1.

Az egységes felügyeleti mechanizmus (EFM) ( 2 ) a bankunió első pillére, amelyet 2014‑ben hoztak létre ( 3 ) a pénzügyi válságra válaszul. Célja, hogy „biztosítsa a hitelintézetek biztonságát és stabilitását, az EU pénzügyi rendszerének, valamint az egyes, a mechanizmusban részt vevő tagállamok pénzügyi rendszerének stabilitását, továbbá a belső piac egységét és integritását”. ( 4 )

2.

Röviden összefoglalva, a prudenciális felügyeletet az Európai Központi Bank (EKB) látja el, amelyet az EFM‑rendelet 6. cikke szerinti munkamegosztásnak megfelelően az illetékes nemzeti hatóságok ( 5 ) támogatnak. ( 6 )

3.

Az EFM szervezete bizonyos mértékig „különleges”, ha azzal hasonlítjuk össze, ahogyan az uniós jogrend nagy része működik. ( 7 ) Az EFM‑rendelet 4. cikkének (3) bekezdése alapján az EKB‑nak „alkalmaznia kell a teljes vonatkozó uniós joganyagot, és amennyiben a vonatkozó uniós joganyag irányelvekből áll, az ezeket az irányelvet átültető nemzeti jogszabályokat. Amennyiben a vonatkozó uniós joganyag rendeletekből áll, illetve olyan területeken, ahol az említett rendeletek a tagállamok számára kifejezetten lehetőségeket ajánlanak fel, az EKB‑nak alkalmaznia kell az e lehetőségeket érvényesítő nemzeti jogszabályokat.”

4.

E rendelkezés áll a jelen fellebbezés középpontjában. Az Anglo Austrian AAB AG, korábban Anglo Austrian AAB Bank AG (a továbbiakban: AAB Bank), a jelen ügy fellebbezője egy Ausztriában székhellyel rendelkező kevésbé jelentős hitelintézet volt. Miután az EKB visszavonta az említett hitelintézet engedélyét, a fellebbező a Törvényszék előtt megtámadta e határozatot, arra hivatkozva, hogy az EKB anélkül vonta vissza az engedélyét, hogy az uniós jog által előírt, az osztrák jogba átültetett szükséges feltételek teljesültek volna.

5.

A Törvényszék a 2022. június 22‑i Anglo Austrian AAB és Belegging‑Maatschappij „Far‑East” kontra EKB ítéletében (T‑797/19, EU:T:2022:389) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) elutasította ezt a keresetet. A jelen ügy fellebbezője többek között azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte és alkalmazta a nemzeti jogot.

6.

A jelen fellebbezés szempontjából két osztrák jogszabály bír jelentőséggel. Egyrészt a Bundesgesetz über das Bankwesen (Bankwesengesetz) (osztrák banktörvény, a továbbiakban: BWG), másrészt a Bundesgesetz zur Verhinderung der Geldwäsche und Terrorismusfinanzierung im Finanzmarkt (a pénzpiacokon fennálló pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemről szóló szövetségi törvény, a továbbiakban: FM‑GwG).

7.

A BWG 39. §‑a „Az általános átvilágítási kötelezettségek” címet viseli. A (2) és (2b) bekezdése a következőképpen rendelkeznek:

„(2)   A hitelintézeteknek és a 30. § (6) bekezdése szerint felelős vállalkozásoknak a banki műveletekből és ügyletekből eredő kockázatok – beleértve a makrogazdasági környezetükből eredő kockázatokat is, figyelembe véve a vonatkozó üzleti ciklus szakaszát, a pénzmosás és terrorizmus‑finanszírozás kockázatát, valamint javadalmazási politikájukat és gyakorlatukat – nyilvántartására, értékelésére, kezelésére és nyomon követésére olyan adminisztratív, számviteli és ellenőrzési mechanizmusokkal kell rendelkezniük, amelyek megfelelnek az elvégzett banki műveletek típusának, terjedelmének és összetettségének. Az adminisztratív, számviteli és ellenőrzési mechanizmusoknak a lehető legteljesebb mértékben kezelniük kell a banki ügyletekből és műveletekből eredő kockázatokat, valamint a javadalmazási politikából és gyakorlatból eredő esetlegesen felmerülő kockázatokat is. A szervezeti felépítést, valamint az adminisztratív, számviteli és ellenőrzési mechanizmusokat írásban és érthető formában kell dokumentálni. A szervezeti felépítésnek a hitelintézet tevékenységeinek megfelelő szervezeti és folyamatbeli határok felállításával meg kell akadályoznia az érdek‑ és hatáskörütközéseket. Ezen eljárások megfelelőségét és alkalmazásukat a belső ellenőrzési egységnek legalább évente egyszer felül kell vizsgálnia.

[…]

(2b)   A (2) bekezdésben említett eljárásoknak különösen a következőket kell tartalmazniuk:

8.

A BWG 70. §‑ának (4) bekezdése szabályozza a Finanzmarktaufsichtsbehörde (osztrák pénzpiaci felügyelet; a továbbiakban: FMA) felügyeleti hatáskörét, és meghatározza, hogy amennyiben egy hitelintézet megsérti a BWG vagy más, abban felsorolt jogszabályok rendelkezéseit, ( 8 ) az FMA:

„1.   a hitelintézetet, a pénzügyi holdingtársaságot, a vegyes pénzügyi holdingtársaságot vagy a vegyes holdingtársaságot szankció terhe mellett kötelezi a jogszerű állapot helyreállítására az eset körülményeihez képest észszerű határidőn belül;

2.   a jogsértés megismétlődése vagy folytatása esetén a vezető tisztségviselőket részben vagy egészben eltiltja a társaság ügyvezetésétől, kivéve, ha ez a jogsértés jellegére és súlyosságára tekintettel észszerűtlen lenne, és várható a jogszerű állapot helyreállítása az 1. pont szerinti további intézkedésekkel; ebben az esetben az első kiszabott közigazgatási bírságot végre kell hajtani, és a kötelezést magasabb közigazgatási bírság terhe mellett meg kell ismételni;

3.   a hitelintézet engedélyét visszavonja, ha az e szövetségi törvény szerinti egyéb intézkedések nem tudják biztosítani a hitelintézet működését. […]”

9.

Áttérve az FM‑GwG‑re, a 31. § (3) bekezdésének 2. pontja úgy rendelkezik, hogy „az [FM‑GwG] 34. cikkének (2) és (3) bekezdésében említett kötelezettségek megszegése esetén az FMA […] visszavonhatja az általa kiadott engedélyt […]”.

10.

Végül az FM‑GwG 34. §‑ának (2) és (3) bekezdése ülteti át a 2005/60/EK irányelv ( 9 ) pénzmosás elleni rendelkezéseit, és különösen az FM‑GwG 6. §‑a (1) bekezdésének, (2)–(4) bekezdésének, (6) és (7) bekezdésének, 7. §‑a (7) bekezdésének, 9. §‑ának, valamint 23. §‑a (3) bekezdésének súlyos, ismételt vagy rendszeres megsértésére utal.

11.

A jelen fellebbezés szempontjából releváns tények a következőképpen foglalhatók össze.

12.

A fellebbező AAB Bank Ausztriában székhellyel rendelkező, kevésbé jelentős hitelintézet volt. A Belegging‑Maatschappij „Far‑East” BV (a továbbiakban: részvényes) egy olyan holdingtársaság, amely az AAB Bank részvényeinek 99,99%‑át birtokolta.

13.

Az FMA 2019. április 26‑án határozattervezetet nyújtott be az EKB‑hoz az AAB Bank hitelintézeti engedélyének az EFM‑keretrendelet ( 10 ) 80. cikkének (1) bekezdése szerinti visszavonásáról.

14.

A 2019. november 14‑i határozatával az EKB a határozat közlésének időpontjától kezdődő hatállyal visszavonta az AAB Bank hitelintézeti engedélyét.

15.

Az EKB az FMA által a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemmel és a belső irányítással kapcsolatos követelmények teljesítésének az AAB Bank által történő folyamatos és ismételt elmulasztására vonatkozóan tett megállapítások alapján megállapította, hogy a hitelintézet nem volt képes biztosítani a kockázatainak megfelelő kezelését.

16.

Ezért az EKB megállapította, hogy a 2013/36 irányelv ( 11 ) 18. cikkének f) pontjában előírt és az osztrák jogba átültetett, az AAB Bank hitelintézeti tevékenység megkezdésére vonatkozó engedélyének visszavonását indokoló kritériumok teljesültek, mivel az AAB Bank megsértette az osztrák jogba átültetett ezen irányelv 67. cikke (1) bekezdésének d) és o) pontját, továbbá azt, hogy ez a visszavonás arányos volt.

17.

Emellett az EKB azzal az indokkal, hogy az AAB Bank észrevételei nem voltak alkalmasak a határozat jogszerűségének kétségbe vonására, e határozat nem okozhatott helyrehozhatatlan kárt és az AAB Bank betéteseinek, befektetőinek és egyéb üzletfeleinek védelméhez fűződő közérdek, valamint a pénzügyi rendszer stabilitása indokolja a határozat azonnali alkalmazását, megtagadta a vitatott határozat joghatásainak 30 napos időtartamra történő felfüggesztését.

18.

A Törvényszék Hivatalához 2019. november 19‑én érkezett keresetlevelével az AAB Bank és a részvényes keresetet nyújtott be a vitatott határozat megsemmisítése iránt.

19.

A Törvényszék a Bíróság EKB és társai kontra Trasta Komercbanka ítéletét ( 12 ) követve a részvényes keresetét elfogadhatatlannak nyilvánította. A Törvényszék az AAB Bank keresetét érdemben teljes egészében elutasította.

20.

A 2022. szeptember 1‑jén benyújtott fellebbezésében az AAB Bank azt kéri, hogy a Bíróság:

21.

Az EKB azt kéri, hogy a Bíróság:

22.

A részvényes a fellebbező támogatása érdekében avatkozott be.

23.

A fellebbező hét fellebbezési jogalapot hoz fel.

24.

Első fellebbezési jogalapjában a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék túllépte hatáskörének korlátait, megsértette az uniós jogot, és elferdítette a tényállást. A második fellebbezési jogalap arra hivatkozik, hogy a Törvényszék jogsértést követett el, amikor megállapította az EKB hatáskörét a pénzmosással kapcsolatos ügyekben. A harmadik fellebbezési jogalap azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az uniós és a nemzeti jogot, és mindenesetre elferdítette a tényállást. A negyedik fellebbezési jogalap a 2013/36 irányelv 67. cikke (1) bekezdése d) pontjának és a nemzeti jognak az értelmezésével kapcsolatos hibát rója fel a Törvényszéknek. Az ötödik fellebbezési jogalap azt állítja, hogy a Törvényszék nem foglalkozott az arányosság elvére vonatkozó érvekkel. A hatodik fellebbezési jogalap azt állítja, hogy a Törvényszék megsértette a fellebbező védelemhez való jogát. Végül a hetedik fellebbezési jogalap a fellebbező érdekeit sértő eljárási hibákat rója fel a Törvényszéknek.

25.

A következőkben, tekintettel arra, hogy a nemzeti jog megfelelő szerepével és értelmezésével kapcsolatos kérdések a fellebbező számos fellebbezési jogalapját érintik, először a nemzeti jognak az EFM jogi keretén belül elfoglalt helyével foglalkozom (A. szakasz). Ezt követően sorban megvizsgálom az egyes fellebbezési jogalapokat, bemutatva, hogy a Bíróságnak miért kellene teljes egészében elutasítania a fellebbezést (B. szakasz).

26.

Az EFM‑rendelet fenntartja a banki szabályozás és a bankfelügyelet közötti elválasztást. Többnyire, bár nem kizárólagosan, ez utóbbira vonatkozik.

27.

A bankfelügyelet szabályozása során az EFM‑rendelet nem harmonizálja a hitelintézetekre alkalmazandó nemzeti anyagi jogi szabályokat. Ehelyett az alkalmazandó szabályok tartalmára vonatkozó különböző nemzeti választásokra támaszkodik, és a „felügyeleti módokra” és a„felügyeletek közötti kölcsönhatásra” összpontosít. ( 13 )

28.

Az Európai Unióban szokásos szabályozási módszer, hogy egy jogterület szabályozását az Európai Unió és a tagállamok között megosztják. Az uniós és a nemzeti jog összefonódása az uniós jogrend közös jellemzője. Ez általában akkor következik be, ha a szabályozás irányelvek útján történik. Mindazonáltal ugyanezt gyakran olyan rendeletek alkalmazásával érik el, amelyek a tagállamok számára további szabályozási választási lehetőségeket tesznek lehetővé vagy írnak elő.

29.

A legtöbb esetben az uniós és a nemzeti jog ilyen keverékét alkalmazzák a tagállami hatóságok. A nemzeti szervek határozatainak bírósági felülvizsgálatára a nemzeti bíróságok előtt kerül sor, amelyek értelmezik és alkalmazzák a nemzeti jogot, és a Bíróság elé terjeszthetik az uniós jogot érintő kérdéseket.

30.

Az EFM egyedülálló a tekintetben, hogy ez az első olyan helyzet az uniós jogban, amelyben egy uniós intézmény – szemben egy nemzeti intézménnyel – közvetlenül köteles alkalmazni a nemzeti jogot. ( 14 )

31.

A prudenciális felügyelet a legtöbb esetben az EKB és az illetékes nemzeti hatóságok közös feladata. ( 15 ) A felügyeleti feladatok többségénél az EKB és az illetékes nemzeti hatóságok a jelentős és kevésbé jelentős intézmények szerint osztják meg munkájukat. ( 16 )

32.

Mindazonáltal a jelentős/kevésbé jelentős különbségtételtől függetlenül az EKB‑nak két kizárólagos hatásköre van az összes hitelintézet tekintetében: egyrészt a banki engedélyek kiadása vagy visszavonása, másrészt a hitelintézetekben való jelentős részesedések megszerzésére és megszüntetésére vonatkozó bejelentések vizsgálata (kivéve a bankszanálás esetét). ( 17 ) Jelen ügyben az első hatáskör bír jelentőséggel.

33.

Az EKB‑nak az engedélye kiadásáról vagy visszavonásáról szóló döntés meghozatalakor mind az uniós jog, mind az érintett hitelintézet tagállama jogának szabályait alkalmaznia kell. Az EFM‑rendelet 4. cikkének (3) bekezdése értelmében a nemzeti jog kifejezetten releváns az EKB számára bizonyos határozatok meghozatalakor. ( 18 )

34.

Felmerül tehát a kérdés, hogy ki és milyen jog alapján vizsgálja felül az EKB e hatáskörének gyakorlását.

35.

A „ki” kérdésre a Bíróság a Berlusconi ítéletben már válaszolt: Az EUMSZ 263. cikk az Európai Unió Bíróságának kizárólagos hatáskört biztosít az uniós intézmények által elfogadott aktusok jogszerűségének vizsgálatára. Ennélfogva az EKB határozataival kapcsolatban is kizárólagos hatáskörrel rendelkeznek. ( 19 )

36.

A „milyen jog alapján” kérdés kissé bonyolultabb.

37.

Mivel az EKB nemcsak az uniós jogot, hanem a nemzeti jog szabályait is alkalmazza, amikor arról dönt, hogy megadja‑e vagy visszavonja‑e az engedélyt, elkerülhetetlen, hogy az uniós bíróságok is alkalmazzák a nemzeti jogot az ilyen EKB‑határozatok bírósági felülvizsgálatának alapjául.

38.

Az uniós bíróságok előtt a nemzeti jog kétféleképpen kezelhető: tényként vagy jogként. ( 20 )

39.

A kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetek, az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek ( 21 ) és időnként a megsemmisítési keresetek ( 22 ) logikája azt eredményezi, hogy a nemzeti jogot általában ténykérdésként kezelik. ( 23 ) Ebben a helyzetben a Törvényszék által a nemzeti jogszabályok tekintetében tett megállapítások felülvizsgálata a ténymegállapítási eljárás felülvizsgálatát vonja maga után, amelyet a Bíróság csak akkor tehet meg fellebbezés esetén, ha a felek azt állítják, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket. ( 24 )

40.

Vannak azonban olyan helyzetek az uniós jogban, amikor a nemzeti jogot érintő kérdéseket jogkérdésként kezelik. E tekintetben az EFM nem az egyetlen olyan helyzet, amelyben az uniós jog kifejezetten a nemzeti jogra mint releváns jogra hivatkozik.

41.

A legismertebb példa erre a védjegyrendelet, ( 25 ) amely kiterjedt és kifejezett utalásokat tesz a nemzeti jogra. ( 26 ) Mengozzi főtanácsnok ( 27 ) megemlítette továbbá a közbeszerzés területeit, ahol esetenként az uniós intézményekre hárul a közbeszerzési szerződés teljesítésének helye szerinti nemzeti jog vonatkozó rendelkezésének betartása, valamint a Bíróság EUMSZ 272. cikk szerinti hatáskörét, amely esetben a szerződésben foglalt választottbírósági kikötés alapján a nemzeti jog válhat alkalmazandóvá.

42.

Mengozzi főtanácsnok úgy érvelt, hogy olyan helyzetekben, amelyekben a nemzeti jog a releváns jogi környezet részét képezi, „az uniós bíróság – minden óvintézkedés ellenére – nem vonhatja ki magát azon kötelezettség alól, hogy megvizsgálja azon közigazgatási aktusok összességét, amelyek tárgyát képezik felülvizsgálatának, beleértve azon részeiket is, amelyekben a nemzeti jogot értelmezték”. ( 28 )

43.

Bot főtanácsnok a védjegyjog területén úgy vélte, hogy a Törvényszék „szükség esetén hivatalból vizsgálja a felek által állításaik alátámasztására hivatkozott nemzeti jogszabályok tartalmát, alkalmazási feltételeit és hatályát”. ( 29 )

44.

Véleményem szerint a nemzeti jogot a bankfelügyelet területén is jogkérdésként kell kezelni, amikor az uniós jogszabályok előírják az EKB számára, hogy a nemzeti jog szabályait alkalmazza. Az EFM‑en belül a nemzeti jog meghatározása és alkalmazása során az uniós bíróságoknak tehát a jogértelmezés szokásos módszertanát kell alkalmazniuk, miközben a nemzeti jogot a megfelelő nemzeti kontextusba kell helyezniük, amely tagállamonként eltérő lehet. Az uniós bíróságok csak így tudják érvényre juttatni az EFM‑rendszer által támogatott tagállami szabályozási sokféleséget, ( 30 ) amely szempont az EKB‑t is vezérli felügyeleti jogkörének gyakorlásában. ( 31 )

45.

A nemzeti jog EFM‑kontextusban való értelmezését illetően egyetértek Mengozzi és Bot főtanácsnokokkal abban, hogy a Törvényszéknek – szükség esetén hivatalból – figyelembe kell vennie mind a nemzeti jogszabályi környezetet, mind a vonatkozó nemzeti szabályok helyes értelmezése szempontjából releváns nemzeti ítélkezési gyakorlatot. ( 32 )

46.

Mivel a nemzeti jogot jogkérdésként kell kezelni, a fellebbezési eljárás keretében a Bíróság felülvizsgálhatja a nemzeti jognak a Törvényszék által történő alkalmazását.

47.

Még nem eldöntött kérdés, hogy a Bíróságnak milyen felülvizsgálati mércét kell alkalmaznia a fellebbezésben foglalt, arra vonatkozó érvek értékelése során, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az alkalmazandó nemzeti jogot.

48.

A védjegyjoggal összefüggésben ( 33 ) a Bíróság olyan felülvizsgálati mércét állapított meg, amely a jelek szerint annak megtalálására összpontosít, hogy a nemzeti jognak a Törvényszék által történő bemutatásában megjelenik a jelentés torzulása, figyelembe véve azt, ahogyan e jogot a felek az ügyben előadták. Ennek oka az lehet, hogy a Bíróság soha nem erősítette meg kifejezetten, hogy e területen a nemzeti jog a jog, nem pedig a tényállás szerepét tölti be. ( 34 )

49.

Egyetértek azzal, hogy a Bíróságnak a fellebbezési eljárás keretében nem kell a nemzeti jog új értelmezésébe bocsátkoznia, hanem inkább azt kell értékelnie, hogy a Törvényszék milyen elemeket vett figyelembe e jog értelmezése során, amikor következtetését levonta.

50.

Úgy tűnik azonban számomra, hogy a vonatkozó nemzeti rendelkezések szövegbeli jelentésére helyezett hangsúly, még ha jogkérdésként is kezelik, túlságosan szűkkörű az EFM összefüggésében, amely – amint azt a fentiekben bemutattam – olyan rendszer, ahol a nemzeti szabályozás sokfélesége a jellemző.

51.

A Bíróság felülvizsgálatának ezért arra kell összpontosítania, hogy a Törvényszék milyen gondossági kötelezettségnek tett eleget a nemzeti jog megfelelő értelmének meghatározása során. A Bíróságnak arra kellene összpontosítania, hogy a Törvényszék milyen tényezőket vett figyelembe a nemzeti jog értelmének értékelése során, valamint arra, hogy érvelése mennyire világos a tekintetben, hogy az egyik értelmezést a másikkal szemben igazolja.

52.

A fentiek figyelembevételével most rátérek a fellebbező hét fellebbezési jogalapjának vizsgálatára. Elemzésemben felcserélem az első és a második fellebbezési jogalap sorrendjét, majd ezt követően rátérek a többi fellebbezési jogalapra a felvetésük sorrendjében.

53.

Második fellebbezési jogalapjával az AAB Bank először is azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen nem vizsgálta hivatalból, hogy az EKB rendelkezik‑e hatáskörrel a pénzmosással kapcsolatos ügyekben vagy a nemzeti jog esetleges alkalmazására ezen a területen; másodszor hogy az EKB kizárólag a közvetlenül alkalmazandó uniós jog megsértése esetén jogosult szankcionálásra; harmadszor pedig hogy az EKB prudenciális felügyelete a betét‑ és hitelműveletekre korlátozódik.

54.

Ezt a jogalapot annak állításaként értelmezem, hogy az EKB nem a banki engedély visszavonásával kapcsolatos ügyekben járt el (amelyre kizárólagos hatáskörrel rendelkezik), hanem a pénzmosás elleni küzdelemmel kapcsolatos ügyekben (amely hatáskör az illetékes nemzeti hatóságok hatáskörébe tartozik).

55.

Az első érv tekintetében a fellebbező az EFM‑rendelet (28) preambulumbekezdésére hivatkozik, amelyet úgy értelmez, hogy az a pénzmosás elleni küzdelemmel kapcsolatos ügyekben az FMA részére kizárólagos hatáskört biztosít. A fellebbező szerint a Törvényszék tévedett, amikor két részre osztotta a döntéshozatalt ezen a területen: egyrészt a jogsértések megállapítására, amely az FMA feladata, másrészt a banki engedély visszavonása formájában a szankcionálási jogkörre, amely az EKB‑t illeti.

56.

Ezen érvelésének alátámasztására a fellebbező arra is hivatkozik, hogy ha az EFM‑rendelet 4. cikkének (3) bekezdéséből eltérő értelmezés következne, az e rendelkezés jogellenességéhez vezetne, mivel ellentétes lenne a hatalmi ágak szétválasztásával.

57.

Az EFM‑rendelet (28) preambulumbekezdése tekintetében a Bíróság már elutasította a fellebbező által a jelen ügyben javasolt értelmezést.

58.

A Versobank kontra EKB ítéletben a Bíróság hangsúlyozta, hogy az engedély visszavonására vonatkozó hatáskör kizárólag az EKB‑t illeti meg. ( 35 ) A Bíróság továbbá megállapította, hogy az EFM‑rendelet 14. cikkének (5) bekezdése értelmében az EKB többek között az illetékes nemzeti hatóság javaslata alapján visszavonhatja az engedélyt. ( 36 ) Végül a Bíróság megerősítette, hogy az EKB e hatásköre akkor is kizárólagos marad, ha az engedély visszavonásának indokai például a vállalatirányítással kapcsolatos kötelezettségekre és a pénzmosás elleni kötelezettségekre vonatkoznak. ( 37 )

59.

A Törvényszék tehát helyesen vonta le ugyanezeket a következtetéseket az EKB azon hatásköre tekintetben, hogy az AAB Bank engedélyét visszavonja az FMA által a 2013/36 irányelv 18. cikkének f) pontja és 67. cikke (1) bekezdésének d) és o) pontja alapján megállapított jogsértések alapján. ( 38 )

60.

Ebből arra a következtetésre jutok, hogy a második fellebbezési jogalap első érvét mint megalapozatlant el kell utasítani.

61.

Második érvével a fellebbező azt állítja, hogy az EFM‑rendelet (36) preambulumbekezdése és 18. cikke értelmében az EKB csak a közvetlenül alkalmazandó uniós jog alapján szabhat ki szankciókat, a nemzeti jog megsértése esetén nem.

62.

A Bíróság azonban az e jogalap első érvében foglaltakkal megegyező okokból egyértelműen megerősítette, hogy az EKB a vonatkozó nemzeti jogot is alkalmazza. A Törvényszék tehát véleményem szerint helyesen állapította meg, hogy az FM‑GwG 34. §‑ának (2) és (3) bekezdése szerinti kötelezettségek ültetik át a 2005/60 irányelv vonatkozó rendelkezéseit, és így e kötelezettségek megsértése az FM‑GwG 31. §‑a (3) bekezdése 2. pontjának hatálya alá tartozik, amely ennek következtében a hitelintézet engedélyének visszavonását írta elő. ( 39 ) A Törvényszék tehát helyesen állapította meg, hogy az EKB – mivel kizárólagos hatáskörrel rendelkezik az EFM‑rendelet szerinti engedély visszavonására – jogosult volt e határozatát a nemzeti jog megsértésére alapozni. ( 40 )

63.

Az EFM‑rendelet 4. cikke (3) bekezdésének jogellenességére vonatkozó érvet nem vitatták meg a Törvényszék előtt, ezért azt a fellebbezési eljárásban újnak kell tekinteni, ami elfogadhatatlanná teszi azt. ( 41 )

64.

Végül a fellebbező azzal érvel, hogy az EKB prudenciális felügyelete a betét‑ és hitelműveletekre korlátozódik.

65.

Ezt az érvelést csak a fellebbezés keretében terjesztették elő, így az elfogadhatatlan.

66.

Mindenesetre, mivel – amint azt a jelen jogalap első érvével kapcsolatban kifejtettem – az EKB kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a banki engedély visszavonására, és nem áll fenn korlátozás az ezen engedélyben foglalt tevékenységekre vonatkozóan, ezt az érvet el kell utasítani.

67.

Következésképpen, amennyiben elfogadható, a második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

68.

A fellebbező az első jogalapjában azt állítja, hogy a Törvényszék túllépte hatáskörét, és megsértette az EUMSZ 263. cikket, mivel a pénzmosás elleni küzdelemre vonatkozó osztrák jog értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. Másodlagosan a fellebbező azt állítja, hogy a nemzeti jog ezen értelmezése és alkalmazása téves volt. Végül, amennyiben a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a nemzeti jogot ténykérdésként kell kezelni, a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék elferdítette annak értelmét.

69.

Azt javaslom a Bíróságnak, hogy nyilvánítsa megalapozatlannak ezeket az érveket. Konkrétan, amint azt az előző szakaszban kifejtettem, az EFM‑rendelet 4. cikkének (3) bekezdése a nemzeti jogot a vonatkozó jogi keretébe foglalta.

70.

Az EKB‑nak tehát olyan határozatokat kell hoznia, amely a nemzeti jogon is alapul.

71.

Amint az a Berlusconi ítéletben megerősítésre került, az uniós bíróságok hatáskörébe tartozik az uniós jogi aktusok jogszerűségének az EUMSZ 263. cikk alapján történő felülvizsgálata. ( 42 ) Ennek során – amint azt a jelen indítvány 44. pontja javasolja – a nemzeti jogot jogként kell alkalmazni. Tekintettel arra, hogy az engedély visszavonására vonatkozó BWG az FM‑GwG‑re hivatkozik, amely a pénzmosásra vonatkozik, ez utóbbi azon nemzeti jog részévé vált, amelyet a Törvényszék az engedély visszavonásáról szóló EKB határozat felülvizsgálata során alkalmaz.

72.

A fellebbező továbbá azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta analógia útján az uniós közigazgatási jog elveit a nemzeti közigazgatási hatóságoknak (jelen esetben az FMA) az FM‑GwG 31. §‑a (3) bekezdése 2. pontjának és 34. §‑a (2) és (3) bekezdésének megsértésére vonatkozó határozatainak végleges jellegére. ( 43 )

73.

A fellebbezőnek igaza van abban, hogy a nemzeti közigazgatási aktus végleges jellegének megítélése során a Törvényszéknek figyelembe kell vennie az osztrák közigazgatási jog elveit. A fellebbező azonban nem tisztázza, hogy a Törvényszék által alkalmazott elvek mennyiben térnek el az osztrák közigazgatási szabályoktól. Ennélfogva azon érvelés elutasítását javaslom, amely szerint a Törvényszék lényegi hibát tartalmazó határozatot hozott. ( 44 )

74.

Végül a fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék érvelése ellentmondásos, mivel egyrészt úgy véli, hogy az engedély visszavonása feltételeinek meghatározása a nemzeti közigazgatási szervek hatáskörébe tartozik, másrészt viszont maga gyakorolja az ilyen határozatok bírósági felülvizsgálatát.

75.

Véleményem szerint a Törvényszék e megállapításában nincs semmi ellentmondásos. Az uniós jog (az EFM‑rendelet) előírja, hogy a tagállamok határozzák meg az engedélyek hitelintézetek részére történő kiadásának feltételeit. Ha azonban e feltételeket már meghatározták, azokat az ilyen engedélyt megadó (vagy visszavonó) intézménynek, azaz az EKB‑nak figyelembe kell vennie. Mivel az EKB határozatai tekintetében az uniós bíróságok gyakorolnak hatáskört, az egyetlen lehetséges út az, hogy figyelembe kell venniük a nemzeti jog által előírt feltételeket.

76.

Következésképpen, amennyiben elfogadható, az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

77.

Kilenc részre osztott harmadik fellebbezési jogalapjával a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az FM‑GwG 31. §‑a (3) bekezdésének 2. pontját, a 2013/36 irányelv 67. cikkének (1) bekezdését, valamint a nemzeti szinten hozott közigazgatási és bírósági határozatokat.

78.

Az első részben a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte és alkalmazta az FM‑GwG 31. §‑a (3) bekezdésének 2. pontját, amennyiben a megtámadott ítélet 44. pontjában megállapította, hogy nem szükséges megvárni a vonatkozó nemzeti határozatok jogerőre emelkedését, mielőtt megállapítanák, hogy az engedély visszavonásának feltételei fennállnak. A fellebbező továbbá azzal érvel, hogy a Törvényszék az osztrák jog „radikális” értelmezését adta, amennyiben nem találta problémásnak, hogy ugyanazon jogsértéssel két különálló határozat foglalkozott: az egyik (a nemzeti szinten hozott) megállapítja azt, a másik (az EKB által hozott) pedig az engedély visszavonásával szankcionálja azt.

79.

A fellebbező továbbá azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 61. pontjában tévesen értelmezte a BWG 70. §‑ának (4) bekezdését, amelyet az FM‑GwG 31. §‑a (3) bekezdésének 2. pontja kifejezetten alkalmazandóvá tett.

80.

Az első érv tekintetében nem teljesen világos, hogy a Törvényszék valóban a fellebbező által neki tulajdonított megállapítást tette. A Törvényszék arra az érvelésre válaszolt, amely szerint a súlyos jogsértést csak a szabálysértési jog vagy a büntetőjog alapján lehet megállapítani, és azt a bírósági eljárásban jogerős határozattal kell megállapítani. ( 45 )

81.

E tekintetben a Törvényszék úgy válaszolt, hogy abban az esetben, ha a nemzeti jog valamely közigazgatási hatóság részére hatáskört biztosít a vonatkozó rendelkezések megsértésének megállapítására és szankcionálására (az FM‑GwG 34. §‑ának (2) bekezdése), a jogerő előírása egy ilyen szankció alkalmazását az érintett hitelintézet azon döntésétől tenné függővé, hogy keresetet nyújt be az említett hatóság határozatai ellen, vagy sem.

82.

Ezért úgy tűnik számomra, hogy a Törvényszék – a fellebbező érvelésével ellentétben – nem állapította meg, hogy a közigazgatási hatóságnak a vonatkozó rendelkezések megsértését megállapító határozatának nem kell jogerőre emelkednie. Az említett bíróság ugyanis csupán azt állapította meg, hogy fellebbezés hiányában az ilyen határozat jogerőre emelkedik.

83.

Ami a fellebbezőnek a nemzeti jog „radikális” értelmezésére vonatkozó érvelését illeti, amely szerint a jogsértés megállapítása és a szankció kiszabása nem történhet két különböző határozatban, úgy tűnik számomra, hogy ez az érvelés nem lehet sikeres, mivel az engedély visszavonására vonatkozó kizárólagos hatáskör az EFM‑rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerint az EKB‑t illeti.

84.

Igaz lehet, hogy a hatáskörök ilyen megosztása megváltoztatja azt, ahogyan a közigazgatási jog a tagállamokban a bankunió létrehozása előtt érvényesült. Ez azonban nem tekinthető a nemzeti jog téves értelmezésének.

85.

Végül a fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék tévedett a megtámadott ítélet 61. pontjában, amikor tévesen értelmezte a BWG 70. §‑ának (4) bekezdését. A fellebbező szerint e nemzeti rendelkezés, amely kifejezetten az FM‑GwG 31. §‑a (3) bekezdésének 2. pontja alapján alkalmazandó, a szankciók lépésről lépésre, azok három egymást követő szintje szerint történő kiszabását írja elő.

86.

Nem tűnik azonban úgy számomra, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 61. pontjában ilyen értelmezést alkalmazna. Ott ugyanis megállapította, hogy a mulasztások – még ha időközben pótolták is azokat – az európai bankrendszer védelmének célkitűzése miatt indokolják az engedély visszavonását.

87.

A megtámadott ítélet 79–92. pontja is releváns itt: ezekben a pontokban a Törvényszék véleményem szerint helyesen állapította meg, hogy az EKB helyesen járt el, amikor az engedély visszavonását alkalmazta szankcióként a rendszeres, súlyos és folyamatos jogsértések miatt.

88.

A jelen indítvány 45. pontjában kifejtettek szerint a Törvényszéknek figyelembe kell vennie a nemzeti jogot értelmező releváns nemzeti ítélkezési gyakorlatot is. ( 46 ) E tekintetben a fellebbező a Törvényszék elé terjesztette a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Ausztria) határozatát, ( 47 ) amelyben e bíróság úgy ítélte meg, hogy a jogsértések nem voltak súlyosak vagy rendszeresek.

89.

A Törvényszék a megtámadott ítéletben nem foglalkozott ezzel az érvvel, hanem az EKB által előadott azon indokokra összpontosított, amelyek az FMA‑nak az EKB részére benyújtott megállapításain alapultak. A Törvényszék kereszthivatkozással utalt azon határozatok felsorolására, amelyek az FMA ajánlásának és az engedély visszavonásáról szóló EKB határozatnak az alapját képezték, és amelyek között szerepel a fellebbező által hivatkozott ítélet is. ( 48 )

90.

Még ha egyet is tudok érteni azzal, hogy a Törvényszék világosabban is kifejthette volna, hogy ez az ítélet milyen hatással volt a megállapításaira, akkor is egyértelmű, hogy a Törvényszék a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) ítéletét is figyelembe vette az értékelésében, és úgy ítélte meg, hogy az nem csorbítja az FMA és az EKB azon megállapítását, amely szerint az AAB Bank jogsértései rendszeresek, súlyosak és folyamatosak voltak.

91.

A Törvényszék emellett azt is megállapította, hogy a prudenciális szabályoknak a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemben betöltött fontos szerepe és a hitelintézetek e tekintetben fennálló különös felelőssége, valamint az, hogy e szabályok megsértésének jogkövetkezményeit a lehető leggyorsabban alkalmazni kell, indokolja az engedély visszavonását. ( 49 )

92.

Ennélfogva arra a következtetésre jutok, hogy a harmadik jogalap első részét el kell utasítani.

93.

A fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a nemzeti határozatnak meg kell állapítania a jogsértést, és bírósági ellenőrzés alá kell azt vonni. A fellebbező nem hivatkozik a megtámadott ítélet egyetlen olyan pontjára sem, amelyben a Törvényszék ilyen megállapítást tett volna.

94.

Ezenfelül nem világos, hogy milyen hiba róható fel a Törvényszéknek, ezért úgy vélem, hogy a Bíróságnak ezt az érvelést elfogadhatatlannak kell nyilvánítania.

95.

A fellebbező ezt követően egyenként elemzi a megtámadott ítélet 26. pontjában felsorolt dokumentumokat, és azt állítja, hogy a Törvényszék e pontban téves jogi erőt tulajdonított azoknak.

96.

A megtámadott ítélet 26. pontja azonban csupán utal azokra a különböző dokumentumokra, amelyekre az FMA és az EKB az engedély visszavonásáról szóló határozat meghozatalakor hivatkozott. A fellebbező nem határozza meg, hogy a Törvényszék e felsorolás összeállítása során milyen hibát követett el.

97.

Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy a harmadik jogalap e részét utasítsa el.

98.

A fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 46. és 47. pontjában tévesen alkalmazta analógia útján a közigazgatási jog uniós elveit az osztrák jog által szabályozott esetre.

99.

A Törvényszék kimondta, hogy „egy jogsértéssel gyanúsított személy felelőssége csak akkor tekinthető jogerősen megállapítottnak, ha az e jogsértést megállapító határozat jogerőre emelkedett”. ( 50 )

100.

A fellebbező azonban nem fejti ki, hogy ez az elv mennyiben áll ellentétben a vonatkozó osztrák joggal. Más szóval nem fejtette ki, hogy az osztrák jog ellenben mit ír elő. Ezzel szemben és az EKB érvelésével egyetértve, a Törvényszék által hivatkozott elv azt az általános jogi logikát követi, amely szerint valamely megállapítás akkor válik jogerőssé, amikor maga a határozat, amelyben e megállapítást tették, jogerőssé válik.

101.

Ennélfogva a harmadik fellebbezési jogalap e részének elutasítását javaslom.

102.

A fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 149. és 150. pontjában tévedett, amikor a nemzeti joggal ellentétesen számos következményt tulajdonított a nemzeti közigazgatási határozatoknak. ( 51 )

103.

Véleményem szerint ez az érvelés elferdíti azt az indokolást, amelyre a megtámadott ítélet hivatkozott pontjai támaszkodnak, amelyekben a Törvényszék csupán az AAB Bank belső ellenőrzési jelentését utasította el mint elegendő bizonyítékot arra nézve, hogy a nemzeti szinten hozott vonatkozó közigazgatási határozatokban megállapított súlyos jogsértésekre nem került sor.

104.

Ennélfogva véleményem szerint a harmadik fellebbezési jogalap e részét el kell utasítani.

105.

A fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék a „nincs tűz füst nélkül” elv alapján járt el, amikor felületesen kezelt több olyan dokumentumot, amelyek általánosan foglalkoznak a pénzmosás elleni küzdelemre vonatkozó jogszabályokkal.

106.

Meg kell jegyezni, hogy a fellebbező nem hivatkozik konkrétan a megtámadott ítélet egyetlen részére sem, így a harmadik jogalap e része elfogadhatatlan, mivel a Bíróság nem tudja a fellebbező helyett megfogalmazni a fellebbezési érveket.

107.

Hozzá kell azonban tenni, hogy a Törvényszék kifejezetten megvizsgálta az egyedi jogsértésekre vonatkozó azon megállapításokat, amelyek alapján az FMA, majd az EKB megállapította, hogy az FM‑GwG 34. §‑a (2) és (3) bekezdésének súlyos, rendszeres és folyamatos megsértése áll fenn, amely igazolja az engedély visszavonását. ( 52 )

108.

Ennélfogva azt javaslom a Bíróságnak, hogy utasítsa el a harmadik fellebbezési jogalap e részét.

109.

A fellebbező a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) három határozatára hivatkozva azt állítja, hogy a Törvényszék elmulasztotta a vonatkozó nemzeti határozatok átfogó értékelését.

110.

Meg kell jegyezni, hogy ezt az érvelést a Törvényszék előtt nem terjesztették elő, ezért az a fellebbezés keretében felhozott új érvnek minősül. Az ilyen érvek, amint azt már említettem, elfogadhatatlanok. ( 53 )

111.

Amennyiben a fellebbező a Törvényszék értékelésére hivatkozik, amely véleménye szerint „túlságosan konkrét és elavult” kérdésekkel foglalkozott, nem világos, hogy ez az érv a megtámadott ítélet mely részeire vonatkozik, és hogy a Törvényszék pontosan milyen hibát követett el. Nekem inkább úgy tűnik, hogy a fellebbező a fellebbezés keretében a tényállás értékelését kéri a Bíróságtól.

112.

A Bíróság azonban nem rendelkezik hatáskörrel a tényállás megállapítására és a bizonyítékok megvizsgálására, kivéve, ha a fellebbezők azzal érvelnek, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket, és az ilyen elferdítés nyilvánvalóan kitűnik az ügy irataiból. ( 54 )

113.

Emellett az elferdítésre hivatkozó félnek pontosan meg kell jelölnie azokat a bizonyítékokat, amelyeket a Törvényszék elferdített, és bizonyítania kell azon vizsgálat során elkövetett hibákat, amelyek a Törvényszéket álláspontja szerint erre vezették. ( 55 )

114.

A fellebbező a Törvényszék által már értékelt tények minősítésére szorítkozik, anélkül hogy bizonyítaná, hogy e bíróság elferdítette a bizonyítékokat.

115.

Ennélfogva annak megállapítását javaslom a Bíróságnak, hogy a harmadik fellebbezési jogalap hatodik része teljes egészében elfogadhatatlan.

116.

A harmadik fellebbezési jogalap hetedik részében a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a 2013/36 irányelv 67. cikke (1) bekezdésének o) pontjában előírt súlyos jogsértés történt. A fellebbező továbbá azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az általa hivatkozott, ( 56 ) a szerencsejáték‑szervezők engedélyének visszavonására vonatkozó ítéletet. Végül a fellebbező azzal érvel, hogy nincs ok arra, hogy az osztrák jogot az uniós és ne maga az osztrák jog fényében értelmezzük.

117.

A súlyos jogsértésre vonatkozó érvelés tekintetében a fellebbező arra kéri a Bíróságot, hogy vizsgálja felül a tényállást, ami nem tartozik a hatáskörébe. A fenti 112–114. pontban kifejtettek szerint, hacsak a fellebbező nem hivatkozik a tények elferdítésére, ami itt nem áll fenn, a tényekre vonatkozó érveket elfogadhatatlannak kell tekinteni.

118.

Ami a Törvényszék által a megtámadott ítélet 49. pontjában hivatkozott ítélet értelmezését illeti, a fellebbező nem fejti ki, hogy miben áll a tévedés, illetve hogy a Törvényszéknek milyen helyes értelmezést kellett volna alkalmaznia. Ezért ezt az érvelést is el kell utasítani mint megalapozatlant és így elfogadhatatlant.

119.

Végül a fellebbező nem fejti ki, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet mely konkrét részében értelmezte az osztrák jogot kizárólag az uniós jogra való hivatkozással, holott ezt állítólag kizárólag az osztrák jogra hivatkozással kellett volna megtennie. Pontosabb magyarázat hiányában a Bíróság nem tehet mást, mint általánosságban kifejti, hogy a Törvényszéknek az EFM keretrendszer részeként alkalmazandó nemzeti szabályokat mind az osztrák, mind az uniós jog fényében kell alkalmaznia, ugyanúgy, ahogyan a nemzeti bíróság tenné a nemzeti jog értelmezése során.

120.

Ennélfogva azt javaslom a Bíróságnak, hogy nyilvánítsa elfogadhatatlannak a harmadik fellebbezési jogalap hetedik részét.

121.

A fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék nem értékelte kellőképpen a BWG 70. §‑ának (4) bekezdésében foglalt követelményeket, amelyek szerint a szankciókat három egymást követő szakaszban kell kiszabni, amelyek mindegyike külön–külön egyedi jogsértéseken alapul. A Törvényszék a megtámadott ítélet 158. pontjában tévesen ismerte el, hogy az FMA által a múltban hozott különböző intézkedések elegendőek; mivel az szükséges, hogy a jogsértés a határozat meghozatalának napján is fennálljon, e bíróság tehát tévesen alkalmazta a jogot a megtámadott ítélet 61. és 62. pontjában. A fellebbező azzal is érvel, hogy a Törvényszék saját igazságügyi politikájával torzította el az osztrák jogot, ami jogállamisági aggályokat vet fel. Végül a fellebbező azzal is érvel, hogy az EUMSZ 127. cikk (6) bekezdése, az EFM‑rendelet jogalapja nem ruházta fel a Tanácsot azzal a hatáskörrel, hogy az engedély visszavonásának feltételeire vonatkozó nemzeti jogot megváltoztassa.

122.

Az első érvvel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a fellebbező arra kéri a Bíróságot, hogy vizsgálja felül a Törvényszék ténybeli megállapításait, különösen azt az értéket, amelyet a Törvényszék az AAB Bank által a jogsértések orvoslása érdekében tett intézkedéseknek és az FMA által hozott különböző felügyeleti határozatoknak tulajdonított.

123.

A fenti 112–114. pontban kifejtettek szerint, hacsak a fellebbező nem hivatkozik a tények elferdítésére, ami itt nem áll fenn, a tényekre vonatkozó érveket elfogadhatatlannak kell tekinteni.

124.

A fellebbező a többi érv tekintetében nem hivatkozik a megtámadott ítélet konkrét részeire, és nem részletezi a Törvényszék állítólagos hibáját, az igazságügyi politikára és a jogállamiságra való általános hivatkozáson túlmenően. Ezek az érvek a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata alapján ( 57 ) elfogadhatatlanok.

125.

Ennélfogva azt javaslom a Bíróságnak, hogy a harmadik fellebbezési jogalap nyolcadik részét nyilvánítsa elfogadhatatlannak.

126.

A fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 105. és azt követő pontjaiban tévesen értelmezte az FM‑GwG 31. §‑a (3) bekezdésének 2. pontja és a BWG 70. §‑ának (4) bekezdése közötti kapcsolatot. Konkrétan a fellebbező azt állítja, hogy az EKB a BWG 70. §‑ának (4) bekezdésére alapozta határozatát, míg a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemre vonatkozó szabályokkal ellentétes tevékenységek szankcionálására vonatkozó hatáskört kizárólag az FM‑GwG szabályozza, amelyre a BWG 70. §‑ának (4) bekezdése nem hivatkozik. Az AAB Bank tehát azt állítja, hogy az EKB az engedély visszavonásáról szóló határozatában téves jogalapot használt.

127.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 103. pontjában megállapította, hogy az EKB a BWG 70. §‑ának (4) bekezdésére hivatkozott, amely előírja az engedély visszavonására vonatkozó hatáskört az e törvény pénzmosás elleni rendelkezéseinek megsértése esetén. E bíróság a megtámadott ítélet 104. pontjában arra is rámutatott, hogy az EKB arra is hivatkozott, hogy az AAB Bank megsértette az FM‑GwG több rendelkezését. Végül a Törvényszék a megtámadott ítélet 109. pontjában kiemelte, hogy az AAB Bank nem állította, hogy az EKB értékelése eltérő jogalap választása esetén más lett volna.

128.

Véleményem szerint a Törvényszék helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 105–107. pontjában, hogy a BWG 39. §‑ának (2) és (2b) bekezdése a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának kockázatára is utal, és hogy mind az FM‑GwG, mind a BWG figyelembe vehető az ilyen jogsértések megállapításához, ami az engedély visszavonását eredményezi.

129.

Továbbá úgy vélem, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a téves jogalap, amennyiben az tisztán formális jellegű, nem vezethet a vitatott határozat megsemmisítéséhez. ( 58 )

130.

A Törvényszék saját korábbi ítéletére hivatkozik, amelyre később állandó ítélkezési gyakorlatként kezdett hivatkozni. ( 59 )

131.

A Törvényszék megközelítése megtalálható több mint három évtizeddel ezelőtt Mischo főtanácsnok Gestetner Holdings ügyre vonatkozó indítványában ( 60 ) is, aki azt állította, hogy a jogalap helytelen megválasztása nem (szükségszerűen) vezetett attól eltérő eredményre, mint amely akkor született volna, ha a helyes jogalapot választották volna. ( 61 )

132.

Azt javaslom a Bíróságnak, hogy kövesse mind a Törvényszék, mind Mischo főtanácsnok logikáját, amikor arra a következtetésre jutnak, hogy az egyedi határozat „helytelen” jogalapjának megválasztása csak abban az esetben lehet döntő annak érvényessége szempontjából, ha a „helyes” jogalap más eredményre vezetett volna magában a határozatban.

133.

E tekintetben úgy vélem, hogy a Törvényszék nem tévedett, amikor megállapította, hogy valamely eltérő jogalap nem befolyásolta volna az EKB értékelését és az AAB Bank engedélyének visszavonására vonatkozó hatáskörét.

134.

Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy a harmadik jogalap kilencedik részét mint megalapozatlant utasítsa el.

135.

Negyedik fellebbezési jogalapjával a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 132–144. pontjában tévesen állapította meg először, hogy a három vagy öt évvel ezelőtt elkövetett és időközben orvosolt jogsértések elegendőek az engedély visszavonásához, másodszor hogy az engedély visszavonásához nem szükséges, hogy a jogsértések súlyosak legyenek; harmadszor – a Bíróság Berlusconi ítéletével ellentétben – hogy a belső irányítás megsértését megállapító nemzeti határozat jogerős, és azt nemzeti szinten kellett volna megtámadni; negyedszer hogy tévesen értékelte a megtámadott ítélet 122. pontjában felsorolt dokumentumokat.

136.

Ami az első érvet illeti, úgy vélem, hogy annak felvetésével a fellebbező azt kéri a Bíróságtól, hogy vizsgálja felül a Törvényszéknek az FMA és az EKB által megállapított jogsértéseknek tulajdonított érték tekintetében tett ténybeli megállapításait. ( 62 )

137.

A fenti 112–114. pontban kifejtettek szerint, hacsak a fellebbező nem hivatkozik a tények elferdítésére, ami itt nem áll fenn, a tényekre vonatkozó érveket elfogadhatatlannak kell tekinteni.

138.

Amennyiben a Bíróság nem értene egyet ezzel az értékeléssel, úgy vélem, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 134. pontjában nem tévedett, amikor megállapította, hogy a 2013/36 irányelv 67. cikke (1) bekezdésének d) pontjával nem ellentétes az engedélynek a korábbi vagy orvosolt jogsértések alapján történő visszavonása.

139.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 135. pontjában azt is megállapította, hogy az ellenkező megállapítás azt jelentené, hogy az illetékes hatóságoknak új határozatokat kellene hozniuk annak bizonyítása érdekében, hogy a hitelintézet valóban megsértette az európai bankrendszer védelmét szolgáló irányítási követelményeket.

140.

Nem látok hibát a Törvényszék indokolásában. Amellett, hogy a vállalatirányítási rendszer megsértésének nem kell rendszeresnek vagy súlyosnak lennie, hangsúlyozni kell, hogy az EKB nemcsak a 2013/36 irányelv 67. cikke (1) bekezdése d) pontjának, hanem az említett irányelv 67. cikke (1) bekezdése o) pontjának ismételt megsértése miatt is vonta vissza az engedélyt.

141.

Ennélfogva azt javaslom a Bíróságnak, hogy ezt az érvet mint megalapozatlant utasítsa el.

142.

A második érvet illetően úgy vélem, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 138. pontjában helyesen állapította meg, hogy a 2013/36 irányelv 67. cikke (1) bekezdésének d) pontja nem írja elő, hogy a vállalatirányítási rendszer megsértésének súlyosnak, kirívónak vagy rendszeresnek kell lennie ahhoz, hogy az engedély visszavonása indokolt legyen. E rendelkezés a 2013/36 irányelv 67. cikke (1) bekezdésének o) pontjától eltérően nem követeli meg, hogy a jogsértés súlyos legyen. Ezt az érvet tehát el kell utasítani.

143.

A fellebbező harmadik érve azt a hibát rója fel a Törvényszéknek, hogy a megtámadott ítélet 142–145. pontjában megállapította, hogy az FMA‑nak a vállalatirányítási rendszer megsértésére vonatkozó határozatai ellen nemzeti szinten kellett volna fellebbezést benyújtani, miközben a Bíróság a Berlusconi ítéletében megállapította, hogy a nemzeti bíróságok nem vizsgálhatják felül azokat az előkészítő aktusokat, amelyek tekintetében az EKB rendelkezik végső döntéshozatali hatáskörrel.

144.

A Berlusconi ítéletben a Bíróság valóban megállapította, hogy a nemzeti bíróságok az EUMSZ 263. cikk alapján nem vizsgálhatják felül az illetékes nemzeti hatóságok előkészítő aktusait, amikor azok a 2013/36 irányelv 22. és 23. cikke, az EFM‑rendelet 4. cikke (1) bekezdésének c) pontja és 15. cikke, valamint az EFM‑keretrendelet 85. és 87. cikke alapján járnak el. ( 63 )

145.

Mindazonáltal az FMA határozata, amint azt a Törvényszék helyesen megállapította a megtámadott ítélet 145. és 146. pontjában, amely az előírt irányítási rendszer megvalósításának az AAB Bank általi elmulasztására vonatkozik, jogerős határozat. A Berlusconi ítéletből eredő megállapítások ezért nem alkalmazhatók.

146.

Végül a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen értékelte a megtámadott ítélet 122. pontjában felsorolt dokumentumokat, anélkül hogy a BWG 70. §‑ának (4) bekezdésében előírt következmények három szakaszát elemezte volna.

147.

Ugyanakkor, ahogyan az EKB is érvelt, az e tekintetben ismétlődő jogsértések száma éppen az engedély visszavonását követelte meg következményeként, mivel nem volt kevésbé korlátozó intézkedés, amely ugyanúgy kezelte volna a vállalatirányítási rendszerre vonatkozó szabályok ismételt megsértésének megnövekedett számát.

148.

Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy teljes egészében utasítsa el a negyedik fellebbezési jogalapot.

149.

Ötödik fellebbezési jogalapjában a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék megsértette az arányosság elvét, és nem vizsgálta a BWG 70. §‑ának (4) bekezdését.

150.

Meg kell jegyezni, hogy ezeket az érveket már a harmadik jogalap nyolcadik része keretében felvetették, ezért az ottani elemzésre hivatkozom. ( 64 )

151.

A fellebbező továbbá azzal érvel, hogy az EKB az engedély visszavonásával az FM‑GwG‑t végeredményben alkalmazhatatlanná tette, míg ez a fellebbezőre nézve kötelező maradna, ha végelszámolás alá került volna. Nem világos, hogy milyen hibát tulajdonítanak a Törvényszéknek ebben az érvelésben, és azt a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján elfogadhatatlannak kell tekinteni. ( 65 )

152.

Következésképpen amennyiben elfogadható, azt javaslom a Bíróságnak, hogy utasítsa el az ötödik fellebbezési jogalapot.

153.

Hatodik fellebbezési jogalapjában a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 227. pontjától kezdődően megsértette a védelemhez való jogát az iratbetekintés és az EKB azon kötelezettségének felülvizsgálata tekintetében, hogy meghatározza a releváns körülményeket.

154.

Először is a Törvényszék a megtámadott ítélet 245–248. pontjában megállapította, hogy az EKB nem volt köteles az AAB Bank számára átadni az ügyirat bizalmas jellegű részét.

155.

A Törvényszék ezt az EFM‑keretrendelet 32. cikkének (1) és (5) bekezdésére való hivatkozással indokolta, amely rendelkezések szerint az olyan bizalmas információk, mint az EKB és az illetékes nemzeti hatóságok közötti levelezés, nem tartoznak az ügyiratba való betekintés jogának hatálya alá. ( 66 ) Ezen túlmenően a Törvényszék megállapította, hogy mivel az AAB Bank az FMA határozatainak címzettje, illetve a nemzeti bírósági eljárásokban szereplő egyik fél, kellően tájékozott az engedély visszavonásának alapjául szolgáló határozatok tartalmát illetően. ( 67 )

156.

Másodszor a releváns körülmények EKB általi meghatározását illetően meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 251–273. pontjában alaposan elemezte ezt a kötelezettséget, amelyeket a fellebbező nem vitat.

157.

Arra a következtetésre jutok, hogy a hatodik fellebbezési jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

158.

Hetedik fellebbezési jogalapjával a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék eljárási hibákat követett el, amelyek sértették érdekeit.

159.

Először is a fellebbező azzal érvel, hogy lehetőséget kellett volna neki adni arra, hogy kifejtse álláspontját a Törvényszék azon megközelítésével kapcsolatban, amely szerint a nemzeti közigazgatási és bírósági határozatokban szereplő indokolások az engedély visszavonása tekintetében is kötelező érvényűek.

160.

A fellebbező azonban sem a megtámadott ítélet vonatkozó pontjait, sem a Törvényszék által állítólagosan elkövetett hibákat nem jelölte meg.

161.

Nem világos, hogy milyen hibát tulajdonítanak a Törvényszéknek ebben az érvelésben, és azt a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján elfogadhatatlannak kell tekinteni. ( 68 )

162.

Másodszor a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszéknek nyilvánosságra kellett volna hoznia álláspontjának módosítását a pervezető intézkedés keretében 2021. április 27‑én, amennyiben állítólag súlyos jogsértések elkövetését állapította meg a pénzmosás elleni küzdelemmel kapcsolatos kötelezettségek tekintetében.

163.

A Törvényszék a 2021. április 27‑i pervezető intézkedésében azonban nem foglalt állást jogi szempontból, hanem két írásbeli kérdést intézett az EKB‑hoz. Ezt az érvet tehát el kell utasítani.

164.

Harmadszor a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék a 2021. április 8‑i pervezető intézkedés iránti kérelmének elutasításával arra az álláspontra helyezkedett, hogy az engedély visszavonásának feltételei nem teljesülnek, mivel nem állnak fenn a szükséges súlyos bűncselekmények.

165.

Ez az érvelés elfogadhatatlannak tűnik számomra, mivel nem határozza meg a Törvényszék által állítólagosan elkövetett hibát. ( 69 )

166.

Végül a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék megsértette indokolási kötelezettségét, különösen a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) ítéleteihez képest.

167.

Az előző érveléshez hasonlóan a fellebbező nem hivatkozik a megtámadott ítélet konkrét pontjaira vagy a Törvényszéknek felrótt konkrétabb hibákra. Ennélfogva az említett érvet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

168.

Következésképpen amennyiben elfogadható, azt javaslom a Bíróságnak, hogy utasítsa el a hetedik fellebbezési jogalapot.

169.

A fentiek fényében azt javaslom, hogy a Bíróság: