1

Keresetlevelében az Európai Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy Magyarország:

2

A 91/271 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A tagállamok gondoskodnak arról, hogy minden agglomeráció rendelkezzék települési szennyvizet összegyűjtő rendszerekkel,

A 10000 [LE]‑nél nagyobb agglomerációknál az 5. cikkben szereplő meghatározás szerint »érzékeny terület«‑nek tekintett befogadó vizekbe kibocsátott települési szennyvíz esetében a tagállamok biztosítják, hogy a gyűjtőrendszerek legkésőbb 1998. december 31‑ig elkészüljenek.

Ahol a gyűjtőrendszerek létrehozása nem indokolt, akár azért, mert nem járna környezeti előnyökkel, akár mert aránytalanul nagy költségekkel járna, azonos szintű környezetvédelmet nyújtó egyedi rendszereket vagy más megfelelő intézkedéseket kell alkalmazni.”

3

A 91/271 irányelv 4–7. cikke számos követelményt állapít meg a települési szennyvíz kezelésére vonatkozóan.

4

Ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok biztosítják, hogy a gyűjtőrendszerekbe vezetett szennyvizet vízbe történő kibocsátás előtt másodlagos kezelésnek vagy egy ezzel egyenértékű kezelésnek vessék alá, az alábbiak szerint:

5

Az említett irányelv 5. cikke értelmében:

„(1)   A (2) bekezdés érdekében a tagállamok 1993. december 31‑ig kijelölik az érzékeny területeket, a II. mellékletben megállapított kritériumoknak megfelelően.

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy a gyűjtőrendszerekbe vezetett települési szennyvizet érzékeny területekre való kibocsátásuk előtt a 4. cikkben leírtnál szigorúbb követelményeket kielégítő tisztításnak vessék alá, legkésőbb 1998. december 31‑ig, a 10000 LE‑nél nagyobb agglomerációk minden kibocsátott vize esetében.

[…]

(4)   Egyes esetekben a (2) és (3) bekezdésben szereplő telepekre a követelményeket nem kell alkalmazni az érzékeny területeken, ha igazolható, hogy az ebben a körzetben lévő összes települési szennyvíztisztító telepről származó teljes terhelés minimális csökkentési százaléka legalább a teljes foszformennyiség 75%‑a és legalább a teljes nitrogénmennyiség 75%‑a.

[…]”

6

Ugyanezen irányelv 10. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok biztosítják, hogy a 4., 5., 6. és 7. cikk követelményeinek kielégítése érdekében épített települési szennyvíztisztító telepek úgy legyenek megtervezve, megépítve, működtetve és karbantartva, hogy minden normálisnak tekinthető helyi időjárási helyzetben megfelelő teljesítményt biztosítsanak. […]”

7

A 91/271 irányelv 15. cikke szerint:

„(1)   Az eljárásra jogosult hatóságok, illetve az erre felhatalmazott testületek folyamatosan ellenőrzik:

(2)   Az eljárásra jogosult hatóságok, illetve az erre felhatalmazott testületek folyamatosan ellenőrzik azokat a vizeket, amelyekbe a települési szennyvíztisztító telepekről kibocsátás történik és amelyekbe a 13. cikkben leírt közvetlen kibocsátások történnek, ha várható, hogy a befogadó környezetet jelentős hatások érik.

[…]”

8

A Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány (HL 2003. L 236., 33. o.; a továbbiakban: 2003. évi csatlakozási okmány) X. melléklete 8. pontja B. alpontja 1. alpontjának a) alpontja a következőképpen rendelkezik:

„A 91/271/EGK irányelv 3., 4. cikkétől és 5. cikke (2) bekezdésétől eltérve, 2015. december 31‑ig a településiszennyvíz‑elvezető művekre és a települési szennyvíz kezelésére vonatkozó előírásokat Magyarországon a következő közbenső célkitűzésekkel összhangban nem kell teljes mértékben alkalmazni:

9

A Bizottság 2017. február 16‑án felszólító levelet küldött Magyarországnak, amelyben lényegében azt közölte, hogy a rendelkezésére álló információk alapján látható, hogy e tagállam a 2003. évi csatlakozási okmányban meghatározott időpontokban néhány magyar agglomeráció tekintetében nem felelt meg a 91/271 irányelvben előírt bizonyos követelményeknek.

10

Magyarország 2017. április 21‑én válaszolt e felszólító levélre.

11

A Bizottság, mivel e választ nem találta kielégítőnek, 2017. december 8‑án az EUMSZ 258. cikk alapján indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak, amelyben azt kifogásolta e tagállammal szemben, hogy nem teljesítette a 91/271 irányelvből eredő kötelezettségeit.

12

Magyarország 2018. február 13‑án válaszolt ezen indokolással ellátott véleményre.

13

A Bizottság, mivel e választ nem találta meggyőzőnek, benyújtotta a jelen, kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet.

14

A Bizottság a keresetének alátámasztása érdekében négy kifogásra hivatkozik, amelyek közül az első a 91/271 irányelv 3. és 10. cikkének megsértésén, a második ezen irányelv 4. és 10. cikkének megsértésén, a harmadik az említett irányelv 5. és 10. cikkének megsértésén, a negyedik pedig ugyanezen irányelv 15. cikkének megsértésén alapul.

15

A Bizottság elsősorban arra hivatkozik, hogy Magyarország Békés, Dabas, Dunavarsány, Hódmezővásárhely, Keszthely, Kéthely, Kiskunhalas, Köröm, Marcali, Mezőtúr, Nagykőrös, Pilisvörösvár, Soltvadkert, Szécsény, Szentendre, Szentes, Szigetszentmiklós, Tököl, Tolna, Veresegyház, Zalaegerszeg és Zalakaros agglomerációk tekintetében nem teljesítette a 91/271 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében előírt követelményeket.

16

Először is a rendelkezésére álló információk ugyanis azt mutatják, hogy a 2003. évi csatlakozási okmány X. melléklete 8. pontja B. alpontja 1. alpontjának a) alpontjában előírt időpontokban ezen agglomerációk mindegyike ismétlődő jelleggel és jelentős részben egyedi településiszennyvíz‑gyűjtő rendszereket használt. Ezenkívül az ilyen vizet gyűjtő rendszerekhez való csatlakozás aránya – amennyiben léteznek ilyen rendszerek – az említett agglomerációk mindegyikében alacsony.

17

Másodszor az egyedi településiszennyvíz‑gyűjtő rendszereknek az érintett agglomerációkban való ismétlődő és jelentős használata nem felel meg a 91/271 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében előírt követelményeknek. E rendelkezés ugyanis az első és a második albekezdésében azt írja elő, hogy a főszabály az, hogy az említett agglomerációknak települési szennyvizet összegyűjtő rendszerekkel kell rendelkezniük, a harmadik albekezdésében pedig azt, hogy ettől eltérve csak abban az esetben lehet – bizonyos feltételek mellett – az ilyen vizet összegyűjtő egyedi rendszereket alkalmazni, ha az előbb említett gyűjtőrendszerek létrehozása környezetvédelmi vagy pénzügyi okokból nem indokolt. Márpedig a jelen ügyben Magyarország soha nem bizonyította, hogy a gyűjtőrendszerek létrehozása a szóban forgó agglomerációkban nem indokolt. Ezenkívül e tagállam azt sem támasztotta alá, hogy az egyedi településiszennyvíz‑gyűjtő rendszerek használatára vonatkozó magyar szabályozással garantálható, hogy e rendszerek a gyűjtőrendszerek által biztosítottal azonos szintű környezetvédelmet nyújtanak.

18

Másodsorban a Bizottság lényegében azt állítja, hogy mivel az érintett agglomerációk nem rendelkeznek a 91/271 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében előírt követelményeknek megfelelő gyűjtőrendszerekkel, következtetésként meg kell állapítani, hogy Magyarország nem felel meg a szennyvíztisztító telepekre ezen irányelv 10. cikke értelmében alkalmazandó követelményeknek sem.

19

Magyarország erre először is lényegében azt válaszolja, hogy azt a kérdést, hogy a 91/271 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében előírt követelményeket tiszteletben tartják‑e, az ezen irányelvben meghatározott agglomerációk szintjén kell értékelni.

20

Másodszor, a jelen kifogás a 91/271 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének téves értelmezésén alapul. E rendelkezésből ugyanis az következik, hogy a települési szennyvizek összegyűjtése nemcsak gyűjtőrendszerekkel, hanem egyedi rendszerekkel is biztosítható. Következésképpen, még ha az ilyen vizek összegyűjtése a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint világos és egyértelmű eredménykötelezettséget jelent is, e kötelezettség az összes ilyen rendszer alkalmazásával is teljesíthető, ha egyrészt az egyedi rendszerek használata indokolt, és másrészt ezen utóbbiak a gyűjtőrendszer által biztosítottal azonos szintű környezetvédelmet nyújtanak.

21

Harmadszor, a jelen ügyben e különböző követelményeket tiszteletben tartották.

22

Az első kifogás két részből áll.

23

E kifogásnak a 91/271 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított első részét illetően emlékeztetni kell arra, hogy e bekezdés első két albekezdése értelmében a tagállamoknak kötelező gondoskodniuk arról, hogy minden agglomeráció legkésőbb az ezen albekezdésekben meghatározott bizonyos időpontokban rendelkezzen települési szennyvizet összegyűjtő rendszerekkel. Az említett bekezdés harmadik albekezdése pedig azt írja elő, hogy ahol a gyűjtőrendszerek létrehozása nem indokolt, akár azért, mert nem járna környezeti előnyökkel, akár mert aránytalanul nagy költségekkel járna, azonos szintű környezetvédelmet nyújtó egyedi rendszereket vagy más megfelelő intézkedéseket kell alkalmazni.

24

Először is ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének szövegéből és rendszeréből az következik, hogy e rendelkezés pontos, világos és egyértelmű eredménykötelezettséget ír elő a tagállamok számára, amely annak biztosításában áll, hogy az e rendelkezés hatálya alá tartozó valamennyi agglomeráció rendelkezzen olyan gyűjtőrendszerrel, amely lehetővé teszi az ott keletkezett összes települési szennyvíz összegyűjtését (2014. november 6‑iBizottság kontra Belgium ítélet, C‑395/13, EU:C:2014:2347, 31. pont; 2020. március 5‑iBizottság kontra Ciprus [Települési szennyvizek gyűjtése és tisztítása] ítélet, C‑248/19, EU:C:2020:171, 27. pont).

25

Ezenfelül az egyedi településiszennyvíz‑gyűjtő rendszerek alkalmazása kizárólag e kötelezettségtől való eltérésként megengedett (lásd ebben az értelemben: 2014. november 6‑iBizottság kontra Belgium ítélet, C‑395/13, EU:C:2014:2347, 36. pont).

26

Végezetül a 91/271 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdéséből kitűnik, hogy az ilyen egyedi rendszereknek a valamely adott agglomerációban való alkalmazása csak abban az esetben lehetséges, ha teljesül két kumulatív követelmény. Egyrészt az érintett tagállamnak alá kell támasztania, hogy az érintett agglomerációban környezetvédelmi vagy pénzügyi okokból nem indokolt gyűjtőrendszer létrehozása. Másrészt, amennyiben ezen előzetes követelmény teljesül, e tagállamnak azt is bizonyítania kell, hogy az egyedi településiszennyvíz‑gyűjtő rendszerek vagy más megfelelő intézkedések, amelyeket az ilyen gyűjtőrendszer helyett alkalmaz, az utóbbi által biztosítottal azonos szintű környezetvédelmet nyújtanak (lásd ebben az értelemben: 2018. május 31‑iBizottság kontra Olaszország ítélet, C‑251/17, EU:C:2018:358, 37. pont).

27

A jelen ügyben először is meg kell állapítani, hogy Magyarország nem vitatja, hogy az egyedi településiszennyvíz‑gyűjtő rendszereket az első kifogás által érintett agglomerációkban ismétlődő jelleggel és jelentős mértékben használják. Következésképpen ezt a helyzetet bizonyítottnak kell tekinteni.

28

Másodszor e tagállam nem állítja azt, és nem is bizonyítja, hogy az említett helyzet minden egyes érintett agglomeráció tekintetében azzal magyarázható, hogy a településiszennyvíz‑gyűjtő rendszerek alkalmazása környezetvédelmi vagy pénzügyi okokból nem indokolt. Magyarország ugyanis lényegében csupán azzal érvel, hogy az azon egyedi, ilyen vizet összegyűjtő rendszerekre, amelyeket az említett gyűjtőrendszerek helyett alkalmaz, a létesítés és az üzemeltetés tekintetében olyan jogi és műszaki feltételek vonatkoznak, amelyek alapján azok alkalmazása indokoltnak tekinthető. Ezzel az érveléssel azonban Magyarország nem terjeszt elő egyetlen olyan környezetvédelmi vagy pénzügyi okot sem, amely igazolná, hogy a gyűjtőrendszerek alkalmazása nem indokolt.

29

Következésképpen az első kifogás első részének helyt kell adni.

30

Az első kifogásnak a 91/271 irányelv 10. cikkének megsértésére alapított második részét illetően meg kell állapítani, hogy e cikk értelmében a tagállamok kötelesek biztosítani, hogy az ezen irányelv 4–7. cikke követelményeinek kielégítése érdekében épített településiszennyvíz‑tisztító telepek úgy legyenek megtervezve, megépítve, működtetve és karbantartva, hogy minden normálisnak tekinthető helyi időjárási helyzetben megfelelő teljesítményt biztosítsanak.

31

Amint az az említett 10. cikk szövegéből következik, az e cikk által a szennyvíztisztító telepek tekintetében a tagállamokra vonatkozóan előírt kötelezettség kiegészíti az utóbbiakat érintően a települési szennyvíz kezelésével kapcsolatban a 91/271 irányelv 4–7. cikkében meghatározott kötelezettségeket. A szennyvíztisztító telepeket, amelyek létrehozását ezen irányelv 10. cikke előírja a tagállamok számára, úgy kell megtervezni, megépíteni, működtetni és karbantartani, hogy azok megfeleljenek az ilyen víz kezelésére az említett irányelv 4–7. cikke értelmében alkalmazandó követelményeknek attól az időponttól kezdve, hogy az ilyen vizet az ugyanezen irányelv 3. cikke értelmében létrehozandó gyűjtőrendszerekbe vezetik.

32

E tekintetben a Bíróság több alkalommal megállapította, hogy a 91/271 irányelv 10. cikke által a tagállamok számára a településiszennyvíz‑tisztító telepek tekintetében előírt kötelezettség feltételezi az ezen irányelv 4–7. cikkében az ilyen víz kezelésére vonatkozóan előírt követelmények teljesülését, ezért e kötelezettséget az ezen előzetes követelmények tiszteletben tartásának hiányában nem lehet teljesítettnek tekinteni (2012. július 19‑iBizottság kontra Olaszország ítélet, C‑565/10, EU:C:2012:476, 41–44. pont; 2021. október 6‑iBizottság kontra Olaszország [Települési szennyvíz összegyűjtésére és kezelésére szolgáló rendszerek] ítélet, C‑668/19, EU:C:2021:815, 94. pont).

33

A Bíróság a 91/271 irányelv 4–7. cikkének rendelkezései és az ezen irányelv 3. cikke közötti kapcsolatra tekintettel hasonlóképpen kimondta, hogy e rendelkezések megsértését kell megállapítani, ha nem teljesítették azon kötelezettséget, amely szerint előzetesen biztosítani kell, hogy az e 3. cikk hatálya alá tartozó valamennyi agglomeráció rendelkezzen olyan gyűjtőrendszerrel, amely lehetővé teszi az ezen agglomerációban keletkezett összes települési szennyvíz összegyűjtését (lásd ebben az értelemben, az említett irányelv 4. cikkét illetően: 2007. október 25‑iBizottság kontra Görögország ítélet, C‑440/06, EU:C:2007:642, 25. pont; 2017. május 4‑iBizottság kontra Egyesült Királyság ítélet, C‑502/15, EU:C:2017:334, 46. pont; valamint ugyanezen irányelv 5. cikkét illetően: 2019. március 28‑iBizottság kontra Írország [Szennyvízgyűjtő és -kezelő rendszer] ítélet, C‑427/17, EU:C:2019:269, 166. és 184. pont).

34

A következetességet szem előtt tartva meg kell állapítani, hogy a 91/271 irányelv 3. cikkében előírt, településiszennyvíz‑gyűjtő rendszerek hiányában a településiszennyvíz‑tisztító telepek – ezen irányelv 10. cikkének előírásait sértve – nem tekinthetők az említett irányelv 4–7. cikkében meghatározott követelményeknek megfelelő módon megtervezettnek, megépítettnek, működtetettnek és karbantartottnak.

35

Azon kapcsolatot figyelembe véve tehát, amely e cikkek mindegyike között fennáll, a 91/271 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének megsértése ezen irányelv 10. cikkének megsértését vonja maga után.

36

A jelen ügyben, mivel – amint az a jelen ítélet 23–29. pontjából következik – Magyarország nem teljesítette a 91/271 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében előírt kötelezettséget, meg kell állapítani, hogy e tagállam az ezen irányelv 10. cikkében előírt kötelezettséget sem teljesítette.

37

Következésképpen az első kifogás második része szintén megalapozott, így az első kifogásnak teljes egészében helyt kell adni.

38

Az első kifogástól eltérően, amely a települési szennyvíznek a jelen kereset által érintett agglomerációkban való összegyűjtésének a kérdésére vonatkozik, a második és a harmadik kifogás közül mindkettő az ilyen víznek az ugyanezen agglomerációkban történő kezelésének kérdését érinti, így azokat együttesen kell vizsgálni.

39

A Bizottság a második kifogás keretében arra hivatkozik, hogy Magyarország Békés, Dabas, Dunavarsány, Hódmezővásárhely, Keszthely, Kéthely, Kiskunhalas, Köröm, Marcali, Mezőtúr, Nagykőrös, Pilisvörösvár, Soltvadkert, Szécsény, Szentendre, Szentes, Szigetszentmiklós, Tököl, Tolna, Veresegyház, Zalaegerszeg és Zalakaros agglomerációk tekintetében nem teljesítette a 91/271 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében előírt követelményeket.

40

E tekintetben a Bizottság először is rámutat arra, hogy e rendelkezés előírja a tagállamok számára annak biztosítását, hogy a gyűjtőrendszerekbe vezetett szennyvizet vízbe történő kibocsátás előtt másodlagos kezelésnek vagy egy ezzel egyenértékű kezelésnek vessék alá.

41

A Bizottság úgy véli továbbá, hogy e kötelezettség tiszteletben tartása magában foglalja, hogy a gyűjtőrendszerek, amelyekkel valamennyi agglomerációnak rendelkeznie kell, teljes mértékben és ténylegesen garantálják, hogy a települési szennyvizet másodlagos vagy azzal egyenértékű kezelésnek vessék alá.

42

Végezetül lényegében azzal érvel, hogy a jelen ügyben, mivel az érintett agglomerációk nem rendelkeznek a 91/271 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében előírt követelményeknek megfelelő gyűjtőrendszerekkel, e rendszereket következésképpen úgy kell tekinteni, mint amelyek nem felelnek meg az ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében, illetve 10. cikkében előírt követelményeknek sem.

43

A harmadik kifogás keretében a Bizottság arra hivatkozik, hogy Magyarország Keszthely, Kéthely, Marcali, Zalaegerszeg és Zalakaros agglomerációk tekintetében nem teljesítette a 91/271 irányelv 5. cikkének (2) bekezdése alapján az érzékeny területen található agglomerációkra alkalmazandó szigorúbb követelményeket. Az ezen álláspont alátámasztása érdekében a Bizottság által kifejtett érvelés lényegében hasonló a második kifogás alapjául szolgáló érveléshez. A Bizottság ugyanakkor ezenfelül azzal is érvel, hogy az a rendelkezés, amelynek a megsértésére hivatkozik, alkalmazandó a szóban forgó agglomerációkra. Magyarország ugyanis nem hivatkozhat a 91/271 irányelv 5. cikkének (4) bekezdésében előírt eltérésre, mivel nem bizonyítja, hogy tiszteletben tartotta az erre vonatkozóan előírt követelményeket. Ezenkívül erre az eltérésre csak akkor lehet hivatkozni, ha ezen irányelv 3. cikkét előzetesen tiszteletben tartják.

44

Magyarország először is úgy véli, hogy mivel a Bizottság által felhozott első kifogás megalapozatlan, a második kifogás esetében is ugyanennek kell fennállnia.

45

Ezenfelül, mindenesetre még annak elismerése esetén is, hogy az érintett agglomerációkban keletkezett települési szennyvíz egy részét nem gyűjtőrendszer gyűjti össze, továbbra is fennáll, hogy e vizet az azt összegyűjtő egyedi rendszerek is szennyvíztisztító telepekhez szállítják, ahol azt a 91/271 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében előírt követelményeknek megfelelő kezelésnek vetik alá.

46

Végezetül a harmadik kifogást el kell utasítani amiatt, hogy Magyarország úgy határozott, hogy él a 91/271 irányelv 5. cikkének (4) bekezdésében előírt eltéréssel, e határozatot a Bizottság nem kifogásolta, és az ezen eltérésre való hivatkozáshoz előírt valamennyi követelmény teljesül.

47

Először is meg kell állapítani, hogy a 91/271 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a gyűjtőrendszerekbe vezetett szennyvizet vízbe történő kibocsátás előtt másodlagos kezelésnek vagy egy ezzel egyenértékű kezelésnek vessék alá.

48

Ezen irányelv 5. cikkének (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a gyűjtőrendszerekbe vezetett települési szennyvizet az érzékeny területeken az említett irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében előírtnál szigorúbb követelményeket kielégítő kezelésnek vessék alá.

49

Amint az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, e rendelkezések annak biztosítására kötelezik a tagállamokat, hogy a gyűjtőrendszerekbe vezetett települési szennyvizet teljes egészében másodlagos vagy azzal egyenértékű kezelésnek vetik alá (lásd ebben az értelemben: 2009. május 7‑iBizottság kontra Portugália ítélet, C‑530/07, EU:C:2009:292, 53. és 56. pont), az érzékeny területeken pedig az e másodlagos vagy azzal egyenértékű kezelésnél szigorúbb követelményeket kielégítő kezelésnek (lásd ebben az értelemben: 2021. október 6‑iBizottság kontra Olaszország [Települési szennyvíz összegyűjtésére és kezelésére szolgáló rendszerek] ítélet, C‑668/19, EU:C:2021:815, 63. pont).

50

Ezenfelül azt a kapcsolatot figyelembe véve, amely – amint az a jelen ítélet 33. pontjában megállapításra került – az említett rendelkezéseket a 91/271 irányelv 3. cikkéhez fűzi, úgy kell tekinteni, hogy e rendelkezéseket nem tartják tiszteletben, ha az e cikkben a településiszennyvíz‑gyűjtő rendszerek létrehozását illetően a tagállamok számára előzetesen előírt eredménykötelezettséget nem teljesítik.

51

Ebből következően a jelen ügyben, mivel Magyarország a jelen kereset által érintett agglomerációk tekintetében nem teljesítette a 91/271 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében előírt kötelezettséget, úgy kell tekinteni, hogy Magyarország a fortiori nem teljesítette az ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében, illetve 5. cikkének (2) bekezdésében előírt kötelezettségeket sem.

52

Másodszor, bár igaz, hogy a 91/271 irányelv 5. cikkének (4) bekezdése azt írja elő, hogy a szennyvíztisztító telepek tekintetében többek között az e cikk (2) bekezdésében előírt feltételek nem minden esetben alkalmazandók az érzékeny területekre, amennyiben bizonyítható, hogy az e (4) bekezdésben meghatározott bizonyos feltételek teljesülnek, a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy Magyarország annak állítására szorítkozik, hogy e feltételek teljesülnek, és nem támasztja alá konkrét, pontos és teljes bizonyítékokkal, hogy az említett feltételek a jelen kereset által érintett egyes érzékeny területek tekintetében konkrétan és ténylegesen, időben teljesültek.

53

Ami harmadszor és végezetül a 91/271 irányelv 10. cikkét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy azon kapcsolatra tekintettel, amely – amint az a jelen ítélet 31. és 32. pontjában megállapításra került – e 10. cikket ezen irányelv 4–7. cikkéhez fűzi, úgy kell tekinteni, hogy az ezen irányelv által a településiszennyvíz‑tisztító telepek tekintetében a tagállamokra rótt kötelezettséget nem teljesítik, ha nem tartják tiszteletben azokat a követelményeket, amelyeket e 4–7. cikk az ilyen víz kezelése tekintetében a tagállamok számára előzetesen előír.

54

A jelen ítélet 36. és 51. pontjában tett megállapításokra tekintettel a jelen ügyben ebből az következik, hogy Magyarország esetében úgy kell tekinteni, hogy nem teljesítette az említett kötelezettséget.

55

Következésképpen a második és a harmadik kifogásnak helyt kell adni.

56

A Bizottság rámutat arra, hogy az indokolással ellátott véleményében arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország nem teljesítette a 91/271 irányelv 15. cikkéből eredő kötelezettségeit, mivel nem bizonyította az e cikkben hivatkozott követelményeknek megfelelő, aktualizált adatokkal, hogy teljesítette a jelen kereset által érintett agglomerációkban létrehozott szennyvíztisztító telepek kibocsátásainak folyamatos ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségét.

57

Magyarország a maga részéről azt állítja, hogy az említett kötelezettségeket teljesítette.

58

Az Európai Unió Bírósága alapokmányának 21. cikke és a Bíróság eljárási szabályzata 120. cikkének c) pontja értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell többek között az előterjesztett jogalapok rövid ismertetését. Következésképpen a Bizottság által az EUMSZ 258. cikk alapján benyújtott keresetlevélnek nem csupán pontosan meg kell jelölnie azokat a kifogásokat, amelyekről a Bíróságnak határoznia kell, hanem kellően egyértelmű és pontos formában tartalmaznia kell azokat a lényeges jogi és ténybeli elemeket is, amelyeken az egyes kifogások alapulnak, és e követelmények be nem tartása az adott esettől függően e kereset vagy az érintett kifogás elfogadhatatlanságát vonja maga után (lásd ebben az értelemben: 2009. december 10‑iBizottság kontra Egyesült Királyság ítélet, C‑390/07, EU:C:2009:765, 339. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59

Márpedig a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a jelen kifogást illetően a Bizottság nem terjeszt elő olyan jogi és ténybeli érvelést, amely megfelelne e követelményeknek, hanem lényegében az indokolással ellátott véleményben szereplő megállapításokra és értékelésekre való hivatkozásra szorítkozik.

60

Így a negyedik kifogást elfogadhatatlanság miatt el kell utasítani.

61

A fenti megfontolások összességére figyelemmel meg kell állapítani, hogy Magyarország:

62

Az eljárási szabályzat 138. cikkének (3) bekezdése alapján részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. Azonban, ha az ügy körülményei alapján indokoltnak látszik, a Bíróság határozhat úgy, hogy a fél saját költségein felül viseli a másik fél költségeinek egy részét is.

63

A jelen ügyben Magyarország, mivel a kérelmei alapvető része tekintetében pervesztes lett, a saját költségein felül viseli a Bizottság részéről felmerült költségek háromnegyedét is. A Bizottság maga viseli saját költségeinek egynegyedét.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott: