–

GR képviseletében J. Grlić odvjetnik és B. Wiesinger Rechtsanwalt,

–

HS képviseletében V. Drenški‑Lasan odvjetnica,

–

a Županijsko državno odvjetništvo u Puli‑Pola képviseletében E. Putigna odvjetnik,

–

a horvát kormány képviseletében G. Vidović Mesarek, meghatalmazotti minőségben,

–

az osztrák kormány képviseletében A. Posch, J. Schmoll és F. Zeder, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében H. Dockry, M. Mataija és M. Wasmeier, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, 1990. június 19‑én Schengenben aláírt és 1995. március 26‑án hatályba lépett egyezmény (HL 2000. L 239., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 9. o.; a továbbiakban: SMVE) 54. cikkének és az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 50. cikkének értelmezésére irányul.

2

Ezt a kérelmet a GR, HS és IT ellen kereskedelmi ügyletekkel összefüggő hűtlen kezelésnek minősülő cselekmények Horvátországban történő elkövetésének, illetve az arra való felbujtásnak vagy az abban történő segítségnyújtásnak a gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő.

3

Az SMVE‑t a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑én Schengenben aláírt megállapodás (HL 2000. L 239., 13. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 3. o.) végrehajtása érdekében kötötték meg.

4

Az SMVE 54. cikke „A kétszeres büntetés tilalma (ne bis in idem) elvének alkalmazása” című 3. fejezetben található. Ez a cikk a következőket írja elő:

„Az ellen a személy ellen, akinek a cselekményét a Szerződő Felek egyikében jogerősen elbírálták, ugyanazon cselekmény alapján nem lehet egy másik Szerződő Fél területén büntetőeljárást indítani, amennyiben elítélés esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélet meghozatalának helye szerinti Szerződő Fél jogszabályainak értelmében azt többé nem lehet végrehajtani.”

5

Az SMVE 57. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint:

„(1)   Ha egy Szerződő Fél egy személyt bűncselekmény elkövetésével gyanúsít, és e Szerződő Fél eljárni jogosult hatóságai szerint alaposan feltehető, hogy a gyanúsítás e személy ugyanazon cselekményével kapcsolatos, amelyet egy másik Szerződő Félnél már jogerősen elbíráltak, ezek a hatóságok – ha szükségesnek látják – a vonatkozó információk érdekében megkeresik annak a Szerződő Félnek az eljárni jogosult hatóságait, amelynek területén már határozatot hoztak.

(2)   A kért információkat a lehető legrövidebb időn belül rendelkezésre bocsátják, és a továbbiakban a folyamatban lévő eljárás során figyelembe veszik.”

6

Az Ustav Republike Hrvatske (a Horvát Köztársaság alkotmánya) 31. cikkének (2) bekezdése szerint:

„Senki nem ítélhető el ismételten és senki nem vonható büntetőeljárás alá olyan bűncselekményért, amely miatt a törvénynek megfelelően hozott jogerős bírósági határozattal már felmentették vagy elítélték.”

7

A Kazneni zakon (büntető törvénykönyv) 246. cikke (1) és (2) bekezdésének az alapügy tényállására alkalmazandó változata a kereskedelmi ügyletek során elkövetett hűtlen kezelést gazdasági bűncselekménynek nyilvánítja.

8

A Zakon o kaznenom postupku (büntetőeljárási törvény) 12. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Senki nem vonható ismételten büntetőeljárás alá olyan bűncselekményért, amely miatt már elítélték, és amelyről jogerős bírósági ítélet született.”

9

A Strafprozessordnung (büntetőeljárási törvény, a továbbiakban: osztrák büntetőeljárási törvény) 190. §‑a következőket írja elő:

„Az ügyészség eltekint a büntetőeljárás lefolytatásától, és megszünteti a nyomozást, amennyiben:

1.   a nyomozás alapjául szolgáló cselekmény nem büntetendő, vagy a terhelttel szembeni büntetőeljárás folytatása jogi okokból nem lehetséges, vagy

2.   nincs ténybeli alap a terhelttel szembeni büntetőeljárás folytatására.”

10

Az osztrák büntetőeljárási törvény 193. §‑ának (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az ügyészség a 190. vagy 191. § alapján megszüntetett nyomozás folytatását mindaddig elrendelheti, amíg a büntethetőség el nem évül, amennyiben:

1.   a terheltet nem hallgatták ki e bűncselekménnyel kapcsolatban (164. és 165. §), és vele szemben nem alkalmaztak kényszert, vagy

2.   új tények vagy bizonyítékok keletkeznek fel vagy válnak ismertté, amelyek önmagukban vagy az eljárás más eredményeivel együtt alkalmasnak tűnnek arra, hogy a terhelttel szemben büntetés kiszabását vagy a 11. rész szerinti intézkedés alkalmazását indokolják.”

11

Az alapügy tényállásának megvalósulása idején GR a Skiper Hoteli d.o.o. és az Interco Umag d.o.o., Umag (a továbbiakban: Interco) – később INTER Consulting d.o.o. – ügyvezetői tanácsának tagja volt. A Rezidencija Skiper d.o.o.‑ban is tagsággal bírt, és részesedéssel rendelkezett az Alterius d.o.o. ban. HS az Interco ügyvezetői tanácsának elnöke volt és részesedéssel is rendelkezett az Alteriusban, míg IT ingatlanokkal kapcsolatos értékbecsléseket végzett.

12

2015. szeptember 28‑án a Županijsko državno odvjetništvo u Puli (pulai megyei ügyészség, Horvátország, a továbbiakban: pulai ügyészség) vádiratot bocsátott ki GR, HS, IT és az Interco ellen (a továbbiakban: horvát vádirat). Ebben a vádiratban a pulai ügyészség egyrészt azzal vádolta GR‑t és az Intercót, hogy a horvát büntető törvénykönyvnek az alapügy tényállására alkalmazandó változata szerinti 246. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében véve kereskedelmi ügyletek során megvalósított hűtlen kezelést követtek el, másrészt HS‑t és IT‑t azzal vádolta, hogy e bűncselekmény elkövetésére felbujtottak és az elkövetésben segítséget nyújtottak.

13

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben ismertetett horvát vádiratból kitűnik, hogy 2004 decembere és 2006 júniusa között GR és HS azon munkálkodott, hogy az Interco a Savudrija (Horvátország) településen található több szomszédos földterületen lévő ingatlant vásároljon, ahol a Skiper Hoteli turisztikai szálláshelyekkel kapcsolatos ingatlanprojekt megvalósítását tervezte. Ezt követően az említett személyek annak érdekében jártak el, hogy a Skiper Hoteli ezeket az ingatlanokat a piaci árnál jóval magasabb áron vásárolja meg úgy, hogy az Interco a Skiper Hoteli költségére jogellenes előnyhöz jusson.

14

A horvát vádirat kifejti továbbá, hogy 2004 novembere és 2005 novembere között GR és HS azzal a céllal is eljárt, hogy GR és az általa képviselt más társaságok a valós értéküknek megfelelő árnál jóval magasabb áron értékesítsék a Skiper Hoteli részére GR és e más társaságok Alteriusban fennálló részesedéseit, mivel ez utóbbi társaság induló eszköz‑hozzájárulása a Savudrija (Horvátország) településen lévő több szomszédos földterületre épített ingatlanokból állt. E célból GR és HS a Rezidencija Skiper révén és IT bűnrészességével olyan értékelést készíttetett, amely túlbecsülte az érintett ingatlanok értékét.

15

A horvát vádiratot a kérdést előterjesztő bíróság, a Županijski sud u Puli (pulai megyei bíróság, Horvátország) büntetőtanácsa 2016. május 5‑i határozatával helybenhagyta.

16

Az Ausztriában ugyanazon cselekmények miatt indított büntetőeljárást illetően a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy az osztrák büntetőhatóságok valóban eljárásokat indítottak az Ausztriában székhellyel rendelkező Hypo Alpe‑Adria‑Bank International AG (a továbbiakban: Hypo Alpe Adria Bank) bank igazgatótanácsának két korábbi tagjával, valamint GR‑rel és HS‑sel – mint e két korábbi tag bűnsegédeivel – szemben. A Staatsanwaltschaft Klagenfurt (klagenfurti ügyészség, Ausztria) által kibocsátott vádirat szerint, amelyet 2015. január 9‑én terjesztettek a Landesgericht Klagenfurt (klagenfurti regionális bíróság, Ausztria) elé (a továbbiakban: osztrák vádirat), az igazgatótanács említett korábbi tagjait azzal vádolták, hogy a Strafgesetzbuch (büntető törvénykönyv) értelmében vett hűtlen kezelést követtek el azáltal, hogy jóváhagyták 2002 szeptembere és 2005 júliusa között a Rezidencija Skiper és a Skiper Hoteli számára történő 105 millió euró összegű hitelnyújtást anélkül, hogy tiszteletben tartották volna a megfelelő saját pénzeszközök nyújtására és a pénzeszközök felhasználásának ellenőrzésére vonatkozó követelményeket, továbbá nem vették figyelembe egyfelől az ezen hitelek nyújtását indokoló projektek megvalósítására vonatkozó dokumentáció hiányát, másfelől pedig a fizetés biztosítását szolgáló eszközök elégtelenségét, valamint az érintett társaságok visszatérítési képességét. Ezenkívül GR‑t és HS‑t azzal vádolták, hogy az említett hitelek nyújtásának kérelmezésével ugyanezen korábbi igazgatótanácsi tagokat a terhükre rótt bűncselekmény elkövetésére bujtották fel vagy az elkövetésben segítséget nyújtottak.

17

A klagenfurti ügyészség HS kérelmére az ügyvédeinek címzett, 2015. július 16‑i levelében továbbá megerősítette, hogy a GR és HS ellen indított eljárásokat illetően az osztrák vádirat a Skiper Hoteli részére az Alterius közvetítésével megvalósított túlságosan magas áron történő ingatlanértékesítésre, valamint a projektkezelési költségek kétséges kifizetésére is kiterjedt.

18

A Landesgericht Klagenfurt (klagenfurti regionális bíróság, Ausztria) 2016. november 3‑i ítéletével (a továbbiakban: osztrák jogerős ítélet) részben megállapította a Hypo Alpe Adria Bank igazgatótanácsa két korábbi tagjának bűnösségét a terhükre rótt cselekmények elkövetésében, és a Skiper Hoteli részére nyújtott több mint 70 millió euró összegű hitel (a továbbiakban: szóban forgó hitel) jóváhagyása miatt elmarasztalta őket. Ezzel szemben GR‑t és HS‑t felmentették azon vád alól, amely szerint a Hypo Alpe Adria Bank igazgatótanácsa korábbi tagjainak terhére rótt bűncselekmények elkövetésére bujtottak fel, illetve működtek közre azok elkövetésében. Ez az ítélet az ellene az Oberster Gerichtshofhoz (legfelsőbb bíróság, Ausztria) benyújtott fellebbezés 2019. március 4‑i elutasítását követően jogerőre emelkedett.

19

Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy a pulai ügyészség, amelyhez a Hypo Alpe Adria Bankot érintő más bűncselekményekkel kapcsolatban is fordultak, 2014‑ben több alkalommal annak ellenőrzésére kérte a klagenfurti ügyészséget, hogy nem folytat‑e Ausztriában a Horvátországban indított eljárással párhuzamos eljárást. A klagenfurti ügyészség által szolgáltatott információkra tekintettel – amelyek lényegében azonosak az osztrák vádirat indítvány részében később ismertetett információkkal – a pulai ügyészség úgy vélte, hogy a klagenfurti ügyészség és a Landesgericht Klagenfurt (klagenfurti regionális bíróság) által vizsgált tényállás az alapügyben szereplő büntetőeljárás tárgyát képező bűncselekmény minősítése szempontjából jogilag nem releváns, nem mutat kapcsolatot a horvát vádiratában szereplő tényállással, és ezért nem tekinthető olyannak, mint amit már elbíráltak.

20

A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a horvát ítélkezési gyakorlatnak megfelelően kizárólag az eljárási iratok – mint például a gyanúsítottá nyilvánító végzések, az eljárást megszüntető végzések, a vádiratok és az ítéletek – rendelkező részében szereplő cselekmények minősülnek jogerősen elbíráltnak. Következésképpen a ne bis in idem elvének alkalmazása keretében kizárólag az ezen eljárási iratok rendelkező részében említett cselekmények hasonlíthatók össze.

21

Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy GR‑t és HS‑t illetően „elválaszthatatlan tárgyi, térbeli és időbeli összefüggés” állhat fenn egyrészt a horvát vádirat indítvány részében említett cselekmények, másrészt az osztrák vádirat indítvány részében említett cselekmények, az osztrák jogerős ítélet rendelkező részében említett cselekmények, valamint azon cselekmények között, amelyek miatt a klagenfurti ügyészség többek között GR‑rel és HS‑sel szemben nyomozást folytatott, és amelyeket később az osztrák vádirat nem tüntetett fel.

22

Először is, ami e tényállások érdemi azonosságát illeti, a kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet arra, hogy az osztrák jogerős ítélet felmentette HS‑t azon vád alól, amely szerint a 2002 elejétől 2005. július elejéig terjedő időszakban hiteldokumentáció ismételt benyújtásával HS bizonyos bűncselekmények elkövetésére bujtotta fel a Hypo Alpe Adria Bank igazgatótanácsának két korábbi tagját, többek között arra, hogy a szóban forgó hitelt megfelelő projektdokumentáció és a hiteltörlesztési képesség előrejelzése nélkül biztosítsák, míg GR‑t felmentették azon vád alól, amely szerint a 2003. augusztus 9. és 2005. július eleje közötti időszakban elősegítette, hogy ugyanezen személyek bűncselekményeket kövessenek el, amennyiben a Rezidencija Skiper és a Skiper Hoteli vezetőjeként kérte a hitelek nyújtását, beleértve a szóban forgó hitelt is, lefolytatta az erre irányuló tárgyalásokat, benyújtotta a hiteldokumentációt és aláírta a hitelszerződéseket, ami a Hypo Alpe Adria Bank által elszenvedett kárhoz vezetett. E tekintetben az osztrák jogerős ítélet indokolásából kitűnik, hogy a szóban forgó hitelt a Skiper Hoteli arra használta fel, hogy a piaci áraknál jóval magasabb áron szerezzen be ingatlanokat és társasági részesedéseket.

23

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy ezeket az osztrák jogerős ítélet rendelkező részében és indokolásában kifejtett körülményeket a klagenfurti ügyészség által GR‑rel és HS‑sel szemben az osztrák vádirat tárgyát képezőktől eltérő azon cselekményekre vonatkozóan folytatott nyomozáshoz kell kapcsolni, amely cselekmények miatt ezen ítélet felmentette őket. Mivel ugyanis e tényállások azonosak a horvát vádiratban szereplő tényállásokkal, a klagenfurti ügyészség ily módon megvizsgálta, hogy a szóban forgó hitelből megvásárolt ingatlanokat és társasági részesedéseket túl magas áron szerezték‑e be a Skiper Hoteli által tervezett ingatlanprojekt megvalósítása során.

24

Következésképpen a klagenfurti ügyészség nyomozást folytatott e körülményekkel kapcsolatban, de azt GR és HS vonatkozásában megszüntette. E tekintetben a klagenfurti ügyészség csupán értesítés útján tájékoztatta ez utóbbiakat arról, hogy velük szemben az osztrák büntetőeljárási törvény 190. §‑ának 2. pontja alapján megszüntette a „Skiper‑ügyben” folytatott nyomozást az osztrák büntető törvénykönyv 153. §‑ának (1) és (2) bekezdése szerinti hűtlen kezelés bűntette miatt, amennyiben az osztrák vádirat azt nem tüntette fel, különösen a károkozási szándékra vonatkozó bizonyítékok elégtelensége vagy a büntetendő cselekmény megvalósítására vonatkozó konkrét és elegendő bizonyíték hiánya okán. Így a klagenfurti ügyészség olyan cselekményekkel kapcsolatban szüntette meg a nyomozást, amelyeket az osztrák jogerős ítélet rendelkező része nem részletez.

25

Továbbá a jelen ítélet 22. pontjában említett tényállások közötti időbeli kapcsolat fennállását illetően a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy egyrészt a szóban forgó hitel nyújtásának, másrészt pedig a Horvátországban elkövetett cselekmények bekövetkeztének időpontjai részben egybeesnek, mivel a osztrák jogerős ítélet rendelkező része szerint azt a bűncselekményt, amely alól GR‑t és HS‑t felmentették, a 2002 és 2005 júliusa közötti időszakban követték el, míg a horvát vádiratban szereplő tényállások a 2004 és 2006 közötti évekre vonatkoznak. Ez az időbeli átfedés azzal magyarázható, hogy a szóban forgó hitel nyújtása szükségszerűen megelőzte a Horvátországban elkövetett cselekményeket. E hitel nélkül ugyanis a Skiper Hoteli által Horvátországban vásárolt ingatlanok és társasági részesedések megszerzése nem lett volna lehetséges.

26

Végül az említett tényállások közötti térbeli kapcsolatot bizonyítja az a tény, hogy az osztrák jogerős ítélet megemlíti, hogy a szóban forgó hitel célja ingatlanok és társasági részesedések Horvátországban történő megvásárlása volt a Skiper Hoteli által tervezett ingatlanprojekt Horvátországban történő megvalósítása érdekében.

27

E körülmények között a Županijski sud u Puli‑Pola (pulai megyei bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„A ne bis in idem elv megsértésének értékelésekor kizárólag a [horvát vádirat] jogkövetkezményekre vonatkozó indítvány részében foglalt tényállás hasonlítható‑e össze [az osztrák vádirat] jogkövetkezményekre vonatkozó indítvány részében és [az osztrák jogerős ítélet] rendelkező részében foglalt lényeges ténybeli körülményekkel,

vagy a [horvát vádirat] jogkövetkezményekre vonatkozó indítvány részében foglalt tényállás is összehasonlítható [az osztrák jogerős ítélet] indokolásában foglalt tényállással, valamint azzal a tényállással, amelyre a klagenfurti ügyészség által több személlyel, többek között GR‑rel és HS‑sel szemben folytatott nyomozás vonatkozott, és amelyet [az osztrák] vádirat ezt követően figyelmen kívül hagyott (és amely tényállás ugyanezen jogkövetkezményekre vonatkozó indítványban nem szerepel)?”

28

Az osztrák kormány az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlanságára hivatkozik azzal az indokkal, hogy az előterjesztett kérdés az alapeljárás kimenetele szempontjából nem releváns, és hipotetikus jellegű.

29

E kormány azt állítja, hogy az Ausztriában lefolytatott büntetőeljárás és a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás nem az SMVE 54. cikke értelmében vett „ugyanazon cselekményen” alapul, függetlenül attól, hogy kizárólag az osztrák vádirat indítvány részét, illetve az osztrák jogerős ítélet rendelkező részét kell‑e összehasonlítani, vagy sem, vagy hogy olyan átfogóbb vizsgálatot kell‑e végezni, amely figyelembe veszi ezen ítélet indokolását és adott esetben az említett ítélethez vezető nyomozás tartalmát is.

30

Egyrészt az osztrák vádirat indítvány részének, másrészt a horvát vádirat indítvány részének összehasonlításából ugyanis kitűnik, hogy az Ausztriában és a Horvátországban folytatott büntetőeljárások tárgya és a sértettek köre eltérő. E megállapítást megerősíti a horvát vádiratnak az osztrák jogerős ítélet indokolásával és a klagenfurti ügyészség által más büntetőeljárásokban folytatott nyomozással való összevetése is.

31

Közelebbről, az osztrák kormány úgy véli, hogy az Ausztriában folytatott büntetőeljárás tárgya GR és HS büntetőjogi felelősségének megállapítása volt a Hypo Alpe Adria Bank számára a fenntarthatatlan hitelek nyújtásával okozott vagyoni károkkal kapcsolatban, míg a Horvátországban folytatott büntetőeljárás tárgya GR és HS büntetőjogi felelősségének megállapítása azon vagyoni kár tekintetében, amely a Skiper Hoteli számára ingatlantulajdonnal rendelkező társaságok ingatlanvagyonának és társasági részesedéseinek állítólagosan túl magas áron történő megvásárlásából eredt. Ezenkívül az Ausztriában folytatott büntetőeljárás az osztrák hatóságok e tekintetben fennálló joghatóságának hiánya miatt nem vonatkozhatott GR‑nek a Skiper Hotelivel szembeni esetleges cselekményeire, mivel GR Horvátországban élő horvát állampolgár, a Skiper Hoteli pedig egy Horvátországban bejegyzett társaság.

32

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikk alapján létrehozott együttműködés keretében kizárólag az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel megítélje mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szükségességét az ügydöntő határozat meghozatala szempontjából, mind a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, amennyiben az előterjesztett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (2020. június 4‑iKancelaria Medius ítélet, C‑495/19, EU:C:2020:431, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Ebből következik, hogy a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előterjesztett kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2020. június 4‑iKancelaria Medius ítélet, C‑495/19, EU:C:2020:431, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Továbbá a Bíróság feladata az európai uniós bíróságok és a nemzeti bíróságok közötti hatáskörmegosztás keretén belül azon ténybeli és szabályozási háttér figyelembevétele, amelybe az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések illeszkednek, és ahogyan azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban meghatározták. Következésképpen az osztrák kormány által a kérdést előterjesztő bíróság ténybeli értékelésével szemben megfogalmazott kifogásoktól függetlenül az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést ezen értékelések alapján kell megvizsgálni (lásd analógia útján: 2022. április 7‑iCaixabank ítélet, C‑385/20, EU:C:2022:278, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság abból a ténybeli előfeltevésből indul ki, amely szerint nem kizárt, hogy GR és HS esetében elválaszthatatlan tárgyi, térbeli és időbeli kapcsolat állhat fenn a horvát vádirat indítvány részében foglalt cselekmények, az osztrák vádirat indítvány részében foglalt cselekmények, illetve az osztrák jogerős ítélet rendelkező részében és indokolásában szereplő tényállások, valamint azon cselekmények között, amelyek miatt a klagenfurti ügyészség többek között GR‑rel és HS‑sel szemben nyomozást folytatott, és amelyek ezt követően kimaradtak az osztrák vádiratból.

36

Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az a kérdés, hogy figyelembe kell‑e venni, vagy sem, az osztrák jogerős ítélet indokolásában ismertetett cselekményeket, valamint azon indokokat, amelyek miatt a klagenfurti ügyészség által GR‑rel és HS‑sel szemben folytatott nyomozás tárgyát képező cselekmények később az osztrák vádiratból kimaradtak, meghatározó jelentőségű annak vizsgálata során, hogy az SMVE 54. cikkének alkalmazása szempontjából „elválaszthatatlan tárgyi, térbeli és időbeli kapcsolat” áll‑e fenn. Ennélfogva az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tűnik hipotetikusnak.

37

A fentiekből következően az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.

38

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a ne bis in idem elve az uniós jog egyik alapelve, amelyet immár a Charta 50. cikke rögzít (2022. október 28‑iGeneralstaatsanwaltschaft München [Kiadatás és ne bis in idem] ítélet, C‑435/22 PPU, EU:C:2022:852, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Ezenkívül az SMVE 54. cikkében is rögzített ezen elv a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból ered. Ez utóbbi cikket tehát a Charta 50. cikkének fényében kell értelmezni, mivel ez utóbbi cikk lényeges tartalmának tiszteletben tartását biztosítja (2022. október 28‑iGeneralstaatsanwaltschaft München [Kiadatás és ne bis in idem] ítélet, C‑435/22 PPU, EU:C:2022:852, 65. pont).

40

Ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az SMVE 54. cikkét a Charta 50. cikkével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy a ne bis in idem elve tiszteletben tartásának értékelésekor kizárólag a valamely másik tagállam illetékes hatóságai által előterjesztett vádirat indítvány részében, valamint az utóbbi tagállamban hozott jogerős ítélet rendelkező részében említett cselekményeket kell figyelembe venni, vagy pedig az ezen ítélet indokolásában említett valamennyi tényállást figyelembe kell venni, beleértve azokat is, amelyekre a nyomozás kiterjedt, de amelyeket nem tüntettek fel a vádiratban.

41

Tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott és a jelen ítélet 20–26. pontjában kifejtett kételyekre, elsősorban az SMVE 54. cikkében foglalt feltételeket kell értelmezni, másodsorban pedig iránymutatást kell adni a kérdést előterjesztő bíróság számára az alapjogvita keretében történő értékeléshez.

42

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet az indokolja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság szerint a horvát bírói gyakorlatnak megfelelően a ne bis in idem elve alkalmazhatóságának értékelésekor a horvát bíróságok csak az eljárási aktusok, például a gyanúsítottá nyilvánító végzések, az eljárást megszüntető végzések, a vádiratok és az ítéletek rendelkező részében szereplő cselekményeket vehetik figyelembe. Márpedig e bíróság úgy véli, hogy fennáll annak a lehetősége, hogy a más tagállamból – a jelen esetben az Osztrák Köztársaságból – származó eljárási aktusok indokolásában említett tényállások – ideértve azokat is, amelyekre a nyomozás kiterjedt, de amelyeket a vádiratban nem tüntettek fel – az alapügy keretében az SMVE 54. cikke értelmében vett „ugyanazon cselekmény” fennállására engedhetnek következtetni.

43

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (2022. október 28‑iGeneralstaatsanwaltschaft München [Kiadatás és ne bis in idem] ítélet, C‑435/22 PPU, EU:C:2022:852, 67. pont).

44

Amint az az SMVE 54. cikkének szövegéből kitűnik, senki ellen nem lehet büntetőeljárást indítani ugyanazon cselekmény alapján, amelyet egy másik tagállamban már jogerősen elbíráltak, feltéve hogy elítélés esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az utóbbi tagállam jogszabályai értelmében azt többé nem lehet végrehajtani.

45

A ne bis in idem elvének alkalmazása tehát két feltételtől függ, vagyis egyrészt attól, hogy legyen egy korábbi végleges határozat („bis” feltétel), másrészt pedig attól, hogy a korábbi határozat és a későbbi eljárások vagy határozatok ugyanarra a tényállásra vonatkozzanak („idem” feltétel) (2022. március 22‑ibpost ítélet, C‑117/20, EU:C:2022:202, 28. pont).

46

E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy az SMVE 54. cikkének szövege nem ír elő feltételt az annak vizsgálata során figyelembe veendő tényezőkre vonatkozóan, hogy a valamely tagállam bírósága előtt folyamatban lévő eljárás ugyanazon cselekményekre vonatkozik‑e, mint amelyekre egy másik tagállamban hozott jogerős határozattal lezárt korábbi eljárás vonatkozott.

47

Így e rendelkezés szövegéből nem lehet arra következtetni, hogy az „idem” feltétel értékelése keretében kizárólag a nemzeti eljárási aktusok rendelkező részében szereplő tényállásokat kellene figyelembe venni, és hogy ezen értékeléskor a más tagállamból származó eljárási iratok indokolásában említett tényállások figyelembevétele kizárt lenne.

48

E következtetést emellett e rendelkezés szövegkörnyezete is megerősíti.

49

Először is a Charta 50. cikke, amelynek fényében az SMVE 54. cikkét értelmezni kell, úgy rendelkezik ugyanis, hogy senki sem vonható büntetőeljárás alá és nem büntethető olyan bűncselekményért, amely miatt az Unióban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték. Ennélfogva a Charta 50. cikke sem tartalmaz konkrét útmutatást arra vonatkozóan, hogy milyen tényezőket kell figyelembe venni az „idem” feltétel vizsgálata során, így a más tagállamból származó eljárási iratok indokolásában említett tényállások ezen vizsgálat keretében történő figyelembevétele nem zárható ki eleve.

50

Másodszor, az SMVE 57. cikkének (1) bekezdése értelmében, ha egy tagállam egy személyt bűncselekmény elkövetésével gyanúsít, és e tagállam eljárni jogosult hatóságai szerint alaposan feltehető, hogy a gyanúsítás e személy ugyanazon cselekményével kapcsolatos, mint amelyet egy másik tagállamban már jogerősen elbíráltak, ezek a hatóságok – ha szükségesnek látják – a vonatkozó információk érdekében megkereshetik azon tagállam eljárni jogosult hatóságait, amelynek területén már határozatot hoztak. E rendelkezés (2) bekezdése előírja, hogy a kért információkat a lehető legrövidebb időn belül rendelkezésre kell bocsátani, és azt a továbbiakban a folyamatban lévő eljárás során figyelembe kell venni.

51

E tekintetben az SMVE 57. cikke olyan együttműködési keretet hozott létre, amely lehetővé teszi a második tagállam illetékes hatóságai számára, hogy – például az első tagállam területén hozott határozat pontos jellegének vagy az e határozat tárgyát képező konkrét cselekményeknek a tisztázása érdekében – az előbbi állam hatóságaitól releváns jogi információkat szerezzenek be (lásd ebben az értelemben: 2008. december 22‑iTuranský ítélet, C‑491/07, EU:C:2008:768, 37. pont).

52

Meg kell állapítani, hogy e rendelkezés megköveteli, hogy ezeket az információkat figyelembe vegyék a ne bis in idem elve esetleges megsértésének értékelésekor. Márpedig, amint arra a főtanácsnok az indítványának 42. pontjában rámutatott, az olyan nemzeti bírói gyakorlat, amely arra kötelezi a nemzeti bíróságot, hogy csak az eljárási iratok meghatározott részeiben – a jelen esetben ezen iratok rendelkező részében – szereplő információkat vegye figyelembe, kizárva minden más olyan információt, amelyet e bíróság a releváns információk megszerzése érdekében megkeresett tagállami hatóságoktól kaphat, nem teszi lehetővé az SMVE 57. cikke hatékony érvényesülésének biztosítását.

53

Következésképpen a horvát bírói gyakorlatban láthatóan előírtakkal ellentétben a nemzeti bíróság, mint a kérdést előterjesztő bíróság, nem kötelezhető arra, hogy az SMVE 54. cikkében foglalt ne bis in idem elv vizsgálata során kizárólag a más tagállamtól származó eljárási iratok rendelkező részében említett cselekményeket vegye figyelembe.

54

Végül, kizárólag az SMVE 54. cikkének olyan értelmezése, amely szerint a második tagállam nemzeti bíróságának figyelembe kell vennie az ezen eljárási aktusok indokolásában említett cselekményeket, valamint az első tagállamban folytatott és jogerős határozattal lezárt korábbi büntetőeljárásban szereplő történeti tényállásra vonatkozó minden releváns információt is, teszi lehetővé, hogy e rendelkezés tárgya és célja elsőbbséget élvezzen az eljárási vagy tisztán formai szempontokkal szemben – amelyek végeredményben az érintett tagállamok szerint eltérőek –, és biztosíthatja e cikk hatékony alkalmazását (lásd analógia útján: 2005. március 10‑iMiraglia ítélet, C‑469/03, EU:C:2005:156, 31. pont).

55

Az említett rendelkezés ugyanis annak elkerülésére irányul, hogy a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségen belül azt a személyt, akinek az ügyét jogerősen elbírálták, a szabad mozgáshoz való jog gyakorlása következtében ugyanazon cselekmény alapján több tagállamban is büntetőeljárás alá lehessen vonni, annak érdekében, hogy a tagállamok büntető jogszabályainak harmonizációja vagy közelítése hiányában a közhatalmi szervek jogerőre emelkedett határozatainak tiszteletben tartása által garantált legyen a jogbiztonság (2016. június 29‑iKossowski ítélet, C‑486/14, EU:C:2016:483, 44. pont).

56

Márpedig az SMVE 54. cikke szükségképpen feltételezi, hogy a tagállamok kölcsönös bizalommal viseltetnek egymás büntető igazságszolgáltatási rendszerei iránt, illetve hogy mindegyikük elfogadja a másik tagállamban érvényben lévő büntető jogszabályok alkalmazását, még akkor is, ha saját nemzeti jogának alkalmazása eltérő eredményre vezetne. E kölcsönös bizalom megköveteli, hogy a második tagállam érintett illetékes hatóságai elfogadják, hogy figyelembe veszik az első tagállamtól kapott releváns jogi információkat (lásd analógia útján: 2022. október 28‑iGeneralstaatsanwaltschaft München [Kiadatás és ne bis in idem] ítélet, C‑435/22 PPU, EU:C:2022:852, 93. pont).

57

Az említett kölcsönös bizalom azonban csakis akkor lehet eredményes, ha a második tagállam az első tagállam által közölt iratok alapján megbizonyosodhat arról, hogy egyrészt az első tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai által hozott, érintett határozat valóban jogerős határozatnak minősül, másrészt hogy az e határozat tárgyát képező cselekmény az SMVE 54. cikke értelmében véve „ugyanazon cselekménynek” minősíthető (lásd analógia útján: 2016. június 29‑iKossowski ítélet, C‑486/14, EU:C:2016:483, 52. pont).

58

Következésképpen meg kell állapítani, hogy az SMVE 54. cikkében foglalt ne bis in idem elve tiszteletben tartásának értékelésekor a második tagállam nemzeti bírósága, így a kérdést előterjesztő bíróság, nemcsak az első tagállam által közölt eljárási iratok rendelkező részében említett cselekményeket köteles figyelembe venni, hanem az ezen aktusok indokolásában említett cselekményeket, valamint az első tagállamban lefolytatott és jogerős határozattal lezárt korábbi büntetőeljárásban szereplő történeti tényállásra vonatkozó minden releváns információt is.

59

Annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak a lehető leghasznosabb választ lehessen adni, a Bíróság rendelkezésére álló iratok alapján és az e bíróság által elvégzendő vizsgálatok függvényében, a ne bis in idem elvének alkalmazása keretében a jelen ügyben – amint az a jelen ítélet 45. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból kitűnik – azt is értékelni kell, hogy egyrészt létezik‑e egy korábbi jogerős határozat („bis” feltétel), másrészt pedig, hogy ugyanazokra a cselekményekre vonatkozik‑e a korábbi határozat, valamint a későbbi eljárások vagy határozatok („idem” feltétel).

60

A „bis” feltételt illetően ahhoz, hogy valamely személynek felrótt cselekményeket az SMVE 54. cikke értelmében „jogerősen elbíráltnak” lehessen tekinteni, elsősorban a büntetőjogi felelősségre vonhatóságnak véglegesen meg kell szűnnie (2016. június 29‑iKossowski ítélet, C‑486/14, EU:C:2016:483, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61

Ezen első feltételt az e határozatot meghozó tagállam joga alapján kell értékelni. Az olyan határozat ugyanis, amely az érintett személlyel szemben elsőként büntetőeljárást indító tagállam joga szerint nem szünteti meg nemzeti szinten a büntetőjogi felelősségre vonhatóságot, főszabályként nem képezheti eljárásjogi akadályát annak, hogy egy másik tagállamban ugyanazon cselekmények miatt e személy ellen adott esetben büntetőeljárás induljon vagy folytatódjon (2016. június 29‑iKossowski ítélet, C‑486/14, EU:C:2016:483, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62

A jelen ügyben, ami az osztrák jogerős ítéletet illeti, a kérdést előterjesztő bíróság szerint az osztrák jog értelmében az ilyen határozat jogerős, és akadályát képezi annak, hogy ugyanazon cselekmények alapján új eljárás induljon, amit az osztrák kormány sem írásbeli észrevételeiben, sem a Bíróság előtti tárgyaláson nem cáfolt. Ebből következik, hogy ez az ítélet e tagállamban véglegesen megszüntette a GR‑rel és HS‑sel szembeni büntetőjogi felelősségre vonhatóságot, mivel utóbbiakat felmentették a Hypo Alpe Adria Bank igazgatótanácsának korábbi tagjaival szemben felrótt bűncselekményekre való felbujtás, illetve az azokban való közreműködés vádja alól.

63

Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy szükség esetén az SMVE 57. cikkében előírt együttműködési mechanizmus alkalmazásával megvizsgálja, hogy az osztrák jogerős ítéletnek valóban ez‑e a joghatása.

64

Ami a klagenfurti ügyészség azon határozatát illeti, amely az osztrák büntetőeljárási törvény 190. §‑ának 2. pontja alapján bizonyítékok hiányában részlegesen megszüntette a többek között GR‑rel és HS‑sel szemben hűtlen kezelés miatt folytatott nyomozást, meg kell állapítani egyrészt, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem pontosítja e határozat jogi jellegét.

65

Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy az SMVE 54. cikke – amelynek célja annak elkerülése, hogy bárki ellen a szabad mozgáshoz való jog gyakorlása következtében ugyanazon cselekmény alapján több tagállamban is büntetőeljárást lehessen indítani – csak abban az esetben képes hatékonyan elősegíteni az említett cél teljes megvalósulását, ha alkalmazást nyer azon határozatok vonatkozásában is, amelyek valamely tagállamban a büntetőeljárást végleges jelleggel szüntetik meg, még ha ezen határozatokat bírósági közreműködés nélkül hozzák is meg, illetve ha ezek nem is öltik bírósági határozat formáját (2003. február 11‑iGözütok és Brügge ítélet, C‑187/01 és C‑385/01, EU:C:2003:87, 38. pont).

66

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata ‑ szükség esetén az SMVE 57. cikkében előírt együttműködési mechanizmus alkalmazásával ‑, hogy a klagenfurti ügyészség által az osztrák büntetőeljárási törvény 190. §‑ának 2. pontja alapján hozott ilyen határozat véglegesen megszünteti‑e a büntetőjogi felelősségre vonhatóságot Ausztriában.

67

Annak meghatározása céljából, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló, a nyomozást bizonyítékok hiányában részlegesen megszüntető ügyészségi határozat valamely személy ügyét jogerősen elbíráló bírósági határozatnak minősül‑e az SMVE 54. cikke értelmében, másodsorban arról kell megbizonyosodni, hogy e határozatot az ügy érdemére vonatkozó értékelést követően hozták‑e (lásd analógia útján: 2016. június 29‑iKossowski ítélet, C‑486/14, EU:C:2016:483, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

68

E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy valamely tagállam bíróságainak a terheltet bizonyítékok hiányában jogerősen felmentő határozatát ilyen értékelésen alapuló határozatnak kell tekinteni (2014. június 5‑iM ítélet, C‑398/12, EU:C:2014:1057, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy GR‑rel és HS‑sel szemben Ausztriában olyan cselekmények miatt folytattak nyomozást, amelyek eltérnek az osztrák vádiratban végső soron szereplő tényállástól. E tekintetben, amint az a jelen ítélet 24. pontjából kitűnik, a klagenfurti ügyészség csupán arról tájékoztatta GR‑t és HS‑t, hogy velük szemben az osztrák büntetőeljárásról szóló törvény 190. §‑ának 2. pontja alapján a „Skiper‑ügyben” folytatott nyomozást az osztrák büntető törvénykönyv 153. §‑a (1) és (2) bekezdése szerinti hűtlen kezelés bűntettével kapcsolatban megszüntették, ezért e bűncselekményre az osztrák vádirat a bizonyítékok elégtelensége miatt nem terjedt ki, különösen a károkozási szándékra vonatkozó bizonyítékok hiánya vagy a büntetendő cselekmény megvalósítására vonatkozó konkrét és elegendő bizonyíték hiánya okán. Így a klagenfurti ügyészség olyan cselekményekkel kapcsolatban szüntette meg a nyomozást, amelyeket az osztrák jogerős ítélet rendelkező része nem részletez.

70

E tekintetben ahhoz, hogy az ügyészségnek a nyomozást a bizonyítékok elégtelensége miatt részben megszüntető határozata, amelyet olyan nyomozást követően hoztak, amely során különböző bizonyítékokat gyűjtöttek össze és vizsgáltak meg, úgy legyen tekinthető, mint amely az ügy érdemére vonatkozó értékelés tárgyát alkotta, az szükséges, hogy e határozat tartalmazza a bizonyítékok elégtelen jellegének végleges értékelését, és kizárja az eljárás ugyanezen bizonyítékok alapján történő újbóli megindításának lehetőségét (lásd ebben az értelemben: 2014. június 5‑iM ítélet, C‑398/12, EU:C:2014:1057, 30. pont). A jelen ügyben, tekintettel az ezzel kapcsolatban a Bíróság rendelkezésére álló információk hiányára, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapügyben ez a helyzet áll‑e fenn.

71

Ami a jelen ítélet 38. és 39. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatra tekintettel vizsgálandó „idem” feltételt illeti, magából a Charta 50. cikkének szövegéből az következik, hogy az tiltja, hogy ugyanazon személyt ugyanazon bűncselekmény miatt többször büntetőeljárás alá vonják vagy szankcionálják (2023. március 23‑iGeneralstaatsanwaltschaft Bamberg [A ne bis in idem elv alóli kivétel] ítélet, C‑365/21, EU:C:2023:236, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Charta 50. cikke értelmében vett ugyanazon bűncselekmény fennállásának megítéléséhez a terhelt jogerős felmentését vagy elítélését megalapozó történeti tényállás, azaz az egymáshoz elválaszthatatlanul kötődő konkrét körülmények vagy magatartások együttesének azonossága minősül releváns szempontnak. E cikk tehát tiltja, hogy ugyanazon tényállás alapján különböző eljárásokban több büntető jellegű szankciót szabjanak ki (2023. március 23‑iGeneralstaatsanwaltschaft Bamberg [A ne bis in idem elv alóli kivétel] ítélet, C‑365/21, EU:C:2023:236, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73

Ezenkívül a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az is kitűnik, hogy az ugyanazon jogsértés fennállásának megállapítása szempontjából a tényállás nemzeti jog szerinti jogi minősítése vagy a védett jogi tárgy nem releváns, mivel a Charta 50. cikke által nyújtott védelem terjedelme nem változhat tagállamról tagállamra (2023. március 23‑iGeneralstaatsanwaltschaft Bamberg [A ne bis in idem elv alóli kivétel] ítélet, C‑365/21, EU:C:2023:236, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

74

E tekintetben pontosítani kell, hogy az „idem” feltétel megköveteli, hogy a történeti tényállás azonos legyen. Következésképpen a ne bis in idem elve nem alkalmazandó, ha a szóban forgó tényállások nem azonosak, hanem csak hasonlóak (2023. március 23‑iGeneralstaatsanwaltschaft Bamberg [A ne bis in idem elv alóli kivétel] ítélet, C‑365/21, EU:C:2023:236, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75

A történeti tényállás azonossága alatt ugyanis olyan konkrét körülmények összességét kell érteni, amelyek lényegében azonos eseményekből erednek, mivel ugyanaz az elkövető szerepel bennük, valamint időben és térben elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz (2023. március 23‑iGeneralstaatsanwaltschaft Bamberg [A ne bis in idem elv alóli kivétel] ítélet, C‑365/21, EU:C:2023:236, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

76

Ha viszont az egyes cselekmények nem alkotnak ilyen együttest, a Bíróság már kimondta, hogy önmagában az a körülmény, hogy a második eljárást lefolytató bíróság azt állapítja meg, hogy e cselekmények feltételezett elkövetőjének ugyanaz volt a szándéka, nem lehet elegendő annak megállapításához, hogy egymáshoz elválaszthatatlanul kötődő konkrét körülmények olyan együtteséről van szó, amely az SMVE 54. cikke szerinti „ugyanazon cselekmény” fogalmának hatálya alá tartozik (2007. július 18‑iKraaijenbrink ítélet, C‑367/05, EU:C:2007:444, 29. pont).

77

A jelen ügyben egyrészt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a horvát vádirat a GR és HS által 2004 és 2006 között elkövetett bűncselekményekre vonatkozik. Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a GR‑rel és HS‑sel szemben Ausztriában folytatott és a klagenfurti ügyészség által megszüntetett nyomozás a 2002 és 2005 júliusa közötti időszakban megvalósított és a horvát vádiratban szereplőkkel azonos cselekményekre vonatkozott. Így e bíróság megállapítja, hogy e nyomozás részben a horvát vádirat tárgyát képező tényállásra vonatkozott, ami azzal magyarázható, hogy a szóban forgó hitel Ausztriában történő nyújtása megelőzte a Horvátországban elkövetett cselekményeket. E hitel megszerzésének hiányában ugyanis az alapügyben szóban forgó ingatlanok és társasági részesedések Horvátországban történő megvásárlása nem lett volna lehetséges.

78

Márpedig az előterjesztett kérdés azon az előfeltevésen alapul, amely szerint a horvát vádiratban említett cselekmények azonosak az osztrák jogerős ítélet alapjául szolgáló cselekményekkel, amennyiben az Ausztriában foganatosított eljárási aktusok indokolását is figyelembe kellene venni.

79

E tekintetben az erre vonatkozóan kizárólagos hatáskörrel rendelkező kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy a horvát vádirat tárgyát képező tényállás megegyezik‑e az Ausztriában jogerősen elbírált tényállással. Mindezzel együtt a Bíróság iránymutatást adhat az említett bíróságnak az uniós jog értelmezésére vonatkozóan e tényállások azonosságának értékelésével összefüggésben (lásd analógia útján: 2023. március 23‑iGeneralstaatsanwaltschaft Bamberg [A ne bis in idem elv alóli kivétel] ítélet, C‑365/21, EU:C:2023:236, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

80

E tekintetben egyrészt a jelen ítélet 58. pontjából kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az „idem” feltétel vizsgálata keretében nemcsak az első tagállam által közölt eljárási aktusok rendelkező részében említett cselekményeket köteles figyelembe venni, hanem az ezen aktusok indokolásában említett cselekményeket, valamint az első tagállamban folytatott és jogerős határozattal lezárt korábbi büntetőeljárás tárgyát képező történeti tényállásra vonatkozó valamennyi releváns információt is.

81

Másrészt a ne bis in idem elve nem terjedhet ki az esetleges olyan bűncselekményekre, amelyeket bár ugyanabban az időszakban követtek el, mint amely bűncselekmények egy másik tagállamban jogerős határozat tárgyát képezték, az említett határozat tárgyát képezőtől eltérő történeti tényállásra vonatkoztak (lásd analógia útján: 2022. október 28‑iGeneralstaatsanwaltschaft München [Kiadatás és ne bis in idem] ítélet, C‑435/22 PPU, EU:C:2022:852, 135. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

82

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a releváns körülmények összességének értékelése alapján megvizsgálja, hogy osztrák jogerős ítélet és a klagenfurti ügyészségnek a „Skiper‑ügyben” folytatott nyomozást megszüntető esetlegesen jogerős határozata egyrészt a GR és a HS által a Skiper Hoteli számára a földterületek túlzottan magas áron történő megszerzésével okozott vagyoni kárt képező tényekre, másrészt pedig a horvát vádirat által lefedett ugyanazon elkövetési időszakra vonatkozott‑e.

83

Abban az esetben, ha ezen értékelés alapján nem ez bizonyosodna be, e bíróságnak meg kell állapítania, hogy az előtte folyamatban lévő eljárás nem ugyanazon cselekményekre vonatkozik, mint amelyek az osztrák jogerős ítéletnek és a klagenfurti ügyészség esetlegesen jogerős határozatának alapját képezték, és így az SMVE 54. cikke értelmében vett, a Charta 50. cikkével összefüggésben értelmezett ne bis in idem elvével nem lenne ellentétes az újabb büntetőeljárás.

84

Ezzel szemben, ha a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítélné meg, hogy az osztrák jogerős ítélet és a klagenfurti ügyészség esetlegesen jogerős határozata GR‑t és HS‑t a horvát büntetőeljárás tárgyát képező cselekményekkel azonos tényállás miatt marasztalta el és szankcionálta, vagy mentette fel, e bíróságnak meg kell állapítania, hogy az előtte folyamatban lévő eljárás ugyanazon cselekményekre vonatkozik, mint amelyek a jogerős ítélet és adott esetben a jogerős határozat alapjául szolgáltak. Az eljárások és adott esetben szankciók ilyen halmozása ellentétes lenne az SMVE 54. cikke értelmében vett és a Charta 50. cikkével összefüggésben értelmezett ne bis in idem elvével.

85

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az SMVE 54. cikkét a Charta 50. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy a ne bis in idem elve tiszteletben tartásának értékelésekor nem csupán a valamely másik tagállam illetékes hatóságai által kiállított vádirat indítvány részében, valamint az utóbbi tagállamban hozott jogerős ítélet rendelkező részében említett cselekményeket kell figyelembe venni, hanem az ezen ítélet indokolásában említett cselekményeket, és a nyomozás tárgyát képező, de a vádiratban fel nem tüntetett cselekményeket, valamint a másik tagállamban lefolytatott és jogerős határozattal lezárt korábbi büntetőeljárásban szereplő történeti tényállásra vonatkozó minden releváns információt is.

86

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, 1990. június 19‑én Schengenben aláírt és 1995. március 26‑án hatályba lépett egyezmény 54. cikkét az Európai Unió Alapjogi Chartája 50. cikkével összefüggésben

a következőképpen kell értelmezni:

a ne bis in idem elve tiszteletben tartásának értékelésekor nem csupán a valamely másik tagállam illetékes hatóságai által kiállított vádirat indítvány részében, valamint az utóbbi tagállamban hozott jogerős ítélet rendelkező részében említett cselekményeket kell figyelembe venni, hanem az ezen ítélet indokolásában említett cselekményeket, és a nyomozás tárgyát képező, de a vádiratban fel nem tüntetett cselekményeket, valamint a másik tagállamban lefolytatott és jogerős határozattal lezárt korábbi büntetőeljárásban szereplő történeti tényállásra vonatkozó minden releváns információt is.