1.

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2016/679 rendelet (általános adatvédelmi rendelet, a továbbiakban: GDPR) ( 2 ) 12. és 15. cikke széles körű hozzáférési jogokat biztosít az érintettek számára a kezelt személyes adatok tekintetében. E rendelkezések megkövetelik többek között, hogy az adatkezelők díjmentesen az érintettek rendelkezésére bocsássák ezen adatok másolatát.

2.

Kérhetnek‑e az érintettek hozzáférést személyes adataikhoz a GDPR rendelkezései alapján adatvédelmen kívüli célokból? Korlátozhatják‑e a tagállamok az adatok másolatának igénylésére vonatkozó jogot oly módon, hogy egyes meghatározott esetekben az adatkezelő másolatok elkészítésével kapcsolatban felmerült költségeinek megfizetésére kötelezik az érintetteket? Az adatkezelőknek minden személyes adatot tartalmazó dokumentum másolatát rendelkezésre kell‑e bocsátaniuk, vagy összeállíthatják az érintettek által kért adatokat?

3.

Lényegében ezek a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) által egy olyan ügyben benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem által felvetett fő kérdések, amelynek tárgyát egy beteg arra vonatkozó lehetősége képezi, hogy díjmentesen másolatot igényeljen az egészségügyi dokumentációjában foglalt dokumentumokról.

4.

Az általános adatvédelmi rendelet (4), (13) és (63) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

5.

A GDPR „Átlátható tájékoztatás, kommunikáció és az érintett jogainak gyakorlására vonatkozó intézkedések” című 12. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az adatkezelő megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintett részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa […]

(2)   Az adatkezelő elősegíti az érintett 15–22. cikk szerinti jogainak a gyakorlását. […]

(3)   Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a 15–22. cikk szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésekről. […]

[…]

(5)   A 13. és 14. cikk alapján rendelkezésre bocsátott információkat és a 15–22. és 34. cikk alapján végzett minden tájékoztatást és intézkedést díjmentesen kell biztosítani. Ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, az adatkezelő:

A kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó jellegének bizonyítása az adatkezelőt terheli.

[…]”

6.

A GDPR‑nak „Az érintett hozzáférési joga” című 15. cikke értelmében:

„(1)   Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van‑e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:

[…]

(3)   Az adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. […]

(4)   A (3) bekezdésben említett, másolat igénylésére vonatkozó jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.”

7.

A GDPR „[k]orlátozások[kal]” foglalkozó 23. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az adatkezelőre vagy adatfeldolgozóra alkalmazandó uniós vagy tagállami jog jogalkotási intézkedésekkel korlátozhatja a 12–22. cikkben […] foglalt […] jogok és kötelezettségek hatályát, ha a korlátozás tiszteletben tartja az alapvető jogok és szabadságok lényeges tartalmát, valamint az alábbiak védelméhez szükséges és arányos intézkedés egy demokratikus társadalomban:

[…]

[…]

[…]”

8.

A Bürgerliches Gesetzbuch (polgári törvénykönyv, a továbbiakban: BGB) „A kezelés dokumentációja” című 630f. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A kezelést végző személy köteles a kezeléssel időben közvetlenül összefüggő dokumentálás céljából papír alapon vagy elektronikusan egészségügyi dokumentációt kezelni. […]

(2)   A kezelést végző személy köteles az egészségügyi dokumentációban rögzíteni a szakmai szempontból a jelenlegi és a jövőbeni kezelés szempontjából lényeges valamennyi intézkedést és azok eredményét, különösen a kórtörténetet, a diagnózisokat, a vizsgálatokat, a vizsgálati eredményeket, a látleleteket, a terápiákat és azok hatásait, a beavatkozásokat és azok hatásait, a hozzájárulásokat és a felvilágosításokat. A zárójelentések az egészségügyi dokumentáció részét képezik.

[…]”

9.

A BGB „Betekintés az egészségügyi dokumentációba” címet viselő 630 g. §‑a értelmében:

„(1)   A betegnek kérésre indokolatlan késedelem nélkül betekintést kell biztosítani a rá vonatkozó teljes egészségügyi dokumentációba, kivéve, ha a betekintést komoly terápiás okok vagy harmadik személyek egyéb lényeges jogai kizárják. […]

(2)   A beteg az egészségügyi dokumentáció elektronikus másolatát is kérheti. A beteg köteles megtéríteni a kezelést végző személy felmerült költségeit.

[…]”

10.

DW (az alapeljárás felperese) fogászati kezelésben részesült FT‑től (az alapeljárás alperesétől). Mivel gyanúja szerint a kezelés nem volt megfelelő, DW azt kérte, hogy FT díjmentesen bocsássa rendelkezésére az FT‑nél lévő, rá vonatkozó teljes egészségügyi dokumentáció másolatát. FT úgy vélte, hogy csak a költségek beteg általi megtérítése ellenében kell az egészségügyi dokumentáció másolatát rendelkezésre bocsátania.

11.

DW keresetet indított FT ellen az Amtsgericht (helyi bíróság, Németország) előtt, amely helyt adott a keresetének. FT fellebbezést nyújtott be a Landgerichthez (regionális bíróság, Németország), amelyet elutasítottak azzal az indokkal, hogy DW‑nek a GDPR 15. cikke szerinti jogait nem zárja ki az a körülmény, hogy DW az orvosi jogi felelősséggel kapcsolatos igények fennállásának ellenőrzése érdekében kérte az információkat.

12.

A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) elé terjesztett felülvizsgálati kérelmében FT a Landgericht (regionális bíróság) ítéletének hatályon kívül helyezését és DW keresetének elutasítását kérte. A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) szerint a felülvizsgálati kérelem sikere attól függ, hogy a fellebbviteli bíróság tévesen alkalmazta‑e a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a DW által indított kereset a GDPR rendelkezései alapján megalapozott.

13.

A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) megállapítja, hogy a nemzeti jog rendelkezései alapján FT nem köteles arra, hogy díjmentesen bocsássa DW rendelkezésére a rá vonatkozó egészségügyi dokumentáció másolatait. DW‑nek az e dokumentáció díjmentes rendelkezésre bocsátásához való joga azonban – amint azt a Landgericht (regionális bíróság) megállapította – közvetlenül a GDPR 15. cikkének e rendelet 12. cikkének (5) bekezdésével összefüggésben értelmezett (3) bekezdéséből eredhet. A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) ezért – mivel kétségei támadtak az említett rendelkezések helyes értelmezését illetően – úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

14.

A jelen eljárásban a lett kormány és a Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket.

15.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ a Bíróságtól, hogy úgy kell‑e értelmezni a GDPR 12. cikkének (5) bekezdését és 15. cikkének (3) bekezdését, hogy az adatkezelő köteles díjmentesen az érintett rendelkezésére bocsátani az érintett személyes adatainak másolatát, ha az érintett nem a GDPR (63) preambulumbekezdésének első mondatában említett célból (mégpedig azért, hogy tudomást szerezzen személyes adatainak kezeléséről, és ellenőrizhesse ezen adatkezelés jogszerűségét) kéri a másolatot, hanem egy másik, az orvosi jogi felelősséggel kapcsolatos igények fennállásának ellenőrzésére irányuló célból.

16.

A jelen kérdés lényegében azt a kérdést veti fel, hogy az érintett jogosult‑e arra, hogy a GDPR rendelkezései alapján megkapja személyes adatainak másolatát az adatkezelőtől, ha kérelme jogszerű, de adatvédelmen kívüli célok elérését szolgálja.

17.

Véleményem szerint a GDPR által az érintettek számára biztosított hozzáférési jog fennállásához nem szükséges, hogy az érintettek szándéka az érintett adatok adatvédelemmel kapcsolatos – például az említett rendelet (63) preambulumbekezdésében meghatározott – célokra történő felhasználására irányuljon. A GDPR vonatkozó rendelkezéseinek szövegszerű, kontextuális és rendszertani értelmezése alátámasztja ezt az álláspontot.

18.

Mindenekelőtt sem a GDPR 12. cikkének, sem e rendelet 15. cikkének szövegéből nem vezethető le ilyen korlátozás. E két rendelkezés – egymás egyfajta tükörképeiként – meghatározza a kezelt személyes adatokhoz való hozzáférést illetően az adatkezelő ennek biztosítására vonatkozó kötelezettségét és az érintett ennek kérelmezéséhez való jogát. ( 3 ) A két rendelkezés egyike sem követeli meg, hogy az érintett indokolja hozzáférés iránti kérelmét, és egyik rendelkezés sem biztosít mérlegelési jogkört az adatkezelő számára ilyen indokolás kérésére és értékelésére.

19.

A GDPR 12. cikke megköveteli, hogy az adatkezelő „megfelelő intézkedéseket hoz[zon] annak érdekében, hogy […] valamennyi [szóban forgó] információt és […] minden egyes [szóban forgó] tájékoztatást […] nyújtsa”, valamint „[segítse elő] az érintett […] jogainak a gyakorlását”. ( 4 ) A 12. cikk rendelkezései valójában elsősorban azzal foglalkoznak, hogy az adatkezelőnek milyen módon és milyen határidőn belül kell többek között hozzáférést biztosítania. ( 5 ) Az adatkezelő azonnali intézkedésre vonatkozó kötelezettsége alól csak a következő esetekben van kivétel: i. további információk kérése vagy az intézkedés megtagadása az érintett személyazonosságával kapcsolatos megalapozott kétségek esetén; ( 6 ) ii. észszerű összegű díj felszámítása vagy az intézkedés megtagadása egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó kérelmek esetén. ( 7 )

20.

A GDPR 15. cikke is nagyon tágan van megfogalmazva, széles körű hozzáférési formákat biztosítva az érintett számára: visszajelzés kapása az adatkezelőtől arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van‑e, és ha igen, részletes információk kapása e tekintetben; ( 8 ) valamint a kezelt személyes adatok másolatának igénylése. ( 9 ) A GDPR 15. cikke szerinti hozzáférési jog érintett általi gyakorlása nincs kifejezetten feltételhez kötve vagy korlátozva.

21.

Nem ez a helyzet a rendeletnek az érintettek egyéb jogaival foglalkozó rendelkezései esetében. A GDPR 17. cikkének (3) bekezdése például azokat a helyzeteket szabályozza, amelyekben „nem alkalmazandó” az ugyanezen rendelkezés (1) és (2) bekezdésében rögzített elfeledtetéshez való jog. A GDPR 20. cikke, amely az adathordozhatósághoz való jogra vonatkozik, hasonlóan épül fel, amennyiben e rendelkezés (3) bekezdése kivételeket ír elő. A GDPR 21. cikkének (6) bekezdése másfelől azokat a feltételeket határozza meg, amelyek mellett az érintettek bizonyos sajátos körülmények között jogosultak az ugyanezen rendelkezés (1) bekezdésében rögzített tiltakozáshoz való jogukat gyakorolni.

22.

E körülmények között a (63) preambulumbekezdés véleményem szerint nem értelmezhető úgy, hogy a GDPR 15. cikkében rögzített hozzáférési jog gyakorlására vonatkozó feltételt vagy korlátozást vezet be, amire semmi nem utal e rendelkezés szövegében (és a GDPR 12. cikkében mint „ikerrendelkezésben”).

23.

Úgy vélem, hogy a (63) preambulumbekezdés inkább a hozzáférési jognak a GDPR rendszerében betöltött jelentőségét hivatott hangsúlyozni. Ez a jog valójában alapvető jelentőséggel bír és nélkülözhetetlen a GDPR által az érintettek számára biztosított sok másik jog hatékony gyakorlása szempontjából. ( 10 ) Az egyének aligha „[rendelkezhetnek maguk] saját személyes adataik felett” – ahogyan ezt a GDPR (7) preambulumbekezdése hangsúlyozza –, ha nincs tudomásuk az adatkezelés folyamatban létéről, tárgyáról és okáról. Ez magyarázatot adhat arra, hogy a (63) preambulumbekezdés miért mondja ki, hogy az érintetteknek hozzáférési joggal kell rendelkezniük „az adatkezelés jogszerűségének megállapítása és ellenőrzése érdekében”. ( 11 ) A (63) preambulumbekezdés szövege talán valamelyest homályos, de véleményem szerint nem következik belőle, hogy a hozzáférési jog kizárólag az abban említett célok elérésére szolgál.

24.

Mellékesen megjegyzem, hogy egy ilyen feltétel teljesülésének ellenőrzése gyakran lehetetlen lenne az adatkezelő számára, és így könnyen megkerülhető lenne az érintett részéről, mivel az az érintett szubjektív szándékától függne. ( 12 )

25.

Emellett egyetértek a kérdést előterjesztő bírósággal abban, hogy az YS és társai ítélet ( 13 ) 44. pontjából nem vezethető le a GDPR 15. cikkének eltérő értelmezése. E pontban a Bíróság – a GDPR elődjének, a 95/46/EK irányelvnek ( 14 ) a rendelkezéseire hivatkozva – megállapította, hogy„[a]mint ezen irányelv [preambulumából] kitűnik, a szükséges ellenőrzések elvégzése céljából minden személy számára biztosítani kell […] a rá vonatkozó, adatkezelés alatt álló adatokhoz való hozzáférés jogának gyakorlását”. ( 15 )

26.

Ezzel a Bíróság lényegében nem tett mást, mint hogy idézte a 95/46 irányelv (41) preambulumbekezdésének szövegét, amely hasonló volt a GDPR (63) preambulumbekezdésének szövegéhez. Ezenfelül – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság helyesen megjegyezte – az YS és társai ügyben a „személyes adat” fogalmának pontosítását kérték a Bíróságtól a hozzáférés terjedelmének meghatározása érdekében. A jelen kérdés eltérő jogi kérdést vet fel – azt, hogy a kért hozzáférés célja befolyásolhatja‑e a hozzáférés megadásának lehetőségét –, amelynek tekintetében az említett ítélet véleményem szerint nem szolgál hasznos iránymutatással.

27.

A GDPR 15. cikkének a jelen indítványban javasolt értelmezését az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) „[a] személyes adatok védelm[ére]” vonatkozó 8. cikkének (2) bekezdése is alátámasztja, amelynek értelmében: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy a róla gyűjtött adatokat megismerje, és joga van azokat kijavíttatni.” ( 16 ) Úgy tűnik, hogy a Charta olyan önálló jogként határozza meg a megismerési (hozzáférési) jogot, amely logikusan kapcsolódik a jogosult más jogok (például a kijavíttatáshoz [helyesbítéshez] való jog ( 17 )) gyakorlására vonatkozó képességéhez vagy szándékához, de semmiképpen sem függ szükségszerűen ettől.

28.

Végül hozzáteszem, hogy a GDPR 15. cikkének ilyen értelmezését javasolta az Európai Adatvédelmi Testület is „01/2022. számú iránymutatás az érintettek jogairól – hozzáférési jog” című dokumentumában. ( 18 ) Ezen iránymutatás 13. pontja a következőképpen szól: „Az adatkezelőknek […] nem azt kell értékelniük, hogy az érintett »miért« kéri a hozzáférést, hanem csak azt, hogy az érintett »mit« kér […], és hogy rendelkeznek‑e az adott személyre vonatkozó személyes adatokkal […]. [A]z adatkezelő nem tagadhatja meg például a hozzáférést azzal az indokkal vagy annak gyanúja miatt, hogy a kért adatokat az érintett felhasználhatja arra, hogy bíróság előtt védekezzen elbocsátás vagy az adatkezelővel folytatott kereskedelmi vita esetén […].”

29.

Érdekes módon az említett iránymutatásban felhozott példa nagymértékben megfelel a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügy tényállásának. Ennélfogva az a körülmény, hogy az alapeljárás felperese annak mérlegelése céljából kért hozzáférést az egészségügyi dokumentációban foglalt személyes adataihoz – amely helyzetet a GDPR (63) preambulumbekezdése kifejezetten megemlíti –, ( 19 ) hogy indítson‑e keresetet orvosi műhiba miatt – amely célt a kérdést előterjesztő bíróság helyesen minősíti „jogszerűnek” –, ( 20 ) nem jogosítja fel az adatkezelőt az érintett kérelmének elutasítására.

30.

A fentiekre tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ adja, hogy az általános adatvédelmi rendelet 12. cikkének (5) bekezdését és 15. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az adatkezelő akkor is köteles az érintett rendelkezésére bocsátani az érintett személyes adatainak másolatát, ha az érintett nem a GDPR (63) preambulumbekezdésében említett célból kéri a másolatot, hanem egy másik, adatvédelmen kívüli célból.

31.

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a GDPR 23. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi‑e, hogy a GDPR hatálybalépése előtt elfogadott nemzeti szabályozás korlátozza az érintettnek az adatkezelő által kezelt személyes adatok másolatának díjmentes rendelkezésre bocsátásához való jogát az érintett arra való kötelezése révén, hogy fedezze az adatkezelő ezzel kapcsolatban felmerült költségeit.

32.

Elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy nem áll fenn kétség azt illetően, hogy a GDPR szabályai szerint az érintettnek főszabály szerint joga van ahhoz, hogy az adatkezelőtől ingyenesen kapja meg kezelt adataik első másolatát. Ez kifejezetten következik a GDPR 12. cikkének (5) bekezdéséből, amely kimondja, hogy a többek között e rendelet 15. cikke alapján rendelkezésre bocsátott információkat „díjmentesen kell biztosítani”, és hogy az adatkezelő csak „egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó” kérelem esetében „[számíthat fel] a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségek figyelembevételével észszerű összegű díjat”.

33.

Jóllehet hallgatólagosan, de ez következik a GDPR 15. cikkének (3) bekezdéséből is, amely szerint „[a]z érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel”. ( 21 ) Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy nem számítható fel díj az érintett által kért első másolatért.

34.

A GDPR 23. cikkének (1) bekezdése szerint azonban az uniós vagy nemzeti jog „jogalkotási intézkedésekkel korlátozhatja a 12–22. cikkben […] foglalt […] jogok és kötelezettségek hatályát, ha a korlátozás tiszteletben tartja az alapvető jogok és szabadságok lényeges tartalmát, valamint az [e rendelkezésben felsorolt célkitűzések valamelyikének] védelméhez szükséges és arányos intézkedés egy demokratikus társadalomban”. Az említett célkitűzések egyike az e) pont szerint a népegészségügy, egy másik pedig, az i) pont szerint, „mások jogai[…] és szabadságai[…]”.

35.

E vonatkozás hangsúlyozását követően most rátérek a jelen kérdés által felvetett fő kérdésre, amelyre véleményem szerint igenlő választ kell adni.

36.

Először is, nem vitatott, hogy az érintettek személyes adataikhoz való – a GDPR 15. cikkében rögzített – hozzáférési joga egyike azon jogoknak, amelyek a GDPR 23. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartoznak, és amelyek hatálya következésképpen korlátozható uniós vagy tagállami jogalkotási intézkedéssel. ( 22 )

37.

Másodszor, ha a tagállamok általánosságban korlátozhatják a hozzáférési jog hatályát – például annak bizonyos helyzetekben vagy bizonyos adatok tekintetében történő kizárásával –, akkor azt is lehetővé kell tenni számukra – az a maiore ad minus elvvel ( 23 ) összhangban –, hogy e jog gyakorlására vonatkozóan meglehetősen szűk körű korlátozást vezessenek be. A hozzáférésnek ugyanis csak egy formája van korlátozva (az adatok másolatának igénylésére vonatkozó jog), és az is csak úgy, hogy az adatkezelők felmerült költségeinek az érintettek általi megfizetésének feltételéhez van kötve.

38.

Harmadszor, a szóban forgóhoz hasonló – a polgári törvénykönyvben vagy azzal egyenértékű jogi eszközben kifejezetten előírt – korlátozást a GDPR 23. cikke (1) bekezdésének megfelelően „jogalkotási intézkedés” írja elő. Ez a feltétel azt a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételt tükrözi, amely szerint az alapvető jogok „csak a törvény által” korlátozhatók.

39.

Ezzel összefüggésben hozzáteszem, hogy az a körülmény, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás a GDPR hatálybalépése előtt született, véleményem szerint nyilvánvalóan irreleváns annak megállapítása szempontjából, hogy e szabályozás megfelel‑e a GDPR 23. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek. Amint azt a Bizottság megjegyezte, sem ez a rendelkezés, sem pedig a GDPR bármely más rendelkezése nem írja elő, hogy az Unió vagy a tagállamok korlátozó intézkedéseit ad hoc jogalkotási eszközökbe, még inkább a GDPR hatálybalépését követően elfogadott eszközökbe kell foglalni. A tagállamok tehát fenn is tarthatnak, és be is vezethetnek olyan korlátozásokat, amelyek megfelelnek a GDPR 23. cikkének (1) bekezdése szerinti követelményeknek. E rendelkezés különböző nyelvi változatainak összehasonlítása megerősíti ezt az álláspontot. ( 24 )

40.

Negyedszer, a szóban forgó korlátozás – fenti 37. pontban említett – viszonylag ártalmatlan jellege miatt úgy vélem, hogy a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás nyilvánvalóan nem sérti e jog „lényeges tartalmát” (a GDPR 23. cikkének (1) bekezdésében és a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében meghatározott másik követelmény). E szabályozás nem fosztja meg az egyéneket adatvédelemhez való joguk nucleus durusától. Többek között még olyan helyzeteket is nehéz elképzelni – a szóban forgó nemzeti szabályozás által szabályozottak közül –, amelyekben e költségek összege olyan jelentős lenne, hogy az érintettek azok viselésére vonatkozó kötelezettsége gyakorlatilag hozzáférésük megtagadásával lenne egyenértékű.

41.

Ötödször, úgy tűnik számomra, hogy a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás olyan célkitűzéseket követ, amelyek megengedettek a GDPR 23. cikkének (1) bekezdése alapján, és – tágabb értelemben – jogszerűek az uniós jog alapján.

42.

A kérdést előterjesztő bíróság általi vizsgálat fenntartása mellett úgy értelmezem, hogy a vonatkozó nemzeti szabályozás a másolatok szükségtelen vagy komolytalan kérelmezésétől való visszatartásra irányul annak érdekében, hogy i. megvédje az orvosok gazdasági érdekeit, akik gyakran egyszemélyes vállalkozásként vagy kis létszámú csoportokban dolgoznak, és ily módon ii. biztosítsa, hogy szakmai tevékenységük gyakorlása során az orvosok az idejüket (vagy legalábbis annak nagy részét) alapvető orvosi feladataikra fordítsák, ne pedig elkerülhető adminisztratív feladatok elvégzésére.

43.

A második célkitűzés a népegészségügy védelmének céljához kapcsolódik. A 23. cikk (1) bekezdésének e) pontja kifejezetten lehetővé teszi „az Unió vagy valamely tagállam […] fontos, általános közérdekű célkitűzései”, többek között a „népegészségügy[…]” védelméhez szükséges korlátozásokat. Ez összhangban áll a Charta „Egészségvédelem” címet viselő 35. cikkével, amelynek értelmében „[a] nemzeti jogszabályokban és gyakorlatban megállapított feltételek mellett mindenkinek joga van megelőző egészségügyi ellátás igénybevételéhez, továbbá orvosi kezeléshez. Valamennyi uniós politika és tevékenység meghatározása és végrehajtása során biztosítani kell az emberi egészség védelmének magas szintjét”. ( 25 )

44.

Az első célkitűzés kétségkívül bizonyos személyek – a jelen ügyben szereplő helyzetben adatkezelőként eljáró orvosok – (magán)érdekének védelmét szolgálja, és gazdasági jellegű. Mindazonáltal ezen elemek egyike sem jelenti azt, hogy a hozzáférési jog korlátozása főszabály szerint elfogadhatatlan.

45.

A GDPR 23. cikke (1) bekezdésének i) pontja lehetővé teszi ugyanis a „mások jogainak és szabadságainak” védelméhez szükséges korlátozásokat. Érdekes módon ugyanezek a kifejezések megtalálhatók a GDPR 15. cikkének (4) bekezdésében és (63) preambulumbekezdésében is, amelyek éppen a kezelt adatok másolatának igénylésére vonatkozó jog tekintetében kimondják, hogy ez a jog „nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait”.

46.

Elöljáróban rámutatok arra, hogy a GDPR 15. cikkének (4) bekezdése, 23. cikke (1) bekezdésének i) pontja és (63) preambulumbekezdése „mások jogaira és szabadságaira” hivatkozik, ( 26 ) nem pedig – mint a rendelet más rendelkezései – ( 27 )„harmadik felek” jogaira és szabadságaira. Ez logikusan azt is jelenti, hogy az adatkezelő bizonyos jogainak védelméhez szükséges korlátozások elfogadhatók lehetnek e rendelkezés alapján. ( 28 )

47.

Továbbá az a körülmény, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás által védett érdekek egyike gazdasági jellegű, önmagában nem jelenti azt, hogy az ne igazolhatná a GDPR 23. cikkének (1) bekezdése szerinti korlátozásokat. A GDPR (4) preambulumbekezdése meglehetősen egyértelmű: „A személyes adatok védelméhez való jog nem abszolút jog, [és] azt az arányosság elvével összhangban, [egyensúlyban más alapvető jogokkal] kell figyelembe venni […]. Ez a rendelet minden alapvető jogot tiszteletben tart, és szem előtt tartja a Chartában elismert és a Szerződésekben rögzített szabadságokat és elveket, különösen ami […] a vállalkozás szabadságához […] való jogot illeti.” ( 29 )

48.

Ezzel összefüggésben emlékeztetek arra, hogy a Charta „Szabadságok” címet viselő II. címe különböző gazdasági jellegű jogokat tartalmaz: a már említett vállalkozás szabadságán (a Charta 16. cikke) túlmenően „[a] foglalkozás megválasztásának szabadság[át] és a munkavállaláshoz való jog[ot]” (a Charta 15. cikke), valamint a tulajdonhoz való jogot (a Charta 17. cikke). A gazdasági jellegű alapvető jogok nem tekinthetők „egy kisebb isten gyermekeinek” más (polgári, szociális vagy politikai) jogokhoz képest. Nem kell ismernünk Ludwig von Mises írásait ( 30 ) annak belátásához, hogy mindezen jogok elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz: azok csak együtt élvezhetők, mivel a gazdasági jogok megvonása elkerülhetetlenül hatással lenne az egyének polgári, szociális és politikai jogaik teljes mértékű élvezetére való képességére, és fordítva.

49.

Ezenkívül, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutatott, a GDPR (13) preambulumbekezdése arra ösztönzi a tagállamokat, hogy „[a] rendelet alkalmazása során […] vegyék figyelembe a mikro‑, kis‑ és középvállalkozások sajátos szükségleteit”. A tagállamok figyelembe vehetik tehát a korlátozott méretű vállalkozások és az egyéni vállalkozók – amilyen formában az orvosok gyakran dolgoznak – sajátos jellemzőit.

50.

Ennek megfelelően nem okoz nehézséget arra a következtetésre jutnom, hogy a GDPR 23. cikkének (1) bekezdése nemcsak a népegészségügy védelmére irányuló korlátozásokat tesz lehetővé, hanem olyanokat is, amelyek az egyének egyes alapvető gazdasági jogainak védelmére irányulnak, ( 31 ) ideértve az adatkezelők jogait is.

51.

Végül a személyes adatokhoz való hozzáférési jogot korlátozó nemzeti szabályozás mindazonáltal csak akkor megengedett a GDPR 23. cikkének (1) bekezdése alapján, ha az az e rendelkezésben felsorolt közérdekek valamelyikének védelméhez „szükséges és arányos intézkedés[nek]” tekinthető. E rendelkezés tehát – az állandó alapelvekkel összhangban – megköveteli, hogy az igazolást igénylő korlátozást „arányossági vizsgálatnak” vessék alá.

52.

A korlátozás arányosságának ellenőrzése érdekében három kumulatív követelményt kell megvizsgálni. Az intézkedésnek alkalmasnak kell lennie az elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására („alkalmasság”), és nem lépheti túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket („szükségesség”). A nemzeti intézkedésnek továbbá „szigorú értelemben véve [is] arányosnak” kell lennie, ami azt jelenti, hogy méltányos egyensúlyt kell teremtenie az érintett érdekek (az állam által a kérdéses intézkedéssel elérni kívánt cél és a hátrányosan érintett személyek érdekei) között. ( 32 )

53.

Véleményem szerint gyakran a nemzeti bíróságok vannak a legalkalmasabb helyzetben annak értékeléséhez, hogy az uniós jog általános szabályaitól eltérő konkrét nemzeti intézkedések megfelelnek‑e az arányosság elvének. Mindazonáltal annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság részére olyan hasznos választ lehessen adni, amely lehetővé teszi az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálását, a következő megfontolásokat teszem.

54.

Először is, úgy tűnik számomra, hogy a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás főszabály szerint alkalmas a nemzeti jogalkotó által elérni kívánt célok elérésére, vagyis alkalmasnak tűnik arra, hogy érdemben hozzájáruljon azok eléréséhez. Az a követelmény ugyanis, hogy az érintetteknek meg kell fizetniük a kért másolatok elkészítésével kapcsolatos adminisztratív költségeket, ténylegesen visszatarthatja őket attól, hogy szükségtelen vagy komolytalan hozzáférés iránti kérelmeket nyújtsanak be. Ez azt jelenti, hogy az orvosoknak kisebb valószínűséggel kell idejüket és erőforrásaikat elkerülhető adminisztratív feladatokra fordítaniuk.

55.

Annak eldöntése továbbá, hogy a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás túllépi‑e a céljai eléréséhez szükséges mértéket, és/vagy méltányos egyensúlyt teremt‑e az érintett érdekek között, véleményem szerint nem olyan egyszerű, és ezért mélyrehatóbb vizsgálatot igényel a kérdést előterjesztő bíróság részéről.

56.

E tekintetben újból ( 33 ) hangsúlyozom a szóban forgó korlátozás viszonylag ártalmatlan jellegét. Míg a GDPR 15. cikke különböző hozzáférési formákat biztosít az érintettek számára, addig a szóban forgó nemzeti szabályozás csak egyet korlátoz e formák közül (az adatok másolatának igénylésére vonatkozó jogot), és azt is csak úgy, hogy az adatkezelők e tekintetben felmerült költségeinek az érintettek általi megfizetésének feltételéhez köti azt.

57.

A Bizottság mindazonáltal bizonyos kétségeinek adott hangot a szóban forgó nemzeti szabályozás szükségességével kapcsolatban, rámutatva arra, hogy az minden, az egészségügyi dokumentációhoz való hozzáférés iránti kérelem tekintetében alkalmazandó, függetlenül az érintett orvos szakmai státuszától és tevékenységének típusától: dolgozhat önfoglalkoztatóként, egyedül vagy több orvos által üzemeltetett rendelőben, vagy pedig alkalmazottként, például egy állami kórházban vagy egy nagy magánklinikán.

58.

El kell ismernem, hogy a Bizottság egyes érvei bizonyos mértékben megalapozottak. Valóban igaz lehet, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás hatálya alá tartozó helyzetek nem mindegyike teljes mértékben összehasonlítható a GDPR 23. cikke (1) bekezdésének e) és i) pontja szempontjából. A nagy orvosi rendelők, kórházak és magánklinikák például általában rendelkeznek az orvosi szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos összes adminisztratív feladat elvégzésére szolgáló személyzettel és felszereléssel. Nem nyilvánvaló tehát, hogy a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás ezekben az esetekben is azzal a hatással jár, hogy megkíméli az orvosokat a szükségtelen költségek viselésétől vagy attól, hogy értékes idejüket elkerülhető irodai feladatok elvégzésére fordítsák.

59.

Ezen túlmenően, eltérően azon orvosoktól, akiknek államilag meghatározott díjszabást kell alkalmazniuk, azok az orvosok, akik szabadon állapíthatják meg díjszabásukat az általuk megfelelőnek ítélt szinten, a többletköltségeket díjszabásuk emelésével fedezhetik, ha ezt megfelelőnek ítélik, ezáltal „szétosztva” e költségeket valamennyi betegük között. Ennélfogva egyes orvosok vitathatatlanul magasabb szintű „jogszabályi védelemre” szorulhatnak, mint mások.

60.

Másfelől azonban nem vagyok biztos abban, hogy praktikus vagy észszerű és tisztességes lenne egy olyan szabály, amely eltérően kezelné az orvosokat és következésképpen a betegeket attól függően, hogy az orvosok például a) önfoglalkoztatóként vagy alkalmazottként dolgoznak‑e, b) – a GDPR (13) preambulumbekezdésének szóhasználatával élve – „mikro‑, kis‑ és középvállalkozások[nál]” vagy nagy kórházakban és klinikákon dolgoznak‑e, és/vagy c) állami díjszabáshoz vannak‑e kötve, vagy szabadon állapíthatják meg díjszabásukat.

61.

Nem könnyű megtalálni azokat a megfelelő kritériumokat, amelyek alapján a nemzeti jogalkotó által kitűzött célok legjobb megvalósítása érdekében különbséget lehet tenni azon esetek között, amikor a betegeknek kell viselniük a költségeket, illetve azon esetek között, amikor az orvosoknak kell viselniük a költségeket. Ami még fontosabb, hogy minden ilyen különbségtétel bizonyos fokú bonyolultságot eredményezne (és esetleg zavar forrásává válna) olyan helyzetek tekintetében, amelyek – az általában meglehetősen korlátozott, érintett pénzösszeg miatt – valószínűleg könnyebben szabályozhatók egy egyértelmű automatikus alkalmazási szabály útján.

62.

Amint azt a Bíróság megállapította, nem tagadható meg a tagállamoktól annak lehetősége, hogy közérdekű célkitűzéseket könnyen alkalmazható és ellenőrizhető szabályok bevezetésével kövessenek. ( 34 ) Általánosabban, amint azt egy közelmúltbeli indítványban kifejtettem, a tagállamok nem kötelezhetők – az arányosság biztosítása céljából – olyan alternatív intézkedések elfogadására, amelyek megvalósíthatósága vagy hatékonysága bizonytalan, vagy amelyek számukra elviselhetetlen (szervezeti vagy pénzügyi) terhet jelentenének. ( 35 )

63.

Végül az sem zárható ki, hogy a szóban forgóhoz hasonló szabálynál korlátozottabb hatállyal rendelkező szabály visszás hatással járna: arra ösztönözhetné a betegeket, hogy (az egészségügyi dokumentáció másolatáért további díjat kérő) kisebb orvosi rendelők helyett (az említett másolatot díjmentesen rendelkezésre bocsátó) nagyobb klinikákat keressenek fel.

64.

Valójában az alternatív szabályok általában vett méltányos jellege – vagy másként fogalmazva elfogadhatósága – is megkérdőjelezhető. Az orvosok szemszögéből vizsgálva észszerűnek tűnhet egy olyan testre szabott szabály, amely csak a független orvosokat és a kisebb praxisokat mentesíti az ilyen költségek alól: egy ilyen szabály a „leggyengébb helyzetben lévő” szakembereket védi. A betegek szemszögéből vizsgálva azonban más fényben tűnhet fel ugyanez az intézkedés. A gyakorlatban ugyanis az orvosi szolgáltatásokat nagyobb kórházakban és klinikákon – különösen ahol az orvosok szabadon állapíthatják meg díjszabásukat az általuk megfelelőnek ítélt szinten – igénybe vevő betegek részesülnének a szabály előnyeiből. Ez annak ellenére lenne így, hogy i. e betegek gyakran tehetősebbek, mint az önfoglalkoztató helyi orvosokat felkereső betegek, és ii. az egészségügyi dokumentáció másolatával kapcsolatban felmerülő költségek valószínűleg nagyon kis (esetleg elhanyagolható) részét képezik az általuk az orvosi szolgáltatásokra fordított teljes költségnek, azon betegek esetével szemben, akik a nemzeti egészségügyi rendszeren keresztül (jellemzően ingyenesen vagy névleges díj megfizetése ellenében) vesznek igénybe orvosi szolgáltatásokat. Azzal lehet tehát érvelni, hogy a „leggyengébb helyzetben lévő szakemberek” védelme a „leggyengébb helyzetben lévő fogyasztók” terhére valósulna meg.

65.

A fentiek fényében a Bizottságtól eltérően továbbra sem vagyok meggyőződve arról, hogy a német törvényhozás által választott egyenmegoldás túllépi a szóban forgó nemzeti szabályozás által elérni kívánt célok eléréséhez szükséges mértéket. Nem tudtam azonosítani olyan alternatív intézkedést, amely kevésbé korlátozó az egyének adatvédelemhez való jogával szemben, ugyanakkor ugyanolyan hatékonyan védi a szóban forgó nemzeti szabályozás által védeni hivatott érdekeket.

66.

Olyan elemet sem látok, amely arra utalna, hogy a német törvényhozás nem teremtette meg a megfelelő egyensúlyt a különböző érintett érdekek között.

67.

Kétségkívül lehet azzal érvelni, hogy a személyes adatok másolatainak rendelkezésre bocsátását illetően az uniós jogalkotó teremtette meg az egyensúlyt a különböző érintett érdekek között: az adatkezelőnek díjmentesen kell rendelkezésre bocsátania az első másolatot, és csak túlzó és/vagy további másolatokért kérheti díj fizetését. A GDPR 23. cikke (1) bekezdésének és (13) preambulumbekezdésének tág megfogalmazása azonban nem enged teret ilyen megszorító értelmezésnek. A (63) preambulumbekezdés, amely kifejezetten hivatkozik az érintett ahhoz való jogára, hogy az „egészségi állapotára” vonatkozó személyes adatokhoz hozzáférjen, szintén nem tartalmaz konkrét hivatkozást e tekintetben.

68.

Ami még fontosabb, hogy nem hagyható figyelmen kívül, hogy az emberi egészség védelme és javítása terén az Európai Unió csak támogató hatáskörrel rendelkezik. ( 36 ) A Bíróság több alkalommal megállapította, hogy a tagállamok feladata eldönteni, hogy milyen szinten óhajtják biztosítani a közegészség védelmét, és azt milyen módon kívánják megvalósítani. Ez a szint tagállamonként változhat, ezért a tagállamok részére bizonyos mérlegelési mozgásteret kell engedni. ( 37 )

69.

A különböző érintett érdekek mérlegelését követően a német törvényhozás úgy döntött, hogy az egészségügyi dokumentációról a betegek által az orvosoktól kért másolatokat illetően indokolt annak előírása, hogy a felmerülő költségeket az érintetteknek, nem pedig az adatkezelőknek kell viselniük. Véleményem szerint ez olyan politikai döntés, amely – mivel nem nyilvánvalóan irracionális vagy valószerűtlen – az érintett tagállam mérlegelési jogkörébe tartozik. E döntés felülvizsgálata mindenesetre a kérdést előterjesztő bíróság, nem pedig a Bíróság feladata.

70.

Mindemellett természetesen van egy olyan elem, amelyet véleményem szerint a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kellene vizsgálnia. A szóban forgó nemzeti szabályozás által szabályozottakhoz hasonló helyzetekben véleményem szerint elengedhetetlen, hogy azok a költségek, amelyek megtérítését az orvosok a betegektől kérhetik, szigorúan a kért másolatok elkészítésének és rendelkezésre bocsátásának tényleges költségeire korlátozódjanak. Ez azt jelenti, hogy kizárólag a tárgyi eszközökkel (például papír, nyomtató‑ vagy másológépek festékpatronja és/vagy pendrive‑ok stb.) és a hozzájuk szükséges munkával kapcsolatos költségek téríttethetők meg. E költségek véleményem szerint nem tartalmazhatnak hasznot a szakemberek számára. ( 38 ) A dokumentumok és archívumok digitalizációjának jelenlegi szintjére tekintettel meglepődnék (és ezért gyanús lenne), ha az orvosok által e célból általában felszámított összeg meghaladná a néhány eurót.

71.

A fentiekre tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt a választ adja, hogy a GDPR 23. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi az olyan nemzeti szabályozást, amely szerint az egészségügyi dokumentációban található személyes adatairól másolatot kérő beteg köteles megtéríteni az orvos felmerült költségeit, feltéve, hogy a hozzáférési jog korlátozása az összes releváns körülményre tekintettel szükséges és arányos a népegészségügy és az orvosok vállalkozási szabadságának védelmére irányuló célkitűzés szempontjából. A nemzeti bíróság feladata különösen annak vizsgálata, hogy azok a költségek, amelyek megtérítését az orvosok a betegektől kérhetik, szigorúan az e tekintetben felmerült tényleges költségekre korlátozódnak-e.

72.

Harmadik kérdésével végül a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ a Bíróságtól, hogy az orvos és a beteg közötti kapcsolatban úgy kell‑e értelmezni a GDPR 15. cikke (3) bekezdésének első mondatában szereplő „adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolat[a]” fordulatot, hogy az az egészségügyi dokumentációjában foglalt dokumentumok teljes másolatának igénylésére vonatkozó általános joggal ruházza fel az érintettet.

73.

A jelen kérdés által felvetett fő kérdéssel – véleményem szerint meggyőzően – Pitruzzella főtanácsnok foglalkozott az F.F. ügyre vonatkozó közelmúltbeli indítványában. ( 39 )

74.

Az említett ügyben a kérdést előterjesztő bíróság a GDPR 15. cikke által az érintettek számára biztosított hozzáférési jog terjedelmének pontosítását kérte a Bíróságtól. Ennek érdekében Pitruzzella főtanácsnok megvizsgálta többek között a GDPR 15. cikkének (3) és (4) bekezdése értelmében vett „másolat” fogalmát. A rendelkezés szó szerinti, rendszertani és teleologikus értelmezését követően a jelen ügy szempontjából releváns alábbi következtetésekre jutott.

75.

Először is, a GDPR 15. cikkének (3) és (4) bekezdésében szereplő „másolat” fogalmán „az érintett által kért személyes adatok érthető formában történő, eredetihez hű reprodukcióját kell érteni, olyan rögzített és állandó formátumban, amely lehetővé teszi az érintett számára, hogy hatékonyan gyakorolhassa a személyes adataihoz való hozzáférési jogát, az adatkezelés tárgyát képező valamennyi személyes adatának […] teljes ismeretében”. A főtanácsnok hozzátette, hogy „a másolat pontos formáját az adott eset sajátosságai és különösen a hozzáférési kérelemmel érintett személyes adatok típusa és az érintett szükségletei alapján határozzák meg”. ( 40 )

76.

Másodszor, a GDPR 15. cikkének (3) bekezdése „nem biztosít általános jogot az érintettnek arra, hogy a személyes adatait tartalmazó dokumentumról részleges vagy teljes másolatot, vagy ha a személyes adatokat adatbázisban kezelik, ezen adatbázisból kivonatot igényeljen”. A főtanácsnok mindemellett azt is egyértelművé tette, hogy „ez a rendelkezés […] nem zárja ki, hogy dokumentumok egy részét vagy akár teljes dokumentumokat vagy adatbázisokból származó kivonatokat is az érintett rendelkezésére kelljen bocsátani, ha ez szükséges az adatkezelés tárgyát képező azon személyes adatok teljes érthetőségének biztosításához, amelyekhez hozzáférést kérnek”. ( 41 )

77.

Az eljárásgazdaságosság érdekében nem ismertetem ehelyütt azokat az indokokat, amelyek a főtanácsnokot erre a következtetésre vezették. Elegendő megállapítani, hogy teljes mértékben osztom az álláspontját e tekintetben. A GDPR elvégre nem a dokumentumokhoz való hozzáférésre, hanem az adatvédelemre vonatkozó jogszabály. Következésképpen annak elsődleges célja az adatokhoz, nem pedig az adatokat tartalmazó dokumentumokhoz való hozzáférés biztosítása. Jóllehet egyes esetekben az utóbbi szükségszerűen magában foglalhatja az előbbit, ez nem mindig van így.

78.

Mindezek után úgy tűnik számomra, hogy az átláthatóság elvével ( 42 ) és a tájékoztatás „tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában” történő nyújtásának követelményével ( 43 ) összhangban lehetséges, hogy az egészségügyi dokumentációban foglalt dokumentumok tekintetében a kezelt adatok másolatának igénylésére vonatkozó jog gyakran megkövetelheti az eredeti dokumentumok (részleges vagy teljes) másolatának átadásához való jogot. Különösen az elemzések vagy vizsgálatok eredményei esetében (amelyek jellemzően számos technikai adatot és/vagy képet is magukban foglalnak) úgy vélem, hogy annak lehetővé tétele az orvosok (vagy munkatársaik) számára, hogy összegezzék vagy összeállítsák az adatokat annak érdekében, hogy azokat összesített formában bocsássák rendelkezésre, azzal a kockázattal járhat, hogy bizonyos releváns adatok kimaradnak, ( 44 ) vagy azokat helytelenül közlik, ( 45 ) vagy mindenesetre megnehezítheti az érintettek (azaz a betegek) számára azok pontosságának és teljességének ellenőrzését.

79.

A GDPR (63) preambulumbekezdése valószínűleg ezért mondja ki kifejezetten – amint azt már említettem –, hogy a személyes adatokhoz való hozzáférési jog „magában foglalja az érintett jogát arra, hogy az egészségi állapotára vonatkozó személyes adatokhoz – mint például a diagnózis, a vizsgálati leletek, a kezelőorvosok véleményei, valamint a kezeléseket és a beavatkozásokat tartalmazó egészségügyi dokumentációk – hozzáférjen”.

80.

Úgy tűnik tehát, hogy maga az uniós jogalkotó is hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az egyének egészségi állapotukra vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférése ne csak könnyen érthető, hanem a lehető legteljesebb és legpontosabb is legyen. Egyértelmű ugyanakkor, hogy az egészségügyi dokumentáció számos olyan dokumentumot tartalmazhat, amelyek nem tartalmazzák a betegek személyes adatait (például betegségekre vagy orvosi kezelésekre vonatkozó tudományos cikkeket). Nyilvánvaló, hogy a GDPR alapján a betegeknek nincs joguk hozzáférni az említett cikkekben foglalt információkhoz és következésképpen azok másolatának rendelkezésre bocsátásához sem.

81.

Ezzel összefüggésben megjegyzem, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás – amelynek reformja jelenleg éppen a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok közötti megbeszélések tárgyát képezi – ( 46 ) az egészségügyi dokumentációhoz való hozzáférésre és különösen az abban foglalt dokumentumok másolatának igénylésére vonatkozó olyan jogot biztosíthat a betegek számára, amely meghaladja a GDPR által elismert jogot.

82.

Nem látok okot arra, hogy ez miért ne lenne lehetséges az uniós jog alapján, mivel ez olyan jogterületre esik, amely nincs uniós szinten szabályozva. Továbbá, amennyire én látom, nem állnak fenn a GDPR szabályaival való ellentéttel kapcsolatos nyilvánvaló problémák. Aligha kell azonban rámutatnom arra, hogy az egészségügyi dokumentációhoz való olyan hozzáférési jogra, amely meghaladja a GDPR által elismert jogot, ennyiben kizárólag a nemzeti jog az irányadó. Ez azt jelenti, hogy e jog hatályát (például az érintett dokumentumok típusát) és a hozzáférés biztosításának módját (például díjmentesen vagy a felmerült költségek megtérítése ellenében) a nemzeti jogalkotás feladata meghatározni.

83.

Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy a harmadik kérdésre azt a választ adja, hogy az orvos és a beteg közötti kapcsolatban nem értelmezhető úgy a GDPR 15. cikkének (3) bekezdésében szereplő „adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolat[a]” fordulat, hogy az az egészségügyi dokumentációjában foglalt összes dokumentum teljes másolatának igénylésére vonatkozó általános joggal ruházza fel az érintettet. Ez nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az adatkezelőnek esetleg egyes dokumentumok részleges vagy teljes másolatát az érintettek rendelkezésére kell bocsátania. Ez a helyzet akkor, ha a dokumentum másolata szükséges annak biztosításához, hogy a rendelkezésre bocsátott adatok érthetőek legyenek, és hogy az érintett ellenőrizni tudja, hogy a rendelkezésre bocsátott adatok teljesek és pontosak.

84.

Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) által előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet) 12. cikkének (5) bekezdését és 15. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az adatkezelő akkor is köteles az érintett rendelkezésére bocsátani az érintett személyes adatainak másolatát, ha az érintett nem a GDPR (63) preambulumbekezdésében említett célból kéri a másolatot, hanem valamely más, adatvédelemtől eltérő célból.

A GDPR 23. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi az olyan nemzeti szabályozást, amely szerint az egészségügyi dokumentációban található személyes adatairól másolatot kérő beteg köteles megtéríteni az orvos felmerült költségeit, feltéve, hogy a hozzáférési jog korlátozása az összes releváns körülményre tekintettel szükséges és arányos a népegészségügy és az orvosok vállalkozási szabadságának védelmére irányuló célkitűzés szempontjából A nemzeti bíróság feladata különösen annak vizsgálata, hogy azok a költségek, amelyek megtérítését az orvosok a betegektől kérhetik, szigorúan az e tekintetben felmerült tényleges költségekre korlátozódnak-e.

Az orvos és a beteg közötti kapcsolatban nem értelmezhető úgy a GDPR 15. cikkének (3) bekezdésében szereplő „adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolat[a]” fordulat, hogy az az egészségügyi dokumentációjában foglalt dokumentumok teljes másolatának igénylésére vonatkozó általános joggal ruházza fel az érintettet. Az adatkezelőnek mindazonáltal az érintett rendelkezésére kell bocsátania a dokumentumok részleges vagy teljes másolatát, ha ez szükséges annak biztosításához, hogy a rendelkezésre bocsátott adatok érthetőek legyenek, és hogy az érintett ellenőrizni tudja, hogy a rendelkezésre bocsátott adatok teljesek és pontosak.