–

a CAJASUR Banco SA képviseletében V. Rodríguez de Vera Casado,

–

a spanyol kormány képviseletében A. Pérez‑Zurita Gutiérrez, J. Ruiz Sánchez és J. Rodríguez de la Rúa Puig, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében J. Baquero Cruz és N. Ruiz García, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 288. o.) 6. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a CAJASUR Banco SA és JO, illetve IM között az utóbbiak által annak megállapítása iránt indított bírósági eljárás keretében felmerült költségek tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy egy jelzáloghitel‑szerződés egyik általános szerződési feltétele – többek között tisztességtelen jellege miatt – semmisnek minősül.

3

A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

4

Ezen irányelv 7. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.”

5

A Código Civil (polgári törvénykönyv) 1303. cikke szerint:

„Ha valamely szerződésben kikötött kötelezettséget semmisnek nyilvánítanak, a szerződő feleknek kölcsönösen vissza kell téríteniük a szerződés tárgyát képező dolgokat, azok gyümölcseit és az e dolgokért fizetett ellenértéket, az ezt követő cikkekben meghatározott esetek kivételével.”

6

A 2000. január 7‑i Ley 1/2000, de Enjuiciamiento Civil (a polgári perrendtartásról szóló 1/2000. sz. törvény; a BOE 2000. január 8‑i 7. száma, 575. o.) alapeljárásban alkalmazandó változatának (a továbbiakban: LEC) a követelés elismerése esetén történő költségviselésről szóló 395. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Amennyiben a kérelem elfogadására vitatás nélkül kerül sor, nincs helye annak, hogy az egyik vagy másik felet az eljárás költségeinek viselésére kötelezzék, kivéve ha a bíróság megfelelően indokolva megállapítja az alperes rosszhiszeműségét.

Az alperes rosszhiszeműsége akkor áll fenn, ha a felperes a kérelem benyújtását megelőzően bizonyító erővel bíró és igazolt fizetési felszólítást küldött részére, ha közvetítői eljárást indítottak, vagy az alperest békéltetésre hívták.”

7

Az alapeljárás felei jelzáloghitel‑szerződést kötöttek egymással. 2018‑ban JO és IM keresetet indított a Juzgado de Primera Instancia no 18 bis de Málaga (malagai 18a. sz. elsőfokú bíróság, Spanyolország) előtt a jelzáloghitel‑szerződés jelzálogdíjakra vonatkozó egyik általános szerződési feltételének tisztességtelen jellege miatt a szerződési feltétel megsemmisítése és az az alapján megfizetett összeg visszatérítése iránt. A kereset benyújtását követően a CAJASUR Banco elismerte az említett szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, az ezen az alapon követelt összeget azonban túlzottnak tartotta, és annak csak egy részét térítette vissza.

8

2020. március 2‑i ítéletével a Juzgado de Primera Instancia no 18 bis de Málaga (malagai 18a. sz. elsőfokú bíróság) ezt a szerződési feltételt tisztességtelen jellege miatt a jogszabály erejénél fogva semmisnek nyilvánította, és ennek alapján a CAJASUR Bancót arra kötelezte, hogy térítse vissza JO‑nak és HM‑nek a követelt összeg egy részét, valamint fizesse meg az eljárás költségeit.

9

A CAJASUR Banco keresetet indított a kérdést előterjesztő bíróság, az Audiencia Provincial de Málaga (malagai tartományi bíróság, Spanyolország) előtt, kizárólag a költségviselésre való kötelezés tekintetében. Arra hivatkozik, hogy mivel a követelést vitatás nélkül elismerte, a költségviselésre való kötelezés ellentétes a LEC 395. cikkével, mivel e cikk úgy rendelkezik, hogy a költségviselésre való kötelezés csak az alperes rosszhiszeműségének megállapítása esetén rendelhető el. E tekintetben emlékeztet arra, hogy az említett cikk szerint a rosszhiszeműség csak akkor áll fenn, ha az alperes részére a kérelem benyújtását megelőzően bizonyító erővel bíró és igazolt fizetési felszólítást küldtek, ha az alperessel szemben közvetítői eljárást indítottak, vagy békéltetésre hívták.

10

Amint az az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, ez az álláspont megfelel a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) által ugyanezen cikk alkalmazására vonatkozóan kialakított állandó ítélkezési gyakorlatnak.

11

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből az is kitűnik, hogy JO és IM a pert megelőzően nem tett lépéseket a CAJASUR Bancóval szemben.

12

E körülmények között az Audiencia Provincial de Málaga (malagai tartományi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

13

A spanyol kormány szerint az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem megfelelően mutatta be az alapügy jogi és ténybeli hátterét. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis nem közölte a Bírósággal azokat a ténybeli és jogi elemeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy hasznos választ adhasson a feltett kérdésekre, amelyek szerinte hipotetikus jellegűek, mivel a nemzeti jog értelmében e bíróság anélkül is dönthetne az alapeljárásban, hogy e tekintetben előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordulna a Bírósághoz.

14

Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 267. cikkben említett eljárás keretében, amely a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul, az alapügy konkrét tényállásának a megállapítása és megítélése, valamint a nemzeti jog értelmezése és alkalmazása kizárólag a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik. Ugyancsak kizárólag az ezen ügyben eljáró és határozathozatalra hivatott nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik annak megítélése is, hogy – tekintettel az ügy különleges jellemzőire – szükségesek és relevánsak‑e a Bíróságnak feltett kérdései. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni (2012. június 14‑iBanco Español de Crédito ítélet, C‑618/10, EU:C:2012:349, 76. pont; 2022. szeptember 22‑iServicios prescriptor y medios de pagos EFC ítélet, C‑215/21, EU:C:2022:723, 26. pont).

15

Ekképpen a Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2012. június 14‑iBanco Español de Crédito ítélet, C‑618/10, EU:C:2012:349, 77. pont; 2022. szeptember 22‑iServicios prescriptor y medios de pagos EFC ítélet, C‑215/21, EU:C:2022:723, 27. pont).

16

A jelen ügyben ez a helyzet nem áll fenn.

17

Meg kell ugyanis állapítani, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem többek között a 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik, és annak megállapíttatására irányul, hogy e rendelkezéssel ellentétes‑e az olyan nemzeti szabály, mint a LEC 395. cikke, amely a fogyasztók által az irányelvből eredő jogaik gyakorlása érdekében indított bírósági eljárásokban felmerült költségek megosztásáról szól.

18

Ezenkívül a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy a LEC‑nek a nemzeti ítélkezési gyakorlat szerint értelmezett 395. cikke alapján fennáll annak a kockázata, hogy a 93/13 irányelv értelmében vett fogyasztót kötelezik az eladóval vagy szolgáltatóval kötött szerződés feltételeivel kapcsolatban általa indított bírósági keresettel kapcsolatos költségek viselésére annak ellenére, hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság megállapította, hogy e feltételek egyike tisztességtelen.

19

A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.

20

Noha első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkére hivatkozik, az előzetes döntéshozatalra utaló végzés indokolásából kitűnik, hogy az előterjesztő bíróság lényegében a 93/13 irányelv 6. cikkének a második kérdésben említett tényleges érvényesülés elvének terjedelmére tekintettel való értelmezését kéri.

21

Következésképpen meg kell állapítani, hogy kérdéseivel, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését a tényleges érvényesülés elvére tekintettel úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében annak a fogyasztónak, aki a pert megelőzően nem tett lépéseket a vele tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződést megkötő eladóval vagy szolgáltatóval szemben, magának kell viselnie a 93/13 irányelv által számára biztosított jogok érvényesítése érdekében az eladóval vagy szolgáltatóval szemben indított bírósági eljárással összefüggésben felmerült saját költségeit abban az esetben, ha az eladó vagy szolgáltató a fogyasztó követelését vitatás nélkül elismerte, még akkor is, ha e szerződési feltétel tisztességtelen jellegét megállapították.

22

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az eladókkal vagy szolgáltatókkal szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztók számára biztosított védelemhez fűződő közérdek jellegére és fontosságára tekintettel a 93/13 irányelv – amint az a huszonnegyedik preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 7. cikkének (1) bekezdéséből következik – arra kötelezi a tagállamokat, hogy rendelkezzenek megfelelő és hatékony eszközökről annak érdekében, „hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását” (2014. április 30‑iKásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 78. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a tárgyra vonatkozó különös uniós szabályozás hiányában a 93/13 irányelvben előírt fogyasztóvédelem végrehajtásának részletes szabályai a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján azok belső jogrendjébe tartoznak. E szabályok azonban nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló belső jellegű esetekre vonatkozó szabályok (az egyenértékűség elve), és nem tehetik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve) (2021. június 10‑iBNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24

E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti bíróságok előtti bírósági eljárás költségeinek megosztása – az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása mellett – a tagállamok eljárási autonómiájának körébe tartozik (2020. július 16‑iCaixabank és Banco Bilbao Vizcaya Argentaria ítélet, C‑224/19 és C‑259/19, EU:C:2020:578, 95. pont).

25

Az ezen elvek közül az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben egyedüliként említett tényleges érvényesülés elvét illetően meg kell állapítani, hogy minden esetben, amikor felmerül a kérdés, hogy egy nemzeti eljárási rendelkezés lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jog alkalmazását, ezt annak figyelembevételével kell megvizsgálni, hogy milyen egy adott rendelkezésnek az eljárás egészében betöltött helye, hogy hogyan zajlik az eljárás, és melyek az eljárás sajátosságai a különböző nemzeti fórumok előtt. Ebből a szempontból adott esetben azon elveket is figyelembe kell venni, amelyek a nemzeti jogrend alapjául szolgálnak, mint például a védelemhez való jog, a jogbiztonság elve, valamint az eljárás szabályos lefolytatásának elve (lásd különösen: 2021. június 10‑iBNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

A 93/13 irányelv biztosítja a fogyasztó számára azt a jogot, hogy bírósághoz forduljon annak érdekében, hogy megállapítsák a közte és az eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződésben foglalt szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, és mellőzzék annak alkalmazását. E tekintetben a Bíróság már kimondta, hogy az ilyen eljárás költségei megosztása módjának kizárólag a jogalap nélkül fizetett és visszatérítendő összegektől való függővé tétele visszatarthatja a fogyasztót e jog gyakorlásától, tekintettel azon költségekre, amelyekkel egy bírósági eljárás járna (lásd ebben az értelemben: 2020. július 16‑iCaixabank és Banco Bilbao Vizcaya Argentaria ítélet, C‑224/19 és C‑259/19, EU:C:2020:578, 98. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27

A Bíróság továbbá már megállapította, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését, valamint a tényleges érvényesülés elvét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a szerződési feltétel tisztességtelen jelleg miatti semmisségének megállapítását követően a fogyasztót kötelezzék az eljárási költségek egy részének viselésére a jogalap nélkül kifizetett, számára visszatérítendő összegek mértékétől függően, mivel az ilyen szabályozás olyan jelentős akadályt jelent, amely visszatarthatja a fogyasztót a 93/13 irányelvben biztosított, a szerződési feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegének hatékony bírósági felülvizsgálatához való jog gyakorlásától (2020. július 16‑iCaixabank és Banco Bilbao Vizcaya Argentaria ítélet, C‑224/19 és C‑259/19, EU:C:2020:578, 99. pont).

28

Azt is meg kell jegyezni, hogy noha a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása nem kompenzálhatja teljes mértékben az érintett fogyasztó tétlenségét, meg kell vizsgálni, hogy az érintett nemzeti eljárás sajátosságaira tekintettel fennáll‑e annak a nem elhanyagolható kockázata, hogy a fogyasztót elriasztják attól, hogy érvényesítsék a 93/13 irányelvből eredő jogaikat (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 22‑iVicente [Ügyvédi munkadíj megfizetése iránti kereset] ítélet, C‑335/21, EU:C:2022:720, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) értelmezésében a LEC 395. cikke azt írja elő, hogy az alperest kizárólag akkor kell a bírósági eljárás költségeinek viselésére kötelezni, ha a rosszhiszeműsége megállapítást nyert, amely pedig abban az esetben áll fenn, ha a felperes a bírósági eljárás megindítását megelőzően eredménytelenül küldött az alperes részére bizonyító erővel bíró és igazolt fizetési felszólítást, indított az alperessel szemben közvetítői eljárást, vagy hívta békéltetésre.

30

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése alapján indított tipikus eljárásokban az ezen irányelv értelmében vett „fogyasztó” a legtöbb esetben a felperes, az említett irányelv értelmében vett „eladó vagy szolgáltató” pedig a legtöbb esetben az alperes, ami azt jelenti, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) értelmezésében a LEC 395. cikke bármely bírósági jogorvoslat kezdeményezése előtt gyakorlatilag azt követeli meg a fogyasztótól, hogy küldjön az érintett eladó vagy szolgáltató részére bizonyító erővel bíró és igazolt fizetési felszólítást, indítson vele szemben közvetítői eljárást, vagy hívja békéltetésre. Ennek hiányában a követelés vitatás nélküli elismerése esetén vélelmezni kell az említett eladó vagy szolgáltató jóhiszeműségét, és még akkor sem lehet őt a költségek viselésére kötelezni, ha az így megindított bírósági eljárás lehetővé tette az érintett szerződésben szereplő valamelyik feltétel tisztességtelen jellegének megállapítását.

31

Jóllehet – amint arra a spanyol kormány rámutatott – jogszerűnek kell tekinteni a LEC 395. cikke által elérni kívánt célokat, azaz a nemzeti igazságszolgáltatási rendszer zavartalanságának és a megfelelő igazságszolgáltatásnak a biztosítását, és – amint arra a főtanácsnok indítványának 48. pontjában rámutatott – az ebben a cikkben említett pert megelőző lépések elvégzése észszerű eljárási követelménynek tűnik az érintett fogyasztó számára, a pert megelőző lépések megtételének kötelezettsége végső soron mégis kizárólag a fogyasztót terheli.

32

Márpedig az eladó vagy szolgáltató által a fogyasztóval kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek esetében, amelyekkel a nemzeti ítélkezési gyakorlat részletesen foglalkozott, az ilyen kötelezettségnek mindkét szerződő felet azonos módon kellene terhelnie. Amennyiben ugyanis az állandó nemzeti ítélkezési gyakorlat megállapítja bizonyos szabványfeltételek tisztességtelen jellegét, a bankoktól ugyanúgy elvárható, hogy felvegyék a kapcsolatot azokkal az ügyfeleikkel, akiknek a szerződése ilyen feltételeket tartalmaz, még mielőtt azok keresetet indítanának a szerződési feltételek joghatásainak megsemmisítése érdekében.

33

Ezenkívül, még ha nem is kizárt, hogy az igazságszolgáltatás megfelelő működéséhez fűződő közérdek elsőbbséget élvezhet a fogyasztók egyéni érdekeivel szemben, az érvényre juttatására irányuló eljárási szabályok nem tehetik lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a fogyasztókat a 93/13 irányelv alapján megillető jogok gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2015. február 12‑iBaczó és Vizsnyiczai ítélet, C‑567/13, EU:C:2015:88, 51. és 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Az olyan nemzeti szabályozás továbbá, mint a LEC 395. cikke, amely a pert megelőző lépések kezdeményezésének teljes felelősségét az érintett fogyasztóra hárítja, nem ösztönzi arra az eladókat vagy szolgáltatókat, hogy szándékosan és önként levonják a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatból eredő valamennyi következményt, és ezzel segíti az ilyen feltételek joghatásainak fennmaradását. Végül az ilyen szabályozás azzal, hogy további pénzügyi kockázatot ró a fogyasztóra, olyan akadályt teremthet, amely visszatarthatja őt attól, hogy gyakorolja a közte és az eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződésben szereplő feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegének hatékony bírósági felülvizsgálatához való jogát.

35

Végül nem róható fel annak a fogyasztónak, aki tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződést kötött, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bírósághoz fordult annak érdekében, hogy gyakorolja a 93/13 irányelv által biztosított jogait abban az esetben, amikor az érintett eladó vagy szolgáltató annak ellenére tétlen marad, hogy az állandó nemzeti ítélkezési gyakorlat megállapította a hasonló feltételek tisztességtelen jellegét, és ennek arra kellett volna ösztönöznie az eladót vagy szolgáltatót, hogy ő maga vegye fel a kapcsolatot ezzel a fogyasztóval, és a lehető leghamarabb megszüntesse ennek a tisztességtelen feltételnek a joghatásait.

36

Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság szerint a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) következetes ítélkezési gyakorlatot alakított ki, amelyben megállapította az alapeljárásban szereplőhöz hasonló típusú szerződési feltétel tisztességtelen jellegét. E tekintetben ismerteti, hogy a bankok ahelyett, hogy tájékoztatnák a fogyasztókat a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlat következményeiről, megvárják, hogy pert megelőző kérelemmel forduljanak hozzájuk, amelynek helyt adnak, vagy megvárják a bírósági eljárás megindítását, és az eljárási költségek viselésének elkerülése érdekében az ellenkérelem benyújtása előtt azonnal helyt adnak a kérelemnek.

37

Amint arra a főtanácsnok indítványának 50. pontjában rámutatott, tekintettel arra, hogy a bankoktól ilyen ügyekben elvárható tájékozottság, valamint arra, hogy a fogyasztók hátrányos helyzetben vannak a bankokhoz képest, a jelen ítélet 36. pontjában említett magatartások komoly valószínűsítő körülménynek minősülhetnek a bankok rosszhiszeműségét illetően. Fontos tehát, hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság elvégezhesse az e tekintetben szükséges vizsgálatokat, és adott esetben levonhassa az abból eredő következtetéseket.

38

A fenti megfontolások összességére tekintettel a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését a tényleges érvényesülés elvére tekintettel úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében annak a fogyasztónak, aki a pert megelőzően nem tett lépéseket a vele tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződést megkötő eladóval vagy szolgáltatóval szemben, magának kell viselnie a 93/13 irányelv által számára biztosított jogok érvényesítése érdekében az eladóval vagy szolgáltatóval szemben indított bírósági eljárással összefüggésben felmerült saját költségeit abban az esetben, ha az eladó vagy szolgáltató a fogyasztó követelését vitatás nélkül elismerte, még akkor is, ha e szerződési feltétel tisztességtelen jellegét megállapították, feltéve, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság figyelembe veheti a hasonló szerződési feltételek tisztességtelen jellegét megállapító, szilárd nemzeti ítélkezési gyakorlatot és az eladó vagy szolgáltató magatartását annak megállapítása érdekében, hogy ez utóbbi rosszhiszeműen járt el, és adott esetben kötelezheti őt e költségek viselésére.

39

Mivel ez az eljárás az alapügyben részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését a tényleges érvényesülés elvére tekintettel

a következőképpen kell értelmezni:

azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében annak a fogyasztónak, aki a pert megelőzően nem tett lépéseket a vele tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződést megkötő eladóval vagy szolgáltatóval szemben, magának kell viselnie a 93/13 irányelv által számára biztosított jogok érvényesítése érdekében az eladóval vagy szolgáltatóval szemben indított bírósági eljárással összefüggésben felmerült saját költségeit abban az esetben, ha az eladó vagy szolgáltató a fogyasztó követelését vitatás nélkül elismerte, még akkor is, ha e szerződési feltétel tisztességtelen jellegét megállapították, feltéve, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság figyelembe veheti a hasonló szerződési feltételek tisztességtelen jellegét megállapító, szilárd nemzeti ítélkezési gyakorlatot és az eladó vagy szolgáltató magatartását annak megállapítása érdekében, hogy ez utóbbi rosszhiszeműen járt el, és adott esetben kötelezheti őt e költségek viselésére.