C‑184/22. és C‑185/22. sz. egyesített ügyek

kontra

KfH Kuratorium für Dialyse und Nierentransplantation eV

(a Bundesarbeitsgericht [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (első tanács), 2024. július 29.

„Előzetes döntéshozatal – Szociálpolitika – EUMSZ 157. cikk – A férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód a foglalkoztatás és munkavégzés területén – 2006/54/EK irányelv – A 2. cikk (1) bekezdésének b) pontja és a 4. cikk első bekezdése – A nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetés tilalma – Részmunkaidőben végzett munka – 97/81/EK irányelv – A részmunkaidős foglalkoztatásról szóló keretmegállapodás – 4. szakasz – A részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalóknak az összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókhoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban való részesítésére vonatkozó tilalom – Bérpótléknak kizárólag azon túlóra után való fizetése, amelyet a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók számára megállapított rendes munkaidőn felül teljesítenek”

Szociálpolitika – Az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodás – 97/81 irányelv – A részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók hátrányos megkülönböztetésének tilalma – Férfi és női munkavállalók – Munkavállalás és munkafeltételek – Egyenlő bánásmód – 2006/54 irányelv – Nemzeti szabályozás, amely a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók tekintetében kizárólag azon túlórák tekintetében írja elő bérpótlék kifizetését, amelyeket a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók számára megállapított rendes munkaidőn felül teljesítenek – A részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókkal szembeni kedvezőtlenebb bánásmód – Igazolás – Hiány

(EUMSZ 157. cikk; 97/81 tanácsi irányelv, melléklet, 4. szakasz, 1. pont)

(lásd: 30–38., 40., 42–45., 47., 49–53. pont és a rendelkező rész 1. pontja)
Szociálpolitika – Az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodás – 97/81 irányelv – A részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók hátrányos megkülönböztetésének tilalma – Férfi és női munkavállalók – Munkavállalás és munkafeltételek – Egyenlő bánásmód – 2006/54 irányelv – Nemzeti szabályozás, amely a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók tekintetében kizárólag azon túlórák tekintetében írja elő bérpótlék kifizetését, amelyeket a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók számára megállapított rendes munkaidőn felül teljesítenek – Részmunkaidőben foglalkoztatott, alapvetően női munkavállalók – Közvetett hátrányos megkülönböztetés – Igazolás – Hiány

(EUMSZ 157. cikk; 2006/54 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 2. cikk, (1) bekezdés, b) pont és 4. cikk, első bekezdés)

(lásd: 56–61., 63–65., 67., 70–73. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

Összefoglalás

A Bíróság a Bundesarbeitsgericht (szövetségi munkaügyi bíróság, Németország) által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában eljárva pontosítja azokat a feltételeket, amelyek mellett az, ha a túlórapótlék fizetését a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók esetében kizárólag az összehasonlítható helyzetben lévő, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozóan meghatározott rendes munkaidőn felül teljesített munkaórák tekintetében írják elő, „kedvezőtlenebb” bánásmódnak és nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül.

IK‑t (C‑184/22. sz. ügy) és CM‑et (C‑185/22. sz. ügy) részmunkaidős segédápolókként foglalkoztatja a KfH Kuratorium für Dialyse und Nierentransplantation eV, amely a Németországi Szövetségi Köztársaság egész területén működő, járóbetegek számára dialízist nyújtó szolgáltató. Munkaszerződésük értelmében a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló rendes heti munkaidejének – amelyet az érintett ágazatban alkalmazandó általános kollektív szerződés 38,5 órában határoz meg – a 40%‑át, illetve a 80%‑át kötelesek ledolgozni.

Az alapeljárás felperesei keresetet indítottak az Arbeitsgericht (munkaügyi bíróság, Németország) előtt a munkaszerződésükben rögzített munkaidőn felül teljesített túlórákért járó bérpótléknak megfelelő munkaidő‑jóváírás, valamint kártérítés iránt. Azzal érveltek, hogy kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak, mivel részmunkaidőben dolgoznak, és a nemük alapján közvetett hátrányos megkülönböztetést szenvedtek el, mivel az alapeljárások alperese többnyire nőket foglalkoztat részmunkaidőben.

Mivel e kereseteket elutasították, IK és CM fellebbezést nyújtott be a Landesarbeitsgericht Hessenhez (hesseni munkaügyi fellebbviteli bíróság, Németország), amely arra kötelezte a munkáltatót, hogy IK és CM munkaidőszámláján hajtsa végre a jóváírást, de elutasította a kártérítés iránti kérelmet.

A kérdést előterjesztő bíróság, amelyhez felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, úgy határozott, hogy kérdést intéz a Bírósághoz arra vonatkozóan, hogy IK‑val és CM‑mel szemben a részmunkaidős foglalkoztatásról szóló keretmegállapodás ( 1 ) 4. szakaszának 1. pontja értelmében vett, részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókként „kedvezőtlenebb” bánásmódot, valamint a 2006/54 irányelv ( 2 ) értelmében vett, nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetést alkalmaztak‑e.

A Bíróság álláspontja

Először is a Bíróság megállapítja, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók tekintetében csak az olyan túlórák tekintetében írja elő túlórapótlék fizetését, amelyeket az összehasonlítható helyzetben lévő, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók számára előírt rendes munkaidőn felül teljesítettek, a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja értelmében a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókkal szembeni „kedvezőtlenebb” bánásmódnak minősül.

E tekintetben először is hangsúlyozza, hogy e szakasz nem értelmezhető megszorítóan, és annak célja a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének a részmunkaidőben alkalmazott munkavállalókra történő alkalmazása.

Mivel úgy tűnik, hogy a jelen ügyben nem vitatott az, hogy az alapeljárások felperesei által nyújtott szolgáltatások összehasonlíthatók a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók által nyújtott szolgáltatásokkal, a Bíróság ezt követően azt a kérdést vizsgálja, hogy eltérő bánásmód áll‑e fenn a részmunkaidőben segédápolóként dolgozó személyek és a teljes munkaidőben segédápolóként dolgozó személyek tekintetében.

E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból kitűnik, hogy a részmunkaidőben segédápolóként dolgozó személyeknek ahhoz, hogy túlórapótlékban részesüljenek, ugyanolyan számú munkaórát kell teljesíteniük, mint a teljes munkaidőben segédápolóként dolgozó személyeknek, tekintet nélkül az érintett személyek munkaszerződésében egyedileg meghatározott rendes munkaidőre. Így a teljes munkaidőben segédápolóként dolgozó személyek a rájuk vonatkozó rendes munkaidőn felül – azaz a heti 38,5 órát meghaladóan – ledolgozott legelső munkaórától túlórapótlékban részesülnek, míg a részmunkaidőben segédápolóként dolgozó személyek nem részesülnek bérpótlékban az olyan munkaórák után, amelyek a munkaszerződésükben rögzített rendes munkaidőt meghaladják, de a teljes munkaidőben segédápolóként foglalkoztatott személyek tekintetében meghatározott rendes munkaidő küszöbét nem érik el.

Következésképpen úgy tűnik, hogy a részmunkaidőben segédápolóként dolgozó személyek „kedvezőtlenebb” bánásmódban részesülnek a teljes munkaidőben segédápolóként dolgozó személyekhez képest.

Végezetül a Bíróság megadja a kérdést előterjesztő bíróság számára azokat a támpontokat, amelyek szükségesek annak értékeléséhez, hogy ez az eltérő bánásmód igazolható‑e a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja értelmében vett „objektív okkal”.

E tekintetben emlékeztet arra, hogy az „objektív ok” ezen fogalma azt követeli meg, hogy a megállapított eltérő bánásmódot az érintett munkafeltételt jellemző, pontos és konkrét tényezők igazolják az annak hátterét képező egyedi kontextusban, valamint objektív és átlátható szempontok alapján, annak biztosítása érdekében, hogy ezen eltérés valós igénynek felel meg, a kitűzött cél elérésére alkalmas, és ahhoz szükséges.

Ami azt a kérdést illeti, hogy a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja értelmében vett „objektív oknak” minősülhet‑e az a cél, hogy a munkáltatót visszatartsák attól, hogy a munkavállalókat a munkaszerződésükben egyedileg rögzített munkaidőn felüli túlórázásra kötelezze, a Bíróság megállapítja, hogy az, ha a túlórapótlék fizetését érintően a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókra és a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókra egységes küszöbértéket határoznak meg, a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók esetében nem alkalmas e cél elérésére.

Ezenfelül az annak elkerülésére irányuló célt érintően, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókkal szemben a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókhoz képest kedvezőtlenebb bánásmódot alkalmazzanak, a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókat a túlóra tekintetében a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókkal szemben alkalmazottal azonos bánásmódban részesítik, az időarányosság elvének alkalmazása mellett. Így e második cél sem igazolhatja a részmunkaidőben és a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók tekintetében alkalmazott eltérő bánásmódot.

Másodszor a Bíróság megállapítja, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás az EUMSZ 157. cikk, valamint a 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 4. cikkének első bekezdése értelmében vett, nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetést valósít meg.

Ugyanis, bár a jelen ügyben látszólag semleges intézkedésről van szó, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból kitűnik, hogy ezen intézkedés a nőket jelentősen nagyobb arányban hozza hátrányos helyzetbe a férfiakhoz képest, és az említett hátrányos megkülönböztetés megvalósulásához nem szükséges, hogy az említett szabályozás által hátrányos helyzetbe nem hozott munkavállalók csoportját – azaz, a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókat – jelentősen nagyobb számú férfi alkossa, mint nő. A kérdést előterjesztő bíróságnak kell értékelnie, hogy az elé terjesztett, a munkaerő helyzetét jellemző adatok mennyiben érvényesek, és azok figyelembe vehetők‑e. A nemzeti bíróságnak az összes releváns minőségi tényezőt is meg kell vizsgálnia annak meghatározása érdekében, hogy fennáll‑e ilyen hátrány, figyelembe véve az érintett eltérő bánásmód alapját képező nemzeti szabályozás hatálya alá tartozó valamennyi munkavállalót.

Egyébiránt e közvetett hátrányos megkülönböztetés – a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókkal szemben a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókhoz képest alkalmazott „kedvezőtlenebb” bánásmódhoz hasonlóan – ugyanazon okok miatt szintén nem igazolható egyrészt azzal a céllal, hogy a munkáltatót visszatartsák attól, hogy a munkavállalókat a munkaszerződésükben egyedileg rögzített munkaidőn felüli túlórázásra kötelezze, és másrészt az annak elkerülésére irányuló céllal, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók kedvezőtlenebb bánásmódban részesüljenek a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókhoz képest.

( 1 ) Az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról szóló, 1997. december 15‑i 97/81/EK tanácsi irányelv (HL 1998. L 14., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 267. o.) mellékletében szereplő, a részmunkaidős foglalkoztatásról 1997. június 6‑án kötött keretmegállapodás (a továbbiakban: keretmegállapodás).

( 2 ) A férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5‑i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2006. L 204., 23. o.; helyesbítés: HL 2019. L 191., 45. o.).