítóival szemben, amelyek nem kapcsolódnak észszerűen az ügylet jellegéhez és/vagy a forgalmazott termék vagy szolgáltatás értékéhez. ( 114 ) Ezen értékelés két fő vizsgálati szakaszt foglal magában.

127.

Első lépésként meg kell vizsgálni, hogy fennáll‑e különbség az erőfölényben lévő vállalkozás által előírt üzleti feltételek és azon feltételek között, amelyeket akkor alkalmaztak volna, ha a piacon tényleges verseny lenne. Ennek a különbségnek valamelyest lényeginek kell lennie, és hátrányosan kell érintenie az érintett fogyasztókat vagy szállítókat. ( 115 )

128.

Ha fennáll, akkor az elemzés második lépésben annak megállapítására irányul, hogy az erőfölényben lévő vállalkozások által alkalmazott üzleti feltételek önmagukban vagy a versengő forgalmazott termékekkel vagy szolgáltatásokkal összehasonlítva „tisztességtelennek” minősülnek‑e. Az elemzésnek ebben a második szakaszában nyer teljes mértékben értelmet annak ellenőrzése, hogy a szóban forgó üzleti feltételek és az alapul szolgáló gazdasági ügylet között fennáll‑e észszerű gazdasági kapcsolat. Szükséges (vagy észszerű) volt‑e e feltételt beilleszteni ahhoz, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás valamilyen jogos kereskedelmi érdeket érvényesíthessen? A feltétel méltányos volt‑e abban az értelemben, hogy az érintett vevő vagy szállító helyzetére gyakorolt hatása arányban áll az erőfölényben lévő vállalkozás által kitűzött céllal? Ezek tipikusan azok a kérdések, amelyek ebben az összefüggésben vizsgálhatók. ( 116 ) Rendkívül leegyszerűsítve, amikor nem adható semmilyen jogszerű és észszerű magyarázat olyan üzleti feltételek alkalmazására, amelyek úgy tűnik, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás ügyfelei vagy beszállítói számára túlzott mértékűek, vagy aránytalan terhet jelentenek, e feltételek az EUMSZ 102. cikk alapján „tisztességtelennek” és következésképpen visszaélésszerűnek nyilváníthatók. ( 117 )

129.

Ami a jelen ügyet illeti, két észrevételt kívánok tenni.

130.

Egyrészt aligha vitatható, hogy az alapügyben szóban forgó helyzet két olyan sajátossággal rendelkezik, amelyek – amint azt fentebb említettem – általánosságban úgy tekinthetők, hogy lehetővé teszik a kizsákmányoló jellegű visszaéléseket. ( 118 ) Először is, különösen jelentősek az azokra a piacokra való belépés akadályai, amelyeken a sportszövetségek (mint például a FIFA) működnek. ( 119 ) Emellett e piacokon fennálló de facto monopolhelyzetük csak korlátozott mértékben vezethető vissza a nagyobb hatékonyságra, a beruházásokra vagy az innovációra. A monopolhelyzetük ugyanis főként az Európai Unió sportágazatának piramisszerű struktúrájából ered. Ezt a monopolhelyzetet tovább erősíti a szövetségek által az egész ökoszisztéma (amelynek középpontjában azon piacok állnak, ahol erőfölénnyel rendelkeznek ( 120 )) tekintetében betöltött de facto szabályozói szerep, amelyet az uniós és a nemzeti hatóságok általi kifejezett vagy hallgatólagos elfogadás tesz lehetővé. ( 121 )

131.

Másrészt azonban, tekintettel a kizsákmányoló jellegű visszaélések meglehetősen kivételes jellegére, viszonylag magasra kell tenni a küszöbértéket annak megállapításához, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás által előírt szerződési feltétel az EUMSZ 102. cikk értelmében tisztességtelennek minősül. A kikötés nem tisztességtelen jellegű pusztán azért, mert az erőfölényben lévő vállalkozások ügyfelei vagy beszállítói nem fogadták volna el azt, ha az erőfölényben lévő vállalkozások monopolhelyzetüknek köszönhetően nem tudták volna azt előírni. A szerződési szabadság korlátozása sem versenyellenes. Valami többre van szükség, amint azt fentebb kifejtettem. Az ügyiratokban szereplő (korlátozott) információk alapján nem vagyok biztos abban, hogy a szóban forgó szabályok bármelyike – a mögöttük meghúzódó logikát figyelembe véve – nyilvánvalóan túlzott mértékű vagy aránytalan terhet jelent az ügynökök számára. Ez mindenesetre olyan kérdés, amelyet a kérdést előterjesztő bíróságnak kell eldöntenie.

132.

A Superleague ítélet, ( 122 ) ugyanebben az időszakban hozott más ítéletekkel (így különösen a SEN‑ítélettel, az Unilever ítélettel, a Google Shopping ítélettel és az Alphabet ítélettel ( 123 )) együtt az EUMSZ 102. cikk alkalmazásában a „kiszorításra irányuló visszaélés” fogalmát is egyértelműbbé tette. A Bíróság különösen az elemzés két elemére helyezte a hangsúlyt, amelyek az erőfölényben lévő vállalkozás magatartására vonatkoznak: e magatartás összhangban van‑e az „érdemeken alapuló versennyel” (vagy a „vállalkozások közötti, érdemeken alapuló versenyre irányadó eszközöktől eltérő eszközökkel”), és alkalmas‑e arra, hogy kiszorító hatást fejtsen ki.

133.

Ezen elemek pontos jellegének és kapcsolatának részletes tárgyalása túlmutatna a jelen indítvány keretein. A jelen ügy szempontjából elegendő rámutatni arra, hogy a sportszövetségek azon jogköre, hogy olyan szabályokat fogadjanak el, amelyek bizonyos érintett piacokon érintik a versenyt, aligha tekinthető az „érdemeken alapuló verseny” kifejeződésének. Ahogyan ugyanis azt fentebb kifejtettem, e jogkör elsősorban a sportszövetségek azon piacokon fennálló de facto monopolhelyzetéből ered, ahol erőfölénnyel rendelkeznek, valamint abból, hogy de facto szabályozó szerepet töltenek be azon ökoszisztémába egészében, amelynek középpontjában azon piacok állnak, ahol erőfölénnyel rendelkeznek.

134.

Ez nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy a sportszövetségek által elfogadott szabályzatok gyanúsnak tekinthetők, nemhogy állítólagosan visszaélésszerűek lennének. Ez csak annyit jelent, hogy az EUMSZ 102. cikkel való összeegyeztethetőségüket az erőfölényben lévő vállalkozások (egyoldalú) magatartásának más formáihoz hasonlóan eseti alapon kell értékelni. Ahogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó többoldalú magatartásformák esetében, úgy az egyoldalú magatartásformák esetében is megállapítható a versenyellenes jelleg a magatartás céljának vagy hatásainak vizsgálatával. ( 124 )

135.

Igaz, hogy a Superleague ítélettől eltérően a kapcsolódó piacok szabályozásakor a sportszövetség nem jár el esetleges összeférhetetlenség esetében. Az FFAR‑szabályok egyértelműen nem biztosítanak semmilyen előnyt a FIFA számára a tényleges vagy potenciális versenytársaknak minősülő vállalkozásokkal szemben.

136.

Az a tény azonban, hogy a FIFA a kapcsolódó piacok egyikén sem tevékenykedik (és nem is szándékozik tevékenykedni), ( 125 ) és hogy nem nyereségszerzésre törekvő szervezetnek tekinthető, ( 126 ) jelen ügyben nem releváns. Azt sem helyes mondani, hogy a FIFA nem rendelkezik gazdasági érdekkel. A FIFA‑nak ugyanis közvetett érdeke fűződhet az e piacokon fennálló versenyhelyzet szabályozásához, mivel olyan szövetségről van szó, amelynek tagjai olyan nemzeti labdarúgó‑szövetségek, amelyeknek a labdarúgóklubokhoz hasonlóan szervezetek a tagjai vagy társult tagjai. ( 127 ) A labdarúgóklubok – amint azt már kifejtettem – az egyik kapcsolt piacon versenyző vállalkozások, a másik kapcsolt piacon pedig vevők.

137.

Véleményem szerint, amennyiben valamely vállalkozás de iure vagy de facto szabályozási feladatokat láthat el, meghatározva azokat a feltételeket, amelyek mellett a vállalkozások adott piacra beléphetnek, és alakítva azokat a feltételeket, amelyek mellett e vállalkozások ezt követően versenyezhetnek egymással, ezt a lehetőséget szigorúan keretek közé kell szorítani és gondosan kell gyakorolni, függetlenül attól, hogy e vállalkozás maga is tevékenykedik‑e e piacon vagy sem. ( 128 )

138.

A fentiek tisztázása után, tekintettel arra, hogy – amint azt a fenti 120. pontban kifejtettem – az EUMSZ 102. cikk alapján az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben felvetett és a felek által írásbeli és szóbeli észrevételeikben megvitatott kérdések lényegében megfelelnek az EUMSZ 101. cikk alapján felvetett és megvitatott kérdéseknek, a jelen indítványban az utóbbi rendelkezéssel kapcsolatban kifejtett megállapítások értelemszerűen relevánsak lehetnek az előbbi rendelkezés alapján végzett értékelés szempontjából.

139.

Amint arra a Bíróság a Superleague ítéletben emlékeztetett, ugyanaz a magatartás az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk megsértését is eredményezheti, még akkor is, ha e rendelkezések egymást kiegészítő célokat követnek, és eltérő a hatályuk. Az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk tehát egyidejűleg is alkalmazható, ha alkalmazási feltételeik teljesülnek. Mindemellett a Bíróság azt is hangsúlyozta, hogy ezeket a rendelkezéseket koherens módon kell értelmezni és alkalmazni, ugyanakkor tiszteletben kell tartani e cikkek sajátosságait. ( 129 )

140.

Ezzel összefüggésben egy fontos elemet szeretnék hozzátenni: a Superleague ítélet 182–209. és 231–240. pontjában a Bíróság egyértelművé tette, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében és az EUMSZ 102. cikkben foglalt tilalom különböző indokait és az azok alóli mentességeket a lehető legnagyobb mértékben harmonikusan kell értelmezni. Az ellenkezője ugyanis jogi és gazdasági szempontból értelmetlen lenne. Abban az esetben tehát, ha a kérdést előterjesztő bíróság megállapítaná, hogy szóban forgó szabályok némelyike nem tartozik az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének hatálya alá (például a Meca‑Medina ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlat alkalmazása miatt), vagy részesülhet az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésében előírt mentességben, akkor ezt figyelembe kellene vennie, és ebből le kellene vonnia a megfelelő következtetéseket annak értékelése során, hogy ugyanez a magatartás az EUMSZ 102. cikk alapján igazolhatónak minősülhet‑e.

141.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az erőfölényben lévő vállalkozás igazolhatja azokat a magatartásokat, amelyek az EUMSZ 102. cikkben kimondott tilalom hatálya alá tartozhatnak. Az ilyen vállalkozás e célból különösen azt bizonyíthatja, hogy magatartása objektíve szükséges, vagy hogy az általa okozott kiszorító hatást ellensúlyozhatja vagy akár meg is haladhatja a hatékonyságnövekedés, amely a fogyasztók javát is szolgálja. ( 130 )

142.

A szóban forgó szabályoknak az EUMSZ 102. cikkel való összeegyeztethetősége tekintetében tehát a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő értékelés egyik fő kérdése az, hogy e szabályok valóban jogszerű célt szolgálnak‑e, és e célhoz szükséges és azzal arányban állnak‑e, illetve hogy az előidézett versenyellenes hatásokat ellentételezik‑e vagy meg is haladják‑e az érintett piacokon a hatékonyság tekintetében jelentkező, a fogyasztók számára is kedvező előnyök.

143.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés által felvetett harmadik probléma az FFAR‑hoz hasonló szabályzatnak az EUMSZ 56. cikkel való összeegyeztethetőségére vonatkozik.

144.

E rendelkezés mind a szolgáltatók, mind a szolgáltatást igénybe vevők javára biztosítja a szolgáltatásnyújtás szabadságát. E tekintetben az EUMSZ 56. cikkel ellentétes minden olyan intézkedés – még akkor is, ha az megkülönböztetés nélkül alkalmazandó –, amely alkalmas arra, hogy akadályozza e szabadság gyakorlását azáltal, hogy tiltja, zavarja vagy kevésbé vonzóvá teszi az ilyen szolgáltatók tevékenységét a letelepedésük szerinti tagállamtól eltérő tagállamokban. ( 131 )

145.

A Bíróság megállapította, hogy e tilalmat akkor is alkalmazni kell, ha valamely csoport vagy szervezet bizonyos hatalmat gyakorol a magánszemélyek felett, és olyan helyzetben van, hogy bizonyos olyan feltételeket támasszon velük szemben, amelyek sértik a Szerződés által garantált alapvető szabadságok gyakorlását. ( 132 ) E tekintetben a tilalom nemcsak a nemzeti intézkedésekre alkalmazandó, hanem a magán eredetű szabályozásokra vagy gyakorlatokra is, ideértve a sportszövetségek által elfogadott szabályozásokat vagy gyakorlatot. ( 133 )

146.

Mindazonáltal a magán eredetű szabályok akkor is megengedhetők, ha korlátozzák a szolgáltatásnyújtás szabadságát, amennyiben bizonyítást nyer, hogy elfogadásukat a tisztán gazdasági céltól eltérő, közérdekű jogos cél igazolja, valamint hogy megfelelnek az arányosság elvének, ami azt jelenti, hogy alkalmasak e cél megvalósításának biztosítására, és nem lépik túl az annak eléréséhez szükséges mértéket. Az intézkedést kibocsátójának kell bizonyítania, hogy ezek a feltételek teljesülnek. ( 134 )

147.

Főszabály szerint a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak eldöntése, hogy az alapügyben szóban forgó szabályok korlátozzák‑e az Unión belüli kereskedelmet, és ha igen, akkor a felek által előadott érvek és bizonyítékok alapján igazolhatók‑e ezek a szabályok. ( 135 ) Mindemellett azonban a következőket jegyezném meg.

148.

Először is igaz, hogy a szóban forgó szabályok bizonyos mértékig uniós szinten harmonizálják az ügynöki tevékenység gyakorlásának követelményeit. E szabályzat bizonyos értelemben elősegíti a szolgáltatások szabad mozgását, mivel az egyik tagállamban letelepedett ügynökök ügynökként szinte automatikusan bármely más tagállamban nyújthatják szolgáltatásaikat. ( 136 ) Jóllehet ugyanis egyes tagállamok jogszabályai eltérnek az FFAR‑tól (és így az érintett nemzeti labdarúgó‑szövetségeket arra kötelezik, hogy olyan szabályokat fogadjanak el, amelyek részben kiegészítik vagy felülírják az FFAR‑t), ( 137 ) úgy vélem, hogy az FFAR legfontosabb szabályai az egész Európai Unióban alkalmazandók.

149.

Mégsem tagadható, hogy a szóban forgó szabályok némelyike elfogadásakor megnehezítette, hogy az egyes tagállamokban (ahol az ügynöki tevékenységet nem vagy csak minimálisan szabályozták) letelepedett ügynökök külföldön járjanak el. Ezeknek az ügynököknek ugyanis szankciók terhe mellett engedélyt kell szerezniük, és számos szabályt kell betartaniuk (amelyek többek között azt szabályozzák, hogy kiket képviselhetnek, és hogyan szerződtethetnek új ügyfeleket).

150.

Következésképpen úgy tűnik számomra, hogy a sportszövetségnek az engedélyezésre, a többes képviseletre és a kapcsolatba lépésre vonatkozó, a szóban forgóhoz hasonló szabályai a szolgáltatásnyújtás szabadsága EUMSZ 56. cikk értelmében vett korlátozásának minősül.

151.

Ezzel szemben nem vagyok biztos abban, hogy hasonló következtetésre lehet‑e jutni az ügynökök díjazására, valamint az információk benyújtására és rendelkezésre bocsátására vonatkozó szabályok tekintetében. Ami ezt a kategóriát illeti, úgy tűnik számomra, hogy a Bíróságnak az ügyvédekre vonatkozó maximált díjszabással kapcsolatos olasz szabályozás tekintetében tett megállapításai értelemszerűen alkalmazhatók az alapeljárás tárgyát képező jogvitára. ( 138 ) Ami a tájékoztatásra vonatkozó szabályokat illeti, előzetesen úgy vélem, hogy az e szabályok által arra gyakorolt esetleges negatív hatás, hogy az ügynökök képesek és motiváltak‑e arra, hogy tevékenységüket határokon átnyúlóan gyakorolják, túlságosan bizonytalan és közvetett lenne az EUMSZ 56. cikk alkalmazásának kiváltásához. ( 139 )

152.

Ami az indokoltságot illeti, már kifejtettem, hogy a FIFA által hivatkozott egyes célok főszabály szerint miért tekinthetők jogszerűnek és közérdekűnek. Mindazonáltal a helyzet a többi hivatkozott cél tekintetében nem annyira egyértelmű. Az e kérdéssel kapcsolatos megfontolásaim a jelen összefüggésben is érvényesek.

153.

A kérdést előterjesztő bíróságnak azonban meg kell vizsgálnia, hogy a szóban forgó szabályok alkalmasak‑e a kitűzött célok elérésére. Különösen azt kell értékelnie, hogy e szabályok valóban megfelelnek‑e annak a törekvésnek, hogy e célokat koherens és szisztematikus módon érjék el. ( 140 )

154.

Véleményem szerint ez az elemzés különösen fontos lépése. A kérdést előterjesztő bíróságnak ugyanis meg kell vizsgálnia, hogy a szóban forgó szabályok valóban a FIFA által hivatkozott célok elérésére irányulnak‑e, és hogy elfogadásuk mögött nincs‑e hátsó szándék. Amint azt a ROGON ügyre vonatkozó indítványom 50. pontjában kifejtettem, valóban gyanítom, hogy szinte bármilyen, sportszövetség által elfogadott intézkedés esetében lehet utólagosan valamilyen általános jellegű, állítólagosan követett érdekre hivatkozni, amikor az intézkedés igazolásának szükségessége felmerül. Ezen túlmenően magától értetődik, hogy valamely intézkedés aligha tekinthető közérdek tényleges megvalósításának, hacsak nem járul hozzá érdemben ezen érdek előmozdításához.

155.

Végül a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a szóban forgó szabályok nem lépik‑e túl a szóban forgó célok eléréséhez szükséges mértéket. E lépés mindenekelőtt annak ellenőrzését jelenti, hogy a szóban forgó érdek ugyanolyan szintű védelme nem érhető el olyan intézkedésekkel, amelyek kevésbé korlátoznák a szereplők gazdasági szabadságát. Végül a kérdést előterjesztő bíróságnak arról is gondoskodnia kell, hogy a szóban forgó szabályok szigorú értelemben véve arányosak legyenek, abban az értelemben, hogy méltányos egyensúlyt teremtsenek a FIFA által védeni kívánt érdekek és e szabályok által hátrányosan érintett ügynökök érdekei között. Nem ez lenne a helyzet például akkor, ha valamely szabály valóban jogos és megalapozott érdek érvényesítésére szolgál, azonban – függetlenül attól, hogy léteznek‑e alternatív intézkedések – az e célból az ügynökökre rótt teher mindenesetre észszerűtlen és túlzott lenne.

156.

Ennek megfelelően az EUMSZ 56. cikk alapján a kérdést előterjesztő bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozásával járó szabályokat igazolja‑e tisztán gazdasági céltól eltérő, jogszerű közérdekű cél, valamint hogy e szabályok megfelelnek‑e az arányosság elvének, azaz alkalmasak‑e e cél megvalósításának biztosítására, és nem lépik‑e túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

157.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés által felvetett negyedik és egyben utolsó probléma az FFAR‑hoz hasonló szabályzatnak az általános adatvédelmi rendelet 6. cikkével való összeegyeztethetőségére vonatkozik. A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban az FFAR 16. cikke (2) bekezdése j) pontjának ii–v. alpontjában és k) pontjának ii. alpontjában, valamint az FFAR 19. cikkében említett adatkezelésre hivatkozik.

158.

Az FFAR 16. cikke (2) bekezdése j) pontjának ii–v. alpontja és k) pontjának ii. alpontja lényegében azt írja elő, hogy az ügynököknek 14 napon belül fel kell tölteniük az ügyfélszerződésekre, a díjazásra és az együttműködésre vonatkozó adatokat a FIFA által működtetett platformra. Az FFAR 19. cikke továbbá megköveteli, hogy az ügynökök személyes adatokat, köztük az ügyfelekre, szolgáltatásokra és tranzakciókra vonatkozó információkat bocsássanak a FIFA rendelkezésére, amelyeket ezt követően az FFAR anyagi jogi rendelkezéseinek való megfelelés ellenőrzése céljából bizonyos érdekelt felek számára hozzáférhetővé tesznek.

159.

Az általános adatvédelmi rendelet 6. cikkének (1) bekezdése kimerítő és korlátozó jelleggel sorolja fel azokat az eseteket, amelyekben a személyes adatok kezelése jogszerűnek tekinthető. Noha a kérdést előterjesztő bíróság nem jelölte meg, hogy e rendelkezésben foglalt esetek közül melyiket tartja az alapeljárás szempontjából relevánsnak, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő információkból és az FFAR szóban forgó szabályainak jellegéből az következik, hogy ebben az összefüggésben a 6. cikk (1) bekezdésének f) pontja releváns.

160.

Az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdésének f) pontja úgy rendelkezik, hogy a személyes adatok kezelése jogszerű, ha az adatkezelés „az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé […]”.

161.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e rendelkezés három együttes feltételt ír elő a személyes adatok kezelésének jogszerűségéhez. Először is, az adatkezelőnek vagy valamely harmadik félnek jogos érdeket kell érvényesítenie. Másodszor, a személyes adatok kezelésének szükségesnek kell lennie ezen érdek érvényesítéséhez. Harmadszor, annak a személynek az érdekei vagy alapvető szabadságai és jogai, akinek a személyes adatairól szó van, nem magasabb rendűek az adatkezelő vagy a harmadik fél jogos érdekénél. ( 141 )

162.

Bár végső soron a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak mérlegelése, hogy a személyes adatok alapeljárásban szóban forgó kezelését illetően teljesül‑e a fent említett három feltétel, a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során jogosult az említett mérlegeléssel kapcsolatban az e bíróságnak nyújtandó iránymutatás érdekében felvilágosítást adni. ( 142 ) Ennek megfelelően a következő szakaszokban megpróbálok némi iránymutatást adni arra vonatkozóan, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak hogyan kell megvizsgálnia, hogy az előző pontban említett három együttes feltétel alkalmazható‑e az FFAR‑hoz hasonló szabályzatra.

163.

Mielőtt azonban továbblépnénk, fontos óvatosságra inteni: az általános adatvédelmi rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében e rendelet csak a természetes személyek adatainak kezelése tekintetében nyújt védelmet. Ezért, amint azt e rendelet (14) preambulumbekezdése is egyértelművé teszi, az általános adatvédelmi rendelet nem alkalmazandó „az olyan személyes adatkezelésre, amely jogi személyekre, illetve amely különösen olyan vállalkozásokra vonatkozik, amelyeket jogi személyként hoztak létre, beleértve a jogi személy nevét és formáját, valamint a jogi személy elérhetőségére vonatkozó adatokat”. Következésképpen, ha a kérdést előterjesztő bíróság megállapítaná, hogy szóban forgó szabályok nem egyeztethetők össze az általános adatvédelmi rendelet 6. cikkével, e megállapítás csak a természetes személy ügynökök, valamint a labdarúgók vagy – adott esetben – más személyek (személyes) adataira vonatkozna (mint például az érintett labdarúgóklubok vagy azon ügynökségek személyzetének [személyes] adataira, amelyeken keresztül az ügynökök üzleti tevékenységet végezhetnek).

164.

Ami a jogos érdek érvényesítésére vonatkozó első feltételt illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az általános adatvédelmi rendelet 13. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében az adatkezelő feladata, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatok megszerzésének időpontjában tájékoztassa őt az érvényesíteni kívánt jogos érdekekről, amennyiben ezen adatkezelés e rendelet 6. cikke (1) bekezdésének f) pontján alapul. Ennek megfelelően a kérdést előterjesztő bíróság feladata előzetesen megállapítani, hogy a FIFA eleget tett‑e e kötelezettségnek azáltal, hogy közvetlenül tájékoztatta az ügynököket az adatgyűjtés időpontjában fennálló jogos érdekről.

165.

Ha e kötelezettség nem teljesül, az adatgyűjtés nem igazolható az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdésének f) pontja alapján.

166.

Ezzel együtt meg kell jegyezni, hogy – mivel a „jogos érdek” fogalmát az általános adatvédelmi rendelet nem határozza meg – az érdekek széles köre főszabály szerint jogszerűnek tekinthető. Amint az az általános adatvédelmi rendelet (47) preambulumbekezdéséből kitűnik, ez a fogalom nem korlátozódik a jogszabály által elismert és meghatározott érdekekre, és a gazdasági jellegű érdekek is lehetnek jogosak. Az ilyen jogos érdekről lehet szó például olyankor, amikor releváns és megfelelő kapcsolat áll fenn az érintett és az adatkezelő között, például amikor az érintett az adatkezelő ügyfele vagy annak alkalmazásában áll, vagy közvetlen üzletszerzéssel összefüggésben. ( 143 )

167.

A jelen ügyben a FIFA és az ügynökök közötti kapcsolat nem hasonlít az általános adatvédelmi rendelet (47) preambulumbekezdésében említett klasszikus ügyfél‑alkalmazotti kapcsolatra. Mindazonáltal az ügynökök tevékenysége – amint azt a ROGON ügyre vonatkozó indítványom 57., 58. és 65. pontjában is kifejtettem – szorosan kapcsolódik a FIFA szabályozási keretéhez. Az ügynökök ugyanis a FIFA‑nál bejegyzett, akkreditált szakemberek, akik jogosultak az ezen irányító testület által meghatározott szabályok szerint a labdarúgás ökoszisztémájában az érdekelteket képviselni és részükre tanácsadást nyújtani. Úgy tűnik tehát, hogy a kettő között releváns és megfelelő közelség áll fenn.

168.

Ezen túlmenően – különös tekintettel a szóban forgó ügyre – az FFAR 1. cikkének (2) bekezdése meghatározza, hogy szabályai annak biztosítására irányulnak, hogy az ügynökök magatartása összhangban legyen a labdarúgó‑átigazolási rendszer alapvető célkitűzéseivel és más célkitűzésekkel, amelyek közé tartozik – a FIFA állítása szerint – az ügynökök által az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások minőségének tisztességes és észszerű költségen történő fenntartása, az összeférhetetlenség korlátozása, a pénzügyi és adminisztratív átláthatóság javítása, valamint a visszaélésszerű gyakorlatok megelőzése. Írásbeli észrevételeiben a FIFA továbbá kifejti, hogy az FFAR 16. cikke (2) bekezdése j) pontjának ii–v. alpontja és k) pontjának ii. alpontja, valamint 19. cikke elsősorban az átláthatóságot, a felügyeletet és az FFAR anyagi jogi rendelkezéseinek betartását biztosítja.

169.

Ezzel kapcsolatban három megjegyzést kell tennem.

170.

Először is – véleményem szerint – az összeférhetetlenség korlátozása és a visszaélésszerű gyakorlatok megakadályozása nyilvánvalóan olyan érdekek, amelyek az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke értelmében vett jogos érdekeknek minősülnek. Hasonlóképpen, annak lehetővé tétele, hogy a FIFA nyomon kövesse és kikényszerítse az FFAR anyagi jogi szabályainak való megfelelést, főszabály szerint szintén elfogadható célnak minősül, feltéve, hogy – amit aligha kell megjegyeznem – a szóban forgó anyagi jogi szabályok nem sértik az uniós jog egyetlen rendelkezését sem.

171.

Másodszor, azt kell mondanom, hogy az „átláthatóság” önmagában mindenképpen védelemre érdemes értéknek tekinthető, amikor a hatóságok tevékenységét érinti, mivel nyilvánvaló kapcsolat áll fenn a demokrácia és a közigazgatáson belüli átláthatóság (vagy nyitottság) között. ( 144 ) Ami azonban a magánszemélyek gazdasági tevékenységét illeti, a helyzet nem ilyen egyértelmű. Az átláthatóságot ugyanis össze kell egyeztetni a magánélettel. Ezen túlmenően valamely személy gazdasági és pénzügyi információi tekintetében az átláthatóságnak lehet néhány sajnálatos következménye, amely kérdésre később még visszatérek, például a versenytársak közötti összejátszás elősegítése vagy tisztességtelen versenyjogi magatartások lehetővé tétele. E tekintetben tehát úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak a (feltételezett) átláthatóságra hivatkozva benyújtandó információk minden egyes típusa tekintetében fel kell tennie a kérdést: milyen célból kell az átláthatóságot biztosítani?

172.

Harmadszor, továbbá némileg értetlenül állok az „ügynökök által az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások minőségének tisztességes és észszerű költségen történő fenntartására” vonatkozó célkitűzés előtt. ( 145 ) A „tisztességes” és az „észszerű” két olyan jelző, amelyek elkerülhetetlenül szubjektív értékelést tesznek szükségessé. Az, hogy bizonyos díjak „tisztességesek és észszerűek‑e” vagy sem, természetesen az e díjak figyelembevételekor elfogadott nézőponttól függ. Biztos vagyok benne, hogy ebben a tekintetben a labdarúgócsapatok és az ügynökök gyakran nem értenek egyet egymással. Ezenkívül felteszem azt a kérdést, hogy a vállalkozások társulása (jelen ügyben a FIFA) jogosan hivatkozhat‑e arra, hogy jogos érdekét követi, amikor bizonyos üzleti partnereket (jelen ügyben az ügynököket) arra kér, hogy bocsássanak rendelkezésre bizalmas jellegű gazdasági és pénzügyi információkat annak érdekében, hogy jobb üzletet (jelen ügyben alacsonyabb díjakat) tudjon kicsikarni belőlük ahhoz képest, mintha az ügyre a szokásos versenyfeltételek között került volna sor. Más lehet azonban a helyzet, ha – amint azt a fentiekben kifejtettem – az adott díjmegállapítási mechanizmus szükségesnek tekinthető a bajnokságokban a versenyképesség és a méltányosság minimális fokának biztosítása, illetve a többi érintett piaci szereplő (például a sportolók, különösen a fiatal sportolók) összeférhetetlenséggel, illetve a visszaélésszerű vagy csalárd gyakorlatokkal szembeni védelme érdekében.

173.

Ami a szükségességre vonatkozó második feltételt illeti, a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy az adatkezeléshez fűződő, érvényesíteni kívánt jogos érdek észszerűen elérhető‑e ugyanilyen hatékonysággal az érintettek alapvető jogait és szabadságait, különösen a Charta 7. és 8. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez való jogukat kevésbé veszélyeztető eszközök révén. ( 146 )

174.

Szintén emlékeztetni kell arra, hogy az adatkezelés szükségességére vonatkozó feltételt az általános adatvédelmi rendelet 5. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt, úgynevezett „adattakarékosság” elvével együttesen kell vizsgálni, amely szerint a személyes adatoknak „az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőnek és relevánsnak kell lenniük, és a szükségesre kell korlátozódniuk”. ( 147 )

175.

Ennek fényében annak megállapítása, hogy valamely adatkezelés az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében „szükségesnek” minősül‑e, különösen annak ellenőrzését követeli meg, hogy ezen adatkezelést biztosító intézkedések: i. valóban védik a hivatkozott közérdeket (abban az értelemben, hogy nincs mögöttük hátsó szándék); ii. elfogadásukra a szóban forgó cél elérésének objektív szükségességére válaszul került sor; iii. alkalmasak e célok elérésére (azaz úgy tűnik, hogy jelentősen hozzájárulhatnak e célok eléréséhez); valamint iv. felválthatók olyan alternatív intézkedésekkel, amelyek kevésbé avatkoznak be az érintett természetes személyek magánéletébe.

176.

A jelen ügyben a FIFA azt állítja, hogy e rendelkezések csak a lényeges információk benyújtását követelik meg, és ezen információk hozzáférhetőségét biztosítják azon felek számára, akik számára az ilyen adatokhoz való hozzáférés gazdasági tevékenységük gyakorlása szempontjából elengedhetetlen.

177.

Megjegyzem azonban, hogy az FFAR szóban forgó rendelkezései értelmében az ügynököknek meglehetősen jelentős mennyiségű adatot kell benyújtaniuk a FIFA‑nak (mind típusát, mind mennyiségét tekintve ( 148 )). Ez nemcsak az ügynök profiljára, ügyféllistájára és a nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó személyes adatokat érinti, hanem a szerződéses megállapodások, a pénzügyi tranzakciók és a díjazás részleteit is. E rendelkezések azt is előírják, hogy ezen információk egy részét – potenciálisan – természetes és jogi személyek meglehetősen széles köre – más egyesületek, játékosok és játékosügynökök – számára kell hozzáférhetővé tenni.

178.

Ha ez a helyzet áll fenn, akkor az egyik legfontosabb kérdés, amellyel a kérdést előterjesztő bíróságnak véleményem szerint foglalkoznia kell, hogy a FIFA részére szolgáltatandó adatok, valamint a harmadik személyek rendelkezésére bocsátandó adatok körét lehet‑e észszerűen korlátozni, és/vagy hogy rendelkezésre állnak‑e ugyanolyan hatékony és kevésbé beavatkozó lehetőségek.

179.

E célból úgy vélem, hogy a FIFA‑nak magyarázatot kell nyújtania a kérdést előterjesztő bíróság részére arról, hogy az egyes információtípusok tekintetében miért nem lehet eltekinteni attól, hogy ezen információkat az ügynökök benyújtsák és adott esetben az érdekeltek rendelkezésére bocsássák, mivel az lehetetlenné tenné vagy túlzottan megnehezítené a FIFA számára a szóban forgó jogos érdekek védelmét.

180.

Végül a harmadik feltételt illetően meg kell határozni, hogy az érintett érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai elsőbbséget élveznek‑e az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekeivel szemben. E tekintetben a Bíróság kimondta, hogy ez a jelen, egymással ellentétes jogok és érdekek súlyozását teszi szükségessé, amely főszabály szerint az adott ügy konkrét körülményeitől függ.

181.

Jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy e mérlegelést elvégezze, amely az egymással versengő érdekek viszonylag alapos ismeretét igényli, ( 149 ) a kérdést előterjesztő bíróság értékelésének segítése érdekében az alábbi észrevételeket teszem.

182.

Ez a feltétel alapvetően a következők ellenőrzését jelenti: feltételezve, hogy az adatkezelés valóban jogos érdeket szolgál, és e célból szükséges, túl messzire megy‑e az adatkezelés, mert elviselhetetlen terhet ró az érintettekre. Más szóval, az érintettek érdekeinek feláldozása egyszerűen túlzó‑e, tekintettel azokra az okokra, amelyek miatt az adatkezelésre sor kerül, illetve azon módra, ahogyan az megvalósul?

183.

E tekintetben a Bíróság kimondta, hogy a szóban forgó, egymással ellentétes jogok súlyozása keretében figyelembe kell venni többek között az érintett észszerű elvárásait, az adatkezelés terjedelmét és az érintett személyre gyakorolt hatását. ( 150 ) Amint az ugyanis az általános adatvédelmi rendelet (47) preambulumbekezdéséből kitűnik, az érintett érdekei és alapvető jogai különösen akkor élvezhetnek elsőbbséget az adatkezelő érdekével szemben, ha a személyes adatokat olyan körülmények között kezelik, amelyek mellett az érintettek észszerűen nem számítanak ilyen adatkezelésre.

184.

A jelen ügy sajátos körülményei között, amikor az ügynökök az FFAR‑hoz hasonló szabályozási keretek között tevékenykednek, észszerűnek tűnik elvárni, hogy az ezen keretet meghatározó szabályozó szervezet kezeli az adataikat. Különösen a megfelelés FIFA általi hatékony nyomon követése és érvényesítése nem lenne megvalósítható az ügynökökre és szolgáltatásaikra vonatkozó releváns információkhoz való hozzáférés nélkül.

185.

Ebben az összefüggésben is felmerülhetnek azonban kérdések azzal kapcsolatban, hogy az ügynökök észszerűen számíthattak‑e arra, hogy ezen adatok valamennyi vagy bizonyos vonatkozásait a labdarúgást szabályozó szövetségen kívül más felekkel megosztják. Nem világos ugyanis, hogy az ügynökadatoknak egyesületek, játékosok és más ügynökök rendelkezésére bocsátása hogyan egyeztethető össze azzal a jogos érdekkel, amely miatt a FIFA az adatokat kezeli, nevezetesen, hogy az FFAR céljainak elérése érdekében gyakorolja szabályozói hatáskörét.

186.

Az ügynökök erősen versenyző piacon működnek, ahol az ügyfélkörükre és a szerződéses megállapodásokra vonatkozó információk értékes üzleti adatok. Ha ezen adatok a versenytársak (rivális ügynökök) vagy a potenciális ügyfelek (játékosok és egyesületek) számára elérhetővé válnak, az egyrészt hatással lehet a piaci versenystruktúrára, másrészt komoly pénzügyi károkat okozhat az ügynököknek.

187.

Amint azt a fenti 171. pontban kifejtettem, az ügynökök gazdasági és pénzügyi adatainak a versenytársak rendelkezésére bocsátása elősegítheti a piaci összejátszást. Ez tisztességtelen versenygyakorlatokhoz is vezethet, lehetővé téve a rivális ügynökök számára, hogy beavatkozzanak a jövőbeli tárgyalásokba. Ezen túlmenően ez megrendítheti az ügynök-ügyfél kapcsolatokba vetett bizalmat, mivel az érzékeny szerződéses és pénzügyi részletek nyilvánosságra kerülésének veszélye alááshatja az átlátható tárgyalásokat, és végső soron gyengítheti a szabályozási keretbe vetett bizalmat. Amennyiben a FIFA szabályokat alkot az ügynökök tekintetében, az ügynököknek bízniuk kell abban, hogy e szövetség figyelembe tudja venni a magánélethez és a bizalmas adatkezeléshez fűződő jogos érdekeiket. A jogi keret nem összpontosíthat kizárólag az egyesületek és a játékosok érdekeire, legyenek azok bármilyen jogosak is.

188.

Ennek megfelelően a messzemenő adatszolgáltatási kötelezettség és annak lehetősége, hogy ezekhez az adatokhoz harmadik személyek hozzáférhetnek, nemcsak az ügynökök magánélet tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez való jogát (a Charta 7. és 8. cikke) sértheti, hanem esetleg az ügynökök vállalkozási szabadságát is (a Charta 16. cikke).

189.

A fenti megfontolásokra tekintettel nem zárható ki, hogy – legalábbis részben – nem igazolható, hogy az alapügy tárgyát képező személyesadat‑kezelés szükséges az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében vett jogos érdekek érvényesítéséhez, amennyiben különösen bizonyos gazdasági és pénzügyi jellegű információkat a FIFA és annak szervei és testületei mellett más felek számára is hozzáférhetővé tesznek.

190.

Ennek fényében az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés negyedik részére azt a választ kell adni, hogy a sportegyesületek által elfogadott, a természetes személyek személyes adatainak benyújtására és harmadik személyek részére történő rendelkezésre bocsátására vonatkozó szabályzat megfelel az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdésének, különösen ha e szabályzat i. valóban védelemre méltó érdeket szolgál; ii. az e cél eléréséhez feltétlenül szükséges mértékre korlátozódik; valamint iii. nem ró elviselhetetlen terhet az érintettekre a magánélethez való joguk és pénzügyi érdekeik tekintetében.

191.

Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság úgy válaszoljon a Landgericht Mainz (mainzi regionális bíróság, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre, miszerint a sportszövetségek által elfogadott szabályzatban foglalt, a labdarúgóügynökök tevékenységére vonatkozó szabályok nem ellentétesek: