1.

A Městský soud v Praze (prágai városi bíróság) a jelen indítvány tárgyát képező, előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a 2014/65 irányelv, ( 2 ) úgynevezett „MiFID II” irányelv ( 3 ) 3. cikke (1) és (3) bekezdésének, valamint 34. cikkének értelmezésére és azoknak az EUMSZ 56. cikkel való kapcsolatára vonatkozó két kérdést terjeszt előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé.

2.

Ezek a kérdések annak a keresetnek a keretében vetődtek fel, amelyet a Fondee a.s. társaság (a továbbiakban: Fondee vagy az alapeljárás felperese) nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz annak a határozatnak a megsemmisítése iránt, amellyel a cseh nemzeti bank tanácsa helybenhagyta a Cseh Köztársaságban a tőkepiacokat szabályozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt a cseh nemzeti bank által a felperessel szemben kiszabott bírságot.

3.

A 2014/65 irányelv – amely átdolgozta a részben a 600/2014/EU rendeletbe ( 4 ) beolvadó 2004/39 irányelvet – az említett rendelettel együtt alkotja „a jogi keretet a befektetési vállalkozásokra, a szabályozott piacokra és az adatszolgáltatókra, valamint az Európai Unióban befektetési szolgáltatásokat végző harmadik országbeli vállalkozásokra vonatkozó előírásokhoz” (a 2014/65 irányelv (7) preambulumbekezdése). Az irányelv fő célja a pénzügyi szolgáltatások olyan egységes piacának kialakítása, amelyben – különösen a befektetési vállalkozások működésének engedélyezésével és feltételeivel, valamint a felügyeleti hatóságok jogköreivel és a szankciórendszerrel kapcsolatos nemzeti rendelkezések összehangolása révén – garantált a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságának gyakorlása, valamint biztosított az átláthatóság és a befektetők védelme.

4.

A 2014/65 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése szerint az irányelv többek között a „befektetési vállalkozásokra” is vonatkozik. Az említett irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 1. pontja alapján a „befektetési vállalkozás” minden olyan jogi személy, valamint bizonyos feltételek mellett jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vagy természetes személy, „amelynek rendes üzleti tevékenysége harmadik személyek részére egy vagy több befektetési szolgáltatás nyújtása és/vagy egy vagy több befektetési tevékenység végzése hivatásos alapon”. Ezen irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 2. pontja szerint a „befektetési szolgáltatások és tevékenységek” az I. melléklet C. szakaszában felsorolt eszközök bármelyikéhez kapcsolódó, az I. melléklet A. szakaszában felsorolt szolgáltatások és tevékenységek bármelyike. A 4. cikk (1) bekezdésének 4. pontjában szereplő fogalommeghatározás szerint a „befektetési tanácsadás” egy vagy több ügylet tekintetében pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó, személyre szóló ajánlások nyújtása valamely ügyfélnek akár az ügyfél kérésére, akár a befektetési vállalkozás kezdeményezésére, míg az 5. pontjában szereplő fogalommeghatározás szerint a „megbízások végrehajtása az ügyfelek nevében”„az ügyfelek nevében egy vagy több pénzügyi eszköz vételére vagy eladására irányuló megállapodások megkötése, amely magában foglalja a hitelintézetek vagy befektetési vállalkozások által kibocsátott pénzügyi eszközök értékesítésére vonatkozó megállapodások megkötését a kibocsátás pillanatában”.

5.

A 2014/65 irányelv „Választható mentességek” címet viselő 3. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy:

„(1)   A tagállamok választhatják azt is, hogy ezt az irányelvet nem alkalmazzák azon személyekre, akik tekintetében az adott tagállam a székhely szerinti tagállam, feltéve, hogy az ilyen személyek tevékenységeit nemzeti szinten engedélyezik és szabályozzák, és akik:

6.

A 2014/65 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése szerint a tagállamok rendszereinek az e cikk (1) bekezdésében említett személyekre vonatkozóan olyan követelményeket kell előírniuk, amelyek legalább egyenrangúak az engedélyezés, valamint folyamatos felügyelet feltételeit és eljárásait, üzletviteli kötelezettségeket és a szóban forgó irányelv kifejezetten hivatkozott rendelkezéseiben meghatározott szervezeti követelményeket illetően az irányelvben foglalt követelményekkel. Végül ugyanezen irányelv 3. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ezen irányelv alá az (1) bekezdés értelmében nem tartozó személyeket „nem illeti meg a befektetési szolgáltatás nyújtásának vagy tevékenység folytatásának vagy fióktelep létrehozásának a 34., illetve a 35. cikkben említett szabadsága.”

7.

A 2014/65 irányelv II. címe meghatározza a befektetési vállalkozások engedélyezési és működési feltételeit. Ezen irányelv 5. és 6. cikke e címnek az engedélyezés feltételeiről és eljárásáról (az úgynevezett „egységes európai útlevél”) szóló I. fejezetében található. Konkrétabban „Az engedélyezés követelménye” címet viselő 5. cikk a befektetési szolgáltatások rendszeres üzleti tevékenységként, szakmai alapon történő nyújtását, illetve a befektetési tevékenységek ilyen módon történő végzését a székhely szerinti tagállam illetékes hatósága általi előzetes engedélyezéshez köti. ( 5 ) Ugyanezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerint az engedélynek meg kell határoznia azon befektetési szolgáltatásokat vagy tevékenységeket, amelyek nyújtására, illetve végzésére a befektetési vállalkozás jogosult, míg az említett cikk (3) bekezdése úgy szól, hogy „az engedély az Unió egész területére érvényes, és lehetővé teszi a befektetési vállalkozás számára, hogy az engedélyben meghatározott szolgáltatásokat, illetve tevékenységeket az Unió egész területén nyújtsa, illetve végezze, vagy a letelepedési jog, többek között fióktelep révén, vagy a szolgáltatások szabad nyújtása révén.”

8.

A 2014/65 irányelv II. címének III. fejezete meghatározza a befektetési vállalkozások jogait. Az e fejezetben szereplő 34. cikk (1) bekezdésének első albekezdése úgy szól, hogy „[a] tagállamok biztosítják, hogy területükön az ezen irányelvnek megfelelően egy másik tagállam illetékes hatóságai által engedélyezett és felügyelt minden befektetési vállalkozás […] szabadon nyújthasson befektetési szolgáltatásokat és/vagy végezzen befektetési tevékenységeket, valamint kiegészítő szolgáltatásokat, feltéve, hogy engedélyük kiterjed az ilyen szolgáltatásokra és tevékenységekre. […]”. A fent említett 34. cikk (1) bekezdésének második albekezdése úgy szól, hogy nem írnak elő „további követelményeket” az ilyen vállalkozások számára. Ugyanezen 34. cikk (2) és (3) bekezdése értelmében minden befektetési vállalkozásnak, amely először szándékozik szolgáltatásokat nyújtani vagy tevékenységeket végezni egy másik tagállam területén, vagy amelyik a már nyújtott szolgáltatásainak vagy tevékenységeinek körét meg akarja változtatni, ezt közölnie kell a székhelye szerinti tagállam illetékes hatóságával, amely azt továbbítja a fogadó tagállam illetékes hatóságának. ( 6 ) A befektetési vállalkozás e bejelentést követően kezdheti meg az érintett befektetési szolgáltatások és tevékenységek nyújtását a fogadó tagállamban. A 2014/65 irányelv ugyanezen irányelv II. címének III. fejezetébe beillesztett 35. cikke (1) bekezdésének első albekezdése úgy szól, hogy „[a] tagállamok biztosítják, hogy a letelepedés jogának megfelelően a területükön fióktelep létrehozása vagy a székhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban letelepedett függő ügynök alkalmazása révén befektetési szolgáltatásokat és/vagy tevékenységeket, valamint kiegészítő szolgáltatásokat lehessen nyújtani ezen irányelvvel […] összhangban, feltéve, hogy a befektetési vállalkozás[nak] […] kiadott engedély kiterjed az ilyen szolgáltatásokra és tevékenységekre.”

9.

A Cseh Köztársaságban a befektetési közvetítői tevékenység gyakorlása a cseh nemzeti bank engedélyéhez kötött. A módosított zákon č. 256/2004 Sb., o podnikání na kapitálovém trhu (a gazdasági tevékenység tőkepiacon történő folytatásáról szóló 256/2004. sz. törvény; a továbbiakban: tőkepiaci törvény) 29. §‑ának (1) bekezdése szerint a befektetési közvetítő csak bizonyos fő befektetési szolgáltatások nyújtására jogosult, nevezetesen a befektetési eszközökkel (többek között kollektív befektetési értékpapírokkal) kapcsolatos megbízások fogadására és továbbítására, valamint az ilyen eszközökkel kapcsolatos befektetési tanácsadásra. E cikk (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a befektetési közvetítő az ilyen szolgáltatások nyújtása során csak „értékpapír‑kereskedő, bank vagy befektetési társaság” részére továbbíthat megbízásokat […]. A tőkepiaci törvény 5. §‑ának (1) bekezdése értelmében az „értékpapír‑kereskedő” olyan jogi személy, amely a cseh nemzeti bank által kiadott engedély alapján jogosult fő befektetési szolgáltatások nyújtására, és amely a törvény 6. §‑a (1) bekezdésének b) pontja szerint a Cseh Köztársaságban rendelkezik székhellyel.

10.

A tőkepiaci törvény 29. §‑ának (4) bekezdése tehát tiltja, hogy a befektetési közvetítők megbízásokat továbbítsanak az adott tagállamon kívül letelepedett befektetési vállalkozásoknak. E cikket a 204/2017. sz. törvénymódosítás illesztette be, amely 2018. január 3‑i hatállyal a tőkepiaci törvény korábbi 29. §‑a (1) bekezdésének a megbízások külföldi jogalany részére történő továbbítását is lehetővé tevő b) pontja helyébe lépett. A törvénymódosításhoz fűzött indokolás szerint a jogalkotó a felügyelet cseh nemzeti bank általi ellátásának megkönnyítése érdekében szándékosan korlátozta a jogalanyok e körét. A tőkepiaci törvény 162. §‑a (1) bekezdésének a) pontja értelmében szabálysértést követ el az, aki az e törvény szerinti tevékenységet jogellenesen folytatja.

11.

A Fondee a tőkepiaci törvény 29. §‑ának (1) bekezdése szerinti befektetési közvetítő, amely a cseh nemzeti bank által kiadott engedély alapján működik. Ez utóbbi megállapításai szerint a Fondee a 2019. október 7. és 2019. december 27. közötti időszakban 407 megbízást továbbított külföldi értékpapír‑kereskedő részére. A Fondee konkrétan lehetővé tette ügyfelei számára, hogy úgynevezett ETF‑ekbe („exchange traded funds”, „tőzsdén kereskedett alapok”), ( 7 ) olyan kollektív befektetési értékpapírokba fektessenek be, amelyeket külföldi tőzsdékre és más szabályozott piacokra vezettek be. Az ügyfelek a www.fondee.cz honlapon lévő felhasználói fiókjukon keresztül adtak megbízásokat, amelyeket a Fondee ezt követően a Hollandiában letelepedett DeGiro B. V. társaság (a továbbiakban: DeGiro) részére továbbított a társaság, a Fondee és az ügyfelek között létrejött háromoldalú szerződés alapján. E megállapításokat követően a cseh nemzeti bank a tőkepiaci törvény 162. §‑a (1) bekezdésének a) pontja alapján 150000 CZK összegű bírságot szabott ki a Fondee‑vel szemben a módosított törvény 29. §‑ának (4) bekezdésében foglalt tilalom megsértése miatt. Ezt a határozatot a cseh nemzeti bank tanácsa helybenhagyta, és elutasította a Fondee által benyújtott panaszt. A Fondee tehát e tanács határozata ellen keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

12.

A Fondee e bíróság előtt először is azzal érvelt, hogy a szóban forgó tilalom – mivel megakadályoz egy másik tagállamban letelepedett értékpapír‑kereskedőt abban, hogy a Cseh Köztársaságban szolgáltatást nyújtson valamely befektetési közvetítőnek – az EUMSZ 56. cikk által tiltott hátrányos megkülönböztetést vagy mindenesetre a szolgáltatásnyújtás szabadságának megengedhetetlen korlátozását valósítja meg, ami a más tagállamokból származó szolgáltatók cseh piacra való bejutásának korlátozását eredményezi. Másodszor, a Fondee arra hivatkozott, hogy a szóban forgó tilalom annyiban is sérti az EUMSZ 56. cikket, hogy korlátozza a cseh befektetési közvetítőnek egy másik tagállamban letelepedett szolgáltató által nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez vagy abból más módon történő részesüléséhez való jogát. A cseh nemzeti bank mindenekelőtt arra hivatkozott, hogy elfogadhatatlanok a Fondee azon érvei, amelyek szerint sérült volna a külföldi értékpapír‑kereskedők szabad szolgáltatásnyújtáshoz való joga. Ezt követően a cseh befektetési közvetítők más tagállamokban letelepedett értékpapír‑kereskedők által nyújtott szolgáltatásokból történő részesüléshez való jogának állítólagos megsértését illetően előadta, hogy a 2014/65 irányelv EUMSZ 56. cikkel való kapcsolatának kérdése nem vet fel esetleges kétségeket. Az említett irányelv 3. cikkének (3) bekezdése alapján a befektetési szolgáltatások nyújtásának szabadságából kizárt befektetési közvetítő ugyanis nem részesülhetne az EUMSZ 56. cikk szerinti e szabadságból, hacsak nem a befektetési szolgáltatásoktól eltérő szolgáltatások esetében.

13.

Ilyen körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

14.

Az alapeljárás felein kívül a Cseh Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Bizottság a Bíróság alapokmánya 23. cikkének (2) bekezdése alapján írásbeli észrevételeket nyújtott be a jelen eljárásban.

15.

A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a 2014/65 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti választható mentesség hatálya alá tartozó személy hivatkozhat‑e az EUMSZ 56. cikkre az egységes európai útlevelet használó „külföldi jogalany” által nyújtott befektetési szolgáltatás igénybe vevőjeként, illetve közvetítőként az említett szolgáltatás végső ügyfél részére történő nyújtása során. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandó igenlő válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdéssel lényegében azt kívánja megtudni, hogy az uniós joggal, különösen az EUMSZ 56. cikkel ellentétes‑e az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan szabályozás, amelynek értelmében a befektetési közvetítő ügyfelei megbízásait nem továbbíthatja „külföldi értékpapír‑kereskedőnek”.

16.

Mielőtt rátérnék e kérdések vizsgálatára – amelyeket célszerűnek tartok együttesen megvizsgálni –, néhány pontosítást kell tenni.

17.

Először is, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a holland DeGiro társaság, amelynek a Fondee az alapügyben szóban forgó megbízásokat továbbította („külföldi jogalany” vagy „külföldi értékpapír‑kereskedő”, amelyre az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vonatkoznak), a 2014/65 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett befektetési vállalkozás, amely az említett irányelv 34. cikkének (1) bekezdése szerinti szolgáltatásnyújtás szabadsága keretében, az említett irányelv szerint kiadott engedély alapján működik. Ezenfelül nem tűnik vitatottnak, hogy e cikk (2) bekezdése alapján a Cseh Köztársaságban való működésre jogosító engedéllyel rendelkezik.

18.

Másodszor, mind az alapügyben szereplőhöz hasonló megbízások fogadása és továbbítása, mind pedig azok végrehajtása a 2014/65 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 2. pontja értelmében vett „befektetési szolgáltatásnak” ( 8 ) minősül.

19.

Harmadszor, az alapeljárás felei között egyetértés van abban, hogy a Fondee nem nyújtott határokon átnyúló befektetési szolgáltatást. Ugyanis az alapügyben szóban forgó megbízások fogadásával és a DeGiro társaság részére történő továbbításával kizárólag a Cseh Köztársaságban lakóhellyel rendelkező vagy ott letelepedett ügyfelei számára nyújtott befektetési szolgáltatásokat. A Fondee mindazonáltal „érintett” volt két tagállam közötti, határokon átnyúló befektetési szolgáltatás nyújtásában. Ezen érintettség tényleges mértéke a Fondee, a cseh befektetők és a DeGiro társaság közötti háromoldalú szerződésben foglalt feltételektől függ. Az e felek közötti megállapodásoktól függően kell ugyanis értékelni, hogy – amint azt a Fondee állítja – ő volt‑e a De Giro társaság által az alapeljárás tárgyát képező megbízások végrehajtása során nyújtott szolgáltatások (közvetett) igénybe vevője, vagy pedig a cseh befektetőket – akik/amelyek nemcsak a Fondee‑vel, hanem e társasággal szerződést kötöttek – kellett‑e ezen szolgáltatások kizárólagos igénybe vevőinek tekinteni, míg a Fondee csak közvetítőként járt el. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés megfogalmazása mindkét feltevést lefedi, jelesül a Fondee határokon átnyúló befektetési szolgáltatások nyújtásában való részvételét akár a DeGiro társaság által nyújtott szolgáltatás igénybe vevőjeként, akár a cseh befektetők nevében később közvetlenül végrehajtott megbízások fogadását és továbbítását végezni köteles egyszerű közvetítőként.

20.

Mindezek után emlékeztetek arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós szinten kimerítő vagy teljes harmonizáció tárgyát képező területen tett bármely nemzeti intézkedést e harmonizációs intézkedés rendelkezései, nem pedig az elsődleges jog alapján kell megítélni. ( 9 )

21.

Márpedig az alapeljárás középpontjában álló kérdés lényegében arra vonatkozik, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó uniós joggal összeegyeztethető‑e az, hogy valamely tagállam a nemzeti engedély alapján működő befektetési közvetítők számára megtiltja, hogy megbízásokat továbbítsanak – azok végrehajtása céljából – a 2014/65 irányelv alapján engedélyezett, de az adott tagállamban le nem telepedett befektetési vállalkozások részére. Ezért annak ellenére, hogy a jelen ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések lényegében az EUMSZ 56. cikk alapján vetődnek fel, meg kell vizsgálni, hogy a fent említett tilalom a 2014/65 irányelv kimerítő harmonizáció alá eső rendelkezéseinek hatálya alá tartozik‑e. E tekintetben nemcsak az említett irányelv releváns rendelkezéseinek szövegét, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi. ( 10 )

22.

A 2014/65 irányelv célja többek között a letelepedés szabadságának és a szolgáltatásnyújtás szabadságának gyakorlására vonatkozó nemzeti rendelkezéseknek az „egységes pénzügyi piac” megteremtése érdekében történő harmonizálása. ( 11 ) Az említett irányelv „befektetési vállalkozások engedélyezési és működési feltételeit” meghatározó II. címe „A befektetési vállalkozások jogai” címet viselő III. fejezete „a befektetési szolgáltatások nyújtásának és tevékenységek végzésének szabadság[ával]” foglalkozó 34. cikke (1) bekezdésének első albekezdése – a fent említettek szerint – úgy rendelkezik, hogy a tagállamok biztosítják, hogy területükön az irányelvnek megfelelően egy másik tagállam illetékes hatóságai által engedélyezett és felügyelt befektetési vállalkozások szabadon nyújthassanak befektetési szolgáltatásokat és/vagy végezhessenek befektetési tevékenységeket, valamint kiegészítő szolgáltatásokat, második albekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a tagállamok nem írnak elő „további követelményeket” az ilyen befektetési vállalkozások számára.

23.

Álláspontom szerint e cikk a fent említett irányelv rendelkezéseinek megfelelően kiállított „európai útlevéllel” rendelkező befektetési vállalkozások által az irányelv hatálya alá tartozó, határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás és befektetési tevékenységek határokon átnyúló gyakorlásának teljes harmonizációját eredményezte. A 2014/65 irányelv fent említett 34. cikke értelmében a tagállamok e szabadságok gyakorlása tekintetében nem vezethetnek be olyan akadályokat, korlátozásokat, feltételeket vagy követelményeket, amelyekről az említett irányelv nem rendelkezik, és amelyeket nem az abban előírt módon vezetnek be, még akkor sem, ha azok a befektetők védelmét hivatottak biztosítani.

24.

Ez konkrétan a 2014/65 irányelv „A befektetési vállalkozások működési feltételei[t]” meghatározó II. fejezetének a „Rendelkezések a befektetővédelem biztosítására” címet viselő 2. szakaszába beillesztett 24. cikkből következik. Az említett cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok megkövetelik, hogy a befektetési vállalkozás járjon el becsületesen, tisztességesen és hivatásszerűen az ügyfelei legjobb érdekeinek megfelelően, és különösen feleljen meg az ebben a cikkben – a (2)–(11) bekezdésben részletezett – és a 25. cikkben foglalt elveknek. Márpedig a fent említett 24. cikk (12) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „kivételes esetekben” a tagállamok a befektetési vállalkozások számára „további [olyan] követelményeket [is előírhatnak, amelyeknek] objektív módon indokoltnak és arányosnak kell lenniük ahhoz, hogy megoldást kínálhassanak a befektetők védelmét vagy a piac integritását fenyegető konkrét kockázatokkal szemben.” Egyrészt azonban az említett bekezdés második albekezdése egyértelművé teszi, hogy egyetlen ilyen kiegészítő követelmény „sem korlátozhatja vagy befolyásolhatja más módon a befektetési vállalkozások [különösen a 2014/65 irányelv 34. cikke szerinti] jogait”. Másrészt a második és a harmadik bekezdés rendelkezik arról az eljárásról, amelyet az érintett tagállamnak követnie kell ahhoz, hogy engedélyt kapjon az ilyen kiegészítő követelmények bevezetésére (a Bizottság részére adott tájékoztatás és a Bizottság véleménye). ( 12 )

25.

Álláspontom szerint a fentiek alapján, a jelen indítvány 20. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat alkalmazásában a tőkepiaci törvény 29. §‑ának (4) bekezdésében foglalt tilalmat kizárólag az említett irányelv rendelkezései alapján kell értékelni, annak ellenére, hogy ez utóbbi nem vonatkozik az e tilalom hatálya alá tartozó befektetési közvetítőkre, akik/amelyek az említett irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti választható mentességben részesülnek. ( 13 ) A fent említett tilalom ugyanis alkalmas arra, hogy akadályozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát, amelyet a 2014/65 irányelv 34. cikke alapján a 2014/65 irányelv szerint engedélyezett befektetési vállalkozások élveznek.

26.

Még ha a Bíróság nem is értene egyet az általam levont következtetéssel, amely szerint a 2014/65 irányelv 34. cikke az ilyen társaságok határokon átnyúló szolgáltatásnyújtásának teljes harmonizációját valósítja meg, úgy vélem, hogy az alapügyben szóban forgó tilalmat az EUMSZ 56. cikk mellett e cikkel összefüggésben is értékelni kell. ( 14 )

27.

Elemzésem további részében ezért mindkét értékelést elvégzem.

28.

Elöljáróban megjegyzem, hogy – ellentétben azzal, amit a finn kormány az írásbeli észrevételeiben látszólag állít – a 2014/65 irányelv nem tiltja meg a 3. cikkének (1) bekezdése szerinti választható mentességben részesülő személyeknek, hogy befektetési szolgáltatásokat vegyenek igénybe egy másik tagállamban letelepedett befektetési vállalkozástól, vagy hogy közvetítőként részt vegyenek határokon átnyúló befektetési szolgáltatásoknak a székhelyük szerinti tagállamban lakóhellyel rendelkező vagy letelepedett ügyfelek számára történő nyújtásában.

29.

Ugyanis, bár az említett irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja korlátozza azoknak a jogalanyoknak a körét, akiknek e személyek megbízásokat továbbíthatnak, e rendelkezés i) pontja az említett irányelv szerint engedélyezett befektetési vállalkozásokat is e jogalanyok közé sorolja.

30.

A 2014/65 irányelv ezért kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a választott mentességben részesülő személyek számára engedélyezhető, hogy a származási tagállamukban lakóhellyel rendelkező vagy ott letelepedett ügyfelektől kapott megrendeléseket külföldre továbbítsanak, feltéve azonban, hogy az e megrendeléseket fogadó vállalkozás megfelel az említett irányelv 34. cikkében a szóban forgó szolgáltatások ez utóbbi tagállamban történő nyújtására vonatkozóan előírt valamennyi feltételnek.

31.

Hozzáteszem, hogy a 2014/65 irányelv 3. cikke (1) bekezdése c) pontjának iv. alpontjából nem lehet ennek az ellenkezőjére következtetni; e rendelkezés értelmében a választható mentességben részesülő személyek engedélyt kaphatnak arra, hogy megbízásokat adjanak olyan „kollektív befektetési vállalkozások[nak], amelyek valamely tagállam jogszabályai alapján engedélyt kaptak, hogy a nyilvánosság számára befektetési jegyeket forgalmazzanak […]”. Álláspontom szerint a cseh nemzeti bank által – az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban javasolt – értelmezést, amely szerint az e rendelkezésben említett vállalkozások kizárólag a mentesített személy származási tagállamának joga szerint engedélyezett vállalkozások, sem a rendelkezés szövege, sem pedig annak rendszere vagy alkalmazása nem támasztja alá.

32.

A fentiek tükrében, ha a 2014/65 irányelv lehetővé teszi, hogy a 3. cikkének (1) bekezdése alapján a hatálya alól kizárt személyek megbízásokat továbbíthassanak a származási tagállamukban le nem telepedett befektetési vállalkozásoknak, meg kell vizsgálni, hogy ez utóbbi tagállam, amely az ilyen személyekre vonatkozó rendszer meghatározásáért felelős, megtilthatja‑e mégis az ilyen továbbítást.

33.

E tekintetben rámutatok arra, hogy a 2014/65 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti választható mentességhez folyamodó tagállamok az említett irányelv által kifejezetten számukra biztosított mérlegelési jogkört gyakorolnak. E mérlegelési jogkör azonban nem korlátlan. E jogkör gyakorlásának – amelynek már korábban is meg kellett felelnie a 2014/65 irányelvben közvetlenül meghatározott konkrét előírásoknak – összhangban kell állnia az uniós joggal, különösen pedig az említett irányelv által követett célokkal.

34.

Márpedig a tőkepiaci törvény 29. §‑ának (4) bekezdésében foglaltakhoz hasonló tilalom, amely a szolgáltató letelepedésének helyén alapuló kritérium alapján alkalmazandó, álláspontom szerint összeegyeztethetetlen az irányelv által kitűzött céllal, amely többek között a befektetési szolgáltatások szolgáltató származási tagállama által kiadott engedély és az e tagállam által gyakorolt felügyelet kölcsönös elismerésének elvein alapuló egységes piacának megvalósításában áll.

35.

E tilalom ugyanis – azáltal, hogy a 2014/65 irányelv szerint engedélyezett és a Cseh Köztársaságban a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján tevékenység végzésére jogosult befektetési vállalkozás nem hajthatja végre a Cseh Köztársaságban lakóhellyel rendelkező vagy ott letelepedett, valamely befektetési közvetítő szolgáltatásait igénybe vevő ügyfelek nevében az e közvetítő által közvetlenül továbbított megbízásokat – ténylegesen megakadályozza, vagy legalábbis gátolja, hogy e vállalkozás a cseh befektetési piachoz való hozzáférés olyan konkrét csatornáját használja, amely viszont nyitva áll a nemzeti engedéllyel rendelkező és az említett tagállamban letelepedett gazdasági szereplők előtt.

36.

Egyébiránt a fent említett tilalom – annyiban, amennyiben annak alapján a szóban forgó vállalkozásnak valamely, nemzeti szinten engedélyezett harmadik személyen keresztül kell haladnia ( 15 ) – a 2014/65 irányelv 34. cikke (1) bekezdésének második albekezdése által tiltott „kiegészítő kötelezettséget” vezet be. Mivel az ilyen kötelező útvonal növeli a külföldi illetőségű befektetési vállalkozás által nyújtott szolgáltatás költségét a belföldi befektetési vállalkozások által nyújtott szolgáltatás költségéhez képest, valószínűleg kevésbé vonzóvá teszi az előbbieket a befektetők számára. ( 16 )

37.

Ebben az összefüggésben pusztán az, hogy a 2014/65 irányelv szerint a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján a Cseh Köztársaságban működő befektetési vállalkozásnak más módjai is lehetnek szolgáltatásainak közvetítésére, például azáltal, hogy az e tagállamban letelepedett befektetők megbízásainak közvetlen fogadására törekszik, vagy pedig függő ügynököt vesz igénybe, ( 17 ) nem zárja ki, hogy a szóban forgó tilalom a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását valósítsa meg, ( 18 ) mint ahogyan – a fortiori – annak lehetőséget sem, hogy e vállalkozás a szóban forgó tagállamban telephelyet vagy fióktelepet hozzon létre. ( 19 ) Hasonlóképpen nem befolyásolja a korlátozás fennállását az, hogy a befektetési közvetítők tevékenysége nem nélkülözhetetlen a pénzügyi piac működéséhez, és hogy létrehozásuk vagy fenntartásuk az egyes tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik. E döntés meghozatalát követően ugyanis a rájuk alkalmazandó rendszer – noha azt az érintett tagállam autonóm módon határozza meg – még a fent említett kritériumok tiszteletben tartásával sem sértheti a 2014/65 irányelv rendelkezéseit, konkrétan pedig nem valósíthatja meg a szolgáltatásnyújtás ezen irányelv alapján engedélyezett befektetési vállalkozások számára elismert szabadságának korlátozását, így lényegében a belföldi gazdasági szereplők számára tartja fenn az e közvetítők szolgáltatásait igénybe vevő befektetőkhöz való közvetlen hozzáférést.

38.

Igaz, a 2014/65 irányelv fő célkitűzései között a befektetővédelem magas szintjének az Európai Unió egész területén való elérése is szerepel, ( 20 ) és a tőkepiaci törvény 29. §‑ának (4) bekezdésében foglalt tilalmat az előzetes döntéshozatal iránti kérelem, valamint a Cseh Köztársaság és a cseh nemzeti bank észrevételei szerint éppen az indokolja, hogy a befektetési közvetítők tevékenysége felett a szolgáltatásaikat igénybe vevő befektetők védelme érdekében ellenőrzést kell gyakorolni.

39.

Mindazonáltal megjegyzendő, hogy az uniós jogalkotó – amikor korlátozta azokat a feltételeket, amelyek mellett a tagállamok kizárhatnak bizonyos személyeket a 2014/65 irányelv alkalmazása alól, és amikor előírta, hogy e személyekre legalább az említett irányelvben foglaltakkal egyenértékű követelményeket kell alkalmazniuk az engedélyezési feltételek és eljárások, a hírnév és a tapasztaltság, a tulajdonosok alkalmasságának megítélése, a folyamatos felügyelet és az üzletviteli kötelezettségek tekintetében – éppen az olyan befektetők védelmét kívánta erősíteni, akik/amelyek az említett személyek szolgáltatásait igénybe véve nem részesülnek a 2014/65 irányelv által biztosított védelemben (lásd az említett irányelv (42) preambulumbekezdését). Az irányelv 3. cikkének (2) bekezdése utal az annak 24. és 25. cikkében foglalt üzletviteli kötelezettségek nagy részére, különösen a becsületesen, tisztességesen és hivatásszerűen az ügyfelek legjobb érdekeinek megfelelően való eljárás kötelezettségére, a tisztességes, szakszerű és az ügyfelek érdekeit szem előtt tartó magatartás kötelezettségére, az ügyfelek tisztességes, egyértelmű és félrevezetéstől mentes, valamint időszerű tájékoztatásának kötelezettségére, alkalmassági vizsgálat tanácsadói szolgáltatás esetén történő elvégzésének kötelezettségére, valamint a díjazásra, a befektetői garancia‑ és védelmi rendszerekre vagy a szakmai biztosításra vonatkozó szabályokra. A nemzeti rendszereknek a 2014/65 irányelv által előírt, e szabályokkal és követelményekkel való összehangolása azt a célt szolgálja, hogy csökkentse az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében az irányelv hatálya alól kizárt személyekre támaszkodó befektetők kárára elkövetett magatartások kockázatát, és lehetővé tegye az ilyen magatartások elleni hatékonyabb fellépést.

40.

Arra is emlékeztetek, hogy maga az uniós jogalkotó sem tartotta szükségesnek, hogy az irányelv alkalmazása alól bizonyos személyek kizárását a tagállamok számára lehetővé tevő feltételek közé felvegye a megbízások végrehajtása céljából a 2014/65 irányelv alapján engedélyezett vállalkozások részére történő továbbításának tilalmát, épp ellenkezőleg, elismerte annak lehetőséget, azáltal, hogy hallgatólagosan úgy vélte, hogy az ilyen ügyletek – amennyiben az említett irányelv hatálya alá tartoznak – nem jelentenek olyan kockázatot, amelyet az e személyek székhelye szerinti tagállamnak tulajdonított felügyelet – esetlegesen a fogadó befektetési vállalkozás székhelye szerinti tagállam felügyeleti hatóságaival együttesen ( 21 ) – nem tudott volna megfékezni.

41.

E tekintetben arra is emlékeztetek, hogy a 2014/65 irányelv egyrészt az egységes európai útlevéllel működni szándékozó befektetési vállalkozások számára előírja azt a kötelezettséget, hogy kérjék meg az ügyfelet, hogy tájékoztassa őket a felkínált vagy igényelt szolgáltatás vagy termék konkrét fajtája szempontjából lényeges, befektetési téren meglévő ismereteiről, illetve tapasztalatairól azért, hogy a befektetési vállalkozás felmérhesse, hogy a befektetési szolgáltatás vagy az ajánlott termék megfelelő‑e az ügyfél számára (lásd a 2014/65 irányelv 25. cikkének (3) bekezdését), másrészt pedig – különösen az összetett termékek esetében – szűkítette a „kizárólagos végrehajtás” hatályát, azáltal, hogy azt bizonyos feltételek teljesítéséhez kötötte (lásd a 25. cikk (4) bekezdését). Főszabály szerint ezért még az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben sem zárható ki, hogy a 2014/65 irányelv hatálya alól kizárt közvetítő által továbbított megbízásokat végrehajtani köteles befektetési vállalkozások az ezen irányelvből eredő kötelezettségeik teljesítése céljából kötelesek legyenek ellenőrizni a közvetítő tevékenységét.

42.

A fentiekben kifejtett okokból valamely tagállam olyan intézkedése, amely a 3. cikk (1) bekezdése szerinti választható mentesség alapján a 2014/65 irányelv hatálya alól kizárt befektetési közvetítőket arra kötelezi, hogy az ügyfeleiktől kapott megbízásokat kizárólag az adott tagállamban engedélyezett és ott letelepedett személyeknek továbbítsák, ezáltal megtiltja az ilyen közvetítőknek, hogy ezeket a megbízásokat egy másik tagállamban letelepedett vállalkozásnak továbbítsák, még akkor is, ha az az említett irányelv értelmében a közvetítő székhelye szerinti tagállamban befektetési szolgáltatások nyújtására jogosult, álláspontom szerint összeegyeztethetetlen az említett irányelv által követett célokkal.

43.

Az alapeljárás alperese vitatta, hogy a Fondee jogosult lenne az ilyen összeegyeztethetetlenségre hivatkozni, mivel ő maga nem minősül a 2014/65 irányelv értelmében vett befektetési vállalkozásnak, épp ellenkezőleg, ki van zárva ezen irányelv hatálya és a befektetési szolgáltatások nyújtásának az irányelv 34. cikke szerinti szabadsága alól. A kérdést előterjesztő bíróság is kétségbe vonja e jogosultságot, mivel a Fondee nem hivatkozik sem az őt ért konkrét sérelemre, sem az uniós jog által részére biztosított jog megsértésére.

44.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Bíróságnak már volt alkalma – az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben, bár más összefüggésben – megállapítani, hogy a közvetítőkkel szemben kiszabott, szankcióval kísért tilalom, amely tiltja a szolgáltatásnyújtás elősegítését az olyan szolgáltató esetében, amely nem abban a tagállamban rendelkezik székhellyel, amelyben e közvetítők tevékenységüket végzik, szintén a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását valósítja meg. ( 22 ) Általánosabban megfogalmazva, ha valamely tagállamban letelepedett társaság egy másik tagállamban letelepedett gazdasági szereplő közvetítésével nyújt szolgáltatásokat, az e gazdasági szereplő tevékenységére előírt korlátozások a szolgáltatásnyújtás szabadságának hatálya alá tartoznak, függetlenül e gazdasági szereplő helyzetétől, aki/amely ezért az uniós jog rendelkezéseire hivatkozhat azon szankciók kiszabása ellen, amelyekkel a közvetítő tevékenységét akadályozó tilalmak járnak. ( 23 ) Habár a Bíróság ezeket az elveket az elsődleges jog rendelkezéseinek alkalmazására tekintettel erősítette meg, azok értelemszerűen átültethetők az alapügyben szereplőhöz hasonló, harmonizált másodlagos joggal kapcsolatos kontextusra.

45.

Az, hogy az alapeljárás felperese a 2014/65 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének megfelelően nem élvezi az említett irányelv 34. cikkében biztosított szabadságot, nem kérdőjelezi meg az imént kifejtetteket.

46.

A fent hivatkozott 3. cikk (3) bekezdését ugyanis úgy kell értelmezni, hogy az csak arra vonatkozik, hogy a választható mentességet élvező gazdasági szereplők a származási tagállamuktól eltérő tagállamban lakóhellyel rendelkező vagy letelepedett igénybe vevők számára az említett irányelv 34. cikkében meghatározott feltételek mellett szabadon nyújthassanak befektetési szolgáltatásokat, arra nem, hogy igénybe vevőként szabadon részesülhessenek egy másik tagállamban letelepedett, az említett irányelv alapján engedélyezett vállalkozás által nyújtott befektetési szolgáltatásokban, sem pedig arra, hogy közvetítőként szabadon járhassanak el az ilyen vállalkozás által a saját származási tagállamukban letelepedett ügyfelek részére nyújtott befektetési szolgáltatások keretében.

47.

Ez az értelmezés nemcsak a 2014/65 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének egyértelmű szövegéből következik, hanem az e rendelkezés által követett célból is, amely annak megakadályozására irányul, hogy az irányelvben előírt követelményeknek meg nem felelő jogalany engedélyt kapjon határokon átnyúló befektetési szolgáltatások nyújtására. Egyébiránt e rendelkezés olyan értelmezése, amely szerint a választható mentességben részesülő személyek nem lehetnek az alapügyben szereplőhöz hasonló, határokon átnyúló befektetési szolgáltatás igénybe vevői, illetve nem járhatnak el közvetítőként ilyen szolgáltatás keretében, ellentétes lenne az említett irányelv 3. cikke (1) bekezdése c) pontjának i. alpontjával, amely – a fentiek szerint – kifejezetten előírja, hogy az ilyen személyek megbízásokat továbbíthatnak – azok végrehajtása céljából – az említett irányelv alapján engedélyezett befektetési vállalkozásnak.

48.

Márpedig – a jelen indítvány 19. pontjában tett megállapításoknak megfelelően – a Fondee az alapeljárás tárgyát képező megbízások továbbításával kizárólag a Cseh Köztársaságban lakóhellyel rendelkező vagy ott letelepedett ügyfelei számára nyújtott befektetési szolgáltatásokat, így az általa nyújtott szolgáltatás egyáltalán nem tartalmaz határokon átnyúló elemet. Ezen felül, bár igaz, hogy elősegítette Hollandia és a Cseh Köztársaság között egy, határokon átnyúló befektetési szolgáltatás nyújtását, amint arra az észrevételeiben helyesen hivatkozott, nem vett részt külföldi befektetési szolgáltatás nyújtásában, mivel a szóban forgó megbízásokat a Cseh Köztársaságban lakóhellyel rendelkező vagy ott letelepedett ügyfelek nevében hajtotta végre.

49.

Igaz, a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróság által is hivatkozott, 2017. június 14‑i Khorassani ítélet ( 24 ) 30. pontjában a 2004/39 irányelv értelmezéséről történő állásfoglalás során megállapította, hogy szoros kapcsolat áll fenn a „megbízások fogadásából és továbbításából” álló befektetési szolgáltatás, valamint a „megbízások teljesítéséből” álló befektetési szolgáltatás között, „mivel az elsőt a másodikat megelőzően nyújtják, és az első főszabály szerint a másodikhoz vezet”. Ha azonban e szolgáltatásokat eltérő személyek nyújtják, az ilyen kapcsolatnak – pusztán a tárgyát képező megbízások azonossága miatti ( 25 ) – fennállása nem akadályozza meg az egyes ilyen személyek által nyújtott szolgáltatások – valamint az általuk vállalt felelősségek – külön‑külön, sajátosságaiknak megfelelően történő megvizsgálását, még akkor sem, ha e szolgáltatásokat – az alapügyben foglaltakhoz hasonlóan – háromoldalú szerződéses jogviszony keretében nyújtják.

50.

A Fondee tehát a vele szemben a tőkepiaci törvény 29. §‑ának (4) bekezdésében foglalt tilalom megsértése miatt kiszabott bírság kifogásolása céljából a 2014/65 irányelv 34. cikkének megsértésére hivatkozhat annyiban, amennyiben nem határokon átnyúló befektetési szolgáltatás nyújtójaként, hanem e szolgáltatás igénybe vevőjeként vagy annak keretében közvetítőként jár el.

51.

Arra az esetre, ha a Bíróság úgy döntene, hogy az EUMSZ 56. cikk alapján válaszol az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre, emlékeztetek arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a szolgáltatásnyújtásnak az e cikk szerinti szabadsága nemcsak a más tagállamban letelepedett szolgáltatóval szemben az állampolgársága alapján alkalmazott minden hátrányos megkülönböztetés eltörlését követeli meg, hanem minden korlátozás megszüntetését is – még akkor is, ha a korlátozás különbségtétel nélkül vonatkozik a nemzeti és a más tagállamokból származó szolgáltatókra –, amennyiben akadályozza, zavarja vagy kevésbé vonzóvá teszi a másik tagállamban letelepedett és ott jogszerűen hasonló szolgáltatásokat nyújtó szolgáltató szolgáltatásait. ( 26 ) Általánosabban fogalmazva, az EUMSZ 56. cikk olyan szolgáltatásokra vonatkozik, amelyeket az egyik tagállamban letelepedett szolgáltató helyváltoztatás nélkül nyújt egy másik tagállamban letelepedett igénybe vevőknek, így az ilyen tevékenységekre vonatkozó bármely korlátozás a szolgáltatás említett szolgáltató általi nyújtása szabadságának korlátozását jelenti. ( 27 )

52.

Ezenkívül a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 56. cikk nemcsak a szolgáltatónak, hanem az említett szolgáltatásokat igénybe vevőnek is biztosít jogokat. ( 28 ) Ezen ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága tehát nemcsak azt jelenti, hogy a szolgáltató szabadon nyújthat szolgáltatásokat olyan, szolgáltatást igénybe vevő személyeknek, akik, illetve amelyek más tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, illetve székhellyel, mint amely tagállam területén a szolgáltató tartózkodik, hanem azt is jelenti, hogy a szolgáltatás igénybe vevőjeként is szabadon – korlátozások nélkül – elfogadhat olyan szolgáltatásokat és részesülhet azokban, amelyeket más tagállamban letelepedett szolgáltató kínál. ( 29 ) A Szerződés ugyanis azonos módon kezeli a szolgáltatókkal szemben és a szolgáltatások igénybe vevőivel szemben előírt korlátozásokat. Következésképpen, amint valamely helyzet az EUMSZ 56. cikk hatálya alá kerül, mind az adott szolgáltatás igénybe vevője, mind annak nyújtója hivatkozhat e cikkre. ( 30 ) A Bíróság szerint végül – amint arra már emlékeztettem – a szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozza az a tilalom is, amely szerint a közvetítő nem segíthet elő határokon átnyúló szolgáltatásnyújtást, még akkor sem, ha ugyanabban a tagállamban rendelkezik székhellyel, mint a szolgáltatás igénybe vevői. ( 31 )

53.

A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével lényegében arra keresi a választ, hogy az alapeljárás felpereséhez hasonló, a 2014/65 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti választható mentességben részesülő befektetési közvetítő e cikk (3) bekezdésének szövege alapján hivatkozhat‑e az EUMSZ 56. cikkre a határokon átnyúló befektetési szolgáltatásnyújtás igénybe vevőjeként vagy annak keretében közvetítőként.

54.

Ebben a kérdésben a 2014/65 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének álláspontom szerinti értelmezését illetően pusztán utalok a jelen indítvány 46. pontjára. Álláspontom szerint egyértelmű, hogy e rendelkezés nem akadályozza meg, hogy az ezen irányelv hatálya alól kizárt személy az EUMSZ 56. cikkre hivatkozzon a jelen indítvány 52. pontjában említett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően. Egyébiránt – az elsődleges és a másodlagos jog viszonyára vonatkozó minden más megfontolástól függetlenül – úgy vélem, hogy a 2014/65 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése nem értelmezhető úgy, hogy az megakadályozná a 2014/65 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése alapján a 2014/65 irányelv hatálya alól mentesített befektetési közvetítőt abban, hogy az EUMSZ 56. cikkre hivatkozzon a határokon átnyúló befektetési szolgáltatásnyújtás igénybe vevőjeként vagy annak keretében közvetítőként.

55.

A kérdést előterjesztő bíróság második kérdésével lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 56. cikkel ellentétes‑e a tőkepiaci törvény 29. §‑ának (4) bekezdésében foglalthoz hasonló tilalom.

56.

E tekintetben – összhangban a 2014/65 irányelv 34. cikkére hivatkozással fentebb már kifejtettekkel – úgy vélem, hogy az ilyen tilalom alkalmas arra, hogy akadályozza vagy kevésbé vonzóvá tegye a más tagállamban letelepedett befektetési vállalkozások által a Cseh Köztársaságban kínált tevékenységeket, így a szolgáltatásnyújtás EUMSZ 56. cikk értelmében vett szabadsága korlátozásának minősül.

57.

A szolgáltatásnyújtás szabadságának ilyen korlátozása a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatával összhangban csak akkor fogadható el, ha az az EUM‑Szerződéssel összeegyeztethető, jogszerű célt szolgál, és nyomós közérdek igazolja, amennyiben ilyen esetben a korlátozás az elérni kívánt cél megvalósítására alkalmas, és nem lépi túl az ahhoz szükséges mértéket. ( 32 )

58.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból és a Cseh Köztársaság észrevételeiből kitűnik, hogy a tőkepiaci törvény 29. §‑ának (4) bekezdését – különösen az ilyen közvetítők által folytatott, az ügyfelek érdekeivel ellentétes múltbeli gyakorlatok tükrében – a befektetési közvetítők tevékenysége ellenőrzésének elősegítése iránti igény igazolja. A cseh nemzeti bank egyértelművé teszi, hogy a befektetési közvetítők által továbbított megbízásokat fogadó nemzeti értékpapír‑kereskedők az utóbbiak tevékenységére vonatkozóan meghatározott ellenőrzéseket kötelesek végezni, és hogy a befektetési közvetítők tevékenységének ellenőrzése – emiatt is – nehezebbé válik abban az esetben, ha a megbízásokat a Cseh Köztársaságon kívüli szolgáltatóknak továbbítják.

59.

E tekintetben pusztán arra utalok, hogy a Bíróságnak már volt alkalma tisztázni, hogy sem adminisztratív jellegű megfontolások, sem pedig konkrétan a felügyeleti hatóság feladatai ellátásának egyszerűsítésére irányuló célkitűzés nem igazolhatja a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok egyike gyakorlásának akadályozását. ( 33 ) Egyébiránt az alapügy körülményei között ezen indokokra olyan összefüggésben hivatkoznak, amelyben a cseh befektetési közvetítőkkel való együttműködés lehetőségéből kizárt gazdasági szereplők tevékenysége a befektetővédelem magas szintjének biztosítását célzó követelményeket, kötelezettségeket és ellenőrzéseket előíró különös másodlagos jogszabályok hatálya alá tartoznak.

60.

Mindezek alapján úgy vélem, hogy a vitatott nemzeti intézkedés vizsgálatát a 2014/65 irányelv rendelkezései alapján kell elvégezni, és a kérdést előterjesztő bíróságnak adandó hasznos válasz érdekében nem szükséges annak vizsgálata, hogy az alapügy körülményei között a Fondee jogosult‑e az EUMSZ 56. cikkre hivatkozni.

61.

Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság – e kérdések megfelelő átfogalmazása mellett – úgy válaszoljon a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdésekre, hogy a 2014/65 irányelv 34. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti választható mentesség alapján az ezen irányelv alkalmazása alól kizárt befektetési közvetítőket arra kötelezi, hogy az e tagállamban lakóhellyel rendelkező vagy letelepedett ügyfelektől kapott megbízásokat kizárólag az e tagállam felügyeleti hatósága által engedélyezett és az említett tagállamban letelepedett értékpapír‑kereskedők részére továbbítsák, így kizárja az ilyen megbízásoknak az említett irányelv alapján engedélyezett és más tagállamban letelepedett befektetési vállalkozások részére történő továbbítását.

62.

A fenti megfontolások összessége alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Městský soud kontra Praze (prágai városi bíróság, Cseh Köztársaság) által előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

„A pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról szóló, 2014. május 15‑i 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 34. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti választható mentesség alapján az ezen irányelv alkalmazása alól kizárt befektetési közvetítőket arra kötelezi, hogy az e tagállamban lakóhellyel rendelkező vagy letelepedett ügyfelektől kapott megbízásokat kizárólag az e tagállam felügyeleti hatósága által engedélyezett és az említett tagállamban letelepedett értékpapír‑kereskedők részére továbbítsák, így kizárja az ilyen megbízásoknak az említett irányelv alapján engedélyezett és más tagállamban letelepedett befektetési vállalkozások részére történő továbbítását.”