–

a Fonds de Garantie des Victimes des Actes de Terrorisme et d’Autres Infractions (FGTI) képviseletében L. Franco e Abreu advogado,

–

a Victoria Seguros SA képviseletében J. Serrano Santos advogado,

–

a portugál kormány képviseletében P. Barros da Costa, S. Duarte Afonso, A. Pimenta és J. Ramos, meghatalmazotti minőségben,

–

a cseh kormány képviseletében A. Edelmannová, M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében I. Melo Sampaio és W. Wils, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról („Róma II”) szóló, 2007. július 11‑i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2007. L 199., 40. o.; helyesbítés: HL 2016. L 39., 63. o.) 4. cikke (1) bekezdésének, 15. cikke h) pontjának és 19. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Fonds de garantie des victimes des actes de terrorisme et d’autres infractions (FGTI) (a terrorizmus és más bűncselekmények áldozatainak garanciaalapja, Franciaország) és a Victoria Seguros SA biztosítótársaság között egy Portugáliában bekövetkezett baleset károsultja számára ezen alap által fizetett kártérítés megtérítése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 864/2007 rendelet (6), (14) és (16) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

[…]

4

E rendelet „Általános szabály” című 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ha e rendelet másképp nem rendelkezik, a jogellenes károkozásból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyra azon ország jogát kell alkalmazni, amelyben a kár bekövetkezik, függetlenül attól, hogy mely országban következett be a kárt okozó esemény, valamint függetlenül attól, hogy ezen esemény közvetett következményei mely országban vagy országokban következnek be.”

5

Az említett rendeletnek „Az irányadó jog alkalmazási köre” című 15. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra e rendelet szerint alkalmazandó jog különösen a következőkre vonatkozik:

[…]

6

Ugyanezen rendeletnek „A követelés törvénynél fogva történő átszállása” című 19. cikke a következő szerint rendelkezik:

„Amennyiben egy személyt (»a hitelezőt«) szerződésen kívüli követelés illet meg egy másik személlyel (»a kötelezettel«) szemben, és egy harmadik személy köteles a hitelezőt kielégíteni, vagy ténylegesen e harmadik személy elégítette ki a hitelezőt az említett kötelezettség alapján, úgy a harmadik személy e kötelezettségére irányadó jog határozza meg, hogy a harmadik személy jogosult‑e – és ha igen, milyen mértékben – a kötelezettel szemben gyakorolni azon jogokat, amelyekkel a hitelező rendelkezett a kötelezettel szemben a jogviszonyukra irányadó jog alapján.”

7

A Código Civil (polgári törvénykönyv) 45. cikkének (1) bekezdése értelmében a portugál területen bekövetkezett baleset vagy jogellenes károkozás esetén az e balesetből vagy ilyen tényből eredő szerződésen kívüli felelősségre a portugál jogot kell alkalmazni.

8

A polgári törvénykönyv 498. cikkének (1) bekezdése alapján a kártérítéshez való jog elévülési ideje a kárt okozó esemény bekövetkezésétől számított három év. Amennyiben a jogellenes cselekmény bűncselekményt valósít meg, amely tekintetében a törvény hosszabb elévülési határidőt állapít meg, e törvény 498. cikkének (3) bekezdése értelmében e határidőt kell alkalmazni.

9

2010. augusztus 4‑én Alvor (Portugália) tengerpartján egy francia állampolgárt úszás és búvárkodás közben megütötte egy portugál lajstromozású hajó hajócsavarja. E baleset következtében e személy súlyos testi sérüléseket szenvedett, kórházi ellátásban részesült, és több sebészeti műtéten esett át Portugáliában és Franciaországban.

10

Az említett személy által az FGTI‑vel szemben a tribunal de grande instance de Lyonhoz (lyoni általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Franciaország) benyújtott kártérítés iránti kérelem keretében az említett baleset miatt elszenvedett kár megtérítése címén járó kártérítés összegét a felek egyezségük alapján 229480,73 euróban határozták meg. 2014. március 20‑án e bíróság jóváhagyta az így létrejött egyezséget, amely alapján az FGTI 2014. április 7‑én teljesítette az utolsó kifizetést az említett személy részére.

11

2016. november végén az FGTI keresetet indított a szóban forgó balesetért állítólagosan felelős személy biztosítója, a Victoria Seguros ellen a portugál bíróságok előtt annak érdekében, hogy ez utóbbi társaság térítse meg az FGTI által a baleset károsultjának fizetett összeget.

12

Az elsőfokú bíróság, a Tribunal Marítimo de Lisboa (lisszaboni tengerészeti bíróság, Portugália) elutasította az FGTI keresetét, megállapítva, hogy az FGTI joga az alkalmazandó portugál jogban foglalt hároméves határidő lejártára tekintettel elévült.

13

Az FGTI ezen elutasító határozattal szemben fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Tribunal da Relação de Lisboához (lisszaboni fellebbviteli bíróság, Portugália), amelyben arra hivatkozott, hogy a 864/2007 rendelet 19. cikke alapján az alkalmazandó elévülési idő nem a portugál jogban, hanem a francia jogban meghatározott határidő. Márpedig keresetének a portugál bíróságokhoz történő benyújtásának időpontjában ez a határidő még nem járt le. A követelés átszállása esetére ugyanis a francia jog a szóban forgó bírósági határozattól számított tízéves elévülési időt határoz meg, amely határozat meghozatalára a jelen ügyben 2014 márciusában került sor. Másodlagosan az FGTI azt állítja, hogy még ha a portugál jog is lenne az alkalmazandó, még az e jogban meghatározott hároméves elévülési idő sem járt le ekkor, mivel az csak a károsultnak történő utolsó kifizetéskor, azaz a jelen esetben 2014. április 7‑én kezdődik, míg e keresetet az FGTI 2016 novemberében nyújtotta be.

14

A Victoria Seguros arra hivatkozik, hogy a portugál jogot kell alkalmazni, amelynek értelmében az említett igény a portugál polgári törvénykönyv szabályainak megfelelően elévült.

15

E körülmények között a Tribunal da Relação de Lisboa (lisszaboni fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„A kártérítéshez való jog elévülési szabályaira a [864/2007 rendelet] 4. cikkének (1) bekezdése és 15. cikkének h) pontja értelmében a baleset helye szerinti jogot (a portugál jog), vagy – a követelésnek a törvénynél fogva, a károsulti pozícióban történő átszállása esetén – az e rendelet 19. cikke értelmében a jogutód »harmadik személy jogát« (francia jog) kell‑e alkalmazni?”

16

Kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 864/2007 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését, 15. cikkének h) pontját és 19. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy a károsult jogaiba lépő harmadik személy károkozóval szembeni keresetére irányadó, ezen belül az e kereset elévülésének szabályait meghatározó jog az e kár bekövetkezésének helye szerinti ország joga.

17

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jogi rendelkezések értelmezésénél nemcsak a rendelkezés megfogalmazását, hanem a szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek a részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2022. április 7‑iBerlin Chemie A. Menarini ítélet, C‑333/20, EU:C:2022:291, 34. pont; 2022. június 20‑iLondon Steam‑Ship Owners Mutual Insurance Association ítélet, C‑700/20, EU:C:2022:488, 55. pont).

18

E tekintetben először is a 864/2007 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[h]a e rendelet másképp nem rendelkezik, a jogellenes károkozásból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyra azon ország jogát kell alkalmazni, amelyben a kár bekövetkezik”. Ebből következik, hogy a károsult károkozóval szembeni keresetére – ha az említett rendelet másképp nem rendelkezik – az e kár bekövetkezésének helye szerinti ország jogát kell alkalmazni.

19

Egyébiránt a 864/2007 rendelet 15. cikkének h) pontja úgy rendelkezik, hogy „[a] szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra e rendelet szerint alkalmazandó jog különösen a következőkre vonatkozik […] a kötelezettségek megszűnésének, továbbá az elévülés és a jogvesztés feltételei”.

20

Az említett rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 15. cikke h) pontjának együttes értelmezéséből tehát először is az következik, hogy amennyiben e rendelet másképp nem rendelkezik, a károsult károkozóval szembeni keresetére irányadó, ezen belül az e kereset elévülési szabályait meghatározó jog az e kár bekövetkezésének helye szerinti ország joga.

21

Másodszor, ugyanezen rendeletnek „A követelés törvénynél fogva történő átszállása” című 19. cikke a harmadik személynek a károsult követelésének kielégítésére vonatkozó kötelezettségével kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy „a harmadik személy e kötelezettségére irányadó jog határozza meg, hogy a harmadik személy jogosult‑e – és ha igen, milyen mértékben – a kötelezettel szemben gyakorolni azon jogokat, amelyekkel a hitelező rendelkezett a kötelezettel szemben a jogviszonyukra irányadó jog alapján”. E cikk tehát különbséget tesz egyrészt a hitelező, azaz kár esetén a károsult és az ő jogaiba lépő harmadik személy közötti jogviszonyra alkalmazandó jog, másrészt a hitelező és a kötelezett, vagyis kár esetén a károsult és a károkozó közötti jogviszonyra irányadó jog között.

22

Ezenkívül az említett 19. cikk rendelkezik arról is, hogy a jogosult helyébe lépő harmadik személy gyakorolhatja a károsultat megillető jogokat az e személy és a károkozó közötti jogviszonyra irányadó jog alapján. Ebből következik, hogy a jogosult helyébe lépő harmadik személy ez utóbbi jog szerint érvényesítheti a károsult helyett e károsult igényét a károkozóval szemben. Másként fogalmazva, a jogutód harmadik személynek az említett kár okozójával szembeni keresetére a károsult által az e károkozóval szemben indított keresetre alkalmazandó jogot kell alkalmazni.

23

Márpedig ez utóbbi jogot, amint azt a jelen ítélet 27. pontja kifejti, a 864/2007 rendelet II–IV. fejezetében szereplő 4. és azt követő cikkeinek rendelkezései határozzák meg. Az alapügyben szereplőhöz hasonló baleseti kár esetén a károsultnak az e kár okozójával szembeni keresetére alkalmazandó jog – amint azt a jelen ítélet 18. pontja megállapítja – az e rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt általános szabálynak megfelelően főszabály szerint az említett kár bekövetkezésének helye szerinti ország joga.

24

Egyébiránt ezt az értelmezést a Bíróság ítélkezési gyakorlata is alátámasztja. Így a 2016. január 21‑iERGO Insurance és Gjensidige Baltic ítélet (C‑359/14 és C‑475/14, EU:C:2016:40) 56–59. pontjában a Bíróság lényegében azt állapította meg, hogy egy olyan helyzetben, amelyben egy harmadik személy az általa biztosított személyt terhelő kötelezettség teljesítésével megtérítette a baleset károsultjának a kárát, az említett rendelet 19. cikke előírja, hogy e károsult jogai tekintetében az esetleges törvényi engedményezés kérdését, valamint azon feltételeket, amelyek mellett ezen engedményezés gyakorolható, az említett károsult kárának harmadik személy általi megtérítési kötelezettségére alkalmazandó jog rendezi. A Bíróság álláspontja szerint ellenben a balesetért felelősségre vonható személyek meghatározására alkalmazandó jog az említett 19. cikknek megfelelően továbbra is az ugyanezen rendelet 4. és azt követő cikkeinek hatálya alá tartozik. Ebből következik, hogy a károsult és a károkozó, vagyis az említett 19. cikk szerinti hitelező és kötelezett közötti jogviszonyra irányadó jogot e 4. és az ezt követő cikkek határozzák meg.

25

A fentiekre tekintettel a 864/2007 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének, 15. cikke h) pontjának és 19. cikkének együttes értelmezéséből az következik, hogy a károsult károkozóval szembeni keresetére irányadó, ezen belül az e kereset elévülési szabályait meghatározó jog, amely főszabály szerint az e kár bekövetkezésének helye szerinti ország joga egyúttal a károsult jogaiba lépő harmadik személynek az e károkozóval szembeni keresetére irányadó jog.

26

Másodszor, a 864/2007 rendelet általános rendszere is alátámasztja azt az értelmezést, miszerint e rendelet 19. cikke nem arra irányul, hogy a jogutód harmadik személy e cikk szerinti kötelezettel szembeni keresetének elévülési idejére alkalmazandó jogot meghatározza.

27

A 864/2007 rendelet V. fejezete ugyanis, amelynek e rendelet 19. cikke is részét képezi, az azokra a helyzetekre alkalmazandó közös szabályokat állapítja meg, amelyekben a szóban forgó szerződésen kívüli kötelmi viszonyra alkalmazandó jogot mint olyat már meghatározták. Az alkalmazandó jogot az e rendelet „Jogellenes károkozás” című II. fejezetében, „Jogalap nélküli gazdagodás, megbízás nélküli ügyvitel és »culpa in contrahendo« című III. fejezetében, valamint az említett rendeletnek az alkalmazandó jog megválasztásának szabadságára vonatkozó IV. fejezetében foglalt szabályok alapján kell meghatározni.

28

Márpedig, amint azt a jelen ítélet 20. és 23. pontja kifejti, az e fejezetekben foglalt szabályokból az következik, hogy a jogellenes károkozásból eredő szerződésen kívüli kötelem elévülésére vonatkozó szabályokra alkalmazandó jogot főszabály szerint a 864/2007 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt általános szabály alapján kell meghatározni (lásd ebben az értelemben: 2019. január 31‑iDa Silva Martins ítélet, C‑149/18, EU:C:2019:84, 33. pont), amely általános szabály azon ország jogát jelöli ki, ahol a kár bekövetkezik.

29

Harmadszor, ellentétes lenne a 864/2007 rendelet által elérni kívánt céllal az e rendelet 19. cikkének olyan értelmezése, amely szerint ha a jogutód harmadik személy keresetet indít a kötelezettel szemben, akkor e kereset elévülési szabályait a jogutód harmadik személynek a hitelező követelésének kielégítésére vonatkozó kötelezettségére alkalmazandó jog határozza meg.

30

Amint az ez utóbbi rendelet (6), (14) és (16) preambulumbekezdéséből következik, e cél többek között arra irányul, hogy biztosítsa az alkalmazandó joggal kapcsolatos biztonságot, függetlenül attól, hogy melyik országban található az a bíróság, amely előtt keresetet indítanak, erősítse a bírósági határozatok kiszámíthatóságát, továbbá hogy biztosítsa a felelősnek tekintett és a kárt elszenvedő személy érdekei közötti észszerű egyensúlyt. Az alkalmazandó jog ilyen előreláthatóságát azonban veszélyeztetné, ha a követelés átszállása esetén a kötelezett károsulttal szemben fennálló szerződésen kívüli kötelezettsége teljesítésének és megszűnésének feltételeit az a jog határozná meg, amely a harmadik személynek a károsulti követelés kielégítésére vonatkozó kötelezettségére alkalmazandó. Ezen értelmezés szerint ugyanis az alkalmazandó jog, következésképpen pedig e teljesítési és megszűnési feltételek attól függően változhatnának, hogy a követelés átszállt‑e, vagy sem.

31

A 864/2007 rendelet 19. cikkének ilyen értelmezése ráadásul ellentétes lenne az érintett érdekek közötti észszerű egyensúly biztosítására irányuló célkitűzéssel, és – amint arra az Európai Bizottság rámutatott –a követelés átszállásával kapcsolatos mechanizmus lényegével is. Ez az értelmezés ugyanis azzal a következménnyel járna, hogy a kár okozója, vagyis a kötelezett, mivel őt nem a károsult, azaz a hitelező, hanem a jogutód harmadik személy perli, más, és esetleg kedvezőtlenebb helyzetbe kerül, mint ha ez a hitelező személyesen és közvetlenül vele szemben gyakorolta volna jogait. Márpedig, mivel a követelés átszállásának célja főszabály szerint kizárólag az, hogy a jogutód harmadik személy számára lehetővé tegye a hitelező jogainak gyakorlását, e mechanizmus alkalmazása nem érintheti a kötelezett jogi helyzetét. Ez utóbbinak ugyanis a jogutód harmadik személlyel szembeni védekezése keretében valamennyi olyan jogalapot fel kell tudni hívni, amelyre a károsulttal szemben hivatkozhatott volna, különösen azokat, amelyek az elévülési szabályok alkalmazásával kapcsolatosak.

32

A fentiek összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 864/2007 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését, 15. cikkének h) pontját és 19. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a károsult jogaiba lépő harmadik személy károkozóval szembeni keresetére irányadó, ezen belül az e kereset elévülésének szabályait meghatározó jog főszabály szerint az e kár bekövetkezésének helye szerinti ország joga.

33

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (kilencedik tanács) a következőképpen határozott:

A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról („Róma II”) szóló, 2007. július 11‑i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkének (1) bekezdését, 15. cikkének h) pontját és 19. cikkét

a következőképpen kell értelmezni:

a károsult jogaiba lépő harmadik személy károkozóval szembeni keresetére irányadó, ezen belül az e kereset elévülésének szabályait meghatározó jog főszabály szerint az e kár bekövetkezésének helye szerinti ország joga.