A Bíróság ítélete (első tanács), 2023. július 6. –
RQ kontra Tanács és Bizottság

(C‑7/22. P. sz. ügy) ( 1 )

„Fellebbezés – Kártérítési kereset – Gazdaság‑ és monetáris politika – A görög államadósság átütemezése – A magánszektor részvétele – Az újonnan kibocsátott államkötvények névértékének a bevont kötvények névértékéhez képesti csökkentéséből eredő kár – Az euróövezet állam‑, illetve kormányfőinek, valamint az európai uniós intézmények vezetőinek nyilatkozatai – Az eurócsoport nyilatkozata – Az eurócsoport informális és kormányközi jellege – Az Unió szerződésen kívüli felelőssége – A kár betudhatósága”

1. 

Kártérítési kereset – Tárgy – Az Uniónak betudható kár megtérítésére irányuló kérelem – Az eurózóna állam‑ és kormányfőinek, valamint az Unió intézményeinek a görög államadósság átütemezése keretében elfogadott közös nyilatkozata – A magánhitelezők részvételére vonatkozó intézkedések – Az érintett tagállamnak az ilyen részvétel előírására vonatkozó jogi kötelezettsége hiánya – A kereset elutasítása

(EUSZ 3. cikk; EUMSZ 119. cikk, EUMSZ 340. cikk, második bekezdés)

(lásd: 62. pont)

2. 

Kártérítési kereset – Tárgy – Az eurócsoport által okozott kár megtérítésére irányuló kérelem – Informális jellegű kormányközi szerv – Saját hatáskörök hiánya – Az Unió szerve vagy hivatala minőség hiánya – Elfogadhatatlanság

(EUSZ 3. cikk, EUSZ 13. cikk, (1) bekezdés; EUMSZ 119. cikk, (2) bekezdés, EUMSZ 137. cikk és EUMSZ 340. cikk, második bekezdés; az EU‑ és az EUM‑Szerződéshez csatolt 14. jegyzőkönyv, 1. cikk)

(lásd: 64., 66–68. pont)

3. 

Kártérítési kereset – Tárgy – Az Uniónak betudható kár megtérítésére irányuló kérelem – Az eurócsoporton belül kötött politikai megállapodásokat követően indított kereset – A Bizottság azon kötelezettsége, hogy az ilyen megállapodások megkötése során felügyelje az uniós jog alkalmazását – Terjedelem

(EUSZ 17. cikk, (1) bekezdés; EUMSZ 340. cikk, második bekezdés; az EU‑ és az EUM‑Szerződéshez csatolt 14. jegyzőkönyv, 1. cikk)

(lásd: 71. és 72. pont)

Rendelkező rész

1) 

A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

2) 

Az RQ maga viseli saját költségein felül az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.


( 1 ) HL C 119., 2022.3.14.