C-774/22. sz. ügy

JX

kontra

FTI Touristik GmbH

(az Amtsgericht Nürnberg [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (második tanács), 2024. július 29.

„Előzetes döntéshozatal – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság, a határozatok elismerése és végrehajtása polgári és kereskedelmi ügyekben – 1215/2012/EU rendelet – 18. cikk – Joghatóság fogyasztói szerződések esetén – Egy tagállam bíróságai joghatóságának és illetékességének meghatározása – Külföldi vonatkozás – Utazás harmadik országba”

Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság és a határozatok végrehajtása a polgári és kereskedelmi ügyekben – 1215/2012 rendelet – Joghatóság fogyasztói szerződések esetén – Hatály – Fogyasztó és utazásszervező közötti jogvita utazási csomagra vonatkozó szerződés megkötését követően – Ugyanabban a tagállamban székhellyel rendelkező szerződő felek – Külföldön található úti cél – A fogyasztó lakóhelye szerinti bíróság joghatósága és illetékessége – Bennfoglaltság

(1896/2006 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 3. cikk, (1) bekezdés; 1215/2012 európai parlamenti és tanácsi rendelet, (3) és (26) preambulumbekezdés, 18. cikk és 19. cikk, (3) bekezdés)

(lásd: 25–37., 40–45., 47. pont és a rendelkező rész)

Összefoglalás

A Bíróság, amelyhez az egyik tagállamban lakóhellyel rendelkező fogyasztó és az ugyanebben a tagállamban székhellyel rendelkező utazásszervező közötti, az előbbi által lefoglalt külföldi utazással kapcsolatos jogvita keretében előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nyújtottak be, pontosítja a „Brüsszel Ia” rendelet ( 1 ) hatályát, megvizsgálva konkrétabban, hogy ilyen helyzetben fennáll-e külföldi elem.

2021 decemberében JX, Nürnbergben (Németország) lakóhellyel rendelkező magánszemély utazási csomagra vonatkozó szerződést kötött az FTI Touristik GmbH-val, egy müncheni (Németország) székhelyű utazásszervezővel, egy harmadik országba való utazás céljából.

JX, mivel úgy vélte, hogy nem tájékoztatták megfelelően az érintett országba való beutazás és vízumok feltételeiről, 1500 euró összeg megtérítése iránt keresetet indított a lakóhelye szerinti bíróság, az Amtsgericht Nürnberg (nürnbergi helyi bíróság, Németország) előtt. Álláspontja szerint e bíróság illetékessége a „Brüsszel Ia” rendeletben a fogyasztók javára előírt, védelmet biztosító joghatósági szabályokból ( 2 ) ered. Az FTI Touristik azt állítja, hogy e bíróság nem rendelkezik illetékességgel, és arra hivatkozik, hogy e rendelet nem alkalmazható a jelen ügyben szereplőhöz hasonló, tisztán belső tényállásokra. Ilyen helyzetben hiányzik az e rendelet alkalmazásához szükséges külföldi vonatkozás.

Előzetes döntéshozatal iránti kérelmével e bíróság annak pontosítását kéri a Bíróságtól, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet meghatározza-e azon tagállam bíróságának mind a joghatóságát, mind az illetékességét, amelynek illetékességi területén a fogyasztó lakóhellyel rendelkezik, olyan helyzetben, mint amelyről az alapügyben szó van, amelyben a külföldi elem a külföldi úti célra korlátozódik.

A Bíróság álláspontja

Először is annak vizsgálata céljából, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet alkalmazandó-e az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan jogvitára, amelyben a felperes és az alperes ugyanabban a tagállamban rendelkezik illetőséggel, a Bíróság emlékeztet arra, hogy e rendelet joghatósági szabályainak alkalmazásához külföldi elem megléte szükséges. Ilyen elem különösen fennáll, amikor a szóban forgó jogvita tárgyát képező helyzet olyan kérdéseket vet fel, amelyek a bíróságok joghatóságának meghatározására vonatkoznak. Bár a külföldi elem nyilvánvalóan fennáll abban az esetben, ha legalább az egyik fél az eljáró bíróság tagállamától eltérő tagállamban rendelkezik lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel, az ügy nemzetközi jellege – többek között a per tárgyával kapcsolatos – más tényezőkből is eredhet. Valamely tagállam és valamely harmadik állam érintettsége, például akként, hogy a felperes és az egyik alperes lakóhelye az egyik államban, a vitás tények helye pedig a másik államban van, szintén nemzetközi jelleget adhat a szóban forgó jogviszonynak, hiszen ez a helyzet a tagállamban a bíróságok joghatóságának meghatározása tekintetében kérdéseket vethet fel. Ebből következik, hogy az olyan szerződéses kötelezettségekkel kapcsolatos jogvita, amelyeket feltehetően egy harmadik államban vagy a két fél lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban kell teljesíteni, alkalmas arra, hogy a bíróságok nemzetközi joghatóságának meghatározásával kapcsolatos kérdéseket vessen fel, és ennélfogva teljesíti az ahhoz szükséges külföldi elem feltételét, hogy a jogvita a „Brüsszel Ia” rendelet hatálya alá tartozzon.

Ami a fogyasztók és az eladók vagy szolgáltatók közötti jogvitákat illeti, ezt az értelmezést ezenkívül megerősíti az 1215/2012 rendelet 18. cikkének (1) bekezdése ( 3 ), amelynek alkalmazása során a fogyasztók nemcsak a más tagállamokban – beleértve a harmadik országokat –, hanem a lakóhelyük szerinti tagállammal azonos tagállamban lakóhellyel rendelkező eladókkal vagy szolgáltatókkal szemben is hivatkozhatnak a javukra megfogalmazott szabályra. Ez az értelmezés ezenkívül megfelel a „Brüsszel Ia” rendelet céljának, mivel a Bíróság több alkalommal kimondta, hogy az a jogbiztonság célkitűzését követi, amely megköveteli, hogy az eljáró nemzeti bíróság nehézségek nélkül tudjon határozni saját joghatóságáról anélkül, hogy az ügy érdemének megvizsgálására kényszerülne. E célkitűzésnek megfelelően, egy olyan ügyet, amely egy utazásszervező által szervezett és értékesített külföldi utazás keretében felmerült problémák tárgyában egy utas által benyújtott igényt érint, a „Brüsszel Ia” rendelet alkalmazásában nemzetközi jellegűnek kell tekinteni, mivel az úti cél könnyen ellenőrizhető elem. Végezetül, ezt az értelmezést nem kérdőjelezheti meg a Bíróságnak a „határokon átnyúló ügy” fogalmára való hivatkozása, amelyet az 1896/2006 rendelet ( 4 ) 3. cikkének (1) bekezdése olyan ügyként határoz meg, amelyben legalább az egyik fél az eljáró bíróság székhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban rendelkezik állandó lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel. Mivel ugyanis e rendeletnek és a „Brüsszel Ia” rendeletnek sem a tárgya, sem a hatálya nem azonos, a második rendeletet nem az első fényében kell értelmezni.

Következésképpen, az utazási szerződéssel kapcsolatos jogvita akkor is a „Brüsszel Ia” rendelet hatálya alá tartozik, ha a szerződő felek, azaz a fogyasztó és a másik szerződő fél ugyanazon tagállamban rendelkezik lakóhellyel, illetve székhellyel, amennyiben az úti cél külföldön van.

Másodszor, ami azt a kérdést illeti, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikke meghatározza-e mind joghatóságot, mind pedig az érintett bíróság illetékességét, a Bíróság megjegyzi, hogy magának e cikk (1) bekezdésének a szövegéből kitűnik, hogy ha a keresetet a fogyasztó indította, az e rendelkezés által meghatározott joghatósági szabályok egyrészt „annak a tagállamnak a bíróságai[ra], ahol a [a másik] fél székhellyel rendelkezik”, másrészt pedig „saját lakóhelyének bíróságai[ra]” utalnak. Bár az így meghatározott két szabály közül az első arra szorítkozik, hogy a kijelölt állam teljes bírósági rendszerét felruházza joghatósággal, a második szabály közvetlenül a fogyasztó lakóhelye szerinti bíróságra ruházza az illetékességet. E második szabály nem csupán az érintett bíróság joghatóságát határozza meg, hanem közvetlenül kijelöl egy adott tagállami bíróságot is, anélkül, hogy hivatkozna az e tagállamban hatályos, az illetékesség megosztására vonatkozó szabályokra.

A Bíróság ebből azt a következtetést vonja le, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikke az azon tagállam bíróságának joghatóságát és illetékességét is meghatározza, amelynek illetékességi területén a fogyasztó lakóhellyel rendelkezik, amennyiben e fogyasztó egy utazási csomagra vonatkozó szerződés megkötését követően egy utazásszervezővel szembeni jogvitával ilyen bírósághoz fordul, és e két szerződő fél egyaránt e tagállamban rendelkezik illetőséggel, az úti cél azonban külföldön található.

( 1 ) A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o., a továbbiakban: „Brüsszel Ia” rendelet).

( 2 ) JX különösen a „Brüsszel Ia” rendelet 17. és 18. cikkére hivatkozik.

( 3 ) E rendelkezés értelmében: „[a] fogyasztó a másik szerződő fél ellen akár annak a tagállamnak a bíróságai előtt, ahol a fél székhellyel rendelkezik, akár – függetlenül a másik fél székhelyétől – saját lakóhelyének bíróságai előtt indíthat eljárást. ”

( 4 ) Az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról szóló, 2006. december 12‑i 1896/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2006. L 399., 1. o., helyesbítés: HL 2016. L 33., 39. o.).