MANUEL CAMPOS SÁNCHEZ‑BORDONA

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2023. március 23. ( 1 )

C-21/22. sz. ügy

OP;

Justyna Gawlica közjegyző

részvételével

(a Sąd Okręgowy w Opolu [opolei regionális bíróság, Lengyelország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Az öröklési ügyekre irányadó joghatóság, az alkalmazandó jog, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismerése és végrehajtása, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadása és végrehajtása – 650/2012/EU rendelet – Hatály – Az alkalmazandó jog megválasztása – Valamely tagállam és valamely harmadik ország közötti kétoldalú megállapodás”

1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben a Bíróságot ugyanazon tényállás alapján másodszor kérik fel ( 2 ) a 650/2012/EU rendelet ( 3 ) értelmezésére.

2.

A Bíróságnak az említett rendelet többek között 22. és 75. cikke alapján arról kell döntenie, hogy:

–

jogosult‑e a nem európai uniós állampolgár az öröklés egészére irányadó jogként az állampolgársága szerinti jogot választani (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés);

–

tekintettel arra, hogy létezik ugyan kétoldalú megállapodás Lengyelország és Ukrajna között, de az nem rendelkezik kifejezetten az öröklésre alkalmazandó jog megválasztásának lehetőségéről, ilyen esetben értelmezhető-e úgy, hogy a 650/2012 rendelet megengedi e lehetőséget (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés).

3.

A Bíróság útmutatása szerint indítványomban a második kérdésre szorítkozom, ami a 650/2012 rendelet 75. cikke jogvitára gyakorolt hatásának elemzését foglalja magában. ( 4 )

I. Jogi háttér

A. Az uniós jog

1.   Az EUMSZ

4.

A 351. cikk (1) és (2) bekezdése kimondja:

„Az egyrészről egy vagy több tagállam, másrészről egy vagy több harmadik állam által egymás között 1958. január 1‑je előtt, illetve a csatlakozó államok esetében a csatlakozásukat megelőzően kötött megállapodásokból eredő jogokat és kötelezettségeket a Szerződések rendelkezései nem érintik.

Annyiban, amennyiben ezek a megállapodások nem egyeztethetők össze a Szerződésekkel, az érintett tagállam vagy tagállamok megteszik a megfelelő lépéseket a megállapított összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére. A tagállamok e cél érdekében szükség esetén segítséget nyújtanak egymásnak, és amennyiben indokolt, egységes magatartást tanúsítanak.”

2.   A 650/2012/EU rendelet

5.

A (37) preambulumbekezdés szerint:

„Annak érdekében, hogy a polgárok teljes jogbiztonságban élvezhessék a belső piac nyújtotta előnyöket, ennek a rendeletnek lehetővé kell lennie számukra, hogy előzetesen megismerjék az öröklésükre alkalmazandó jogot. Harmonizált kollíziós szabályokat kell bevezetni az ellentmondásos eredmények elkerülése érdekében. A főszabálynak biztosítania kell, hogy az öröklésre olyan kiszámítható jog legyen irányadó, amellyel szoros kapcsolat áll fenn. Jogbiztonsági okokból és a hagyaték felosztásának elkerülése érdekében az említett jognak kell szabályoznia az öröklés egészét, azaz a hagyatékba tartozó valamennyi vagyontárgyat, tekintet nélkül a vagyontárgyak természetére, és függetlenül attól, hogy a vagyontárgyak valamely másik tagállamban vagy valamely harmadik államban találhatók‑e.”

6.

A (38) preambulumbekezdés értelmében:

„E rendeletnek lehetővé kell tennie a polgárok számára, hogy előzetesen megszervezzék öröklésüket azáltal, hogy megválasztják a saját hagyatékukra alkalmazandó jogot. Ezt a választást az állampolgárságuk szerinti állam jogára kell korlátozni annak biztosítása érdekében, hogy kapcsolat legyen az örökhagyó és a választott jog között, valamint annak elkerülése érdekében, hogy az adott jog kiválasztását kötelesrészre jogosult személyek jogos elvárásai érvényesülésének hátráltatása motiválja.”

7.

A (73) preambulumbekezdés kifejti:

„A tagállamok által vállalt nemzetközi kötelezettségek tiszteletben tartása megköveteli, hogy e rendelet ne sértse azon nemzetközi egyezmények alkalmazását, amelyekben egy vagy több tagállam e rendelet elfogadásakor részes. […] A rendelet általános célkitűzéseivel való összhang azonban megköveteli, hogy a rendelet elsőbbséget élvezzen a tagállamok között azon egyezményekkel szemben, melyeket kizárólagos jelleggel két vagy több tagállam között kötöttek meg, amennyiben az egyezmények a rendelet által szabályozott kérdéseket érintik.”

8.

A 12. cikk („Az eljárás hatályának korlátozása”) (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Ha az örökhagyó hagyatéka harmadik államban található vagyontárgyat is tartalmaz, az öröklés tárgyában eljáró bíróság az egyik fél kérésére úgy dönthet, hogy egy vagy több ilyen vagyontárgy tekintetében nem hoz határozatot, ha feltehető, hogy az említett vagyontárgyak tekintetében hozott határozatát nem fogják elismerni, és adott esetben nem fogják végrehajthatóvá nyilvánítani az említett harmadik államban.”

9.

A 22. cikk („Jogválasztás”) (1) bekezdése úgy rendelkezik:

„Egy adott személy az utána történő öröklés egészére irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát, amelynek állampolgárságával a választás megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezik.”

10.

A 75. cikk („Kapcsolat a meglévő nemzetközi egyezményekkel”) kimondja:

„(1)   Ez a rendelet nem érinti az olyan nemzetközi egyezmények alkalmazását, amelyeknek e rendelet elfogadásának időpontjában egy vagy több tagállam a részese, és amelyek az e rendelet hatálya alá tartozó kérdésekre vonatkoznak.

[…]

(2)   Az (1) bekezdés ellenére az e rendeletben szabályozott kérdések vonatkozásában ez a rendelet – mint a tagállamok közötti rendelet – elsőbbséget élvez a kizárólag két vagy több tagállam között megkötött egyezményekkel szemben.

[…]”

B. A lengyel jog

11.

A Lengyel Köztársaság és Ukrajna között 1993. május 24‑én létrejött, a polgári és büntetőügyekben nyújtott jogsegélyről és igazságügyi együttműködés rendszeréről szóló megállapodás (a továbbiakban: megállapodás vagy kétoldalú megállapodás) 37. cikke úgy rendelkezik, hogy:

„Az ingóságok öröklésével kapcsolatos jogviszonyokra annak a szerződő félnek a joga irányadó, amelynek az örökhagyó halálának időpontjában állampolgára volt.

Az ingatlanok öröklésével kapcsolatos jogviszonyokra annak a szerződő félnek a joga irányadó, amelynek területén az említett ingatlan található.

A hagyaték részét képező vagyontárgyak ingóságnak vagy ingatlannak való minősítésére annak a szerződő félnek a joga irányadó, amelynek területén a vagyontárgyak találhatók.”

II. A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

12.

Az ukrán állampolgárságú, Lengyelországban lakóhellyel rendelkező OP az utóbbi országban található lakás társtulajdonosa. A többek között az ukrán jognak az öröklésre irányadó jogként történő választására vonatkozó kikötést tartalmazó közjegyzői végrendelet elkészítése érdekében Lengyelországban közjegyzőhöz fordult.

13.

A közjegyző megtagadta a közjegyzői végrendelet elkészítését, mivel úgy ítélte meg, hogy a jog végrendeletben való megválasztása jogellenes ( 5 ) lenne. Az elutasítást a következő érvekkel indokolta:

–

a Sąd Okręgowy w Opolu (opolei regionális bíróság, Lengyelország) 2020. február 28‑i, hasonló tényállás alapján hozott végzése szerint a 650/2012 rendelet 22. cikke csak az uniós tagállamok állampolgárai számára biztosítja az alkalmazandó jog megválasztását.

–

a 650/2012 rendelet 22. cikkének említett értelmezésétől függetlenül az alkalmazandó jog megválasztása ellentétes a kétoldalú megállapodással, amely szerinte elsőbbséget élvez az említett rendelet szabályaival szemben. A megállapodás nem teszi lehetővé az öröklési ügyekben alkalmazandó jog megválasztását, amely az említett megállapodás 37. cikke szerint ingóságok esetében az örökhagyó állampolgársága szerinti államnak a joga, ingatlan esetén pedig az annak fekvése szerinti államnak a joga.

14.

OP a közjegyző elutasító határozatát a kérdést előterjesztő bíróság előtt azzal az indokkal támadta meg, hogy az a 650/2012 rendelet 22. és 75. cikkének téves értelmezésén alapult. Különösen arra hivatkozott, hogy:

–

a 22. cikk lehetővé teszi, hogy „egy adott személy” az utána történő öröklés egészére irányadó jogként a saját országa jogát válassza. A 650/2012 rendelet egyetemes jellegű, amint az a 20. cikkéből következik;

–

a 650/2012 rendelet 75. cikkének (1) bekezdése az említett rendeletnek a tagállamok és harmadik országok közötti megállapodásokból eredő kötelezettségekkel való összhangjának biztosítását szolgálja. Mivel a kétoldalú megállapodás nem szabályozza az öröklés ügyében történő jogválasztást, a 650/2012 rendelet 22. cikkének alkalmazása a megállapodással nem összeegyeztethetetlen;

–

OP a 650/2012 rendelet 22. cikkének megfelelően oly módon is megválaszthatta volna az alkalmazandó jogot, hogy egy olyan másik tagállamban tesz végintézkedést, amelyben az említett rendelet alkalmazandó, és amely nem kötött Ukrajnával kötött kétoldalú megállapodást;

–

a közjegyző értelmezése ellentétes az öröklésre alkalmazandó jog egységességének elvével, mivel a hagyaték széttöredezéséhez vezet.

15.

Válaszában a közjegyző fenntartotta, hogy a kétoldalú megállapodás az öröklésre alkalmazandó jog meghatározására külön rendszert hoz létre. Ez a rendszer elsőbbséget élvez a 650/2012 rendelet által előírt rendszerrel, így e rendelet 22. cikkével szemben is.

16.

E körülmények között a jogvitában eljáró Sąd Okręgowy w Opolu (opolei regionális bíróság, Lengyelország) az alábbi kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé:

„1)

Úgy kell‑e értelmezni a [650/2012 rendelet] 22. cikkét, hogy a nem európai uniós állampolgár jogosult az öröklés egészére irányadó jogként az állampolgársága szerinti jogot választani?

2)

Úgy kell‑e értelmezni a 650/2012 rendelet 22. cikkével összefüggésben értelmezett 75. cikkét, hogy amennyiben a valamely tagállam és valamely harmadik állam közötti kétoldalú megállapodás nem szabályozza az öröklés ügyében történő jogválasztást, azonban meghatározza az öröklés ügyében alkalmazandó jogot, e harmadik országnak az említett kétoldalú megállapodásban részt vevő tagállamban lakóhellyel rendelkező állampolgára élhet a jogválasztással?”

III. A Bíróság előtti eljárás

17.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet 2022. január 7‑én vették nyilvántartásba a Bíróságnál.

18.

A közjegyző, a spanyol, a magyar és a lengyel kormány, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be.

19.

A Bíróság úgy tekintette, hogy a tárgyalás megtartása mellőzhető.

IV. Elemzés

20.

A jogvitát kiváltó helyzetben elvileg akár a 650/2012 rendelet, akár a Lengyelország és Ukrajna közötti kétoldalú megállapodás is alkalmazható. ( 6 )

21.

A két szabály ütközése szükségessé teszi annak eldöntését, hogy melyikük élvez elsőbbséget. E választás hatásait a vonatkozó rendelkezések szövege kifejezésre juttatta:

–

a 650/2012 rendelet értelmében OP végrendeletében választhatja az állampolgársága szerinti (ukrán) jogot, mint az öröklés egészére irányadó jogot;

–

ezzel szemben OP‑nak nem áll rendelkezésére ez a lehetőség, ha a kétoldalú megállapodásnak az alkalmazandó jog megválasztására vonatkozó hallgatása azt jelenti, hogy ez a lehetőség nem áll fenn. ( 7 )

22.

Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság kéri a 650/2012 rendelet 75. cikkének a 22. cikkével összefüggésben történő értelmezését.

23.

A Bírósághoz benyújtott észrevételek általánosságban a 75. cikk (1) bekezdésére (különösen annak első mondatára) összpontosítanak. ( 8 ) Úgy vélem azonban, hogy az (1) bekezdés helyes értelmezéséhez a (2) bekezdést is figyelembe kell venni.

24.

E két bekezdés együttesen egy olyan megfelelőségisi vagy együttműködési záradékot hoz létre, amely:

–

a tagállamok ( 9 ) által a 650/2012 rendelet elfogadása előtt vállalt nemzetközi jogi kötelezettségeknek való megfelelést hivatott biztosítani (az (1) bekezdés);

–

egyúttal megőrzi a 650/2012 rendelet célkitűzéseit, ezért az említett rendelet minden további nélkül elsőbbséget élvez azon megállapodásokkal szemben, amelyeknek csak két vagy több tagállam a részese (a (2) bekezdés).

25.

Valamely tagállam és valamely harmadik állam által ( 10 ) a 650/2012 rendelet elfogadása előtt kötött kétoldalú megállapodás esetében e rendelet 75. cikkének pontos jelentése az lehet, ami annak szövegszerű olvasatából minden további nélkül következik.

26.

Első pillantásra ugyanis a 75. cikk (1) és (2) bekezdésének együttes értelmezése azt az álláspontot támasztja alá, hogy az ilyen jellegű megállapodás automatikusan elsőbbséget élvez a 650/2012 rendelettel szemben, ha közöttük ütközés áll fenn. ( 11 ) Az említett cikk (1) bekezdése szerint „a rendelet nem érinti az olyan nemzetközi egyezmények alkalmazását, amelyeknek e rendelet elfogadásának időpontjában egy vagy több tagállam a részese, és amelyek az e rendelet hatálya alá tartozó kérdésekre vonatkoznak”.

27.

Ez az álláspont azonban elhamarkodottnak tekinthető, ha – a Bírósághoz benyújtott egyéb észrevételeknek ( 12 ) megfelelően – a Brüsszeli Egyezmény ( 13 ) 57. cikkével és a 44/2001 rendelet ( 14 ) 71. cikkével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot kellene analógia útján alkalmazni.

28.

Ezen eltérő megközelítéseket még azelőtt megvizsgálom, hogy rátérnék a tulajdonképpeni előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre.

A. A 650/2012 rendelet összeegyeztethetősége az azt megelőző nemzetközi egyezményekkel

29.

A 650/2012 rendelet 75. cikke nem elszigetelt rendelkezés a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködésről szóló uniós jogi aktusok között.

30.

A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló európai térségben a magánszemélyek közötti viszonyokról szóló más egyezmények és rendeletek is ugyanebbe az irányvonalba illeszkedő rendelkezéseket tartalmaznak. Ilyen például a Brüsszeli Egyezmény 57. cikke ( 15 ), a 44/2001 rendelet 71. cikke ( 16 ) és az 1215/2012/EU rendelet ( 17 ) ugyanezen rendelkezése, a 4/2009/EU rendelet ( 18 ) 69. cikke vagy a 2016/1103/EU rendelet ( 19 ) 62. cikke.

31.

E záradékok tekintetében megállapítható, hogy lényegében azonosak, ( 20 ) mivel:

–

kinyilvánítják azt a szándékot, hogy nem érintik azon nemzetközi egyezmények alkalmazását, amelyeknek egy vagy több tagállam a részese, és amelyek ugyanazokat a kérdéseket szabályozzák;

–

mindazonáltal pontosításokat vezetnek be, amikor az említett alkalmazásra a tagállamok között kerül sor.

32.

A Brüsszeli Egyezmény és a 44/2001 rendelet kapcsán hozott ítéleteiben a Bíróság megállapította, hogy az előbbi 57. és az utóbbi 71. cikkében foglalt együttműködési záradék:

–

a tagállamok összessége vagy csupán bizonyos tagállamok között létrejött megállapodásokra vonatkozik, és az uniós jogi aktussal szembeni elsőbbségüknek nem feltétele, hogy olyan egyezményekről legyen szó, amelyeknek harmadik államok szintén részesei; ( 21 )

–

amennyiben a jogterületre vonatkozó különös egyezmény nem tartalmaz konkrét megoldást egy adott problémára, és az európai jogban létezik ilyen megoldás, a tagállamok ez utóbbit kötelesek alkalmazni; ( 22 )

–

az egyezmény és az uniós jogi aktus szabályainak ütközése esetén az előbbi szabályai az irányadóak, nemcsak a harmadik államokkal való kapcsolatokban, hanem a tagállamok között is; ( 23 )

–

ugyanakkor a különös egyezményekben foglalt szabályoknak az ezen egyezmények által szabályozott jogterületeken történő, tagállamok általi alkalmazása nem sértheti az Európai Unión belüli polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés alapjául szolgáló elveket. ( 24 ) Az együttműködési záradéknak „nem lehet olyan terjedelme, amely ütközik az azon jogrendszer alapjául szolgáló elvekkel, amelynek maga is részét alkotja”. ( 25 )

33.

Az előzőekben kifejtettem, hogy a jelen eljárásba beavatkozó felek egyes észrevételeikben az említett ítélkezési gyakorlat (pontosabban annak működési módja) 650/2012 rendelet 75. cikkének értelmezésére való alkalmazását javasolják.

34.

Ezzel kapcsolatban vannak bizonyos kétségeim.

35.

Nem tartom kifejezetten problematikusnak, hogy a Brüsszeli Egyezmény és az azt követő rendeletek együttműködési záradéka a közöttük és a jogterületre vonatkozó különös egyezmények közötti kapcsolatra vonatkozik, míg a 650/2012 rendelet együttműködési záradéka érint minden olyan egyezményt, amely az említett rendelet által is szabályozott jogterületre vonatkozik.

36.

Nem hiszem, hogy ez az eltérés olyan mértékben befolyásolja a nemzetközi egyezmények és a 650/2012 rendelet közötti viszonyt, hogy az a Brüsszeli Egyezmény és az azt követő rendeletek keretében foglaltaktól eltérő eredményekhez vezetne.

37.

Véleményem szerint:

–

egy jogsegélyről szóló általános egyezmény (mint amilyen a jelen ügy tárgyát képező) csupán egy a 650/2012 rendelet 75. cikkének hatálya alá tartozó többi egyezmény közül, amennyiben annak valamelyik rendelkezése az említett rendelet által szintén szabályozott szempontokra vonatkozik;

–

ilyen esetekben azonban a 650/2012 rendelet 75. cikkéből eredő, az egyezmény tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség nem terjed ki ezen egyezmény teljes tartalmára: azon szabályaira korlátozódik, amelyek alkalmazási köre egybeesik az uniós jogi aktus más szabályaival;

–

azokban az öröklési ügyekkel kapcsolatos kérdésekben, amelyeket az egyezmény nem szabályoz, de a 650/2012 rendelet igen, az egyezményben részes tagállamok a rendeletet kötelesek alkalmazni. ( 26 )

38.

Úgy vélem, hogy az idézett ítélkezési gyakorlat egyéb vonatkozásainak átvétele több nehézséget is felvet.

39.

Először is, a 650/2012 rendelet 75. cikkének (2) bekezdése kizárta a nemzetközi egyezmények 650/2012 rendelettel szembeni elsőbbségét e két norma szabályainak ütközése esetén azon egyezmények vonatkozásában, amelyeknek csak a tagállamok a részesei. ( 27 ) Ezen a ponton a 650/2012 rendelet eltér a Bíróság bizonyos megállapításaitól, amelyekre fentebb már utaltam. ( 28 )

40.

Másodszor, nem vagyok biztos abban, hogy a Brüsszeli Egyezmény 57. cikkének és a 44/2001 rendelet 71. cikke (1) bekezdésének értelmezésével kiterjeszthető‑e – és miként – a Bíróság azon ítélkezési gyakorlata, amely a nemzetközi egyezmények tagállamok általi alkalmazását attól a feltételtől teszi függővé, hogy az nem sérti „a polgári és kereskedelmi ügyekben az Unióban folytatott igazságügyi együttműködés alapjául szolgáló elveket”. ( 29 )

41.

Kétségeim részben abból fakadnak, hogy ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazási köre nem eléggé egyértelmű. ( 30 ) A Bíróság a TNT Express Nederland ítéletben a „tagállamok közötti jogviszonyok[ra]” korlátozza azt; ( 31 ) ugyanebben az ítéletben – a Nipponkoa Insurance ítélethez hasonlóan – az egyezményeknek „az Unióban” történő alkalmazására utal, ( 32 ) ami még az előzőnél is pontatlanabb kifejezés. Végezetül a Nickel & Goeldner Spedition ítéletben nem szerepel hasonló utalás. ( 33 )

42.

Hozzáteszem, hogy ezek az ítéletek nem tartalmaznak arra vonatkozó utalást, hogy egy nemzetközi egyezményt aláíró tagállamnak figyelmen kívül kellene hagynia az adott egyezményből eredő kötelezettségeket annak érdekében, hogy ne sértse a polgári és kereskedelmi ügyekben az Európai Unióban folytatott igazságügyi együttműködés alapjául szolgáló elveket.

43.

Nehezen hiszem azonban, hogy ilyen körülmények között az uniós jog automatikusan olyan mértékben élvezne elsőbbséget, amely megkérdőjelezné a nemzetközi egyezmény harmadik államokkal szembeni működését. Inkább afelé hajlok, hogy a Bíróságnak e tekintetben egyszerűen még nem volt alkalma döntést hozni a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén. ( 34 )

44.

Ugyanakkor ezt más összefüggésekben már megtette, amelyekben:

–

kifejezetten kimondja, hogy „a nemzetközi egyezmények értelmében vállalt kötelezettségek teljesítése során – akár tagállamok között, akár valamely tagállam és harmadik ország, illetve országok között létrejött egyezményről van szó – a tagállamok kötelesek – az EK 307. cikk rendelkezéseire is figyelemmel – eleget tenni a közösségi jogból eredő kötelezettségeiknek”; ( 35 )

–

továbbá rámutat arra, hogy a valamely tagállam és egy harmadik állam között létrejött egyezmények alapjául szolgáló egyensúly és kölcsönösség tiszteletben tartása érdekében e szabálytól el lehet térni abban az esetben, ha a harmadik állam e minősége fennmarad. ( 36 )

45.

Úgy vélem, hogy ezek a megfontolások alkalmazhatók a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott, határokon átnyúló igazságügyi együttműködés területén is.

46.

Az e területre vonatkozóan megkötött egyezmény olyan tárgyalások eredménye, amelyek keretében a szerződő államok jogai és kötelezettségei a kölcsönösség elve alapján kerülnek meghatározásra.

47.

Ez számomra különösen egyértelműnek tűnik az olyan széles körű megállapodások esetében – mint például a Lengyelország és Ukrajna közötti 1993‑as kétoldalú megállapodás –, amelyek egy nagyon sajátos történelmi helyzetben az előjogok állampolgáraik számára a kölcsönösség elve alapján történő biztosítása mellett a polgári és büntető ügyekben való kölcsönös igazságügyi együttműködés (jogsegély) rendszerének létrehozására irányulnak.

48.

Még ha az adott körülmények között a kétoldalú megállapodás lengyelországi alkalmazását „az Unióban” való alkalmazásnak is kell tekinteni, úgy vélem, hogy az európai szabályok elsőbbségének megállapítása előtt meg kell vizsgálni, hogy azok betartásával az adott tagállam veszélyezteti‑e az egyezményből eredő, mindkét félre vonatkozó kötelezettségek és jogok egyensúlyát. ( 37 )

49.

Ha ellentmondás áll fenn egy tagállamban (Lengyelország) hatályos uniós jogi aktus (650/2012 rendelet) elvei vagy szabályai ( 38 ) és az adott tagállam Unióhoz való csatlakozását megelőzően ( 39 ) harmadik állammal (Ukrajna) kötött kétoldalú megállapodásának elvei vagy szabályai között, a tagállam uniós jog elveinek és szabályainak való feltétel nélküli alávetése mindenesetre akkor sem helyes válasz. ( 40 )

50.

Történetesen azonban nem hiszem, hogy a 650/2012 rendelet és a kétoldalú megállapodás között a jelen ügy szempontjából valódi ellentmondás állna fenn. Az alábbiakban kifejtem, hogy miért.

B. Az ellentmondás hiánya

1.   A kétoldalú megállapodásban szereplő megoldás

51.

Amint azt már kifejtettem, a kétoldalú megállapodást Lengyelország Unióhoz való csatlakozása előtt kötötték, illetve azt megelőzően, hogy Lengyelország kizárólagos joghatóságot követelt volna magának e területen. ( 41 )

52.

A kétoldalú megállapodás az öröklési ügyek tekintetében dualista vagy osztott modellt fogadott el: az ingóságokra az örökhagyónak az elhalálozás időpontjában fennálló állampolgársága szerinti jog, az ingatlanokra pedig az azok fekvése szerinti jog alkalmazandó.

53.

Ezek a kollíziós szabályok összehangban vannak a kizárólagos joghatóság egyéb szabályaival, így minden állam hatósága a saját jogát alkalmazza az általa kezelendő hagyatékra. ( 42 )

54.

Az alábbi érvelésben kiindulópontként (vagy inkább forgatókönyvként) azt veszem alapul, hogy a kétoldalú megállapodásnak az öröklési ügyekre vonatkozó jogválasztásról való hallgatása azt jelenti, hogy az említett jogválasztás kizárt az egyezmény hatálya alá tartozó öröklés esetében. ( 43 )

2.   A 650/2012 rendeletben szereplő megoldás

55.

A 650/2012 rendeletet elfogadásnak célja az volt, hogy könnyítse a személyek határokon átnyúló vonatkozású örökléssel összefüggő jogai érvényesítését.

56.

Az európai jogalkotó megállapította a határokon átnyúló vonatkozású öröklési ügyekre irányadó joghatóságra és az alkalmazandó jogra, valamint az öröklési ügyekben egy másik tagállamban hozott határozatok és kiállított közokiratok valamely tagállamban történő elismerésére (vagy elfogadására) és végrehajtására vonatkozó szabályokat.

57.

A 650/2012 rendelet tükröz bizonyos jogalkotási lehetőségeket, amelyek közül néhány a rendszer „elveinek” minősíthető. ( 44 ) A jelen ügyben az a kérdés, hogy az akaratszabadság elve és az öröklés egységességének elve ilyenek‑e.

a)   A jogválasztás szabadsága

58.

A kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ a Bíróságtól, hogy „az alkalmazandó jog megválasztásának szabadsága a 650/2012 rendelet működéséhez kapcsolódó elvek közé tartozik‑e”. Ha igen, akkor azt kívánja megtudni, hogy az e szabadságot kizáró egyezmény „[…] ellentétes‑e az Európai Unión belüli polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés alapjául szolgáló elvekkel”.

59.

Véleményem szerint erre nemleges választ kell adni.

60.

Az uniós jog szerint a határokon átnyúló vonatkozású öröklési ügyekben az akaratszabadság (fogalmilag) korlátozott szerepet játszik.

61.

Az alkalmazandó jog meghatározására a 650/2012 rendelet egy objektív kapcsolódási pontot állapít meg: az örökhagyónak az elhalálozás időpontjában szokásos tartózkodási helyét. Az eltérő jog megválasztásának 22. cikk szerinti lehetősége tárgyát tekintve korlátozott (csak az örökhagyó állampolgársága szerinti jog választható), és ezen túlmenően a végintézkedés sajátos formai követelményeihez van kötve.

62.

Ilyen körülmények között nem hiszem, hogy a kollíziós joggal kapcsolatos akaratszabadság a 650/2012 rendelet alapjául szolgáló elv szintjére sorolható.

63.

Véleményem szerint tehát nincs olyan uniós jogi alapelv, amely megakadályozná azt, hogy egy kétoldalú megállapodás megtagadja az örökhagyótól az öröklésére alkalmazandó jog megválasztásának szabadságát. Az uniós jog végképp nem kötelez feltétlenül az adott kétoldalú megállapodás ahhoz vezető értelmezésére, hogy – a megállapodás erre vonatkozó hallgatása estén – az valójában lehetővé teszi a jogválasztást.

b)   Az öröklés egységessége

1) Mint strukturális elv

64.

Az öröklés egységessége (pontosabban az öröklési ügyek szabályozásának egységessége) az előbbivel ellentétben ténylegesen a 650/2012 rendelet alapjául szolgáló egyik elv. Számos megnyilvánulása közül a következők emelhetők ki:

–

ugyanazon körülménynek a joghatóság kritériumaként és a kollíziós szabály kapcsolóelveként való rögzítése; ( 45 )

–

az öröklés egészének egyetlen joghatóság alá rendelése; ( 46 )

–

az öröklés – mint vagyontárgyak és jogok összessége – egyetlen alkalmazandó jog alá vonása; ( 47 )

–

az öröklés – mint a vagyontárgyak és jogok összességére vonatkozó átszállás és megszerzés folyamata – egyetlen alkalmazandó jog alá vonása. ( 48 )

65.

Az anyagi öröklési joggal nem rendelkező Európai Unióban az egységes vagy monista modell választása nem az e területen meglévő fogalmak nemzetközi összefüggésre való kiterjesztésének eredménye. A dolgok jelenlegi állása szerint az Unió integrációs célkitűzéseihez legjobban illeszkedő technikai megoldás az öröklés felsorolt formák szerinti egységessége:

–

mivel egyetlen jog alkalmazásával jár a teljes átruházandó vagyonra vonatkozóan, segíti a polgárokat ( 49 ) öröklésük megszervezésében; ( 50 )

–

az öröklési ügyekben eljáró hatóság számára az egyetlen – lehetőleg saját – jog alkalmazása leegyszerűsíti a nemzetközi elemeket tartalmazó öröklés kezelését; ( 51 )

–

ez, valamint a joghatóság egyetlen bíróságnál történő összpontosítása megkönnyíti a határozatok Unión belüli szabad mozgását, mivel minimálisra csökkenti az ugyanazon örökléssel kapcsolatos összeegyeztethetetlen határozatok vagy ítéletek kockázatát.

66.

A 650/2012 rendelet megtárgyalásakor nem az öröklés egységes kezelése volt az egyetlen hatályos tagállami megoldás. Az európai jogalkotó teljes mértékben tisztában volt ezzel. ( 52 )

67.

A megoldás e viszonylagos újszerűsége nem von le semmit abból a tényből, hogy az a rendszer gerincét alkotja. A 650/2012 rendelettel kapcsolatos eddigi ítéleteiben a Bíróság megerősítette annak „elvi” jellegét. ( 53 )

68.

Ebből az elismerésből következik:

–

hogy az örökhagyó szokásos tartózkodási helye – mint a nemzetközi joghatóságot megalapozó kritérium, vagy a kollíziós szabály egyik kapcsolóelve – csak egyetlen hely lehet; ( 54 )

–

a 650/2012 rendelet (kiterjesztve a lex successionis) tárgyi hatályának tág meghatározása. ( 55 )

2) Nem abszolút elv

69.

Világossá kell azonban tenni, hogy az öröklés egységessége messze nem egy merev elv az általa érvényesülő területeken. A Bíróság szerint a 650/2012 rendelet a széttöredezés elkerülését kívánja elősegíteni, ( 56 ) de ez nem abszolút jellegű követelmény. ( 57 )

70.

A 650/2012 rendeletben bőven találhatók az öröklés egységes kezelésével szakító rendelkezések. A teljesség igénye nélkül erről tanúskodik:

–

az, hogy a hagyaték egyes vagyontárgyaira, valamint az öröklési eljárás egyes szempontjaira vonatkozó határozatokat a 650/2012 rendelet alapján az öröklés egészének elbírálására joghatósággal rendelkező bíróságtól eltérő más bíróság is meghozhatja; ( 58 )

–

az, hogy az általános szabály szerint joghatósággal rendelkező bíróság bizonyos feltételek mellett jogosult úgy dönteni, hogy nem hoz határozatot a hagyaték harmadik államban található vagyontárgyairól. ( 59 )

–

a forum/ius összefüggés több esetben is elvész: többek között az örökhagyó jogválasztásából adódóan, ( 60 ) valahányszor harmadik állam állampolgáráról van szó ( 61 ) (kivéve a 650/2012 rendelet 34. cikke szerinti vissza‑ és továbbutaláshoz hasonló korrekció eseteit). Továbbá, ha a választás egy tagállam jogát határozza meg, amennyiben nem működnek az öröklési ügyben eljáró hatóság saját jogának alkalmazását biztosítani hivatott mechanizmusok; ( 62 )

–

a 650/2012 rendelet megengedi, hogy a hagyatéki eljárás különféle részekre oszoljon, lehetővé téve, hogy különböző jogrendszerek szabályozzák az öröklési folyamat egyes szempontjait. ( 63 ) Azt is megengedi, hogy bizonyos feltételek mellett meghatározott vagyontárgyak öröklésére a lex rei sitae‑t alkalmazzák. ( 64 )

3) A 650/2012 rendelet 12. cikke (1) bekezdésének hatása

71.

A 650/2012 rendeletben szereplő, az öröklés egységességének elvétől való eltérések közül – a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem szempontjából való relevanciája miatt – a 12. cikk (1) bekezdésében foglaltakat érdemes kiemelni. Ez a rendelkezés véleményem szerint az európai jogalkotónak a nemzetközi elemeket tartalmazó öröklés kezelésével kapcsolatos paradigmák sokféleségére tekintettel tett (szükséges) engedménye. ( 65 )

72.

A gyakorlat alapján megállapítható, hogy az árnyalatok nélküli, egységes szabályozási modell elfogadása kudarcra ítélt megoldás, ha a hagyaték olyan államban található ingatlant tartalmaz, amely az ellentétes (dualista vagy osztott) modellt választotta.

73.

Ezekben az országokban:

–

a saját területen fekvő ingatlanok esetében általában kötelező a lex rei sitae alkalmazása;

–

az ezekre az ingatlanokra vonatkozó öröklési ügyekben a joghatóságot kizárólagosnak tekintik;

–

következésképpen a külföldi határozatok elismerésének megtagadása az ilyen vagyontárgyak tekintetében igazolható. ( 66 )

74.

Az Unióban a 650/2012 rendelet hatálya alá tartozó tagállamok elfogadták az egységes modellt, és nem emelhetnek kifogást az ellen, hogy a területükön fekvő ingatlanok öröklése külföldi jognak van alávetve, ( 67 ) vagy hogy más tagállamok hatóságai ezen ingatlanokra vonatkozó határozatokat hozhatnak.

75.

A 650/2012 rendelet azonban jelentős változásokat vezet be, amikor a 12. cikk (1) bekezdése révén lehetővé teszi, hogy a rendelet szabályai alapján joghatósággal rendelkező bíróság ne hozzon határozatot a harmadik államokban található vagyontárgyakról, attól tartva, hogy a határozatot nem fogják elismerni, és adott esetben nem fogják végrehajthatóvá nyilvánítani ezekben az államokban.

76.

A 650/2012 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése elsősorban azon harmadik államokra tekintettel lett kialakítva, amelyek a területükön lévő ingatlanok öröklésével kapcsolatos ügyek eldöntésére kizárólagos joghatóságot állapítanak meg. Ugyanakkor az, hogy a határozat várhatóan nem lesz hatályos a harmadik államban, alapulhat az adott állam joga által előírt bármely más indokon is: például azon, hogy nem az ingatlan fekvése szerinti jog került alkalmazásra. ( 68 )

77.

A 650/2012 rendelet 12. cikke (1) bekezdésének lehetséges következménye az öröklés egységes kezelésének feladása:

–

ami a joghatóságot illeti, ha a 650/2012 rendelet alapján joghatósággal rendelkező bíróság a hagyaték bizonyos vagyontárgyairól nem hoz határozatot, attól tartva, hogy az adott határozat nem lesz hatályos abban a harmadik államban, ahol a vagyontárgyak találhatók, észszerű, hogy az érdekelt felek követeléseiket az utóbbi állam bíróságai előtt érvényesítsék;

–

ami a lex successionis‑t illeti, tekintettel arra, hogy az említett bíróságok azt a kollíziós szabályaiknak megfelelően határozzák meg, a megosztás feltételezhető, ha a választott jog nem esik egybe a 650/2012 rendelet értelmében az öröklés fennmaradó részére alkalmazandó joggal.

78.

Az egységes kezelés feladása annak elismerését jelenti, hogy az egységes modellen kívül más szabályozási lehetőségek is léteznek az öröklésre. A 650/2012 rendelet 12. cikkének (1) bekezdésével az európai jogalkotó kifejezi, hogy tisztában van azzal, hogy harmadik államok az osztott öröklési modellt választották, és az ezzel járó – és általam ismertetett – következmények ellenére gyakorlati okokból kész tiszteletben tartani azt.

79.

Véleményem szerint a 650/2012 rendelet 12. cikkében (egyoldalú szabály) megfigyelhető előzékenység még inkább érvényesül, amikor a dualista megoldást – a jelen ügyhöz hasonlóan – valamely tagállam és valamely harmadik állam közötti, az említett rendelet elfogadása előtt kötött kétoldalú megállapodásba foglalják bele. Továbbá maga a 650/2012 rendelet is kinyilvánítja azon szándékát, hogy nem érinti az említett nemzetközi egyezmények alkalmazását.

C. Másodlagosan: ha van ellentmondás

80.

Abban az esetben, ha a Bíróság ellentmondást találna a 650/2012 rendelet és a kétoldalú megállapodás elvei között, a 650/2012 rendelet 75. cikkének az EUMSZ 351. cikk fényében történő értelmezését javaslom.

81.

Az EUMSZ 351. cikk az uniós jog és egyes olyan egyezmények közötti ütközést szabályozza, amelyeknek a tagállamok és harmadik államok a részesei. A Bíróság szavaival élve az említett cikk „olyan szabály, amely, amennyiben alkalmazásának feltételei teljesülnek, lehetővé tehet eltérést az uniós jogtól, beleértve az elsődleges jogot is”. ( 69 )

82.

A tagállam csatlakozása előtt kötött megállapodás és az uniós jog valamely szabálya közötti ellentmondás egyik ilyen oka lehet az eltérésnek. ( 70 )

83.

E következmény megállapítása előtt azonban az EUMSZ 351. cikk (2) bekezdése értelmében a tagállamok megteszik a megfelelő lépéseket az uniós jog és az érintett nemzetközi egyezmény közötti összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére. ( 71 )

84.

Ebből az előfeltevésből az következik:

–

először is, hogy a tagállamnak az ellentmondást úgy kell feloldania, hogy a rendelet – a lehetőségekhez mérten és a nemzetközi jog tiszteletben tartásával – az uniós joggal összhangban lévő értelmezést kapjon; ( 72 )

–

másodszor, hogy ha ez nem lehetséges, a tagállam köteles megtenni a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy megszüntesse ezen egyezmény uniós joggal való összeegyeztethetetlenségét, adott esetben oly módon, hogy felmondja azt. Addig, amíg e megszüntetésre nem kerül sor, az EUMSZ 351. cikk első bekezdése megengedi ezen egyezmény további alkalmazását. ( 73 )

85.

A jelen ügyre átültetve ez azt jelenti, hogy Lengyelországnak törekednie kell arra, hogy a nemzetközi jogot tiszteletben tartva összhangba hozza a kétoldalú megállapodás értelmezését a 650/2012 rendelettel. ( 74 )

86.

Ha ez a kísérlet sikertelen, meg kell fontolnia az egyezmény módosítását vagy felmondását. Addig is az uniós jog megengedi számára, hogy a vállalt nemzetközi kötelezettség teljesítése érdekében alkalmazza azt.

V. Végkövetkeztetés

87.

A fent kifejtettek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a Sąd Okręgowy w Opolu (opolei regionális bíróság, Lengyelország) számára a következő választ adja:

„Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4‑i 650/2012/EU európai parlamenti és tanács rendelet 22. cikkével összefüggésben értelmezett 75. cikkét

a következőképpen kell értelmezni:

azzal nem ellentétes, hogy valamely harmadik államnak a kétoldalú megállapodásban részes fél tagállamban lakóhellyel rendelkező állampolgára a tagállam és a harmadik állam között a tagállam Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően kötött kétoldalú megállapodás alapján nem élhet az öröklésére alkalmazandó jog megválasztásának lehetőségével.”

( 1 ) Eredeti nyelv: spanyol.

( 2 ) A korábbi előzetes döntéshozatal iránti kérelmet közvetlenül egy közjegyző nyújtotta be. A Bíróság nem ismerte őt el az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróságként”, és ezért a kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánította. Lásd: 2021. szeptember 1‑jei OKR (Közjegyzőhelyettes előzetes döntéshozatal iránti kérelme) végzés (C‑387/20, EU:C:2021:751).

( 3 ) Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4‑i európai parlamenti és tanács rendelet (HL 2012. L 201., 107. o.; helyesbítések: HL 2012. L 344., 3. o.; HL 2013. L 60., 140. o.; HL 2019. L 243., 9. o.).

( 4 ) Ami az első kérdést illeti, bár a 650/2012 rendelet preambulumának szerencsétlen megfogalmazása okot ad a nemzeti bíróság kétségére, a válasz azonban úgy tűnik, hogy nem kétséges. Az említett rendelet több preambulumbekezdése utal a „polgárokra” (sőt, egyes nyelvi változatokban az „európai polgárokra”) egy olyan szöveg címzettjeiként, amelynek célja a határokon átnyúló vonatkozású öröklés megszervezésének és a belső piac előnyeihez való hozzáférésnek a megkönnyítése. E hivatkozást úgy értelmezni, hogy az kizárja azon harmadik országbeli állampolgárokat, akiknek az öröklésére – valamilyen okból – a 650/2012 rendeletet kell alkalmazni, nemcsak a 22. cikk szövegével, hanem más, a rendelet egyetemes jellegét deklaráló rendelkezésekkel – például a 20. cikkel – is ellentétes lenne.

( 5 ) Nevezetesen a közjegyzőkről szóló, 1991. február 14‑i törvény (Dz. U. 1991., 22. szám, 91. alszám) 81. cikkével lenne ellentétes, amelynek értelmében a közjegyző köteles megtagadni a jogellenes közjegyzői cselekmény elvégzését.

( 6 ) Azért mondom, hogy „elvileg”, mert vitatott, hogy a kétoldalú megállapodás valóban kizárja‑e a lex successionis megválasztását, vagy egyáltalán nem foglal állást ebben a kérdésben: lásd a 7. lábjegyzetet. Ennek eldöntése kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság feladata, nem pedig a Bíróságé, amelynek nincs hatásköre az említett megállapodás értelmezésére.

( 7 ) A kétoldalú megállapodásnak ez a közjegyző, a Bizottság és a magyar kormány által támogatott értelmezése. Amint az eredeti jogvitában OP, úgy észrevételeinek 27–30. pontjában a lengyel kormány is azt állítja, hogy a megállapodás a megkötése időpontjában csupán átveszi az öröklésre alkalmazandó jog tekintetében fennálló status quót; a jogválasztásra való hivatkozás hiánya egyszerűen azt jelzi, hogy a megállapodás nem szabályozza ezt a kérdést. A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben nem meggyőző. Ha azonban a választási lehetőségre (akár annak megadására, akár megtagadására) való utalás hiánya a kétoldalú megállapodást aláíró államok semlegességeként értelmezendő, akkor nem lehet szó a 650/2012 rendelettel való összeegyeztethetetlenségről.

( 8 ) A Spanyol Királyság által benyújtott észrevételek kivételével, amelyek 27. és azt követő pontjaikban a (2) bekezdésre is hivatkoznak.

( 9 ) A 650/2012 rendelet Írországban és Dániában nem alkalmazandó. A „tagállam” kifejezést a továbbiakban úgy kell érteni, hogy az a többi tagállamra utal.

( 10 ) Nem vitatott, hogy az ilyen típusú jogi aktusokra a 650/2012 rendelet 75. cikkének (1) bekezdése vonatkozik.

( 11 ) Írásbeli észrevételeiben ezt az álláspontot képviseli a spanyol kormány (28. és 30. pont), valamint a magyar kormány (10–16. pont).

( 12 ) A Bizottság észrevételei, 34. és azt követő pontok, valamint a közjegyző észrevételei, 23. és azt követő pontok.

( 13 ) A polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i brüsszeli egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.; egységes szerkezetbe foglalt szöveg: HL 1998. C 27., 1. o.).

( 14 ) A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; helyesbítés: HL 2006. L 242., 6. o.; HL 2011. L 124., 47. o.). A rendelkezések nagyrészt azonosak: a különbségek jelen esetben nem relevánsak.

( 15 ) Az 55. és 56. cikkel együttesen értelmezve.

( 16 ) A 69. és 70. cikkel együttesen értelmezve.

( 17 ) A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.). A 44/2001 rendelethez hasonlóan a 71. cikket a 69. és 70. cikkel együtt kell értelmezni.

( 18 ) A tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18‑i tanácsi rendelet (HL 2009. L 7., 1. o.; helyesbítések: HL 2011. L 131., 26. o.; HL 2013. L 8., 19. o.; HL 2013. L 281., 29. o.).

( 19 ) A házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló, 2016. június 24‑i tanácsi rendelet (HL 2016. L 183., 1. o.; helyesbítések: HL 2017. L 113., 62. o.; HL 2018. L 167., 36. o.).

( 20 ) Vannak azonban bizonyos különbségek közöttük. Ezek közül néhány véleményem szerint irreleváns. Ilyen például az, hogy az öröklésről szóló rendelet 75. cikkéből hiányzik az „az EUMSZ [307] 351. cikke szerinti tagállami kötelezettségek sérelme nélkül” fordulat, amelyet más rendeletek kifejezetten tartalmaznak. A hivatkozás szerepelt a Bizottság javaslatának (COM(2009) 154 végleges) 45. cikkében, de az az eljárás Parlament előtti szakaszában törölve lett. Nem hiszem, hogy az említett jogi aktusok EUMSZ‑re való hivatkozása az emlékeztetésen kívül egyéb célt szolgál: más szóval, a hivatkozás hiánya nem mentesíti a tagállamokat az EUMSZ‑ben foglalt kötelezettségek alól a rendelet hatálya alá tartozó öröklés területén (lásd e tekintetben a jelen indítvány 80. és azt követő pontjait). Ezzel szemben – amint azt később kifejtem – azon helyzetek eltérő elhatárolása, amelyekben valamely európai rendelet elsőbbséget élvez valamely nemzetközi egyezménnyel szemben (lásd a jelen indítvány 21. lábjegyzetét a Brüsszeli Egyezményre és az azt követő rendeletekre, valamint a 27. lábjegyzetet a többi rendeletre vonatkozóan), következményekkel járhat egyes együttműködési záradékok értelmezésének más záradékokra történő alkalmazása során.

( 21 ) 2016. július 14‑iBrite Strike Technologies ítélet (C‑230/15, EU:C:2016:560), 49. és 50. pont. A kizárólag a tagállamok közötti megállapodások a Brüsszeli Egyezmény, illetve a 44/2001 és az 1215/2012 rendelet tárgyi hatálya alá tartozó területen nagyrészt már nincsenek hatályban egymás között: lásd a Brüsszeli Egyezmény 55. és 56. cikkét, valamint a 44/2001 és az 1215/2012 rendelet 69. és 70. cikkét.

( 22 ) 1994. december 6‑iTatry ítélet (C‑406/92, EU:C:1994:400), 25. pont.

( 23 ) 2010. május 4‑iTNT Express Nederland ítélet (C‑533/08, EU:C:2010:243, a továbbiakban: TNT Express Nederland ítélet), 45–48. pont.

( 24 ) TNT Express Nederland ítélet, 49. és azt követő pontok; 2013. december 19‑iNipponkoa Insurance ítélet (C‑452/12, EU:C:2013:858), 36. pont; 2014. szeptember 4‑iNickel & Goeldner Spedition ítélet (C‑157/13, EU:C:2014:2145), 38. pont. A későbbiekben kifejtem az ezen ítélkezési gyakorlat (úgymond) földrajzi hatályával kapcsolatos bizonytalanságot: a jelen indítvány 41. pontja. Mindenesetre abból az következik, hogy az „érintettség hiányának” szabálya nem jelenti – mint azt első látásra gondolnánk – az uniós jogi aktus automatikus felváltását, valahányszor az egy nemzetközi egyezménnyel ütközik.

( 25 ) TNT Express Nederland ítélet, 51. pont; 2013. december 19‑iNipponkoa Insurance ítélet (C‑452/12, EU:C:2013:858), 37. pont. A fordítás gyakorlatilag megegyezik az első ítélet 55. pontjában foglaltakkal: az egyezmény „csak akkor alkalmazható az Unióban, ha lehetővé teszi a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok szabad mozgása, továbbá az igazságszolgáltatás iránt az Unióban táplált kölcsönös bizalom célkitűzésének elérését, legalább annyira kedvező feltételek mellett, mint a 44/2001 rendelet alkalmazásából eredő feltételek”. Lásd még a második ítélet 38. pontját, valamint a 39. pont végén található megfogalmazást: a 44/2001 rendelet 71. cikkét „úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes valamely nemzetközi egyezmény olyan értelmezése, amely nem biztosítja e rendelet céljainak és az alapjául szolgáló elveknek a tiszteletben tartását legalább annyira kedvező feltételek mellett, mint az ezen rendelet szerinti feltételek”.

( 26 ) Amennyiben az örökléssel kapcsolatban a joghatóságra, alkalmazandó jogra és hasonló kérdésekre vonatkozó rendelkezések olyan általános hatályú egyezményben találhatók, amely általános szabályokat tartalmaz például a perfüggőségre, az összefüggő eljárásokra vagy a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozóan, meg kell vizsgálni, hogy ezek az általános szabályok az egyezmény hatálya alá tartozó öröklésekre is vonatkoznak‑e, mielőtt a 650/2012 rendelet alkalmazására kerülne sor.

( 27 ) A 650/2012 rendelet nem szól arról, hogy mi történik a tagállamok között fennálló viszonyban azokkal az egyezményekkel, amelyeknek tagállamok és harmadik államok a részesei, szemben a Bizottság javaslatával (COM(2009) 154 végleges, 45. cikk), amely – a 4/2009 rendelettel ellentétben – úgy volt értelmezhető, hogy rendelkezett erről.

( 28 ) A jelen indítvány 32. pontjának utolsó franciabekezdése.

( 29 ) A jelen indítvány 32. pontjának utolsó franciabekezdése.

( 30 ) A földrajzi hatályra utalok. Az elveket tekintve az említett ítéletek egyenértékűnek tekintik „a polgári és kereskedelmi ügyekben az Unióban folytatott igazságügyi együttműködés alapjául szolgáló” elveket, valamint a szóban forgó fennmaradási záradékot tartalmazó konkrét rendeletre irányadó elveket.

( 31 ) 52. pont.

( 32 ) TNT Express Nederland ítélet, 53. és 54. pont; 2013. december 19‑i ítélet (C‑452/12, EU:C:2013:858), 38. pont.

( 33 ) 2014. szeptember 4‑i ítélet (C‑157/13, EU:C:2014:2145).

( 34 ) A TNT Express Nederland ítélet és a 2013. december 19‑iNipponkoa Insurance ítélet (C‑452/12, EU:C:2013:858) középpontjában az 1978. július 5‑én, Genfben aláírt jegyzőkönyvvel módosított, a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről szóló, 1956. május 19‑én Genfben aláírt egyezmény (CMR) perfüggőségre, elismerésre és végrehajtásra vonatkozó szabályai álltak. A 2014. szeptember 4‑iNickel & Goeldner Spedition (C‑157/13, EU:C:2014:2145) ítélet tényállása egyetlen államot érintett: a kérdés az volt, hogy a CMR vagy a 44/2001 rendelet nemzetközi joghatósági szabályát kell‑e alkalmazni.

( 35 ) 2010. január 21‑iBizottság kontra Németország ítélet (C‑546/07, EU:C:2010:25), 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítéletek.

( 36 ) Ua., 43. és 44. pont.

( 37 ) A kétoldalú megállapodás öröklésre vonatkozó szabályozása jelentősen eltér a 650/2012 rendelettől: a rendelet az öröklés kezelésére vonatkozóan az egységes modellt választja, a megállapodás pedig az ellenkezőjét, annak minden következményével együtt (nevezetesen az alkalmazandó jog, a nemzetközi joghatóság, valamint a külföldi határozatok elismerése és végrehajtása tekintetében). Ha a lengyel hatóságokat arra kényszerítenék, hogy az öröklés egységességének elvét támogassák – mivel az szolgál a 650/2012 rendelet alapjául –, az azt jelentené, hogy a kétoldalú megállapodás azon körülmények esetén válna hatástalanná, amelyekhez valószínűleg a legnagyobb érdek fűződik: így mindannyiszor, amikor egy lengyel állampolgár öröklése Ukrajnában található ingatlanokat érint. Mivel a kétoldalú megállapodás nemcsak az örökhagyó állampolgársága szerinti jognak az ingóságokra, a lex rei sitae‑nek pedig az ingatlanra történő alkalmazását írja elő (37. cikk), hanem a határozatok kölcsönös elismerését e szabályok tiszteletben tartásától teszi függővé (49. cikk és 50. cikk (6) bekezdése), a lengyel határozatot Ukrajnában nem ismernék el. Lengyelország ellenben továbbra is köteles lenne elismerni a Lengyelország területén található ingatlanokra vonatkozó ukrán határozatokat.

( 38 ) Vagy azok alkalmazásának az eredménye.

( 39 ) A 650/2012 rendelet 75. cikkének alkalmazásában a releváns időpont a rendelet elfogadásának az időpontja. Mindenesetre a kétoldalú megállapodás megkötésének időpontjában Lengyelország és Ukrajna harmadik államok voltak, mivel Lengyelország még nem csatlakozott az Unióhoz. A kérdést előterjesztő bíróság és egyes felek a Bíróság előtt hivatkoztak Ukrajna jövőbeni csatlakozására, valamint az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Ukrajna közötti társulási megállapodásban (HL 2014. L 161., 3. o.) kifejezett, kapcsolatok megerősítésére irányuló szándékra, mint a kétoldalú megállapodás értelmezésének a 650/2012 rendelethez való közelítése melletti érvre. Az azonban, hogy e szándéknyilatkozatok konkretizálódnak‑e – illetve, mikor és hogyan –, bizonytalan, és ezért a megállapodás szövegének jelenlegi értelmezése szempontjából nem releváns.

( 40 ) A jelen indítvány 80. és azt követő pontjai.

( 41 ) Ez az időbeli tényező valamikor az EUMSZ 351. cikk értelmezésével összefüggésben kaphatott bizonyos jelentőséget. A 2022. október 28‑iGeneralstaatsanwaltschaft München (Kiadatás és ne bis in idem) ítélet (C‑435/22 PPU, EU:C:2022:852) 126. pontja egyértelművé teszi, hogy ez nem így van. Emlékeztetek arra, hogy a 650/2012 rendelet 75. cikkével összefüggésben az irányadó időpont a rendelet elfogadása.

( 42 ) A kétoldalú megállapodás 41. cikke. Kivételesen, ha a hagyatékba tartozó valamennyi ingóság az egyik szerződő államban található, az örökösök közötti megállapodás alapján, és ha valamelyikük ezt kéri, az adott állam hatóságai járnak el az öröklés egészére vonatkozóan. Ha nem tévedek, a kollíziós szabály változatlan marad.

( 43 ) Amint azt már kifejtettem, a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a kétoldalú megállapodás e szempontjaival kapcsolatos értelmezést a szerződő államokra vonatkozóan elvégezze.

( 44 ) Nem ritka, hogy a 650/2012 rendelet technikai megoldásai az azok alapjául szolgáló elvekre hivatkozva kerülnek bemutatásra: P. Lagarde, „Les principes de base du nouveau règlement européen sur les successions”, Revue Critique de Droit International Privé, 2012, 691–732. o. A módszernek megvannak a maga kockázatai, amint az a jelen ügyben is látható: attól, hogy a rendelet megengedi a jogválasztást vagy a joghatóságra vonatkozó megállapodást, az akaratszabadság nem feltétlenül válik a jogi aktus strukturális elvévé.

( 45 ) A (20) és (27) preambulumbekezdés, valamint többek között a 4. cikk és a 21. cikk (1) bekezdése.

( 46 ) A 4. cikk és a 10. cikk.

( 47 ) A (37) preambulumbekezdés vége és a 21. cikk.

( 48 ) A (42) preambulumbekezdés és a 23. cikk.

( 49 ) A 650/2012 rendelet által a különböző preambulumbekezdésekben használt kifejezést használom.

( 50 ) A vagyontárgyak eltérő jellege vagy a különböző államokban való fellelhetőségük nem jelent számukra további nehézséget.

( 51 ) A határokon átnyúló vonatkozású öröklés valamennyi – vagy legalábbis számos – szempontjának egyetlen jog alá vonása csökkenti a jogrendszer átalakítására jellemző problémák számát és intenzitását.

( 52 ) Lásd az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatot kísérő bizottsági szolgálati munkadokumentumot, SEC(2009) 410, 12. o. Joggal állapítható meg, hogy a 75. cikk (1) bekezdését (a bizottsági javaslat 45. cikkének (1) bekezdése, COM(2009) 154 végleges) annak tudatában fogadták el, hogy a monista megoldás több tagállam általi elutasítása jelentette (jelenti) a harmadik államokkal kötött nemzetközi megállapodásokban is a megoldást.

( 53 ) 2017. október 12‑iKubicka ítélet (C‑218/16, EU:C:2017:755), 43. pont; 2018. június 21‑iOberle ítélet (C‑20/17, EU:C:2018:485), 54–56. pont; 2022. április 7‑iV A és Z A (Öröklési ügyekre irányadó kiegészítő joghatóság) ítélet (C‑645/20, EU:C:2022:267), 38. pont; 2021. szeptember 9‑i UM (A tulajdonjog halál esetén történő átruházásáról szóló szerződés) ítélet (C‑277/20, EU:C:2021:708), 33. pont.

( 54 ) 2020. július 16‑i E. E. (Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról és az alkalmazandó jogról) ítélet (C‑80/19, EU:C:2020:569), 41. pont.

( 55 ) 2017. október 12‑iKubicka ítélet (C‑218/16, EU:C:2017:755); 2018. június 21‑iOberle ítélet (C‑20/17, EU:C:2018:485); 2021. szeptember 9‑iUM (A tulajdonjog halál esetén történő átruházásáról szóló szerződés) ítélet (C‑277/20, EU:C:2021:708). Ezekben az ügyekben a rendelet alternatívája valamely nemzeti jog volt, nem pedig egy másik uniós jogi aktus.

( 56 ) 2022. április 7‑i V A és Z A (Öröklési ügyekre irányadó kiegészítő joghatóság) ítélet (C‑645/20, EU:C:2022:267), 37. pont.

( 57 ) 2020. július 16‑i E. E. (Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról és az alkalmazandó jogról) ítélet (C‑80/19, EU:C:2020:569), 69. pont; 2022. április 7‑iV A és Z A (Öröklési ügyekre irányadó kiegészítő joghatóság) ítélet (C‑645/20, EU:C:2022:267), 44. és 45. pont.

( 58 ) A (28) preambulumbekezdés vége és a (32) preambulumbekezdés; 13. cikk.

( 59 ) A 12. cikk (1) bekezdése.

( 60 ) Illetve azon ritka esetekben is, amikor az általában alkalmazandó jognak a 21. cikk (2) bekezdésében foglalt mentesítő záradék alapján elsőbbséget kell adnia más jognak.

( 61 ) Ez a jelen ügyben is így van: az OP által kívánt jogválasztás elfogadása esetén a lengyel közjegyzőnek és esetleg a bíróságnak külföldi jogot kell alkalmaznia.

( 62 ) 5–7. cikk.

( 63 ) Például a hagyatéki gondnok kirendelése és jogosítványai bizonyos helyzetekben: a 650/2012 rendelet (44) preambulumbekezdése és 29. cikke.

( 64 ) A 650/2012 rendelet (54) preambulumbekezdése és 30. cikke.

( 65 ) E rendelkezés szövege nem szerepelt a Bizottság rendeletjavaslatában (COM(2009) 154 végleges). Későbbi felvételére nem található magyarázat a Parlament Jogi Bizottságának 2013. március 6‑i jelentésében (A7‑0045/2012 sz. dokumentum).

( 66 ) Nagyon szemléletesen: A. Bonomi, „Successions internationales: conflits de lois et de juridictions”, Recueil des cours de l’Académie de droit international, 350. kötet, 71–418. o., különösen a 107–108. o.: „La prétention d’un Etat étranger à soumettre, selon l’approche unitaire, les immeubles à la loi nationale ou à la loi du dernier domicile (ou de la dernière résidence habituelle) du de cujus, est […] entièrement irréaliste”.

( 67 ) Az e jognak tett engedmények – az említett jog lex rei sitae jellegénél fogva – korlátozottak. A 650/2012 rendelet 31. cikke jól szemlélteti ezt: ha az öröklésre alkalmazandó jog alapján hivatkozott dologi jog nem létezik annak a tagállamnak a jogában, ahol arra hivatkoznak (általában az a tagállam, ahol a jog alapjául szolgáló ingatlan található), a lex rei sitae nem lép a lex successionis helyébe; a tagállamok kötelessége az ismeretlen dologi jog folytonosságának biztosítása azáltal, hogy azt a saját jogukban legközelebb álló dologi joghoz hozzáigazítják.

( 68 ) Az elismerés megtagadásának mindkét indokát tartalmazza a Lengyelország és Ukrajna közötti, 1993. május 24‑i kétoldalú megállapodás 50. cikke.

( 69 ) 2022. október 28‑i Generalstaatsanwaltschaft München (Kiadatás és ne bis in idem) ítélet (C‑435/22 PPU, EU:C:2022:852), 119. és 121. pont.

( 70 ) A védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2008. október 22‑i 2008/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 299., 25. o.) 12. cikkének (1) bekezdése, és a Svájc és Németország között létrejött, 1892. április 13‑án Berlinben aláírt, a szabadalmak, a formatervezési minták és a védjegyek kölcsönös oltalmáról szóló, módosított egyezmény közötti kapcsolatot illetően lásd például: 2020. október 22‑iFerrari ítélet (C‑720/18 és C‑721/18, EU:C:2020:854).

( 71 ) Többek között a 2020. október 22‑iFerrari ítélet (C‑720/18 és C‑721/18, EU:C:2020:854), 67. pont; a 2022. október 28‑iGeneralstaatsanwaltschaft München (Kiadatás és ne bis in idem) ítélet (C‑435/22 PPU, EU:C:2022:852), 122. pont.

( 72 ) 2020. október 22‑iFerrari ítélet (C‑720/18 és C‑721/18, EU:C:2020:854), 68. pont.

( 73 ) Uo., 69. és 72. pont.

( 74 ) Ebben az összefüggésben a kétoldalú megállapodást úgy lehet értelmezni (feltéve, ismétlem, hogy ez az értelmezés összhangban van a nemzetközi joggal), hogy az örökhagyó jogválasztására vonatkozó említés hiánya e tekintetben egyenértékű a közömbösséggel, és a megállapodásban részes valamennyi állam az általa megfelelőnek ítélt módon szabadon szabályozhatja ezt a kérdést.