1.

A gyermekek jogellenes elvitelével kapcsolatos ügyek kétségtelenül a bíróságok által elbírálandó legérzékenyebb ügyek közé tartoznak. Ezek az esetek ugyanis különlegesen összetett érzelmi és jogi háttérrel rendelkeznek, amelyben a szülők kölcsönös sérelmei, a gyermekükkel (gyermekeikkel) kapcsolatos érzései és a különböző személyek alapvető jogai összefonódnak, miközben a középpontban a gyermek(ek) mindenek felett álló érdeke áll.

2.

Az az eljárás, amelyet e tekintetben a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, Hágában 1980. október 25‑én kötött egyezmény (kihirdette: 1986. évi 14. tvr.; a továbbiakban: 1980. évi Hágai Egyezmény) állapított meg – amely egyezményt az Unióban a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2201/2003/EK rendelet ( 2 ) (a továbbiakban: „Brüsszel IIa” rendelet) egyes rendelkezései egészítenek ki, amelyek célja a gyermekeknek a szokásos tartózkodási helyük szerinti államba történő haladéktalan visszavitelének biztosítása – már kiterjedt ítélkezési gyakorlat tárgyát képezi a Bíróságnak és az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) az ítélkezési gyakorlatában. Ennek alkalmazása azonban továbbra is ellentmondásos, legalábbis néhány államban.

3.

A Sąd Apelacyjny w Warszawie (varsói fellebbviteli bíróság, Lengyelország) által előterjesztett jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben arra kérik a Bíróságot, hogy vizsgálja meg az Unió tagállamainak az említett jogszabályokból eredő azon kötelezettségét, hogy gyors eljárásokat írjanak elő a visszavitel iránti kérelmek elbírálására. Konkrétabban e bíróság azt kívánja megtudni, hogy az említett jogszabályok értelmében egy tagállam e területen két rendes bírósági szinten túlmenően biztosíthatja‑e a felülvizsgálati kérelem lehetőségét, amely – az ilyen jogorvoslati kérelem benyújtására feljogosított közjogi szerv puszta indokolás nélküli kérelmére – felfüggeszti a visszavitelt elrendelő jogerős határozat végrehajtását. Ebben az indítványban elmagyarázom, hogy erre miért nincs lehetőség.

4.

Az 1980. évi Hágai Egyezmény 1. cikkének a) pontja szerint az egyezmény egyik célja az, hogy „biztosít[sa] a bármelyik Szerződő Államba jogellenesen elvitt vagy ott elrejtett gyermekek azonnali visszajuttatását”.

5.

Az egyezmény 2. cikke előírja, hogy a Szerződő Államok „minden megfelelő intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy területi határaikon belül biztosítsák az Egyezmény céljainak érvényre jutását. E célból a rendelkezésre álló eljárások közül azt alkalmazzák, amelyik a lehető legkisebb időveszteséggel jár.”

6.

Az egyezmény 11. cikke a következőket írja elő:

„A szerződő Államok igazságügyi vagy államigazgatási szervei késedelem nélkül járnak el a gyermekek visszavitelével kapcsolatos eljárásokban.

Ha az érintett igazságügyi vagy államigazgatási szerv az eljárás megindításától számított hat héten belül nem hozott határozatot, a kérelmező vagy a megkeresett Állam Központi Hatósága – saját kezdeményezésére vagy a megkereső Állam Központi Hatóságának kérésére – a késedelem okáról nyilatkozatot kérhet. […]”

7.

Ugyanezen egyezmény 12. cikke szerint:

„Ha a gyermek jogellenes elvitelének vagy elrejtésének a 3. [c]ikk szerinti esetében a gyermek jogellenes elvitelétől vagy elrejtésétől az eljárásnak azon Szerződő Állam igazságügyi vagy államigazgatási szervei előtti megindításáig, ahol a gyermek van, egy évnél kevesebb idő telt el, az érintett hatóság haladéktalanul elrendeli a gyermek visszavitelét.

[…]”

8.

Az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke szerint:

„Az előző cikkben foglalt rendelkezések ellenére a megkeresett Állam igazságügyi vagy államigazgatási szerve nem köteles elrendelni a gyermek visszavitelét, ha az azt ellenző személy, intézmény vagy más szerv bizonyítja, hogy

[…]

[…]”

9.

A „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikke, amelynek címe „A gyermek visszavitele”, a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A (2)–(8) bekezdést kell alkalmazni, amennyiben a felügyeleti jogokat gyakorló személy […] egy tagállam illetékes hatóságaihoz folyamodik azért, hogy azok az [1980. évi Hágai Egyezmény] alapján hozzon határozatot annak érdekében, hogy kérelmezze annak a gyermeknek a visszavitelét [helyesen: hatóságainál kérelmezi, hogy azok [az 1980. évi] Hágai Egyezmény alapján hozzanak határozatot azon gyermek visszavitele érdekében], akit közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtti szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamba jogellenesen elvittek, illetve ott elrejtettek.

[…]

(3)   Annak a bíróságnak, amelyhez az (1) bekezdésben említettek szerint a gyermek visszavitele iránti kérelmet nyújtanak be, a lehető leggyorsabban kell eljárnia a kérelemmel kapcsolatban, igénybe véve a nemzeti jogában rendelkezésre álló leggyorsabb eljárásokat.

Az első albekezdés sérelme nélkül, a bíróság – amennyiben rendkívüli körülmények nem gátolják meg – a kérelem benyújtását követően legkésőbb hat héten belül határozatot hoz.

[…]”

10.

A Kodeks postępowania cywilnego (polgári perrendtartás) 5191. cikkének 21. §-a, amely a 2018. január 26‑i ustawa o wykonywaniu niektórych czynności organu centralnego w sprawach rodzinnych z zakresu obrotu prawnego na podstawie prawa Unii Europejskiej i umów międzynarodowycből (a központi hatóság egyes tevékenységeinek a családjog területén az uniós jog és a nemzetközi egyezmények alapján történő szabályozásáról szóló törvény) (Dz. U. 2018, 416. tétel, a továbbiakban: 2018. évi törvény) ered, előírja:

„A szülői felügyelet vagy gyámság alatt álló személy visszavitelével kapcsolatos, az 1980. évi Hágai Egyezmény szerinti ügyekben is benyújtható felülvizsgálati kérelem.”

11.

A polgári perrendtartás 5191. cikkének1 22. §-a szerint, amely szintén a 2018. évi törvényből ered:

„A 2 1 . §‑ban említett ügyekben a Prokurator Generalny (legfőbb ügyész), a Rzecznik Praw Dziecka (gyermekügyi ombudsman) és a Rzecznik Praw Obywatelskich (ombudsman) a végzés jogerőre emelkedésétől számított négy hónapon belül nyújthat be felülvizsgálati kérelmet.”

12.

A 2022. június 24‑én hatályba lépett ustawa z dnia 7 kwietnia 2022 r. o zmianie ustawy Kodeks postępowania cywilnego (a polgári perrendtartás módosításáról szóló, 2022. április 7‑i törvény) (Dz. U. 2022, 1098. tétel, a továbbiakban: 2022. évi törvény) beillesztette a polgári perrendtartásba a 3881. cikket, amely a következőket írja elő:

„1.§   A szülői felügyelet vagy gyámság alatt álló személy visszavitelével kapcsolatos, [az 1980. évi Hágai Egyezmény] szerinti ügyekben az 5191. cikk 22. §‑ában említett személynek a [Sąd Apelacyjny w Warszawiehoz (varsói fellebbviteli bíróság)] a szülői felügyelet vagy gyámság alatt álló személy visszavitele tárgyában hozott végzés jogerőre emelkedésétől számított legfeljebb két héten belül benyújtott kérelmére a végzés végrehajtását jogszabály erejénél fogva fel kell függeszteni.

2.§   Az 1. §‑ban említett végzés végrehajtásának felfüggesztése megszűnik, ha az 5191. cikk 22. §‑ában említett személy e végzés jogerőre emelkedésétől számított két hónapon belül nem nyújt be felülvizsgálati kérelmet.

3.§   Ha az 5191. cikk 22. §‑ában említett személy az 1. §‑ban említett végzés jogerőre emelkedésétől számított két hónapon belül felülvizsgálati kérelmet nyújt be, e végzés végrehajtásának felfüggesztése a jogszabály erejénél fogva a felülvizsgálati eljárás befejezéséig meghosszabbodik.

4.§   Az 1. §‑ban említett végzés végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmet benyújtó fél a végzés jogerőre emelkedésétől számított két hónapon belül visszavonhatja azt, kivéve, ha az 5191. cikk 22. §‑ában említett személy felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.

5.§   Az 1. §‑ban említett végzés végrehajtásának felfüggesztésére irányuló kérelem visszavonása következtében a végzés végrehajthatóvá válik.”

13.

T. C., (a továbbiakban: apa) és M. C. (a továbbiakban: anya) lengyel állampolgárok, két gyermek, a 2011. június 8‑án született N. és a 2017. január 1‑jén született M. (a továbbiakban együtt: gyermekek) szülei. A család több éve Írországban él. A gyermekek ott születtek, és szintén ír állampolgársággal rendelkeznek. Ezenfelül mindkét szülőnek stabil munkahelye van Írországban, bár az anya hosszú távú betegszabadságon van.

14.

2021 nyarán az anya az apa beleegyezésével Lengyelországba ment nyaralni a gyerekekkel. Szeptemberben az anya közölte az apával, hogy végleg ott marad. Az apa soha nem járult hozzá a gyermekek szokásos tartózkodási helyének megváltoztatásához, és így ahhoz sem, hogy ne térjenek vissza Írországba.

15.

2021. november 18‑án az apa a Sąd Okręgowy we Wrocławiuhoz (wrocławi regionális bíróság, Lengyelország) fordult, és az 1980. évi Hágai Egyezmény alapján kérte a gyermekek Írországba történő visszavitelét. Az anya beavatkozott az eljárásba, és a kérelem elutasítását kérte. A Prokurator Okręgowy we Wrocławiu (wrocławi regionális ügyész) a maga részéről az említett kérelem támogatása céljából avatkozott be az eljárásba.

16.

A Sąd Okręgowy we Wrocławiu (wrocławi regionális bíróság) 2022. június 15‑i végzésével helyt adott az apa kérelmének. A bíróság lényegében úgy ítélte meg, hogy az 1980. évi Hágai Egyezmény értelmében valóban „a gyermek jogellenes visszatartása” történt, és az említett egyezmény 13. cikke első bekezdésének b) pontjában meghatározott visszatartási indok nem alkalmazható. Ennek megfelelően kötelezte az anyát, hogy a végzés jogerőre emelkedésétől számított hét napon belül gondoskodjon a gyermekek Írországba történő visszaviteléről.

17.

Az anya ezt követően a végzéssel szemben fellebbezést terjesztett a Sąd Apelacyjny w Warszawie (varsói fellebbviteli bíróság) elé. Az apa és a wrocławi regionális ügyész a maguk részéről a fellebbezés elutasítását kérték.

18.

A Sąd Apelacyjny w Warszawie (varsói fellebbviteli bíróság) 2022. szeptember 21‑i végzésével a fellebbezést elutasította. A fellebbviteli bíróság lényegében megerősítette az elsőfokú bíróság döntését, különösen az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke első bekezdésének b) pontjában említett visszatartási indok alkalmazhatatlansága tekintetében.

19.

A Sąd Apelacyjny w Warszawie (varsói fellebbviteli bíróság) végzése a kihirdetése napján, 2022. szeptember 21‑én jogerőre emelkedett. A Sąd Okręgowy we Wrocławiu (wrocławi regionális bíróság) 2022. június 15‑i végzése szintén ezen a napon vált jogerőssé.

20.

2022. szeptember 28‑án lejárt a Sąd Okręgowy we Wrocławiu (wrocławi regionális bíróság) 2022. június 15‑i végzésében az anya számára a visszavitelt elrendelő jogerős végzés önkéntes teljesítésére biztosított hétnapos határidő, anélkül, hogy az anya gondoskodott volna a gyermekek Írországba történő visszaviteléről.

21.

2022. szeptember 29‑én az apa a visszavitelt elrendelő jogerős végzés végrehajtása érdekében azt kérte a Sąd Apelacyjny w Warszawie‑től (varsói fellebbviteli bíróság), hogy a bíróság csatolja a végzéshez a végzés végrehajthatóságára vonatkozó záradékot, és a végzés egy példányát e záradékkal együtt küldje meg neki.

22.

A gyermekügyi ombudsman 2022. szeptember 30‑án a polgári perrendtartás 3881. cikkének 1. §-a alapján az első‑ és másodfokú bíróságok végzései végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmet nyújtott be. 2022. október 5‑én a legfőbb ügyész ugyanezt tette.

23.

E körülmények között a Sąd Apelacyjny w Warszawie (varsói fellebbviteli bíróság, Lengyelország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Ellentétes‑e a [„Brüsszel IIa” rendelet] 11. cikkének (3) bekezdésével, valamint a [„Brüsszel IIb” rendelet] 22. és 24. cikkével, 27. cikkének (6) bekezdésével, és 28. cikkének (1) és (2) bekezdésével – az [Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: a Charta)] 47. cikkével összefüggésben értelmezve – az olyan nemzeti rendelkezés, amely szerint a szülői felügyelet vagy gyámság alatt álló személy visszavitelével kapcsolatos, az [1980. évi Hágai Egyezmény] alapján folyamatban lévő ügyekben a szülői felügyelet vagy gyámság alatt álló személy visszavitele tárgyában hozott végzés végrehajtását jogszabály erejénél fogva felfüggesztik, ha a [legfőbb ügyész], a [gyermekügyi ombudsman] vagy a[z] [ombudsman] a Sąd Apelacyjny w Warszawiehoz (varsói fellebbviteli bíróság) erre vonatkozó kérelmet nyújt be ezen végzés jogerőre emelkedésének napjától számított legfeljebb két héten belül?”

24.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kérte, hogy a Bíróság a jelen kérelmet a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikkében előírt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el.

25.

E kérelem alátámasztására a bíróság előadja, hogy mivel a gyermekek már több mint egy éve Lengyelországban tartózkodnak, e bizonytalan helyzet további hónapokig tartó eljárással való meghosszabbítása egyrészt súlyosan károsítaná a gyermekek és az apa kapcsolatát, másrészt pedig befolyásolná a gyermekek jólétét, és különösen megnehezítené az Írországba való esetleges visszatérésüket és az Írországba való visszailleszkedésüket.

26.

Mindezekre tekintettel a harmadik tanács 2022. október 26‑án úgy határozott, hogy az említett kérelemnek helyt ad.

27.

Az apa, a gyermekügyi ombudsman, a legfőbb ügyész, az anya, a lengyel kormány és az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be a Bírósághoz. A 2022. december 8‑án tartott tárgyaláson az apa, a legfőbb ügyész, az anya, a lengyel, a belga, a francia és a holland kormány, valamint a Bizottság képviseltette magát.

28.

Először is fontos emlékeztetni arra, hogy az 1980. évi Hágai Egyezmény, amelynek valamennyi tagállam részese, ( 3 ) polgári jogi választ kíván adni a „gyermekek jogellenes külföldre vitelére”, pontosabban a „jogellenes elvitelükre vagy visszatartásukra”. Azokra a helyzetekre vonatkozik, amikor egy kiskorút a szokásos tartózkodási helye szerinti szerződő államból egy másik szerződő államba „visznek el”, vagy nem „visznek vissza” az első államba, amit többnyire az egyik szülő követ el, megsértve az adott állam joga szerint biztosított felügyeleti jogot, különösen, ha e jog szerint az ilyen elvitelhez vagy visszatartáshoz a másik szülőnek hozzá kellett volna járulnia, de nem járult hozzá. ( 4 )

29.

Abból kiindulva, hogy az ilyen cselekmény általában súlyosan sérti az elvitt gyermek érdekeit – akit így eltávolítanak a jogellenes elvitel előtti környezetéből, és sok esetben megfosztanak a másik szülőjével való kapcsolattartástól –, és hogy elvben a gyermek érdeke a „status quo ante”‑nek, valamint az élet‑ és fejlődési körülményei folytonosságának mielőbbi visszaállítása, ( 5 ) ez az egyezmény egy konkrét eljárást ír elő, amelynek célja a gyermeknek a szokásos tartózkodási helye szerinti államba történő azonnali visszavitele.

30.

Arra az esetre, ha az 1980. évi Hágai Egyezmény alapján „visszavitel iránti kérelmet” nyújtanak be azon állam illetékes hatóságához, ahová a gyermeket jogellenesen elvitték (a megkeresett állam) – amely kérelmet általában a hátrahagyott szülő terjeszti elő –, az egyezmény 12. cikke azt az elvet írja elő, hogy a hatóságnak el kell rendelnie a gyermek „haladéktalan visszavitelét” a szokásos tartózkodási helye szerinti államba. Mindazonáltal az említett hatóság kivételesen mellőzheti a gyermek visszavitelének elrendelését az említett egyezményben kimerítően felsorolt olyan esetekben, amikor a „status quo ante” visszaállítása nem szolgálná a gyermek érdekeit. Ez a helyzet – az egyezmény 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében – különösen akkor fordul elő, ha fennáll annak „súlyos kockázata”, hogy a gyermeket visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene számára.

31.

Ha a gyermek jogellenes elvitele – mint az alapügyben – az Unión belül történik, az 1980. évi Hágai Egyezmény szabályait a „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikkének rendelkezései egészítik ki, illetve jelenleg, a 2022. augusztus 1‑je után benyújtott visszavitel iránti kérelmek esetében a „Brüsszel IIb” rendelet 22–29. cikke. ( 6 ) Ezek a rendeletek lényegében megerősítik a tagállamok közötti kapcsolatokban a gyermek haladéktalan visszavitelének az egyezmény 12. cikkében előírt elvét, különösen azáltal, hogy az egyezménynél szigorúbban szabályozzák a 13. cikkben előírt, a visszavitel elutasítására vonatkozó indokok alkalmazását.

32.

Ezen általánosságok felidézését követően rá kell mutatni arra, hogy amint azt az indítvány bevezetőjében jeleztem, a jelen ügy konkrétan a lengyel jog által a gyermekek visszavitele iránti kérelmek megvizsgálására, és így a fent említett eljárás lefolytatására biztosított jogorvoslati lehetőségekkel foglalkozik. Elemzésemnek ebben az előzetes szakaszában fontosnak tűnik számomra is, hogy röviden részletezzem a legfontosabb szempontokat.

33.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból és a Bírósághoz benyújtott észrevételekből kitűnik, hogy az 1980. évi Hágai Egyezmény alapján a lengyel hatóságokhoz benyújtott visszavitel iránti kérelem – különösen két tagállam közötti jogellenes elvitel esetén, amikor az egyezményt a „Brüsszel IIa” és „Brüsszel IIb” rendeletek egészítik ki – kétszintű, rendes bírósági eljárásra adhat alapot.

34.

A visszavitel iránti kérelmet először az illetékes regionális bíróságok egyike vizsgálja meg. A felek és az esetleges beavatkozók ezt követően fellebbezhetnek az elsőfokú eljárás végén hozott, a visszavitelt – vagy a visszavitel megtagadását – elrendelő határozat ellen. Adott esetben az ügyet a Sąd Apelacyjny w Warszawie (varsói fellebbviteli bíróság) vizsgálja újra, amely kizárólagos hatáskörrel rendelkezik az ügyben. ( 7 )

35.

A fellebbviteli bíróság ítélete a kézbesítés napján jogerősnek minősül. Ugyanezen a napon általában végrehajthatóvá válik a belső jogrendben. Ugyanez vonatkozik az elsőfokú bíróság határozatára is helybenhagyás esetén. Amennyiben a gyermek visszavitelét elrendelik, azt elvileg – bizonyos alaki követelmények teljesítése esetén ( 8 ) – az illetékes hatóságok végrehajthatják.

36.

Mindazonáltal a 2018. évi törvény elfogadásával a lengyel jogalkotó biztosította azt a korábban nem létező lehetőséget, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) előtt felülvizsgálati kérelmet lehessen benyújtani a visszavitelt elrendelő határozat ellen. ( 9 ) Ez a rendkívüli jogorvoslat azonban az elvitt gyermek(ek) szülei számára nem áll rendelkezésre. Valójában csak három közjogi szerv – a legfőbb ügyész, a gyermekügyi ombudsman és az ombudsman – jogosult arra, hogy a szóban forgó visszavitelt elrendelő határozat jogerőre emelkedésétől számított négy hónapon belül ilyen felülvizsgálati kérelmet nyújtson be, függetlenül attól, hogy a közjogi szerv korábban beavatkozott‑e az eljárásba vagy sem. ( 10 )

37.

Főszabályként a lengyel jog szerint a felülvizsgálati kérelem benyújtásának nincs felfüggesztő hatálya. A polgári perrendtartás egyik általános rendelkezése, nevezetesen a 388. cikk 1. §-a értelmében a felek mindazonáltal kérhetik a megtámadott jogerős határozatot hozó fellebbviteli bíróságtól a határozat végrehajtásának a felülvizsgálati eljárás befejezéséig történő felfüggesztését, ha a határozat végrehajtása valamelyik félnek helyrehozhatatlan kárt okozna – e feltétel értékelése és így a felfüggesztés engedélyezése az említett bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.

38.

Míg 2018 és 2022 között ez a főszabály a visszavitelt elrendelő határozatokra is vonatkozott, a lengyel jogalkotó a 2022. évi törvénnyel 2022. június 24‑i hatállyal különös rendelkezést vezetett be, ( 11 ) amely kifejezetten a határozatok ezen típusára vonatkozik.

39.

A polgári perrendtartás új 3881. cikkének 1- §-a szerint ugyanis a visszavitelt elrendelő jogerős határozat végrehajtása a jogszabály erejénél fogva felfüggesztésre kerül, ha az ilyen határozattal szemben felülvizsgálati kérelem benyújtására feljogosított közjogi szervek egyike a határozat jogerőre emelkedésétől számított két héten belül erre irányuló kérelmet nyújt be a Sąd Apelacyjny w Warszawie‑hoz (varsói fellebbviteli bíróság). ( 12 ) A polgári perrendtartás 388. cikkének rendelkezéseivel ellentétben az ilyen kérelem nem igényel semmilyen indokolást vagy értékelést a bíróság részéről. Ilyen kérelem benyújtása esetén a visszavitelt elrendelő határozat végrehajtását a határozat jogerőre emelkedésétől számított két hónapos időtartamra a jogszabály erejénél fogva felfüggesztik. Ha a felfüggesztést kérő szerv ezen időszakon belül nem nyújt be felülvizsgálati kérelmet, a felfüggesztés megszűnik. ( 13 ) Ha azonban benyújtanak ilyen felülvizsgálati kérelmet, a felfüggesztés a felülvizsgálati eljárás végéig meghosszabbodik. ( 14 )

40.

Az említett eljárási szabályoknak megfelelően az alapeljárásban az apa által a gyermekek visszavitele iránt benyújtott kérelmet az elsőfokú bíróság, majd – az anya fellebbezését követően – a kérdést előterjesztő bíróság vizsgálta meg. Mindkét érintett bíróság helyt adott ennek a kérelemnek. Az e bíróságok által hozott végzések a második végzés meghozatalának napján jogerőre emelkedtek. A legfőbb ügyész és a gyermekügyi ombudsman azonban az anya kérésére a polgári perrendtartás 3881. cikkének 1. §-a alapján a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz. Ezt követően mindkét szerv a törvényes határidőn belül felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Az ilyen felfüggesztési kérelmek elvileg a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) előtti eljárás időtartamára a jogszabály erejénél fogva megakadályozzák a gyermekek visszavitelét elrendelő jogerős határozat végrehajtását.

41.

A kérdést előterjesztő bíróság kétségbe vonja, hogy ez az eljárás összeegyeztethető lenne az 1980. évi Hágai Egyezménnyel, a „Brüsszel IIa” és „Brüsszel IIb” rendelettel, valamint a Charta 47. cikkében biztosított hatékony jogorvoslathoz való joggal. Osztom ezt a nézetet, amint azt az alábbi pontokban (B. szakasz) részletesen kifejtem. Ezt megelőzően azonban röviden megvizsgálom a kérdés elfogadhatóságát (A. szakasz).

42.

A legfőbb ügyész és az anya az észrevételeikben azzal érvelnek, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés hipotetikus jellege miatt elfogadhatatlan. E tekintetben arra hivatkoznak, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtt jelenleg nincs folyamatban olyan „jogvita” vagy „eljárás”, amelyben az EUMSZ 267. cikk értelmében olyan „ítélet[…] meghozatalá[t]” várnák a bíróságtól, amelynek tekintetében a Bíróság esetleges előzetes döntése figyelembe vehető. ( 15 )

43.

Az apához és a Bizottsághoz hasonlóan én is úgy vélem, hogy a feltett kérdés valójában elfogadható, ezért ezt a kifogást el kell utasítani.

44.

Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt megjegyezném, hogy a kérdés többek között a kérdést előterjesztő bíróság előtt lefolytatott visszaviteli eljáráshoz kapcsolódik. Amint arra az anya rámutat, a bíróság az említett kérdést a jelen eljárást érdemben jogerősen lezáró, 2022. szeptember 21‑i végzését ( 16 ) követően fogalmazta meg. A bíróság kérdései azonban nem a visszavitel iránti kérelem érdemére, hanem az annak helyt adó határozat végrehajthatóságára vonatkoznak, amelyről a bíróságnak még döntenie kell, figyelembe véve egyrészt az apa azon kérelmét, hogy a bíróság erősítse meg a végrehajthatóságot, ( 17 ) másrészt a legfőbb ügyész és a gyermekügyi ombudsman ezzel ellenkező kérelmét, hogy a végrehajtást függesszék fel.

45.

Márpedig szeretnék rámutatni arra, hogy a Bíróság tágan értelmezi az EUMSZ 267. cikkben használt „ítélete meghozatalához” kifejezést. ( 18 ) Bár a visszavitelt elrendelő határozat végrehajthatóságának bírósági hitelesítésére szükségszerűen csak a határozat „meghozatala” után kerül sor, tény, hogy – amint azt az apa kifejtette – a lengyel jog szerint ez az alaki követelmény elengedhetetlen ahhoz, hogy később az illetékes hatóságokhoz végrehajtás iránti kérelmet lehessen benyújtani. Ez a hitelesítés tehát funkcionális szempontból mint a korábbi bírósági eljárás utolsó szakasza jelenik meg, amely a visszavitelt elrendelő határozat tényleges érvényesülésének biztosításához szükséges. ( 19 )

46.

Másodszor, megjegyezném, hogy még ha a visszavitelt elrendelő határozat végrehajthatóságának hitelesítését önmagában kellene is vizsgálni, nem kétséges, hogy a kérdést előterjesztő bíróságtól e tekintetben az EUMSZ 267. cikk értelmében „ítélet[…] meghozatalá[t]” várják. Ezzel összefüggésben az apa a tárgyaláson a többi fél ellenvetése nélkül kifejtette, hogy a hitelesítés – amelyre nézve a bíróság hatáskörrel rendelkezik, amint azt a tárgyaláson mind az anya, mind az ügyész elismerte ( 20 ) – önmagában egy olyan bírósági eljárás, amelyet a lengyel jog ír elő. A végrehajthatósági „záradék” a bíróság által kibocsátott, a visszavitelt elrendelő végzéshez csatolt külön végzés formájában történik, amely felszólítja az illetékes hatóságokat a visszavitelt elrendelő végzés végrehajtására. ( 21 ) Ezen túlmenően, ahogyan az apa érvel – hacsak nem vagyunk túlságosan formálisak – könnyen belátható, hogy az egyrészről az apa, másrészről a legfőbb ügyész és a gyermekügyi ombudsman által benyújtott kérelmek közötti nyilvánvaló ellentmondás azt tükrözi, hogy e kérdésben „vita” áll fenn e felek között, amelyet a kérdést előterjesztő bíróságnak a jelen eljárás keretében kell „eldöntenie”.

47.

E tekintetben nem releváns a legfőbb ügyész azon érvelése, amely szerint e különböző kérelmek nem igényelnek semmilyen vizsgálatot a kérdést előterjesztő bíróság részéről, mivel a polgári perrendtartás 3881. cikke értelmében a felfüggesztés a jogszabály erejénél fogva történik, ami az apa kérelmének automatikus elutasítását vonja maga után. Szeretném ugyanis hangsúlyozni, hogy a bíróság által előterjesztett kérdés lényegében pontosan arra vonatkozik, hogy az uniós joggal összeegyeztethető‑e az, hogy kérelem esetén a felfüggesztés a jogszabály erejénél fogva megtörténjen, anélkül, hogy az intézkedés szükségessége és arányossága bírósági vizsgálatnak lenne alávetve. Ez az érvelés tehát a kérdés érdemi részét érinti, és ezért nem vezethet a kérdés elfogadhatatlanságának megállapításához. ( 22 )

48.

Ebben az összefüggésben a Bíróság e kérdésre adott válaszát a kérdést előterjesztő bíróság az alapeljárásban nemcsak figyelembe veheti, hanem – ahogyan az apa állítja – az „szükségesnek” is tűnik ahhoz, hogy a bíróság dönteni tudjon a visszavitelt elrendelő határozat végrehajthatóságával kapcsolatos jogvitában. Ha ugyanis a Bíróság azt válaszolná, hogy az uniós joggal ellentétes a polgári perrendtartás 3881. cikkéhez hasonló rendelkezés, akkor a bíróságnak a felfüggesztés iránti kérelmeket érvénytelennek kellene tekintenie, és helyt kellene adnia az apa kérelmének. Ellenkező esetben viszont a bíróságnak ki kellene mondania a határozat végrehajtásának felfüggesztését, és el kellene utasítania az apa kérelmét.

49.

Ezzel összefüggésben a legfőbb ügyész azt is állítja, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlan, mivel az a „Brüsszel IIb” rendelet értelmezésére vonatkozik, jóllehet ez a rendelet az alapügy tényállására nem alkalmazható.

50.

Való igaz, hogy a jelen ügyre az időbeli hatálya alapján csak a „Brüsszel IIa” rendelet alkalmazandó ( 23 ) – és ezzel a kérdést előterjesztő bíróság is tisztában van. A Bíróság tehát az előzetes döntéshozatali eljárás természetére tekintettel nem tud közvetlenül dönteni a „Brüsszel IIb” rendelet értelmezéséről a jelen ügyben. Ez a probléma azonban pusztán az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés oly módon történő átfogalmazását teszi szükségessé, hogy az az első jogszabályra korlátozódjon. Mindemellett kérdés elemzése során a „Brüsszel IIb” rendeletet is figyelembe lehet venni kontextusbeli tényezőként. ( 24 )

51.

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arravár választ, hogy ellentétes‑e egyrészt a „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikkének az 1980. évi Hágai Egyezmény 2. és 11. cikkével összehangban értelmezett (3) bekezdésével, és másrészt a Charta 7. és 47. cikkével az olyan nemzeti szabályozás, mint a polgári perrendtartás 3881. cikke, amely egyes feljogosított közjogi szervek puszta indokolás nélküli kérelmére a jogszabály erejénél fogva felfüggeszti a kétszintű rendes bírósági eljárás eredményeképp hozott, jogerős, visszavitelt elrendelő határozat végrehajtását, először egy kéthónapos időtartamra azért, hogy az említett szervek felülvizsgálati kérelmet nyújthassanak be, majd adott esetben a jogorvoslati eljárás teljes időtartamára.

52.

Amint arra az anya, a legfőbb ügyész és a lengyel kormány rámutatott, az 1980. évi Hágai Egyezmény és a „Brüsszel IIa” rendelet nem egységesíti az egyezményen alapuló visszavitel iránti kérelmekre alkalmazandó eljárási szabályokat. Ezek a jogszabályok nem tartalmaznak rendelkezéseket például arra vonatkozóan, hogy a megkeresett tagállam bírósága által kibocsátott, visszavitelt elrendelő határozattal szemben milyen jogorvoslatok állnak esetlegesen rendelkezésre, vagy mikortól válik végrehajthatóvá a határozat, illetve, hogy a jogorvoslatnak van‑e felfüggesztő hatálya a határozat végrehajtására. Mindezek a kérdések a megkeresett tagállam eljárási jogára vannak bízva.

53.

Ezeknek az eljárási szabályoknak a megállapítása tehát az egyes tagállamok feladata. Mindazonáltal az említett jogszabályokból, valamint a Szerződésekből, a Chartából és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezményből (kihirdette: 1993. évi XXXI. tv.; a továbbiakban: EJEE) következik, hogy az államoknak bizonyos, a következő pontokban részletezett kötelezettségeket tiszteletben kell tartaniuk a hatáskörük gyakorlása során ( 25 ) – amely hatáskör tehát nem korlátlan, hanem éppen ellenkezőleg, szabályozott.

54.

Márpedig az apához, a belga, a francia és a holland kormányhoz, valamint a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy a lengyel jogalkotó a polgári perrendtartás 3881. cikkének elfogadásával túllépte hatáskörének korlátait. Ezzel a rendelkezéssel a jogalkotó megfosztotta a visszaviteli eljárást a hatékony érvényesülésétől (1. szakasz). Ezzel korlátozta az apa családi élet tiszteletben tartásához való alapvető jogát, valamint a hatékony jogorvoslathoz való alapvető jogát (2. szakasz), anélkül, hogy ez a korlátozás és a vele járó negatív következmények indokoltak lettek volna (3. szakasz).

55.

Amint az a fentiekben említésre került, az 1980. évi Hágai Egyezményben előírt és a „Brüsszel IIa” rendelettel kiegészített visszaviteli eljárás egyszerű célt tűz ki a gyermek jogellenes elvitele esetére: biztosítani a gyermek „azonnali” ( 26 ) – vagy másképpen „haladéktalan” ( 27 ) – visszavitelét a szokásos tartózkodási hely szerinti államba.

56.

Az idő valóban döntő tényezőnek számít ebben a kérdésben. Főszabály szerint minél hamarabb oldódnak meg a környezetváltozás okozta nehézségek, annál kevésbé lesz az traumatikus a gyermek számára. Ezzel szemben minél több idő állt a gyermek rendelkezésére, hogy beilleszkedjen az új környezetébe, annál nehezebb számára a származási államba való visszatérés. ( 28 ) Hasonlóképpen alakul a gyermek kapcsolata a hátrahagyott szülővel is. Ennek a kapcsolatnak az erőssége egyre csökken, ahogy telnek a hónapok anélkül, hogy kapcsolatot tartanának. Ehhez jön még az a tény, hogy minél fiatalabb az érintett gyermek, annál gyorsabban változik az értelmi‑ és személyiségstruktúrájára, és annál valószínűbb, hogy az idő múlása hatással van rá és károsítja a kapcsolatot. ( 29 )

57.

A gyermek „azonnali” vagy „haladéktalan” visszavitelének célja természetesen magában foglalja a gyorsaság követelményét, amelyet az 1980. évi Hágai Egyezmény és a „Brüsszel IIa” rendelet különböző rendelkezései is hangsúlyoznak. Az említett egyezmény 2. cikkének második mondata például kötelezi a tagállamok hatóságait, hogy a visszavitel iránti kérelem elbírálása során „a rendelkezésre álló eljárások közül azt alkalmazzák, amelyik a lehető legkisebb időveszteséggel jár”, az egyezmény 11. cikkének első bekezdése pedig előírja, hogy a hatóságok „késedelem nélkül jár[ja]nak el a gyermekek visszavitelével kapcsolatos eljárásokban”. Az említett rendelet 11. cikke (3) bekezdésének első albekezdése lényegében ugyanezeket a kötelezettségeket ismétli meg, előírva, hogy az említett államok azon bíróságainak, amelyekhez visszavitel iránti kérelmet nyújtanak be, „a lehető leggyorsabban kell eljárni[uk] a kérelemmel kapcsolatban, igénybe véve a nemzeti jogában rendelkezésre álló leggyorsabb eljárásokat”.

58.

A gyorsaság követelménye az 1980. évi Hágai Egyezmény 11. cikkének második bekezdésében is megjelenik, amely szerint a nemzeti hatóságoknak ideális esetben ( 30 ) az eljárás megindításától számított hat héten belül határozatot kell hozniuk a visszavitel iránti kérelemmel kapcsolatban. Ezen is túlmenve, amint arra a Bizottság rámutat, az uniós jogalkotó kötelezővé tette ezt a határidőt a gyermekeknek az Unión belüli jogellenes elvitele tekintetében. A „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikke (3) bekezdésének második albekezdése szerint az a bíróság, amelyhez ilyen kérelmet nyújtanak be, „– amennyiben rendkívüli körülmények nem gátolják meg – a kérelem benyújtását követően legkésőbb hat héten belül határozatot hoz”.

59.

Továbbá, bár igaz, hogy – amint arra a legfőbb ügyész és a lengyel kormány hivatkozik – ezek a különböző kötelezettségek a visszavitelt elrendelő határozat meghozatalára vonatkoznak, és nem annak végrehajtására, a nemzeti hatóságokra e tekintetben is ugyanaz a hatékonysági és gyorsasági követelmény vonatkozik. Ha ugyanis a kellő gyorsasággal meghozott, visszavitelt elrendelő határozat holt betű maradna, vagy azt csak késve tudnák végrehajtani a hatóságok, akkor a szóban forgó kötelezettségek hatékony érvényesülése nem lenne biztosított. ( 31 )

60.

Ennek fényében a tagállamok jogalkotóinak – az 1980. évi Hágai Egyezmény 2. cikke, ( 32 ) valamint a lojális együttműködésnek az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében ( 33 ) foglalt elve alapján – olyan szabályozási keretet kell biztosítaniuk, amely biztosítja a visszaviteli eljárás gyorsaságát és hatékonyságát, és ennek megfelelően garantálja a cél elérését azáltal, hogy lehetővé teszi a megkeresett hatóságok számára, hogy megfelelő gyorsasággal dolgozzák fel a visszavitel iránti kérelmeket és hajtsák végre a vonatkozó határozatokat.

61.

Márpedig az apához, a belga, a francia és a holland kormányhoz, valamint a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy a lengyel jogalkotó a polgári perrendtartás 3881. cikkének elfogadásával éppen az ellenkezőjét tette.

62.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a lengyel jog szerint a visszavitel iránti kérelem kétszintű, rendes bírósági eljárásban bírálható el, és az elsőfokú határozat elleni esetleges fellebbezésnek halasztó hatálya van. Ebben a kontextusban a lengyel jogalkotó számára minden bizonnyal megengedett volt, hogy előírja a felülvizsgálati kérelem benyújtásának lehetőségét – ilyen lehetőség más tagállamokban is létezik. Azzal azonban, hogy e rendkívüli jogorvoslathoz olyan, a megtámadott jogerős határozat végrehajtásának a jogszabály erejénél fogva történő felfüggesztésére szolgáló mechanizmust kapcsolt, mint amilyenről a 3881. cikk rendelkezik, miközben nem hozott megfelelő intézkedéseket a jogorvoslat gyorsaságának biztosítására, a jogalkotó rendszerszinten ( 34 ) veszélyeztette a visszaviteli eljárás gyorsaságát és hatékonyságát.

63.

Először is emlékeztetnék arra, hogy amikor a felülvizsgálati kérelem benyújtására feljogosított közjogi szervek egyike – a legfőbb ügyész, a gyermekügyi ombudsman vagy az ombudsman – a 3881. cikk alapján kérelmet nyújt be, a jogszabály erejénél fogva rendelkezésére áll egy első, a jogerős határozat meghozatalának napjától számított két hónapos felfüggesztő határidő abból a célból, hogy – ha e szerv úgy dönt –felülvizsgálati kérelmet nyújthasson be. ( 35 ) Bár ez a határidő – az anya, a legfőbb ügyész, a gyermekügyi ombudsman és a lengyel kormány érvelése szerint – rövidebbnek tűnik, mint a lengyel jog által a felülvizsgálati kérelem benyújtására általában előírt határidő – amely állítólag hat hónap –, a határidő hossza mégis jelentősnek számít a visszaviteli eljárás esetében. Jelzés értékű, hogy az említett határidő – amely, ismétlem, a felülvizsgálati kérelem esetleges előkészítésére szolgál – hosszabb, mint a bíróságok számára a visszavitel iránti kérelem elbírálására általában előírt hat hét.

64.

Ezenfelül emlékeztetek arra, hogy ha ezen határidőn belül benyújtják a felülvizsgálati kérelmet, akkor a felfüggesztő hatály a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) előtti eljárás befejezéséig meghosszabbodik. Márpedig, amint azt a lengyel kormány a tárgyaláson elismerte, a nemzeti jogban nincs határidő a felülvizsgálati kérelem elbírálására. A lengyel kormány a tárgyaláson azt is kijelentette, hogy az említett bíróság előtti eljárások átlagosan tizenegy hónapig tartanak, ami jóval hosszabb, mint az 1980. évi Hágai Egyezmény 11. cikkének második bekezdésében és a „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikkének (3) bekezdésében előírt hathetes határidő. ( 36 ) Ezen túlmenően úgy tűnik, hogy az említett bíróság a belső szabályzatában nem rendelkezik olyan jogi eszközökkel, mint például a Bíróság által a jelen ügyben alkalmazott sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás, amelyek arra köteleznék a bíróságot, hogy a felülvizsgálati kérelmet gyorsan bírálja el. ( 37 )

65.

Másodszor, ellentétben azzal, amit az anya, a legfőbb ügyész és a lengyel kormány sugall, a vitatott mechanizmus valószínűleg nem csak néhány, hanem számos, a lengyel bíróságok előtt folyamatban lévő visszaviteli ügyet érint.

66.

E tekintetben, bár a felülvizsgálati kérelem Lengyelországban jogi kérdésekre korlátozódik, megjegyzem, hogy ez magában foglalja a fellebbviteli bíróság általi állítólagos „téves jogalkalmazást” is, ( 38 ) beleértve a visszavitel elutasításának alapjául szolgáló, az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikkében említett jogi indokok téves alkalmazását. Mivel a gyermeket jogellenesen elvivő szülő gyakran hivatkozik ezekre az indokokra a gyermek visszavitelének ellenzése érdekében, és ezeket a bíróságnak adott esetben meg kell vizsgálnia, szinte valamennyi visszavitelt elrendelő határozat ellen lehet ilyen jogorvoslattal élni. A legfőbb ügyész a tárgyaláson kijelentette, hogy az alapeljárásban a felülvizsgálati kérelmében pontosan ezt a jogalapot hozta fel. ( 39 )

67.

Továbbá az a tény, hogy a lengyel jogalkotó a legfőbb ügyészre, az ombudsmanra és a gyermekügyi ombudsmanra korlátozta a felülvizsgálati kérelem benyújtására jogosult személyek körét, minden bizonnyal meggátolja, hogy a gyermeket jogellenesen elvivő szülő kizárólag időhúzás céljából az 1980. évi Hágai Egyezmény és a „Brüsszel IIa” rendelet rendelkezéseinek érvényesülését meghiúsító, nem helyénvaló felülvizsgálati kérelmeket nyújtson be. ( 40 ) Ugyanakkor tény, hogy egyrészt az ilyen szervek száma növeli az esélyét annak, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtsanak be, másrészt ezek a szervek maguk is használhatják az eljárást nem helyénvaló módon, adott esetben az érintett szülő kérésére – erre a szempontra még visszatérek. ( 41 )

68.

Ez utóbbira az anya, a legfőbb ügyész és a lengyel kormány azt válaszolta, hogy a gyakorlatban a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló ügyekben a feljogosított szervek által benyújtott felülvizsgálati kérelmek száma csekély. Azonban még ha ez így is van, az ilyen felfüggesztő hatályú jogorvoslat puszta lehetősége is komoly kétségeket vet fel a lengyel hatóságok azon képességét illetően, hogy a gyermek Lengyelországba történő jogellenes elvitele esetén biztosítani tudják a gyermek azonnali visszavitelét. ( 42 )

69.

Harmadszor, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, az ilyen automatikus felfüggesztési mechanizmusnak az 1980. évi Hágai Egyezmény és a „Brüsszel IIa” rendelet szabályainak szellemével való ellentétessége annál is inkább szembetűnő, mivel e mechanizmust kizárólag az említett egyezményen alapuló visszavitel iránti kérelmek tekintetében írták elő. Így a lengyel jogalkotó ahelyett, hogy az említett rendelet 11. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírtaknak megfelelően „a nemzeti jogában rendelkezésre álló leggyorsabb eljárások[…]” alkalmazását írta volna elő az ilyen kérelmek elbírálására, úgy tűnik, hogy éppen ellenkezőleg, a lengyel jog egyik leglassabb eljárását biztosította számukra.

70.

Végezetül érdemes megemlíteni egy másik, a Bíróság előtt kevésbé tárgyalt szempontot is. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az érintett közjogi szervek a felülvizsgálati eljárást követően, a visszavitelt elrendelő határozat helybenhagyása esetén még mindig rendelkeznek egy másik jogorvoslati lehetőséggel a visszavitelt elrendelő határozattal szemben, nevezetesen az Ustawa z dnia 8 grudnia 2017 r. o Sądzie Najwyższym (a legfelsőbb bíróságról szóló, 2017. december 8‑i törvény) ( 43 ) 89. cikkében előírt „rendkívüli jogorvoslati kérelem” benyújtásával, amelyet az Izba Kontroli Nadzwyczajnej i Spraw Publicznych Sądu Najwyższego (a legfelsőbb bíróság rendkívüli felülvizsgálati és közjogi tanácsa) vizsgál meg. Ez a jogorvoslat a felülvizsgálati kérelem elutasításától számított egy éven belül nyújtható be, és ismét felfüggesztő hatályú. ( 44 )

71.

A legfőbb ügyész és a lengyel kormány érvelése szerint az ilyen „rendkívüli jogorvoslati kérelem” benyújtása az alapeljárás jelenlegi szakaszában egyelőre hipotetikus. Ez utóbbiak szerint az ilyen „jogorvoslati kérelem” ráadásul csak korlátozott jogalapokra vonatkozhat, ( 45 ) amelyek eltérnek azoktól, amelyeket már a felülvizsgálati kérelem keretében megvizsgáltak, és ezt a jogorvoslati lehetőséget eddig még soha nem használták gyermek jogellenes elvitelére vonatkozó ügyekben. Mindazonáltal véleményem szerint a nemzeti eljárásjogi rendszert összességében tekintve e kiegészítő jogorvoslat puszta létezése is megerősíti azt a hatást, amelyet a polgári perrendtartás 3881. cikkéhez hasonló rendelkezés a visszaviteli eljárások gyorsaságára és hatékonyságára gyakorolhat.

72.

Véleményem szerint az olyan rendelkezés, mint a polgári perrendtartás 3881. cikke, súlyosan korlátozza a szülőnek – a jelen esetben az apának – a családi élet tiszteletben tartásához való alapvető jogát, valamint a hatékony jogorvoslathoz való jogát, amelyet egyrészt a Charta 7. cikke, másrészt a Charta 47. cikke biztosít. ( 46 ) Szeretnék rámutatni, hogy mivel ezek a jogok megfelelnek az EJEE 8., illetve 6. cikkében foglaltaknak, azokat az EJEB vonatkozó ítélkezési gyakorlatának megfelelően kell értelmezni. ( 47 )

73.

E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a gyermek jogellenes külföldre vitele esetén a szülőnek a gyermeke visszavitele iránti kérelemre vonatkozó joga a családi életének tiszteletben tartásához való jogának részét képezi. ( 48 ) Ebben az összefüggésben az EJEB többször megállapította, hogy a tagállamoknak az EJEE 8. cikke alapján pozitív kötelezettségei vannak ezen a területen, amely kötelezettségeket az EJEB az 1980. évi Hágai Egyezménynek megfelelően értelmez. A tagállamoknak elsősorban az a feladatuk, hogy a hátrahagyott szülőnek a gyermek visszaviteléhez való joga érvényesítésére megfelelő és hatékony eszközöket biztosítsanak, beleértve a megfelelő szabályozási keretet is. Az EJEB szerint ezen eszközök megfelelőségét a gyorsaságuk alapján lehet megítélni, tekintettel az idő múlásának e téren lehetséges következményeire. ( 49 )

74.

Így egyrészt a tagállamok az EJEE 8. cikke alapján kötelesek olyan szabályozási keretet létrehozni, amely biztosítja, hogy a visszavitel iránti kérelmekről minden esetben „észszerű határidőn belül” döntsenek, megkövetelve, hogy a gyermek jogellenes külföldre vitele esetén a nemzeti hatóságok minden szinten „kivételes gondossággal” járjanak el. Ez a kötelezettség az említett egyezmény 6. cikkében előírt tisztességes eljáráshoz való jog alapján is terheli ezeket a hatóságokat. ( 50 )

75.

Az EJEB ítélkezési gyakorlatából azonban az következik, hogy rendszerhibának minősül, ha egy tagállam a visszaviteli határozatok ellen számos fellebbezést, felülvizsgálati kérelmet és egyéb „rendkívüli jogorvoslatot” tesz lehetővé, adott esetben felfüggesztő hatállyal, mivel ezek a többszörös jogorvoslatok valószínűleg indokolatlanul meghosszabbítják a visszavitel iránti kérelmek vizsgálatát – akár az igazságszolgáltatás megtagadásával is határos módon. ( 51 )

76.

Másrészt a tagállamok az EJEE 6. és 8. cikke alapján ugyancsak kötelesek minden megfelelő és szükséges intézkedést megtenni a jogerős visszaviteli határozat végrehajtásának elősegítése érdekében. ( 52 ) Márpedig az apa és a Bizottság érvelése szerint a hátrahagyott szülőnek a családi élet tiszteletben tartásához való joga és a hatékony jogorvoslathoz való joga éppen ellenkezőleg, illuzórikussá válna, ha egyes hatóságok anélkül, hogy bármilyen magyarázatot adnának, vagy akár csak felülvizsgálati kérelmet kellene benyújtani a bírósághoz, a jogszabály erejénél fogva felfüggesztenék egy ilyen határozat végrehajtását, aminek következtében az az említett szülő hátrányára hosszú időn keresztül hatástalan maradna. ( 53 )

77.

Az anya, az ügyész, a gyermekügyi ombudsman és a lengyel kormány ugyanakkor azzal érvelnek, hogy a polgári perrendtartás 3881. cikkében előírt mechanizmus célja az, és egyúttal szükséges is ahhoz, hogy a Charta 47. cikkével összhangban a hatékony bírói védelem biztosított legyen a gyermek számára, akinek – különösen a Charta 24. cikkében védett – mindenek felett álló érdekét az 1980. évi Hágai Egyezmény és a „Brüsszel IIa” rendelet értelmezése és alkalmazása során elsődlegesen szem előtt kell tartani. ( 54 )

78.

Bár elismerik, hogy az utóbbi jogszabályokat pontosan a lakóhelyüket elhagyni kényszerült gyermek mindenek felett álló érdekét szem előtt tartva fogalmazták meg, és hogy főszabály szerint a gyermek mindenek felett álló érdeke az, hogy a lehető leghamarabb visszatérjen a szokásos tartózkodási helye szerinti államba, ( 55 ) a fenti felek és érdekeltek hangsúlyozzák, hogy nem mindig ez a gyermek mindenek felett álló érdeke. Különösen akkor nem, ha a gyermeket jogellenesen elvivő szülő azt állítja – ahogyan az anya tette ebben az esetben –, hogy „súlyos kockázata” áll fenn annak, hogy a gyermeket visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene számára az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében, ezeket az állításokat ugyanis, mivel a gyermek jólétét és méltóságát érintik, az EJEB által előírtaknak megfelelően alapos bírósági vizsgálatnak kell alávetni, és e célból a felülvizsgálati kérelmet is lehetővé kell tenni, adott esetben a visszaviteli eljárás gyorsaságának rovására.

79.

A polgári perrendtartás 3881. cikkében előírtak értelmében tehát a jogerős visszaviteli határozat végrehajtásának a jogszabály erejénél fogva történő felfüggesztése, amely megakadályozza, hogy a gyermeket kényszerrel visszavigyék a származási államába, mielőtt a felülvizsgálati kérelmet benyújtanák, és adott esetben a legfelsőbb bíróság megvizsgálná azt, elengedhetetlen a felülvizsgálati kérelem gyakorlati hasznosságának a biztosításához, valamint annak megakadályozásához, hogy az állítólagos „súlyos kockázat” megvalósuljon, és a gyermek emiatt helyrehozhatatlan kárt szenvedjen.

80.

Az apához, a belga, a francia és a holland kormányhoz, valamint a Bizottsághoz hasonlóan én sem osztom ezt a nézetet. Bár a kitűzött cél elismerésre méltó, a vitatott intézkedés véleményem szerint túllépi a cél eléréséhez szükséges mértéket, és ráadásul nem is arányos.

81.

Igaz, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy amennyiben az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „súlyos kockázatra” vonatkozó védhető állításokat tesznek a visszaviteli eljárás során, akkor a gyermek mindenek felett álló érdekének tiszteletben tartása megköveteli, hogy az igazságügyi hatóságok kellően megvizsgálják ezeket az állításokat annak biztosítása érdekében, hogy a gyermek visszavitele minden egyes esetben valóban a gyermek mindenek felett álló érdekét szolgálja, vagy ellenkező esetben az említett rendelkezésben előírt visszatartási indokot alkalmazzák. Az ilyen állításokat tehát a hatóságoknak „ténylegesen figyelembe kell venniük” – a vizsgálat bizonyos esetekben indokolttá teheti, hogy észszerű mértékben túllépjék a rájuk vonatkozóan általában előírt hathetes határidőt ( 56 ) –, és olyan határozatot kell hozniuk, amely az egyes esetek körülményeire tekintettel „külön” és „kellő” indokolást tartalmaz. ( 57 )

82.

Ebből azonban nem lehet azt a következtetést levonni – ahogyan azt a polgári perrendtartás 3881. cikke mellett érvelők teszik –, hogy a gyermeket a visszavitel esetén fenyegető „súlyos kockázatra” vonatkozó ugyanazon állításokat szükségszerűen több szinten kell vizsgálni. A gyermek bírósági védelme az ilyen „kockázattal” szemben elvileg már az uniós jog és az EJEE által előírt szinten biztosított, azáltal, hogy fennáll a bíróság előtti jogorvoslat lehetősége. ( 58 )

83.

Az alapügy véleményem szerint e tekintetben jól szemlélteti ezt a kérdést. Ebben az ügyben a gyermekek bírósági védelmét már nem egy – ahogy azt a Charta 24. és 47. cikke előírja –, hanem két szinten biztosították. Bár az ügyész és a gyermekügyi ombudsman által az anya kérésére benyújtott felülvizsgálati kérelem úgy tűnik, hogy az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke (1) bekezdése b) pontjának az alsóbb fokú bíróságok általi állítólagos megsértésén alapul, megjegyzem, hogy ezek a bíróságok nem automatikus vagy mechanikus módon rendelték el a gyermekek visszavitelét. Ehelyett úgy tűnik, hogy „ténylegesen figyelembe vették” az anya állításait, amelyek szerint a gyermekek a visszavitel esetén „komoly kockázatnak” lennének kitéve. Konkrétan, nem vitatott, hogy az elsőfokú bíróság erre nézve részletes bizonyítási eljárást folytatott le – ami magyarázatot adhat arra, hogy miért tartott a határozathozatal hét hónapig –, beleértve egy szakértői vélemény megrendelését, amelynek megállapításai alapján kizárta, hogy a gyermekek visszavitele a fenti „kockázatnak” tenné ki őket. ( 59 ) Az sem vitatott, hogy a bíróságok által hozott határozatok részletes és az eset körülményeire szabott indoklást tartalmaznak. ( 60 )

84.

A fentiekből véleményem szerint az következik, hogy a gyermeknek – a Charta 24., illetve 47. cikke által védett – mindenek felett álló érdekének és bírósági védelemhez való jogának tiszteletben tartása az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti, a gyermeket a visszavitel esetén fenyegető „súlyos kockázatra” vonatkozó állítások esetén sem kötelezte a lengyel jogalkotót arra, hogy a visszavitelt elrendelő határozatok ellen a felülvizsgálati kérelem lehetőségét biztosítsa, így a fortiori arra sem, hogy az ilyen jogorvoslatnak indokolás nélkül, pusztán kérelemre, a jogszabály erejénél fogva felfüggesztő hatályt biztosítson. ( 61 ) A polgári perrendtartás 3881. cikke tehát e tekintetben túlmutat a szükséges mértéken.

85.

Természetesen előfordulhatnak olyan kivételes helyzetek, amikor egy vagy akár két bírósági eljárás eredményeképp hozott, visszavitelt elrendelő jogerős határozat végrehajtása esetén az érintett gyermek testi vagy lelki (stb.) károsodásnak lenne kitéve, amint arra az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja utal. Ez akkor történhet meg, ha az ilyen veszély már a visszavitel iránti kérelem elbírálásakor fennállt, de az érintett bíróság(ok) figyelmét nem hívták fel rá – például azért, mert a gyermeket jogellenesen elvivő szülő nem hivatkozott rá –, vagy valamilyen tisztázatlan okból a bíróság(ok) figyelmen kívül hagyta(ák) a hivatkozást, nyilvánvalóan megsértve ezzel az EJEB ítélkezési gyakorlatából eredő eljárási kötelezettségeket. Ilyen helyzetet eredményezhet a körülményeknek a visszavitelt elrendelő határozat elfogadása után bekövetkezett változása is, amely új veszélyt jelent a gyermek számára. ( 62 )

86.

Ilyen esetekben a gyermek mindenek felett álló érdekének védelme céljából véleményem szerint elengedhetetlen egy olyan mechanizmus, amely adott esetben felfüggeszti a visszavitelt elrendelő határozat végrehajtását, a határozat hatályon kívül helyezésére vagy a határozat semmissé nyilvánítására irányuló jogorvoslat elbírálásáig.

87.

A polgári perrendtartás 3881. cikkében előírt mechanizmus azonban, még ha a lengyel kormány állítása szerint az ilyen kivételes esetekre szolgál is, nem garantálja – amint azt korábban említettem –, hogy a gyakorlatban csak ilyen esetekben alkalmazzák.

88.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a visszavitelt elrendelő jogerős végzés végrehajtásának e rendelkezés alapján történő felfüggesztése semmilyen más feltételhez nem kötött, mint hogy a felülvizsgálati kérelem benyújtására feljogosított szervek egyike hivatalosan benyújtsa az erre irányuló kérelmet, és nem igényel semmilyen indoklást e szervek részéről. Így ezeknek a szerveknek semmilyen bizonyítékot nem kell bemutatniuk arra vonatkozóan, hogy a határozat végrehajtása az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében valószínűleg testi vagy lelki károsodást okozna a gyermeknek. ( 63 ) Az ilyen mechanizmus tehát nem tesz lehetővé semmiféle bírósági vizsgálatot annak megakadályozására, hogy az említett szervek tévesen vagy akár nem helyénvaló módon alkalmazzák a mechanizmust. ( 64 ) Ahogy az apa állítja, abszolút értelemben semmi sem akadályozza a három szóban forgó közjogi szervet abban, hogy automatikusan ilyen kérelmet nyújtsanak be a fellebbezés alapján hozott bármilyen visszavitelt elrendelő határozattal szemben. Ez a mechanizmus még ösztönzi is őket erre. Valójában nincs vesztenivalójuk, miközben azt a privilégiumot élvezhetik, hogy nyugodtan megvizsgálhatnak minden ilyen határozatot.

89.

Az ilyen mechanizmus a szó szoros értelmében véve sem arányos. Méghozzá azért, mert nincsenek megfelelően összeegyeztetve a szóban forgó különböző jogok és érdekek. A lengyel jogalkotó nem tartotta fenn a „méltányos egyensúlyt” a gyermek „súlyos kockázattal” szembeni védelme, valamint a visszaviteli eljárás gyorsasága és hatékonysága között. ( 65 ) Túlságosan az első célkitűzés javára billentette a mérleget, ami a gyakorlatban az elv (visszavitel) és a kivétel (visszavitel megtagadása) felcserélését jelenti.

90.

Ebben a tekintetben nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a döntő hatást, amelyet a visszavitelt elrendelő határozatnak a felülvizsgálati eljárás idejére történő felfüggesztése a visszaviteli eljárás kimenetelére gyakorolhat. Valójában, ahogyan azt ezen indítvány 56. pontjában jeleztem, az idő döntő tényező ebben a tekintetben. Minél jobban beilleszkedik a gyermek abba az államba, ahová elvitték, annál nehezebb lesz számára a származási államba való visszatérés, és annál kevésbé lesz indokolható a visszatérés. Így, még ha a felülvizsgálati kérelem tárgyát képező határozatot végül meg is erősítik a felülvizsgálati eljárás eredményeképpen, valószínű, hogy azt a gyermek mindenek felett álló érdekére tekintettel nem hajtják végre azért, hogy a gyermek az időközben kialakult új környezetében maradhasson. Így a gyermek helyzetének stabilizálása ürügyén, ahogyan a polgári perrendtartás 3881. cikkének támogatói érvelnek, az e rendelkezés alapján történő felfüggesztés mindenekelőtt a jogellenes elvitelből vagy visszaszolgáltatásuk jogellenes megtagadásából eredő ténybeli helyzet megszilárdítását szolgálhatja, a gyermeket jogellenes elvivő szülő helyzetének megerősítésével. ( 66 )

91.

A 3881. cikk aránytalansága annál is inkább figyelemre méltó, mivel a lengyel jogban létezik egy másik rendelkezés, amely a visszavitel esetére biztosítja a gyermek megfelelő védelmét a testi vagy lelki veszély „súlyos kockázata” ellen, egyensúlyt teremtve a szóban forgó jogok és érdekek között. A polgári perrendtartás 388. cikke ugyanis már jelenleg is lehetővé teszi, hogy a visszavitelt elrendelő határozat ellen felülvizsgálati kérelem benyújtására feljogosított szervek az eljárás felfüggesztését kérjék, ha a határozat végrehajtása valószínűleg helyrehozhatatlan kárt okozna a gyermeknek. Fontos megjegyezni, hogy a Sąd Apelacyjny w Warszawie (varsói fellebbviteli bíróság) által lefolytatott bírósági vizsgálat biztosítja, hogy ilyen felfüggesztésre csak akkor kerülhet sor, ha a gyermek mindenek felett álló érdeke valóban ezt kívánja.

92.

E tekintetben véleményem szerint rendkívül problematikus az anya, az ügyész és a gyermekügyi ombudsman azon érvelése, amely szerint a lengyel jogalkotó éppen azért írta elő az érintett szervek puszta kérelmére történő automatikus felfüggesztés mechanizmusát, mert a Sąd Apelacyjny w Warszawie (varsói fellebbviteli bíróság) a polgári perrendtartás 388. cikke alapján benyújtott felfüggesztési kérelmek többségét elutasította. A két lehetőség közül ugyanis csak az egyik állhat fenn: a lengyel jogalkotó vagy teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy a polgári perrendtartás új 3881. cikke lehetővé teszi a gyermek visszavitele esetén a gyermekre nézve „súlyos kockázatot” valójában nem jelentő visszavitelt elrendelő határozatok meghiúsulását – mivel máskülönben a fenti bíróság hagyná jóvá a felfüggesztési kérelmeket –, figyelmen kívül hagyva a Lengyel Köztársaságra a nemzetközi és az uniós jog által rótt kötelezettségeket; vagy pedig úgy vélte, hogy a lengyel végrehajtó hatalom egyik tagja és két közigazgatási hatóság a lengyel bíróságokhoz képest az egyes esetekben jobban tudja értékelni az ilyen jellegű „kockázat” fennállását, felülvizsgálat nélkül. Mindenesetre az ilyen érvelés nem elfogadható egy jogállamban.

93.

A fenti megfontolások fényében azt javaslom, hogy a Bíróság az előterjesztett kérdésre a következőképpen válaszoljon: egyrészt az 1980. évi Hágai Egyezmény 2. és 11. cikkével összehangban értelmezett „Brüsszel IIa” rendelet 11. cikkének (3) bekezdésével, másrészt a Charta 7. és 47. cikkével ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely egyes feljogosított közjogi szervek puszta indokolás nélküli kérelmére a jogszabály erejénél fogva felfüggeszti a kétszintű rendes bírósági eljárás eredményeképp hozott, jogerős, visszavitelt elrendelő határozat végrehajtását, először egy kéthónapos időtartamra azért, hogy az említett szervek felülvizsgálati kérelmet nyújthassanak be, majd adott esetben a jogorvoslati eljárás teljes időtartamára.

94.

Hozzátenném – mivel a kérdést előterjesztő bíróság kifejezetten megkérdezi a Bíróságot e kérdésben –, hogy amennyiben a Bíróság követi javaslatomat, a bíróságnak az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek teljes érvényesülését biztosítania kell az alapeljárásban azáltal, hogy saját hatáskörénél fogva mellőzi a polgári perrendtartás 3881. cikkének alkalmazását. ( 67 )

95.

Utószóként még egy utolsó pontra kell kitérni. Mint már említettem, 2022. augusztus 1‑jétől a „Brüsszel IIb” rendelet alkalmazandó a visszavitel iránti kérelmekre. Az új rendelet megerősítette a „Brüsszel IIa” rendeletben előírt megoldásokat, ( 68 ) ugyanakkor innovatív rendelkezéseket vezetett be a visszaviteli eljárás hatékonyságának és gyorsaságának további növelése érdekében. Például a „Brüsszel IIb” rendelet 27. cikkének (6) bekezdése rendelkezik arról a lehetőségről, hogy a visszavitelt elrendelő határozatot az esetleges fellebbezés ellenére ideiglenesen alkalmazandónak lehet nyilvánítani, ha a gyermek mindenek felett álló érdeke megköveteli. Az egyezmény (42) preambulumbekezdése továbbá előírja, hogy a tagállamoknak „mérlegelniük kell azt is, hogy [az ilyen] határozattal szembeni lehetséges fellebbezések számát egyre korlátozzák”. Az a tény, hogy a lengyel jogalkotó az új rendelet hatálybalépése után, de annak alkalmazási időpontja előtt olyan rendelkezést fogadott el, mint a polgári perrendtartás 3881. cikke, ebből a szempontból is komoly kérdéseket vet fel a lojális együttműködést érintően. ( 69 )

96.

A fenti megfontolásokra tekintettel javaslom, hogy a Bíróság a Sąd Apelacyjny w Warszawie (varsói fellebbviteli bíróság, Lengyelország) által feltett kérdésre a következőképpen válaszoljon:

Egyrészt a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, Hágában 1980. október 25‑én kötött egyezmény 2. és 11. cikkével összehangban értelmezett, a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet 11. cikkének (3) bekezdését, másrészt az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. és 47. cikkét

a következőképpen kell értelmezni:

azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely egyes feljogosított közjogi szervek puszta indokolás nélküli kérelmére a jogszabály erejénél fogva felfüggeszti a kétszintű rendes bírósági eljárás eredményeképp hozott, jogerős, visszavitelt elrendelő határozat végrehajtását, először egy kéthónapos időtartamra azért, hogy az említett szervek felülvizsgálati kérelmet nyújthassanak be, majd adott esetben a jogorvoslati eljárás teljes időtartamára.