–

a Super Bock Bebidas SA, AN és BQ képviseletében J. Caimoto Duarte, R. da Silva, F. Espregueira Mendes, R. Mesquita Guimarães, A. Navarro de Noronha, R. Sarabando Pereira, A. Veloso Pedrosa és J. Whyte advogados,

–

az Autoridade da Concorrência képviseletében S. Assis Ferreira és A. Cruz Nogueira advogadas,

–

a portugál kormány képviseletében C. Alves és P. Barros da Costa, meghatalmazotti minőségben,

–

a görög kormány képviseletében K. Boskovits, meghatalmazotti minőségben,

–

a spanyol kormány képviseletében L. Aguilera Ruiz, meghatalmazotti minőségben,

–

az osztrák kormány képviseletében A. Posch és G. Eberhard, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében S. Baches Opi, P. Berghe és P. Caro de Sousa, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének, az [EUMSZ 101. cikk] (3) bekezdésének vertikális megállapodások és összehangolt magatartások csoportjaira történő alkalmazásáról szóló, 2010. április 20‑i 330/2010/EU bizottsági rendelet (HL 2010. L 102., 1. o.) 4. cikke a) pontjának, valamint a vertikális korlátozásokról szóló iránymutatásnak (HL 2010. C 130., 1. o.) az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Super Bock Bebidas SA (a továbbiakban: Super Bock), AN és BQ, valamint az Autoridade da Concorrência (versenyhatóság, Portugália) között az utóbbi azon határozatának jogszerűsége tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amely megállapította, hogy a Super Bock, AN és BQ versenyjogi jogsértést követett el, és ez alapján bírságokat szabott ki velük szemben.

3

A 330/2010/EU rendelet 2010. június 1‑jei hatállyal az [EK 81. cikk] (3) bekezdésének a vertikális megállapodások és összehangolt magatartások csoportjaira történő alkalmazásáról szóló, 1999. december 22‑i 2790/1999/EK bizottsági rendelet (HL 1999. L 336., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 364. o.) helyébe lépett. A 330/2010 rendelet a 10. cikkének második bekezdése értelmében 2022. május 31‑én hatályát vesztette.

4

A 330/2010 rendelet (5) és (10) preambulumbekezdése, amelyeknek lényegében megfelel a 2790/1999 rendelet (5) és (10) preambulumbekezdése, a következőképpen szólt:

[…]

5

A 330/2010 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja a következő fogalommeghatározásokat tartalmazta:

„E rendelet alkalmazásában:

6

A 2790/1999 rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében lényegében azonos fogalommeghatározások szerepeltek.

7

A 2790/1999 rendelet és a 330/2010 rendelet 2. cikke mentességet állapított meg. A 330/2010 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése értelmében, amely lényegében megfelel a 2790/1999 rendelet 2. cikke (1) bekezdésének:

„[Az EUMSZ 101. cikk] (3) bekezdése alapján és e rendelet rendelkezéseire is figyelemmel [az EUMSZ 101. cikk] (1) bekezdése nem alkalmazandó a vertikális megállapodásokra.

E mentesség annyiban alkalmazandó, amennyiben az ilyen megállapodások vertikális korlátozásokat tartalmaznak.”

8

A 2790/1999 rendelet és a 330/2010 rendelet 4. cikke a „különösen súlyos korlátozásokra” vonatkozott, amelyek nem részesülhettek csoportmentességben. A 330/2010 rendelet 4. cikke, amely lényegében megfelel a 2790/1999 rendelet 4. cikkének, a következőképpen rendelkezett:

„A 2. cikkben meghatározott mentességet nem lehet alkalmazni azokra a vertikális megállapodásokra, amelyek célja – közvetlenül vagy közvetve, önmagukban vagy más, a felek irányítása alatt álló tényezőkkel együtt – a következő:

[…]”

9

A 2012. május 8‑i lei no 19/2012 – Aprova o novo regime jurídico da concorrência, revogando as leis nos 18/2003, de 11 de junho, e 39/2006, de 25 de agosto, e procede à segunda alteração à lei no 2/99, de 13 de janeiro (az új versenyjogi szabályozás jóváhagyásáról, a június 11‑i 18/2003. sz. és az augusztus 25‑i 39/2006. sz. törvény hatályon kívül helyezéséről, valamint január 13‑i 2/99. sz. törvény második módosításáról szóló 19/2012. sz. törvény; Diário da República, 1. sorozat, 89/2012. sz., 2012. május 8.; a továbbiakban: új versenytörvény) 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja a következőket írja elő:

„Tilos minden olyan, vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások közötti összehangolt magatartás és vállalkozások társulásai által hozott döntés, amelynek célja vagy hatása a nemzeti piacon belüli verseny teljes vagy részleges megakadályozása, torzítása vagy korlátozása, így különösen:

10

A Super Bock portugáliai székhelyű társaság, amely söröket, palackozott vizet, üdítőitalokat, jeges teákat, borokat, sangríákat és almaborokat gyárt és forgalmaz. Fő tevékenysége a palackozott sör és víz piacain alapul.

11

AN a Super Bock igazgatótanácsának tagja, és BQ e vállalkozás „HoReCa”, ún. on‑trade értékesítési csatornájáért felelős kereskedelmi igazgatója.

12

Ez az értékesítési csatorna, amelyre az alapügyben szóban forgó magatartás irányul, a szállodákban, éttermekben és kávézókban, azaz otthonon kívüli fogyasztásra történő italvásárlásoknak felel meg. Az említett értékesítési csatornán keresztüli italforgalmazás céljából a Super Bock kizárólagos forgalmazási megállapodásokat kötött független forgalmazókkal. Ez utóbbiak értékesítik tovább a Super Bocktól vásárolt italokat Portugália szinte teljes területén. Csak bizonyos területeket látnak el a Super Bock közvetlen eladásaiból. Lisszabonról, Portóról, Madeiráról és (2013‑ig) Coimbráról (Portugália), valamint 2014‑től Pico és Faial szigeteiről (Portugália) van szó.

13

A kérdést előterjesztő bíróság által megállapított tényállás szerint a Super Bock, legalábbis a 2006. május 15. és 2017. január 23. közötti időszakban, rendszeresen, általánosan és változtatás nélkül meghatározta és előírta valamennyi forgalmazó számára azokat a kereskedelmi feltételeket, amelyeket az általuk értékesített termékek viszonteladása során tiszteletben kellett tartaniuk. A Super Bock rögzítette különösen a viszonteladás minimálárait annak érdekében, hogy biztosítsa a stabil és a nemzeti piac egészén egyeztetett minimálár fenntartását.

14

Konkrétan a Super Bock értékesítési igazgatósága főszabály szerint havonta jóváhagyta a minimális viszonteladási árak listáját, amelyet megküldött a forgalmazóknak. Akik a Super Bocknál a hálózatért, illetve piacokért voltak felelősek, szóban vagy írásban (e‑mailben) továbbították a viszonteladási árakat a forgalmazóknak. Ezeket az árakat általában alkalmazták a forgalmazók. Ők pedig a Super Bock által létrehozott ellenőrzési és felügyeleti rendszer keretében kötelesek voltak közölni ez utóbbival a viszonteladásra vonatkozó adatokat, például a mennyiségekre és az összegekre vonatkozóan. Az árak be nem tartása esetén a forgalmazók a Super Bock által meghatározott kereskedelmi feltételeknek megfelelően „ellenlépéseknek” voltak kitéve, például az olyan pénzügyi ösztönzők, mint a termékek beszerzésekor biztosított kereskedelmi kedvezmények, az általuk a viszonteladás során nyújtott árengedmények kompenzációja, valamint a készletellátás és ‑újrafeltöltés megszüntetésének. Ez azzal a kockázattal járt, hogy elveszítik az azon pozitív forgalmazói árrésre vonatkozó garanciát, amelyet a szóban forgó kereskedelmi feltételek keretében biztosítottak számukra.

15

A versenyhatóság úgy ítélte meg, hogy az áruknak a független forgalmazók hálózata útján a HoReCa forgalmazási csatornán keresztül, Portugália szinte egész területén történő viszonteladására alkalmazandó árak és egyéb feltételek közvetlen és közvetett módon történő rögzítésének gyakorlata az új versenytörvény 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja és az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének a) pontja értelmében a versenyszabályok megsértésének minősül. Ezért bírságot szabott ki a Super Bockra, AN‑re és BQ‑ra.

16

Az utóbbiak a Tribunal da Concorrência, Regulação e Supervisãóhoz (verseny‑, szabályozási és felügyeleti bíróság, Portugália) fordultak, amely helybenhagyta a versenyhatóság határozatát.

17

E bíróság ítéletével szemben a Super Bock, AN és BQ fellebbezést nyújtottak be a Tribunal da Relação de Lisboa (lisszaboni fellebbviteli bíróság, Portugália) előtt, amely a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság.

18

Az előtte felhozott érvekre és a felek által az javasolt előzetes döntéshozatalra előterjesztendő kérdésekre tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság szükségesnek tartja az EUMSZ 101. cikk értelmezésének tisztázását. E bíróság lényegében először is arra keresi a választ, hogy a „cél általi versenykorlátozás” fogalma kiterjedhet‑e a viszonteladás minimális árának rögzítésére irányuló vertikális megállapodásra, és adott esetben milyen feltételek mellett. Másodszor kérdései a „megállapodás” fogalmára vonatkoznak, amennyiben a minimális viszonteladási árakat a szállító írja elő a forgalmazói számára. Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a „tagállamok közötti kereskedelem érintettségének” fogalma vonatkozhat‑e az olyan forgalmazási megállapodás következményeire, amely csak egy tagállam szinte teljes területén alkalmazandó.

19

E körülmények között a Tribunal da Relação de Lisboa (lisszaboni fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

20

A Super Bock és az Európai Bizottság – anélkül, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlanságára hivatkoznának, és formálisan megkérdőjeleznék bizonyos kérdések elfogadhatóságát – kétségeiket fejezik ki az ötödik kérdés érthetőségét és a második kérdés alapeljárás szempontjából való szükségességét illetően.

21

Emlékeztetni kell arra, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem, amely a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, a bírák közötti párbeszéden alapul. Ha e bíróság feladata mérlegelni, hogy valamely uniós jogi rendelkezés értelmezése szükséges‑e ahhoz, hogy lehetővé váljék számára az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálása, az EUMSZ 267. cikkben szabályozott eljárás mechanizmusára tekintettel ugyanezen bíróság feladata annak eldöntése is, hogy e kérdéseket hogyan kell megfogalmazni. Jóllehet a kérdéseket előterjesztő bíróság felhívhatja az előtte folyamatban lévő eljárásban részes feleket, hogy tegyenek javaslatot a kérdések szövegére, amit azok megfogalmazása során figyelembe lehet venni, ez nem változtat azon, hogy egyedül e bíróság feladata végleges döntést‑ e kérdések formájáról, mind pedig azok tartalmáról. továbbiakban (lásd ebben az értelemben: 2011. július 21‑iKelly ítélet, C‑104/10, EU:C:2011:506, 63–65. pont).

22

A nemzeti bíróság által meghatározott jogszabályi és ténybeli keretben felvetett – a helytállóságot illetően a Bíróság által nem vizsgálható –, az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előterjesztett kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2018. január 23‑iF. Hoffmann‑La Roche és társai ítélet, C‑179/16, EU:C:2018:25, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

Ez utóbbi tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, amelyet immár a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkének a) és b) pontja is tükröz, az uniós jognak a nemzeti bíróság számára hasznos értelmezése megköveteli, hogy a nemzeti bíróság meghatározza az általa feltett kérdések ténybeli és jogszabályi hátterét, vagy legalábbis kifejtse azokat a ténybeli körülményeket, amelyeken e kérdések alapulnak. E követelmények különösen érvényesek a versenyjog területén, amelyet összetett ténybeli és jogi helyzetek jellemeznek (lásd ebben az értelemben: 1993. január 26‑iTelemarsicabruzzo és társai ítélet, C‑320/90–C‑322/90, EU:C:1993:26, 6. és 7. pont; 2023. január 19‑iUnilever Italia Mkt. Operations ítélet, C‑680/20, EU:C:2023:33, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24

Ezenfelül az eljárási szabályzat 94. cikkének c) pontja értelmében nélkülözhetetlen, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat tartalmazza azon okok ismertetését, amelyek miatt a kérdést előterjesztő bíróságban kérdés merült fel egyes uniós jogi rendelkezések értelmezésére vagy érvényességére vonatkozóan, valamint azt a kapcsolatot, amelyet az említett bíróság e rendelkezések és az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti jog között felállít.

25

A jelen ügyben a bíróságok közötti párbeszéd szerves részét képező együttműködés szellemében, valamint annak érdekében, hogy a Bíróság a lehető leghasznosabb határozatot hozhassa, kívánatos lett volna, hogy a kérdést előterjesztő bíróság jobban összefoglalja és egyértelműbben kifejtse az előtte folyamatban lévő jogvitára, valamint az előzetes döntéshozatal iránti kérelme alapjául szolgáló jogkérdésekre vonatkozó saját értelmezését, ahelyett hogy túlzottan hosszasan ismertetné az elé terjesztett ügyiratok számos részletét. Ugyanígy, bár a kérdést előterjesztő bíróság kétségtelenül kifejtette azokat az okokat, amelyek arra indították, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel forduljon a Bírósághoz, a hasznos együttműködés érdekében állt volna, hogy az alapeljárás felei által számára javasolt kérdéseket is átfogalmazza annak érdekében, hogy elkerülje az e kérdések közötti szükségtelen átfedéseket. Hasznos lett volna továbbá tisztázni azokat a jogi és ténybeli előfeltevéseket, amelyeken e kérdések alapulnak, lehetővé téve a Bíróság számára, hogy pontosabb és célirányosabb válaszokat adjon.

26

E körülmények között, noha a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható, amennyiben megfelel az eljárási szabályzat 94. cikkében foglalt feltételeknek, a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróság számára csak minimális és általános iránymutatásokat adhat annak érdekében, hogy segítsen neki az EUMSZ 101. cikknek az alapeljárás körülményei között történő alkalmazásában.

27

Első és negyedik kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy annak megállapítására, hogy a minimális viszonteladási árak rögzítéséről szóló vertikális megállapodás „cél általi versenykorlátozásnak” minősül, annak előzetes vizsgálata nélkül sor kerülhet, hogy e megállapodás a verseny tekintetében kellően káros‑e, vagy vélelmezhető, hogy az ilyen megállapodás önmagában ilyen károssági fokot mutat.

28

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikkben említett eljárás keretében – amely a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul – a Bíróság feladata csupán azon uniós jogi rendelkezések – a jelen esetben az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése – értelmezésére korlátozódik, amellyel kapcsolatosan ezt kérték. Így nem a Bíróság, hanem a kérdést előterjesztő bíróság feladata végső soron annak megítélése, hogy – az alapeljárás tárgyát képező helyzetre vonatkozó releváns elemekre, olyan jellemzőket a gazdasági és jogi környezetre figyelemmel, amelybe e helyzet illeszkedik – a szóban forgó megállapodás versenykorlátozó célú‑e (2021. november 18‑iVisma Enterprise ítélet, C‑306/20, EU:C:2021:935, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Ugyanakkor a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során a rendelkezésére álló iratokban szereplő információk alapján olyan pontosításokkal szolgálhat, amelyek célja, hogy az előterjesztő bíróságnak iránymutatást adjanak az értelmezéshez ahhoz, hogy e bíróság a jogvitát elbírálhassa (2021. november 18‑iVisma Enterprise ítélet, C‑306/20, EU:C:2021:935, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

Először is emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében a belső piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalkozások között kötött megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása.

31

Ahhoz, hogy valamely megállapodás az e rendelkezésben foglalt tilalom hatálya alá tartozzon, az szükséges, hogy annak „célja vagy hatása” a belső piaci verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása legyen. A Bíróság 1966. június 30‑iLTM ítélete (56/65, EU:C:1966:38) óta érvényes állandó ítélkezési gyakorlata szerint e feltételnek a „vagy” kötőszó által jelzett vagylagos jellege miatt először is meg kell vizsgálni a megállapodás tulajdonképpeni célját (lásd ebben az értelemben: 2015. november 26‑iMaxima Latvija ítélet, C‑345/14, EU:C:2015:784, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. november 18‑iVisma Enterprise ítélet, C‑306/20, EU:C:2021:935, 54. és 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Így amennyiben valamely megállapodás versenyellenes célja bizonyított, nem szükséges megvizsgálni annak versenyre gyakorolt hatásait (2016. január 20‑iToshiba Corporation kontra Bizottság ítélet, C‑373/14 P, EU:C:2016:26, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

A „cél általi versenykorlátozás” fogalmát megszorítóan kell értelmezni. Ekképpen e fogalmat csak a vállalkozások közötti egyeztetés bizonyos típusaira lehet alkalmazni, amelyek a verseny tekintetében elegendő károssági fokot mutatnak ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy nem szükséges a hatásaik vizsgálata (lásd ebben az értelemben: 2015. november 26‑iMaxima Latvija ítélet, C‑345/14, EU:C:2015:784, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. november 18‑iVisma Enterprise ítélet, C‑306/20, EU:C:2021:935, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Mindemellett az a körülmény, hogy valamely megállapodás vertikális megállapodásnak minősül, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy „cél általi versenykorlátozást” valósítson meg. Ugyanis, noha a vertikális megállapodások jellegüknél fogva sokszor sokkal kevésbé károsak a versenyre, mint a horizontális megállapodások, bizonyos körülmények között különösen magas lehet a potenciális korlátozás esélye (lásd ebben az értelemben: 2013. március 14‑iAllianz Hungária Biztosító és társai ítélet, C‑32/11, EU:C:2013:160, 43. pont; 2021. november 18‑iVisma Enterprise ítélet, C‑306/20, EU:C:2021:935, 61. pont).

34

Tehát az annak meghatározásához szükséges lényeges jogi kritérium, hogy valamely – akár horizontális, akár vertikális – megállapodás tartalmaz‑e „cél általi versenykorlátozást”, annak megállapításában áll, hogy az ilyen megállapodás önmagában elegendő károssági fokot mutat a verseny tekintetében (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 11‑iCB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 57. pont; 2021. november 18‑iVisma Enterprise ítélet, C‑306/20, EU:C:2021:935, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Annak értékelése érdekében, hogy e feltétel teljesül‑e, e feltétel rendelkezéseinek tartalmát és az általa elérni kívánt célkitűzéseket, valamint azt a gazdasági és jogi hátteret kell megvizsgálni, amelybe e kritérium illeszkedik. E háttér értékelése keretében figyelembe kell venni továbbá az érintett termékek vagy szolgáltatások jellegét, valamint az érintett piac vagy piacok működésének és szerkezetének tényleges feltételeit is (2013. március 14‑iAllianz Hungária Biztosító és társai ítélet, C‑32/11, EU:C:2013:160, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

Ezenkívül, amikor a megállapodásban részes felek a megállapodáshoz kapcsolódó, versenyt támogató hatásokra hivatkoznak, ezeket az elemeket e megállapodás kontextusának elemeiként figyelembe kell venni. Feltéve ugyanis, hogy bizonyítást nyernek, relevánsak, az érintett megállapodásra jellemzőek és kellően jelentősek, az ilyen hatások alapján észszerűen kétségbe vonható, hogy e megállapodás a verseny tekintetében kellően káros jellegű lenne (lásd ebben az értelemben: 2020. január 30‑iGenerics [UK] és társai ítélet, C‑307/18, EU:C:2020:52, 103., 105. és 107. pont).

37

Ezen ítélkezési gyakorlatból következik, hogy annak értékelése érdekében, hogy a viszonteladás minimális árának rögzítésére irányuló vertikális megállapodás tartalmaz‑e az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett „cél általi versenykorlátozást”, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata a jelen ítélet 35. és 36. pontjában felidézett kritériumok fényében, hogy e megállapodás a verseny tekintetében elegendő károssági fokot mutat‑e.

38

Ezen, a kérdést előterjesztő bíróságra háruló értékelés keretében e bíróságnak a jogi háttér egyik elemeként egyúttal figyelembe kell vennie azt a – maga által is hangsúlyozott – körülményt, hogy a viszonteladás minimális árának rögzítésére irányuló vertikális megállapodás a 2790/1999 és a 330/2010 rendelet 4. cikkének a) pontja értelmében vett „különösen súlyos korlátozások” kategóriájába tartozhat.

39

Ugyanakkor e körülmény nem mentesítheti a kérdést előterjesztő bíróságot a jelen ítélet 37. pontjában említett értékelés elvégzése alól.

40

A 2790/1999 rendelet (10) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikke a) pontjának, valamint a 330/2010 rendelet (10) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikke a) pontjának egyedüli célja ugyanis bizonyos vertikális korlátozások kizárása a csoportmentesség hatálya alól. Ez a mentesség, amelyet e rendeletek (5) preambulumbekezdése fényében értelmezett 2. cikke tartalmaz, azokra a vertikális megállapodásokra vonatkozik, amelyekről vélelmezik, hogy nem károsak a versenyre.

41

Ezzel szemben a 2790/1999 és a 330/2010 rendelet említett rendelkezései nem tartalmaznak utalást arra vonatkozóan, hogy az említett korlátozások „cél általi” vagy „hatás általi” korlátozásnak minősülnének. Ezenkívül, amint azt a Bizottság a Bírósághoz benyújtott írásbeli észrevételeiben megjegyezte, a „különösen súlyos korlátozás” és a „cél általi korlátozás” fogalma fogalmilag nem felcserélhető, és nem szükségszerűen esik egybe. Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésére tekintettel tehát esetről esetre meg kell vizsgálni az említett mentesség köréből kizárt korlátozásokat.

42

Ebből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem mellőzheti a jelen ítélet 37. pontjában említett értékelést azzal az indokkal, hogy a viszonteladás minimálárának rögzítésére irányuló vertikális megállapodás minden esetben ilyen cél általi korlátozásnak minősül, vagy vélelmezni kellene, hogy ilyen korlátozásnak minősül.

43

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első és a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a megállapítás, hogy a minimális viszonteladási árak rögzítésére irányuló vertikális megállapodás „cél általi versenykorlátozást” tartalmaz, csak azt követően tehető meg, hogy meggyőződtek arról, hogy e megállapodás a verseny tekintetében kellő károssági fokot mutat, figyelembe véve rendelkezéseinek tartalmát, az általa elérni kívánt célokat, valamint az azon gazdasági és jogi hátteret jellemző körülmények összességét, amelybe a megállapodás illeszkedik

44

Harmadik és ötödik kérdésével, amelyeket másodikként és együttesen célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az e cikk értelmében vett „megállapodásról” van szó abban az esetben, ha a szállító előírja a forgalmazói számára az általa forgalmazott termékek minimális viszonteladási árát.

45

A kérdést előterjesztő bíróság így az említett rendelkezés értelmében vett „megállapodás” fogalmával kapcsolatban kér felvilágosítást annak meghatározása érdekében, hogy az alapeljárás körülményei között fennáll‑e ilyen megállapodás a Super Bock és a forgalmazói között. Mivel kérdése számos, a harmadik és ötödik kérdésben felsorolt ténybeli feltevésen alapul, amelyek részben eltérnek egymástól, és amelyek közül néhányat a Super Bock vitat, emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti bíróságok és a Bíróság közötti, a jelen ítélet 28. pontjában felidézett feladatmegosztás keretében a Bíróságnak nem feladata, hogy határozzon az alapügy tényállásáról.

46

Mindemellett a kérdést előterjesztő bíróság ténymegállapításainak olvasata alapján megállapítható, hogy e kérdések olyan összefüggésbe illeszkednek, amelyben a Super Bock rendszeresen megküldi forgalmazóinak a minimális viszonteladási árakra és a forgalmazási árrésre vonatkozó listákat. E megállapításokból kitűnik, hogy az így meghatározott viszonteladási árakat a gyakorlatban követik a forgalmazók, akik néha kérnek ilyen útmutatást, és nem haboznak más árak alkalmazása helyett a Super Bocknál kifogásolni a továbbított árakat. Végül az említett megállapítások szerint a minimális viszonteladási árak meghatározásához árellenőrzési mechanizmusok társulnak, és ezen árak be nem tartása megtorló intézkedések alkalmazásához vezethet, és negatív forgalmazási árréseket von maga után.

47

Ezen előzetes pontosítást követően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett „megállapodás” létezéséhez elég az, hogy az érintett vállalkozások kifejezzék az arra irányuló közös akaratukat, hogy meghatározott piaci magatartást tanúsítanak (2021. november 18‑iVisma Enterprise ítélet, C‑306/20, EU:C:2021:935, 94. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48

A megállapodás tehát nem alapulhat a forgalmazási szerződésben részes fél tisztán egyoldalú politikájának kifejezésén (lásd ebben az értelemben: 2004. január 6‑iBAI és Bizottság kontra Bayer ítélet, C‑2/01 P és C‑3/01 P, EU:C:2004:2, 101. és 102. pont).

49

Mindazonáltal valamely látszólag egyoldalú aktus vagy magatartás az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodásnak minősül, amennyiben legalább két fél egybehangzó akaratának kifejeződése, és önmagában nem meghatározó, hogy ez az akarategység milyen formában nyilvánul meg (lásd ebben az értelemben: 2006. július 13‑iBizottság kontra Volkswagen ítélet, C‑74/04 P, EU:C:2006:460, 37. pont).

50

A felek ezen egybehangzó akarata következhet mind a szóban forgó forgalmazási szerződés rendelkezéseiből, amennyiben kifejezett felhívást tartalmaz a minimális viszonteladási árak betartására, vagy legalábbis felhatalmazza a szállítót arra, hogy ilyen árakat írjon elő, mind pedig a felek magatartásából, és különösen abból, hogy a forgalmazók esetleg kifejezetten vagy hallgatólagosan beleegyeztek a minimális viszonteladási árak betartására való felhívásba (lásd ebben az értelemben: 2004. január 6‑iBAI és Bizottság kontra Bayer ítélet, C‑2/01 P és C‑3/01 P, EU:C:2004:2, 100. és 102. pont; 2006. július 13‑iBizottság kontra Volkswagen ítélet, C‑74/04 P, EU:C:2006:460, 39., 40. és 46. pont).

51

A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy ezen ítélkezési gyakorlat fényében értékelje az alapeljárás körülményeit.

52

Ebben az összefüggésben az a tény, hogy valamely szállító rendszeresen megküldi a forgalmazóknak az általa meghatározott minimális árakat és a forgalmazási árréseket tartalmazó listákat, valamint az a tény, hogy azokat a felügyelete mellett, megtorló intézkedések terhe mellett, és annak kockázata mellett kéri, hogy ezen intézkedések be nem tartása esetén negatív forgalmazási árréseket alkalmaz, olyan tényezők, amelyek arra engednek következtetni, hogy e szállító minimális viszonteladási árakat kíván előírni a forgalmazói számára. Bár önmagukban úgy tűnik, hogy ezek a tények az említett szállító látszólag egyoldalú magatartását tükrözik, más lenne a helyzet, ha a forgalmazók tiszteletben tartották ezeket az árakat. E tekintetben azok a körülmények, hogy a minimális viszonteladási árakat a gyakorlatban a forgalmazók követik, vagy azok meghatározását ez utóbbiak kérik, akik – bár panaszt nyújtanak be a szállítónál a megjelölt árakról – saját kezdeményezésükre nem alkalmaznak más árakat, tükrözhetik, hogy a forgalmazók beleegyeztek a minimális viszonteladási árak szállító általi rögzítésébe.

53

A fenti megfontolások összességére tekintettel a harmadik és az ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e cikk értelmében vett „megállapodás” fennáll akkor, ha a szállító előírja a forgalmazóival szemben az általa forgalmazott termékek minimális viszonteladási árát, amennyiben ezen árak szállító általi előírása és azoknak a forgalmazók általi tiszteletben tartása e felek egybehangzó akaratának kifejezését tükrözi. Ezen egybehangzó akarat következhet mind a szóban forgó forgalmazási szerződés rendelkezéseiből, amennyiben kifejezett felhívást tartalmaz a minimális viszonteladási árak betartására, vagy legalábbis felhatalmazza a szállítót arra, hogy ilyen árakat írjon elő, mind pedig a felek magatartásából, és különösen abból, hogy a forgalmazók esetleg kifejezetten vagy hallgatólagosan beleegyeztek a minimális viszonteladási árak betartására való felhívásba.

54

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 101. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy az e cikk értelmében vett, a szállító és forgalmazói közötti „megállapodás” fennállását kizárólag közvetlen bizonyítékokkal lehet bizonyítani.

55

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 101. cikk alkalmazásával kapcsolatos nemzeti eljárás keretében a bizonyítékok mérlegelésére és a bizonyítás megkövetelt szintjére vonatkozó uniós szabályok hiányában az ilyen szabályok megállapítása az eljárási autonómia elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozik, azzal a feltétellel azonban, hogy e szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által ruházott jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve) (lásd ebben az értelemben: 2016. január 21‑iEturas és társai ítélet, C‑74/14, EU:C:2016:42, 30–32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

Márpedig ezen ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy a tényleges érvényesülés elve megköveteli, hogy az uniós versenyjog megsértését nemcsak közvetlen bizonyítékokkal, hanem valószínűsítő körülményekkel is bizonyítani lehessen, feltéve hogy azok objektívek és egybehangzóak. Ugyanis az esetek nagy részében az összehangolt magatartás vagy megállapodás létezését bizonyos számú egybeesésből és valószínűsítő körülményből kell kikövetkeztetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyszabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak (2016. január 21‑iEturas és társai ítélet, C‑74/14, EU:C:2016:42, 36. és 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57

Ebből következik, hogy a minimális viszonteladási árakra vonatkozó, az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett „megállapodás” fennállása nemcsak közvetlen bizonyítékokkal, hanem egybeesések és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján is megállapítható, amennyiben azokból arra lehet következtetni, hogy a szállító felhívta a forgalmazóit az ilyen árak követésére, és ez utóbbiak a gyakorlatban tiszteletben tartották a szállító által megjelölt árakat.

58

A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 101. cikket a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy az e cikk értelmében vett, a szállító és forgalmazói közötti „megállapodás” fennállása nemcsak közvetlen bizonyítékokkal, hanem olyan objektív és egybehangzó valószínűsítő körülményekkel is bizonyítható, amelyekből ilyen megállapodás fennállására lehet következtetni.

59

Hatodik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az a körülmény, hogy a minimális viszonteladási árak rögzítésére irányuló vertikális megállapodás a tagállam területének szinte egészére, de nem teljességére terjed ki, megakadályozza, hogy e megállapodás érintse a tagállamok közötti kereskedelmet.

60

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azon feltétel teljesüléséhez, hogy valamely megállapodás az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében alkalmas legyen a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására, az szükséges, hogy e megállapodás objektív jogi vagy ténybeli tényezők összessége alapján kellő valószínűséggel lehetővé tegye, hogy közvetlenül vagy közvetetten, ténylegesen vagy lehetségesen olyan irányú hatást gyakoroljon a tagállamok közötti kereskedelmi szerkezetre, amely akadályozhatja a tagállamok között az egységes piac célkitűzéseinek megvalósítását. Ezenkívül az is szükséges, hogy e hatás ne legyen jelentéktelen (2013. július 11‑iZiegler kontra Bizottság ítélet, C‑439/11 P, EU:C:2013:513, 92. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. július 16‑iING Pensii ítélet, C‑172/14, EU:C:2015:484, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61

A tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatást rendszerint több olyan tényező együttesen váltja ki, amelyek külön‑külön nem lennének szükségszerűen meghatározóak. Meg kell vizsgálni a gazdasági és jogi hátteret annak eldöntése érdekében, hogy valamely kartell érzékelhető hatással van‑e a tagállamok közötti kereskedelemre (2013. július 11‑iZiegler kontra Bizottság ítélet, C‑439/11 P, EU:C:2013:513, 93. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62

Ebben a tekintetben az a tény, hogy valamely megállapodás csak egyetlen tagállamban történő kereskedelemre irányul, még nem zárja ki azt, hogy érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Így a Bíróság kimondta, hogy a valamely tagállam teljes területére kiterjedő kartell természeténél fogva azzal a hatással jár, hogy tartóssá teszi a nemzeti piacok szerinti részekre töredezést, akadályozva ezzel az EUM‑Szerződés által célul kitűzött gazdasági összefonódást (lásd ebben az értelemben: 1975. november 26‑iGroupement des fabricants de papiers peints de Belgique és társai kontra Bizottság ítélet, 73/74, EU:C:1975:160, 25. és 26. pont; 2015. július 16‑iING Pensii ítélet, C‑172/14, EU:C:2015:484, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63

Hasonlóképpen, a Bíróság kimondta, hogy a tagállam területének csak egy részét lefedő kartell bizonyos körülmények között alkalmas lehet a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására (lásd ebben az értelemben: 1987. december 3‑iAubert ítélet, 136/86, EU:C:1987:524, 18. pont).

64

A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy az alapügy tárgyát képező megállapodás gazdasági és jogi összefüggéseire tekintettel alkalmas‑e arra, hogy érzékelhetően érintse a tagállamok közötti kereskedelmet.

65

A fenti megfontolások összességére tekintettel a hatodik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a körülmény, hogy a minimális viszonteladási árak rögzítésére irányuló vertikális megállapodás a tagállam területének szinte egészére, de nem teljességére terjed ki, nem akadálya annak, hogy e megállapodás érinthesse a tagállamok közötti kereskedelmet.

66

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: