–

az Európai Bizottság képviseletében A. Katsimerou és H. Leupold, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a 2011. május 11‑i 2011/51/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2011. L 132., 1. o.) módosított, a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25‑i 2003/109/EK tanácsi irányelv (HL 2004. L 16., 44. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 272. o.; a továbbiakban: 2003/109 irányelv) 9. cikke (4) bekezdése második albekezdésének, 14. cikke (1) bekezdésének, 15. cikke (4) bekezdése második albekezdésének és 19. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkoznak.

2

E kérelmeket a C‑829/21. sz. ügyben egyrészt TE és – TE mint törvényes képviselő által képviselt – RU ghánai állampolgárok, másrészt a Stadt Frankfurt am Main (Frankfurt am Main város, Németország) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya, hogy ez utóbbi megtagadta TE tartózkodási engedélyének megújítását és RU számára tartózkodási engedély kiállítását, a C‑129/22. sz. ügyben pedig a pakisztáni állampolgár EF és a Stadt Offenbach am Main (Offenbach am Main város, Németország) között folyamatban lévő jogvita keretében, amelynek tárgya, hogy utóbbi megtagadta EF tartózkodási engedélyének megújítását, a megtagadás indoka mind a két jogvitában az volt, hogy mind TE, mind EF elveszítette az Olasz Köztársaság által biztosított – a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy határozatlan idejű EU tartózkodási engedélyével igazolt – „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jogát, mivel hat évet meghaladó ideig távol voltak Olaszország területétől.

3

A 2003/109 irányelv (4), (6), (10), (11), (17), (21) és (22) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:

[…]

[…]

[…]

[…]

4

Ezen irányelv „Tárgy” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ez az irányelv meghatározza a következőket:

[…]”

5

Az említett irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke b)–d) és g) pontjának szövege a következő:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]

6

Az említett irányelv 4–13. cikket magában foglaló II. fejezete olyan szabályokat tartalmaz, amelyek a valamely tagállamban „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállásra, különösen e jogállás megadására és elvesztésére vonatkoznak.

7

Az említett irányelvnek „A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy [EU] tartózkodási engedélye” című 8. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállás – a 9. cikkre is figyelemmel – állandó.

(2)   A tagállam a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek számára kibocsátja a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy [EU] tartózkodási engedélyét. Az engedély legalább öt évig érvényes; lejártakor – szükség esetén – kérelem benyújtásával automatikusan meghosszabbítható.”

8

Ugyanezen irányelvnek „A jogállás visszavonása vagy elvesztése” című 9. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek többé nem jogosultak fenntartani a »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállást a következő esetekben:

[…]

[…]

(4)   Huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező olyan személy, aki a III. fejezettel összhangban egy másik tagállamban rendelkezett tartózkodási hellyel, nem jogosult a továbbiakban fenntartani az első tagállamban megszerzett »huzamos tartózkodási hellyel rendelkező« jogállását, amennyiben a 23. cikk értelmében egy másik tagállamban megkapja ezt a jogállást.

Minden esetben, ha az érintett személy hat évet meghaladó ideig távol van azon tagállam területétől, amely számára a »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállást megadta, úgy az a továbbiakban nem jogosult fenntartani »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállását az említett tagállamban.

A második albekezdéstől eltérve, az érintett tagállam úgy rendelkezhet, hogy egyedi okokból a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy fenntarthatja jogállását az említett tagállamban a hat évet meghaladó távollét esetén.

(5)   Az (1) bekezdés c) pontjában és a (4) bekezdésben említett esetek tekintetében azon tagállamoknak, amelyek a jogállást megadták, rendelkezniük kell a »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállás újbóli megszerzésének könnyített eljárásáról.

Az említett eljárást különösen olyan személyek esetében kell alkalmazni, akik tanulmányok folytatása céljából egy második tagállamban rendelkeztek tartózkodási hellyel.

A »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállás újbóli megszerzésének feltételeit és eljárását a nemzeti jog határozza meg.

(6)   A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy [EU] tartózkodási engedélyének lejárta semmilyen esetben sem jár a »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállás visszavonásával vagy elvesztésével.

[…]”

9

A 2003/109 irányelv „Tartózkodás más tagállamokban” című III. fejezete tartalmazza az irányelv 14–23. cikkét.

10

A 2003/109 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy megszerzi a jogot arra, hogy a »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállást számára megadó tagállamtól eltérő másik tagállam területén három hónapot meghaladó időtartamot tartózkodjon, feltéve hogy az e fejezetben megállapított feltételek teljesülnek.”

11

Ezen irányelvnek „A tartózkodás feltételei egy második tagállamban” című 15. cikke értelmében:

„(1)   A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy – a lehető leghamarabb és a második tagállam területére történő belépést követő három hónapnál nem később – benyújtja a tartózkodási engedély iránti kérelmet az adott tagállam illetékes hatóságaihoz.

[…]

(2)   A tagállamok megkövetelhetik az érintett személytől, hogy bizonyítsa, hogy rendelkezik az alábbiakkal:

[…]

(4)   A kérelemhez csatolni kell a nemzeti jog által meghatározandó azon okmányokat, amelyek bizonyítják, hogy az érintett személy megfelel a vonatkozó feltételeknek, valamint a huzamos tartózkodási engedélyt és egy érvényes úti okmányt vagy ezek hiteles másolatát.

Az első albekezdésben említett bizonyító jellegű okmányok magukban foglalhatják a megfelelő szálláslehetőséget igazoló okmányokat is.

[…]”

12

Az említett irányelvnek „A kérelmek elbírálása és a tartózkodási engedély kibocsátása” című 19. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben a 14., a 15. és a 16. cikkben megállapított feltételek teljesülnek, úgy a 17. és a 18. cikk közrendre, közbiztonságra és közegészségügyre vonatkozó rendelkezéseire is figyelemmel a második tagállam kiállítja huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező számára a megújítható tartózkodási engedélyt. E tartózkodási engedély lejártakor – ha szükséges – kérelemre megújítható. A második tagállam értesíti döntéséről az első tagállamot.”

13

Ugyanezen irányelvnek az „Eljárási garanciák” című 20. cikke értelmében:

„(1)   A tartózkodási engedély iránti kérelmet elutasító bármely döntést meg kell indokolni. A harmadik ország érintett állampolgárát e döntésről a vonatkozó nemzeti jogszabályok szerinti értesítési eljárásokkal összhangban kell tájékoztatni. Az értesítés tartalmazza a rendelkezésre álló lehetséges jogorvoslati eljárásokat és az ennek megtételére rendelkezésre álló határidőt.

[…]

(2)   Amennyiben a tartózkodási engedély iránti kérelmet elutasítják vagy az engedélyt nem újítják meg, illetve visszavonják, úgy az érintett személynek joga van jogorvoslatot benyújtani az érintett tagállamban.”

14

A 2003/109 irányelv „A tartózkodási engedély visszavonása és visszafogadási kötelezettség” című 22. cikkének (1) bekezdése a következők szerint rendelkezik:

„Amíg a harmadik ország állampolgára meg nem szerzi a »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállást, a második tagállam dönthet úgy, hogy elutasítja a tartózkodási engedély megújítását vagy visszavonja azt, és a nemzeti jog által megállapított eljárásokkal összhangban – beleértve a kiutasítási eljárást is – kötelezi az érintett személyt és annak családtagjait, hogy hagyják el a tagállam területét a következő esetekben:

[…]

[…]”

15

A 2004. július 30‑i Gesetz über den Aufenthalt, die Erwerbstätigkeit und die Integration von Ausländern im Bundesgebiet (a külföldiek szövetségi területen való tartózkodásáról, munkavállalásáról és integrációjáról szóló törvény; BGBl. 2004. I, 1950. o.; a továbbiakban: AufenthG) „Fogalommeghatározások” című 2. §‑a (4) bekezdésének az alapügyekben alkalmazandó szövegváltozata a következőképpen rendelkezik:

„A megfelelő szálláslehetőség követelménye nem haladja meg az államilag támogatott szociális bérlakás kérelmezőjének elhelyezéséhez szükséges mértéket. […]”

16

Az AufenthG 5. §‑a (1) bekezdésének 1. pontja úgy rendelkezik, hogy főszabály szerint a tartózkodási engedély kiadásának előfeltétele, hogy a megélhetés megfelelő anyagi fedezete biztosított legyen.

17

E törvény 9a. §‑a (2) bekezdésének 6. pontja alapján a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy EU tartózkodási engedélye csak akkor állítható ki, ha az érintett külföldi saját maga és a vele családi életközösségben élő családtagjai számára megfelelő szálláslehetőséggel rendelkezik.

18

Az említett törvénynek „Az Európai Unió más tagállamaiban huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek tartózkodási engedélye” című 38a. §‑ának (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Az Európai Unió valamely másik tagállamában »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállással rendelkező külföldi számára tartózkodási engedélyt kell kiadni, ha 90 napot meghaladó időtartamot kíván tartózkodni a Németországi Szövetségi Köztársaság területén. […]”

19

Ugyanezen törvény 51. §‑a (9) bekezdése első albekezdésének 4. pontja úgy rendelkezik, hogy a német hatóságok által kiállított EU huzamos tartózkodási engedély csak akkor veszti érvényét, ha a külföldi hat évet meghaladó ideig távol van Németország területétől.

20

Az AufenthG 52. §‑ának (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a 38a. §‑a szerinti tartózkodási engedélyt vissza kell vonni, ha a külföldi elveszti „huzamos tartózkodási hellyel rendelkező” jogállását az Európai Unió valamely másik tagállamában.

21

TE ghánai állampolgár, nő, 2013. szeptember 3‑án lépett be Olaszországból Németországba.

22

TE‑nek van Olaszországban kiállított, huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy EU tartózkodási engedélye, amelyen az „illimitata” (korlátlan [időtartam]) és „Soggiornante di Lungo Periodo – [UE]” (huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy [EU] tartózkodási engedélye) vannak feltüntetve.

23

Az Ausländerbehörde der Stadt Offenbach (Offenbach város idegenrendészeti hatósága, Németország), amely ekkor hatáskörrel rendelkezett, 2013. december 5‑én egy évre érvényes tartózkodási engedélyt adott ki a részére az AufenthG 38a. §‑a alapján.

24

2014. augusztus 5‑én TE‑nek megszületett a gyermeke, RU. Mivel utóbbi olyan, nagyon súlyos szívbetegségben szenvedett, amely műtéteket és rendszeres felülvizsgálatot tett szükségessé, TE kénytelen volt kereső tevékenységével felhagyni. E helyzettel szembesülve TE‑nek szociális juttatásokat kellett igénybe vennie a családja eltartása érdekében.

25

Offenbach város idegenrendészeti hatósága a 2015. január 30‑i határozataival a TE és RU 2014. november 12‑én benyújtott, tartózkodási engedély megújítására, illetve kiadására irányuló kérelmét elutasította azzal az indokkal, hogy az AufenthG 5. §‑a (1) bekezdésének 1. pontja szerinti követelménnyel ellentétben a megélhetésükhöz szükséges anyagi fedezet nem biztosított. Felszólították őket Németország elhagyására, TE tekintetében az Olasz Köztársaság, RU tekintetében pedig a Ghánai Köztársaság területére való kiutasítás terhe mellett.

26

A Verwaltungsgericht Frankfurt am Main (Frankfurt am Main‑i közigazgatási bíróság, Németország) 2015. november 20‑i ítéletével elutasította a TE és RU által e határozatok ellen benyújtott keresetet.

27

TE és RU ezt követően az ezen ítélettel szembeni fellebbezés befogadhatóságát kérte a kérdést előterjesztő bíróság, a Hessischer Verwaltungsgerichtshof (hesse‑i közigazgatási felsőbíróság, Németország) előtt.

28

E bíróság 2016. március 11‑i határozatával a fellebbezést befogadta, mivel az elsőfokú ítélet megalapozottságával kapcsolatban komoly kétségei merültek fel, tekintettel az RU által igényelt orvosi kezelés fontosságára, amely körülmény e bíróság szerint kivételt képezhet az AufenthG 5. §‑a (1) bekezdésének 1. pontjában foglalt általános szabály alól.

29

A kérdést előterjesztő bíróság az előtte folyamatban lévő eljárást 2017. november 1‑jén felfüggesztette.

30

Frankfurt am Main városa, amely időközben ezen eljárás alperesévé vált, 2020. szeptember 7‑én újraindította ezen eljárást, arra hivatkozva, hogy az AufenthG 38a. §‑a alapján már nem lehet tartózkodási engedélyt adni TE számára. TE ugyanis több mint hat éve nem tartózkodik Olaszországban, ezért már nem illeti meg a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállás. A tartózkodási engedély az AufenthG 9a. §‑a alapján sem adható ki TE számára, mivel TE és RU a szociális ellátórendszer által finanszírozott lakásban élnek, ami nem minősül az említett rendelkezés értelmében vett „megfelelő szálláslehetőségnek”.

31

E körülmények között a Hessischer Verwaltungsgerichtshof (hesse‑i közigazgatási felsőbíróság, Németország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

32

EF pakisztáni állampolgár, férfi, 2014. április 1‑jén lépett be Olaszországból Németországba.

33

EF‑nek van Olaszországban kiállított, huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy EU tartózkodási engedélye, amelyen az „illimitata” (korlátlan [időtartam]) és „Soggiornante di Lungo Periodo – [UE]” (huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy [EU] tartózkodási engedélye) vannak feltüntetve.

34

Az AufenthG 38a. §‑a alapján az Ausländerbehörde des Landkreises Offenbach (offenbachi járási idegenrendészeti hatóság, Németország), amely ekkor hatáskörrel rendelkezett, 2014. július 10‑én egy évre érvényes tartózkodási engedélyt adott a részére.

35

E tartózkodási engedélyt folyamatosan megújították, legutóbb a jelenleg hatáskörrel rendelkező Offenbach am Main város 2019. május 28‑án, 2021. július 13‑ig.

36

EF 2021. március 17‑én benyújtott, az AufenthG 38a. §‑a szerinti tartózkodási engedélyének megújítása iránti kérelmét azonban e város a 2021. április 27‑i határozatával elutasította, lényegében azzal az indokkal, hogy EF Olaszországban elveszítette a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jogát, mivel már hat évet meghaladó ideig távol volt Olaszország területétől.

37

E határozat ellen EF 2021. május 6‑án keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Verwaltungsgericht Darmstadthoz (darmstadti közigazgatási bíróság, Németország), amelyben többek között azt kérte, hogy a bíróság Offenbach am Main várost kötelezze tartózkodási engedélyének az AufenthG 38a. §‑a szerinti megújítására.

38

E körülmények között a Verwaltungsgericht Darmstadt (darmstadti közigazgatási bíróság, Németország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

A kérdésre adandó nemleges válasz esetén:

A kérdésre adandó nemleges válasz esetén:

A kérdésre adandó igenlő válasz esetén:

39

A Bíróság elnöke a 2022. november 8‑i határozatával az eljárás esetleges szóbeli szakaszának lefolytatása, valamint az ítélet meghozatala céljából elrendelte a C‑829/21. és a C‑129/22. sz. ügy egyesítését.

40

Első három kérdésükkel, amelyeket célszerű együtt vizsgálni, a C‑829/21. és C‑129/22. sz. ügyben kérdést előterjesztő bíróságok lényegében arra várnak választ, hogy a 2003/109 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy a tagállam megtagadhatja a harmadik országbeli állampolgár részére ezen irányelv III. fejezetének rendelkezései alapján kiállított tartózkodási engedély megújítását az irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdésében foglalt indok alapján, azaz hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy – mivel hat évet meghaladó ideig távol volt az e jogállást számára megadó tagállam területétől – elveszítette az e jogálláshoz való jogát ez utóbbi tagállamban, és amennyiben igen, milyen feltételektől függ az ilyen elutasító határozat.

41

E tekintetben először is a 2003/109 irányelv 14. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy az ezen irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében vett „első tagállamban” biztosított „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jog olyan feltétel, amelyet az ugyanezen irányelv 2. cikkének d) pontja szerinti „második tagállam” területén – az ezen irányelv III. fejezetének rendelkezései alapján kiadott tartózkodási engedéllyel – tartózkodni kívánó harmadik országbeli állampolgárnak előzetesen teljesítenie kell. Ugyanezen irányelv 19. cikkének (2) bekezdése megerősíti e feltétel fennállását.

42

A 2003/109 irányelv 22. cikke alátámasztja, hogy e feltételnek is teljesülnie kell ahhoz, hogy az érintett személy megújíttathassa az ilyen tartózkodási engedélyt a második tagállamban, mivel e 22. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében e tagállam dönthet úgy, hogy elutasítja az említett engedély megújítását, ha az ezen irányelv 14–16. cikkében meghatározott feltételek már nem teljesülnek.

43

Végezetül a 2003/109 irányelv 15. cikkéből kitűnik, hogy az e rendelkezésben előírt többi feltétellel ellentétben a tagállamok nem térhetnek el a jelen ítélet 41. pontjában említett feltételtől.

44

E feltétel kógens jellege abból ered, hogy – amint arra a főtanácsnok indítványának 41. pontjában szintén rámutatott – a második tagállamban való tartózkodási jog az első tagállamban fennálló „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jogból származtatott jog.

45

Ebből következik, hogy ha a második tagállam a 2003/109 irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedély megújítása iránti kérelem elbírálása során megállapítja, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgár elvesztette a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jogát az első tagállamban, például a 2003/109 irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdésében foglalt okból, vagyis azért, mert hat évet meghaladó ideig távol volt az első tagállam területétől, e megállapítás akadályát képezi az ilyen megújításnak.

46

Másodszor, amint azt a 2003/109 irányelv (21) preambulumbekezdése megerősíti, az ezen irányelv által létrehozott rendszerben a második tagállamnak, amelyben a harmadik országbeli állampolgár az első tagállamban fennálló „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jog alapján tartózkodni kíván, kell ellenőriznie, hogy ez a személy megfelel‑e a tartózkodási engedély megszerzéséhez vagy megújításához szükséges feltételeknek, köztük az említett irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében támasztott azon feltételnek, amely szerint az első tagállamban ténylegesen rendelkeznie kell e joggal.

47

Így egy ilyen ellenőrzés keretében a második tagállam vizsgálhatja, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgár nem vesztette‑e el az említett jogálláshoz való jogát, például a 2003/109 irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdésében foglalt ok miatt.

48

Bár ez az ellenőrzés adott esetben arra vezethet, hogy a második tagállam megállapítja a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jog elvesztését, és ezért a 2003/109 irányelv 22. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglaltaknak megfelelően elutasíthatja az érintett harmadik országbeli állampolgár említett irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedélyének megújítását, kizárólag az első tagállam vonhatja vissza az említett jogállást vagy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy EU tartózkodási engedélyét, illetve egyedül e tagállam folytathatja le adott esetben az e jogállás újbóli megszerzésére szolgáló könnyített eljárást, amelyet az említett irányelv 9. cikkének (5) bekezdésében foglaltak szerint a tagállamoknak létre kell hozniuk.

49

Harmadszor, ami azt illeti, hogy melyik időpont releváns a második tagállam számára annak értékelése során, hogy teljesül‑e a 2003/109 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében az ezen irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedély megújítására vonatkozóan támasztott feltétel, első megközelítésben három időpont jöhet számításba.

50

A releváns időpont eszerint – amint arra egyébként a főtanácsnok az indítványának 46. pontjában lényegében rámutatott – lehet a tartózkodási engedély megújítása iránti kérelem benyújtásának időpontja, vagy egy későbbi, az e kérelemre vonatkozó közigazgatási határozat keltét megelőző időpont, vagy egy még későbbi, az említett kérelmet elutasító közigazgatási határozattal szembeni bírósági jogorvoslati kérelem benyújtásának és a bírósági határozat meghozatalának időpontja közötti időpont, például – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság a C‑829/21. sz. ügyben felveti – az utolsó tárgyalás időpontja.

51

A 2003/109 irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében előírt feltétel értékelése szempontjából azonban egyedül az az időpont releváns, amikor az érintett harmadik országbeli állampolgár az ezen irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedély megújítása iránti kérelmét benyújtja.

52

Ellentétes lenne ugyanis az egyenlő bánásmód és a jogbiztonság elvével annak elismerése, hogy a tagállamoknak ezen értékelés céljából lehetőségük van arra, hogy egy későbbi, a közigazgatási vagy bírósági eljárás időtartamára eső időpontot vegyenek alapul, mivel ezáltal az ilyen tartózkodási engedély megújítása iránti kérelem sikeressége olyan körülményektől függene, amelyek felmerülése nem magának a kérelmezőnek, hanem elsősorban a nemzeti közigazgatásnak vagy bíróságoknak tudható be, mint például hogy milyen gyorsan kerül sor a kérelem elbírálására vagy az ilyen kérelmet elutasító határozat ellen indított keresetről való döntésre (lásd analógia útján: 2020. július 16‑iÉtat belge [Családegyesítés – Kiskorú gyermek] ítélet, C‑133/19, C‑136/19 és C‑137/19, EU:C:2020:577, 42. pont).

53

Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy – amint az a 2003/109 irányelv (10) preambulumbekezdéséből is kitűnik – az uniós jogalkotó a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállás iránti kérelem elbírálására irányadó eljárási szabályok keretében megfelelő jogbiztonságot kívánt biztosítani az érintett harmadik országbeli állampolgárok számára.

54

Ennek megfelelően, amint arra a főtanácsnok az indítványának 55. és 56. pontjában lényegében rámutatott, ha a második tagállam álláspontja szerint az első tagállamban megszűnt a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jog például amiatt, hogy a 2003/109 irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdésében foglalt hatéves időtartam az említett megújítás iránti kérelemre vonatkozó közigazgatási vagy bírósági eljárás során lejárt, semmi nem akadályozza meg őt abban, hogy ezen az alapon az említett irányelv 22. cikkének alkalmazásával az e megújítást elutasító vagy e tartózkodási engedély visszavonásáról szóló új határozatot hozzon.

55

Negyedszer, ami a jelen ítélet 41. pontjában említett feltételnek a 2003/109 irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedély megadása vagy megújítása céljából történő ellenőrzésével kapcsolatos bizonyítási terhet illeti, annak bizonyítása, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgárt az első tagállamban megilleti a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jog, főszabály szerint e személyre hárul.

56

A 2003/109 irányelv (11) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett 15. cikk (4) bekezdésének második albekezdéséből ugyanakkor az következik, hogy annak bizonyításához, hogy az említett személy teljesíti e feltételt, főszabály szerint elegendő, hogy a második tagállamban bemutassa a számára az első tagállamban – az ezen irányelv 8. cikke (2) bekezdésének megfelelően – kiállított huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy EU tartózkodási engedélyét, mivel ez az engedély az érvényességi ideje alatt lehetővé teszi e személy számára a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jogának, valamint e jog folytonosságának könnyű és azonnali bizonyítását. Következésképpen az ilyen érvényes engedély alapján vélelmezhető, hogy e személy továbbra is rendelkezik az említett jogálláshoz való joggal.

57

Ezzel összefüggésben a Bíróság már megállapította, hogy a 2003/109 irányelv 2. cikke b) pontjának és 14. cikke (1) bekezdésének együttes értelmezéséből kitűnik, hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy EU tartózkodási engedélye – főszabály szerint – feljogosítja birtokosát, hogy a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállást számára megadó tagállamtól eltérő másik tagállam területén három hónapot meghaladó időtartamot tartózkodjon (2014. július 17‑iTahir ítélet, C‑469/13, EU:C:2014:2094, 42. pont).

58

Ezenfelül a 2003/109 irányelv 9. cikkének (6) bekezdése – megfordítva – úgy rendelkezik, hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy EU tartózkodási engedélyének lejárta semmilyen esetben sem jár a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállás visszavonásával vagy elvesztésével, ami az ilyen engedély deklaratív jellegét támasztja alá.

59

A jelen ügyben megállapítható, hogy TE és EF is rendelkezik az első tagállamban, azaz Olaszországban huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy határozatlan időre szóló, tehát érvényes EU tartózkodási engedélyével, ezért vélelmezni kell a javukra, hogy még mindig megilleti őket e tagállamban a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jog.

60

Az ilyen vélelem, amennyiben köti a második tagállamot a tartózkodási engedély iránti kérelem elbírálása vagy megújítása során, a tagállamok közötti kölcsönös bizalom szellemiségéből következik, amit erősít a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállás megszerzése feltételeinek ezen irányelvben említett harmonizálása, amint azt a 2003/109 irányelv (17) preambulumbekezdése kimondja.

61

Ötödször, pontosítani kell, hogy e vélelem mindazonáltal nem megdönthetetlen.

62

Tekintettel ugyanis a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy EU tartózkodási engedélyének deklaratív jellegére, ami a jelen ítélet 58. pontjában már megállapítást nyert, még ha az érintett harmadik országbeli állampolgár képes is bemutatni ilyen érvényes engedélyt, e tagállam – többek között éppen a 2003/109 irányelv III. fejezetének rendelkezései alapján kiadott tartózkodási engedély megújítása iránti kérelem elbírálása során – vizsgálhatja, hogy nem vitatható‑e a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jog folytonossága, tekintettel az említett „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállás elvesztésének az ezen irányelv 9. cikkében szereplő okai valamelyikére.

63

A vitathatóság felmerülésének azonban feltétele, hogy a második tagállam olyan kellően konkrét és egybehangzó valószínűsítő körülmények fennállását állapítsa meg, amelyek alapján az előtte folyamatban lévő ügyben alkalmazható ezen indokok valamelyike.

64

Ami különösen a 2003/109 irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdésében foglalt indokot illeti, az említett jogálláshoz való jog folytonosságának a második tagállam általi vizsgálatát igazoló ilyen, megszűnésre utaló valószínűsítő körülménynek minősül az, ha a kérelem benyújtásának időpontjában több mint hat év telt el azóta, hogy az érintett e tagállam területére érkezett, vagy hogy ugyanezen tagállamban megszerezte az ezen irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti első tartózkodási engedélyét.

65

Hatodszor, ilyen valószínűsítő körülmények esetén a második tagállamnak el kell végeznie két további vizsgálatot, konkrétan a 2003/109 irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdésében előírt „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jog elvesztésének indokára vonatkozóan.

66

Elsőként, annak megállapításához, hogy alkalmazni kell‑e e rendelkezést, a második tagállamnak figyelembe kell vennie, hogy az érintettnek az első tagállam területén való, hat éven belüli bármely fizikai jelenléte, még akkor is, ha az ilyen jelenlét ezen időszak során nem haladja meg a csupán néhány napot, elegendő a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jog elvesztésének megakadályozásához (lásd analógia útján a 2003/109 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének c) pontját illetően: 2022. január 20‑iLandeshauptmann von Wien [A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállás elvesztése] ítélet, C‑432/20, EU:C:2022:39, 47. pont).

67

A 2003/109 irányelv 9. cikke (4) bekezdése második albekezdésének ilyen értelmezése többek között a jelen ítélet 53. pontjában már hangsúlyozott azon kívánalmon alapul, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgárok számára a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállás megszerzése iránti kérelem vizsgálatára vonatkozó eljárási szabályok keretében megfelelő szintű jogbiztonságot kell biztosítani (lásd ebben az értelemben: 2022. január 20‑iLandeshauptmann von Wien [A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállás elvesztése] ítélet, C‑432/20, EU:C:2022:39, 38–40. pont).

68

Következésképpen az érintett harmadik országbeli állampolgárnak az első tagállam területén való – akár nagyon rövid időtartamú – tartózkodása az e rendelkezésben szabályozott hatéves időszak során azzal a következménnyel jár, hogy az e rendelkezésben megállapított elévülési idő megszakad, és minden alkalommal új hatéves időszak kezdődik abban az időpontban, amikor e személynek az első tagállam területén való tartózkodása véget ér.

69

A második tagállam feladata tehát, hogy a 2003/109 irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelem vizsgálata keretében maga vizsgálja meg, hogy vannak‑e olyan tényállási elemek, amelyek arra engednek következtetni, hogy az ezen irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdésében foglalt hatéves időszak az érintett kérelme benyújtásának időpontjában lejárt, és ha igen, akkor e körülményt a tudomására hozza, tájékoztatva őt arról, hogy lehetséges, hogy ez a határidő megszakadt, és előfordulhat, hogy új hatéves határidő kezdődött, mivel időközben esetleg ismét az első tagállam területén tartózkodott.

70

Ilyen esetben a második tagállamnak fel kell hívnia az érintett harmadik országbeli állampolgárt, hogy amennyiben ilyen megszakításra hivatkozik, szolgáltasson olyan bizonyítékokat, amelyek alkalmasak annak bizonyítására, hogy az említett hatéves időszak során az első tagállam területén tartózkodott, még ha csak néhány napig is.

71

Másodikként, ha a második tagállam által lefolytatott vizsgálat eredményeként az derül ki, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgár hat évnél hosszabb ideig távol volt az első tagállam területétől, a második tagállamnak a 2003/109 irányelv 9. cikke (4) bekezdése harmadik albekezdésének megfelelően azt is meg kell vizsgálnia, hogy az első tagállam élt‑e az e rendelkezésben említett jogalkotási lehetőséggel, és rendelkezett‑e arról, hogy az ezen irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdésétől eltérve „egyedi okokból” a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy fenntarthatja jogállását az említett tagállamban „a hat évet meghaladó távollét esetén”, és ha ez a helyzet, akkor a szóban forgó ügyben felmerült‑e ilyen egyedi ok.

72

Ami ezt a két típusú vizsgálatot illeti, a második tagállamnak meg kell keresnie az első tagállamot, hogy annak segítségét kérje, mivel e vizsgálatokhoz olyan információkra van szükség, amelyekkel kizárólag ez utóbbi tagállam rendelkezhet.

73

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok közötti kapcsolatokban figyelembe kell venni az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elvét, amely általános jelleggel, tehát többek között a 2003/109 irányelv által szabályozott helyzetekben is arra kötelezi a tagállamokat, hogy kölcsönösen tiszteletben tartsák és segítsék egymást a Szerződésekből eredő feladatok végrehajtásában.

74

Végül a második tagállam csak ezen ellenőrzések elvégzését követően, valamennyi releváns tény értékelése alapján, és kizárólag a 2003/109 irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedély megújítása iránti kérelem vizsgálatára irányuló eljárás céljából vonhatja le adott esetben azt a következtetést, hogy e kérelem benyújtásának időpontjában ezen irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdése értelmében az érintett harmadik országbeli állampolgár már nem rendelkezett „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállással az első tagállamban, és ezen okból ugyanezen irányelv 22. cikke (1) bekezdése b) pontjának megfelelően elutasíthatja e tartózkodási engedély megújítását.

75

A fenti megfontolások összességére tekintettel a C‑829/21. és C‑129/22. sz. ügyben előterjesztett első három kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2003/109 irányelvet, és különösen annak 22. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy a tagállam elutasíthatja a harmadik országbeli állampolgár részére ezen irányelv III. fejezetének rendelkezései alapján kiállított tartózkodási engedély megújítását az említett irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdésében foglalt azon indok alapján, hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy – mivel hat évet meghaladó ideig távol volt a számára e jogállást megadó tagállam területétől, és ez utóbbi tagállam nem élt az ugyanezen irányelv 9. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdésében foglalt lehetőséggel – elveszítette az e jogálláshoz való jogát ugyanebben a tagállamban, feltéve hogy a hatéves határidő legkésőbb az említett engedély megújítása iránti kérelem benyújtásának időpontjában letelt, és e személyt előzetesen felhívták annak bizonyítására, hogy e határidőn belül esetlegesen az említett állam területén tartózkodott.

76

Negyedik kérdésével a C‑129/22. sz. ügyben kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2003/109 irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdését és 22. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a második tagállam e rendelkezéseket megfelelően ülteti át a nemzeti jogba, ha azok végrehajtását két külön rendelkezésbe foglalja, amelyek közül az első rendelkezés átveszi a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jog elvesztését eredményező, ezen irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdésében foglalt okot, a második rendelkezés pedig előírja, hogy az említett irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedélyt vissza kell vonni, ha az érintett harmadik országbeli állampolgár elvesztette a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jogát az azt megadó tagállamban, anélkül hogy e rendelkezés konkrétan hivatkozna az említett jog elvesztésének ugyanezen irányelv 9. cikkében foglalt okaira.

77

Ezzel összefüggésben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az uniós jog rendelkezéseinek – mint amilyen a 2003/109 irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdése, valamint 22. cikke (1) bekezdésének b) pontja – nemzeti jogba való átültetése során azokat a szükséges konkrétsággal, pontossággal és egyértelműséggel bíró rendelkezések útján kell végrehajtani, hogy teljesüljön a jogbiztonság követelménye (lásd analógia útján: 2012. április 24‑iKamberaj ítélet, C‑571/10, EU:C:2012:233, 87. pont; 2020. szeptember 3‑iSubdelegación del Gobierno en Barcelona [Huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek] ítélet, C‑503/19 és C‑592/19, EU:C:2020:629, 36. és 37. pont).

78

Ami különösen a 2003/109 irányelv 22. cikke (1) bekezdésének b) pontját illeti, ezen ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy nem ez a helyzet, az érintett tagállam nem hivatkozhat erre a rendelkezésre a harmadik országbeli állampolgár által előterjesztett, 2003/109 irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedély megújítása iránti kérelem elutasításának megalapozása érdekében.

79

Márpedig e 22. cikk (1) bekezdésének b) pontját a jelen ítélet 77. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatban említett, konkrétságra, pontosságra és egyértelműségre vonatkozó követelményekkel összhangban ülteti át az olyan nemzeti rendelkezés, mint az AufenthG 52. §‑ának (6) bekezdése, amely úgy rendelkezik, hogy az ezen irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedélyt vissza kell vonni, ha az érintett harmadik országbeli állampolgár elveszti a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jogát egy másik tagállamban, még akkor is, ha e nemzeti rendelkezés nem hivatkozik kifejezetten az említett jogálláshoz való jog elvesztésének a 2003/109 irányelv 9. cikkében szabályozott okaira.

80

Egyrészt ugyanis az ilyen nemzeti rendelkezésből egyértelműen kitűnik, hogy a második tagállam visszavonja az ilyen tartózkodási engedélyt, ha az érintett elvesztette a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jogát abban a tagállamban, amely e jogot biztosította a számára.

81

Másrészt az e nemzeti rendelkezésben szereplő azon körülmény, amire a második tagállam ilyen visszavonást alapíthat, vagyis az a tény, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgár elvesztette a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jogát az első tagállamban, értelmezhető akként, hogy az az említett jogálláshoz való jog elvesztésének a 2003/109 irányelv 9. cikkében foglalt különböző okaira utal, mivel ezt a jogot az azt biztosító tagállam csak az említett indokok egyike alapján vonhatja vissza.

82

Ezenkívül a 2003/109 irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdését a jelen ítélet 77. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatban említett, konkrétságra, pontosságra és egyértelműségre vonatkozó követelményekkel összhangban ülteti át valamely tagállam olyan nemzeti jogi rendelkezése, mint az AufenthG 51. §‑a (9) bekezdése első albekezdésének 4. pontja, amely alapján az e tagállamban „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállással rendelkező harmadik országbeli állampolgár elveszti az e jogálláshoz való jogát, ha egy hatéves időtartamon keresztül távol van az említett tagállam területétől.

83

Következésképpen a 2003/109 irányelv 22. cikke (1) bekezdésének b) pontját átültető említett nemzeti jogi rendelkezés alapján a második tagállam megtagadhatja az említett irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedély harmadik országbeli állampolgár számára történő megadását, vagy elutasíthatja az ilyen engedély megújítását, ha e tagállam megállapítja, hogy az említett személy az ezen irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdésében foglalt okból elveszítette a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jogát az első tagállamban.

84

A fenti megfontolásokra tekintettel a C‑129/22. sz. ügyben kérdést előterjesztő bíróság negyedik kérdésére azt a választ kell adni, hogy a 2003/109 irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdését és 22. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy a második tagállam e rendelkezéseket megfelelően ülteti át a nemzeti jogba, ha azok végrehajtását két külön rendelkezésbe foglalja, amelyek közül az első rendelkezés átveszi a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jog elvesztését eredményező, ezen irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második albekezdésében foglalt okot, a második rendelkezés pedig előírja, hogy az említett irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedélyt vissza kell vonni, ha az érintett harmadik országbeli állampolgár elvesztette a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogálláshoz való jogát az azt megadó tagállamban, anélkül hogy e rendelkezés konkrétan hivatkozna az említett jog elvesztésének ugyanezen irányelv 9. cikkében foglalt okaira.

85

Negyedik kérdésével a C‑829/21. sz. ügyben kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2003/109 irányelv 15. cikke (4) bekezdésének második albekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az a tagállam, amelyben a harmadik ország állampolgára az ezen irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedély megadását vagy ilyen engedély megújítását kérte, elutasíthatja e kérelmet azzal az indokkal, hogy e személy nem csatolt a kérelméhez olyan iratokat, amelyek bizonyítják, hogy megfelelő szálláslehetőséggel rendelkezik, noha e tagállam nem hajtotta végre ezt a rendelkezést.

86

E tekintetben, amint az a Bíróságnak a jelen ítélet 77. és 78. pontjában már felidézett ítélkezési gyakorlatából következik, az EUMSZ 267. cikk szerinti eljárás keretében a nemzeti jog értelmezésére egyedül jogosult kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a nemzeti joga tartalmaz‑e olyan rendelkezést, amely a 2003/109 irányelv 15. cikke (4) bekezdésének második albekezdését a jogbiztonság követelményének teljesüléséhez szükséges konkrétsággal, pontossággal és egyértelműséggel hajtja végre. Ha bebizonyosodna, hogy nem ez a helyzet, a második tagállam nem hivatkozhat e rendelkezésre annak megalapozása érdekében, hogy elutasítsa a harmadik ország állampolgárának az említett irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedély megadása vagy meghosszabbítása iránti kérelmét.

87

Márpedig a jelen esetben a C‑829/21. sz. ügyben kérdést előterjesztő bíróság – magának a negyedik kérdésének a megfogalmazása szerint is – úgy véli, hogy „a Németországi Szövetségi Köztársaság nem élt a 2003/109 irányelv 15. cikke (4) bekezdésének második albekezdésében foglalt felhatalmazással”.

88

A fentiekre tekintettel a C‑829/21. sz. ügyben előterjesztett negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2003/109 irányelv 15. cikke (4) bekezdésének második albekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a tagállam, amelyben a harmadik ország állampolgára az ezen irányelv III. fejezetének rendelkezései szerinti tartózkodási engedély megadását vagy ilyen engedély megújítását kérte, nem utasíthatja el e kérelmet azzal az indokkal, hogy e személy nem csatolt a kérelméhez olyan iratokat, amelyek bizonyítják, hogy megfelelő szálláslehetőséggel rendelkezik, amennyiben e tagállam nem hajtotta végre ezt a rendelkezést.

89

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: