–

OP képviseletében P. Ohayon avocat,

–

a francia kormány képviseletében R. Bénard, B. Dourthe, B. Fodda és E. Timmermans, meghatalmazotti minőségben,

–

a spanyol kormány képviseletében A. Gavela Llopis, meghatalmazotti minőségben,

–

a holland kormány képviseletében J. M. Hoogveld, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna és J. Sawicka, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében S. Grünheid és J. Hottiaux, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2009. L 81., 24. o.) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.; a továbbiakban: 2002/584 kerethatározat) értelmezésére irányul.

2

E kérelmet a Franciaországban OP francia állampolgárral szemben indított büntetőeljárások keretében terjesztették elő, akit azzal vádolnak, hogy 2010 és 2012 között fizetési kártyák hamisítására szolgáló eszközöket szerzett meg és birtokolt, valamint fizetési kártyák meghamisítására irányuló bűnszövetségben vett részt.

3

A 2002/584 kerethatározat (5), (7) és (8) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

[…]

4

E kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs meghatározása és végrehajtásának kötelezettsége” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.

(2)   A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.

(3)   Ez a kerethatározat nem módosítja az [EUSZ 6. cikkben] megfogalmazott alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának kötelezettségét.”

5

Az említett kerethatározatnak a „Határozat több megkeresés esetén” című 16. cikke értelmében:

„(1)   Ha egyazon személy ellen két vagy több tagállam bocsátott ki európai elfogatóparancsot, a végrehajtó igazságügyi hatóság az összes körülmény mérlegelésével dönti el, hogy melyik európai elfogatóparancsot hajtja végre; ezen körülmények közé tartozik különösen a bűncselekmény súlya és elkövetési helye, az európai elfogatóparancsok kibocsátásának időpontja, valamint az, hogy az elfogatóparancsot büntetőeljárás lefolytatása vagy szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából bocsátották‑e ki.

[…]

(3)   Amennyiben egy európai elfogatóparancs és egy harmadik ország kiadatási kérelme ütközik, a végrehajtó tagállam illetékes hatósága az összes körülmény, különösen az (1) bekezdésben és az alkalmazandó egyezményben vagy megállapodásban foglalt feltételek mérlegelésével dönti el, hogy az európai elfogatóparancsnak vagy a kiadatási kérelemnek ad‑e elsőbbséget.

[…]”

6

Ugyanezen kerethatározat „További átadás vagy kiadatás” című 28. cikkének szövege a következő:

„(1)   Bármely tagállam értesítheti a Tanács Főtitkárságát arról, hogy más, ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett tagállamokkal fenntartott kapcsolataiban vélelmezi, hogy a hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy egy személyt – az átadása előtt elkövetett bűncselekményre tekintettel kibocsátott európai elfogatóparancs alapján – más tagállamnak átadjanak, mint a végrehajtó tagállam, amennyiben az adott esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság az átadásról szóló határozatában másképpen nem rendelkezik.

(2)   Az európai elfogatóparancs alapján a kibocsátó tagállamnak átadott személy a végrehajtó tagállam hozzájárulása nélkül, az átadása előtt elkövetett bűncselekményre tekintettel kibocsátott európai elfogatóparancs alapján az alábbi esetekben átadható a végrehajtó tagállamon kívüli más tagállamnak:

(3)   A végrehajtó igazságügyi hatóság az alábbi szabályok szerint járul hozzá a másik tagállamnak való átadáshoz:

Az 5. cikkben említett esetekben a kibocsátó tagállamnak meg kell adnia az ott előírt biztosítékokat.

(4)   Az (1) bekezdés ellenére az európai elfogatóparancs alapján átadott személy nem adható ki harmadik államnak azon tagállam illetékes hatóságának hozzájárulása nélkül, amely őt átadta. A hozzájárulást az adott tagállam a rá nézve kötelező egyezményekkel, valamint belső jogával összhangban adja meg.”

7

A 2014. november 20‑i Ley 23/2014 de reconocimiento mutuo de resoluciones penales en la Unión Europea (az Európai Unióban a büntetőügyekben hozott bírósági ítéletek kölcsönös elismeréséről szóló 23/2014. sz. törvény; a BOE 2014. november 21‑i 282. száma, 1. o.) 57. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy egy európai elfogatóparancs és egy harmadik állam által benyújtott kiadatási kérelem ütközése esetén a spanyol igazságügyi hatóság felfüggeszti az eljárást, és minden dokumentumot továbbít az igazságügyi minisztériumnak, amely pedig határozati javaslatot terjeszt a minisztertanács elé az európai elfogatóparancsnak vagy a kiadatási kérelemnek adandó elsőbbségről.

8

OP francia állampolgár ellen amiatt folyik büntetőeljárás, hogy 2010 májusa és 2012 januárja között Franciaországban, Romániában és Thaiföldön fizetésikártya‑hamisítással vagy hamis fizetési kártyák készítésével kapcsolatos bűncselekmények elkövetése céljából bűnszövetségben vett részt, és fizetésikártya‑hamisításra vagy hamis fizetési kártyák készítésére szolgáló eszközöket szerzett meg és tartott birtokában, valamint hamis hivatalos okmányokat birtokolt és használt. E cselekmények legalább öt év szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeknek minősülnek.

9

Az említett tényállás miatt OP‑t a jelen ügyben kérdést előterjesztő bíróság, a tribunal judiciaire de Marseille (marseille‑i elsőfokú bíróság, Franciaország) büntetőtanácsa elé állították. Noha az ügyét 2021 szeptemberében kellett volna elbírálni, ügyvédje arról tájékoztatta e bíróságot, hogy a svájci hatóságok által kibocsátott kiadatási kérelem végrehajtása keretében Spanyolországban elfogták és letartóztatásba vették.

10

OP‑nak a franciaországi tárgyaláson való megjelenése iránti kérelme és a Svájcnak történő kiadatása elleni tiltakozása nyomán a kérdést előterjesztő bíróság úgy határozott, hogy 2022. június 3‑án európai elfogatóparancsot bocsát ki vele szemben.

11

E bíróságot mindazonáltal a Juzgado Central de Instrucción no3 de Madrid (madridi 3. sz. központi bíróság, Spanyolország) a 2022. szeptember 2‑i végzésével arról tájékoztatta, hogy a spanyol minisztertanács úgy határozott, hogy elsőbbséget ad a svájci hatóságok által kibocsátott kiadatási kérelemnek, és ennélfogva nem hajtja végre az európai elfogatóparancsot.

12

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a 23/2014. sz. spanyol törvény 57. cikke úgy rendelkezik, hogy egy európai elfogatóparancs és egy harmadik állam kiadatási kérelmének ütközése esetén a spanyol igazságügyi hatóságnak fel kell függesztenie az eljárást, és minden dokumentumot továbbítania kell az igazságügyi minisztériumnak. A minisztertanács hatáskörébe tartozik, hogy döntsön e jogi aktusok valamelyikének elsőbbségéről, és e döntéssel szemben nincs helye jogorvoslatnak.

13

A kérdést előterjesztő bíróság előtt 2022. december 2‑án tartott tárgyaláson OP ügyvédje arra kérte e bíróságot, hogy előzetes döntéshozatal céljából terjesszen kérdést a Bíróság elé a spanyol jognak a 2002/584 kerethatározat rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségét illetően. Az ügyészség úgy ítélte meg, hogy ilyen kérdés nem terjeszthető elő, mivel a kérdést előterjesztő bíróságnak az alapeljárásban nem fűződik jogos érdeke ilyen kérdés előterjesztéséhez.

14

Mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem ért egyet ezzel a véleménnyel, megjegyzi, hogy a spanyol szabályozás nem valamely igazságügyi hatóságra, hanem egy kormányzati szervre, a jelen esetben a minisztertanácsra ruházza az arra vonatkozó döntéshozatali jogkört, hogy egy európai elfogatóparancs és egy harmadik állam hatóságai által kibocsátott kiadatási kérelem ütközése esetén melyiknek tulajdonítandó elsőbbség. E hatáskörátruházás ellentétes a 2002/584 kerethatározat 6. és 7. cikkével, amelyek kizárólag igazságügyi hatóságokra utalnak.

15

Márpedig a kérdést előterjesztő bíróságnak az OP előállítására és a bírósági eljárás folytatására vonatkozó hatásköre közvetlenül a spanyol hatóságok jelen ügyben hozott határozatától függ. E bíróságnak tehát jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy a Bíróság válaszoljon az előzetes döntéshozatalra előterjesztett, a spanyol jognak a 2002/584 kerethatározattal való összeegyeztethetőségére vonatkozó kérdésre.

16

E körülmények között a tribunal judiciaire de Marseille (marseille‑i elsőfokú bíróság, Franciaország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Ellentétes‑e [a 2002/584 kerethatározattal] az, hogy valamely tagállam jogszabályai kormányzati hatóságnak biztosítanak hatáskört annak – jogorvoslattal nem támadható – eldöntésére, hogy az európai elfogatóparancs és valamely harmadik állam által benyújtott kiadatási kérelem ütközése esetén melyiket kell végrehajtani?”

17

A spanyol kormány azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan. Egyrészt e kormány úgy véli, hogy a kérdést előterjesztő bíróság – a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében foglalt követelményekkel ellentétben – nem jelöli meg sem azokat a spanyol bírósági és kormányzati határozatokat, amelyeket az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válasz érinthet, sem pedig a 2002/584 kerethatározat azon rendelkezéseit, amelyekkel kapcsolatban e bíróság választ vár. Másrészt az említett kormány úgy véli, hogy ez a kérdés hipotetikus. Az említett kérdésre adandó válasz ugyanis nem járulhat hozzá az alapügy megoldásához, mivel a kérdés egy spanyol eljárási mechanizmus e kerethatározattal való összeegyeztethetőségére vonatkozik.

18

Ami először is azt az állítást illeti, amely szerint az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem felel meg az eljárási szabályzat 94. cikkében foglalt követelményeknek, e kérelemből egyértelműen kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság lényegében kétségeit fejezi ki a 23/2014. sz. törvény 57. cikke (2) bekezdésének a 2002/584 kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdésével való összeegyeztethetőségét illetően. Hasonlóképpen, e bíróság a spanyol minisztertanács azon határozatára hivatkozik, amely elsőbbséget adott a svájci hatóságok által OP kiadatása iránt kibocsátott kérelemnek, amely határozatot a Juzgado Central de Instrucción no3 de Madrid (madridi 3. sz. központi bíróság) az OP elleni európai elfogatóparancs kibocsátását követően az említett bíróságnak megküldött végzésében megemlített.

19

Ebből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kellőképpen meghatározta az értelmezés iránti kérelmét övező jogi és ténybeli hátteret ahhoz, hogy lehetővé tegye a Bíróság számára, hogy megértse az előterjesztett kérdés terjedelmét, és hasznos válaszokat adhasson számára, lehetővé téve ugyanakkor a tagállamok kormányai, valamint az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikkében említett érdekeltek számára, hogy gyakorolják az írásbeli észrevételek előterjesztésére vonatkozó, a Bíróság által védendő jogukat (lásd ebben az értelemben: 2023. november 28‑iCommune d’Ans ítélet, C‑148/22, EU:C:2023:924, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

20

Ami másodszor azt az állítást illeti, hogy a Bíróság elé terjesztett kérdés hipotetikus jellegű, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikk alapján létrehozott együttműködés keretében kizárólag az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel megítélje az előzetes döntéshozatalra utaló határozatnak az ítélete meghozatala tekintetében fennálló szükségességét, valamint a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni (2023. január 31‑iPuig Gordi és társai ítélet, C‑158/21, EU:C:2023:57, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

21

A nemzeti bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság csak akkor utasíthatja el, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdésekre hasznos választ adjon (2023. január 31‑iPuig Gordi és társai ítélet, C‑158/21, EU:C:2023:57, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22

Amint arra a főtanácsnok az indítványának 25. és 26. pontjában rámutatott, a 2002/584 kerethatározat által létrehozott együttműködési rendszerben a kibocsátó tagállam bíróságának felvilágosításra lehet szüksége azzal kapcsolatban, hogy a végrehajtó tagállamban az európai elfogatóparancs végrehajtásának feltételei összeegyeztethetők‑e az uniós joggal. Ez az eset áll fenn különösen akkor, ha e kerethatározat kért értelmezése lehetővé teszi az érintett kérdést előterjesztő bíróság számára annak meghatározását, hogy milyen módon kell kibocsátania vagy visszavonnia egy adott európai elfogatóparancsot, illetve új európai elfogatóparancsot kibocsátania, ha a korábbi elfogatóparancs végrehajtását megtagadták (2023. január 31‑iPuig Gordi és társai ítélet, C‑158/21, EU:C:2023:57, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

A jelen ügyben a Bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adott válaszának lehetővé kell tennie a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy a tények ismeretében járjon el, és adott esetben visszavonja a spanyol bíróságoknak továbbított európai elfogatóparancsot.

24

E körülmények között az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés nem tekinthető hipotetikusnak. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tehát elfogadható.

25

A Bíróság előtt tartott tárgyaláson OP ügyvédje azt állította, hogy OP‑t a Spanyol Királyság kiadta Svájcnak, tehát már nem tartózkodik Spanyolország területén. Az Európai Bizottság szerint az előzetes döntéshozatal iránti kérelem ezért okafogyottá vált, és meg kell állapítani az okafogyottságot.

26

E tekintetben azonban a spanyol kormány nem erősítette meg az OP kiadatására vonatkozó információkat, noha a Bíróság előtt tartott tárgyaláson ezzel kapcsolatban kifejezetten megkérdezték. Ugyanakkor, a kérdést előterjesztő bíróság nem tájékoztatta a Bíróságot a körülmények olyan megváltozásáról, amely hatással lehet a Bíróság elé terjesztett kérelmére, és az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét sem vonta vissza az Európai Unió Bírósága által a nemzeti bíróságok figyelmébe ajánlott, az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek előterjesztésére vonatkozó ajánlások (HL 2019. C 380., 1. o.) 26. pontjának megfelelően. E körülmények között nem kell megállapítani az okafogyottságot.

27

Egyetlen kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2002/584 kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy egy európai elfogatóparancs és egy kiadatási kérelem ütközése esetén valamely végrehajtó hatalmi szerv határozhat e jogi aktusok egyikének elsőbbségéről, és hogy adott esetben az ilyen határozattal szemben bírósági jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani.

28

A 2002/584 kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdése értelmében, amennyiben egy európai elfogatóparancs és egy harmadik ország kiadatási kérelme ütközik, a végrehajtó tagállam illetékes hatósága az összes körülmény, különösen az (1) bekezdésben és az alkalmazandó egyezményben vagy megállapodásban foglalt feltételek mérlegelésével dönti el, hogy az európai elfogatóparancsnak vagy a kiadatási kérelemnek ad‑e elsőbbséget.

29

Először is meg kell határozni, hogy valamely végrehajtó hatalmi szerv az e rendelkezés értelmében vett „illetékes hatóság” fogalma alá tartozhat‑e.

30

Mindenekelőtt az említett rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy ütközés esetén az európai elfogatóparancsnak vagy a kiadatási kérelemnek tulajdonítandó elsőbbségre vonatkozó döntést a végrehajtó tagállam „illetékes hatósága” hozza meg, és e fogalom főszabály szerint valamennyi nemzeti hatóságra kiterjedhet, a végrehajtó hatalmi szerveket is beleértve.

31

Ezt követően, a 2002/584 kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdését övező szövegkörnyezetet illetően meg kell jegyezni, hogy az ugyanazon személlyel szemben több tagállam által kibocsátott európai elfogatóparancsok ütközése esetén ezen 16. cikk (1) bekezdése a „végrehajtó igazságügyi hatóságra” ruházza az annak eldöntésére vonatkozó hatáskört, hogy ezen elfogatóparancsok közül melyiket kell végrehajtani. Ezzel szemben az említett 16. cikk (3) bekezdése azt írja elő, hogy ütközés esetén az „illetékes hatóságnak”, nem pedig a végrehajtó igazságügyi hatóságnak kell döntenie az európai elfogatóparancs vagy a kiadatási kérelem elsőbbségéről. Ebből következik, hogy az „igazságügyi hatóság” és az „illetékes hatóság” fogalma e cikk keretében nem feleltethető meg egymásnak.

32

Megjegyzendő továbbá, hogy ez a különbségtétel ugyanazt a logikát követi, mint a 2002/584 kerethatározat 28. cikke, amely az európai elfogatóparancs végrehajtását követő további átadás vagy kiadatás eseteire vonatkozik. E cikk (1)–(3) bekezdése ugyanis meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az ilyen elfogatóparancs alapján a kibocsátó tagállamnak átadott személy az eredeti átadás előtt elkövetett bűncselekmény miatt kibocsátott európai elfogatóparancs alapján átadható egy másik, a végrehajtó tagállamtól eltérő tagállamnak. Ennek keretében e cikk (3) bekezdése főszabály szerint az első európai elfogatóparancsot végrehajtó igazságügyi hatóság hozzájárulásától teszi függővé a további átadást.

33

Ezzel szemben a 2002/584 kerethatározat 28. cikkének (4) bekezdése, amely konkrétabban a további kiadatás esetével foglalkozik, azt írja elő, hogy az európai elfogatóparancs alapján átadott személy a végrehajtó tagállam „illetékes hatóságának” hozzájárulása nélkül nem adható ki harmadik államnak.

34

A 2002/584 kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdéséhez hasonlóan e kerethatározat 28. cikkének (4) bekezdése az „illetékes hatóság” számára biztosít döntéshozatali jogkört abban az esetben, ha a szóban forgó határozat kiadatási kérelemre vonatkozik, nem pedig az érintett igazságügyi hatóság számára, mint olyan helyzetekben, amikor kizárólag egy vagy több európai elfogatóparancsról van szó. Az „illetékes hatóság” e fogalma a kiadatási kérelemmel kapcsolatos határozatok tárgyában eljáró hatóság kijelölése tekintetében a tagállamok számára hagyott mozgástér kifejeződése.

35

Végül a 2002/584 kerethatározat 16. cikke (3) bekezdésének ilyen értelmezését az e kerethatározat által követett célok is megerősítik.

36

A 2002/584 kerethatározat által alkalmazott, az „igazságügyi hatóság” és az „illetékes hatóság” fogalma közötti megkülönböztetés azzal magyarázható, hogy – amint az a kerethatározat (5) és (8) preambulumbekezdéséből kitűnik – e kerethatározat célja nem a kiadatási eljárások harmonizálása, hanem többek között az, hogy egyszerűsített eljárást hozzon létre azon helyzetekre, amelyek tisztán az elítéltek vagy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak ugyanezen kerethatározat által létrehozott igazságügyi együttműködés keretében történő átadásának körébe tartoznak.

37

Ugyanis, bár a 2002/584 kerethatározat megköveteli, hogy a tagállamok közötti átadási eljárást ezen államok igazságügyi hatóságai folytassák le, a kiadatási kérelmek a tagállamokban más hatóságok, különösen pedig a végrehajtó hatalmi szervek hatáskörébe tartozhatnak.

38

E fogalom elfogadásával az uniós jogalkotó ily módon figyelembe kívánta venni a kiadatási eljárások sajátosságait, amelyek alapvetően eltérnek a 2002/584 kerethatározat által bevezetett átadási rendszertől. A többek között nemzetközi megállapodásokban szabályozott kiadatási eljárások ugyanis az érintett államok közötti viszonosság elvén alapulnak, emellett politikai és diplomáciai megfontolásokat igényelnek. Ezzel szemben a 2002/584 kerethatározatnak az a célja, amint az különösen az 1. cikkének (1) és (2) bekezdéséből, valamint az (5) és (7) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a tagállamok közötti többoldalú kiadatási rendszert az igazságügyi hatóságok közötti, az elítéltek vagy gyanúsítottak büntető ítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő, a kölcsönös elismerés elvén nyugvó átadásának rendszerével váltsa fel (2020. november 24‑iOpenbaar Ministerie [Okirat‑hamisítás] ítélet, C‑510/19, EU:C:2020:953, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Egy európai elfogatóparancs és egy kiadatási kérelem ütközése esetén az egyiknek vagy másiknak adandó elsőbbségre vonatkozó döntés nem kell, hogy szükségképpen kizárólag az igazságügyi együttműködés rendszerébe tartozzon. A 2002/584 kerethatározat tehát lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a kiadatás terén hatáskörrel rendelkező hatóságra ruházzák az e kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdésében előírt elsőbbséggel kapcsolatos döntéshozatali jogkört.

40

Amint azt a főtanácsnok az indítványának 68. pontjában megjegyezte, az uniós jogalkotó azáltal, hogy széles mérlegelési mozgásteret hagyott a tagállamok számára egy európai elfogatóparancs és egy kiadatási kérelem ütközése esetén az egyiknek vagy másiknak adandó elsőbbségre vonatkozó döntés meghozataláért felelős hatóság kijelölése tekintetében, figyelembe vette azt a tényt, hogy az ilyen döntés a nemzeti rendszerek sajátosságaitól függően nem kizárólag igazságügyi megfontolásokon alapulhat.

41

E tekintetben a 2002/584 kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy az illetékes hatóság az elsőbbséggel kapcsolatos döntését az ügy összes körülményének mérlegelésével hozza meg, különös tekintettel az e rendelkezés (1) bekezdésében említett körülményekre, nevezetesen a bűncselekmény súlyára és elkövetési helyére, az európai elfogatóparancs, illetve a kiadatási kérelem kibocsátásának időpontjára, valamint a szóban forgó kiadatási kérelemre alkalmazandó egyezményekben foglalt feltételekre. Az említett rendelkezés azáltal, hogy hivatkozik mind a versengő európai elfogatóparancsok esetére ezen (1) bekezdésben előírt feltételekre, mind pedig a kiadatási kérelmekre alkalmazandó egyezményekben előírt feltételekre, az uniós jogalkotó azt figyelembe vevő választását rögzíti, hogy az elsőbbségre vonatkozó döntést valamely végrehajtó hatalmi szerv is meghozhatja, mivel az nem kizárólag igazságszolgáltatási logikát követő megfontolásokon alapulhat.

42

Következésképpen a 2002/584 kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy egy európai elfogatóparancs és egy kiadatási kérelem ütközése esetén valamely végrehajtó hatalmi szerv hatáskörrel rendelkezhet az ezen jogi aktusok egyikének vagy másikának adandó elsőbbségre vonatkozó döntés meghozatalára.

43

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 2002/584 kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdésében előírt, elsőbbségre vonatkozó döntéssel szemben bírósági jogorvoslati lehetőséget kell‑e biztosítani.

44

Hangsúlyozni kell, hogy e rendelkezés nem kimerítő jelleggel írja elő a valamely európai elfogatóparancs és egy kiadatási kérelem ütközését szabályozó eljárást. Csupán bizonyos eljárási szempontokat pontosít a két jogi aktus közül az egyiknek vagy a másiknak adandó elsőbbségre vonatkozó döntéssel kapcsolatban, és a tagállamokra bízza e döntés formájának vagy meghozatala időpontjának megválasztását.

45

E tekintetben az említett rendelkezés kimondja, hogy az illetékes hatóságnak kellően figyelembe kell vennie az ügy összes körülményét, köztük a jelen ítélet 41. pontjában felidézett körülményeket is. Ebből következik, hogy bár e hatóság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik az elsőbbségre vonatkozó döntésének meghozatala során, az említett hatóság nem tekinthet el az érintett személy érdekeinek figyelembevételétől.

46

Tekintettel az elsőbbségre vonatkozó döntéssel érintett személy ahhoz való jogára, hogy vele szemben ne hozzanak e mérlegelési mozgásteret figyelmen kívül hagyó határozatot, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének első bekezdéséből az következik, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell e személy számára az olyan hatékony bírósági jogorvoslat lehetőségét, amely lehetővé teszi a jelen ítélet előző pontjában említett követelmények tiszteletben tartásának biztosítását.

47

Egyfelől az elsőbbségre vonatkozó döntés meghozatalát övező eljárási részletszabályokra, másfelől pedig az ilyen bírósági jogorvoslatra vonatkozó pontosítások hiányában az eljárási autonómia elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjének kell szabályoznia ezen jogorvoslat eljárási részletszabályait, és általánosabban egy európai elfogatóparancs és egy kiadatási kérelem ütközésére vonatkozó részletszabályokat.

48

Bár ezen elv értelmében a tagállamok e tekintetben továbbra is elfogadhatnak olyan szabályokat, amelyek tagállamonként eltérőek lehetnek, mindazonáltal ügyelniük kell arra, hogy e szabályok ne akadályozzák a 2002/584 kerethatározatból eredő követelmények érvényesülését (lásd ebben az értelemben: 2021. október 26‑iOpenbaar Ministerie [A végrehajtó igazságügyi hatóság által történő meghallgatáshoz való jog] ítélet, C‑428/21 PPU és C‑429/21 PPU, EU:C:2021:876, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e kerethatározat az 1. cikkének (3) bekezdése értelmében nem érinti az EUSZ 6. cikkben biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét.

50

Közelebbről, egyrészt a Charta 47. cikkének első bekezdésében biztosított hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog szükségszerűen magában foglalja, hogy e felülvizsgálatra az európai elfogatóparancs vagy a kiadatási kérelem végrehajtását megelőzően kerüljön sor, és hogy az e jogorvoslat elbírálására hatáskörrel rendelkező igazságügyi hatóság felülvizsgálhassa, hogy az elsőbbségre vonatkozó döntést a 2002/584 kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdésében hivatkozott valamennyi releváns kritérium megfelelő figyelembevételével hozták‑e meg.

51

Másrészt a 2002/584 kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdésében előírt, elsőbbségre vonatkozó döntést érintő bírósági jogorvoslatnak lehetővé kell tennie az érintett személy számára, hogy vitassa a Chartában biztosított alapvető jogainak és szabadságainak esetleges megsértését.

52

Amint ugyanis a főtanácsnok az indítványának 91. pontjában megjegyezte, az ilyen elsőbbségre vonatkozó döntés jelentős hatással lehet az érintett személy jogi helyzetére. Ha például a kiadatási kérelemnek anélkül adnának elsőbbséget, hogy az elsőbbségre vonatkozó döntéssel szemben jogorvoslattal lehetne élni, az ahhoz vezetne, hogy figyelmen kívül lehetne hagyni az érintett személynek a Chartában rögzített alapvető jogai és szabadságai megsértésének esetleges veszélyét, mivel a helyzetek túlnyomó többségében a kiadatási eljárás nem tartozik az uniós jog hatálya alá.

53

A jelen ügyben meg kell jegyezni, hogy a Bíróság előtt tartott tárgyaláson a spanyol kormány – a kérdést előterjesztő bíróság által az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében kifejtett előfeltevések ellenében – kifejtette, hogy a minisztertanács által az elsőbbségre vonatkozóan hozott döntéssel szemben a számára biztosított mérlegelési jogkör keretein belül lehet jogorvoslattal élni.

54

Ez utóbbi tekintetben, noha – amint az a jelen ítélet 45. pontjából kitűnik – a 2002/584 kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdésében említett illetékes hatóság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik az elsőbbségre vonatkozó döntésének meghozatala során, e mérlegelési mozgásteret behatárolja az e rendelkezésben említett összes körülmény „kellő” mérlegelésére vonatkozó kötelezettség, így az illetékes hatóság köteles megindokolni a meghozott határozatot annak érdekében, hogy lehetővé tegye az érintett személy számára a jogorvoslathoz való jogának gyakorlását. Az állandó ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy a Charta 47. cikkének első bekezdésében biztosított bírósági jogorvoslat hatékonysága megköveteli, hogy az érintett személy megismerhesse a rá vonatkozóan hozott határozat alapjául szolgáló indokokat (lásd ebben az értelemben: 2024. április 25‑iNW és PQ [Minősített adatok] ítélet, C‑420/22 és C‑528/22, EU:C:2024:344, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

A fenti indokok összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2002/584 kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy egy európai elfogatóparancs és egy kiadatási kérelem ütközése esetén eldöntheti valamely végrehajtó hatalmi szerv, hogy e jogi aktusok melyikének ad elsőbbséget. Az ilyen döntéssel szemben a tagállamok által meghatározandó eljárási feltételek mellett hatékony bírósági jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani.

56

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 16. cikkének (3) bekezdését

a következőképpen kell értelmezni:

egy európai elfogatóparancs és egy kiadatási kérelem ütközése esetén eldöntheti valamely végrehajtó hatalmi szerv, hogy e jogi aktusok melyikének ad elsőbbséget. Az ilyen döntéssel szemben a tagállamok által meghatározandó eljárási feltételek mellett hatékony bírósági jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani.