2

A felperes németországi székhelyű hitelintézet, amely a megszüntetés folyamatában van. Továbbra is rendelkezik bizonyos, olyan banki ügyletek végzésére és pénzügyi szolgáltatások nyújtására vonatkozó engedélyekkel, mint például betéti és hitelműveletek, valamint pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása. Ezen engedélyekkel azonban csak azért rendelkezik, hogy rendezett módon lefolytassa a megszüntetést.

3

Az e célból végrehajtott műveletek közül a jelen ügy szempontjából különösen az Erste Abwicklungsanstaltot (a továbbiakban: EAA) érintő ügyletek relevánsak.

4

Az EAA‑t a 2008. október 17‑i Finanzmarktstabilisierungsfondsgesetz (a pénzügyi piacok stabilizálására szolgáló alap létrehozásáról szóló törvény; BGBl. 2008 I, 1982. o.) hozta létre a felperes megszüntetése és banki műveletei egy részének védelme céljából.

5

A felperes eszközeinek és kötelezettségeinek nagy részét megszüntetése céljából átruházta az EAA‑ra. Ezen eszközök és kötelezettségek egy részét kihelyezés útján ténylegesen átruházták az EAA‑ra. Az eszközök és kötelezettségek e része már nem szerepel a felperes mérlegében.

6

A felperes eszközeinek és kötelezettségeinek egy másik része nem képezte e kihelyezés tárgyát, hanem kizárólag az EAA részéről történt úgynevezett „gazdasági” átruházás vagy garancia tárgya volt. Ennek érdekében a felperes olyan megállapodásokat kötött az EAA‑val, amelyek célja a kockázatok ez utóbbira való átruházása volt, miközben a felperes megőrizte eszközei és kötelezettségei e részének tényleges tulajdonjogát.

7

A felperes azon eszközei és kötelezettségei, amelyek csak gazdasági átruházás tárgyát képezték az EAA felé, magukban foglalják többek között a tőzsdén kívüli származtatott eszközökből álló portfóliót (a továbbiakban: EAA‑OTC származtatott eszközportfólió). Ez lényegében egyrészt a felperes bizonyos származtatott eszközökből származó vagy azokhoz kapcsolódó jogaiból és kötelezettségeiből, másrészt pedig az e származtatott eszközökből eredő követeléseket biztosító biztosítékokból áll.

8

A felperes polgári és közigazgatási jogi felelősséggel tartozik az EAA portfóliójába tartozó azon eszközök kezeléséért, amelyeket ténylegesen nem ruháztak át az EAA‑ra kihelyezés útján. Mivel maga az EAA nem hasznosíthatja ezeket az eszközöket, azokat a felperes az EAA‑val kötött szerződések alapján vagyonkezelőként kezeli. A felperes e címen a saját nevében, de az EAA utasításai szerint és nevében jár el.

9

Az EAA‑OTC származtatott eszköz‑portfólió elemei a realizálásukig vagy az EAA‑ra történő átruházásukig vagyonkezelői eszközökként vagy kötelezettségekként jelennek meg a felperes mérlegében.

10

A megtámadott határozattal az ESZT a hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Szanálási Alap létrehozásáról és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. július 15‑i 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 225., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 372., 9. o.) 70. cikke (2) bekezdésének megfelelően meghatározta az e rendelet 2. cikke és 67. cikkének (4) bekezdése együttesen értelmezett rendelkezéseinek hatálya alá tartozó intézmények (a továbbiakban: intézmények), köztük a felperes Egységes Szanálási Alaphoz (ESZA) való előzetes hozzájárulásait (a továbbiakban: előzetes hozzájárulások) a 2021. évre vonatkozóan (a továbbiakban: 2021. évi hozzájárulási időszak).

11

A Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht (pénzügyi szolgáltatásokat felügyelő szövetségi hivatal, BaFin, Németország) mint a 806/2014 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének 3. pontja értelmében vett nemzeti szanálási hatóság (a továbbiakban: NSZH) 2021. április 21‑i beszedési értesítésében felszólította a felperest, hogy fizesse meg a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó, az ESZT által meghatározott előzetes hozzájárulását.

12

Egyrészt a felperes, másrészt az ESZT és a BaFin nem ért egyet a felperes előzetes hozzájárulásának kiszámítása során figyelembe veendő elemekkel. Közelebbről a felperes úgy véli, hogy e tekintetben nem kell figyelembe venni az EAA‑OTC származtatott eszköz‑portfólió részét képező kötelezettségeket, és hogy nem tartozik olyan csoporthoz, amely a 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a szanálásfinanszírozási rendszerhez való előzetes hozzájárulás tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2014. október 21‑i (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2015. L 11., 44. o.; helyesbítés: HL 2017. L 156., 38. o.) 6. cikke (8) bekezdésének a) pontja értelmében vett állami vagy hasonló források megszerzése után szerkezetátalakítás alanyává vált. Az ESZT és a BaFin ezzel szemben úgy véli, hogy a felperes előzetes hozzájárulását mérlegfőösszege alapján kell kiszámítani, és hogy a felperes szerkezetátalakítás alatt álló intézmény.

[omissis]

34

Első jogalapja keretében a felperes először is jogellenességi kifogásokat hoz fel a 806/2014 rendelettel és a 2014/59 irányelvvel szemben, másodszor a megtámadott határozat jogszerűségére vonatkozó kifogásokat, harmadszor pedig három jogellenességi kifogást a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelettel szemben.

35

Először is a jogellenességi kifogásokat kell megvizsgálni, mivel a megtámadott határozat jogszerűségére vonatkozó kifogásokat a Törvényszék a lenti 337–351. pontban értékeli.

36

A felperes jogellenességi kifogásokat hoz fel a 806/2014 rendelettel és a 2014/59 irányelvvel szemben, azzal az indokkal, hogy az uniós jogalkotó tévesen választotta az EUMSZ 114. cikk (1) bekezdését az elfogadásuk jogalapjaként.

37

Egyrészt az említett jogi aktusok semmilyen kapcsolatban nem állnak a belső piaccal, mivel ha az előzetes hozzájárulásokat tagállami szinten írnák elő, azok nem jelentenék a szolgáltatások szabad mozgásának akadályát, és nem eredményeznék a verseny érzékelhető torzulását sem.

38

Másrészt az uniós jogalkotó nem alapíthatja az előzetes hozzájárulások rendszerét az EUMSZ 114. cikk (1) bekezdésére, mivel e hozzájárulások az EUMSZ 114. cikk (2) bekezdése értelmében vett „adózásra vonatkozó rendelkezések” hatálya alá tartoznak. Közelebbről, az EUMSZ 114. cikk (2) bekezdésének angol és francia nyelvi változatából kitűnik, hogy e rendelkezés hatálya túlmegy az „adó” fogalmán. Következésképpen az uniós jogalkotónak az előzetes hozzájárulások befizetésére vonatkozó kötelezettség bevezetése érdekében az EUMSZ 113. cikkre vagy az EUMSZ 115. cikkre kellett volna hivatkoznia.

39

Az ESZT, az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

40

Elöljáróban először is emlékeztetni kell arra, hogy valamely uniós jogi aktus jogalapja megválasztásának objektív elemeken, különösen a jogi aktus célján és tartalmán kell alapulnia, amelyek alkalmasak arra, hogy bírósági felülvizsgálat tárgyát képezzék (lásd: 2017. július 26‑i 1/15 [EU–Kanada PNR‑megállapodás] vélemény, EU:C:2017:592, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. szeptember 4‑iBizottság kontra Tanács [Megállapodás Kazahsztánnal] ítélet, C‑244/17, EU:C:2018:662, 36. pont).

41

Az EUMSZ 114. cikk (1) bekezdése alapján elfogadott jogalkotási aktusnak egyrészről a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítésére vonatkozó intézkedéseket kell tartalmaznia, másrészről a tárgyának a belső piac megteremtésének és működésének kell lennie (2014. január 22‑iEgyesült Királyság kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑270/12, EU:C:2014:18, 100. pont).

42

Először is fontos emlékeztetni arra, hogy az EUMSZ 114. cikk csak akkor alkalmazható jogi alapként, ha objektíve és ténylegesen kitűnik a jogi aktusból, hogy annak célja a belső piac megteremtése és működése feltételeinek javítása (lásd: 2014. január 22‑iEgyesült Királyság kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑270/12, EU:C:2014:18, 113. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

A jelen ügyben többek között a 806/2014 rendelet (1) és (3) preambulumbekezdéséből, valamint a 2014/59 irányelv (1) preambulumbekezdéséből az következik, hogy e jogi aktusokat gazdasági és pénzügyi válsághelyzetben fogadták el, amelynek során az Unió esetében világossá vált, hogy nem állnak rendelkezésre a pénzügyi nehézségekkel küzdő intézmények által jelentett kockázat hatékony kezelését lehetővé tevő eszközök, ami arra kényszerítette a tagállamokat, hogy az állami pénzügyi eszközöket ilyen intézmények támogatására használják fel.

44

A 806/2014 rendelet (1) preambulumbekezdéséből és a 2014/59 irányelv (3) preambulumbekezdéséből az is következik, hogy e válság rávilágított a banki szolgáltatások belső piacának működését fenyegető veszélyekre és a pénzügyi széttöredezettség növekvő kockázatára. Ez valós aggodalomra adott okot a belső piacon, ahol a bankoknak képesnek kellett volna lenniük arra, hogy jelentős határokon átnyúló tevékenységeket folytassanak, jóllehet a dominóhatástól való félelem miatt e tevékenységek háttérbe szorultak.

45

Egyébiránt az uniós jogalkotó a 806/2014 rendelet (2)–(4) és (12) preambulumbekezdésében, valamint a 2014/59 irányelv (4) és (5) preambulumbekezdésében hangsúlyozta, hogy a tagállamok nemzeti szanálási szabályai és az ezekhez kapcsolódó adminisztratív gyakorlatok közötti eltérések, valamint a bankunión belüli szanálásra vonatkozó, egységes döntéshozatali eljárás hiánya táplálja a nemzeti bankrendszerek bizalomhiányát a többi tagállam – köztük az ESZM‑ben részt nem vevő tagállamok – bankrendszerével szemben, és hozzájárul a piac instabilitásához, mivel egy hitelintézet fizetésképtelenségének lehetséges következményei tekintetében nem garantálják a kiszámíthatóságot. Ezen eltérések egyes bankok és azok ügyfelei számára is – kizárólag e bankok letelepedési helye miatt, valós hitelképességüktől függetlenül – magasabb hitelfelvételi költségeket eredményezhettek.

46

Ezenfelül az uniós jogalkotó a 806/2014 rendelet (9) és (19) preambulumbekezdésében kiemelte, hogy mindaddig, amíg a szanálási szabályok, gyakorlatok és a tehermegosztásra vonatkozó megközelítések nemzeti szintűek maradnak, valamint a szanálás finanszírozásához szükséges pénzügyi forrásokat nemzeti szinten teremtik elő és használják fel, nem szakad meg teljesen az államok és a bankszektor közötti kapcsolat, és belső piac töredezettsége megmarad. E helyzet korlátozza a bankok több országot érintő tevékenységét, ezáltal pedig akadályozza az alapvető szabadságok gyakorlását, és versenytorzulást okoz a belső piacon.

47

Végül, amint az a 2014/59 irányelv (9) és (10) preambulumbekezdéséből kitűnik, az irányelv célja annak megakadályozása, hogy a nemzeti hatóságok az intézmények szanálása tekintetében nem ugyanolyan mértékű ellenőrzési jogkörrel vagy lehetőséggel rendelkezzenek, ami az egyes tagállamokban eltérően érintheti az intézményi finanszírozási költségeket, akadályozva ezzel őket belső piaci letelepedési joguk gyakorlásában.

48

A 806/2014 rendelet e megfontolásokra tekintettel igyekszik gyengíteni az egyes tagállamok vélt pénzügyi helyzete és az ezekben a tagállamokban működő intézmények és vállalkozások finanszírozási költségei közötti kapcsolatot, valamint a pénzügyi rendszer stabilizálásának finanszírozásával kapcsolatos felelősséget a pénzügyi szektor egészére hárítani.

49

Ennek megfelelően, amint azt az 1. cikke kimondja, a 806/2014 rendelet többek között egységes szabályokat és egységes eljárást állapít meg az intézmények szanálására vonatkozóan, amelyeket az ESZT köteles alkalmazni a fenti 43–46. pontban hivatkozott veszélyek enyhítése érdekében.

50

Ehhez hasonlóan a 2014/59 irányelv többek között harmonizált szabályokat és harmonizált eljárást állapít meg az intézmények szanálására vonatkozóan az uniós jogalkotó fenti 43–45. és 47. pontban ismertetett aggályainak eloszlatása érdekében.

51

Az ESZA és a nemzeti finanszírozási rendszerek e szabályok és ezen eljárás alapvető elemei, amelyek – amint az a 806/2014 rendelet 67. és 76. cikkéből, valamint (107) preambulumbekezdéséből, illetve a 2014/59 irányelv 100. és 101. cikkéből, valamint (103), (104) és (108) preambulumbekezdéséből kitűnik – lehetővé teszik a szanálási hatáskörök hatékony gyakorlásának biztosítását és a szanálási eszközök finanszírozásához való hozzájárulást azok hatékony alkalmazásának biztosítása révén.

52

A megfelelő pénzügyi eszközöknek az ESZA‑ban és a nemzeti finanszírozási rendszerekben való biztosítása érdekében azokat a fenti 43–46. és 48. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel többek között az intézmények által fizetett előzetes hozzájárulásokból finanszírozzák.

53

Ezért e hozzájárulások befizetése biztosítja az egységes vagy harmonizált szabályok és az intézmények egységes vagy harmonizált szanálási eljárásának hatékony alkalmazását. Az említett hozzájárulásokat megállapító szabályok pedig – amint a 806/2014 rendelet (12) és (19) preambulumbekezdéséből, valamint a 2014/59 irányelv (9) és (10) preambulumbekezdéséből kitűnik – lehetővé teszik annak elkerülését, hogy az eltérő nemzeti gyakorlatok akadályozzák az alapvető szabadságok gyakorlását, vagy torzítsák a versenyt a belső piacon.

54

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a 806/2014 rendelet és a 2014/59 irányelv célja a belső piac létrehozása és működése feltételeinek javítása.

55

Egyébiránt, ami az EUMSZ 114. cikk (1) bekezdésében foglalt azon feltételt illeti, amely szerint az érintett uniós jogi aktusnak a tagállamok rendelkezéseinek közelítésére vonatkozó intézkedéseket kell tartalmaznia, többek között a 806/2014 rendelet (2) preambulumbekezdéséből és a 2014/59 irányelv (4) preambulumbekezdéséből kitűnik egyrészt, hogy az Unióban nem volt egységes döntéshozatali eljárás az intézmények szanálására, másrészt pedig, hogy jelentős anyagi jogi és eljárásjogi különbségek vannak a tagállamokban az intézmények fizetésképtelenségére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések között.

56

Ebben az összefüggésben az uniós jogalkotó a bankunió szintjén egységes és tagállami szinten harmonizált szabályokat és eljárást, valamint az előzetes hozzájárulások beszedésére vonatkozó egységes eljárást hozott létre e szabályok és eljárások hatékony alkalmazásának biztosítása érdekében, amint az a fenti 49–53. pontban kifejtésre került.

57

A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy a 806/2014 rendelet és a 2014/59 irányelv megfelel az EUMSZ 114. cikk (1) bekezdésében foglalt feltételeknek.

58

Másodszor meg kell vizsgálni a felperes azon érvét, amely szerint a 806/2014 rendelet és a 2014/59 irányelv azon rendelkezéseit, amelyek az intézmények számára előzetes hozzájárulás fizetésére vonatkozó kötelezettséget írnak elő, „adózásra vonatkozó rendelkezéseknek” kell tekinteni, és ennélfogva nem tartoznak az uniós jogalkotónak az EUMSZ 114. cikk (2) bekezdése szerinti harmonizációs hatáskörébe.

59

Az EUMSZ 114. cikk (2) bekezdése előírja, hogy e rendelkezés (1) bekezdése nem alkalmazandó többek között az „adózásra vonatkozó rendelkezésekre”.

60

Az „adózásra vonatkozó rendelkezések” kifejezés értelmezését illetően meg kell állapítani, hogy az EUM‑Szerződés nem tartalmazza e kifejezés meghatározását (lásd ebben az értelemben: 2004. április 29‑iBizottság kontra Tanács ítélet, C‑338/01, EU:C:2004:253, 63. pont).

61

Mindemellett a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy egy adott ágazat gazdasági szereplői által fizetett adó nem adójellegű különösen olyan helyzetben, amikor közvetlenül kizárólag ezen ágazat kiadásainak finanszírozására fordítják, és amikor e kiadások szükségesek ezen ágazat működéséhez, különösen annak stabilizálása érdekében (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 1989. július 11‑iSchräder HS Kraftfutter ítélet, 265/87, EU:C:1989:303, 9. és 10. pont).

62

Márpedig ez az érvelés az olyan előzetes hozzájárulások esetében is alkalmazandó, amelyek biztosítási logikát követnek, és amelyeket egy adott ágazat gazdasági szereplői kizárólag ezen ágazat kiadásainak finanszírozása érdekében fizetnek.

63

Így az előzetes hozzájárulások jellegét illetően a fenti 43. pontban már megállapítást nyert, hogy a 806/2014 rendeletet és a 2014/59 irányelvet olyan gazdasági és pénzügyi válsághelyzetben fogadták el, amelynek során az Unió esetében világossá vált, hogy nem állnak rendelkezésre a pénzügyi nehézségekkel küzdő intézmények által jelentett kockázat hatékony kezelését lehetővé tevő eszközök, ami arra kényszerítette a tagállamokat, hogy az állami pénzügyi eszközöket ilyen intézmények támogatására használják fel. Az ESZM célja az intézmények ilyen válságok során bekövetkező csődje által okozott káros következmények elkerülése, mivel az intézmények egyetlen tagállamban bekövetkező csődje veszélyeztetheti a pénzügyi piacok egészének stabilitását, amint az a 806/2014 rendelet (8) és (12) preambulumbekezdéséből kitűnik. Ugyanez vonatkozik a 2014/59 irányelvre, amint az a (3) és (5) preambulumbekezdéséből kitűnik.

64

Ebben az összefüggésben az uniós jogalkotó úgy ítélte meg, hogy a pénzügyi ágazat egészének feladata a pénzügyi rendszer stabilizálásának finanszírozása, amint az többek között a 806/2014 rendelet (100) preambulumbekezdéséből és a 2014/59 irányelv (103) preambulumbekezdéséből kitűnik.

65

Ebből a szempontból az előzetes hozzájárulások sajátos jellege – amint azt a 2014/59 irányelv (105)–(107) preambulumbekezdése és a 806/2014 rendelet (41) preambulumbekezdése is megerősíti – abban áll, hogy a pénzügyi ágazat biztosítási logika alapján megfelelő pénzügyi források nyújtását biztosítsa az ESZM számára ahhoz, hogy feladatait elláthassa (2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont).

66

Következésképpen a 806/2014 rendelet 67. cikke (2) és (4) bekezdésének, valamint (61) preambulumbekezdésének, valamint a 2014/59 irányelv (49) preambulumbekezdésének megfelelően az előzetes hozzájárulásokat a pénzügyi ágazat gazdasági szereplőitől kell beszedni annak érdekében, hogy azokat az ESZA‑ba befizessék, amely kizárólag a szanálási eszközök hatékony alkalmazására és a szanálási hatáskörök hatékony gyakorlására használható fel, amennyiben az ilyen intézkedések szükségesnek bizonyulnak az ezen ágazat pénzügyi stabilitására vonatkozó célkitűzés eléréséhez.

67

E tekintetben meg kell állapítani, hogy amint az a 806/2014 rendelet 1. cikkéből és a 2014/59 irányelv 1. cikkéből következik, a fenti 66. pontban említett intézkedéseket csak azon intézmények javára alkalmazzák, amelyek kötelesek az előzetes hozzájárulásokat megfizetni.

68

Kétségtelen, hogy a 806/2014 rendelet és a 2014/59 irányelv nem teremt automatikus kapcsolatot az előzetes hozzájárulás megfizetése és az érintett intézmény szanálása között. Ez az oka annak, hogy az előzetes hozzájárulások nem tekinthetők biztosítási díjnak, amely havi részletekre bontható és visszatéríthető (lásd ebben az értelemben: 2021. január 20‑iABLV Bank kontra ESZT ítélet, T‑758/18, EU:T:2021:28, 70. és 73. pont).

69

Ettől függetlenül az intézmények két jogcímen részesülnek az ESZA‑ból és a nemzeti finanszírozási rendszerekből, amelyet éppen az előzetes hozzájárulásukból finanszíroznak.

70

Egyrészt, amennyiben az intézmények fizetésképtelenek vagy valószínűleg fizetésképtelenné válnak, pénzügyi helyzetük olyan szanálási eljárás keretében rendezhető, amely az intézmények javára akkor indítható meg, ha a 806/2014 rendelet 18. cikkében vagy a 2014/59 irányelv 32. cikkében előírt többi feltétel is teljesül. Ezen eljárás tehát lehetővé teszi az ESZA vagy a nemzeti finanszírozási rendszerek pénzügyi eszközeinek ilyen intézmények javára történő felhasználását, figyelembe véve, hogy ezen eszközöket ez utóbbi intézmények hozzájárulásaiból finanszírozták.

71

Másrészt valamennyi intézmény élvezi az előzetes hozzájárulásaiból eredő előnyöket a pénzügyi rendszer stabilitása révén, amelyet az ESZA és a nemzeti finanszírozási rendszerek biztosítanak.

72

Az ESZA és a nemzeti finanszírozási rendszerek által fedezett kockázat ugyanis az egész pénzügyi ágazat által a pénzügyi rendszer stabilitására nézve jelentett kockázat (2021. január 20‑iABLV Bank kontra ESZT ítélet, T‑758/18, EU:T:2021:28, 72. pont).

73

Ebből következik, hogy az ESZA és a nemzeti finanszírozási rendszerek nem adójogi, hanem biztosítási szemlélettel törekednek a pénzügyi ágazat egésze stabilitásának biztosítására, azzal a céllal, hogy valamennyi intézmény számára védelmet biztosítsanak ezen ágazat válságával szemben.

74

E biztosítási cél egyébiránt az előzetes hozzájárulások kiszámításában is tükröződik, mivel e hozzájárulások nem egy meghatározott adómértéknek az adóalapra történő alkalmazásából erednek, hanem a 2014/59 irányelv 102. és 103. cikke, valamint a 806/2014 rendelet 69. és 70. cikke alapján a végső célszint, majd egy éves célszint meghatározásából, amelyet ezt követően felosztanak az intézmények között (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden-Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont). Az éves célszint e felosztása többek között – amint az ezen irányelv (107) preambulumbekezdéséből és e rendelet (109) preambulumbekezdéséből is következik – azon a kockázaton alapul, amelyet az egyes intézmények jelentenek a pénzügyi rendszer stabilitására nézve, ami arra ösztönzi az intézményeket, hogy kevésbé kockázatos működési modelleket válasszanak.

75

A fentiekből következik, hogy az intézmények az előzetes hozzájárulásokat egy biztosítási logikát követve fizetik meg, mivel e hozzájárulásokat közvetlenül kizárólag azon pénzügyi ágazat kiadásainak finanszírozására fordítják, amelyhez ezen intézmények tartoznak, és mivel e kiadások szükségesnek bizonyulnak ezen ágazat működéséhez, többek között azért, hogy bizonyos intézmények csődje esetén stabilizálják azt, és korlátozzák a dominóhatást.

76

Következésképpen a 806/2014 rendelet és a 2014/59 irányelv azon rendelkezései, amelyek előzetes hozzájárulások fizetésére kötelezik az intézményeket, és meghatározzák azok kiszámításának módját, nem minősülnek az EUMSZ 114. cikk (2) bekezdése értelmében vett „adózásra vonatkozó rendelkezéseknek”.

77

E következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes azon érve, amely szerint az EUMSZ 114. cikk (2) bekezdése egyes nyelvi változatainak megfelelően az „adózásra vonatkozó rendelkezések” kifejezésnek szélesebb értelműnek kellene lennie.

78

Főszabály szerint ugyanis valamely uniós jogi aktus valamennyi nyelvi változatának azonos értéket kell tulajdonítani. Az uniós jog értelmezése egységességének a megőrzése érdekében ezért az e változatok közötti eltérés esetén az érintett rendelkezést azon szabályozás általános rendszere és célja alapján kell értelmezni, amelynek a részét képezi (lásd: 2018. február 20‑iBelgium kontra Bizottság ítélet, C‑16/16 P, EU:C:2018:79, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

79

Ily módon a jogi aktus egyes nyelvi változatainak megfogalmazása nem szolgálhat tehát e jogi aktus értelmezésének kizárólagos alapjául, illetve e tekintetben nem élvezhet elsőbbséget a többi nyelvi változattal szemben. Az ilyen megközelítés ugyanis összeegyeztethetetlen lenne az uniós jog egységes alkalmazásának követelményével (lásd: 2018. február 20‑iBelgium kontra Bizottság ítélet, C‑16/16 P, EU:C:2018:79, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

80

A fentiekre tekintettel az első jogalapot, amennyiben az a 806/2014 rendelettel és a 2014/59 irányelvvel kapcsolatos jogellenességi kifogásokon alapul, el kell utasítani.

81

A felperes három jogellenességi kifogást hoz fel a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelettel szemben.

82

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikke előírja, hogy az ESZT az egyes intézmények által fizetendő előzetes hozzájárulást az intézmények által szolgáltatott információk alapján kialakított kockázati profil arányában és az e felhatalmazáson alapuló rendelet 4–13. cikkében megállapított módszertan alkalmazásával határozza meg.

83

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet „Az alapvető éves hozzájárulás kockázati kiigazítása” című 5. cikke megjelöli többek között azokat a kötelezettségeket, amelyeket ki kell zárni e hozzájárulások kiszámításából. E felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke felsorolja azokat a kockázati pilléreket és mutatókat, amelyeket az ESZT‑nek az intézmények kockázati profiljának értékelése céljából figyelembe kell vennie, míg az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikke rögzíti az egyes kockázati pillérek és mutatók relatív súlyát, amelyet az ESZT‑nek az egyes intézmények kockázati profiljának értékelése során alkalmaznia kell.

84

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 8. cikke a kockázati mutatók különös esetekben történő alkalmazására vonatkozik.

85

Egyebekben a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletnek „Az alapvető éves hozzájárulás kockázati kiigazítása” című 9. cikke előírja, hogy az ESZT a kockázatkiigazítási szorzót az e felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkében említett kockázati mutatók alapján, az említett felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében megadott képletnek és eljárásoknak megfelelően számítja ki, valamint hogy az ESZT az egyes intézmények éves hozzájárulását minden hozzájárulási időszak vonatkozásában az alapvető éves hozzájárulás és e kockázatkiigazítási szorzó összeszorzásával határozza meg, az I. mellékletben megadott képletnek és eljárásoknak megfelelően.

86

Végül a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete meghatározza az intézmények éves hozzájárulásainak több lépésben történő kiszámítására vonatkozó eljárást.

87

A felperes szerint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet túllépi a felhatalmazó 2014/59 irányelvben meghatározott korlátokat. Mivel ezen irányelv keretét az EUMSZ 114. cikk (1) bekezdése határozza meg, a felhatalmazáson alapuló jogi aktus nem térhet el az utóbbi rendelkezés által körülhatárolt kerettől, és nem alkalmazható a belső piaccal kapcsolatban nem álló intézményekre. Ez a helyzet áll fenn a felperes esetében, amely éppen megszünteti a tevékenységeit.

88

Az ESZT és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

89

Meg kell állapítani, hogy a jelen jogellenességi kifogás azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint a felperes „nem áll kapcsolatban a belső piaccal”.

90

Ugyanis, habár a felperes a tevékenységeinek megszüntetésére irányuló folyamatban is van éppen, a saját állítása szerint továbbra is banki műveleteket végez, és pénzügyi szolgáltatásokat nyújt. E körülmények között részt vesz a belső piacon belüli kereskedelemben.

91

Ezt követően, még ha feltételezzük is, hogy a felperes kifogását úgy kell érteni, hogy a Bizottság köteles volt kizárni a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet hatálya alól a belső piacon alacsony szintű tevékenységet folytató intézményeket, a következőket kell megállapítani.

92

A nemzeti alapon kiszámított előzetes hozzájárulásokat a 2014/59 irányelv 103. cikkének (2) bekezdése alapján vetik ki.

93

E rendelkezésből kitűnik, hogy e hozzájárulásokat a 2014/59 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének 23. pontja értelmében vett „intézményeknek” kell befizetniük.

94

A 2014/59 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének az említett irányelv 2. cikke (1) bekezdésének 2. pontjával együttesen értelmezett 23. pontjából az következik, hogy ezen intézmények közé tartoznak többek között a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26‑i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 176., 1. o.; helyesbítések: HL 2013. L208., 68. o.; HL 2013. L321., 6. o.; HL 2017. L 20., 2. o.) 4. cikke (1) bekezdésének 1. pontjában meghatározott hitelintézetek, kivéve a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról, valamint a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, valamint a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26‑i 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 176., 338. o.) 2. cikkének (5) bekezdésében meghatározott szervezeteket.

95

Márpedig az 575/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének 1. pontja szerint „hitelintézet” olyan vállalkozás, amely a nyilvánosságtól betéteket vagy más visszafizetendő pénzeszközöket vesz át, valamint saját számlára hiteleket nyújt, függetlenül e tevékenységek jelentőségétől.

96

Hasonlóképpen, bár a 2013/36 irányelv 2. cikkének (5) bekezdése kizár bizonyos szervezeteket ezen irányelv hatálya alól, nem zárja ki a belső piacon alacsony szintű üzleti tevékenységet folytató olyan intézményeket, mint a megszüntetés alatt álló intézmények.

97

A fentiekből következik, hogy a 2014/59 irányelv 103. cikkének (2) bekezdése az általa érintett valamennyi intézményt előzetes hozzájárulások fizetésére kötelezi, függetlenül a belső piacon folytatott tevékenységeik intenzitásától.

98

Ezenkívül a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése, amely a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet jogalapját képezi, nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy mentesítsen bizonyos intézményeket az előzetes hozzájárulások befizetésére vonatkozó kötelezettség alól a belső piacon végzett tevékenységeik alacsony szintje miatt, mivel megszüntetés alatt állnak.

99

E körülmények között el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a 2015/63 rendelet sérti a 2014/59 irányelvet, mivel nem mentesítette a hatálya alól az ilyen intézményeket.

100

E következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes azon érve, amely szerint a 2014/59 irányelv és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet rendszeréből és céljából, valamint azoknak az EUMSZ 114. cikk fényében történő értelmezéséből az következik, hogy ezen aktusok nem írnak elő előzetes hozzájárulás megfizetésére vonatkozó kötelezettséget az olyan, megszüntetés alatt álló intézmények számára, amelyek nem állnak versenyben a belső piacon működő más intézményekkel.

101

E tekintetben egyrészt meg kell állapítani, hogy a fenti 93., 94. és 98. pontban hivatkozott rendelkezések szövege egyértelmű és pontos e kötelezettség személyi hatályát és a Bizottság azon kötelezettségének hiányát illetően, hogy bizonyos típusú intézményeket mentesítsen e hatály alól. Másrészt a fenti 90. pontból kitűnik, hogy a felperes továbbra is tevékenységet folytat a belső piacon.

102

A fentiekre tekintettel a jelen jogellenességi kifogást el kell utasítani.

103

A felperes lényegében azt állítja, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet az előzetes hozzájárulások számítási módszerének kidolgozása keretében nem vette kellőképpen figyelembe az érintett intézmények kockázati profilját. E felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke ily módon sérti a 2014/59 irányelv egyik lényeges rendelkezését, nevezetesen 103. cikkének (7) bekezdését.

104

E jogsértés többek között abból ered, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke nem írja elő a felpereshez hasonló olyan intézmények által fizetendő előzetes hozzájárulás csökkentését vagy az alóli mentesítését, amelyek jelentősége a kockázatnak való kitettsége, a szanálás valószínűsége vagy a pénzügyi piacok stabilitása szempontjából igen csekély, sőt nem is létezik.

105

Az ESZT és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

106

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 290. cikk értelmében vett felhatalmazáson alapuló jogkör keretében a Bizottság széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik a ráruházott hatáskörök gyakorlása során, különösen amennyiben összetett értékelést és mérlegelést kell végeznie (lásd ebben az értelemben: 2017. május 11‑iDyson kontra Bizottság ítélet, C‑44/16 P, EU:C:2017:357, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

107

Ez a helyzet az előzetes hozzájárulások kockázati profilhoz való hozzáigazítására vonatkozó, a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése szerinti kritériumok meghatározását illetően.

108

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e hozzájárulások sajátos jellege abban áll – amint a 2014/59 irányelv (105)–(107) preambulumbekezdéséből és a 806/2014 rendelet (41) preambulumbekezdéséből kitűnik –, hogy a pénzügyi szektor egy biztosítási logika alapján megfelelő pénzügyi források nyújtását biztosítja az ESZM‑nek ahhoz, hogy feladatait elláthassa, miközben a kevésbé kockázatos működési modellek érintett intézmények általi elfogadását ösztönzi (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont).

109

Ebben az összefüggésben, és amint az a 2014/59 irányelv (114) preambulumbekezdéséből kitűnik, az uniós jogalkotó megbízta a Bizottságot, hogy felhatalmazáson alapuló jogi aktus útján pontosítsa azt a módszert, amely szerint az intézményeknek a szanálásfinanszírozási rendszerhez való hozzájárulásait kockázati profiljukkal arányosan kiigazítják.

110

Ugyanebből a szempontból ezen irányelv (107) preambulumbekezdése pontosítja, hogy az előzetes hozzájárulások méltányos kiszámítása és a kevésbé kockázatos modellben történő működés ösztönzése érdekében a nemzeti finanszírozási rendszerekhez történő hozzájárulásoknak figyelembe kell venniük az intézmények hitel‑, likviditási és piaci kockázatát.

111

A fentiekből következik, hogy a Bizottságnak az előzetes hozzájárulásoknak az intézmények kockázati profilja alapján történő kiigazítására vonatkozó szabályokat kellett dolgoznia, ennek során két, egymással összefüggő célt követve, nevezetesen egyrészt az intézmények banki vagy – tágabban – pénzügyi tevékenységeivel járó különböző kockázatok figyelembevételének biztosítását, másrészt pedig ugyanezen intézmények arra való ösztönzését, hogy kevésbé kockázatos modellben működjenek.

112

Márpedig, amint az a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet elfogadásához kapcsolódó dokumentumokból, különösen a „JRC technical work supporting Commission second level legislation on risk based contributions to the (single) resolution fund” (A JRC szakmai tanulmánya a[z egységes] szanálási alaphoz való kockázatalapú hozzájárulásokra vonatkozó másodlagos jogi bizottsági jogszabályok alátámasztására, a továbbiakban: a JRC szakmai tanulmánya) és a „Commission Staff Working Document: estimates of the application of the proposed methodology for the calculation of contributions to resolution financing arrangements” (Bizottsági szolgálati munkadokumentum: a szanálásfinanszírozási rendszerekhez való hozzájárulások kiszámítására javasolt módszer alkalmazására vonatkozó becslések) dokumentumból kitűnik, az ilyen szabályok kidolgozása a Bizottság részéről összetett értékelésekkel és mérlegelésekkel járt, mivel a Bizottságnak meg kellett vizsgálnia azokat a különböző szempontokat, amelyek alapján a banki és pénzügyi szektorban a különböző típusú kockázatokat azonosítják.

113

A fentiekre tekintettel a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezett annak érdekében, hogy a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése alapján elfogadja „az előzetes hozzájárulásoknak az intézmények kockázati profilja szerinti kiigazítása” fogalmát pontosító szabályokat.

114

E körülmények között az alapvető éves hozzájárulások kiigazítására vonatkozó, a 2014/59 irányelv 103. cikke (7) bekezdése szerinti módszert illetően az uniós bíróság felülvizsgálatának annak vizsgálatára kell korlátozódnia, hogy a Bizottságra ruházott mérlegelési jogkör gyakorlása nem volt‑e nyilvánvalóan hibás vagy nem követtek‑e el hatáskörrel való visszaélést, illetve hogy a Bizottság nem lépte‑e nyilvánvalóan túl a mérlegelési jogkörét (lásd ebben az értelemben: 2011. július 21‑iEtimine ítélet, C‑15/10, EU:C:2011:504, 60. pont).

115

Következésképpen a felperesnek kell bizonyítania, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke ilyen hibákat tartalmaz.

116

E tekintetben mindenekelőtt a fenti 92–97. pontból kitűnik, hogy a 2014/59 irányelv nem ír elő mentességet az előzetes hozzájárulások befizetésére vonatkozó kötelezettség tekintetében azon intézmények részére, amelyeknek jelentősége a kockázatnak való kitettsége, a szanálás valószínűsége vagy a pénzügyi piacok stabilitása szempontjából csekély. A 806/2014 rendelet sem ír elő hasonló mentességet.

117

Ehhez hasonlóan a szavatolótőkén és a biztosított betéteken kívül sem a 2014/59 irányelv, sem pedig a 806/2014 rendelet nem írt elő mentességet az intézmények bizonyos kötelezettségei, például a vagyonkezelői minőségben tartott kötelezettségek tekintetében az előzetes hozzájárulások kiszámítása céljából.

118

Így a 2014/59 irányelv 103. cikke (2) bekezdésének és a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének megfelelően főszabály szerint valamennyi intézmény köteles előzetes hozzájárulást fizetni, és ezen intézmények valamennyi kötelezettségét főszabály szerint figyelembe kell venni e hozzájárulások kiszámítása során, a szavatolótőkén és a biztosított betéteken kívül.

119

Ez a megközelítés megfelel az előzetes hozzájárulási rendszer biztosítási alapú logikájának, amely szerint a pénzügyi szektor egészének elegendő pénzügyi forrást kell biztosítania az ESZA számára ahhoz, hogy az elláthassa feladatait (2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont). E logikának megfelelően ugyanis az ESZA által biztosított pénzügyi rendszer stabilitásán keresztül valamennyi intézmény számára – beleértve azokat is, amelyek szanálásának valószínűsége a birtokukban lévő kötelezettségekre tekintettel állítólag alacsonyabb – hasznos az előzetes hozzájárulás.

120

E körülmények között a felperes nem állíthatja, hogy a Bizottság köteles lett volna kizárni az előzetes hozzájárulások rendszeréből azokat az intézményeket, amelyek vagyonkezelői minőségben tartott kötelezettségekkel rendelkeznek, vagy hogy köteles volt kizárni az említett rendszerből az ilyen kötelezettségeket azon egyetlen oknál fogva, hogy e kötelezettségek kisebb kockázatot jelentenek, illetve hogy az említett kötelezettségekkel rendelkező intézmények esetében kisebb a szanálás valószínűsége, vagy az kisebb jelentőséggel bír a pénzügyi piacok stabilitása szempontjából.

121

Ezt követően a 2014/59 irányelv 103. cikke (2) bekezdésének és a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének megfelelően az előzetes hozzájárulást ki kell igazítani az intézmények kockázati profiljának megfelelően. Így a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése értelmében a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktus útján meghatározza az előzetes hozzájárulások ezen, az említett intézmények kockázati profiljától függő kiigazításának részletes szabályait.

122

E célból a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése nyolc olyan elemet ír elő, amelyeket a Bizottságnak az ilyen kiigazítás céljából figyelembe kell vennie. Márpedig, bár az „intézmény kockázati kitettsége”, „annak valószínűsége, hogy az intézmény szanálás alá kerül”, és „az intézmény jelentősége egy vagy több uniós tagállam pénzügyi rendszere stabilitásának vagy gazdaságának szempontjából” e tényezők között szerepel, így a Bizottság köteles azokat figyelembe venni az olyan felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadása során, mint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet, ez csupán három tényező azon nyolc elemből, amelyeket a Bizottságnak az ilyen jogi aktus kidolgozása során figyelembe kell vennie.

123

Ezenkívül a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében semmi nem utal arra, hogy a Bizottság köteles lenne döntő jelentőséget tulajdonítani az említett elemek közül egynek vagy többnek.

124

Végül és mindenesetre, a felperes által az övéhez hasonló helyzetben lévő intézményekre vonatkozóan előterjesztett három elemet – azaz a kockázati kitettségüket, a szanálásuk valószínűségét vagy a pénzügyi piacok stabilitása szempontjából fennálló jelentőségüket – valójában figyelembe vették a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkében előírt különböző pillérekben és kockázati mutatókban, így az ilyen intézmények sajátos helyzete tükröződik az előzetes hozzájárulások kiszámítása során.

125

E körülmények között a felperes nem bizonyította, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkét nyilvánvaló hiba vagy hatáskörrel való visszaélés terheli, vagy hogy annak elfogadásával a Bizottság nyilvánvalóan túllépte mérlegelési jogkörének korlátait, mivel e rendelkezés nem írja elő az előzetes hozzájárulások csökkentését vagy az az alóli mentesítést a felpereshez hasonló olyan intézmények esetében, amelyek kockázatnak való kitettsége, a szanálás valószínűsége vagy a pénzügyi piacok stabilitása szempontjából fennálló jelentősége állítólag nagyon csekély, sőt nem létező.

126

Ezt a következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes azon érvelése sem, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet nem ír elő semmilyen, a különösen alacsony kockázatú üzleti modellt figyelembe vevő mechanizmust, amit az a körülmény is szemléltet, hogy e felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (6) bekezdésének a) pontja értelmében valamely intézmény „általános üzleti modelljét” az ESZT kizárólag az érintett intézmény előzetes hozzájárulásának növelése érdekében veheti figyelembe.

127

A 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése értelmében ugyanis a Bizottság, amikor e rendelkezés végrehajtása érdekében felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogad el, köteles figyelembe venni az említett rendelkezés a)–h) pontjában felsorolt elemeket az „előzetes hozzájárulások intézmények kockázati profilja szerinti kiigazítása” fogalmának pontosítása céljából. Márpedig ezen irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében semmi nem kötelezi őt arra, hogy olyan pillért vagy kockázati mutatót írjon elő, amelynek keretében valamely intézmény üzleti modellje önmagában az intézmény előzetes hozzájárulásának csökkentéséhez vezethet.

128

Ezenkívül és mindenesetre, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkében előírt különböző kockázati pillérek és mutatók lehetővé teszik az alacsony kockázatú üzleti modell különböző jellemzőinek célzott módon történő figyelembevételét, ily módon az ilyen modellel rendelkező intézményre alacsonyabb előzetes hozzájárulást írnak elő.

129

A fentiekre tekintettel a jelen jogellenességi kifogást el kell utasítani.

130

A felperes arra hivatkozik, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet sérti az EUMSZ 290. cikk (1) bekezdését, mivel a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (1) bekezdésének d) pontja az ESZT‑re ruházza a további kockázati mutatók meghatározására vonatkozó hatáskört. Márpedig az EUMSZ 290. cikk (1) bekezdéséből és a 2014/59 irányelv 103. cikke (7) bekezdésének d) pontjából az következik, hogy a Bizottság feladata, hogy az intézmények által fizetendő előzetes hozzájárulások kiigazításának részletes szabályait a szanálásuk valószínűsége alapján meghatározza, és hogy a Bizottság nem ruházhatja tovább e hatáskört.

131

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet e jogellenességét nem orvosolhatja ugyanezen felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkének (5)–(8) bekezdése, amely részletesen meghatározza a különböző kockázati almutatók meghatározását, sem pedig az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkének (4) bekezdése, amely a kockázati almutatók súlyozásának rendszerét írja elő.

132

Az ESZT és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

133

Elöljáróban el kell utasítani a Bizottság azon érvét, amely szerint a jelen kifogás hatástalan, mivel a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletnek önmagában vizsgálva nem az ESZT a címzettje, hanem kizárólag a nemzeti szanálási hatóságok, és az ESZT‑t csak a 806/2014 rendelet 70. cikkének (6) bekezdésében foglalt szabály alapján kötik a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet rendelkezései.

134

Kétségtelen, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletet a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése alapján fogadták el, és hogy e felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (1) bekezdésének d) pontja ily módon először csak az NSZH‑kat célozza. E rendelkezést csak a 806/2014 rendelet 70. cikkének (6) bekezdése és 5. cikkének (1) bekezdése révén terjesztették ki az ESZT‑re, amelyek szerint az említett 103. cikk (7) bekezdése alapján elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusok az előzetes hozzájárulások 806/2014 rendelet szerinti meghatározására is alkalmazandók, és amelyek szerint az ESZT‑t a 806/2014 rendelet és a 2014/59 irányelv alkalmazása szempontjából NSZH‑nak kell tekinteni, amennyiben az ezen irányelv alapján az NSZH‑kra ruházott feladatokat végez és hatásköröket gyakorol.

135

E körülmények között a Bizottság érvelése értelmezhető úgy, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett hatásköröket nem a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben szereplő bizottsági határozat, hanem az uniós jogalkotó 806/2014 rendeletben szereplő döntése ruházta át az ESZT‑re. Ily módon nem a Bizottság hatáskörének az ESZT‑re történő továbbruházásáról van szó, hanem annak jogalkotási aktusban az ESZT‑re történő közvetlen átruházásáról az uniós jogalkotó részéről.

136

E következtetés azonban nem egyeztethető össze a szóban forgó jogi aktusok elfogadásának időbeli sorrendjével, különösen arra tekintettel, hogy a 806/2014 rendeletet a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletet megelőzően fogadták el. Míg ugyanis a 806/2014 rendeletet 2014. július 15‑én, vagyis két hónappal a 2014/59 irányelv elfogadását követően fogadták el, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletet csak 2014. október 21‑én, azaz több mint három hónappal később.

137

Ebből egyrészt az következik, hogy az uniós jogalkotó a 806/2014 rendelet elfogadásával nem hagyhatta jóvá a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében a Bizottságra ruházott hatáskörök egy részének a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet révén az ESZT részére történő esetleges átadását. Másrészt a Bizottság a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet elfogadásának időpontjában szükségképpen tudatában volt annak, hogy amikor e rendelet 6. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján bizonyos hatásköröket ruházott a „szanálási hatóságokra”, e hatásköröket a 806/2014 rendelet által érintett tagállamok tekintetében az ESZT‑re ruházta.

138

Egyébiránt azt a tényt, hogy a Bizottság tudatában volt ennek a körülménynek, megerősíti a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet (7) preambulumbekezdésének szövege, amely szerint „a szanálási hatóság [e felhatalmazáson alapuló] rendelet szerinti fogalmának magában kell foglalnia [az ESZT‑t] is”.

139

A „szanálási hatóság által meghatározandó kiegészítő kockázati mutatók” (a továbbiakban: IV. kockázati kategória) kockázati pillér keretében bizonyos hatásköröket – függetlenül azok jellegétől – az ESZT‑re ruházó elhatározás a Bizottság döntéséből következik, azzal, hogy e döntést a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet elfogadásakor hozták meg.

140

Ezt követően elemezni kell az ESZT‑re ruházott hatáskörök jellegét annak értékelése érdekében, hogy a Bizottság az EUMSZ 290. cikk (1) bekezdése alapján hatásköröket ruházott‑e rá.

141

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében a IV. kockázati pillér a nemzeti szabályozó hatóság által meghatározandó kiegészítő kockázati mutatókból áll.

142

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének megfelelően a IV. kockázati pillér három kockázati mutatóból áll, nevezetesen először is a „kereskedési tevékenység, mérlegen kívüli kitettségek, derivatívák, összetettség és szanálhatóság”, másodszor, az „intézményvédelmi rendszerben való tagság”, és harmadszor, a „korábbi rendkívüli állami pénzügyi támogatás mértéke” mutatóból.

143

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdésének második albekezdése szerint az ESZT‑nek e kockázati mutatók meghatározásakor figyelembe kell vennie azt, hogy „az érintett intézmény mekkora valószínűséggel kerül szanálásra, illetve az intézmény szanálása esetén mekkora valószínűséggel kerül sor a szanálásfinanszírozási rendszer igénybevételére”.

144

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdése második albekezdésének szövegéből kitűnik, hogy e rendelkezés mérlegelési mozgásteret biztosít az ESZT számára azzal kapcsolatban, hogy az említett kockázati mutatók meghatározása céljára milyen módon „veszi figyelembe” azt, hogy „az érintett intézmény mekkora valószínűséggel kerül szanálásra, illetve az intézmény szanálása esetén mekkora valószínűséggel kerül sor a szanálásfinanszírozási rendszer igénybevételére”, mivel az említett rendelkezésben szereplő kritériumokat az ESZT‑nek pontosítania kell ahhoz, hogy azokat egy konkrét esetre alkalmazni lehessen.

145

Ami a IV. kockázati pillérbe tartozó első kockázati mutatót illeti, amely a kereskedési tevékenységre, a mérlegen kívüli kitettségekre, a derivatívákra, az összetettségre és a szanálhatóságra vonatkozik, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkének (6) bekezdése több olyan elemet ír elő, amelyet az ESZT‑nek figyelembe kell vennie e mutató meghatározása során, és amelyek közül egyes elemek az érintett intézmény kockázati profiljának növekedéséhez, mások pedig csökkenéséhez vezethetnek.

146

Így négy elem vezethet az e kockázati profil növekedéséhez, tudniillik először is, „a kereskedési tevékenységek jelentősége a mérlegfőösszeg, a szavatolótőke szintje, a kitettségek kockázatossága és az általános üzleti modell viszonylatában”, másodszor, „a mérlegen kívüli kitettségek jelentősége a mérlegfőösszeg, a szavatolótőke szintje és a kitettségek kockázatossága viszonylatában”, harmadszor, „a derivatívák összegének jelentősége a mérlegfőösszeg, a szavatolótőke szintje, a kitettségek kockázatossága és az általános üzleti modell viszonylatában”, és negyedszer, „az intézmény üzleti modell és szervezeti felépítés szerinti összetettségének mértéke […]”.

147

Az említett kockázati profil csökkenéséhez két elem vezethet, tudniillik „a központi szerződő félen (CCP) keresztül elszámolt derivatívák relatív összege” és „az intézmény azonnali és jogi akadályok nélküli szanálhatóságának mértéke”.

148

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (6) bekezdésének szövegéből következik, hogy e rendelkezés mérlegelési mozgásteret biztosít az ESZT számára azon „jelentőséget” illetően, amelyet az ESZT‑nek a „kereskedési tevékenységeknek”, a „mérlegen kívüli kitettségeknek” és a „derivatívák összegének” tulajdonítania kell, valamint az e rendelkezésben említett különböző elemek közötti kapcsolatot illetően.

149

Így, bár a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkének (6) bekezdéséből kitűnik, hogy az e rendelkezésben említett első kockázati almutató szerint a „kereskedési tevékenységek” jelentőségét a mérlegfőösszeggel, a szavatolótőke szintjével, a kitettségek kockázatosságával és az általános üzleti modellel kell összevetni, az említett rendelkezés nem tartalmaz pontosításokat ezen összevetés konkrét végrehajtását illetően.

150

Ugyanez vonatkozik a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (6) bekezdése a) pontjának ii. és iii. alpontjában előírt második és harmadik kockázati almutatóra is.

151

Ami egyébiránt az „intézményvédelmi rendszerben való tagság” kockázati mutató meghatározását illeti, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkének (7) bekezdéséből az következik, hogy az ESZT‑nek figyelembe kell vennie azt, hogy az azonnal rendelkezésre álló források összege megfelel‑e „az [érintett] intézmény hiteles és hathatós támogatásá[nak lehetővé tételéhez]” szükséges források összegének, valamint az a tekintetben fennálló jogi vagy szerződéses bizonyosság mértékét, hogy „a rendkívüli állami támogatás igénylése előtt teljeskörűen hasznosítják” ezeket a forrásokat.

152

E rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy az ESZT mérlegelési mozgástérrel rendelkezik az említett rendelkezésben előírt feltételek tiszteletben tartását illetően, amely feltételek az érintett intézményvédelmi rendszer rendelkezésére álló források szóban forgó intézmény finanszírozásához szükséges forrásoknak való megfeleléséhez és az e forrásokra vonatkozó jogi vagy szerződéses bizonyosság mértékéhez kapcsolódnak.

153

Ugyanez vonatkozik a IV. kockázati pillérhez tartozó különböző kockázati mutatóknak a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkének (4) bekezdésében előírt súlyozására.

154

Ugyanis, bár a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkének (4) bekezdése egyértelműen megjelöli a IV. kockázati pillért alkotó és a fenti 142. pontban említett három kockázati mutató relatív súlyát, e rendelkezésből nem tűnik ki, hogy az első két kockázati mutatón belül hogyan kell súlyozni a különböző almutatókat. Közelebbről, az említett rendelkezés nem pontosítja, hogy e súlyt arányosan kell‑e megosztani ezen kockázati almutatók között. Így a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkének (4) bekezdése mérlegelési jogkört biztosít az ESZT számára a – 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5)–(7) bekezdésének megfelelően figyelembe veendő – kockázati mutatókat alkotó különböző kockázati almutatók súlyozásának meghatározása tekintetében.

155

A fentiekből következik, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkének (5)–(7) bekezdésében és 7. cikkének (4) bekezdésében szereplő, a IV. kockázati pillérre vonatkozó rendelkezések mérlegelési jogkört biztosítanak az ESZT számára.

156

Az ilyen mérlegelési mozgástér biztosítása azonban nem egyenértékű a Bizottság által az ESZT részére történő, az EUMSZ 290. cikk (1) bekezdése értelmében vett felhatalmazással.

157

E tekintetben különbséget kell tenni az EUMSZ 290. cikk (1) bekezdésében említett hatáskör, nevezetesen a jogalkotási aktusok egyes nem alapvető rendelkezéseit kiegészítő, illetve módosító általános hatályú nem jogalkotási aktusok elfogadására vonatkozó hatáskör és az általános hatályú – jogalkotási vagy nem jogalkotási – jogi aktusoknak az ilyen aktusok hatálya alá tartozó személyekre vagy helyzetekre történő alkalmazására vonatkozó hatáskör között.

158

Márpedig egyrészt a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet nem tartalmaz olyan rendelkezést, amellyel a Bizottság felhatalmazást adott volna az ESZT‑nek olyan általános hatályú jogi aktusok elfogadására, amelyek kiegészítik vagy módosítják a 2014/59 irányelv, a 806/2014 rendelet vagy e felhatalmazáson alapuló rendelet egyes elemeit. Ezzel szemben az említett felhatalmazáson alapuló rendelet több rendelkezése, így 4. és 6–9. cikke megerősíti az ESZT számára a 2014/59 irányelvben és a 806/2014 rendeletben biztosított azon hatáskört, hogy ezeket az általános hatályú jogi aktusokat a hatályuk alá tartozó intézmények előzetes hozzájárulásainak kiszámítása során alkalmazza.

159

Másrészt a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (1) bekezdésének d) pontjában szereplő IV. kockázati pillér elnevezése, vagyis a „szanálási hatóság által meghatározandó kiegészítő kockázati mutatók” ellenére az e kockázati pillér alkalmazására vonatkozó alapelveket maga a Bizottság pontosította e felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkének (5)–(8) bekezdésében. Hasonlóképpen, a Bizottság az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikkének (4) bekezdésében meghatározta az e kockázati pilléren belüli kockázati mutatók relatív súlyozására vonatkozó szabályokat.

160

Ebből következik, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet nem ruházta fel az ESZT‑t azzal a hatáskörrel, hogy az EUMSZ 290. cikk (1) bekezdése értelmében vett általános hatályú jogi aktusokat fogadjon el.

161

A fentiekre tekintettel a jelen jogellenességi kifogást, és ebből következően az első jogalapot el kell utasítani annyiban, amennyiben az jogellenességi kifogásokon alapul.

162

Második jogalapjával a felperes arra hivatkozik, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet nem teszi lehetővé az ESZT számára, hogy kellően indokolja határozatait, és ennélfogva a 806/2014 rendelet, a 2014/59 irányelv és e felhatalmazáson alapuló rendelet jogellenességére hivatkozik a Charta 41. cikke (2) bekezdése c) pontjának és a Charta 47. cikkében rögzített hatékony bírói jogvédelemhez való jognak a megsértése miatt.

[omissis]

170

A második jogalap lényegében két részre oszlik.

171

A felperes arra hivatkozik, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet nem teszi lehetővé az ESZT számára, hogy kellően indokolja határozatait, és ennélfogva e felhatalmazáson alapuló rendelet jogellenességére hivatkozik a Charta 41. cikke (2) bekezdése c) pontjának megsértése miatt. Közelebbről, az előzetes hozzájárulások kiszámításának az e felhatalmazáson alapuló rendelet által bevezetett módszere magában foglalja az e hozzájárulásokat fizető különböző intézmények összehasonlítását, ily módon a felperes nem tudja ellenőrizni az előzetes hozzájárulása kiszámításának pontosságát anélkül, hogy hozzáférne a többi intézmény adataihoz, amelyekhez pedig nem fér hozzá.

172

Egyébiránt az indokolással ellátott határozathoz való jogot kiüresíti a más intézmények üzleti titkainak védelmére való hivatkozás. Az összesített adatok szolgáltatásával az ESZT nem hozott létre megfelelő egyensúlyt a felperes alapvető jogai és a többi intézmény üzleti titkainak védelme között.

173

Végül, amennyiben a Törvényszék úgy ítélné meg, hogy a 2014/59 irányelv és a 806/2014 rendelet a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott számítási módszert írja elő, ez az irányelv és e rendelet e tekintetben is sérti a Charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontját.

174

Az ESZT és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

175

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4–9. cikke – amint az a fenti 82–86. pontból következik – rögzíti azokat a szabályokat, amelyeket az ESZT‑nek az alapvető éves hozzájárulás meghatározása és annak az intézmények kockázati profilja alapján történő kiigazítása érdekében alkalmaznia kell. Ezeket a szabályokat ezt követően e felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete konkrétabban végrehajtja.

176

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletének „2. lépés” című része alapján az ESZT‑nek először az intézmények különböző kockázati mutatókra és almutatókra tekintettel történő összehasonlítása érdekében ki kell számítania az osztályok számát. Másodszor, az ESZT‑nek főszabály szerint minden egyes osztályhoz azonos számú intézményt kell rendelnie, úgy, hogy az első osztályhoz a nyers mutató legalacsonyabb értékeivel rendelkező intézményeket rendeli. Harmadszor, az ESZT‑nek az adott osztályban lévő valamennyi intézményhez hozzá kell rendelnie ugyanazt a – „diszkretizált mutatónak” nevezett – értéket, amelyet az intézmények kockázatkiigazítási szorzója kiszámításának hátralevő része során figyelembe kell vennie.

177

Az EUMSZ 296. cikk második bekezdése úgy rendelkezik, hogy a jogi aktusoknak indokolást kell tartalmazniuk. Hasonlóképpen, a Charta 41. cikkében rögzített megfelelő ügyintézéshez való jog előírja az Unió intézményei, szervei és hivatalai számára azt a kötelezettséget, hogy döntéseiket indokolják.

178

Valamely uniós intézmény, szerv vagy hivatal határozatának indokolása különös jelentőséggel bír, mivel lehetővé teszi az érintett számára, hogy az ügy teljes ismeretében határozzon arról, hogy e határozattal szemben keresetet kíván-e indítani, valamint a hatáskörrel rendelkező bíróság számára azt, hogy gyakorolja felülvizsgálati jogkörét, az tehát a Charta 47. cikkében biztosított bíróság előtti jogorvoslat hatékonyságának az egyik feltételét képezi (lásd: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

179

Az ilyen indokolásnak a szóban forgó jogi aktus jellegéhez és elfogadásának körülményeihez kell igazodnia. E tekintetben nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy azt a kérdést, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e a követelményeknek, nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel, különösen pedig azon érdek szerint kell vizsgálni, hogy a jogi aktus által érintett személyek magyarázathoz jussanak. Következésképpen valamely sérelmet okozó aktus indokolása akkor megfelelő, ha az érdekelt előtt ismert összefüggésben került sor az elfogadására, amely lehetővé teszi a vele szemben hozott intézkedés tartalmának megértését (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 104. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

180

Annak vizsgálata érdekében, hogy ez az indokolás elegendő-e az előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatot illetően, először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából nem lehet azt a következtetést levonni, hogy valamely uniós intézmény, szerv vagy hivatal minden olyan határozata indokolásának, amely valamely magánjogi gazdasági szereplőt pénzösszeg megfizetésére kötelez, szükségképpen tartalmaznia kell mindazon információk összességét, amelyek lehetővé teszik címzettje számára, hogy ellenőrizze e pénzösszeg kiszámításának pontosságát (lásd: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 105. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

181

Másodszor az Unió intézményei, szervei és hivatalai az uniós jog általános, különösen az EUMSZ 339. cikkben konkretizált elvét képező, az üzleti titok védelmének elve alapján főszabály szerint kötelesek arra, hogy valamely magánjogi gazdasági szereplő versenytársai számára ne fedjék fel az e gazdasági szereplő által szolgáltatott bizalmas információkat (lásd: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 109. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

182

Harmadszor, annak megállapítása, hogy az ESZT előzetes hozzájárulásokat megállapító határozata indokolásának szükségszerűen lehetővé kell tennie az intézmények számára, hogy ellenőrizzék az előzetes hozzájárulásuk kiszámításának pontosságát, szükségképpen azt jelentené, hogy az uniós jogalkotó számára megtiltanák e hozzájárulás olyan adatokat magában foglaló számítási módjának a megállapítását, amelyeknek a bizalmas jellegét az uniós jog védi, következésképpen pedig túlzott mértékben csökkentené azt a széles mérlegelési jogkört, amellyel e jogalkotónak e célból rendelkeznie kell, többek között annak megakadályozása révén, hogy olyan módszert válasszon, amely biztosíthatja az ESZA finanszírozásának a pénzügyi ágazat változásaihoz – különösen az ESZA‑ban részt vevő tagállam területén engedélyezett egyes intézmények pénzügyi helyzetének az összehasonlító figyelembevétele révén – való dinamikus kiigazítását (2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 118. pont).

183

Negyedszer, bár a fentiekből az következik, hogy az ESZT‑t terhelő indokolási kötelezettséget az ESZA finanszírozási rendszerének logikája és az uniós jogalkotó által megállapított számítási mód miatt egyensúlyba kell hozni az ESZT azon kötelezettségével, hogy tiszteletben tartsa az érintett intézmények üzleti titkait, megállapítható, hogy ez utóbbi kötelezettséget nem lehet oly mértékben kiterjesztően értelmezni, hogy az indokolási kötelezettséget megfossza annak lényegétől (2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 120. pont).

184

Mindazonáltal az indokolási kötelezettségnek és az üzleti titok védelme elvének az egyensúlyba hozása keretében nem tekinthető úgy, hogy az olyan határozat indokolása, amely a magánjogi gazdasági szereplőt valamely pénzösszeg megfizetésére kötelezi, anélkül hogy számára olyan információk összességét szolgáltatná, amelyek lehetővé teszik e pénzösszeg kiszámításának pontos ellenőrzését, szükségszerűen minden esetben sérti az indokolási kötelezettség lényegét (2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 121. pont).

185

Ami az ESZT előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatát illeti, az indokolási kötelezettséget teljesítettnek kell tekinteni, amennyiben az e határozattal érintett személyek – miközben nem közlik velük az üzleti titok körébe tartozó adatokat – rendelkeznek az ESZT által alkalmazott számítási módszerrel, valamint elegendő információval ahhoz, hogy lényegében megértsék, hogy az előzetes hozzájárulásuk kiszámítása során az összes többi érintett intézmény helyzetéhez képest miként vették figyelembe egyéni helyzetüket (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 122. pont).

186

Ilyen esetben ugyanis e személyek ellenőrizhetik, hogy az előzetes hozzájárulásukat önkényesen, a valós gazdasági helyzetük figyelmen kívül hagyásával, vagy a pénzügyi ágazat többi részére vonatkozó, nem hiteles adatok felhasználásával határozták‑e meg. Az említett személyek ennélfogva megérthetik az előzetes hozzájárulásukat megállapító határozat indokait, és értékelhetik, hogy célszerűnek tűnik‑e keresetet indítani e határozattal szemben, így túlzás lenne megkövetelni az ESZT‑től, hogy minden egyes olyan számadatot közöljön, amelyen az egyes érintett intézmények hozzájárulásának a kiszámítása alapul (2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 123. pont).

187

A fentiekből következik, hogy az ESZT különösen nem köteles arra, hogy olyan adatokat szolgáltasson valamely intézmény számára, amelyek lehetővé tennék számára, hogy teljeskörűen ellenőrizze a kockázatkiigazítási szorzó értékének pontosságát, mivel ezen ellenőrzés azt feltételezi, hogy rendelkezik az üzleti titok hatálya alá tartozó, minden más érintett intézmény gazdasági helyzetére vonatkozó adatokkal (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 135. pont).

188

Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet egyáltalán nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az ESZT összesített és anonimizált formában ahhoz elegendő információt hozzon nyilvánosságra, hogy lehetővé tegye valamely intézmény számára annak megértését, hogy az előzetes hozzájárulásának kiszámítása során az összes többi érintett intézmény helyzetéhez képest miként vették figyelembe egyéni helyzetét (2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 139. pont).

189

Közelebbről, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet lehetővé teszi az ESZT számára, hogy anélkül hogy megsértené az üzleti titok tiszteletben tartására irányuló kötelezettségét, nyilvánosságra hozza az egyes osztályok határértékeit és az azokhoz kapcsolódó kockázati mutatókat annak érdekében, hogy az érintett intézmény meggyőződhessen többek között arról, hogy a kockázati mutatók e felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott diszkretizációja során hozzá rendelt pontszám ténylegesen megfelel gazdasági helyzetének, hogy e diszkretizációt az e felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott módszernek megfelelően, hiteles adatok alapján végezték el, és hogy a 806/2014 rendelet, valamint az említett felhatalmazáson alapuló rendelet alapján figyelembe veendő kockázati tényezők összességét valóban figyelembe vették (2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 137. pont).

190

A fentiekből következik, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet nem akadályozza meg az ESZT‑t abban, hogy eleget tegyen indokolási kötelezettségének, lehetővé téve számára, hogy elegendő információt nyújtson az érintett intézményeknek ahhoz, hogy megértse az előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatokat igazoló indokokat (2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 141. pont).

191

Ugyanez vonatkozik a 2014/59 irányelvre és a 806/2014 rendeletre, amelyek az előzetes hozzájárulások kiszámításának elveit határozzák meg. Ami ezen irányelvet illeti, az abban előírt elveket ezt követően a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet hajtotta végre, amelyet az említett irányelv 103. cikkének (7) bekezdése alapján fogadtak el. E felhatalmazáson alapuló rendelet rendszerét végül a 806/2014 rendelet 70. cikkének (6) bekezdése alkalmazandóvá tette az e rendelet alapján beszedett előzetes hozzájárulások kiszámítására.

192

A fent említett megállapításokat nem kérdőjelezik meg a felperes érvei.

193

Először is, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint a Bizottság olyan számítási módszert is meghatározhatott volna, amely nem teszi függővé az egyes intézmények előzetes hozzájárulásait az összes többi intézmény által fizetendő hozzájárulásoktól, meg kell állapítani, hogy az előzetes hozzájárulások ilyen kölcsönös függősége a 2014/59 irányelv 102. és 103. cikkében, valamint a 806/2014 rendelet 69. és 70. cikkében megjelenő jogalkotási döntésből ered.

194

Mivel az uniós jogalkotó érvényesen választott ilyen módszert (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 116. pont), nem a Bizottság feladata volt, hogy azt felhatalmazáson alapuló jogi aktussal módosítsa.

195

Másodszor, a felperes nem vitathatja a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet jogszerűségét más pénzügyi hatóságok, többek között az Európai Bankhatóság (EBH) gyakorlatára támaszkodva, ami azt mutatja, hogy az előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatok indokolásának egy másik rendszere is lehetséges.

196

Amint ugyanis azt a Törvényszék a fenti 107–113. pontban megállapította, a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak érdekében, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelettel pontosítsa az előzetes hozzájárulások intézmények kockázati profilja szerinti kiigazítására vonatkozó szabályokat, így a Törvényszék feladata nem annak eldöntése, hogy a Bizottság által alkalmazott megközelítés volt‑e az egyetlen vagy a lehető legjobb, hanem hogy az nyilvánvalóan alkalmatlan volt‑e (lásd, analógia útján: 2001. július 12‑iJippes és társai ítélet, C‑189/01, EU:C:2001:420, 83. pont). Következésképpen önmagában az a tény, hogy léteznek alternatív megközelítések, nem jelenti azt, hogy ez a felhatalmazáson alapuló rendelet jogellenes.

197

Harmadszor el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint az intézmények üzleti titkainak az időmúlás miatt gyengébb védelemben kell részesülniük.

198

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kétségtelenül az következik, hogy amennyiben az információk, amelyek egy bizonyos időszakban üzleti titoknak minősülhetnek, öt vagy annál több éve keletkeztek, azokat főszabály szerint az idő múlása miatt elavultnak és emiatt bizalmas jelleggel már nem rendelkezőnek kell tekinteni, kivéve ha az e jellegre hivatkozó fél kivételesen bizonyítja, hogy koruk ellenére ezek az információk még mindig lényegi elemét képezik saját vagy érintett harmadik személyek piaci helyzetének (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2018. június 19‑iBaumeister ítélet, C‑15/16, EU:C:2018:464, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

199

Mindazonáltal az adott hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámításához használt adatok kevesebb mint öt évvel korábbról származtak. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 14. cikkének (1)–(4) bekezdése értelmében ugyanis az ESZT‑nek az intézmények azon adatait figyelembe kell vennie, amelyek a hozzájárulási időszakot megelőző év december 31‑én rendelkezésre állnak.

200

A fentiekre tekintettel a második jogalap első részét el kell utasítani.

[omissis]

219

A hatodik jogalap keretében a felperes lényegében négy kifogást fogalmazott meg. A felperes három jogellenességi kifogást hoz fel a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelettel szemben. A két másik kifogással magának a megtámadott határozatnak a jogszerűségét vitatja.

220

Először is a jogellenességi kifogásokat kell megvizsgálni, mivel a megtámadott határozat jogszerűségére vonatkozó kifogásokat a Törvényszék a lenti 403–420. pontban értékeli.

221

A felperes lényegében azt állítja, hogy a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése arra kötelezi a Bizottságot, hogy amikor e rendelkezés végrehajtása érdekében felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogad el, zárja ki az előzetes hozzájárulások számításából a kockázatnak nem kitett kötelezettségeket, így a vagyonkezelői kötelezettségeit. Mivel a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet nem ír elő ilyen kizárást, az sérti az említett irányelv 103. cikkének (7) bekezdését.

222

Az ESZT és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

223

Amint azt a Törvényszék a fenti 116–118. pontban kifejtette, a szavatolótőkén és a biztosított betéteken kívül főszabály szerint az intézmények valamennyi kötelezettségét figyelembe kell venni az előzetes hozzájárulások kiszámításakor, a 2014/59 irányelv 103. cikke (2) bekezdésének és a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének megfelelően.

224

Ezenkívül a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében semmi nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy kizárjon egyes, állítólagosan kockázatmentes kötelezettségeket az előzetes hozzájárulások számításából. Egyrészt, amint az a fenti 122. és 123. pontban kifejtésre került, az e rendelkezés a) pontjában előírt „intézmény kockázati kitettsége” elem csak egyike azon tényezőknek, amelyeket a Bizottságnak figyelembe kell vennie az említett rendelkezés végrehajtását szolgáló felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadásakor. Másrészt az említett rendelkezésből nem következik, hogy a Bizottságnak az említett elemek közül egynek vagy többnek döntő jelentőséget kellene tulajdonítania.

225

E körülmények között a felperes nem bizonyította, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet összeegyeztethetetlen a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdésével.

226

Így a jelen kifogást el kell utasítani.

227

A felperes azt állítja, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet sérti az EUMSZ 114. cikket, mivel nem zárja ki azokat az eszközöket, amelyeket valamely intézmény saját nevében, de harmadik személy javára kezel, az előzetes hozzájárulások kiszámítása céljából figyelembe vett kötelezettségek köréből, azzal az indokkal, hogy nem veszi figyelembe a bankok és más pénzügyi intézmények éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról szóló, 1986. december 8‑i 86/635/EGK tanácsi irányelv (HL 1986. L 372., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 157. o.) 10. cikke (1) bekezdése harmadik mondatának eltérő nemzeti végrehajtási szabályait.

228

Az ESZT és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

229

A 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdése b) pontjának és a 2014/59 irányelv 103. cikke (2) bekezdésének megfelelően az ESZT minden egyes intézmény esetében kiszámítja az alapvető éves hozzájárulást. Ez a hozzájárulás arányos az érintett intézmény nettó kötelezettségei összegének – e hozzájárulás uniós alapon számított részét illetően – a tagállamok területén engedélyezett valamennyi intézmény, valamint – e hozzájárulás nemzeti alapon számított részét illetően – a szóban forgó intézmény székhelye szerinti tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény halmozott nettó kötelezettségei teljes összegéhez mért arányával.

230

Az e számítás céljából figyelembe veendő kötelezettségek meghatározását illetően rá kell mutatni arra, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikke (1) bekezdésének 11. pontja az „összes kötelezettséget” úgy határozza meg, mint „a 86/635 […] irányelv 3. szakaszában meghatározott, vagy [a nemzetközi számviteli standardok alkalmazásáról szóló, 2002. július 19‑i 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL 2002. L 243., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 609. o.)] említett nemzetközi pénzügyi beszámolási standardokkal összhangban meghatározott összes kötelezettség […]”.

231

Továbbá a 86/635 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének megfelelően, amely ezen irányelv 3. szakaszának részét képezi, azokat az eszközöket, amelyeket a hitelintézet saját nevében, de harmadik személy javára kezel, főszabály szerint akkor kell kimutatni e hitelintézet mérlegében, ha az jogcímet szerez az érintett eszközökre.

232

Mindemellett a 86/635 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének harmadik mondata úgy rendelkezik, hogy a tagállamok engedélyezhetik, hogy az ilyen eszközöket a mérlegen kívül mutassák ki, feltéve hogy léteznek külön szabályok, amelyek alapján az ilyen eszközök kizárhatók a hitelintézet felszámolásakor a felosztásra kerülő eszközök köréből.

233

E tekintetben a felek azt állították, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság által a 86/635 irányelv 10. cikkének való megfelelés érdekében elfogadott rendelkezések értelmében a felperes vagyonkezelői tevékenységével kapcsolatos kötelezettségeit fel kellett tüntetni annak mérlegében.

234

A felek példaként arra is utaltak, hogy az Osztrák Köztársaság élt a 86/635 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének harmadik mondatában biztosított lehetőséggel annak érdekében, hogy lehetővé tegye az intézmények számára, hogy mérlegen kívül szerepeltessék a saját nevükben, de harmadik személyek javára kezelt pénzeszközöket.

235

Ebből a felperes szerint az következik, hogy ha az intézmény székhelye a Németországi Szövetségi Köztársaság helyett olyan tagállamban van, mint az Osztrák Köztársaság, az ilyen vagyonkezelői tevékenységekre vonatkozó kötelezettségeket mérlegen kívül is feltüntetheti, így e kötelezettségeket nem veszik figyelembe az alapvető éves hozzájárulásának kiszámításakor.

236

Ebben az összefüggésben a felperes azt állítja, hogy a Bizottság azáltal, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben nem vette figyelembe a különböző tagállamok számviteli szabályai közötti, a vagyonkezelői tevékenységekre vonatkozó ezen különbséget, az EUMSZ 114. cikkel ellentétes versenytorzulásokat okozott.

237

Márpedig, mivel a felperes jogellenességi kifogása az EUMSZ 114. cikken alapul, meg kell állapítani, hogy e rendelkezés jogalapot teremt a Parlament és a Tanács számára olyan jogalkotási aktusok elfogadására, amelyek célja a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései közötti eltérésekből eredő kereskedelmi akadályok megszüntetése (lásd ebben az értelemben: 2021. szeptember 8‑iBrunswick Bowling Products kontra Bizottság ítélet, T‑152/19, EU:T:2021:539, 37. pont [nem tették közzé]).

238

Ezzel szemben az EUMSZ 114. cikk nem hatalmazza fel a Bizottságot arra, hogy az EUMSZ 290. cikk szerinti felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadásakor az uniós jogalkotó által az utóbbi rendelkezés alapján adott felhatalmazáson túl is eljárjon. Következésképpen nem a Bizottság feladata, hogy orvosolja az uniós jog végrehajtására vonatkozó eltérő nemzeti szabályokat, kivéve ha jogalkotási aktusban erre felhatalmazást kap.

239

A jelen ügyben sem a 2014/59 irányelv, sem a 806/2014 rendelet nem hatalmazta fel a Bizottságot arra, hogy harmonizálja az azon pénzeszközökre vonatkozó nemzeti számviteli szabályokat, amelyeket valamely intézmény a saját nevében, de harmadik személyek javára kezel.

240

E körülmények között a felperes nem kifogásolhatja, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 114. cikket azáltal, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet elfogadása miatt állítólagosan e rendelkezéssel ellentétes versenytorzulásokat okozott.

241

A fentiekből következik, hogy a jelen kifogást el kell utasítani.

242

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az indokolás hiánya vagy elégtelensége imperatív jogalapnak minősül, amelyet az uniós bíróság hivatalból figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni (lásd: 2009. december 2‑iBizottság kontra Írország és társai ítélet, C‑89/08 P, EU:C:2009:742, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

243

A Törvényszék pervezető intézkedéssel és a tárgyaláson hivatalból kérdést intézett a felekhez a megtámadott határozat indokolásának az éves célszint meghatározását érintő valamennyi esetleges hiányosságáról.

244

Annak vizsgálata érdekében, hogy a megtámadott határozat tartalmaz‑e ilyen hibát, emlékeztetni kell arra, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően a 2016. január 1‑jén kezdődő nyolcéves kezdeti időszak (a továbbiakban: kezdeti időszak) végén az ESZA‑ban rendelkezésre álló pénzügyi eszközöknek el kell érniük a végső célszintet, amely a valamennyi részt vevő tagállam területén engedélyezett összes hitelintézet biztosított betétei összegének legalább 1%‑át teszi ki (a továbbiakban: végső célszint).

245

A 806/2014 rendelet 69. cikkének (2) bekezdése szerint a kezdeti időszakban az előzetes hozzájárulásokat a lehető legegyenletesebben kell elosztani időben mindaddig, amíg el nem érik ezt a fenti 244. pontban említett végső célszintet, megfelelően figyelembe véve azonban az üzleti ciklus fázisát és a prociklikus hozzájárulásoknak az intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt lehetséges hatását.

246

A 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy a részt vevő valamennyi tagállam területén engedélyezett intézmények összessége által fizetendő hozzájárulás nem haladhatja meg a végső célszint 12,5%‑át.

247

Ami az előzetes hozzájárulások kiszámításának módját illeti, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az ESZT azok összegét az éves célszint alapján, a végső célszint figyelembevételével, valamint a részt vevő tagállamok összességének területén engedélyezett valamennyi intézmény esetében az előző évi biztosított betétek negyedévente számított átlagos összege alapján határozza meg.

248

Hasonlóképpen, a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikke szerint az ESZT az egyes intézményekre vonatkozó előzetes hozzájárulást a végső célszint alapján és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben rögzített módszertan szerint meghatározandó éves célszint alapján számítja ki.

249

A jelen ügyben, amint az a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdéséből kitűnik, az ESZT a 2021. évi hozzájárulási időszakra az éves célszint összegét 11287677212,56 euróban állapította meg.

250

A megtámadott határozat (36) és (37) preambulumbekezdésében az ESZT lényegében kifejtette, hogy az éves célszintet a biztosított betétek előző években való alakulására, a gazdasági helyzet valamennyi releváns változására, valamint az üzleti ciklus fázisával kapcsolatos mutatókra és a prociklikus hozzájárulásoknak az intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt hatásaira vonatkozó elemzés alapján kell meghatározni. Ezt követően az ESZT úgy ítélte meg, hogy az ezen elemzésen és az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközökön alapuló együtthatót (a továbbiakban: együttható) kell meghatározni. Az ESZT ezt az együtthatót a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegének egynyolcadára alkalmazta az éves célszint megállapítása érdekében.

251

Az ESZT a megtámadott határozat (38)–(47) preambulumbekezdésében ismertette az együttható meghatározása érdekében követett megközelítést.

252

A megtámadott határozat (38) preambulumbekezdésében az ESZT megállapította, hogy a biztosított betétek folyamatosan növekvő tendenciát mutatnak a részt vevő tagállamok valamennyi intézménye tekintetében. E betétek negyedévente számított átlagos összege a 2020. évre vonatkozóan 6,689 billió eurónak felelt meg.

253

A megtámadott határozat (40) és (41) preambulumbekezdésében az ESZT ismertette a biztosított betétek előre jelzett alakulását a kezdeti időszak fennmaradó három évében, azaz a 2021–2023‑as időszakban. Az ESZT becslése szerint a biztosított betétek éves növekedési rátája a kezdeti időszak végéig 4% és 7% között lesz.

254

A megtámadott határozat (42)–(45) preambulumbekezdésében az ESZT értékelést nyújtott be az üzleti ciklus fázisáról, valamint arról, hogy az előzetes hozzájárulások milyen potenciális prociklikus hatást gyakorolhatnak az intézmények pénzügyi helyzetére. E célból jelezte, hogy több mutatót is figyelembe vett, mint például a Bizottságnak a bruttó hazai termék növekedésére vonatkozó előrejelzését és az EKB erre vonatkozó előrejelzéseit vagy a magánszektornak a bruttó hazai termék százalékában kifejezett hiteláramlását.

255

A megtámadott határozat (46) preambulumbekezdésében az ESZT arra a következtetésre jutott, hogy bár észszerűen várható, hogy a bankunión belül folytatódni fog a biztosított betétek növekedése, e növekedés üteme alacsonyabb lesz, mint a 2020. évi növekedés. E tekintetben az ESZT a megtámadott határozat (47) preambulumbekezdésében jelezte, hogy „elővigyázatos megközelítést” alkalmazott a biztosított betéteknek a következő években, 2023‑ig tartó növekedési ütemét illetően.

256

E megfontolásokra tekintettel az ESZT a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdésében az együttható értékét 1,35%‑ban állapította meg. Ezt követően kiszámította az éves célszint összegét, a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegét megszorozva ezzel az együtthatóval, és e számítás eredményét elosztotta nyolccal, az említett határozat (48) preambulumbekezdésében szereplő következő matematikai képletnek megfelelően:

„Cél0 [az éves célszint összege] = Biztosított betétek összege2020 * 0,0135 * ⅛ = 11287677212,56 EUR”.

257

Az ESZT által a tárgyaláson adott magyarázatokból lényegében kitűnik, hogy a 2021‑es hozzájárulási időszak éves célszintjét a következőképpen határozta meg.

258

Először is, jövőre vonatkozó elemzés alapján az ESZT az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betéteinek a kezdeti időszak végére előre jelzett összegét hozzávetőleg 7,5 billió euróban állapította meg. Ezen összeg megállapításához az ESZT figyelembe vette a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegét, azaz 6,689 billió eurót, a biztosított betétek 4%‑os éves növekedési rátáját, valamint a kezdeti időszak végéig fennmaradó hozzájárulási időszakok számát, azaz három időszakot.

259

Másodszor, a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően az ESZT e 7,5 billió euró 1%‑át számította ki a 2023. december 31‑ig elérendő végső célszint becsült összegének megállapítása érdekében, azaz hozzávetőleg 75 milliárd eurós eredményt kapott.

260

Harmadszor, az ESZT ez utóbbi összegből levonta az ESZA számára 2021‑ben már rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat, azaz körülbelül 42 milliárd eurót, annak érdekében, hogy megkapja azt az összeget, amelyet a kezdeti időszak vége, azaz a 2021 és 2023 közötti időszak vége előtt fennmaradó hozzájárulási időszakokban még be kellett szedni. Ez az összeg körülbelül 33 milliárd eurót tett ki.

261

Negyedszer az ESZT az utóbbi összeget hárommal osztotta el, hogy azt egységesen felosszák az említett három fennmaradó hozzájárulási időszak között. A 2021‑es hozzájárulási időszakra vonatkozó éves célszintet így a fenti 249. pontban említett összegben, azaz körülbelül 11,287 milliárd euróban határozták meg.

262

Az ESZT a tárgyaláson azt is állította, hogy nyilvánosságra hozott olyan információkat, amelyekre a fenti 258–261. pontban ismertetett módszer támaszkodott, és amelyek lehetővé tették volna a felperes számára, hogy megértse azt a módszert, amellyel az éves célszintet meghatározták. Közelebbről pontosította, hogy a honlapján 2021 májusában, vagyis a megtámadott határozat elfogadását követően, de a jelen kereset benyújtását megelőzően közzétette a „Fact Sheet 2021” című tájékoztatót (a továbbiakban: tájékoztató), amely tartalmazta a végső célszint becsült összegét. Ehhez hasonlóan az ESZT azt állította, hogy az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközök összege az internetes oldalán, valamint más nyilvános forrásokból is elérhető volt, mégpedig jóval a megtámadott határozat elfogadását megelőzően.

263

Annak vizsgálata során, hogy az ESZT az éves célszint meghatározását illetően tiszteletben tartotta‑e az indokolási kötelezettségét, mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az indokolás hiánya vagy elégtelensége olyan imperatív jogalapot képez, amelyet az uniós bíróság hivatalból figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni (lásd: 2009. december 2‑iBizottság kontra Írország és társai ítélet, C‑89/08 P, EU:C:2009:742, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen a Törvényszék a felperes által hivatkozottakon kívül más indokolási hiányosságokat is figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni, különösen akkor, ha azokra az eljárás során derül fény.

264

Az ilyen indokolásnak a szóban forgó jogi aktus jellegéhez és elfogadásának körülményeihez kell igazodnia. E tekintetben nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy azt a kérdést, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e a követelményeknek, nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel, különösen pedig azon érdek szerint kell vizsgálni, hogy a jogi aktus által érintett személyek magyarázathoz jussanak. Következésképpen valamely sérelmet okozó aktus indokolása akkor megfelelő, ha az érdekelt előtt ismert összefüggésben került sor az elfogadására, amely lehetővé teszi a vele szemben hozott intézkedés tartalmának megértését (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 104. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

265

Egyébiránt annak érdekében, hogy az érdekeltek – jogaiknak a hatáskörrel rendelkező bíróság előtt történő védelme érdekében – megismerhessék e határozat tényleges indokait, és hogy e bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét, ezen indokolásnak többek között nem szabad ellentmondásokat tartalmaznia (lásd ebben az értelemben: 2008. július 10‑iBertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 169. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2005. szeptember 22‑iSuproco kontra Bizottság ítélet, T‑101/03, EU:T:2005:336, 20. és 45–47. pont; 2015. december 16‑iGörögország kontra Bizottság ítélet, T‑241/13, EU:T:2015:982, 56. pont).

266

Hasonlóképpen, amikor a megtámadott határozat kibocsátója az uniós bíróság előtti eljárás során e határozat indokait illetően bizonyos magyarázatokkal szolgál, e magyarázatoknak összhangban kell lenniük az e határozatban kifejtett megfontolásokkal (lásd ebben az értelemben: 2005. szeptember 22‑iSuproco kontra Bizottság ítélet, T‑101/03, EU:T:2005:336, 45–47. pont; 2016. december 13‑iPrinteos és társai kontra Bizottság ítélet, T‑95/15, EU:T:2016:722, 54. és 55. pont).

267

Ugyanis, amennyiben a megtámadott határozatban felhozott megfontolások nincsenek összhangban a bírósági eljárás során nyújtott ilyen magyarázatokkal, az érintett határozat indokolása nem teljesíti a fenti 178. és 179. pontban felidézett funkciókat. Közelebbről, az ilyen következetlenség megakadályozza egyrészt az érdekelteket abban, hogy a kereset benyújtása előtt megismerjék a megtámadott határozat valódi indokait, és előkészítsék velük szembeni védekezésüket, másrészt pedig az uniós bíróság számára, hogy azonosítsa azokat az indokokat, amelyek e határozat valódi jogi alapjául szolgáltak, és megvizsgálja, hogy azok megfelelnek‑e az alkalmazandó szabályoknak.

268

Végül emlékeztetni kell arra, hogy amikor az ESZT az előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatot fogad el, tájékoztatnia kell az érintett intézményeket e hozzájárulások kiszámításának módszeréről (lásd: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 122. pont).

269

Ugyanennek kell vonatkoznia az éves célszint meghatározásának módszerére is, mivel ez az összeg alapvető jelentőséggel bír az ilyen határozat rendszerében. Amint ugyanis az a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikkéből kitűnik, az előzetes hozzájárulások kiszámításának módja az említett összegnek az összes érintett intézmény közötti felosztásából áll, így ugyanezen összeg növelése vagy csökkentése ezen intézmények mindegyike előzetes hozzájárulásának ennek megfelelő növelésével vagy csökkentésével jár.

270

A fentiekből következik, hogy amennyiben az ESZT a megtámadott határozat útján köteles magyarázattal szolgálni az intézmények számára az éves célszint meghatározásának módszerére vonatkozóan, e magyarázatoknak összhangban kell lenniük az ESZT által a bírósági eljárás során nyújtott, a ténylegesen alkalmazott módszerre vonatkozó magyarázatokkal.

271

Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet.

272

Mindenekelőtt ugyanis meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat a (48) preambulumbekezdésében egy matematikai képletet mutatott be, amelyet az éves célszint összege meghatározásának alapjaként ismertetett. Márpedig úgy tűnik, hogy e képlet nem foglalja magában az ESZT által ténylegesen alkalmazott módszer elemeit, amint azt a tárgyaláson kifejtették. Amint ugyanis az a fenti 258–261. pontból kitűnik, az ESZT e módszer keretében úgy kapta meg az éves célszint összegét, hogy a végső célszintből levonta az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket annak érdekében, hogy kiszámítsa azt az összeget, amelyet a kezdeti időszak végéig még kapnia kellett, és ez utóbbi összeget elosztotta hárommal. Márpedig a számítás e két szakasza nem jelenik meg az említett matematikai képletben.

273

Egyébiránt e megállapítást nem kérdőjelezheti meg az ESZT azon állítása, amely szerint 2021 májusában közzétette a tájékoztatót, amely a végső célszint esetleges összegeit, valamint internetes oldalán az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközök összegét feltüntető sávot tartalmazott. Függetlenül ugyanis attól a kérdéstől, hogy a felperesnek ténylegesen tudomása volt‑e ezekről az összegekről, ez utóbbiak önmagukban nem teszik lehetővé számára annak megértését, hogy a fenti 272. pontban említett két műveletet az ESZT ténylegesen alkalmazta, pontosítva ráadásul, hogy a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdésében előírt matematikai képlet azokat még csak nem is említi.

274

Hasonló következetlenségek érintik az 1,35%‑os együttható meghatározásának módját is, pedig az elsődleges szerepet játszik a fenti 256. pontban említett matematikai képletben. Ez az együttható ugyanis értelmezhető úgy, hogy más paraméterek mellett a biztosított betéteknek a kezdeti időszak fennmaradó éveiben előre jelzett növekedésén alapul. Márpedig ez nincs összhangban az ESZT által a tárgyaláson szolgáltatott magyarázatokkal, amelyekből az következik, hogy ezt az együtthatót oly módon határozták meg, hogy az igazolni tudja az éves célszint összege kiszámításának eredményét, vagyis azt követően, hogy az ESZT ezt az összeget a fenti 258–261. pontban kifejtett négy lépés alapján kiszámította, és különösen úgy, hogy az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközöknek a végső célszintből történő levonásából eredő összeget hárommal osztotta. Márpedig ez a művelet a megtámadott határozatból egyáltalán nem tűnik ki.

275

Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a tájékoztató szerint a végleges célszint becsült összege 70 és 75 milliárd euró között volt. Márpedig e sáv inkoherensnek bizonyul a biztosított betétek növekedési arányának 4% és 7% közötti, a megtámadott határozat (41) preambulumbekezdésében szereplő tartományával. Az ESZT ugyanis a tárgyaláson jelezte, hogy az éves célszint meghatározása céljából a biztosított betétek 4%‑os növekedési rátáját vette figyelembe – amely a második tartomány legalacsonyabb rátája volt –, és így kapta eredményül a 75 milliárd euróra becsült végső célszintet, amely az első tartomány legmagasabb értékét képezte. Úgy tűnik tehát, hogy e két tartomány között ellentmondás áll fenn. Egyrészt ugyanis a biztosított betétek alakulásának arányára vonatkozó tartomány a 4%‑os mértéket meghaladó értékeket is magában foglal, amelyek alkalmazása azonban a végső célszintnek az e célszintre vonatkozó tartományban szereplőknél magasabb becsült összegéhez vezetett volna. Másrészt a felperes számára lehetetlen megérteni azt az okot, amely miatt az ESZT az említett célszinthez tartozó tartományba 75 milliárd eurónál alacsonyabb összegeket is beszámított. Ennek eléréséhez ugyanis 4% alatti rátát kellett alkalmazni, amely azonban nem tartozik a biztosított betétek növekedési rátájára vonatkozó tartományba. E körülmények között a felperes nem tudta meghatározni, hogy az ESZT hogyan használta az e betétek alakulásának rátájára vonatkozó tartományt a becsült végső célszint kiszámításához.

276

Ebből következik, hogy ami az éves célszint meghatározását illeti, az ESZT által ténylegesen alkalmazott, a tárgyaláson kifejtett módszer nem felel meg a megtámadott határozatban leírt módszernek, így azokat a valós indokokat, amelyekre tekintettel e célszintet meghatározták, a megtámadott határozat alapján sem az intézmények, sem a Törvényszék nem tudta azonosítani.

277

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása az éves célszint meghatározását illetően hiányos.

278

A jelen ügy jogi és gazdasági tétjére tekintettel azonban a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében folytatni kell a felperes által felhozott jogalapok vizsgálatát.

279

A negyedik jogalap négy részre tagolódik, amelyek több kifogás köré épülnek.

280

A felperes azt állítja, hogy az ESZT megsértette a 2015/81 végrehajtási rendelet 5. cikkének (1) bekezdését, amely szerint az ESZT tájékoztatja az NSZH‑kat az „[éves hozzájárulások] kiszámításáról szóló határozatairól”. Az ESZT nem tett eleget e követelménynek, mivel egy ilyen határozat tervezetének, nem pedig a végleges határozatnak a BaFin részére való megküldésére szorítkozott. Ez abból a tényből következik, hogy a megtámadott határozat a BaFin által közölt formájában csak egy alá nem írt változatban érkezett meg a felpereshez, azaz saját kezű aláírás és elektronikus aláírás nélkül, és nem rendelkezik az „Advanced Records System” (a továbbiakban: ARES) elnevezésű nyilvántartási rendszerből következő számmal.

281

Az ESZT vitatja ezt az érvelést.

282

Előzetesen pontosítani kell egyrészt, hogy a jelen kifogás keretében a felperes kizárólag a 2015/81 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének megsértésére hivatkozik.

283

Márpedig e rendelkezés annak kimondására szorítkozik, hogy az ESZT köteles tájékoztatni az előzetes hozzájárulások kiszámításával kapcsolatos határozatairól a részt vevő tagállamok érintett NSZH‑it. Nem követeli meg, hogy az ESZT közölje ezen NSZH‑kkal e határozat olyan változatát, amelyet aláírnak, és amelyen egy nyilvántartási rendszernek megfelelő szám szerepel, mint például az ARES‑ből származó szám. Ugyanígy nem kötelezi az ESZT‑t arra sem, hogy gondoskodjon arról, hogy az NSZH‑k ezt a változatot továbbítsák az intézményeknek.

284

Ebből következik, hogy a felperes nem kifogásolhatja, hogy az ESZT megsértette a 2015/81 végrehajtási rendelet 5. cikkének (1) bekezdését azáltal, hogy a BaFinnel a megtámadott határozat olyan változatát közölte, amelyet nem írtak alá, és amely nem tartalmazott az ARES‑ből származó számot.

285

Egyébiránt mindenesetre pontosítani kell, hogy a Törvényszék előtti iratok a megtámadott határozat két változatát tartalmazzák. Az első e határozat olyan változata, amelyet nem írtak alá, és amelyet a felperes tájékoztatása szerint az ESZT közölt a BaFinnel, majd vele. Az említett határozat második változata, amelyet a felperes közvetlenül az ESZT‑től kapott meg az iratokhoz való hozzáférés iránti kérelmet követően, tartalmazza az ESZT elnökének elektronikus aláírását, valamint egy ARES‑ből származó számot, továbbá egy pontos dátumot és egy pontos időpontot az első oldalán.

286

Márpedig a felperes nem jelölt meg semmilyen különbséget e két változat között lényeges tartalmukat illetően, így nem állíthatja, hogy a BaFinnel közölt változat nem a megtámadott határozat végleges változata volt.

287

Ennélfogva a negyedik jogalap első részének első kifogását el kell utasítani.

288

A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozatot nem hitelesítették megfelelően, amit az ESZT vitat.

289

A felperes lényegében két érvet hoz fel.

290

Először is, noha azok a dokumentumok, amelyeket a felperes az iratokhoz való hozzáférés iránti kérelmét követően kapott meg, egy elektronikus aláírást és egy ARES‑ből származó számot tartalmaznak, ezek az elemek nem minősülnek a megtámadott határozat hitelesítésének.

291

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy valamely jogi aktus hitelesítésének, amely lényeges eljárási szabálynak minősül, az a célja, hogy garantálja a jogbiztonságot a testület által elfogadott szöveg rögzítésével, lehetővé téve ezáltal annak ellenőrzését, hogy vitatás esetén a közölt szövegek tökéletesen összhangban állnak‑e ezen szöveggel (lásd: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 152. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat)

292

Ellenkérelmében az ESZT kifejtette, hogy a megtámadott határozatot az „EU Sign” informatikai eszköz segítségével hitelesítették. Ezzel az eszközzel az ESZT elnöke elektronikus aláírást, pontos dátumot és időpontot, valamint egy ARES‑ből származó számot helyezett el az e határozatot tartalmazó dokumentumon.

293

Ezzel kapcsolatban az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az ilyen rendszer használatán alapuló hitelesítési módszer alkalmas arra, hogy megfeleljen a fenti 291. pontban felidézett hitelesítési követelményeknek (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 157–161. pont).

294

Következésképpen a felperes első érvét el kell utasítani.

295

Másodszor, a felperes arra hivatkozik, hogy a rendelkezésére álló dokumentumokból kitűnik, hogy az ESZT elnökének aláírása csak a megtámadott határozat szövegére vonatkozik. Következésképpen a felperes még mindig nem rendelkezik a megtámadott határozat I. mellékletének aláírt változatával.

296

Márpedig a megtámadott határozat rendelkező részének 1. cikke, amint az e határozat szövege német nyelvű változatának 51. oldalán szerepel, kimondja, hogy az ESZT „[a] 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó, az [ESZA] felé fizetendő egyéni éves előzetes hozzájárulások I. mellékletben foglalt kiszámítását jóváhagyja”. Ebből következik, hogy ezen I. melléklet az említett határozat szerves részét képezi. E körülmények között az ESZT nem köteles az ilyen mellékletet az említett határozat szövegétől elkülönítve hitelesíteni.

297

Következésképpen a felperes második érvét, és ennélfogva a második kifogást teljes egészében el kell utasítani.

298

A felperes azt állítja, hogy „nem egyértelmű”, hogy az ESZT állást foglalt az előzetes hozzájárulások számításának eredményeiről. A megtámadott határozat 1. cikke úgy rendelkezik, hogy az ESZT jóváhagyja az e határozat I. mellékletében szereplő számításokat. Márpedig egy mellékletre hivatkozó határozat nem elegendő, mivel nem minősül az előzetes hozzájárulások tényleges kiszámítására vonatkozó határozatnak. A megtámadott határozat I. melléklete ugyanis a teljes értékeket kizárva csak kerekített közbenső eredményeket tartalmaz, és pusztán olyan okmány, amely a hozzájárulások kiszámításának az intézmények tekintetében történő közzétételét biztosítja. Márpedig az ESZT döntéshozatali eljárásának „a nyilvánosságát biztosító okmányokban szereplő érdemi döntésre” kell irányulnia. Az olyan határozat, amely kizárólag a közlés módjára vonatkozik, nem lenne elegendő, ha nem fogadtak el érdemi határozatot.

299

Az ESZT vitatja ezt az érvelést.

300

E tekintetben a megtámadott határozat rendelkező részének 1. cikkéből kitűnik, hogy az ESZT ügyvezetői testületének – amely az ESZT döntéshozó szervének minősül az előzetes hozzájárulások meghatározása tekintetében – tagjai nyilatkoztak az egyes intézményeknek az említett határozat I. mellékletében ismertetett, a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó egyéni előzetes hozzájárulásairól.

301

Egyébiránt, amint az a keresetlevél A.20. mellékletéből kitűnik, a megtámadott határozat I. mellékletének a felperesre vonatkozó kivonata, a vele a BaFin által közölt formájában részletes adatokat tartalmaz a felperes előzetes hozzájárulásának kiszámításáról, valamint az e számítás alapjául szolgáló adatokról.

302

Ami ezen adatoknak az ESZT ügyvezetői testülete azon tagjainak tájékoztatásához való elégséges jellegét illeti, akik a megtámadott határozatot elfogadták, a felperes csupán azt rója fel az ESZT‑nek, hogy az e határozat I. mellékletében szereplő számadatok kerekítettek.

303

Márpedig minden számadatot, amely e melléklet részét képezi, és a tizedesvessző után számjegyeket tartalmaz, négy tizedesjegyre kell kerekíteni, kivéve a kockázatkiigazítási szorzóra vonatkozó számadatokat, amelyeket tizenkét tizedesjegyre kerekítenek.

304

E részletességi szint elegendő volt ahhoz, hogy az ESZT ügyvezetői testületének tagjai az ügy teljes ismeretében hozhassák meg a megtámadott határozatot.

305

E körülmények között a negyedik jogalap első részének harmadik kifogását, és ennélfogva ezen első részt teljes egészében el kell utasítani.

306

A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem tartja tiszteletben az indokolási követelményeket, mivel nem lehet teljes egészében újraszámítani az általa fizetendő előzetes hozzájárulásokat.

307

Az ESZT vitatja ezt az érvelést.

308

E tekintetben a Bíróság már kimondta, hogy annak megállapítása, hogy az ESZT előzetes hozzájárulásokat megállapító határozata indokolásának szükségszerűen lehetővé kell tennie az intézmények számára, hogy ellenőrizzék az előzetes hozzájárulásuk kiszámításának pontosságát, szükségképpen azt jelentené, hogy az uniós jogalkotó számára megtiltanák e hozzájárulás olyan adatokat magában foglaló számítási módjának a megállapítását, amelyeknek a bizalmas jellegét az uniós jog védi, következésképpen pedig túlzott mértékben csökkentené azt a széles mérlegelési jogkört, amellyel e jogalkotónak e célból rendelkeznie kell, többek között annak megakadályozása révén, hogy olyan módszert válasszon, amely biztosíthatja az ESZA finanszírozásának a pénzügyi ágazat változásaihoz – különösen az ESZA‑ban részt vevő tagállam területén engedélyezett egyes intézmények pénzügyi helyzetének az összehasonlító figyelembevétele révén – való dinamikus kiigazítását (2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 118. pont).

309

Ebből következik, hogy a felperes nem állíthatja, hogy az ESZT megsértette az indokolási kötelezettségét azzal az indokkal, hogy nem lehet teljes egészében újraszámítani az általa fizetendő előzetes hozzájárulásokat.

310

E következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes azon érve, amely szerint a megtámadott határozat nem fejtette ki azokat az indokokat, amelyek miatt a kockázatkiigazítási szorzói emelkedtek, miközben a 2021. évi előzetes hozzájárulások kiszámítása szempontjából meghatározó referencia‑időpontban a mérlegfőösszege és a származtatott eszközeinek terjedelme az előző ciklushoz képest csökkent.

311

A megtámadott határozat indokolásának elégséges jellegét ugyanis nem lehet az ESZT egy másik hozzájárulási időszakra vonatkozó határozatának indokolása alapján értékelni.

312

Mindenesetre az ESZT által megállapítottakhoz hasonlóan, és amint az a fenti 308. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, az előzetes hozzájárulások számítási módszerének rendszere azzal jár, hogy valamely intézmény éves kockázatértékelésének eredménye az intézmény által a többi intézmény kockázati szintjéhez képest vállalt kockázat szintjétől függ. Márpedig ezen intézmények kockázati szintje évről évre csökkenhet. Következésképpen a mérlegfőösszeg és a származtatott eszközök mértékének csökkenése nem eredményezi automatikusan az intézmény kockázatkiigazítási szorzójának javulását.

313

Következésképpen a negyedik jogalap második részét el kell utasítani.

[omissis]

337

A felperes azt állítja, hogy az ESZT azáltal, hogy őt az ESZA részére teljesítendő hozzájárulási kötelezettség hatálya alá vonta, megsértette a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdésének, a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdése f) pontjának és a 2014/59 irányelv 103. cikke (7) bekezdésének együttesen értelmezett rendelkezéseit.

338

Kétségtelen, hogy a 806/2014 rendelet szövege szerint a banki engedéllyel rendelkező valamennyi intézmény, ideértve a felperest is, főszabály szerint köteles hozzájárulni az ESZA‑hoz. Valamely jogszabály szövege azonban önmagában nem teszi lehetővé valódi tartalmának megállapítását. Egyrészt a másodlagos jog értelmezése során feltétlenül figyelembe kell venni az elsődleges jog normáira irányadó elveket. Másrészt valamely jogi norma valódi tartalma csak az értelmére és céljára, valamint a más normákkal való rendszerszintű korrelációjára tekintettel határozható meg.

339

Az ESZT és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

340

E tekintetben a fenti 93–97. pontban kifejtett megfontolásokból kitűnik, hogy a 2014/59 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének az ugyanezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének 2. pontjával és az 575/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének 1. pontjával összefüggésben értelmezett 23. pontja értelmében vett valamennyi intézménynek nemzeti alapon kiszámított előzetes hozzájárulást kell fizetnie a 2014/59 irányelv 103. cikke (2) bekezdésének megfelelően.

341

Ugyanez vonatkozik az uniós alapon kiszámított előzetes hozzájárulásokra is. A 806/2014 rendelet 3. cikke (1) bekezdése 13. pontjának, ugyanezen rendelet 3. cikke (2) bekezdésének és a 2014/59 irányelv 2. cikke (1) bekezdése 2. pontjának együttes értelmezése értelmében ugyanis az e rendelkezések értelmében vett valamennyi intézménynek a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének megfelelően ilyen hozzájárulásokat kell fizetnie.

342

Márpedig a felperes nem vitatja, hogy az e rendelkezések értelmében vett intézménynek minősül.

343

Következésképpen a felperes előzetes hozzájárulások fizetésére köteles intézményként a 2014/59 irányelv és a 806/2014 rendelet személyi hatálya alá tartozik.

344

A felperes érvei nem alkalmasak e következtetés megdöntésére.

345

Először is, figyelemmel a fenti 101. pontban kifejtett megfontolásokra, a felperes nem állíthatja, hogy az EUMSZ 114. cikkből – amely mind a 806/2014 rendelet, mind pedig a 2014/59 irányelv jogalapja – kitűnik, hogy a megszüntetés alatt álló intézmények főszabály szerint nem kötelezhetők előzetes hozzájárulás megfizetésére.

346

Másodszor, a felperes arra hivatkozik, hogy a 806/2014 rendelet 67. cikke (2) bekezdésének az e rendelet 14. cikke (2) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett első mondata korlátozza az „előzetes hozzájárulás fizetésére kötelezett intézmény” fogalmának meghatározását, mivel az e 14. cikkben említett szanálási célok egyike sem érhető el a felpereshez hasonló, megszüntetés alatt álló intézmény esetében. Ez vonatkozik többek között az e rendelet 14. cikke (2) bekezdésének a) pontjában említett célkitűzésre, vagyis a kritikus funkciók folytonosságának biztosítására, és az említett rendelet 14. cikke (2) bekezdésének b) pontjában említett célkitűzésre, vagyis a pénzügyi stabilitásra gyakorolt jelentős káros hatások kiküszöbölésére, többek között a dominóhatás megakadályozása révén.

347

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperes által hivatkozott rendelkezések nem maguknak a 806/2014 rendeletnek a célkitűzéseit pontosítják, hanem a szanálási célokat. Márpedig a 806/2014 rendelet 16. cikkének (1) bekezdése alapján az ESZT csak akkor fogadhat el szanálási intézkedést, ha az e rendelet 18. cikkében előírt három feltétel teljesül. Ebből következik, hogy az esetleges szanálás alá vont intézmények szűkebb kategóriát képezhetnek, mint az előzetes hozzájárulások fizetésére kötelezett intézmények. A szanálás céljai tehát nem meghatározók a 806/2014 rendelet személyi hatályának terjedelme szempontjából az előzetes hozzájárulások befizetésére vonatkozó kötelezettséget illetően.

348

Harmadszor, a felperes állításával ellentétben a 2014/59 irányelv 103. cikke (7) bekezdésének a), d) és g) pontjában szereplő elemekből sem vezethető le, hogy ki van zárva az ESZA‑hoz való hozzájárulásra vonatkozó kötelezettség személyi hatálya alól.

349

A 2014/59 irányelv 103. cikke (7) bekezdésének szövegéből, valamint ugyanezen irányelv 103. cikke (2) bekezdésének szövegéből ugyanis az következik, hogy az említett irányelv 103. cikke (7) bekezdésének nem célja az előzetes hozzájárulások fizetésére vonatkozó kötelezettség személyi hatályának meghatározása. E rendelkezés azon elemek felsorolására szorítkozik, amelyeket a Bizottságnak figyelembe kell vennie a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadásakor a 2014/59 irányelv 103. cikkének (2) bekezdésében említett „a hozzájárulások intézmények kockázati profiljának megfelelő kiigazítása” fogalmának pontosítása érdekében.

350

Végül a felperes nem ad elő olyan önálló és célzott érvelést a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdésének f) pontjára vonatkozóan, amely túlmutatna a fent vizsgált érvelésen. Az e rendelkezés megsértésére alapított kifogást tehát el kell utasítani.

351

A fentiekre tekintettel el kell utasítani a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdésének, a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdése f) pontjának és a 2014/59 irányelv 103. cikke (7) bekezdésének megsértésére alapított kifogást, következésképpen pedig az első jogalapot teljes egészében.

352

A harmadik jogalap lényegében két részre oszlik.

353

A felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat sérti az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalma Charta 20. cikkében rögzített elvét, mivel ugyanolyan bánásmódban részesül, mint a megszüntetés alatt nem álló intézmények. E tekintetben hangsúlyozza egyrészt, hogy banki engedélyeit kizárólag a megszüntetésére használja fel, másrészt pedig, hogy a kockázatnak való kitettsége, a szanálás valószínűsége és a pénzügyi piacok stabilitása szempontjából jelentősége igen csekély, sőt nem is létezik.

354

Az egyenlőtlen bánásmódot nem zárja ki az a tény, hogy az előzetes hozzájárulások számítási módszere eltérő előzetes hozzájárulásokat eredményez a különböző intézmények számára. A felperes sajátos helyzetének megfelelő figyelembevétele ugyanis a hozzájárulásának nullára való csökkentéséhez kellene, hogy vezessen, ami nem lehetséges a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 9. cikkének (3) bekezdése miatt, amely előírja, hogy a kockázatkiigazítási szorzót a 0,8 és 1,5 közötti tartományban kell meghatározni.

355

Az ESZT és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

356

A Charta 20. cikke rögzíti az egyenlő bánásmód általános uniós jogi elvét, amely azt követeli meg, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, amennyiben az ilyen bánásmód objektíve nem igazolható (2021. február 3‑iFussl Modestraße Mayr ítélet, C‑555/19, EU:C:2021:89, 95. pont).

357

E tekintetben először is meg kell vizsgálni, hogy egy megszüntetés alatt álló olyan intézmény, mint a felperes, hasonló helyzetben van‑e, mint az előzetes hozzájárulás fizetésére kötelezett többi intézmény.

358

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen helyzetek hasonló jellegét az azokat jellemző tényezők összességére tekintettel kell értékelni. E tényezőket – többek között – a szóban forgó különbségtételt létrehozó uniós aktus tárgyának és céljának fényében kell meghatározni és értékelni. Ezen túlmenően tekintetbe kell venni azon szabályozási terület elveit és céljait, amelyhez a szóban forgó aktus tartozik (lásd: 2021. február 3‑iFussl Modestraße Mayr ítélet, C‑555/19, EU:C:2021:89, 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

359

Ami azon szabályozás célját illeti, amelyre a megtámadott határozat rámutat, emlékeztetni kell arra, hogy e szabályozás az ESZM területéhez tartozik, amelynek létrehozása a 806/2014 rendelet (12) preambulumbekezdésének megfelelően arra irányul, hogy semleges megközelítést biztosítson a csődközeli állapotban lévő intézmények kezelését illetően, fokozza a részt vevő tagállamokban lévő intézmények stabilitását, és megelőzze az esetleges válságok tovagyűrűzését az e mechanizmusban részt nem vevő tagállamokba annak érdekében, hogy megkönnyítse a belső piac mint egész működését.

360

Az ESZM tevékenységei finanszírozásának biztosítása érdekében a 2014/59 irányelv, a 806/2014 rendelet és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet bevezette az előzetes hozzájárulásokat, amelyek sajátos jellege abban áll – amint az ezen irányelv (105)–(107) preambulumbekezdéséből és e rendelet (41) preambulumbekezdéséből kitűnik –, hogy a pénzügyi szektor egy biztosítási logika alapján megfelelő pénzügyi források nyújtását biztosítja az ESZM‑nek ahhoz, hogy feladatait elláthassa, továbbá arra ösztönzi az intézményeket, hogy kevésbé kockázatos modellben működjenek (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont).

361

Ezen elvekre és célokra tekintettel a felperes tévesen állítja, hogy a megszüntetés alatt álló intézmények e megszüntetés miatt eltérő helyzetben vannak, mint az előzetes hozzájárulás fizetésére kötelezett más intézmények.

362

Először is meg kell állapítani, hogy amint az a 806/2014 rendelet (102) preambulumbekezdéséből következik, az előzetes hozzájárulásokat az intézményektől a szanálás előtt és attól függetlenül kell beszedni.

363

Másodszor, a 806/2014 rendelet 67. cikke (4) bekezdésének és 70. cikkének, valamint a 2014/59 irányelv 103. cikkének megfelelően az előzetes hozzájárulások fizetésére vonatkozó kötelezettség minden banki engedéllyel rendelkező intézményre vonatkozik, mint az e rendelet 2. cikkének és 3. cikke (1) bekezdése 13. pontjának, valamint ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdése 2. pontjának együttesen értelmezett rendelkezései értelmében vett intézményre.

364

Márpedig a jelen ügyben a felperes nem vitatja, hogy az érintett hozzájárulási időszak során a fenti 363. pontban említett rendelkezések értelmében banki engedéllyel működő intézmény volt, függetlenül megszüntetésétől.

365

Ebből következik, hogy a felperes végezhetett olyan banki tevékenységeket, amelyeken keresztül a pénzügyi rendszert bizonyos kockázatnak tehette ki.

366

Harmadszor, az előzetes hozzájárulások kiszámításának a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet által bevezetett módszere – a többi intézményéhez hasonló módon – alkalmas arra, hogy tükrözze a megszüntetés alatt álló intézmények kockázati profiljának sajátosságait.

367

Az előzetes hozzájárulások kiszámításának módszere ugyanis az alapvető éves hozzájárulás kiszámítása révén figyelembe veszi az intézmények méretét, mivel ez utóbbi az érintett intézmény nettó kötelezettségeinek arányos összegén alapul, az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény nettó kötelezettségeihez viszonyítva. Így valamely intézmény alapvető éves hozzájárulása a többi intézményhez képest csökken, és így az intézmény sajátos helyzetét tükrözi, ha a megszüntetés keretében ezen intézmény csökkenti a nettó kötelezettségeinek összegét. Ezenkívül a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkében előírt különböző pillérek és kockázati mutatók lehetővé teszik az intézmények, köztük a megszüntetés alatt álló intézmények különböző jellemzőinek célzott módon történő figyelembevételét, ily módon az ilyen intézményre alacsonyabb előzetes hozzájárulást írnak elő, ha kockázati profilja az ilyen megszüntetés miatt csökken.

368

Negyedszer, a felperes állításával ellentétben a megszüntetés alatt álló létesítmények nincsenek kizárva minden olyan előnyből, amelyet az ESZA fennállása biztosít.

369

Amint ugyanis az a fenti 71. pontban megállapításra került, ezen alap puszta létezése hozzájárul a pénzügyi szektor stabilitásához, amely valamennyi érintett intézmény számára előnyös, beleértve a megszüntetés alatt álló intézményeket is.

370

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az ESZA létrehozásával elérni kívánt célnak nem csak egy fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné váló intézmény szanálása kezdeményezésének lehetősége felel meg, hanem ennek megkönnyítése is. Márpedig a pénzügyi ágazat stabilitása hozzájárul az ilyen szanálás megkönnyítéséhez, mivel növeli annak kiszámíthatóságát és hatékonyságát.

371

E körülmények között a felperes nem bizonyította, hogy a fenti 359. és 360. pontban kifejtett elvekre és célokra tekintettel eltérő helyzetben van, mint azok az intézmények, amelyek nem állnak megszüntetés alatt.

372

E következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes azon érve, amely szerint az előzetes hozzájárulások olyan „bankadónak” minősülnek, amely sérti „a Charta 20. cikke által előírt egyenlő adójogi bánásmód követelményét”.

373

E tekintetben egyrészt meg kell állapítani, hogy a felperes nem pontosítja „a Charta 20. cikke által előírt egyenlő adójogi bánásmód követelményének” sem a tartalmát, sem a terjedelmét. Másrészt a fenti 59–76. pontban kifejtett indokok miatt téves az az előfeltevés, amelyre a felperes támaszkodik, vagyis hogy az előzetes hozzájárulások „adóknak” vagy adórendelkezéseknek minősülnek.

374

A fentiekre tekintettel a harmadik jogalap első részét el kell utasítani.

375

A felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat sérti a vállalkozás Charta 16. cikkében biztosított szabadságát, mivel e határozat az említett határozat által elérni kívánt célokhoz képest aránytalan hátrányokat okoz számára. Többek között kizárt ugyanis, hogy az előzetes hozzájárulásokat fel lehessen használni a saját javára vagy a hasonló helyzetben lévő intézmények javára, mivel a szanálási eszközök alkalmazásának feltételei az ő esetében nem teljesülnek.

376

Az ESZT és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

377

A Charta 16. cikke által nyújtott védelem magában foglalja a gazdasági vagy kereskedelmi tevékenység gyakorlásának szabadságát, a szerződési szabadságot és a szabad versenyt (lásd: 2021. december 21‑iBank Melli Iran ítélet, C‑124/20, EU:C:2021:1035, 79. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

378

A vállalkozás szabadsága azonban nem jelent korlátlan jogosultságot. E szabadság széles körű közhatalmi beavatkozásoknak vethető alá, amelyek a gazdasági tevékenység gyakorlásának közérdekből való korlátozásait jelenthetik (lásd ebben az értelemben: 2013. január 22‑iSky Österreich ítélet, C‑283/11, EU:C:2013:28, 45. és 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. december 21‑iBank Melli Iran ítélet, C‑124/20, EU:C:2021:1035, 80. és 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

379

Ez a körülmény különösen abban jut kifejezésre, ahogyan az uniós jogi aktusokat a Charta 52. cikkének (1) bekezdésére tekintettel értékelni kell (lásd ebben az értelemben: 2013. január 22‑iSky Österreich ítélet, C‑283/11, EU:C:2013:28, 47. pont; 2021. december 21‑iBank Melli Iran ítélet, C‑124/20, EU:C:2021:1035, 82. pont).

380

A Charta 52. cikke (1) bekezdésének megfelelően a Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok és szabadságok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható, továbbá az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásuknak elengedhetetlennek kell lennie és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét kell szolgálnia (2013. január 22‑iSky Österreich ítélet, C‑283/11, EU:C:2013:28, 48. pont; 2021. december 21‑iBank Melli Iran ítélet, C‑124/20, EU:C:2021:1035, 83. pont).

381

A jelen ügyben, még ha feltételezzük is, hogy a felperessel szemben előírt, előzetes hozzájárulások fizetésére vonatkozó kötelezettség a vállalkozás szabadságába való beavatkozásnak minősül, mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy e kötelezettség többek között a 806/2014 rendelet 69. és 70. cikkéből, valamint a 2014/59 irányelv 102. és 103. cikkéből következik, így azt jogszabály írja elő.

382

Továbbá az előzetes hozzájárulások fizetésére vonatkozó kötelezettség általános érdekű célt szolgál. Amint ugyanis a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet (1) preambulumbekezdéséből kitűnik, a szanálásfinanszírozási rendszereknek elegendő pénzügyi forrással kell rendelkezniük ahhoz, hogy lehetővé tegyék a szanálási mechanizmus hatékony működését. Következésképpen az ESZT jogosult arra, hogy előzetes hozzájárulásokat szedjen be az érintett intézményektől az említett mechanizmus végrehajtásának finanszírozása érdekében, amely mechanizmus célja, hogy fokozza a részt vevő tagállamokban levő intézmények stabilitását, és hogy megelőzze az esetleges válságok tovagyűrűzését a részt nem vevő tagállamokba, amint azt a Törvényszék a fenti 43–53. pontban megállapította.

383

Ezenkívül a felperes nem terjesztett a Törvényszék elé egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy e célra tekintettel az ESZA‑hoz való hozzájárulás kötelezettsége olyan aránytalan vagy elviselhetetlen beavatkozásnak minősülne, amely magát a vállalkozási szabadság lényegét sértené.

384

Végül, ami az arányosság elvét illeti, a felperes különösen nem bizonyítja, hogy léteznek kevésbé korlátozó eszközök, mint az előzetes hozzájárulások befizetése annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a 806/2014 rendelet és a 2014/59 irányelv által követett célok ugyanolyan hatékony módon történő elérését, mint például annak biztosítása, hogy a pénzügyi ágazat elegendő pénzügyi forrást biztosítson az ESZA‑nak ahhoz, hogy feladatait elláthassa, miközben a kevésbé kockázatos működési modellek érintett intézmények általi elfogadását ösztönzi (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont).

385

E körülmények között a felperes nem hivatkozhat arra, hogy a megtámadott határozat sérti a Charta 16. cikkét.

386

Így a harmadik jogalap második részét el kell utasítani.

387

Hasonlóképpen el kell utasítani a harmadik jogalap keretében felhozott azon kifogást, amely szerint az, hogy az ESZT határozatát a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletre alapítja, és hogy az nem ír elő mentességet az olyan intézmények által nyújtott előzetes hozzájárulások tekintetében, mint a felperes, nem orvosolhatja a Charta 20. és 16. cikkének a megtámadott határozat általi megsértését, mivel e felhatalmazáson alapuló rendelet is sérti e rendelkezéseket, amennyiben azzal a hatással jár, hogy előzetes hozzájárulások megfizetésére kötelezi a felperest.

388

Mivel ugyanis a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletre való ilyen hivatkozást úgy kell értelmezni, hogy a felperes jogellenességi kifogást hoz fel e felhatalmazáson alapuló rendelettel szemben a Charta 20. és 16. cikkének megsértése miatt, az ilyen jogellenességi kifogást a fenti 357–363. és 378–384. pontban kifejtett indokok alapján el kell utasítani.

389

Ennélfogva a harmadik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

[omissis]

403

A hatodik jogalap két kifogást tartalmaz, amelyek a megtámadott határozat jogszerűségére vonatkoznak.

404

A felperes azt állítja, hogy az ESZT azáltal, hogy megtagadta az EAA‑OTC származtatott eszközportfólió kizárását az előzetes hozzájárulások kiszámításából, megsértette a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdését, amely meghatározza az alapvető éves hozzájárulásoknak az intézmények kockázati profiljához igazítására vonatkozó kritériumokat. Az olyan vagyonkezelői műveletek, mint e portfólió kezelése, amellyel a felperes az EAA nevében vagyonkezelői minőségben rendelkezik, nem jelentenek számára kockázatnak való kitettséget. A kockázatnak való kitettség ilyen hiányát figyelembe kell venni az előzetes hozzájárulások 2014/59 irányelv 103. cikke (7) bekezdésének a) pontja alapján történő kiszámítása céljából. E rendelkezés a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján alkalmazandó az említett hozzájárulások kiszámítására.

405

Az ESZT vitatja ezt az érvelést.

406

Igaz, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének második albekezdése előírja, hogy az egyes intézmények előzetes hozzájárulásának kiszámítása az érintett intézmény kockázati profiljához igazított és a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében meghatározott kritériumokon alapuló hozzájárulásokon alapul.

407

E rendelkezés azonban nem utal arra, hogy az ESZT köteles lenne az előzetes hozzájárulást közvetlenül ilyen kritériumokra tekintettel kiigazítani.

408

Ezzel szemben magából a 2014/59 irányelv 103. cikke (7) bekezdésének szövegéből – amelyre a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének második albekezdése hivatkozik, és amely felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadását írja elő az e 103. cikk (7) bekezdésében előírt kritériumok végrehajtása érdekében – kitűnik, hogy az uniós jogalkotónak nem állt szándékában, hogy ez utóbbi kritériumokat közvetlenül alkalmazzák az ESZT‑hez hasonló NSZH‑kra.

409

Ez annál is inkább így van, mivel a 806/2014 rendelet 70. cikkének (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az előzetes hozzájárulásoknak az e rendelet alapján történő kiszámítására alkalmazni kell a Bizottság által a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése alapján elfogadott „a hozzájárulások intézményi kockázati profil arányában történő kiigazításának” fogalmát.

410

A fentiekből következik, hogy az ESZT‑nek nem közvetlenül a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében előírt kritériumokra tekintettel kellett kiigazítania a felperes előzetes hozzájárulását, hanem ezt a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben előírt és az előbbi kritériumokat végrehajtó pontosabb kritériumok alapján kellett megtennie.

411

Márpedig a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke kimerítően felsorolja azokat a kötelezettségeket, amelyeket az ESZT köteles kizárni az intézmények alapvető éves hozzájárulásának kiszámítása céljából, azzal, hogy a vagyonkezelői minőségben tartott kötelezettségeket e rendelkezés nem említi.

412

Ennélfogva a felperes nem állíthatja, hogy az ESZT‑nek a 2014/59 irányelv 103. cikke (7) bekezdésének a) pontja alapján és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkében említett esetektől függetlenül ki kellett zárnia a felperes vagyonkezelői tevékenységeivel kapcsolatos kötelezettségeket az alapvető éves hozzájárulásának kiszámítása során, azzal az indokkal, hogy e kötelezettségek nem jelentenek kockázatot.

413

Következésképpen a hatodik jogalap e kifogását el kell utasítani.

414

Másodlagosan a felperes azt állítja, hogy az ESZT-nek analógia útján alkalmaznia kellett volna a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontját az általa vagyonkezelőként birtokolt EAA‑OTC származtatott eszközportfólióra. Ugyanis ugyanúgy, mint a kedvezményes kölcsönök területén működő közvetítő intézmény, a vagyonkezelő is pusztán egy szakasz a vagyonkezelői kötelezettségek felszámolása szempontjából a származtatott ügylet eredeti partnere és a megbízó között.

415

Az ESZT és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

416

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja a kedvezményes kölcsönöket nyújtó intézmények esetében kizár az előzetes hozzájárulások kiszámításából bizonyos kötelezettségeket.

417

A „kedvezményes kölcsön” fogalmát a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkének 28. pontja úgy határozza meg, mint a fejlesztési bank által vagy közvetítő bankon keresztül nem versenyalapon, hanem nonprofit jelleggel nyújtott kölcsön, valamely tagállam központi vagy regionális kormányzata közpolitikai célkitűzéseinek előmozdítása érdekében.

418

Márpedig egyrészt a felperes beadványaiból kitűnik, hogy nem nyújt ilyen kölcsönöket, így nem minősül a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontjában említett intézménynek.

419

Másrészt az ESZT nem alkalmazhatja analógia útján a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontját a vagyonkezelői tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségekre. E rendelkezés ugyanis nem biztosít mérlegelési jogkört az ESZT számára annak érdekében, hogy az intézmények kockázati profilja szerinti kiigazítások címén bizonyos kötelezettségeket kizárjon az alapvető éves hozzájárulásokból, hanem éppen ellenkezőleg, pontosan és kimerítően felsorolja azokat a feltételeket, amelyek alapján valamely kötelezettség ilyen kizárás tárgyát képezi (lásd: 2019. december 3‑iIccrea Banca ítélet, C‑414/18, EU:C:2019:1036, 93. pont).

420

Így a hatodik jogalap második kifogását, és ennélfogva a hatodik jogalap egészét el kell utasítani.

421

A hetedik jogalap vizsgálata előtt emlékeztetni kell a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet releváns rendelkezéseinek tartalmára.

422

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének (1) bekezdése, amely az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 2. szakaszában található, a kötelezettségek előzetes hozzájárulások kiszámításából való kizárásának hat esetét sorolja fel.

423

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (3) bekezdésének első albekezdése szerint e szakasz alkalmazásában az e felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének (1) bekezdésében említett, származtatott ügyletekből eredő kötelezettségek negyedéves alapon számított éves átlagos összegét az 575/2013 rendelet 429. cikkének, 429a. és 429b. cikke alapján kell értékelni.

424

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (3) bekezdésének második albekezdése mindazonáltal kimondja, hogy a származtatott ügyletekből eredő kötelezettségekhez rendelt érték nem lehet kevesebb ugyanazon kötelezettségek azon értékének 75%‑ánál, amely az érintett intézményre a pénzügyi beszámolás keretében alkalmazandó számviteli előírások alkalmazásából ered (a továbbiakban: számviteli érték).

425

Végül a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (4) bekezdésének első albekezdése előírja, hogy e felhatalmazáson alapuló rendelet 2. szakaszának alkalmazásában az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének (1) bekezdésében említett összes kötelezettség a származtatott ügyletekből eredő kötelezettségek számviteli értéke helyett az ugyanezen felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének (3) bekezdése szerint meghatározott megfelelő értéket tartalmazza.

426

A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat megsértette a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének a 806/2014 rendelet 70. cikkének (6) bekezdésével összefüggésben értelmezett (3) és (4) bekezdését, mivel az ESZT az előzetes hozzájárulását származtatott ügyleteinek a felperes által „bruttó értéknek” nevezett értéke alapján számította ki ezen ügyletek általa „nettó értéknek” nevezett értéke helyett.

427

Beadványaiból kitűnik, hogy a felperes a „nettó érték” e fogalma alatt a kötelezettségeinek olyan értékét érti, amely kizárja azokat a kötelezettségeket, amelyek nem jelentenek kockázatot, míg a „bruttó érték” az ilyen kötelezettségeket is magában foglalja. A felperes szerint a kockázatot nem tartalmazó kötelezettségek többek között az EAA‑OTC származtatott eszközportfólióhoz kapcsolódó kötelezettségek, mivel teljes körű és tényleges védelmet élvez az e kötelezettségekből eredő kockázatokkal szemben.

428

E védelem a felperes és az EAA között létrejött nettósítási megállapodásból ered, amellyel ez utóbbi viseli az EAA‑OTC származtatott eszközök portfóliójához kapcsolódó kockázatokat.

429

Ebben az összefüggésben nincs jelentősége annak, hogy az 575/2013 rendelet rendelkezései hogyan kezelik az EAA‑OTC származtatott eszközportfólióhoz kapcsolódó különböző kötelezettségeket. E rendelet a 2014/59 irányelvtől és a 806/2014 rendelettől eltérő célt követ. Kétségtelen, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az intézmények kötelezettségeiből e felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének (1) bekezdése alapján kizárandó kötelezettségek típusait illetően a származtatott ügyletekből eredő kötelezettségek összegét az 575/2013 rendelet 429., 429a. és 429b. cikke alapján kell értékelni. Márpedig ez utóbbi rendelkezések az úgynevezett tőkeáttételi mutató számítását szabályozzák, amely – amint az az 575/2013 rendelet (91)–(94) preambulumbekezdéséből következik – a prudenciális jogból eredő kockázattól idegen változó.

430

Ezzel szemben az intézmények kockázati profilja alapján kiigazított előzetes hozzájárulások kiszámítása során – az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett – figyelembe kell venni többek között az ügyletek kockázati kitettségét. Ebből az következik, hogy a kötelezettségek előzetes hozzájárulások számítási alapjába való beszámítása céljából nem lehet figyelembe venni a felperes és az EAA között létrejött nettósítási megállapodás hatálya alá tartozó kötelezettségeket. E körülmények között a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének (3) bekezdésében az 575/2013 rendelet rendelkezéseire való hivatkozás nem terjedhet ki a származtatott eszközökből eredő valamennyi kötelezettségre, hanem csak azokra a kötelezettségekre, amelyek legalábbis kockázatot jelentenek.

431

Az ESZT vitatja ezt az érvelést.

432

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének (4) bekezdése szerint e felhatalmazáson alapuló rendelet ezen 5. cikket is tartalmazó 2. szakaszának alkalmazásában az említett 5. cikk „[(1) bekezdésében] említett összes kötelezettség” a származtatott ügyletekből eredő kötelezettségek számviteli értéke helyett az e cikk (3) bekezdése szerint meghatározott megfelelő értéket tartalmazza.

433

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (3) bekezdésének első albekezdése értelmében az említett 5. cikk (1) bekezdésében említett, származtatott ügyletekből eredő kötelezettségek negyedéves alapon számított éves átlagos összegét az 575/2013 rendelet 429., 429a. és 429b. cikke alapján kell értékelni.

434

Így magából a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (3) és (4) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy e rendelkezések kizárólag az e cikk (1) bekezdésében említett kötelezettségekre alkalmazandók.

435

Márpedig a fenti 419. pontból kitűnik, hogy az EAA‑OTC származtatott eszközportfólióhoz kapcsolódó kötelezettségek nem tartoznak a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának hatálya alá.

436

Ezenkívül a felperes nem fejti ki, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének (1) bekezdésében előírt mely más eset lenne alkalmazandó az EAA‑OTC származtatott eszközportfólióhoz kapcsolódó kötelezettségekre.

437

Ebből következik, hogy a felperes 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (3) és (4) bekezdésének állítólagos megsértésén alapuló hetedik jogalapja keretében előadott érvelése hatástalan, és így a hetedik jogalapot el kell utasítani.

438

A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti a 806/2014 rendelet 70. cikke (6) bekezdésének és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (8) bekezdése a) pontjának együttesen értelmezett rendelkezéseit, amennyiben e határozat a felperest ez utóbbi rendelkezés értelmében vett szerkezetátalakítás alatt álló intézménynek minősíti, ami növeli a kockázatkiigazítási szorzóját.

439

Mivel a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletet a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) és (8) bekezdése alapján fogadták el, és az irányelv uniós szinten hozta létre a bankok helyreállításának és szanálásának első egységes rendszerét, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (8) bekezdésének a) pontjában említett állami vagy hasonló források kizárólag a 2014/59 irányelv keretében vagy annak hatálybalépésétől nyújtott támogatásokra vonatkoznak. Ezt az értelmezést megerősíti az említett irányelv (41) és (55) preambulumbekezdésének, 2. cikke (1) bekezdése 28. pontjának és 31. cikke (2) bekezdése c) pontjának szövege.

440

Márpedig az EAA által a felperesnek folyósított támogatásokat akkoriban a nemzeti szabályozás értelmében és a 2014/59 irányelv hatálybalépése előtt állami forrásokból, nem pedig az ezen irányelv vagy a 806/2014 rendelet alapján az ESZA forrásaiból folyósították. Következésképpen az ESZT‑nek nem kellett volna alkalmaznia rá a „korábbi rendkívüli állami pénzügyi támogatás mértéke” kockázati mutató maximális értékét.

441

Az ESZT vitatja ezt az érvelést.

442

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdésének c) pontja úgy rendelkezik, hogy a IV. kockázati pillér más kockázati mutatók mellett a „korábbi rendkívüli állami pénzügyi támogatás mértéke” kockázati mutatóból áll.

443

A 2014/59 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkének első bekezdésével összefüggésben értelmezett 28. pontja értelmében a „rendkívüli állami pénzügyi támogatás” az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatás, vagy bármilyen más, nemzeti szinten nyújtva állami támogatásnak minősülő szupranacionális szintű állami pénzügyi támogatás, amelyet egy […] intézmény életképességének, likviditásának vagy fizetőképességének megőrzése vagy helyreállítása céljából nyújtanak.

444

A jelen ügyben egyrészt nem vitatott, hogy a felperest azt követően vonták szerkezetátalakítás alá, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásban részesült.

445

Másrészt a felperes állításával ellentétben az, hogy e támogatást a 2014/59 irányelv hatálybalépése előtt nyújtották, nincs hatással arra a körülményre, amely szerint az a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdése ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének 28. pontjával összefüggésben értelmezett c) pontjának hatálya alá tartozik.

446

Ugyanis sem a 2014/59 irányelv 2. cikke (1) bekezdése 28. pontjának, sem a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (8) bekezdése a) pontjának szövege nem tartalmaz olyan utalást, amely időben korlátozná ez utóbbi rendelkezés alkalmazását a felperes által hivatkozott értelemben.

447

E következtetést megerősíti a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (8) bekezdése a) pontjának célja. Amint azt ugyanis az ESZT lényegében előadta, annak kockázatát, hogy egy olyan intézmény, amelyet rendkívüli állami pénzügyi támogatást követően szerkezetátalakítás alá vontak, ismét pénzügyi nehézségekkel szembesül, nem csökkenti pusztán az a tény, hogy e támogatást a 2014/59 irányelv hatálybalépése előtt nyújtották.

448

E körülmények között az ESZT helyesen állapította meg, hogy a felperes a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (8) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozik, és e rendelkezésnek megfelelően a „korábbi rendkívüli állami pénzügyi támogatás mértéke” kockázati mutató maximális értékét alkalmazta.

449

E következtetést nem cáfolja a felperes azon állítása, amely szerint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (8) bekezdésének a) pontját a 2014/59 irányelv (55) preambulumbekezdésének és 31. cikke (2) bekezdése c) pontjának fényében kell értelmezni, így a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (8) bekezdésének a) pontja csak a 2014/59 irányelv hatálybalépését követő időszakra vonatkozik.

450

A 2014/59 irányelv (55) preambulumbekezdése értelmében „[a] szanálási eszközök alkalmazásának meg kell előznie az intézménynek esetlegesen nyújtandó állami tőkeinjekciót vagy bármely ezzel egyenértékű, rendkívüli állami pénzügyi támogatást”. Ezen irányelv 31. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerint az egyik szanálási cél „az állami források védelme a rendkívüli állami pénzügyi támogatások igénybevételének minimalizálása révén”.

451

Márpedig elegendő megjegyezni, hogy a 2014/59 irányelv (55) preambulumbekezdése és 31. cikke (2) bekezdésének c) pontja a 2014/59 irányelv által létrehozott szanálási eszközök esetleges alkalmazásának módjaira, nem pedig az előzetes hozzájárulások kiszámítására vonatkozik. Így azokból semmilyen következtetést nem lehet levonni a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdése c) pontjának értelmezését illetően.

452

Ugyanez a megállapítás vonatkozik a felperesnek a 2014/59 irányelv (41) preambulumbekezdésének egyik részére alapított érveire is, amely szerint „valamely intézmény nem tekintendő fizetésképtelen, vagy valószínűleg fizetésképtelenné váló intézménynek csupán azért, mert ezen irányelv hatálybalépése előtt rendkívüli állami pénzügyi támogatásban részesül”.

453

E tekintetben a felperes e preambulumbekezdés részleges értelmezésére támaszkodik. Amint az ugyanis az említett preambulumbekezdés első mondatából kitűnik (amely szerint „[a] szanálást szabályozó rendszernek lehetővé kell tennie, hogy a szanálás időben, még a pénzügyi vállalkozás mérleg szerinti fizetőképtelenné válását és tőkéjének teljes elvesztését megelőzően megkezdődhessen”), e mondat a szanálási eljárás megindításának módjaira vonatkozik. Következésképpen ebből semmilyen következtetést nem lehet levonni a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdése c) pontjának a 2014/59 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének az előzetes hozzájárulások kiszámítására vonatkozó 28. pontjával összefüggésben történő értelmezését illetően.

454

Ehhez hasonlóan a felperes nem hivatkozhat arra, hogy a 2014/59 irányelv 2. cikke (1) bekezdése 28. pontja szövegének egy részét (amely szerint: „amelyet egy […] intézmény életképességének, likviditásának vagy fizetőképességének megőrzése vagy helyreállítása céljából nyújtanak”) kijelentő mód jelen időben fogalmazták meg.

455

Amint azt ugyanis az uniós bíróság már megállapította (lásd ebben az értelemben: 2020. március 20‑iX [Európai elfogatóparancs – Kettős büntethetőség] ítélet, C‑717/18, EU:C:2020:142, 20. pont) a kijelentő mód, jelen időt az uniós szabályozásban gyakran használják egy rendelkezés kötelező jellegének a kifejezésére. Ebből következik, hogy ebből semmilyen, annak az időbeli hatályára vonatkozó ismeret nem vezethető le.

456

Végül el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (8) bekezdése a) pontjának a 2014/59 irányelv hatálybalépését megelőző támogatási intézkedésekre történő alkalmazása veszélyeztetné a szerkezetátalakítási eljárásokat, megsértve ezen irányelv hatékony érvényesülését.

457

E tekintetben egyrészt meg kell állapítani, hogy ezen irányelv 103. cikke (7) bekezdésének e) pontja azt írja elő, hogy az előzetes hozzájárulások kiszámítása során figyelembe kell venni az intézmény által korábban kapott rendkívüli állami pénzügyi támogatás mértékét, annak pontosítása nélkül, hogy e támogatást a hatálybalépését követően kell nyújtani.

458

Másrészt, amint arra a Törvényszék a fenti 71. és 370. pontban emlékeztetett, a 2014/59 irányelv egyik célja a pénzügyi piacok stabilitásának megerősítése, ami segítséget nyújt a felpereshez hasonló intézményeknek a megszüntetésük lebonyolításában, függetlenül attól, hogy ez az eljárás ezen irányelv hatálybalépése előtt vagy után kezdődött‑e.

459

A fentiekre tekintettel a nyolcadik jogalapot el kell utasítani.

460

A Törvényszék által hivatalból végzett vizsgálatot követően meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása az éves célszint meghatározását illetően hiányos. Mivel e hibák önmagukban is megalapozhatják a megtámadott határozat megsemmisítését, azt a felperest érintő részében meg kell semmisíteni.

[omissis]

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott: