1

Fellebbezéseikben az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bizottság az Európai Unió Törvényszéke 2022. október 12‑iCorneli kontra EKB ítéletének (T‑502/19, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2022:627) hatályon kívül helyezését kérik, amely ítéletben a Törvényszék részben helyt adott a Francesca Corneli által benyújtott keresetnek, és megsemmisítette az EKB‑nak a Banca Carige SpA ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezéséről szóló, 2019. január 1‑jei ECB‑SSM‑2019‑ITCAR‑11 határozatát (a továbbiakban: ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésről szóló határozat), valamint az EKB‑nak az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezés időtartamának 2019. szeptember 30‑ig történő meghosszabbításáról szóló, 2019. március 29‑i ECB‑SSM‑2019‑ITCAR‑13 határozatát (a továbbiakban: meghosszabbító határozat, valamint az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésről szóló határozattal együtt: vitatott határozatok).

2

Az „egységes felügyeleti mechanizmust” (EFM) az Európai Központi Banknak a hitelintézetek prudenciális felügyeletére vonatkozó politikákkal kapcsolatos külön feladatokkal történő megbízásáról szóló, 2013. október 15‑i 1024/2013/EU tanácsi rendelet (HL 2013. L 287., 63. o.) alkalmazásában e rendelet 2. cikkének 9. pontja úgy határozza meg, mint „az EKB‑ből és a részt vevő tagállamok hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságaiból álló, az e rendelet 6. cikkében leírt pénzügyi felügyeleti rendszer”.

3

E rendelet 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A 6. cikk keretén belül, e cikk (3) bekezdésével összhangban az EKB kizárólagos hatáskörébe tartozik a mechanizmusban részt vevő tagállamokban székhellyel rendelkező valamennyi hitelintézetre vonatkozó alábbi feladatok prudenciális felügyelet céljából történő végrehajtása:

[…]

[…]

(2)   A valamely, a mechanizmusban részt nem vevő tagállamban székhellyel rendelkező, és egy abban részt vevő tagállamban fiókot létesítő vagy határokon átnyúló szolgáltatásokat nyújtó hitelintézetek esetében az EKB‑nak az (1) bekezdésben meghatározott feladatok közül azokat a feladatokat kell ellátnia, amelyekre vonatkozóan a vonatkozó uniós jogszabályokkal összhangban az illetékes nemzeti hatóságok rendelkeznek hatáskörrel.

(3)   Az EKB‑nak az e rendeletben rá ruházott feladatok elvégzése és a magas színvonalú felügyelet biztosítása céljából alkalmaznia kell a teljes vonatkozó uniós joganyagot, és amennyiben a vonatkozó uniós joganyag irányelvekből áll, az ezeket az irányelve[ke]t átültető nemzeti jogszabályokat. Amennyiben a vonatkozó uniós joganyag rendeletekből áll, illetve olyan területeken, ahol az említett rendeletek a tagállamok számára kifejezetten lehetőségeket ajánlanak fel, az EKB‑nak alkalmaznia kell az e lehetőségeket érvényesítő nemzeti jogszabályokat.

[…]”

4

Az említett rendelet 9. cikkének (1) és (2) bekezdése előírja:

„(1)   Kizárólag a 4. cikk (1) és (2) bekezdésében és az 5. cikk (2) bekezdésében rá ruházott feladatok ellátása céljából, a vonatkozó uniós jogban megállapítottakkal összhangban a mechanizmusban részt vevő tagállamokban adott esetben az EKB minősül az illetékes hatóságnak, illetve a kijelölt hatóságnak.

Ugyanezen kizárólagos célból az EKB‑nak rendelkeznie kell az e rendeletben előírt hatáskörökkel és kötelezettségekkel. Ezenfelül rendelkeznie kell mindazokkal a hatáskörökkel és kötelezettségekkel is, amelyekkel az illetékes és kijelölt hatóságok a vonatkozó uniós jog alapján rendelkeznek, kivéve, ha ez a rendelet másként rendelkezik. Az EKB‑nak konkrétan rendelkeznie kell az e fejezet 1. és 2. szakaszában felsorolt hatáskörökkel.

[…]

(2)   Az EKB az e cikk (1) bekezdésében említett hatásköröket a 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében említett jogi aktusokkal összhangban gyakorolja. Az EKB és az illetékes nemzeti hatóságok a felügyeleti és vizsgálati hatásköreik gyakorlása során szorosan együttműködnek.”

5

A hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról és a 82/891/EGK tanácsi irányelv, a 2001/24/EK, 2002/47/EK, 2004/25/EK, 2005/56/EK, 2007/36/EK, 2011/35/EU, 2012/30/EU és 2013/36/EU irányelv, valamint az 1093/2010/EU és a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15‑i 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 190. o.; helyesbítés: HL 2019. L 165., 129. o.) 2. cikke (1) bekezdésének 21. pontja ezen irányelv alkalmazásában az „illetékes hatóság” fogalmát úgy határozza meg, hogy az többek között az EKB‑ra is vonatkozik „az [1024/2013] rendelet értelmében rá ruházott egyes feladatai tekintetében”.

6

A 2014/59 irányelv „Korai beavatkozási intézkedések” című 27. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Amennyiben valamely [hitelintézet vagy befektetési vállalkozás] megsérti, vagy – egyebek mellett több kritérium alapján (amelyek magukban foglalhatják az intézmény 1,5 százalékponttal megnövelt szavatolótőkéjére vonatkozó követelményt is) értékelt pénzügyi helyzete rohamos romlása következtében, ideértve likviditási helyzetének romlását, a tőkeáttételt, a nem teljesítő hiteleknek vagy a kitettségek koncentrációjának növekvő szintjét – nagy valószínűséggel a közeljövőben meg fogja sérteni [a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26‑i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL 2013. L 176., 1. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 68. o.; HL 2013. L 321., 6. o.; HL 2017. L 20., 2. o.)], a [hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26‑i 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvben (HL 2013. L 176., 338. o.)], a [pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról szóló, 2014. május 15‑i 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 349. o.)] II. címében vagy a [pénzügyi eszközök piacairól és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15‑i 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet ((HL 2014. L 173., 84. o.)] 3–7., 14–17. vagy 24., 25., vagy 26. cikkének bármelyikében meghatározott követelményeket, a tagállamok biztosítják, hogy az illetékes hatóságoknak […] legalább az alábbi intézkedések rendelkezésére álljanak:

[…]”

7

Ezen irányelvnek „A felső vezetés és a vezető testület elmozdítása” címet viselő 28. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben egy intézmény pénzügyi helyzete jelentősen megromlik, vagy ha súlyosan megsértik a törvényeket vagy rendeleteket, az intézmény alapszabályát, vagy súlyos igazgatási szabálytalanságok fordulnak elő, és a 27. cikkel összhangban hozott egyéb intézkedések nem elegendőek a folyamat visszafordításához, a tagállamok biztosítják, hogy az illetékes hatóságok előírhassák az intézmény felső vezetése vagy vezető testülete egészének vagy egyes tagjainak elmozdítását. Az új felső vezetés vagy vezető testület kinevezése a nemzeti és uniós jogszabályoknak megfelelően, az illetékes hatóság jóváhagyásával és egyetértésével történik.”

8

Az említett irányelv „Ügyvivő vagyonfelügyelő” című 29. cikkének (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„Amennyiben az illetékes hatóság úgy ítéli meg, hogy a felső vezetés vagy a vezető testület 28. cikkben említett leváltása nem elégséges a helyzet orvoslására, a tagállamok biztosítják, hogy az illetékes hatóságok egy vagy több ügyvivő vagyonfelügyelőt nevezhessenek ki az intézmény élére. Az illetékes hatóságok – a körülményeknek megfelelően arányos döntést hozva – ügyvivő vagyonfelügyelőt nevezhetnek ki, aki vagy ideiglenesen felváltja az intézmény vezető testületét, vagy ideiglenesen együtt dolgozik az intézmény vezető testületével, és az illetékes hatóságnak a két lehetőség közti választását a kinevezéskor meg kell jelölnie. Amennyiben az illetékes hatóság az intézmény vezetésével együtt dolgozó ügyvivő vagyonfelügyelőt nevez ki, akkor a kinevezéskor pontosan meg kell jelölnie az ügyvivő vagyonfelügyelő szerepét, feladatait és hatáskörét, valamint az intézmény vezető testületével szembeni azon esetleges követelményt, hogy konkrét döntések vagy intézkedések meghozatala vagy fellépések elfogadása előtt konzultáljon az ügyvivő vagyonfelügyelővel vagy kérje ki a beleegyezését. Az illetékes hatóság részére elő kell írni, hogy hozza nyilvánosságra, ha ügyvivő vagyonfelügyelő kinevezésére került sor, kivéve azt az esetet, ha az ügyvivő vagyonfelügyelő nem jogosult az intézmény képviseletére. A tagállamok biztosítják továbbá, hogy az ügyvivő vagyonfelügyelő rendelkezzen a feladatainak ellátásához szükséges szakképzettséggel, képességekkel és tudással, és esetében ne álljon fel semmilyen összeférhetetlenség.”

9

Az 1993. szeptember 1‑jei decreto legislativo n. 385 – Testo unico delle leggi in materia bancaria e creditizia (a bankokról és a hitelintézetekről szóló törvények egységes szövegéről szóló 385. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet), (a GURI 1993. szeptember 30‑i 230. számának 92. sz. rendes melléklete) a jelen jogvitára alkalmazandó változatának (a továbbiakban: egységes banktörvény) 69 octiesdecies cikke, amely a 2014/59 irányelv 28. cikkét ülteti át az olasz jogrendbe, az (1) bekezdésében a következőket írja elő:

„A Banca d’Italia (olasz központi bank) a bankokkal vagy a bankcsoport anyavállalatával szemben a következő intézkedéseket hozhatja:

[…]

10

Az egységes banktörvény „Ügyvivő vagyonfelügyelő” című 70. cikke a 2014/59 irányelv 29. cikkét ülteti át az olasz jogrendbe, és az (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„Az olasz központi bank elrendelheti a bankok igazgatásával és ellenőrzésével megbízott szervek feloszlatását a 69 octiesdecis cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett jogsértés vagy szabálytalanság esetén, vagy ha komoly vagyoni veszteségek várhatók, vagy ha a feloszlatást az igazgatási szervek vagy a rendkívüli közgyűlés indokolt beadványa alapján kérik.”

11

A megtámadott ítélet 2–19. pontjában a Törvényszék ismertette a jogvita előzményeit és a kereset hozzá történő benyújtását követő tényeket. Ezek a jelen egyesített ügyek szempontjából a következőképpen foglalhatók össze.

12

A Banca Carige Olaszországban letelepedett, tőzsdén jegyzett hitelintézet volt, amely 2014 óta az EKB közvetlen prudenciális felügyelete alatt állt. 2014 decembere és 2019. január 1. között több mint 1,6 milliárd euró veszteséget halmozott fel. F. Corneli a Banca Carige kisebbségi részvényese volt. A kereset Törvényszék előtti benyújtásakor 200000 törzsrészvénnyel rendelkezett, amely a bank alaptőkéje 0,000361%‑ának felelt meg.

13

Mivel a Banca Carige 2018. január 1‑jéig nem felelt meg a tőkemegfelelési mutatóra vonatkozó minimumkövetelményeknek, 2018 folyamán több kísérletet tett e helyzet orvoslására. Ezek a kísérletek azonban nem jártak sikerrel. Miután a Banca Carige 2018. december 22‑i rendkívüli közgyűlésén a Banca Carige tőkéjének 70%‑ával rendelkező részvényesek az alárendelt kötvényeknek az újonnan kibocsátott részvények ellenében történő cseréje útján történő tőkeemelés ellen kifogást emeltek, a Banca Carige igazgatótanácsának hét tagja, köztük az elnök, az elnökhelyettes és a vezérigazgató, 2018. december 23‑án és 2019. január 2‑án azonnali hatállyal lemondott. E lemondások az igazgatótanácsnak a Banca Carige alapszabálya és az olasz jog alkalmazandó rendelkezése alapján történő elmozdítását eredményezték. Ezen alapszabálynak megfelelően az igazgatótanács azon négy tagja, aki nem mondott le, továbbra is hivatalban maradt a mindennapi ügyvezetés biztosítása érdekében.

14

2019. január 1‑jén az EKB elfogadta az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésről szóló határozatot, amelynek következménye először is a Banca Carige igazgatótanácsának megszűnése és a volt tagok három ügyvivő vagyonfelügyelővel való felváltása, másodszor a Banca Carige felügyelőbizottságának megszűnése, valamint e bizottság korábbi tagjainak három másik személlyel való felváltása, harmadszor pedig azon feladatnak az új szervekre való átruházása, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a Banca Carige ismét tartósan megfeleljen a vagyoni követelményeknek.

15

2019. március 29‑én az EKB elfogadta a meghosszabbító határozatot.

16

2019. szeptember 30‑i határozatával az EKB 2019. december 31‑ig meghosszabbította a Banca Carige ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezését. Az EKB a 2019. december 20‑i határozatával újból meghosszabbította azt 2020. január 31‑ig annak érdekében, hogy lehetővé tegye a Banca Carige szavatolótőkéjének megerősítésére irányuló művelet véglegesítését.

17

A Törvényszék Hivatalához 2019. július 12‑én benyújtott keresetlevelével F. Corneli keresetet indított az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésről szóló határozat, valamint „minden ezt követő vagy későbbi aktus” megsemmisítése iránt, ideértve többek között a meghosszabbító határozatot, valamint a Banca Carige ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezését újból meghosszabbító későbbi határozatokat is.

18

A Törvényszék Hivatalához 2019. október 2‑án benyújtott külön beadványában az EKB elfogadhatatlansági kifogást emelt e keresettel szemben, amelyről a Törvényszék 2020. április 29‑i végzésével úgy határozott, hogy arról az eljárást befejező határozatban dönt.

19

A 2020. június 24‑i határozattal engedélyezték, hogy a Bizottság az EKB kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon az eljárásba.

20

A kereset elfogadhatóságát illetően a Törvényszék először is a megtámadott ítélet 22–28. pontjában megvizsgálta, hogy a jelen ítélet 17. pontjában említett különböző EKB‑határozatok megsemmisítése iránti kérelem minden tekintetben megfelel‑e a Törvényszék eljárási szabályzatának 76. és 86. cikkében előírt alaki követelményeknek, valamint hogy azon aktusok, amelyek megsemmisítését kérték, létező aktusok‑e, és azok sérelmet okoztak‑e F. Corneli számára. E vizsgálatot követően a Törvényszék a megtámadott ítélet 29. pontjában megállapította, hogy F. Corneli keresete elfogadható annyiban, amennyiben az a vitatott határozatok ellen irányult, de nem fogadható el a „minden ezt követő vagy későbbi aktus” tekintetében, ideértve az EKB által e kereset benyújtását követően elfogadott, a Banca Carige ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésének újabb meghosszabbításáról szóló határozatokat is.

21

Másodszor, a Bizottság által támogatott EKB által felhozott, az F. Corneli kereshetőségi jogának hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogásról határozva a Törvényszék a megtámadott ítélet 33–54. pontjában először is azt a kérdést vizsgálta, hogy F. Cornelit közvetlenül érintették‑e a vitatott határozatok.

22

Amint az ezen ítélet 34. és 35. pontjából kitűnik, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Banca Carige és részvényesei – köztük F. Corneli – közötti jogviszonyt bármely közbenső jogi aktus nélkül módosították a vitatott határozatokkal, amelyek önmagukban módosították azokat a jogokat, amelyekkel F. Corneli rendelkezett ahhoz, hogy az alkalmazandó szabályokkal összhangban részvényesi minőségben részt vegyen a Banca Carige irányításában. A Törvényszék különösen azt állapította meg, hogy e határozatok sértik F. Corneli azon jogát, hogy részvényesként megválassza a Banca Carige irányító és felügyeleti szerveit, összehívja a részvényesek közgyűlését, meghatározza a napirendet, és módosítsa azokat a feltételeket, amelyek mellett az F. Cornelihez hasonló részvényesek az irányító és felügyeleti szervek felelősségét megállapíthatják.

23

Miután elutasította az EKB és a Bizottság ezzel ellentétes érveit, a Törvényszék a megtámadott ítélet 54. pontjában megállapította, hogy a vitatott határozatok közvetlenül érintik F. Cornelit.

24

Másodsorban, a megtámadott ítélet 55–76. pontjában a Törvényszék megvizsgálta azt a kérdést, hogy F. Cornelit személyében érintették‑e a vitatott határozatok. Amint az ezen ítélet 58–64. pontjából kitűnik, a Törvényszék megállapította, hogy az 1963. július 15‑iPlaumann kontra Bizottság ítéletben (25/62, EU:C:1963:17) megállapított kritériumok F. Corneli esetében teljesültek, mivel egyrészt F. Corneli a Banca Carige részvényese minőségében azonosítható volt a vitatott határozatok meghozatalának időpontjában, mivel e határozatok elfogadásának időpontjában meghatározták azon részvényesek jegyzékét, akiket érinteni fognak e határozatok, különösen, ami az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésről szóló határozatot illeti, amelyet egy olyan napon fogadtak el, amikor a hitelintézetek zárva tartottak, így a részvények ezen a napon nem voltak forgalmazhatók. Másrészt a Törvényszék megállapította, hogy a Banca Carige részvényesei, köztük F. Corneli, a vitatott határozatok elfogadása folytán olyan minőségben voltak személyesen érintettek, amely őket sajátosan jellemezte, vagyis a Banca Carige tőkéjében meglévő részvények tulajdonosainak minőségében, akik e határozatok következtében akadályozva voltak az e részvényekhez kapcsolódó bizonyos jogok gyakorlásában.

25

A Törvényszék a megtámadott ítélet 63. pontjában többek között megállapította, hogy F. Corneli a részvényesek között azon személyek közé tartozott, akik nemlegesen szavaztak a 2018. december 22‑i közgyűlés elé terjesztett javaslattal szemben, amely szavazás, még ha csak halasztás iránti kérelmet fogalmazott is meg, maga után vonta az igazgatótanács tagjainak lemondását, majd az igazgatótanács feloszlását, mivel a Banca Carige az őt érintő körülmények között olyan helyzetbe került, amely – amint azt az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésről szóló határozat jelezte – az EKB beavatkozásához vezetett, a közgyűlés hatásköreinek, és így a részvényesek azon lehetőségének felfüggesztése mellett, hogy a szavazatukkal befolyásolni tudják a Banca Carige által követett stratégiát.

26

Miután elutasította az EKB és a Bizottság kifogásait, a Törvényszék a megtámadott ítélet 76. pontjában úgy ítélte meg, hogy F. Cornelit személyében érintették a vitatott határozatok, és ennélfogva eleget tett a kereshetőségi jog követelményeinek.

27

Harmadsorban, a megtámadott ítélet 77–82. pontjában a Törvényszék elutasította az EKB által felhozott, F. Corneli eljáráshoz fűződő érdekének hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogást. E tekintetben a Törvényszék ezen ítélet 81. pontjában emlékeztetett arra, hogy keresetének igazolása érdekében F. Corneli a vitatott határozatoknak a Banca Carige részvényeseként őt személyesen megillető jogokra gyakorolt hatására hivatkozott, különösen azon jogra, hogy keresetindítási javaslat céljából közgyűlést hívjon össze, vagy azon jogra, hogy e közgyűlés napirendjét ilyen tárgyú ponttal bővítse. A Törvényszék ebből a megtámadott ítélet 82. pontjában azt a következtetést vonta le, hogy amennyiben a vitatott határozatokat megsemmisítenék, a részvényesek helyzetére gyakorolt hatás nem lenne azonos azzal a hatással, amelyet e határozatok megsemmisítése a Banca Carige helyzetére gyakorolna, és hogy ennélfogva az e határozatok által a saját jogaira gyakorolt hatás címén F. Corneli az említett határozatok megsemmisítéséhez fűződő elkülönülő érdekre hivatkozhatott, amely nem esik egybe a Banca Carige érdekével.

28

Következésképpen a Törvényszék elfogadhatónak ítélte a keresetet, és azt érdemben megvizsgálta. Az első fokon benyújtott keresetének alátámasztására F. Corneli hét jogalapot terjesztett elő, amelyek közül az elsőt az arányosságra vonatkozó szabályok megsértésére, a másodikat az indokolási kötelezettség és a meghallgatáshoz való jog megsértésére, a harmadikat az olyan személyek ügyvivő vagyonfelügyelőkké történő kinevezésére alapította, akik korábban jelentős tisztségeket töltöttek be a Banca Carige irányításában és ügyvezetésében, a negyediket a vitatott határozatok elfogadásához használt jogi alap meghatározása során elkövetett téves jogalkalmazásra, az ötödiket azon tényre alapította, hogy az EKB úgy kísérelte meg megoldani az irányítással kapcsolatos problémákat, hogy azokat a személyeket nevezte ki, akik e problémákat okozták, a hatodikat egyrészt a részvényes jogaira vonatkozó szabályok megsértésére, másrészt pedig a tulajdon és a megtakarítás védelmére, a magán gazdasági kezdeményezés szabadságára és a polgárokat a személyes döntéseik során megillető önrendelkezésre vonatkozó alapelvek megsértésére, a hetediket pedig az ügyvivői vagyonfelügyeletnek a megállapított probléma megoldása szempontjából való alkalmatlanságára alapította.

29

A Törvényszék úgy határozott, hogy elsősorban az első fokon benyújtott kereset negyedik jogalapját vizsgálja meg, amely a vitatott határozatok elfogadásához használt jogi alap meghatározása során elkövetett téves jogalkalmazáson alapult. Amint az a megtámadott ítélet 86. pontjából kitűnik, F. Corneli e jogalappal arra hivatkozott, hogy az EKB tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott határozatokat az egységes banktörvény 70. cikkének (1) bekezdésére alapította, noha e rendelkezés nem vonatkozik a Banca Carige ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésének igazolására hivatkozott helyzetre, vagyis az utóbbi helyzetének „jelentős romlására”.

30

E tekintetben a megtámadott ítélet 95. pontjában a Törvényszék az egységes banktörvény 69 octiesdecies cikke (1) bekezdése b) pontja és 70. cikke rendelkezéseinek összehasonlító elemzéséből azt a következtetést vonta le, hogy ezek közül a második nem írta elő a bankok igazgatási vagy ellenőrző szerveinek feloszlatását, és az ügyvivői vagyonfelügyelet bevezetését abban az esetben, ha az érintett bank vagy bankcsoport helyzetének romlása különösen jelentős.

31

Így a Törvényszék ezen ítélet 100. pontjában megállapította, hogy az EKB megsértette az egységes banktörvény 70. cikkét, amikor – noha e feltételt e rendelkezés nem írta elő – a Banca Carige igazgatási vagy ellenőrző szerveinek feloszlatása, az ügyvivői vagyonfelügyelet bevezetése és e vagyonfelügyeletnek a meghosszabbító határozatban említett időszakban való hatályban tartása érdekében e bank helyzetének jelentős romlására támaszkodott.

32

A megtámadott ítélet 102–108. pontjában kifejtett indokok alapján a Törvényszék elutasította az EKB és a Bizottság által előadott azon érvet, amely szerint, mivel az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezést a 2014/59 irányelv 29. cikke írja elő, az egységes banktörvény 70. cikkét e rendelkezés tükrében kell értelmezni, amely cikk feladata volt az olasz jogba való átültetés. E tekintetben, amint az a megtámadott ítélet 106. és 107. pontjából kitűnik, a Törvényszék emlékeztetett arra, hogy a nemzeti jog összhangban álló értelmezésének kötelezettsége nem szolgálhat olyan értelmezés alapjául, amely ellentétes a valamely irányelvet átültető nemzeti rendelkezésben használt kifejezésekkel. Márpedig a Törvényszék szerint ez lenne az elért eredmény, ha az előtte folyamatban lévő ügyben ez az értelmezési módszer nyerne alkalmazást.

33

Ezenkívül a megtámadott ítélet 111–113. pontjában a Törvényszék elutasította az EKB és a Bizottság által a Törvényszék előtti tárgyaláson előadott azon érvet, amely szerint amikor az EKB a banki szabályozás alapján illetékes hatóságként jár el, a nemzeti jogon kívül az uniós jog valamennyi szabályát köteles alkalmazni, ideértve a 2014/59 irányelvben szereplő azon szabályt is, amely az érintett intézmény helyzetének jelentős romlása esetén az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezést írja elő.

34

E tekintetben a Törvényszék a megtámadott ítélet 112. pontjában megállapította, hogy az 1024/2013 rendelet 4. cikkének (3) bekezdéséből az következik, hogy amennyiben az EKB‑ra ruházott feladatok ellátása szempontjából releváns uniós jog irányelvekből áll, az ezen irányelveket átültető nemzeti jogszabályokat kell alkalmazni. A Törvényszék szerint e rendelkezés nem értelmezhető úgy, mint amely a kötelezettségek két elkülönülő forrását foglalja magában, azaz az uniós jog egészét, beleértve az irányelveket is, amelyekhez hozzá kell adni az azokat átültető nemzeti jogot. A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az ilyen értelmezés azt feltételezné, hogy a nemzeti rendelkezések hatálya eltér azon irányelvek hatályától, amelyeket át kívánnak ültetni a belső jogba, és hogy ilyen esetben a kétféle norma elkülönülő normatív forrásként kötelező az EKB‑ra nézve, ami ellentétes lenne az EUMSZ 288. cikkel. A Törvényszék egyébiránt emlékeztetett a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára, amely szerint valamely irányelv önmagában nem keletkeztethet magánszemélyekre vonatkozó kötelezettséget, következésképpen arra nem is lehet magánszemélyekkel szemben hivatkozni.

35

E körülmények között a Törvényszék a megtámadott ítélet 113. pontjában megállapította, hogy az EKB által az egységes banktörvény 70. cikkének alkalmazása során elkövetett hiba nem orvosolható a szövegek szabad értelmezésével, amely lehetővé tenné a 2014/59 irányelvben és a nemzeti jogban külön‑külön megalkotott rendelkezések alkalmazási feltételeinek átalakítását. A Törvényszék tehát helyt adott azon kereseti jogalapnak, amely a vitatott határozatok elfogadásához használt jogi alap meghatározása során elkövetett téves jogalkalmazáson alapult, és megsemmisítette e határozatokat, anélkül hogy megvizsgálta volna az F. Corneli által felhozott többi jogalapot.

36

A C‑777/22. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezésében az EKB azt kéri, hogy a Bíróság:

37

A C‑789/22. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezésében a Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

38

F. Corneli válaszbeadványában azt kéri, hogy a Bíróság:

39

A C‑777/22. P. sz. ügyben benyújtott válaszbeadványában a Bizottság előadja, hogy teljes egészében támogatja az EKB kérelmeit, és azt kéri, hogy a Bíróság adjon helyt e kérelmeknek.

40

A Bíróság elnöke a 2023. február 8‑i határozatával az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette a C‑777/22. P. és a C‑789/22. sz. ügyeket.

41

A Bíróság elnöke 2023. április 17‑i határozatával az Olasz Köztársaság kérelmére megengedte, hogy a C‑777/22. P. és C‑789/22. P. sz. ügyben az EKB és a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon.

42

Beavatkozási beadványában az Olasz Köztársaság azt kéri, hogy a Bíróság adjon helyt az EKB és a Bizottság fellebbezéseinek, és ebből következően nyilvánítsa elfogadhatatlannak, vagy másodlagosan érdemben utasítsa el az F. Corneli által benyújtott megsemmisítés iránti keresetet.

43

Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 16. cikkének harmadik bekezdésével összhangban az EKB 2023. november 3‑án, az Olasz Köztársaság pedig 2023. november 6‑án kérte, hogy a jelen egyesített ügyeket utalják a nagytanács elé, amit a Bíróság 2024. május 7‑én tudomásul vett.

44

A C‑777/22. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezésének alátámasztására az EKB két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt arra alapítja, hogy a Törvényszék elferdítette azon állítólagos jogokkal kapcsolatos tényeket, amelyek F. Cornelit a Banca Carige részvényeseként megillethetik, a másodikat pedig az egységes banktörvény 70. cikkének értelmezése során elkövetett téves jogalkalmazásra.

45

A Bizottság a C‑789/22. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezésének alátámasztására öt jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt az EUMSZ 263. cikk megsértésére alapítja, amennyiben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a vitatott határozatok közvetlenül és személyében érintik F. Cornelit, a másodikat a Törvényszék eljárási szabályzata 84. cikkének megsértésére és a megtámadott jogi aktus érdemi jogszerűségére alapított megsemmisítési jogalap hivatalból történő figyelembevételének tilalmára alapítja, a harmadikat az 1024/2013 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének és az egységes banktörvény 70. cikke (1) bekezdésének megsértésére, a negyediket az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésének megsértésére, amennyiben a Törvényszék megállapította, hogy az egységes banktörvény 70. cikkének (1) bekezdése nem értelmezhető a 2014/59 irányelv 29. cikkével összhangban, az ötödik jogalap mind az EUMSZ 288. cikk második és harmadik bekezdésének, mind pedig az 1024/2013 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének megsértésén alapul, amennyiben a Törvényszék megállapította, hogy az EKB nem támaszkodhatott az irányelvek közvetlen hatállyal bíró rendelkezéseire, és az irányelvekkel ellentétes nemzeti szabályozást kellett alkalmaznia.

46

Beavatkozási beadványában az Olasz Köztársaság jelzi, hogy támogatja az EKB és a Bizottság által előterjesztett valamennyi jogalapot, ez utóbbi ötödik fellebbezési jogalapjának kivételével, amellyel kapcsolatban nem foglal állást.

47

Az első fellebbezési jogalapjaikkal az EKB és a Bizottság, amelyeket az Olasz Köztársaság támogat, a megtámadott ítélet azon indokolását vitatják, amelyben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy F. Corneli kereshetőségi joggal rendelkezik, mivel a vitatott határozatok őt közvetlenül és személyében érintették, valamint hogy ő is rendelkezett a megkövetelt eljáráshoz fűződő érdekkel, így keresete elfogadható volt. E jogalapok az EKB esetében négy részre, a Bizottság esetében pedig három részre oszthatók.

48

Az EKB első jogalapjának első két része és a Bizottság első jogalapjának első része a megtámadott ítélet 34. és 35. pontjára vonatkozik, amelyek alapján a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a vitatott határozatok közvetlenül érintik F. Cornelit, mivel az általuk egy társaságra és annak szerveire gyakorolt hatások egyenértékűek az e társaság egyes részvényeseinek helyzetére gyakorolt hatásokkal, beleértve azokat is, akik F. Cornelihez hasonlóan kisebbségi tőkerészesedéssel rendelkeznek. E tekintetben az EKB az első jogalapjának első részében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket. Ezenkívül az EKB az első jogalapjának második részében, a Bizottság pedig az első jogalapjának első részében arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot.

49

Ezen intézmények hangsúlyozzák, hogy a megtámadott ítélet 34. pontjában felsorolt jogok nem az egyes részvényeseket egyénileg illetik meg, és úgy vélik, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az olasz jog alkalmazandó rendelkezéseit és a Banca Carige alapszabályát. E rendelkezésekből és az alapszabályból kitűnik először is, hogy az igazgatótanács és a felügyelőbizottság tagjainak megválasztásához szükséges jelöltlisták benyújtásának joga a törzsrészvények legalább 1%‑ával rendelkező részvényeseket illeti meg, másodszor, hogy az e testületek tagjainak megválasztásához való jog a részvényesek közgyűlését illeti meg, harmadszor, hogy a részvényesek közgyűlésének összehívásához és napirendjének meghatározásához való jogot csak a társaság alaptőkéjének 5%–át képviselő részvényesi csoport gyakorolhatja, és negyedszer, a valamely társaság vezető tisztviselőivel szembeni felelősség megállapítása iránti keresetet csak a részvényesek közgyűlése vagy az alaptőke 2,5%–át képviselő részvényesi csoport indíthat.

50

Az EKB végeredményben arra hivatkozik, hogy a jelen jogvita analógiát mutat az Emberi Jogok Európai Bírósága 2020. július 7‑i Albert és társai kontra Magyarország ítéletének (CE:ECHR:2020:0707JUD 000529414) alapjául szolgáló üggyel, amelyben az EKB szerint e bíróság úgy ítélte meg, hogy az ezen ügyben szóban forgó jogi aktusok hatásai közvetlenül nem az említett ügy felpereseit érintik, akik két bank részvényesei, hanem magukat a bankokat, mivel részvényeseiket csak közvetett és járulékos hatások érték.

51

Az első jogalapjaik harmadik, illetve második részében az Olasz Köztársaság által támogatott EKB és Bizottság a megtámadott ítélet 58., 61–63., 74. és 75. pontját kifogásolja, amely pontokban a Törvényszék azt a kérdést vizsgálta, hogy a vitatott határozatok F. Cornelit személyében érintik‑e.

52

E tekintetben azt kifogásolják, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta a megtámadott ítélet 56. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. A Banca Carige részvényesei 2019. január 1‑jei azonosításának puszta lehetősége, amikor a piacok zárva tartottak, nem jelenti azt, hogy az ugyanezen a napon elfogadott, ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésről szóló határozat személyükben érintette e részvényeseket. Ugyanez vonatkozik a meghosszabbító határozatra is, amelyet nem munkaszüneti napon fogadtak el, amint azt maga a Törvényszék is elismerte. Az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezés a Banca Carigét, a vitatott határozatok címzettjét, valamint annak vezető tisztviselőit, nem pedig a részvényeseit érintette. Ezenkívül a Törvényszék nem fejtette ki, hogy F. Corneli nemleges szavazata, amelyet a részvényesek közgyűléséhez benyújtott határozati javaslattal szemben adott le, milyen okból járt azzal a következménnyel, hogy e személyt a vitatott határozatok címzettjeihez hasonló módon egyénítette.

53

Egyébiránt a megtámadott ítélet 74. és 75. pontjában kifejtett indokok nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy F. Corneli a Bíróságnak az ezen ítélet 71. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlata értelmében vett „zárt csoporthoz” tartozott. A Törvényszék által a megtámadott ítélet 74. pontjában említett 2018. november 6‑iScuola Elementare Maria Montessori kontra Bizottság, Bizottság kontra Scuola Elementare Maria Montessori és Bizottság kontra Ferracci ítélet (C‑622/16 P‑C‑624/16 P, EU:C:2018:873) nem releváns, mivel a vitatott határozatok nem rendeleti jellegű jogi aktusok.

54

Általánosabban, a Bíróságnak a „zárt csoportokra” vonatkozó ítélkezési gyakorlata olyan ügyek sajátos összefüggésében alakult ki, amelyekben az általános hatályú uniós jogi aktusok valójában csak csekély számú gazdasági szereplőt érintettek, így azok eleve azonosíthatók voltak. Ezzel szemben a Banca Carige mintegy 35000 részvényese észszerűen nem tekinthető a gazdasági szereplők ilyen korlátozott csoportjának. Végeredményben ez az ítélkezési gyakorlat nem alkalmazható, ha a valamely jogi aktus által érintett személyek az érintett jogi aktus által meghatározott objektív jogi vagy ténybeli helyzet folytán azonosíthatók. Márpedig ez a helyzet áll fenn F. Corneli és a Banca Carige bármely más részvényese esetében.

55

Az első fellebbezési jogalapjuk negyedik, illetve harmadik részében az Olasz Köztársaság által támogatott EKB és Bizottság arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy F. Corneli rendelkezik a vitatott határozatok megsemmisítése iránti kereset benyújtásához szükséges eljáráshoz fűződő érdekkel. A Bíróság csak kivételesen ismerte el az ilyen érdeket azon társaság részvényesei számára, amely valamely uniós intézmény aktusának címzettje, vagyis akkor, ha az ilyen aktus az érintett társaság alapszabályának módosítását is eredményezte, vagy a részvényesek rovására jelentős, vagyonelvonó jellegű közvetlen hatásokat vált ki. Valamely bank átmeneti irányítási struktúrájának létrehozása nem minősül ilyen kivételes esetnek.

56

Egyébiránt a Törvényszék nem támasztotta alá, hogy a vitatott határozatok sértik F. Corneli érdekeit. Egyrészt a megtámadott ítélet 81. pontjában a Törvényszék tévesen rendelt hozzá minden egyes részvényeshez olyan jogokat, amelyek a minősített kisebbségi részvényeseket illetik meg. Másrészt ezen ítélet 82. pontjában a Törvényszék azt állítja, hogy különbségek vannak a Banca Carigére, illetve annak részvényeseire a vitatott határozatok esetleges megsemmisítése által gyakorolt hatások között, anélkül azonban, hogy azonosítaná e különbségeket. A Bizottság hozzáteszi, hogy a Törvényszék elmulasztotta – szükség esetén hivatalból – megvizsgálni, hogy F. Corneli esetleges eljáráshoz fűződő érdeke fennállt‑e a Banca Carige ügyvivői vagyonfelügyeleti időszakának lejártát követően is.

57

F. Corneli vitatja az EKB első fellebbezési jogalapjának elfogadhatóságát azzal az indokkal, hogy az EKB nem pontosította, hogy téves jogalkalmazásra vagy a tények elferdítésére hivatkozik‑e. Mindenesetre F. Corneli úgy véli, hogy mind az EKB első fellebbezési jogalapját, mind a Bizottság első fellebbezési jogalapját mint megalapozatlant el kell utasítani.

58

Ami az EKB első fellebbezési jogalapjának elfogadhatóságát illeti, az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből, valamint a Bíróság eljárási szabályzata 168. cikke (1) bekezdésének d) pontjából és 169. cikkének (2) bekezdéséből az következik, hogy a fellebbezésben pontosan meg kell jelölni a hatályon kívül helyezni kért ítélet kifogásolt pontjait, valamint az e kérelmet konkrétan alátámasztó jogi érveket, ellenkező esetben a fellebbezés vagy az érintett jogalap elfogadhatatlannak minősül (2021. november 23‑iTanács kontra Hamász ítélet, C‑833/19 P, EU:C:2021:950, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59

A jelen ügyben az EKB első fellebbezési jogalapja megfelel e követelményeknek, így elfogadható, amit – ellentétben azzal, amit F. Corneli lényegében állít – nem kérdőjelezhet meg az a körülmény, hogy az EKB egyszerre rója fel a Törvényszéknek a téves jogalkalmazást és a tények elferdítését.

60

Az EKB és a Bizottság első fellebbezési jogalapjainak érdemi vizsgálatát illetően emlékeztetni kell arra, hogy valamely természetes vagy jogi személy által olyan jogi aktussal szemben benyújtott kereset, amelynek e személy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében nem címzettje, csak akkor fogadható el, ha e személynek kereshetőségi joga van, amely két esetben fordulhat elő. Egyrészt ilyen kereset csak azzal a feltétellel indítható, ha e jogi aktus őt közvetlenül és személyében érinti. Másrészt az ilyen személy keresetet indíthat olyan végrehajtási intézkedéseket nem tartalmazó, rendeleti jellegű jogi aktussal szemben, amely őt közvetlenül érinti (2015. szeptember 17‑iMory és társai kontra Bizottság ítélet, C‑33/14 P, EU:C:2015:609, 59. pont).

61

Mivel a jelen ügyek nem felelnek meg a második esetnek, meg kell vizsgálni, hogy a Törvényszék helyesen állapította‑e meg, hogy a vitatott határozatok F. Cornelit közvetlenül és személyében érintik.

62

Elsősorban, ami azt a kérdést illeti, hogy e határozatok közvetlenül érintik‑e F. Cornelit, az állandó ítélkezési gyakorlatból – amelyre a Törvényszék is emlékeztetett a megtámadott ítélet 33. pontjában – kitűnik, hogy azon feltétel, amely szerint a kereset tárgyát képező határozatnak az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírtak szerint közvetlenül kell érintenie valamely természetes vagy jogi személyt, két együttes kritérium teljesülését követeli meg, nevezetesen egyfelől azt, hogy a vitatott intézkedés közvetlen hatást gyakoroljon a jogalany jogi helyzetére, másfelől pedig azt, hogy ne hagyjon mérlegelési jogkört az intézkedés végrehajtására kötelezett címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és egyéb köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az uniós szabályozásból következik (2019. november 5‑iEKB és társai kontra Trasta Komercbanka és társai ítélet, C‑663/17 P, C‑665/17 P és C‑669/17 P, EU:C:2019:923, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63

A jelen ügyben a megtámadott ítélet 34. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a vitatott határozatok megsértették a Banca Carige részvényeseinek, köztük F. Cornelinek a jogait. Egyrészt a Törvényszék szerint e határozatok sértették e részvényesek azon jogát, hogy megválasszák e bank irányító és felügyeleti szerveit, valamint azon jogukat, hogy összehívják a részvényesek közgyűlését, és meghatározzák annak napirendjét. Másrészt érintették azokat a feltételeket, amelyek mellett a Banca Carige irányító és felügyelő szerveinek felelősségét a részvényesei számon kérhették, mivel az EKB által kinevezett ügyvivő vagyonfelügyelőkkel szemben csak szándékos vagy súlyos kötelezettségszegés esetén és kizárólag az EKB jóváhagyásával indíthattak polgári jogi kereseteket, míg a Banca Carige feloszlott szerveinek tagjaival vagy a vezérigazgatóval szembeni felelősség megállapítása iránti kereseteket csak az ügyvivő vagyonfelügyelők indíthattak, ami megvonta a részvényesi közgyűléstől, illetve együttesen az alaptőke bizonyos hányadát birtokló részvényesektől azt a jogot, hogy ilyen keresetet indítsanak.

64

E megállapítások alapján a Törvényszék a megtámadott ítélet 35. pontjában megállapította, hogy a Banca Carige és részvényesei – köztük F. Corneli – közötti jogviszonyt bármely közbenső aktus nélkül módosították a vitatott határozatokkal, amelyek következésképpen közvetlenül érintették F. Cornelit.

65

A megtámadott ítélet 34. és 35. pontját érintő téves jogalkalmazásra alapított állításaik alátámasztására az EKB és a Bizottság azt rója fel a Törvényszéknek, hogy nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a Banca Carige igazgatótanácsa és felügyelőbizottsága tagjainak megválasztásához szükséges jelöltlista előterjesztéséhez való jogot, e bank közgyűlésének összehívásához való jogot, valamint az említett bank irányító és felügyeleti szerveinek tagjaival szembeni felelősség megállapítása iránti kereset indításához való jogot csak olyan részvényesek gyakorolhatják, amelyek egyénileg vagy közösen a Banca Carige tőkéjének az F. Corneli által birtokoltnál nagyobb hányadával rendelkeznek.

66

Márpedig a Banca Carige ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésétől kezdve, mindaddig, amíg e helyzet fennállt, F. Cornelit legalábbis megfosztották attól a lehetőségtől, hogy e bank részvényeseként gyakorolja a bank más részvényeseivel való társuláshoz való jogát annak érdekében, hogy közösen gyakorolja az előző pontban említett jogok valamelyikét. Itt az F. Corneli jogi helyzetére gyakorolt hatásról van szó, amely közvetlenül a vitatott határozatok elfogadásából ered, amelyek e tekintetben semmilyen mérlegelési mozgásteret nem hagytak a címzettjük számára, így a jelen ítélet 62. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat által támasztott feltételek teljesültek, amint azt a Törvényszék helyesen megállapította.

67

Ezenkívül az EKB első fellebbezési jogalapjának arra alapított első részét illetően, hogy a Törvényszék elferdítette az olasz jog alkalmazandó rendelkezéseit vagy a Banca Carige alapszabályát, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az elferdítésnek nyilvánvalóan ki kell tűnnie az ügy irataiból, anélkül hogy szükséges lenne a tényállás és a bizonyítékok újbóli értékelése (2023. július 13‑iBizottság kontra CK Telecoms UK Investments ítélet, C‑376/20 P, EU:C:2023:561, 142. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

68

A jelen ügyben az EKB állításával ellentétben a megtámadott ítéletből nem tűnik ki, hogy a Törvényszék úgy ítélte volna meg, hogy F. Corneli az olasz jog alkalmazandó rendelkezései vagy a bank alapszabálya alapján egyedül gyakorolhatta volna a megtámadott ítélet 34. pontjában felsorolt jogok valamelyikét. Épp ellenkezőleg, az EKB és a Bizottság által elé terjesztett, arra alapított érvre válaszul, hogy a vitatott határozatok által állítólagosan érintett jogok nem egyedileg az érintett társaság egyes részvényeseit illetik meg, hanem e társaság részvényeseinek közgyűlését, a Törvényszék a megtámadott ítélet 44. és 45. pontjában megállapította, hogy ez az érv elvonatkoztat legalábbis a szavazati jogtól, amely lehetővé teszi az egyes részvényesek számára, hogy egyénileg vegyenek részt a Banca Carige irányító és felügyelő szerveiben tisztséget betöltő tagok megválasztásában, amely jognak bírói jogvédelem tárgyát kellett képeznie, és amely a Banca Carige ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezését követően már nem volt gyakorolható.

69

A megtámadott ítélet előző pontban összefoglalt indokolásából kitűnik, hogy a Törvényszék igenis figyelemmel volt arra, hogy a megtámadott ítélet 34. pontjában említett bizonyos határozatokat az olasz jog alkalmazandó rendelkezései vagy a bank alapszabálya értelmében csak együttesen, a Banca Carige közgyűlése vagy a Banca Carige alaptőkéjének bizonyos hányadával rendelkező részvényesei hozhattak meg. A Törvényszék ugyanakkor lényegében és helyesen vélte úgy, hogy ez a körülmény nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a vitatott határozatok nem érintenek közvetlenül egy meghatározott részvényest, például F. Cornelit.

70

Végül az Emberi Jogok Európai Bírósága 2020. július 7‑i Albert és társai kontra Magyarország ítéletének (CE:ECHR:2020:0707JUD 000529414) figyelembevétele, amelyre az EKB hivatkozik, nem kérdőjelezheti meg azt a megállapítást, hogy a vitatott határozatok F. Cornelit közvetlenül érintették.

71

Annak megállapításához ugyanis, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy felperesei, akik két magyar takarékbank részvényesei voltak, nem hivatkozhatnak az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény 34. cikke értelmében vett „áldozat” jogállásra, az Emberi Jogok Európai Bírósága az ítélkezési gyakorlatában a valamely társaság érdekeit érintő intézkedések és az e társaság részvényesi jogállásához kapcsolódó jogokat sértő intézkedések közötti különbségtételre támaszkodott.

72

Annak megállapításával, hogy az ezen ügyben szóban forgó szabályozás az intézkedések első kategóriájába tartozik, e bíróság az ítélkezési gyakorlatából következő és az említett ítélet 124. §‑ában felidézett azon általános elvet alkalmazta, amely szerint valamely társaság részvényesei nem hivatkozhatnak arra, hogy a társaságukat érintő aktusok vagy intézkedések fent említett értelemben vett „áldozatának” minősülnek. E tekintetben e bíróság ugyanezen ítélet 151. §‑ában lényegében többek között megállapította, hogy e szabályozás nem járt azzal a hatással, hogy – akár csak ideiglenesen is – megakadályozza a két érintett bank részvényeseit abban, hogy gyakorolják a saját minőségükben őket megillető jogokat.

73

Ezek a megfontolások, amelyek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 34. cikke értelmében vett „áldozat” minőségre való hivatkozást lehetővé tevő szempontokra vonatkoznak, nem relevánsak annak értékelése szempontjából, hogy a jelen ügyben F. Cornelit közvetlenül érintik‑e a vitatott határozatok.

74

Másodsorban, ami azt a kérdést illeti, hogy a vitatott határozatok személyében érintik‑e F. Cornelit, amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 56. pontjában emlékeztetett, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azok a jogalanyok, akik nem címzettjei valamely határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében személyükben érintettek, ha ez a határozat – amelynek megsemmisítését kérik – sajátos tulajdonságaik vagy olyan ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, amely minden más személytől megkülönbözteti, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket (lásd: 1963. július 15‑iPlaumann kontra Bizottság ítélet, 25/62, EU:C:1963:17, 223. o.; 2024. október 4‑iBizottság és Tanács kontra Front Polisario ítélet, C‑779/21 P és C‑799/21 P, EU:C:2024:835, 107. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75

Kétségtelenül az a körülmény, hogy azon jogalanyok, akikkel szemben valamely intézkedés alkalmazandó, szám szerint vagy akár egyedileg többé‑kevésbé pontosan meghatározhatók, semmi esetre sem jelenti azt, hogy e jogalanyokat ezen intézkedés által személyükben érintettnek kell tekinteni, amennyiben az említett intézkedés a szóban forgó jogi aktusban meghatározott objektív jogi vagy ténybeli helyzet folytán alkalmazandó (2022. július 12‑iNord Stream 2 kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑348/20 P, EU:C:2022:548, 157. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

76

Ugyanakkor, ha valamely jogi aktus annak elfogadásakor azonosított vagy azonosítható személyek csoportját érinti, a csoport tagjaira jellemző szempontok alapján, e személyeket úgy kell tekinteni, mint akiket az említett jogi aktus személyükben érint (2022. július 12‑iNord Stream 2 kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑348/20 P, EU:C:2022:548, 158. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

77

A jelen ügyben, amint az a megtámadott ítélet 56–59. pontjából kitűnik, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy F. Cornelit személyében érintették a vitatott határozatok, mivel a Banca Carige részvényeseként az ő esetében két feltétel teljesült. Egyrészt olyan csoport tagja volt, amelynek tagjai a vitatott határozatok meghozatalának időpontjában azonosítottak vagy azonosíthatók voltak, másrészt pedig ez az azonosítás alapulhatott az e csoport tagjaira jellemző kritériumokon, vagyis azon, hogy e bank tőkéjében részvényekkel rendelkeztek, és e határozatok következtében akadályoztatva voltak abban, hogy az e részvényekhez kapcsolódó bizonyos jogokat gyakorolják.

78

E második feltételt illetően a Törvényszék a megtámadott ítélet 61. pontjában megállapította, hogy F. Corneli a vitatott határozatok elfogadását megelőzően olyan jogokat szerzett a részvényeihez kapcsolódóan, amelyeket a vitatott határozatok alkalmazásának időszakában megsértettek. Közelebbről, a Törvényszék ezen ítélet 62. pontjában a Banca Carige közgyűlése hatásköreinek felfüggesztésére hivatkozott, amely az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésről szóló határozat által kiváltott első hatásként megfosztotta e bank részvényeseit attól a lehetőségtől, hogy érvényesítsék álláspontjukat azon javaslatokkal kapcsolatban, amelyek mégis érintették őket.

79

A megtámadott ítélet ezen indokai a Bíróság jelen ítélet 74–76. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlata helyes alkalmazásának minősülnek, tehát nem tartalmaznak téves jogalkalmazást. Az EKB és a Bizottság érvei, amelyek ezen indokokat kifogásolják, nem alkalmasak e következtetés megcáfolására.

80

Először is, bár a Törvényszék a megtámadott ítélet 58. pontjában kétségtelenül megemlítette azt a tényt, hogy az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésről szóló határozatot január 1‑jén fogadták el, vagyis azon a napon, amikor – a hitelintézetek zárva lévén – a Banca Carige részvényeseinek a Banca Carige tőkéjében fennálló részesedéseivel nem lehetett kereskedni, nem kizárólag e körülményre támaszkodott annak megállapítása érdekében, hogy F. Cornelit személyében érintették a vitatott határozatok, amint ezt bizonyítja az a tény, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy F. Cornelit is személyében érinti a meghosszabbító határozat, amelyet – amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet ugyanezen pontjában rámutatott – nem munkaszüneti napon fogadtak el.

81

Másként fogalmazva, a megtámadott ítélet 58. pontja nem értelmezhető úgy, hogy a Törvényszék megindokolta volna azt a megállapítást, amely szerint F. Cornelit különösen az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésről szóló határozat érintette személyében, mivel munkaszüneti napon fogadták el. Ezt úgy kell érteni, mint amely pusztán annak a körülménynek a mellékes hangsúlyozására irányul, hogy a tőzsdék e napon történő zárva tartása miatt a Banca Carige azon részvényesei, amelyeket e határozat a személyükben érintett, annál könnyebben azonosíthatók voltak.

82

Hasonlóképpen, a megtámadott ítélet 63. pontja nem értelmezhető úgy, hogy a Törvényszék azon megfontolás alapján, miszerint F. Corneli a Banca Carige azon részvényesei közé tartozott, akik a 2018. december 22‑i közgyűlésen nemleges szavazatot adtak le, határozott úgy, hogy őt személyében érintik a vitatott határozatok, annál is inkább, mivel e 63. pontban kifejtette, hogy e szavazat „csak halasztás iránti kérelmet [fejezett ki]”. E megfontolásokkal a Törvényszék inkább azt kívánta hangsúlyozni, hogy F. Corneli számára milyen jelentőséggel bírt a Banca Carige közgyűlésén való részvétel joga, amelyet nem gyakorolhatott mindaddig, amíg a vitatott határozatok hatályban voltak.

83

Másodszor, ellentétben azzal, amit az EKB és a Bizottság állít, a Bíróságnak a jelen ítélet 76. pontjában hivatkozott, az érintett csoport tagjaira jellemző szempontok alapján azonosított vagy azonosítható személycsoportokra vonatkozó ítélkezési gyakorlata alkalmazandó a jelen ügyben. Az EKB és a Bizottság által hivatkozott azon körülmény, hogy a Banca Carigének hozzávetőleg 35000 részvényese volt, akik közül mindenkit személyében érintettek a vitatott határozatok, e tekintetben nem releváns. Ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazása kizárólag azon személyek azonosíthatóságától függ, akiket valamely jogi aktus érint az e személyekre jellemző szempontok alapján, nem pedig az azonosított személyek többé‑kevésbé jelentős száma alapján.

84

A Bíróságnak a jelen ítélet 75. pontjában említett, az EKB és a Bizottság által hivatkozott ítélkezési gyakorlata nem olyan esetre vonatkozik, mint amely a jelen ügyekben szerepel. Ez az ítélkezési gyakorlat ugyanis olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben valamely intézkedést a szóban forgó jogi aktusban meghatározott jogi vagy ténybeli helyzet alapján alkalmaznak, így az fogalmilag általános hatályú jogi aktusokra vonatkozik, amint arra a főtanácsnok az indítványa 66. pontjában rámutatott, nem pedig a vitatott határozatokhoz hasonló egyedi aktusokra.

85

Harmadszor, ami a megtámadott ítélet 74. és 75. pontja ellen irányuló kifogásokat illeti, elegendő megjegyezni, hogy – amint az a jelen ítélet 77–79. pontjából kitűnik – a megtámadott ítélet 56–62. pontjában kifejtett indokok jogilag megkövetelt módon igazolják, hogy F. Cornelit személyében érintették a vitatott határozatok. E körülmények között e kifogások, még ha megalapozottak is, nem eredményezhetik a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését, és azokat mint hatástalanokat el kell utasítani, mivel ezen ítélet indokolásának mellékes része ellen irányulnak (lásd ebben az értelemben: 2011. március 29‑iAnheuser‑Busch kontra Budějovický Budvar ítélet, C‑96/09 P, EU:C:2011:189, 211. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

86

Harmadsorban, ami F. Corneli eljáráshoz fűződő érdekét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a természetes vagy jogi személy által az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott valamennyi megsemmisítés iránti kereseteknek az e személy eljáráshoz fűződő érdekén kell alapulniuk. Az ilyen érdek fennállása feltételezi, hogy a megtámadott jogi aktus megsemmisítése önmagában előnnyel járhat a keresetet benyújtó természetes vagy jogi személy számára (2023. július 13‑iD & A Pharma kontra EMA ítélet, C‑136/22 P, EU:C:2023:572, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

87

A jelen ügyben a megtámadott ítélet 81. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy F. Corneli a vitatott határozatokkal szembeni eljáráshoz fűződő érdekének igazolása érdekében e határozatoknak a Banca Carige részvényesi minőségében őt személyesen megillető jogokra gyakorolt hatására hivatkozott, különösen azon jogra, hogy keresetindítási javaslat céljából közgyűlést hívjon össze, vagy azon jogra, hogy e közgyűlés napirendjét ilyen tárgyú ponttal bővítse.

88

A Törvényszék ebből a megtámadott ítélet 82. pontjában azt a következtetést vonta le, hogy nem lehet úgy tekinteni, hogy a vitatott határozatok megsemmisítése esetén e határozatnak a részvényesek helyzetére gyakorolt hatása azonos lenne a Banca Carige helyzetére gyakorolt hatással, és hogy következésképpen a jelen ügyben teljesült az a követelmény, hogy a részvényes esetében az eljáráshoz fűződő érdek elkülönül azon társaság ilyen érdekétől, amelynek részvényeivel rendelkezik.

89

A megtámadott ítélet ezen indokai jogilag megkövetelt módon igazolják az ahhoz szükséges eljáráshoz fűződő érdek fennállását, hogy F. Corneli az EUMSZ 263. cikk alapján megsemmisítés iránti keresetet nyújtson be a vitatott határozatokkal szemben mindaddig, amíg azok hatályban vannak.

90

A megtámadott ítélet 81. pontjában szereplő hivatkozás azon jogra, hogy „közgyűlést hívjon össze” vagy az ilyen közgyűlés napirendjét valamely „ponttal bővítse”, az EKB és a Bizottság állításával ellentétben nem jelenti azt, hogy a Törvényszék olyan jogokat ismert el F. Corneli számára, amelyeket a Banca Carige alapszabálya vagy az olasz jog alkalmazandó rendelkezései nem írtak elő. Ezt a hivatkozást a megtámadott ítélet indokolásával összefüggésben kell értelmezni, amely szerint a vitatott határozatok közvetlenül érintik F. Cornelit. Ebben az összefüggésben az említett hivatkozást csak úgy lehet értelmezni, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy F. Cornelinek érdeke fűződik a vitatott határozatokkal szembeni eljáráshoz, mivel e határozatok megsemmisítése esetén a Banca Carige ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezése véget érne, és F. Corneli visszaszerezné azon jogát, hogy e bank más részvényeseivel társulhasson, többek között annak érdekében, hogy összehívhassa a közgyűlést, vagy ez utóbbi napirendjét valamely ponttal bővítse.

91

Ami a megtámadott ítélet 82. pontját illeti, az az ítélet 81. pontjának logikus következménye és megerősítése, amit az is bizonyít, hogy az „így” kifejezéssel kezdődik.

92

Negyedsorban meg kell vizsgálni a Bizottság azon érvét, amely szerint a Törvényszék elmulasztotta hivatalból megvizsgálni, hogy F. Corneli eljáráshoz fűződő érdeke fennállt‑e a Banca Carige ügyvivői vagyonfelügyelet időszakának lejártát követően is.

93

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a felperes eljáráshoz fűződő érdekének – a kereset tárgyára tekintettel – a kereset benyújtásakor kell fennállnia, ellenkező esetben a kereset elfogadhatatlannak minősül, és a kereset tárgyához hasonlóan a bírósági határozat kihirdetéséig fenn kell maradnia, ellenkező esetben a kereset okafogyottá válik, a fennmaradás pedig azt feltételezi, hogy a kereset az eredményénél fogva alkalmas arra, hogy az azt kezdeményező fél számára előnnyel járjon (2007. június 7‑iWunenburger kontra Bizottság ítélet, C‑362/05 P, EU:C:2007:322, 42. pont; 2016. december 21‑iBizottság kontra Hansestadt Lübeck ítélet, C‑524/14 P, EU:C:2016:971, 26. pont).

94

Főszabály szerint a fél megsemmisítés iránti eljárás folytatásához fűződő érdeke fennmarad, amennyiben ez utóbbi eljárás alapján esetlegesen felelősség megállapítása iránt keresetet indíthat. Egy esetleges kártérítési kereset elegendő az eljáráshoz fűződő érdek megalapozásához, feltéve hogy ez utóbbi nem hipotetikus (2018. november 7‑iBPC Lux 2 és társai kontra Bizottság ítélet, C‑544/17 P, EU:C:2018:880, 42. és 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

95

Az eljáráshoz fűződő érdeket a nemzeti bíróságokhoz benyújtott minden olyan kereset megalapozhatja, amelynek keretében a megtámadott aktus uniós bíróság általi esetleges megsemmisítése a felperes javára szolgálhat (2018. november 7‑iBPC Lux 2 és társai kontra Bizottság ítélet, C‑544/17 P, EU:C:2018:880, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

96

A felperesre hárul annak bizonyítása, hogy az eljáráshoz érdeke fűződik, ami minden bírósági eljárás lényeges és alapvető feltétele. Különösen a valamely természetes vagy jogi személy által benyújtott, jogi aktus megsemmisítése iránti kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy a felperes releváns módon igazolja az ezen aktus megsemmisítésében fennálló érdekét (lásd: 2018. november 7‑iBPC Lux 2 és társai kontra Bizottság ítélet, C‑544/17 P, EU:C:2018:880, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

97

A jelen ügyben a megtámadott ítélet 1. és 17. pontjából kitűnik, hogy a vitatott határozatok 2019. szeptember 30‑án hatályukat vesztették.

98

Kétségtelen, hogy – amint az a jelen ítélet 94. és 95. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból kitűnik – e körülmény nem jelenti szükségképpen azt, hogy F. Corneli eljáráshoz fűződő érdeke, és ennélfogva a Törvényszék előtti jogvita tárgya az eljárás során megszűnt. Mindazonáltal a Törvényszék feladata volt, hogy az elé terjesztett ügy érdeméről való határozathozatal előtt szükség esetén hivatalból megvizsgálja, hogy nem ez volt a helyzet. Ennek elmulasztásával a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot.

99

Mindazonáltal ez a téves jogalkalmazás önmagában nem eredményezheti a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését.

100

Ugyanis, amint az a jelen ítélet 94–96. pontjából következik, F. Corneli megőrizné a vitatott határozatok megsemmisítéséhez fűződő érdekét, ha az ilyen megsemmisítés egy esetleges kártérítési kereset alapjául szolgálhatna.

101

Márpedig a Bíróság által feltett írásbeli kérdésre adott válaszában F. Corneli lényegében megerősítette, hogy álláspontja szerint a Banca Carige EKB által kinevezett ügyvivő vagyonfelügyelői által hozott határozatok miatt kárt szenvedett, amelynek megtérítését kéri. F. Corneli szerint e határozatok a Banca Carige tőkéjében fennálló saját részesedésének felhígulását, végső soron pedig a tulajdonában lévő részvények kötelező eladását eredményezték a BPR Banca SpA által tett kötelező nyilvános vételi ajánlatot követően, amely többségi részesedést szerzett a Banca Carige tőkéjében.

102

F. Corneli válaszából az is kitűnik, hogy kártérítési keresetet kíván indítani mind a Törvényszék előtt az EKB‑val szemben, mind pedig a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok előtt a vitatott határozatok következtében a Banca Carige ügyvivői vagyonfelügyeletében, majd eladásában érintett többi természetes vagy jogi személy ellen.

103

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bíróság által feltett írásbeli kérdésre adott válaszában az EKB megerősítette, hogy a Banca Carige ügyvivő vagyonfelügyelői a megbízatásuk alatt ténylegesen számos fontos határozatot hoztak, többek között azt, hogy több szereplővel 2019. augusztus 9‑én a Banca Carige feltőkésítésére vonatkozó kötelező erejű keretmegállapodást írtak alá, amely aktust 2019. szeptember 20‑án jóváhagyta a Banca Carige részvényeseinek az említett ügyvivő vagyonfelügyelők által összehívott rendkívüli közgyűlése.

104

E körülmények között meg kell állapítani, amint azt a főtanácsnok is tette az indítványa 77. és 78. pontjában, hogy a jelen ítélet 94. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel F. Corneli vitatott határozatokkal szembeni eljáráshoz fűződő érdeke nem tekinthető teljesen hipotetikusnak, még azt követően sem, hogy a Banca Carige ügyvivői vagyonfelügyeletének időszaka véget ért, és F. Corneli eladta részvényeit.

105

Következésképpen, noha a vitatott határozatok joghatásai és a Banca Carige ügyvivői vagyonfelügyelete a Törvényszék előtti eljárás során megszűnt, F. Corneli e határozatok megsemmisítéséhez fűződő érdeke mégsem szűnt meg.

106

A fenti megfontolások összességére tekintettel az EKB, illetve a Bizottság első fellebbezési jogalapját mint megalapozatlant el kell utasítani.

107

Második fellebbezési jogalapjával a Bizottság – az EKB és az Olasz Köztársaság támogatása mellett – arra hivatkozik, hogy F. Corneli először a Törvényszék előtti válaszában állította, hogy az egységes banktörvény 70. cikkének megfelelően az EKB nem rendelheti el valamely bank ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezését abban az esetben, ha helyzete jelentősen romlik. F. Corneli ugyanis az első fokon benyújtott keresetlevelének 67. pontjában pontosan az ellenkezőjét állította, amikor az egységes banktörvény 70. cikkét ugyanúgy értelmezte, mint az EKB.

108

A Bizottság szerint az egységes banktörvény 70. cikkének helyes értelmezéséhez nem volt szükség az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésről szóló határozat teljes szövegének megismerésére, amelyhez F. Corneli csak a keresetének benyújtását követően fért hozzá. A Bizottság ezért úgy véli, hogy F. Corneli először a Törvényszék előtti válaszában hozott fel új jogalapot, amely nem olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származott, amely az eljárás során merült fel. A Törvényszék azáltal, hogy ezt az új jogalapot mint elfogadhatatlant nem utasította el, megsértette az eljárási szabályzata 84. cikkének (1) bekezdését.

109

F. Corneli azt állítja, hogy ezt a jogalapot el kell utasítani.

110

A Törvényszék eljárási szabályzata 84. cikkének (1) és (2) bekezdéséből következik, hogy elfogadhatatlannak kell nyilvánítani azokat a jogalapokat, amelyeket először a válasz szakaszában terjesztettek elő, és amelyek nem olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származnak, amely az eljárás során merült fel. Mindazonáltal az olyan jogalapot vagy érvet, amely a keresetlevélben korábban felhozott jogalap kiegészítését képezi, nem lehet elkésettség miatt elfogadhatatlannak nyilvánítani (lásd ebben az értelemben: 2024. március 5‑iKočner kontra Europol ítélet, C‑755/21 P, EU:C:2024:202, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

111

A jelen ügyben – anélkül, hogy ezt a Bizottság a fellebbezés szakaszában vitatta volna – az első fokon benyújtott keresetlevélből kitűnik, hogy F. Corneli keresetének alátámasztására többek között az egységes banktörvény 70. cikke (1) bekezdésének EKB általi megsértésére alapított jogalapra hivatkozott.

112

Kétségtelen, hogy – amint arra a Bizottság hivatkozik – F. Corneli első alkalommal az első fokon benyújtott válaszában állította, hogy ez utóbbi rendelkezés nem teszi lehetővé valamely bank ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezését abban az esetben, ha helyzete jelentősen romlik.

113

Mindazonáltal nem kifogásolható F. Cornelival szemben, hogy e válasz szakaszában új jogalapra hivatkozott, mivel az említett érv a jelen ítélet 110. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében az egységes banktörvény 70. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított, a keresetlevelében hivatkozott jogalap kiegészítésének minősül. Ugyanis, noha keresetlevelében többek között azt állította, hogy a Banca Carige helyzetének semmilyen különösen jelentős romlása nem nyert bizonyítást, válaszában pontosította, hogy e rendelkezés nem teszi lehetővé, hogy valamely bankot ilyen helyzetben ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezzenek. Márpedig ezzel F. Corneli csupán kiegészítette az annak bizonyítására irányuló érvelését, hogy – amint azt e keresetlevélben már állította – az EKB az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésről szóló határozatot az említett rendelkezés megsértésével fogadta el.

114

Következésképpen nem releváns az a kérdés, hogy F. Corneli eredményesen előadhatta‑e az említett érvet, vagy sem, anélkül hogy hozzáfért volna az ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésről szóló határozat teljes szövegéhez, mivel ezt a dokumentumot csak a keresetlevelének benyújtását követően kapta meg.

115

Ebből következik, hogy nem róható fel a Törvényszéknek, hogy megsértette az eljárási szabályzata 84. cikkének (1) bekezdését azáltal, hogy elkésettség miatt elmulasztotta hivatalból – mint elfogadhatatlant – elutasítani F. Corneli jelen ítélet 112. pontjában említett érvét. Következésképpen a Bizottság második fellebbezési jogalapját mint megalapozatlant el kell utasítani.

116

Az EKB a második fellebbezési jogalapjában és a Bizottság a harmadik fellebbezési jogalapjában arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy az EKB a vitatott határozatok elfogadásával megsértette az egységes banktörvény 70. cikkét.

117

Elsősorban a Bizottság arra hivatkozik, hogy az e szöveg 70. cikkének (1) bekezdésében szereplő, „a[z egységes banktörvény] 69 octiesdecies cikk[e] (1) bekezdésének b) pontjában említett jogsértés vagy szabálytalanság esetén” mondatrészt úgy kell értelmezni, hogy az nemcsak a „törvényi, rendeleti vagy alapszabályi rendelkezések súlyos megsértés[ére]” és „az igazgatással kapcsolatos súlyos szabálytalanságok[ra]” vonatkozik, hanem az egységes banktörvény 69 octiesdecies cikke (1) bekezdésének b) pontjában szintén említett, „bank vagy bankcsoport helyzetének […] különösen jelentős [romlására]” is.

118

Másodsorban az EKB és a Bizottság azt állítja, hogy a szóban forgó rendelkezések kontextuális és rendszertani értelmezése is amellett szól, hogy az egységes banktörvény70. cikkének (1) bekezdésében az e jogszabály 69 octiesdecies cikke (1) bekezdésének b) pontjára történő hivatkozás kiterjed az érintett bank helyzetének különösen jelentős romlásának esetére is. Logikus oksági kapcsolat van ugyanis a bank igazgatási vagy ellenőrző szerveinek az első rendelkezés értelmében vett „felmentése” és a második rendelkezés értelmében vett „feloszlatása” között. Ennélfogva észszerűtlen lenne úgy tekinteni, hogy valamely bank helyzetének különösen jelentős romlása esetén az olasz jogalkotó kizárólag az első intézkedést kívánta engedélyezni, a másodikat nem.

119

Harmadszor, az EKB és a Bizottság úgy véli, hogy az egységes banktörvény 70. cikke (1) bekezdésének általuk képviselt értelmezését megerősíti e rendelkezés keletkezése, valamint az ahhoz kapcsolódó előkészítő munkálatok. Ez az értelmezés ezenkívül megfelel az olasz jogalkotó által követett célnak, valamint az Olasz Köztársaság alkotmánya tiszteletben tartása szükségességének. Az egységes banktörvény 70. cikkének (1) bekezdése ugyanis az olasz kormány által – az olasz parlament által az uniós irányelvek átültetésének biztosítása érdekében adott felhatalmazás alapján – elfogadott 2015. november 16‑i felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelettel bevezetett módosításból ered. A Corte costituzionale (alkotmánybíróság, Olaszország) állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy e felhatalmazás gyakorlása során e kormánynak szigorúan tiszteletben kell tartania az uniós jog egészét. Egyébiránt az EKB és a Bizottság hangsúlyozza, hogy az egységes banktörvény 70. cikkének általuk képviselt értelmezését az olasz bíróságok ítélkezési gyakorlata is megerősíti.

120

Negyedik fellebbezési jogalapjával a Bizottság arra hivatkozik, hogy a Törvényszék megsértette az uniós jogot, és különösen az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdését, amikor a megtámadott ítélet 105–107. pontjában kizárta annak minden lehetőségét, hogy az egységes banktörvény 70. cikkének (1) bekezdését a 2014/59 irányelv 29. cikkével összhangban értelmezzék. A Bizottság szerint ezen ítélet 105. pontjában a nemzeti jog contra legem értelmezésére való hivatkozás „szemantikai szempontból vitatható”, mivel a „contra legem” kifejezés nem alkalmazható abban az esetben, ha az egyik rendelkezés által egy másik rendelkezésre történő hivatkozás hatályának értelmezéséről van szó, mint például az egységes banktörvény 70. cikke esetében, amely e jogszabály 69 octiesdecies cikke (1) bekezdésének b) pontjára utal.

121

A Bizottság azzal érvel, hogy annak értékeléséhez, hogy valamely nemzeti jogi rendelkezés értelmezése contra legem jellegű‑e, nemcsak az érintett rendelkezés szó szerinti értelmezését kell figyelembe venni, hanem az egyéb értelmezési szempontokat, valamint a nemzeti jog egészét is. Márpedig a Bizottság szerint nem kétséges, hogy az olasz jogban elismert értelmezési szabályok alapján az egységes banktörvény 70. cikke értelmezhető a 2014/59 irányelvvel összhangban.

122

Az Olasz Köztársaság az olasz jog releváns rendelkezéseinek az EKB és a Bizottság által képviselt értelmezését támogatja. Álláspontja szerint a „komoly vagyoni veszteségeknek” az egységes banktörvény 70. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogalma az e jogszabály 69 octiesdecies cikkének (1) bekezdése értelmében vett, a „bank helyzetének különösen jelentős romlása” egyik típusának minősül, így az EKB jogosult volt arra, hogy a vitatott határozatokban inkább a második általánosabb fogalomra hivatkozzon, mint az elsőre.

123

F. Corneli arra hivatkozik, hogy a jelen jogalapokat mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani, mivel az EKB és a Bizottság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék állítólag nem az uniós jogot, hanem az olasz jogot alkalmazta tévesen. Márpedig a fellebbezés szakaszában a nemzeti jog Törvényszék általi értelmezésének a Bíróság általi felülvizsgálata annak vizsgálatára korlátozódik, hogy a Törvényszék nem ferdítette‑e el e jogot, amire a jelen ügyben nem hivatkoztak.

124

Az ügy érdemét illetően F. Corneli vitatja az egységes banktörvény 70. cikke (1) bekezdésének az EKB és a Bizottság által képviselt értelmezését. Úgy véli, hogy az olasz jog értelmezési szabályainak megfelelően elsőbbséget kell biztosítani e rendelkezés szó szerinti értelmezésének. Hozzáteszi, hogy az EKB és a Bizottság által képviselt értelmezést nem erősíti meg az olasz ítélkezési gyakorlat.

125

F. Corneli ezenkívül úgy véli, hogy a 2014/59 irányelvet helyesen ültették át az olasz jogba. Az arányosság elvének megfelelően ezen irányelv az intézkedések fokozatosságát vezeti be az illetékes hatóságnak a bankok irányításába való beavatkozása tekintetében, előírva a bank felső vezetésének vagy vezető testületének elmozdítását olyan helyzetekben, amelyek kevésbé súlyosak, mint amikor egy vagy több ügyvivő vagyonfelügyelő kinevezése indokolt. Az EKB és a Bizottság érvelése figyelmen kívül hagyja az említett irányelv 29. cikke (1) bekezdésének egyértelmű szövegét, amely különbséget tesz a bank felső vezetésének vagy vezető testületének elmozdítását igazoló helyzetek és egy vagy több ügyvivő vagyonfelügyelő kinevezését igazoló helyzetek között.

126

F. Corneli hozzáteszi, hogy a 2014/59 irányelv csak minimális harmonizációt valósít meg, és megjegyzi, hogy a Bizottság, amely értesítést kapott az ezen irányelvet átültető olasz jogi rendelkezésekről, nem indított kötelezettségszegési eljárást az Olasz Köztársasággal szemben, ami akkor állt volna fenn, ha ezt az átültetést nem megfelelően hajtották volna végre. Még ha ez is lett volna a helyzet, F. Corneli úgy véli, hogy ez a körülmény nem igazolhatja az egységes banktörvény 70. cikkének a szövegével ellentétes értelmezését.

127

Az EKB a második fellebbezési jogalapjában, valamint a Bizottság a harmadik és negyedik fellebbezési jogalapjában lényegében arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 107. és 108. pontjában tévesen állapította meg, hogy az EKB az egységes banktörvény 70. cikke (1) bekezdésének a jelen ügyben való alkalmazása érdekében contra legem értelmezte e nemzeti rendelkezést, következésképpen pedig figyelmen kívül hagyta az említett rendelkezésnek a 2014/59 irányelv 29. cikkének (1) bekezdésével összhangban történő értelmezésére vonatkozó kötelezettségnek az uniós jog által előírt korlátját.

128

E jogalapok elfogadhatóságát illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróságnak a Törvényszék által hozott határozatokkal szemben benyújtott fellebbezések elbírálására vonatkozó hatáskörét az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdése határozza meg. E rendelkezés kimondja, hogy fellebbezni kizárólag jogi kérdésekben, „az alapokmányban megállapított feltételek mellett és korlátokon belül” lehet. A Bíróság alapokmánya 58. cikkének első albekezdése a fellebbezés alapjául szolgáló jogalapok felsorolása keretében pontosítja, hogy a fellebbezésben az uniós jognak a Törvényszék általi megsértésére is lehet hivatkozni (2011. július 5‑iEdwin kontra OHIM ítélet, C‑263/09 P, EU:C:2011:452, 46. pont).

129

Márpedig az említett jogalapok által felvetett azon kérdés, hogy a Törvényszék megsértette‑e az uniós jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy az EKB túllépte az e jog alapján rá háruló azon kötelezettség korlátait, hogy a nemzeti jogot az uniós joggal összhangban értelmezze, azt jelenti, hogy a Bíróságtól arra vonatkozó értékelést kérnek, hogy fennáll‑e az uniós jog Törvényszék általi megsértése. Olyan jogkérdésről van tehát szó, amely e minőségében a fellebbezés tárgyában eljáró Bíróság felülvizsgálata körébe tartozik.

130

Következésképpen F. Corneli állításával ellentétben ugyanezen jogalapok elfogadhatók.

131

Az ügy érdemét illetően a megtámadott ítélet 2. pontjából kitűnik, hogy a Banca Carige az EKB közvetlen prudenciális felügyelete alatt állt. Ez utóbbi a vitatott határozatok elfogadásával – amint azt a megtámadott ítélet 111. pontja megerősíti – az 1024/2013 rendelet 4. cikkének (3) bekezdésére támaszkodott.

132

E rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első mondata értelmében az EKB‑nak az e rendeletben rá ruházott feladatok – köztük bizonyos hitelintézetek prudenciális felügyelete – elvégzése céljából alkalmaznia kell a teljes vonatkozó uniós joganyagot, és amennyiben a vonatkozó uniós joganyag irányelvekből áll, az ezeket az irányelveket átültető nemzeti jogszabályokat. E 4. cikk (3) bekezdésének második mondata értelmében, amennyiben a vonatkozó uniós joganyag rendeletekből áll, illetve olyan területeken, ahol az említett rendeletek a tagállamok számára kifejezetten lehetőségeket ajánlanak fel, az EKB‑nak alkalmaznia kell az e lehetőségeket érvényesítő nemzeti jogszabályokat.

133

Az 1024/2013 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének együttes olvasatából tehát az következik, hogy a nemzeti jog EKB általi alkalmazása a nemzeti jogalkotó által az uniós jog vonatkozó rendelkezései által létrehozott keretek között hozott döntések tiszteletben tartására irányul, függetlenül attól, hogy e rendelkezések rendeletekben vagy irányelvekben szerepelnek‑e.

134

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a belső joguknak az olyan bank helyzetére történő alkalmazása során, amely nem tartozik az EKB közvetlen prudenciális felügyelete alá, valamely tagállamnak az uniós jogi rendelkezéseket a hatáskörük keretei között alkalmazni hivatott nemzeti közigazgatási hatóságai vagy bíróságai – az állandó ítélkezési gyakorlat szerint – kötelesek biztosítani e rendelkezések teljes érvényesülését (lásd ebben az értelemben: 2022. október 13‑iHUMDA ítélet, C‑397/21, EU:C:2022:790, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

135

Különösen, ha az alkalmazandó uniós jog irányelvekből áll, az összhangban álló értelmezés elve magában foglalja – amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 103. pontjában emlékeztetett – azt a követelményt, hogy a nemzeti jogot a lehető legteljesebb mértékben ezen irányelvek szövegének és céljának figyelembevételével kell értelmezni annak érdekében, hogy elérjék az ezen irányelvekben előírt eredményt (lásd ebben az értelemben: 2019. február 26‑iT Danmark és Y Denmark ítélet, C‑116/16 és C‑117/16, EU:C:2019:135, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

136

Hasonlóképpen az EKB, amikor az 1024/2013 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének megfelelően egy olyan bankra alkalmaz valamely irányelvet átültető nemzeti szabályozást, amely a Banca Carigéhez hasonlóan a közvetlen prudenciális felügyelete alá tartozik, köteles e szabályozás rendelkezéseit, amelyekre támaszkodik, úgy értelmezni, hogy az ezen irányelvvel összhangban legyen.

137

Amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 103. pontjában maga is hangsúlyozta, amennyiben – mint a jelen ügyben is – a nemzeti jog alkalmazására kerül sor, a Törvényszéknek e jogot az uniós joggal összhangban álló módon kell értelmeznie, figyelembe véve azt az irányelvet, amelyet a nemzeti jog át kíván ültetni.

138

Amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 105. pontjában emlékeztetett, az általános jogelvek – különösen a jogbiztonság elve és a visszaható hatály tilalma – korlátozzák a bíróság azon kötelezettségét, hogy a belső jog vonatkozó szabályainak értelmezésekor és alkalmazásakor figyelembe kell vennie az irányelv tartalmát, továbbá e kötelezettség nem szolgálhat a nemzeti jog contra legem értelmezésének alapjául (lásd: 2005. június 16‑iPupino ítélet, C‑105/03, EU:C:2005:386, 44. és 47. pont; 2023. december 21‑iBMW Bank és társai ítélet, C‑38/21, C‑47/21 és C‑232/21, EU:C:2023:1014, 222. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

139

A jelen ítélet 132–138. pontjában kifejtett megfontolásokra, valamint annak szükségességére tekintettel kell értelmezni a „contra legem értelmezés” fogalmát, hogy tiszteletben kell tartani az uniós jog elsőbbségét és e jog egységes alkalmazásának követelményét az 1024/2013 rendelet által az EKB‑ra ráruházott hatáskörök általa történő gyakorlása keretében.

140

Egyébiránt vélelmezni kell, hogy amennyiben a belső rendelkezéseket kifejezetten valamely irányelv átültetése céljából vezették be, az érintett tagállam az adott irányelvből rá háruló kötelezettségeknek maradéktalanul igyekezett eleget tenni (lásd ebben az értelemben: 2004. október 5‑iPfeiffer és társai ítélet, C‑397/01–C‑403/01, EU:C:2004:584, 112. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

141

Következésképpen a nemzeti jog contra legem értelmezésének a jelen ítélet 138. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból eredő tilalma csak arra az esetre vonatkozik, amikor a nemzeti jog nem alkalmazható oly módon, hogy az az érintett uniós jogi rendelkezésben foglalttal összhangban álló eredményre vezessen (lásd ebben az értelemben: 2019. június 24‑iPopławski ítélet, C‑573/17, EU:C:2019:530, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

142

A jelen ügyben a megtámadott ítélet 107. és 108. pontjából kitűnik, hogy a Törvényszék lényegében úgy ítélte meg, hogy az EKB a szóban forgó nemzeti rendelkezés contra legem értelmezésével megsértette az egységes banktörvény 70. cikke (1) bekezdésének a 2014/59 irányelv 29. cikke (1) bekezdésével összhangban álló értelmezésének az uniós jog által meghatározott korlátját.

143

Ennélfogva a Bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ezen indokokkal a Törvényszék megsértette‑e az uniós jogot, amint arra az EKB a második fellebbezési jogalapjában, a Bizottság pedig a harmadik és negyedik fellebbezési jogalapjában hivatkozik.

144

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2014/59 irányelv 28. cikke előírja a tagállamok azon kötelezettségét, hogy biztosítsák, hogy az illetékes hatóságok előírhassák az intézmény felső vezetése vagy vezető testülete egészének vagy egyes tagjainak elmozdítását, különösen, amennyiben ezen intézmény pénzügyi helyzete „jelentősen megromlik”.

145

Ezen irányelv 29. cikkének (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy amennyiben az illetékes hatóság úgy ítéli meg, hogy a felső vezetés vagy a vezető testület 28. cikkben említett leváltása nem elégséges a helyzet orvoslására, a tagállamok biztosítják, hogy e hatóság egy vagy több ügyvivő vagyonfelügyelőt nevezhessenek ki az intézmény élére.

146

E két rendelkezés együttes olvasatából tehát az következik, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy amikor valamely bank helyzete jelentősen romlik, az illetékes hatóság e helyzettől függően többek között arra szorítkozhasson, hogy a felső vezetés vagy a vezető testület egészének vagy egyes tagjainak elmozdítását írja elő, vagy pedig egy vagy több ügyvivő vagyonfelügyelőt is kinevezzen.

147

Az 1024/2013 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének első és második albekezdéséből, valamint (2) bekezdéséből az következik, hogy a többek között az e rendelet 4. cikkének (1) és (2) bekezdésében rá ruházott feladatok ellátása céljából az EKB‑t kell olyan „illetékes hatóságnak” tekinteni, amely az uniós jog vonatkozó rendelkezései alapján az ilyen hatóságokra ruházott valamennyi hatáskörrel rendelkezik, és e hatásköröket az említett rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében említett jogi aktusokkal összhangban kell gyakorolnia.

148

E tekintetben F. Corneli azon érvét illetően, amely lényegében annak szükségességén alapul, hogy az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett elő kell írni az illetékes hatóságnak a bankok irányításába való beavatkozására vonatkozó intézkedések „fokozatosságát”, meg kell állapítani, hogy a 2014/59 irányelv 27–29. cikkében előírt beavatkozási intézkedések rendszere tiszteletben tartja ezt az elvet.

149

Ami közelebbről az ezen irányelv 29. cikkének (1) bekezdésében előírt ügyvivői vagyonkezelési intézkedést illeti, e rendelkezésből kitűnik, hogy ez az intézkedés csak azt követően fogadható el, hogy úgy ítélik meg, az említett irányelv 28. cikkében előírt kevésbé korlátozó intézkedés, vagyis az érintett bank felső vezetésének vagy vezető testületének leváltása az érintett bank helyzetére tekintettel nem elégséges.

150

A jelen ítélet 144–149. pontjából kitűnik, hogy a 2014/59 irányelvnek a belső jogrendjébe való átültetése során a nemzeti jogalkotónak rendelkeznie kell arról a lehetőségről, hogy az illetékes hatóság valamely bank tekintetében ügyvivő vagyonfelügyeletet vezessen be, különösen abban az esetben, ha ezen intézmény helyzete jelentősen romlik.

151

Következésképpen az összhangban álló értelmezés elvével és a Bíróságnak a jelen ítélet 134. és 135. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatával összhangban a nemzeti jog releváns rendelkezéseit, amennyire csak lehetséges, úgy kell értelmezni, hogy ezen eredmény megvalósuljon.

152

A jelen ügyben kétségtelen, hogy – amint az a megtámadott ítélet 92–95. pontjából kitűnik – egyrészt az egységes banktörvény 69 octiesdecies cikke (1) bekezdésének b) pontja, amely a „felmentésre”, vagyis a bank igazgatási vagy ellenőrző szerveinek elmozdítására vonatkozik, másrészt pedig e jogszabály 70. cikkének (1) bekezdése, amely a bank ügyvivői vagyonfelügyeletére vonatkozik, részben eltérő módon megfogalmazott alkalmazási feltételeket ír elő.

153

Közelebbről, noha valamely bank helyzetének különösen jelentős romlása az egységes banktörvény 69 octiesdecies cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt, banki igazgatási vagy ellenőrző szervek elmozdítását igazoló vagylagos feltételek között szerepel, ez nem fordul elő ilyen megfogalmazásban e jogszabály 70. cikke (1) bekezdésének a bank ügyvivői vagyonkezelésére vonatkozó alkalmazási feltételei között.

154

Mindazonáltal, ellentétben azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 107. és 108. pontjában megállapított, önmagában ebből a körülményből nem lehet arra következtetni, hogy az egységes banktörvény 70. cikke (1) bekezdésének a 2014/59 irányelv 29. cikkével összhangban történő olyan értelmezése, amely szerint e rendelkezést valamely bank helyzetének jelentős romlása esetén alkalmazni kell, a Bíróságnak a jelen ítélet 138. és 141. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlata értelmében mégis contra legem jellegű lenne.

155

Az ilyen értelmezés ugyanis nem ellentétes az említett rendelkezéssel, mivel – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 93. pontjában maga is megállapította – az ugyanezen rendelkezés alkalmazását igazoló vagylagos feltételek között szerepel az arra vonatkozó feltétel, hogy valamely banknál „komoly vagyoni veszteségek”„várhatók”.

156

Márpedig a bank helyzete „jelentős romlásának” a 2014/59 irányelv 29. cikke keretében releváns fogalma, valamint az egységes banktörvény 70. cikkének (1) bekezdésében szereplő, „komoly vagyoni veszteségek” várható bekövetkezésének fogalma általános és hasonló kifejezésekkel megfogalmazott jogi fogalmaknak minősülnek.

157

Valamely bank helyzetének romlása ugyanis szükségszerűen magában foglalja a bank jövőbeli vagyoni veszteségeinek eshetőségét, amelyek, ha a romlás „jelentős”, „komolynak” minősíthetők. Ezzel szemben, ha számítani lehet arra, hogy egy bank komoly vagyoni veszteségeket szenved el, ez csak azt jelentheti, hogy e bank helyzete olyannyira megromlott, hogy az „jelentősnek” minősíthető.

158

Ebből következik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 107. és 108. pontjában lényegében úgy ítélte meg, hogy az egységes banktörvény 70. cikkének (1) bekezdése az olasz jogban nem szolgálhat alapul a helyzetének jelentős romlásával szembesülő bank ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésére irányuló intézkedés elfogadásához, anélkül hogy sérülne a nemzeti jog contra legem értelmezésének a jelen ítélet 138. és 141. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett tilalma.

159

Következésképpen, anélkül hogy meg kellene vizsgálni az EKB által a második fellebbezési jogalapjának alátámasztására felhozott többi kifogást, valamint a Bizottság által a fellebbezése harmadik és negyedik jogalapjának alátámasztására felhozott kifogásokat, valamint az utóbbi ötödik fellebbezési jogalapját, a fellebbezéseknek helyt kell adni, és a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni.

160

Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének első bekezdése szerint, ha a Bíróság a Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezi, és a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.

161

A jelen ügyben a per állása megengedi a határozathozatalt egyrészt a Bizottság által támogatott EKB által az első fokon benyújtott kereset elfogadhatatlanságára vonatkozóan felhozott kifogás tárgyában, másrészt pedig e kereset negyedik jogalapját illetően, amennyiben az a vitatott határozatok elfogadásához figyelembe vett jogi alap meghatározása során elkövetett téves jogalkalmazáson alapul.

162

Ami először is az EKB által az elsőfokú eljárásban előterjesztett kereset elfogadhatatlanságára vonatkozó kifogást illeti, amely azon alapul, hogy F. Cornelit nem érintik közvetlenül és személyében a vitatott határozatok, és nem rendelkezik az e határozatok megsemmisítéséhez fűződő érdekkel, meg kell állapítani, hogy ugyanazon indokok alapján, mint amelyekre a Törvényszék a megtámadott ítélet 33–83. pontjában hivatkozott, valamint a jelen ítélet 62–105. pontjában szereplő indokok alapján, amelyekkel a Bíróság az EKB, illetve a Bizottság első fellebbezési jogalapjait mint megalapozatlanokat elutasította, az érintettet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében valóban közvetlenül és személyében érintik a vitatott határozatok, és érdeke fűződik az e határozatokkal szembeni eljáráshoz. Következésképpen az elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

163

Másodszor, keresetének negyedik jogalapjával F. Corneli többek között arra hivatkozik, hogy az EKB tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott határozatokat az egységes banktörvény 70. cikkének (1) bekezdésére alapította, holott e rendelkezés nem vonatkozik a Banca Carige ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezésének igazolására hivatkozott helyzetre, vagyis e bank helyzetének „jelentős romlására”.

164

E tekintetben a jelen ítélet 144–158. pontjából kitűnik, hogy az egységes banktörvény 70. cikkének (1) bekezdését a 2014/59 irányelv 29. cikkének (1) bekezdésével összhangban kell értelmezni.

165

Egyrészt kétségtelen, hogy valamely bank helyzetének „jelentős romlása” ebben az értelemben kétségtelenül nem szerepel az egységes banktörvény 70. cikkének (1) bekezdésében említett vagylagos feltételek között, amelyek igazolhatnák e rendelkezés alkalmazását.

166

Mindazonáltal, amint az a jelen ítélet 157. és 158. pontjában megállapításra került, a bank helyzete „jelentős romlásának” fogalma közel áll az egységes banktörvény 70. cikke (1) bekezdésének alkalmazási feltételéhez, amely arra vonatkozik, hogy „komoly vagyoni veszteségek várhatók”.

167

Másrészt figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az egységes banktörvény 70. cikkének (1) bekezdése a nehéz helyzetben lévő bankok helyreállítására irányuló rendelkezések összességének részét képezi.

168

Egyébiránt nem vitatott, hogy az egységes banktörvény 70. cikkének (1) bekezdése az olasz szabályozásnak a 2014/59 irányelv olasz jogba való átültetése kifejezett céljával elfogadott, felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet révén történő módosításából ered.

169

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az egységes banktörvény 70. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az arra vonatkozó feltétel, hogy várható, hogy az érintett bank komoly vagyoni veszteségeket szenved el, a helyzetének jelentős romlása esetén teljesül, és ennélfogva igazolja e bank ügyvivői vagyonfelügyelet alá helyezését.

170

Ebből következik, hogy az EKB nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a vitatott határozatok elfogadásakor az egységes banktörvény 70. cikkének (1) bekezdésére támaszkodott, és hogy ennélfogva az első fokon benyújtott kereset negyedik jogalapját, amennyiben az a vitatott határozatok elfogadásához figyelembe vett jogi alap meghatározása során elkövetett téves jogalkalmazáson alapul, mint megalapozatlant el kell utasítani.

171

Ezt meghaladóan a per állása nem engedi meg a határozathozatalt, mivel az F. Corneli által a keresetének alátámasztására felhozott többi jogalapot és érvet a Törvényszék nem vizsgálta meg.

172

Következésképpen a jogvitát vissza kell utalni a Törvényszék elé, hogy az határozzon e jogalapokról.

173

Mivel a Bíróság az ügyet visszautalja a Törvényszék elé, a jelen fellebbezési eljárás költségeiről jelenleg nem szükséges határozni.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott: